(II. rész)

3. Az értékpapírjog kodifikációja az Amerikai és svájci jogrendszerben

3.1. A vizsgálódás módszertanához

Ha az értékpapírok törvényi szabályozása iránt érdeklődve egy pillantást vetünk a világ jogrendszereire, a nehezen átlátható jogszabály-halmazból két nemzet jogalkotása emelkedik ki: az amerikai és a svájci. E két állam törvényalkotása érdemel a legtöbb figyelmet, ha a jogösszehasonlítás segítségével működő intézményrendszerek jogtechnikai hátterét akarjuk megérteni, s lehetőség szerint hasznosítani. A hivatkozott államok elsősorban azért vonzzák az összehasonlító jogász figyelmét, mert az értékpapírok jogát közel átfogóan szabályozó törvénnyel rendelkeznek. Az értékpapírok törvényi definíciója természetesen önmagában nem garantálja annak helyességét, funkcióképességét. Számtalan olyan jogrendszer létezik a világon, melyben egy átfogó kodifikáció gondolata fel sem merül. Az egyes értékpapírok speciális szabályainak tömegéből a jogtudomány szűri ki azokat az általános elveket, melyek mentén az értékpapírjogi problémáit megoldhatók.

Valójában a magánjogi törvénykönyv megalkotásának számtalan esetben lesz alapvető kérdése, hogy egy adott intézmény tekintetében a tételes (általános) kodifikáció vagy egyes speciális kérdésekre szorítkozó pragmatikus szabályozás járul jobban hozzá az adott intézmény megfelelő működéséhez.

Az alábbiakban – mint már jeleztük – két, átfogóan kodifikált értékpapírjog rendszerét tekintjük át. Előre kell bocsátanunk, hogy a fenti azonosságon túl az amerikai szabályanyag felfogásában, struktúrájában nyilvánvalóan lényegesen különbözik a svájci modelltől. Ennek okát nem kell magyaráznunk. Az is egyértelmű, hogy a magyar jogfelfogás sokkal inkább ez utóbbihoz áll közelebb, ami persze nem jelenti azt, hogy az amerikai szabályozás megoldásaiból nem meríthetnénk a magyar értékpapírjog kodifikációja során.

3.2. Svájc

3.2.1. Az értékpapírok szabályozása az OR-ben

A svájci kantonok törvényhozása a 19. század folyamán kizárólag az egyes értékpapírfajtákkal foglalkozott.70 Hiányzott egyfajta általános kvalifikált magánokirat-fogalom, de az értékpapír kifejezés sem bukkant fel. A kötelmi jog átfogó kodifikációja során (aOR) 1881-ben a váltójog dominált, az aOR rendelkezéseket tartalmazott továbbá a cselekről, a váltószerű és más rendeleti papírokról, illetve a bemutatóra szóló papírokról (720-858. §§). Maga az értékpapír kifejezés öt helyen jelent meg.71 Ezzel szemben az 1907. évi ZGB a 901. §-ban már a “Verpfándungvon Wertpapieren”72 cím alatt tartalmazott szabályokat, melyek egyben megadták a kezdőlökést az értékpapírok összrendszerét szabályozó anyag kimunkálásához. Az megreformált OR első tervezetében Huber abból indult ki, hogy a tervezetnek át kell vennie az értékpapírjog-tudomány fogalmait (gondolva elsősorban Brunner meghatározására) és felosztását. Ennek megfelelően osztotta fel az értékpapíroknak szentelt önálló címet öt szakaszra (általános rendelkezések, névpapírok, rendeleti papírok, birtokosi papírok és csekk). A váltójog megmaradt volna Önálló törvénynek. A későbbi tervezetekbe és tanácskozmányokba Huber tervezete változatlanul, kritika nélkül került át.

A szabályanyag bővítését indokolta a bírói gyakorlat is. Az aOR hatálybalépését követően hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy kvalifikált bemutatási záradékkal ellátott névre szóló értékpapírok is forgalomban voltak (banki letéti igazolások, később betétkönyvek), s ezek számtalan nehézséget okoztak az ítélkezésben. Az ilyen okiratok elveszése esetén a törvényi szabályozás hiányában a bíróságra hárult annak eldöntése, vajon azok értékpapírnak minősülnek-e vagy sem? A szövetségi bíróság a kérdést 1884-ben az aOR hatálybalépését megelőzően kibocsátott névpapírok vonatkozásában igenlően válaszolta meg, s találta a rendeleti papírok megsemmisítési szabályait a névpapírokra is alkalmazhatónak; míg az aOR hatálybalépését követően születettek esetében elutasítóan arra az álláspontra helyezkedett, hogy ezen papírokat a törvény nem szabályozza.73 Magyarán szólva a tudományos értékpapír-fogalom alapján ezek ugyan értékpapírnak minősülnek, de a törvény kibocsátásukat nem teszi lehetővé. Meglepő módon nem vizsgálta azonban a bíróság, hogy ezek az okiratok a magánautonómia erejénél fogva nem minősülnek-e értékpapírnak, ha annak minden feltételét teljesítik.74

A felülvizsgált Obligationenrecht végül is 1936-ban került elfogadásra, s már a váltójogot is tartalmazta, mégpedig a Genfi Egyezmények alapján. További változás, hogy az értékpapírjog önálló “Abteilung”-gá lépett elő, ugyanis hozzáfűzték még a befektetési obligációkról szóló címet is.75 A svájci értékpapírjog egyik alapvető sajátossága tehát, hogy az értékpapírok szabályait átfogó rendszerbe foglalva tartalmazza. Ez az oka annak, hogy a törvény szinte tankönyvszerű. Az értékpapírok fogalmát és rendszerét meghatározó szabályok átlagon felül elvontak, s jelentős részben fogalom-meghatározásból állnak. A rendszer egységességét egyébként számtalan utaló szabály, illetve máshol elhelyezett értékpapírjogi szabály töri meg.76

3.2.2. Az értékpapír fogalma

Az OR 965. §-a szerint: “Értékpapír minden olyan okirat, mely egy jogot olyképpen testesít meg, hogy azt az okirat nélkül sem érvényesíteni, sem másra átruházni nem lehet”. Magánjogi értelemben okiratnak minősül az az irat (írásjelekkel ellátott testi tárgy), mely valamilyen gondolati kinyilatkoztatást tartalmaz.77 A svájci értékpapírjogi dogmatika egyik sajátossága, hogy az értékpapírjogot a kötelmi okiratok jogának részeként fogja fel, s az általános kérdéseket a kötelmi okiratok tanában tárgyalja. A kötelmi okirat (Schuldurkunde)78 olyan okirat, mely egy kötelmi jogviszonyt testesít meg. A kiállító az okiratban egy már létező vagy megalapítandó jogviszony létezését ismeri el. Az a hitelező, aki az okiratot a kiállító kezéből átveszi, első vevőnek (erster Nehmer) minősül, függetlenül attól, hogy a követelés eredeti hitelezője, vagy annak jogutódja-e. Az okirat kiállítása két lépcsőben történik: az okirat létrehozása technikai folyamat, míg annak kiadása (Begebung) magában foglalja a kötelem megalapításának szándékával történő átadást.79 A kiállításnak többféle járulékos joghatása is van: így pl. – elismerés lévén – megszakítja az elévülési idő folyását [OR 137. § (2)], illetve a tényállástól függően novációt is jelenthet. Az okiratnak azonban nem kell megneveznie az elismert követelés jogcímét. Jogcímtől független tartozáselismerés nem létezik, csak olyan, amely megnevezi azt (kauzális tartozáselismerés, pl. betétkönyv, részvény, kötvény) és olyan, amelyik nem (absztrakt tartozáselismerés, pl. váltó, csekk).

Az irodalom a kötelmi okiratokat az alábbiak szerint osztályozza:

a) bizonyító okiratok, melyek deklaratívak és elveszésük esetén más bizonyítási eszközzel pótolhatók;

b) konstitutív okiratok, melyek kiállítása a jog keletkezésének elengedhetetlen feltétele (pl. kezes kötelezettségvállalása);

c) prezentációs papírok, azaz az adós fenntartja magának a jogot, hogy csak az okirat bemutatójának fog teljesíteni;

d) igazolópapírok, melyeknél az adós kizárólag az okirat bemutatójának teljesíthet hatályosan;

e) értékpapírok, melyek különlegessége, hogy a jog érvényesítéséhez az okirat szükséges (az adós az okirat bemutatása hiányában nem teljesíthet);

f) közbizalmi értékpapírok, melyek esetében az általános értékpapírhatáshoz további sajátosság is járul: a jóhiszemű adós teljes mértékben hagyatkozhat az okirat tartalmára, vele szemben az okiraton kívüli körülményből eredő kifogások nem érvényesíthetők.

