Az 1989-es rendszerváltozással együtt járó gazdasági átalakulás igen mélyen áthatotta a tulajdoni viszonyok valamennyi területét. A kétszintű bankrendszertől az állami vállalatok előbb gazdasági társaságokká történő átalakulásáig és az ezzel párhuzamosan megindított privatizációjukig az új piacgazdasági rendszer magánjoga feltételezte a Polgári Törvénykönyvben található tulajdonjogi szabályok felülvizsgálatát, adott esetben az új körülményekhez történő igazítását is. Nem mellékesen azért, mert a dologi jognak szoros kapcsolata van a személyek jogával, a piacgazdasági körülmények között ugyanis a jogalanyiság elsődlegesen a tulajdonosi minőség perszonifikációja.1 A rendelkezések teljes, rendszerszintű felülvizsgálatára azonban értelemszerűen csak a törvénykönyv újrakodifikálása során van mód. A szakértői szintű munka 2010-es újraindulásával újra megnyílt annak lehetősége, hogy a dologi jog terén az új kódex szempontjából megfontolásra érdemesíthető javaslatok kerüljenek megfogalmazásra. Ebben a körben alapvetően azokra a klasszikus alapkérdésekre kívánok koncentrálni, amelyeket a gyakorlat és a jogirodalom eddig kevéssé érintett.

1. Alkotmányjogi előkérdések – a köz- és magántulajdon dichotómiája

Az új Polgári Törvénykönyv kodifikációjának eddigi eredményei – úgy a Szakértői Javaslat, mint a hatályba nem lépett 2009. évi CXX. törvény – a dologi jog terén az 1959-es törvény rendszerét és jelenlegi szabályait – a zálogjogot annak sajátos természetére tekintettel ide nem értve – néhány szembetűnő módosítással ugyan, de gyakorlatilag változatlanul megtartották. Ugyanakkor a Ptk. a tulajdoni rendszerről alkotott jogalkotói felfogást is tükrözi, az eddigi tervezetek azonban kisebb módosításokkal ugyan, de a jelenlegi Polgári Törvénykönyv szocialista tulajdonszemléletét konzerválják; ennek markáns jele a köz- vagy állami tulajdon jelenléte a kódexben.

A rendszerváltást megelőzően a kizárólagosan az állam tulajdonában levő dolgok körét az Alkotmány akkori 6. §-a példálózóan, és a Ptk. 168., majd 172. §-a ezt kiegészítve, a legfontosabb tárgyakat pontokba szedett tételes felsorolással nevesítette. Az Alkotmányból a rendszerváltozáskor kikerültek a tulajdon tárgyaira vonatkozó rendelkezések, a hatályos Ptk. XIV. fejezetének szabályai azonban e körben alapvetően nem változtak, ugyanakkor már számos ágazati jogszabály is nevesít e körbe tartozó dolgokat.2 Az új Ptk. 2002-ben megjelent koncepciója az állami tulajdonjog kizárólagos tárgyainak Ptk.-beli szabályai kapcsán alapvetően azt az ellentmondó helyzetet kívánta kezelni, hogy a felsorolásban nem testi tárgyak is – így például a frekvencia – szerepelnek, jóllehet mindössze azzal, hogy ha a dolog-fogalom nem nyer kibővítést, akkor minden kikerül az állami monopólium alól, amely a jelenlegi definíció szerint nem minősül dolognak.3 Ettől eltekintve mind a Szakértői Javaslat, mind a 2009. évi CXX. törvény megtartotta a Ptk. jelenlegi szabályait, köztulajdon címszó alatt, tulajdonosként már az önkormányzatot és a köztestületet is nevesítve.

