A cikk letölthető PDF formátumban is.

Polgári Törvénykönyvünk megújításának útját kijelölő Koncep-cióban1 a Kodifikációs Főbizottság elsősorban azokat a problémákat foglalta össze, amelyek az új kódex megalkotása során dogmatikai okokból vagy éppen a gyakorlat által felvetve, megoldásra várnak. E megválaszolandó kérdések között találhatjuk az engedményezés szabályainak a kereskedelmi forgalomban meghonosodott új jelenségeknek, funkcióknak való megfeleltetését. A Koncepció az engedményezés szabályainak gyökeres átalakítását tűzi ki célul akkor, amikor azokat a faktoringtól kezdve a fiduciárius ügyletekre való alkalmasság megteremtésének szükségességét vázolja fel.

A célok között a Koncepcióban néhány gondolat erejéig a szerződés-engedményezés2 (-átruházás) törvényi szabályainak megteremtése iránti igény is megjelenik. A szerződés-engedményezés (-átruházás) viszonylag új jelenség a magyar üzleti életben, amely egy szerződési pozíció jogügyleti úton történő átruházására irányul egy, a szerződésben (kötelemben) eredetileg félként meg nem jelenő harmadik személyre.

A szerződés átruházását célzó megállapodások iránti igény a gyakorlatban többféleképpen jelentkezik. Csak egy példával élve, a több pénzintézet által közösen megvalósított – ún. konzorciális vagy szindikált – hitelezési konstrukciók gyakori (ha nem elengedhetetlen) eleme a hitelezői pozíció átruházását lehetővé tevő – illetve azt célzó – kikötések3. A konzorciumba pl. az (egyik) eredeti hitelező helyébe másik hitelező léphet, de az is előfordulhat, hogy a hitelező új pénzintézetet “von be” az adós finanszírozásába, ezért csupán “a szerződésből eredő jogai és/vagy kötelezettségei egy részét” ruházza át.4 A finanszírozási szerződések gyakran szólnak a hitelező belépési jogáról is.

A szerződésátruházás egyébként egyes jogszabályi rendelkezések által nyíltan vagy éppen másként megnevezve a rendszerváltás óta jelen van jogunkban. A ’90-es években szinte napi gyakorlat volt az önkormányzati lakásokra és helyiségekre vonatkozó bérleti jog “adásvétele”, akként, hogy a bérlő a harmadik személlyel kötött szerződésben eladta az őt az önkormányzattal mint bérbadóval kötött szerződés alapján megillető “bérleti jogot”, amely szerződést aztán a bérbeadónak jóvá kellett hagynia. Ha az önkormányzat a szerződést jóváhagyta, akkor a továbbiakban a bérlő jogait a “vevő” gyakorolhatta. E gyakorlat a Lakástörvény (1993. évi LXXXVIII. törvény) 29. §-a és helyi lakásrendeletek ezen jogszabályhely kiterjesztő értelmezésére tekintettel megalkotott szabályain alapult, így a helyi lakásrendeletek rendszerint lehetőséget biztosítottak arra, hogy a bérleti jogot a bérlő tulajdonjogra cserélhesse.5 Ezzel gyakorlatilag a tűz és víz házasítását sikerült megoldani, hiszen a tulajdonjog mint legteljesebb dologi jogosítvány ellenszolgáltatásaként, cserébe gyakorlatilag egy szerződési pozíció állt, hiszen a bérlőt a bérleti szerződés alapján nemcsak jogok, a helyiség birtoklása, használata illeti meg, hanem terhelik a bérleti jogviszony alapján fennálló kötelezettségek is, így a bérleti jog vagyoni értékű jogként való felfogása is kétséges. A bérleti jog átruházása tehát nem más, mint egy szerződéses pozíció átruházása.

Hasonlóan érdekes, bár jelentőségét tekintve kisebb súlyú rendelkezést tartalmaz az utazási és az utazást közvetítő szerződésről szóló 214/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdése, amely szerint az utas jogosult az utazási szerződésben lekötött utazásban való részvétel jogát harmadik személyre engedményezni. Megítélésünk szerint, a kötelem szerkezetével és az engedmény tárgyával kapcsolatban az alábbiakban felvázoltak alapján, itt sem egy követelés engedményezéséről, hanem az utas szerződési pozíciójának átruházásáról van szó, így az engedményezés fogalmának e körben történő használata helytelen. A jogalkotó terminológiai bizonytalansága aztán a jogszabályhely utolsó fordulatában fényre is derül: “Az engedményezésből eredő igazolt többletköltségeket az engedményes viseli, az utas az engedményezést megelőzően keletkezett szerződéses kötelezettségei alól csak akkor mentesül, ha ezeket az engedményes átvállalta.” E rendelkezésből kitűnik, hogy maga a jogszabályalkotó sem egyszerű engedményezésként fogta fel az “utazási jog átruházását”, hanem az utazási szerződésből mint szinallagmatikus szerződésből folyó kötelezettségekre is tekintettel gyakorlatilag szerződés-átruházásnak. A bevezetőben a szerződés-átruházás tekintetében említett megoldástól a jogszabályhely itt annyiban tér el, hogy az utazási jogot “engedményező” és az engedményes között kerül sor a tartozásátvállalásra is, anélkül, hogy a kötelezettségek átszállásához az utazásszervező hozzájárulására szükség lenne.

Megítélésünk szerint sajátos szerződés-átruházásnak tekinthető a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 1995. évi XCVI. törvény 58. § (1) bekezdésében biztosított lehetőség, amellyel a biztosító a nála fennálló biztosítási állományt (biztosítási szerződéseket) – a Felügyelet engedélyével – részben vagy egészben más biztosítóra átruházhatja. A törvény az átruházásra – közelebbi indokolás nélkül – a Ptk. tartozásátvállalásra irányadó szabályait rendeli alkalmazni, azzal, hogy a jogügylethez a biztosítottak és a szerződő felek hozzájárulására nincs szükség, őket legfeljebb a felmondás jog illetheti meg az új biztosítóval szemben.

Már az eddigiekből is kitűnik, hogy a szerződési pozíció átruházásával a felek a szerződés egyik alanyának – a szerződési kikötések, megállapodások lehető legteljesebb érintetlenül hagyása melletti – kicserélését szeretnék megoldani (kötelmi – szerződési – alanycsere), méghozzá olyképpen, hogy ez az alanycsere a szerződésből kilépő és a szerződésbe belépő fél megállapodása (a szerződés átruházása) útján történhessen meg.

A szerződés-átruházás terén – törvényi eligazítás híján – kialakult gyakorlatban a szerződési pozíció átruházását általában az engedményezés és a tartozásátvállalás szabályainak kombinálásával valósítják meg. E megoldást, a nem praktikus szempontok szerint közelítő jogász kérdésére válaszolva, rendszerint azzal indokolják, hogy a szerződési pozíció átruházása során – tekintettel arra, hogy általában visszterhes szerződések kerülnek ily módon “átcedálásra” – az egyik szerződő felet megillető jogok és kötelezettségek kerülnek átruházásra. Ha jogok (követelések) átruházásáról van szó, akkor az engedményezést kell “elővenni”, ha a kötelezettségek “átruházásáról”, akkor pedig a tartozásátvállalást. A két intézmény kombinációjával végül egy olyan szerződés-átruházási szerződés köttetik, amelyben félként jelenik meg egyrészt a pozícióját átruházni kívánó, másrészt a pozíciót megszerezni kívánó személy, és a tartozásátvállalás alkalmazására figyelemmel fél lesz – legalábbis bizonyos szerepet kap – a “szerződésben maradó” fél is.

