A cikk letölthető PDF formátumban is.

I. Bevezetés

1. A következőkben foglaltak alapvetően nem tudományos dolgozatot képeznek, hanem lényegében egy kodifikációt elméletileg alátámasztó vázlatot. Tudományos álláspontomat az 1985-ben megjelent “A jogi személy elméletének átalakulása” című könyvemben igyekeztem megalapozni. Az időközi társasági jogi fejleményeket részletesen a “Magyar társasági és konszernjog elvi kérdései” című, megjelenés alatt álló monográfiában kísérlem meg elemezni.

Az új magyar Polgári Törvénykönyv esetében, amely azzal az igénnyel indul, hogy szinte minden magánjogi területet magába kíván foglalni a munkajogtól a családi jogon át a társasági jogig, feltétlenül tisztázni kell a koncepcióképzés során, hogy kik a polgári jogi alanyai, hogy másként fogalmazzak, kikre terjed ki a Ptk. személyi hatálya. Különösen így van ez; ha a Ptk. különböző – egymástól időben nyilvánvalóan bizonyos mértékben elszakadó – könyvekből fog állni. Példával élve a különböző jogközösségeknek ez esetben nyilván egységes elvi alapokon kell állniuk, legyenek akár a dologi jogi, a kötelmi általános vagy különös, az örökjogi, a családi jogi vagy akár a szellemi alkotásokról szóló könyvben – a nyilván szükséges részeltéréseket pedig egységes elvi alapról illik indítani.

Mindez nem azt jelenti, hogy pl. a jogképesség vagy a jogalanyiság fogalmának feltétlenül legális definíciót kell adni a Ptk.-ban – a magánjogi kódexek ezt általában nem is teszik meg. Arra azonban szükség van, hogy a Ptk. “Személyek” című része (könyve?) megfelelő elvi alapokat nyújtson az egész törvénykönyv számára a jogképesség – jogalanyiság – személyek kérdéskörében.

2. A következő vázlat alapvetően nem az ember (“természetes személy”) jogképességi problémáival fog foglalkozni, bár sok új probléma e körben is megjelent és jellegükben meglehetősen hasonlóak a jogi személyek körében felmerülő kérdésekhez. Az emberi jogképességnek is van dinamikája – ld. a méhmagzatot a leendő embernél. Avagy hivatkoznék például a holttá nyilvánított ember újra személlyé válására, ha előkerül. Továbbá az emberi jogalanyiságot is meg lehet kettőzni az egyéni céggel a kereskedelmi jogban. Az egyéni cégnek részjogképessége van (jogképessége nem azonos terjedelmű az emberével). Sőt az egyszemélyes rt. vagy kft. jogtechnikai konstrukciója lehetővé teszi, hogy egy természetes személy jogi személy formájában kettőzze meg úgy magát, hogy – az egyéni céggel szemben – már felelősségidentitása sem marad: az egyszemélyes társaság szerinte teljesen elkülönül jogilag az őt létrehozó és a társaság alapvető döntéseit meghozó embertől (a felelősségátvitel lehetősége – amely azért kivételes szabály – a kivétel). Az ember jogalanyisága sem csak polgári jogi, hanem komplex – alkotmányjogi, adójogi stb. jogalanyisága is van. Az ember sem csak alanyi jogok hordozója, hanem kötelezettség és felelősségalany is egyben – a cselekvőképesség, illetve a vétőképesség voltaképp az, ember jogalanyiságán belőli kategóriaként is felfogható. Az ember esetén is összetett tehát a jogalany státusa.

Jelen dolgozat szerzője azonban nincs feljogosítva az “emberi” problémák tárgyalására, e téma “valódibb” polgári jogászok számára van fenntartva. Ez a dolgozat alapvetően a jogi személyekkel, leegyszerűsítve a szervezetek jogalanyiságával fog foglalkozni, illetve azzal, ami az emberi individuum és a szervezetek között van: az embertöbbességek (jogközösségek) – csoportok – társaságok jogalanyként (avagy kvázi jogalanyként) való megjelenésével.

A modern polgári jognak ugyanis – a tömegtermelés és tömegfogyasztás, az egyre bonyolultabb szervezeti jelenségek, a szervezetrendszerek megjelenése következtében – a csoportok, illetve szervezetek (a határok szociológiailag nem világosak) jogalanyisága az egyik legnehezebb problémája. Ezt Ihering zseniálisan előre látta, amikor azt írta, hogy a kötelmi joggal szemben, amelyet a pandektisták annyira kidolgoztak, hogy csak “kiegészítésekre van szükség”, “a személyegyesüléseknél még sok mindent fog a jogtudomány találni”.1

3. A jogi személyiség kérdésköre, ha angol-amerikai, illetve francia jogi kultúrkörben lennénk, különösebb problémát nem okozna a Ptk. kodifikációja során. Angol-amerikai jogterületen kontinentális értelemben vett elmélet a szervezetek – társaságok “legal entity”-jéről nincsen. A radikális francia polgári forradalom – mintegy a rendi maradványoktól tartva igyekezett háttérbe szorítani a Code Civilben a jogi személyiséget, mintegy kárpótlásként viszont a Code de Commerce-ben minden kereskedelmi társaságot jogi személyiséggel ruházott fel. A francia irodalomban – talán Michoud-ot leszámítva – különösebb jogi személy elméletről sem lehet beszámolni, a német elméleteket vették át, illetve a felmerülő gyakorlati problémákat pragmatikusan igyekeztek megoldani.2

Egészen más a helyzet azonban a német típusú dogmatika uralma alatt álló területeken, ahová a magyar jog is tartozik. Ez az óriási jogi személy irodalom (amelyet számtalan irányzata ellenére mégis gondolatilag egységként lehet kezelni) Wieacker szerint az európai jogtudomány “talán legjelentősebb elméleti teljesítménye volt”.3 Ezen irodalom hatásától a XX. századi polgári jogi kódexek sem tudtak elszakadni, akár az olasz, akár a holland, vagy az 1990-es évek orosz polgári törvénykönyvét nézzük. Magyarországon is Szászy Schwarz Gusztáv és Moor Gyula után Kaiser Lipót még az ún. fordulat évében ( 1948) is a jogi személyről értekezett és Világhy Miklós is úgy halt meg, hogy egy nagy jogi személy könyvről álmodozott, amelyet a klasszikus dogmatika jegyében kívánt elkészíteni.4

Ugyanakkor ez a klasszikus jogi személy elmélet a XX. századi szervezetfejlődés fényében “erősen imbolyog”, vagy ahogy Wolfgang Friedmann kifejezi “a jogi személy dogmatörténetileg kialakult elmélete, illetve a vállalati jog, a konszernjog és az egyesületi jog tényleges gyakorlata szemmel láthatóan eltér egymástól.5

Ez az inkonzisztencia okozta, hogy a német-osztrák-svájci irodalomban az 1960- 1970-es években újra feldolgozásra kerültek a XIX. század jogi személyiség elméletei,6 majd a klasszikus elméleteket lényegében fenntartani kívánó F. Rittner és W. Fiume monográfiáival7 szemben széles körű irodalom alakult ki, amelyet összefoglalóan úgy jellemezhetnénk, hogy igyekeztek a jogi személyiséget elrelativizálni, illetve jogágazatilag komplexebbé tenni, végül sajátos részjogképességeket kialakítani.8 Az 1980-as, 1990-es évekre azonban ez az irodalmi vita kifulladt, anélkül, hogy a tételes jogra különösebb hatást tudott volna gyakorolni.

4. A jogi személyiség rendkívül nehezen szilárdult meg a szovjet jogfejlődés során, de amikor az 1950-es évekre kikristályosodott, a szocialista jog a klasszikus német jogi személytant a lehetőleg dogmatikusabb formájában vette át. Mivel a jogi személyiség összefonódott az áruviszonyok privát autonómiájával és egyben a tulajdonosi minőség perszonifikációja volt, a teljesen elállamosodott szovjet naturgazdaságban igazából nem volt helye,9 bár az 1922-es szovjet-orosz Ptk. csekély körben megtűrte.10 Az 1936-os sztálini alkotmány után a gazdasági jog erőszakos szétverésével viszont eljutottak a klasszikus jogi személy elméletek dogmatikai átvételéig (miközben ezen elméleteket persze formálisan elutasították).

