1. A gazdasági jogot érintő jogszabályváltozásokról

Az elmúlt egy év jogszabályi változásai a gazdasági jogot sem hagyták érintetlenül. A jogalkalmazó-jogkereső közönség ezt részben érthető kritikával szemléli, hiszen ezen a területen (is) indokolt lenne az állandóság, a jogszabályi környezet rövidebb-hosszabb ideig tartó nyugalmi állapota. Másrészről azonban épp a jogalkalmazók részéről érkező visszajelzések alapján került sor a módosítások jelentős részére. Nehéz egyensúlyt teremteni eközött a két jogos igény között.

Nem számítva a szintén minden évben sorra kerülő pénzügyi tárgyú törvénymódosításokat – melyek jellemzően a Hitelintézeti törvényt, a Tőkepiaci törvényt és a Befektetési szolgáltatásokról szóló törvényt érintik – az elmúlt egy év legjelentősebb, a gazdasági jogot érintő jogszabályváltozásai a következők voltak:

  • a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény módosításáról szóló 2016. évi LXXVII. törvény;
  • a civil szervezetek és a cégek nyilvántartásával összefüggő eljárások módosításáról és gyorsításáról szóló 2016. évi CLXXIX. törvény;
  • a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi XLIX. törvény; valamint
  • az egyes törvényeknek az üzleti környezet jogi versenyképességének növelése érdekében szükséges módosításáról szóló 2017. évi LXI. törvény.

Jelentőségénél fogva külön is említést kell tenni a választottbíráskodásról szóló 2017. évi LX. törvényről is, amely a hazai választottbíráskodás szervezeti kereteit helyezi új alapokra, egyúttal lényeges eljárási újításokat is bevezet. Az új választottbírósági törvény részletes bemutatása meghaladja ennek a tanulmánynak a kereteit, azt azonban feltétlenül ki kell emelni, hogy az ország versenyképességének növelése szempontjából ennek az új jogszabálynak is meghatározó jelentősége lehet. Vitathatatlan ugyanis, hogy egy jól működő és a gazdasági szereplők bizalmát élvező választottbírósági rendszer képes hozzájárulni ahhoz, hogy növekedjen Magyarország nemzetközi elismertsége.

Az alábbiakban a fent jelzett négy jogszabályt kívánjuk röviden áttekinteni, a gazdasági jog területét érintő változások szempontjából.

2. A Ptk. 2016. évi módosítása

2.1. A Ptk.-nak a módosítással érintett rendelkezései

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény módosításáról szóló 2016. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: Ptkm.) az alábbi területeket érintette:

  • személyiségi jogok [Ptk. 2:42. § (1) bekezdés];
  • vezető tisztségviselő felelőssége (Ptk. 3:24. §, 6:541. §);
  • zártkörűen működő részvénytársaság működési formájának megváltoztatásához kapcsolódóan a részvények nyilvános forgalomba hozatala [Ptk. 3:218. § (2) bekezdés];
  • szülőtartás [Ptk. 4:208. § (1a) bekezdés];
  • zálogjog, önálló zálogjog újraszabályozása;
  • írni, olvasni nem tudó, valamint az adott nyelvet nem értő személy által tett írásbeli jognyilatkozat (relatív) semmissége [Ptk. 6:7. § (4), (5) bekezdés];
  • a fiduciárius hitelbiztosítékok tilalmának enyhítése (Ptk. 6:99. §);
  • a szerződésátruházás szabályainak kiegészítése, pontosítása (Ptk. 6:208–6:209. §);
  • az értékpapírjogi szabályok újrakodifikálása (Ptk. 6:565–6:571. §).

A módosítások egy részét más helyen már elemeztük. Így részletesen is bemutattuk az új zálogjogi szabályokat,[1] illetve az azok mögött álló gazdasági-gazdaságpolitikai igényeket és törekvéseket.[2]

Az alábbiakban az általunk eddig még nem vizsgált és a gazdasági joghoz is kapcsolódó módosításokat mutatjuk be röviden.

2.2. A jogi személy vezető tisztségviselőjének deliktuális felelőssége

A Ptk. jogi személyek vezető tisztségviselői felelősségére vonatkozó szabályai kiemelt jelentőségűek, hiszen Magyarországon mintegy 600 000 bejegyzett társas vállalkozás működik, amelynek majdnem 1,5 millió vezető tisztségviselője van.

A Ptkm. a vezető tisztségviselő felelősségére vonatkozó rendelkezések közül a kívülálló harmadik személyek irányában fennálló deliktuális felelősségi tényállást érintette. Ezzel összefüggésben – a Ptk. 3:24. § módosítása mellett – hatályon kívül helyezte a Ptk. 6:541. §-át.

A módosítást követően, a Ptk. 2016. július 1-jétől hatályos 3:24. § (2) bekezdése szerint: „A vezető tisztségviselő által e jogkörében eljárva okozott károkért a jogi személy felel. A vezető tisztségviselő a jogi személlyel egyetemlegesen felel, ha a kárt szándékosan okozta.”

A Ptkm. ennek alapján a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gt.) 30. § (1) bekezdése szerinti főszabályhoz tért vissza. Ennek megfelelően, ha a vezető tisztségviselő e jogkörében eljárva kívülálló harmadik személynek kárt okoz, ezért a kárért nem ő, hanem az a jogi személy felel, akinek a nevében a vezető tisztségviselő eljárt. Fontos kiemelni, hogy a Ptk. módosítás utáni szövege az „e jogkörében eljárva” fordulatot használja, szemben a hatályon kívül helyezett Ptk. 6:541. §-ában, amelyben az „e jogviszonyával összefüggésben” fordulat szerepelt. A hatályon kívül helyezett normaszövegnek ez a fordulata komoly értelmezési problémákat okozott.

Egy vonatkozásban ugyanakkor eltér a hatályos jogi szabályozás a Gt. 30. §-ától: a Ptk. 3:24. § (2) bekezdése a szándékos károkozás esetére fenntartotta az egyetemleges felelősség szabályát. Valójában azonban ez sem jelent tényleges változást a Ptk. előtti jogi helyzethez képest, hiszen a bírói gyakorlat a Gt.-hez kapcsolódóan ezt az elvet már korábban is követte. Ennek alapján a vezető tisztségviselő a nem szándékosan okozott károk esetén védettséget élvez, legfeljebb a jogi személy tudja őt felelősségre vonni, a jogi személy, illetve a társaság üzleti partnere azonban nem.[3]

Fontos kiemelni, hogy a vezető tisztségviselő szándékos károkozása esetére előírt egyetemlegességi szabály nem ad lehetőséget arra, hogy a jogi személlyel szerződéses jogviszonyban álló harmadik személy az őt ért kontraktuális károk megtérítését a vezető tisztségviselőtől követelje. Szerződésszegés esetén a jogi személy szerződéses partnerei kizárólag a jogi személy ellen érvényesíthetnek kártérítési (és más szerződésszegési) igényt. A megszegett szerződésnek ugyanis a jogi személy és nem a vezető tisztségviselő az alanya. Egy ilyen jellegű, kumulált igényérvényesítés lehetőségének az elismerése a Ptk. 6:145. §-ába ütközne, amely a párhuzamos kártérítési igények kizárásáról rendelkezik. A Ptk. 3:24. § (2) bekezdésében megállapított egyetemlegességi szabály ennek megfelelően kizárólag deliktuális károkozás esetén érvényesülhet.

A vezető tisztségviselő felelőssége kapcsán röviden a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) legutóbbi módosítására is ki kell térni. A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstvm.) 17. §-a ugyanis a Cstv. 33/A. §-át módosította.

Ennek során a jogalkotó egyrészt figyelemmel volt a Kúria ezzel foglalkozó joggyakorlat-elemző csoportja által készített összefoglaló véleményben megfogalmazott szempontokra.[4] Másrészt pedig egyértelművé kívánta tenni a Cstv. 33/A. §-a, valamint a Ptk.-nak a vezető tisztségviselő hitelezőkkel szembeni felelősségére vonatkozó szabályai közötti viszonyt. Erre tekintettel a módosítás kimondja, hogy a Ptk. 3:86. § (2) bekezdésében, a Ptk. 3:118. §-ában, illetve a Ptk. 3:347. § (3) bekezdésében a vezető tisztségviselők polgári jogi felelősségének megállapítására és velük szemben a szerződésen kívüli kártérítési igény érvényesítésére kizárólag a Cstv. 33/A. §-ában foglaltak alapján kerülhet sor, ha a jogi személy jogutód nélküli megszüntetésére felszámolási eljárásban kerül sor. Hasonló rendelkezéssel a Ctv. 118/B. §-át is ki kellett egészíteni arra az esetre vonatkozóan, ha a jogutód nélküli megszűnésre kényszertörlési eljárásban kerül sor.

2.3. A zártkörűen működő részvénytársaság részvényeinek nyilvános forgalomba hozatala

A Ptk. a korábbi társasági jogi szabályoktól eltérően nem teszi lehetővé részvénytársaság nyilvános alapítását. A változás részben a nyilvánosan működő részvénytársaság fogalmának megváltozásával van összefüggésben. A nyilvános alapítás korábban is inkább csak elméleti jellegű lehetőségként létezett. A Ptk. szerint a nyilvános működési forma alapvető eleme, hogy a társaság részvényeivel (annak egy részével) tőzsdén kereskednek. Erre figyelemmel a Ptk. a részvénytársaság alapítása körében zártkörűséget mond ki (Ptk. 3:249. §) és nem tartalmazza azokat a nyilvános alapítási szabályokat, amelyeket a Gt. még ismert.