Az alábbiakban kifejtendő álláspontunk szerint a szerződésátruházásnak engedményezés és tartozásátvállalás kombinációjaként való megközelítése dogmatikailag nem tartható, mert az csupán felületes leegyszerűsítése a szerződési pozícióban végbemenő jogügyleti jogutódlás folyamatának és a szerződés (kötelem) szerkezetének, jogalkatának. A Koncepció kiválóan rávilágít a szerződés-átruházás szabályai megalkotásának szükségességére, azonban nem feltétlenül értünk egyet a Főbizottság azon véleményével, amely szerint “a legtöbb esetben a hatályos szabályok kielégítő megoldást adnak; megfontolandó mégis, hogy mely pontokon kell az engedményezés, illetve a tartozásátvállalás szabályait kiegészíteni annak érdekében, hogy a szerződés-engedményezés jogi feltételei teljesen adottak legyenek”. A Koncepció ilyen megközelítéséből az tűnik ki, hogy a Főbizottság – közelebbről meg nem említett korrekciókkal – magáévá tette a szerződés-átruházással kapcsolatosan kialakult, fent vázolt megoldást, utalván a sokszor mintaként említett holland ptk. hasonló megoldására. Megítélésünk szerint a Koncepció által használt “szerződés-engedményezés” fogalom is megkérdőjelezhető, különösen akkor, amikor a szerződés-engedményezés szabályainak megalkotásakor a Koncepció az engedményezés és a tartozásátvállalás szabályainak – közelebbről meg nem jelölt jellegű – kiegészítését tűzi ki célul. Annak érdekében, hogy dogmatikailag is helyes megoldás szülessen a szerződés-átruházás szabályai tekintetében, szükségesnek látjuk, hogy – a vonatkozó normaszöveg megalkotása során a törvényalkotó a joggyakorlat által kialakított módszeren túlmenően – figyelemmel legyen a kötelem (szerződés) szerkezetéből adódó sajátosságokra, továbbá az engedményezésnek e jogintézménytől eltérő jellemvonásaira (elsősorban közvetett tárgyára nézve). Az alábbiakban felvázoljuk a kötelem és az engedményezés néhány olyan jellemvonását, amelyek a szerződés-átruházás tekintetében a gyakorlatban meghonosodott módszer (engedményezés és tartozásátvállalás kombinációja) kódexbe emelése ellen szólnak.

A kötelem (szerződés) szerkezete

A Ptk. a szerződés tartalmi elemei és szerkezete tekintetében sem a szerződések általános szabályai között, sem az egyes szerződések szabályai között nem ad kimerítő eligazítást. A Ptk. 200. § (1) bekezdése jelenleg nem megy túl a szerződési szabadság tartalom szabadságát magába foglaló szelvényének deklarálásán.6 A szerződés tartalma és tárgya cím alatt pedig a Ptk. kizárólag a szerződés tartalmának jogszabályi megállapítására ad iránymu-tatást7, amely rendelkezések tekintetében a Koncepció a kiegészítés szükségességét veti fel, akként, hogy a szerződés tartalmi elemeként javasol megemlíteni a felek által akaratlagosan meghatározott kötelezettségeken túlmenően “minden olyan kötelezettséget, amely az adott szerződés természetéből és céljából vagy a felek között kialakított gyakorlatból és szokásból következik”. A javaslatból kitűnik, hogy a Főbizottság a jelenlegi törvényi szabályoknál árnyaltabban kívánja megközelíteni a szerződés tartalmának meghatározását.

Napjaink magánjogi irodalmát tekintve nem igazán találunk olyan munkákat, amelyek kifejezetten a kötelem szerkezeti elemeinek vizsgálatára koncentrálnának. A jelenleg használatos magánjogi tankönyvek a kötelem szerkezeti jellemvonásaival nem foglalkoznak, tartalmi elemei között pedig jellemzően a feleket megillető jogokról és kötelezettségekről (fő- és mellékkötelezettségek) tesznek említést, elsősorban az adóst terhelő főkötelezettségre (szolgáltatási kényszerre) koncentrálva.

Magánjogi irodalmunkban egyedüliként a kötelem mint jogviszony legátfogóbb, és mint az alábbiakban látni fogjuk, a második világháború előtti magánjogi irodalomra legnagyobb hatást gyakorló elemzését a XX. század fordulóján Grosschmid Béni végezte el a Fejezetekben.8 Ezért a kötelem szerkezetének felvázolása során elsősorban Grosschmid és “glosszátorai” munkáira támaszkodva kívánunk rámutatni – Grosschmid kókuszdió hasonlatával élve9, a kötelem “gyors” felboncolásával – a témánk szempontjából lényeges jellemvonásokra, a kötelem belvilágára.

A szerződés tartalmi elemei és a szerződés szerkezete között szoros összefüggés van, a tartalmi elemek “a kókuszdió beltartalmát” írják körül, míg a szerződés szerkezete azt, hogy a tartalmi elemek hogyan kapcsolódnak egymáshoz.

Grosschmid munkáját Szladits analitikus és szintetikus fejezetekre osztja.10 Az analitikus fejezetekben Grosschmid a kötelmet annak különböző tárgyai, a szolgáltatás tartalma és egyes létszakai szempontjából vizsgálja meg, a szintetikus fejezetekben pedig általános szinten fejti ki a kötelmi jog fogalmait. E fejezetek között találhatjuk a kötelem tartalmi elemeinek kifejtését is.

A kötelmet szétbontva “…alkatelemei a kötelemnek az a két oldala neki, amelyekre az széjjelválik, ha azt egyszer a hitelező, máskor az adós helyzetéből nézzük. Előbbi (cselekvő) oldalában: követelés; utóbbi (szenvedő) oldalában: tartozás, kötelezettség, adósság; kötelem.”11 Grosschmid a kötelem alaphatásaként, legfőbb elemeként az alaki kénytetőséget12 (az adóst terhelő szolgáltatási kényszert) emeli ki, hiszen “kettészelve a kötelmet. a fő, mi szemembe ötlik, kétségkívül e kénytetőség.”13 E megállapítást követően Grosschmid azonban rögtön rámutat arra, hogy a kénytetőség mellett mást is találhatunk a kötelem belvilágában, “.a kénytetőség csupán egyik oldala az egésznek. Mögötte a kötelemből folyó szertehatások mintegy szövedéke (complexuma) áll, minek valamennyi szálán átlátni alig lehetséges.”14

Szladits Grosschmid e meglátását Kolumbusz tojásához hasonlítván rámutat arra, hogy “.a kötelem mint jogintézmény nem merül ki a kötelemből fakadó igényben, hanem ezen felül számos szertesugárzó reflexhatást idéz elő a jog világában és pedig nemcsak a két fél egymás közti viszonyában, hanem esetleg harmadik személyekre ki-hatóan is (pl. a megajándékozott felelőssége, kezes, zálogadó jogi helyzete stb.).”15

Tóth Lajos, Grosschmid fenti megállapításának elemzésekor rámutat arra, hogy maga az obligáció gyöke (“adós fizess”), a kénytetőség is összetett jelenség, bár elsőre talán nem szembeötlően (hiszen maga a kénytetőség a szembeötlő) benne vannak a “.gyök egyes alkatelemei: ekkor és ekkor fizess, itten és itten fizess.”16 De a kötelemben benne vannak “…mindazon szabályok, melyek az obligáció gyökhöz és az obligáció gyök egyes alkatelemeihez kapcsolódnak.”17 Ekként a kötelem “.hatások összessége”18, amelynek vizsgálata során valamennyi kötelmet betöltő joghelyzetet a maga egészében kell nézni19, hiszen “…amit a törvény a kötelemmel terhelthez hozzá intéz, az hosszú sorozat, amelynek az, hogy adós fizess, csupán a kezdőbetűje.”20

