A cikk letölthető PDF formátumban is.

Az új Polgári Törvénykönyv koncepciójának kari vitájára került sor 2002. május 29-én, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Dékáni Tanácstermében. A tanácskozás a kari tudományos élet, és a Kar tanszékei képviselőinek részvételével folyt, a vitaindítót Vékás Lajos egyetemi tanár, akadémikus, a Polgári Jogi Kodifikációs Főbizottságnak a Kormány által felkért elnöke tartotta. Az alábbiakban a vitán elhangzottakat és a vita eredményét kíséreljük meg összegezni.

A vita kiindulópontját és alapját a vitaindító mellett az új Polgári Törvénykönyv koncepciójának publikált szövege képezte*. A Koncepció maga a polgári jog kilátásba helyezett reformjának és a készülő kódexnek a tematikai összefoglalása, amely tartalmazza, hogy mely pontokon és milyen módon kívánatos a jelenlegi Ptk.-n változtatni, illetőleg hogy egy reformhoz milyen alternatívák állíthatók fel. A Kodifikációs Főbizottság által elfogadott Koncepció maga a kodifikációs munkabizottságok Szerkesztőbizottság által összegzett munkájának eredménye, amelyet a közzétett formában bocsátottak szakmai vitára. A szakmai vita célja a Koncepció javítása, és ahol ez szükséges, a Koncepció által tükrözött álláspontok megváltoztatása. A fenti tanácskozásra is e szakmai vita keretében került sor.

A ma hatályos Polgári Törvénykönyvet értékelve kiemelendő annak viszonylagos túlélőképessége. Ezt jelzi többek között az, hogy a polgári jog nem szakadt szét kereskedelmi jogra és magánjogra, és a mintegy kétezer éves “muníció” eredményeként sikerült annak szabályait eléggé absztraktan megfogalmazni ahhoz, hogy kitartsanak. Így is sok helyen támadt azonban rés a szabályok rendszerében. A Koncepcióban megfogalmazott új szabályok egy része is csak a törvényi megfogalmazás szintjén jelent újdonságot, mert lényegében az élő bírói jogot kodifikálja. A kodifikáció jó alkalom arra is, hogy a gyakorlatban mutatkozó problémás megoldásokat kijavítsuk. A készülő kódex által tükrözött szemléletről elmondható, hogy az a magántulajdonon és piacgazdaságon alapszik, azzal, hogy megfelelő pontokon szociális “fékek,” korlátok épüljenek be a magánjogba.

A koncepció szerint nem kerülne külön kereskedelmi törvény megalkotásra, a Ptk. szabályait kell úgy megalkotni, hogy kereskedelmi viszonyokra is alkalmazható legyen. A tanácskozáson felmerült ugyanakkor, hogy valóban beilleszthetők-e a kereskedelmi viszonyok egy magánjogi kódexbe. A Kiegyezés után a magyar jogfejlődés ebbe a differenciált irányba mutatott, és ez részben a bírósági szervezeti rendszerrel is összefüggött. Ez egyúttal azt is jelzi, hogy a kereskedelemben valós igény van külön bíráskodás iránt. Ezt figyelembe véve a magyar jogfejlődésből talán egy szűkebb értelmű törvénykönyv következne, a kereskedelmi jog nélkül. A kereskedelmi joggal kapcsolatban egyébként nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy az eredetileg a közjogi szabályokat is magában foglalta, a XIX. sz.-i formájában már egy profiltisztítás eredményeként jelent meg.

Ami a kódex felépítését illeti, megjegyzést érdemel, hogy jelenleg hatályos Polgári Törvénykönyvünk – szemben a pandekta-jellegű kódex-modellel (mint például az általános részt is tartalmazó BGB) – institúció-rendszerű. Az institúció-rendszert Gaius dolgozta ki, és célja eredetileg az volt, hogy a tananyag elsajátítását könnyítse meg a jogot tanulók számára, tulajdonképpen tehát tankönyvi rendszerként alakult ki. Bár e rendszerrel szemben erős kritika is megfogalmazható, ebből nem feltétlenül következik, hogy azt, mint a kodifkáció rendszertani kiindulópontját el kellene vetni.