Az OR 965. §-ban írt definícióból az értékpapír alábbi sajátosságai erednek:

- az adós nem teljesíthet olyan személynek, aki az okiratot nem mutatja fel; akkor sem, ha meg van győződve arról, hogy a másik fél a valódi hitelezője [OR 965. §, 966. § (2)];

- az okiratba foglalt követelés érvényesítője köteles az okiratot bemutatni;

- az okiratba foglalt jog átruházásával átszáll az okirat feletti tulajdonjog is [OR 967. § (1)]80

Az adós tehát akkor szabadul a kötelemből, ha az okirattal igazolt hitelezőnek teljesít. Kivételt jelent ez alól az az eset, ha őt a hitelezői minőség megállapításában szándékosság vagy súlyos gondatlanság terheli (tudja vagy alapvető gondosság kifejtése esetén tudnia kellene, hogy a másik fél nem a hitelező).81

Az értékpapír átruházása a 967. § (3) bekezdése értelmében szerződéssel vagy jogszabályi előírással köthető harmadik személy jóváhagyásához. A törvényes eseteknek [OR 686. § (3)] különös gyakorlati jelentősége nincs, míg a szerződéses (statutárius) jóváhagyási kötelezettség megalapítása vinkulált névre szóló részvények esetében igen gyakori.

Az értékpapír-megsemmisítési eljárás [OR 971. és k. §§] célja, lényege azonos hazai jogunkéval. Az eljárás bírói hatáskörbe tartozik, az értékpapír megsemmisítését nemperes eljárás során mondják la. Meg kell említenünk, hogy az eljárás szabályai az egyes értékpapírok sajátosságaihoz igazodnak.82

3.2.3. Az okirat értékpapír-jellegének meghatározása

Értékpapírnak azok az okiratok minősülnek, melyeket a törvény ilyenként szabályoz, vagy azok kifejezett értékpapír-záradékot tartalmaznak. Az értékpapír-minőség meghatározásának tehát két forrása lehet: az értékpapírok bizonyos fajtái számára maga a törvény, míg egyébként a felek valamely okiratban tett jogügyleti nyilatkozata. Az értékpapír-záradék megléte következhet azonban az adott körülményekből is.83 A legfontosabb értékpapírfajták a következők:

3.2.3.1. Követelést megtestesítő papírok (Forderungspapiere)

A pénztárkötvény (Kassenobligation), pénztárjegy (Kassenschein) a bankok tőkeszerzését elősegítő jellemző értékpapír. Ha bemutatóra szól, értékpapírnak minősül; ha névre szól, értékpapír-minősége a körülményekből állapítható meg. A kölcsönkötvény (Anleihensobligation) ritka kivételtől eltekintve birtokosi papírnak minősül. A takarékbetétkönyv (Sparheft) jogi természetét tekintve a legvitatottabb; egy legitimációs záradékkal ellátott névre szóló takarékbetétkönyv “sánta birtokosi papír”84, ebből következően a bemutatóra szólóan kiállított takarékbetétkönyv értékpapír.85 A biztosítási kötvények értékpapír-termesze tér az irodalom tagadja. A befektetési alapok befektetési jegye (Anteilschein) értékpapír, ha névre szólnak, törvényes rendeleti papírok (ALG 20). A letéti jegyben a bank pénz, értékpapír átvételét ismeri el; tartalmazhat egyszerű bemutatási záradékot. Nem értékpapír, hanem egyszerű bizonyító okirat. A lottószelvény a nyereményre való igényt testesíti meg, általában birtokosi papír.86 A mindennapi életben használatos jegyek, kártyák akkor sem értékpapírok, ha bemutatóra szólnak. Az igazolópapíroknak (hitelkártyák, csekkártyák) nem célja az átruházás, ezért azok nem értékpapírok.

3.2.3.2. Dologi jogi értékpapírok

Az adósságlevél (Schuldbrief) és a Gült (ZGB 866., 872. és 862. §§) csak a tőkekövetelés tekintetében minősül értékpapírnak, de nem a kamatok szempontjából. Tartalmazzák egy követelés és az azt biztosító zálogjog megjelölését. Törvényes rendeleti papírok. Az árupapírok [raktárjegy (OR 482), fuvarjegy (OR 1153)] valamely áru kiadására vonatkozó igényt testesítik meg. A rendeleti záradék nélkül a jogosult nevére kiállított árupapír névpapírnak minősül. Az árupapírok tartalmát a törvény kötelezően meghatározza. A tengeri forgalomban játszik jelentős szerepet a Ko-nossement.87

3.2.3.3. Tagsági papírok

A birtokosi részvény (OR 981) birtokosi papír, a névre szóló részvény [OR 684 (2)] pedig törvényes rendeleti papír, akkor is, ha vinkulált.88 A részvénytársaság alapító okirata a részvényt rekta-részvényként is szabályozhatja, ilyenkor a részvény forgatása kizárt. Az okirat bemutatása ellenében való teljesítés ígérete a birtokosi részvény esetében a részvénytársaságnak a részvényessel szemben fennálló valamennyi követelésére vonatkozik. Ugyanez vonatkozik a névre szóló részvényre is a részvénykönyvbe való bejegyzés feltétele mellett. Az osztalékszelvények – ha birtokosi záradékot tartalmaznak – birtokosi papírnak minősülnek.89

3.2.4. Névpapírok, rendeleti papírok és birtokosi papírok

Az okirat és a benne foglalt követelés Összefonódása következtében az értékpapírok sajátos jellegében rejlő birtokjogi elem minden értékpapír esetében felfedezhető: az adós nem teljesít a papír felmutatása hiányában. A kötelmi jogi elem azonban az értékpapírtól függően változó: a követelés átruházása történhet engedménnyel (OR 164. §), forgatmánnyal mint az engedmény sajátos értékpapírjogi változatával, de képezheti alapját egy formátlan, átruházásra irányuló szerződés is. A dologi és kötelmi elemek e sajátos változatára épül az értékpapírok felosztása a Namenpapiere (névpapírok), Orderpapiere (rendeleti papírok) és Inbaberpapiere (birtokosi papírok) csoportjaira.

3.2.4.1. Namenpapiere

A névpapír olyan értékpapír, mely meghatározott névre szól és nem tartalmaz rendeleti záradékot, illetve a törvény erejénél fogva sem minősül rendeleti papírnak.90 Az irodalom a névpapír elnevezést jogosan tartja szerencsétlennek, hiszen valamennyi rektapapír tartalmazza az hitelező nevét, de nem minden a hitelező nevét tartalmazó értékpapír minősül rektapapírnak (mint pl. a névre szóló részvény).

A névpapírban foglalt követelést az a név szerint feltüntetett személy, illetve annak magánjogi jogutódja (engedményes) érvényesítheti, alti az okirat bemutatására képes (OR
975. §). A megtestesített követelés átruházása engedményezés és az okirat átadása útján történhet. Az engedményezésnek írásban kell történnie ([OR 967. § (2)] akár magán a papíron, akár külön lapon) . Az átruházás az adós jóváhagyását nem igényli, a felek azonban az engedményezés lehetőségét kizárhatják. Az adós pozíciója az engedmény következtében nem válhat rosszabbá: valamennyi kifogását változatlanul érvényesítheti.91 Az okirat átadásának követelménye különbözteti meg a névpapírt a közönséges követeléstől, melynek hitelezője az adóst akkor is teljesítésre kényszerítheti, ha a kötelezvényt nem birtokolja, ha bizonyítja, hogy a követelést írásbeli engedményezés útján megszerezte.92 Az átadás a tényleges bírtok átruházása, lehetséges bírtokbautalás vagy brevi manu traditio útján is.93 A névpapírba foglalt követelés elzálogosítása az általános szabályok (ZGB 900, OR 967) szerint történik.

Sajátos eset áll fenn, ha az adós fenntartja magának a jogot, hogy az okirat minden bemutatójának teljesíthessen. Ilyenkor az adós nem köteles vizsgálni a bemutató fél legitimációját, s szabadul a kötelemből, ha jóhiszeműen a papírbirtokosnak teljesít. Mivel ebben az esetben az adós (szemben a birtokosi papírral) csak jogosult, de nem köteles a papírbirtokosnak teljesíteni, az irodalom ún. “hinkendes Inhaberpapier”-ről (sánta birtokosi papírról) beszél.94 Az értékpapír megsemmisítési eljárás lefolytatása névpapírok esetében is lehetséges.95 A megsemmisítés feltételeit a 977. § (2) bekezdése tartalmazza.

3.2.4.2. Orderpapiere

A rendeleti papír olyan értékpapír, mely azt a felet jogosítja, akit az okirat név szerint feltüntet vagy akit a név szerint megjelöltek rendelkezése (Order, rendelete) feljogosít. Jellemző jegyei:

- az adós nem teljesíthet az okirat bemutatása hiányában;

- az okirat tartalmazza a hitelező nevét, az eredetit és jogutódjaiét is;

- az átruházás szükséges elemei a forgatmány és az okirat átadása. Az okiratba foglalt követelés érvényesítésére az jogosult, akinek a nevét az okirat elsőként tartalmazza, illetve akit annak jogutódjaként a forgatmányok töretlen láncolata igazol, továbbá az okirat bemutatására képes.

