DOI: https://doi.org/10.59851/mj.73.04.1
A Ptk. alkalmazása során a gyakorlatban felmerült kérdések egy részére a jogalkotó a kódex módosításával kívánt választ adni. Ebből a célból született a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2025. évi CXVII. törvény (a Módtv.). A tanulmány a Módtv. fontosabb rendelkezéseit tekinti át.
Kulcsszavak: ági öröklés; engedményezés; elévülés megszakítása; eltiltás; jogátruházás; kiesés az öröklésből; pótbefizetés; öröklési szerződés; üzletrész végrehajtási eljárásban történő értékesítése; tényleges vállalatcsoport; vagyontárgy
1. A Ptk. Második Könyvét érintő módosítások
A Módtv. pontosította a Ptk. 2:23. § (3) bekezdését, és kiegészítette az „ingyenes juttatás nyújtásához” fordulattal. Ennek alapján a 2026. március 1-jétől hatályos normaszöveg így szól: „A gyámhatóság kivételesen indokolt esetben hozzájárulhat a cselekvőképtelen nagykorú gondnoka kérelmére az érintett személy leszármazója önálló háztartásának alapításához, fenntartásához vagy más fontos célja eléréséhez az érintett személy vagyona terhére ingyenes juttatás nyújtásához, ha a támogatás mértéke a leszármazó – a hozzájárulás időpontjában fennálló állapot és érték szerinti – törvényes örökrészének felét nem haladja meg.”[1]
Ezzel a kiegészítéssel a jogalkotó egyértelművé kívánta tenni, hogy a gondnokság alatt álló cselekvőképtelen nagykorú személy leszármazója javára az önálló háztartás alapításához, fenntartásához vagy más fontos célja eléréséhez szükséges, a gondnokság alatt álló cselekvőképtelen nagykorú személy vagyona terhére történő juttatás ingyenes. Ez az ingyenes vagyoni juttatás az ajándékozás egy speciális esete, amelyre alkalmazni kell az ajándékozási szerződés Ptk.-beli szabályait, így a teljesítés megtagadására, valamint az ajándék visszakövetelésére vonatkozó rendelkezéseket is. Az ingyenes juttatásra irányuló ajándékozási szerződést ebben az esetben ajándékozóként a cselekvőképtelen nagykorú személy gondnoka mint törvényes képviselő, megajándékozottként pedig a cselekvőképtelen nagykorú személy leszármazója köti. A Ptk. 2:23. § (1) bekezdése alapján a gyámhatóság hozzájárulása az ajándékozási szerződés érvényességéhez szükséges.[2]
Erre az ingyenes vagyoni juttatásra továbbra is a cselekvőképtelen nagykorú gondnoka kérelmére, a gyámhatóság hozzájárulása alapján kerülhet sor, feltéve, hogy a támogatás mértéke a leszármazó – a hozzájárulás időpontjában fennálló állapot és érték szerinti – törvényes örökrészének felét nem haladja meg. A gyámhatóság a vagyoni juttatáshoz való hozzájárulást csak kivételesen indokolt esetben adhatja meg.
A Második Könyvet érintő másik módosítás, hogy a Ptk. 2:23. §-a egy új (3a) bekezdéssel egészült ki. A Ptk. 2:23. § (3a) bekezdése a gondnokság alá helyezett személy jogainak védelmében egyértelművé teszi, hogy a korlátozottan cselekvőképes és a cselekvőképtelen nagykorú személy nevében a gondnok még a gyámhatóság jóváhagyásával sem tehet érvényesen olyan jognyilatkozatot, amellyel idegen kötelezettségért megfelelő ellenérték nélkül felelősséget vállal, amellyel jogokról ellenérték nélkül lemond, vagy – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – ajándékoz.[3] A gondnoknak ez a nyilatkozata semmis.
Ezzel a kiegészítéssel a jogalkotó a kiskorú személy törvényes képviselőjének jognyilatkozatára vonatkozó rendelkezést (Ptk. 2:16. §) ültette át a cselekvőképtelen, valamint a cselekvőképességében a vagyoni ügyeit érintően korlátozott nagykorú személy gondnokának a jognyilatkozatára vonatkozóan.
A Ptk. 2:23. § (3) és (3a) bekezdései alapján semmis a gondnok nyilatkozata, ha a cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes nagykorú személy vagyona terhére a leszármazója javára történő ingyenes vagyoni juttatás (a támogatás) mértéke meghaladja a leszármazó – a hozzájárulás időpontjában fennálló állapot és érték szerinti – törvényes örökrészének a felét. Ugyancsak semmis a cselekvőképtelen nagykorú gondnokának a nyilatkozata, ha az ingyenes vagyoni juttatásra nem a cselekvőképtelen személy leszármazója, hanem leszármazónak nem minősülő személy javára kerülne sor. A gondnok nyilatkozata abban az esetben is semmis, ha a nem leszármazó javára történő ingyenes vagyoni juttatás a cselekvőképtelen nagykorú személy megélhetését nem veszélyeztetné.
Ezzel szemben a cselekvőképességében a vagyoni ügyeit érintően korlátozott nagykorú személy gondnokával közösen a Ptk. 2:23. § (2) bekezdés b) pontja alapján azt is kérheti a gyámhatóságtól, hogy a leszármazónak nem minősülő személy javára történő ingyenes juttatáshoz járuljon hozzá, ha a jogügylet (ajándékozás) a korlátozottan cselekvőképes személy megélhetését nem veszélyezteti. Mint láttuk, a Ptk. 2:23. § (3a) bekezdése alapján cselekvőképtelen nagykorú személy esetén erre nincs lehetőség.
2. A Ptk. Harmadik Könyvét érintő módosítások
2.1. A tényleges vállalatcsoport szabályainak pontosítása
A Ptk. 3:62. § (2) bekezdésének kiegészítésével a jogalkotó pontosította a tényleges vállalatcsoport (ún. faktikus konszern)[4] alkalmazásának kereteit azzal, hogy tisztázta a jogilag érdekeltek körét. A módosított normaszöveg szerint: „Legalább hároméves megszakítás nélküli tényleges vállalatcsoportként való működés esetén a bíróság azon jogilag érdekelt kérelmére, akivel szemben az uralkodó tag e törvényben meghatározottak szerint helytállni tartozik, az uralkodó tag és az ellenőrzött tag viszonyában uralmi szerződés és vállalatcsoportként való nyilvántartásba vétel hiányában is alkalmazhatja az uralkodó tag és az ellenőrzött tag ügyvezetése közötti viszonyra vonatkozó rendelkezéseket.”
A módosítás előtti normaszövegben csak a „jogilag érdekelt kérelmére” fordulat szerepelt. Ezt egészítette ki a jogalkotó azzal, hogy „azon jogilag érdekelt kérelmére, akivel szemben az uralkodó tag e törvényben meghatározottak szerint helytállni tartozik”. Ezáltal a jogalkotó a jogilag érdekeltek körét a konszernjogi felelősségi szabályhoz kapcsolta. Ennek alapján a bíróság a tényleges vállalatcsoport rendelkezéseit – uralmi szerződés és vállalatcsoportként való nyilvántartásba vétel hiányában is – azon jogilag érdekelt kérelmére alkalmazhatja, akivel szemben az uralkodó tag a Ptk. 3:59. §-a szerint helytállni tartozik.
