A II. világháború óta egyre több figyelmet kap a szellemi tulajdonjog és a versenyjog egymáshoz való viszonyának kérdése, az iparjogvédelmi (és a szerzői) jogok és a versenyjog konfliktusai, illetve a kizárólagos szerzői és iparjogvédelmi jogok versenyjogi alapú korlátozása. A két jogterület közötti érintkezési pontok közül kiemelhető a versenyjogi fogyasztóvédelem – az árujelzővel történő megtévesztés – és a szellemi alkotások, különösen a védjegyek szerepe az összehasonlító reklámban, azonban ezeknél fontosabb kérdésként merül fel, hogy a versenyjogi szabályok mennyire korlátozhatják a kizárólagos jellegű szellemi tulajdonjogokat és az azokból eredő jogok gyakorlását. A versenyjogi korlátok – Faludi Gábor terminológiájával – egyrészt belső – tehát a szerzői jog és az iparjogvédelmi jog szabályaiba már beépült – másrészt külső – tehát a külön versenyjogi normák által meghatározott – korlátként jelentkezhetnek. A jelen tanulmány a szellemi tulajdon és a verseny viszonyát, különösen a szellemi tulajdon egyes oltalmi tárgyainak a külső és belső versenyjogi korlátait elemzi.
Kulcsszavak: szellemi tulajdon; verseny; versenyjogi korlátok; szerzői jog; iparjogvédelem
A tanulmány a „Végül is a jog mellett döntöttem…” – Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszék oktatóinak Harmathy Attila tiszteletére írt tanulmányai című (ELTE Jogi Kari Tudomány 73.) kötetben jelent meg.
Harmathy Attila széles körű tudományos tevékenységének egyik területe a versenyjog volt. Felismerte, hogy a versenyjog nemcsak a jogrendszer egyéb területeivel, hanem a közgazdaságtannal is szoros összefüggésben áll: „…a verseny szabályozása azok közé
a területek közé tartozik, ahol nyilvánvaló a közgazdászok és a jogászok közös munkájának szükségessége”.[1]
A jelen tanulmányban – közgazdasági megközelítéssel kiegészítve – a verseny szabadságának és a szellemi tulajdon egyes oltalmi tárgyainak az összefüggéseit tárgyalom. A témaválasztás felidézi PhD-disszertációmat, amelynek konzulense Harmathy Attila volt.
I. A szellemi tulajdonjog és a verseny
Az iparjogvédelem végső célja az általános fejlődés előmozdítása a szóban forgó társadalom előnyére és hasznára.[2] A szellemi tulajdonjog hozzájárul az innovációhoz és a versenyhez, például az innováció révén új termékek és új piacok létrehozásával.[3]
A szabad verseny a tulajdon tiszteletben tartása és a szerződés szabadsága mellett a modern piacgazdaságok egyik alappillére.[4] A verseny a gazdasági és társadalmi életben jóléti, allokációs és hatékonysági funkciókat tölt be, védve mind a versenytársak, mind a fogyasztók érdekeit. A szabad verseny védelmét szolgáló versenyjognak nemcsak a célrendszere, hanem a szabályrendszere is meglehetősen heterogén, mivel az
felöleli a tisztességtelen verseny elleni jogot, az antitröszt jogot, a versenyjogi fogyasztóvédelmet, továbbá az Európai Közösségben elválaszthatatlan a piaci integrációtól, vagyis az áruk, a szolgáltatások, a munkaerő és a tőke szabad áramlásától.
Míg a harvardi versenyelméletben a versenypolitikának többféle – részben társadalompolitikai – célja lehet (például a kis és közepes vállalatok, a fair verseny védelme), addig a chicagói versenyelmélet szerint a versenypolitikának csak egyetlen célja van: a nettó hatékonyság maximalizálása:[5] „…a versenyjog egyetlen célja a fogyasztók helyzetének a gazdasági hatékonyság fokozása révén történő optimalizálása kell legyen, ezért az antitröszt szabályok funkciója sem lehet más, mint a gazdasági erőforrások nem-hatékony allokációjának megakadályozása”.[6]
Nem vitás, hogy a szellemi alkotások joga és a versenyjog értékrendszere, szabályai adott esetben konfliktusba is kerülhetnek egymással, hiszen a szellemi alkotások kizárólagos jogok, jogi monopóliumok, míg a versenyjog egyik fő célkitűzése a monopóliumok elleni fellépés. Ebben az esetben pedig kulcsfontosságú a két érték- és szabályrendszer között az optimális egyensúly megtalálása a társadalmi jólét és a haladás maximalizálása érdekében.[7] A versenypolitikai célkitűzések megvalósulását a szellemi tulajdonnal kapcsolatos kormányzati politika támogathatja vagy akadályozhatja.
Kiindulópontként megállapítható, hogy mára széles körű elismerést nyert, hogy a versenypolitika és a szellemi tulajdonjog egymást kiegészítő elemek. Mindkettő a fogyasztói jólétet kívánja növelni, jóllehet eltérő eszközökkel érik el ezt a közös célt: a szellemi alkotások kizárólagos jogokat jelentenek, míg a versenypolitika a hatékony versenyt kívánja fenntartani, a piacok lezárásának megakadályozása és a piacokra való belépés fenntartása révén.[8]
A két jogterület egymáshoz fűződő viszonyát kiválóan összegzi az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumának és a Szövetségi Kereskedelmi Bizottságnak a versenyjogi jogérvényesítésről és a szellemi tulajdonjogokról szóló alapos és részletes jelentése[9] az alábbiak szerint:
„Az elmúlt néhány évtized során az antitröszt jogérvényesítői és a bíróságok felismerték, hogy a szellemi tulajdonjognak és az antitröszt jognak közösek az alapvető céljai: a fogyasztói jólét növelése és az innováció ösztönzése. Ez a felismerés egy jelentős elmozdulást jelzett a XX. században korábban uralkodott nézetről, amikor az antitröszt és a szellemi tulajdonjog céljait egymással inkompatibilisnek gondolták: a szellemi tulajdonjog által biztosított kizárólagosságot olyan monopóliumok létrehozásának tekintették, amelyek az antitröszt jog monopol hatalmat célzó támadásaival feszültségben álltak. Ezen két szakterület modern felfogása szerint a szellemi tulajdonjog és az antitröszt jog szorosan együttműködnek, hogy új és jobb technológiákat, termékeket, szolgáltatásokat juttassanak a fogyasztóknak alacsonyabb áron.”
