A cikk letölthető PDF formátumban is!

Összefoglaló a XXVI. Közép-európai Közjegyzői Kollokviumon elhangzott előadásokról

A 2014. március 15-én hatályba lépett, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény által indukált nehézségekről, értelmezési kérdésekről tartották idei szakmai konferenciájukat a közjegyzők. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara által 2014. november 13–15. között Egerben megrendezett kollokvium egyes előadói a legnehezebb szakmai kérdéseket feszegették, s nem egyszer saját véleményüket is artikulálták a plénum előtt. Trócsányi László igazságügyi miniszter úr védnöksége alatt tartott kollokviumot Kónya Katalin, a rendezvénynek otthont adó Miskolci Közjegyzői Kamara elnöke, Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke, végül Patyi Gergely, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára nyitotta meg.

A szakmai rész nyitó előadását Éless Tamás ügyvéd „Az új Polgári Törvénykönyv – jogalkalmazási problémák” címmel tartotta. Jelezte, hogy ügyvédi szemmel vizsgálja az új törvénykönyvet, és nem az összes problémát tárja majd a közönség elé. Az új Ptk. által generált kérdéseket három csoportra bontva az olyan problémákban határozta meg, amelyek ugyan újak, de nem jelentősek, vagy legalábbis egyszerű értelmezéssel megkísérelhető rájuk a válaszadás. A jognyilatkozatok körében ilyen az a kérdés, hogy vajon írásbelinek tekinthető-e az a nyilatkozat, amit e-mailbe foglaltak? Ezt a kérdést a Ptk. 6:7. §-ának (3) bekezdésébe foglalt kisegítő szabály veti fel, miszerint írásba foglaltnak kell tekinteni a jognyilatkozatot akkor is, ha annak közlésére a jognyilatkozatban foglalt tartalom változatlan visszaidézésére, a nyilatkozattevő személyének és a nyilatkozat megtétele időpontjának azonosítására alkalmas formában kerül sor. Ugyanakkor az e-mail tartalma igenis megváltoztatható később, de erre a kérdésre végleges választ a bírói gyakorlat fog adni. Az előadó további problémát jegyzett meg a hatálybalépéssel kapcsolatban. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény, vagyis a Ptké. főszabálya szerint a Ptk. rendelkezéseit a hatálybalépését követően keletkezett tényekre és jogviszonyokra, valamint megtett jognyilatkozatokra kell alkalmazni. Ennek kapcsán a szerződésmódosítások körében kiemelten vizsgálandó, mikor jön létre valójában új szerződés, és a közjegyzőknek célszerű felhívniuk a felek figyelmét az átmeneti szabályokra.

A XXVI. Közép-európai Közjegyzői Kollokvium Egerben

A problémacsokor második halmazát azok a dilemmák képezik, amelyek többé-kevésbé határozottan feloldhatók. Ilyenek találhatók az ajánlati kötöttség, a törvényi engedmény, vagy a meghatalmazás körében is. A látszaton alapuló képviselet is ilyen, amely teljesen újként jelent meg a Ptk.-ban. Eszerint képviselőnek kell tekinteni azt a személyt, akiről eljárása és a képviselt személy magatartása alapján okkal feltételezhető, hogy jogosultsággal rendelkezik a képviselt személy nevében jognyilatkozatot tenni. Szélsőséges értelmezéssel akár odáig is eljuthatunk, hogy senkinek sem vonhatnánk kétségbe az állított képviseleti jogát, viszont ha – miként az előadó – ráutaló magatartással létrehozott meghatalmazásnak fogjuk fel a jogviszonyt, akkor problémák sorának vehetjük elejét. Ez utóbbi értelmezéssel a közjegyzők előtt kevésbé okoz majd gondot az új rendelkezés, mivel a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 132. §-a szerint, ha a felet a közjegyzői okirat elkészítésénél meghatalmazott képviseli, a meghatalmazást közjegyzői okiratba vagy olyan magánokiratba kell foglalni, amelyben a fél aláírását közjegyző, bíróság, más hatóság vagy magyar külképviseleti szerv hitelesítette.