A Ptk. 3:211. § (1) bekezdése szerint az a részvénytársaság, amelynek részvényeit tőzsdére bevezették, nyilvánosan működő részvénytársaságnak (nyrt.) minősül. A zártkörű alapítást követően a zártkörűen működő részvénytársaság (zrt.) működési formája megváltoztatásával alakulhat át nyilvánosan működő részvénytársasággá. A Ptk. 3:211. § (3) bekezdése értelmében a működési forma megváltoztatásához a közgyűlés legalább háromnegyedes szótöbbséggel hozott határozatára van szükség; e határozat a zártkörűen működő részvénytársaság nyilvánosan működő részvénytársasággá alakulása esetén a részvénytársaság részvényeinek tőzsdére történő bevezetésével válik hatályossá.

A Ptk. 3:218. § (2) bekezdésének 2016. július 1-jéig hatályban lévő szövege szerint a zártkörűen működő részvénytársaság részvényei nem voltak nyilvánosan forgalomba hozhatók.

A Ptk. anyagi jogi előírásai alapján a társaságnak még zrt. formában kellett benyújtania a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (a továbbiakban: Tpt.) szerinti tájékoztatóját engedélyezésre a Felügyelethez (a Magyar Nemzeti Bankhoz). Ezt követően pedig még zrt. formában kellett a tőzsdei/MTF (Multilateral Trading Facilities) bevezetési kérelmét is beadnia. Az illetékes cégbíróság csak a tájékoztató engedélyezését és a tőzsdei/MTF bevezetést követően határozhatott az nyrt. forma bejegyzéséről.

A Budapesti Értéktőzsde Zrt. (a továbbiakban: BÉT), a KELER Központi Értéktár Zrt., valamint a Felügyelet által egyöntetűen helyesnek tartott gyakorlat szerint a tőzsdére/MTF-re bevezetett részvények kereskedése mindaddig nem kezdődhetett meg, amíg a formaváltás cégbírósági bejegyzésére nem került sor. Emiatt azonban a bevezetés és a kereskedés megkezdése szükségszerűen el kellett hogy váljon egymástól. A cégbírósági eljárás gyorsaságától is függött, hogy a bevezetés és a kereskedés megkezdése között ténylegesen mennyi idő telt el. Amennyiben a tőzsdei/MTF bevezetés tranzakcióval jár együtt, úgy a bevezetés és a kereskedés megkezdése között még hosszabb idő telik el, tekintettel arra, hogy a helyesnek tartott piaci gyakorlat szerint a tranzakció is kizárólag a cégbírósági bejegyzést követően kezdődhet meg. A bevezetést követően esetlegesen kialakuló kedvezőtlen piaci fejlemények pedig indokolttá tehetik a kereskedés megkezdésének elhalasztását, sőt akár meg is hiúsíthatják azt, amint az az elmúlt időszakban többször meg is történt.

A részvények tőzsdei bevezetésének a Ptk.-módosítás előtti folyamata a következő elemekből állt:

  1. egyetlen tájékoztató készül a Tpt. és a BÉT szabályzat alapján, ami két részből áll: egy rész szükséges a BÉT-re bevezetéshez („listing prospectus”) és egy a nyilvános forgalombahozatalhoz („offering prospectus”);
  2. a listing prospectust az MNB jóváhagyja;
  3. a részvény BÉT terméklistára kerül, tehát tőzsdére már be van vezetve, ugyanakkor a kereskedés még nem kezdődik meg;
  4. benyújtásra kerül a cégbíróságra a zrt.-ből nyrt.-vé történő átalakulás iránti kérelem, az átalakulás bejegyzésig viszont hosszabb idő is eltelhet, ha a cégbíróság igénybe veszi a rendelkezésére álló 30 munkanapot;
  5. az offering prospectust szintén jóvá kell hagynia az MNB-nek egy második jóváhagyási körben;
  6. megtörténik a cégbírósági bejegyzés;
  7. a jegyzés indulása.

A fenti problémák orvoslására olyan szabályozás kialakítása volt indokolt, amely a folyamatokat gyorsítja, illetve lehetővé teszi az egylépcsős tőzsdei, illetőleg MTF-bevezetést.

Ennek érdekében a Ptkm. 3. §-a módosította a Ptk. 3:218. § (2) bekezdését. A Ptkm. – a főszabály alóli kivételként – normatív módon jeleníti meg, hogy a zártkörűen működő részvénytársaság részvényei nyilvános forgalomba akkor kerülhetnek, ha az a társaság működési formájának megváltoztatásához szükséges. A Ptk. 2016. július 1-jén hatályba lépett módosítása tehát lehetővé teszi a zártkörűen működő részvénytársaság számára, hogy a működési formájának nyilvánosra történő megváltoztatásához kapcsolódóan a részvényeit nyilvánosan forgalomba hozza.

A Ptkm. nem változtatta meg a nyilvánosan működő részvénytársaság fogalmát, tehát továbbra is az a részvénytársaság minősül nyrt.-nek, amelynek részvényeit tőzsdére bevezették. Ebből következően a módosítás nem érintette a Ptk. 3:211. § (3) bekezdését sem, vagyis azt, hogy a cégjogi változásnak, a zrt.-ből nyrt.-vé válásra vonatkozó társasági döntésnek akkor kell hatályosulnia, amikor a társaság részvényeinek tőzsdei bevezetése szabályszerűen megtörtént.

A Ptkm. által nyújtott megoldás előnye a korábbival szemben az, hogy az nyrt. feltételes bejegyzéséről szóló cégbírósági határozat már a nyilvánossá válás folyamatának kezdetén garanciát jelentene mind a tájékoztató engedélyezése során eljáró Felügyelet, mind a BÉT és a KELER, a kibocsátó és elsősorban a befektetők számára arra, hogy a működésiforma-váltás a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően történt. Így a tranzakciót a feltételes bejegyzés birtokában is le lehetne bonyolítani, a kereskedést pedig akár a bevezetés napján is meg lehetne kezdeni, tekintettel arra, hogy nem kell számolni a cégbírósági bejegyzés elmaradásának a kockázatával.

2.4. Az írni, olvasni nem tudó, valamint az adott nyelvet nem értő személy által tett írásbeli jognyilatkozat semmissége

A Ptk. 6:7. § (4) bekezdése új szabályként kimondta, hogy az írni, olvasni nem tudó, továbbá az olyan személy esetén, aki nem érti azt a nyelvet, amelyen az írásbeli nyilatkozatát tartalmazó okirat készült, az írásbeli jognyilatkozat érvényességének további feltétele, hogy magából az okiratból kitűnjön, hogy annak tartalmát a tanúk egyike vagy a hitelesítő személy a nyilatkozó félnek megmagyarázta.

Ezzel a rendelkezéssel kapcsolatban több értelmezési nehézség is felmerült. Mindenekelőtt nem volt egyértelmű, hogy erre a semmisségi okra kinek az érdekében lehet hivatkozni. Mivel a Ptk. eredeti normaszövege erről nem mondott semmit, ezért – elvileg – erre az írni, olvasni nem tudó, valamint az adott nyelvet nem értő személy hátrányára is lehetett (volna) hivatkozni. A jogalkotó szándéka azonban nyilvánvalóan nem erre irányult, hanem arra, hogy ezeket a személyeket fokozottabb védelemben részesítse. Ehhez képest a semmisségre bármelyik fél hátrányára történő hivatkozás egy aránytalanul súlyos szankció lett volna a jognyilatkozatot tevő személlyel szemben.

Erre tekintettel a Ptkm. 18. §-a egy új (5) bekezdéssel egészítette ki a Ptk. 6:7. §-át. Ez a 2016. július 1-jétől hatályos új rendelkezés azt teszi egyértelművé, hogy a Ptk. 6:7. § (4) bekezdésén alapuló érvénytelenségre csak a nyilatkozattevő személy érdekében lehet hivatkozni.

Ennek következtében ez egy relatív semmisségi okká vált.[5] A minta a kiskorú által tett érvénytelen jognyilatkozatokra irányadó szabályozás volt. A Ptk. 2:17. §-a ezzel kapcsolatban azt mondja ki, hogy a kiskorúság miatti korlátozott cselekvőképességen vagy cselekvőképtelenségen alapuló semmisségre annak érdekében lehet csak hivatkozni, akinek cselekvőképessége korlátozott vagy hiányzik. Hasonló szabályt állapít meg a Ptk. 2:24. §-a is a cselekvőképességében részlegesen korlátozott, illetve a cselekvőképtelen nagykorú által tett jognyilatkozatra vonatkozóan.

