A polgári jog alapvető jogintézményeivel foglalkozó “Hungarian-British Joint Academic and Research Programme” újabb találkozóját* tartotta 2001. március 24-én az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának dékáni tanácstermében. A tanácskozáson angol részről részt vett Professor Hugh Beale (University of Warwick, az angol kodifikációs előmunkálatokat végző Law Commission tagja), Professor Andrew Burrows (University of Oxford), Professor Dan Prentice (Pembroke College, Oxford) és Professor Geoffrey Woodroffe (Brunel University). A vitaindító referátumokat – melyek készítése az együttműködési megállapodásnak megfelelően a magyar résztvevők feladata –Dr. Harmathy Attila (A szerződésszegés általános kérdései), Dr. Szudoczky Rita (A szerződésszegés fogalma, rendszere és helye a magyar polgári jogban), Dr. Izsó Krisztina (Szerződésszegés és deliktuális felelősség) és Dr. Menyhárd Attila (A szerződésszegésért való felelősség korlátozása és kizárása) tartották. A tanácskozáshoz további előkészítő anyaggal járult hozzá Dr. Grafl-Fülöp Gyöngyi (Szerződésszegés és korlátozott reparáció). Az alábbiakban kísérletet teszünk a találkozó eredményeinek összefoglalására.

Bár a Ptk. a szerződésszegés négy formáját (késedelem, hibás teljesítés, lehetetlenülés, a teljesítés megtagadása) nevesíti, a szerződésszegés szabályai mögött – ellentétben például a német BGB-vel – általános szerződésszegés-fogalom áll. Ez azt jelenti, hogy minden olyan helyzet, amely a szerződésben meghatározottakkal ellentétes, szerződésszegésnek minősül, függetlenül attól, hogy emberi magatartás eredménye-e, és hogy azt vétkesen idézték-e elő vagy sem. A szerződésszegés jogkövetkezményeit a Ptk. a szerződésszegés nevesített eseteihez kapcsolódó, párhuzamos, objektív és szubjektív szankciókban határozza meg azzal, hogy a szerződésszegés közös szabályai körében általános jelleggel utal vissza a szerződésen kívüli felelősségre.

Szerződésszegés esetén a jogosult helyzetének egyik meghatározó motívuma az, hogy a szerződés természetbeni teljesítését követelheti-e vagy sem. Az eredetileg a szerződés természetbeni teljesítését tagadó angol jog például abból kiindulva, hogy piaci viszonyok között a kötelezett által nem teljesített szolgáltatáshoz a jogosult más módon is hozzájuthat, a szerződésszegés következményeként a kártérítést ismerte el. Annak felismerése vezette az angol joggyakorlatot az equity-n keresztül a természetbeni teljesítés (specific performance) követelhetőségének elfogadására, hogy a kártérítés nem mindig adekvát jogkövetkezmény. Vannak ugyanis olyan helyzetek, amelyekben a kártérítés nem alkalmas a jogosult szerződéses érdekének kielégítésére. Ilyen például az, ha az adott szolgáltatásnak nincs piaca, ezért máshogyan nem szerezhető be, vagy a piaci körülmények megváltoztak. A magyar szerződési jog elismeri a szerződés természetbeni teljesítése követelhetőségét. A Ptk. kötelezetti késedelem esetén (így a teljesítés megtagadása esetén is, az ide visszautaló szabály következtében) kifejezetten feljogosítja a jogosultat a szerződés teljesítésének követelésére, de tágabb értelemben a hibás teljesítés jogkövetkezményei közül a kijavítás és a csere is felfogható természetbeni teljesítésként.

A magyar bírói gyakorlatban egyértelműen kimutatható tendencia a szerződésszegéshez kapcsolódó kártérítési felelősség objektivizálódása. Ez az elmozdulás a szigorú, mentesülési okként szinte csak a vis maior-t elfogadó kimentési rendszer felé olyan fejlődést jelez, amelyet a kodifikáció sem hagyhat figyelmen kívül. Ezzel együtt felmerül az a kérdés is, hogy mennyiben és hogyan kell differenciálni a szerződésszegésért való felelősség szabályait jogviszonyok (szerződéstípusok) szerint.