2.2. Az eltiltás jogkövetkezményei
A Ptk. 3:90. § (3) bekezdésének a módosítás előtt hatályos normaszövege szerint nyilvánosan működő részvénytársaság kivételével nem lehetett gazdasági társaság tagja, aki eltiltás hatálya alatt állt. Kérdésként merült fel, hogy ez alapján mi történik az eltiltás hatálya alá került tagnak az eltiltás időpontjában fennálló társasági részesedésével. A korábbi normaszöveg alapján az eltiltás hatálya alá eső tag tagi részesedését – az nyrt. által kibocsátott részvény kivételével – köteles volt elidegeníteni.
Ez a rendelkezés azonban ellentétes volt a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) 9/B. § (2) bekezdésével, illetve alkotmányossági aggályokat is felvetett. A Ctv. idézett szakasza szerint az eltiltás alá eső személy nem szerezhet gazdasági társaságban többségi befolyást, nem válhat gazdasági társaság korlátlanul felelős tagjává, egyéni cég tagjává, továbbá nem lehet cég vezető tisztségviselője (képviselője). Ezt egészíti ki a Ctv. 9/D. § (2) bekezdése, amely szerint az eltiltás hatálya alatt az eltiltás kezdetének napján már fennálló tagsági befolyás mértéke vagyoni szolgáltatás ellenében történő átruházással, ajándékozással nem növelhető – kivéve ha az így létrejövő befolyás nem éri el a többségi befolyás mértékét –, tilalom alá eső befolyás újonnan nem szerezhető.
A Ctv. tehát nem ír elő elidegenítési kötelezettséget az eltiltás alá eső tagnak az eltiltás időpontjában fennálló társasági részesedés(ei)re vonatkozóan, csupán azt mondja ki, hogy az eltiltás alá eső tag további részesedést nem szerezhet, és nem lehet cég vezető tisztségviselője.
A módosítás célja a két jogszabályhely közötti összhang megteremtése volt. Mivel a joggyakorlat a lex specialis elve alapján eddig is a Ctv. rendelkezéseit alkalmazta, ezért vált indokolttá a Ptk. módosítása. A Ptk. módosított 3:90. § (3) bekezdése szerint nyilvánosan működő részvénytársaság kivételével nem szerezhet gazdasági társaságban többségi befolyást, nem válhat gazdasági társaság korlátlanul felelős tagjává, aki eltiltás hatálya alatt áll.
2.3. A pótbefizetésre vonatkozó rendelkezések
A pótbefizetésre vonatkozó szabályokat a jogalkotó 2022. január 1-jei hatálybalépéssel kiemelte a kft. szabályai közül, és a gazdasági társaságok általános szabályai körébe helyezte át.[5] Ekkor került a Ptk.-ba a 3:99/A. §.[6] A pótbefizetés elszámolására vonatkozó rendelkezés azonban továbbra is a kft. szabályai között maradt. A Módtv. a Ptk. 3:207. § (1) bekezdésének szabályát emeli át a Ptk. 3:99/A. §-ába.[7]
A Módtv. a Ptk. 3:99/A. §-át kiegészítette egy új (5a) bekezdéssel, ezzel egyidejűleg pedig a Ptk. 3:207. § (1) bekezdését hatályon kívül helyezte.[8] A 3:99/A. § most beiktatott (5a) bekezdése szerint a társaság jogutód nélküli megszűnése esetén a hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyonból először a pótbefizetéseket kell visszatéríteni, csak ezt követően kerülhet sor a tagi részesedések arányában a fennmaradt vagyon tagok közötti felosztására.
A Módtv. emellett egy meglehetősen szigorú követelményt támasztva azt is pontosította, hogy zártkörűen működő részvénytársaság esetén mikor kerülhet sor pótbefizetés előírására. A Ptk. 3:99/A. §-ának 2026. március 1-jétől hatályos (9) bekezdése szerint zártkörűen működő részvénytársaságnál a pótbefizetés (1)–(2) bekezdésben foglalt előírásához és annak feltételei meghatározásához valamennyi részvényes egyhangú szavazatával meghozott határozatra van szükség. E rendelkezéstől való eltérés semmis. Ez a kógens rendelkezés egyértelműen a kisebbségi részvényesek érdekeit szolgálja, hiszen a pótbefizetés elrendelése súlyos vagyoni kötelezettséget jelenthet a számukra.
2.4. Kft. üzletrész végrehajtási eljárásban történő értékesítése
A módosítás előtt a Ptk. 3:167. § (8) bekezdése rögzítette, hogy ha az üzletrészt végrehajtási eljárás keretében értékesítik, akkor az üzletrész másokat megelőző megszerzésére irányuló jog (gyakorlatilag az elővásárlási jog) jogosultja e jogát jogszabályban meghatározott eljárás szabályai szerint gyakorolhatja. Ez a jogszabály a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.). A Vht. 132. § (1) bekezdése alapján a gazdálkodó szervezet vagyonából az adóst megillető üzletrészt a végrehajtó árverésen értékesíti. A (2) bekezdése értelmében pedig a végrehajtási árverésen az érintett gazdálkodó szervezet tagját, a gazdálkodó szervezetet, illetőleg az általa kijelölt személyt az üzletrészre előárverezési jog (Vht. 123/A. §) illeti meg.
A bírói gyakorlatban kérdésként merült fel, hogy a végrehajtási árverésen történő üzletrészszerzés eredeti vagy származékos szerzésnek minősül-e, illetve hogy különbözik-e az üzletrész-átruházás eseteitől. A második kérdés azért lényeges, mert ha a végrehajtási árverésen történő üzletrészszerzés lényegi jellemzőit tekintve nem különbözik más üzletrész-átruházásoktól, akkor alkalmazni kell rá a Ptk. 3:168. § (2) bekezdésének szabályait. Ebben az esetben az árverési vevő taggá válásához megkövetelhető, hogy szerzését a megszabott alakiságok szerint jelentse be a társaság ügyvezetőjének, és a bejelentésben nyilatkozzon arról, hogy a társasági szerződést megismerte, és annak rendelkezéseit magára nézve kötelezőnek ismeri el.