A Ptkm. hatálybalépése után is kérdés maradt ugyanakkor, hogy pontosan mit is kell érteni a (4) bekezdésben szereplő „megmagyarázta” fordulat alatt. Ennek a kioktatási követelménynek a tartalma és terjedelme továbbra sem teljesen világos. Mindez a jognyilatkozat tétele során eljáró ügyvédek (esetleg közjegyzők) felelőssége szempontjából is nagy jelentőséggel bír. Egy ügyvéd által ellenjegyzett jognyilatkozat esetében a vonatkozó jogszabályok meghatározzák az ellenjegyzéshez kapcsolódó joghatásokat. Ha azonban a Ptk. 6:7. § (4) bekezdése alapján az ügyvédnek részletesebb tájékoztatást kellene adnia, mint az ellenjegyzésre irányadó jogszabályok alapján, az felvetheti az ügyvédi felelősség kérdését is.

Felmerülhet ezzel kapcsolatban a vezető tisztségviselő felelőssége is. Gyakran előfordul ugyanis, hogy a társaságnak (főként, ha külföldi a tulajdonosa) külföldi személy a vezető tisztségviselője, aki a magyar nyelvet nem ismeri. A Ptk. idézett rendelkezése alapján számára elvileg valamennyi olyan írásbeli nyilatkozattétel előtt meg kellene magyarázni nyilatkozatának a tartalmát, amelynek a nyelvét nem érti. Ez azonban gyakorlatilag lehetetlen, hiszen teljesen ellehetetlenítené a normál üzleti működést. Ebből azonban az következik, hogy a Ptk. 6:7. § (4) bekezdése alapján érvénytelen (semmis) minden olyan magyar nyelvű írásbeli jognyilatkozat, amelyet a magyar nyelvet nem ismerő vezető tisztségviselő tett, és amelynek a tartalmát nem magyarázták el neki (akár egy számla is!). A Ptkm. csak annyiban javított ezen a helyzeten, hogy a módosítás után az írásban megtett jognyilatkozat semmisségére már csak a vezető tisztségviselő érdekében lehet hivatkozni. Ezt azonban a vezető tisztségviselő nyilvánvalóan meg fogja tenni, ha ezáltal a rá vonatkozó felelősségi szabályok alól szeretne mentesülni.

Mindez felveti azt a kérdést, hogy ebben a formában a Ptk. 6:7. § (4) bekezdésében foglalt szankciót – különösen az adott nyelvet nem értő nyilatkozattévő személy vonatkozásában – indokolt-e egyáltalán fenntartani.

2.5. Szerződésártuházás és a biztosítékok sorsa

A szerződésátruházás a Ptk. egy új jogintézménye, amely egyidejűleg három személyt érint: a szerződésből kilépő, a szerződésben maradó és a szerződésbe belépő felet. Szerződésátruházás esetén ez a három személy állapodik meg a szerződésből kilépő felet megillető jogok és az őt terhelő kötelezettségek összességének a szerződésbe belépő félre történő átruházásáról. A szerződésbe belépő felet megilletik mindazon jogok, és terhelik mindazon kötelezettségek, amelyek a szerződésből kilépő felet a szerződésben maradó féllel szemben a szerződés alapján megillették és terhelték. A szerződésátruházás egy háromszemélyes jogviszonyt hoz létre és ehhez kapcsolódóan az eredeti szerződéses jogviszonyban alanycserét eredményez.

A gyakorlatban komoly problémákat vetett fel szerződésátruházáshoz kapcsolódóan a szerződéses biztosítékokra vonatkozó eredeti szabályozás. Nehézséget a Ptk. 6:208. § (3) bekezdése okozott, amely szerint a szerződésátruházással a szerződés biztosítékai megszűntek. A zálogkötelezett hozzájárulása esetén az új zálogjog az eredeti zálogjog ranghelyén jött létre.

Ez a vitatott rendelkezés tehát a szerződéses biztosítékok és azon belül a zálogjog megszűnését mondta ki. Ennek alapján a Ptk. nemcsak a zálogjogi szabályok körében rendelkezett a zálogjog megszűnésének az eseteiről, hanem egy speciális megszűnési esetet a Kötelmi jogi Könyvben mondott ki. Mivel azonban ez a szerződési jogi általános szabály kógensnek volt tekinthető, attól a felek a szerződésátruházás során nem térhettek el. Nem véletlen, hogy ezt a megszűnési szabályt a gyakorlat oldaláról komoly kritika érte.[6]

Mindezekre tekintettel a Ptkm. 20. §-a módosította a Ptk. 6:208. § (3) bekezdését. A módosított szöveg szerint a szerződésbe belépő félre átszálló jogosultság biztosítéka fennmarad. A szerződésbe belépő félre átszálló kötelezettség teljesítésének biztosítéka megszűnik, kivéve, ha a biztosíték kötelezettje a szerződésátruházáshoz hozzájárul. Ezt a hozzájárulást a biztosítékot nyújtó kötelezett előzetesen is megadhatja, fenntartva azonban magának a visszavonás jogát.

A jogalkotó álláspontja szerint a biztosíték nyújtójának helyzetét nem befolyásolja, nem teszi terhesebbé a biztosíték jogosultjának személyében bekövetkező változás. A biztosíték megszűnése azonban a szerződésbe belépő új jogosult számára hátrányos lenne. Ezért a szerződésátruházással összefüggésben csak akkor indokolt, hogy a biztosíték megszűnjön, ha az alanyváltozás a szerződésből származó kötelezettség tekintetében következik be. Ebben az esetben ugyanis a biztosíték nyújtója számára sem közömbös az, hogy kit terhel az a kötelezettség, amelyért az általa nyújtott biztosítékkal helyt kell állnia.

A Ptkm. alapján ezért a szerződésátruházás következtében csak akkor szűnik meg a biztosíték, ha az az átruházott pozícióval járó kötelezettséget biztosít, és a biztosíték nyújtója a szerződésátruházáshoz nem járul hozzá. A Ptkm. szerinti módosítás következtében elhagyásra kerül a Ptk. azon rendelkezése is, mely szerint „A zálogkötelezett hozzájárulása esetén az új zálogjog az eredeti zálogjog ranghelyén jön létre.” A szerződésátruházással tehát a biztosíték vagy fennmarad, vagy megszűnik, de még akkor sem újul meg, ha a fennmaradására a biztosítékot nyújtó kötelezett hozzájárulása következtében kerül sor. Ebben az esetben a biztosíték továbbél.

Vékás Lajos álláspontja szerint: „A Ptk. eltérően ítéli meg a szerződésbe belépő félre átszálló jogosultságok és kötelezettségek biztosítékainak (kezességnek, zálogjognak) fennmaradását. Az előbbiek – az engedményezés szabályának analógiájára – fennmaradnak; az utóbbiak – a tartozásátvállalás analógiájára – megszűnnek, kivéve, ha a biztosíték kötelezettje a szerződésátruházáshoz hozzájárul. Az eltérő megítélés logikus.”[7]

Végül arra is ki kell térni, hogy a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 17. §-ában szabályozott állományátruházás során a Ptk.-nak a szerződésátruházására vonatkozó szabályait kell alkalmazni. A Hpt. idézett szakasza (amely 2015. július 7-étől hatályos) azonban továbbmegy, mint a Ptkm., hiszen azt is kimondja, hogy a szerződésátruházásra vonatkozó szabályokat azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az állományátruházás esetén a szerződés biztosítékai nem szűnnek meg, továbbá az állományátruházáshoz nem szükséges a szerződésben maradó fél jognyilatkozata. Mindezt azonban ellensúlyozza az, hogy a Hpt. szerinti állományátruházásra csak a Magyar Nemzeti Bank jóváhagyása esetén kerülhet sor.

3. A Cégtörvényt érintő módosítások

Zártkörűen működő részvénytársaságok tőzsdei céggé válása hosszú, összetett folyamat, amelyben a pénzügyi-tőkepiaci szakasz jelentősége sokkal nagyobb, mint a cégeljárási szakasz. A gyakorlatban mégis a cégeljárás a záró elem, amely azonban kihatással lehet – az egyébként már teljesedésbe ment – tőkepiaci feltételekre is. Mindezek alapján a Ptkm.-nek a zártkörűen működő részvénytársaságokra vonatkozó új rendelkezéseihez kapcsolódóan a cégeljárási szabályok módosítása is szükségessé vált. Erre a civil szervezetek és a cégek nyilvántartásával összefüggő eljárások módosításáról és gyorsításáról szóló 2016. évi CLXXIX. törvény keretében került sor.

A 2016. évi CLXXIX. törvény a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) módosításával új típusú bejegyzési eljárást honosított meg a cégeljárásban. A módosítás ugyanis lehetővé tette, hogy a nyilvánosan működő részvénytársaság létesítő okiratának cégbírósági törvényességi szempontú vizsgálatára már a részvények tőzsdei bevezetéséhez szükséges folyamat megkezdése előtt sor kerülhessen. Ebben az esetben a cégbíróság – változásbejegyzési eljárás során – a létesítő okirat és a kérelem egyéb mellékletei alapján bejegyzi a cégjegyzékbe a nyilvánosan működő részvénytársaság adatait, azonban az adatok változásáról, hatályáról nem rendelkezik. Ezzel az adatok az informatikai rendszerben függő állapotba kerülnek, ugyanakkor a cégjegyzékben már látszani fog a cég által kért változás, a cég cégmásolatában már feltüntetésre is kerülnek, továbbá a kérelmező cég a nyilvánosan működő részvénytársaság (függő hatályú) bejegyzéséről cégbírósági végzést kap. Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy mivel a módosítás a folyamatnak ezen részét nevesíti változásbejegyzési résznek, a cégnek a működési forma megváltozásához kapcsolódó változásbejegyzési eljárási illetéket is le kell rónia.

