Az elbirtoklás nem csupán tulajdonszerzési mód, hanem egy olyan jogintézmény, amely által korlátolt dologi jog, telki szolgalmi jog is létrejöhet, sőt meg is szűnhet. Ez a tanulmány az elbirtoklással mint tulajdonszerzési móddal foglalkozik, a 2013. évi V. törvény azon rendelkezéseivel, amelyek eltértek az 1959. évi IV. törvény szabályaihoz képest. Először az újonnan bevezetett jogcímes elbirtoklás szabályára fókuszálva arra keresi a választ, milyen esetekben alkalmazható ez a sajátos tényállás. Ezt követően azt vizsgálja, mennyiben módosít a szakirodalom által felvetett kérdések megválaszolásán az elbirtoklás megszakadására vezető esetkörök megújulása. A harmadik elemzésre szoruló problémakör annak a megítélése, hogy vajon ingatlan esetén, ha az elbirtoklás feltételei a föld egy részére vonatkozóan állnak fenn, és a föld nem osztható meg, sor kerülhet-e eszmei hányad elbirtoklására. Végül azt elemzi a tanulmány, hogy helyes-e az elbirtoklást az eredeti szerzésmódok közé sorolnunk.
Kulcsszavak: dologi jog; tulajdonszerzési mód; elbirtoklás; jogcímes elbirtoklás; az elbirtoklás megszakadása; az elbirtoklás kizártsága; közös tulajdon eszmei hányadának elbirtokolhatósága
A tanulmány a „Végül is a jog mellett döntöttem…” – Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszék oktatóinak Harmathy Attila tiszteletére írt tanulmányai című (ELTE Jogi Kari Tudomány 73.) kötetben jelent meg.
I. Bevezető gondolatok
Amikor 2001 őszén Harmathy Attila professzor úr megtartotta életem első polgári jogi előadását, azonnal a bűvkörébe kerültem, tudtam, hogy a jognak ez az a területe, amivel foglalkozni szeretnék. Pályafutásomat haláláig óvó figyelemmel végig kísérte; ez az első írásom, amelyet már nem olvashatott, kritikai észrevételeivel nem javíthatott. Szerencsés vagyok, hogy Tőle tanulhattam, majd később a kollégája lehettem, szakmailag és emberileg is követendő példakép volt és marad is számomra: ő a nagybetűs MESTER. Egy igazi úriember volt, hatalmas tudása mély szakmai alázattal, töretlen lelkesedéssel és megértő emberszeretettel párosult.
Ezzel a tanulmánnyal azt a tanácsát követem, hogy amikor már hosszú időn keresztül foglalkozunk egy témával, kis időre fókuszáljunk egy attól távol eső kérdéskörre, akkor a fő kutatásunkra is más látószögből tudunk ránézni. Harmathy Attila professzor úr úgy tekintett az elbirtoklásra, amely elvezethet minket a polgári jognak és alkotmányjognak, illetve a polgári jognak és az emberi jogok szabályozásának a kapcsolatához.[1] Egész munkásságában arra törekedett, hogy szakítson a merev jogági elválasztottsággal, a jogterületek megosztottságával, így az elbirtoklás számára nem pusztán egy dologi jogi jogintézmény volt, hanem egy olyan témakör, amely nagyobb összefüggésekhez vezet el.[2] A Lábady Tamás 70. születésnapjára megjelent ünnepi kötetbe készített tanulmányában az Emberi Jogok Európai Bíróságának egy olyan ítéletét elemezte röviden, amely megjelenésétől fogva érdeklődésének középpontjába került, és amit jogesetelemző óráin hallgatóival évről évre megvitatott. Ez a Pye-eset indította arra, hogy összegyűjtse az elbirtoklás mellett álló jogpolitikai érveket. A hosszas birtoklás a birtokosnak eredetileg csak arra adott jogot, hogy a tulajdonossal szemben megvédhesse magát, kifogást emelhetett a tulajdoni keresettel szemben, azonban nem teremtett jogalapot a jog megszerzésére, lényegében csak a tulajdoni igényt emésztette el.[3]
Mára az elévülésből kifejlődött elbirtoklás alkalmas tulajdonjog és telki szolgalmi jog[4] megszerzésére és megszüntetésére. A tulajdonjog szerzésmódjai között ez az az eset, amikor a tulajdonjogot valaki anélkül szerzi meg, hogy a tulajdonos ehhez beleegyezését adná, és a tulajdonos bármilyen ellentételezést kapna,[5] ezért szigorú feltételekhez kell kötni, sőt bizonyos esetekben ki is kell zárni. Sajátos ez a tulajdonszerzési mód abból a szempontból is, hogy a birtok az idő múlásával tulajdonná válik, az elbirtoklási idő alatti békés és zavartalan birtok az elbirtokló részére tulajdont szül.[6] Rácáfol arra a tételre is, mely szerint a birtoklás és a használat csak a tulajdonos joga, azt hosszú távon egyfajta kötelezettséggé teszi. Érdemes megvizsgálnunk, hogy mennyiben változott meg a szabályozás, és ezek az újragondolt rendelkezések milyen várt vagy váratlan következményekkel járhatnak.
II. A jogcímes elbirtoklás
Az összehasonlító jogban ismert egyik szempont szerint elkülöníthetünk jogcímre alapozott és jogcím nélküli elbirtoklást. Jogcímes elbirtoklásról akkor lehet szó, ha a birtoklás mint tényállás valamilyen tulajdonátruházónak szánt ügylet alapján szállt a birtokszerzőre, anélkül, hogy e hatály valamely okból beállhatott volna. Ha az elbirtoklás jogcím nélküli, a birtokba történő belépés önkényes aktus, amely azonban a birtoklásra jogosult ellenállása hiányában harmadik személyekkel szemben jogszerzés látszatát kelti.[7]
Az elbirtoklás és a birtoklás jogcímének kapcsolata sajátosan alakul. A sajátjakénti birtoklás fogalmilag kizárt, ha a birtoklás valamilyen mástól származtatott jogcímen alapul (idegen dologbeli jog, szerződés), függetlenül a jogcím érvényességétől.[8] Az elbirtoklási idő folyását a birtoklás jogcíme csak akkor gátolja, ha a birtokos a dolgot a dolog időleges birtokára jogosító jogviszony alapján tartja hatalmában, tipikusan használati kötelmi (bérlet,[9] haszonkölcsön stb.) jogcímen vagy a dologra használati joga (például özvegyi haszonélvezeti joga[10]) van. Egy adásvételi szerződés megkötésének ténye viszont kifejezetten a sajátjakénti birtoklás törvényi feltételére utalhat, ha a birtokos a tulajdonjog megszerzésére alkalmas jogcím érvényességében bízva tartja birtokában a dolgot.[11] Egy ingó dologra kötött érvénytelen tulajdonátruházó szerződés tehát kifejezetten a sajátjakénti birtoklás bizonyítéka. Sőt, ingatlan esetén még a tulajdonátruházó szerződés érvényessége sem akadályozza a sajátkénti birtoklást, ha elmarad a tulajdonosváltozás ingatlan-nyilvántartási bejegyzése.
