A cikk letölthető PDF formátumban is.

Az új Ptk. Koncepciójának szakmai vitája során sokan hozzászóltak a Koncepcióhoz, sokan kifejtették véleményüket, s konkrét javaslatokat is megfogalmaztak. A beérkezett véleményeket a Kodifikációs Szerkesztőbizottság tételesen feldolgozta, megvizsgálta és – ha az észrevétel erre alkalmas volt – beépítette a Koncepcióba. Bár minden hozzászóló véleménye figyelemre tarthatott számot, mégis kiemelkedő jelentősége volt a bíróságok, bírák által kifejtett véleményeknek, hiszen a bíróságok mint jogvitákban eljáró és döntést hozó szervek hosszú távon befolyásolni tudják a jog fejlődését, s talán a jelenlegi szabályozás esetleges hiányosságaival kapcsolatban is ők rendelkeznek a legátfogóbb ismeretekkel.

Ennek köszönhető, hogy a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma a más intézményektől beérkezett hozzászólásokhoz, véleményekhez képest sokkal részletesebb, alaposabb észrevételeket fogalmazott meg, amikkel kapcsolatban az volt a Kodifikációs Szerkesztőbizottság véleménye, hogy ezeket az észrevételeket kétoldalú eszmecsere keretében lehetne leghatékonyabban feldolgozni, hiszen így mód nyílna az álláspontok mindkét oldalon való pontosabb kifejtésére, adott esetben közvetítő, kompromisszumos javaslatok megfogalmazására, s kölcsönös elfogadására.

Ilyen okból került sor 2002. szeptember 9-én a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának tanácselnöki értekezlete és a Polgári Jogi Kodifikációs Szerkesztőbizottság közös ülésére. Az ülésen nem kerülhetett sor a Legfelsőbb Bíróság által tett összes észrevétel megvitatására, csupán néhány, kiemelkedő jelentőségű pont tárgyalására. A részletekbe menő vitát megelőzően Dr. Murányi Katalin, a Polgári Kollégium vezetője jelezte, hogy támogatják azokat a koncepcionális javaslatokat, amelyek a telekkönyv intézményének a bírósági szervezeten belüli visszaállítását, illetve a jogi személyek egységes, bírósági nyilvántartásának felállítását célozzák. Az alábbiakban a tanácskozáson ezt követően elhangzott legfontosabb gondolatokat foglaljuk össze, kiemelve azokat a főbb témaköröket, amelyek köré a hozzászólások csoportosultak.

1. Az élettársi viszony az új Ptk.-ban

A Polgári Kollégium írásban kifejtett véleménye határozott ellenvéleményt fogalmazott meg a Koncepciónak az élettársi viszonyok szabályozására vonatkozó javaslataival szemben. Bár a Koncepció maga meglehetősen szűk körben kívánt a jelenleginél több jogot biztosítani az élettársaknak, a Legfelsőbb Bíróság szerint azonban még ez sem lenne szükséges, álláspontjuk szerint nem kellene túlterjeszkedni a jelenlegi szabályozáson. Különösen vitatták azt a megoldást, hogy az élettársakra vonatkozó szabályok vagy akár csak azok egy része a Ptk. Családjogi Könyvében kerüljenek elhelyezésre, hiszen ez azt sugallná, hogy a törvény az élettársi viszonyt családjogi kapcsolattá minősítené, ami pedig éppen a felek (az élettársak) szándékával állna szöges ellentétben, s egyébként sem lenne beilleszthető a családjog “házasság-rokonság-gyámság” hármas pillérén alapuló szabályozásába.

A Legfelsőbb Bíróság tanácselnökei a tanácskozáson is megerősítették, hogy helyesebbnek látnák a kérdést a Családjogi Könyvön kívül (esetleg külön, önálló könyvben vagy a Személyek joga körében) rendezni, illetve, ha mégis a Családjogi Könyvbe kerülne a szabályozás, akkor más, valóban családjogi intézményektől elkülönítve kellene a szabályokat elhelyezni, ezzel is kifejezve ezek eltérő lényegét. Az érvelést kiegészítették azzal, hogy téves a Koncepciónak az a kiindulási alapja, ami szerint az élettársi viszony a családi viszonyokhoz közeledik, s ennek megfelelően a szabályozásnak is közelednie kell a két területen. Utaltak arra, hogy az egynemű személyek élettársi közösségének elismerésével éppen a családtól való különbségek erősödtek fel. Az élettársi viszonyok vagyoni következményeinek hatékony rendezését a törvényi szabályozás nélkül is megoldhatónak látnák azzal, hogy az élettársak szabadon, vagy legalább is a házassági vagyonjogi szerződéshez képest kevesebb kötöttséggel köthetnének vagyonjogi szerződést egymással.