Az alapvető munka e téren Bratusz két könyve.11 A szocialista jogi személy-elméleteknek alapvetően az állam polgári jogi jogalanyiságát kellett megoldani és az egységes és oszthatatlan állami tulajdon fejében az állami vállalat jogi pernonifikációját. Ezt a feladatot Venediktov oldotta meg: az állami vállalat nem tulajdonos, hanem az operatív igazgatás kvázi dologi jogával (kezelői jog tágabb értelemben) rendelkező jogi személy, aki mögött két “kollektíva” áll: az egész nép és az adott vállalat munkavállalóinak összessége az egyszemélyes felelős vezetővel, az igazgatóval az élen.12 Az 1950-60-as években a szovjet és népi demokratikus polgári jogi tankönyvekben kialakulnak a jogi személy ún. elméleti kritériumai, majd a Bratusz-Venediktov-féle elmélet alapján kodifikál az 1959-es magyar Ptk, az 1961-es szovjet Polgári Törvénykezési Alapok, az 1964-es lengyel; illetve csehszlovák Ptk. (Csehszlovákiában az 1964-es Gazdasági Törvénykönyv is).13 Az állam pedig a szocialista jogban kiválik a jogi személyek köréből, különleges harmadik polgári jogi alanyként jelentkezik az ember és a jogi személyek mellett.

Az 1960-90 közötti periódusban jelentkeztek kritikai észrevételek e klasszikus szocialista jogi személy elméletekkel szemben, főleg a szovjet és az NDK gazdasági jogi irodalomban.14 Uralkodó álláspontként azonban ez a hagyományos jogi személytan fennmaradt egészen a szocialista rendszerek összeomlásáig. Más szóval lényegesebb különbség az 1945 előtti, illetve 1945 utáni időszakban a jogi személy felfogás tekintetében nem volt, függetlenül attól, hogy a gazdasági és társadalmi realitás élesen ellentétes volt (részvénytársaság helyett intézménytípusú állami vállalat) e két korszakban.

II. Az uralkodó álláspont lényege

Az uralkodó álláspont az alábbi nyolc ismérv egységeként jellemezhető:

a) A jogképesség, a jogalanyiság és a személyiség tartalmi azonosítása. Mint ahogy Világhy Miklós a máig irányadó polgári jogi tankönyvében írta: “a jogképességet a jogi nyelvhasználatban másképpen jogalanyiságnak vagy személyiségnek is nevezzük”.15 Csak az a személy, aki jogalany, aki pedig jogalany az jogképes, tehát absztraktan képes arra, hogy alanyi jogokat és (kevésbé hangsúlyozottan) kötelezettségeket szerezzen. A jogképesség tehát nem azonos a konkrét jogokra vonatkozó szerzőképességgel, hanem elvi – általános fogalom.

b) Személy a természetes személy, vagy a jogi személy, és csak ezek. (Az állam a polgári jogelméletben maga is jogi személy – főszabályként a fiscus képében. Az, hogy a szocialista elmélet az államot nem jogi személynek, hanem sajátos jogalanynak minősítette, elméletileg e szempontból aligha releváns.) Természetes személy csak az ember, a szervezetek – erre irányuló általános vagy egyedi (vagy az előzőt kombináló vegyes) állami elismerés esetén – jogi személyek lehetnek. Az ember a születésével automatikusan, a szervezet állami elismeréssel, azaz mintegy jogi alkotásként (jogszabályok “beszámítási pontjaként” Moor Gyula kelsenista álláspontja) válik személlyé.

c) Az igen-nem dilemma. Olyan embercsoport – közösség -szervezet, amelyet az állam nem ismer el jogi személynek, nem jogalany, nem jogképes, tehát nem személy. A jogalanynak minősített természetes, illetve jogi személytől elszakított jogképesség nem lehetséges. Közbülső állomások, részjogképességek – bár az irodalomban fel-fel bukkangat a “leendő jogi személy”, a “csonka jogi személy” képzete – elvileg nem lehetséges, ha mégis létrehoz ilyet a pozitív jog, az végső soron perverzitásnak minősül.

d) A polgári jogi jogképesség külső, vagyoni forgalmi jogképesség. Ebből pedig az következik, hogy ha elvetjük az ultra vires tant, a jogi személyek jogképességének célhoz kötöttségét és a jogi személyek ún. abszolút jogképességének elvéből indulunk ki, úgy a természetes személy és a jogi személy jogképessége lényegében ugyanaz, csak a természetes személyeké tartalmilag tágabb: a jogi személyt elvileg minden alanyi jog éppúgy megilleti, mint a természetes személyt, kivéve az olyan jogokat, amelyek fogalmilag az emberi minőséghez kötődnek. Mivel pedig történetileg az emberi személyiséget vitték át embertöbbességből álló szervezetekre – ld. az ún. fikciós és realitáselméleteket – az a kérdés fel sem merült, hogy esetleg a jogi személynek is lehetnek olyan jogai, amelyek a szervezeti minőséghez fűződnek és mint ilyenek a természetes személyt nem illetik meg. (Más szóval egy olyan felfogás, hogy a kétfajta személyiséghez fűződő jogok nem a több-kevesebb viszonyában vannak, hanem kölcsönösen többek is, kevesebbek is egymásnál.)

e) Szervezeti képviselet. Mivel a polgári jogi jogalanyiság külső forgalmi jogalanyiság, a jogi személy helyett valamely szerve, mint szervezeti képviselő cselekszik. A szervezeti képviselet gyökeresen más, mint a jogügyleti, illetve a törvényes képviselet, hiszen a képviselő és a képviselt nem önálló jogalany. A szervezeti képviseletből az is következik, hogy a cselekvőképesség és a vétőképesség szükségképp csak az emberi jogalanyisághoz kötődik, mintegy annak alkategóriája, csak az ember lehet aktív oldalon cselekvőképes, és passzív oldalon vétőképes.

f) A polgári jogi jogalanyiság egyedülisége, illetve elsődlegessége. Mivel a polgári társadalomnak “Herzkammer-ja” (Radbruch) a polgári jog, a polgári törvénykönyvek mondják ki – az alkotmányok helyett -, hogy minden ember jogképes, és az emberi jogképesség nemre, fajra, felekezetre, vallásra tekintet nélkül egyenlő. A jogalanyiság jogágazati komplexitásának elhanyagolása az embernél – amely automatikus – különösebb problémát nem okoz, bár számomra némileg ellentmondásosnak tűnik, ha az emberek (állampolgárok) alkotmányos alapjogainak tételesjogi megalapozása a Polgári Törvénykönyvben található; amely utóbbinak tárgyi hatálya mégsem terjed ki az állam-állampolgár vertikális közhatalmi viszonylatokra. (Ez persze egy klasszikus polgári jogászt nem érdekli.) A jogi személyeknél azonban a polgári jogi személyiség elsődlegessége, illetve egyedülisége számos problémát okoz: elvileg csak az a szervezet lehet az alkotmányos alapjogvédelem alanya, avagy adóalany, munkáltatói jogalany, aktívan és passzívan perképes, aki polgári jogilag jogképes. Ezt részben a tételesjog, részben a bírói gyakorlat egyre kevésbé tudja tartani – pl. a német alkotmánybírósági gyakorlat (a magyarról nincs tudomásom) a szervezetek alkotmányos alapjogvédelmét egyre jobban kiterjeszti a jogi személynek nem minősülő emberi csoportokra – közösségekre is.16 Olyan klasszikus polgári jogászoknál, mint mondjuk K. Larenz avagy a magyar Szladits Károly, voltaképp közjogi jogi személyiség sincs: a köztestületek olyan polgári jogi személyek, amelyek közcélra irányítottak, hasonló a helyzet a közintézetekkel, illetve a közjogi alapítványokkal.17

g) A jogi személy elvileg autonóm szervezeti egység, ezért nem tud mit kezdeni a klasszikus jogi személy elmélet a már Kronstein által az 1930-as években észlelt ,függőjogi személyiséggel”. Az összetett vállalati csoportosulások ellenőrzött leánytársaságai éppúgy jogi személyek, mint az uralkodó vállalat – a formális jogi autonómiával ellentétes gazdasági realitást a társasági-verseny és az adójog határterületére nyomott konszernjog próbálja kezelni preventív közjogi kontrollal, illetve hitelező és kisrészvényes-védelmi eszközökkel. A vállalatcsoportosulás, azaz az anya-, leány-, unoka- stb. társaságok jogi személyiségén túlmenő ,integrált jogalanyiságát” az adó- és számviteli jog a konszolidált mérleg intézményével már rég figyelembe vette, de erről a klasszikus civiljog nem vesz tudomást: a vállalatcsoport integrált mérlege ebben a felfogásban az anyatársaság, mint jogi személy mérlege. (Hasonló jelenségekkel az óriás-alapítványok és mamut-egyesületek körében is találkozhatunk, ez tehát nem kereskedelmi jogi speciális probléma.)

