Magyarországon a lízinget a jelenleg hatályos Ptk. nem tipizálja, ezért ún. atipikus szerződésnek minősül. Az operatív lízinget a magyar jogszabályok egyáltalán nem definiálják. Ezzel szemben a pénzügyi lízing fogalmi körülírása három jogforrásban jelenik meg a magyar jogrendszerben: a Hpt.-ben (1996. évi CXII. törvény), a számviteli törvényben (2000. évi C. törvény) és az ún. Ottawai UNIDROIT-egyezményben (kihirdette: 1997. évi LXXXVI. törvény). A fenti jogszabályok közül egyedül az Ottawai Egyezményt tekinthetjük anyagi jogi normának, ám az kizárólag a határokon átnyúló nemzetközi pénzügyi lízinget (ún. crossborder lízinget) szabályozza, így belföldi jogügyletek tekintetében nem irányadó.

A Polgári Jogi Kodifikációs Főbizottság 2011. december 16-i ülésén elfogadta az Új Polgári Törvénykönyv megalkotására vonatkozó Javaslatot (a továbbiakban: Javaslat) és azt a Kormány részére átadta. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Javaslatot 2012. február 15-én honlapján közzétette, majd 2012. március 5. napján megkezdte annak társadalmi egyeztetését. A Javaslatban a Magyarországon immár több mint két évtizedes múltra visszatekintő lízingügylet tipizált szerződésként jelenik meg. A lízingszerződésre vonatkozó tervezett rendelkezések a Javaslat Hatodik Könyvének (Kötelmi Jog) Harmadik Részében (Egyes szerződések) a XX. Cím (Hitel- és számlajogviszonyok) LIX. Fejezetében (Lízingszerződés) találhatóak. A lízinggel a 6:411. §-tól a 6:417. §-ig hét paragrafus foglalkozik.

Mivel valószínűsíthetően az új Ptk. lesz az első olyan ténylegesen hatályba lépő, önálló szabályozást tartalmazó anyagi jogi norma, amely a lízinget sui generis szerződésnek minősíti, érdemes a Javaslatban megjelenő koncepciót az eddigi jogalkotás és gyakorlat szempontjából áttekinteni.

I. A lízingszerződés fogalma és alapelemei

A Javaslat 6:411. §-a szerint „lízingszerződés alapján a lízingbevevő díj fizetése ellenében a lízingbeadó tulajdonában álló lízingtárgy hasznos élettartamát elérő vagy meghaladó ideig való használatára illetve – ha a használat időtartama ennél rövidebb – a szerződés megszűnésekor a dolog tulajdonjogának ellenérték nélkül vagy a dolog forgalmi értékénél alacsonyabb áron történő megszerzésére jogosult.”

1. A lízingtárgy beszerzése

A legszembetűnőbb jellegzetesség, hogy a Javaslat – a magyar jogszabályok közül a lízinggel kapcsolatos rendelkezéseket eleddig egyedül meghatározó Hpt.-vel és számviteli törvénnyel, továbbá a kialakult gyakorlattal szemben – nem teszi a lízing fogalmi elemévé azt, hogy a lízingtárgyat a lízingbeadó a lízingbevevő megbízása alapján, a lízingbevevő által meghatározott feltételeknek megfelelően vásárolja meg. A Javaslat a lízingszerződés fogalmát abból a premisszából kiindulva szabályozza, hogy a lízingszerződés megkötésekor a lízingtárgy a lízingbeadó tulajdonában van. A Javaslatban megjelenő fogalom-meghatározás ezen eleme mind az operatív, mind a pénzügyi lízing körülírására alkalmas lehetne, ám a további részletekből kiderül, hogy a jogalkotó szándéka egyértelműen és kizárólag a belföldi pénzügyi lízing szabályozására irányul.

2. Szavatosság

A Javaslat a szavatossági jogok körében különbséget tesz aközött, hogy a lízingbeadó közreműködött-e a lízingtárgy eladójának vagy a lízingtárgy kiválasztásában vagy sem.

a) Lízingbeadói közreműködés eladó vagy dolog kiválasztásában

Ha a lízingbeadó közreműködött az eladó vagy a dolog kiválasztásában, illetve a dolog tulajdonjogának megszerzésére irányuló szerződésből fakadó szavatossági jogairól a lízingbevevő hozzájárulása nélkül lemondott, a lízingbeadó szavatol azért, hogy

– a lízingtárgy a lízing egész tartama alatt szerződésszerű használatra alkalmas és megfelel a szerződés előírásainak,

– harmadik személynek nincs a lízingtárgyra vonatkozóan olyan joga, amely a lízingbevevőt a használatban korlátozza vagy megakadályozza.

