Szeibert Orsolya: A tulajdonjog-fenntartás mint hitelbiztosíték (PJK, 2000/4., 10-21. o.)

A cikk letölthető PDF formátumban is.

I. Bevezetés

A jogszabály-alkotás nem öncélú tevékenység: a jogi rendelkezések célja minden esetben a társadalmi-gazdasági viszonyok, jelenségek szabályozása, rendezése. Ily módon a valóság és a jogi rendelkezések között mindig szoros a kapcsolat, s a hitelbiztosítékok köre azoknak a területeknek az egyike, ahol a gazdasági szükséglet nagyon erősen sürgeti a leginkább megfelelő jogi megoldások kidolgozását.

A hitelbiztosítékokkal kapcsolatos kérdések a tőkekereslet és – kínálat viszonylagos egyensúlya esetén is folyvást felszínre kerülnek, tőkeszegény időszakban pedig különös jelentőséget kapnak. A biztosítékok szerteágazó és népes családjából az utóbbi évtizedekben előtérbe kerültek azok a dologi hitelbiztosíték-típusok, melyek segítségével ingó dolgok anélkül terhelhetőek meg, hogy azokat a hitelező birtokába bocsátanák, illetve éppen az adós részére kerülnek átadásra. Ezen biztosítékok közül a legjelentősebbek: az ingó jelzálogjog, a biztosítéki tulajdonátruházás és a tulajdonjog fenntartása.

Hazánkban a tőkekereslet kielégítése szintén megoldásra váró probléma. Az utóbbi években hangsúlyt kaptak azok a felvetések, amelyek ennek a helyzetnek a javítását célozzák. 1996-ban a Polgári Törvénykönyvet módosító zálogjogi novella megteremtette ingó dolgok jelzálogjoggal történő megterhelésének lehetőségét, szakítva így azzal a megszokott rendszerrel – mely a magyar jogi szabályozás történetében korántsem volt minden időszakban jellemző -, mely szerint ingók biztosítékul történő lekötése csak azok átadása útján lehetséges, a hitelező védelmének és a gazdasági forgalom biztonságának garantálása érdekében. Az ingó jelzálogjogi nyilvántartás kialakítása komoly előrelépést jelent, jelentőségét emeli az a tény, hogy nem valamely egységes módszerhez történő csatlakozásról van szó, hiszen az ingó hitelbiztosítékok fenti típusai korántsem jelennek meg az egyes jogrendszerekben egységes és tiszta formában. Ahány ország, annyi megoldás-rendszerről lehet beszélni.

A Ptk. nem ismeri a biztosítéki tulajdonátruházás Németországban elterjedt intézményét, a kötelmi jogi különös rész adásvételről szóló fejezete azonban lehetővé teszi a tulajdonjog fenntartását.

Tanulmányunk célja az alábbiakban a tulajdonjog-fenntartás jogi természetének, rendszerének elemzése, különös tekintettel hitelbiztosítéki funkciójára, illetve ennek lehetőségére. Kitérünk ennek keretében a Magánjogi Törvényjavaslat megoldására, a korszak bírói gyakorlatára, az akkor felvetődött legfontosabb kérdésekre, a mai szabályozásra továbbá a tulajdon-fenntartás lényeges vonatkozásainak tükrében bemutatunk néhány külföldi példát. Ez különösen azért lényeges, mert ez a biztosítéki forma számos más ország jogrendszerében is megjelenik, ám szinte csak az elnevezés és az alapforma egységes, az általuk betölthető és betöltött feladat, jogi hatásuk nem az. A tanulmány zárása arra a kérdésre keres választ, hogy szükség van-e a jelenlegi helyzetben a tulajdonjog-fenntartás lehetőségének biztosítására, s amennyiben igen, megfelel-e a követelményeknek a hatályos szabályozás vagy indokolt lenne-e szélesebb körben lehetővé tenni ennek a biztosítéki eszköznek az érvényesülését.

II. A tulajdonjog-fenntartás jogi ismérvei

A Ptk. 368. §-ának (1) bekezdése értelmében az eladó a tulajdonjogot csak a szerződés megkötésekor, írásban és legfeljebb a vételár teljes kiegyenlítéséig tarthatja fenn. A (2) és (3) bekezdések a jogi hatásról rendelkeznek – szűkszavúan.

A tulajdonjog-fenntartás biztosítéki szerepét azáltal tölti be, hogy a felek megállapodása értelmében az eladó a dolgot a vevő birtokába bocsátja, de a tulajdonjogot fenntartja, az csak a vételár teljes kiegyenlítésekor, az utolsó részlet megfizetésével száll át. A hitelezői pozíciót a tulajdonosi helyzet szilárdítja meg.

1. A tulajdon-fenntartásnak mint biztosítéki eszköznek sarkalatos pontja a tulajdonjog átszállása. Az átszállás időpontját tekintve két rendszer különíthető el¹: a kötelmi rendszer – ez az angol, illetve francia megközelítés – és a dologi rendszer – ez érvényesül a német jogban, valamint a magyar szabályozásban is.

A kötelmi rendszer kiindulópontja, hogy a tulajdonjog már a szerződés megkötésével átszáll, a megállapodás és az átruházás nem válik el egymástól, illetve ez az elválasztás nem erőteljes.² (Ez természetesen meghatározza a tulajdonjog-fenntartás szabályozását is.) A német BGB határozottan elkülöníti a kötelmi ügyletet, a megállapodást és a dologi jogügyletet, a tulajdonjog átruházását. Ez a megoldás egyszerűvé tette a tulajdonjog fenntartásának szabályozhatóságát.³ A hazai megoldás szintén ezt az elvet követi, az érvényes jogcímen történő megállapodás mellett szükséges, hogy a tulajdonjog átszállása külsődlegesen is megjelenjék – ezáltal valósul meg az ingó tulajdonátruházás mint dologi hatályú szerződés.⁴

Tulajdon-fenntartás esetén ez a két mozzanat elválik egymástól (Eörsi utal arra, hogy ez éppen azon területek egyike, amelyek a kötelmi és dologi rendszert egymáshoz közelítik⁵). A felek megállapodnak – ez a többnyire vételi szerződés önmagában nem feltételes, csupán a tulajdonjog átruházása tolódik el⁶, egy felfüggesztő feltételhez kötődve. Az átadás megtörténik, de a felek akarata a traditio ellenére nem célozza a tulajdonjog átszállását, illetve a vevő vételár-fizetésétől függően a későbbi időpontban történő átszállást célozza. (Az átadás mögött álló akarat a döntő annak jogi hatása szempontjából.)

2. A római jog nem ismerte a tulajdonjog-fenntartás kikötését, mivel az eladót ez a jogosítvány törvénynél fogva megillette.⁷ Annak az elvnek az érvényre juttatása érdekében, mely szerint az adásvétel szinallagmatikus jellege kizárja, hogy bármelyik félnek a másik részére hiteleznie kelljen, az eladó a dolgot zálogként mindaddig magánál tarthatta, amíg a vevő nem egyenlítette ki a teljes vételárat. Amennyiben pedig az eladó a dolgot már a vételár kifizetése előtt átadta a vevő részére, a tulajdonjog nem szállt át, kivéve, ha az eladó más biztosítékot kapott vagy kifejezésre juttatta, hogy a vételár törlesztésére haladékot ad.⁸ A tulajdonjog fenntartása tehát nem kikötésként, kivételként jelentkezik, hanem ellenkezőleg: alapesetként.

Az adásvétel szinallagmatikus ügylet abban az esetben is, ha az eladó a tulajdonjogot fenntartja – azaz, amikor a kötelmi szerződés keretében a felek abban állapodnak meg, hogy a tulajdonjog egy feltétel későbbi beálltával – a vevő vételár-tartozásának teljes törlesztésével száll át a vevőre. A felek megállapodásukkal valójában kölcsönös hitelezési ügyletet hoznak létre: az eladó átadja a dolog birtokát, ám ez csupán részletteljesítés, “adós” marad a tulajdonjog átruházásával, míg a vevő a vételárrészletek tekintetében minősül adósnak.⁹

A tulajdonjog fenntartásának lehetőségét nemcsak az a tény alapozza meg, hogy nem a traditio, hanem a felek akarata döntő a tulajdonjog átszállásának időpontjára nézve, hanem a fentiek alapján az is, hogy az adásvételi megállapodás pactum reservati dominii kikötése mellett is vétel marad.

3. A tulajdonjog-fenntartás ingók visszterhes elidegenítéséhez kapcsolódik, s így a kötelmi jogi rész keretében kerül szabályozásra, ám ennek ellenére dologi biztosíték, hiszen a hitelező kezében a legerősebb dologi jogosítvány, a tulajdonjog marad, illetve e jog széles körű érvényesítésének lehetősége. Míg a dologi biztosítékok rendszerint idegen dologbeli jogként¹⁰ jelennek meg, addig a tulajdonjog-fenntartás mellett kötött ügylet hitelezője az átadott dolog tulajdonosa marad.

A tulajdonjog fenntartása különös hitelezési forma abban az értelemben, hogy ténylegesen hitel felvételére vagy hitel nyújtására nem kerül sor, ám az adós mégis a hitelből fakadó előnyöket élvezi.¹¹ A hitelező biztosítékának tárgya a saját dolga marad, ám tulajdonjoga már abban az értelemben sem jelenik meg abszolút és feltétlen jogként, amennyiben egy ilyen kikötés nélkül annak lenne nevezhető: terheli ugyanis a vevő várományi joga. A birtoklás joga mellett az adós várományosa a tulajdonjognak, s e jogosítvány súlyát az adja, hogy a várományi jog teljesedése, a tulajdonjog megszerzése csak a vevő cselekményétől függ. Az utolsó vételárrészlet kifizetésével ugyanis ipso facto reá száll a tulajdonjog, az eladó semmiféle cselekménye nem szükséges ehhez.¹² Az eladó a vevő szerződésszerű teljesítése esetén ezt a jogi helyzetet nem változtathatja meg.¹³

4. A biztosítékok célja, hogy a hitelezőt az adós nem szerződésszerű teljesítése esetén sem érje károsodás. Annak vizsgálata előtt, hogy jelen esetben a tulajdonjog miként biztosítja az eladó pozícióját, utalni kell arra, hogy minden hitelbiztosítéki konstrukció kialakítása során a legnagyobb feladat az eltérő érdekek megfelelő kiegyenlítése.

A hitelező óvatos, olyan biztosítékot kíván az ügylet során kapni, amely pozícióját a lehető legtöbb oldalról védelmezi. Természetesen az adós nem élvez előnyöket olyan biztosítéknyújtási kötelezettség melletti hitelfelvétel esetén, amely gúzsba köti és kiszolgáltatja. Figyelembe kell venni a fentiekkel egy sorban a gazdasági forgalom és harmadik, jóhiszemű személyek biztonságához fűződő érdekét, továbbá a nyilvánossághoz, a fennálló jogi helyzet nyilvánossá tételéhez kapcsolódó érdeket. Minden egyes hitelbiztosíték esetén a fenti szempontok mérlegelésével kialakított jogi megoldás jellege határozza meg, hogy az adott biztosíték mely réteg számára hordoz előnyöket, illetve mutatkozik hátrányosnak, s csak e szempontok körültekintő figyelembevétele eredményezhet működőképes, mind a keresleti, mind a kínálati oldal számára is elfogadható eszközt.

4.1. A hitelező pozícióját szilárdító jellemzők

A tulajdonjog-fenntartás mint hitelbiztosíték vonatkozásában meg kell különböztetni a hitelező és adós közötti belső jogviszonyt és a biztosíték dologi jellegéből adódó külső jogviszonyt, amely a hitelező és a kötelmi viszonyon kívüli harmadik személy(ek) között áll fenn.¹⁴

A felek szerződésükben megállapodnak abban, hogy a vételár részleteit milyen időpontban és összegben kell törleszteni, Amennyiben a vevő késedelembe esik, az eladót megilleti az elállás joga.¹⁵ A szerződés megkötésének idejére visszamenő hatállyal szűnik meg, az eladó visszakapja a dolgot, a kifizetett vételárrészletek pedig visszajárnak az adósnak. A hitelező a kifizetett részletekből levonhatja a használati díjat és a rendeltetésszerű használat mértékét meghaladó értékcsökkenést.¹⁶

A dolog visszakövetelésének fenti lehetőségén túlmenően a hitelező pozícióját alapvetően a külső jogviszonyban őt megillető jogok határozzák meg, hiszen tulajdonjog-fenntartás esetén a dologi vonatkozások kapnak igazán hangsúlyt. Tulajdonjoga alapján felléphet a vevő vagyonára vezetett végrehajtás és az adós fizetésképtelensége miatt indult felszámolás során. Igénypert indíthat, követelheti a dolog foglalás alóli feloldását, illetve azt, hogy a dolgot ne vegyék a csődtömegbe – kiigénylési joggal rendelkezik.¹⁷ Amennyiben ez ténylegesen érvényesül, a hitelező biztos helyzetben tudhatja magát, tekintve, hogy a vevő a dolgot nem idegenítheti el és ily módon harmadik rosszhiszemű személyek nem szerezhetnek tulajdonjogot a vevő birtokában lévő dolgon, emellett pedig a vevő hitelezőivel szemben is különleges a helyzete. A jog nem tekinti sem a végrehajtást kérőt, sem a csődhitelezőket jóhiszemű személyeknek, s védelemben részesíti a tulajdonost.¹⁸

Az eladó számára az intézmény további előnye, hogy a dolog rongálódásának, károsodásának veszélyét a birtokos viseli. Az adásvétel feltétlen, csupán a jog átszállás tolódik ki az utolsó részlet megfizetéséig, így a kár a vevő érdekkörében következik be.¹⁹ Az eladó csupán a tulajdonjog elvesztésének veszélyét viseli. A tulajdonjog védelmére a polgári jog természetesen csupán bizonyos határok között képes – megfelelő büntetőjogi szankciót kell kilátásába helyezni arra az esetre, ha a vevő a dologgal tulajdonosként rendelkezik, elidegeníti vagy megterheli.