h) A jogi személyeken belüli viszonyokkal a polgári jog a képviselő szerv meghatározásán túl nem foglalkozik. Ha például egy rt. igazgatósága és felügyelőbizottsága egymással szemben konkrét törvényi rendelkezéseket alkalmazva “érintkezik” tulajdonképp miről van szó. közöttük milyen (jog)viszonyok vannak, lehet-e ezen belső szerveknek minősülő testületeknek valamifajta (belső) jogalanyiságuk? Erről a polgári jogban nincs szó. Amíg a német államjog, illetve a közigazgatási jog képes volt nagy nehézségek árán kidolgozni valamifajta belső szervelméletet,18 addig a klasszikus civiljog legfeljebb a magyar Ptk. 30. §-ban is megjelenő tételig jutott, hogy a jogi személy szervezeti egységeinek vezetői a jogi személy szervezeti képviselői és kivételesen – ez a magyar egyesületi és alapítványi jogban realitás – jogszabályi felhatalmazás alapján a jogi személy alapító okirata (határozata stb.) úgy is rendelkezhet, hogy az adott belső szervezeti egység is jogi személynek minősül. Az “egész” és a “rész” jogi személyek egymás közti jogviszonyairól azonban – a “nagy” jogi személynek a “kis” jogi személy hitelezőkkel szembeni tartozásaiért való felelősségének kimondásán túl – a klasszikus elmélet semmit sem mond. Nyugodtan mondhatjuk ezért, hogy a klasszikus jogi személy elméletekhez belső jogviszonyelmélet nem kapcsolódik. Nem kell feltétlenül Welfner Andor vagy Eörsi Gyula szocialista munkavállalói kollektíva önálló jogalanyiságára19 vonatkozó tételére gondolni akkor, ha a német részvénytörvény szerint a Belegschaft képviseletében a Betriebsrat küldötteket delegál az Aufsichtsrat-ba. Ez esetben az említett belső szerveknek mégiscsak kell valamifajta jogalanyisággal rendelkezniük. Ez a felfogás nyilvánul meg a magyar Gt. munkavállalói participációra vonatkozó rendelkezéseiben is.20

Természetesen tudom, hogy az előzőekben ismertetett mind a nyolc kritériumnál lehet mondani tételesjogi kivételt, vagy elméleti ellenvéleményt (pl. Brátusznál eredetileg a jogi személy is cselekvőképes volt). Úgy gondolom azonban, hogy a polgári jogi elméletben jelenleg is demináló felfogást ezek az ismérvek összességükben jól jellemzik.

A klasszikus XIX. századi liberális jogi személy elmélet, illetve a szocialista polgári jog 1960-1990 közötti jogi személy elmélete pedig ugyanabba az irányba hat – függetlenül attól, hogy a jogi személyek egyes fajtáinál óriási különbségek vannak (pl. G. Brunner szerint szocialista társasági jog fogalmilag nem lehetséges, hiszen társasági jog csak privátautonómián alapulhat).

III. Modernizálási kísérlet

A) Elvi tételek

1. Az új Ptk.-ban nyilván olyan megoldást kell találni, amely ugyan gyökeresen nem szakít a tradíciókkal, ugyanakkor flexibilisebb, munkaképes, képes kezelni az időközben felmerült gyakorlati problémákat.

2. Kiindulásként fel kellene adni a jogképesség = jogalanyiság = személyiség tételt. Jogképes az, akinek elvileg jogai és kötelezettségei lehetnek. Aki akár emberként, akár szervezetként az emberi, illetve szervezeti minőséghez igazodva teljes jogképességgel rendelkezik az személy. A Polgári Törvénykönyvben két személy legyen: az ember és a jog által legitimált szervezet, a jogi személy. (Az állam jogi személyisége a Ptk. 28. §-ában végre 1998-ban megoldásra került, most már “csak” a jelenlegi Államkincstár fiscusszá való átalakításának feladata van hátra – erre nézve külön tanulmány készült.) Ugyanakkor a polgári jog ismerjen el olyan részjogképes közösségeket, illetve embercsoportokat is amelyek nem személyek, de ugyanakkor közösségként, csoportként jogalanyok. Minden személy jogalany, de nem minden jogalany egyben személy. A nem személy jogalanyoknak nem teljes, hanem részjogképességük van. Ez a részjogképesség lehet időleges, ha az adott közösség-csoport is csak időlegesen létezik. A részjogképesség ugyanakkor lehet állandósult is az olyan csoportoknál, amelyek nem érik el a szervezettség azon fokát, hogy jogi személynek minősüljenek, ugyanakkor a csoportosulás jellege megkívánja, hogy a tartósan működő közösség jogalanyként szerepeljen a polgári jogviszonyokban. (Megjegyzem, hogy meglehetősen hasonló álláspont található – ugyanakkor meglehetősen háttérbe szorítottan – Szladits Károlynál, amikor átmeneti jogi személyről és csonka jogi személyről is beszél. A csonka (más helyen “lappangó”) jogi személynél azonban Szladits zömmel alapítványi részproblémákra hivatkozik (nyilvános gyűjtés, önállótlan alap, közérdekű meghagyás), az átmeneti jogi személyiségre pedig példája a felszámolás alatt álló, illetve a hibás társaság).21 3. Mindehhez két megjegyzést:

a) voltaképpen nem jogképességről és jogalanyiságról van szó. A természetes és jogi személyeknek jogállásuk, azaz státusuk van, amely egyszerre jog, kötelezettség és felelősségalanyiságot jelent. Aki jogképes, az nemcsak polgári alanyi jogokat, hanem polgári jogi kötelezettségeket is szerezhet, kötelezettségeinek megszegéséért pedig a polgári jog szabályai szerint felelősséggel tartozik.

b) Nyilván a polgári jogban csak polgári jogi jogalanyiságról, jogképességről lehet beszélni, ezért önmagában a polgári jogi személyiség – jogalanyiság automatikusan nem hathat ki más jogágak területére. A Ptk. nem szabályozhat olyan jogviszonyokat, amelyek kívül esnek szabályozásának tárgyi körein. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy részben a perjog, részben a vagyonjoggal foglalkozó jogágak a polgári jogi jogalanyisághoz igazodnak, ld. a munkajogot, pénzügyi jogot: Ez azonban nem jelenthet teljes megegyezést. Aki a polgári jogban személy, főszabályként személy a munkajogban (pl. munkáltató-munkavállaló), és az adójogban (adóalany) is stb. Ugyanakkor nincs akadálya, hogy pl. az adójog adóalanynak tekintsen részjogképes polgári jogi alanyokat, avagy valamely jogi személy nem jogi személy szervezeti egységeinek is adjanak adószámot. Végképp más a jogképesség – jogalanyiság telepítésének logikája a közjogban – ld. alkotmányjog, közigazgatási jog. Pl. az Országgyűlés jelenleg polgári jogilag nem jogi személy (csak a Hivatala), de ettől még közjogok alanya és ezt adott esetben a polgári jog is kénytelen elismerni. (Pl. Amikor az Országgyűlés törvény alapján létrehozza az MTI részvénytársaságot vagy a Magyar Rádió és Televízió közalapítványt, akkor a polgári jog olyan alapító okiratot fogad el, amelyet polgári jogi jogképesség nélküli szervezet nevében írnak alá.) Ezt fejezné ki az a formula, hogy több jogág szerinti jogképesség is lehetséges, nem csak a polgári jogi. Lehet tehát olyan szervezet, illetve csoport is közjogilag jogképes, aki polgári jogilag nem az. A polgári jog személyei és részjogképességgel rendelkező jogalanyai pedig komplex jogalanyisággal, illetve komplex jogállással rendelkeznek, nemcsak polgári jogi, hanem más jogágbeli jogokkal és kötelezettségekkel is bírnak.