Végül a problémák harmadik és egyben utolsó csoportját azon dilemmák képezik, amelyekre megnyugtató választ az előadó saját bevallása szerint nem tud adni, a résztvevőket együttgondolkodásra hívta fel. Egyrészt az elévülés megszakításának problémás kérdéseit, másrészt pedig a konfúzió újfajta szabályozását emelte ki. Utóbbi kapcsán megjegyezte, hogy a régi Ptk.-ban ez azért nem jelentett gondot, mert a szerződéseknek voltak általános szabályai, amelyek a szerződésekre vonatkozóan rendezték, hogy ha ugyanaz lesz a jogosult és a kötelezett, akkor a szerződés megszűnik. Most azonban a kötelmek vonatkozásában rendelkezik így a törvénykönyv. A Ptk. kötelemkeletkeztető tényként nevesíti az értékpapírt. Követelést megtestesítő értékpapír, például váltó esetében vajon ez azt jelenti, hogy ha a kibocsátó újra megszerzi az értékpapírt, akkor az megszünteti a kötelmet? Ez esetben minden alkalommal tüzetesen vizsgálni kell a forgatmányt, hogy az értékpapír járt-e már a kibocsátónál? E kérdés eldöntése is a bírói gyakorlatra van bízva, amely számára talán az értékpapír dologkénti megközelítése is nyújthat majd mankót.

Éless Tamás ügyvéd tart előadást

Wellmann György, a Kúria Polgári Kollégiumának vezetője „Diszpozitivitás és kógencia” címmel tartotta a következő nagyelőadást. Bevezetőjében kiemelte, hogy a régi és a most hatályos Ptk. bár eltérő szövegezést használ, tartalmát tekintve változatlan formában rögzíti a kötelmi jogi könyvben a diszpozitivitást. A régi Ptk. 200. §-a szerint a szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg, a szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek, ha jogszabály az eltérést nem tiltja. A hatályos Ptk. 6:59. §-a szerint pedig a felek szabadon állapíthatják meg a szerződés tartalmát, és a szerződéseknek a felek jogaira és kötelezettségeire vonatkozó szabályaitól egyező akarattal eltérhetnek, ha e törvény az eltérést nem tiltja. Valamint ugyanígy szabályozza a kérdést a törvény a kötelmeknél a 6:1. §-ban. Ez a szövegezés jóval egyértelműbb, amint úgy fogalmaz, hogy „a felek jogaira és kötelezettségeire” vonatkozó rendelkezések diszpozitívak. Bár a Ptk. nem a „jogszabály” kifejezést használja, amikor a diszpozitivitást esetlegesen tiltó normát meghatározza, hanem önmagára utal vissza, az általános jogelvből (lex specialis derogat legi generali) következik, hogy a Ptk. bármennyire is zárt rendszer, mindössze egy jogszabály a többi között, tehát más jogszabály is tilthatja a törvénytől való eltérést. A normák alapvető tulajdonsága, hogy mindig érvényesülni akarnak, így a diszpozitivitást kivételként kell értékelni. A kollégiumvezető a normatani bevezetőjében kiemelte, hogy a normák két csoportja a kógens, vagyis az eltérést nem engedő, perceptív normák, valamint a diszpozitív, azaz az eltérést engedő, permisszív normák. Ezek viszont korántsem minden esetben tiszta kategóriák, elegendő utalni a klaudikálóan kógens, vagy a határok között diszpozitív normákra.

A Ptk.-nak a kötelmek közös szabályai között a diszpozitivitást meghatározó rendelkezés nem tér el a régi Ptk.-tól, csak a kötelmek közös szintjére emelte az absztrahált, ezelőtt szerződési szabályt. Kiemelendő, hogy ez a diszpozitivitás csak a kötelmek közös szabályaira vonatkozik. Vajon honnan ismerhető fel egy norma diszpozitív vagy kógens jellege? Grosschmid Bénit idézve az előadó megállapította, hogy manapság sem mindig egyértelmű, az egyszerű nyelvtani értelmezés pedig a jog szabály-jellegéből fakadóan nem mindig segít, hiszen a jogszabályok leggyakrabban kógenciára utaló szavakat használnak, pl. kell, köteles. Konkrét kérdéseket vizsgálva kiemelte, hogy az elévülés kapcsán – osztva Vékás Lajos professzor álláspontját – csak az elévülési idő terén tartja diszpozitívnak a szabályozást, az elévülést megszakító okok tekintetében már nem, hiszen az az elévülés jogintézményének lényegéhez tartozik, így fogalmilag kógens. Tulajdonjog-fenntartással történt eladás esetén is kógensnek kell tekinteni azt, hogy az eladó a tulajdonjogát csak a vételár teljes kiegyenlítéséig tarthatja fenn, ha megtörtént a vételár teljes kiegyenlítése, már nem. Ugyanakkor diszpozitív az a rendelkezés, hogy a kötelezett pénztartozását a jogosulttal szemben fennálló csak lejárt pénzkövetelésének beszámításával teljesítheti, ugyanis – mivel a felek jogairól és kötelezettségeiről beszélünk – vélhetően nemcsak lejárt követelés számítható be.