A kodifkáció egyik központi kérdése, hogy az új Ptk. túlterjeszkedjen-e a jelenlegi tartalmi határain. Ennek kapcsán, kompromisszum eredményeként kerül be – e viszonyok sajátságainak meglétét elismerő határok között – a családjog az új Ptk.-ba. A könyvekből felépülő kódex egyik önálló könyve lesz a családi jog, amely valójában a családi jog magánjogi viszonyok körébe tartozó részének a Ptk.-ba való beemelését jelenti. Az, hogy a társasági jog a kódex részét képezze-e, szintén vitatott kérdés, amelyre nézve viszont még tanulmányok készülnek. E tanulmányok alapján látszik majd, hogy melyik megoldás jár döntő előnyökkel. További kérdéses terület a szellemi alkotások joga: e jogterület végül is a Koncepció szerint nem kerül be Ptk.-ba, még a magánjogi normákat tekintve sem, azzal azonban, hogy néhány alapvető normának a Ptk.-ban – a jelenlegi megoldáshoz hasonlóan – szerepelnie kellene. Ezeknek ki kellene fejezniük (elsősorban garanciális jelleggel) a kódex igényét arra, hogy e területek szabályozása a Ptk.-n alapszik. Az, hogy ezek az alapvető “kapcsoló” szabályok végül is a kódexben hova kerüljenek, még kérdés: úgy tűnik, hogy sem a személyhez fűződő jogok, sem a dologi jog körében nem lennének jó helyen. Egyrészt a tulajdonjogtól lényegesen megkülönbözteti ezeket a szabályokat az időbeli korlátozottságuk, másrészt átruházás tárgyát is csak a vagyoni jogok képezhetik, a személyhez fűződő jogok azonban nem. Lehetőségként felmerül e normáknak a bevezető rendelkezések körében való elhelyezése is, ez azonban kizártnak látszik: ehhez képest inkább a záró rendelkezések körébe illene, az utaló szabályokkal együtt. E körben további nehézséget jelent, hogy a szellemi alkotások jogával foglalkozó elméleti és gyakorlati jogászok sem tudnak megnyugtató módon állást foglalni a tulajdoni és a személyiségi szemlélet között. Új vitakérdésként merül fel, hogy a védett szellemi termékeknek legyen-e taxatív felsorolása, és ezzel párhuzamosan a védelem hézagmentességét a jelenlegi szabályozásban biztosító, a Ptk. 86. § (3) bekezdésében megfogalmazott általános rendelkezés megmaradjon-e.

További kérdés, hogy az ingatlan-nyilvántartás anyagi jogi szabályai a kódexben szerepeljenek-e, és ezzel egyidejűleg kapja-e vissza a telekkönyv a közvetlen bírói kontrollt. Esetleg felmerül a közvetlen bírói kontroll biztosítása is a rendszer egyébként változatlanul hagyása mellett. Az ingatlanjog, és a telekkönyv szerepe olyan kérdéskör, amelyek tekintetében a Koncepció ellentmondásos és elnagyolt. Az ingatlanok tulajdonjogának megszerzése kapcsán a telekkönyvi bejegyzés hatása, illetőleg közhitelessége összefügg a tulajdonszerzés szabályaival is, nevezetesen elsősorban azzal, hogy a tulajdonjog megszerzéséhez az átadást önálló rendelkező ügyletnek tekintjük-e vagy sem. A jelenlegi Ptk. Eörsi Gyulának az ügyletegységen alapuló koncepcióját tükrözi, s ez egyúttal ront az ingatlan-nyilvántartás közhitelességén is. Ha a bejegyzést reálaktusnak tekintjük, akkor ahhoz jog-keletkeztető hatály csak akkor kapcsolódik, ha ezt külön szabályokkal megteremtjük. Ha viszont a bejegyzés csak deklarál, kérdés, hogy mit jelent a közhitelesség? Ha az ügyleti kettősség elvét fogadjuk el, akkor abból logikusan következhet a bejegyzés konstitutív hatálya, mert az a jogátszállás önálló mozzanata lesz. Emellett is megoldandó az a probléma, hogy a jog mikor keletkezik: a bejegyzés időpontjában, vagy visszamenőleges hatállyal. A Koncepció ezen a téren hiányos, mert dogmatikai kérdésekben nyit az ügyleti kettősség, az önálló dologi rendelkező ügylet elfogadásának irányába, majd ezt lezárja a bírósági hatáskör. Bírósági hatáskörre a telekkönyvi nyilvántartás kapcsán elsősorban a közhitelesség idődimenziója miatt van szükség, a közhitelesség anyagi jogi tartalom. Ennek kapcsán meg kellene fontolni azt is, hogy a telekkönyv anyagi jogi szabályait a Ptk.-ban helyezzük el. A hatályos Ptk. az átadás jogi természetét illetően hallgat, a kommentárok pedig zavarosak. Ha az átadás ügyleti természetét fogadjuk el, párhuzam vonható az átadás és az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés szerepe és hatása között, ezen keresztül pedig következetesen levezethető a telekkönyvi bejegyzés konstitutív hatása is. E konstitutív hatás pedig dologi jogalapító vonatkozásban a közhitelesség tartalmával ruházható fel, s ezek után következik a bírósági hatáskör kérdése.