A Módtv.-nyel a jogalkotó az első kérdésre azt a választ kívánta adni, hogy az üzletrész végrehajtási árverésen történő megszerzése eredeti szerzésmód. A Módtv.-hez fűzött miniszteri indokolás szerint ez a módosítással beiktatott Ptk. 3:167/A. § (2) bekezdéséből következik, amely szerint az üzletrész végrehajtási eljárásban történő értékesítésével az árverési vevő a társaság tagjává válik. A szerzésmód eredeti jellege azonban nem ezt jelenti, hanem azt, hogy az új jogszerző tehermentes jogot szerez, vagyis nem következik be jogutódlás. Az új jogszerzőnek egy teljesen új joga keletkezik, az előző jogosult joga pedig megszűnik.[9]
Annak jogszabályi rögzítésével, hogy az árverési vevő az üzletrész végrehajtási árverés keretében történő megvételével ex lege – minden további jogcselekmény nélkül – a kft. tagjává válik, a jogalkotó egyértelművé tette, hogy az üzletrész végrehajtási árverésen történő megszerzése különbözik az üzletrész-átruházás eseteitől. Az átruházás származékos szerzésmód, amelyre vonatkoznak a Ptk. 3:168. § (2) bekezdésének szabályai. Ezzel szemben végrehajtási árverés esetén a módosítással beiktatott Ptk. 3:167/A. § (3) bekezdése alapján a tag személyének megváltozásáról a végrehajtó az árverési jegyzőkönyv megküldésével értesíti az ügyvezetőt, aki a tagváltozást nyolc napon belül átvezeti a tagjegyzéken. Az ügyvezetőnek ebben a kérdésben nincs mérlegelési lehetősége, az árverési jegyzőkönyv alapján köteles bejegyezni az árverési vevőt mint új tagot a tagjegyzékbe. Az árverési vevőnek a taggá váláshoz nem kell külön nyilatkoznia. Így az árverési vevőnek azt a bejelentést sem kell megtennie a társaság felé, amelyet a Ptk. 3:168. § (2) bekezdése ír elő. Bejelentés hiányában pedig az árverési vevőnek arról sem kell nyilatkoznia, hogy a társasági szerződés rendelkezéseit magára nézve kötelezőnek ismeri el.
Ezekhez az új rendelkezésekhez kapcsolódik a Ctv. 50/A. §-a, amellyel a Módtv. 1. §-a egészítette ki a Ctv.-t. Ennek értelmében a cégbíróság a végrehajtó által megküldött árverési jegyzőkönyv alapján hivatalból jegyzi be a cégjegyzékbe az árverés időpontjával az üzletrész árverésével kapcsolatos tagváltozást.
A jogalkotó „jogalkotás technikai okokból” a módosítással beiktatott Ptk. 3:167/A. §-ba helyezte át a korábbi 3:167. § (8) bekezdésében rögzített szabályt, amelynek normatartalma nem változott. A módosítás így egy önálló szakaszcím alá rendezte az üzletrész végrehajtási eljárásban történő értékesítésének szabályait.
3. A Ptk. Hatodik Könyvét érintő módosítások
3.1. Az elévülést megszakító okok
A gyakorlatban felmerült a kérdés, hogy közjegyzői okiratba foglalt követelés esetén milyen cselekmények szakítják meg az elévülést. A bírói gyakorlat szerint közjegyzői okiratba foglalt követelés esetén a végrehajtási záradék kiállítása iránti kérelem önmagában nem szakítja meg az elévülést. Ehhez arra is szükség van, hogy a kérelem alapján a közjegyző az okiratot végrehajtási záradékkal lássa el. A közjegyzői okiratnak végrehajtási záradékkal való ellátása – a végrehajtási eljárás elrendelése – minősül olyan végrehajtási cselekménynek, amely megszakítja az elévülést.[10]
Ezt a gyakorlatot emelte törvényi szintre a jogalkotó a Ptk. 6:25. § (1) bekezdése c) pontjának módosításával. A módosítással érintett normaszöveg szerint ugyanis az elévülést megszakítja „a követelés végrehajtási úton történő érvényesítése, ha ezt bírósági eljárásnak nem kell megelőznie, és a végrehajtás elrendelésére sor került”. Ennek alapján közjegyzői okiratba foglalt követelés esetén a követelés elévülését megszakítja, ha a közjegyző az okiratot végrehajtási záradékkal látja el. Ehhez hasonlóan a Ptk. 6:25. § (3) bekezdése alapján az is megszakítja az elévülést, ha fizetési meghagyásos eljárásban a közjegyző végrehajtási lapot állít ki.
A közjegyző az általa készített közokirat végrehajtási záradékkal való ellátásáról nem hoz határozatot.[11] Erre tekintettel vált szükségessé a Ptk. 6:25. § (3) bekezdésének a kiegészítése a következő fordulattal: „vagy ilyen eljárás és végrehajtható határozat nélkül is elrendelték a végrehajtást…”.
3.2. A módosítás által nem érintett kérdés: kógens rendelkezés-e az elévülést megszakító okok felsorolása a Ptk.-ban?
A módosítás nem érintette azt a kérdést, hogy az elévülés megszakítását eredményező okok Ptk. 6:25. §-beli felsorolása kógens vagy diszpozitív rendelkezés. Ez a kérdés a BH 2025.211. eseti döntéssel került ismét napirendre. Ebben az ítéletében a Kúria arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felek az elévülés megszakításának Ptk.-ban írt okait, a Ptk. elévülésre vonatkozó rendelkezéseit szerződéses úton nem bővíthetik. A Kúria eljáró tanácsa szerint az elévülés szabályai nem a felek kötelmi természetű jogait és kötelezettségeit határozzák meg, hanem az adott jogintézmény törvényi tartalmát, az ettől való bármilyen eltérés a polgári jog rendszeréből való kilépéshez vezetne. Következésképpen a felek sem egyedi szerződéseikben, sem pedig egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltételekben nem térhetnek el az elévülés megszakítására vonatkozó rendelkezésektől, azok köre megállapodással nem bővíthető. A Kúria eljáró tanácsa szerint az elévülés megszakításának okait egzakt módon, törvényi szinten kell meghatározni, mert azok nem a felek jogaira és kötelezettségeire, hanem az igényhelyzetben lévő alanyi jog kikényszeríthetőségére vonatkozó szabályok. A felek szerződéses szabadsága ezért eltérő okok meghatározására nem terjedhet ki külön törvényi engedély nélkül.
A Ptk. hatálybalépésekor kérdésként merült fel, hogy az elévülés megszakítását eredményező jogi tények törvényben meghatározott körét a felek bővíthetik-e a szerződésükben. A kérdés elsősorban a kötelezetthez intézett írásbeli teljesítési (fizetési) felszólítás kapcsán merült fel, hiszen az 1959-es Ptk. ezt még az elévülés megszakítását eredményező okként szabályozta.