A cégjegyzékben ugyanakkor a változás nem tehető korlátlan ideig függővé, így a cégnek a cégbírósági bejegyzéstől számított egy éven belül gondoskodnia kell a teljes cégjogi, tőkepiaci folyamat lezárásáról. Ha a cég részvényeinek tőzsdei bevezetése megtörténik, és az annak igazolására szolgáló okiratokat a cég a cégbírósághoz benyújtja, a cégbíróság soron kívüli eljárással, három munkanapon belül rendelkezik a változások hatálybaléptetéséről.

A függő időszakban a zártkörűen működő részvénytársaság továbbra is működő cég, így változásbejegyzési kérelem benyújtására ebben az időszakban is jogosult. Ha a zártkörűen működő társaság adataiban időközben változás történik, amely egyben a nyilvánosan működő részvénytársaság még hatályba nem lépett adatát is érinti, a bíróság a folyamat lezárását jelentő bejegyzésnél ezeket a módosításokat is figyelembe veszi, kivéve, ha a cég másként nyilatkozik.

Ha a cég a fentieket meghaladó létesítőokirat-módosításról nyújt be kérelmet, vagyis a bíróságnak ismételten le kell folytatnia az alapszabály törvényességi szempontú vizsgálatát, a cégbíróság már nincs kötve korábbi bejegyzéséhez, és a változásbejegyzési eljárás szabályai szerint tizenöt munkanapos határidővel a teljes törvényességi vizsgálatot ismételten elvégezve fog dönteni a nyilvánosan működő részvénytársaság bejegyzéséről. Ebben az esetben az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény szerinti 500 000 forintos illetéket nem kell ismételten megfizetni, azonban az általános mértékű változásbejegyzési eljárási illeték megfizetése kötelező.

Ha a cég az egyéves határidő alatt a tőzsdei bevezetésről az igazolást nem nyújtja be, a már bejegyzett adatokat az informatikai rendszer automatikusan meghozott végzéssel a cégjegyzékből – az adatok hatálybaléptetése nélkül – törli. A törölt adatok a cég cégmásolatában továbbra is megismerhetőek lesznek.

A módosítás a Ctv. mellékletét is pontosította. A Ctv. 2. számú melléklet II. 2. d) pont db) alpont korábbi szövege szerint a cégnek a teljes tájékoztatót, idegen nyelvű tájékoztató esetén a teljes szöveg hiteles fordítását is be kellett csatolnia. A tájékoztató igen terjedelmes dokumentum, amelynek esetleges fordítása komoly időráfordítással jár és költséges lehet. A tőkepiaci szabályok azonban a tájékoztatónak az összefoglalóját is nevesítik. A cégjogi szabályozás során is figyelemmel kell lenni arra, hogy az összefoglaló a befektetők és hitelezők védelme szempontjából minden releváns adatot tartalmaz, ezért a változásbejegyzési kérelemhez a jövőben elegendő az idegen nyelvű tájékoztató mellé a magyar nyelvű összefoglalót – szükség szerint hiteles magyar fordításban – becsatolni.

A Ptk.-t, illetve a Ctv.-t érintő módosítások valamennyi érintett piaci szereplőt jelentős kockázatoktól kímélhetik meg és a várakozások szerint megszüntetnek egy fontos piacra lépési korlátot. Ezáltal pedig nagyban megkönnyíthetik a részvénytársaságok nyilvánossá válásának folyamatát és hozzájárulnak a hazai értéktőzsdén, illetőleg a létrehozni kívánt MTF-platformon a kibocsátói bázis növeléséhez.

4. A Csődtörvényt érintő módosítások

A Cstvm.-nek a vezető tisztségviselő felelősségét érintő rendelkezéseire (17. §) már kitértünk. Ebben a pontban a Cstvm.-nek a zálogjogosultra vonatkozó rendelkezéseit mutatjuk be.

Ezek közül kiemelkedik a Cstv. 49/D. §-át érintő módosítás, amelynek egyik fő célja a zálogjog egységes kezelése, az egyes zálogfajták felszámolási eljárásban történő eltérő megítélésének a megszüntetése és ennek következtében a zálogjogosultra irányadó szabályok egyszerűsítése. Ennek keretében a Cstvm. hatályon kívül helyezi a Cstv. 49/D. § (2) bekezdésében a körülírással meghatározott zálogtárgyra vonatkozó speciális szabályokat. A jogalkotó ezzel is erősíteni kívánja a zálogfedezet stabilitását a felszámolási eljárásban, amelyet kiemelkedően fontos nemzetgazdasági érdeknek tekint.

A Cstvm. 24. §-a alapján a zálogjogosultak – függetlenül attól, hogy zálogjoguk milyen vagyontárgyat terhel – egységesen a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése alapján tarthatnak igényt privilegizált kielégítésre. Ez a privilegizált kielégítés azonban a zálogjogosultat csak követelésének a zálogtárgy értékesítése során befolyt összeg erejéig illeti meg (vagyis ameddig a követelés zálogjoggal fedezett). Az ezt követően esetlegesen fennmaradó (zálogjoggal már nem fedezett) követelésrészre a Cstv. 57. § (1) bekezdésének b) pontja alapján, a nem fedezett késedelmi kamat követelésére pedig a Cstv. 57. § (1) bekezdésének g) pontja alapján tarthat igényt a zálogjogosult.

A módosítás egyik célja az volt, hogy megteremtse az összhangot a Cstv. és a Ptkm. 2016-ban hatályba lépett új zálogjogi rendelkezései között. Erre tekintettel került nevesítésre a Cstv. 49/D. § (3) bekezdésében az önálló zálogjog, illetve az átalakításos önálló zálogjog. Szintén a Ptkm. miatt vált szükségessé a fiduciárius biztosítékoknak a csőd- és felszámolási eljárásban történő szabályozása, valamint az alzálogjog és a zálogjogosulti bizományos intézményeinek a Cstv.-ben való nevesítése is.

4.1. A zálogjogosultra vonatkozó új, egységes kielégítési szabály

A Cstvm. 24. §-a szerint – amely a Cstv. 49/D. §-át módosította –, amennyiben a zálogjogosult a Cstv. 46. § (7) bekezdésében meghatározott befizetési kötelezettségét teljesítette és követelése nem a Cstv. 3. § (1) bekezdés g) pontja szerinti függő követelés, a felszámoló a következőképpen jár el:

Ha a zálogjog a felszámolás kezdő időpontja előtt jött létre[8], a felszámoló a zálogtárgy értékesítése során befolyt vételárból – követelésen alapított zálogjog esetén pedig a követelés beszedéséből, behajtásából származó bevételből – az alábbi tételeket vonhatja el:

a) a zálogtárgy élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető állapotának elhárításával közvetlenül összefüggő, hatósági határozattal elrendelt munkálatok igazolt költségeit;

b) a zálogtárgy Cstv. 40. §-a szerinti perekkel történő visszakövetelésének, a zálogtárgy megőrzésének, állagmegóvásának, értékesítésének költségeit;

c) a zálogtárggyal összefüggésben a felszámolás kezdő időpontját követően esedékessé váló és befizetendő adókat, igazgatási szolgáltatási díjakat;

d) követelésen alapuló zálogjog esetén a követelés behajtásából származó bevételből a behajtás költségeit;

e) a nettó vételár (a követelés behajtásából származó bevétel) legfeljebb 1%-ának megfelelő mértékű összeget a Cstv. 57. § (2) bekezdés f) pontjában meghatározott költségként; valamint

f) a nettó vételár – illetve a követelés behajtásából származó bevétel – 7,5 %-ának megfelelő összeget.[9]

Az a)–f) pont szerinti levonásokat követően fennmaradó összeget a felszámoló 15 napon belül[10] az értékesített zálogtárgyat terhelő, zálogjoggal biztosított követelés (tőke, szerződéses kamat, költségek) kielégítésére köteles fordítani. Több zálogjogosult esetén a Ptk. 5:118–5:122. §-ában meghatározott kielégítési sorrendet kell figyelembe venni.

A felszámoló a 49/D. § (1) bekezdés f) pontja szerinti összegből 3%-nak megfelelő összegű felszámolóidíj-előleget és ezt a díjelőleget terhelő áfa megfizetéséhez szükséges összeget veheti fel. További 2%-ot a felszámoló haladéktalanul a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Hivatala részére utal át. Ennek alapján tehát, hogy a felszámolónak az őt díjelőlegként megillető 3% + áfát, valamint az állam javára a további 2%-ot a zálogtárgy nettó vételára 7,5%-ának megfelelő összegből kell kiegyenlítenie.

A Cstv. 49/D. § (1) és (2) bekezdései szerinti levonásokat és kifizetéseket követően fennmaradó összeget a felszámoló a Cstv. 57. § (1) bekezdésében felsorolt tartozások teljesítésének fedezetéül köteles elkülöníteni. Amennyiben tehát a zálogjogosult hitelezőnek a zálogtárgy értékesítéséből befolyó összeget meghaladóan további követelése marad fenn, annak megtérítésére a Cstv. 57. § (1) bekezdésében foglaltak alapján tarthat igényt. Ezt a követelésrészt a felszámolási eljárás szempontjából zálogjoggal nem fedezettnek kell tekinteni. A zálogjoggal nem fedezett késedelmi kamat követelésére pedig a zálogjogosult is a Cstv. 57. § (1) bekezdésének g) pontja alapján tarthat igényt.