Szladits későbbi munkájában is a mestere által meghatározott utat követi: úgy tartja, hogy a kötelem tartalmát a benne lévő joghatások három csoportja együttesen adja ki.21 Elsősorban azok, amelyek megszabják, hogy “.az adós a szolgáltatás teljesítése végett minő magatartást köteles tanúsítani.”22 Tóth Lajos gondolatához hasonlóan Szladits szerint “.a kötelemből kétféle kötelezettség származik: szolgáltatási és gondossági kötelezettség. Ezek között a teljesítésre irányuló szolgáltatási kötelezettség az önálló vagy főkötelezettség, míg a gondossági kötelezettségek mint önállótlan mellékkötelezettségek jelentkeznek.”23 E két kötelezettség közé Szladits további elemként a szavatossági kötelezettséget is beállítja, mivel “.mint a gondossági kötelezettségek, nem teljesítésre, hanem csupán valamely eredményért való helytállásra irányulnak.”24 Szladits ezt annyiban árnyalja, hogy a szavatossági kötelezettségek “.valójában nem is kötelezettségek, mert nem irányulnak a kötelezettnek valamely magatartására, hanem csupán másodlagos, módosító hatásokat váltanak ki a kötelmi viszonyban (felbontás vagy az ellenérték csökkentése).”25

A kötelem tartalmi elemei továbbá a jogi szankciók, amelyek a szolgáltatás elmaradásának jogkövetkezményei.26 Ezeket a szankciókat nevezi Grosschmid a kötelem kénytető, propulzív hatásának.27

A kötelem tartalmához tartoznak végül a Grosschmid által reflektív (közvetett) hatásoknak28 nevezett joghatások29: “.a kötelem fennállása más tények hozzájárulásával olyan hatásokat vált ki, amelyek nem állnának be, ha a kötelem nem keletkezett volna.”30

Tóth Lajos (Szladitshoz hasonlóan), mint a Grosschmid-iskola növendéke, más munkáiban sem szakad el mesterének gondolatmenetétől, az “alaki kénytetőség” mint legszembetűnőbb elem mellett a reflektív hatásokat is a kötelem tartalmához sorolja.31

Az előbbi szerzőkhöz hasonlóan Szászy István is a grosschmidi gondolatot követi a kötelem elemeinek felleltározása során. A kötelem legfontosabb tartalmi eleme Szászynál is a kénytetőség, de a kötelmet azon a joghatások összessége írja le, amelyek magából a jogviszonyból keletkeznek.32 A kötelezett (fő-) szolgáltatási kényszere mellett, ahhoz tapadva mellék- és segédszolgáltatások tartoznak a kötelem “belsejébe”. A mellékszolgáltatások (Szászy példájával az, hogy a szabó, akinél a ruhát megrendeljük, méretet vesz) a kötelezettnek a teljesítést kísérő önállótlan – bíróilag önállóan nem érvényesíthető – mellékkötelezettségei, a segédszolgáltatások (pl. az eladott áru megőrzése) pedig a kötelezett teljesítéstől független védőkötelezettségei. “A mellékszolgáltatások a főszolgáltatásra vonatkozó szabályok uralma alatt állanak. . Az önálló segédszolgáltatás ezzel szemben nem áll a főszolgáltatásra vonatkozó szabályok, hanem önálló elvek uralma alatt.”33

Kelemen László szerint a kötelem tartalmának leglényegesebb eleme a felek kötelembeli magatartása.34 Természetesen a felek magatartása elsődlegesen a szerződéssel kikötött szolgáltatásra irányul, a grosschmidi gondolatnak megfelelően azonban a szerződésből nemcsak szolgáltatási, hanem gondossági és védőkötelezettségek is fakadnak.35 Kelemen azonban rámutat arra, hogy a kötelem ezen tartalmi elemei teljesen függetlenek a felek által akaratlagosan meghatározott szolgáltatási kötelezettségtől, “.fennállnak akkor is, ha a szerződésből bármely oknál fogva teljesítési kötelezettség nem származik, valamint azelőtt is, hogy a szolgáltatási kötelezettség a szerződés megkötésével létrejönne.”36 Ezzel tehát némileg feloldja a szolgáltatási és a gondossági elem közötti, a korábbi szerzők által felvázolt szorosabb, a kötelem centrumában elhelyezett kapcsolatot: a védőkötelezettségek szerepét kitágítva, azoknak keretszabály-jelleget tulajdonít. Kelemen szerint tehát a “.védőkötelezettség kötelembeli szerepe az, hogy úgy a szerződés megkötésénél, mint annak fennállása és lebonyolítása során, vagyis a kötelem egész élettartama alatt a felek mindegyikétől távoltartsa az érdekeik jóhiszemű és tisztességes tekintetbevétele tárgyában a másik félre rótt tevőleges kötelezettség útján mindazokat az érdeksérelmeket és károsodásokat, amelyek őket, az ügyletkötés alkalmából keletkező érintkezés során a szerződés normális tartalmához képest érhetik.”37

A fenti áttekintésből láthatjuk, hogy a kötelem olyan, hitelező és adós között feszülő szövet, amelynek a legerősebb, legszembeötlőbb szála az adóst terhelő szolgáltatási kötelezettség, azonban e szálat számos más, de szintén a “kókuszdió belsejébe” tartozó, kevésbé szembeötlő szál veszi körül, így alkotván egészet.

Az engedményezés tárgya

Amint arra már a fentiekben rámutattunk a szerződésátruházás egyik, gyakorlatban meghonosodott eszköze az engedményezés. A “szerződésátruházó szerződés” tárgya tehát a szerződéses pozíció, ezzel szemben a Polgári Törvénykönyv 328. § (1) bekezdése az engedményezés (közvetett) tárgyaként a kötelem jogosultját megillető követelést jelöli meg. A Kommentár e törvényhelyre vonatkozó meghatározása szerint az engedményezés olyan szerződés, amellyel a jogosult a követelését másra ruházza át,38 az engedmény tárgya tehát a követelés.

A vagyonjogi követelések általában engedményezhetők, kivéve azon követeléseket, amelyek engedményezését a szolgáltatás természete, jogszabály közvetlen vagy közvetett tilalma, vagy a felek megállapodása kizárja.39 Villányi (és vele egyezően a Kommentár) ezt azzal folytatja, hogy a kétoldalú szerződésekből származó követelések is engedményezhetők azzal, hogy “.természetesen ezáltal nem szállnak át az engedményesre az engedményezőnek a szerződésből származó kötelezettségei, hanem a jogviszony továbbra is a felek között marad fenn.”40 Szászy ezt akként fejezi ki, hogy “…kötelmi jogviszony a magyar jog szerint nem lehet tárgya az engedményezésnek, hanem annak tárgya mindig csak a kötelmi jogviszonyból eredő követelés”41

A fenti jogirodalmi álláspontok egybehangzóságával szemben egyes szerzők az engedmény kapcsán nemcsak követelések hanem jogok átruházásáról is szólnak.42 Kétségtelen, hogy Eörsi a tulajdonátszállás kapcsán úgy nyilatkozik, hogy a “. jogok tulajdonjogának átruházása: engedmény”43, azonban az e megállapítást követő összehasonlító táblázatból már egyértelműen kitűnik, hogy Eörsi ehelyütt a jog fogalmát a követelés szinonimájaként használta.44

Az engedmény tárgyával kapcsolatban szólnunk kell arról – a (pénzügyi) lízingszerződések kapcsán általánossá vált – gyakorlatról, hogy a lízingbeadó a lízingszerződésben a lízingbe adott dologért való felelősségét rendszerint kizárja, ennek “ellentételezéseként” viszont a lízingbe vevő “engedményezi” az őt a dolog eladójával szemben megillető jótállási és szavatossági jogokat.45 A kötelem szerkezetével kapcsolatosan fent vázoltak alapján kijelenthetjük, hogy az ilyen gyakorlat dogmatikai szempontból aggályosnak tekinthető, hiszen a hibás teljesítés (szerződésszegése) az eladó (kötelezett) kötelmi kötelezettségének megnövekedését, tárgyi átfordulását eredményezi. Így a szavatosság sem más, mint a kötelemből fakadó teljesítési és gondossági kötelezettségek között álló46, magának a kötelmi kötelezettségnek fennállását és terjedelmét meghatározó tényállástételek egyike, amelyek “.a teljesítési kényszer előfeltételeit írják körül és így nem önálló új joghatások, hanem valamennyien az alaki kénytetőség keretében maradnak.”47 Így a grosschmidi gondolat alapján a szavatosságnak az alapkötelemből való kiszakítása nem lehetséges.