Ugyanakkor figyelembe kell venni azt, hogy az Alkotmány elfogadásakor fennállott tulajdonviszonyokhoz képest 1989 után az Alkotmánybíróság gyakorlatában a tulajdon egységes alkotmányos fogalma jelent meg,4 amely ugyan megtartotta a korábbi distinkciókat, így különösen a köz- és magántulajdon megkülönböztetését, de súlypontja a gazdasági átalakulással jelentősen eltolódott. Az Alkotmány több helyütt is tételez szabályokat a köztulajdon különféle formáira,5 ugyanakkor a 13. § alapvető jogként rögzíti a tulajdonhoz való jogot, de nem a polgári jogi tulajdont, mint dologi jogi kategóriát, hanem „a tulajdonhoz való jog[ot] általában.6” A tulajdonhoz való jog tárgya alkotmányos értelemben valamennyi magánjogi jogcím alapján fennálló vagyoni értékű követelés,7 alanyi körébe pedig nem csak magánjogi, hanem közjogi személyek is tartoznak.8 Mind az Alkotmány 44/A. § (1) bekezdésének b) pontja, mind az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (1) bekezdése a tulajdonosi jogok gyakorlásáról szól, és ezzel alapvetően a Ptk. mögöttes dologi jogi szabályrendszerére utal.

Ezen a ponton lehet az előbbiekben kifejtettek alapján megkérdőjelezni azt, hogy a Ptk.-nak valóban szükséges-e az állami vagy köztulajdonra nézve bármilyen szabályt is tételeznie, és ily módon voltaképp rendszertani szinten megtartani az állami- és a magántulajdon dichotómiáját, miközben a modern piacgazdaságban a nem forgalomképtelen, tehát „vállalkozói” köztulajdon valójában a közjogi szereplők, mint különleges státuszú jogi személy tulajdonosok által tulajdonolt magántulajdont jelent. Az állami vagyonról szóló törvény rendezi a forgalomképes állami vagyontárgyakra nézve a tulajdonosi jogok gyakorlásának módját, a forgalomképtelen vagyontárgyakat pedig nézetem szerint alapvetően a tárgykör szerinti ágazati törvénynek kell meghatároznia, ami már jelenleg is több esetben így van,9 ennek révén viszont a szabályozás szükségtelenül párhuzamossá válhat.

Megfontolásra javaslom tehát azt, hogy a Ptk. jelenlegi XIV. fejezetében található szabályok egészében törlődjenek. A kodifikáló bizottság nem mehet el szó nélkül amellett sem, hogy Magyarország Alaptörvénye 38. cikkének (2) bekezdése értelmében az állam kizárólagos tulajdonának és kizárólagos gazdasági tevékenységének körét sarkalatos törvény határozza meg, vagyis formai szempontból az Alaptörvény zárja ki, hogy továbbra is a Ptk. ilyen kérdésköröket rendezzen, ellenkező esetben ugyanis a Ptk. ebben a részében maga is sarkalatos törvénnyé válna. Tartalmi oldalról úgy vélem, hogy a forgalomképtelenségre vonatkozó rendelkezések a dologi jog általános szabályai, vagy az átruházás szabályai közé, a kisajátítás a tulajdonszerzési módok közé, az állami tulajdon védelmének Ptk. 181. §-ában található szabályai pedig – amelyeket a 2009. évi CXX. törvény már nem is tartalmazta – a kártérítési jogba minden dogmatikai sérelem nélkül áthelyezhetőek.

2. Szerkezeti és egyéb általános kérdések

A Ptk. tulajdonjogi része – attól függetlenül, hogy a zálogjog szabályait nem tartalmazza – rendkívül rövid, meglehetősen kevés szabályt tartalmaz, szűkszavúsága miatt igen magas absztrakciós szinten marad. A magam részéről úgy vélem, hogy semmiképpen nem árthat sem a törvénykönyvnek, sem a jogalkalmazásnak, ha az új Ptk. több részletszabályt tartalmazna, és legalábbis az iránymutató bírói gyakorlatot nagyobb arányban építené be a rendszerébe. A Szakértői Javaslat, valamint a 2009. évi CXX. törvény példája nyomán alappal tehető fel, hogy az új Ptk. dologi jogi könyve szerkezetében a korábbi magyar kodifikációs munkák, összehasonlító szempontból pedig a német és osztrák kódexek mintáját fogja követni. A dologi jogi könyv régi-új szerkezeti felépítésében a dologi jogi könyvön belül a birtok szabályai kerülnek az élre, ezt követi a tulajdonjog, és a könyvet a korlátolt dologi jogok szabályai zárják. A törvénykönyvön belüli sorrendiség kérdésében nem kívánok állást foglalni, de megtartandónak vélem azt a megoldást, amely a vagyonjogi területen belül az első helyre helyezi a dologi jogot.