A kódexhez fűzött miniszteri indokolás arra nem tér ki, hogy az elévülést megszakító jogi tények törvényi felsorolása a Ptk. 6:25. § (1) bekezdésében kógens vagy diszpozitív rendelkezés-e. A fizetési felszólítással kapcsolatban azonban az indokolás megállapítja: „Az elévülés megszakítására vezető jogi tények közül a törvény elhagyja a »követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólítást«. E megszakítási ok ellentétes az elévülés intézményének lényegével: nem az igény érvényesítésére, hanem az igényérvényesítési idő (és az azzal járó bizonytalanság) meghosszabbítására ösztönöz. A jogbiztonságot szolgálja, ha önmagában egy ilyen aktus nem eredményezi az elévülés megszakítását.”[12]
Vékás Lajos a Ptk. hatálybalépésének évében kiadott kommentárban úgy foglalt állást, hogy az elévülést megszakító jogi tények felsorolása a Ptk.-ban nem kógens jellegű, a Ptk. diszpozitív alapállása [Ptk. 6:1. § (3) bekezdés] pedig nem állja útját annak, hogy a felek a szerződésben az írásbeli felszólításhoz az elévülést megszakító hatást fűzzék. Ezt a következtetést erősíti, hogy a törvény egyedül az elévülés kizárását tiltja meg, kimondva, hogy az elévülést kizáró megállapodás semmis. Ebből a rendelkezésből a contrario egyértelműen következik az, hogy az elévülés egyéb szabályai, így az elévülés megszakítására vonatkozó rendelkezések is diszpozitív jellegűek. Ezt az értelmezést támasztja alá a rendszertani és a történeti értelmezés is. Ha a törvény a felek számára az elévülési idő meghosszabbítását megengedi, nem lehet akadálya annak sem, hogy a felek megállapodása ezt az eredményt a teljesítésre történő írásbeli felszólítás útján, az elévülés megszakításával érje el.[13]
Ezt a véleményét erősítette meg Vékás Lajos a „Szerződési jog. Általános rész” című tankönyvének 2016-ban megjelent első,[14] valamint 2024-ben megjelent második kiadásában is. Álláspontja szerint a felek a szerződésükben – a diszpozitív szabályozás adta autonómiájuk keretében – a teljesítésre történő írásbeli felszólításhoz az elévülést megszakító hatást fűzhetnek.[15]
Ugyancsak az elévülést megszakító okok diszpozitív jellege mellett érvel Udvary Sándor is.[16] Pusztahelyi Réka álláspontja ezzel szemben az, hogy mivel az elévülést megszakító körülmények az elévülés intézményének belső magját képezik, ezért ahogyan az elévülés joghatása, úgy az azt elodázó megszakító okok sem képezhetik szabad megállapodás tárgyát. Ezért véleménye szerint az elévülést megszakító körülmények Ptk.-beli felsorolását taxatívnak kell tekintenünk.[17]
A kérdéssel a Kúrián működő új Ptk. Tanácsadó Testület is foglalkozott. Az elévülést megszakító okok szerződésben való kibővíthetőségével kapcsolatban azonban a Tanácsadó Testület nem alakított ki egységes álláspontot.
A gyakorlat az elmúlt tizenkét évben a Vékás Lajos által képviselt álláspontot követte, és diszpozitív rendelkezésként tekintett a Ptk. 6:25. § (1) bekezdésére. Ennek megfelelően az elmúlt években szerződések tömegei jöttek létre azzal a tartalommal, hogy a jogosult részéről az adóshoz intézett írásbeli teljesítési felszólítás megszakítja az elévülést. Ezt eddig az eljáró bíróságok – miként a bemutatott esetben a másodfokú bíróság is – érvényes kikötésnek tekintették. Több mint tíz évvel a Ptk. hatálybalépése után a Kúriának is figyelemmel kellett volna lennie erre a kialakult gyakorlatra.
A Kúria ismertetett döntése alapján – amennyiben a bírói gyakorlatot ez az ítélet fogja meghatározni – a gazdasági szereplőknek a szerződéseiket módosítaniuk kell. A legnagyobb problémát ezzel kapcsolatban az okozhatja, hogy a bemutatott ítélet alapján fennáll a veszélye annak, hogy számos esetben a követelés már elévült, holott a jogosult – figyelemmel a fizetési felszólításra – abban a hiszemben volt, hogy az elévülés még nem következett be, és ezért nem is tett további igényérvényesítési lépéseket.
Ezzel kapcsolatban érdemes arra is kitérni, hogy az 1945 előtti magánjogunk szintén elismerte annak a lehetőségét, hogy a felek megállapodása alapján az elévülés – a törvényes okokon kívül – a fizetésre kötelezetthez intézett felhívás kézbesítésével is félbeszakadjon. Villányi László erről így ír: „A felek, amint az elévülési időt szerződésileg megrövidíthetik, úgy az elévülést félbeszakító tényeket is a törvénytől eltérően szabályozhatják; így pl. a törvényes félbeszakadási okokon felül más félbeszakadási okokat is meghatározhatnak”.[18]
Villányi azonban azt is kiemelte, hogy a felhívás egyszeri megtörténte után a jogosultnak már perelni kellett, az ismételt felhívásnak ugyanis már nem volt elévülést félbeszakító hatása.
Korábbi magánjogunknak ez a megoldása a hatályos Ptk. esetében is mintaként szolgálhatna. A jogalkotó ugyanis a Ptk. 6:25. § (1) bekezdésében ennek alapján kimondhatná, hogy a követelés teljesítésére irányuló első írásbeli felszólítás az elévülést megszakítja. Mindez nem veszélyeztetné a Ptk. miniszteri indokolásában jelzett jogpolitikai célokat, egyúttal figyelembe venné az elmúlt tizenkét évben kialakult szerződéses gyakorlatot is. A jelenlegi helyzetben leginkább ez erősítené a jogbiztonságot. Erre a módosításra azonban a Módtv. keretében nem került sor.
3.3. Az engedményezést érintő módosítás
A Ptk. engedményezést érintő szabályait a jogalkotó a 2023. évi XXXIX. törvénnyel módosította. Ekkor került a Ptk. 6:193. § (3) bekezdésébe a következő rendelkezés: „Az engedményezéssel az engedményesre szállnak át a követelés teljesítését elősegítő és annak érvényesítéséhez kapcsolódó jogok”. A kiegészítésnek elsősorban azokban az esetekben lett volna jelentősége, amikor a bíróság megállapítja annak a szerződésnek az érvénytelenségét, amelyből az engedményezett követelés származik. A bírói gyakorlat szerint ugyanis a szerződés egészéhez kapcsolódó jogok – ideértve az érvénytelen szerződés jogkövetkezményeivel kapcsolatos jognyilatkozatot is – nem szállnak át ex lege a követelés átruházásával együtt, hanem csak az engedményezési szerződés erre vonatkozó kifejezett rendelkezése alapján, vagy egy erre irányuló, jogátruházó szerződéssel kerülhetnek az engedményeshez (BH 2022.158.).
A 2023-as módosítás azonban nem érte el a célját, mivel a Kúria 10/2024. jogegységi határozata úgy foglalt állást, hogy az engedményezéssel a módosított Ptk. rendelkezései ellenére sem szállnak át az engedményesre a rá átruházott követelés alapjául szolgáló szerződés érvénytelensége esetén az érvénytelenség jogkövetkezményeinek bíróság általi alkalmazására irányuló jognyilatkozat megtételéhez fűződő jogok. A jogegységi határozat szerint tehát a Ptk. 6:193. § (3) bekezdését a 2023. évi módosítással beiktatott kiegészítést követően is a módosítás indokolásában megjelölt kúriai referenciahatározat elvi tartalmának megfelelően kell értelmezni.
A 10/2024. jogegységi határozatra tekintettel a jogalkotó a Ptk. ismételt módosításával egyértelművé kívánta tenni, hogy az engedményezett követelés alapjául szolgáló szerződés érvénytelensége esetén az engedményest megilletik azok a jogok, amelyeket az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazása során az engedményezett követelés tekintetében engedményezés hiányában az engedményező érvényesíthetne a kötelezettel szemben. A jogalkotó a módosítás során ezt a rendelkezést egy külön, (5) bekezdésbe foglalta, amellyel a Módtv. kiegészítette a Ptk. 6:193. §-át.