A felvetésekre válaszolva Weiss Emilia, a Családjogi Könyvre vonatkozó koncepciót kidolgozó munkacsoport vezetője utalt arra, hogy az élettársi kapcsolatok léte és terjedése megkerülhetetlen tény, amit például olyan adatok igazolnak, amik szerint a gyermekek 30%-a élettársi kapcsolatból születik. Vitatkozott azzal a megközelítéssel, ami abból indul ki, hogy az élettársak azért nem kötnek házasságot, mert kapcsolatukhoz semmilyen jogkövetkezményt nem kívánnak fűzni. Meglátása szerint az esetek egy jelentős részében nem helytálló az a kép, ami szerint az élettársak kölcsönösen nem kívánták a házasságot, hanem sokszor csak az egyik fél ellenezte azt, s a kiszolgáltatottabb fél kénytelen volt tudomásul venni ezt a helyzetet. Ennek megfelelően tehát az élettársak is igényelhetnek jogi védelmet. Ennek a jogi védelemnek a terjedelme nem lehet kisebb, mint a jelenlegi szabályozás szerinti, sőt, a Koncepció által javasolt csekély mértékű túlterjeszkedés a szabályozás jelenlegi szintjén a nemzetközi mércével mért minimumot jelentené.

Az élettársakra vonatkozó szabályozás elhelyezését illetően Vékás Lajos azt a kompromisszumos javaslatot fogalmazta meg, hogy az élettársakra vonatozó olyan szabályokat, amelyek szervesen kapcsolhatók más jogterülethez (pl. az élettársak lakáshasználata a lakásbérleti szerződés szabályaihoz, az élettársnak az örökhagyóval közösen lakott, a hagyatékhoz tartozó lakásra biztosítandó dologi hatályú használati jogát a törvényes öröklés szabályai között), a Családjogi Könyvön kívüli kapcsolódási pontjaiknál kellene elhelyezni, s csak azokkal az élettársi viszonyra vonatkozó szabályokkal kellene “megterhelni” a Családjogi Könyvet, amelyek máshol nem helyezhetők el. Ilyen lenne mindenekelőtt az élettársak vagyonjogi viszonyainak, illetve az élettársi tartásnak a szabályozása, aminek viszont a Családjogi Könyvön belül elkülönült szerkezeti egységet kellene nyitni.

2. A szerződés érvénytelensége és az érvénytelenség jogkövetkezményei

Ebben a témakörben bevezetőként Vékás Lajos, a Kodifikációs Szerkesztőbizottság elnöke jelezte, hogy a Koncepció szakmai vitája során az érvénytelenséggel kapcsolatos szabályozási javaslat annyiban változott, hogy irreverzibilis szolgáltatások esetén a szerződő felek viszonyát a jogalap nélküli gazdagodás szabályainak alkalmazásával kelljen rendezni. Ezt követően került sor a részletek megvitatására az alábbi főbb kérdéskörökben.

a) A jogalap nélküli gazdagodás szabályainak alkalmazása az érvénytelenség jogkövetkezményei között

A hozzászólók nem voltak egységes véleményen a jogalap nélküli gazdagodás szabályainak az érvénytelenség jogkövetkezményei között való alkalmazásának hatékonyságát illetően. Egyesek szerint ez semmit nem oldana meg, sőt bonyodalmakat okozna, s nehezítené a bírók dolgát a jogviták rendezése során. Mások viszont abból kiindulva, hogy nem létező szerződés esetén ma is a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint kell lezárni a felek jogviszonyát, arra a következtetésre jutottak, hogy ez a jogintézmény olyankor is hatékonyan alkalmazható lehet, amikor a szerződés érvénytelensége miatt nem fejtheti ki a célzott joghatást, s az eredeti állapot nem állítható helyre.

b) A semmisség hivatalból történő észlelése és a jogkövetkezmények hivatalból való alkalmazása

Ugyancsak eltértek az álláspontok – s nemcsak a Szerkesztőbizottság és a Polgári Kollégium tanácselnökei között – a szerződés semmisségének hivatalból való észlelését és a jogkövetkezmények hivatalbóli alkalmazását illetően. Talán többségben voltak azok, akik támogathatónak látták a Koncepció azon javaslatát, hogy a bíróság ne legyen köteles hivatalból dönteni a jogkövetkezményekről. Ha ugyanis a felek a semmisség bírósági megállapítása után el tudják rendezni egymás között a jogviszony lezárását, akkor felesleges erről a bíróságnak dönteni, ha pedig a felek erre nem képesek, akkor úgyis a bírósághoz fordulnak a jogkövetkezményeket is levonó döntés meghozatala érdekében. Elhangzott olyan vélemény is, hogy a bíróság magát a semmisséget se legyen köteles hivatalból észlelni.