A szerződési pozíció átruházhatósága48

A címben megbújó kérdést úgy is fel lehetne tenni, hogy engedményezhető-e a szerződési pozíció? Megítélésünk szerint nem: a szerződésből fakadó követelés átruházását célzó engedményezés, illetve a szerződés egyik pozíciójában teljes és végleges alanycserére irányuló szerződés-átruházás, eltérő jogi jellegű intézmények.

A szerződés-átruházás a kötelem (egyik) alanyi oldalán végbemenő teljes körű jogutódlás, míg az engedményezés – az (alap-) kötelem identitásának sérelme nélkül – kizárólag egy követelés jogosultja személyében történő jogutódlás. A szerződésátruházással a szerződésbe belépő fél valamennyi, a jogelődje tekintetében fennállt jogot és kötelezettséget meg kell, hogy szerezze, ezzel szemben az engedmény nem valamennyi, az (alap-) kötelem jogosultját megillető jogot vonz magával, hanem főszabály szerint a “.követelés abban az állapotban száll át az engedményesre, amelyben az engedményezés idején van.”49

Hatályos jogunk alapján nem tartjuk a szerződési pozíciót olyan instrumentumnak, amely átruházó ügylet – közelebbről: engedményezés – tárgya lehetne. A szerződési pozíció egy jogi helyzet, mely – a korábban használt hasonlattal élve – a legkülönfélébb, egymástól gyakran el nem választható jogosultságok és követelések szövete.

Nem véletlen, hogy az engedményezés jogintézményére alapító megoldási konstrukcióval szemben a problémák leggyakrabban éppen azzal kapcsolatban merülnek fel, hogy engedményezhető-e egyáltalán a szerződési pozíció (lehet-e alanycserét megvalósító rendelkező ügylet tárgya): az “átcedálási” megállapodásban elegendő-e a “kilépő” felet megillető összes jogosultságra és követelésre általában hivatkozni, vagy részletezni kell valamilyen formában az átruházásra kerülő jogokat is. Arról nem is beszélve, hogy olyan jogok, amelyek az engedményezés tárgyát külön nem képezhetik50, e konstrukcióval – mintegy tömegben, a többivel együtt – átruházhatóak-e.

Az engedményezhetőség komoly akadálya lehet a jogviszonyhoz – az átruházandó jogi pozícióhoz – kapcsolódó bizalmi jelleg.
Az ún. hitelátruházás esetében pl. az egyik komoly, hogy a hitelszerződés mind az adós, mind pedig a pénzintézet oldalán bizalmi viszonyt is feltételez: a hitelátruházással járó pozíciócsere pedig ebben a bizalmi viszonyban hoz(na) módosulást.

A jogok és kötelezettségek szoros összefonódásából, a szerződéses kötelmet gyakran jellemző kölcsönös bizalmi viszonyból is következik, hogy a “pozíciócsere” nem állhat kizárólag az átruházó fél hatalma alatt: a jogviszony alakulásával/alakításával érintett személyek egyformán fontos résztvevői a pozíciócserét eredményező megállapodásnak. Szladits rámutat arra, hogy “…kölcsönös jogokat és kötelezettségeket magában foglaló szerződés átruházása az egyik szerződő fél egyoldalú akaratelhatározása alapján azonban nem történhetik meg. Ehhez a másik szerződő fél hozzájárulása is szükséges, amikor a szerződő felek megegyezése alapján az egyik fél a szerződésből kiválik s helyébe a kiváló fél engedélye s a másik fél hozzájárulása folytán a harmadik személy lép be51. E garanciális követelmény a Koncepció által javasolt megoldással nem feltétlenül valósítható meg.

Az engedményezés az eredeti jogosult és az átruházott követelés új jogosultjának szerződése, melyhez a kötelezett hozzájárulására nincs szükség. A jelenlegi – nézetünk szerint helyes és fenntartandó – uralkodó jogirodalmi álláspont szerint az engedményezéssel a kötelmi pozícióban az alanycsere megtörténik: az átruházó ügylet megkötésével a követelés átszáll. Az adós értesítése sem az engedmény létrejöttéhez, sem pedig a követelés engedményes általi megszerzéséhez nem szükséges. A tartozásátvállalás az eredeti és az új kötelezett megállapodása, amelyhez a jogosultnak – keletkezés és érvényesség szempontjából – ismét csak “nincs köze”, csupán a vele szembeni hatályossághoz szükséges a hozzájárulása. Ha elfogadjuk, hogy a szerződési pozíció átruházása az együttesen, mintegy “csomagban alkalmazott” engedményezés és tartozásátvállalás intézményének segítségével végbemehet, akkor az ügylet – elvileg – a szerződési pozícióban változatlanul maradó fél érdemi nyilatkozata nélkül lebonyolódhat.

Megítélésünk szerint az itt hangsúlyozott, a szerződésben maradó fél részéről szükséges hozzájárulás nem lehet azonos a tar-tozásátvállalás52 körében a Ptk. 332. § (1) bekezdése által megkövetelt jogosulti hozzájárulással. A tartozásátvállalásra irányuló szerződés megkötéséhez – az engedményhez hasonlóan – nem szükséges a kötelemben maradó fél akaratnyilatkozata, a hozzájárulás pusztán csak a megállapodásnak a jogosulttal szembeni hatályosulásához.

Határozott álláspontunk ezzel szemben, hogy a szerződésátruházás konstrukciójában a felek – a célzott alanycsere szempontjából mindenképpen – egyformán fontos szerepet játszanak, amit a jogi konstrukciónak is mindenképpen tükröznie kell. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy éppen a szerződés-átruházó ügyletben részt nem vevő fél az, aki marad a jogviszonyban, vitathatatlan érdeke fűződik ezért ahhoz, hogy az alkalmazott jogi megoldás az ő hozzájárulását is feltételezze. A szerződési pozíció átruházásának a változatlanul maradó fél (az átruházáskor kinyilvánított vagy előzetesen biztosított) konszenzusa nélkül gyakran értelme sincs. A felek ezért nem is eléged(het)nek meg annak deklarálásával, hogy a szerződés-átruházás elvileg lehetséges: a jogviszony folytonossága miatt, és annak érdekében egyértelműen kell rendezni az új “szerződő” felek jogi kapcsolatát. Az engedményezés és tartozásátvállalás szabályainak “megfelelő” alkalmazásával olyan megoldásra is juthatunk, amelynél a szerződési pozíció átruházására irányuló szerződés a szerződésben maradó fél “feje felett” felett is létrejöhet, legfeljebb annak irányában történő hatályosulásához szükséges a jogügyletről történő értesítése illetve az ahhoz való hozzájárulása. A hozzájárulás hiánya – a tartozásátvállalás hatályos szabályaira figyelemmel – az eredményezhetné, hogy míg a szerződési pozícióhoz kapcsolódó jogok tekintetében a jogutódlás a hozzájárulástól függetlenül megtörténne, addig a kötelezettségek tekintetében egy tartozáselvállalás-szerű helyzet keletkezne, ami mind a kötelem természetével, mind pedig a szerződési pozíció átruházására irányuló szerződés céljával ellentétes lenne.