Az eladó hitelezői státusát a kötelmi és dologi jogosítványok kettőssége teszi teljessé, de ha utóbbi igényét nem érvényesíti, kötelmi jogviszonya alapján az adóssal szemben felléphet (kártérítést követelhet).²⁰

4.2. Az adós védelmének biztosítása

A tulajdonjog-fenntartás mellett vásárló adós helyzetét a másik oldalról ugyanaz biztosítja, mint a hitelezőét. Számára is előnyös a részletek és törlesztésük idejének pontos megállapítása, hiszen szerződésnek megfelelő teljesítés esetén a dolog tulajdonjogát az eladó cselekménye nélkül megszerzi, sőt, ekkor már akár az eladó akarat ellenére is. Várományi joga (ld. 3. pont fent) biztosítja, hogy az eladót a megállapodás szintén köti, s a dolgot nem veheti vissza, csak a szerződésbe ütköző vevői magatartás, késedelem esetén.

4.3. A forgalom biztonságának védelme

Az eladó tulajdonjogának védelme és a forgalom biztonságának védelme egyes esetekben összeütközik. Ennek az ütközésnek a feloldása az utóbbi javára dől el: harmadik jóhiszemű személyek visszterhesen szerzett jogait a tulajdonjog fenntartása nem érinti. Az eladó ekkor elveszíti tulajdonjogát és csupán rosszhiszemű adósa ellen fordulhat.²¹ Ez a rendelkezés rést üt ugyan az eladó szilárd helyzetén, ám ez elkerülhetetlen, hiszen a tulajdonjog abszolút védelme nem lehetséges. Minél kevésbé védett ebben a vonatkozásban az eladó, annál több eszközt kell(ene) rendelkezésére bocsátani adósával szemben.²²

4.4. A fennálló jogi helyzet nyilvánossá tételéhez fűződő érdek

Kiemelést érdemel az a forgalom biztonságát is szolgáló érdek, hogy ami kifelé megjelenik, az fedje a valóságot, illetve ami nem lenne látható, azt valamiképpen tegyék nyilvánossá. Nehezen megoldható problémákat vethet fel és a gazdasági forgalom bizonytalanságát eredményezheti, ha a külvilág számára nem látható módon minden megterhelhető.²³ A tulajdonjog fenntartása esetén kialakult helyzet harmadik személyeket többnyire nem tájékoztat a valóságnak megfelelően: a vevő hitelbázisát nagyobbnak vélik, mint amekkora az valójában.²⁴ Azt a tényt, hogy a traditío ugyan megtörtént, de a tulajdonjog ezzel egyidejűleg nem szállt át, publikussá tenni csak nyilvántartás útján lehetne – ahogyan az történik ingatlanok esetében -, ám ez nem jellemző erre az ingó hitelbiztosítéki formára.

Összességében a hitelezés kockázatát növeli az, hogy a hitelezők számolhatnak a ténnyel, mely szerint az adós vagyonának egyes tárgyait már biztosíték terheli; s magának a tulajdonjog fenntartásnak a megítélését is hátrányosan érinti a publikusság hiánya.²⁵

5. A tulajdonjog-fenntartás létjogosultsága kapcsán gyakorta felmerül a zálogjoggal való kapcsolata, a két intézmény különbözőségének, illetve hasonlóságának kérdése, s ennek kapcsán az, hogy működőképes kézizálogjog, s főként ingójelzálogjog mellett mennyiben szükséges a tulajdonjog fenntartásának megengedhetősége.

A kézizálogjog hátránya egyértelműen abban rejlik, hogy az adós kénytelen megválni a dolog birtokától, a hitelező biztosítékául maga a dolog szolgál, melyből kielégítést kereshet. Ingók jelzáloggal történő megterhelésekor a nyilvántartásba történő bejegyzés tájékoztatja a gazdasági forgalom szereplőit arról, hogy a dolgot biztosíték terheli. Átadásra nem kerül ugyan sor, de a lajstromba vétel jogilag ezzel azonos értékű külsődleges megjelenítés.²⁶

A tulajdonjog-fenntartással kapcsolatban elhangzottak olyan vélemények, melyek szerint, ha egyáltalán megengedhető ez a nyilvánosságra nem hozott biztosítéki ügylet, mely leginkább “burkolt zálogjogot”²⁷ teremt, csak kivételként ismerhető el az ingók kizárólag birtokátadás melletti elzálogosításának elve alól²⁸; ha pedig jogszabály lehetőséget ad az ingók jelzálogként történő lekötésére, teljesen felesleges a tulajdonjog fenntartásának lehetővé tétele.

A tulajdonjog-fenntartás és az ingó jelzálogjog ugyanazon gazdasági cél betöltésére életre hívott biztosítéki formák, ám semmi esetre sem felcserélhetőek, hiszen jogi konstrukciójuk teljesen eltérő. Az előző esetben magának a tulajdonjognak a szerződési szabadság elvéből következő fenntartásáról van szó, míg utóbbi esetben a felek egy új jogot, korlátolt dologbeli jogot teremtenek, s minden további – jelentős – eltérés ebből az alapvető különbségből fakad. Míg a zálogjog járulékos, a követelés jogi sorsát osztó biztosíték, addig a tulajdonjog fenntartása nem járulékos, a követeléssel nem száll át.²⁹ Előbbi esetben a biztosíték idegen dolog, s ha az adós nem teljesít vagy vagyonára hitelezői végrehajtást kérnek, illetve felszámolják azt, csak a dolog vételárából nyerhet kielégítést, elsőbbségi joga alapján. Pactum reservati dominii esetén a hitelező magára a dologra tarthat igényt, így erősebb biztosítékkal rendelkezik, mint a zálogjogosult.

Schwartz részletesen elemzi a tulajdonjog-fenntartás titkosságának kérdését.³⁰ Álláspontja szerint a titkos zálogjog tilalmát kielégítően magyarázza az a tény, hogy valamely dolog többször elzálogosítható, s a hitelezőnek tájékozódnia kell arról, hogy az ingóságot megterhelték-e már. Tulajdonjog esetén más a helyzet, hiszen ha a titkos tulajdon megengedett, nem zárja ki semmi a titkos tulajdonjog-fenntartást sem, s ez ugyan nem teljesen veszélytelen megoldás, de egy dolog egyszer adható el és a tulajdonosi kereset harmadik személyekkel szemben sokkal teljesebb védelmet jelent, mint a zálogjogi kereset.

Összességében megállapítható, hogy a gazdasági funkció azonossága nem zárja ki egyik intézmény alkalmazhatóságát sem, különösképpen, hogy jogtechnikailag eltérő eszközökről van szó. Bár a tulajdonjog-fenntartás ingók esetén rejtett biztosíték, a hitelező helyzete erősebb, mint a zálogjogosulté, nem egyszerűen elsőbbségi igény keletkezik.

6. A fentiek elsősorban az egyszerű tulajdonfenntartás jellemző ismérvei. Felmerült azonban az igény arra, hogy ezt az eszközt szélesebb körben alkalmazzák, hatályát kiterjesszék. Az ezt célzó ügyleti kikötések lehetnek vertikálisak vagy horizontálisak.³¹ Vertikális kiterjesztés esetén a vevő a dolgot a tulajdonjog fenntartása idején eladhatja, illetve feldolgozhatja. Ennek különösen a kereskedelmi, ipari életben van jelentősége, amennyiben az adós nem végső felhasználó. A tulajdonjog-fenntartás ilyen esetben kiterjed egy másik dologra vagy valamely szurrogátumra, a dolog helyébe lépő vételár-követelésre: Az adós így rendszerint a hitelezőre engedményezi a későbbi tovább-eladásból származó vételár követelését.

Horizontális kiterjesztésre oly módon kerülhet sor, hogy a biztosíték nemcsak az adott vételárrészletek iránti követelést biztosítja, hanem a felek üzleti kapcsolatából származó minden egyéb követelést is. Mivel a fenti esetekben biztosítékul nem az eredeti dolog szolgál, illetve az nemcsak a dologhoz kapcsolódó követelést biztosítja, a biztosíték tárgya – a dolog – és a követelés kapcsolata meglazul; ennek következményeként ezek nem egységesen és erőteljesen elfogadott biztosítéki formák – különös tekintettel arra, hogy az egyszerű tulajdonjog-fenntartás vonatkozásában sem jelentkezik az egységesség.

III. A tulajdonjog-fenntartás szabályozása Magyarországon

A magyar szabályozás ismertetésére két szakaszban kerül sor: röviden kitérünk a háború előtti szabályozási törekvések és bírói gyakorlat bemutatására, a rendszeresen felvetődő problémákra; majd ezt követően ismertetjük a hatályos szabályozás legfontosabb ismérveit.

1. A magánjogi kodifikációs törekvések megindulását megelőzően még a tulajdonjog-fenntartás elismerhetősége tárgyában is ellentétes tartalmú ítéletek születtek, igen ingadozó gyakorlat alakult ki.³² Kúriai ítélet 1887-ben rögzítette, hogy nem létezik olyan tételes jogszabály, amely a tulajdonjog fenntartását kizárná, majd 1891-ben olyan döntés született, amely szerint ez a kikötés nem vehető figyelembe.³³ Egyes ítéletek a magánjog elveivel történő összeegyeztethetetlenségre utaltak, míg mások a bírói gyakorlat által is elfogadott intézményre.³⁴

Az 1928-ban előterjesztett Magánjogi Törvényjavaslat – az 1914-ben elkészült korábbi változathoz hasonlóan – igen szűkszavúan, a vétel általános szabályai körében – német mintára -rögzíti a tulajdonjog-fenntartás lehetőségét.³⁵ Ingók vétele esetén a vételár fizetésekor történő tulajdonjog-átszállás – kétség esetében – halasztó feltételében történő megegyezésnek rendeli értelmezni.³⁶ Kimondja továbbá vevői késedelem esetére az elállás jogát, a kötelező okirati formát és a fizetés határidejének megállapítását. Az okiratba foglalás kötelezettségét harmadik személyek érdekei védelmében tették kötelezővé.³⁷

Noha erre az időszakra annyiban megszilárdult e biztosíték pozíciója, hogy nem csupán az általa betölteni kívánt cél szükségességét, hanem többnyire létjogosultságát is elismerték, a helyzetet megnehezítette, hogy a szűk körű rendezés következményeként a bírói gyakorlat továbbra is tág teret kapott. Elfogadása részint arra a tényre támaszkodott, hogy ingók jelzáloggal történő megterhelése nem vált lehetségessé, így pactum reservati dominii kikötése útján az a réteg juthatott “hitelhez”, amely egyébként tényleges hitelt nem kapott volna. Az iparosok, munkások szegényebb rétege készpénzzel nem rendelkezett, megterhelhető vagyontárgyuk, személyes hitelük nem volt, foglalkozásukat pedig a szükséges felszerelések, gépek híján nem végezhették volna. Számukra³⁸ , továbbá a másik oldalról a fogyasztók részére tartós cikkeket értékesítő kereskedők számára a tulajdonjog-fenntartás lehetőségének kiaknázása nélkülözhetetlenné vált, s igen gyakran alkalmazták is.³⁹

1.1. A bírói gyakorlat a Mtj. megalkotásának időszakában elismerte a tulajdonjog fenntartásának kikötését, amennyiben a) annak kikötésére a vétellel egyidejűleg került sor (egy 1929. évi kúriai döntés kimondta, hogy az eladó a tulajdonjogot legkésőbb átadáskor tarthatja fenn, amennyiben erre csak később kerül sor, csak kötelmi hatályú ügylet keletkezik⁴⁰); b) az ingókat egyedileg meghatározták; c) rögzítették, hogy a vételárrészletek törlesztésének elmulasztása esetén a dolgot az eladó birtokába vissza kell bocsátani. Már az 1914. évi Tervezet indokolása utal arra, hogy az eladó nem vonhatja el a tulajdonát képező dolog birtokát”, de vevői késedelem esetén elállhat⁴², s gyakorta ezt az elállási jogosítványt tekintették a tulajdonjog-fenntartás egyik legjelentősebb – különleges – jogosítványának.⁴³

Vitás kérdés volt, hogy elállás esetén mi lesz a sorsa a már kifizetett vételárrészleteknek. Schwartz utal arra, hogy a feleknek szerződésükben kell ezt a kérdést rendezni⁴⁴, ám előfordult, hogy a felek egyike jelenősen károsodott: vagy az eladó, aki nem vonta le a használat ellenértékét és a vételárat teljes egészében visszatérítette, vagy a vevő, akivel szemben partnere uzsorásként járt el. Egy 1930-ban született ítélet alapján kitűnik, hogy a ma is alkalmazott gyakorlat megszilárdult: a kifizetett vételárrészletekből le kell vonni a használat díját és az esetleges értékcsökkenés mértékét.⁴⁵

Ami a tulajdonjog-fenntartás dologi hatályának elismerését illeti, a Kúria ingadozó gyakorlatot mutatott. Igényperben rögzítették, hogy a kikötés harmadik személyek irányában nem bír joghatállyal, ám nem sokkal később ezzel ellentétes tartalmú döntést hoztak.⁴⁶ A Mtj. idejére a gyakorlat ebben a vonatkozásban is egységesebb lett, s a tulajdonjog-fenntartás egyik legjelentősebb előnyeként tartották számon azt, hogy az eladó a végrehajtatóval szemben és csőd esetén is felléphetett, követelhette dolga vissza- illetve kiadását. Még ebben az időszakban is a biztosíték komoly hátrányaként utaltak arra, hogy a véletlen kár veszélyét a bírói gyakorlat az eladóra hárította.⁴⁷

1.2. 1886-ban Schwartz a pactum reservati dominii jogi ismérveinek elemzése során az intézmény feltétlen szükségességére csupán a varrónő vagy földműves példáján keresztül utal, akiket e biztosíték tagadása foglalkozásuk gyakorlásához szükséges eszközöktől fosztana meg, ám negyven évvel később, amikor a fentiekben ismertetett bírói gyakorlat kialakul és a tulajdonjog-fenntartás elismerhetősége nem kétséges, már az ipar és kereskedelem érdekei az egyszerű tulajdonjog-fenntartás hatályának tágítását igényelnék.