Nem vitatom a szerkezeti sorrendet, mert nincs olyan objektív dogmatikai vagy elvi szempont, ami szükségképpeni sorrendiséget határozna meg egy kódex számára. Általános kodifikációs szempontból a jelenlegi törvényszöveg is egy logikus rendszert alkot, amit nézetem szerint az új dologi jogi könyv szempontjából is figyelembe kell venni. Elsődlegesen arra hívom fel a figyelmet, hogy szükségesnek tartom a birtokról szóló rész előtt egy külön részt szentelni a dologi jog általános szabályainak. A Ptk. eredetileg sem a szabályok élére helyezte a fogalmi kérdéseket – amikkel meglehetősen felületesen is bánt –, mivel a miniszteri indokolás szerint a jogalkotó a tulajdonjogi rész középpontjába nem a dologiságot, mint a jogviszony szerkezeti sajátosságát, hanem azt a jogintézményt helyezte, amelyből a dologiságot absztrahálták.10 Rendszertanilag – és főleg kodifikációs szempontból – viszont sokkal helyesebb megoldás az, hogy a szabályrendszer élére a dologi jogok tárgyának meghatározása kerül, ugyanis a birtokos is „dolgot” tart birtokában, miközben a dolog fogalma csak később kerül meghatározásra. A megfogalmazásban is szükséges ezt a kodifikációs változást lekövetni, és a hatályos 94. § szövegét akként módosítani, hogy nem a tulajdonjog, hanem a dologi jog (vagy dologi jogok) fogalmát használja.

A fogalmakkal kapcsolatosan utalni kell a testetlen dolgok kategóriájára, valamint egyes dologkategóriák – különösen az ingó-ingatlan dolgok terminusának – megjelenítésére a törvényben. A Ptk. a modern polgári törvénykönyvek gyakorlatát osztja abban a tekintetben, hogy dologfogalmába főszabályként csak a testi tárgyak tartoznak, és ezzel „a dologfogalom meghatározásának történelmi dilemmáját […] kikerüli”.11 A taxatív felsorolással kitágított dologfogalommal kapcsolatosan arra kívánok csak utalni, hogy a szabályok felülvizsgálatát és módosítását tartom szükségesnek a pénz és az értékpapír kapcsán, mivel e két eszköz a bekövetkezett technikai fejlődés révén már sokkal inkább dematerializált formában, elektronikus jelként vesznek részt a vagyoni forgalomban, és ez sajátos, a pénz- és tőkepiac rendszerére figyelemmel levő szabályokat kíván.

A dologosztályozás tudományos kategóriáit a Ptk. a miniszteri indokolás szerint azért nem vette át, mert az „a fejezet tartalmát tankönyvszerűvé tette volna, […] a különböző csoportosítások egyike-másika különben is olyan absztrakció eredménye, amelynek legjobb esetben csak elméleti értéke van.12” A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy felmerülhetnek viták, ugyanis a Legfelsőbb Bíróságnak kellett kimondania, hogy a pénz és a takarékbetétkönyv ingó dolognak minősül,13 de olyan, a bíróság által alappal elvetett vélemény is felmerült, hogy az üzleten végzett átalakítás „értéke” is forgalomképes, akár gazdasági társaságba is apportálható „dolog” lenne.14 Az új Ptk. koncepciója azonban fontosnak tartja, hogy kellően absztrahált jogi fogalmakkal dolgozzon,15 ezért úgy vélem, hogy a kellő jogi biztonság miatt minimálisan az ingók és ingatlanok meghatározását az új törvénykönyv nem kerülheti meg. A rájuk vonatkozó eltérő szabályozási igényekre figyelemmel már felvetődött a magyar jogtudományban a fogalom-pár törvényi meghatározása.16 Jogtechnikai szempontból ebben a körben az Mtj. 434. §-ának megoldását javaslom követni, tehát az új Ptk. az ingatlant definiálja, és minden más dolgot pedig ingóként határozzon meg.