Itt röviden érdemes kitérni arra a kérdésre, hogy a Cstv. 49/D. § (1) bekezdésének alkalmazása szempontjából a biztosított követelésbe beletartozik-e a késedelmi kamat. A Ptk. 5:98. § (2) bekezdése alapján erre igenlő választ kell adni, vagyis a zálogtárggyal való helytállás terjedelme nemcsak a szerződéses (ügyleti), hanem a késedelmi kamat követelésére is kiterjed. Ez azonban csak a zálogjogosult követelésének a zálogtárggyal fedezett részéhez kapcsolódó késedelmi kamatot jelenti. Ennek alapján a Cstv. 57. § (1) bekezdésének g) pontjába a nem privilegizált késedelmi kamat követelések sorolandók (ÍH 2010.95.; BDT 2009.223.).

A Cstv. 49/D. § (1) bekezdésének alkalmazása körében tehát közömbös, hogy a privilegizált követelés tőke, ügyleti, vagy késedelmi kamat, ez a szakasz ugyanis ilyen különbségtételt nem tartalmaz. A Cstv. 49/D. § (1) bekezdésének alkalmazása során csak azt kell eldönteni, hogy az adott hitelezői követelés zálogtárggyal biztosított követelés-e. Ennek hiányában a késedelmi kamat követelés a Cstv. 57. § (1) bekezdés g) pontjában meghatározott követelések körébe tartozik.

Abban a kérdésben tehát, hogy a zálogjog kiterjed-e a szerződéses és a késedelmi kamatokra is, mindenekelőtt a feleknek kell megállapodniuk, így ezt a kérdést az alapügyletben vagy a zálogszerződésben feltétlenül ajánlott rendezni. Ennek egyértelmű szabályozása esetén, amennyiben az alapul szolgáló szerződésből származó követelést a hitelező engedményezi, akkor a Ptk. 5:99. § (1) bekezdése értelmében ezzel egyidejűleg a követelést biztosító zálogjog is átszáll az új jogosultra, akinek így a késedelmi kamatra és az ügyleti kamatra is kiterjedő zálogjoggal biztosított követelése áll fenn a kötelezettel szemben. A biztosított követelés későbbi engedményezésére is gondolva, ajánlott a zálogjogot egyaránt az ügyleti és a késedelmi kamatra is jogügyleti úton kiterjeszteni.

4.2. A követeléseken fennálló zálogjogra vonatkozó új szabályozás

A bírói gyakorlat bizonytalansága miatt szükségessé vált a jogalkotói állásfoglalás abban a kérdésben, hogy kiterjed-e a zálogjog azokra a felszámolás alatt álló adóst megillető követelésekre, amelyek a felszámolási eljárás megindulása után váltak esedékessé.

A Cstvm. 24. § (2) bekezdése ennek érdekében egészíti ki a Cstv. 49/D. §-át egy új (2a) bekezdéssel. Ez kimondja, hogy a 49/D. § alkalmazásában létrejöttnek kell tekinteni a felszámolás kezdő időpontját megelőzően kötött zálogszerződéssel olyan követelésen alapított zálogjogot is, amely követelés a felszámolás kezdő időpontja előtt létrejött jogviszonyból a felszámolás kezdő időpontját követően keletkezett.

A Cstvm.-hez fűzött indokolás külön is kiemeli, hogy a Cstv. 49/A. § új (2a) bekezdése azt kívánja egyértelművé tenni, hogy a felszámolási eljárás során az olyan követelésen alapított zálogjogot is létrejöttnek kell tekinteni, amely követelés a felszámolás kezdő időpontja előtti jogviszonyból származik, de csak az említett időpontot követően keletkezett, vagyis csak e későbbi időpontban válhatott a felszámolást megelőzően alapított zálogjog tárgyává. Ennek következtében a felszámolási eljárás megindulása után keletkező követelést is olyan zálogtárgynak kell tekinteni, amelyre a Cstv. 49/D. § (1) bekezdésében írt általános szabályok az irányadóak. Ezzel a Cstvm. egyértelművé teszi, hogy a felszámolás megindulása előtt a jövőbeli követeléseken alapított zálogjog az adóst megillető azokra a követelésekre is kiterjed, amelyek a felszámolási eljárás megindulása után keletkeztek, illetve folytak be az adóshoz.

Tekintettel erre a Cstvm.-ben foglalt módosításra, a Kúria korábbi gyakorlata felülvizsgálatra szorul.

4.3. Az önálló zálogjog nevesítése a Cstv.-ben

A Cstvm. a Cstv. 49/D. § (3) bekezdésének a módosításával a dologi kötelezettséggel együtt nevesíti az önálló zálogjoggal, illetve az átalakításos önálló zálogjoggal terhelt ingatlanból a biztosítéki szerződés szerint kielégíthető követelést. A felszámolási eljárás során ezek is a zálogjoggal biztosított követelésekkel azonos elbírálás alá esnek.

A Cstvm.-hez fűzött részletes indokolás is kiemeli, hogy ezt a módosítást az önálló zálogjog intézményének újraszabályozása tette szükségessé.[11] A módosítás azt célozza, hogy a zálogjoggal biztosított követelésekkel azonos elbírálás alá essen az önálló zálogjog is, amely a követelésre nem közvetlenül, hanem a biztosítéki szerződésben meghatározott biztosítéki célnak megfelelően nyújt fedezetet. Önálló zálogjog alapítása esetén ugyanis a biztosítéki szerződésben kell – egyebek között – azt a követelést is meghatározni, amelyre biztosítékként az önálló zálogjog szolgál. Az önálló zálogjog alapján tehát a biztosítéki szerződés szerint kielégíthető követelés az a követelés, amelyet ebben az esetben a biztosított követeléssel azonosan kell megítélni a Cstv. hivatkozott szabályának alkalmazása során.

4.4. A fiduciárius biztosítékok jogosultjaira vonatkozó új szabályok

A Ptkm. a Ptk. 6:99. §-át is módosította. Ennek a fiduciárius hitelbiztosítékok semmisségét kimondó szakasznak a 2016. július 1-jétől hatályos szövege szerint semmis az a kikötés, amelyben fogyasztó követelés biztosítása céljából tulajdonjog, más jog vagy követelés átruházására vagy vételi jog alapítására vállal kötelezettséget. A Ptkm. tehát enyhített a fiduciatilalmon és nem fogyasztói körben újra lehetővé tette ezeknek a biztosítékoknak az alkalmazását. Ezzel egyidejűleg azonban szükségessé vált a fiduciárius biztosítékok jogosultjai helyzetének a csőd- és felszámolási eljárásokban történő rendezése.

Ezzel kapcsolatban külön is ki kell azt emelni, hogy a Cstv. szempontjából a csőd-, illetve a felszámolási eljárás előtt kötött és teljesített biztosítéki célú tulajdonátruházás egy tekintet alá esik az összes többi tulajdonátruházással. Ez pedig azt jelenti, hogy a biztosítéki célú tulajdonátruházással érintett vagyontárgy kikerül az adós vagyonából, vagyis nem része a csődtömegnek. Ezzel kapcsolatban a felszámoló, illetve az adós hitelezői számára csak a Cstv. 40. §-ában biztosított megtámadási lehetőség áll fenn. Ezért is vált szükségessé a fiduciárius biztosítékokkal összefüggésben a Cstv. 40. §-ának a módosítása is.

A Cstvm. a biztosítéki tulajdonátruházáson kívüli fiduciárius hitelbiztosítékok jogosultjai számára a zálogjogosulttal azonos jogállást és elbírálást kíván nyújtani. Ennek megfelelően a Cstv. új 4/B. §-a kimondja, hogy a 4/A. §-ban foglaltakat kell alkalmazni a biztosítéki célú vételi jogra, illetve jog vagy követelés biztosítéki célú átruházására is, feltéve, hogy

a) az erre vonatkozó jogszerzési nyilatkozatot a hitelbiztosítéki nyilvántartásba bejegyezték, vagy

b) a jogosult vételi jogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztette, és igazolni tudja, hogy a vételi jogot pénzbeli követelése teljesítésének biztosítékául szerződésben kötötte ki.

A zálogjogosulttal azonos elbírálás, illetve önmagában a joggyakorlás feltételéül a Cstv. a fiduciárius hitelbiztosíték megfelelő nyilvántartásba való bejegyzését írja elő. Ez a legtöbb esetben az ingatlan-nyilvántartás, illetve a hitelbiztosítéki nyilvántartás. Annak érdekében, hogy a fiduciárius hitelbiztosítékok a hitelbiztosítéki nyilvántartásba is bejegyezhetőek legyenek, a Cstvm. 47. §-a egy új 19/A. §-sal egészíti ki a hitelbiztosítéki nyilvántartásról szóló 2013. évi CCXXI. törvényt (a továbbiakban: Hbnytv.). Ez az új szakasz a jogszerzési nyilatkozatról szól.[12]

A Cstvm. szerint tehát biztosítéki célú vételi jog, illetve biztosítéki célú jogátruházás jogosultja ezeket a biztosítékokat a csődeljárás, illetve a felszámolási eljárás kezdeményezését követően akkor gyakorolhatja, ha az említett jogszerzésre jogosult ezt a nyilatkozatot bejegyeztette a hitelbiztosítéki nyilvántartásba, vagy pedig ha ingatlanra vonatkozóan vételi jogot kötött ki, azt bejegyeztette az ingatlan-nyilvántartásba, és ezzel összefüggésben azt is igazolni tudja, hogy ezt a jogát korábban valamely követelése biztosítékául kötötte ki.