A módosítással érintett rendelkezéshez (11. §) fűzött miniszteri indokolás kiemeli, hogy a 10/2024. jogegységi határozat által képviselt jogi álláspont és az ahhoz kapcsolódó jogalkalmazói gyakorlat különösen akkor okozhat gondot, amikor az engedményes számára a rá átruházott követelés érvényesítése más módon már nem lehetséges – mert az engedményező már meghalt, vagy jogutód nélkül megszűnt –, és ezzel a kötelezett mentesülhetne a kötelezettségének teljesítése és a nem teljesítés egyéb jogkövetkezményei alól. Ezt a helyzetet kívánja orvosolni a módosítás.
3.4. Jogátruházás
A Ptk. 6:202. §-a új jogintézményként szabályozta a jogátruházást. Ennek eredeti normaszövege szerint a jogosult jogát másra átruházhatja, kivéve, ha jogszabály a jog forgalomképességét kizárja, vagy a forgalomképtelenség a jog természetéből egyértelműen következik. Ennek alapján főszabály szerint minden jog átruházhatóvá vált, kivéve, ha a forgalomképességét jogszabály kizárta, vagy a forgalomképtelenség a jog természetéből egyértelműen következett.[19] Az átruházásra, forgalomképességre vonatkozó konkrét jogszabályi tilalom hiányában tehát azt kellett bizonyítani, hogy a forgalomképtelenség a szóban forgó jog természetéből egyértelműen következik. Ennek hiányában az adott jog átruházhatónak, forgalomképesnek minősült.
A Módtv. szakított ezzel a szabályozási koncepcióval, és megfordította a szabályozás logikáját: a jogok csak akkor átruházhatók, ha ezt jogszabály lehetővé teszi – tehát az átruházhatóságot, a forgalomképességet jogszabály kimondja –, vagy ennek hiányában az átruházhatóság, a forgalomképesség az adott jog természetéhez hozzátartozik. Ezt a megváltozott jogalkotói felfogást tükrözi a Ptk. 6:202. § (1) bekezdésének módosított normaszövege: „A jogosult jogát másra átruházhatja, ha ezt jogszabály lehetővé teszi vagy egyébként a jog forgalomképessége annak természetéből következik.” Ennek alapján azonban már nem azt kell bizonyítani, hogy a jog nem átruházható, nem forgalomképes (vagyis, hogy a forgalomképtelenség az adott jog természetéből egyértelműen következik), hanem azt, hogy átruházható, forgalomképes.
Mindez felveti azt a kérdést, hogy emiatt esetleg nem kell-e felülvizsgálni a Kúria 10/2024. jogegységi határozata indokolásának azokat a pontjait, amelyek az alapjogviszonyhoz kapcsolódó (kötelmi jellegű) jogok átruházhatóságáról rendelkeznek, így a [76] és [95] pontokat. Az indokolás [95] pontja szerint: „Éppen a szerződéses szabadság elve biztosítja, hogy a Ptk.-ban már kodifikált jogátruházás (6:202. §) útján az engedményező az engedményezéssel egyidejűleg átruházza az őt megillető, az alapjogviszonyhoz kapcsolódó jogokat”. A jogegységi határozat indokolása szerint ebbe a körbe tipikusan az elállás, a felmondás és a megtámadás joga tartozik, de a Kúria szerint annak sincs jogi akadálya, hogy a felek a kölcsönszerződés érvénytelensége esetére olyan jogátruházó szerződést kössenek, amely kiterjed az érvénytelenség jogkövetkezményeivel kapcsolatos rendelkezési jogra is.
Amennyiben a Kúria jogegységi határozatának indokolásában írt jogátruházási szerződést a felek a Módtv. hatálybalépése után kötik meg, akkor a jogátruházás tárgyát képező jog esetén már azt kell vizsgálni, hogy annak átruházását jogszabály lehetővé teszi-e, vagy a jog forgalomképessége annak természetéből következik-e.
Mindezek alapján a jövőben arra is figyelemmel kell lenni, hogy a jogátruházási szerződést a felek az 1959-es Ptk. hatályban léte alatt, a Ptk. hatálya alatt, de 2026. március 1-je előtt, vagy a Ptk. hatálya alatt, de már 2026. március 1-je után kötötték-e meg.
4. A Ptk. Hetedik Könyvét érintő módosítások
4.1. Kiesés az öröklésből
Kérdésként merült fel a joggyakorlatban, hogy mi a jogkövetkezménye annak, ha az örökös valamely jogszabály rendelkezése szerint nem szerezheti meg az örökséget, illetve az örökség részét képező valamely vagyontárgyat. Az öröklési képesség ugyanis nem szükségszerűen jelent szerzőképességet is. Öröklés jogcímén sem szerezheti meg a vagyontárgyat az, aki – bár öröklési képességgel rendelkezik – az adott vagyontárgy tekintetében nem szerzőképes.
A szerzőképességre vonatkozó általános szabályok nem adnak választ arra, hogy mi történik akkor, ha az örökös a hagyaték tárgyát nem szerezheti meg. Amint azonban ezt a Módtv.-hez fűzött miniszteri indokolás is kiemeli, az öröklési jognak az ilyen esetekre nézve is szabályozást kell adnia. Ez pedig nem lehet más, mint az, hogy a törvény a jogszabálynak az örökség megszerzését kizáró rendelkezését is kiesési okként kezelje. A Ptk. 7:4. § (2) bekezdése ennek alapján kiegészült egy e) ponttal, amely rögzíti, hogy kiesik az öröklésből az is, „aki az örökséget jogszabály rendelkezése folytán nem szerezheti meg”.
4.2. Tanúk közreműködése írásbeli magánvégrendelet esetén
A jogalkotó egyértelművé kívánta tenni, hogy a közjegyzőnél letétbe helyezett, több lapból álló végrendeleteknél nem kötelező a tanúk alkalmazása, mivel a közjegyző eljárása a végrendelet végrendelkező általi letétbe helyezésekor pótolja a tanúk szerepét.
Ennek megfelelően a Ptk. módosított 7:17. § (3) bekezdése így rendelkezik: „A több különálló lapból álló, más által írt írásbeli magánvégrendelet akkor érvényes, ha minden lapját folyamatos sorszámozással látták el, továbbá, ha minden lapját a végrendelkező és – ha a végrendelet érvényességéhez tanúk alkalmazása szükséges – mindkét tanú aláírta”.
A Módtv. 20. §-a alapján a Ptk. módosított 7:17. § (3) bekezdését a Módtv. 14. §-ának hatálybalépése napján, vagy azt megelőzően közjegyzői letétbe helyezett végrendeletek esetén is alkalmazni kell.
4.3. Az öröklési szerződésre vonatkozó rendelkezések
A Ptk. 7:52. § (1) bekezdésének módosítást megelőző normaszövege szerint az öröklési szerződés módosítására és megszüntetésére a tartási és életjáradéki szerződésre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A jogalkotó ezt az utaló szabályt bővítette ki az öröklési szerződés megszűnésére vonatkozó fordulattal. Ennek alapján már nemcsak az öröklési szerződés módosítására és megszüntetésére kell alkalmazni a tartási és az életjáradéki szerződésre vonatkozó szabályokat, hanem az öröklési szerződés megszűnésére is.