A bírói gyakorlat megkívánta a tulajdonjog-fenntartás és az adott dolog szoros kapcsolatának fennmaradását. Nem ismerte el az elfogyasztható dolgokra – élelmiszerekre – vagy más elhasználható dolgokra megkötött szerződést.⁴⁸ Szladits ennek a megállapodásnak a megengedhetőségére utal – addig, amíg az adott dolgot át nem alakítják vagy meg nem semmisül. Áruraktár vonatkozásában is az abban szereplő egyes tárgyakra értelmezték a pactum reservati dominii kikötését.⁴⁹

A tulajdonjog-fenntartás hatályának kiterjeszthetősége szempontjából – ebben a vonatkozásban – nincs különbség aközött, hogy fogyasztásra rendelt dologról vagy olyan ingóságról van szó, amelyet általában feldolgoznak vagy a vevő rendes üzleti tevékenysége folyamán rendszerint feldolgoz vagy továbbértékesít. A bírói gyakorlat oly módon szűkítette le az így megterhelhető ingók körét, hogy az nem szolgált az iparosok és kereskedők előnyére: árubeszerzéseik során a tulajdonjog-fenntartás eszközét nem vehették igénybe, legfeljebb saját üzletük berendezésénél, szerszámaik megvételénél, lévén ezek stabilabb, tartós használatra rendelt dolgok – részint természetüknél fogva azok, részint az adott konkrét esetben, mivel nem ezen dolgok értékesítéséből vagy feldolgozásából szerezték forgalmukat.⁵⁰

A kereskedő hitelezőként kiköthette a tulajdonjog fenntartását, ám adósként nem, pedig ez sokkal szélesebb kört jelentett volna a kikötés érvényesülésére. A pactum reservati dominii nemcsak továbbeladás, illetve feldolgozás útján vesztette el hatályát, hanem akkor is, ha az adott dolgot ingatlanba beépítették. Különösen a gépgyártók érdekeit érintette érzékenyen az ítélkezési gyakorlat bizonytalansága: nem tudhatták, hogy a gép beépítése következtében a természetszerű beépítés folytán a gép alkotórészévé válik, s szilárd és állandó összeköttetésüknél fogva osztja a fődolog jogi sorsát vagy inkább csak tartozéknak minősül, amely esetben az eladó azt a vevő mulasztása, fizetésképtelensége esetén visszakövetelheti.⁵¹

2. A Ptk. 368. §-a szűk körben rendezi az ingó dolog feletti tulajdonjog fenntartásának lehetőségét. Annak áttekintéséhez, hogy mennyiben érvényesíthető a biztosíték mind kötelmi, mind dologi hatályát tekintetbe véve, a Ptk. egyéb rendelkezéseit, a végrehajtás és a felszámolás szabályait kell figyelembe venni.

A kötelezett késedelme esetén a jogosult a Ptk. 300. §-ának (1) bekezdése alapján követelheti a teljesítést – az egy összegben történő törlesztést – vagy a szerződéstől elállhat érdekmúlás esetén, illetve akkor, ha egyértelműen meghatározták a szerződésben, hogy az adósnak milyen határidővel kell a részleteket törleszteni. Ily módon a hitelező az adott dolgot visszakövetelheti.

A hitelező helyzetét védelmezi a polgári eljárásjogi, illetve végrehajtási törvény is. A Pp. 371. §-ának (1) bekezdése értelmében az, aki a lefoglalt vagyontárgyra tulajdonjoga alapján tart igényt, a végrehajtást kérő ellen a foglalás feloldása érdekében igénypert indíthat. A vagyontárgy feloldása esetén a végrehajtó azzal kapcsolatban semmiféle rendelkezést nem tehet.⁵²

A 368. § (2) bekezdése értelmében az adós a hitelező tulajdonában maradt dolgot nem idegenítheti el és nem terhelheti meg. Ennélfogva nem rendelkezhet vele, így a biztosítékul szolgáló dolog a Cstv. 4. §-ának értelmében nem esik a felszámolási eljárás alá eső vagyontárgyak közé, azt a felszámoló köteles az azt igénylő tulajdonos számára kiadni.

Kérdés azonban, hogy miként érvényesítheti az eladó jogait, ha vevője a dolgot a jogszabályt megszegve a felszámolási eljárás megnyitása előtt értékesíti, azaz követelheti-e a vevő által kapott vételár számára történő elkülönítését. A felszámolási eljárásról szóló törvény nem rendelkezik annak lehetőségéről, hogy a volt tulajdonos a felszámolás alá vont vagyonból a többi hitelezőt megelőzően nyerjen a jogellenesen eladott dolog vételára összegére kielégítést, így ez a megoldás kizártnak tekinthető.⁵³ (Ezt alátámasztja közzétett bírósági ítélet is.⁵⁴) Természetesen az eladó követelése jogos, de csak a többi hitelező közé besorolva juthat kielégítéshez, ez pedig igen hátrányos reá nézve. A méltányosság követelményének is megfelelőbb szabályozást jelentene,⁵⁵ ha a (volt) tulajdonos jogai ebben a – nem kevéssé jelentős – körben is érvényesíthetőek lennének.

További kérdést vet fel az, hogy a Ptk. csak az elidegenítés és megterhelés tilalmát mondja ki, ám nem szól a feldolgozás tilalmáról. Ebből valóban az következik, hogy a törvényhozó nem kívánta tilalmazni ennek lehetőségét?⁵⁶ Ennek ellentmondani látszik az, hogy tiltja a dolog elidegenítését, amely egyébként sem állna jogában, ellenben a dolog feldolgozása nem ütközne jogszabályba. Ekkor azonban a tulajdonjogi rendezésre a Ptk. feldolgozásra, átalakításra, egyesítésre vonatkozó általános szabályai szerint kerülne – külön megállapodás hiányában – sor, s ez nem jár együtt az eladó tulajdonjogának védelmével.

A rendelkezési jog kizárása nem sértheti jóhiszemű harmadik személy érdekeit, erről a 368. § (2) bekezdése kifejezetten rendelkezik. A (3) bekezdés csupán ingatlanok vonatkozásában rendezi a veszélyviselés kérdését, ám ugyanez értendő ingó dolgok átadásával keletkező helyzetre is.

Egyszerű tulajdonjog-fenntartás esetén tehát hazai jogszabályok kedvező hitelezői pozíciót nyújtanak az ezzel a kikötéssel élő eladó számára, bár harmadik jóhiszemű személyek szerzésének érinthetetlensége mellett a hitelező helyzetét igen negatívan érinti a felszámolási eljárás fent jelzett szabályozási hiányossága. Büntetőjogunk büntetni rendeli ugyan a vevő részéről megvalósított cselekményt – amely sikkasztásnak minősül -, de a jogosult akkor érezheti pozícióját szilárdnak, ha mind a polgári és gazdasági jogszabályok, mind pedig a büntetőjogi rendelkezések védelemben részesítik azt.

A pactum reservati dominii hatályának lehetséges kiterjesztésével az utolsó fejezetben foglalkozunk, hiszen kérdés, hogy a fokozott hatályú tulajdonjog-fenntartás belefér-e ebbe a fentiekben vázolt körbe.

IV. Tulajdonjog-fenntartás az egyes jogcsaládokban

A) A germán jogcsalád

NÉMETORSZÁG

Németországban a BGB a hitelezés elsődleges biztosítékaként számba jöhető zálogjog vonatkozásában erőteljesen ragaszkodik az ingó dolgok kizárólag átadás útján történő elzálogosításának elvéhez. Birtokátadás mellőzésével ingózálogjog nem hozható létre, mivel ez a nyilvánosságra hozatal alapelvének megsértését jelentené. Ez a rejtett zálogjog pedig nem nyújtana a hitelező számára sem védelmet.⁵⁷

A gazdasági élet azon igénye, hogy az adósnak ne kelljen megválnia a biztosítékul szolgáló ingóságtól, már a BGB hatálybalépése előtt is erőteljesen jelentkezett⁵⁸, így a gyakorlat igen korán életre hívott egyéb, az ingójelzálogjog célját betöltő biztosítéki intézményeket. Mind a biztosítéki tulajdonátruházás (Sicherungsübereignung), mind a tulajdonjog-fenntartás (Eigentummsvor-behalt) Németországban vált komoly, a bírói gyakorlat által elismert és továbbfejlesztett biztosítéki eszközzé. Ezekben az esetekben a hitelező helyzetét nem a zálogjog, hanem a tulajdonjog biztosítja, nem járulékos, azaz a követeléstől elváló jogosítványként. Hasonlóságuk ellenére mind szerkezetükben, mind jogi hatásukban, mind elfogadottságuk mértékében különböző jogintézményekről van szó.

A biztosítéki tulajdonátruházás a BGB-ben nem szabályozott, de nem is tiltott biztosítéki eszköz, mely értelmében a felek -formához nem kötött módon – megállapodhatnak abban, hogy az adós a dolog tulajdonjogát annak további birtoklása mellett a hitelezőre átruházza.⁵⁹ A felek jogviszonyát a tulajdonjog kifejezetten biztosítéki célja határozza meg és ebből a fiduciárius kapcsolatból következik az, hogy a tulajdonjog “visszaruházásának” a megállapodásban lefektetett kötelezettsége akkor áll be, amikor véglegesen megállapítható, hogy a követelés már nem áll, illetve állhat fenn.⁶⁰

A tulajdonjog-fenntartás – noha a BGB szűkszavú ebben a tekintetben – a fentinél nagyobb mértékben elismert, elfogadott és jelentősebben továbbfejlesztett intézmény. Míg biztosítéki tulajdonátruházására pénzhitel biztosítása érdekében kerül sor, addig a tulajdonjog fenntartása az áruhitelezők igen széles körben – a többi jogrendszer egyes országokban élő típusaival összevetve a legszélesebb körben – alkalmazott eszköze.⁶¹ Ennek oka a zálogjogi felfogás merevségén túl a hitelező számára biztosított kedvező pozícióban és a bírói gyakorlat kiterjesztésre és továbbalakítására való hajlandóságában kereshető.

1. Egyszerű tulajdonjog-fenntartás (einfacher Eigentumsvorbehalt)

A BGB 455. §-ának szabályozása megfelel a biztosítéki forma LT. fejezetben felvázolt “ideáltípusának”. Ez a szakasz – amelyet az 1928. évi Mtj. átvett – a tulajdonjog átszállásának dologi rendszerére támaszkodva (II. 1.) könnyedén elválasztja a kötelmi ügyletet a feltételes tulajdonjog-átszállástól.

A formához nem kötött, akár szóbeli megállapodásnak a tárgya bármilyen ingó dolog lehet: a zálogjoggal történő megterhelhetőség, elhasználhatóság, illetve helyettesíthetőség nem döntő kritérium.⁶² A biztosíték hatálya kiterjed az alkotórészekre, tartozékokra is, önmagában olyan dologra azonban, amely egy másik dolog lényeges alkotórésze, természetesen nem alapítható. Tulajdonjog-fenntartás kiköthető dologösszességre is – pl. áruraktár -, valamint vállalkozásra is, de ebben az esetben az egyes dolgokat terheli a biztosíték.⁶³

A tulajdonjog fenntartásában történő megállapodásra a vételi ügylet időpontjánál később is sor kerülhet. Ha a megállapodás nem tér ki erre és az eladó az átadáskor juttatja kifejezésre a tulajdonjog fenntartása iránti szándékát, azt oly módon kell tenni, hogy a vevő számára is egyértelművé váljék és ehhez hozzájáruljon: a traditio joghatását a két fél egybehangzó akaratnyilvánítása határozza meg.⁶⁴ A tulajdonjog-fenntartási kikötés igen gyakran képezi az általános üzleti feltételek részét. Az ítélkezési gyakorlat értelmében ezen feltételek körében az adott ügyben kifejezetten, egyértelműen utalni kell a tulajdonjog fenntartására. A szerződéskötés utáni – pl. szállítólevél keretében erre történő utalás – nem elegendő⁶⁵; bár született ítélet, amely meghatározóvá vált: az eset valamennyi körülményét figyelembe kell venni és annak alapján kell megállapítani, hogy a vevő számíthatott-e erre a kikötésre vagy sem.⁶⁶

A BGB említett szakasza kifejezetten utal az eladó elállási jogára, amennyiben a vevő késedelembe esik – ebben nyilvánul meg a biztosíték kötelmi hatálya. Weber utal arra, hogy az eladó a már kifizetett vételárrészletek visszatérítésével kapcsolatban kikötheti, hogy ezek a részletek használati díjnak minősülnek, természetesen ez a vevő számára igen hátrányos kitétel.⁶⁷

