Adalékok a csendes társaság jogi megítélésének bírói gyakorlatához

I.

A Legfelső Bíróság a csendes társaságot jogilag a rendszerváltás után elsőként minősítő, 1999-ben közzé tett eseti döntése [BH 1999.1.16.] szerinti konkrét ügyben felperes és alperes között 1992-ben megállapodás jött létre, melynek értelmében a későbbiekben közösen üzemeltetnek egy éttermet úgy, hogy felperes tagként belép alperes korlátolt felelősségű társaságába s egyben biztosítja az üzemeltetéshez szükséges tőkét is. A megállapodás alapján felperes át is adott több mint ötmillió forintot alperesnek, a társaságnak azonban nem vált tagjává, mert az utóbb felszámolás alá került. Felperes keresete 5.108.000 forint tőke és kamatai kölcsöntartozás címén való megfizetésére irányult. Alperes arra hivatkozással kérte a kereset elutasítását, hogy a pénzt a kft. képviselőjeként vette át, így azt felperes csak a társaságtól követelheti.

Az első fokú bíróság alperest a felperesi keresettel egyezően marasztalta, a másodfokú bíróság azonban arra hivatkozva, hogy a felperes pénzszolgáltatás fejében a kft. nyereségéből kívánt részesedni, s így az ügylet felperes és a társaság képviselőjeként eljáró alperes között jött létre, megváltoztatta ezt a döntést. A jogerős ítélet ellen felperes élt felülvizsgálati kérelemmel.

A Legfelső Bíróság megítélése szerint a felek közötti megállapodás tényleges tartalma nem kölcsönszerződésre, hanem olyan jogviszony létesítésére irányult, ahol a pénzösszeg a társaság rendelkezésére bocsátása ellenében alperes a társaság nyereségéből részesedett volna – ez pedig a jogi értékelés szerint tartalmilag mindenben megfelel a Kftt. 115. §-a szerinti csendes társaság fogalmának. A hatályos jog a csendes társaságot nem ismeri, így, mondta ki a Legfelső Bíróság, a peres felek megállapodása, mely polgári jogi társaságra vonatkozó szerződésnek minősül, mely viszont – tilalmazott üzletszerű jellege okán - a Ptk. 568. § (2) és (3) bekezdése alapján semmis.

A semmisség jogkövetkezményeként az eredeti állapot helyreállítására nem kerülhet sor, mert a felperes vagyoni betétjét a társasági veszteség felemésztette: miután a felek szándéka arra irányult, hogy a felperes az üzleti kockázatban osztozzon, a nyereségből való részesdés mellett elfogadta az esetleges veszteség lehetőségét is, így – vagyoni betétje erejéig – a veszteséget is viselnie kell. Felperesnek csak arra van lehetősége, hogy amennyiben a kft. felszámolását követően maradna felosztható társasági vagyon, abból vagyoni hozzájárulása arányában részesedjen.

II.

A Csongrád Megyei Bíróság szerződésből eredő követelés érvényesítése iránti perben 2007-ben hozott ítélete ugyancsak egy – más szerződéssel leplezett - csendes társaságra irányuló szerződés érvénytelenségét állapította meg. A tárgyi ügyben alperes egyéni vállalkozóként gomba alapanyag előállítással és gomba termesztéssel foglalkozott. 1997-ben pénzkölcsön szerződést kötött felperessel, aki a szerződésben vállalta a termeléshez szükséges tőke biztosítását – mindösszesen 7.000.000 millió forint ténylegesen átadásra is került – azzal, hogy felperes az általa rendelkezésre bocsátott vagyoni hozzájárulást, illetve hasznot a gomba alapanyag valamint a megtermelt gomba eladásából származó bevételből (a haszon meghatározott hányadában) kapja vissza. Felperes a gombatermesztésben, értékesítésben személyesen nem vett részt, a termelést a telepen naponta jelen lévő képviselője kísérte figyelemmel. Felperesi kérelem alperes a kölcsön (tőke és kamatok) összegének és a perköltségnek megfizetésére való kötelezésére, alperesi ellenkérelem – a jogalap és összegszerűség egyidejű vitatása mellett - a követelés elutasítására irányult.