A Ptk.-nak A jogi személy címet viselő, harmadik könyve nagy változást hozott a vizsgált témakörben, mikor úgy rendelkezett, hogy jogi személy tagjai, illetve alapítói akkor nem térhetnek el az e törvényben foglaltaktól, ha az eltérést e törvény tiltja, vagy az eltérés a jogi személy hitelezőinek, munkavállalóinak vagy a tagok kisebbségének jogait nyilvánvalóan sérti, vagy a jogi személyek törvényes működése feletti felügyelet érvényesülését akadályozza. A Kúria korábban is kifejtette a tiltakozását e megközelítés ellen, ugyanis nagy jogbizonytalanságot eredményez. A diszpozitív szabályozást védelmezők a magánautonómiára, a diszpozitivitásból eredő költséghatékonyságra, a szabályozás modern jellegére hivatkoznak, valamint állítják, hogy egy szakképzett jogásznak képesnek kell lennie felmérni egy jogi norma szabályozási célját; ugyanakkor az előadó szerint ezeknek egy alapvetően kógens szabályozás is megfelelhetne. A Ptk. szabályainak való megfelelés vizsgálatára kétlépcsős tesztet kell bevezetnie a jogalkalmazóknak. Elsősorban azt kell vizsgálni, hogy van-e vonatkozó és tiltó jogszabály, valamint érinti-e a hitelezők, a munkavállalók, vagy a kisebbség jogait, és a törvényes működés feletti felügyeletet. Igenlő válasz esetén pedig konkrét esetben meg kell vizsgálni a sértést vagy korlátozást, hiszen ez esetről esetre különböző válaszokat eredményezhet. Bizonyosan kógens rendelkezés a törzstőke minimum szabályozása, és hogy a cégvezető munkaviszony keretében láthatja el tevékenységét, a felügyelőbizottság tagjai számának háromban történő meghatározása pedig annyiban, hogy kevesebb nem lehet. Összességében nehéz feladat egy szabály kógenciájának felismerése, erre tekintettel pedig az előadó azt javasolta, hogy ha a jogalkalmazó bizonytalan a tekintetben, hogy egy rendelkezés kógens vagy diszpozitív, akkor inkább ne térjen el a törvényben foglaltaktól.

A kollokvium első napjának záró előadását Darázs Lénárd, az ELTE-ÁJK Polgári Jogi Tanszékének egyetemi docense tartotta „A szerződés érvénytelenségének jogkövetkezményei” címmel. Összetett kérdést járt körül, mint kiemelte, a polgári jognak e területe igen intenzív, nemcsak a szabályozása bonyolult, hanem itt tudja a legjobban érvényesíteni az állam a saját akaratát a magánautonómián belül. Kógens normákról van szó, így a törvény esetleges, például szövegezési hibái jóval több problémát okoznak, mint máshol. Az érvénytelenség fogalma nem változott, azt kell érteni rajta, amikor egy létező szerződés nem tudja kiváltani a szándékolt joghatást, a szerződés megkötésekor fennálló valamilyen jogi hiba miatt. Az érvénytelenség továbbra is egyfelől a semmisséget jelenti, mint súlyos, lényegében reparálhatatlan hibát, másfelől a megtámadhatóságot, mint az érvényesítésében a félre bízott, szubjektívebb okokat. Fontos változások történtek a fogyasztókkal, illetve a fidúciatilalommal kapcsolatban, pozitív változáson ment át például a jogszabályba ütközés, mint érvénytelenségi ok meghatározása, megszűnt a hatályossá nyilvánítás és az állam javára marasztalás lehetősége, valamint összességében erősödött a privát autonómia. A Ptk. láthatóan kodifikálni akarta a bírói gyakorlatot, azonban ez rossz megoldásokat is törvényi szintre emelt.