A rendeleti papírok átruházás forgatmány és az okirat átadása útján történik. A forgatmány szabályait a törvény a váltóra vonatkozóan határozza meg, s ezeket kell alkalmazni más rendeleti papírokra is.96 Az irodalom a forgatmányt különleges joghatású engedményezésként határozza meg.97 Alapvető sajátossága, hogy a jóhiszemű forgatmányossal szemben az adós nem élhet kifogásaival a személyes viszonyukból és a magából az okiratból eredő kifogások kivételével, melyeket a hitelező is felismerhetett.98 Mivel a jóhiszemű engedményes az értékpapír tartalmára hagyatkozhat, ezért a rendeleti papírokat közbizalmi papíroknak is nevezik (967., 968. §§). A forgatmány részletszabályai a váltótörvény egységes jellegére tekintettet lényegében megegyeznek hazai jogunkéval.

A rendeleti papírok azonban nemcsak forgatmány, hanem közönséges engedmény útján is átruházhatók; ezért egy formailag érvénytelen forgatmány minősülhet érvényes engedménynek.99 Az elzálogosítás forgatmánnyal vagy zálogszerződéssel és az okirat átadásával történhet.100 A rendeleti papírok megsemmisítése a váltójog szabályai szerint [OR 1152 (2)] lehetséges.

3.2.4.3. Inhaberpapiere

A birtokosi papírok a mindenkori birtokosukat igazolják az okiratba foglalt követelés hitelezőjeként. Jellemző tulajdonságai:

- az adós nem teljesíthet az okirat bemutatása hiányában;

- az okirat nem tartalmaz névmegjelöltést, hitelezőként a mindenkori birtokost jelöli meg;

- az átruházás alakszerűtlen (kötelmi jogi) átruházási szerződés és az okirat átadása révén történik.

Aid a követelést megtestesítő okiratot birtokolja, az hitelezőnek minősül, míg ez a vélelem meg nem dől. Ebből következően a jóhiszemű szerző akkor is védelmet élvez (jogot szerez), ha jogelődje nem volt jogosult. Ezt a törvény a kifogáskorlátozás nyomatékosításával fejezi ki (OR 979. §). A bemutatóra szóló minőség nemcsak ennek kifejezett említéséből, hanem a körülményekből is következhet (pl. az okirat nem tartalmazza a jogosult nevét). Ebben a körben tanulságos, hogy a 978. § (1) bekezdésének megfogalmazása – “a birtokos jogosultnak minősül”- számtalan kérdést vet fel. Ezekre a kérdésekre a gyakorlat az alábbi elveket kristályosította ki:

- a hitelező a papír birtoka által tulajdonosként legitimálja magát;

- az adós kötelezettsége a papír hitelezői birtoklására és nem tulajdoni státuszának vizsgálatára terjed ki;

- hogy egy rosszhiszemű birtokos a törvényes vélelemből hasznot ne húzhasson, az adós nem szabadul a kötelemből, ha a birtokos rosszhiszeműségét ismeri vagy a forgalomban szokásos gondosság mellett ismernie kellene; csak akkor szabadul a kötelemből, ha nem szándékosan vagy súlyosan gondatlanul járt el;

- az a hitelező, aki a papírt elveszítette, kiadását csak a rosszhiszemű birtokostól követelheti, a jóhiszeműtől már nem; a birtokosi papír ennyiben azonos a pénzzel.

A birtokosi papírokon fennálló tulajdonjogának vagy azokon fennálló korlátolt dologi jogok átruházásához minden esetben szükség van a papír átadására a birtokjog szabályai szerint. Az elzálogosítás úgy történik mint bármely ingó dolog esetében.

A névpapírok és a rendeleti papírok átalakíthatók birtokosi papírrá, ha ehhez minden érintett (jogosultak és kötelezettek) hozzájárul; ugyanez vonatkozik az “ellenkező irányú” átalakításra is.101

3.3. USA

Az angol váltó- és csekkjog102 a 17. és 18. század folyamán a common law közvetítésével került a gyarmati államokban. A 19. század folyamán a kereskedelmi papírok jogát számtalan állam kodifikálta, a szövetségnek azonban az 1787. évi Alkotmány értelmében nem volt hatásköre a magánjog szabályozása tekintetében. Az egyes tagállamokban kialakult eltérő gyakorlat hátrányos következményeinek felszámolása érdekében először az American Bar Associatíont bízták meg 1884-ben egységes szabályozás kidolgozásával, de annak tétlensége miatt 1890-ben New York állam törvényben szorgalmazta egy szövetségi kodifikációs bizottság felállítását.103 Az így felállított National Conference of State Boards of Commissioners for Promoting Uniformity of Legislation in the United States által kidolgozott “Uniform Negotiable Instruments Law” (UNIL) címet viselő tervezetet 1896-ban a Conference a tagállamoknak elfogadásra ajánlotta.104 A NIL négy fejezetre oszlott, szabályanyaga (1) az értékpapírok formájára és értelmezésére vonatkozó általános szabályokat, (2) az idegen váltó, (3) a saját váltó és a csekk szabályait, végül (4) fogalom-meghatározásokat tartalmaz(ott). A törvény alapjául az 1882. évi angol Bili of Exchange Act szolgált, azzal az eltéréssel, hogy a váltón és csekken túl az I. és IV. fejezetében a kereskedelmi papírok szabályai is tartalmazta.105

A második világháborút követően felerősödtek azok a törekvések, melyek valamennyi államban érvényes, egységes kereskedelmi jog megalkotását sürgették.106 Az 1952-ben elfogadott és 1956-ban, 1962-ben illetve 1990-ben módosított Uniform Com-mercial Code (UCC)107 3. §-ban az értékpapírokat a “Commercial Papers” cím alatt szabályozza.

A UCC 3. §-a olyan okiratokra vonatkozik, melyek pénzfizetésre irányuló kötelezettséget testesítenek meg (commercial paper), azaz okiratokra, melyek fizetési ígéretet vagy fizetési felhívást tartalmaznak.108 A 3. szakasz mellett értékpapírokra vonatkozó szabályok találhatók a 4. szakaszban, a csekk beváltása esetén követendő bankok közti elszámolásra (bank deposits and collections) vonatkozóan, az okmányos meghitelezés szabályait
(letters of credit) pedig az 5. szakasz tartalmazza.109 A kereskedelmi jogi bemutatóra szóló értékpapírok (documents of title) [rak-jegy (ware-bouse receipt) és fuvarjegy (bill of lading)] szabályai a 7. §-ban találhatók, míg 8. § ad szabályokat a tőzsdeképes értékpapírok (investment securities)110 átruházására vonatkozóan.

A UCC – 1990-ben jelentősen átdolgozott – 3-104. §-a a negotiable instruments kategóriáján belül az értékpapírok négy fajtáját különbözteti meg, így a notes, certificate of deposit, drafts és checks kategóriáit. A notes (vagy promissory notes) egyoldalú tartozáselismerés (kötelezvény), melyben a kiállító kötelezettséget vállal meghatározott pénzösszeg megfizetésére.111 A certificate of deposit ehhez nagyban hasonlít; ennél egy bank ad igazolást meghatározott pénzösszeg átvételéről, s kötelezi magát a kamatokkal növelt összeg visszafizetésére.112 Ezt a két értékpapírfajtát nevezik kétszereplős papírnak is (two party paper).

Az idegen váltót (drafts vagy bills of exchange) és a csekket (checks) ezzel szemben az ún. háromszereplős (three party paper) papírok közé soroljuk. A draft (vagy másként bill of exchange) egy írásbeli fizetési felszólítás, mely lényegében megfelel a kontinentális váltónak. Háromszereplős jogügylet: a kiállító (drawer) utasítja az intézvényezettet (drawee), hogy meghatározott összeget fizessen az intézvényesnek (payee).113 Ha az intézvényezett egy bank, és a papír bemutatása ellenében (on demand) kell fizetnie, ebben az esetben csekkről van szó. A check tehát a draft speciális formája, a két kifejezést gyakran szinonimaként is használják.114

A fent ismertetett különbségek ellenére a kötelezvényt (notes) és az idegen váltót (drafts) azonos módon kezelik. Valóban mindkét értékpapírfajta szólhat meghatározott személy nevére (to order) vagy bemutatóra (to bearer). Hasonlóképpen mindkét fajta lehet meghatározott idő lejártával (vagy bemutatáskor (on demand) fizetendő, és azonos szabályok érvényesek a kiállítás és átruházás tekintetében is.