Az eljáró bíróság a tényállás részeként megállapította, hogy a peres felek között a kölcsönszerződésben foglalt megállapodás ténylegesen egy polgári jogi társaság alapítására vonatkozó szerződést takar, amelynek értelmében a felperes a gombatermesztéshez szükséges alapanyag előállításához szükséges fedezetet biztosította, alperes pedig szakmai tapasztalatával járult hozzá a gazdasági tevékenységhez. Egyezségük szerint a felperes az általa rendelkezésre bocsátott vagyoni hozzájárulást és az értékesítés nyomán őt a megállapodás szerint megillető hasznot a gomba alapanyag és a megtermelt gomba eladásából származó bevételből kapta volna vissza.

Mindeme tényekre való tekintettel a bíróság megállapította, hogy a peres felek szándéka csendestársi jogviszony létesítésére irányult, megállapodásuk pedig megfelelt a Kftt. 115. §-ában foglaltaknak. Hatályos jogunk a csendes társaságot nem ismeri: a peres felek megállapodása ugyanakkor polgári jogi társaságra vonatkozó szerződésnek minősül, mely azonban csak a Polgári Törvénykönyvben meghatározott feltételek szerint alapítható és működtethető. A társaság létrejöttének időpontja szerint hatályos szabályok szerint kizárt volt, hogy a polgári jogi társaság üzletszerű gazdasági tevékenységet folytathasson – a gazdasági társaságoktól való elhatárolás fő szempontját épp e követelmény képezi. Mindez összességében a Ptk. 200. § (2) bekezdése alapján a szerződés semmisségét eredményezte.

A Ptk. 237. § (1) bekezdése szerint érvénytelen szerződés esetében a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet kell visszaállítani. A Ptk. 237. § (2) bekezdés értelmében abban az esetben, ha a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet nem lehet visszaállítani, a bíróság a szerződést a határozathozatalig terjedő időre hatályossá nyilvánítja. A hatályossá nyilvánítás azonban nem eredményezhet olyan helyzetet az EBH 2008/1767. szám alatt közzétett döntés értelmében, mint amilyen a szerződés érvényessé nyilvánítása esetén keletkezne: a hatályossá nyilvánítás alkalmával a bíróság nem kényszerítheti ki az érvénytelen szerződés teljesítését. A hatályossá nyilvánítással járó fontos következmény, hogy felül kell vizsgálni a felek között kialakult helyzetet.

Ha a kapcsolat visszterhes jellegű, a már teljesített szolgáltatásokkal egyenértékű ellenszolgáltatást kell elrendelni. Az a követelmény azonban, hogy a bíróság ne segítse az érvénytelen szerződéssel elérni kívánt célok megvalósítását, nem jelenti azt, hogy a felek kapcsolatát egyáltalán nem lehet figyelembe venni: miután a bíróság a felek közötti megállapodást az együttműködés megszűnéséig hatályossá nyilvánította, azt kell vizsgálnia, hogy a feleket terheli-e egymással szemben fizetési kötelezettség. Ilyen kötelezettséget azonban a tárgyi ügyben az első fokon eljáró bíróság nem állapított meg [Csongrád Megyei Bíróság, 13.P.22.3672007/29.].

A fellebbezési eljárásban a Szegedi Ítélőtábla 2009-ben hozta meg – az első fokú döntést helyben hagyó – ítéletét. Figyelemre méltó ítélet intézménytörténeti kidolgozottsága, jogdogmatikai igényessége alapossága, mely részleteiben vizsgálja szerződés érvénytelenségére vezető tényezőket. Felperes fellebbezésében – arra hivatkozva, hogy a felperes részéről előterjesztett kereseti kérelem nem irányult a kölcsönszerződés érvénytelenségének megállapítására, s ilyen viszontkeresetet alperes sem terjesztett elő – vitatta, hogy a bíróságnak alapja lett volna a szerződés érvénytelenné nyilvánítására, ami a megjelölt és időközben hatályukat vesztett jogszabályi helyekre való hivatkozással amúgy sem volt lehetséges. A felek között polgári jogi társaság létrehozására irányuló szerződés – egyrészt az erre vonatkozó akarat hiánya, másrészt a minősített okiratisági követelmények mellőzése miatt – nem jött, nem is jöhetett létre. Alperes fellebbezési ellenkérelmében az első fokú bíróság ítéletének helyes indokai alapján való helybenhagyását kérte.