Az elbirtoklási idő meghatározásánál az a kérdés, hogy a tulajdonjogát nem gyakorló tulajdonos és az elbirtoklással történő tulajdonszerzés előtt álló jogalany érdekeinek ellentétében a jogalkotó meddig védi a fennálló tulajdonjogot, a tulajdonos érdekeit.[12] A Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) az elbirtoklás idejét 32 évről 10 évre szállította le, és ugyanolyan hosszú elbirtoklási időt állapított meg ingókra és ingatlanokra. Ingatlanok esetében az elbirtoklás idejét a 2001. évi XIX. törvény[13] emelte fel 15 évre. A meghosszabbítást elsősorban az indokolta, hogy az 1959-es Ptk. 1991-es módosításának eredményeként az állami tulajdonban lévő dolgok is elbirtokolhatóvá váltak, az 1991–1998 közötti időszakban azonban az állammal szembeni elbirtoklás megszakadását eredményező intézkedések megtételére kevés idő maradt. Az ingatlanokra előírt elbirtoklási idő megváltoztatása egy átmeneti időszak nehézségeinek megoldását célozta, de nem szolgált távlati célt, mögötte nem az a megfontolás húzódott meg, hogy a tízéves elbirtoklás egyébként a gyakorlati tapasztalatok szerint indokolatlanul rövid lett volna.[14] Vagyis a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. tv. (a továbbiakban: Ptk.) visszatérhetett volna ingatlanok esetén is a tízéves elbirtoklási időhöz, a jogalkotó mégis a megkülönböztetett időintervallum mellett döntött [Ptk. 5:44. § (1) bekezdés], mondván, a tizenöt évre emelt elbirtoklási idő valamennyi ingatlantulajdonos érdekeit védi, a tíz évre való leszállítás nehezen követhető és bizonytalansággal járó tulajdonszerzési helyzeteket teremtene.[15] Azt a csorbát, hogy a 2001. évi módosítás a telki szolgalomnál – ami szintén ingatlanokra vonatkozik – az elbirtoklási időt változatlanul hagyta, a jogalkotó kiküszöbölte [Ptk. 5:161. § (3) bekezdés].
Jogcímes elbirtoklás esetén ingatlanoknál az elbirtoklás már öt év elteltével bekövetkezik, ha a birtokos az ingatlan birtokát a tulajdonostól olyan írásbeli szerződéssel szerezte, amelynek alapján a tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzését követelhetné, ha a szerződés az ehhez megkívánt alakszerűségi követelményeknek megfelelne, és a birtokos az ellenszolgáltatást teljesítette (Ptk. 5:45. §). A felek közötti szerződés alakilag is érvényes, hiszen a kötelmi elkötelező szerződés alaki érvényességéhez a törvény csak egyszerű írásba foglalást követel meg. A dologi rendelkező jognyilatkozat, a bejegyzési engedély érvényességéhez viszont már teljes bizonyító erejű, ügyvédi (kamarai jogtanácsosi) ellenjegyzéssel ellátott okiratra vagy közokiratra van szükség.[16] Az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzési engedély kiadására irányuló követelés kötelmi igény, az esedékességtől számított öt év alatt érvényesíthető.[17] Ez a rendelkezés tehát a jognyilatkozat bírói ítélettel történő pótlásához (Ptk. 6:184. §) képest adhat alternatívát a szerző fél számára. A kedvezményes elbirtoklásnak ez a rendelkezése csak akkor alkalmazható, ha az elbirtoklás egyéb feltételei is megvalósulnak, azaz az ingatlant a szerző fél öt éven át sajátjaként szakadatlanul birtokolta, továbbá az elbirtoklás nem nyugodott. A jogcímes elbirtoklás elsődlegesen nem a forgalom biztonságát szolgálja, nem a joglátszatban bízó felet védi, hanem kisegíti az egyébként érvényes szerződésen alapuló, de hiányos átruházási tényállás miatt meg nem valósult átruházást.[18] Az, hogy az ötéves kedvezményes elbirtoklási idő alkalmazásának feltétele a felek között érvényesen létrejött szerződés, nem változtat azon, hogy a tulajdonszerzés elbirtoklással, és nem átruházással történik. A tulajdonjog megszerzésének a megállapítására ebben az esetben is perben kerülhet sor.[19] Az ingatlan-nyilvántartásba történő deklaratív hatályú bejegyzésre azonban nem csak polgári peres eljárás során hozott bírósági határozat alapján történhet, azt megalapozhatja a bejegyzett tulajdonostól beszerzett okirat is – melynek lényegi tartalmi eleme egy kvázi tulajdonjog-elismerő nyilatkozat –, valamint bejegyzési engedély is.[20] Ha az elbirtokló és a bejegyzett tulajdonos olyan írásbeli megállapodást kötnek, amely alakilag megfelel a bejegyzéshez szükséges feltételeknek, és amelyben rögzítik, hogy az elbirtoklással tulajdonszerzésre került sor, a bejegyzés nem tagadható meg.[21]
Bár a normaszövegből világos, hogy ez a kivételes tulajdonszerzés csak visszterhes szerződésekre vonatkozik, olyan állásponttal is találkozhatunk, mely szerint nem egyértelmű, hogy a jogcímes elbirtoklás az ingyenes szerződésekre is vonatkozik-e.[22] Ha a jogalkotó ingyenes szerződésekre is ki kívánta volna terjeszteni a jogcímes elbirtoklás lehetőségét, akkor úgy fogalmazott volna, mint a Magánjogi Törvényjavaslat (a továbbiakban: Mtj.) 550. §-a: ha „(…) a tulajdonért esetleg járó ellenszolgáltatást teljesítette vagy teljesíti”. A Ptk. szövegéből az is egyértelmű, hogy a jogcímes elbirtoklás nem alkalmazható olyan esetekben, amikor a felek közötti szerződés megfelelt az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez szükséges alakiságoknak, de a bejegyzésre mégsem került sor, a bejegyzést nem kezdeményezték. Ha a jogalkotó ezt az esetkört is bele akarta volna vonni a jogcímes elbirtoklás körébe, akkor megtartotta volna az Mtj. 550. §-ának megfogalmazását, mely szerint „a birtokos az ingatlan birtokát a tulajdonostól vagy jogutódától oly szerződéssel szerezte, amelynek alapján a tulajdon feltétlen átruházását követelheti”. Az Mtj. szövegéből azonban a két említett idézetet a Ptk. nem vette át, amiből az következik, hogy sem ingyenes szerződések esetén, sem olyan szerződéseknél nem alkalmazható, amelyek megfelelnek az ingatlan-nyilvántartásról szóló törvény által támasztott alaki követelményeknek. Az Mtj. idézett szakaszáról tehát nem állíthatjuk megalapozottan, hogy tartalmában szinte azonos a hatályos szabályokkal,[23] hiszen a kedvezményes elbirtoklási idő hossza és annak feltételrendszere is eltérő.