Amennyiben tehát a lízingbeadó közreműködik a szállító vagy a lízingtárgy kiválasztásában, lényegében kellék- és jogszavatossággal tartozik a lízingtárgy vonatkozásában a lízingbevevő felé. A joggyakorlatra vár annak kimunkálása, hogy mi minősül olyan közreműködésnek a lízingbeadó részéről, amely a fenti szavatossági szabályok alkalmazását kiváltja. Mindenesetre érdekes jogvitákat generálhat ez az újszerű megoldás a jövőben. Közreműködésnek tekinthető-e például az, ha a lízingtársaság egyetlen munkatársa sem ajánl ugyan kereskedőt a leendő ügyfélnek, ám a lízingtársaság honlapja hivatkozik cégnév szerint meghatározott kereskedőkkel való együttműködésre és az ügyfél állítása szerint a honlapon található ajánlás alapján keres fel egy kereskedőt a lízingtárgy beszerzése céljából? Fontos kérdés ez a gyakorlat szempontjából, hiszen köztudott a szállítók és egyes lízingcégek közötti együttműködés, amely egyes esetekben személyes kontaktusokon alapul, de gyakori például, hogy egyes gyártóvállalatok saját lízingcéget alapítanak (általában alvisszlízing-típusú finanszírozás keretében). Vajon automatikusan meg fogja-e a bíróság állapítani a lízingbeadó közreműködését a lízingtárgy vagy a szállító kiválasztásában olyan esetben, amikor köztudott a lízingcég és a kereskedő együttműködése, és a lízingbevevő egyébként azért választotta ki az adott szállítót vagy lízingtársaságot, mert az nyilvánvalóan kedvezőbb feltételeket kínált a versenytársakhoz képest?

Különös jelentősége lesz minden mozzanatnak a lízingbeadói közreműködés megállapíthatóságát illetően, hiszen az új Ptk. tervezete nem irányoz elő felelősség-megosztást a felek között a szavatossági jogokat illetően a lízingbeadó és a lízingbevevő közreműködésének arányára tekintettel, azaz a lízingbeadó részéről a minimális szintű közreműködés is kiválthatja a szigorú szavatossági szabályok érvényesítésülését.

b) Lízingbeadói közreműködés hiánya az eladó vagy dolog kiválasztásában

Ha a lízingtárgyat a lízingbevevő választotta ki vagy az a lízingbevevő által meghatározott feltételeknek felel meg, a lízingbevevő jogot szerez arra, hogy szavatossági jogokat a lízingbeadóval egyetemlegesen, azaz a lízingbeadótól függetlenül is gyakorolja. Ennek kettős korlátja van:

– Az egyetemleges joggyakorlás csak akkor lehetséges, ha a lízingszerződés tényéről és a lízingbevevő személyéről a lízingbeadó vagy a lízingbeadás hitelt érdemlő módon történő igazolása esetén a lízingbevevő a szállítót értesítette. (Nem tisztázott azonban, hogy az értesítésnek mikor kell beköveteznie: az adásvételi szerződés vagy a lízingszerződés megkötésekor, esetleg azt megelőzően, illetve azt követően bizonyos időn belül vagy elegendő, ha az értesítés közvetlenül a szavatossági igény érvényesítését megelőzően vagy azzal egyidejűleg történik.)

– Az elállás és a kicserélés jogával a lízingbevevő nem élhet a lízingbeadótól függetlenül, csak közös nyilatkozattal, azaz a lízingbeadóval történő akarategységben.

Ez a szemlélet némileg ellentmond a gyakorlatnak, hiszen míg a Javaslat a szavatossági igények érvényesítését jogként fogja fel és akként is szabályozza, a szavatossági jogok érvényesítését a lízingcégek Magyarországon kifejezetten a lízingbevevő kötelességévé teszik.