Nagyon lényeges követelmény, hogy a Ptk. a szabályozás szintjén feleljen meg az Alkotmány és az emberi jogi egyezmények követelményeinek. Kérdés azonban, hogy ha ennek a Ptk. nem felel meg, pótolhassa-e a bíró ezt alkotmányos elvvel, vagy sem. A Koncepció által tükrözött felfogás abból kiindulva, hogy az Alkotmány közvetlenül nem a jogalanyokat, hanem az államot jogosítja és kötelezi, ezt a lehetőséget nem biztosítaná. Ehhez képest viszont fokozottan kell arra ügyelni, hogy a Ptk. tükrözze az alkotmányos elveket. Ha a Ptk. az alkotmányos követelményeknek nem felel meg, erre az utólagos normakontroll és az alkotmányjogi panasz biztosít megoldást. Az alkotmányos elveknek a Ptk. nyelvére való lefordítása sem könnyű feladat. Nagyon nehéz például kifejezetten ütköző elvek – mint például a szerződési szabadság és a hátrányos megkülönböztetés tilalma – által bizonyos helyzetekben előidézett ellentmondásoknak a Ptk.-ban és annak alkalmazása során való feloldása. Alkotmány és Ptk. viszonya azért is vet fel problémákat, mert az alkotmányossági követelményeknek való megfelelés során közjogi kategóriákat kell a polgári jogviszonyok nyelvére átfordítani. Az ebből adódó problémák megoldására az alkotmányos panasz megfelelő eszköz lehet.

Az alkotmányjog és a magánjog viszonyának kérdésével párhuzamos probléma egyébként az Európai unió jogában is felmerül, ez pedig a közösségi szintű és a nemzeti jog viszonya. A kérdés mindenekelőtt úgy merül fel, hogy lehet-e közösségi jogi normára közvetlenül hivatkozni a tagállam nemzeti bírósága előtt folyó jogvita eldöntése során. Az Európai unió Bíróságának döntéseiben tükröződő álláspont szerint a közösségi szintű szabály ilyen helyzetben elsőbbséget élvez, ennek alapján a nemzeti norma félretehető. A közösségi jogi norma kártérítési kötelezettség formájában érvényesül. A kérdés alkotmányjog és magánjog viszonya kapcsán úgy is feltehető, hogy vajon fenn-tartható-a alkotmányjog és polgári jog különállása, az alkotmánynak meg nem felelő szabályozás nem vethet-e fel kártérítési igényt s ezen keresztül nem fog-e az alkotmányos szabály érvényesülni akár a polgári jogi szabályozás ellenére is.