Előfordulhat, hogy az átruházó fél ha akarja, sem tudja megkerülni eredeti szerződő partnerét. A szerződésbe belépő fél számára a szerződési pozíció “átvételével” járó üzleti kockázat felmérése érdekében a szerződéses jogviszonyt érintő dokumentumokat kell átadni, illetve kifejezetten a szerződésben maradó félre vonatkozó információkat kell rendelkezésére bocsátani. Ezek üzleti, adott esetben banktitoknak minősülő adatok, melyek kezeléséhez a másik szerződő feleket be kell vonni. Más kérdés, hogy – megfelelő szerződési és (remélhetően) jogszabályi garanciák mellett -a szerződésben maradó fél az alapügylet létesítésekor vagy később bármikor előre hozzájárulását adhatja a pozíciócseréhez.

A pozíciócserét célzó jogi helyzet specialitásait áttekintve arra a következtetésre jutottunk, hogy több érv szól a szerződési pozíció engedményezhetőségének (átruházhatóságának) megengedése ellen, mint mellette. Úgy véljük, hogy az engedményezés szabályai nem tágíthatók oly mértékben, hogy alkalmassá tegyük – ha lehet egyáltalán – a szerződéses jogviszony egyik alanyának (és nem csupán a szerződésből fakadó követelés jogosultjának) személyében változás előidézésére. Ha a jogalkotó a követelés átruházás jelenlegi szabályainak átalakításában gondolkodik, félő, hogy a cél érdekében gyakrabban kell engedményeket tennünk az engedményezés kiforrott szabályaival szemben, mint amennyit a követelés átruházás dogmatikai tisztasága elbír.

Szerződésmódosulás – szerződésmódosítás, mint a pozíciócsere eszköze

Az e tanulmányban megvizsgált jogi helyzet a szerződés alanyának módosítására – a szerződés már kialakított tartalmának lehetőség szerinti érintetlenül hagyása mellett a szerződés egyik alanyának “kicserélésére” – irányul. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a cél, hogy a szerződéses kötelem szövedéke csak ez egyik eredeti alany (az egyik fél) kiemelése és az új – a szerződésbe “belépő” – fél beültetése kapcsán változzon, egyébként sérelmet ne szenvedjen. A gyakorlatban előforduló esetekben a felek elsődleges érdeke a zökkenőmentes, biztonságos alanycsere lebonyolítása, annak elérése, hogy a szerződés eredeti alanyának helyébe lépő fél jogelődje pozícióját elfoglalva a jogviszonyt tovább folytathassa. Ilyen esetben a módosítással – az új jogosult/kötelezett belépésével – formálódó jogviszony felveszi az eredeti szerződéses jogviszony tartalmát. Nem lehet vitás ugyanakkor az a tény, hogy e jogi helyzet rendkívül összetett: egyszerre mutatja fel (még ha nem is egyforma intenzitással) az átruházás, az engedményezés és tartozásátvállalás valamint az akarategységben történő szerződésmódosítás (módosulás) jogintézményeinek egyes vonásait. A szerződési pozíció átruházására irányuló szerződést ezért leginkább egy olyan megállapodásként tudjuk elfogadni, mely a kilépő fél és a pozícióba belépő jogalany szerződési alanycserét célzó akarategységéből indul ki, ám nem nélkülözi a szerződésben eredetileg is szereplő és jogviszonyban is maradó fél konszenzusát (hozzájárulását) sem. Kétségtelen, hogy e szerződés nem a Ptk. 240. § által szabályozott, klasszikus módosítás. Akárhogyan is közelítjük meg ugyanakkor a szerződésátruházás intézményét, egy dolog nem tagadható: a jogi konstrukció célja a szerződésben komplett alanyváltozás előidézése, vagyis a szerződés alanyának módosítása.

A módosítás-módosulás jogintézményének megközelítése egyébként sem egyszerű feladat: mikor, mit értünk jogviszony módosítás és módosulás alatt, meddig terjed a szerződő felek – esetleg harmadik személy – jogviszonyalakító jogköre, mi lehet egyáltalán módosító ügylet tárgya stb. Az viszont általánosan elfogadott, külön igazolásra nem szoruló tény, hogy a szerződéses kötelem módosulása – a jogalanyok személyére nézve is – számtalan okból bekövetkezhet, másképpen fogalmazva: alanyváltozás előidézésére a legkülönfélébb jogi tények alkalmasak.

Módosulást eredményez a szerződés alanyában az egyik fél halála folytán bekövetkező jogutódlás. A bérbeadó, illetve bérlő

halála esetén az örökösök a “bérbeadói ill. a bérlői pozíciót” is meg-öröklik, a bérleti szerződésben tehát alanycsere következik be [vö. Ptk. 431. § (3) bek.]. Egyik közzétett eseti döntésében arra is rámutatott a Legfelsőbb Bíróság, hogy a bérbeadóként eljáró haszonélvező által kötött bérleti szerződés nem szűnik meg a haszonélvező (bérbeadó) halálával, mert a haszonélvezeti jog megszűnésével a tulajdonos eddig korlátozott rendelkezési joga mintegy “kiteljesedik” és ezt követően a bérleti szerződésben ő szerepel bérbeadóként.53 A szerződő fél halálával nem feltétlenül szűnik meg a biztosítási érdek és a biztosítási szerződés: az örökös, mint jogutód a biztosítási szerződés alanyává válhat. 54

Alanycsere történik a már említett, állomány-átruházást célzó esetekben is. Ilyenkor a jogviszonyban részes felek (az átruházó és az állományt szerző) megállapodása már kifejezetten az eredeti szerződések módosítására irányul.

Érdekesség, hogy Csanádi 1969. évben született tankönyvében még említi – méghozzá a követelés átruházásától elhatárolva – azt az esetet, amikor az egyik fél egész kötelmi pozíciója átszáll más személyre, a jogokkal és a kötelezettségekkel együtt (pl. állami vállalat átszervezéssel történő megszüntetése).55 Hasonló helyzetet eredményez, ha a felügyeleti szerv a szerződés teljesítésére más vállalatot jelöl ki (leginkább profilátadás esetében).

Ez utóbbi esetek már a szerződéses jogviszony alanyának jogügylettel történő “módosíthatósága” irányába mutatnak. A bírói gyakorlatban ugyanakkor leginkább azzal az állásponttal találkozunk, mely nem ismeri el módosításként a szerződés alanya jogügyleti módosításának lehetőségét. A módosítás lehetősége ellen leggyakrabban két érv kerül szóba. Elsőként (a) az, hogy a Polgári Törvénykönyv nem teszi lehetővé a szerződés alanyainak módosító szerződéssel történő megváltoztatását, mert a Ptk. 240. § (1) bekezdésének értelmében a szerződés csak tartalmában és jogcímében módosítható. További ellenvetés (b), hogy módosító szerződés csak az eredeti felek között jöhet létre: az egyik szerződő félnek harmadik személlyel létesített jogügylete az eredeti jogviszonyt nem módosíthatja.