Emellett a Cstv. 38. § új (5a) bekezdése is rögzíti, hogy a fiduciárius biztosítékok jogosultja biztosítéki jogát a felszámolási eljárásban a zálogjogosultakra irányadó szabályok szerint érvényesítheti. Ennek azonban a megfelelő nyilvántartásba (hitelbiztosítéki nyilvántartás, ingatlan-nyilvántartás) való bejegyzés ugyancsak feltétele.

A csődeljárás szempontjából a Cstv. 12. § (3) bekezdés a) pont új ac) alpontja mondja azt ki, hogy a biztosítékul szolgáló vagyontárgy értéke erejéig az a követelés is biztosított, amely kifizetésének biztosítására az adós vagyontárgyán a csődeljárás kezdeményezését megelőzően

  • biztosítéki célból vételi jogot alapítottak, vagy
  • az adóst megillető jognak vagy követelésnek biztosítéki célból történő átruházását kötötték ki (Cstvm. 7. §).

Az adóst megillető jognak vagy követelésnek biztosítéki célból történő átruházása esetén további feltétel, hogy az erre vonatkozó jogszerzési nyilatkozatot a hitelbiztosítéki nyilvántartásba bejegyezzék. Vételi jog esetén pedig – amennyiben az ingatlanra vonatkozik – két együttes feltételt ír elő a Cstvm. 7. §-a: a vételi jogot az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték és a jogosult igazolja, hogy a vételi jogot valamely követelése teljesítésének biztosítékául kötötte ki.

A felszámolási eljárásra nézve a Cstv. 28. § (2) bekezdés módosított f) pontja rögzíti azt, hogy a felszámolást elrendelő jogerős végzés közzétételének tartalmaznia kell a biztosítéki célú vételi jog alapításával, illetve a jog vagy követelés biztosítéki célú átruházásával érintett, a hitelbiztosítéki nyilvántartásba vagy az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogosultaknak szóló felhívást is. Ebben az esetben is azonban az a privilegizált besorolás feltétele, hogy a jog vagy követelés biztosítéki célú átruházásáról szóló jogszerzési nyilatkozat a hitelbiztosítéki nyilvántartásba bejegyzésre került. Vételi jog kikötése esetén az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésnek kell megtörténnie ahhoz, hogy a vételi jog jogosultját privilegizált jogállás illesse meg (Cstvm. 12. §).

Végül utalni kell a Cstv. 40. § (1) bekezdésének új d) pontjára is. Ez az új pont a fedezetelvonó szerződések felszámoló, illetve hitelező általi megtámadásának az esetköreit egészítette ki a fiduciárius hitelbiztosítékokkal összefüggésben.

A Cstv. 40. § (1) bekezdésének új d) pontja szerint a tudomásszerzéstől számított 120 napon[13], de legfeljebb a felszámolást elrendelő végzés közzétételének időpontjától számított 1 éves jogvesztő határidőn belül a hitelező – vagy az adós nevében a felszámoló – a bíróság előtt keresettel megtámadhatja az adósnak a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem bíróságra történő beérkezése napját megelőző három éven belül és azt követően megkötött szerződését vagy más jognyilatkozatát, ha annak tárgya olyan

  • biztosítéki célú tulajdonátruházás, illetve
  • jog vagy követelés biztosítéki célú átruházása vagy
  • biztosítéki célú vételi jog gyakorlása

volt, amely alapján a jogosult a szerzett jogával olyan módon élt, hogy az adóssal szemben fennálló elszámolási kötelezettségét nem vagy nem megfelelően teljesítette, illetve a biztosított követelést meghaladó fedezetet az adósnak nem adta ki. Ha a jogszerzésre jogosult a tulajdonjog, más jog vagy követelés biztosítéki célból történő megszerzését a hitelbiztosítéki nyilvántartásba, illetve vételi jogát az ingatlan-nyilvántartásba nem jegyeztette be, a megtámadás feltéte­leinek fennállását vélelmezni kell.

4.5. A zálogtárgy első ranghelyi zálogjogosult általi megvételére vonatkozó új rendelkezés

A Cstv. 49/D. § (8) bekezdésében foglalt új szabály alapján a zálogtárgyat az első ranghelyi zálogjogosult – a törvényben írt feltételek fennállás esetén – úgy vásárolhatja meg, hogy a szükséges ráfordítások és terhek megfizetésén túlmenően csak a vételár és a felszámolási eljárásban értékesített vagyontárgyat terhelő zálogjoggal biztosított, elismert követelése közötti pozitív különbözetet kell megfizetnie. Az első ranghelyi zálogjogosult ennek alapján az értékesített vagyontárgyat terhelő zálogjoggal biztosított, elismert követelése erejéig kvázi beszámítással élhet. Mindez azonban nem érinti a Cstv. 36. § (1) bekezdésében a hitelezői követelések tekintetében a beszámítási jog gyakorlására vonatkozó rendelkezéseket.

Az új szabály mögött álló jogpolitikai szempont az volt, hogy irreális lenne a zálogjogosulttól azt megkívánni, hogy a teljes vételárat fizesse meg, majd abból a zálogjoggal biztosított követelésre eső összeget a felszámoló adja vissza neki. Ezzel a kedvezménnyel azonban a módosítás nyomán egyelőre csak az első helyi zálogjogosult élhet, a rangsorban hátrább álló zálogjogosultak azonban nem. Ennek lehetővé tétele ugyanis olyan elszámolási kérdéseket vetett volna fel, amelyek alaposabb végiggondolást igényelnek.

Mindez természetesen nem zárja ki azt, hogy a zálogtárgyat a rangsorban hátrább álló zálogjogosult vásárolja meg. Ő azonban nem élhet a Cstv. 49/D. § (8) bekezdésében biztosított lehetőséggel, vagyis nem számíthatja be a vételárba a követelését. Emellett csak annyiban kaphat kielégítést, amennyiben az őt megelőző zálogjogosult kielégítése után még maradt a számára a zálogtárgy értékesítéséből befolyt vételárból kielégíthető összeg.

A jövőre nézve természetesen elképzelhető a Cstv. olyan módosítása, amely a rangsorban hátrább álló zálogjogosultak számára is megadná ezt a lehetőséget. Ehhez azonban olyan megfelelő számítási módszert kell a törvényben rögzíteni, amely kizárja azt, hogy bármelyik záloghitelező a többi zálogjogosult rovására indokolatlan előnyhöz jusson. Ennek egyik fontos eleme lenne annak kimondása, hogy ha nem az első ranghelyi zálogjogosult vásárolja meg a zálogtárgyat, akkor a vevőt terhelő fizetési kötelezettségeken [Cstv. 49/D. § (1) bekezdés a)–c) pontig bezárólag] kívül azt az összeget is meg kell fizetnie, amely az őt rangsorban megelőző zálogjogosultnak a Cstv. 49/D. § (1) bekezdés alapján járna, ha zálogjogosultakon kívül álló harmadik személy vásárolná meg az érintett zálogtárgyat.

4.6. Az alzálogjog és a zálogjogosulti bizományos nevesítése a Cstv.-ben

A Ptkm. az alzálogjogra és a zálogjogosulti bizományosra vonatkozó rendelkezéseket is módosította. Emiatt szükségessé vált rendezni a Cstv.-ben azt, hogy az alzálogjog jogosultja, illetve a zálogjogosulti bizományos a csőd-, illetve felszámolási eljárásokba bekapcsolódhasson.[14]

Ezzel kapcsolatban egyrészt azt kellett kimondani, hogy a csődeljárásban az a követelés is biztosított – a biztosítékul szolgáló vagyontárgy értéke erejéig –, amely kifizetésének biztosítására alzálogjogot alapítottak. Zálogjogosulti bizományos kijelölése esetén pedig akkor is biztosítottnak minősül a követelés, ha e követelés nem vagy nem csak a zálogjoggal rendelkező zálogjogosulti bizományost illeti meg [Cstv. 12. § (3) bekezdés]. Ezt azért kellett a Cstv.-ben külön is szabályozni, mert a zálogjogosulti bizományos kijelölése az egyetlen olyan eset, amikor a zálogjogosult és a biztosított követelés jogosultja nem azonos személy. Lehetővé kellett tehát tenni azt, hogy a zálogjogosulti bizományos is biztosított hitelezőként vegyen részt a csődeljárásban.

Ugyanezt a kérdést rendezni kellett a felszámolási eljárás során is. Emiatt a felszámolási eljárás megindulásáról rendelkező Cstv. 28. § (2) bekezdésének f) pontjában is nevesítve lett az alzálogjog jogosultja, valamint a zálogjogosulti bizományos. Ennek alapján a felszámolást elrendelő végzés közzétételének a hitelezők körében nemcsak a zálogjogosultnak, hanem az alzálogjog jogosultjának, illetve a zálogjogosulti bizományosnak szóló felhívást is tartalmaznia kell, mégpedig abban az esetben is, ha a biztosított követelés nem vagy nem csak őt illeti meg.