A Módtv. 15. §-ához fűzött miniszteri indokolás ezzel kapcsolatban kiemeli, hogy a megszűnésre vonatkozóan is indokolt alkalmazni a Ptk. 6:493. §-ában foglalt rendelkezéseket. Ennek alapján az öröklési szerződés is megszűnik a tartásra jogosult örökhagyó halálával. A tartási szerződéshez képest azonban fontos eltérés, hogy az örökhagyó halálakor a tartásra kötelezett másik fél javára megnyílik az örökség.
Emellett öröklési szerződésre is irányadó a Ptk. 6:493. § (2) bekezdésének az a rendelkezése, amely szerint több jogosult javára szóló szerződés esetén az egyik jogosult halála után – ha a körülményekből más nem következik – a túlélő jogosult változatlanul követelheti az oszthatatlan szolgáltatást, ideértve a megszokott életvitel folytatásához szükséges szolgáltatásokat, és arányosan tarthat igényt az osztható szolgáltatásra. Az öröklési szerződésben több jogosult egyrészt abban az esetben szerepelhet, ha a felek a szerződésben nem vagy nemcsak az örökhagyó, hanem a szerződésben meghatározott több személy részére nyújtandó tartásban állapodnak meg. Erre a feleknek a Ptk. 7:48. § (1) bekezdése alapján lehetőségük van. Idetartozik azonban a házastársak közös öröklési szerződése is. A Ptk. 7:51. § (1) bekezdése alapján házastársak mint örökhagyók az életközösség fennállása alatt érvényesen köthetnek ugyanabba az okiratba foglalt öröklési szerződést.[20]
Végül az öröklési szerződésre a Ptk. 6:493. § (3) bekezdése is alkalmazandó. Ennek alapján a kötelezett halálával a szerződés nem szűnik meg, ha az addig nyújtott tartás az ellenszolgáltatást nem fedezi. Ebben az esetben a tartási kötelezettség az örökhagyó tartozásaiért való felelősség szabályai szerint annyiban száll át a kötelezett örökösére, amennyiben a kötelezett haláláig nyújtott tartás az ellenszolgáltatást nem fedezi. A kötelezett halála esetén tehát az öröklési szerződésbe kötelezettként (örökösként) a szerződéses örökös helyébe az ő örökösei lépnek, azonban az öröklési szerződés szerinti öröklési váromány is rájuk száll át.
Az öröklési szerződéssel kapcsolatban fontos kiemelni annak kettős természetét: tartalmát tekintve tartási, illetve életjáradéki szerződés (vagy életjáradéki szerződéssel vegyes tartási szerződés), vagy pedig gondozási szerződés, célját és formáját tekintve azonban a végintézkedés egyik fajtája. Az öröklési szerződésnek ezt a kettős természetét tükrözi a Ptk. 7:48. § (1) bekezdésének fogalmi meghatározása is: öröklési szerződésben az örökhagyó a vele szerződő felet a magának, illetve a szerződésben meghatározott harmadik személynek nyújtandó tartás, életjáradék, illetve gondozás ellenében – vagyona, annak egy meghatározott része vagy meghatározott vagyontárgyak tekintetében – örökösévé nevezi, a másik fél pedig kötelezettséget vállal a tartás, az életjáradék, illetve gondozás teljesítésére.
Az öröklési szerződésnek ez a kettős természete a szerződés érvénytelensége esetén is megjelenik. Az érvénytelenség vonatkozásában is dominál ugyanis a szerződés öröklési jogi jellege, az öröklési jognak a kötelmi jogtól eltérő érvénytelenség-fogalma és jogkövetkezménye. Ezt tükrözi a Ptk. 7:49. § (1) bekezdése is. Ennek alapján az öröklési szerződés érvényességére az írásbeli végrendeletre vonatkozó szabályokat azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a szerződésnek akkor is a más által írt végrendelet alaki érvényességi feltételeinek kell megfelelnie, ha az valamelyik fél saját kézírásával készült. Ebből következően pedig öröklési szerződésre a Ptk. 7:17. § (2) és (3) bekezdéseit is alkalmazni kell.
A Ptk. 7:17. § (2) bekezdése szerint a több különálló lapból álló sajátkezűleg írt írásbeli magánvégrendelet akkor érvényes, ha minden lapját folyamatos sorszámozással látták el. A 2026. március 1-jei hatálybalépéssel ugyancsak módosított (3) bekezdés értelmében pedig a több különálló lapból álló más által írt írásbeli magánvégrendelet akkor érvényes, ha minden lapját folyamatos sorszámozással látták el, továbbá ha minden lapját a végrendelkező és – ha a végrendelet érvényességéhez tanúk alkalmazása szükséges – mindkét tanú aláírta.[21]
Ennek alapján az ügyvéd által szerkesztett és ellenjegyzett, több különálló lapból álló öröklési szerződés akkor érvényes, ha az okiratot szerkesztő ügyvéd annak minden lapját folyamatos sorszámozással látta el, továbbá, ha minden lapját a végrendelkező (örökhagyó) és két tanú is aláírta. A szerződéses jellegből adódóan természetesen a kötelezett mint szerződéses örökös is aláírhatja az öröklési szerződés minden lapját (akár minden oldalát is), ez azonban az öröklési szerződésnek nem érvényességi feltétele. A tartásra kötelezettnek mint szerződéses örökösnek elegendő tehát csak az utolsó oldalon aláírnia az öröklési szerződést.
Fontos kiemelni, hogy az ügyvéd által készített, több lapból álló öröklési szerződés első lapját is el kell látni sorszámozással, amely a Ptk. 7:17. § (2) bekezdése alapján a lapszám (és nem az oldalszám!) feltüntetését jelenti (1. sorszámú lap/1. számú lap). A folyamatos sorszámozási kötelezettség öröklési szerződés esetén is a lapok folyamatos sorszámozását jelenti. Nem elegendő az, hogy a szövegösszefüggésből egyértelműen látszik, hogy a sorszámozott második lap nyilván az elsőnek a folytatása. A több lapból készült, a több lapból álló végintézkedés egyes rendelkezéseinek, pontjainak folyamatos sorszámozása a lapok sorszámozását nem pótolja (BH 2008.122.).[22]
Ezzel összefüggésben hivatkozunk azonban az ügyvédi tevékenységről szóló törvény (a továbbiakban: Üttv.) 43. § (2) bekezdés a) pontjára is, amely szerint az ellenjegyzett okiratot – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – több oldalból álló okirat esetén folyamatos oldalszámozással kell ellátni. Ez azt jelenti, hogy öröklési szerződés ügyvéd általi szerkesztése és ellenjegyzése esetén az ügyvédnek az Üttv. alapján nemcsak a lapokat kell sorszámoznia, hanem minden oldalt is. Az oldalak sorszámozásának hiányában azonban az öröklési szerződés nem lesz érvénytelen, ha az egyébként megfelel az írásbeli magánvégrendelet formai követelményeinek. Az más kérdés, hogy ez az okirat nem tekinthető ügyvéd által ellenjegyzett okiratnak, de írásbeli magánvégrendeletnél ez nem is érvényességi kellék.