3.3.1. Kiállítás, kibocsátás

A kötelezvények és váltók tekintetében a kódex az írásbeli alakot és a kiállító általi aláírást szabja meg alapvető követelményként.115 Egyéb alaki követelményt a törvény nem állít fel, így azok bármely papírdarabon kiállíthatók. További tartalmi követelmény, hogy az ígéretnek vagy felszólításnak feltétlennek (unconditional) kell lennie, és határozott pénzösszegre (a fixed amount of money) kell szólnia.116 A kibocsátás (issue) az ígéretet tevő vagy intézvényező személy általi forgalombahelyezést jelent, azaz azzal a szándékkal történő önkéntes átadást, hogy ezzel más javára azon jogosultságot hozzon létre.117 Ha a papír kibocsátás nélkül, pl. lopás révén került forgalomba, akkor érvényes marad, de a kibocsátás hiánya általában kifogásként érvényesíthető (kivéve a jóhiszemű visszterhes szerző felet).118

3.3.2. Átruházás

Az értékpapírok jelentősége az Egyesült Államokban is abban áll, hogy a harmadik személyre történő kifogásmentes követelésátruházás biztosításával megkönnyítsék a gazdasági forgalmat. A követelés és az azt megtestesítő okirat átruházása a kontinentális jogokhoz hasonlóan alapvetően kétféle módon mehet végbe: a követelés engedményezése (assignment) és az ún. negotiation révén.119 A “negotiation” kifejezés a papír meghatározott formai előírások betartása melletti átadását jelenti. A UCC 3. szakasza az átruházható értékpapírok (negotiable instruments) következő feltételeit állítja fel:

a) a kiállító (marker vagy drawer) által aláírt okirat, mely

b) határozott pénzösszegre szóló feltétlen tartozás-el ismerést vagy fizetési felszólítást tartalmaz (sum certain in money)120 ;

c) az okirat nem tartalmazhat további ígéretet vagy meghatalmazást;

d) a fizetésnek vagy az okirat bemutatásakor (on demand vagy on right) vagy meghatározott időpontban kel! történnie;

e) végül az okiratnak bemutatóra vagy rendeletre szólónak kell lennie.121

A fizetési ígéretnek kifejezettnek kell lennie (ígérem …), puszta tartozás-elismerés (elismerem a tartozásomat …) nem elegendő.122 A fizetési idő akkor is határozottnak minősül, ha a fizetés meghatározott körülmények beállása (pl. részletekben történő teljesítés esetén késedelembe esés) esetén válik esedékessé (ún. occeleration clauses).123

Az okirat értékpapírjogi (azaz nem kötelmi jogi) átruházása bemutatóra szóló papírok esetén átadással (delivery), forgatható papírok esetén forgatmány és átadás (indorsement and delivery) útján történik.124 A forgatmány szólhat meghatározott személy-re, de lehet üres forgatmány is. Ez utóbbi esetben az átruházás egyszerű átadással megy végbe.125

Akire egy értékpapírt negotiation útján ruháztak át, a megtestesített követelést jóhiszemű jogszerzőként (holder in dm course) kifogásoktól mentesen szerzi meg, ha az alábbi feltételek teljesültek:

- az értékpapírnak bemutatóra kell szólnia, vagy a forgatható értékpapíron a forgatmányok töretlen láncolatának kell a birtokosig vezetnie [§ 1-201(20)];

- a papírt a birtokos ellenszolgáltatás ellenében (for value) szerezte [§ 3-303];126

- a papír szerzője jóhiszemű (in good faith)127,

- és nincs tudomása (notice) a megtestesített követeléssel szemben fennálló kifogásokról [3-302(2)], illetve azokat nem is kellene ismernie [1-201(25)].128

Kizárt a jóhiszemű szerzés kényszerárverés, öröklés, továbbá az átruházó szokásos üzleti tevékenységi körén kívüli szerzés esetén.129

A holder in dm couerse a papírba foglalt jogot kifogásoktól mentesen szerzi meg. Ez különösen a fizetésre kötelezett személyes kifogásaira (personal defenses)130 igaz. Kizárt azonban a jóhiszemű szerzés az abszolút kifogások (real defenses) tekintetében. Ide tartozik a cselekvőképtelenség, kényszer, fenyegetés, csalás, törvénybe ütközés és a hamisítás.131 Az értékpapírok jóhiszemű szerzésének lehetőségét a fogyasztóvédelmi szabályok is jelentősen korlátozzák.132

3.3.3. Felelősség, szavatosság

A UCC egyik alapvető elve, hogy értékpapírból kötelezettség csak olyan személyre nézve keletkezik, aki azt aláírta.133 Ha egy csekken az aláírás hamis, a címzett banknak tilos a vélt kibocsátó számláját megterhelni. Ez az – egyébként vitatott – ún. Price v. Neal doktrína még régi angol jogból származik, de jelentősen lecsökkenti a csekkhasználat kockázatát az ügyfél oldalán.134

Az a személy, akinek egy értékpapír ellenében fizetést teljesítenek, a teljesítővel szemben sajátos szavatossággal (presentment warranties) tartozik. Hasonlóképpen szavatossággal tartozik a papír átruházója a megszerzővel szemben is (transfer warranties).135 E sajátos felelősség tartalma a következő: a) az átruházó, illetve a címzett felel azért, hogy jogosult volt a papírból eredően teljesítést követelni; b) valamennyi aláírás valódi; c) a papírt lényegesen nem változtatták meg; d) nem állnak fenn megalapozott kifogások. A forgatmányos azonban korlátozott forgatmánnyal (without recourse) kizárhatja a felelősségét.136

4. Az értékpapírok szabályozásához

4.1. Strukturális kérdések és hagyományok

Amennyiben a törvény az értékpapírokra nézve általános szabályokat állít fel, úgy ezeket a szabályokat vitathatatlanul egyfajta rendszer mentén keli meghatároznia. Az értékpapírok azonban több szempont alapján is csoportosíthatók, így pl. akár gazdasági funkcióik alapján, miképpen az a bróker-szlengben a legtipikusabb felosztási szempontként meghonosodott.

A megtestesített jog jellege szerint az értékpapírokat tagsági jogi, kötelmi jogi és dologi jogi papírokra oszthatjuk fel.137 A kötelmi jogi értékpapírok egy kötelmi követelést testesítenek meg. Irányulhatnak pénzkövetelésre (váltó, csekk) vagy egyéb vagyoni értékű szolgáltatásra (menetjegy, belépőjegy). A dologi jogi értékpapírok valamilyen dologi jogot testesítenek meg. Ilyen papírok pl. a közraktári jegy, vagy a tengeri hajóselismervény. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy egy értékpapír nem attól dologi jogi, hogy a dologi jog uralma alatt áll. Ez érvényes a pl. a váltóra nézve is, holott a váltó esetében kétségen felül kötelmi és nem dologi jogi értékpapírtól van szó. Végül a tagsági papírok valamely szervezetben fennálló vagyoni érdekkel bíró tagsági jogot testesítenek meg. Ide tartozik a részvény, a részjegy vagy a szövetkezeti üzletrész (Szövt. 52. §) Amíg pl. az élvezeti jegyek kötelmi papírok, addig a dolgozói részvények (Gt. 244. §) tagsági jogot megtestesítő értékpapírok.

A jogi szempontból kétségtelenül legfontosabb csoportosítás a jogosult meghatározásának mikéntjén alapul. Erre épül a svájci és olasz törvényhozás, illetve a német és az osztrák dogmatika is. A hagyományos felfogás138 szerint az értékpapíroknak három csoportja van: bemutatóra szóló, névre szóló és a rendeletre szóló értékpapírok. Ez a felosztás, és maguk az elnevezések azonban nem pontosak. Minden olyan értékpapírt névre szólónak kell tekinteni, melyben a jogosult név szerint meg van nevezve, függetlenül attól, hogy az értékpapír hogyan ruházható át. Ebből következően alapvetően névre és bemutatóra szólóan kiállított értékpapírok között tehetünk különbséget. A névre szóló papírok szövegében a jogosult név szerint meg van nevezve, illetve meg van jelölve. A névre szóló értékpapírok lehetnek továbbá rektapapírok (szorosabban vett névre szóló értékpapírok), illetve forgatható értékpapírok és igazolópapírok. A rektapapírokba foglalt teljesítési ígéret kizárólag csak egy meghatározott személy irányában történik. Jogosultnak a papírban megnevezett személyt, illetve annak általános magánjogi jogutódját tekintjük. Az igazoló papírok sokban hasonlítanak a rektapapírokhoz, a különbség a liberációs hatás meglétében-nemlétében áll. Az Mtj. 1708. §-ának szabálya szerint igazolójegy esetén valaki “írásban olyan módon kötelezi magát valamely szolgáltatásra, hogy ő a megnevezett személy részére kötelezett szolgáltatást az okirat bármely bemutatója kezéhez teljesíthesse”.139 Az igazolójegy fő tulajdonsága, hogy a kötelezett az okirat bemutatójának is teljesíthet, de nem köteles teljesíteni. Igazoló papír pl. a postautalvány, vagy a mindennapi életben használatos jegyek (ruhatári jegy, mosodai jegy stb.). Amennyiben hiányzik a jogosult megnevezése, ki kell következtetni, hogy a kiállító egy meghatározott személynek (névtelen kvalifikált legitimációs papír), vagy minden jogosult papírbirtokosnak teljesíteni akar (birtokosi jegy). Névtelen igazolópapírok pl. a busz- vagy villamosjegyek. A forgatható értékpapírok olyan névre szóló értékpapírok, melyek forgatmány útján ruházhatók át. A forgatmány jelentősége, hogy a jóhiszemű és alakilag igazolt forgatmányos önálló jogot szerez, vele szemben nem hozhatók fel azok a kifogások, melyek a korábbi papírbirtokossal szemben fennálltak. A bemutatóra szóló értékpapírokban a jogosult nincs megnevezve név szerint. Jogosult az a személy, aki a papír mint ingó dolog felett rendelkezni jogosult. A bemutatóra szóló értékpapírok ezért a leginkább forgalomképes értékpapírok.