ad a) A Ptk. XXII. fejezetének eredeti szövegéhez írt miniszteri indokolás szerint ehelyütt a jogalkotó kizárólag a szerződés tartalmának és jogcímének módosításáról kívánt rendelkezni, elismeri azonban a szerződés egyéb okból bekövetkező módosulásának lehetőségét, azzal, hogy “a szerződő felek személyének megváltoztatásával (engedményezés, tartozásátvállalás) … bekövetkező módosulás” már nem tartozik e fejezet körébe. A Magyarázat újabb kiadásai annak rögzítése után, hogy a szerződés módosulása a szerződés bármely elemének megváltozását jelentheti, már csak szerződés tartalmának megváltoztatásáról és – kiegészítésként – a jogcím módosításáról tesz említést.56 Ezzel olybá tűnik, mintha a Polgári Törvénykönyv kizárólag a szerződési tartalom, illetve jogcím módosítására adna a szerződő feleknek lehetőséget, egyéb téren nem. Ennek ellentmondani látszik, hogy a jogcím módosítására hozott példa, ti. ha a kölcsön visszafizetéseként az adós ingatlan tulajdonjogát ruházza át57, a teljesítést megelőzően inkább a szerződés tárgyának módosítását jelenti, a teljesítési létszakban pedig datio in solutumként – de nem jogcímmódosításként – fogható fel. Az elévülés megszakadásának eseteiről rendelkező Ptk. 327. § (1) bekezdéséhez írt magyarázat szerint “a követelés megállapodás alapján történő módosításán az elévülés megszakadása szempontjából minden olyan szerződésmódosítást érteni kell, amely a követelés összegét, a szolgáltatás tárgyát, mennyiségét . bármilyen vonatkozásban érinti.”58

A kötelmi joggal foglalkozó szerzők a szerződés módosulását az alanyok tekintetében is elképzelhetőnek tartják59, ugyanakkor a kötelem (ezen belül a szerződéses jogviszony) alanyának módosítására – minden egyéb magyarázat nélkül – az engedményezés és a tartozásátvállalás szabályait említik60. Az engedményezés azonban a szerződéses kötelemből fakadó követelés átruházásával valójában nem a szerződés alanyának módosulását eredményezi, hanem a változatlan felek között fennálló szerződésből fakadó egy bizonyos követelés jogosultjának személyében eredményez alanyvál-tozást61. Ha tehát az alanyban történő módosítás csupán azért nem lehetséges, mert “erre való az engedményezés, ill. a tartozásátvállalás.”, akkor ez az okfejtés – meglátásunk szerint -nem feltétlenül foghat helyt, ez az álláspont az alanyban történő módosítás lehetőségét nem zárja ki.

ad b) Valóban komoly érv ugyanakkor az, hogy a szerződést csak a szerződő felek módosíthatják, módosító szerződés az alapszerződés alanyai között jöhet létre. Szigorú értelmezés szerint tehát módosító szerződést kizárólag az eredeti felek köthetnek: a szerződési pozíciót “átruházó” és a “megszerző” fél megállapodása az alapszerződést nem módosíthatja. Igaz, hogy a konszenzuson alapuló szerződéses kötelem a jogügylet alanyainak rendelkezése alá esik, a jogviszony alakítására is elsősorban a felek akarategységben kinyilvánított szándéka alapján kell, hogy sor kerüljön. Annak azonban álláspontunk szerint nincs akadálya, hogy az eredeti szerződés alanyai és a szerződésbe “belépő” új személy között jöjjön létre olyan szerződés, mely az eredeti szerződés módosítását eredményezi, akár a jogalanyok vonatkozásában is. E háromoldalú konszenzussal a jogi pozíció átruházásával kapcsolatban eddig felvetett problémák is rendezhetők. Nem tartjuk kizártnak azt sem, hogy a szerződés egyik alanya eleve hozzájárulását adhassa az esetleges alanycseréhez, ha szükséges, úgy – a szerződésben, vagy jogalkotói akarat függvényében jogszabályban – előre rögzített garanciális feltételek mellett. Ezzel kielégíthető lenne az erre irányuló, a szerződési pozíció átruházásával kapcsolatban felmerülő gyakorlati igény is.

Úgy gondoljuk, hogy amennyiben a jogalkotó – e tanulmányban kifejtett álláspontunkkal ellentétben – az engedményezés szabályait a szerződési pozíció átruházásának elérése érdekében megfelelően tágíthatónak tartja, úgy nem kevesebb érv szól a módosítás (ha szükséges, módosított) jogi konstrukciójának megfontolása, az eddigi – ebben a tekintetben elutasító – álláspont átgondolása mellett is.

Alanycsere a szerződési pozícióban – nováció útján

Amennyiben a szerződési pozíció engedményezéssel történő átruházását a felek bizonytalannak tartják, a módosítás jogi lehetőségének elismerésétől pedig – a fentebb említett okokból – a bírói gyakorlat elzárkózik, az alanycserére nem marad más megoldás, mint a nováció62. Ebben az esetben az eredeti felek a szerződést megszüntetik, ezzel egyidőben a szerződésben változatlanul maradó fél a “belépő” személlyel új szerződést köt, méghozzá az eredetivel azonos tartalommal. A megoldás mondhatni pengeéles és kristálytiszta képet teremt: lezár egy jogviszonyt az eredeti alanyok között és tartalmában ugyanolyat teremt az új alanyok között. Mindenképpen felvetődik azonban az a kérdés, hogy ilyen esetekben a felek szándéka valóban megszüntetés és új szerződés alapítása-e vagy sem.

Úgy véljük, hogy a szerződési pozíció kicserélése közelebb áll a szerződés módosításához, mint a novációhoz (régi szerződés megszüntetése és új alapítása). A Polgári Törvénykönyv eligazító rendelkezései hiányában hatályos jogunkban is megfontolandónak tartjuk Görög álláspontját: “általánosságban az a kérdés, vajon a felek későbbi megállapodása útján valamely jogviszony csupán módosult-e, vagy pedig a korábbi jogviszony megszűnése kapcsán a felek között új jogviszony keletkezett-e, egyrészt a felek szándéka, másrészt a változtatás gazdasági jelentősége alapján döntendő el. A felek szándéka szempontjából kétség esetén a régi jogviszony módosított fenntartása vélelmezendő. Gazdasági szempontból a jogviszony azonosságának kérdésében az eset konkrét körülményei lesznek irányadók.”63

Ez utóbbi megjegyzés azért is érdekes, mert bár az idézett nézet a módosítás és megszüntetéssel járó nováció között igyekezett a kötelem azonosságára figyelemmel a határvonalat meghúzni, a jelen tanulmány vonatkozásában is szolgálhat tanulsággal. A szerződési pozíció átruházását célzó megállapodások – megítélésünk szerint – egyértelműen arra irányulnak, hogy amennyire lehetséges, megtartsák az eredeti jogviszony elemeit, a szerződéses kötelemhez kapcsolódó járulékos mellékkikötéseket (különösen, ha ezek valamilyen nyilvántartási bejegyzést is nyertek, vö. jelzálogjog, elővásárlási és opciós jogok stb.). Ez pedig a korábbi és az új (az eredeti és az új alanyok közötti) szerződéses jogviszony gazdasági azonosságát látszik alátámasztani. Úgy is fogalmazhatunk, hogy bár a nováció az eredeti jogviszony lezárásával és “új lap nyitásával” dogmatikai szempontból átlátható, egyértelmű helyzetet eredményez, mégis “túl sok”, túl messzire megy: a felek nem felszámolni akarják a jogviszonyt, csupán alanycserére törekszenek.

A nováció, mint jogi konstrukció előnye emellett – ti. hogy az eredeti jogviszony megszüntetésével (és nem módosításával) végeredményben szabad kezet az a jogviszonyban érintett feleknek – egyben a hátránya is: a szerződés megszüntetésével – jelenlegi szabályaink szerint – a szerződéshez kapcsolódó, járulékos természetű mellékkötelmek is megszűnnek. Különösen a szerződést biztosító kikötések, pl. a jelzálogjog64, kezesség65 jogi sorsa vár ilyen esetekben rendezésre.