Végül azt is érdemes kiemelni, hogy a közjegyzői okiratba foglalt öröklési szerződésre a közvégrendeletre irányadó szabályokat kell alkalmazni, ezért a Ptk. 7:14. § (1) bekezdése alapján annak alaki érvényességére a közjegyzői okiratok érvényességére vonatkozó szabályok az irányadók. Ebből következően pedig a közjegyzői okiratba foglalt öröklési szerződést nem kell tanúknak aláírnia.
4.4. Az ági öröklésre vonatkozó szabályok módosítása
Az ági öröklés szabályainak alkalmazására a gyakorlatban ugyan nem túl gyakran kerül sor, mégis merülnek fel ehhez kapcsolódó kérdések.[23] A módosítással a jogalkotó két kérdést kívánt tisztázni. Egyrészt azt akarta egyértelművé tenni, hogy ági öröklésre csak akkor kerülhet sor, ha a törvényes örökösök között az örökhagyónak nincs leszármazója.
Emellett a jogalkotó a normaszövegben azt is rögzítette, hogy ági öröklésnek csak azokban az esetekben van helye, illetve az örökléssel megszerzett vagyontárgyak közül csak azok tekinthetők ági vagyoni jellegűnek, amelyek megszerzése öröklés útján ingyenesen történt. Erre a módosításra azért volt szükség, mert örökölni visszterhesen is lehet. Az öröklési szerződéssel örökölt vagyon azonban nem minősül ági vagyonnak, és nem is eshet ági öröklés alá. Ezt tükrözi a Ptk. 7:67. § (1) bekezdésének módosított normaszövege is, amely alapján csak az a vagyontárgy esik ági öröklés alá, amely az örökhagyóra valamelyik felmenőjétől ajándékozással vagy öröklés útján ingyenesen hárult.
5. A vagyontárgy fogalmának kibővítése
A Ptk. 8:1. § (1) bekezdés 5. pontja új fogalomként definiálta a vagyontárgy fogalmát. Eszerint vagyontárgy a dolog, a jog és a követelés. A Módtv. 17. §-a ezt a kört bővítette ki a jogi személyben fennálló vagyoni részesedéssel. A Módtv. ugyan nem határozza meg a jogi személyben fennálló vagyoni részesedés fogalmát, az alatt azonban a gazdasági társaságok, valamint a szövetkezet tagjait megillető vagyoni részesedést kell(ene) érteni.
A Ptk. számos helyen használja a vagyontárgy fogalmát. A gyakorlatban is fontos esetkörök a házassági vagyonközösségre vonatkozó szabályozás (Ptk. 4:37. § – Ptk. 4:62. §), valamint a házassági vagyonjogi szerződést érintő rendelkezések (Ptk. 4:63–75. §). A vagyontárgy fogalma azonban megjelenik a cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes személy gondnokának vagyonkezelésére vonatkozó rendelkezések (Ptk. 2:35. §), a részvénytársaság részére teljesíthető nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásra vonatkozó szabályok [Ptk. 3:251. § (2) bekezdés] és a szövetkezeti tagsági jogviszony megszűnése [Ptk. 3:261. § (2) bekezdés] körében is. Találkozhatunk azonban a vagyontárgy fogalmával a Kötelmi Jogi Könyvben (fedezetelvonó szerződés: Ptk. 6:120. §; bizalmi vagyonkezelés: Ptk. 6:312. §, 6:314. §, 6:318. §; a biztosítás: Ptk. 6:445. §, 6:458. §, 6:460. §) és természetesen az Öröklési Jogi Könyvben is.
A zálogjogi szabályok egy további fontos terület, amelyen belül a vagyontárgy fogalma többször is megjelenik [így például a zálogjog fogalmi meghatározásában: Ptk. 5:86. § (1) bekezdés]. A Ptk., valamint a Ctv. már a módosítás előtt is lehetővé tette kft. üzletrész elzálogosítását, amelyre az 1959-es Ptk. alapján is sor kerülhetett. 2024. január 1-je óta pedig a Ctv. 27. § (3) bekezdésének d) pontja, valamint a Ctv. 61/A. (4) bekezdése alapján már az üzletrészt terhelő zálogjog elzálogosításával alapított alzálogjog is bejegyezhető a cégjegyzékbe.
Fontos kiemelni, hogy a Ptk. vagyontárgyfogalmának a módosítása következtében elvileg a közkereseti társaságban, valamint a betéti társaságban fennálló tagi részesedés elzálogosítása is lehetővé vált. Annak érdekében azonban, hogy ezt a cégjegyzékbe is be lehessen jegyezni, a Ctv. módosítására is szükség lenne.
6. Összegzés
A Módtv. az elmúlt években felmerült, jogalkotási lépést igénylő kérdésekre kívánt választ adni. Ki kell azonban azt is emelni, hogy két fontos területet a Módtv. nem érintett. Az egyik az abban való állásfoglalás, hogy az elévülést megszakító okok felsorolása a Ptk.-ban kógens vagy diszpozitív rendelkezés-e. A másik pedig a kft. üzletrész öröklése során felmerülő kérdések rendezése.[24] Emellett célszerű lenne a pótbefizetés elmaradásának szankcióját, vagyis a Ptk. 3:177. §-ában, valamint a 3:180. §-ában írt rendelkezéseket is általános társasági jogi szabállyá emelni.
Bodzási Balázs
közjegyző
egyetemi docens,
Károli Gáspár Református Egyetem
Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszék
[1] Cselekvőképességében a vagyoni ügyeit érintően korlátozott személy esetén a Ptk. 2:23. § (2) bekezdés a) pontja alapján a korlátozottan cselekvőképes nagykorú személy és a gondnoka közösen kérhetik a gyámhatóságtól, hogy a korlátozottan cselekvőképes nagykorú személy leszármazója javára a hasonló célú vagyoni juttatáshoz járuljon hozzá. Ezt a szakaszt azonban nem módosította a jogalkotó, holott ezt is célszerű lett volna kiegészíteni az „ingyenes juttatás nyújtásához” fordulattal.
[2] Ezzel szemben a Ptk. 6:118. §-ában írt esetben a hatósági jóváhagyás nem a szerződés érvényességéhez, hanem annak hatályosságához szükséges.
[3] Az ajándékoz fordulat egyértelművé teszi, hogy a Ptk. 2:23. § (3) bekezdése szerinti ingyenes vagyoni juttatás is ajándékozásnak minősül.
[4] A tényleges vállalatcsoportról és a Ptk. konszernjogi rendelkezéseiről részletesebben lásd Pázmándi Kinga: Konszernrendelkezések és a vállalatcsoportra vonatkozó szabályozás. Gazdaság és Jog, 2011. (7–8), 28–29., valamint Pázmándi Kinga: Konszernjog az új Ptk.-ban. Gazdaság és Jog, 2013. (7–8), 28–29.
[5] Ez indokolttá teszi a korábbi kft.-szabályokhoz kapcsolódó gyakorlat figyelembevételét az immár általános társasági jogi szabályok alkalmazása során. A pótbefizetésre vonatkozó korábbi kft.-szabályok értelmezéséről lásd Pázmándi Kinga: Mellékszolgáltatás és pótbefizetés a korlátolt felelősségű társaság szabályozásában. Gazdaság és Jog, 2016. (9), 13–14.