Ezzel a Cstvm. egyértelművé teszi, hogy a felszámolási eljárás során a zálogjogosulti bizományost abban az esetben is fel kell hívni a zálogjoggal biztosított követelések bejelentésére, ha e követeléseknek nem ő a jogosultja. Ennek külön kimondására azért volt szükség, hogy a felszámolási eljárás során ezeket a követeléseket a zálogjogosulti bizományos biztosított követelésként tudja érvényesíteni annak ellenére is, hogy ezeknek a követeléseknek nem ő, hanem az őt kijelölő hitelezők a jogosultjai. Ez a rendelkezés a zálogjoggal fedezett követelések érvényesíthetőségére vonatkozik. A zálogtárggyal nem fedezett követelések érvényesítésére azonban a zálogjogosulti bizományos főszabály szerint már nem jogosult, kivéve, ha a biztosított követelések jogosultjai őt erre is feljogosították (meghatalmazták).

A Cstvm. végül a Cstv. 49/D. § (3) bekezdésében is külön nevesíti az alzálogjoggal terhelt követelést, amely ennek alapján azonos elbírálás alá esik a zálogjoggal biztosított követelésekkel.

5. A bizalmi vagyonkezelést érintő módosítások

5.1. A gyakorlatban felmerült kérdések

A bizalmi vagyonkezelés Ptk.-beli szabályai nemzetközi összehasonlításban is magas színvonalúnak tekinthetőek. Különösen nagy előny a Ptk.-beli szabályozás rugalmassága.[15] Ehhez kapcsolódóan azt is fontos kiemelni, hogy a hatályos adójogi szabályok megfelelőek, alkalmasak arra, hogy külföldiek számára is vonzóvá tegyék a magyar jog szerinti bizalmi vagyonkezelést.[16]

Az elmúlt évek gyakorlati tapasztalatai több kérdést is felszínre hoztak, amelyekre a Ptk. eredeti normaszövege alapján egyértelmű válasz nem volt adható. Ezek közül a két legfontosabb kérdés:

a) A határozatlan időre kötött bizalmi vagyonkezelési szerződésben kizárhatják-e a felek a vagyonrendelőt megillető rendes felmondás jogát?

b) A bizalmi vagyonkezelésbe adott vagyontömeg és a kötelesrészi igények közötti viszony tisztázása, vagyis, hogy a bizalmi vagyonkezelésbe adott vagyont hozzá kell-e számítani a kötelesrész alapjához?

Ezekre a kérdésekre az egyes törvényeknek az üzleti környezet jogi versenyképességének növelése érdekében szükséges módosításáról szóló 2017. évi LXI. törvény (a továbbiakban: Versenyképességi törvény) kívánt választ adni.[17]

5.2. A határozatlan időre kötött bizalmi vagyonkezelési szerződés vagyonrendelő általi felmondhatósága

Az első kérdés kapcsán indokolt volt elismeri azt a lehetőséget, hogy a felek a határozatlan időre kötött bizalmi vagyonkezelési szerződésben kizárhatják a rendes felmondás jogát. Ezt a módosítás diszpozitív szabályként fogalmazza meg (Versenyképességi törvény 24. §). Ennek alapján a Ptk. módosított 6:326. § (1) bekezdése azt rögzíti, hogy a vagyonrendelő a határozatlan időre kötött bizalmi vagyonkezelési szerződést – annak eltérő rendelkezése hiányában – felmondhatja. Ez egyértelmű helyzetet kíván teremteni, biztosítva a bizalmi vagyonkezelési jogviszony stabilitását, nem sértve azonban a konstrukció rugalmasságát sem.

5.3. Bizalmi vagyonkezelés és kötelesrészi igény

A második kérdésre adandó válasz során abból kell kiindulni, hogy a bizalmi vagyonkezelés nyilvánvalóan nem szolgálhat eszközül az öröklési jog kógens szabályainak a megkerülésére. A Ptk. kodifikátorainak sem lehetett ilyen szándéka. Ezért a Ptk. Öröklési jogi Könyvében egyértelművé kellett tenni, hogy az örökhagyó által bizalmi vagyonkezelésbe adott vagyon értékét hozzá kell számítani a kötelesrész alapjához [Ptk. 7:80. § (1) bekezdés]. Erre a Versenyképességi törvény 26. §-ában kerül sor.

Ez arra a kérdésre is választ ad, hogy kivel szemben érvényesíthet igényt a kötelesrészre jogosult: a vagyonkezelővel szemben. Ezt azért fontos kimondani, mert felmerült, hogy a kötelesrészre jogosult esetleg a kedvezményezettel szemben érvényesítse ezt az igényét. Mivel azonban a vagyon tulajdonosa a vagyonkezelő, ezért minden szempontból indokolt, hogy a kötelesrészre jogosult vele szemben lépjen fel, a vagyon kiadása pedig a vagyonkezelő kötelessége legyen.

Az öröklési jogi szabályok megfelelő módosításával együtt a Versenyképességi törvény 26. §-a az örökhagyó által bizalmi vagyonkezelésbe adott vagyont ingyenes adományként határozza meg. Az ingyenes adományra vonatkozó rendelkezéseket ennek alapján a bizalmi vagyonkezelésbe adott vagyonra nézve is alkalmazni kellene. Ennek következtében a bizalmi vagyonkezelésbe adott vagyonra is irányadó lenne az a Ptk. 7:81. § (1) bekezdésének a) pontjában foglalt szabály, amely szerint nem tartozik a kötelesrész alapjához az örökhagyó által a halálát megelőző tíz évnél régebben bárkinek juttatott ingyenes adomány értéke.

A módosítás tisztázni kívánja a szerződési szabadság és a kötelesrészre vonatkozó kógens rendelkezések egymáshoz való viszonyát. Egyértelművé teszi ugyanis, hogy a vagyonrendelő rendelkezési jogának a korlátját az öröklési jog kógens szabályai jelentik.

5.4. További öröklési jogi kérdések

Ugyancsak az öröklési jogi szabályok körében került kimondásra, hogy a végrendelettel alapított bizalmi vagyonkezelési jogviszony esetén a bizalmi vagyonkezelő a hagyatéki tartozásokért a kezelt vagyonnal úgy felel, mintha dologi hagyományban részesült volna (Versenyképességi törvény 27. §).

A végrendelettel alapított bizalmi vagyonkezelésre vonatkozóan még egy kérdést kellett rendezni, mégpedig azt, hogy az ilyen típusú vagyonkezelési jogviszony a vagyonkezelővé való kijelölésnek a vagyonkezelő által – a végrendeletben meghatározott tartalommal – történő elfogadásával, a vagyonrendelő halálának időpontjára visszamenő hatállyal jön létre. Erre a Versenyképességi törvény 25. §-ában került sor.

A kötelesrészi igénnyel szemben az osztályrabocsátás kérdése a hatályos szabályok alapján is rendezhető. Az osztályrabocsátási kötelezettséget ugyanis a vagyonkezelési szerződésben ma is ki lehet zárni.[18] A kérdés inkább az, hogy ha a vagyonrendelő egyáltalán nem rendelkezik az osztályrabocsátásról, akkor az az osztályrabocsátási kötelezettség kizárásának tekinthető-e. A Ptk. 7:56. § (1) bekezdése két esetben írja elő ezt a kötelezettséget: ha a hozzászámítást az örökhagyó kikötötte, vagy ha a körülményekből arra lehet következtetni, hogy a juttatást a hozzászámítás kötelezettségével adta. Az örökhagyó általi kikötésnek kifejezettnek kell lennie. Az osztályrabocsátás elsősorban tehát az örökhagyó kifejezett kikötése esetén terheli a megadományozott leszármazót. Ezen túl azonban a Ptk. módot ad arra is, hogy az osztályrabocsátási kötelezettségre hivatkozó az adományozás körülményeiből levezetve bizonyítsa a kötelezettség fennállását.[19]

Végül ugyancsak az öröklési joghoz kapcsolódik az a kérdés, hogy ha a kedvezményezett kötelesrészre is jogosult, akkor érvényesíthet-e igényt a vagyonkezelővel szemben szerződési jogi, illetve öröklési jogi alapon is. A kérdést továbbgondolva: ha a kedvezményezett mindkét jogalapon érvényesíthetne igényt, választhatja-e azt, amelyik alapján többre tarthat igényt? Ehhez kapcsolódóan pedig eljuthatunk ahhoz a kérdéshez is, hogy vajon a vagyonrendelő rendelkezhet-e úgy érvényesen, hogy aki a bizalmi vagyonkezelésbe adott vagyontömeggel szemben bármilyen igényt (így például kötelesrészi igényt) támaszt, az elveszíti kedvezményezetti pozícióját.

A konstrukció rugalmasságát növelendő, a Versenyképességi törvény 22. §-a ezzel a diszpozitív rendelkezéssel egészítette ki a Ptk. 6:311. §-át. Ennek alapján tehát a vagyonrendelő rendelkezhet úgy is, hogy a kedvezményezetti jogosultság megszűnik, ha a kedvezményezett a szerződésben meghatározottaktól eltérő jogcímen (így pl. kötelesrészi igény alapján) érvényesít igényt a kezelt vagyonnal szemben.