Korábban kifejtett jogi álláspontunkkal egyezően a nováció alkalmazása is egyértelműen rámutat arra, hogy a szerződési pozíció módosítása során a régi és az új szerződés alanyainak egyformán fontos, a jogviszony alakításában aktív szerepet kell szánnunk. Az újítás ugyanis azonos jogi súllyal kezeli a szerződési pozíciócserében résztvevő feleket: a megszüntetés az eredeti jogosult és a pozíciót átruházó, míg az új (“újrakötött”) szerződés pedig a jogosult és a pozícióba belépő új jogalany konszenzusán alapszik.

Összegzés

A tanulmányunk bevezető részében említett példákból is kitűnik, hogy szükség van a szerződés-átruházás törvényi szabályainak megteremtésére, ugyanis az újonnan felmerült igények mellett, bár néven nem nevezve, változatos, de korántsem kielégítő jogszabályi megoldások mellett a szerződés-átruházás jelen van a magyar jogi gyakorlatban.

Meggyőződésünk szerint a kötelem grosschmidi áthatolhatatlan szövete nehezen teszi lehetővé azt, hogy a felek sebészi pontossággal a szövet valamennyi szálát leválasszák valamelyik szerződő félről, és azokat egy harmadik személyhez kössék anélkül, hogy maga a “szövet identitása” sérelmet szenvedne. A gazdaság szükségletei azonban rendszerint nincsenek tekintettel az esetleges dogmatikus akadályokra, az üzleti életnek praktikus és megbízható megoldásokra van szüksége. Hiába vallanánk együtt Szászyval, hogy a magyar jog szerint a kötelem átruházása nem lehetséges66, az üzleti élet nézőpontjából mindenféleképpen szükséges a szerződés-átruházás szabályainak törvényi megfogalmazása, azonban ennek során új szabályok megalkotására van szükség, a jogalkotó nem elégedhet meg a probléma felszínes, az engedményezés és a tartozásátvállalás szabályainak “megfelelő alkalmazásával” történő megoldásával, hiszen a szinallagmatikus kötelem egyik pozíciójában meglévő jogok és kötelezettségek, a felek által kötelemmé szőtt szövet nem bontható különálló szálakra.

Álláspontunk szerint a fentiekből megállapítható, hogy a szerződés-átruházás (-engedményezés) engedményezés és tartozásátvállalás kombinációjaként való felfogása nem tartható. Az engedmény tárgya kizárólag követelés és nem maga a szerződéses kötelem (vagy kötelmi pozíció) lehet, továbbá az engedményezett követelésért való engedményesi felelősség szabályai sem alkalmazhatók a szerződés-átruházónak az átruházott szerződési pozícióért való felelősségére. Az engedményes ugyanis – ha felelősségét nem zárta ki vagy nem kétes követelésként történt az átruházás – az engedményezésért kapott ellenérték erejéig a követelés fennállásáért és behajthatóságáért egyszerű kezesként felel

(Ptk. 330. § ).67 Korábbi jogunk e körben a visszterhesen engedményező szavatosságáról szólt (Mtj. 1223. §) a követelés fennállása tekintetében, míg a behajthatóság tekintetében az engedményest a kártalanító kezes (Mtj. 1208. §) kötelezettségei terhelték.68

A szerződés-átruházás esetén azonban az engedményes korlátozott felelősségére vonatkozó rendelkezés megítélésünk szerint nem alkalmazható. A szerződés-átruházásért esetlegesen kapott ellenérték kialakításánál a felek nem tisztán az átruházott követelésekre lehetnek tekintettel, hanem az átruházott szerződési pozícióval járó kötelezettségekre is, így az engedményezés felelősségi szabályainak alkalmazása a szerződési pozíciócserét célzó ügyletek esetében torz eredményre vezethet. A felelősség tekintetében helyesebbnek tartanánk a szavatosság szabályainak megfelelő alkalmazását.

Úgy véljük, hogy a fenti gondolatok alátámasztják azon álláspontunkat, mely szerint az engedményezés nehezen – legfeljebb a követelés-átruházás szabályainak komoly “megerőszakolása” árán – tehető alkalmassá a szerződési pozícióban történő alanycsere véghezvitelére. Ismételten hangsúlyozzuk, hogy e jogi helyzet nem írható le a szerződésből “kilépő” felet megillető valamennyi követelés és jogosultság engedményezésével, ezzel egyidőben ugyanezen alanyt terhelő valamennyi tartozás és kötelezettség átvállalásával. Az engedményezés nem erre való – ahogyan azt korábban a kötelmi jogviszony szerkezetével kapcsolatban kifejtettük.

Dogmatikai szempontból a szerződés-átruházás tekintetében a legkevésbé problémás megoldás a nováció alkalmazása lenne, hiszen ekkor a felek a korábbi szerződés megszüntetésével egyidejűleg hozhatnának létre egy új, a korábbival “azonos” tartalmú új szerződést. A nováció alkalmazása ellen szól azonban a szerződés-átruházás gazdasági célja, hiszen gazdasági szempontból rendszerint éppen a jogviszony azonossága, a kötelem fennmaradása a lényeges és nem pusztán egy korábbi kötelem megismétlése. A szerződés-átruházás rendszerinti gazdasági célját tekintve így célszerűbbnek tűnik a szerződésmódosítás szabályainak tágítása.

JEGYZETEK

1 Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója. A Kodifikációs Főbizottság 2001. november 8-i ülésén elfogadott szöveg, Magyar Közlöny 2002/15/II.

2 Tekintettel arra, hogy a jelen tanulmányban kifejtendő álláspontunk szerint a “szerződés-engedményezés” fogalmát helytelennek találjuk, így a továbbiakban e jogügyletet szerződés-átruházásként említjük.

3 Kónya Judit: A vállalkozások bankügyletei Budapest, KJK-Kerszöv 2001. 113. o., illetve Christ Norbert: A zálogjog egyes kérdései, a szindikált kölcsönszerződés zálogjoggal történő biztosítása Magyar Jog 2000/3. 148-163. o.

4 Kónya i. m. 109. o.

5 Megjegyezzük, hogy a bérleti jog adásvételének “fénykorában” a vonatkozó hirdetések nem bérleti jog cseréjéről szóltak, hanem annak eladásáról, az további érdekessége az e körben kialakult gyakorlatnak, hogy az ilyen jogügyletek az önkormányzat előtt már csereszerződésnek színlelve jelentek meg…

6 Megjegyzést érdemel, hogy e törvényhely kapcsán a Kommentár [Gellért György (szerk.): A Polgári Törvénykönyv magyarázata. Budapest, KJK-Kerszöv, 2001, 658. o.; a továbbiakban: Kommentár] a típusszabadságról értekezik, ami meglátásunk szerint nem esik egybe a tartalom szabadságával.

7 A Kommentár (765. o.) e helyütt sem fejti ki, hogy mi a szerződés tartalma, pusztán visszautal a Ptk. 198. § (1) bekezdésére, miszerint a szerződésből kötelezettség keletkezik a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás követelésére.

8 Grosschmid Béni: Fejezetek kötelmi jogunk köréből. Budapest, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, I-III kötet, 1933. (a továbbiakban: Fejezetek)

9 Grosschmid: Fejezetek. III. 1235. o.

10 Glossza Grosschmid Béni Fejezetek kötelmi jogunk köréből című művéhez. Grill Károly Könyvkiadóvállalata, 1933. III. kötet 531. o. (a továbbiakban: Glossza)

11 Grosschmid: Fejezetek. III. 1311. o.

12 Grosschmid: Fejezetek. III. 838-856. o.

13 Grosschmid: Fejezetek. III. 839. o.

14 Grosschmid: Fejezetek. III. 840. o.

15 Glossza. III. 538. o.

16 Glossza. III. 659. o.

17 Uo.

18 Uo.

19 Glossza. III. 660. o.

20 Glossza. III. 668. o.

21 Szladits Károly (szerk.): Magyar magánjog. III. kötet Kötelmi jog általános része. Budapest, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, 1941. 11. o.