3. A lízing lehetséges tárgya

A Hpt. szerint ingók, ingatlanok és vagyoni értékű jogok, míg a Számviteli törvény alapján eszközök lehetnek a pénzügyi lízing tárgyai. Mindezekhez képest a Javaslat a „dolgokat” tekinti lízingtárgynak. A Javaslat az Ötödik Könyv (Dologi Jog) Második Részének (Tulajdonjog) III. Címében (A tulajdonjog általános szabályai) a IV. Fejezet (A tulajdonjog tárgyai) 5:14. § (1) bekezdésében a „birtokba vehető testi tárgyakkal” azonosítja a „dolog” fogalmát, továbbá a (2) bekezdés szerint az értékpapírokra, valamint a dolog módjára hasznosítható természeti erőkre is a dologra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

Mindezekből az szűrhető le, hogy a Javaslat szándéka szerint a birtokba vehető testi tárgyak, tehát ingó és ingatlan dolgok lehetnek alapvetően a lízing tárgyai, jogok nem. Ezt az értelmezést erősíti, hogy a végül hatályba nem lépett 2009-es Ptk. a lízing tárgyaként egyértelműen azonosította a forgalomképes dolgokat és a jogokat. Amennyiben tehát a kodifikációs bizottságnak szándékában állt volna, egyértelműen jelezte volna a Javaslatban, ha jogokat is a lízing tárgyává kívánná tenni.

4. A vételi jog

A lízinget eljárási jellegű szabályokkal körülíró Hpt. és számviteli törvény által követett módszerrel összhangban a Javaslat 6:411. §-ában a vételi jogot egyértelműen a lízing fogalmi elemének tekinti. Ez az a pont, ami egyértelművé teszi, hogy a Javaslat a pénzügyi lízing szabályait határozza meg, kívül rekesztve szabályozási hatókörén az operatív lízinget. (Operatív lízing esetén ugyanis kizárt a lízingbevevő tulajdonszerzése a lízingtárgy felett.) Megállapítható továbbá, hogy a Javaslat a belföldi pénzügyi lízinget szabályozza, hiszen a határokon átnyúló lízingre az ún. Ottawai Egyezményt kell alkalmazni.

A hivatkozott rendelkezés szerint ugyanis a lízingbevevőnek joga van a lízingtárgy tulajdonjogának megszerzésére

– ellenérték nélkül (ha nincs maradványérték) vagy a dolog forgalmi értékénél alacsonyabb áron (ha van maradványérték), de

– csak akkor, ha a lízingtárgy használatának időtartama rövidebb, mint a lízingtárgy hasznos élettartama, vagyis ha a lízingtárgy a szerződés megszűnésekor még fennáll és nem vált használhatatlanná.

Érdekes ez a fogalmi körülírás több okból is:

– A Javaslat nem a vételi jog gyakorlásának ellenértékére koncentrál, hanem annyit határoz meg, hogy az ellenérték nélkül történjen vagy ellenértékkel, de a forgalmi értéknél alacsonyabban. Ezzel szemben a gyakorlat és a Hpt. meghatározása is egyértelműen a lízingdíj teljes tőketörlesztő és kamattörlesztő részének megfizetéséhez köti a vételi jog gyakorlását, közvetve meghatározva ezzel a vételi jog gyakorlásakor alkalmazandó vételárat (teljes lízingdíj csökkentve a futamidő alatt törlesztett összegekkel), ami maradványérték meghatározásának hiányában nulla is lehet. A teljes lízingdíjat tőkével és kamatokkal együtt azonban mindenképpen meg kell fizetni.

Hiányzik továbbá a nyíltvégű lízingekre jellemző vevőkijelölési jog, vagyis azon kitétel, miszerint a lízingtárgyon nem csak a lízingbevevő, hanem az általa megjelölt személy is tulajdonjogot szerezhet. Ez vélhetően a gyakorlatban nem fog problémát okozni, tekintettel a Javaslat 6:1. § (3) bekezdésére, mely szerint a kötelmeknek a felek jogaira és kötelezettségeire vonatkozó szabályaitól a felek egyező akarattal eltérhetnek, ha jogszabály az eltérést nem tiltja. Így lehetőség nyílik a lízingcégek számára a jövőben is, hogy a lízingszerződés tartalmát a Ptk.-beli általános szabályoktól eltérően határozzák meg (például nyíltvégű lízingnél fenntartva a vevőkijelölési jogot).