Lényegesebb a biztosítéki megállapodás dologi hatálya, amely egyik oldalról a tulajdonjog érvényesíthetőségét, másik oldalról pedig a birtoklás jogát és a várományi jogot jelenti. A német irodalom nagy teret szentel a várományi jogokkal kapcsolatos kérdéseknek. Valamennyi szerző egyetért abban, hogy különleges jogosítványról van szó, ám vitatott, hogy ez a tulajdoni váromány (Eigeretumsanwartschaft) dologi jog, kötelmi jog vagy a kettő között elhelyezkedő jogosítvány. A Szövetségi Bíróság egyik ítéletében “tulajdonjoghoz vezető lépcsőfoknak” nevezte⁶⁸, s ez azért találó elnevezés, mert a várományi jog jogosultjának cselekményétől függ, hogy mikor válik tulajdonossá – a teljes jogosultság megszerzése tekintetében a jogosult jogi helyzete a tulajdonos akaratától teljesen független.⁶⁹ Helyzete hasonló a tulajdonoséhoz, mivel az őt megillető jogorvoslatot veheti igénybe; ezenkívül a várományi jog elidegeníthető, illetve megterhelhető.⁷⁰

A dologi következmények érvényesülnek a vevő ellen vezetett végrehajtási és csődeljárás folyamán – ezt az adott jogszabályok rendezik. Amennyiben a vevő ellen végrehajtást kérnek, az eladó tulajdonjoga a lefoglalt dolog értékesítését megakadályozó jogosít-vány⁷¹, amennyiben ez alapján igényperrel él. Ha az igényper alapos okból indul, az eladó visszakapja a dolgot és afölött újra rendelkezhet. Igényper azonban csak addig indítható, amíg az eladó a tulajdonos. Ha a végrehajtást kérő a hátralékos vételárat az eladó számára kifizeti, a tulajdonjog-fenntartás megszűnik, az eladó tulajdonjoga a vevőre száll. Ezt az eladó nem tagadhatja meg.⁷²

A vevő fizetésképtelensége miatt indított csődeljárás esetén kevésbé egyértelmű a helyzet. Ahogy a végrehajtási eljárás, úgy a csődeljárás tárgyául is csak azok a dolgok szolgálhatnak, amelyek felett a vevő a csődeljárás megnyitásakor rendelkezhet. A tulajdonjog-fenntartással eladott dolog nem tartozik ebbe a körbe, így a jogosult követelheti dolgának a csődtömegből történő elkülönítését. (Ez az elkülönítés iránti igény felel meg az igényper-nek.⁷³) Hogy erre mikor és hogyan kerül sor, az attól függ, hogy elismerést nyer-e a csődtömeggondnok választási joga. A német szabályozás szerint, amennyiben a felek egyike sem teljesítette teljesen a szerződést, a csődtömeggondnok választhat, hogy teljesíti-e szerződést vagy megtagadja azt. Előbbi esetben kifizeti a vételár-hátralékot, melynek következményeként a dolog a vevő tulajdonába és így a csődtömegbe kerül. Annak elkülönítését az eladó természetesen továbbra nem követelheti. Amennyiben megtagadja a teljesítést, az eladó követelheti a dolgot, s ezenkívül a vevővel szemben kártérítési követelését is érvényesítheti.⁷⁴

Kérdés azonban, hogy megilleti-e a csődtömeggondnokot ez a választási jog. Ennek feltétele a szerződés nem-teljesítése. Bülow utal arra, hogy ez a feltétel a vevő oldaláról megáll, hiszen a teljes vételárat nem fizette ki, az eladó azonban csak a tulajdonjog feltételes átruházására vállalt kötelezettséget, azt pedig tel-jesítette⁷⁵ – a teljes jogszerzés az ő cselekményétől független. Amennyiben ez az indokolás elfogadható, s az eladó részéről nem a tulajdonjog teljes átruházását tekintjük teljesítésnek, a csődtömeggondnok nem választhat: a fennálló részleteket ki kell fizetnie, hogy a dolgot a csődtömegbe vonhassa, s ha ezt nem teljesíti, az eladó elállhat és követelheti a dolog elkülönítését.⁷⁶

Bár egyszerű tulajdonjog-fenntartás esetén a vevő a dolgot nem idegenítheti el, különös figyelmet érdemel, hogy a szerződés ilyen irányú megszegése az ellene indított csődeljárás esetén milyen következményekkel jár az eladó jogérvényesítésére nézve. Az eladó az ellenszolgáltatás iránti követelés engedményezését kérheti, a dolog helyébe lépett szurrogátum elkülönítése útján. Kérdés, hogy a követelés az értékesítés során kapott vételár teljes egészére vonatkozik-e.⁷⁷

Összességében megállapítható, hogy az egyszerű tulajdonjogfenntartás nem véletlenül vált a legszélesebb körben alkalmazott biztosítéki eszközzé Németországban: az eladó mint biztosítéki jogosult helyzetét csak a jóhiszemű harmadik személyek visszterhes szerzése korlátozza (ekkor az eladó csak kártérítési igényét érvényesítheti a vevővel szemben).

2. Fokozott hatályú tulajdonjog fenntartás (erstreckter Eigentumsvorbehalt)

Mint már arra több alkalommal utaltunk, a fent elemzett biztosítéki forma kellően kielégíti a felek érdekeit, ha a vevő a dolog végső felhasználója. Amennyiben azonban üzleti tevékenysége során a beszerzett árukat rendszeresen értékesíti vagy feldolgozza, az eladó nem köt vele ilyen megállapodást, mert a dolog értékesítése, egyesítése, keveredése esetén a BGB általános szabályai jönnek figyelembe, s tulajdonjoga többnyire megszűnik. Nem felel meg ez a biztosíték azok igényeinek sem, akik nem csupán a vételár-követelést, hanem egyéb követeléseiket is ily módon kívánják biztosítani.

Ahogyan Weber utal rá, a tulajdonjog-fenntartás gyakorlatban kialakított formáinak elismerése több tényezőből fakad: a 4 5 5. § szabályozásából, az ítélkezési gyakorlatból és a jogtudomány részéről történő elfogadásukból. Ez a messzemenő támogatottság azonban egyáltalán nem zárja ki azt, hogy ne lennének az egyes kérdések erősen tisztázatlanok, sőt ellentmondásosak.⁷⁸ Különösképpen még típusainak csoportosítása sem azonos az egyes ismertetésekben. A következőkben a leggyakrabban alkalmazott beosztás alapján ismertetjük az egyes formákat, összhangban a II. fejezetben alkalmazott fogalmakkal.

2.1. Vertikális fokozott hatályú tulajdonjog-fenntartás (verlängerter Eigentumsvorbehalt)

2.1.1. Jövőbeli követelés engedményezése (Vorausabtretung)

A felek megállapodhatnak abban, hogy a vevő rendes gazdasági vagy üzleti tevékenysége körében a dolgot elidegenítheti. Mivel ebben az esetben az eladó tulajdonjoga megszűnik – azt a harmadik személy vevő szerzi meg -, s így megszűnik az eladó biztosítéka is, érdekében áll, hogy valamely más dolog, szurrogátum lépjen az eladott dolog helyébe. Ez a további értékesítésből származó, a vevőt az ő vevőjével szemben megillető vételár-követelés, melyet az adós az eladóra engedményez. Az engedményezésre a megállapodással egyidejűleg általában sor kerül – így mindig jövőbeli követelést engedményeznek.

Kérdéses ebből a szempontból, hogy milyen mértékben kell a követelésnek meghatározottnak lennie. Irányadónak az engedményezés időpontja tűnik, ám akkor még rendszerint nem ismeretes sem a további értékesítés vevője, azaz az engedményezett követelés adósa, sem a követelés összege. Ezek az adatok csak a követelés tényleges keletkezésével állapíthatóak meg, s ezeket kell az engedményezéshez hozzárendelni. A bíróságnak az a törekvése, hogy az általános elgondolást konkrét esetekben érvényre juttassa, nem volt tartható, hiszen a fokozott hatályú tulajdonjog-fenntartás e típusának tarthatatlanságát eredményezte volna, Így a bírósági gyakorlat mindig az egyes esetek körülményeit veszi alapul.⁷⁹ Az engedményezés időpontjában a követelésnek nem kell meghatározottnak, sem meghatározhatónak lennie⁸⁰, elegendő, de egyben szükséges is, hogy az a követelés keletkezésekor azonosítható legyen, s ezt a már meghatározott követelést az engedményezett jövőbeli követeléshez illesszék.⁸¹

Az engedményezett követelést a tulajdonjog-fenntartás mellett vásárló saját vevőjével szemben csak abban az esetben érvényesítheti, ha az eladó erre feljogosította, de a követeléssel rendelkezésre jogosult személy ebben az esetben is az eladó marad. Természetesen az engedményezés csupán biztosíték, mellyel az eladó akkor élhet, ha vevője a vételárrészletek törlesztésével késedelembe esik.

A további értékesítésből származó követelésekre kiterjesztett tulajdonjog-fenntartás mint biztosíték értékét meghatározza, hogy milyen jogosítványokkal rendelkezik az eladó vevője fizetésképtelensége esetén. (Amennyiben még nem értékesítette a dolgot, egyszerű a megítélése.) Vitatott, hogy az eladót megilleti-e a dolog elkülönítésének joga vagy csupán kielégítési elsőbbség. A gyakorlat álláspontja szerint ez a forma közelebb áll a biztosítéki tulajdonátruházás intézményéhez, mint az egyszerű tulajdonjog-fenntartáshoz, így az eladót csak kielégítési elsőbbség illeti meg.⁸² Ugyanez vonatkozik arra az esetre, amikor a tulajdonjog-fenntartás adósa a további eladásból őt megillető vételár-követelést folyószámlán helyezi el.⁸³ Vitatott az is, miként alkalmazható az a szabály, melynek értelmében azok a követelések, melyek az engedményező vagyonán a csőd megnyitását követően keletkeztek, nem érinthetik a csődhitelezők érdekeit. Így, ha az engedményezésre a csődnyitás előtt került sor, a követelés ellenben utána keletkezett, azt nem lehet figyelembe venni.⁸⁴

A dolog tovább-értékesítését lehetővé tevő és a biztosítékot a követelés engedményezésére kiterjesztő tulajdonjog-fenntartás rendkívül népszerű az áruszállítók körében. Széles körű alkalmazhatóságát elősegítette a követelésnek csupán azonosíthatóságát megkívánó bírói gyakorlat, ám hátránya, hogy csőd esetén csupán kielégítési elsőbbséget biztosít és egyes esetekben még ez is vitás.

2.1.2. Feldolgozási záradék (Verarbeitungsklausel)

A BGB 950. §-a értelmében a feldolgozás, átalakítás eredményeként keletkező dolog tulajdonjogát a feldolgozó szerzi meg. Ha a felek egyszerű tulajdonjog-fenntartási záradékot csatolnak a szerződéshez és a vevő a dolgot feldolgozza vagy beépíti, az eladó elveszíti tulajdonjogát. Hogy a vételárrészletek vonatkozásában biztosítéka fennmaradjon, de a kereskedő, iparos a dolgot felhasználhassa, a felek kikötik az ún. feldolgozási záradékot.

Ennek érvényesíthetőségével kapcsolatban vitás kérdés, hogy a 950. § dologi jogi szabálya diszpozitív avagy kógens-e.⁸⁵ A hitelező akkor biztosíthatja kellően saját helyzetét, ha a megállapodásban a feldolgozás módját akként rögzítik, hogy a vevő azt az eladó számára végzi, így tulajdonjoga a feldolgozott, átalakított dolgon is fennmarad.⁸⁶ Természetesen az eladónak figyelemmel kell lennie előzetesen arra, hogy milyen az átalakítás módja: ingatlanra történő építés esetén a tulajdonjog kérdése másként alakul. Hasonlóképpen eltérő a helyzet, ha a feldolgozást harmadik személy végzi – ilyenkor a feldolgozási záradék a követelés előzetes engedményezésével összekapcsolódva biztosítja a hitelezőt.⁸⁷

Mind a két kiterjesztett tulajdonjog-fenntartási típusnak jellemzője az a megkötöttség; hogy amennyiben az eladót a megállapodás túlbiztosítja, az nem tekinthető érvényesnek. Így az egyes esetekben a bíróság különös figyelmet fordít annak vizsgálatára, hogy az eladó által szállított nyersanyag és az azon végzett munka, valamint az azzal egybedolgozott egyéb anyagok értéke hogyan viszonylik egymáshoz. A tulajdonjog fenntarthatóságának érdekében a felek gyakran közös tulajdon keletkezésében állapodnak meg.⁸⁸ A vevő vagyonára vezetett csődeljárás esetén a dolog elkülönítését az eladó nem igényelheti, csupán – a túlnyomó többség álláspontja szerint – elsőbbségi kielégítésre jogosult.

2.2. Horizontális fokozott hatályú tulajdonjog-fenntartás (erweiterter Eigentumsvorbehalt)

2.2.1. Egyéb követeléseket is biztosító záradék (Kontokorrentvorbehalt)

A felek ilyen jellegű záradék kikötésével azt kívánják elérni, hogy a tulajdonjog fenntartása ne csupán az így eladott dolog hátralékos vételárát biztosítsa, hanem az eladónak a vevővel szemben fennálló egyéb követeléseit is (valamennyi követelést vagy azoknak meghatározott részét). Akár egyéb vételár-követeléseket, akár más típusú szerződésekből származó további követeléseket biztosítanak így a felek, a biztosíték és ezen követelések között a kapcsolat igen laza. Mivel a felek közötti üzleti kapcsolatban jövőben keletkező követelésekkel is számolni lehet, a tulajdonjog fenntartása ezekre is kiterjeszthető.⁸⁹

A bírói gyakorlat értelmében ez a záradék érvénytelennek minősül, amennyiben a záradék egyéb követelésekre történő kiterjesztése olyan mértékben szemben áll ez eredeti adásvételi szerződés célkitűzésével, hogy az a szerződési szabadsággal való visszaéléshez vezetne.⁹⁰ Több bírósági döntés született nemrégiben, amelyek tulajdonjog-fenntartás ilyen jellegű kiterjesztését csak kereskedők ügyleteire szűkítik, ugyanis fogyasztók közötti hasonló értelmű megállapodásokat érvénytelennek nyilvánítottak, arra hivatkozva, hogy az a feltétel indokolatlanul hátrányos helyzetbe hozta a vevőt, s így a szerződés egész célját veszélyeztette.⁹¹ A vevő elleni csődeljárás esetén az eladót megilleti a dolog elkülönítésének joga. Nem vitás azonban, hogy amennyiben az “elsődleges” követelést a vevő teljesítette, azaz a megvett dolog vételárát teljes egészében kifizette, az eladót a többi követelés vonatkozásában már csak kielégítési elsőbbség illeti meg.⁹² A tulajdonjog a dolgon ebben az esetben is az eladónál marad a többi követelés biztosítására, de mivel a dologi biztosíték és s biztosított követelések között nincs kapcsolat, a csőd szempontjából biztosítéki tulajdonátruházás hitelezőjének minősül az eladó.