Mit is jelent az érvénytelenség? Ha érvénytelen egy szerződés, annak egyetlen jogkövetkezménye az, hogy nem származhat belőle joghatás, vagyis nem lehet követelni a szerződésben foglaltak teljesítését, és nem számít jogszerűnek az ilyen szerződés alapján történő teljesítés. A másodlagos jogkövetkezmények – amelyeket a Ptk. helytelenül szintén az érvénytelenség jogkövetkezményeiként említ, holott ezek az érvénytelenség jogkövetkezményének a jogkövetkezményei – két csoportra oszthatók. Megkülönböztethetjük azt, amikor a szerződés a jogkövetkezmény ellenére megmenthető (bírósági érvényessé nyilvánítás és az érvényessé válás), valamint amikor a szerződésből nem származhat joghatás, mégis valamilyen teljesítés már megtörtént (alaptalan gazdagodás megtérítése és az eredeti állapot helyreállítása). Nem helyeselhető az, hogy a Ptk. megtartotta a bírósági érvényessé nyilvánítást, mert az államnak nincsen joga beavatkozni a felek jogviszonyába, ugyanakkor üdvözlendő, hogy ennek lehetőségét szűkítette az új törvénykönyv arra a két esetre, ha az egyik fél érdeksérelme – természetesen a másik félnek okozott érdeksérelem nélkül – ezáltal elhárítható, illetve ha az érvénytelenség oka megszűnt. Szintén üdvözlendő az érvényessé válás kodifikálása, azaz a felek akár ex nunc, akár ex tunc hatállyal érvényessé tehetik szerződésüket azáltal, hogy kiküszöbölik az érvénytelenség okát, vagy azáltal, hogy ha az érvénytelenség oka megszűnt, megerősítik a szerződésüket.

A részleges érvénytelenség külön figyelmet érdemel az előadó szerint, tekintettel annak komplexitására és gyakoriságára. Ez az az eset, amikor az érvénytelenség a szerződésnek csak egy meghatározott részére lokalizálható, és nyilvánvaló előfeltétele az, hogy a szerződés osztható legyen. Első olvasatra ez egyszerűnek tűnik, a mindennapokban azonban kérdéseket vet fel, különösen a vegyes szerződések esetén. Az egyértelműen leszögezhető, hogy a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás viszont soha sem osztható. A bíró számára a nehézséget az fogja okozni, hogy meg kell vizsgálnia, megkötötték-e volna a felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül. Ez azért nem egyszerű feladat, mivel nem a felek bíróságnak adott nyilatkozatakor fennálló, hanem a szerződéskötés időpontjában fennálló szándékukat kell kideríteni. Az előadó szerint egyértelmű, hogy ilyen esetekben nincs joga a bíróságnak arra, hogy a szerződés részben érvénytelen részét érvényessé nyilvánítsa. Elsősorban azért, mert ennek következtében egy teljesen más szerződés jönne létre, amelynek létrehozására nem lehet joga a bíróságnak, másrészt azért, mert ennek következtében a részleges érvénytelenség voltaképpen sosem lenne alkalmazható.

Az évente megrendezett közjegyzői kollokvium hagyományainak megfelelően a második napon szekcióülésekkel folytatódott. A családjogi ügyletek és kérdések szekciót Kövesné dr. Kósa Zsuzsanna, a Fővárosi Törvényszék Polgári Kollégiumának tanácselnöke „Családjogi szerződések aktuális kérdései bírói szemszögből” című előadása nyitotta meg. A tanácselnök kiemelte, hogy az új Ptk. hatálybalépése óta nem telt még el annyi idő, hogy a bírói gyakorlatról lehessen értekezni. Viszont két új jogintézményt, az előzetes jognyilatkozatot, és a tartásdíj meghatározott vagyontárggyal történő megváltásának jogintézményét részletesebben meg lehetett beszélni. Az előzetes jognyilatkozat olyan új jogintézmény, amely szerint minden nagykorú cselekvőképes személy a cselekvőképességének jövőbeli részleges vagy teljes korlátozása esetére közokiratban, ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratban, vagy a gyámhatóság előtt személyesen rendelkezhet arról, hogy ki legyen a gondnoka, illetve hogy az majd miként járjon el. Az előzetes jognyilatkozatot be kell jegyezni az előzetes jognyilatkozatok országos nyilvántartásába, ugyanakkor ez a bejegyzés nem konstitutív hatályú, és a Ptk. tartalmi követelményeket sem nevesít, amelyek a nyilatkozat érvényességét érintenék, mindössze irányt szab rá. Időskori mentális változások, vagy más betegségek kezdeti stádiumában lehet majd elterjedt az előzetes jognyilatkozat.