B) Részjogképes jogalanyok javasolt köre a Ptk.-ban

1. Egy demokratikus jogállamban az állam elvileg nem dönthet diszkrécionálisan abban, hogy milyen embercsoportot ismer el jogilag is teljes körű szervezeti jogalanynak, mikor minősíti személynek. A Polgári Törvénykönyvben tehát a jövőben a jogi személy definíciójával összekötve (vagy azt követően) – vagy típusok meghatározásával, vagy absztrakt ismérvekkel vagy e kettő keverésével – viszonylag precízen meg kell határozni, hogy egy szervezet milyen feltételek teljesítése mellett, milyen kritériumok alapján lehet jogi személy. A kérdés úgy is megfogalmazható, hogy milyen előfeltételek teljesítése mellett lehet egy csoportosulásnak, egy szervezeti képződménynek alanyi joga arra, hogy az állam erre hatáskörrel rendelkező szerve – és jogállami körülmények között indokolt lenne a Ptk.-ban kimondani, hogy ez a szerv szabályként nem lehet államigazgatási szerv, hanem csak bíróság22jogi személyként, tehát teljes jogképességű szervezeti jogalanynak ismerje el és ekként perszonifikálja és egyben legitimálja ezt a sajátos szervezetté formálódó emberközösséget.

A jogi személy elméleti kritériumai lényegében kialakultak és az állam által elismert, illetve legalább tolerált célkitűzés mellett lényegében két ismérvben foglalhatók össze: a) az alapítótól, illetve a tagoktól elkülönült tartós, állandósult szervezet, illetve b) az alapítótól, illetve a tagoktól elkülönült vagyon és erre vonatkozó vagyoni felelősség. Az elkülönülés ugyanakkor az alapítóktól, illetve a tagoktól természetszerűen csak viszonylagos lehet, hiszen végső soron minden önállóság, elkülönítés ellenére a szervezet és a vagyon a személyegyesülésszerű jogi személyeknél mégiscsak a “tagoké”, illetve intézménytípusú jogi személynél az “alapítóké”. Lényegében ennek a viszonylagosságnak a mértéke dönti el, hogy jogi személyről van-e szó, vagy “csak” részjogképes embercsoportról. Nagyon jól látszik ez a társulással (személyegyesüléssel) létrejövő jogi személyeknél: legfőbb szervük a tag (közgyűlés, a tagok tehát egyfelől kívül vannak a jogi személyen, a testületi jellegű jogi személyeknél (rt, szövetkezet, egyesület) a tagok változhatnak is a jogi személy változatlansága mellett, ugyanakkor a tagok be is épülnek a jogi személy szervezetébe, a jogi személy alapvető döntéshozó szerve a tagok gyűlése. (A tag tehát kívül is van, belül is van a jogi személy társaságnál.)

2. Lényegében az előzőekből következne az a kritérium, hogy nem személy, hanem csak részjogképes az az embercsoport, ahol a csoport szervezetileg, vagyonilag és a felelősség szempontjából összefonódik a tagjaival, jogi személy pedig az a szervezet, amelynek szervezete – vagyona és felelőssége elkülönül a tagoktól. Az intézménytípusú jogi személyeknél lényegében az alapító döntése határozza meg az elkülönülés mértékét, ebben azonban a törvény korlátozhatja az alapítót – pl. az alapítványnál korlátokat szabhat az elé, hogy részt vegyen a célvagyon ügyintéző szerveinek döntésében, módosíthassa az alapítványi célokat (ld. Ptk. 74/A-G. §) stb.

A részjogképes csoportokat azonban nemcsak “felfelé”, azaz a jogi személyek irányban, hanem “lefelé”, azaz az “egyszerű” szerződéses vagy más, valamifajta elkülönült jogalanyiságot egyáltalán nem igénylő polgári jogi jelenségektől is el kell határolni. Azt lehetne elméletileg mondani, hogy valamifajta minimális szervezet, a tagoktól való minimális elkülönültség és önállóság a részjogképességhez is megkívántatik. Az is feltételként szabható, hogy a tagok közti belső jogviszonyok bizonyos mértékig elhatárolhatók legyenek a tagok közössége és harmadik személyek külső jogviszonyaitól. Ha az adott embertöbbességnek egyáltalán nincsenek külső vagyoni forgalmi kapcsolatai, nem lehet polgári jogilag részjogképes sem, nem ismerhető el részjogképes csoportként. Ha az adott embertöbbességnek egyáltalán nincsenek önálló szervezeti megnyilvánulásai, nincsen semmilyen közös vagyon és a közösségnek, mint ilyennek még tranzitorius jelleggel sincs vagyoni felelőssége harmadik személyek irányában, részjogképes embercsoportról sem beszélhetünk.

A részjogképesség kifejezésére pedig az új Ptk.-ban a saját név szolgálhat. A polgári jog akkor adhat egy embercsoportnak részjogképességet, ha van saját neve és ezáltal a csoport tagjaitól viszonylag elkülönülten jogok és kötelezettségek alanya lehet. Míg a jogi személyeknél, azaz a szervezeti jogalanyoknál az önálló név, a személyként való jogi legitimáció következménye, a nem szervezeti személyeknél, hanem a részjogképes csoportoknál a saját név lehet az az ismérv, amelyből a részjogképesség megállapítható. A részjogképes csoport ebben a felfogásban nem “csonka jogi személy” (mint ahogy ez a régebbi magyar irodalomban felbukkan),23 hanem részjogképes embertöbbesség. Lényegében ez a jogi különbség, amely megfelel a szervezetszociológia szervezet-(kis)csoport különbségtételének. (Ebből következik, hogy az új Ptk. azt is mondja ki: saját neve csak jogi személynek, illetve részjogképes jogalanynak lehet.)

3. A részjogképesség alsó határán a különböző jogközösségek – elsősorban pedig a tulajdonközösségek állnak. A Ptk. a jogközösségeket, ezek részeseinek belső és külső viszonyait elhanyagolja -a Magánjogi Törvénykönyv Javaslatban ezek a közösségek (érdekes módon a kötelmi különös részben) önállóan megjelentek (1647-1660. §). A közös tulajdonnak (Ptk. 139. §) számos formája lehet: ingatlan, illetve ingó tulajdonközösség, tulajdonközösség okiratokon stb. E körbe tartozik a házastársi “közszerzeményi” vagyonközösség, a közös öröklés, a közös háztartásban élők vagyonközössége (a Ptk. 578/G. §-ban a társasághoz kapcsoltan). E jogügyelettel, illetve “véletlenszerű” jogi tényekkel keletkező jogközösségek általában részjogképes csoportoknak sem minősíthetők, nincsen jogilag elismert közös nevük, bár – mint erre Wellmann György kéziratos tanulmánya utal – bizonyos jogi személynek nem minősülő agrárközösségeket (nem a jogi személynek minősülő erdő- és legelőbirtokossági társulatokról, illetve a hegyközségekről van szó) a bírói gyakorlat praktikus okokból ma is aktív és passzív perképességgel ruház fel.

Más a helyzet a magyar jogban már az 1924. évi XII. törvénnyel meghonosított, a Ptk. 149. §-ban a közös tulajdon speciális formájaként kiemelt és jelenleg az 1997. évi CLVII. törvénnyel szabályozott társasházközösségekkel. Ezeknek ugyanis a hivatkozott törvény 3. § (1) bekezdése – anélkül, hogy jogi személlyé nyilvánítaná – sajátos részjogképességet adott: “az épület fenntartása, felújítása, valamint a közös tulajdonnal kapcsolatos ügyek intézése során” az általa viselt közös név alatt társasházi jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat. A társasháznak szervezete van: közgyűlés + közös képviselő (esetleg intézőbizottság). A közös képviselő képviseli a társasházat a külső jogviszonyokban. A társasház jogképessége nem abszolút, hanem relatív – Rakvács József kéziratban rendelkezésre álló tanulmánya szerint a bírói gyakorlat káromkodva, de érvényesíti is az ultra vires elvét a társasház által kötött szerződések érvényességének vizsgálatánál. A társasházi közösség tehát a magyar jogban – a többi jogközösséggel szemben – saját névvel rendelkező, részjogképes embercsoport.