5. A határozott időtartam

A Javaslat (szemben az eljárási jellegű Hpt.-vel és Számviteli törvénnyel) nem teszi a lízing fogalmi elemévé azt, hogy a lízingszerződés határozott időre jön létre. A szabályozás jellegéből és a lízingdíj fizetésére, illetve a lízingdíj megállapítására vonatkozó szabályokból azonban következik, hogy a Javaslat kizárólag határozott idejű belföldi pénzügyi lízingszerződés kötését teszi lehetővé.

II. A felek jogai és kötelezettségei

1. A használat joga

A Javaslat 6:414. §-a tartalmazza a pénzügyi lízing alapelemét: a lízingbevevő jogosult a lízingtárgy használatára. A használat jogát a Javaslat szerint a lízingbevevő kizárólag a lízingbeadó hozzájárulásával jogosult másnak átengedni. Ha a lízingbevevő a dolgot a lízingbeadó engedélyével más használatába adta, a használó magatartásáért mint sajátjáért felel. Ha pedig a lízingbevevő a dolgot a lízingbeadó engedélye nélkül engedi át másnak használatra, felelős azért a kárért is, amely e nélkül nem következett volna be.

2. A hasznok szedésének joga

A Javaslat egyértelműen kimondja, hogy a lízingbevevő a dolog birtokának megszerzésétől kezdve szedi a dolog hasznait (6:415. §).

3. A terhek viselése

A lízingbevevő kötelezettségei körében a Javaslat kifejezetten előírja, hogy a lízingtárgy birtokbavételétől a lízingbevevő köteles a dologgal járó terhek viselésére (6:415. §) A Javaslat tehát nem korlátozza a költségek, terhek körét, így minden, a lízingtárgyhoz közvetlenül vagy közvetve kapcsolódó teher és költség viselésének kötelezettségét a lízingbevevőre telepíti.

4. A kárveszély viselése

A Javaslat 6:415. §-a értelmében a lízingbevevő viseli azt a kárt, amelynek megtérítésére senkit (helyesebben: mást) nem lehet kötelezni.

5. A lízingdíj fizetése

A lízingdíj fizetését a Javaslat a lízingbevevő alapvető kötelezettségének és a lízingtárgy használata ellenértékének tekinti. A lízingdíjat meghatározott időszakonként előre kell fizetni. A Javaslat szerint a lízingbevevő nem köteles lízingdíjat fizetni arra az időre, amely alatt a lízingtárgyat a lízingbeadó ellenőrzési körébe tartozó okból nem használhatja.

A Javaslat 6:417. § (3) bekezdése értelmében a lízingbeadó a lízingszerződést azonnali hatállyal felmondhatja, ha

– a lízingbevevő elmulasztotta a lízingdíj vagy a jogszabály alapján a lízingbevevőt terhelő költségek és közterhek megfizetését, továbbá

– a lízingbeadó a lízingbevevőt megfelelő határidő tűzésével és a következményekre való figyelmeztetéssel a hátralék megfizetésére felszólította és

– a lízingbevevő a póthatáridőre való teljesítést is elmulasztotta.

A Javaslat rendelkezései eddig a pontig az eljárási jellegű Hpt.-hez és Számviteli törvényhez hasonlóan szabályozzák a felek jogait és kötelezettségeit.

6. A nyilvántartásba vételi kötelezettség

Speciális kötelezettség jelenik meg azonban a Javaslat 6:412. §-ában, melyhez hasonlót a Hpt.-ben vagy a számviteli törvényben sem találhatunk. A Javaslat a pénzügyi lízing alapfeltételének tekinti ugyanis a lízingszerződés bejegyzését a lízingszerződés megkötésekor

– ingatlan esetén a telekkönyvbe,

– ingóság esetén a zálogjogi nyilvántartásba vagy ha az ingó dolog tulajdonjogát vagy a jog fennállását közhiteles nyilvántartás tanúsítja és jogszabály a dolog vagy jog elzálogosítását a lajstromba való bejegyzéshez köti, a megfelelő lajstromba.