Megjegyzendő, hogy az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (a továbbiakban: Inytv.) 88. § (1) bekezdés a) pontja lehetővé tette a tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzését is az ingatlan-nyilvántartásba, ha az eljárás során olyan okiratot mutat fel, amely bejegyzésre nem alkalmas, de a felek tulajdonátruházásra irányuló megállapodását, az ingatlan megjelölését, továbbá az ellenértéket, illetve a szerzés ingyenességét tartalmazza. Ezt a szabályt a 2019. évi CX. törvénnyel a jogalkotó hatályon kívül helyezte a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésének egyszerűsítése érdekében. Egészen 2020. január elsejéig két, egymással konkuráló szabályozás volt hatályban, a két rendelkezésből egy szabályozás kialakítása mint kívánalom[24] helyett a jogalkotó az egyszerűbb megoldást választotta az Inytv. 88. §-ának kiiktatásával.
III. Az elbirtoklás megszakadása
A Ptk. 5:49. § (1) bekezdése az elbirtoklás megszakadására három esetben ad lehetőséget, ebből kettő a tulajdonos aktív magatartásának, egy az elbirtokló elmaradt magatartásának eredménye. Megszakad az elbirtoklás, ha a tulajdonos a dolog kiadása iránti követelését bírósági úton érvényesíti, valamint ha a dologgal kapcsolatban tulajdonosi jogát gyakorolja. Ezek a tulajdonos magatartásából eredő megszakító cselekmények megváltoztak az 1959-es Ptk. 124. §-ához képest. Egyrészt szűkült, mert nem szakad meg az elbirtoklás, ha a tulajdonos a birtokost írásban felszólítja, másrészt bővült, mert már nem csak a rendelkezési jog gyakorlása (például ingatlan jelzáloggal való megterhelése[25]) vezet megszakadáshoz.
Osztom azt az álláspontot, hogy a bírói gyakorlatnak az elbirtoklásnál is analóg módon alkalmaznia kellene a Ptk. 6:25. § (1) bekezdés c) pontját. Az 1959-es Ptk. szabályai mellett megszakító jogérvényesítésnek tekintették a bíróságok azokat az eseteket is, amikor a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasították, vagy – bármely okból – a pert megszüntették, azaz érdemi döntés nem született. Ennek az volt az indoka, hogy az alperes részére a keresetlevelet kézbesítették, így beálltak a keresetindítás hatályai, tehát fel lehetett fogni írásbeli felszólításként. Mivel azonban az írásbeli felszólítás a továbbiakban már nem megszakító cselekmény, indokoltnak tűnik, hogy az elbirtoklással szemben is csak az a bírósági jogérvényesítés szakítsa meg az elbirtoklási időt, ahol jogerős érdemi döntés születik a tulajdonjog érvényesítése körében.[26] Azt a véleményt viszont az indokolása miatt nem osztom, mely szerint az elbirtoklást megszakítja, ha a tulajdonos a jegyzőhöz fordul az eredeti birtokállapot helyreállítása vagy a zavarás megszüntetése végett, végső soron ugyanis a döntés ebben az eljárásban is bírói útra tartozik.[27] Egyrészt azért nem, mert a jegyző hatáskörébe tartozó birtokvédelmi eljárás nem szükségszerűen jut el a bírósághoz, másrészt azért sem, mert ha a tulajdonos a zavarás megszüntetését kéri, azáltal nem a dolog kiadása iránti követelését érvényesíti. Annak a javaslatnak az elfogadásával kapcsolatban, mely szerint vezessen megszakadáshoz az is, ha a tulajdonos birtokvédelemért a jegyzőhöz fordul,[28] aggályok merültek fel, mondván, a jegyző előtti birtokvédelmi eljárás kezdeményezése azért nem alkalmas az elbirtoklás megszakítására, mert az nem a tulajdonjog védelmét, hanem a birtokállapot helyreállítását célzó eljárás,[29] tehát csak birtokvédelmi eszköz. Az aggályok ellenére burkoltan mégis elfogadottá vált a b) ponttal, hiszen a tulajdonosi joggyakorlás körébe a rendelkezési jog mellett beletartozik a birtoklás és a birtokvédelem is.
A Ptk. normaszövege feloldja az 1959-es Ptk. szabályozása mellett fennállt ellentmondást, amely abból adódott, hogy az elbirtoklás megszakadását eredményezte, a rendelkezési jog gyakorlását jelentette, amikor a tulajdonos a dolog birtoklását, használatát másnak átengedte; ugyanakkor ha ő maga időszakosan használta a dolgot, az nem vezetett az elbirtoklás megszakadásához. Már nem kell feltenni az ellentmondás kiküszöbölésére irányuló törekvésként azt a kérdést, hogy vajon a dologgal való rendelkezésnek minősíthető-e, amikor a tulajdonos egyszer-egyszer megjelenik a telken rövid tartózkodásra, vagy évente egy alkalommal a fák gyümölcsét leszedi.[30] Erre dogmatikailag az egyetlen helyes válasz úgyis az azonnali nem, hiszen a dolog használata, a hasznok szedése olyan tulajdoni részjogosítvány, amely nem vonható a rendelkezési jog körébe. A megváltozott szövegezés fényében viszont nem érthető, hogyan merülhet fel kérdésként, hogy a dologgal való tulajdonosi joggyakorlásnak minősíthetjük-e, ha a tulajdonos időszakonként bizonyos mértékben maga használja a dolgot, vagy a hasznait szedi.[31] A Ptk. világossá teszi a tulajdonost megillető jogokat, amikor deklarálja, hogy a tulajdonost megilleti különösen a birtoklás, a használat, a hasznosítás, a hasznok szedésének és a rendelkezés joga (Ptk. 5:13. §).