A jelentés arra is rámutat, hogy a szellemi tulajdonjogokból eredő kizárólagos jogok ritkán vezetnek monopóliumokhoz, így erre is tekintettel a versenyjog és a szellemi alkotások egymást kiegészítő jogterületeknek minősíthetőek. A jelentés megfogalmazása szerint:
„Habár egyes szellemi tulajdonjogok monopóliumokat teremthetnek, a szellemi tulajdonjog nem feltétlenül (és valójában csak ritkán) teremt monopóliumokat, mivel a fogyasztók képesek lehetnek az oltalom alatt álló technológiákat vagy termékeket más technológiákkal vagy termékekkel helyettesíteni. Ennélfogva, a versenyjogi doktrína nem feltételezi a piaci erő meglétét pusztán egy szellemi tulajdonjog fennállásából. Következésképpen, a versenyjogot és a szellemi tulajdonjogot helyesen egymást kiegészítő jogterületeknek tartják, amelyek együtt munkálkodnak, hogy a fogyasztóknak innovációt nyújtsanak: az antitröszt jog az erős piaci versenyt védi, míg a szellemi tulajdonjog védi, hogy a befektetések megtérülhessenek, az innovációhoz szükséges mértékben. Mindkettő ösztönzi a versenyt, hogy a riválisok között elsőként lépjen piacra a kívánt technológiával, termékkel vagy szolgáltatással.”
A fenti, részben közgazdasági, részben jogi megfontolásokat remekül összegzi a világ egyik legtekintélyesebb szellemi tulajdonjoggal foglalkozó NGO szervezete, a Nemzetközi Iparjogvédelmi Egyesület (AIPPI)[10] egyik határozata, amely a szellemi alkotások és a versenyjog viszonyát elemezte.[11] A határozat nagy részét indokoltnak tartom idézni is az alábbiak szerint:
„1. Az AIPPI megerősíti[12] azon nézetét, hogy a versenyjog (a szabad és fair verseny védelmére szolgáló szabályok) és a szellemi alkotások joga nem áll konfliktusban, hanem éppen ellenkezőleg, mindkettő hozzájárul a gazdasági haladáshoz, és a közérdeket szolgálják.
2. A szellemi tulajdonjogok megadását kizárólag a szellemi alkotások jogának kell szabályoznia. Ezen megadás tekintetében a versenyjog ne legyen alkalmazandó. A szabad és fair verseny szükségességét a szellemi alkotásokra vonatkozó jogszabályok megalkotása során kell tekintetben venni.
3. A szellemi alkotásokat szabályozó jogszabályoknak hatékony mechanizmusokat kell biztosítania azon szellemi alkotások érvényességének megtámadása vonatkozásában, amely jogokat a szellemi alkotásokra vonatkozó jogszabályokban foglalt feltételek ellenére adtak meg. Ennek a mechanizmusnak minden esetben tartalmaznia kell a bírói felülvizsgálat lehetőségét. Ez segíteni fogja a versenyre gyakorolt esetleges kedvezőtlen hatások megelőzését.
4. A versenyjog a szellemi tulajdonjogok gyakorlásra lehet alkalmazandóak. Amennyiben különleges esetekben a szellemi tulajdonjogok gyakorlása ellentétes a versenyjoggal, úgy annak szükséges jogkövetkezményeket kell biztosítani. Mindazonáltal a versenyjog alkalmazása nem befolyásolhatja a szellemi tulajdonjogok létezését és el kell fogadni rendezőelvként, hogy a szellemi tulajdonjogok kizárólagos jogokat adnak…”[13]
II. A szellemi tulajdon versenyjogi korlátjai
1. Alapvetés
A II. világháború óta egyre több figyelmet kap a szellemi tulajdonjog és a versenyjog egymáshoz való viszonyának kérdése, az iparjogvédelmi (és a szerzői) jogok és a versenyjog konfliktusai, illetve a kizárólagos szerzői és iparjogvédelmi jogok versenyjogi alapú korlátozása.[14]
Az érintkezési pontok közül kiemelhető a versenyjogi fogyasztóvédelem – az árujelzővel történő megtévesztés – és a szellemi alkotások, különösen a védjegyek szerepe az összehasonlító reklámban.[15]
Ezen érintkezési pontnál azonban jóval jelentősebb kérdésként merül fel, hogy a versenyjogi szabályok mennyire korlátozhatják a kizárólagos jellegű szellemi tulajdonjogokat és az azokból eredő jogok gyakorlását. A versenyjogi korlátok – Faludi Gábor terminológiájával – egyrészt belső – tehát a szerzői jog és az iparjogvédelmi jog szabályaiba már beépült – másrészt külső – tehát a külön versenyjogi normák által meghatározott – korlátként jelentkezhetnek.[16]
2. A külső versenyjogi korlátok
A szellemi tulajdonhoz fűződő kizárólagos jog külső versenyjogi korlátjai elsősorban a kartelljogi, illetve a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés szabályaiból eredő korlátozások lehetnek.
A kartelljogi szabályok jelentősége a szerzői jogi és az iparjogvédelmi jogok vagyoni forgalmában, a licenc-, technológiatranszfer és együttműködési szerződések körében mutatkozik meg, és ezek a szabályok elsősorban csoportmentességi rendeletekben jelennek meg.[17]
A gazdasági erőfölénnyel való visszaélés elleni szabályok alkalmazása szellemi tulajdonjog körében akkor szükséges, amikor az oltalmi tárgy, alkotás „nélkülözhetetlen eszközként, essential facility”-ként működik, vagy a jogosult magatartása egyébként a jogi monopóliuma határain túllépve másodlagos piacon korlátozza a versenyt, vagy egyébként erőfölénnyel visszaélést valósít meg (például túlárazás).[18]
Anderman és Schmidt szerint a szellemi alkotások joga és a versenyjog között konfliktus valójában kevésbé elkerülhetetlen, mint első látásra tűnik, főleg mivel a szellemi alkotások joga céljait akkor is el tudja érni, ha a versenyjog korlátozza annak terjedelmét, hogy a jogosult milyen terjedelemben részesülhet a kizárólagos jogból. Megfogalmazásuk szerint a konfliktus feloldása érdekében a közösségi versenyjog széles körű, ámde limitált immunitást ad a szellemi tulajdonjogok gyakorlására, mindazonáltal vannak olyan ritka esetek, amikor a jog gyakorlása a szellemi alkotások joga szerint jogszerű, de a versenyjog szerint nem. Ezen esetekben a versenyjog fenntartja a jogot a beavatkozásra, ezek azonban valóban extrém esetek. Anderman és Schmidt négy ilyen ritka esetkört jelöl meg az alábbiak szerint:[19] (i) erőfölénnyel való visszaélés[20] abban az esetben, ha a szellemi tulajdonjog piaci sztenderdet vagy tényleges monopóliumot oltalmaz, különösen licenc megtagadása révén; (ii) technológiatranszfer-szerződések, amelyekre csoportmentességi megállapodás született;[21] (iii) együttműködési megállapodások versenytársak között;[22] (iv) a fúziókontroll területén versenytársi technológiák megszerzésének kizárása vonatkozásában, valamint kényszerlicencia mint a fúziós engedély feltétele.