A Javaslat tehát ingatlan esetében csak az ingatlan-nyilvántartásba, ám ingóság esetén két nyilvántartásba (zálogjogi nyilvántartásba, azaz a köznyelvben a MOKK-nyilvántartásba és az ingó dolgok tulajdonjogát vagy jog fennállását tanúsító egyéb közhiteles nyilvántartásba) való bejegyzést is megkövetel. Megjegyzendő, hogy a Javaslat szövege – mely a bejegyzés megtörténtét a lízingszerződés megkötésével egyidejűleg követeli meg – ebben a változatban nem végrehajtható és bizonyosan jogvitákat fog generálni. Helyesebb lenne a bejegyzés megtörténte helyett a bejegyzési eljárás kezdeményezését előírni, pontosan megjelölve azt is, hogy ez a kötelezettség melyik felet terheli. A Javaslat megismert szövege szerint ugyanis a nyilvántartásba vételi kötelezettség kötelezettje sem tisztázott, ami gyakorlatban problémát okozhat annak a szerződő félnek, amelyiknek inkább érdeke a megkötött szerződés lízingnek való minősítése. Indokolt továbbá a bejegyzési eljárás kezdeményezésére a lízingszerződés megkötésétől számított ésszerű határidőt (pl. 8 napot) meghatározni, a bejegyzés kezdeményezésére a lízingszerződés megkötésének napját kijelölni ugyanis nem minősül reálisan megvalósíthatónak, már csak az adminisztrációs teher miatt sem.

A lajstromozási eljárás kötelezettségének szabályozása különös jelentőséggel bír, hiszen a nyilvántartásba vétel elmaradása igen komoly szankcióval jár: a megkötött szerződés nem minősül lízingnek, hanem részletvétellel történő adásvételi szerződésnek. A Javaslat ugyanis akként rendelkezik, hogy nyilvántartásba vétel hiányában a lízingbevevő tulajdonjogot szerez a lízingtárgyon, és a lízingszerződés feltételei szerint terheli vételár-fizetési kötelezettség. Ez a szabály több kérdést szül, mint amennyit megoldani kíván: a vételár részét képezik-e finanszírozás ellenértékének minősülő kamatok vagy különböző díjak (rendelkezésre tartási jutalék, folyósítási díj), nyíltvégű pénzügyi lízing esetén a lízingbevevő elveszti-e a választási lehetőségét a vételi opciót illetően és a maradványértéket is köteles-e kifizetni a lízingcégnek stb. A Javaslat által választott megoldás ebből a szempontból átgondolatlannak tűnik, hiszen a részletvétel és a lízing (mint az adásvétel, a bérlet és a kölcsön jegyeit ötvöző speciális finanszírozási forma) alapelemei csak részben feleltethetőek meg egymásnak.

III. Összegzés

Az új Ptk. megalkotására vonatkozó Javaslat a belföldi pénzügyi lízing alapvető szabályait határozza meg. A Javaslat által megfogalmazott szabályokról általánosságban elmondható, hogy nagyrészt összhangban vannak a jelenlegi magyar eljárási jellegű rendelkezésekkel (Hpt., számviteli törvény), amelyek tulajdonképpen a magyar lízingpiac elmúlt 20 évben kialakult jogértelmezését tükrözik.

Mindazonáltal a Javaslat hibájául róható fel, hogy

– néhány ponton a magyarországi lízingügyletek gyakorlatától élesen eltérő olyan megoldást választott, amelynek racionalitása megkérdőjelezhető és feltétlenül átdolgozást igényel (a lízingbeadó közreműködésének megítélése a lízingtárgynak vagy a lízingtárgy eladójának kiválasztásában, a szavatossági igények érvényesítésének jogként és nem a lízingbevevő kötelességeként történő értelmezése, nyilvántartásba vételi kötelezettség előírása);

hiányzik a Javaslatból a lízing lehetséges tárgyának egyértelmű körülhatárolása, illetve a vagyoni értékű jogok beemelése a lízingtárgyak körébe, a különbségtétel nyíltvégű és zártvégű pénzügyi lízing között, illetve a kifinomultabb, speciális lízingformák (allízing, visszlízing) legalább definíció szintjén való megjelenése;

– a Javaslat koncepciója a lízingszerződést illetően háttérbe szorítja a lízing finanszírozási jellegét (a Javaslat vételi jog gyakorlásakor a vételárat nem köti a finanszírozás összegéhez, illetve nem tartja fenn a 3. személyek kijelölésének lehetőségét a vételi jog gyakorlása tekintetében nyíltvégű pénzügyi lízing esetében).

A fenti szempontokra tekintettel tehát elengedhetetlen a Javaslat jelenlegi szövegének áttekintése és az ún. társadalmi egyeztetés keretében a lízingpiac érintett résztvevőinek bevonásával történő korrekciója.

Hozzászólások

hozzászólás