Hasonló kérdésekből indult ki Szeibert Orsolya, az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékének egyetemi adjunktusa „Családjogi kérdések aktuális kérdései tudományos szemszögből” címmel megtartott előadásában. Bár több lényeges elem, mint a házasság és az élettársi viszony fogalma, a házassági életközösség fogalma, vagy éppen a házastársak között fennálló törvényes vagyonjogi rendszer változatlanok maradtak, történtek jelentős változások, amelyek értelmezéséhez és értékeléséhez időre van szükség. Az mindenekelőtt kijelenthető, hogy a házassági és élettársi viszony vagyonjogi különbségei a korábbinál erőteljesebben jelennek meg az új Ptk.-ban, továbbá a bírói gyakorlatból is szép számmal emelkedtek törvényi szintre bizonyos szabályok, ugyanakkor a házassági és élettársi vagyonjogi szerződés közös szabályait, szemben más országok gyakorlatával, a törvénykönyv nem egy helyen szabályozza. Az egyértelmű, hogy vagyonjogi szerződés csak a jövőre szólhat. Kifejezetten három vagyonjogi rendszert szabályoz az új Ptk.: a házastársi vagyonközösséget, a közszerzeményi, illetve a vagyonelkülönítési rendszert. Utóbbi kettő is kialakulhat törvényes rendszerként, ebből kifolyólag a jogalkalmazók előtt néhány év múlva vélhetően ismertebbek lesznek ezek a szabályok. Ezek mintaszabályként szolgálnak, tehát a törvényben foglaltaktól eltérő módon is szerződésbe foglalhatóak a rendszerek, valamint maga a törvényes vagyonjogi rendszer szintén módosítható. Annak különös jelentősége van, hogy mégis melyek minősülnek kógens rendelkezésnek, annál is inkább, mert az új Ptk. nem akadályozza akár két rendszer alkalmazását különböző vagyonelemekre. Fokozottabb a szerződés megkötése során eljáró jogásznak a tájékozódási, mind pedig a fél (felek) irányában fennálló tájékoztatási kötelezettsége. Kiemelendően fontos a felek arról való felvilágosítása, hogy egymás irányában tájékoztatási kötelezettségük van a vagyoni helyzetükről.

A családjogi kérdéseket vizsgáló szekciót Subasicz Éva ügyvéd zárta „Családjogi szerződések aktuális kérdései ügyvédi szemszögből” című előadásával. Az ügyvédnő szerint lényeges változás a korábbi Csjt.-hez képest, hogy a házastársak között fennálló vagyonjogi rendszer tekintetében a szerződéses rendezés elve vált az elsődlegessé, az ún. törvényes vagyonjogi rendszer másodlagos lett. Bővült ugyanakkor a különvagyonhoz tartozó vagyontárgyak köre, bár ezt a felek a jogszabálytól eltérően is meghatározhatják. A Ptk. 4:39. §-ában foglaltakról az okiratot szerkesztő ügyvédnek vagy közjegyzőnek tájékoztatási kötelezettsége áll fenn, a különvagyon körét a lehetőséghez képest pontosan fel kell mérni. Újdonság a közszerzeményi és a vagyonelkülönítési vagyonjogi rendszerek törvénybe foglalása, ugyanakkor hangsúlyozandó, hogy a vagyonjogi szerződés vagyonelemenként is tartalmazhat eltérő vagyonjogi rendelkezéseket, hiszen akár elemenként el lehet térni a törvényes, vagy választott vagyonjogi rendszer szabályaitól. A Ptk. 4:41. §-a alapján a házastársak egymás közötti szerződéseinek kötelező alakiságát fogalmazza meg, ide nem értve az ingó dolgok szokásos mértékű ajándékozását, ha az ajándékozás már megtörtént. Továbbá a harmadik személyek védelme mind­enütt megjelenik, amit a nyilvántartásba vétel, vagy a harmadik személy értesítése biztosít. Az ügyvédnő előadásában megjegyezte, hogy a gyakorlatban még érzékelhető az olyan alapfogalmak keveredése, mint a házassági vagyonjogi szerződés, vagy közös vagyont megosztó szerződés, életközösség megszűnése, vagyonközösség megszűnése, közös vagyon megosztása, életközösség megszakítása stb., de idővel talán majd ez is megszűnik.