A továbbiakban példálódzó jelleggel a szellemi tulajdonjogok és a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés témakörét vizsgálom.
Az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) szerint nem valósított meg ipari mintaoltalmi jog gyakorlásával való visszaélést két gépkocsigyártó azon magatartása, amely szerint bizonyos szerelőüzemektől megtagadták az engedélyt alkatrészek készítésére; az EUB szerint például az lehetett volna visszaélés, ha a tisztességtelenül magas árakat alkalmazott volna a társaság, vagy az alkatrészek szállítását megtagadja.[23] Az EUB szerint ugyanakkor visszaélésszerű volt egyes ír és északír televízió-társaságok azon magatartása, hogy szerzői jogaikra hivatkozással heti televízió műsorkalauz harmadik személyek által való készítéséhez megtagadták saját műsorprogramjuk átadását.[24]
Az EUB az Oscar Bronner-döntésében, a Magill-ügyben is rögzített kivételes körülményeket hangsúlyozta a szerzői joggal védett mű licencbe adása tekintetében. Az alábbi (kivételes) körülményeknek kell fennállnia ahhoz, hogy a licenc megtagadása gazdasági erőfölénnyel való visszaélést valósítson meg: a kért információ elengedhetetlen jellege, kimutatható fogyasztói igény a megvalósítani kívánt új (másodlagos) termékre, a szerződéskötés (licencadás) megtagadására ne legyen objektív indoka a szerzői jogi jogosultnak, és végül, hogy a licencia megtagadása a versenyt kizárja.[25]
Az Oscar Bronner-ügyben hangsúlyozott kivételes körülményeket vizsgálták az uniós jogalkalmazók az IMS Health–[26] és a Microsoft-ügyekben[27] is. Előbbi ügyben az IMS Health a szerzői joggal védett regionális eladási adatok feldolgozásával kapcsolatos formátumára tagadta meg a licencia nyújtását, az EUB pedig ítéletben a termék újdonságának követelményét hangsúlyozta, és ennek kapcsán kiemelte, hogy a potenciális licencia vevőnek nincs arra joga, hogy pusztán megismételje azt a terméket, amelyet a szerzői jog jogosultja már megalkotott. A Microsoft-ügyben a Bizottság megállapította (a Törvényszék pedig helybenhagyta), hogy a Microsoft visszaélt erőfölényével, amikor megtagadta az interoperabilitás-információszolgáltatást versenytársai felé, amely ahhoz lett volna szükséges, hogy versenyző termékeket gyárthassanak és forgalmazhassanak a versenytársak.
A kötelező licencia fent kifejtett esetein kívül különösen az alábbiak valósíthatnak még meg gazdasági erőfölénnyel való visszaélést: a közös jogkezelő szervezetek diszkriminatív gyakorlata, technológia jogellenes megszerzése, valamint túlzott licencdíj követelése.[28]
A fentiekben kifejtett, a szellemi alkotások gyakorlásának külső versenyjogi korlátozásainak egyike sem jellemző a védjegyek esetében, hiszen a védjegyek sem piaci sztenderdeket, sem tényleges piaci monopóliumokat nem jelentenek, és nem is technológiák, továbbá a védjegy jellegénél fogva gyakorlatilag soha nem biztosít gazdasági erőfölényes helyzetet a jogosult részére.
Régibeau és Rockett két esetkört jelöl meg a védjegyeknél, ahol versenyjogi aggályok merülhetnek fel a védjegyjogok gyakorlásával kapcsolatban, jelesül egyfelől a védjegyek kötelező licencbe adását és az ún. umbrella branding-et. A szerzőpáros azonban mindkét esetben arra a következtetésre jut, hogy komoly versenyjogi aggályok nem merülnek fel, és versenyjogi beavatkozás nem indokolt egyik problémakör esetében sem.[29]
Érdemes továbbá azt is felidézni, hogy a TRIPS Egyezmény 21. cikke a védjegyek tekintetében a kényszerengedélyezést tételesen kizárja. Riis és Schovsbo tanulmányában ugyanakkor arra az álláspontra helyezkedik, hogy a védjegyfunkciók bővülésével, és ezáltal a védjegyjognak a jogosultak számára való kiterjedésével párhuzamosan az egyensúly a jogosultak kötelezettségeinek kiterjesztésével tartható fenn, amelynek eredményeképpen nézetük szerint a TRIPS 21. cikkének szűkítő értelmezését el kell vetni, és a versenyjogi beavatkozás egyes speciális, kivételes esetekben a védjegyjog területén is indokolt lehet az IMS Health– és a Magill-ügyekben az EUB által kifejtett szempontok szerint.[30]
3. A belső versenyjogi korlátok
a) Áttekintés
A fentiekben kifejtettek szerint versenyjog és a szerzői jog, valamint az iparjogvédelem közötti viszony szabályozása az Európai Unióban a versenyjog általános szabályainak keretében történik, és nem úgy, hogy a szellemi tulajdonjogok speciális szabályozást nyernek.[31] Sőt, a szellemi tulajdon és a versenyjog elválasztásra kerül: a szellemi alkotások jogának feladata a jog megfelelő megadásának és védelmének a szabályozása, míg a versenyjognak a jogok használatával, illetve a visszaéléssel kell csak foglalkoznia.[32]
A szerzői jog és az iparjogvédelem fő funkciója tehát az, hogy megfelelő módon adjon és védjen meg jogokat gazdasági értékkel rendelkező eszközökön. A szellemi alkotások joga a megadásával kapcsolatos szabályok során mérlegelte és optimálisan szabályozta a statikus és dinamikus hatékonysági megfontolásokat, más szóval a szellemi alkotások mellett szóló gazdasági érveket és a gazdasági hatékonyság közötti mérlegelést a versenyjognak nem kell újra értékelnie.[33]
A szellemi tulajdonjogban foglalt oltalmi feltételek és oltalomkizáró okok, valamint a kizárólagos jellegű oltalom alóli egyes kivételek képezik álláspontom szerint a szellemi alkotások jogába már beépült egyik legfontosabb versenyjogi korlátozásokat, tehát belső korlátokat.