A tulajdonos magatartásából eredő megszakító okok esetén a jogalkotó nem adott teret annak a javaslatnak, amelynek értelmében az elbirtokló által a dologra szükségesen és hasznosan fordított költségek az elbirtoklási idő teljes elteltéig nem évültek volna el. Ez a javaslat szerint egy olyan bekezdés beiktatásával valósulhatott volna meg, amely előírja, hogy ha az elbirtoklás az (1) bekezdés a) vagy b) pontja alapján szakad meg, az elbirtokló követelheti az elbirtoklási idő alatt a dologra szükségesen és hasznosan fordított költségeinek megtérítését.[32] Ebből a szövegezésből nem következett volna az elérni kívánt tartalom. A jogalap nélküli birtoklás szabályai szerint az elbirtokló a dologra fordított szükséges költségei megtérítését követelheti, függetlenül a jó- vagy rosszhiszeműségétől. A hasznos költségek tekintetében már indokolt a jó- vagy rosszhiszeműség figyelembevétele az elbirtokló esetében is (Ptk. 5:10. §). A költségigények elévülésével szemben pedig felhozható, hogy az elbirtokló az elbirtoklás megszakadásáig menthető okból nem volt abban a helyzetben, hogy az igényét érvényesítse, így a költségigény elévülése nyugodott [Ptk. 6:24. § (1) bekezdés].
Az 1959-es Ptk. normaszövegével megegyezően az is megszakítást eredményez, ha a birtokos a birtokot akaratán kívül elveszti, és azt egy éven belül nem szerzi vissza, vagy egy éven belül nem kéri a bíróságnál, hogy a dolog újabb birtokosa a dolgot adja vissza. Abban az esetben, ha a jegyző előtti birtokvédelmi eljárás az elvesztéstől számított egy éven belül eredményes, az elbirtoklást nem lehet megszakadtnak tekinteni, hiszen az elbirtokló a dolog birtokát bármilyen jogszerű birtokvédelmi eszközzel visszaszerezheti.[33] A Ptk. megfogalmazásából egyértelmű, hogy ha maga a birtokos adja át másnak a dolog használatát, az csak szándékos magatartással történhet, tehát nem jár az elbirtoklás megszakadásával. Nem értek egyet azzal a magyarázattal, mely szerint önmagában a tulajdonos rövid idejű használata nem eredményezheti az elbirtoklási idő megszakítását, mert az elbirtokló nem kerül ki több mint egy évre az ingatlan birtokából.[34] Abban az esetben ugyanis, amikor a tulajdonos használja a dolgot – legyen az bármilyen rövid idő is – akkor tulajdonosi jogát gyakorolja, így a Ptk. 5:49. § (1) bekezdés c) pontja alapján valóban nem szakad meg az elbirtoklás, de a b) pont megváltozott szóhasználata miatt igen.
IV. Az eszmei hányad elbirtokolhatósága és az elbirtoklás kizártsága ingatlanok esetén
Közös tulajdonban lévő dolog esetén kérdéses, hogy a sajátkénti birtoklás meg tud-e valósulni, mert a tulajdonostársak mindegyike jogosult a dolog birtoklására és használatára; e jogot azonban egyik tulajdonostárs sem gyakorolhatja a többiek jogainak és a dologhoz fűződő lényeges jogi érdekeinek sérelmére (Ptk. 5:74. §). A PK 4. számú állásfoglalás – amely 1962-ből származtatható, az akkori PK 821. számú állásfoglalás[35] – leszögezte, hogy elbirtoklással a tulajdonostárs is megszerezheti a többi tulajdonostárs illetőségének a tulajdonjogát, de ilyenkor fokozott szigorúsággal kell vizsgálni az elbirtoklás törvényes kellékeinek a fennállását, és ennek körében azt is, hogy az elbirtoklásra hivatkozó tulajdonostárs magatartása összeegyeztethető-e azzal a rendelkezéssel, amely a tulajdonostársak jogát rögzíti a birtoklásra és a használatra.[36]
A tulajdoni hányadtól eltérő – akár hosszú időn át fennálló – használat önmagában nem vezethet elbirtokláshoz, függetlenül attól, hogy az megállapodáson, a másik fél hozzájárulásán vagy a tiltakozás hiányán alapul. Közös tulajdonban álló ingatlan esetében a tulajdoni hányadtól eltérő használatot élesen el kell határolni a tulajdonostársak általi elbirtoklás bekövetkezésétől. Elbirtoklásnak akkor lehet helye, ha a tulajdonostársaknak a megállapodásban foglalt akarata a tulajdonjog tekintetében is végleges rendezésre irányult, és a tulajdonostársak ebben a tudatban birtokolták az ingatlan természetben meghatározott részét. Ilyenkor azonban a bizonyítás azt terheli, aki a megállapodásra hivatkozva kívánja elérni az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett állapottól eltérő rendezést.[37]
Az a tulajdonostárs, aki a fennálló jogközösségre vonatkozó törvényes rendelkezésekkel ellentétesen a tulajdonostársak sérelmével birtokol, rendszerint erőszakos vagy alattomosan birtokló, s ez nem vezethet az elbirtoklás útján való tulajdonszerzésre. Kivételesen azonban felmerülhetnek olyan esetek, amikor a tulajdonostársakkal szemben az elbirtoklást meg lehet állapítani. Melyek lehetnek ilyen kivételes esetek? A PK 4. számú állásfoglalás három példát állít elénk, ebből a harmadikat emelném ki. Megtörténhet, hogy a tulajdonostársak az egyikük illetősége tulajdonjogának az átruházása iránt szerződtek, de szerződésüket nem érvényes alakban kötötték meg, a szerző tulajdonostárs azonban e szerződés alapján birtokba lép, és az elbirtoklási időn át sajátjaként szakadatlanul birtokol. A jogcímes elbirtoklás szabályának sajnálatos félreértéséről tanúskodik az a kommentári álláspont, mely szerint ez a harmadik eset a jogcímes elbirtoklásnak a tulajdonostársak közötti megvalósulása, ahol a tulajdoni hányad átruházásának a szándéka nem járt együtt a megállapodásnak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésével, vagy – alaki fogyatékosság folytán – a bejegyezhetőségével.[38] A példa szerint nincsen érvényes szerződés a felek között, a jogcímes elbirtokláshoz viszont előfeltétel az érvényes megállapodás. A Ptk. 5:45. §-a szerint a felek írásbeli szerződést kötöttek, tehát alaki szempontból érvényes a megállapodásuk, a példa ezzel szemben olyan esetekre lehet irányadó, ha ingatlanra szóbeli szerződést kötöttek a tulajdonostársak. A harmadik példából is egyértelmű, mégis meg kellett erősíteni, hogy a PK 4. számú állásfoglalást nem helyes megszorítóan úgy értelmezni, hogy kizárólag az ingatlan egészének tulajdonjogát szerezheti meg az egyik (vagy több) tulajdonostárs elbirtoklás jogcímén.[39]