Megjegyezzük, ha a Ptk. hatóköre kiterjed pl. a szellemi alkotásokra vagy a családi jogviszonyokra, a részjogképesség vizsgálatát más embertöbbességekre is ki kell terjeszteni (pl. szerzőtársaságok, feltaláló-közösség). Azokban az országokban, ahol pl. családi adózás van, a jogszabályokban tételesen körülhatárolt “család” adóalany, e körben aktív és passzív perképes – tehát elvileg a magyar jogban is részjogképes embercsoporttá válhat stb.

4. A második nagy csoportot a részjogképes alakzatok körében a különböző polgári jogi társaságok képezhetik. Ezek egy részének nincs is vagyona, többségben nem gazdasági célúak (Ptk. 568. §). E polgári jogi társaságok ezért általában nem igényelnek részjogképességet sem, nem működnek közös név alatt – ezek a pusztán kötelmi jellegű, polgári jogi társasági – organizációs szerződések.

A jogalanyisági probléma általában a gazdasági célú polgári jogi társaságoknál jelentkezik. Ezt a francia jog mintájára a Magánjogi Törvénykönyv Javaslat 1691. §-a elég könnyen megoldotta, amikor kimondotta, hogy a gazdasági célú társaságoknak kkt. vagy bt. formájában kell működniük.

Eredetileg az 1959-es Ptk.-ban a polgári jogi társaság egy igen korlátozott szerződéstípus volt, gazdasági tevékenységre szinte nem felhasználható. Ez az 1960-as évektől az 1990-ig terjedő időszakban jelentősen megváltozott, mégpedig három területen.

a) A szövetkezeti szektorban az ún. melléküzemág még felfogható volt egy jogi személy belső szervezeti egységként, az 1961-ben előbukkant ún. “egyszerűbb gazdasági együttműködés” pedig polgári jogi társaságként. (A termelőszövetkezeti közös vállalkozás, a szövetkezeti közös vállalat és az 1970-es évek végén keletkezett kisszövetkezet jogi személyek voltak.) Ugyanakkor az ipari, szolgáltató és mezőgazdasági szakcsoportok [26/1981. és 27/1981. (IX. 5.) MT sz. rendeletek] már jellegzetesen részjogképes csoportok voltak, akik a saját nevükben a szövetkezettel kötött szerződésben rendezték vagyoni viszonyaikat.

Ez a szerződés – amely a Ptk. hatálya alá tartozott – jelzi, hogy a szakcsoport nem egyszerűen a szövetkezet belső szervezeti egysége, hanem bizonyos mértékig önálló jogalany.24

b) A 11/1967. (V. 18.) Korm. sz. rendelettel bevezetett egyesülés az 1977-es Ptk. novelláig nem volt jogi személy, de a saját nevében szerzett jogokat és kötelezettségeket, munkáltatói jogalany, adóalany volt stb.25

c) Az 1970. évi 19. tvr. lehetővé tette a jogi személyek ún. egyszerű társaságának, hogy a tagok közös neve alatt jogokat és kötelezettségeket vállaljon. Az 1977-es Ptk. novella ezt a szabályozást fenntartotta, sőt ezt az egyszerű társaságból gazdasági társasággá változtatott társaságot a társasági szerződés alapvető formájává tette. Ez a részjogképességi forma csak az 1988-as Gt. hatálybalépésével szűnt meg.

d) Már az 1977-es Ptk. novella lehetővé tette a polgári jogi társaságoknak, hogy közös név alatt működhessenek. A valódi részjogképesség ideje az 1981. évi 15. tvr-el és a 28/1981. (LX. 9.) MT rendelettel jött el a polgári jogi társaság önálló formájaként jelentkező gazdasági munkaközösség, illetve vállalati gazdasági munkaközösség intézményesítésével. A saját néven működő gazdasági munkaközösségnek részleges polgári jogi jogalanyisága mellett munkajogi, adójogi, perjogi jogalanyisága volt, felette államigazgatási törvényességi felügyelet érvényesült.26 A gmk. 1988-ban beleolvadt a közkereseti társaságba, bár viszonylagos függetlenségét egy darabig megtartotta (a vgmk. jogi személy felelősségvállalásával működő gmk.-ként) és csak az új Gt. rendelte el – 2 éves türelmi idővel – a gmk. cégjegyzékből való törlését.

Az 1988-as Gt. megszüntette a közös név alatt működő “gazdálkodó” pjt.-t, hiszen megjelent a kkt., bt. és a kft. alapítás lehetősége minden jogalany számára. Egyes mezőgazdasági pjt.-k igényeire hivatkozással azonban az 1993. évi XCII. törvény módosította a Ptk. 568. § (2)-(3) bekezdését és lehetővé tette, hogy gazdálkodó szervezetek pjt.-je – bizonyos alakiságokkal – üzletszerű közös gazdasági tevékenységet folytasson önálló üzleti elnevezés alatt. Az üzleti elnevezés a társaság tagjainak vagy a tagok egy részének nevét tartalmazhatta és erre az elnevezésre a törvény szerint a cégtörvénynek “a cégek elnevezéséről rendelkező előírásait” kellett megfelelően alkalmazni. (Hogy ez mit jelent a bírói gyakorlatban, nem volt világos.) A részjogképesség ezzel 1993-ban helyreállt.

Az 1997. évi CXLIV. törvény, azaz az új Gt. azonban újra megszüntette az üzletszerű és közös név alatt működő polgári jogi társaságot. A polgári jogi társaság tehát hatályos jogunkban ismét nem részjogképes. Ehhez tenném hozzá, hogy a magyar polgári jog – a német Wirtschaftsverein-nel szemben – nem jogi személy egyesületet nem ismer.27 (Az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény pedig megszüntette azt a lehetőséget, hogy tagság nélküli jogi személy társadalmi szervezetek működjenek.) Továbbá, mivel az új Gt. az Európai Unió 1. számú nyilvánossági irányelvét az összes gazdasági társaságra kiterjesztette, 1998. június 16-a után csendes-társaság csak polgári jogi társaság formájában jelentkezhet Magyarországon, így a csendes-társaság sem lehet részjogképes (1999-ben a Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében a csendes-társasági szerződést még ilyen formájában is érvénytelennek minősítette.) Szerintem a polgári jogi társaságnak nincs szüksége saját névre és részjogképességre, tehát az 1997 után kialakult tételesjogi helyzet a pjt.-nél az új Ptk.-ban fenntartandó.

Végül, mivel az építőközösség a Ptk. 578B-E. §-ban a pjt. alesete, az építőközösség sem működhet jelenleg közös néven és nem lehet részjogképes. Ezen a jövőre nézve gondolkodni lehetne, de mivel az építőközösség fennállása általában viszonylag rövid ideig tart és voltaképp az építőközösség a jogi személy lakásfenntartó szövetkezetnek, illetve a társasháznak tág értelemben vett előszerződése, úgy gondolom, hogy a jelenlegi szabályozás továbbra is fenntartható.

5. Legközelebb a jogi személyhez nem vitásan a közkereseti és betéti társaság áll, amelyek mint gazdasági társaságok cégnevük alatt jogokat és kötelezettségeket szerezhetnek, tulajdonjoguk bejegyezhető az ingatlan-nyilvántartásba, két- és többoldalú jogügyeleteket köthetnek, aktív és passzív perképességük van. A francia jogban minden cégjegyzékbe bejegyzett kereskedelmi társasági jogi személy, és a régebbi magyar kereskedelmi jogi irodalom – Klupathy Antal, Nagy Ferenc – jogi személyeknek tekintette a kkt.-t és a bt.-t nálunk is.28 Főleg a jogi személy kft. megjelenése után azonban a német-osztrák-magyar irodalom döntő többsége tagadja a kkt.-bjt. jogi személyiségét29 és ezeknek a társaságoknak jogi személyiség nélküliségét az 1988-as és 1997-es magyar Gt. kifejezetten kimondta. (Ebben egyébként a magyar társasági törvénykezést a volt szocialista országok friss társasági jogában csak a lengyelek követték, az 1934-es KT módosításánál, az összes többi társasági törvényben – cseh, szlovák, román, bolgár, albán, szlovén, horvát, orosz, ukrán, észt, lett -a kkt. és a bt. jogi személy.)