b) Szerzői jog, szabadalmi jog
A szerzői jogban az oltalomkizáró okok közül különösen az ötlet, elv, elgondolás szerzői jogi oltalomból történő kizárása lehet példa erre a belső korlátra. A joggyakorlatból e körben kiemelhető például a televíziós műsorformátumok védelme[34] vagy az építészeti művek koncepcióival kapcsolatos kérdések.[35] A belső korlátok között említendők továbbá például a szerzői jogban a szabad felhasználás szabályai,[36] és szintén belső korlátként értelmezhetők például a szabadalmi jogban a gátló függő szabadalmi és a közegészségügyi kényszerengedély szabályai.[37]
Belső korlátként tekinthető továbbá a szellemi alkotások joga, a szabad verseny, illetve az áruk szabad mozgása között felmerülő konfliktusok feloldására szolgáló ún. jogkimerülés[38] szabályozása. A jogkimerülés, párhuzamos import szabályai szerint a jogosult főszabályként nem tilthatja meg a szellemi alkotással védett áru további forgalmazását, amennyiben azt ő, vagy hozzájárulásával más hozta forgalomban az Európai Gazdasági Térség piacán.[39]
c) Védjegyjog
A versenyjogi összefüggések még inkább előtérbe kerülnek a védjegyek esetében. Az EUB megfogalmazásában a védjegy lényeges eleme a torzításmentes verseny rendszerének, amely a Római Szerződés egyik alapvető célja, és amelynek védelmére a versenyjog alapjait képező Római Szerződés 101. és 102. cikkei hivatottak.[40] A védjegyjog tehát az EUB gyakorlatában alapvető elemét képezi a verseny európai uniós rendszerének. E rendszerben a vállalkozásoknak vásárlóikat áruik és szolgáltatásaik minősége révén kell megtartaniuk, és lehetőséget kell biztosítani számukra olyan megjelölések lajstromoztatására, amelyek lehetővé teszik a fogyasztó vagy végső felhasználó számára, hogy az összetévesztés lehetősége nélkül megkülönböztethessék ezen árukat vagy szolgáltatásokat más eredetű áruktól vagy szolgáltatásoktól.[41]
A védjegy és a verseny alapvető összefüggésére Bendzsel Miklós az alábbiak szerint mutatott rá:
„Ha egyetlen mondatban kellene jellemeznem védjegytörvényünk – azaz a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény (Vt.) – jelentőségét, az a következőképpen szólna: a védjegy jogintézményét a gazdasági verseny szolgálatába állította. Azzal, hogy a védjegyoltalmat versenyeszközként szabályozta, a Vt. egyidejűleg tért vissza a hazai jogi hagyományhoz, és élesztette fel védjegyjogunk európai kötődéseit. Már első magyar védjegytörvényünk, az 1890. évi II. törvény is a verseny feltételeként, illetve a versenyben »bevethető« jogi eszközként fogta fel a védjegyet és oltalmát.”[42]
A védjegyoltalom belső versenyjogi korlátai, tehát a védjegyjogba beépített, versenyszempontú korlátozások nagy jelentőséggel bírnak.
Elsőként a szerzői joggal kapcsolatban utaltam az oltalomkizáró okok belső korlát jellegére, de elmondható, hogy a védjegyjogban is egyes oltalomkizáró okok versenyszempontú indíttatásúak. Bendzsel megfogalmazásában:
„Önmagában már az is, hogy az oltalmazhatósághoz szükséges megkülönböztető képesség a Vt.-ben a mások áruitól vagy szolgáltatásaitól történő megkülönböztetésre való alkalmasságot jelenti, ékesen jelzi: a szabályozás eleve a verseny alapfeltételeként és pótolhatatlan eszközeként tekint a védjegyre. A deskriptív megjelölések oltalomból való kizárását az indokolja, hogy ne lehessen indokolatlan versenyelőnyhöz jutni a versenytársak ilyen megjelölések használatától való eltiltásával. A viszonylagos kizáró okok szabályozása nem más, mint a versenytársak árujelzői közötti konfliktusok feloldásának cizellált rendje; ezen belül a jó hírű védjegyek fokozott védelme mögött nyilvánvalóan versenypolitikai, sőt, versenyjogi megfontolások is meghúzódnak.”[43]
Másodikként, a védjegyjogszabályok által a védjegyoltalom gyakorlásaként felállított korlátok is belső versenyjogi korlátként jelentkeznek, a kizárólagos jog a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény (a továbbiakban: Vt.) az üzleti tisztesség követelményeit betartó személyek javára bizonyos esetekben enged kivételt.[44] Bobrovszky megfogalmazásában:
„A TRIPS szerint a tagországok a védjegyoltalom hatálya alól meghatározott kivételekről rendelkezhetnek, mint például a közkincsbe tartozó leíró jellegű kifejezések (pl. az áru vagy a szolgáltatás fajtájára, minőségére, mennyiségére, rendeltetésére, értékére, földrajzi eredetére, előállítási, illetve teljesítési idejére vagy egyéb jellemzőjére vonatkozó jelzés) méltányos használata, feltéve, hogy az ilyen kivételek figyelembe veszik a védjegytulajdonos és harmadik felek jogos érdekeit.”[45]
Harmadikként, Bendzsel szerint a védjegyek esetében
„A használati kényszer és a belenyugvás szabályai is a védjegy versenyeszközként való felfogását tükrözik: nem jár oltalom annak, aki huzamosan elmulasztja a védjegy versenyeszközként történő alkalmazását, azaz tényleges, komoly használatát; és nem hivatkozhat védjegyére az, aki jogainak érvényesítése nélkül, hosszabb ideig eltűri versenytársainak az oltalomba ütköző magatartását.[46] Bobrovszky a védjegyoltalomnak a használat elmulasztásán túl a védjegy megkülönböztető képességének elvesztését, mint a megszűnés egyik lehetséges módját a védjegy és a közkincs egyik érintkezési pontjaként fogja fel.”[47]
Végül, a jogérvényesítés szabályai is versenyszempontú szabályként foghatók fel, azonban nézetem szerint e tekintetben korlátokról nem beszélhetünk. Bendzsel szerint a