Megfontolásra javaslom a föld és az épület tulajdoni viszonyait rendező szabályokat – amelyek a Ptk. 97. §-ában találhatóak, és a 2009. évi CXX. törvény a 4:17. §-tól a 4:19. §-ig tételezett – rendszertani helyének újragondolását. A föld és a rajta emelt épület tulajdonának kérdése – már csak azok jelentős értéke és a vagyoni forgalomban betöltött kiemelkedő szerepe miatt is – kétségkívül fontos rendezendő kérdés, azonban a Ptk. szabályaihoz képest a 2009. évi CXX. törvény rendelkezései által jelzett fejlődési irány már igencsak elrugaszkodott a jogok tárgyának klasszikus értelemben vett meghatározásától, és így már nem kötődnek olyan szorosan az általános szabályokhoz. Nézetem szerint e szabályozási kör tartalmilag sokkal inkább kötődik az építkezés különféle válfajaival történő tulajdonszerzéshez, de akár a közös tulajdonról szóló részben is helyet kaphat.

Végezetül megfontolásra javaslom az általános szabályok közé felvenni a dologi jog két alapelvét: a bejegyzési elvet és a zártkörűség elvét. A bejegyzési elvvel a jogalkotó egyértelművé tenné, hogy a dologi jogok – törvény eltérő rendelkezése hiányában – az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzéssel jönnek létre, és esetlegesen hozzákapcsolhatná közvetlenül, ilyen eltérő törvényi rendelkezésként az Mtj. 509. §-ára figyelemmel azt, hogy a törvény alapján fennálló korlátolt dologi jogok esetében nincs szükség bejegyzésre. Itt kerülhetne elhelyezésre a Ptk. jelenlegi 116. § (2) bekezdése, melynek értelmében az ingatlan-nyilvántartás – ha jogszabály kivételt nem tesz – a tulajdonjog és más jogosultságok fennállását hitelesen tanúsítja. A zártkörűség elvével pedig a jogalkotó a Mtj. 608. §-ának szövegével egyezően rögzítené, hogy dolgokat csak a törvényben meghatározott dologi jogokkal lehet megterhelni.

3. A tulajdonjog tartalma és védelme

A tulajdonjog tartalmaként a Ptk. a tulajdonost e jogából eredően megillető legfontosabb részjogosítványokat, valamint azok néhány jelentősebb általános korlátját határozza meg, amellyel – mivel a tulajdonjogban a modern piacgazdasági körülmények között egyre több új és konkrét jogosultság megjelenik – a tulajdonjog egy viszonylag hosszú fejlődés során absztrahálódott, így tipikus és állandó elemeit17 szabályozza. Ezen a területen néhány szembetűnő változást már tartalmazott a 2009. évi CXX. törvény, amikor a szükségtelen zavarás körében beépítette 4:24. és a 4:25. §-okban a bírói gyakorlat azon tételét, mely alapján a tulajdonos az engedély alapján – tehát vélelmezetten jogszerűen – folytatott építkezéssel a szomszédos ingatlan értékében beállott csökkenésért felel, valamint kárt okozó szakszerűtlen építkezés közreműködőiért való felelősséget is rögzítette.