Ténykérdés, hogy hatályos jogunkban a kkt. és a bt., illetve a jogi személyek jogképessége között tartalmi különbség – a társasházzal szemben – nincs, a különböző jogszabályokban pedig állandó nehézséget okoz, hogy a jogi személyek után külön mindig meg kell említeni a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságokat. Éppen ezért Magyarországon is többen javasolják – az 1988-as Gt. előkészítése során Harmathy Attila és Lontai Endre – valamennyi gazdasági társaság jogi személlyé nyilvánítását.

Az ellenérvek lényegében azok, hogy az rt.-vel és más testületekkel szemben – a kft. határeset – a kkt. és a bt. tisztán szerződéses jellegűek, teljesen a tagokhoz kötődnek, nincs is saját szervezetük (ez a Gt.-ben a Wellmann György által csinált finom disztinkció, a kkt.-nél a taggyűlés helyett a tagok – informális – gyűlése az alapeset, a képviselő tag nem ügyvezető, hanem üzletvezető stb.). A kkt.-nek önálló vagyoni felelőssége sincs, hiszen mögötte áll a tagok (vagy a tagok egy része) magánvagyonára kiterjedő teljes, korlátlan és egyetemleges felelőssége. Vékás Lajos ezt a felelősségi összekapcsolódást látja döntő tényezőnek. Ezen állásponttal szemben viszont felhozható, hogy a hatályos jogunk szerint jogi személy közös vállalat és egyesülés mögött is ott áll a tagok (első esetben vagyon aránylagos, a második esetben egyetemleges) felelőssége, sőt a Seriek-féle Haftungsdurchgriff teória alapján az új Gt. 56. § (3-4) bekezdése a kft. és rt. esetén is kivételes esetben lehetővé teszi a (megszűnt) jogi személy tartozásainak átvitelét az egyes tagokra.

6. Összefoglalóan kimondható a javaslat: a jövendő Ptk.-ban tegyünk különbséget jogi személyek és részjogképes jogalanyok között. A részjogképes jogalanyt a polgári jog önálló név alatt perszonifikálja. Ha a részjogképes jogalany saját neve alatt jogszabályi rendelkezés alapján valamely állami nyilvántartásba konstitutív hatállyal bejegyzésre kerül, főszabályként abszolút jogképessége legyen, amely ha a törvény kivételt nem tesz, azonos a jogi személyekkel. Ha pedig a részjogképes jogalany neve ilyen bejegyzésre nem kerül, úgy jogképességének korlátait az öt perszonifikáló jogszabály állapítja meg, az főszabályként relatív és ez a jogalany csak akkor esik a jogi személyekkel egy tekintet alá, ha ezt a törvény kifejezetten kimondja. A részjogképes jogalanyokra nézve ezt az általános szabályt a Ptk. jogi személy fejezete végén kellene kimondani.

Felvethető, hogy miért van szükség erre a “bűvészkedésre”? Van egyszerűbb megoldás is. A kkt.-t és a bt.-t jogi személlyé kell nyilvánítani, éppúgy, mint a nagyobb (pl. 10 lakásnál többől álló) társasház-közösséget és a probléma meg van oldva. (Éber Kálmán már az 1960-as években megírta, hogy a nagyobb társasházak és a lakásszövetkezetek között a jogalanyiság tekintetében fennálló különbség mesterséges).3 0 Ezen álláspont szerint a részjogképesség eseteiben voltaképpen jogalkotási hibáról van szó, amelyeket helyes jogalkotással ki lehet küszöbölni. Ez esetben fenntartható a hagyományos álláspont: egy embercsoport vagy jogi személy és akkor jogképes, vagy nem jogi személy és akkor nem jogképes (azaz a “duális” formula).

Véleményem szerint azonban a XIX. századdal szemben a jelen a ,határesetek”, a ,kivételek” világa. Az igen és a nem között a “tiszta határok” elmosódtak, nincsenek egyértelmű jogi jelenségek. Ahogy a közjog és a magánjog határai “csipkéssé váltak” (hol Grosschmid, hol Zsögöd Benő nevű úr megjegyzése), ügy a jogalanyiság – jogképesség tekintetében is a kodifikációnak árnyaltabb jogi lehetőségeket kell biztosítani a gyakorlat számára. Ezért fenntartanám a részjogképesség Ptk.-ban való kifejezett kodifikációjának gondolatát.

C) Átmeneti részjogképesség

1. A szervezeti jogalanyiságnak – másképp, mint az emberinek –dinamikája is van. A jogi személy nem egy aktussal, hanem általában folyamattal keletkezik és folyamattal szűnik meg. Emellett az 1930-as évektől az Umvandlungsgesetz-ek a német jogcsaládban bevezették az egyik jogalanyformából a másik jogalanyformába való – egyetemes jogutódlással való – átalakulást, a formaváltás is okozhat jogalanyisági problémákat, pl. ha kkt.-ból, kft. lesz; vagy fordítva (hiszen az egyik társasági forma jogi személy, a másik nem az). Az átalakulás és rokonjelenségei ma zömmel csak a kereskedelmi (gazdasági) társaságok körében vannak szabályozva, holott a jogi személyek és a részjogképes jogalanyok egész körére nézve általánosítást igényelne.

2. Véleményem szerint a jogi személy megszűnése, illetve átalakulása esetén olyan jogi technikákat kell (és lehet is) választani, amelyek kizárják a jogalanyiság szempontjából való átmeneti állapotokat.

Véleményem szerint – a hatályos jogban nagyjából már kialakult állapotnak megfelelően – az új Ptk. olyan általános szabályt tartalmazzon, mely szerint a jogi személy minden esetben a közhiteles nyilvántartásba (főszabályként a gazdálkodó szervezetek a cégjegyzékbe, a nonprofit szervezetek a “rendes” bíróságok által vezetett másik nyilvántartásba) való bejegyzéssel jönnek létre, mégpedig konstitutív és ex nunc hatállyal, és a nyilvántartásból való törléssel szűnnek meg ugyancsak a jövőre nézve. A megszűnés főszabályként végelszámolási eljárás után következzék be – ez alól csak két kivétel legyen, nevezetesen a felszámolási eljárás eredményeként való törlés, illetve a fantommá vált szervezetek bírói törlése. (Az esetleg fennmaradó vagyonról rendelkezni kellene, ilyet ma a Gt. nem tartalmaz.) A végelszámolási felszámolási eljárás során a jogi személy még fennáll, bár működése nyilván korlátozódik, fokozatosan működése elhal. A saját név alatt működő részjogképes csoportokra pedig a végelszámolás, illetve a felszámolás szabályait megfelelően ki lehet terjeszteni, – ld. Török Gábor kéziratos tanulmányában tett javaslatait.

3. Hasonló a helyzet az átalakulásnál. A Ptk. jogi személy fejezete tartalmazzon egy elvi szabályt a jogi személyek egyik jogi személy formából másikba való átalakulására és arra, hogy mely jogi személyek, illetve részjogképes jogalanyok (már ma van utóbbira példa, nevezetesen az egyéni cég átalakulására) alakulhatnak át és melyek nem. Az átalakulási technika ugyanis nem lehet a gazdasági társaságok jogának belügye – már eddig is voltak kivételek, pl. az egyéb jogi személy vállalata átalakulási lehetőségének biztosítása az új Gt.-ben [309. § (3) bekezdés], illetve a sportegyesületek jogi személy profi szakosztályainak kft.-vé való átalakulási lehetősége a most tárcakörözés alatt álló sporttörvény tervezetében. Az átalakulási folyamatot – ha azt jogilag helyesen szabályozzuk (és ez az, amit az egymással ellentétes követelésekkel fellépő erőszakos politikusok miatt az átalakulásról szóló 1989. évi XLIII. törvényben több esetben elrontottam) – úgy lehet rendezni, hogy abban jog-képességi lyuk ne maradjon: az átalakulásnál nem lehet előtársaság, átalakuló társaság nem állhat végelszámolás, illetve felszámolás alatt, a nyilvántartáson a régi jogalany törlésének időpontja azonos legyen az új jogalany bejegyzésének időpontjával és ez az azonos időpont legyen az összes jogi, illetve kötelezettség jövőre nézve való konstitutív hatályú átszállásának időpontja is.

4. Az átalakuláshoz hasonlóan kell rendezni az új Ptk.-ban a szétválást (különválás és kiválás) és az egyesülést (összeolvadás és beolvadás) ugyancsak valamennyi jogi személyre és részjogképes jogalanyra egységesen. Az elvi alapok azonosak, ami különbséget okoz, az a szétválás és az egyesülés esetében kötendő sajátos organizációs szerződésekből fakad.