„védjegybitorlás jogkövetkezményeinek az EU jogérvényesítési irányelvével összehangolt szabályai azt célozzák, hogy a védjegyoltalomból folyó jogokat megsértő vállalkozások, illetve áruik és szolgáltatásaik mielőbb, késedelem nélkül kikapcsolhatók legyenek a versenyből, és ne juthassanak jogsértő cselekményeikkel méltánytalan versenyelőnyökhöz a védjegytulajdonossal szemben.”[48]
Az Európai Védjegyrendszer Működéséről szóló, a Max Planck Intézet által készített Tanulmány (a továbbiakban: „MPT” vagy „Max Planck Tanulmány”)[49] is külön alfejezetben foglalkozik a védjegyek és a verseny viszonyával.[50]
Elsőként az MPT az EUB fent idézett joggyakorlatára hivatkozással szintén azt rögzíti, hogy a torzításmentes verseny elve számos védjegyjogi intézmény alapját képezi, így különösen a védjegyhasználat, a jogkimerülés, az összetéveszthetőség, valamint a jóhírű védjegyek oltalmával kapcsolatos intézmények alapját.[51]
Másodikként az MPT elvi éllel rögzíti azt a fentiekben kifejtett tételt, hogy védjegyjog és a szabad verseny nem áll konfliktusban egymással, hanem a védjegyek ahelyett, hogy korlátoznák a versenyt, a jól működő versenynek elengedhetetlen elemei.[52] A védjegyek ugyanis az áruk és szolgáltatások eredetéről információkat adnak a
fogyasztóknak, és ezáltal a vállalkozásokat is ösztönzik a minőségbe való befektetésre és a termékfejlesztésre. Továbbá az MPT a védjegyeket az egyéb szellemi alkotásokkal – különösen a szabadalmakkal – szembeállítja abban a tekintetben, hogy a védjegyjognak nem célja bizonyos árukra vagy technológiákra kizárólagos piaci pozíciót nyújtani a jogosult számára. A verseny a védjegyoltalom mellett szabad marad: a piacra később belépőnek mindössze egy más megjelölést kell választania, amellyel a saját áruinak vagy szolgáltatásainak az eredetét jelzi.
Az MPT ugyanakkor kiemeli, hogy a fenti elvek csak bizonyos fenntartásokkal érvényesíthetőek. A legfontosabb, hogy a közgazdasági elemzés kapcsán már ismertetett következtetésekkel egyezően az MPT rögzíti, hogy a fentiek csak akkor valósulnak meg, ha az adott megjelölésnek egy jogosult számára a kizárólagos joggal való lefoglalása a jogosult számára nem jelent olyan versenyelőnyt, amelyből mások ki vannak zárva.
Az MPT szerint a szavakkal, ábrákkal, tehát a hagyományos megjelölésekkel szemben az új típusú megjelölések (különösen színek, térbeli megjelölések) esetében a védjegyoltalom kizárólagos hatása révén kevesebb a mások számára rendelkezésre álló megjelölés, amely versenyjogi korlátozást jelent; erre a problémára pedig reagálnia kell a jognak. Az MPT szerint a térbeli megjelölések esetén – az általános szabállyal szemben – a védjegyoltalom ténylegesen a termék megjelenését oltalmazó kizárólagos joghoz vezet.[53]
Apostolos Chronopoulos önálló monográfiát írt a védjegyjog és a verseny viszonyáról, amelyben a védjegyet szintén a verseny részeként fogta fel.[54] Chronopoulos monográfiájában önálló és az egyik legterjedelmesebb fejezetben foglalkozik termékformák védjegyjogi oltalmával.[55] Ez nézetem szerint illusztrálja azt, hogy a termékformák oltalma, a termékformákkal kapcsolatos abszolút kizáró okok mint a védjegyjog belső versenyjogi korlátja, a védjegy és a verseny viszonyának egyik legfontosabb kapcsolódási pontja, amely az oltalom megadásának a feltételeibe épít be versenyjogi (belső) korlátot.
d) Védjegyjogi abszolút oltalomkizáró okok
A fentiek szerint tehát a szellemi alkotásokra vonatkozó külső versenyjogi korlátok a védjegyek esetében jellemzően nem, vagy kevésbé relevánsak, a belső korlátok között pedig a védjegyoltalom gyakorlásának korlátai, a relatív oltalomkizáró okok, a használat és a jogkimerülés, valamint az oltalomkizáró okok rendszere nevesíthető.
Utóbbi tekintetében elmondható, hogy a védjegyjog belső korlátjainak első fontos csoportját képezik a védjegyoltalomból történő egyes abszolút jellegű kizáró okok, amelyeket alapvetően a szabad verseny gondolata indokol. Ezen abszolút kizáró okok a védjegyek versenyjogi indíttatású belső korlátjainak tekinthetőek, és a védjegyoltalom lényegéig hatolnak, hiszen az oltalomszerzést akadályozzák meg.
A védjegyoltalom lényegi előfeltétele a megjelölés megkülönböztető képessége. Csak a megkülönböztetésre alkalmas megjelölések tudják betölteni a forgalomban a védjegy funkcióit; a megkülönböztető képességgel nem rendelkező megjelölések kizárólagos joggal való lefoglalása, használatukra a védjegyjogosult monopóliumának biztosítása indokolatlan volna mind a versenytársak, mind a fogyasztók szempontjából.[56] A verseny védelméből eredően közérdek fűződik ahhoz, hogy a leíró vagy tisztán műszaki funkciót megtestesítő megjelöléseket egyetlen vállalkozás se sajátíthassa ki magának, hanem azokat bármelyik piaci szereplő szabadon használhassa. Amint az EUB megfogalmazta, mind a grafikai ábrázolhatóság, mind a megkülönböztető képesség követelményeinek különösen az a célja, hogy a védjegyjoggal való visszaélést megakadályozza annak érdekében, hogy a bármelyik piaci szereplő tisztességtelen versenyelőnyhöz jusson a versenytársaival szemben.[57] Ez a tétel igaz az ún. hagyományos védjegyekre (szó-, ábrás megjelölésekre), de vizsgálata különösen érdekes az ún. új típusú (szín, hang, térbeli) védjegyek esetében.