A másodfokú bíróság a feltárt tényállás alapján arra a következtetésre jutott, hogy a felek a „kölcsönügylettel” és a hozzá kapcsolódó egyéb kikötésekkel valójában egy másik ügyletet kívántak leplezni. A Ptk. 207. § (6) bekezdése – emeli ki az indokolás - dogmatikai értelemben a színleltséggel összefüggésben két külön alaphelyzetről és ehhez társuló jogkövetkezményekről rendelkezik. A szerződés színlelése valóságos szerződési akarat hiányát jelenti, ami önmagában semmisséghez vezet. Ha azonban a feleknek van ügyletkötési akarata, csupán nem az írásba foglalt tartalom szerinti jogviszonyt kívánják létrehozni, úgy mögöttes, leplezett szerződést lehet megállapítani. Ilyen esetekben a valós ügyletet a leplezett szerződés alapján kell megítélni, azonban a felperesi fellebbezési hivatkozással ellentétben semmi nem zárja ki annak megállapíthatóságát, hogy a leplezett szerződés - valamely jogszabályban felsorolt okból - érvénytelen.

Az Ítélőtábla szerint helyesen mutatott rá tehát az elsőfokú bíróság arra, hogy a leplezett ügylet több okból is érvénytelen, semmis. E körben a másodfokon eljáró bíróság szerint a Ptk. ügyletkötéskor hatályos 568. § (1) és (4) bekezdését, továbbá annak (2) és (3) bekezdését is figyelembe lehet venni, azzal, hogy bármelyik érvénytelenségi ok már önmagában is kiváltotta volna a semmisség megállapítását. Így még ha alaposnak bizonyult volna is felperesi fellebbezés azon aggálya, mely szerint a konkrét jogviszonyra a Ptk. 568. §-ának időközben hatályon kívül helyezett (2) és (3) bekezdése nem alkalmazható sem jelentette volna egyben a leplezett jogviszony érvényességének megállapíthatóságát. A leplezett ügylet semmisségének egyértelmű jogkövetkezménye, hogy az érvénytelen ügyletre a felperes alapos igényt nem alapíthat, azaz ez szükségképpen a kereseti kérelem elutasításával jár. Akár hivatalból észleli a bíróság a semmisségi okot, akár arra történik az alperes részéről hivatkozás, a semmisségi ok megállapíthatósága a célzott joghatás teljesítését kizárja, így megalapozott igényt a felperes ilyen követelésére nem alapíthat [Szegedi Ítélőtábla, Pf.III.20.376/2009/4. szám].

III.

Hasonló tényállás alapján egy ingatlanfejlesztéshez kapcsolódó, befektetési célú üzleti kapcsolat jogi minősítésénél megismételt eljárást követően eltérő eredményre jutott a Legfelső Bíróság.

A konkrét ügyben felperes, mint kölcsönadó, és az alperes mint kölcsönvevő 1999. június 6-án megállapodtak abban, hogy a felperes 39 868 952 Ft összegű kamatmentes kölcsönt nyújt alperesnek ingatlanok megvásárlásához. A megállapodás azt is tartalmazta, hogy az alperes a megvásárolt területeket értékesítésre, illetve hasznosításra alkalmas állapotba hozza, majd értékesíti, illetve hasznosítja, az így elért eredményt pedig a felek a befektetett tőke arányában osztják el maguk között. Az alperes vállalta a tulajdonába kerülő ingatlanok fenntartási költségeinek finanszírozását is azzal, hogy azt a felek tőkebefektetésként veszik figyelembe. Felperes keresetét elsődlegesen a Ptk. 568. § (1) bekezdésére alapította. A kereset másodlagos jogcímeként a jogalap nélküli gazdagodást jelölte meg. Harmadlagosan azt adta elő, hogy amennyiben a felek között az 1930. évi V. törvénycikk 115. §-ában szabályozott csendes társaság jött volna létre, akkor a perbeli megállapodást - mivel ezt a jogintézményt a hatályos jog nem ismeri - semmisnek kell tekinteni és ebben az esetben a felperes a Ptk. 237. § (2) bekezdése szerinti elszámolás alapján kérheti az alperes kereset szerinti marasztalását.