Sajnálatosnak tekinthetjük ugyanakkor azt, hogy a szükségtelen zavarás tilalmával kapcsolatosan nem emelte be a kódexbe a helyben szokásos tevékenységből eredő, az ingatlan rendeltetésszerű használatát aránytalanul nem korlátozó hatásokkal szemben tűrési kötelezettséget. De emellett a szomszédjogok körében sem egységesítette a jogosulti kört, és megtartotta a hatályos törvénykönyv – mivel dogmatikai vagy praktikus alapokkal nem bírnak, ezért következetlen – meghatározásait, amelyben felváltva kerülnek alkalmazásra a „tulajdonos” (101. és 102. §), a „szomszéd” (103. és 104. §), és a „használó” (105. §) fogalmai. Javaslom ezért a fogalmi és az alkalmazásbeli koherencia szempontjából, hogy a német–osztrák eredetű hagyománnyal szakítva a Ptk. következetesen minden esetben vagy csak a birtokos, vagy csak a használó fogalmával éljen – már ahol a szabályok jellegéből nem következik az, hogy ott csak a tulajdonos jöhet szóba. A szükségbeli út intézménye a Ptk.-ban törvényes szolgalomként került tételezésre, azonban ez a megoldás sem a korábbi magyar jogi hagyományokkal, sem a többi nagy törvénykönyv által követett gyakorlattal nincs összhangban, sem dogmatikailag nem igazolható megfelelően, ezért mindenképp javasolt rendszertani áthelyezése a szomszédjogok körébe. A szomszédjogokkal kapcsolatosan a 2009. évi CXX. törvény is a 4:32. §-ban megtartotta a Ptk. 106. §-ának eltérést engedő diszpozitív szabályát, azonban nézetem szerint jogalkalmazási szempontból egyértelműen rögzíteni kellene az új törvényben azt, hogy az eltérő jogszabály csak a helyi jellegzetességeket figyelembe vevő kiegészítő rendelkezés lehet, vagy pedig tényleges eltérést is megenged a kazuisztikus előírásoktól. Ez különösen abból a szempontból fog jelentőséggel bírni, hogy az Alaptörvény 25. cikk (2) bekezdésének c) pontja alapján a jövőben a rendes bírói szervezet feladatkörébe fog tartozni az önkormányzati rendelet más jogszabályba ütközéséről történő döntés, és összeütközés esetén a rendelet megsemmisítése.

A szomszédjogok kapcsán felvethető a kisszámú kapcsolódó elvi jellegű döntések beépítése a kódexbe. A XXVI. számú Polgári Elvi Döntés a kültelki közút szélére ültetett fák tulajdonjogáról, kezeléséről, fenntartásáról és pótlásáról szól, és a törvényi szabályt kiegészítve, a kérdéses tárgykörben szintén szomszédjogi jellegű jogviszonyt rendez. A PK 3. számú kollégiumi állásfoglalás a növényzet eltávolítása iránt indított perben a döntésnél irányadó szempontokat tartalmazza, és tartalmilag nagyon hasonlít azokhoz az elvi tételekhez, amelyeket a 2004-es osztrák magánjogi reform során illesztették be az ABGB-be, abból a célból, hogy a városképi és ökológiai szempontú közérdek és a szomszédok érdekei hangsúlyosabban jelenjenek meg a jogos önhatalom egyik altípusával fellépő tulajdonossal szemben.18

A birtokjog kapcsán rendkívül fontosnak tartom a jogok birtokára vonatkozóan valamilyen szabály beillesztését, amellyel kapcsolatosan megfontolásra érdemesnek tartom Mtj. 470. §-ának, melynek értelmében a dolog birtokára vonatkozó szabályokat megfelelően kell alkalmazni korlátolt dologi jogok birtokára, és rögzíti, hogy a jog birtoka a jog tényleges gyakorlásában áll. Javaslatomat azzal indokolom, hogy a különféle korlátolt dologi jogok – adott esetben nem csak az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetett, hanem a bírói gyakorlat által ide értett egyéb – jogosultjai szempontjából a törvény egyértelművé tenné, hogy igényt tarthatnak a birtokvédelem eszköztárára, különösen a jogos önhatalomra.

A jogvédelmi eszközök körében – ideértve nem csak a tulajdonvédelem, hanem a birtokvédelem eszköztárát – mind a Szakértői Javaslat, mind a 2009. évi CXX. törvény alapvetően megtartotta a hatályos törvénykönyv rendszerét és szabályait, kiegészítve néhány, a birtok és az átruházás módosult rendszeréből eredő rendelkezéssel. Álláspontom szerint azonban az új kódexnek valamennyi releváns tulajdonvédelmi eszközt tartalmaznia kell – vagyis a végrehajtási igényperre is legalább utalnia kell. Ezen felül problémásnak tartom, hogy sem a kódex, sem kodifikációs folyamat eddigi eredményei nem rendezik egyértelműen a korlátolt dologi jogok jogosultjai által igénybe vehető eszközök kérdését. Figyelemmel arra, hogy nem minden jog esetében jár a jogosultnak valamennyi eszköz, illetve arra, hogy pl. a használat jogánál és a telki szolgalmaknál nem csak a legszűkebb értelemben vett jogosultak gyakorolhatják a jogokat, a törvénynek erre is figyelemmel kell lennie. Különösen igaz ez a birtokvédelem esetére, vagyis egyértelmű szabályban szükséges a törvénynek kizárnia, vagy épp megengednie az ilyen jogosultak számára pl. a jogos önhatalom vagy az ingatlan-nyilvántartással kapcsolatos perek igénybevételét.