Különösen a szabad és tisztességes verseny védelme és a nemkívánatos monopóliumok elkerülése az egyik jogpolitikai indoka az egyes védjegyjogi, a térbeli megjelölésekkel kapcsolatos, illetve termékformákra vonatkozó kizáró okoknak.[58]
A termékformákkal kapcsolatos műszaki funkcionalitással kapcsolatosan az EUB előzetes döntéshozatali eljárásban[59] is, és eseti európai uniós védjegy-ügyben[60] is hozott határozatot. Meg kell jegyezni továbbá, hogy az ún. műszaki funkcionalitás nemcsak a védjegyek, hanem a formatervezési mintaoltalom tekintetében is releváns, amellyel az EUB szintén foglalkozott egy előzetes döntéshozatali eljárásban.[61] Sőt, a műszaki funkció és az egyéni jelleg viszonyát is elemezte az EUB a szerzői jog szempontjából előzetes döntéshozatali eljárásában.[62]
A funkcionalitás kérdése tehát több szerzői és iparjogvédelmi jog tekintetében is releváns oltalomkizáró ok, azaz belső korlát. Az EUB szerint közérdek, hogy a deskriptív megjelölések az érintett áruk és szolgáltatások kapcsán bárki által szabadon használhatók maradjanak, akár valamely összetett, illetve ábrás megjelölés elemeként. Az új típusú jelek még hangsúlyosabban helyezik előtérbe a közkincsmegóvás feladatát. Ez a követelmény merül fel, például a színvédjegyeknél, ahol a kérdés, hogy milyen mértékig lehet színeket per se, illetve színkombinációkat monopolizálni (például az üzemanyagtöltő állomások messziről felismerhető jellegzetes színmegjelölései, mint a „Shell-sárga”).[63]
A fentiek alapján tehát az egyes megjelölésekre vonatkozó védjegyoltalom megadása vagy annak kizárása végső soron két alapvető közérdek és érték közötti ideális egyensúly felállítását jelenti. Nyilvánvalóan közérdek a tisztán leíró megjelölések szabad használatának biztosítása, a verseny védelme és annak megakadályozása, hogy a jogosult védjegyoltalom formájában leíró vagy funkcionális megjelöléseket sajátítson ki gyakorlatilag korlátlan időre. Másrészt azonban egyértelmű közérdek fűződik a megkülönböztető képességgel rendelkező megjelölések védjegyként való oltalmazásához is, hiszen ezek a megjelölések a piacgazdaságban fontos funkciót töltenek be, a torzításmentes verseny rendszerének fontos elemét képezik. A ténylegesen megkülönböztető megjelölések részére megadott védjegyoltalom elősegíti, hogy a fogyasztók a különböző gyártóktól származó termékeket azok eredete vonatkozásában egymástól meg tudják különböztetni. Továbbá a kizárólagos jog hiányában a versenytársak jogosultak lennének az egyedi megjelöléseket a legutolsó részletig utánozni, ez azonban – a jogosultak érdeksérelmén túl – elkerülhetetlenül a fogyasztók megtévesztéséhez, a fogyasztói érdekek nyilvánvaló sérelméhez vezetne.
Lukácsi Péter
adjunktus, ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék
[1] Harmathy Attila: A verseny szabályozásának jogi eszközeiről. Magyar Jog, (1988) 3., 197. o.
[2] Osman Péter: Az iparjogvédelem gazdasági szerepéről és rendeltetéséről – I. rész. Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 113. (2008) 4., 18. o.
[3] Anderman, Steven D. – Schmidt, Hedvig: EC competition Policy and IPRs. In Anderman, Steven D. (ed.): The Interface between Intellectual Property Rights and Competition Policy. Cambridge University Press, 2007. 38. o.
[4] Boytha Györgyné: Versenyjogi ismeretek. Budapest, Szent István Társulat, 1998. 11. o.
[5] „The whole task of antitrust can be summed up, as the effort to improve allocative efficiency without impairing productive efficiency so greatly as to produce either no gain or a net loss in consumer welfare.” Bork, R.: The Antitrust paradox: A policy at war with itself. Basic Books, 1978. 91. o.
[6] Vörös Imre: A versenyjog kialakulása, fejlődéstörténete a nemzetközi gyakorlatban. In Sárközy Tamás (szerk.): Versenyjog. Budapest, HVG-ORAC, 2001. 26. o.
[7] Lásd Tattay Levente: A szellemi alkotások és a versenyjog az Európai Unió belső piacán. Magyar Jog, (2013) 4., 210–222. o.
[8] Kolstad, Olav: Competition law and intellectual property rights – outline of an economic-based approach. In Drexl, Josef (ed.): Research Handbook on Intellectual Property Law and Competition Law. Glos, Edward Elgar Publishing Ltd., 2008. 3. o.
[9] Antitrust Enforcement and Intellectual Property Rights: Promoting Innovation and Competition. U.S. Department of Justice and the Federal Trade Commission, 2007. Forrás: https://www.justice.gov/sites/default/files/atr/legacy/2007/07/11/222655.pdf (letöltve: 2024. december 31.).
[10] Association Internationale pour la Protection de la Propriété Intellectuelle.
[11] A Nemzetközi Iparjogvédelmi Egyesület (AIPPI) Q187: Limitation on exclusive IP Rights by Competition Law határozata.
[12] Hivatkozás Nemzetközi Iparjogvédelmi Egyesület (AIPPI) 1975. évi San Francisco-i konferencián elfogadott határozatra (Q 37).
[13] Q187: Limitation on exclusive IP Rights by Competition Law, forrás: https://www.aippi.org/download/comitees/187/RS187English.pdf (letöltve: 2024. december 31.).