Sőt, az eszmei hányad elbirtoklása nem kizárólag tulajdonostárs által történhet, az elbirtoklásra vonatkozó általános szabályok szerint birtokolható el a dolog tulajdoni hányada is [Ptk. 5:44. § (4) bekezdés]. Ennek jellemző esetköre az lehet, ha az elbirtokló – vagy jogelődje – érvénytelen tulajdonátruházó szerződéssel vagy álörökösként szerzett tulajdoni hányadot, és ennek alapján lépett birtokba.[40] Olvashatunk olyan véleményt, mely szerint ez a rendelkezés valóban megváltoztathatja a bírói gyakorlatot abban a tipikus esetben, amikor az elbirtokló arra hivatkozik, hogy az elbirtoklás feltételei a szomszédos, nem művelt ingatlan egy részére állnak fenn. Néhány métert ebből az ingatlanból beszántott, felásott, betelepített, műveli, gondozza – ilyenkor az elbirtoklás törvényi feltételeinek fennállása esetén a bíróság akkor állapította meg az elbirtoklással való tulajdonszerzést, ha a szomszédos telek megosztható volt. Az elbirtoklás következtében az elbirtokolt részt hozzácsatolta telekkönyvileg az elbirtokló ingatlanához, míg a visszamaradó résznek a helyben szokásos területnagyságnak meg kellett felelnie, önálló ingatlannak kellett maradnia. A változás abban várható, hogy nem szükséges a telekmegosztás, az elbirtokló a szomszédos telekből eszmei tulajdoni hányadot is elbirtokolhat, ha erre irányul a keresete.[41] A Ptk. megengedő hozzáállásával szemben a földforgalmi törvény január elsejétől beiktatott új szabályai szerint osztatlan közös tulajdonban álló föld egy vagy több – az ingatlan egészét ki nem tevő – tulajdoni hányada – a jogcímes elbirtoklás kivételével – nem birtokolható el.[42] Az indokolás szerint azért, mert a föld mint speciális ingatlan, jellegéből adódóan számos esetben különleges – az általánostól eltérő vagy annál szigorúbb – törvényi szabályozást igényel.
A Ptk. alapján főszabályként a dolog egészén fennálló tulajdonjogot lehet elbirtokolni, kivételt csak az az eset képez, ha az elbirtoklás feltételei a föld egy részére vonatkozóan állnak fenn, és a föld megosztható [Ptk. 5:47. § (2) bekezdés].[43] 1962-ből származik az a PK 820. számú kollégiumi állásfoglalás is, amely szerint ingatlanrész tulajdonjoga elbirtoklás útján nem szerezhető meg, ha az építésügyi hatóság a telek felosztásához szükséges engedélyt – az építésügyi szabályok alapján – jogerősen megtagadta, mert ilyenkor az ingatlan területileg meghatározott része az egységes ingatlantól elszakítottan forgalomképtelen. Ezt a bírói gyakorlatot az 1977. évi IV. törvény beiktatta az 1959-es Ptk.-ba, a 121. §-ának (4) bekezdéseként,[44] amelyet a Ptk. is fenntartott.
Az ingatlan alkotórészét képező épület tulajdonjogát azonban akkor sem lehet elbirtokolni, ha azt a birtokosa kizárólag használja. Elbirtoklás útján a föld és épület tulajdonjoga a törvény alapján nem válhat el egymástól.[45] A jogalkotó csak a föld oszthatósága esetén engedi a föld egy részének elbirtoklással történő megszerzését, osztható ingó dolgok esetén nem kerülhet sor elbirtoklásra, csakis ingatlanok esetén bír jelentőséggel az oszthatóság kérdése. Az ingatlan oszthatósága sem fizikai, hanem jogi értelemben vett oszthatóságot jelent. Azt értjük alatta, hogy az ingatlanból az ingatlan-nyilvántartási szabályok szerint kialakítható-e több ingatlan, ami a jogi szabályozás által meghatározott követelményeknek (minimális alapterület, önálló megközelíthetőség stb.) való megfeleléstől függ.[46] Így ha csak az ingatlan egy részére állnak fenn az elbirtoklás feltételei, az elbirtoklással való tulajdonszerzés előkérdése lesz az, hogy az érintett ingatlanrész telekalakítással önálló ingatlanként kialakítható-e, és így az ingatlan-nyilvántartásba felvehető-e, vagy a telekhatárok módosításával (telekhatár-rendezés) az elbirtokló ingatlanához csatolható-e. A bíróság ezért az elbirtoklással való tulajdonszerzés megállapítása előtt – ha a föld egy részének elbirtoklásáról van szó – elvi telekalakítási engedélyt szerez be, és csak akkor állapítja meg az elbirtoklással való tulajdonszerzést, ha az építésügyi szabályok alapján a telekalakítás lehetséges.[47]
Ez a rendelkezés kizárólag arra az esetre vonatkozik, amikor az elbirtoklás tárgya valamely ingatlannak természetben, területileg körülhatárolt része. Ilyen esetben értelemszerűen az elbirtokoltnak állított ingatlanrész kihasítása a föld megosztása nélkül nem is lehetséges. Nem akadályozza tehát valamely tulajdoni illetőségnek a tulajdonostárs által történő elbirtoklását.[48] Nem keverendő össze egymással a föld egy részének és a föld eszmei hányadának az elbirtoklása. Míg előbbi esetben kizárt az elbirtoklás, ha a föld nem osztható meg, utóbbi esetben az elbirtoklásra akkor is sor kerülhet, ha nincsen jogerős közigazgatási határozat a föld megoszthatóságáról.[49] Az egységes tulajdonlás mellett érvelő korábbi bírói gyakorlattal szemben az utóbbi évtizedek ingatlanforgalmi viszonyainak ismeretében felmerült annak igénye, hogy az elbirtoklását állító tulajdonostárs az ingatlan egy természetben elkülönített részének megfelelő tulajdoni hányadát megszerezhesse akkor is, ha az ingatlan természetben nem megosztható, de az elbirtoklás feltételei fennállnak.[50]