22 Uo.

23 Magyar magánjog. III. 12. o.

24 Uo.

25 Uo.

26 Magyar magánjog. III. 13. o.

27 Fejezetek III. 120. § 18-23. j. és 27-29. j.

28 Fejezetek III. 120. § 4. 839. o.; Glossza III. 535-541. o.

29 Magyar magánjog. III. 14. o.

30 Uo.

31 Tóth Lajos: Magyar magánjog. V. kötet Kötelmi jog. Budapest, MTA, 1938.

40. o.

32 Szászy István: A kötelmi jog általános tanai. Budapest, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, 1943. 17. o.

33 Szászy: i. m. 50. o.

34 Kelemen László: A szerződésen alapuló kötelem. Szeged, Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Barátainak Egyesülete, 1941. 48. o.

35 Kelemen: i. m. 49. o.

36 Kelemen: i. m. 57. o.

37 Kelemen uo.

38 Kommentár 1063. o.

39 Magyar magánjog. III. 136. o. és ezzel egyezően Kommentár 1064. o.; Szászy: i. m. 187. o.; Zlinszky Imre: A magyar magánjog mai érvényben. Budapest, Franklin-Társulat, 1899. 621. o.; Kolosváry Bálint: A magyar magánjog tankönyve. Budapest, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, 1911. 85. o.

40 Villányi László: A kötelem alanyai in: Magyar magánjog. III. 137. o.; ugyanígy Kommentár 1064. o.

41 Szászy: i. m. 187. o.

42 Fenesi Enikő: Vagyoni értékű jogok átruházása. Gazdaság és jog, 2000/2. 17. o.; A KJK-Kerszöv által kiadott CompLEX CD-Jogtár Ptk. kommentárja a Ptk. 328. § (2) bekezdése kapcsán számos, nem engedményezhető jogot sorol fel.

43 Eörsi Gyula: A tulajdonátszállás kérdéséről. in: Sárközy Tamás-Vékás Lajos (szerk.): Eörsi Gyula emlékkönyv. Budapest, HVG-ORAC, 2002., 341. o.

44 Megjegyzendő, hogy Kolosváry az engedmény tárgya kapcsán felváltva használja a jog és a követelés megjelölést, azzal, hogy ezeket kizárólag a kötelmi jog körébe helyezi el. Kolosváry im. 86. o.

45 Az ezzel a gyakorlattal kapcsolatos problémát az engedményezés kapcsán Kommentár is felveti (1066-1067 o.); A kellékszavatossággal kapcsolatban lásd még: Lukács Mónika – Sándor István – Szűcs
Brigitta: Új típusú szerződések és azok gyakorlata a gazdasági életben.

Budapest, HVG-ORAC, 2003, 117-122. o.

46 Magyar magánjog. III. 12. o.

47 Glossza. 537. o.

48 A szerződési pozíció “átruházása” elnevezés eleve megtévesztő abból a szempontból, hogy az alanycserére – a szerződés alanyának módosulására – utalás helyett a szerződési pozíció feletti egyfajta “rendelkezési jogot” vetít előre, mintha a jogviszonyban elfoglalt hely, a szerződés alanyát megillető jogok és kötelezettségek összessége az átruházó fél rendelkezése alatt állhatna.

49 Magyar magánjog. III. 139. o.

50 Pl. a jogosulti pozícióval együttjáró ellenőrzési, információkérési, iratbetekintési jogosultságok stb.

51 Szladits Károly (szerk.) Magyar magánjog mai érvényben III. rész, Kötelmi jog I. kötet. Budapest, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, 1934. 755. o.

52 Korábbi jogunk a tartozásátvállalást a jogosult és a tartozást átvállalni szándékozó (ajánlattevő) szerződésének tekintette, azon megfontolásból, hogy a kötelezett szempontjából közömbös, hogy ki lép a helyébe, a jogosult számára viszont az adós személye és kötelembeli képességei kiemelkedő jelentőséggel bírnak.

53 BH 1997/279. A jogeset érdekessége, hogy jogutódlási jogcím nélkül állapított meg a bíróság – egyébként megítélésünk szerint helyes okfejtéssel – alanycserét a jogviszony alanyaiban.

54 “Egyébként pedig a biztosítási szerződésekre is alkalmazni kell azt a rendelkezést, amely szerint – ha jogszabály kivételt nem tesz – a felek közös megegyezéssel módosíthatják a szerződés tartalmát [Ptk. 240. § (1) bek.]. Ez a lehetőség fennáll a biztosítási szerződés alanyai tekintetében is.” Kommentár 1812. o.

55 Csanádi György: Polgári jog. Tankönyvkiadó, Budapest 216. o.

56 Kommentár 815. o.

57 Kommentár 816. o.

58 Kommentár 1061. o.

59 Vö. a már hivatkozott szerzők művein túl pl. Tóth Lajos: Magyar magánjog Általános tanok, Második kötet Debreczen, 1923. Hegedűs és Sándor Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság Könyvkiadóvállalata 304. o Fehérváry Jenő: Magyar magánjog kistükre, Budai-Nyomda kiadása, Budapest, 1941. 410. és köv. o.

60 Pl. Szladits Károly: A magyar magánjog vázlata. Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1933. Második rész 1122. o., Szászy: i. m. 185. o., Szászy: i. m. 185. o.

61 “A kötelmi jogviszonyok azonban nem valamennyien tűrik meg az alanyok valamelyikében beálló olyan változást, hogy a jogviszony változatlan tartalommal az új alannyal továbbra is fennmaradjon. A követelések azonban … oly önálló jogtárgyat alkotnak, amely felett a hitelezőnek rendelkező hatalma van…” (kiemelés tőlünk) Nizsalovszky Endre: Kötelmi jog I. Általános tanok, kézirat 1948/49. MEFESZ Jogász Kör 346. o.

62 Megjegyezzük, hogy az új Polgári Törvénykönyvben egyértelműen rendezni kell a nováció jogi természetét is. A novációt Szladits – mestere gondolatmenetét követve, aki a szerződésmódosítás, a fizetésváltság és az újítás között csak fokozatbeli különbséget látott – az egyik legproblematikusabb magánjogi képletnek nevezte, megjegyezve azt is, hogy pontos elhatárolása szerződésmódosítástól alig lehetséges (Glossza II. 554. o.).

63 Görög Frigyes: A kötelem jogügyleti módosulása. in: Magyar magánjog. III. 543. o.

64 Ilyenkor a megszűnő jelzálogjog ranghelyének betöltése [vö. pl. Ptk. 264. § (2) bek.] nyújthat a felek számára segítséget, amennyiben azonban a ranghellyel való rendelkezés jogáról a tulajdonos korábban lemondott, a jelzálogjog ranghelyének betöltése harmadik személy(ek) bevonása nélkül nem lehetséges.

65 Figyelemreméltó különbség ugyanakkor, hogy az újítás esetében a kezesség – az alaptartozás megszüntetésével – megszűnik, az engedményezés szabályainak alkalmazása esetén azonban fennmarad [Ptk. 329. § (1) bek.]. Ezzel ellentétben az Mtj. 1280. §-a szerint – ellenkező megállapodás hiányában – a kezesség és a zálogjog az új kötelem biztosítására is szolgált, amennyiben ez nem volt terhesebb a kezesre és a zálogkötelezettre nézve. Módosítás esetében a Ptk. 240. § (2) bekezdésének második mondata a zálogjog és a kezesség fenntartása mellett foglal állást azzal, hogy a biztosítékot nyújtó zálogkötelezett és kezes helyzete nem válhat terhesebbé.

66 Vö.: 41. lj.

67 Kommentár 1070. o.

68 Magyar magánjog. III. 147. o.