[14] Ennek illusztrálására arra hivatkozok, hogy nemzetközi tudományos és szakmai szervezetek az utóbbi évtizedben számos ilyen kérdéssel foglalkoztak. Például a Nemzetközi Versenyjogi Liga (LIDC) 2000. évi kongresszusának egyik témája a szellemi tulajdonjogok és a szabad verseny egyik legfontosabb érintkezési pontja, a jogkimerülés, azon belül is nemzetközi jogkimerülés kérdése volt; míg 2005. évi kongresszusának egyik kérdését a tisztességtelen verseny elleni szabályok és az iparjogvédelmi szabályok viszonya – az alternatív, illetve a kumulatív jogérvényesítés problémája – képezte. A Nemzetközi Iparjogvédelmi Egyesület (AIPPI) 2005. évi berlini kongresszusának egyik kérdése a kizárólagos szellemi tulajdonjogok versenyjogi korlátozása volt.
[15] A Nemzetközi Versenyjogi Liga (LIDC) 2004. évi kongresszusának az összehasonlító reklámról szóló határozata külön pontban foglalkozott a versenytárs szellemi alkotásának, védjegyének feltüntethetőségéről egy összehasonlító reklámban.
[16] Faludi Gábor: A szerzői jog és az iparjogvédelem belső korlátai. Jogtudományi Közlöny, (2006) 7., 280–290. o.
[17] Tattay Levente: Az ipari tulajdon és a versenyjog kollíziójának feloldása az Európai Közösségben. Magyar Jog, (1999) 5., 294–306. o.; Whish, Richard: Competition Law. 6th ed. Oxford, Oxford University Press, 2009. 759–796. o.
[18] Lásd Faludi: A szerzői jog és az iparjogvédelem belső korlátai. 290. o.
[19] Anderman–Schmidt: EC competition Policy and IPRs. 39. o.
[20] EUMSZ 102. cikk (korábbi 82. cikk).
[21] A Bizottság 316/2014/EK (2014. március 21.) számú rendelete az Európai Unió működéséről szóló szerződés 101. cikke (3) bekezdésének a technológiaátadási megállapodások csoportjaira történő alkalmazásáról. A csoportmentességi rendelet meghatározza, hogy mely szabadalmi és know-how, illetve vegyes szerződések esetén melyek minősülnek versenyellenesnek.
[22] A Bizottság Közleménye: Iránymutatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés 101. cikkének a horizontális együttműködési megállapodásokra való alkalmazhatóságáról (2011/C 11/01).
[23] Az EUB C-53/87. sz., Consorzio italiano componentistica di ricambio (CICRA) és Mexicar v. Régie nationale des usines Renault ügyben 1988. október 5-én hozott ítélete; a Bíróság C-238/87. sz., Volvo AB v. Erik Veng ügyben 1988. október 5-én hozott ítélete.
[24] Az EUB C-241/91. P. és C-242/91. P. sz., Radio Telefis Eireann (RTE) és Independent Television Publications Ltd. (ITP) v. Bizottság ügyekben, 1995. április 6-án hozott ítélete.
[25] A Bíróság C-7/97. sz., Oscar Bronner GmbH & Co. KG v. Mediaprint Zeitungs- und Zeitschriftenverlag GmbH & Co. KG, Mediaprint Zeitungsvertriebsgesellschaft mbH & Co. KG, Mediaprint Anzeigengesellschaft mbH & Co. KG ügyben, 1998. november 26-án hozott előzetes döntése.
[26] Az EUB C-418/01. sz., IMS Health GmbH & Co. OHG v. NDC Health GmbH & Co. KG. ügyben, 2004. április 29-én hozott előzetes döntése.
[27] A Törvényszék T-201/04. sz., Microsoft Corp. v. az Európai Közösségek Bizottsága ügyben, 2007. szeptember 17-én hozott ítélete.
[28] Whish: Competition Law. 792–795. o.
[29] Régibeau, Pierre – Rockett, Katherine: The Relationship between Intellectual Property Law and Competition Law: an Economic Approach. In Anderman, Steven D. (ed.): The Interface between Intellectual Property Rights and Competition Policy. Cambridge University Press, 2007. 543–545. o.
[30] Riis, Thomas – Schovsbo, Jens: Compulsory Licenses and Trade Marks. European Intellectual Property Review, (2012) 10., 651–653. o.
[31] Anderman–Schmidt: EC competition Policy and IPRs. 107. o.
[32] Régibeau–Rockett: The Relationship between Intellectual Property Law and Competition Law… 505. o.
[33] Régibeau–Rockett: The Relationship between Intellectual Property Law and Competition Law… 525. o.
[34] Lásd például SZJSZT 9/2000.
[35] Lásd például SZJSZT 40/2022.
[36] Faludi: A szerzői jog és az iparjogvédelem belső korlátai.
[37] Faludi: A szerzői jog és az iparjogvédelem belső korlátai.
[38] A jogelmélet nemzeti, nemzetközi, illetve regionális jogkimerülést különböztet meg. A nemzetközi jogkimerülésre példa az amerikai vagy a japán védjegyjog, míg a regionális jogkimerülésre az európai közösségen belüli jogkimerülés.
[39] A jogkimerülés ezen tétele mindegyik szellemi alkotással kapcsolatos jogszabályban tételes rögzítést nyert. A jogkimerülés, az áruk szabad mozgása és a párhuzamos import kizárásának összefüggő kérdéskörével például a védjegyjog területén az EUB számos előzetes döntése foglalkozott. Ezekről lásd bővebben: Boytha György: Iparjogvédelem, szerzői jog. In Király Miklós (szerk.): Az Európai Közösség kereskedelmi joga. Budapest, KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft., 2003. 347–359. o., valamint Vida Sándor: Az Európai Bíróság védjegyjogi gyakorlata I. Miskolc, Novotni Kiadó, 2006. 205–233. o.; Vida Sándor: Az Európai Bíróság védjegyjogi gyakorlata II. Miskolc, Novotni Kiadó, 2010. 151–170. o., valamint Korah, Valentine: An Introductory Guide to EC Competition Law and Practice. 7th ed. Oxford – Portland, Oregon, Hart Publishing, 2000. 259–274. o. A jogkimerülés témaköréről átfogó jelleggel lásd Urlesberger, Franz: Warenverkehrsfreiheit und Markenrecht. Wien, Manz’sche Verlags- und Universitätsbuchhandlung, 2002. 1–179. o.