A szerződésszegésért való felelősség kapcsán a magyar Ptk. nem korlátozza a kártérítési kötelezettséget az előrelátható károkra. Mégis, a bíróságok az okozatosság vizsgálatával, és a bizonyítási teher telepítésével sok esetben jutnak az előreláthatósági korláthoz hasonló eredményre. A kártérítési kötelezettség előrelátható károk megtérítésére való korlátozásának bevezetése szükséges lépésnek tűnik, és ezt a jogösszehasonlítás eredményei, valamint a nemzetközi szintű szabályozás (különösen: Bécsi Vételi Egyezmény) tapasztalatai is alátámasztják. Külön problémakört jelent a harmadik (nem szerződő) személyek igénye, amelyek közül ki kell emelnünk a teljesítési segédért való felelősség kérdését, illetőleg a teljesítési segéd közvetlen perelhetőségét.

A szerződéses és a szerződésen kívüli felelősség közötti kapcsolatot elsősorban a Ptk. 318. §-a teremti meg, amelynek (1) bekezdése egy szellemesnek mondható jogalkotói lépéssel a szerződésszegésért való felelősségre, valamint a kártérítés mértékére a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályait rendeli alkalmazni. Az alapvető kérdés mégis az, hogy egységes, vagy eltérő felelősségi rendszerre volna-e szükség a szerződéses és a szerződésen kívüli károkozásra? Így például kétséges, hogy alkalmazandó-e az előreláthatósági korlát szerződésen kívüli károkozásra is. A szerződéses és a szerződésen kívüli felelősség között a jelenlegi szabályozásban is vannak azért különbségek – a méltányossági alapon való mérséklés lehetősége, a más személyért való felelősség, illetőleg a felelősség kizárásának feltételei terén – ezek azonban részletkérdések, amelyek a jelenlegi rendszer alapvető egységét nem rendítik meg. Meg kell jegyezni azt is, hogy ugyanakkor a jogosult helyzete alapvetően más a szerződéses és más a szerződésen kívüli alapon való kártérítési igény érvényesítése során: szerződésen kívüli felelősség esetén olyan helyzetbe kell őt hozni, mintha a károkozó esemény nem következett volna be, míg szerződésszegés esetén olyan helyzetbe kell őt hozni, mintha a kötelezett a szerződést teljesítette volna.

A felelősségi rendszer egyik alapvető kérdése, hogy szerződésszegés esetén a felperes – ha ennek feltételei mindkét esetben teljesülnek – választhat-e a szerződésszegésre és a szerződésen kívüli károkozásra alapított igény között. A francia megoldás szerint ez kizárt: ha van szerződéses jogalap, a felperes szerződésen kívüli alapon nem perelhet. Úgy tűnik, hogy ezzel szemben az angol jog meghagyja ezt a választási lehetőséget. A magyar bírói gyakorlat a jelek szerint legalábbis bizonytalan a szerződéses és a szerződésen kívüli felelősség párhuzamosságának elfogadásában. Ehhez kapcsolódik még egy sajátosság, mégpedig az, hogy a gyakorlat szerint a bíróság a kereseti kérelem jogcíméhez nem kötött. Ebből következően szerződésszegésből eredő kár megtérítése iránt indított perben a bíróságnak erre irányuló külön kérelem nélkül is vizsgálnia kell, hogy fennállnak-e a szerződésen kívüli felelősség feltételei.

A felelősség korlátozásának és kizárásának lehetőségét a Ptk. csak korlátozottan biztosítja. A Ptk.-nak a szerződésszegésért való felelősség korlátozására és kizárására vonatkozó rendelkezései – ideértve az általános és a speciális rendelkezéseket is – nem a magyar jog belső fejlődésének eredményeként alakultak ld. Ennél fogva elméleti megalapozottságuk valójában hiányzik.