2.2.2. A konszernhez, tartozók követeléseit biztosító záradék (Konzernvorbehalt)

Az előzőekben ismertetett típustól ez annyiban különbözik, hogy nemcsak a vevőnek, hanem az egész konszernnek valamennyi tartozását is biztosítja a vevővel kötött megállapodás tulajdonjog-fenntartási záradéka. Az eladó tulajdonjoga mindaddig fennmarad, amíg annak a konszernnek a vállalkozásai, amelyhez a vevő is tartozik, nem törlesztették tartozásaikat, ideértve a jövőbeli követeléseket is, amelyek meghatározottak vagy meghatározhatóak.⁹³ A vevő csődje esetén az eladó jogosítványai a fentiek szerint alakulnak.

Korábban ezt a záradékot elismerték, ám jelenleg erősen vitatott elfogadhatósága. Jogi szempontból továbbra sem kifogásolható, ám jogpolitikai szempontból annál inkább. Ellene szól, hogy tulajdonjogi viszonyokat illetően jelentős bizonytalanságot okoz, mindig újabb és újabb követelésekkel kell számolni, a vevő számára túlságosan kitolódik a tulajdonjog megszerezhetősége, így helyzete igen hátrányos.⁹⁴

A Szövetségi Bíróság egyik döntésében kimondta⁹⁵, hogy a tulajdonjog-fenntartás nagyon széles körű kiterjesztése is megengedett, amennyiben a biztosított követelés és a biztosíték tárgya közötti kapcsolat fennáll. Azt azonban nyitva hagyta az ítélet, hogy konkrét esetek speciális körülményei közepette ez a tulajdonjog-fenntartás a szerződési szabadsággal történt visszaélés szempontjából érvénytelennek nyilvánítható-e.

2.3. Átruházott tulajdonjog-fenntartás (übertragener Eigentumsvorbehalt)

2.3.1. Továbbvezetett tulajdonjog-fenntartás (weitergeleiteter Eigentumsvorbehalt)

Az eladó megállapodhat a vevővel abban, hogy a biztosíték tárgyául szolgáló dolgot elidegenítheti, de a tulajdonjog további fenntartása mellett. Ennek módja vagy a várományi jog átruházása vagy a tulajdonos beleegyezésével harmadik személyre a tulajdonjog feltételes átruházása.⁹⁶ Harmadik személy a dolog tulajdonjogát akkor szerezheti meg, ha a tulajdonjog-fenntartás adósa, az eladó számára az egész vételárat kifizeti.⁹⁷ Ez problematikus, hiszen tulajdonszerzése tőle független cselekményen múlik, s nehezíti a helyzetet az is, ha a vevő nem hozza a tulajdonjog-fenntartás tényét saját vevőjének tudomására. Ekkor felmerül jóhiszemű harmadik személy tulajdonszerzésének lehetősége, amikoris az eredeti eladó elveszíti tulajdonjogát, s csupán kártérítési igénnyel fordulhat vevője ellen. Ez – a csőd esetén fennálló elkülönítési igény ellenére – nagymértékben csökkenti ennek a tulajdonjog-fenntartási típusnak az életképességét.

2.3.2. Utánakapcsolt tulajdonjog-fenntartás (nachgeschalteter Eigentumsvorbehalt)

Az előző formával ellentétben, a vevőt megilleti a dolog elidegenítésének joga, ám anélkül, hogy a tulajdonjog-fenntartás tényét vevője tudomására kellene hoznia. A második eladásból származó vételár-követelés csak annak engedményezése esetén illeti meg az eladót.⁹⁸ Rendszerint a vevő tulajdonjog-fenntartás útján értékesíti a dolgot – a saját jogán, azaz a biztosíték jogosultja ez esetben maga lesz. Lehetséges, hogy a felek (az eladó és a vevő) ebben kifejezetten megállapodnak, ám a gyakorlatban nem ez az egyeduralkodó megoldás. Megkettőződik a tulajdonjog-fenntartás és vele együtt a várományi jog is, s az eladó akkor veszíti el tulajdonjogát, ha az egyik vételár-tartozást törlesztik.⁹⁹ Mivel ebben az esetben sincs kizárva harmadik jóhiszemű személy szerzésének lehetősége, a csődeljárás kedvező szabályai ellenére is kétséges ennek az intézménynek a biztonsága.

AUSZTRIA

Ingó dolgon birtokátadás nélkül a Németországban elfogadott eszközök útján lehet biztosítékot teremteni. Az alábbiakban elsősorban a különbséget emeljük ki.

Az ingójelzálogjog az átadás – illetve regisztrálhatóság – hiánya eredményeként nem nyert szabályozást, biztosítéki tulajdonátruházás lehetséges, de csupán a nyilvánosság követelményének kielégítése mellett, feltüntetve a megállapodásban a tulajdonjog átruházásának jogalapját, amely nem irányulhat a kézizálogjog elvének megkerülésére.¹⁰⁰ Mivel a dolog tényleges vagy jelképes átadása ehhez a biztosítékhoz nélkülözhetetlen, szűkebb körben alkalmazzák.

A tulajdonjog-fenntartás kikötésére gyakran kerül sor, bár ez nem hasonlítható a német gyakorlathoz. Megengedhetősége sem annyira kétséget kizáró, mint a német jogi szabályozásban és gyakorlatban, s ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a tulajdonjog fenntartása formátlan ügylet – még írásbeliséget sem kíván -, így “rejtett” biztosítékként működik. Később a tulajdonjog-fenntartás mellett szóló érvek kerültek előtérbe, különösképpen, amikor némi változáson áthaladva pénzhitel biztosítására is alkalmassá vált.¹⁰¹

A tulajdonjog-fenntartás jogosultjának helyzetét biztosítéka kellően szilárddá teszi. Korábban az eladónak a megállapodásban ki kellett kötnie, hogy vevői késedelem esetén elállhat és a dolgot visszakövetelheti, mivel ez nem következett a tulajdonjog fenntartásából. Később a bírói gyakorlat hallgatólagos megállapodást is elfogadott. A vevő késedelme esetén így az eladó elállhat vagy a késedelem idejére magához veheti a dolgot vagy – a joggyakorlat kialakította megoldásként – követelheti a teljesítést. A vevőt megilleti a várományi jog, de míg Németországban egyre kevésbé vitatják annak dologi jellegét, osztrák területen éppen dologiságának tagadásában alakult ki egységes álláspont. A vevő ellen vezetett végrehajtás esetén az eladó igényperrel élhet, de el kell fogadnia a fennálló vételár-részletek törlesztését is. Csődeljárás esetén a joggyakorlat egységes a csődtömeggondnok választási jogának elismerésében. Amennyiben a dolgot a vevő értékesítette, az elkülönítési igény a vételárra terjed ki.¹⁰²

Ami a tulajdonjog-fenntartás hatályának fokozását illeti, sokáig megelégedtek az egyszerű formával. Később megindultak a törekvések elsősorban a tovább-értékesítést, illetve feldolgozást kimondó záradékok elismerésére, ám a mai napig kérdéses elfogadhatóságuk. Az előbbi esetben nem jelent problémát a követelés meghatározhatósága – elegendőnek tekintik az azonosíthatóságot; sokkal inkább gondot okoz az, hogy a nyilvánosság követelményének nehezen lehet eleget tenni. A bírósági ítélet kétségessé tette, hogy az adósnak a vételár-követelés engedményezéséről szóló tájékoztatása elegendő-e.

A feldolgozási záradék kiköthetőségének korábbi kategorikus tagadásával a gyakorlat szakított, s jelenleg külön kikötés sem szükséges ahhoz, hogy amennyiben a vevő a szállított anyagot feldolgozza, ennek eredményén közös tulajdon keletkezzen. Ugyanakkor ajánlatos a későbbi bonyodalmak elkerülése érdekében előre megállapodni az anyagok, illetve a feldolgozás értékében.¹⁰³

SVÁJC

A germán jogcsaládon belül Svájcban él legerősebben ingók elzálogosításánál a traditio elve. Ennélfogva nem fogadják el az ingójelzálogjogot, biztosítéki tulajdonátruházásra pedig ezen alapelv fenntartsa érdekében csak a dolog átadása útján kerülhet sor, így a kézizálogjog szerepét tölti be.¹⁰⁴

A tulajdonjog-fenntartás elismerést nyert, ám szerepét és jogi jellemzőit erőteljesen meghatározza az az 1911-ben született ítélet, amely a tulajdonjog-fenntartást gazdasági szempontból a bejegyzett zálogjoggal azonosította. A tulajdonjogot leginkább részletvétel esetén tartják fenn, kereskedelmi termékek, üzleti felszerelések vonatkozásában kevésbé használják. Vitatott, hogy a tulajdon átruházására nézve a megállapodás halasztó feltétel vagy inkább csak feloldó feltétel; s az is, hogy önálló jogosítványról van e szó: túlnyomórészt a tulajdonjog-fenntartás járulékossága mellett foglalnak állást.¹⁰³

Szabályozásának legkiemelkedőbb sajátossága a bejegyzés szükségessége. A nyilvántartásba vétel konstitutív hatályt a tulajdonjog-fenntartás létrejöttére nézve, bejegyzés hiányában még kötelmi hatállyal sem bír.¹⁰⁶ A kézizálogjogi elv továbbra is érvényesül, harmadik személyek számára tájékozódási alapul nem az átadás, hanem a nyilvántartás szolgál.

A nyilvántartást a tartományokban, a tartományi végrehajtási hivatalban vezetik. Ide kerül bejegyzésre az az adásvételi ügylet, amelyhez kapcsolódva a tulajdonjogot az eladó fenntartotta, a nyilvántartáshoz érkezett bejelentések időbeli sorrendjében. Ezt kiegészíti egy személyi nyilvántartás, amely alfabetikus sorrendben az egyes szerződéseket megkötő feleket tünteti fel. A két nyilvántartás kölcsönösen utal egymásra.¹⁰⁷ A nyilvántartásba vétel – amelybe a bejegyzés alapszabályként a vevő lakóhelye szerint történik – díjköteles, s a jegyzékbe mindenki betekinthet.

A nyilvántartás nem orvosolhatja az alapügylet hibáit, azaz, ha jogszabály nem teszi lehetővé tulajdonjog-fenntartás alapítását, az a bejegyzés ellenére sem áll fenn. Harmadik személyek szempontjából sem kifogástalan a rendszer, mivel a leendő hitelező a nyilvántartásba történő betekintést követően sem lehet bizonyos abban, hogy az elidegenítő javára(?) későbbi időpontban nem jegyeztek be tulajdonjog-fenntartást. (Ez különösképpen akkor lehetséges, ha a vevő időközben lakóhelyet változtatott.) A nyilvántartásba vétel erejét nagymértékben csökkenti az a tény; hogy a törvény nem vélelmezi, hogy harmadik személyek ismerik a nyilvántartás tartalmát, ennélfogva jóhiszemű szerzés sem kizárt. Az eladó helyzete igen hátrányos, hiszen ilyen esetben őt terheli annak bizonyítása, hogy a vevő harmadik személy tudott a bejegyzésről vagy tudnia kellett volna. Ebben a tekintetben sem az irodalom, sem a gyakorlat nem egységes. Bírói ítélet annyit rögzített, hogy rendes körülmények között a vevő nem köteles a nyilvántartásból tudakozódni, csupán akkor, ha az adott termékek kereskedelme során a tulajdonjog-fenntartás bevett biztosítéki eszköz.¹⁰⁸

Amennyiben a vevő a teljesítéssel késedelembe esik, az eladó követelheti a teljesítést vagy elállhat. A vevő ellen vezetett végrehajtási eljárás során igényperrel élhet, csődeljárás során ez a szabály nem alkalmazható: a csődtömeggondnok bizonyos határidőn belül választhat, hogy teljesíti a szerződést vagy sem. Utóbbi esetben az eladó eláll és visszaköveteli s dolgot vagy követelését továbbra is fenntartja, ekkor azonban nem élvez elsőbbséget a hitelezők sorában.¹⁰⁹

Az egyszerű tulajdonjog-fenntartás gyakorta nem kerül alkalmazásra, egyéb ügyletekkel igyekeznek megkerülni. Így a fokozott hatályú típusok iránti igény sem volt annyira erőteljes, noha jelentkezett. A horizontális kiterjesztések tilalmazottak, részint a követelés és a biztosíték szoros kapcsolatának fenntartása érdekében, részint pedig a kézizálogjogi alapelv érvényesítése miatt. A vertikális kiterjesztések – bizonyos korlátok között – elfogadottak.¹¹⁰ Írásban lehetséges a dolog további értékesítésében és az ebből fakadó követelés engedményezésében történő megegyezés; megállapodhatnak a dolog tulajdonjog fenntartása mellett történő értékesíthetőségében: a nyilvántartásba bejegyzik az új adóst. Bizonytalan a helyzet a dolog feldolgozásában történő megállapodás elismerését illetően: a többségi vélemények ellene szólnak a svájci joggal történő összeegyeztethetetlenségére, az átadás ingózálogjogi elvének megkerülésére, illetve a bejegyzési nehézségekre hivatkozva.