Nemzetközi összefüggéseit tekintve megállapíthatjuk, hogy ez a rendszerező elv az európai kontinensen meglehetősen elterjedt, Így például alapvetően meghatározta a svájci kodifikáció rendszertanát is, miképpen ezt fent már láttuk. A vonatkozó svájci szabályok megismétlésére ehelyütt nincsen szükség.

A német140 törvényhozás egyeden olyan szabályt sem produkált, melyből az értékpapírok fenti csoportosítása következne. Ettől függetlenül a német jogtudomány is ezt a szempontot tekinti elsődlegesnek az értékpapírok rendszerezésekor. Rekta- vagy névpapírok alatt az irodalom azokat az értékpapírokat érti, melyekben a jogosult név szerint (akár kifejezetten, akár ráutalással) meg van

nevezve. Ide tartoznak az alábbi értékpapírok: Grundpfandbrief (a birtokosi telek-adósságlevelek kivételével) és a bányajogi Kux, illetve a mesterséges rendeleti papírok, ha azok negatív rendeleti záradékot tartalmaznak, továbbá a HGB 363. §-a szerint papírok, amennyiben névre szólóan kerültek kiállításra. A rendeleti papírok (Orderpapiere) egy név szerint meghatározott személyt és annak rendelvényesét jelölik meg jogosultként. Az irodalom különbséget tesz mesterséges és természetes rendeleti papírok között: az előbbiek csak akkor minősülnek ilyennek, ha rendeleti záradékot tartalmaznak. Végül a birtokosi papírok esetében az okirat nem jelöl meg határozott személyt jogosultként, az értékpapír jogosultja a kifejezetten vagy hallgatólagosan megjelölt birtokos.

Hasonlóképpen jellemezhető az osztrák jog is.141 Rektapapírnak minősül a rektaváltó, a rektacsekk és a HGB 363. §-ának hétféle értékpapírja. De utazási csekkek is minősülhetnek rektapapírnak. A rendeleti papírok esetében a kiállító úgy rendelkezik (ha erre a törvényi szabályozás miatt egyáltalán szükség van), hogy a papírban megnevezett, vagy az azáltal a forgatmányban utoljára megnevezett személy minősüljön jogosultnak. A birtokosi papírok vonatkozásában az ABGB 1393. §-ának második mondata rendelkezik úgy, hogy “a bemutatóra szóló kötelezvények az átadással engedményezésre kerülnek és a birtokon túl nem igénylik az engedményezés más bizonyítékát”. Érdekesség, hogy a kommentárirodalom ezt a rendelkezést a “Schuldscheín” kifejezés ellenére a birtokosi papírokra vonatkoztatja.142 Az osztrák jogirodalom az értékpapír fogalmából arra a következtetésre jut, hogy kizárólag az okirat tulajdonosát lehet valódi hitelezőnek tekinteni. Mivel az adós csak a papír visszaadása (átruházása) ellenében köteles teljesíteni, ezért lényegében az minősül jogosultnak, aki az okirat átruházására képes. A jogosulti pozíció a tulajdonátruházással automatikusan átszáll, így pl. akkor is, ha az okirat megszerzője nem tud hitelezői mivoltáról.143 A birtokosi és névpapírok között foglalnak helyet az úgynevezett legitimációs papírok. Ezek annyiban hasonlítanak a birtokosi papírokhoz, hogy az adós a papírbirtokosnak történő teljesítéssel szabadul a kötelemből, másrészt viszont az adós egyben megkövetelheti az okirat feletti tulajdonjog igazolását a bemutatótól; ennyiben a névpapírokhoz hasonlatosak. A legitimációs papírok csoportjától meg kell különböztetni az alternatív (sántító, tökéletlen) birtokosi papírokat, melyek tartalmazzák az első jogosult nevét, de minden papírbirtokost jogosultnak tekintenek. Ide tartoznak pl. a ta-karékbetétkönyvek, ha tartalmazzák a jogosult nevét.

Az olasz jog144 a német és osztrák joggal szemben törvényi szinten rögzítette az értékpapírok felosztását a jogosultak meghatározásának módja alapján. A Codice civile általános értékpapírjogi rendelkezései (1992-2002. §§) után a titoli portatore, titoli all’ordinare és a titoli nominativi szabályai következnek. A bemutatóra szóló értékpapírok szabályi elsősorban az értékpapír átruházásával és a birtokos legitimációjával foglalkoznak. A birtokosi papír átruházása az okirat átadásával történik (C.c. 2003. §). A rendeleti papírok birtokosát a papír feletti tényleges hatalom és a forgatmányok töretlen láncolata legitimálja (C.c. 2008. §). A névpapírok átruházása az adós közreműködését igényli, aki köteles a papírbirtokosokról nyilvántartást vezetni, amit a hitelező változásakor módosítania kell, az új hitelezőnek új okiratot kell kiállítania (translatione, 2022. §). Egyszerűbben történhet az átruházás az ún. girata segítségével. Ennek során az átruházást közjegyzőileg hiteles formában rávezetik a papír hátoldalára, az utolsó hitelező legitimációja azonban ez esetben is feltételezi az adós jegyzékébe való bejegyzést (C.c. 2023. §).

4.2. Ellenvetések

A fentiekből egyben akár az is következhetne, hogy az értékpapíroknak a Magyarországon is elterjedt, a jogosult meghatározásának módja szerinti,145 hagyományos felosztása megfelelő rend-szeralkotó szempont lehet a kodifikáció számára.

Hermann Eichler méltatlanul elfeledett, úttörő monográfiájában140 már 1965-ben rámutatott az ismertetett felosztás hiányosságaira. Kiindulópontja szerint ez a rendszer formális ismérveken alapul. Az értékpapírok rendszerének felállítása tekintetében teljességgel elégtelen, ugyanis semmit sem mond “a dolog lényegéről”. Átfedéseik következtében az egyes csoportok határai homályosak, sőt azok nem képviselnek azonos súlyt. Eichler ismét rámutatott arra a problémára, miszerint a rektapapírok messze nem játszanak olyan szerepet, mint a másik két csoport értékpapírjai. Eichler ennyiben valójában visszanyúl Ulmer elméletéhez, aki eleve kizárta a rektapapírokat az értékpapírok köréből. Eichler érvelése szerint a rektapapírok minden esetben vagy a rendeleti papírok vagy a birtokosi papírok sajátos változatai (pl. negatív rendeleti záradékkal ellátott váltó vagy névre szólóvá alakított kötvény).147

Összefoglaló kritikáját követően Eichler rámutat, hogy léteznek olyan jogrendszerek, melyekben az értékpapírok felosztása az átruházhatóság (negociabilitás) alapján történik. Így például a francia jog az értékpapírokat az effets de commerce és a valeurs mobilières csoportjára osztja. Az effets de commerce kifejezés elsősorban a váltót (lettre de change) és a csekket (la chèque) takarja. A valeurs mobilières a tőkepiaci tömegpapírokat (részvény, kötvény) jelöli. A Code civil keletkezésekor még alárendelt szerepet játszó valeurs mobilières mára óriási jelentőségre tettek szert. A bemutatóra szóló papírok (titres au porteur) számozottak és ingó dolgok módjára viselkednek. A névre szóló papírok (titres nominatifs) a jogosult nevét tartalmazzák, a jogszerzéshez a kibocsátó által vezetett registre de transfer-be történő bejegyzés szükséges. Az angol-amerikai jog a Negotiable Instrument intézményét ismeri, mely a pénz- és tőkepiac forgalomképes papírokat jelöli. Nem minősülnek Negotiable Instrumentnek az áruforgalomban használatos Quasi Negotiables, és ismeretlenek a rektapapírok is. Az amerikai szabályozást részleteiben fent már áttekintettük.