Az a bírósági gyakorlat, amely abban az esetben, ha a föld nem megosztható, tulajdonostársak esetén megengedi az elbirtoklással történő tulajdonszerzést az ingatlan eszmei hányadára, dogmatikai bukfenc. Más a fizikai és az eszmei értelemben vett megosztottság, ezeket egymással összemosva kibújni a Ptk. 5:47. § (2) bekezdésének korlátja alól, vitatható irány lehet. Nem értek egyet azzal a következtetéssel, hogy helyes és előremutató az a gyakorlat, mely szerint ingatlanok esetén az elbirtoklás kizártságát kimondó Ptk.-beli szabály alanyi hatálya csak a tulajdonostársak körén kívül álló személyekre terjed ki.[51] Az EBH-ban alkalmazott logika szerint a Ptk. 5:44. § (4) bekezdése alapján az 5:47. § (2) bekezdésének hatálya már a tulajdonostársak körén kívül álló személyekre sem terjed ki, hiszen nemcsak tulajdonostárs birtokolhat el tulajdoni hányadot, a föld elbirtoklásának kizárásáról szóló szabály így egyáltalán nem tudna érvényesülni, ha a föld közös tulajdonban van. Sőt, ha azt a szakirodalmi álláspontot vesszük alapul, hogy ez az állapot a Ptk. azon szabályával lenne azonosítható, mely szerint a dolgon fennálló tulajdonjog meghatározott hányadok szerint több személyt is megillethet,[52] odáig juthatunk, hogy az 5:47. § (2) bekezdése akkor sem tud érvényesülni, ha a föld kizárólagos tulajdonban áll. Ha egyidőben többen vannak birtokban, és mindegyikükkel szemben fennállnak az elbirtoklás feltételei, egymás között egyenlő arányban közös tulajdon keletkezik. A házastársak együttélésének ideje alatt elbirtoklással szerzett tulajdon közös vagyon, esetükben a közös birtoklás sem szükséges, elegendő ha életközösségük fennállásának ideje alatt a házasfelek egyikénél teljesülnek az elbirtokláshoz szükséges konjunktív feltételek.[53] Az elbirtoklás tárgyát közös tulajdonban fennálló eszmei hányad képezheti, az elbirtoklás az elbirtoklók között létrehozhat közös tulajdont, de úgy elbirtokolni, hogy azáltal közös tulajdon keletkezzen a korábbi tulajdonos és az elbirtokló között, nem lehet.[54] Ha a föld nem osztható, a közös tulajdon keletkezéséhez vagy szerződéses megállapodás, vagy hozzáépítés szükséges.
V. Az elbirtokló jóhiszeműsége és a tulajdonszerzés eredeti jellege
A szabályozás az elbirtokló részéről nem követeli meg a jóhiszeműséget az elbirtoklással való tulajdonszerzéshez abból az alapgondolatból kiindulva, hogy nem a birtoklás az, ami idővel a tulajdonszerzésnek eredendő okát képezi, hanem a tulajdonosnak (aki ellen az elbirtoklás folyik) az egész idő alatti nemtörődömsége.[55] Az elbirtokláshoz jóhiszeműségre nincsen szükség,[56] annak mégis szerepe lehet ingó dolgok esetén, az Mtj. 606. §-ának mintájára a Ptk. 5:44. § (2) bekezdése szerint. Ahhoz, hogy eredeti szerzésmód legyen az elbirtoklás, arra van szükség, hogy az elbirtokló jóhiszemű legyen a harmadik személynek a dolgot terhelő olyan jogai tekintetében, amelyek az elbirtokló birtokának megszerzése előtt keletkeztek.[57] Ha ezekre nézve az elbirtoklás ideje szintén eltelt, e jogok megszűnnek. Ha az elbirtokló nem volt jóhiszemű, e terhek az ingó dolgon továbbra is fennmaradnak. Ennek a rendelkezésnek a fényében korántsem állíthatjuk, hogy az elbirtoklás eredeti szerzésmód.
Az ingatlanokon fennálló jogok sorsáról a Ptk. nem tesz említést, esetükben hasonló szabály előírása az ingatlan-nyilvántartásba vetett bizalom, valamint az ahhoz fűzött közhitelesség és forgalmi érdek miatt indokolatlan.[58] Egy másik álláspont szerint ingatlan esetén a jóhiszemű harmadik személyek javára bejegyzett jogokat az elbirtoklás általában nem érinti, vizsgálni kell azonban, hogy milyen típusú bejegyzett jogról van szó. Az elbirtoklás nyilvánvalóan nem szünteti meg a telki szolgalmi jogokat, de például haszonélvezeti jog esetén releváns lehet a haszonélvező és az elbirtokló viszonya, a haszonélvezet keletkezésének módja és ideje, valamint hogy azt az elbirtoklás ideje alatt gyakorolták-e.[59] A Ptk. megfogalmazásából következően nem célszerű különbséget tenni az ingatlant terhelő jogok között, az 5:44. § (2) bekezdése alapján az ingatlant terhelő, az elbirtokló birtokba lépése előtt keletkezett jogok az elbirtoklással nem szűnnek meg.
VI. Záró gondolatok
A jogcímes elbirtoklás bevezetésével az átruházáshoz szükséges ingatlan-nyilvántartási bejegyzési igény elévülésével egyidejűleg elbirtoklással ipso iure tulajdonszerzésre kerül sor. Az elbirtoklás dologi hatályú tulajdonszerzés, ezért az így megszerzett ingatlanról a tulajdonos érvényesen rendelkezhet anélkül, hogy tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartás feltüntetné. Tulajdonosi jogokat csak azzal szemben nem gyakorolhat, aki az ingatlanon az ingatlan-nyilvántartásban bízva ellenérték fejében szerzett jogot.[60] Annak ellenére, hogy a bejegyzés csak deklaratív hatállyal bír, arra mielőbb sort kell keríteni, mert a jóhiszemű és ellenérték fejében szerző javára az ingatlan-nyilvántartás tartalmát akkor is helyesnek és teljesnek kell tekinteni, ha az a valódi anyagi jogi jogállapottól eltér [Ptk. 5:174. § (1) bekezdés].[61] Az elbirtokló tulajdonjogát nem érvényesítheti az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagy az őt bejegyzési igénnyel rangsorban megelőző, jóhiszemű szerzővel szemben (Ptk. 5:175. §). Aki öt éven keresztül nem tette meg az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez szükséges lépéseket, annak valószínűleg nem az lesz az első, hogy a jogcímes elbirtoklással történő jogszerzésének ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséről gondoskodjon, így idővel könnyen előfordulhat, hogy hiába hivatkozik anyagi jogi jogosultságára, az ingatlan-nyilvántartási szabályok miatt azt nem érvényesítheti. Ha ellenben elbirtoklóként rögtön gondoskodik az ingatlan-nyilvántartásba történő bekerülésről, akkor felmerülhet a gyanú, hogy azért kötött olyan szerződést, amely nem alkalmas a bejegyzésre, hogy kedvezményes idő alatt szerezhessen tulajdonjogot nem származékos, hanem eredeti szerzésmóddal. Az elérni kívánt kedvezmény azonban ilyenkor csupán látszólagos, hiszen az ingatlan-nyilvántartási szabályokból az ingatlant terhelő jogok fennmaradása következik. Ami viszont valódi kedvezmény lehet, az az ingatlan elbirtoklási idejének a leharmadolása, ezért a jogcímes elbirtoklással történő tulajdonszerzés megállapításakor fokozott szigorúsággal kell vizsgálni, hogy nem visszaélésszerű-e a felek magatartása.