A felek közötti elszámolási vita tárgyában az első fokon eljáró Zala Megyei Bíróság felperes keresetét elutasította: az ítélet lényege szerint a felek között megbízási jogviszony jött létre, az alperes a rábízott ügyet ellátta, további összegek megfizetésére pedig azért nem köteles a felperes felé, mert az ingatlanok hasznosításából - a könyvszakértői vélemény szerint - eredményt nem realizált. Ezt az ítéletet a Győri Ítélőtábla végzésével hatályon kívül helyezte és a megyei bíróságot újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára utasította. Az Ítélőtábla a felek jogviszonyát a Ptk. 568.§ (1) bekezdése szerinti, érvényes szerződéssel létre hozott pjt-nek minősítette, mely és a megismételt eljárás során az elsőfokú bíróságot elsődlegesen annak bizonyítására hívta fel, hogy a felek által rendelkezésre bocsátott induló vagyoni hozzájárulás összegét állapítsa meg, s folytasson le további szakértői bizonyítást a felek közötti szerződés elszámolási szabályainak megfelelő tényeire vonatkozóan. A megismételt eljárás célja tehát a felek közötti elszámolás lehetővé tétele volt.

Alperes a megismételt eljárásban is előadta, hogy a felek szándéka nem egy hosszú távú polgárjogi társasági befektetésre irányult, hanem egyetlen egy ingatlannak az eladására. Nem irányult a szándéka polgárjogi társaság létrehozására, az ingatlan eladása volt a kitűzött cél. Alperes általában véve is vitatta, hogy üzletszerű gazdasági tevékenységet polgárjogi társaságban végezni lehetne. Polgárjogi társasági szerződés tárgya ugyanis olyan együttműködés lehet, amely feltétlenül szükséges is, mely szerint a tagok közös céljuk elérése érdekében bizonyos gazdasági tevékenységet is kifejtenek.

A bíróság ítéletében a létre jött jogviszony minősítésekor a Ptk. 568.§-ának kommentári indokolására hivatkozott, mely szerint a polgárjogi társaság a felek együttműködésének rugalmas formája: eltérően a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. tv. által szabályozott társaságoktól, nem jogalany, hanem csak egy kötelmi jogviszony. A gazdasági társaságok üzletszerű gazdasági tevékenység folytatására jönnek létére, míg az üzletszerű gazdasági tevékenység polgárjogi társaság esetén kizárt [lásd: 1997. évi CXLIV. tv. 306.§ (2) bek.]. A polgárjogi társaság kell, hogy gazdasági tevékenységet folytasson [lásd: Ptk. 568.§ (1) bek.], ez a tevékenység nem lehet üzletszerű, azaz - az üzletszerűségnek a bírói gyakorlatban kialakult elvei szerint - nem irányulhat huzamos, rendszeres, nyereségre törekvő gazdasági tevékenységre. A polgárjogi társaság - eltérően a gazdasági társaságoktól - szinte teljes mértékben formátlan: a törvény sem a létrejöttét nem köti írásbeli formához, sem a működésével kapcsolatban nem ír elő részletes, kogens szabályokat. A polgárjogi társasági szerződés tárgya a közös cél érdekében való együttműködés. Az együttműködésnek gazdasági tevékenységet is igénylő, közös célra kell létrejönnie. Ha ez hiányzik, akkor nem beszélhetünk polgárjogi társaságról. Amennyiben ennek ellenére létrejött volna, ennek hiányában felperesi részről a megkötött megállapodás már 1999. év végén megszűnt volna. Vitatta, hogy 8-10 évre visszamenőleg adóalany az éves bevallását, miután megváltoztatni nem tudja, annak az adóévnek a terhére bármilyen kifizetést teljesítsen bírósági kötelezés alapján. A felperes soha nem kért évente elszámolást, így a magatartása egyértelműen nem utal polgárjogi társaságban történő együttműködésre. Az ügyben keletkezett iratok és a lefolytatott szakértői bizonyításra is tekintettel a Zala Megyei Bíróság a felek jogviszonyát – különös tekintettel arra, hogy az e jogcímen átvett összegeket könyvelésükben is kölcsönként szerepeltették - ténylegesen kölcsönnek minősítette, majd e szerződési jogcímre hivatkozva állapította meg az elszámolás szabályait [Zala Megyei Bíróság 3.G.40.060/2008/47.]