A fentiek alapján jut Eichler helyesen arra a következtetésre, hogy az értékpapírok működése alapvetően attól a körülménytől függ, hogy azok egyedi vagy tömegpapírként kerültek kiállításra. A skriptus (írásba-foglalás) módja szerint ennek megfelelően javasolja a “Singularskriptur” és a “Globalskriptur” közötti különbségtételt. Sőt felismerésében odáig eljut, hogy a dematerializáció következtében (csak) nyilvántartott formában létező értékpapírszerű követelések számára a “Tabularskriptur” kifejezést javasolja. Felvetései ma is aktuálisak, sőt majdhogynem zseniálisak. Sajnos Eichler gondolatmenetét nem fejti ki teljességében, javaslata megmarad a felvetés szintjén.

Kétségtelen tény ugyanis, hogy az értékpapírforgalom jelen állapota mellett az átruházás módja szerinti csoportosítás nem vezet kielégítő eredményre. A papírtalanodás folyamatát összefoglalóan bemutató 2.3. fejezetben már utaltunk arra a terminológiai problémára, amivel a tőkepiaci értékpapírok átfogó megjelölése tekintetében szembesülnünk kell. De éppen ez a fogalmi elhatárolás, a hozzá kapcsolódó terminológiai megoldással volna alkalmas az értékpapírok alapvető rendszerezési szempontjaként funkcionálni. A tőkepiac részét képező értékpapírfajták ugyanis részben más követelményrendszer alá esnek, mint az individuális értékpapírok. Részben követve Eichler javaslatát célszerű volna ezért alapvetően az egyedi értékpapírok és a tömegpapírok között különbséget tenni. Ez utóbbi kifejezés megfelel az olasz “titoli di masso” kifejezésnek, és jogilag határozott jelentéstartalmat feltételezve egyenértékű megfelelője lehetne a német “Effekten” kategóriának is. Erre a fogalom-meghatározásra és a vele összefüggő elhatárolásra kodifikációs szempontból is nagy szükségünk lesz, hiszen a tőkepiaci és a magánjogi szabályok közötti határvonal éppen itt fog húzódni. Helytelen ugyanis a bankjogi gyakorlatnak az az igénytelen szokása, hogy a nyilvános forgalomba hozatal szabályairól rendelkező 1996. évi CXI. tv.-t általában “értékpapírtörvényként” (Épt.) aposztrofálja, miközben a létező értékpapírok többsége nem is tartozik a törvény hatálya alá.

Szinte harmonizál a fenti javaslattal Oppermann148 megoldása, aki alapvetően pénzpapírokat és tőkepapírokat különböztet meg.

A tőkepapírok kategóriájában pedig a helyettesíthetők (Effekten) és nem helyettesíthetők között tesz különbséget. Megoldása annyiban vitatható, hogy nem szerencsés valamennyi értékpapírt pénzpapírnak nevezni, amely nem felel meg a tőkefelhalmozási funkció követelményének. Zavaró lehet például a közraktári jegy tekintetében pénzpapírról beszélni, bár kétségtelen, hogy funkcióját tekintve az áru feletti tulajdonjog megtestesítése és a forgalmazás elősegítése közvetetten a fizetés megkönnyítését szolgálja. Mivel minden vagyoni értékű jog egyben pénzben kifejezhető értéket jelent, a pénzpapír kifejezés ilyen általános értelemben mégis elfogadható, csak meg kell szabadítani a pénzkövetelés megtestesítésére utaló hagyományos jelentésétől.

A tőkepapíroknak a pénzpapíroktól való elhatárolása azért is jelentős, mert kizárólag az előző csoportban kell figyelembe vennünk a dematerializáció jelenségét. Az értékadatok tehát mindig a tőkepapírok sajátos változataként jelennek meg. Jogpolitikai döntést igényel ezért, hogy a Ptk. az értékpapírok összességének szabályait tartalmazza, vagy kizárólag a fenti értelemben vett egyedi értékpapírok (pénzpapírok) szabályozását is felvállalja. Ebben a kérdésben a Ptk.-t szorosan össze kell hangolni a tőkepiac szabályaival, különösen ez utóbbi tárgyi hatályára vonatkozó rendelkezésekkel. Elengedhetetlen azonban, hogy a tőkepiac szabályai ne tüntethessék fel magukat a teljes értékpapír-arzenál ős-szabályaiként, s ez a vonatkozó törvényi szabályozás címében is fejeződjön ki (Épt. helyett Tpt., azaz törvény a tőkepiacról).

Végezetül emlékeztessünk a legfontosabb rendszeralkotó szempontra: nincs értelme absztrakt, általános rendszerező elvek, szabályok megfogalmazásának, ha azok nem fedik az absztrakt kategória ténylegesen létező egyedeinek sajátosságait. Másként: az értékpapír fogalma és rendszere absztrakció, nem pedig önmagában létező jelenség. Kizárólag a ténylegesen létező értékpapírtípusok konkrét szabályaiból általánosított generális rendelkezések törvényi megfogalmazására lehet szükség, de csali akkor, ha ezt az egyedi rendelkezések indokolják. Tehát például vagy minden típvisos (törvényben szabályozott) értékpapírnak léteznek megsemmisítési szabályai, vagy a Ptk. tartalmazza az általános megsemmisítési szabályokat, de akkor a speciális jogszabályok nem. Hasonlóképpen az értékpapírok törvényi definíciójára csak annyiban van szükség, amennyiben ez utóbb valamely okirat értékpapír-minőségének megállapításához szükséges lehet. Ha a törvény indokolatlanul és értelmetlenül az értékpapír-minőség megállapítását jogszabályi deklarációhoz köti, akkor ezzel önmagát lehetetleníti el, hiszen ha csak az minősül értékpapírnak, amit a törvény ekként szabályoz, akkor nincsen szükség általános értékpapír-fogalomra sem.

4.3. Az értékpapírok kodifikációs megközelítése

4.3.1. Az értékpapírok a Polgári Törvénykönyv szerkezetében

A feltárt sajátosságok fényében először is tisztáznunk kell, hogy az értékpapírokra vonatkozó szabályokat a törvénykönyv mely szerkezeti egységében kellene elhelyezni.149

A hatályos szabályozás a 338/A-C. §§-okat a kötelmi jogot tárgyaló negyedik rész I. címének végére toldotta be, közvetlenül a többalanyú szerződéses kötelmek és kártérítési jog szabályai közé. Ez a megoldás kifejezetten szerencséden. Az értékpapírok egyrészt önmagukban nem szerződéses kötelmek, hanem dologilag megtestesített kötelmek, melyek egy része egyoldalú kötelezettségvállalásból ered. Természetesen az értékpapírok vegyes jellege mögött a kötelmi viszonyok dominálnak, ezért indokolt azokat a kötelmi jogon belül, de semmiképpen sem szerződésként szabályozni. Megoldásként az kínálkozik, ha az értékpapírjogot az egyes szerződésekkel azonos szinten, önálló fejezetben foglalná össze a törvény. A kötelmi jog javasolt szerkezeti felépítése a fentiek alapján a következőképpen foglalható össze:

1. A kötelmi jog anyaga kerüljön önálló könyvben elhelyezésre.

2. Ezen belül a javasolt struktúra:

I. Általános szabályok (a kötelem keletkezése, bonyolódása, megszűnése)

II. Egyes szerződések

III. A kereskedelmi társaságok és a szövetkezet

IV. A cégjegyzék és a cég

V. Értékpapírok

VI. Záró rendelkezések

Az értékpapírok általános szabályait tárgyaló önálló fejezet mellett azokat a sajátos kötelmi és dologi szabályokat, melyek az egyes értékpapírokra, vagy az értékpapírjogi érintettségük miatt sajátos szabályozást igénylő hagyományos dologi és kötelmi jogviszonyokra vonatkoznak a megfelelő helyen, kivételes szabályként kell elhelyezni. Az utalvány tekintetében pedig az látszik jó megoldásnak, ha annak szabályai – lévén szerződéses viszony -az egyes szerződések között kapnának helyet.

Az “Értékpapírok” című fejezetben az alábbi kérdés körökről kellene a törvénynek rendelkeznie.