5.5. A vagyonrendelői pozícióban bekövetkező jogutódlás

Egy további kérdésként merül fel, hogy a vagyonrendelői pozícióban történhet-e jogutódlás. A természetes személy örököse automatikusan, a törvény erejénél fogva belép-e a vagyonrendelő jogutódjaként a jogviszonyba? Ez a kérdés természetesen nemcsak a bizalmi vagyonkezelés, hanem valamennyi szerződés, illetve tágabb értelemben kötelmi jogviszony esetén felmerül.

Ehhez kapcsolódva a Versenyképességi törvény 23. §-a azt mondja ki, hogy a vagyonrendelő a halála vagy jogutód nélküli megszűnése esetére a szerződésben kijelölheti a vagyonrendelőt megillető jogok gyakorlására jogosult és a vagyonrendelőt terhelő kötelezettségek teljesítésére köteles személyt.[20] A vagyonrendelőt ezen túlmenően még az a jog is megilletné, hogy korlátozza az általa kijelölt személy jogait. Kizárhatná például, hogy az általa kijelölt személy felmondja a vagyonkezelési szerződést. Ez a módosítás a kötelmi jog dogmatikáját sem sértené, hiszen nem azt mondaná ki a törvény, hogy a vagyonrendelői pozícióban automatikus jogutódlásra kerül sor.[21]

Amennyiben a természetes személy vagyonrendelő a halála esetére nem rendelkezne az őt megillető jogok gyakorlására jogosult, illetve az őt terhelő kötelezettségek teljesítésére köteles személyről, akkor az öröklés rendje érvényesül.

5.6. Zárszó

A bizalmi vagyonkezelésre vonatkozó Ptk.-beli szabályok módosításának elsődleges célja az elmúlt években felmerült és jogbizonytalanságot okozó kérdések tisztázása. Ezek a módosítások a jogintézmény vagyonvédelmi funkcióját kívánják erősíteni, amely különösen a külföldi vagyonrendelők számára egy kiemelten fontos szempont. A vagyonvédelmi funkciót leginkább a felmondhatóság kérdésének a rendezése erősítheti. Ennek révén ugyanis egyértelművé vált, hogy ha a felek a határozatlan idejű bizalmi vagyonkezelés esetén kizárták a vagyonrendelő általi felmondás jogát, akkor a vagyonrendelést visszavonhatatlannak tekintik.

A bizalmi vagyonkezelés Ptk.-beli szabályai mellett a bizalmi vagyonkezelőkről és tevékenységük szabályairól szóló 2014. évi XV. törvény is átfogóbb módosításra szorult. Ennek keretében sor került a vagyonkezelésre jogosultak körének a bővítésére, illetve a bizalmi vagyonkezelés és a befektetési szolgáltatási tevékenység elhatárolására. Fontos volt azonban fenntartani az állami kontrollt e felett a tevékenység felett. Ennek nyilván elsődlegesen az üzletszerűen végzett bizalmi vagyonkezelési tevékenység esetén kell fennállnia, az állam azonban az eseti vagyonkezelésre vonatkozó minimális ellenőrzésről sem mondhat le. Ez persze nem a szó klasszikus értelmében vett felügyelet, de egy olyan hatósági kontroll, amely képes lehet időben reagálni az esetleges visszaélésekre.

A jogalkotói cél egyértelműen az volt, hogy egy működőképes bizalmi vagyonkezelési konstrukció a magyar vagyonrendelők mellett a külföldi vagyonrendelők érdeklődését is felkeltse. Ez ugyanis nemzetgazdasági szempontból is lényeges előnyhöz juttathatná Magyarországot.

A szerző helyettes államtitkár, Igazságügyi Minisztérium; valamint tudományos munkatárs, Budapesti Corvinus Egyetem, Pénzügyi és Gazdálkodási Központ

Az írás A versenyképesség jogi kérdései 2017-ben – Tanulmányok a gazdasági jog köréből c. kötetben jelent meg.



[2]Bodzási Balázs: A dologi hitelbiztosítékok rendszere a Ptk. 2016. évi módosítása után. In: Bodzási Balázs (szerk.): Tanulmányok a gazdasági jog, a pénzügyek és a számvitel köréből. HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2016. 47–67.

[3]  Szatmáry István: Vezető tisztségviselők felelősségének változásai a közelmúlt jogalkotásában. In: Bodzási Balázs (szerk.): Tanulmányok a gazdasági jog, a pénzügyek és a számvitel köréből. HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2016. 245.

[4]  Az összefoglaló vélemény ezen az oldalon érhető el: http://www.lb.hu/sites/default/files/joggyak/osszefoglalo_velemeny_6.pdf

[5]  A relatív semmisségtől meg kell különböztetni a relatív hatálytalanságot.

[7]  Vékás Lajos: Szerződési jog. Általános rész. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2016. 348.

[8]  Itt „a zálogjog keletkezett” kifejezést módosítja a Cstvm. „a zálogjog létrejött” fordulatra, amely a Ptk. terminológiáját követi.

[9]  A Cstvm. az f) pontban szereplő 5%-ot 7,5%-ra emeli. Ezt azonban együtt kell értelmezni a Cstv. 49/D. § (2) bekezdésében foglalt, a körülírással meghatározott zálogtárgyra irányadó speciális szabály hatályon kívül helyezésével.

[10]  Itt a „haladéktalanul” kifejezést módosítja a Cstvm. a „15 napon belül” fordulatra.

[11]  Az újraszabályozott önálló zálogjogról részletesebben ld.: Bodzási Balázs: Önálló zálogjog. In: Bodzási Balázs (szerk.): Hitelbiztosítékok. HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2016. 749–813.

[12]  A Hbnytv. új 19/A. §-a szerint: „A nem lajstromozott ingóra vonatkozó tulajdonjog, más jog, valamint követelés biztosítéki célból történő átruházására vagy e vagyontárgyakra vonatkozó vételi jognak biztosítéki célból történő engedésére nem fogyasztó részéről vállalt kötelezettséget tartalmazó szerződés alapján e szerződés megkötésének tényét és az átruházó, illetve a vételi jogot engedő személyét a jogszerzésre jogosult akként köteles a nyilvántartásba bejegyeztetni, hogy hitelbiztosítéki nyilatkozatának a nyilvántartásban való rögzítésére és törlésére a zálogjogosulti nyilatkozatra, illetve ennek a nyilvántartásba való bejegyzésére és törlésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy a zálogjogosult alatt a jogszerzésre jogosultat, a zálogkötelezett alatt pedig az átruházót, illetve a vételi jogot engedőt kell érteni.”

[13]  A Cstv. 40. § (1) bekezdésébe a korábbi 90 nap helyett a 120 napot a Cstvm. 39. § 6. pontja iktatja be.

[14]  Ezzel kapcsolatban ld. Bodzási Balázs: Zálogjogosulti bizományos. In: Bodzási Balázs (szerk.): Hitelbiztosítékok. HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2016. 376–377.

[15]  Fontos kiemelni, hogy bár a bizalmi vagyonkezelésbe adott vagyon – szemben az alapítvánnyal – nem önálló jogi személy, a bizalmi vagyonkezelés mégis több, mint egy szerződés. Egy olyan sajátos jogviszonyról van ugyanis szó, amelyet jellemzően ugyan szerződés hoz létre, de amelyben meghatározó szerepe az elkülönített vagyonnak van. A vagyon elkülönítése tehát egy speciális jogviszonyt hoz létre, amely adott esetben a szerződés megszűnése (a vagyonrendelő halála) után is fennmarad.

[17]  Kihirdetve a Magyar Közlöny 2017. évi 85. számában (2017. június 8.). A törvény legtöbb rendelkezése a kihirdetést követő 15. napon lépett hatályba (2017. június 23.). Ld. Versenyképességi törvény 46. §-át.

[18]  B. Szabó–Illés–Kolozs–Menyhei–Sándor: i. m. 129.

[19]  Vékás Lajos: Öröklési jog. In: Vékás Lajos – Gárdos Péter (szerk.): Kommentár a Polgári Törvénykönyvhöz. 2. kötet, Wolters Kluwer, Budapest, 2014. 2448.

[20]  Az angolszász jogokban a vagyonrendelői jogok gyakorlására kijelölt személyt protektornak nevezik. Erről ld. B. Szabó–Illés–Kolozs–Menyhei–Sándor: i. m. 113.

[21]  A szerződéses pozíció örökölhetőségének a kérdése valamennyi szerződés esetén felmerül. Ezt a bizalmi vagyonkezelés esetén azért nem lenne célszerű külön kimondani, mert abból esetlegesen arra lehetne következtetni, hogy mivel erről a Ptk. más szerződéses jogviszonyoknál nem szól, ezért arra más szerződéseknél nem is kerülhet sor. Emiatt a szerződéses pozíció örökölhetősége, illetve az abban bekövetkező jogutódlás helyett célszerűbb a Ptk.-ban a vagyonrendelőt megillető jogok gyakorlására, illetve az őt terhelő kötelezettségek teljesítésére kijelölt személyről rendelkezni. Kérdésként merül fel ugyanakkor, hogy ilyen kijelöléssel a vagyonrendelő csak a halála, illetve a jogutód nélküli megszűnése esetére vonatkozóan élhet-e.