A szerződésszegésért való felelősség korlátozásának és kizárásának alapvető, általános szabályait a Ptk. 314. §-a tartalmazza. A 314. § alkalmazásához kapcsolódó bírói gyakorlat igazából szegényes, kevés a publikált döntés. Ennek alapvető oka lehet, hogy a rendszerváltás előtti időszakban ilyen kikötések alkalmazása a szerződésekben nem volt általános jelenség. Mára – elsősorban annak köszönhetően, hogy a multinacionális vállalatok egységesen, földrajzi kötöttségek nélkül használják ugyanazokat a szerződési feltételeket – ez a szerződéskötési gyakorlatban elterjedtté vált, bár különböző okok miatt a bírói gyakorlat még ezeket sem tesztelte. A Ptk. egyes szerződésekre vonatkozó rendelkezései is tartalmaznak külön szabályokat a szerződésszegésért való felelősség alapján fizetendő kártérítés mértékének korlátozhatóságára (kutatási szerződés, tervezési szerződés, letét), amelyek az általános szabályhoz képest a felelősségkorlátozást szélesebb vagy szűkebb körben teszik lehetővé. Bizonyos szerződéstípusoknál a szerződésszegésért való felelősséget jogszabály korlátozza (fuvarozás, szálloda letéti felelőssége). Külön szabályokat kell alkalmazni a külkereskedelmi szerződésekre, ahol a Ptk. 314. § (1) és (2) bekezdésében foglalt korlátozások jogpolitikai megfontolásokból nem érvényesülnek.

A Ptk. 314. §-ának jogpolitikai megalapozottsága különösen a Ptk.-nak az általános szerződési feltételekre vonatkozó és fogyasztókat védő speciális rendelkezéseire tekintettel megkérdőjelezhető. A szerződéses felelősségkorlátozás jövőbeni szabályozásának egyik alternatív megoldása, hogy a szerződési jog diszpozítivitását ezen a ponton nem gyengítjük, és a felelősség korlátozásának vagy kizárásának lehetőségét az általános szerződési feltételek és a fogyasztói szerződések körén kívül nem korlátozzuk. Azokat az eseteket, amelyek az általános feltételekkel kötött és a fogyasztói szerződéseken kívül esnek, de amelyekben a felelősség korlátozását vagy kizárását jogpolitikai indok nem támasztja alá, más érvénytelenségi okok (jó erkölcsbe ütköző szerződés semmisségének generálklauzulája, uzsora) figyelembe vételével lehetne elbírálni. Ezt a felfogást alátámasztják például a német kötelmi jog fejlődési tendenciái is.

A szerződésszegésért való felelősség korlátozásának és kizárásának szabályozása a szerződési jog egyik olyan központi kérdése, amelyet szilárd jogpolitikai alapra kell helyezni. Ennek kapcsán figyelembe kell vennünk a szerződésszegésért való felelősség egyéb szabályait is. Ilyen például az, hogy a felelősség mennyire objektív alapú, a szerződő alanyok mely körét akarjuk – a fogyasztókon kívül – védelemben részesíteni, mi a kapcsolat a szerződéses és a szerződésen kívüli felelősség között, milyen esetkörök vonhatók más érvénytelenségi okok alkalmazási körébe, hogyan alakul a szerződésszegés és harmadik személyek viszonya (közreműködőért való felelősség, közreműködő közvetlen perelhetősége), vagy annak eldöntése, hogy szükséges-e, és milyen körben speciális szabályok megfogalmazása egyes jogviszonyokra (szerződéstípusok, gazdasági tevékenységek szerint).

Ha a jövőbeni szabályozáson gondolkodunk, mindenképpen figyelembe kel! vennünk – a hazai bírói gyakorlaton, és a jogösszehasonlítás eredményein túl – az Áruk Nemzetközi Adásvételéről szóló Bécsi Egyezmény rendelkezéseit, az Európai Unió irányelveit, továbbá a jogegységesítési törekvések nem kötelező erejű termékeinek modell-szabályait is. Olyan megoldásokat kell alkalmaznunk, amelyek ezekkel összeegyeztethetőek. Alapvető jelentőségű például annak eldöntése, hogy a magánjogi szabályozás mennyire legyen a kereskedelmi viszonyokra hangolva, és ehhez képest hol helyezzük el a fogyasztóvédelmi rendelkezéseket.

A magyar jogalkotás egyik nagy feladata annak megoldása (és ez a tagállamok számára is komoly probléma), hogy milyen módon kell és lehet az Európai Unió egyes fogyasztóvédelmi irányelveit úgy implementálni, hogy az átvétel ne bontsa meg a magánjog összhangját.

JEGYZET

* A program keretében tartott korábbi ülésekről szóló beszámolókat ld. a Polgári Jogi Kodifikáció 2000. évi 2. (A szerződési jog szabályozásának egyes kérdéseiről) és 2001. évi 1.
(A szerződés érvénytelenségének egyes kérdéseiről) számaiban.