Szalai Levente közjegyző, Szeibert Orsolya egyetemi adjunktus, Subasicz Éva ügyvéd,
Kövesné Kósa Zsuzsanna tanácselnök bíró

A másik, a biztosítéki ügyletek szekciót Pomeisl András József, a Kúria Polgári Kollégiuma mellé beosztott bírósági titkár nyitotta „Biztosítéki szerződések és az érvénytelen fogyasztói szerződések kapcsolata” címet viselő előadásával. A bírósági titkár előadása elején megjegyezte, hogy az új törvénykönyv hatálybalépése a sokszor ügyetlen szövegezésével nemcsak értelmezési kérdéseket vethet fel, hanem arra az inkább a közízlésnek, és nem pedig a jognak megfelelni akaró válaszokat eredményezhet. Előadásának egyik fő kérdése az volt, hogy melyek azok a jogszabályi rendelkezések, amelyek értelmében a biztosított követelés érvénytelensége kihat a biztosíték, egészen pontosan a biztosítéki szerződés érvényességére? Az erre adható válasz a biztosítéki szerződések járulékosságára utaló szabályozásból, valamint magának a szabályozásnak a logikájából [Ptk. 6:108. § (1) bek.] következik. Abból, hogy a zálogjoga alapján a jogosult a zálogtárgyból kielégítést kereshet [5:86. § (1) bekezdés], a zálogtárggyal való helytállás terjedelme annak a követelésnek a mindenkori terjedelméhez igazodik, amelynek biztosítására a zálogtárgy szolgál [5:97. § (1) bekezdés], továbbá a zálogjog megszűnik, ha a zálogjoggal biztosított követelés, illetve minden olyan jogviszony, amely alapján a jövőben zálogjoggal biztosított követelés keletkezhet, megszűnik [5:141. § (1) bekezdés d) pont], okszerűen következik, hogy a zálogjog nem jöhet létre és nem állhat fenn érvényesen, ha az a követelés, amelyet biztosít, nem létezik vagy érvénytelen, és érvényesen a jövőben, illetve a feltétel bekövetkezése esetén sem jön létre. Hasonló a helyzet a kezesség esetén is: ha a biztosított követelés érvénytelen, akkor a kezest sem terheli teljesítési kötelezettség. Mindezek persze anyagi jogi szempontból relevánsak, az eljárásjogi rész a kereseti kérelemtől függ. Ugyanis ahhoz, hogy az adós a zálogjog törlését elérje, kérnie kell a bíróságtól a zálogszerződés érvénytelenségének megállapítását, valamint az érvénytelenséghez kapcsolódó jogkövetkezmények alkalmazását. Az előadó szerint nincs szükség a bevett joggyakorlattól való eltérésre ahhoz, hogy biztosított legyen mindkét fél megfelelő jogvédelme, csak alaposan át kell gondolni minden jogvita számba jöhető valamennyi anyagi jogi és eljárásjogi vetületét.