A mindkét fél fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, s a felek közötti jogviszony polgári jogi társasági jellegét ismételten megerősítve alperes marasztalását 18 370 410 Ft-ra és ennek 2003. július 30-tól járó kamataira felemelte. A másodfokú bíróság szerint tévesen minősíti a perbeli megállapodást kölcsönszerződésnek az alperes. Nem kétséges, hogy a felperes a hozzájárulásért ellenértéket remélt, de célja nem a kamatra, hanem a tevékenység hozamának, nyereségének arányos részére irányult. A felek gazdasági tevékenységet is igénylő közös célja a szerződésben egyedileg meghatározott ingatlanokat érintő együttműködés volt, elsődlegesen azok rövid időn belüli értékesítése, másodlagosan azok hasznosítása céljából. Közös gazdasági tevékenységük nem minősíthető üzletszerűnek, mert ugyan számoltak együttműködésük időbeli elhúzódásával, nem törekedtek ilyen tevékenységek ismétlődő rendszeres megvalósítására. Figyelemmel arra, hogy a megállapodás érvénytelensége esetén is elszámolásnak lenne helye a Ptk. 237. § (2) bekezdés alapján, nem vitatható, hogy a felperes alappal igényelt elszámolást. A másodfokú határozat szerint a peres felek üzletszerű gazdasági tevékenység folytatására irányuló érvényes szerződésükkel polgári jogi társaságot hoztak létre, s e társaság megszűnésével felperes alappal igényelheti az elszámolást a polgári jogi társaságra vonatkozó szabályok szerint.

A jogerős ítélet ellen alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyet alapvetően a jogviszony téves – polgári jogi társasági jellegét elfogadó minősítésére és az ebből adódó az elszámolás helytelen voltára alapozott. A Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság eljárásában – alperes a felülvizsgálati kérelemben kifejtett álláspontjával egyezően - arra a megállapításra jutott, hogy a megállapodás idején hatályos Ptk. 568. §-ának (1) bekezdése nem tette lehetővé a felek számára üzletszerű gazdasági tevékenység folytatására polgári jogi társaság létrehozását, már pedig az ingatlan értékesítése hiányában annak hasznosítása ilyen tevékenységnek minősül. A felperes a szerződésben semmiféle együttműködésre nem vállalt kötelezettséget, hanem a megállapodásban írtak szerint arra volt köteles, hogy az alperesnek a megjelölt összegű kamatmentes kölcsönt folyósítsa, konkrétan megjelölt ingatlanok megvásárlásához. A felperes által folyósított összeg a szerződő feleknek sem közös tulajdonába, sem közös használatába nem került, az annak felhasználásával alperes által megvásárolt ingatlanoknak az alperes vált tulajdonosává.

A Legfelsőbb Bíróság úgy találta, hogy perbeli megállapodás szerint a felperes kamatmentes kölcsönt nyújtott az alperesnek, melynek visszafizetésével kapcsolatban a felek akként állapodtak meg, hogy a felperest kamat helyett azon eredmény arányos része illeti meg, mely a kölcsön felhasználásával alperes által megvásárolt, majd az alperes által értékesítésre alkalmas állapotba hozott ingatlanok értékesítése, illetve hasznosítása folytán keletkezett. A pénzhasználat ellenértékére vonatkozó ezen rendelkezés az LB szerint kétség kívül a kölcsönszerződés atipikus eleme, de nem olyan elem, amely kizárná a megállapodás kölcsönszerződésnek való minősítését: a perbeli megállapodás tehát a Ptk. 523. §-ában írt kölcsönszerződésnek felel meg [EH 2011.2323].