5. Egészen más a helyzet az előtársasággal, amely viszont álláspontom szerint átmeneti részjogképességgel rendelkezik. Az előtársaság (Vorgesellschaft a német jogcsoport dogmatikája szerint) szintén általánosítható lenne a jogi személyekre – természetesen korlátokkal.

Az előtársaság egy sajátos penonifikációs állomás, amelyben részben a leendő jogi személy jellemvonásai, részben sajátos önálló vonások egyaránt megjelennek. Készülő társasági jogi könyvemben külön fejezet foglalkozik az előtársasággal, annak elkülönítésével a szindikátusi vagy más előkészítő jellegű szerződésektől, annak különböző alfajaival – erre most nem térhetek ki. Az igen jelentős német előtársasági irodalomban Rittner tagadja az előtársaság korlátozott jogképességét, de pl. John, Mummenhoff, Büttner és Küchler megállapíthatónak tartja.31

Az 1997-es Gt. 14-15. §-ai a társasági szerződés ellenjegyzésétől (közjegyzői okiratba foglalásától) a “végleges” társaság cégbejegyzéséig előtársaságot konstruálnak (két szakaszban: ellenjegyzéstől a cégbírósági bejelentkezésig – bejelentkezéstől a bejegyzésig). Az előtársaság működik, mégpedig a főszabály szerint a leendő társaság szerveire vonatkozó szabályok szerint – szerződéseket köt, hatósági eljárásokban vesz részt. Ez a jogképesség azonban korlátozott – a Gt. tételesen kimondja, hogy milyen ügyleteket nem köthet az előtársaság stb.

Ha a társaságot cégbíróság bejegyzi, az előtársaságnál csendes, burkolt pszeudo jogutódlás történik: az előtársaság helyett a “végleges” jogalany folytatja – minden különösebb szervezeti vagy más aktus nélkül – működését. (Bár pl. a számviteli jogszabályok formálisan is megszüntetik az előtársaságot.) Az előtár-saság akkor önállósul, ha a cégbíróság a bejegyzést megtagadja, ez esetben ugyanis az előtársaságot “haladéktalanul” meg kell szüntetni, de arra az időre nézve, amikor ténylegesen működött, ügyeleteit stb. önállóan kell megítélni. Ezek az előtársaság ügyleteinek minősülnek és önmagában attól, hogy a társaságot a cégbíróság nem jegyezte be, ezek a szerződések nem lesznek érvénytelenek. Az előtársaság azonban – az új Gt. szerint – a bejegyzés megtagadása esetén sem válik polgári jogi társasággá, tehát átmenetileg önálló részjogképes alakzat.

6. Kicsit hasonló a helyzet az előtársasághoz az ún. hibás társaságoknál. A jogalanyt létrehozó társasági szerződések érvénytelenségét ugyanis nem lehet a Ptk. – egyéb okoknál fogva is elavult -általános érvénytelenségi szabályai szerint megítélni. Ezt persze a német társasági jogi irodalom a fehlerhafte Gesellschaft-ról régen állítja, de az Európai Unió 1. számú társasági jogi irányelvének 11-12. szakasza a nemzeti jogalkotásokkal szemben az rt. vonatkozásában követelménnyé is tette, hogy a hibás társaságok megszüntetésére speciális szabályokat állapítsanak meg.

Azáltal ugyanis, hogy a hibás (valamely semmisségi és megtámadhatósági ok alá eső) társasági szerződést a cégbíróság – tévesen, de – jogerősen bejegyzi a közhiteles cégjegyzékbe, a jogi hibát formálisan orvosolja. Alaki jogilag a társaság jogalannyá, személlyé vált, itt in integnun restituciónak többé helye nem lehet. Ugyanakkor vannak azonban olyan semmisségi okok, amelyek fennállása mellett közérdekből nem lehet megengedni, hogy egy szervezeti jogalany a vagyonjogi forgalomban tartósan tevékenykedjen. Ezért a Ptk. az Európai Unió irányelvét figyelembe véve határozza meg azokat az okokat, amelyek – ha nem orvosolhatók – az alakilag törvényesen létrejött, de anyagi jogilag törvénysértő jogalany jogi létét a jövőre nézve meg kell szüntetni. A bíróság a törvény alapján állapítsa meg az orvosolhatatlan hibát és intézkedjen a végelszámolás lebonyolításáról és a jogalany regiszterből való törléséről. A bejegyzés és a törlés között azonban a hibás jogalany jogi személyként vagy részjogképes szervezetként – időlegesen legálisan működik.

A hibás társaságoknál kialakított ezen álláspontot kellene az új Ptk.-ban a jogi személyekre (részjogképes jogalanyokra) általánosítani, mégpedig minden olyan jogi személy fajtánál, ahol ez lehetséges és egyszerűbb más jogtechnikai eszköz a probléma rendezésére nem áll rendelkezésre (pl. az egyesületnél átvehető szerintem, az alapítványnál nem).

IV. Befejező megjegyzések

Az előzőekben leírtak csak egy gondolkodási irányt jeleznek. E körben még számos elméleti feladat van, így

a) a polgári jogi jogképesség és más jogági jogképességek összefüggéseinek, konkrét dialektikájuknak a feldolgozása (pl. polgári anyagi jogképesség és a perbeli jogképesség viszonya stb.) E köt be a nemzetközi jogi vonatkozásokat is be kell vonni, továbbá egyre több szó van a jogi személyek sajátos büntetőjogi felelősségének megállapításáról is.

b) a szervezeti képviselet eltérései a jogügyleti és törvényes képviselettől (nagyon várunk a szerződési munkabizottságtól egy képviseletről szóló tanulmányt).

c) a jogi személyek belső szervezeti egységeinek jogállása, belső jogalanyisága. Ez sem az egyesületi, sem az alapítványi jogunkban nem megfelelően rendezett, de felvethető gazdasági társaságok – szövetkezetek telepeinél, fiókjainál stb.32

d) a jogi személy szerveinek egymás közti belső jogviszonyai (egy polgári jogi belső szerv-elmélet kialakítása).

e) a függő jogi személyiség problémái, általában a konszernjog gyakorlatias problémáinak elvi polgári jogi feldolgozása, ideértve a vállalatcsoportok integrált jogalanyiságát is.

f) mennyire lenne szükség jelenleg “csak” jogi személy szervezetek részjogképes formációit kialakítani – a szövetkezeti irodalomban a nem jogi személy szövetkezet gondolata állandóan felmerül (ld. Zsohár András kéziratos tanulmányát).

g) valamifajta tagsági, illetve közösségelmélet kialakulása – pl. kisebbség, mint tagi közösség, dolgozói közösség, mint a társasági jog sajátos alanya stb.

E kérdéseket e tanulmányban csak jelezni tudtam; részletes feldolgozásuk külön munkát képezhet.

JEGYZETEK

1 Ld. R. Jehring: Der Zweck im Recht. Leipzig, 1983. I. kötet, 217. old.

2 Ld. W. Grosse: Das Wesen der juristischen Person des Privatrechts in Frankreich als Erscheinungsbild des Einflusses deutscher Rechtstheorien. Würzburg, 1973.

3 Ld. F. Wieacker: Zur Theorie der juristischen Person des Privatrechts. Az E. R. Huber Festschriftben. Göttingen, 1973., 339. old.

4 Ld. Szászy-Schwarz Gusztáv: A jogi személy magyarázata. Bp., 1906., Moór Gyula: A jogi személyek elmélete. Bp., 1931., Kaiser Lipót: A jogi személyről. Debrecen, 1948.

5 Ld. W. Friedmann: Legal Theory. London, 1967., 55. old.

6 Ld. pl. W. Henkel: Zur Theorie der juristischen Personen im 19. Jahrhundert. (Geschichte und Kritik der Fiktionstheorien.) Göttingen, 1973., F. Schikorski: Die Auseinandersetzung für den Körperschaftsbegriff in der Rechtslehre des 19. Jahrhunderts. Berlin, 1978., K. Sieger: Das rechtliche relevante Wissen der juristischen Person des Privatrechts. Zürich, 1970., C. Tietze: Zur Theorie der juristischen Personen in der deutschen Rechtswissenschaftt des 19. Jahrhunderts. Göttingen, 1974. A közjogi jogi személység történetére nézve ld. J. Mielke: Die Abgrenzung der juristischen Person des öffentlichen Rechts von der juris-tisclien Person des Privatrechts. Hamburg, 1965.