[6] Lásd a 2021. évi XCV. törvény 11. §-a.
[7] Ezt a jogirodalomban Veress Emőd már korábban javasolta. Veress azt is kifogásolta, hogy a 2021. évi XCV. törvény a pótbefizetés elmaradásának jogkövetkezményeit sem emelte általános társasági jogi szabállyá. Ezt sajnos a Módtv. sem tette meg, vagyis a pótbefizetés elmaradásának szankcióiról a Ptk. továbbra is csak a kft.-szabályok körében rendelkezik (Ptk. 3:177. § és 3:180. §). Részletesebben lásd Veress Emőd: A pótbefizetés egykor és ma. In: Tőkey Balázs (szerk.): Liber Amicorum – Ünnepi tanulmányok Kisfaludi András 65. születésnapjára. Budapest, Wolters Kluwer, 2023. 217–219.
[9] Itt nem térünk ki arra a kérdésre, hogy kft. üzletrész lehet-e tulajdonjog tárgya.
[10] Az újabb döntések közül lásd a Kúria Pfv.VI.20.600/2025/6. ügyszámú ítéletét.
[11] Mivel a közjegyző a közjegyzői okirat végrehajtási záradékkal való ellátásáról nem hoz határozatot, ezért a közjegyzőnek ezzel a cselekményével szemben fellebbezésnek sincs helye. Az adós rendelkezésére álló jogorvoslat a végrehajtási záradék törlése iránti kérelem. Ha azonban a közjegyző megtagadja a végrehajtási záradék kiállítását, erről a döntéséről már végzést kell hoznia, amely ellen a végrehajtást kérő fellebbezéssel élhet. Ezzel kapcsolatban a Kúriának a végrehajtási záradékkal ellátható közjegyzői okiratba foglalt követelés elévüléséről szóló 9/2023. jogegységi határozata is kiemeli, hogy amikor a közjegyző az arra alkalmas okiratot záradékkal látja el, határozatot nem hoz. A közjegyző ezen cselekménye – bár annak során hatósági jogszolgáltató tevékenységet fejt ki –, nem ítélkező tevékenység, jogvitát nem dönt el, mert a követelést, annak megalapozottságát nem vizsgálja. Eljárásával szemben ezért is biztosított a bírósági eljárás, amely törvényességi garanciát jelent az esetleges jogsértő végrehajtással szemben. A bírósági eljárás során az adósnak lehetősége van arra, hogy a követelést vitassa [26].
[12] A Polgári Törvénykönyvről szóló T/7971. számú törvényjavaslat általános indokolása.
[13] Vékás Lajos: A kötelmek közös szabályai. In: Vékás Lajos – Gárdos Péter (szerk.): Kommentár a Polgári Törvénykönyvhöz. 2. kötet. Budapest, Wolters Kluwer, 2014. 1340–1341.
[14] Vékás Lajos: Szerződési jog. Általános rész. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2016. 322.
[15] Vékás Lajos: Szerződési jog. Általános rész. Budapest, ORAC Kiadó, 2024. 308–309.
[16] Udvary Sándor: Elévülés szabályai változásának hatása az igényérvényesítésre. In: Miskolczi-Bodnár Péter (szerk.): 10 éves a Polgári Törvénykönyv. Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2024. (Jog és Állam, 47.) 197.
[17] Pusztahelyi Réka: A magánjogi elévülés. Miskolc, Novotni Alapítvány, 2015. 190.
[18] Villányi László: Követelések megszűnése és elévülése. In: Szladits Károly (főszerk.): A magyar magánjog. Harmadik kötet. Kötelmi jog általános része. Budapest, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, 1941. 643.
[19] Vékás: Szerződési jog. (2024) 325.
[20] Házastársak közös öröklési szerződése esetén is felmerülhet az a kérdés, hogy az egyik örökhagyó házastárs halálát követően a túlélő házastárs és a tartásra kötelezett módosíthatják-e az öröklési szerződést. Ebben az esetben – bár az elhunyt örökhagyó után a tartásra kötelezett (is) örököl –, a Ptk. 6:493. § (2) bekezdése alapján az öröklési szerződés nem szűnik meg. Mivel ezt az esetet a házastársak szempontjából közös végrendeletnek kell tekinteni, ezért a házastársak közös öröklési szerződésére is irányadónak tekinthető a Ptk. 7:43. § (3) bekezdése. Ez azonban csak annyit mond ki, hogy érvénytelen a közös végrendeletbe foglalt rendelkezés visszavonása, ha azt a végrendelet kizárta, vagy arra a másik végrendelkező értesítése nélkül kerül sor. Az azonban nem kizárt, hogy a túlélő házastárs örökhagyó és a kötelezett örökös közös megegyezéssel megszüntesse az öröklési szerződést, valamint az sem, hogy a Ptk. 6:495. §-ának megfelelő alkalmazásával bármelyik fél a bíróságtól kérje a szerződés módosítását vagy megszüntetését. Ezekben az esetekben nem a közös öröklési szerződésben történt örökösnevezés visszavonásáról van szó, hanem az öröklési szerződésben foglalt örökösnevezés a szerződésnek a felek vagy a bíróság általi megszüntetésével együtt megszűnik.
[21] Az írásbeli magánvégrendelet aláírásával kapcsolatban lásd Mohai Máté: Az írásbeli magánvégrendelet tanúkénti és örökhagyói aláírása. Közjegyzők Közlönye, 2025. (1), 7–21.
[22] Anka Tibor: Végintézkedésen alapuló öröklés. In: Osztovits András (szerk.): A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. V. törvény és a kapcsolódó jogszabályok nagykommentárja. IV. kötet. Budapest, Opten Informatikai Kft., 2014. 465. Anka Tibor ezzel kapcsolatban a BH 2008.122. számú eseti döntésre hivatkozással azt is kiemeli, hogy a lapok sorszámozásának folyamatosnak, de nem feltétlenül 1-essel kezdődőnek kell lennie, ám az első lapot is feltétlenül sorszámozással kell ellátni.
[23] Lásd részletesebben Orosz Árpád: Bírói jogértelmezés az öröklési perekben. In: Rák Viktor (szerk.): Ünnepi tanulmánykötet Anka Tibor 70. születésnapja alkalmából. Budapest, Közjegyzői Akadémia Kiadó, 2023. 163–171. A kötet a Magyar Országos Közjegyzői Kamara honlapján elektronikus formában is elérhető: https://mokk.hu/wp-content/uploads/2024/07/Unnepi-tanulmanyok-Anka-tibor-szuletesnapja-alkalmabol_Anka_70_.pdf
[24] Ezeket a kérdéseket részletesen elemzi Pázmándi Kinga. Lásd Pázmándi Kinga: Az üzletrész öröklésével összefüggő bírói gyakorlat ellentmondásai. Gazdaság és Jog, 2025. (5–6), 57–59. Lásd továbbá Molnár Hella: Néhány gondolat az üzletrész örökléséről. In: Tőkey Balázs (szerk.): Liber Amicorum – Ünnepi tanulmányok Kisfaludi András 65. születésnapjára. Budapest, Wolters Kluwer, 2023. 191–199.