IV.

A Fővárosi Ítélőtábla egy 2010-ben kölcsön megfizetése tárgyában hozott ítélete is a befektető által átadott összeg kölcsön jellegét állapította meg. A perbeli tényállás szerint alperes 2006 őszén egy jó üzleti lehetőséggel kereste meg felperest: ha pénzzel beszáll a nafta elnevezésű kőolajszármazék importjába, a várható 30-40 %-os nyereségre figyelemmel jelentős profithoz juthat. Felperes személyes garanciát vállalt arra, hogy az e célra kölcsönzött összeget visszafizeti. A szóbeli megállapodás alapján – azzal, hogy később „lepapírozzák” – 2006. november 10-én felperes 100 millió forintot átutalt az alperes számlájára. Rövidesen kiderült, hogy az üzlet, amire alperes az összeget fordítani kívánta, nem jött létre, sőt, a felperes által átadott összeg is elveszett: azt kicsalták alperes ügyvédjétől. Felperes ezt követően felszólította alperest, hogy az átadott kölcsönösszeget és annak kamatait részére fizesse vissza. Az alperes válaszlevelében vitatta, hogy kölcsönkapta a 100 millió forintot. Ezzel szemben az ügyletet közös üzletnek nevezte, amelyben neki közvetítői szerep jutott. Arról is tájékoztatást adott, hogy a befektetett pénz visszafizetéséről nem tud intézkedni, mivel azt jogtalanul eltulajdonították az ügyvédi letétből.

A Fővárosi Bíróság előtt indult perben felperes kereseti kérelme alperes a kölcsönösszeg és kamatai megfizetésére való kötelezésére, alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Alperes azt nem vitatta, hogy a felperes által átutalt 100 millió forintot nem tudta visszafizetni, a köztük létrejött ügyletet azonban sem nem kölcsönnek, sem nem megbízásnak, hanem a Ptk. 568. § (1) bekezdésében szabályozott polgári jogi társaságnak minősítette. Vélekedése szerint a társaságban résztvevők a „...Ügylet" megvalósítása érdekében működtek együtt, közös céljuk az üzleti vállalkozás sikeressége volt, amely mindannyiuk számára nyereséget eredményezett volna. E cél elérése érdekében utalták át a tagok pénzbeli hozzájárulásukat, mivel ő volt a társaság kijelölt ügyvivője és képviselője. A tagok - köztük a felperes - a nyereségből vagyoni betétjük arányában részesültek volna. Az üzlet meghiúsulása miatt ugyanilyen arányban oszlik meg közöttük a veszteség, azaz a felperesnek nincsen jogalapja befektetése alperestől történő visszakövetelésére.

Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 100 millió forintot és ezen összeg után 2007. augusztus 1. napjától a kifizetés napjáig a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamatot, valamint 4.900.000 forint perköltséget. Az ítélet jogi indokolása szerint az alperesnek egyedül nem volt elég anyagi fedezete az olajüzlet finanszírozására, ezért kizárólag pénzhozzájárulást kért a felperestől, aki a pénz átutalásán kívül egyéb tevékenységet nem fejtett ki az ügylet lebonyolítása során. A felek között nem valósult meg olyan együttműködés, közös ügyvitel és közös személyes tevékenység, ami a polgári jogi társaság létrejöttéhez szükséges. A pénzátadás mellett a felperes semmilyen ügy ellátásával nem bízta meg az alperest, ezért jogviszonyuk megbízásnak sem minősíthető. Szerződésük a kölcsön lényeges tartalmi elemeit hordozza tekintve, hogy a felperes azzal bocsátotta a pénzt az alperes rendelkezésére, hogy az alperes azt a későbbiekben a nyereséggel megnövelve visszafizeti. Erre maga az alperes is utalt az e-mail üzenetben, amikor kölcsönként kérte megjelölni az átutalás célját. A kölcsön-jelleget támasztja alá az is, hogy a büntető eljárásban előterjesztett polgári igényében a felperes az olajügyletre átutalt teljes összeget a maga részére követelte ezzel elismerve, hogy a pénz az övé volt. Minderre figyelemmel a Ptk. 523. § (1) bekezdése alapján kötelezte az alperest a kölcsönösszeg és törvényes késedelmi kamata megfizetésére [Fővárosi Bíróság 62.P.22.919/2008/21.]