B) A római jogcsalád

FRANCIAORSZÁG

Ismeretes a tulajdonjog-fenntartás (réserve de propriété) intézménye, ám elfogadottsága korántsem akadálytalan. Az alapvető kiindulópontot abban a már említett tényben kell keresni, hogy a Code Civil ingók adásvétele esetén nem választja el a vételi szerződést és a tulajdonjog átszállását: a kötelmi és a dologi ügylet egybemosódik és a vevő már az adásvételi szerződés megkötésével tulajdonossá válik. Így, erre építve nem volt könnyű a tulajdonjog-fenntartás kialakítása. Jogi természete nem tisztázott¹¹¹: mivel a tulajdonjog átszállása együtt jár a szerződéssel, de nem szükséges eleme, a kettő elválasztható. Ez esetben német mintára történik, halasztó feltétellel, a tulajdonjog átszállása.

A háború előtt született ítéletekben erre az ügyletre kimondta a bíróság, hogy az csupán a feleket köti, később elismerték harmadik személyekkel szemben érvényesíthetőségét, de sokáig nem rendelkezett hatállyal a vevő elleni csődeljárás esetén. Másik megoldás emellett annak a felfogásnak az eredménye, mely szerint a tulajdonjog átszáll a vevőre, s ha nem teljesít, visszaszáll az eladóra. Ezt is bírói döntések támasztják alá.¹¹²

A tulajdonjog-fenntartás formához nem kötött ügylet, melynek keretében meg kell határozni a fizetendő részleteket és a törlesztés határidejét.¹¹³ Elismerték, hogy a vevő késedelme esetén az eladó a dolgot követelheti, ám egészen 1980-ig a vevő ellen indított csődeljárás során elsősorban a hitelezők egyenlőségének garantálása érdekében a tulajdonjog-fenntartás kikötése semmiféle jogi hatással nem rendelkezett¹¹⁴, s csak a csődeljárás 1985. évi módosítása rögzítette, hogy az eladó a vevő fizetésképtelensége esetén dolgának a csődtömegből történő kiadását követelheti, amennyiben a tulajdonjog-fenntartást írásban és legkésőbb a szállítás időpontjában kikötötték, továbbá, ha a dolog változatlan állapotban az adósnál megtalálható.¹¹⁵

Mivel a tulajdonjog-fenntartás nem nagy jelentőségű hitelbiztosíték, kiterjesztett formái iránt sem jelentkezett komoly igény. A francia jogban a tovább-értékesítési záradék meglehetősen vitatott intézmény, a feldolgozási záradék pedig gyakorlatilag ismeretlen.¹¹⁶ Kérdés, hogy a réserve de propriété érvényesítésének a csődeljárás során történő biztosítása nem növeli-e meg akár kiterjesztett formái iránt is az igényt.

Mindazonáltal Franciaországban ingók birtokátadás mellőzésével történő megterhelése – annak ellenére, hogy a Code Civil ezt alapelvként tagadja – lehetséges.¹¹⁷ Bejegyzés mellett ilyen ingó jelzálogjog alapítható az egyes foglalkozások végzéséhez szükséges eszközökre is. Ismeretes továbbá a bérletvétel (location vente) intézménye¹¹⁸, mely alapján a felek a tulajdonjog átruházásának céljával két szerződést kötnek; valamint az eladót megillető visszakövetelési jog (privilége), amely a vételárhátralék erejéig törvényen alapuló elsőbbségi jogot teremt (erre azonban a vevő fizetésképtelensége esetén nem lehet hivatkozni).¹¹⁹

OLASZORSZÁG

Diszpozitívnek értelmezve azt a rendelkezést, amely ingó dolgok vonatkozásában a tulajdonjog átszállását a szerződéshez kapcsolja, az olasz jog – a részletvételhez kapcsolódóan – rendezi a tulajdonjog-fenntartás lehetőségét (riserva dipropriété), elfogadva a “klasszikus” megoldást: nem a vétel, csak a tulajdonjog átszállása feltételes.¹²⁰

Ahhoz, hogy a feleket kössék a tulajdonjog-fenntartás kikötésében foglaltak, a megállapodást nem kell írásba foglalni, a vevő hitelezőivel szemben az eladó ugyanakkor csak úgy léphet föl, ha okiratba foglalták. Ez nem a nyilvánosság követelményének kielégítését szolgálja, hanem pusztán bizonyítási célokat. A vevő ellen vezetett végrehajtás esetén kérheti ez alapján tulajdonának a foglalás alóli feloldását, csődeljárás során pedig, amennyiben a csődtömeggondnok nem a csődtömegből történő teljesítést választja, követelheti dolgának elkülönítését.¹²¹ Ezek a rendelkezések a hitelező pozícióját megszilárdítják, ennek, továbbá az ingójelzálogjog nagyon szűk körű alkalmazha-tóságának¹²² eredménye az, hogy a tulajdonjog-fenntartás a gyakorlatban bevált intézmény. Az olasz szabályozás is lehetőséget ad ezen felül a francia jogban ismert visszakövetelésre, továbbá megengedett a biztosítéki tulajdonátruházás, ám csak birtokátadás mellett.¹²³

Jóhiszemű harmadik személyek szerzésével szemben a tulajdonjog fenntartása nem nyújt védelmet, ám egyes ingóságok esetén a nyilvántartásba vétel ezt a hiányosságot is kiküszöbölheti.¹²⁴ Értékhatártól függően, 30 400 líra feletti értékben gépet értékesítők a tulajdonjog-fenntartást bejegyeztethetik a bíróságon vezetett jegyzékbe, s erre harmadik személlyel szemben akkor lehet hivatkozni, ha a gép még a bejegyzést elrendelő bíróság illetékességi területén található. A jóhiszemű szerzés tehát továbbra sem kizárt, a jogszabályok a gazdasági forgalom biztonságának érdekeit a hitelező érdekei elé helyezik. 500 000 líra felett értékesített gépeknél a biztosíték bejegyzése korlátlanul érvényesíthető minden harmadik személlyel szemben.

Olaszországban nem lehetséges a tulajdonjog-fenntartás hatályának kiterjesztése, az uralkodó álláspont elfogadhatatlannak tartja azt, hogy a vevő, aki még nem tulajdonos, tulajdonos módjára rendelkezzék az adott dolog fölött. Ellene szól továbbá, hogy jövőbeli követelés az olasz jog alapján nem engedményezhető.¹²⁵ A kiterjesztett formák iránt nem jelentkezett túlságosan erős igény; mivel az egyszerű típust elsősorban végső felhasználók, fogyasztók részére történő értékesítés esetén alkalmazzák.

BELGIUM

Belgiumban ingók birtokátadás nélküli megterhelése a francia szabályozással lényegében azonos módon történik, noha éppen a tulajdonjog-fenntartás vonatkozásában jelentős eltérés jelentkezik. A kötelmi és dologi ügylet között a belga jogi szabályozás nem tesz különbséget és így – formátlan módon – a felek megállapodhatnak – általában részletvételhez kapcsolódóan – a tulajdonjog fenntartásában. Ez a kikötés azonban aligha minősíthető biztosítéknak, tekintve, hogy csak kötelmi hatállyal rendelkezik, a feleket köti, de harmadik személy jogszerzése esetén nem hivatkozhatnak rá, illetve a vevő hitelezőinek fellépése esetén nem biztosít elsőbbséget.¹²⁶ Alapszabályként a felek egymás közötti viszonyában a dolog átadását követően is az eladó viseli károsodásának, illetve elpusztulásának veszélyét.

A tulajdonjog-fenntartás kiterjesztett formáinak alkalmazására nincs lehetőség, de különös jelentőségük még megengedettségük esetén sem lenne, tekintve a tulajdonjog-fenntartás érvényesíthetőségének korlátozottságát. (Belgiumban részesül ez az intézmény a legcsekélyebb elismerésben¹²⁷).

C) Az angolszász jogcsalád

ANGLIA

Angliában többféle módon lehetséges ingó dolgok birtokátadás nélküli megterhelése, ide sorolható a chattel mortgage (az adós a biztosítékul szolgáló dolog tulajdonjogát a hitelezőre ruházza és megállapodásuk szerint az az adósra a teljesítéskor visszaszáll), a hire-purchase (bérleti jogviszonyt keletkeztető, majd a bérlő számára vételi jogot engedő lehetőség), valamint a charge intézménye. Mindezek mellett rendszeresen alkalmazott biztosítéki eszköz a tulajdonjog fenntartása, mellyel elsősorban fogyasztói szerződések, kisebb részben ipari felszerelések és berendezések értékesítése során alkalmaznak.¹²⁸ Az áruk adásvételéről szóló törvény értelmében megengedett az a megoldás, hogy a tulajdonjog a felek megállapodásában rögzített módon szálljon át. Az angol jog szerint a felek egyszerű tulajdonjog-fenntartási kikötésüket a némethez igen hasonló módon alkalmazták, a dolog birtokosa a vevő, akinek késedelme esetén az eladó követelheti a szerződés teljesítését vagy elállhat.

A tulajdonjog-fenntartás (reservation of the right of disposal of goads) jelentősége nagymértékben az Alumínium Industrie Vaassen B. V. v. Romaipa Alumínium Ltd. ügyben 1976-ban hozott ítélet óta növekedett meg.¹²⁹ A felek megállapodtak abban, hogy a vevő – Romaipa – a holland cég által szállított anyagok tulajdonjogát csak akkor szerzi meg, ha a szállítóval szemben bármilyen alapon fennálló valamennyi tartozását törleszti. A vételár teljes kifizetéséig a holland cég tulajdonában álló dolgokat Romaipa fiduciárius tulajdonosként birtokolta és megállapodtak, hogy amennyiben tárolásuk válik szükségessé, a dolgokat úgy helyezi el, hogy azok felismerhetőek legyenek. Ugyanakkor a vevőt a megállapodás feljogosította arra, hogy rendes üzletmenete során ezeket a dolgokat értékesítse azzal a feltétellel, hogy ha nem teljesíti valamennyi tartozását, a tovább-értékesítésből származó követeléseket átadja eladója számára. Az alperes csődbe ment, s akkorra az így szállított dolgok egy részét értékesítette, vételárukat pedig külön számlán kezelte.¹³⁰

A bíróság a megállapodás alapján helyt adott a felperes azon követelésének, hogy különítsék el ezt az összeget. Megállapították, hogy a felek között fiduciárius kapcsolat jött létre, s az alperes jogosult volt a dolog értékesítésére – nem a maga, hanem az eladó számlájára.¹³¹ Az ítélet, amely – a “hagyományos” tipizálás értelmében – a vételár-követelésen kívüli egyéb követeléseket is biztosító tulajdonjog-fenntartási kikötést, továbbá az elidegenítést lehetővé tevő kiterjesztést is jóváhagyta, a mai napig mérföldkőnek számít.

Igen pozitívnak és előremutatónak értékelték ezt a döntést annak ellenére, hogy a későbbi hasonló tárgyban született ítéletek nem támasztották alá azt a feltevést, hogy ezentúl szokásossá válhatnak a tulajdonjog-fenntartás egyes meghosszabbított, illetve kiterjesztett formái. A fenti ügyben a bíróság nem vitatta, hogy nem “charge”, azaz zálogjog, hanem attól eltérő biztosíték szolgálta a hitelező védelmét. Három évvel később, a Re Bond Worth Ltd. ügyben – melynek keretében a felek megállapodása szerint az eladó “méltányos és fiduciárius” tulajdonjogot tartott fenn, amely a szállított anyagok feldolgozása eredményeként előállított új dolgokra is kiterjed¹³² – a bíróság arra a döntésre jutott, hogy az eladó joga csak charge, ez esetben floating charge, azaz vagyont terhelő zálogjog lehetett, ám mivel nem jegyeztették be e nyilvántartásba, érvénytelen, továbbá a dolgok feldolgozása nem egyeztethető össze a fiduciárius tulajdonátruházás elveivel.¹³³

Miután úgy tűnt, többé-kevésbé rögzültek azok a feltételek, amelyek mellett a kiterjesztett tulajdonjog-fenntartás elfogadható-jogi értelemben vett tulajdonjogot kell fenntartani, nem elegendő a fiduciárius tulajdonjog fenntartása; a dolgokat, illetve vételárukat elkülönítetten, felismerhetően kell kezelni; az eladó mint bailee jár el¹³⁴ -, a Tatung Ltd. v. Galex Telesure Ltd. ügyben 1989-ben mindezek ellenére a bíróság nem ismerte el az eladónak a külön számlán rendelkezésre álló vételár követelése iránti igényét a vevő csődje esetén¹³⁵, arra hivatkozva, hogy ebben a vonatkozásban zálogjog keletkezett, mivel a követelésen fennálló tulajdonjog addig illette meg az eladót, amíg a vételár egészét részére ki nem egyenlítették, s ez tipikusan a zálogjogra jellemző konstrukció, amely jog nem érvényesíthető, ha a követelést teljesítették.

Az ítéletből egyelőre az a következtetés tűnik leszűrhetőnek, hogy még ha lehetséges is a tulajdonjog-fenntartás bizonyos meghosszabbítása vagy kiterjesztése, a vevő csődje esetén az eladót a dolog értékesítéséből származó vételár nem illeti meg. A helyzet összességében elég bizonytalannak nevezhető.