A) Az értékpapírok általában

I. Általános szabályok

1. Az értékpapír fogalma

2. Az értékpapíron alapuló kötelezettség teljesítése

3. Az értékpapír átruházása (általában, forgatmány)

4. Átalakítás

5. Megsemmisítés

II. A rektapapírok

1. Fogalom

2. Érvényesítés

3. Megsemmisítés

III. A bemutatóra szóló értékpapír

1. Fogalom

2. Kifogáskorlátozás

3. Megsemmisítés

IV. A forgatható értékpapírok

1. Fogalom

2. Kifogáskorlátozás

3. A forgatmány

4. Megsemmisítés

B) Egyes értékpapírfajták

I. A váltó

(a Vár. szövege)

II. A csekk

(a Cser. szövege)

III. A kötvény

IV. Az árupapírok (általános keretszabályok)

C) Az értékadatok sajátos szabályai

4.3.2. A szabályozás tartalmához

1. A törvénykönyv tartalmazzon egy általános értékpapírfogalmat. Ennek mintájául a svájci OR 965. §-a szolgálhat, azaz: “értékpapír minden olyan okirat, mely egy jogot olyképpen testesít meg, hogy azt az okirat nélkül sem érvényesíteni, sem másra átruházni nem lehet”. A magánautonómiából eredő szerződéses szabadság elve értelmében bárki és bármikor kötelezheti magát szolgáltatásra oly módon, hogy a kötelezettsége teljesítését egy adott okirat bemutatásához (birtokához) köti. Ebből következik a Ptk. 338/B. § (1) bekezdésében is megfogalmazott követelmény. Ha az értékpapírként történő kiállításra vonatkozó jogszabályi felhatalmazást speciális feltételként fogadnánk el, akkor például a váltó sem minősülne értékpapírnak, mert azt a váltótörvény egyetlen szóval sem mondja ki. Értékpapírnak kellene tekinteni ezzel szemben a közraktári jegyet, melynél az értékpapír-jelleg legalapvetőbb feltétele hiányzik: a közraktári jegy a hatályos szabályok alapján ugyanis nem testesíti meg a közraktárban elhelyezett áru tulajdonjogát. Egy okirat értékpapírrá nem (csak) a törvényi deklaráció, hanem a benne foglalt kötelezettségvállalás tartalma, érvényesíthetőségének módja által is válhat. A szerződéses szabadság elvéből eredően értékpapírt ezért általában korlátlanul ki lehet állítani.150 Az más kérdés, hogy léteznek speciális (tipikus) értékpapírfajták, melyek csak jogszabályban megszabott alakban állíthatók ki. A definícióban tehát semmi értelme sincs “a törvényes kellékeknek való megfelelés” vagy a “törvényes engedély” formális kritériumainak, mivel azok idegenek az értékpapírjog lényegétől. Az itt írt megkülönböztetés egyszerűen csak arra utal, hogy léteznek típusos és atípusos értékpapírok, s a típusos értékpapírok valóban csak a törvényben meghatározott alakban állíthatók ld (lásd pl. a váltót).

2. A törvénykönyv szabályozza az egyedi értékpapírok általános kérdéseit. Egyedi minden olyan értékpapír, mely okirati formában, nem helyettesíthető példányokban, nem tőkefelhalmozás céljából kerül kiállítása. Az elhatárolásnak a tőkepiaci szabályokkal összhangban keli történnie. Megfontolandó, hogy a tőkepapírok kategóriáját a tőkepiaci törvényben kellene körülírni, s a törvénykönyvnek erre a meghatározásra kellene – negatív utalással – támaszkodnia. Ez egyben azt is jelenti, hogy a dematerializáció következtében szükséges sajátos rendelkezések (értékadatok keletkezése, rendelkezés a nyilvántartott értékadat-állományokkal, legitimáció, a nyilvántartott értékadatok érvényesítése, az értékadatok megszűnése) nem a magánjogi törvénykönyvben, hanem a tőkepiacról szóló törvényben kerülnének megfogalmazásra.

3. Rendelkezzen a törvény az értékpapírból eredő követelés létrejöttéről. Tegye a törvény feleslegessé az értékpapír jogi természete körül és az értékpapírból eredő kötelezettség keletkezése körül folyó évszázados vitát.151 Mondja ki a törvény, hogy értékpapírból akkor keletkezik kötelezettség, ha azt a kiállító szándékosan forgalomba hozta, azaz azzal a szándékkal adta át önként, hogy ezáltal más javára azon jogosultságot hozzon létre. (Kiállítása: megszövegezés, a tartalom írásjelekkel történő manifesztásálása; kibocsátás: szándékos forgalombahozatal.) Ha az értékpapír kibocsátás nélkül, pl. lopás révén került forgalomba, akkor érvényes marad, de a kibocsátás hiánya általában kifogásként érvényesíthető. Kivétel ez alól a visszterhesen szerző jóhiszemű harmadik személy, akivel szemben a kötelezett felel, ha a forgalombakerülés tekintetében őt legalább gondatlanság terheli.

4. Rendelkezzen a törvény a legitimáció alapkérdéseiről.

Összefoglalásszerűen:

a) Az adós csak az okirat bemutatása ellenében köteles teljesíteni. Ebből következően az okiratba foglalt követelés érvényesítője köteles az okiratot bemutatni, másik oldalról az adós nem teljesíthet olyan személynek, aki az okiratot nem mutatja fel; akkor sem, ha meg van győződve arról, hogy a másik fél a valódi hitelezője.

b) Az adós akkor szabadul a kötelemből, ha az okirattal igazolt hitelezőnek teljesít. Kivételt jelent ez alól az az eset, ha őt a hitelezői minőség megállapításában szándékosság vagy súlyos gondatlanság terheli (tudja vagy alapvető gondosság kifejtése esetén tudnia kellene, hogy a másik fél nem a hitelező).

c) A forgatmányozásra minden esetben a váltótörvény vonatkozó szabályait kelljen alkalmazni. Értelmetlenek és szükségtelenek azok a külön szabályok, melyek egyes értékpapírok esetében önálló rezsimet akarnak felállítani. A törvény mondja ld, hogy a forgatmánnyal ellátott okirat jogcímes átadásával a forgatmá-nyozó jogai a forgatmányosra szállnak át, kivéve, ha az okirat szövegéből vagy természetéből más következik.

5. Megfontolandó, de nem feltétlenül szükséges, hogy a törvény felállítsa az értékpapírok három nagy csoportját a jogosult meghatározásának módja szerint. Ha a jogalkotó e megoldás mellett dönt, akkor ennek során bátran támaszkodhat az OR megfelelő (974. kk. §§) szabályaira.

6. A törvény tartalmazza az értékpapírok megsemmisítésének általános szabályait. Esetleges specialitásokat a külön szabályokban lehet figyelembe venni.

* A szerző ügyvéd (Cerha, Hempel & Spiegelfeld), a Pécsi Tudományegyetem Polgári Jogi Tanszékének adjunktusa. A tanulmány az OTKA F 030971. számú pályázat támogatásával készült.

JEGYZETEK

70 Huber, E.: System und Geschichte des schweizerischen Privatrechtes (Basel 1893), 220. kk. 1.

71 224., 333., 430., 444. es 485. §§. A váltó szabályait elsősorban az 1848-as német váltó rend tartás inspirálta, de kimutatható a Burckhardt-Fürstenberger és Munzinger féle tervezetek hatása is. Ezzel szemben a csekkjog a francia csekktörvényen (1865) nyugodott.

72 A más nyelvű kifejezés-változatokhoz lásd Jäggi/Druey/von Greyerz: 9.1.

73 BGE 10, 267. kk. 1.

74 Bär, R.: Entwicklungen der Wertpapierrechtlichen Dogmatik 186. I. A szerző szavaival: “Nem lehet belátni, hogy miért volna szükség kifejezett törvényi elismerésre”. A névpapírokról alkotott legfelsőbb bírósági vélemény alakulásához uő. 186. k. 1.

75 A szabályozás szerkezetéhez lásd Jaggi (1959), Rdnr. 14. kk.

76 Lásd Jaggi utalásait (1959) 28. és 29. lj.

77 Jäggi, Komm. Art 965. N. 27, 29.

78 A törvény beszél kötelmi okiratról, kötelezvényről (Schuldurkunde, OR 170. §), kötelező jegyről (Schuldschein, OR 88, 89, 116 §§, ZGB 900 §) és írásbeli kötelezettségvállalásról is (schriftliches Schuldbekenntnis, OR 514. §).