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes élt fellebbezéssel, melyben elsősorban annak megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte. Másodlagosan az ítélet hatályon kívül helyezését indítványozta, felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult. Alperes fenntartotta azt az álláspontját, hogy közte és felperes között ténylegesen polgári jogi társaság jött létre az olajüzlet lebonyolítása érdekében, s kapcsolatukból nem hiányzott az együttműködés sem, hisz a cél elérését előmozdító rendszeresen találkoztak, egyeztettek a megvalósítás részleteiről. A közös kockázatvállalás miatt a felperes előtt is világos volt, hogy a pénz elvesztésének veszélye fennáll, mégis vállalta a befektetést. Jogviszonyuk kölcsönként való minősítése megalapozatlan és helytelen. Felperes ezzel szemben úgy vélte, hogy az elsőfokú bíróság helyesen minősítette kölcsönnek szerződésüket, mivel az ő szándéka nem polgári jogi társaság létrehozására irányult tekintve, hogy nem ismerte a résztvevőket, a tervezett üzlet menetét és kockázatát,és abban semmilyen közreműködést nem vállalt. Véleménye szerint a hatályon kívül helyezésre nincsen ok, mivel az elsőfokú bíróság maradéktalanul foganatosította a felek által indítványozott bizonyítást.

Az Ítélőtábla a másodfokú eljárásban bár az első fokú bíróság által megállapított tényállást helytállónak találta, számos vonatkozásban – a nafta importját ténylegesen bonyolító off-shore vállalkozások szerepe, az alperes által átvett összeg eltűnésének körülményei – kiegészítette s figyelembe vette a folyamatban lévő büntető eljárásban feltárt tényeket is. Az így kiegészített tényállás alapján vizsgálva a felek között létrejött megállapodás lényeges tartalmi elemeit az ítélőtábla az elsőfokú bírósággal azonos következtetésre jutott a szerződés jellegére vonatkozóan. A felperes elsődlegesen kölcsön jogcímére alapította keresetét. Ebből kiindulva először abban kellett állást foglalni, hogy megállapodásuk kölcsönnek minősül-e, és ha nem, megfelel-e - az alperesi védekezés tükrében - más típusú (pl. polgári jogi társasági) szerződésnek, vagy esetleg a felek Ptk-ban nem nevesített atipikus szerződést kötöttek.

Az Ítélőtábla szerint alperes maga is megerősítette, hogy az olajszállításhoz csak pénzbeli hozzájárulást kért a felperestől, bár úgy fogalmazott, hogy együttműködési lehetőséget ajánlott a nyereség realizálása végett. Az együttműködés alatt azonban kizárólag a naftaüzlet finanszírozásához szükséges pénz átadását értette, ezen kívül egyéb szolgáltatás teljesítésére a felperes nem volt köteles. Az ügyletbe bevont más, tanúként meghallgatott befektetők egybehangzó tanúvallomása szerint számukra alperes jelentős (egy éven belül legkevesebb 30 %-os, esetlegesen 100 %-os) megtérülést ígért, pénzüket tehát mindannyian haszonszerzési céllal adták át az alperesnek.

Az ezen lényeges elemeket tartalmazó ügylet a másodfokú ítélet szerint megfelel a Ptk. 523. § (1) bekezdésében szabályozott kölcsönszerződésnek, amely szerint a pénzintézet vagy más hitelező köteles meghatározott pénzösszeget az adós rendelkezésére bocsátani, az adós pedig köteles a kölcsön összegét a szerződés szerint visszafizetni. A főszolgáltatásokra a felek megállapodása kiterjedt tekintve, hogy a felperes a pénz alperes rendelkezésére bocsátását, az alperes pedig a visszafizetését vállalta anélkül, hogy egyértelműen, összegszerűen meghatározták volna a kamatot. Ez azonban nem változtat a felek között létrejött szerződés kölcsön-jellegén, ugyanis a Ptk. 523. § (2) bekezdése csak pénzintézeti hitelező esetén emeli a kamatot a főszolgáltatások közé. Az alperesi védekezésben felemlített szóhasználat sem zárja ki az ügylet kölcsön-jellegét. A kamat a pénzkölcsönzéssel elérhető hasznot jelenti, ami megegyezik a pénz hozamával, illetve a pénzbefektetés nyereségével.