EGYESÜLT ÁLLAMOK

Az 1958-ban megalkotott, a kereskedelmi ügyletekre vonatkozó jogszabályokat egységesítő Uniform Commercial Code 9. §-a a különböző, egymás mellett kialakult hitelbiztosítéki eszközök – chattel mortgage, trust receipt, factors lien, conditional sales contract – újabb szabályozása helyett security interest néven egységes biztosítékot teremtett.¹³⁶ A 9. § hatálya minden ügyletre kiterjed, amelynek célja hitelbiztosíték megteremtése, így ez alkalmazható a tulajdonképpeni tulajdonjog-fenntartás helyett is. Kifejezetten ennek a hitelbiztosítéknak az egységesítése céljával már korábban is megszavaztak egy törvényt, ám csupán néhány államban fogadták el, így a minden állam által elfogadott UCC megalkotásáig minden állam eltérően szabályozta ezt a jogintézményt.¹³⁷

Az egységes hitelbiztosítékkal ingóságok terhelhetőek meg, különösen fogyasztói javak, felszerelések, mezőgazdasági termékek. A törvény egységes terminológiát alkalmaz az adós, a hitelező, a biztosítékul szolgáló dolog, a biztosítéki megállapodás, valamint magának a biztosítéknak az elnevezésére. A megállapodást írásban kell megkötni, amennyiben a dolog nem kerül a hitelező birtokába. A biztosíték akkor jön létre, ha a felek megkötik a biztosítéki megállapodást, a hitelező számára a biztosíték értékkel rendelkezik, az adós a dolog tulajdonosa és a megállapodást – amely formához kötött ugyan, ám igen csekély mértékben -, hacsak nem kerül a hitelező birtokába, bejegyzik a megfelelő nyilvántartásba.¹³⁸

Coing a UCC megoldását modellértékűnek tekinti egy esetlegesen létrehozható egységes közösségi hitelbiztosíték megteremtése szempontjából, különös tekintettel regisztrálásának és ennek következményeként érvényesítésének egyszerűsége miatt.¹³⁹ A bejegyzés helye államról államra változik, lehet helyi, központi szervezet egyaránt vagy a kettő kombinációja, illetve vezetnek egyes államokban kettős nyilvántartást is. A bejegyzés helyét elsősorban az határozza meg, hogy melyik államban található az adott dolog, emellett pedig az, hogy az adós üzleti tevékenységét elsősorban hol folytatja. A bejegyzett biztosítéki jog – ha nem utalnak a lejárat időpontjára – öt évig érvényes.

ZÁRÁS

A tulajdonjog-fenntartás fentiekben bemutatott típusai által alkotott kép igen tarka. Változó mértékű szabályozottságának, elismertségének mértéke, változó módon és erővel biztosítja a hitelező pozícióját és ad kezébe a jogi lehetőségek és a gazdasági helyzet függvényében erősebb vagy gyengébb biztosítéki eszközt. Elsősorban jogpolitikai kérdés annak eldöntése, hogy milyen megoldások szükségesek a gazdasági életben jelentkezett kérdések megválaszolására, s ennek tükrében alakítható ki egy bizonyos fajta jogi keret, melyet tartalommal mindenképpen a jog társadalmi letükröződése tölt ki: az, hogy ténylegesen milyen módon és milyen körülmények között kötik meg majd a felek biztosítéki megállapodásukat.

A jelenleg hatályos szabályozás a Polgári Törvénykönyv keretei között szűkszavú, a végrehajtási és felszámolási eljárás szabályai a hitelezőre nézve előnyösek. Amennyiben nem törekszik a szabályozás arra, hogy az egyszerű tulajdonjog-fenntartásnál többet nyújtson, indokolt lenne utalni a feldolgozás tilalmára is, hiszen az eladó ezen az úton is elveszítheti tulajdonjogát. A tilalom hiányában ugyanis kérdéses, hogy megállapítható lenne-e a feldolgozó rosszhiszeműsége, az eladó érdeke pedig a 133. § (3) bekezdése alapján csak ekkor részesülhet kellő védelemben. Jóhiszemű feldolgozás esetén már a munka és a dolog értékének mérlegelése kerül előtérbe.

Igazán megbízható biztosíték kialakítása azonban feltétlenül igényelné a felszámolási szabályozás módosítását annak érdekében, hogy a hitelező dolgának a vevő által történő jogellenes elidegenítése esetére jogot nyerjen a többi hitelezővel szemben a dolog helyébe lépett érték – dolog vagy pénzösszeg – elkülönítésére, illetve elsőbbségi kielégítést szerezhessen.

Nyilvánvalóan a magyar hitelélet is örömmel fogadná azt a megoldást, ha a Ptk. lehetőséget adna a tulajdonjog-fenntartás hatályának fokozására. Elsősorban feltehetően a hatályának meghosszabbításával járó típusok találnának kedvező fogadtatásra, hiszen az iparosok, kereskedők a biztosítékul szolgáló dolog további értékesítése, feldolgozása, átalakítása révén törleszthetnék vételár-tartozásukat. Két kérdés igényel ezzel kapcsolatban vizsgálatot: részint az, hogy ez összeegyeztethető-e a Ptk. szabályozásával, részint pedig az, hogy milyen módon oldható meg, hogy az eladó ne kerüljön hátrányosabb helyzetbe (azaz hajlandóságot mutasson ilyen típusú biztosítéki megállapodás megkötésére, nem félve attól, hogy – bizonyos kockázat vállalása mellett – bizonytalan pozícióba kerül.)

A feldolgozási záradék kiköthetősége szempontjából döntő kérdés, hogy a Ptk. feldolgozásra és átalakításra vonatkozó szabályai kógens vagy diszpozitív rendelkezések. Amennyiben a szabályok megengedő jellege mellett foglalunk állást, nem zárható ki annak lehetősége, hogy a Ptk. kifejezetten utaljon a tulajdonjog-fenntartással vásárolt dolog vevő által történő feldolgozhatóságára, megállapítva, hogy tulajdonjoga kiterjed a feldolgozás eredményeként keletkező új dologra is. Elképzelhető, hogy a felek számára engedjen döntést esetleges közös tulajdon keletkeztetésére.

A tulajdonjog-fenntartás mellett megvett dolog értékesíthetősége kapcsán kérdéses egyrészt az, hogy a nem tulajdonos rendelkezhet-e tulajdonosként a biztosítékul szolgáló dologgal, másrészt pedig az, hogy jövőbeli követelés engedményezése mennyiben lehetséges. A vevő rendelkezési joga ebben az esetben igen sajátos, hiszen nem tulajdonosa az eladott dolognak, a vevő mégis tulajdonjogot szerezhet rajta. Eltérő kiindulópontból ugyanez a helyzet egyszerű tulajdonjog-fenntartás esetén jóhiszemű harmadik személy vonatkozásában, míg azonban akkor a biztosítéki ügylet vevője rosszhiszeműen értékesíti a dolgot, fokozott hatályú tulajdonjog-fenntartás esetén a rosszhiszeműség nem merül fel, hiszen maga a tulajdonos teszi lehetővé dolga értékesítését.

Ami a jövőbeli követelés engedményezhetőségét illeti, ismertettük a német bírói gyakorlat egyedülálló rugalmasságát. Noha a háború előtt hazánkban nem jelentkezett a kiterjesztett tulajdonjog-fenntartás, jövőbeli követelések engedményezésének semmi nem állt útjában. Kúriai döntés kifejezetten utalt arra, hogy az engedményezésnek tárgyát bizonytalan összegű és a jövőben keletkező vagy feltételtől függő követelések is képez-hetik.¹⁴⁰ Túry szintén említ egy 1933-ban hozott ítéletet, s egyértelműen leszögezi, hogy a hatályos jog szempontjából ott is érvényes engedményezés történik, ahol az engedményezendő követelés még létre sem jött.¹⁴¹

A Ptk. az engedményezés szabályai körében nem tilalmazza a jövőbeli követelés engedményezését, ám a bírósági gyakorlat – úgy tűnik – ezzel ellentétes álláspontot foglal el. A Legfelsőbb Bíróság ebben a kérdésben egyértelműen arra az álláspontra helyezkedett, hogy mivel az engedményezési szerződés lényeges tartalma a követelés kötelezettjének és összegének pontos meghatározása, s jövőbeli követelés esetén ez nem lehetséges, így a még létre sem jött követelés nem engedményezhető.¹⁴² Jogszabály azonban tételesen – ahogy arra már utaltunk – nem tiltja ezt a megoldást.

A fentiekből következően úgy tűnik, hogy a Ptk. rendszerébe beilleszthető a fokozott hatályú tulajdonjog-fenntartás két legfontosabb formája. Egyszerű rögzítésük azonban kevés. Ahhoz, hogy a hitelező kezében erős biztosítékká váljanak, nem elegendő a polgári jog szabályai által biztosított védelem, a tulajdonnak az eredeti dolog helyébe lépett szurrogátumra történő kiterjedésének biztosítása, a végrehajtási és felszámolási eljárás szabályai igényelnek változtatást.

A változtatás, módosítás kérdése azonban a Polgári Törvénykönyv átfogó felülvizsgálata szemszögéből másként, nagyobb ívet futva is felvethető: ha nem csupán a tulajdonjog-fenntartás kiterjeszthetőségét nézzük, hanem azt, hogy dologi intézmény miként helyezkedhet el a kötelmi jog különös szabályai körében egy szerződésfajta tárgyalásának keretén belül, s ez megfelelő elhelyezés-e, valamint figyelembe vesszük azt, hogy szintén a kötelmi jog rendelkezései között, a szerződést biztosító mellékkötelezettségek körében szorong egy másik komoly jelentőségű; részletesen szabályozott biztosítéki eszköz, a zálogjog – továbbá annak önálló, nem járulékos fajtája – felvetődik a gondolat: a rekodifikáció keretében talán más megközelítést igényel a biztosítéki kérdés egésze. Hangsúlyosabb és talán egységesebb megközelítést, ahol az egységesség nem csupán a magánjogi, illetve gazdasági jogi oldalról történő áttekintést jelenti, hanem valamennyi kapcsolódó jogi terület globális vizsgálatát¹⁴³ és olyan szabályozás kialakítását, amely – akár magát a tulajdonjog-fenntartást, akár egységesebb biztosítéki formát tekintve – elősegíti, hogy valamennyi érintett jogszabály – lehetőségek szerint – ugyanazon célt valósítsa meg.

IRODALOMJEGYZÉK

A. G. G.: “ROMALPA” Clauses The Law Quarterly Review. 1979. október. (A. G. G.)

Antalfy M.: Vétel és csere. In: Szladits IC: Magyar magánjog. IV. kötet, II. fej. Budapest, 1934. (Antalfy)

Avery, B.: Retention of Title Revisited. New Law Journal, 1991/19.

Bajory P.-Mezei K.-Sallós I.-Vida L: Az új végrehajtási jog kézikönyve. Budapest, 1995. (Bajory/Mezei/Sallós/Vida)

Bessenyő A.: Római magánjog. Pécs, 1999. (Bessenyő)

Bíró György: Hitelezővédelem tulajdonjog-fenntartással. Gazdaság és Jog, 1993/6. (Bíró)

Botka L.-né-Kiss G.-Török G.: A csődtörvény magyarázata. Budapest, 1995. (Botka/Kiss/Török)

Brink, U.-Habel, W.: Recht der Kreditischerheiten in europäischen Landern Teil IV. England-Berlin 1980. (Brink/Habel)

Brink, U.-Petereit, W.-Reinecker, H.-Scheerer, H-P.: Recht der Kreditsicherheiten in europäischen Landern. Teil IV. Deutschland, Berlin, 1976. (Brink/Petereit/Reinecker/Scheerer)

Chitty on Contracts. London, 1989. (Chitty)

Coing, H.: Probleme der Anerkennung besitzloser Mobiliarpfandrechte im Raum der EWG Zeitschrift für Rechtsvergleichung, 1967/2. (Coing)

Diószegi Gy.: Pactum reservati dominii és a Tervezet, A Jog, 1905. 29. sz. (Diószegi)

Eörsi Gy.: A tulajdonátszállás kérdéséről, Budapest 1947. (Eörsi)

Fichna, G.-Zimmermann, R.: Eigentumsvorbehalt im Ausland Recht der Mobiliarsicherheiten im Ausland, Heidelberg, 1980. (Fichna/Zimmermann)

Goodhart, W.-Jones, G.: The infiltration of equitable doctrine into English commercial law. Modern Law Review 1980. szeptember. (Jones)

Gravenhorst, W.: Mobiliarsicherheiten für Darlehens- und Warenkredite in den sechs Landern der Europäischen Gemeinschaften. Frankfurt a. M., 1972. (Gravenhorst)

Gravenhorst, W.: Eigentumsvorbehalt gleich Sicherungsübereignung Juristenzeitung. 1971/15-16.

György. E.: Biztosítékszerzés a kereskedelmi forgalomban, Budapest, 1928. (György)

Habel, W.: Recht der Kreditsicherheiten in europaischen Landern, Teil VI. Österreich. Berlin, 1986. (Habel)

Hajicsek Gy.: A pactum reservati dominii ingók eladásánál. Jogtudományi Közlöny, 1911. 51. sz. (Hajicsek) Harmathy A.: A hitelbiztosítékok jogának változásáról. In: Emlékkönyv

Kemenes Béla egyetemi tanár 65. születésnapjára. Szeged, 1993. (Harmathy)

Kessel, C.: Eigentumsvorbehalt und rezession in Grossbritannien. Recht der Internationalen Wirtschaft, 1991/10. (Kessel)

Kiss M.: Az adásvétel jogi természete és a tulajdon fenntartásának kikötése. Magyar Igazságügy, 1885. XXIV. kötet. (Kiss)

Klein, C.: Schutzwirkung des Eigentumsvorbehalts im französischen Insolvenzverfahren. Recht der Internationalen Wirtschaft, 1991/10. (Klein)

Lajer Zs.: A jövőbeni követelések engedményezése mint hitelbiztosíték. Magyar Jog, 1997/1. (Lajer)

Mühl, D.-Petereit, W.: Recht der Kreditsicherheiten in europäischen Landern, Teil V. Schweiz. Berlin, 1983. (Mühl/Petereit)

Reinecker, H.-Petereit, W.: Recht der Kreditsicherheiten in europäischen Landern, Teil II. Frankreich. Berlin, 1978. (Reinecker/Petereit)

Robinson, W. G.-Catena, A. P.: Business law. Boston, 1972. (Robinson/Catena)

Schuszter R.: A gyárban elhelyezett gép jogi helyzete a tulajdonjog fenntartása esetén. Jogtudományi Közlöny, 1920/18. (Schuszter)

Schwartz G.: A pactum reservati dominii hatálya, Jogtudományi Közlöny, 1885. 29.; 50. sz., 1886. 1.; 10. sz. (Schwartz: I.; II.; III.; IV.; V.)