[40] HAG II-ügy, 13. pont.
[41] A főtanácsnok C-215/14. sz., Nestlé v. Cadbury ügyben adott véleményének 58. pontja, a Bíróság C-48/09. P. sz., Lego Juris A/S v. OHIM ügyben, 2010. szeptember 14-én hozott ítéletének 38. pontja és az ott hivatkozott joggyakorlat. Ebben az értelemben lásd a Bíróság C-517/99. sz., Merz & Krell-ügyben, 2001. október 4-én hozott ítélete 21. és 22. pontját; a Bíróság C-206/01. sz., Arsenal Football Club-ügyben, 2002. november 12-én hozott ítélete 47. és 48. pontját, valamint a Bíróság C-412/05. P. sz., Alcon kontra OHIM-ügyben, 2007. április 26-án hozott ítéletének 53. és 54. pontját.
[42] Bendzsel Miklós: Védjegy és versenyképesség. Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 112. (2007) 4., 5–11., 5. o.
[43] Bendzsel: Védjegy és versenyképesség. 7. o.
[44] A Vt. 15. §-a szerint 1) A védjegyoltalom alapján a védjegyjogosult nem tilthat el mást attól, hogy gazdasági tevékenységének gyakorlása során, a tisztességes ipari és kereskedelmi gyakorlattal összhangban használja a) saját nevét vagy címét; b) a megkülönböztetésre eredendően nem alkalmas, vagy az áru vagy a szolgáltatás fajtájára, minőségére, mennyiségére, rendeltetésére, értékére, földrajzi eredetére, előállítási, illetve teljesítési idejére vagy egyéb jellemzőjére vonatkozó megjelölést vagy jelzést; c) a védjegyet a védjegyjogosult áruinak vagy szolgáltatásainak ekként történő azonosítása vagy azokra való hivatkozás céljából, így akkor is, ha a védjegy használata szükséges az áru vagy a szolgáltatás rendeltetésének jelzésére, különösen tartozékok vagy alkatrészek esetében.
[45] Bobrovszky Jenő: Az enyém, a tied és a miénk a szellemi tulajdonban. Áttekintés a közkincs és a szellemi magántulajdon egyes összefüggéseiről az Internet tükrében. Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület, 2008. Forrás: https://www.mie.org.hu/pdf/Public_domain-Mie.pdf (letöltve: 2024. december 31.) 70–73. o.
[46] Bendzsel: Védjegy és versenyképesség. 7. o.
[47] Bobrovszky: Az enyém, a tied és a miénk a szellemi tulajdonban. 69–70. o.
[48] Bendzsel: Védjegy és versenyképesség. 7. o.
[49] „Study on the Overall Functioning of the European Trade Mark System” presented by the Max Planck Institute for Intellectual Property and Competition Law, 2011. február 15. Forrás: https://op.europa.eu/en/publication-detail/-/publication/5f878564-9b8d-4624-ba68-72531215967e (letöltve: 2024. december 31.).
[50] MPT, 2011., III. rész 1.D fejezet, 1.23–1.39 pontok.
[51] MPT, 2011., 1.25–1.26 pontok.
[52] MPT, 2011., 1.29 pont.
[53] MPT, 2011., 1.30 pont.
[54] Chronopoulos, Apostolos: Das Markenrecht als Teil der Wettbewerbsordnung. Carl Heymanns Verlag, 2013. 1–337. o.
[55] Chronopoulos: Das Markenrecht als Teil der Wettbewerbsordnung. 171–253. o.
[56] Lásd a Vt. 1. §-hoz fűzött miniszteri indokolás.
[57] A Bíróság C-49/02. sz., Heidelberger Bauchemie-ügyben, 2004. június 24-én hozott előzetes döntésének 24. pontja; a Bíróság C-321/03. sz., Dyson Ltd.-ügyben, 2007. január 25-én hozott előzetes döntésének 34. pontja.
[58] Firth, Alison – Gredley, Ellen – Maniatis, Spyros M.: Shapes as Trade Marks: Public Policy, Functional Considerations and Consumer Perception. In E.I.P.R. London, Sweet and Maxwell, 2001. 86–99., 89. o. A formaspecifikus kizáró okokra lásd Irányelv 3. cikk (1) e) pont; KVR 7. cikk (1) e) pont; Vt. 2. § (2) bekezdés b) pont.
[59] A Bíróság C-299/99. sz., Philips v. Remington ügyben, 2002. június 18-án hozott előzetes döntése.
[60] A Bíróság C-48/09. P. sz., Lego Juris A/S v. OHIM ügyben, 2010. szeptember 14-én hozott ítélete. Az EU Bíróság ítéletével ellentétes (álláspontom szerint helyes) döntést hozott hasonló tárgyban a magyar jogalkalmazó (Kúria Pfv.IV.22.096/2007/8).
[61] A Bíróság C-395/16. sz., DOCERAM v CeramTec ügyben, 2018. március 8-án hozott előzetes döntésében kifejtette, hogy annak megítélésekor, hogy valamely termék külső jellegzetességei kizárólag a termék műszaki rendeltetésének következményei-e, meg kell vizsgálni, hogy e rendeltetés az egyetlen olyan tényező-e, amely e jellegzetességeket meghatározta, mivel az alternatív formatervezési minták megléte e tekintetben nem releváns. Továbbá, a nemzeti bíróságnak figyelembe kell vennie az adott eset valamennyi releváns, objektív körülményét. E tekintetben nem lehet az „objektív megfigyelőre” tett benyomásra támaszkodni.
[62] A Bíróság C-833/18. sz., Brompton-ügyben, 2020. június 11-én hozott előzetes döntésében kifejtette, hogy szerzői jogi védelem kiterjed az olyan termékre is, amelynek formája, legalábbis részben, valamely műszaki hatás eléréséhez szükséges, amennyiben e termék szellemi alkotás eredményeként létrejövő, eredeti művet képez annyiban, hogy e formán keresztül annak alkotója az alkotókészségét eredeti módon fejezi ki, szabad és kreatív döntések meghozatalával, és így az említett forma a személyiségét tükrözi.
[63] Bobrovszky: Az enyém, a tied és a miénk a szellemi tulajdonban. 32–34. o.