A perbeli kölcsön nevezhető a felek közötti üzletnek is, hiszen az alperes személyes előadása szerint a közös üzlet azt jelentette, hogy amennyiben bármelyikük tudott valamilyen kecsegtető ajánlatról, akkor szólt a másiknak és közösen valósították meg. A perbeli esetben a közös megvalósítás a felek közötti kölcsönre korlátozódott, aminek a célja az volt, hogy az így rendelkezésre bocsátott pénzösszegből az alperes más személyek részvételével lebonyolíthasson egy másik üzletet. Az utóbbi, a naftaüzletből származó nyereségből fizette volna vissza az alperes a befektetők, köztük a felperes pénzét megnövelve az általa ígért kamattal. Ebből következően a tőle elvárt tájékoztatási kötelezettséget teljesítette, amikor e másik üzletről annyiban tájékoztatta a felperest, amennyiben az a közöttük létrejött kölcsön teljesítéséhez kapcsolódott (Ptk. 277. § (4) és (5) bekezdés). Az előzőek szerint a felperes kétségtelenül tudott a naftaüzletről, de annak részleteit nem ismerte és nem is vállalta a kockázatát. A kölcsönadás meghatározott céljának ismerete a jogviszony lényegét nem változtatja meg. A felperes a korábbi sikeres, közös „üzleteken" alapuló bizalmi kapcsolatra tekintettel bocsátotta az alperes rendelkezésére az általa kért pénzt annak tudatában, hogy visszafizetésére az alperes személyes garanciát vállalt.

A felperes a fent kifejtettek alapján sikeresen bizonyította, hogy kölcsönszerződést kötött az alperessel. Az alperes érvelése szerint megállapodásukkal polgári jogi társaságot alapítottak: e védekezésre figyelemmel a Pp. 164. § (1) bekezdése értelmében őt terhelte annak bizonyítása, hogy a Ptk. 568. § (1) bekezdésében szabályozott polgári jogi társaság létesítésére irányuló társasági szerződést kötött a felperessel, amelyben arra vállaltak kötelezettséget, hogy gazdasági tevékenységet is igénylő közös céljuk elérése érdekében együttműködnek, és az ehhez szükséges vagyoni hozzájárulást közös rendelkezésre bocsátják. Ez azonban a perben bizonyítást nem nyert. Túl ezen, a Ptk-ban szabályozott polgári jogi társaság a résztvevők alkalmi jellegű gazdasági tevékenységére biztosít jogi kereteket. A peres felek között létrejött ügylet megvalósításához azonban nem volt szükség gazdasági tevékenységre. Gazdasági tevékenység kifejtésére a naftaügylet során került sor, amelyben a felperes egyáltalán nem vett részt; annak lebonyolításának módját az alperes a büntetőeljárás során részletezte. Közös céljuk nem lévén a felek nem polgári jogi társasági keretek között tanúsítottak együttműködést, hanem a kölcsönszerződés előkészítése és megkötése érdekében. Ennek feltételeit beszélték meg, és ennek teljesítéséhez kapcsolódóan adott tájékoztatást az alperes a naftaügylet állásáról [Ptk. 277. § (4), (5) bekezdés]. A kifejtettek szerint a felek megállapodása a kölcsön valamennyi lényeges elemére kiterjedt, míg a polgári jogi társaság egyetlen lényeges elemére sem. Megállapodásuk tartalmára figyelemmel kölcsönösen kifejezésre juttatott akaratnyilatkozatukkal [Ptk. 205. § (1) bekezdés] kölcsönszerződést, nem pedig polgári jogi társasági szerződést kötöttek. Mindezekre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta [17.Pf.21.064/2010/5.].

Összeállította: dr. Verebics János