Az elbirtoklás megszakadásának változásai igyekeztek egyensúlyi helyzetet teremteni a tulajdonos és az elbirtokló között. A dolog kiadására irányuló írásbeli felszólítás eltűnése az elbirtokló, a rendelkezési jog helyett a tulajdonosi joggyakorlás beemelése viszont a tulajdonos pozícióját erősíti, de csak akkor, ha ez a megváltozott tartalom elméleti és gyakorlati szinten egyaránt tudatosodik.
Az elbirtoklás kizártságával kapcsolatban a legvitatottabb pont a Ptk. 5:47. § (2) bekezdésének és a Ptk. 5:44. § (4) bekezdésének viszonya. Az elbirtoklással történő tulajdonszerzés és ezzel egyidejűleg a korábbi tulajdonos tulajdonjogának megszűnése ipso iure, a törvény erejénél fogva bekövetkezik az elbirtokláshoz szükséges konjunktív feltételek megvalósulásával. A tulajdonjog keletkezése és megszűnése egymásra tekintet nélkül zajlik le, nincs szó jogutódlásról, a tulajdonos személyében történő alanyváltozásról.[62] Ha a gyakorlat nem megosztható, kizárólagos tulajdonban álló föld esetén megállapítaná az eszmei hányad elbirtoklását, a közös tulajdon létrejöttét, az az elbirtoklás jellegének teljes megváltozásához vezetne, hiszen nem arról lenne szó, hogy az elbirtokló tulajdonszerzésével a korábbi tulajdonos tulajdonjoga megszűnne, hanem továbbra is fennmaradna; az elbirtoklóval tulajdonközösségbe kerülne. Ha a gyakorlati igény a közös tulajdon eszmei hányadának és az ingatlan fizikailag meghatározott részének elbirtokolhatósága a megoszthatóságtól függetlenül, akkor ehhez meg kell teremteni egy olyan szabályozási környezetet, amely önellentmondások nélkül ezt lehetővé teszi.
Molnár Hella
adjunktus,
ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék
[1] Harmathy Attila: Az elbirtoklásról. In Csehi Zoltán – Koltay András – Landi Balázs – Pogácsás Anett (szerk.): (L)ex Cathedra et Praxis. Ünnepi kötet Lábady Tamás 70. születésnapja alkalmából. Budapest, Pázmány Press, 2014. 113.
[2] Harmathy: (L)ex Cathedra et Praxis. Ünnepi kötet Lábady Tamás 70. születésnapja alkalmából. 113.
[3] Pusztahelyi Réka: Elbirtoklás – elévülés – telekkönyvi elbirtoklás. Miskolci Doktoranduszok Jogtudományi Tanulmányai – Studia Iurisprudentiae Doctorandorum Miskolciensium, (2014) 2., 181.
[4] A telki szolgalom elbirtoklásával kapcsolatos kérdésekről lásd Serák István: A Legfelsőbb Bíróság ítélete a telki szolgalom közterületen elbirtoklással történő alapításáról. Jogesetek Magyarázata, (2012) 4., 19–25.
[5] Harmathy: (L)ex Cathedra et Praxis. Ünnepi kötet Lábady Tamás 70. születésnapja alkalmából. 120.
[6] Kolosváry Bálint: A tulajdonjog. In Szladits Károly (szerk.): Magyar magánjog. Ötödik kötet. Dologi jog. Budapest, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, 1942. 248.
[7] Székely János: Az időtényező különös jelentősége az ingatlanok elbirtoklásának romániai szabályozásában. Erdélyi Jogélet, (2022) 3., 24.
[8] Kiss Gábor: A tulajdonjog megszerzése. In Csehi Zoltán (főszerk.) – Bodzási Balázs (szerk.) – Tőkey Balázs (szerk.): 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről kommentárja. Budapest, Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft., 2021. 1104.
[11] BH 2012, 288. – Kúria Pfv.I.22.200/2011.
[12] 38/B/2002. AB határozat. ABH 2005, 1058., 1064.
[13] A Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvényben szabályozott elbirtoklási határidő módosításáról szóló 2001. évi XIX. törvény.
[14] Menyhárd Attila: Dologi jog. Budapest, Osiris Kiadó, 2007. 241–242.
[15] Vékás Lajos (szerk.): Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez. Budapest, Complex Kiadó, 2008. 632.
[16] Vékás Lajos: Szerződési jog. Általános rész. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2016. 124. Lásd az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 29. §-át, valamint a 2021. évi C. törvény 32. §-át.
[18] Pusztahelyi Réka: A magánjogi elévülés. Miskolc, Novotni Alapítvány, 2015. 306.
[19] Menyhárd Attila: Az elbirtoklás. A Ptk. 5:45. §-ához. In Gárdos Péter – Vékás Lajos (szerk.): Nagykommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényhez. Wolters Kluwer Jogtár.
[20] Huszár Eszter: Az elbirtoklás jogintézménye és megjelenése az ingatlanjogi gyakorlatban. Res Immobiles, (2008) 3–4., 20.
[21] Fónyiné Kazareczki Andrea – Tolnai Ildikó: Ingatlanjog I. [Digitális kiadás.] Budapest, Wolters Kluwer Kft., 2019. https://mersz.hu/dokumentum/YOV1671__136 (letöltve: 2024. december 31.).
[22] Kiss: 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről kommentárja. 1107.
[23] Tucsek Máté: A jogcímes elbirtoklás kérdései. Debreceni Jogi Műhely, (2021) 1–2., 85.
[24] Petrik Ferenc: Az elbirtoklás. In Wellmann György (szerk.): A Ptk. magyarázata IV/VI. Polgári jog, dologi jog. Budapest, HVG-ORAC Kiadó, 2018. 108.
[26] Fónyiné Kazareczki – Tolnai: Ingatlanjog I.
[27] Petrik: A Ptk. magyarázata IV/VI. Polgári jog, dologi jog. 111.