7 F. Rittner: Die werdende juristische Person. Tübingen, 1973., W. Fiume: a Allgemeiner Teil des bürgerlichen Rechts. J. kötet., Berlin-New York, 1977.

8 Ld. F.. Fabricius: Relativitát der Rechtsfähigkeit. München, 1963., U. John: Die organisierte Rechtsperson. (System und Probleme der Personifikation im Zivilrecht.) Berlin, 1977., G. Nass: Person, Persönlichkeit und juristische Person. Berlin, 1964., P. Nobel: Anstalt und Unternehmen. Diessenhofen. 1978., R. Ostheim: Zur Rechtsfähigkeit von Verbanden im österreichischen bürgerlichen Rechts. Wien-New York, 1967., C. Ott: Recht und Realität der Unternehmenskorporation. Ein Beitrag zur Theorie der juristischen Person. Tübingen. 1977., M. Pawlowski: Allgemeiner Teil des BGB-s. I. kötet, Tübingen, 1972., T. Raiser: Das Unternehmen als Organisation. Berlin, 1969., H. P. Wester-man: Person und Persönlichkeit als Wert im Zivilrecht. Köln. 1957.

9 Az osztrák Slapnicka szerint igazából szocialista jogi személyről nem is lehet beszélni. Die sozialistische Kollektivperson. Wien-Köln, 1969., 11. old.

10 Ld. Sz. N. Landkoff kommentárját az 1922-es Ptk. 13-19. §-aihoz. Szubjektü prav.(lica.) Moszkva, 1928.

11 Ld. N. Sz. Bratusz: Jurigyiszeszkije (lica v szovjetszkom grazsdanszkom prave. Moszkva, 1947., Szubjektü grazsdanszkovo prava. Moszkva, 1950.

12 A. V. Venediktov: Goszudarsztvennaja szocialiszticseszkaja szobsztven-noszty. Moszkva, 1948.

13 Az alaptankönyv e téren D. H. Genkintől származik. Szovjetszkoje Grazs-danszkoje. Pravo. I. kötet. Moszkva, 1950. A népi demokratikus országok jogára Viktor Knapp: A tulajdon a népi demokráciában című (csehül 1952-ben, magyarul 1954-ben kiadott) könyve gyakorolt alapvető befolyást.

14 Néhány példa V. V. Laptyev: Szubjektü hozjasztvennovo prava. Sz. G. i. P. 1975/4., V. A. Rahmilovics: Hozjasztvennaja pravoszubjektnoszty i jurigyicseszkoje lica. Pravovegyernyije. 1977/2., K. Heuer-H. Sachs: Zur Verwendung des Begriffes der juristischen Person im Wirtschaftsrecht. Wirtschaftsrecht, 1976/4., J. Göhring: Nochmals zur Theorie der juristischen Person. Staat und Recht, 1979/4., C. Biefeld-M. Hesse-R. Schüsserei: Zur Theorie der juristischen Person. Staat und Recht., 1978/6. Megjegyzem, hogy a jugoszláv irodalomban a munkás önigazgatás jellegzetes intézménye, a társult munka alapszervezet (tmasz) jogalanyisága okozta az alapvető ellenérzést a jogi személy tannal szemben.

15 Világhy Miklós-Eörsi Gyula: A magyar polgári jog. Bp., 1965. I. kötet, 108. old.

16 Ld. a széles körű irodalomból W. Rupp von Brünneck: Zur Grundrechts-fáhigkeit juristischen Personen. Amt Festschrift, Frankfurt, 1969., H. Bettlage: Grundrechtsträgerschaft juristischer Personen. I—II., Archiv Öffentlichen Rechts, 1969/1-2., H. Gschwendtner: Der Begriff der juristischen Person im Verfassungsrecht. München, 1968., U. Derksen: Zur Grundrechtsfahigkeit juristischer Personen. Münster, 1977.

17 Magyarországon is a Ptk.-t módosító 1993. évi XCII. törvény legitimálta – szerintem helytelenül. (Ld. a szerzőtől: Közjogi jogi személyek a Ptk.-ban? Jogállam, 1993/2.) – a közjogi jogi személyeket, így a köztestületet és a közalapítványt (egyes szerzők szerint a közhasznú társaság is közjogi jogi személy, szerintem nem).

18 A kiindulópont H. J. Wolff: Juristische Person und Staatsperson című műve. Berlin, 1933. A közigazgatási belső szervelmélet alapműve H. H. Rupp: Grundfragen der heutigen Verwaltungslehre. Tübingen, 1965., valamint E. W. Böckenforde: Organ, Organisation, juristische Person. München, 1968.. , O. Bachof: Teilrechtsfähige Verbände des öffentlichen Rechts. Archiv Öffentlicher Rechts., 1967/2., F. E. Schnapp: Dogmatische Überlegungen zu einer Theorie des Organisationsrechts. Archiv Öffentlichen Rechts, 1980/2. A magyar irodalomból Szamel Lajos: Jogalanyiság államigazgatási hatósági jogviszonyban. Állam és Igazgatás, 1983/7.

19 Ld. Weltner Andor: A szocialista munkaviszony és az üzemi demokrácia. Bp., 1962., Eörsi Gyula: Állami tulajdon – állami vállalat. ELTE ÁJK Actai, Bp, 1970.

20 Az új magyar társasági törvény szerint is az üzemi tanács jelöl dolgozói küldötteket a gazdasági társaságok felügyelőbizottságába, azaz a nem jogi személy üzemi tanács jogokat gyakorol.

21 Ld. Szladits Károly: A magyar magánjog általános része. Személyi jog. Bp., 1941., 625-626. old. (felújítása Jobbágyi Gábor polgári jogi jegyzetében – Személyi jog, Miskolc, 1997., 166. old.)

22 Nem lehet elfogadni azt az álláspontot, amely szerint azon az alapon, hogy a szervezetek nyilvántartása nem igazságszolgáltatási, hanem igazgatási feladat, a polgári jogi jogalanyiság megszerzése államigazgatási úton történjék. A polgári jogi jogalanyiság megadásáról-elutasitásaról kivétel nélkül bíróságnak kell döntenie.

23 Ld. Grosschmid Béni: Jogi személy és lénytani jelenség. Magyar Jogi Szemle, 1920., 181. old.

24 Ld. Szép György: Az ipari és a szolgáltató szövetkezeti szakcsoport. Magyar Jog, 1981/12.

25 Világhy Miklós ezt élesen kritizálta. Az egyesülésről. Jogtudományi Közlöny, 1967/9.

26 Ld. Komáromi Gábor: A gazdasági munkaközösség, mint új társasági forma. Magyar Jog, 1981/12., Török Gábor: A vállalati gazdasági munkaközösség és a vállalat közötti jogviszony sajátosságai. Magyar Jog, 1982/10.

27 Ld. P. Ulmer: Die Gesellschaft bürgerlichen Rechts. München, 1980., L. Fischer: Die Gesellschaft bürgerlichen Rechts. Hamburg, 1977., A német-osztrák jogban főleg az építőipari ún. ARGE-k működnek polgári jogi társaságként, de részjogképesen. Ld. A. Barner: Arbeitsgesellschaft in der Bauwirtschaft als besonderer gesellschaftsrechtlicher Typus. Mannheim, 1971.

28 Ld. Nagy Ferenc: A magyar kereskedelmi jog kézikönyve. I. kötet, Bp., 1913., 214-215. old.

29 A. Hueck: Das Recht der offenen Handelsgesellschaften. 4. kiadás, Berlin, 1971.

30 Ld. Éber Kálmán: A lakásszövetkezés időszerű jogi kérdései. Bp., 1982.

31 Ld. pl. W. Mummenhoff: Gründungssysteme und Rechtsfähigkeit. Berlin, 1979., P. Büttner: Identität und Kontinuität bei der Gründung juristischer Personen. Bielefeld, 1967.

32 Emlékeztetnék olyan cikkekre, mint Novotny Zoltán: A vállalaton belüli jogalanyiság kérdései. Miskolc, 1983., Péter Béla: A részleges jogi személyiség problémája az ipari nagyvállalatoknál. Döntőbíráskodás. 1966/1.

Hozzászólások

hozzászólás