A személyekről szóló könyvben kifogásolható a közjogi személy kategóriájának használata abban a körben, amelyre azt a Koncepció alkalmazni akarja, ugyanis a közjogi személy fogalmát az Európai unió tagállamaiban nem a közfeladatot ellátó jogi személyekre használják. A közjogi személy európai jogokban alkalmazott fogalmához nem tartozik hozzá a közhatalom gyakorlása sem, a közjogi személyek kb. fele közszolgáltatásokat szervez, közhatalom nélkül. Közjogi személyek lehetnek a közigazgatás intézményei, s ezek részei az államrendszernek, de nem részei az állami szervezetnek. A közjogi személy harmadik személyekkel szemben fellépve olyan, mint bármely más jogi személy. Kérdéses a költségvetési szervek jogi személyisége is. Az önkormányzat jogi személy, de például a közintézmény magánjogi és nem közjogi személy. A közjogi személyiség jelentősége nemcsak harmadik személyekkel szemben érdekes, hanem az államszervezettel szemben is. Így például az, hogy a közoktatásban az iskolák jogi személyiséget kapnak, fenntartójukkal szemben is biztosítja önállóságukat. Kérdés ugyanakkor, hogy a Ptk.-ban a közjogi jogi személy fogalma egyáltalán hogyan használható. A Ptk. csak ágazati jogalanyiságot tud megállapítani, többre nem is vállalkozhat.

A jogalanyokkal kapcsolatos általános kérdéseket érintve a tanácskozáson felmerült az a kérdés is, hogy elméletileg megalapozott-e a jogi személyiséggel nem rendelkező, nem természetes személy kategóriája. Ezért alapvetően helyes, hogy a Koncepció a jelenlegi szabályozás szerint jogi személyiséggel nem rendelkező jogalany közkereseti és betéti társaságokat jogi személyiséggel ruházza fel. A Koncepció szerint azonban a társaságra vonatkozó rendelkezéseket ki kell egészíteni a közös név alatt működő társaság szabályozásával, s ez a jogi személyiséggel nem rendelkező jogalany kategóriájának “visszacsempészését” jelenti. Amellett, hogy e szabályok elhelyezése a Ptk.-ban eleve probléma, e kategória elméleti megalapozottságának hiánya miatt újra végig kellene gondolni, hogy ezek elismerése helyes megoldás-e.

A jogi személyiség nélküli szervezetekkel kapcsolatban nem szabad figyelmen kívül hagyni olyan szempontokat sem, amelyeket más jogágak szabályozása, az azokkal kapcsolatos jogalkalmazás, illetőleg a jogalanyok egyéb jogviszonyai diktálnak. Így például szükség van olyan polgári jogi társasági formára, amely adójogi szempontból áttekinthető. A tulajdonjogi szabályozás kapcsán nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy amint azt a Koncepció is elfogadja, a tulajdont terhelheti szociális kötöttség, s ez alól a magántulajdon sem kivétel, terelheti azonban a tulajdont még sok egyéb kötöttség is. Vannak olyan viszonyok, amelyeket nem lehet csak magánjogi vagy közjogi viszonyként leírni, ilyen például a koncesszió. A joggal való visszaélés tilalmát kimondó rendelkezésben a társadalmi elemet jó lenne meghagyni, más jogágak normáin alapuló kötelezettségek (például adóztatás) szempontjainak érvényesülését legalábbis ez szolgálná.

A Koncepció nem érinti a szövetkezeti és az agrárjog helyét a készülő szabályozásban. Az kellően alátámasztható ugyanakkor, hogy a szövetkezetek a társasági jogba ne kerüljenek bele, mert vannak olyan szövetkezetek – mint például a lakásszövetkezetek -, amelyek nem gazdálkodó szervezetek. A szerződési szabadság elve és a diszkrimináció tilalma között feszülő ellentmondás egyébként a szövetkezeti jog sajátos területén közvetlenül is jelentkezik, mert a diszkrimináció tilalmát a jelenleg hatályos Szövetkezeti törvény kifejezetten ki is mondja. Ez azt jelenti, hogy a tagfelvétel során a szövetkezet nem dönt teljesen szabadon arról, hogy tagjainak sorába kiket vesz fel: annak a felvétele nem tagadható meg diszkrecionális döntés alapján, aki az alapszabálynak megfelel. A szövetkezetnek egyébként tulajdonosként is meg kellene jelennie az új Ptk.-ban, a szövetkezeti földtulajdon sajátos vonásai ezt alátámasztanák.