[28] Lenkovics Barnabás: A dologi jog vázlata. Budapest, Eötvös József Kiadó, 1999. 138.
[29] Menyhárd: Az elbirtoklás.
[30] Gellért György (szerk.): A Polgári Törvénykönyv magyarázata. 1. kötet. Budapest, KJK-KERSZÖV, 2001. 444.
[31] Petrik: A Ptk. magyarázata IV/VI. Polgári jog, dologi jog. 112.
[32] Serák István: Elbirtoklás, elévülés és az elbirtokló vagyoni érdekei. Gazdaság és Jog, (2009) 11., 25.
[33] Petrik: A Ptk. magyarázata IV/VI. Polgári jog, dologi jog. 112.
[34] Fónyiné Kazareczki – Tolnai: Ingatlanjog I.
[35] Szőke Irén: Az elbirtoklás, a használati jogok és a birtokvédelem bírói gyakorlatának elemzése és annak tanulságai. Polgári Jogi Kodifikáció, (2002) 3., 5.
[36] Ezt a rendelkezést az 1959-es Ptk. 140. § (1) bekezdése tartalmazta, a hatályos szabályokhoz képest annyi eltéréssel, hogy „lényeges jogi érdek” helyett „törvényes érdek” szerepelt a szövegben.
[38] Kiss: 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről kommentárja. 1105.
[39] BH 2009, 204.; EBH 2008, 1863.
[40] Menyhárd: Az elbirtoklás.
[41] Fónyiné Kazareczki – Tolnai: Ingatlanjog I.
[42] Lásd a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 33. § (5)–(6) bekezdéseit.
[43] Az 1959-es Ptk. 121. § (4) bekezdése is rögzítette ezt a tételt.
[44] Szőke: Az elbirtoklás, a használati jogok és a birtokvédelem bírói gyakorlatának elemzése és annak tanulságai. 5.
[46] Menyhárd: Dologi jog. 58.
[47] Menyhárd: Az elbirtoklás.; Menyhárd: Dologi jog. 247.
[51] Serák István: A Legfelsőbb Bíróság döntése a közös tulajdon eszmei hányadának elbirtokolhatóságáról. Jogesetek Magyarázata, (2010) 3., 7.
[52] A Ptk. 5:73. § (1) bekezdésének, az 1959-es Ptk. 139. § (1) bekezdésének alkalmazása melletti érvekről bővebben lásd Szőke: Az elbirtoklás, a használati jogok és a birtokvédelem bírói gyakorlatának elemzése és annak tanulságai. 7.
[53] Huszár: Az elbirtoklás jogintézménye és megjelenése az ingatlanjogi gyakorlatban. 19.
[54] Sándor István: Az elbirtoklás. In Osztovits András (szerk.): A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és a kapcsolódó jogszabályok nagykommentárja. II. kötet. Budapest, Opten Kiadó, 2014. 568.
[55] Kolosváry: Magyar magánjog. Ötödik kötet. Dologi jog. 249–250. Az Mtj. szerint nem kerülhetett sor elbirtoklással történő tulajdonszerzésre, ha a birtokos a birtokot rosszhiszeműen szerezte meg. Ez a rendelkezés arra a bírói gyakorlatra adott válasz volt, amely az elbirtoklással történő tulajdonszerzés megállapításakor a jóhiszeműségtől eltekintett, és az elbirtoklás joghatását csak akkor tagadta meg, ha az elbirtokló a dolog birtokához a törvény által tiltott módon jutott (Almási Antal: A dologi jog kézikönyve. I. kötet. Budapest, Tébe Kiadóvállalat, 1928. 257.). Rosszhiszemű szerzőnek az minősült, aki bűncselekménnyel vagy vétkesen tilos önhatalommal jutott az ingatlan birtokába. (Lásd ingatlanok elbirtoklása esetén az Mtj. 549. §-át, ingók elbirtoklására az Mtj. 603. §-át.) A rosszhiszeműségnek ezt a speciális fogalmát sem az 1959-es Ptk., sem a hatályos Ptk. nem tartotta meg.
[56] Megjegyzendő, hogy a Ptk. egyik Kommentárjában az elbirtoklásról szóló áttekintő rész a következő, téves mondattal indít: „A Ptk. az elbirtoklás szabályait fenntartja, és megköveteli ahhoz a sajátjakénti birtoklás mellett a jóhiszeműséget is.” A szerző nyilván nem gondolja ezt, mert az elbirtoklás feltételeit taglaló rész végén ki is emeli: „Megjegyzendő, hogy a Ptk. alapján nem feltétele az elbirtoklás útján történő tulajdonszerzésnek az elbirtokló jóhiszeműsége”, majd később újra megismétli: „Mint azt az 5:44. §-hoz fűzött magyarázatban kifejtettük, a Ptk. nem kívánja meg az elbirtokló jóhiszeműségét a tulajdonszerzéséhez.” Lásd Sándor: A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és a kapcsolódó jogszabályok nagykommentárja. II. kötet. 562., 564., 567.
[57] A két szempontot (a megterhelés időpontja és a jóhiszemű tehermentes szerzés) nem mindig különítik el kellően világosan egymástól. Ha Harmathy Professzor Úr intelmeinek megfelelően figyelmünket a környező országok szabályozására fordítjuk, akkor e téren is eltérő képet láthatunk. Szlovéniában megelégednek azzal az indoklással, hogy az elbirtokló eredeti módon és ezért tehermentesen szerez; a jóhiszeműség szerepe tisztázatlan. Szlovákiában az elbirtoklás akár kivétel nélkül tehermentességet eredményez. A cseh szabályozás szerint – amely lényegében megfelel az osztrák szabályozásnak – csak azok a terhek szűnnek meg, amelyek nincsenek bejegyezve, a törvény erejénél fogva nem szállnak át, amelyek további fennállásáról nem állapodtak meg szerződésben, és azok a terhek, amelyeket a körülmények közepette nem lehetett felismerni. Lásd von Bar, Christian: A birtokra vonatkozó szabályozás és a dologi jogok átruházásának alapkérdései európai szemszögből. (Ford.: Szilágyi Ferenc.) Iustum Aequum Salutare, (2019) 2., 23. lj.
[58] Vékás: Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez. 636.
[59] Gellért: A Polgári Törvénykönyv magyarázata. 1. kötet. 434.
[60] BH 1979, 110. – Legf. Bír. P. törv. I.20.128/1978. sz.
[61] A bizalom elvét 2024. február 1-jétől a Ptk. 5:168. § (1) bekezdése tartalmazza.
[62] Lenkovics: A dologi jog vázlata. 136.