A jogvédelem körében változatlanul megmarad a tétel, miszerint a tulajdoni igények nem évülnek el, azonban meglátásom szerint fontos lenne rögzíteni, hogy a pénz és az értékpapírok esetében a tulajdonjogból fakadó elévülhetetlenség pontosan mire is vonatkozik: csak a materiális értékpapír vagy pénz kiadása iránti igényre, vagy a törvény hallgatása ide tartozónak tekinti az általuk megtestesített vagyoni értéket vagy követelést is.

4. Tulajdonszerzési módok

A tulajdonszerzési módokkal kapcsolatosan egyes részletszabályokkal történő kiegészítés mellett felülvizsgálandónak tartom globális szinten a rendszert magát és az egyszerűsítés (tartalmi összevonás) lehetőségét. Az 1959-es Ptk. alapján polgári jogunk tizennégy szerzésmódot ismer: átruházás; hatósági határozat és árverés; elbirtoklás; termék, termény és szaporulat elsajátítása; növedék; gazdátlan javak elsajátítása; vadak, halak tulajdonjogának megszerzése; találás; feldolgozás és egyesítés; túlépítés; ráépítés; beépítés; kisajátítás; öröklés. Ezekhez a jogirodalom teszi hozzá származékos szerzésmódként a házastársi vagy élettársi közös tulajdonból történő részesedést,19 valamint vitatja, hogy a túlépítés szerzésmódnak tekinthető-e.20 A Ptk. miniszteri indokolása az eredeti és származékos közti különbségtétellel szakított – mivel azt főleg didaktikai értékkel bíró gyakorlatnak minősítette21 –, így a szerzésmódokra vonatkozó fejezet felépítése semmilyen logikai sorrendet nem követ.

Lenkovics már a korábbi kodifikációs munkálatok során javasolta az új kódex rendszerét eredeti és származékos szerzésmódok szerinti felépíteni.22 A 2009. évi CXX. törvény azonban nemhogy csoportosítást nem tartalmazott, de a hatályos törvénykönyv sorrendjét is nagyrészt megtartotta, jóllehet számos új részletszabállyal kiegészítve. Az átruházásnál a 4:49–4:51. §-okban új szabályok találhatóak, amelyeket a dologfogalom kiterjesztése révén kellett beépíteni. Az elbirtoklásnál visszaállította a jogcímes elbirtoklás lehetőségét, azonban az ehhez szükséges idő mértéke egy képviselői módosító indítvány révén az eredeti tervezetben szereplő – és a külföldi, valamint a régi magyar megoldáson alapuló – 3 év helyett a 4:56. §-ban már az általános kötelmi jogi elévülési idővel megegyezően 5 évre emelkedett. A találás szabályai is jelentősen kibővültek a találó kötelezettségeivel és a jegyző eljárásával, ugyanakkor az „átvételre jogosult személy” fogalma – amelyet a tervezet a talált dolgok tekintetében követendő eljárásról szóló 18/1960. (IV. 13.) Korm. rendeletből vett át – nem került meghatározásra, így alkalmazásbeli problémákhoz vezethet. Pozitívan értékelendő, hogy a feldolgozás, átalakítás, egyesülés, valamint az építkezéssel megvalósítható tulajdonszerzési módok szabályai egységesen kerültek tételezésre.