Slezák L.: Feldolgozás, részletügylet és a tulajdonjog fenntartása. Kereskedelmi jog, 1929. 3. sz. (Slezák)

Slezák L.: Beépítés és a tulajdonjog fenntartása. Kereskedelmi jog, 1929. 10. sz. (Slezák – Beépítés)

Szladits K: A magyar magánjog vázlata. Budapest, 1935. (Szladits – Vázlat)

Szladits K.-Fürst L.-Ujlaki M.: Magyar magánjog mai érvényében. III. rész, Kötelmi jog, II. kötet. Budapest, 1934. (Szladits/Fürst/Ujlaki)

Szladits K.-Fürst L.: A magyar bírói gyakorlat. Magánjog, II. kötet. Budapest, 1935. (Szladits)

Túry S. K.: Fokozott hatályú tulajdon-fenntartás. Szeged, 1938. (Túry)

Weber, H.: Sicherungsgeschafte. München, 1986. (Weber)

Weber, H.: Reform der Mobiliarsicherheiten. Neue Juristische

Wochenschrift, 1976/36. (Weber – Mobiliarsicherheiten)

Weber-Ray, D.-Marlow, J.: Retention of Tide Clauses in Germany. International Company and Commercial Law Review, 1994/7. (Weber-Ray/ Marlow)

A Polgári Törvénykönyv törvényjavaslata. Budapest, 1914. (1914. évi javaslat)

Indokolás a Polgári Törvénykönyv törvényjavaslatához. Budapest, 1914. (1914. évi javaslat indokolása)

Magyarország magánjogi Törvénykönyve. 1928. (Mtj.)

JEGYZETEK

1 Eörsi: 17. o.

2 Coing: 71. o.

3 Coing: 68. o.

4 Szladits – Vázlat: 224. o.

5 Eörsi: 20. o.

6 Antalfy: 332. o.

7 Schwartz: III. 405. o.

8 Bessenyő: 241. o. A XII. táblás törvény vezette be.

9 Schwartz: I. 227. o.

10 Szladits – Vázlat: 180. o. A dologi jogok két fajtája nyer megkülönböztetést, a tulajdonjog és az idegen dologbeli jogok. Ez utóbbiak körébe tartoznak a zálogjogok és a telki teherjogok.

11 Schwartz: IV. 5. o.

12 Szladits – Vázlat: 195. o. A várományi jog oly módon korlátozza a tulajdont, hogy bizonyos esemény beálltával az eddigi tulajdonos joga feloldódik és a tulajdonjog külön átruházása nélkül a várományosra száll.

13 Weber: 121. o.

14 Túry: 36. o.

15 Antalfy: 332. o.

16 György: 17. o.

17 Túry: 29. o.

18 Schwartz: V. 77. o.

19 Szladits – Vázlat: 211. o.

20 Antalfy: 333. o.

21 Túry: 26. o.

22 Schwartz: V. 77. o.

23 György: 5. o.

24 Túry: 23. o.

25 Túry: 27. o. Utal arra, hogy egyes esetekben a felek a megterhelés nyilvánosságát biztosítani kívánják. Például hozza a gépkocsikról vezetett rendőrhatósági nyilvántartásba történő bejegyzést, illetve, hogy a varrógép-kereskedők a gépen tüntették fel a pactum reservati dominii mellett történő értékesítést.

26 Túry utal arra, hogy ttadiüo esetén a hitelező hitelbázisa tűnik szélesebbnek, s ez ugyanúgy félreinformálhat, hiszen a gazdasági kapcsolatokban, aki az egyik ügyletben adós, az a másikban hitelező.

27 Schwartz utal erre az álláspontra: III. 404. o.

28 Túry: 13. o.

29 Slezák – Beépítés: 231. o.

30 Schwartz: III. 404. o.

31 Túry: 4. o.

32 Hajicsek: 141. o.

33 A Kúria C. 4509/1887, és C. 1511/1891. sz. döntései (In: Szladits/ Fürst/Ujlaki: 52. o.)

34 Hajicsek utal arra, hogy néhány hetes eltéréssel is születtek ellentétes tartalmú ítéletek. A tulajdonjog-fenntartás megengedhetőségét többnyire a szerződési szabadságra történő hivatkozással támasztották alá.

35 1914. évi javaslat 1128. §-a; Mtj. 1367. §-a.

36 Eltérően értelmezték a “kétség esetén” kifejezést. Az 1914. évi javaslat kapcsán arra utaltak, hogy a tulajdonjog fenntartására vonatkozó megállapodást, ha a felek erre nem utalnak, nem bontó, hanem halasztó feltételnek kell tekinteni. Az Mtj. kapcsán az adásvétel felteden és a tulajdonjog-átszállás feltételes volta közötti különbséget emelték ki.

37 1914. évi javaslat indokolása 229. o.

38 Schwartz: V. 5. o.

39 Schwartz utal arra, hogy bútorok, mezőgazdasági gépek, felszerelések értékesítésénél olyan gyakran vették igénybe, hogy a legtöbb helyen előre elkészített nyomtatványokat kellett csupán kitölteni.

40 P. VII. 7971/1929. sz. döntés (In: Szladits/Fürst/Ujlaki: 56. o.)

41 György: 16. o.

42 1914. évi javaslat indokolása 229. o.

43 Diószegi: 218. o.

44 Schwartz: V. 75. o.

45 P. VII. 5244/1930. sz. döntés (In: Szladits/Fürst/Ujlaki: 56. o.) és erre utal György is: 17. o.

46 1885. V. 26-án és 1888. IV. 27-én hozott döntések (Hajicsek: 144. o.)

47 Ezt példázza az 1324/1904. sz. döntés (In: Szladits/Fürst/Ujlaki: 55. o.), s Szladits is utal ezen álláspont tarthatatlanságára (Szladits – Vázlat: 211. o.)

48 Slezák – Feldolgozás: 87. o. Álláspontja szerint az ilyen szerződés érvénytelensége nem azon alapszik, hogy elhasználható dolog volt az ügylet tárgya, hanem sokkal inkább az ilyen megállapodás nyilvánvaló szín-leltségén.

49 Antalfy: 333. o.

50 György: 13. o.

51 Schuszter: 139. o. A P. VII. 4578/1918. sz. ítélet alapján utal az ezzel kapcsolatos problémákra.

52 Bajory/Mezei/Sallós/Vida: 148. o. A végrehajtási törvény nem engedi meg azon dolgok lefoglalását, amelyekről megállapítható, hogy más tulajdonát képezik, ám tulajdonjog-fenntartás esetén ez aligha látható.

53 Botka/Kiss/Török: 86. o.

54 BH 1997/3. 144. sz. alatt közzétett eset. Az alperes gazdálkodó szervezet a részére tulajdonjog-fenntartással szállított ám egy részét a felszámolás közzététele előtt eladta. Felperes kérte az ám kiadását, illetve összegének a felszámolási eljárás eredményétől független megfizetését. A másodfokú bíróságként eljáró Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy mivel az áru a felszámolás időpontjában már nem volt meg, annak ellenértékét csak a felszámolás alá eső vagyonból lehet kielégíteni. Külön utaltak arra, hogy mivel az adós az ellenértéket nem helyezte el önálló számlán, az nem képez a felszámolás alá tartozó vagyontól elkülönült vagyont. A hitelező pénzkövetelését ily módon ebből a vagyonból kell kielégíteni, de a többi hitelezővel szemben nem élvez elsőbbséget.

55 Botka/Kiss/Török: 86. o. szintén a törvény hiányosságaként utalnak rá.

56 Bíró: 18. o. ezt a következtetést vonja le a törvény rendelkezéséből.

57 Weber – Mobiliarsicherheiten: 1602. o. Csupán egyes esetekben lehetséges ingók elzálogosítása: repülőgépek és hajók regiszterbe történő bejegyzés mellett zálogjoggal megterhelhetőek.

58 Coing: 68. o.

59 Brink/Petereit/Reinecker/Scheerer: 113. o.

60 Brink/Petereit/Reinecker/Scheerer: 117. o.

61 Brink/Petereit/Reinecker/Scheerer: 148. o.

62 Weber: 117. o.

63 Brink/Petereit/Reinecker/Scheerer: 138. o.

64 Bülow: 61. o. (Brink/Petereit/Reinecker/Scheerer: 137. o. utalnak arra, hogy a későbbi megállapodás módja nem egyértelmű).

65 Weber-Ray/Marlow: 235. o.

66 Bülow: 72. o.

67 Weber: 118. o.

68 Weber-Ray/Marlow: 233. o. utal az 1984-ben hozott ítéletre.

69 Brink/Petereit/Reinecker/Scheerer: 146. o.

70 Weber: 121. o.

71 Bülow: 99. o.

72 Brink/Petereit/Reinecker/Scheerer; 156. o.

73 Bülow: 108. o.

74 Weber: 130. o.

75 Bülow: 111. o.

76 Weber: 130. o.

77 Brink/Petereit/Schecrer: 150. o.

78 Weber: 138. o.

79 Bülow: 215: o.

80 Weber: 135. o.

81 Bülow: 217. o.; Weber-Ray/Marlow: 236. o. utalnak arra, hogy a követelések azonosíthatóak, amennyiben a vevő üzleti dokumentációjából ezeknek a követeléseknek a sorsa nyomon követhető; Weber: 135. o. szerint elegendő, ha a számla vagy szállítólevél utal rá.

82 Brink/Petereit/Reinecker/Scheerer: 151. o.

83 Weber: 137. o.

84 Brink/Petereit/Reinecker/Scheerer: 152. o.; Bülow: 277. o. vitatottnak tartja.

85 Bülow: 238. o.

86 Brink/Petereit/Reinecker/Scheerer: 141. o.

87 Bülow: 238. o.

88 Weber-Ray/Marlow: 235. o.

89 Bülow: 243. o.

90 Weber: 134. o.

91 Weber Ray/Marlow: 236. o. utalnak arra, hogy kereskedők vonatkozásában még nem született hasonló döntés.

92 Brink/Petereit/Reinecker/Scheerer: 152. o.

93 Weber: 134. o.

94 Weber-Ray/Marlow: 236. o.

95 Brink/Petereit/Reinecker/Scheerer: 143. o. ismertetik az 1958-ban hozott döntést.

96 Brink/Petereit/Reinecker/Scheerer: 141. o.

97 Weber: 137. o.

98 Brink/Petereit/Reinecker/Scheerer: 142. o.

99 Weber: 138. o.

100 Habel: 251. o.

101 Habel: 255. o.

102 Habel: 267-271. o.

103 Habel: 274-275. o.

104 Mühl/Petereit: 182. o.

105 Mühl/Petereit: 208-209. o.

106 Mühl/Petereit: 214. o.

107 Mühl/Petereit: 207-210. o.

108 Mühl/Petereit: 215. o. utalnak a zürichi bíróság 1967-ben hozott ítéletére.

109 Mühl/Petereit: 220, 235, 237. o.

110 Mühl/Petereit: 227-229. o.

111 Reinecker/Petereit: 149. o.

112 Coing: 73. o.

113 Reinecker/Petereit: 150. o.

114 Gravenhorst: 105. o.

115 Klein: 811. o.

116 Reinecker/Petereit: 150. o.

117 Reinecker/Petereit: 138. o. Külön törvények alakították ki az ingó jelzálogjogok meglehetősen széles rendszerét. Minden egyes esetben az adott speciális nyilvántartásba történő bejegyzés szükséges.

118 Coing: 73. o.

119 Coing: 71. o.

120 Gravenhorst: 59. o.

121 Gravenhorst: 60. o.

122 Egyeden esetben lehetséges ingójelzálogjog alapítása: külön törvény alapján gépjárműveket lehet ily módon megterhelni.

123 Coing: 77. o.

124 Gravenhorst: 62-63. o.

125 Gravenhorst: 64. o.

126 Fichna/Zimmermann: 61. o.

127 Gravenhorst: 178. o.

128 Brink/Habel: 178. o.

129 Chitty: 1199. o.

130 Goodhart/Jones: 501. o.

131 Chitty: 1200. o. “The buyer held the goods until payment as bailee for the seller.”

132 Goodhart/Jones: 507. o.

133 A. G. G.: 478. o.

134 A. G. G.: 480. o. (1979-ben a “Romalpa”-ügyet követő esetek kapcsán levont következtetés)

135 Késsel: 816. o.

136 Coing: 81. o.

137 Robinson/Catena: 325. o.

138 Robinson/Catena: 333. o.

139 Coing: 81. o.

140 I. G. 153/1902 sz. döntés (In: Szladits – Bírói gyakorlat: 258. o.).

141 Túry: 76. o. Az említett döntés a P. K. V. 2201/1933. sz. ítélet.

142 BH 1996/7. 380. sz. alatt közzétett eset, mely alapjául az szolgált, hogy a hitelező az adós ellen indított felszámolási eljárás során kérte a közöttük létrejött megállapodás: a jövőbeli követelés engedményezése alapján, hogy ezt az összeget részére, minthogy az nem tartozik az adós vagyonához – utalják át. Lajer szintén utal ennek az ítéletnek a vitathatóságára: 19. o.

143 Harmathy: 143. o.