Bodzási Balázs, a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karának tanársegédje folytatta a biztosítéki ügyletek szekció ülését „Háromoldalú jogviszonyok a személyi biztosítékok körében – megtérítési igény és elszámolás” című előadásával. Az előadó ismertette, hogy a dologi biztosítékok esetén is gyakori – mivel elválhat egymástól a biztosított követelés kötelezettje, illetve a biztosítékot nyújtó fél –, hogy háromoldalúvá válik a jogviszony, sőt nem egyszer négyoldalúvá, ha további biztosíték (pl. kezesség) kapcsolódik még hozzá. Ez azonban arra kényszeríti a jogalkotót, hogy kivételeket tegyen a szigorú értelemben vett járulékosság elve alól. Ehhez kapcsolódóan a Ptk. 5:142. §-ának (2) bekezdése három különböző esetet szabályoz: a zálogjog vagy a követelést kielégítő (nem zálogkötelezett) személyes kötelezettre, vagy a követelést kielégítő (nem személyes adós) zálogkötelezettre, vagy pedig a követelést kielégítő harmadik személyre száll át. Ugyanakkor a Ptk. említett bekezdése felülvizsgálatra szorul. Amikor a hitelezőt kielégítő személyes kötelezett megtérítési igényének biztosítékául száll át a zálogjog a személyes adósra, a törvénynek azt kellene egyértelművé tennie, hogy a zálogjog átszállására a megtérítési igény erejéig kerül sor. Amennyiben pedig a hitelezőt nem a személyes adós zálogkötelezett elégíti ki, a törvénynek egyértelműen állást kellene foglalnia a tulajdonosi zálogjog elismerése mellett, természetesen annak tartalmát meghatározva. Ha pedig ez nem volt jogalkotói szándék, akkor azt kellene rögzítenie, hogy ebben az esetben a zálogjog megszűnik, és a követelés az egyéb biztosítékaival együtt átszáll a zálogkötelezettre. Továbbá a régi Ptk.-hoz hasonlóan azt is ki kellene mondani, hogy a hitelezőt kielégítő kezesre csak a kezességvállalást megelőzően keletkezett biztosítéki jogok szállnak át, mint például a zálogjog.

A biztosítéki ügyletek szekciót Györfi-Tóth Péter ügyvéd zárta, aki „Dologi biztosítékok, dologi hatály és a nyilvántartások kapcsolata” címmel tartotta meg referátumát. Szerinte a 2014. március 15-étől hatályos zálogjogi szabályozás dogmatikus és futurista. Új, egységes zálogjogi rendszer került kialakításra, mely a zálogjog egységét hangsúlyozza, az új jogpolitikai alapja pedig az, hogy a zálogjog olcsón, gyorsan és könnyen alapítható. Fontos változások történtek, például bizonyos zálogfajták megszűntek, megjelent a zálogjogosulti bizományos, és egyszerűsödtek a kielégítési-joggyakorlási szabályok. A hatályos szabályozás ugyanakkor jogalkalmazási, forgalombiztonsági és jogbiztonsági kérdéseket vet fel, a hitelbiztosítéki nyilvántartás alapú jelzálogjog szabályozási környezete mindenképpen értelmezésre, magyarázatra (vagy felülvizsgálatra) szorul. A nem lajstromozott ingóságokra, jogokra, követelésekre, körülírással meghatározott vagyontárgyakra mint zálogtárgyakra lényegesen eltérő szabályok vonatkoznak, például a zálogjog megalapítása és megszűnése, illetőleg azok zálogjoggal terhelt vagy attól mentes megszerzése esetén. A rendszertani, illetve kodifikációs szempontból egységes jelzálogjog tehát dologi jogi tartalmát tekintve nem mondható egységesnek.

A XXVI. Közép-európai Közjegyzői Kollokvium 2014-ben is jó lehetőséget biztosított az együttgondolkodásra, és kritikus szemlélettel a felvetődő kérdések megválaszolására. A gyakorlati és a tudományos életet egyaránt képviselő előadók inspiráló referátumai kitűnő gondolatokat szolgáltattak a jogértelmezéshez, amelyből a jelenlévő jogászi hivatásrendek tagjai, így nemcsak közjegyzők, hanem bírók, ügyvédek, egyetemi oktatók egyaránt meríteni tudnak a későbbiekben. Ahogyan azt a nyitó előadást megtartó Éless Tamás ügyvéd megfogalmazta, a Ptk. értelmezésében már úton vagyunk, régóta haladunk, de még közel sem vagyunk az út végén. Ezen az úton pedig a hivatásrendek együtt kell, hogy haladjanak, ez az egész jogásztársadalom közös érdeke.

Az írás a Magyar Jog 2015. évi 1. lapszámában (58-62. o.) jelent meg.