79 Guhl, T.; Das Schweizerische Obligationenrecht, 8 Aufl. (Zürich 1991) 794, 1.

80 BGE 112 II 448 E. 4: Érvényesülnek a birtokszabályok, birtokbautalás lehetséges. Vö. Guhl: 797. 1.

81 OR 966. § (2) bekezdés.

82 Részleteket lásd Jäggi: Komm. Art 971, 972.

83 Guhl: 808. 1.

84 BGE 116 II 461.

85 A Szövetségi Bíróság a kérdést a BGE 89 II 95, 107 la 121, 116 II 461 sz. határozatokban ismételten nyitva hagyta.

86 SJZ 1958, 313.

87 Vö. Guhl: § 52 IV.

88 BGE 81 II 202, 83 II 303.

89 BGE 99 III 20 E 3.

90 OR 974. és 977. §§.

91 Az értékpapírok szempontjából nem oly lényeges két kivételhez lásd Guhl: 802. I.

92 VÖ. Jaggi: Komm. Art 974. kk.

93 Vö. Guhl: 802. 1. különös tekintettel a bírósági hivarkozásora.

94 OR 976. §; BGE 50 II 389, 67 II 30, 84 II 513 E 7, 89 II 95.

95 Jäggi: Komm. Art 977.

96 OR 1001 kk. §§. Kizárólag a forgatmány garancia-funkciója korlátozódik a váltóra és a csekkre.

97 Guhl: 804. 1.

98 OR 967. § (2), 1007., 1146. §§,

99 BGE 90 II 179.

100 BGE 42 III 295, 44 III 48, 61 II II 330, 78 II 276, 81 II 197.

101 OR 970. § (1)-(2). Kivételt képeznek a részvények az OR 622. § (3) értelmében.

102 Britton, W.: Handbook of the law on Bills and Notes (St. Paul [Minn] 1961).

103 Jänmben-Jobn, H.: Das Wechsel und Scheckrechr der Vereinigten Staaten von amerika (Berlin) 18. kk. 1.

104 Britton: 11. k. 1.

105 A UNIL ma már csak Louisianában van hatályban.

106 Malcolm, W.: The Uniform Commercial Code, 39 Oregon L. Rev. (1960) 318. kk. 1.

107 Vö. Schnader, W.: A Short History of the Preparation and Enactment of the Uniform Commercial Code, 22 University of Miami L. Rev. (1967) 1. kk. 1. Az 50-es és 60-as években a UCC-t Luisiana kivételével valamennyi állam átvette, részben kiegészítésekkel, módosításokkal. A jogegység megőrzésére a Permanent Editorial Board ügyel. A UCC területi hatályához lásd

108 UCC § 3-104 (a).

109 A letter of credit olyan absztrakt szerződés, mely alapján a kötelezett a letter bemutatása esetén az alapügy teljesedésétől függetlenül fizetésre köteles. Az 5. § gyakorlati jelentősége nem nagy, mert a felek általában a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC) akkreditív-szokványának alkalmazásában állapodnak meg (Uniform Customs and Practice for Commercial Dokumentary Credits, UCP). Lásd: Elsing, S./Van A!stine, M.: US-amerikanisches Handels- und Wirtschaftsrecht (Heidelberg 1999) 148. l.

110 A befektetési értekek (securities) a (8. §-ban olyan értékpapírként kerülnek meghatározásra, melyek bemutatóra (bearer) szólóan, vagy névre szóló részvény formájában kerülnek kiállításra, részesei a tőzsdei forgalomnak, és fajtákra oszlanak. UCC 8-í02(a)(15).

111 UCC § 3-104(a), (e).

112 UCC § 3-104(j).

113 A három szereplőnek az amerikai jogban sem kell három különböző személynek lennie. A cashier’s check esetében pl. drawer és drawee azonos személyek.

114 A csekk sajátos formáihoz lásd UCC § 3-104 (g)-(i).

115 UCC § 3-103 (6),(9).

116 UCC § 3-104 (a), 3-106.

117 “Purpose of giving rights on the instrument to any person” UCC § 3-105.

118 Reimann M./Ackmann, H.-P.: Einführung in das US-amerikanische Privatrecht (München 1997) 218. 1.

119 Elsing/Van Alstine: 150. I.

120 A határozott pénzösszeg fizetésének követelményének szabálya tekintetében a törvény megengedi, hogy változó kamatláb vagy idegen valuta US-$-ban történő fizetési kötelezettsége kerüljön feltüntetésre. UCC §§ 3-106 (1) a), 3-107.

121 UCC § 3-104 (1).

122 Elsing/Van Alstine: 151. 1.

123 UCC § 3-108(a), (b).

124 UCC § 3-202(a).

125 Uo.

126 Az ellenszolgáltatás (value) szabályai nem olyan szigorúak, mint a con-siderationé az angol common lawban.

127 Azaz in honesty in fact and the observance of reasonable commercial standards of fair dealing [3-103(4)]. Vö. Jordan, R. L./Warren, W. D.: Commercial paper (Mineola, New York 1987) 44. kk. I.

128 Lásd Countryman, V./Kaufinan, A. L./Wiseman, Z. B.: Commercial Law (Boston/Toronto 1982) 463 kk. l.

129 UCC § 3-302(c).

130 Személyes kifogásnak minősül a nem teljesített ellenszolgáltatás kifogása (failure of consideration) vagy a fizetés, illetve tartozás-elengedés kifogása. UCC §§ 3-408, 3-305(a)(2).

131 UCC § 3-305 (a)(2). Hamisítás esetén a fizetésre kötelezett nem hivatkozhat a kifogásra, ha azt gondatlanul elnézte vagy lehetővé tette. New Jersey Mortgage and Inv. Corp. v. Berenyl, 365 A. 2d (1976).

132 Unico. Owen, 50 N.J. 101, 232, A. 2d 405 (1967). Egy fogyasztó 140 hanglemezt vásárolt részletre, a lemezeket Öt év alatt kellett leszállítani. A teljes vételárra vonatkozóan kötelezvényt állított ki, amit az eladó egy hitelintézetre vele szoros üzleti kapcsolatban álló engedményezett. Az eladó 12 lemez leszállítását követően megszüntette üzletét, a hitelintézet azonban a teljes vételár megfizetését követelte. A szoros üzleti kapcsolatra tekintettel a New York Court of Appeals helyt adott a nemteljesítés kifogásának, holott a jóhiszemű szerzés valamennyi feltétele fennállt és a kifogás personal defense-nek minősült. A New York-i ítélkezési gyakorlatot követve több tagállam is törvényt hozott az eladóval szoros üzleti kapcsolatban álló hitelintézetekkel szembeni kifogásokról (Uniform Commercial Credit Code, sec. 2. 403.), A Federai Trade Commison 1975-ben kibocsátott rendeletében úgy rendelkezett, hogy valamennyi hitelszerződésben lehetővé kell tenni az eladóval szemben fennálló kifogásoknak a hitelintézettel szembeni érvényesíthetőségét (16 C.F.R. § 433.2.) Lásd még Taylor v. Trans Acceptance Corp., 641 N.E. 2d 907, 914 (III. App. 1994).

133 UCC § 3-401 (1). Lásd Countryman/KaufhianfWiseman: 511 k. 1.

134 Countryman/Kaußnan/Wiseman: 578. kk. 1.

135 UCC §§ 3-116, 3-417.

136 UCC §§ 3-415, 3-205.

137 Hivatkozások helyett összefoglalóan: Szécsényt: 51. I.

138 További hivatkozások helyett: Wellmann Gy. in Kraudi A. (szerk.): Az értékpapírtörvény. Kommentár a gyakorlat számára (Budapest, 1999), 7. kk. l.

139 Ugyanilyen szabályt tartalmaz a BGB 808. §-a. A rendelkezés átvétele indokolt volna.

140 Lásd Hueck/Canaris: Recht der Wertpapiere (München 1986) 19. és kk. l.; Baumbach/Hefermehl, Wechselgesetz und Scheckgesetz (München 1993) 18. és kk. I. Brox, Handelsrecht und Weitpapierrecht, München 1993, 233 és kk. I.; Müller-Christmann/ Schnauder, Wertpapierrecht (Springer 1992) Rdnr. 28-45. és 51-58.; Meyer-Cording: Wertpapierrecht (Frankfurt/Main 1990) 5. és kk. l.; Richardi, R.: Wertpapierrecht (Heidelberg 1987) 23. és kk. I.

141 Roth, G. H.: Grundriß des össterreichischen Wertpapterechts (Wien 1999) 9. és kk. l.

142 Wolff szerint ennek oka, hogy a kötelezvényt nem lehet bemutatóra szólóan kiállítani. Valójában 1811-ben még nem is létezett általános értékpapírfogalom. Vö. Wolff in Klang: Kommentar zum Allgemeinen Bürgerlichen Gesetzbuch (Wien 1951) 296. kk. 1.

143 Wolff in Klang: uo.

144 Vö. Zaccaria, A. in Cian/Trabucchi (ed.): Commentario breve al Codice civile (Padova 1984), 1364. kk. l.

145 Ennyiben helytelen WsUmann meghatározása, aki az értékpapírok e csoportjait a “Az értékpapírok csoportosítása az átruházás módja szerint” cím alatt tárgyalja. Az átruházás és az érvényesítés (azaz a jogosult meghatározásának) módja összefüggő de nem azonos kérdések.

146 Eichler, H.: System der Wertpapiere (Karlsruhe 1969) 29. k. 1.

147 Uo.

148 Oppermann/Degner; Wertpapiere6 (Frankfurt/Main é.n.) 5. k. I.

149 Lásd az 1.2.1. pontban írtakat.

150 Magyary G.: Értékpapírok a polgári törvénykönyv tervezetében, in Összegyűjtött dolgozatok II, Budapest 1942, 628. és kk. 1.

151 Szécsényi: (1997) 9. kk. 1.