Koncepcionális szempontból javaslom annak megfontolását, hogy valóban szükséges-e ennyi tulajdonszerzési módot tételezni, vagyis álláspontom szerint lehetőleg keresni kell az egyszerűsítés lehetőségét, adott esetben pedig a tényállásában megegyező vagy rendkívül hasonló esetköröket összevonni. Kérdésesnek tartom ugyanis, hogy pl. a találást és a gazdátlan javak elsajátítását valóban külön szerzésmódnak kell-e tekinteni és ennek megfelelően tételezni, vagyis a talált dolgon birtokba vétellel történő szerzés egyes módjait külön jogintézményként tételezni. Szintén megfontolandónak tartom a vadon élő állatok tulajdonnának megszerzését a Ptk.-ban tételezni, miközben az ágazati törvények – így a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény 9. §-a, valamint a halászatról és a horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény 8. §-a – már rendezik azokat, ráadásul sokkal részletesebben. Dogmatikailag helytállónak és megtartandónak vélem a 2009. évi CXX. törvény 4:54. §-ának megoldását, amely a kisajátításra már a törvénykönyvben is nevesített tulajdonszerzési módként tekint. Megfontolandónak tartom végezetül a 2009. évi CXX. törvényben egy fejezetbe összevont feldolgozás, átalakítás, egyesülés, hozzáépítés, átépítés, beépítés és ráépítés „szerzésmódot” egyszerűen csak „Dologegyesülés”, vagy más, szintén rövidebb és tömörebb címmel tételezni. A sorrendet illetően nem teszek konkrét javaslatot, de azt mindenképp fontosnak tartom, hogy a jogalkotó valamiféle logikai sorrendet állítson fel – ahol is követheti akár a származékos és eredeti módok szerinti csoportosítást, akár a tulajdonjog részjogosítványainak törvénykönyvön belüli sorrendjét –, amelyen belül megtartható az a megoldás, amely az átruházást helyezi az élre.

A részletszabályokat illetően az átruházás kapcsán a bírói gyakorlatból a PK 2. számú kollégiumi állásfoglalás, az elbirtoklással kapcsolatosan a PK 6. számú állásfoglalás, a dologegyesülés körében pedig, a ráépítésnél a PK 7. számú állásfoglalás III–V. pontjainak beépítését tartom megfontolandónak beépíteni. Az elbirtoklásnál továbbá mindenképp megtartandónak vélem a 2009. évi CXX. törvény 4:58. § (3) bekezdésének szabályát, mellyel beépítette a törvénybe a PK 4. számú állásfoglalást, a tulajdoni hányad elbirtokolhatóságáról, a Szakértői Javaslat szerint azért, hogy egyértelmű legyen, miszerint a tulajdoni hányadot a tulajdonostársak és a kívülállók ugyanúgy, különbségtétel nélkül jogosultak elbirtokolni.23 Szükségesnek tartom azonban e rendelkezést az elvi szinten túlmenően további pontosítani és a gyakorlati alkalmazást segítő részletesebb szabályokkal kiegészíteni, ugyanis túlzottan magas absztrakciós szinten marad, így minden bizonnyal a bírói gyakorlatban kell majd továbbra is kialakítani azokat a szempontokat, amelyek a felvetődő kérdéseket – így különösen az elbirtokolt eszmei hányad és az elbirtokló által természetben birtokolt tulajdonrész kapcsolatát, valamint ennek gyakorlati problémáit – megfelelően megválaszolják.

5. Közös tulajdon

A közös tulajdon tárgykörében szintén csak a bírói gyakorlat, konkrétan a PK 9. számú kollégiumi állásfoglalást – vagy legalábbis annak néhány pontját – és a PK 7. számú állásfoglalás I–III. pontjainak beépítését javaslom megfontolni.

6. Korlátolt dologi jogok

A korlátolt dologi jogokon belül csak a használati jogok (állagjogok) kapcsán teszek javaslatot. A Szakértői Javaslat és a 2009. évi CXX. törvény alapvetően megtartotta a hatályos törvény rendszerét, azonban tartalmaztak néhány előremutató módosítást, különösen a telki szolgalmak esetében, ahol a hatályos Ptk. igen leegyszerűsített megoldásaihoz képest részletesebben szabályozták többek között az alapítás és a megszüntetés kérdéseit, illetve megjelent a kíméletes joggyakorlás követelménye. Azonban szükségesnek tartom a definíciót kiegészíteni azzal, hogy a szolgáló telek birtokosa a szolgalmi jog alapján nem kötelezhető tevőleges magatartásra, a szolgalom megszűnésével kapcsolatban utalni a nyugvó szolgalomra – mivel a telkek egy birtokos kezében történő egyesülése ugyanúgy érinthet törvényes és jogügyleti szolgalmakat is –, valamint arra vonatkozóan szabályok beépítését, hogy a szolgalom jogi sorsa miként alakul az egyes ingatlanok akár telekkönyvi, akár tényleges megosztását követően.