A szövetkezeti tulajdon oszthatatlansága is felvet olyan kérdéseket, amelyek szabályozást, s az eddigi rendszerbe való koherens beépítést teszik szükségessé. E tulajdon sajátossága, hogy a tagok a szervezet megszűnése esetén sem juthatnak hozzá. Több ponton kapcsolódik a tulajdon sajátos alakzata a jogalanyiság kérdésével, ilyen például a társasház, amelyet a telekkönyvi bejegyzés hoz létre, ami azt a paradoxont eredményezi, hogy előbb lesz a jogtárgy, mint a jogalany. A társasház egyébként egy testülettel kombinált jogalanyként fogható fel, amelyben a jogalanyt a dologközösségi forma kreálja. Kérdés, hogy fenn kell-e tartani a társasházat olyan köztes jogi személyként, amely dolgon fennálló tulajdont kombinál jogalanyisággal.

Az egyedi munkaszerződésnek a Ptk.-ba való felvételével tisztázandó az a kérdés is, hogy a munkaszerződésnek a Ptk.-ban való szereplése milyen következményt vonhat maga után. Mindenképpen figyelemmel kell lenni arra, hogy a munkajog olyan sajátos terület, amely egyébként a Ptk.-ban nem szabályozható. Kérdés, hogy az egyedi munkaszerződésnek ehhez képest a munkajogi szabályozás természetétől elválasztott módon szabályozott vonásai vannak-e. A szövetkezetek működése során nem munkaviszonyban tevékenykedő személyek egyedi szerződéseinek általános kérdései egyébiránt a Ptk.-ban szabályozhatók.

A polgári jogi kodifikáció sajátos problémája a szerződési jog területén a fogyasztói ügyletekre vonatkozó szabályok megfelelő rendszerbeli elhelyezése. Ennek során megfelelőnek tűnik a Koncepció által tükrözött megoldás, amely szerint az általános szabályok magasabb absztrakciós szintre helyezése mellett a fogyasztói ügyletekre vonatkozzanak speciális rendelkezések. Kérdés ugyanakkor, hogy erre milyen hatással lesznek az Európai Unió Bíróságának jogértelmezéssel kapcsolatos döntései. A kialakult gyakorlat szerint tisztán belföldi tényállású ügyek is felkerülhetnek a Bírósághoz, amelynek ilyen ügyekre is jogszabályból levezethető kompetenciája van. A Bíróság jogértelmezése ezért nyilván hatást gyakorol az irányelvek nemzeti jogokban való érvényesülésére. Kérdés az is, hogy milyen hatással jár majd az, ha a Bíróság ítélete az általánosság magasabb szintjén jelenik majd meg, mint a kódexnek egyébként is az absztrakció magasabb fokára helyezett szabályai.

Ami a szerződések értelmezését illeti, erre nézve is érdemes lenne cizelláltabb szabályozást alkalmazni, hasonlóan az Európai Szerződési Alapelvekhez. olyan helyzetekre is jó lenne törvényi értelmezési szabályt megfogalmazni, ami például akkor adódik elő, ha több nyelven készült szerződés egyes nyelvi verzióinak értelmezése ellentmondásra vezet, és a felek erre az esetre szerződéses megoldást nem alkalmaztak. Ez a részletesebb szabályozás annál is inkább indokolt lenne, minthogy a kódex a kereskedelmi viszonyokat is felöleli. A Koncepció, jelenlegi formájában ugyanakkor nem utal a szerződések értelmezésére.

A felelősségi szabályok kapcsán érdemes volna újra átgondolni, hogy valóban megalapozott-e a szerződésen kívüli és a szerződésszegéssel okozott károk közötti különbségtétel. Ezt az elhatárolást már olyan szerzők is elavultnak tartották, mint például Marton Géza.

* A Koncepció megjelent a Magyar Közlöny 2002. évi 15. számának (2002. január 31.) II. kötetében.

Hozzászólások

hozzászólás