Jegyzetek

* Ph.D. hallgató, Salzburgi Egyetem

1   Sárközy Tamás: A Ptk. dologi jogi könyvének koncepciója. Polgári jogi kodifikáció, 2001. 6. sz. 9.

2   Ld.: a vízgazdálkodásról szóló 1995. LVII. törvény 6. § (1) és (5) bekezdés; a természet védelméről szóló 1996. LIII. törvény 68. § (1)–(2) bekezdések; a kulturális örökség védelméről szóló 2001. LXIV. törvény melléklete.

3   Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója. Magyar Közlöny, 15/2002. (a továbbiakban: Koncepció) 86.

4   Sári János: Alkotmánytan II. Alapjogok. Osiris Kiadó, Budapest 198.

5   Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése alapján a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül, a 10. § (1) bekezdés alapján a magyar állam tulajdona nemzeti vagyon, a (2) bekezdés szerint az állam kizárólagos tulajdonának, valamint kizárólagos gazdasági tevékenységének körét törvény határozza meg, a 12. § (2) bekezdése szerint az állam tiszteletben tartja az önkormányzatok tulajdonát, és a 44/A. § (1) bekezdés b) pontja alapján a helyi képviselőtestület gyakorolja az önkormányzati tulajdon tekintetében a tulajdonost megillető jogokat.

6   Vörös Imre: A tulajdonhoz való jog az alkotmányban. Acta Humana. Emberi jogi közlemények a 18–19. században 1995, 157.

7   Karl Korinek: Art. 5 StGG. In: Österreichisches Bundesverfassungsrecht. III. Kommentar zu den Grundrechten (szerk. Karl Korinek – Michael Holoubek). Wien, Springer, 2002. 12.

8   Korinek: i. m. 16.

9   Egy példát említve: a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 38. §-ának (1) bekezdése a Ptk. 172. §-ának d) pontjával egyezően tételezi, hogy az országos törzshálózati vasúti pályák az állam kizárólagos tulajdonában vannak.

10 A Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyve. Az 1959. évi IV. törvény és a törvény javaslatának miniszteri indokolása, továbbá a Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1960. évi 11. számú törvényerejű rendelet. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1963. (a továbbiakban: Indokolás) 18.

11 Lenkovics Barnabás: Dologi jog. Budapest, Eötvös Kiadó, 2001. 35.

12 Ptk. Indokolás, 114.

13 BH 1985. 266.

14 BH 1995. 590.

15 Koncepció, 5.

16 Menyhárd Attila: Észrevételek és javaslatok az új polgári törvénykönyv dologi jogi koncepciójának kiegészítéséhez. Polgári jogi kodifikáció, 5–6/2002. 14.

17 Lenkovics: i. m. 85.

18 Bernhard Eccher: Von Erwerbung des Eigentumes durch Zuwachs. In: Kurzkommentar zum ABGB (szerk.: Helmut Koziol – Peter Bydlinski – Raimund Bollenberger). Wien, Springer, 2007. 386–387.

19 Petrik Ferenc: A tulajdonjog. In: A Polgári Törvénykönyv magyarázata (szerk. Gellért György). Budapest, KJK–KERSZÖV, 2004. 401.

20 Petrik: i. m. 405.

21 Indokolás, 94.

22 Lenkovics Barnabás: A tulajdonszerzés-módok eredeti, illetve származékos jellege – de lege lata és de lege ferenda. Polgári jogi kodifikáció, 3/2003. 26.

23 Menyhárd Attila: A tulajdonjog. In: Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez (szerk.: Vékás Lajos). Budapest, Complex, 2008. 634–635.