Mások csak a jelenlegi bírósági gyakorlatból kiolvasható hivatalbóliságot tartották elfogadhatónak mind a semmisség megállapítását, mind pedig a jogkövetkezmények levonását tekintve. Azzal érveltek, hogy az anyagi jognak az a rendelkezése, amely egy szerződést semmisnek mond ki, minden körülmények között érvényre kell, hogy jusson, s az érvényesülés nem függhet perjogi kérdésektől. Azt a kompromisszumos javaslatot sem látták keresztülvihetőnek, hogy a jogszabálysértés miatti semmisséget kelljen hivatalból vizsgálni, a többi semmisségi okot azonban nem. Többen ugyanis úgy ítélték meg, hogy az érvénytelenségi okok között nem szabad különbséget tenni a jogkövetkezmények alkalmazása terén.

Vékás Lajos a vitában úgy érvelt, hogy a jogkövetkezmények levonásának kérelemhez kötöttsége a mai körülmények között a felek autonómiája, a tulajdonosi jogok védelmének elve és a felek perbeli önállóságának elve miatt aligha kérdőjelezhető meg.

c) A semmisségre való hivatkozás korlátai

A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának tanácselnökei nem értettek egyet a Koncepcióban javasolt azon megkülönböztetéssel, ami szerint a semmis szerződés érvénytelenségére bárki hivatkozhatna, de az érvénytelenség megállapítására irányuló keresetet csak jogi érdekeltséggel rendelkező vagy jogszabály által keresetindításra felhatalmazott személy terjeszthetne elő. Álláspontjuk szerint a bírósági gyakorlatban kialakult, s a hatályos szabályokat megszorítóan értelmező álláspontot egyértelműen tükröztetni kellene a törvénykönyvben. Ha ugyanis benne marad a kódexben az a rendelkezés, amely szerint a semmisségre bárki hivatkozhat, ez anyagi jogi jogosultságot, s ezáltal perbeli legitimációt keletkeztet ténylegesen bárki részére a semmisség miatti per megindítására. Ha ezt az új Ptk. nem kívánja megengedni, akkor ezt a rendelkezést ki kell hagyni a törvényszövegből, s nem szabad továbbra is a bírósági gyakorlatra hagyni a kérdés megoldását.

d) Az alaki hiba mint érvénytelenségi ok

Bírálták a Legfelsőbb Bírósági tanácselnökök a Koncepciónak azt az elgondolását, hogy az alaki okok miatt érvénytelen, de a felek által teljesített szerződés érvénytelenségére ne lehessen hivatkozni, tehát, hogy a teljesítés orvosolja az alaki hibából eredő érvénytelenséget. Különösen az ingatlanokra vonatkozó szerződéseknél látnák aggályosnak ezt a rendelkezést.

Vékás Lajos a javaslat magyarázataként elmondta, hogy a Koncepció azokat az eseteket akarta a mainál differenciáltabban kezelni, amikor a felek közös akaratából már ki is alakult a szerződés tartalmának megfelelő állapot, s utóbb valamelyik fél pusztán a megfelelő alakiság hiányára hivatkozva próbál meg a szerződésben vállalt kötelezettségeitől szabadulni.

A fenti vitapontok alapján lefolytatott vita eredményeit a Kodifikációs Szerkesztőbizottság elnöke az alábbiakban foglalta össze:

– A Koncepció nem kívánja kizárni annak lehetőségét, hogy a bíróságok hivatalból észleljék a szerződés semmisségét.

– Az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazására azonban a semmis szerződések esetén is csak kérelemre kerülhetne sor.

– A Koncepciót ki kell egészíteni olyan értelemben, hogy az alaki hibából eredő érvénytelenséget csak a szerződés teljes egészében történő teljesítése orvosolhatja, s az indokolásban ki kell térni arra is, hogy ez a szabály ingatlanoknál nem érvényesülhet, hiszen az ingatlan tulajdonjogának átruházására irányuló szerződés teljesítése csak a tulajdonjog átruházásával történik meg, amihez viszont ingatlan-nyilvántartási bejegyzés szükséges, ez pedig – az ingatlan-nyilvántartási jogszabályok értelmében – nem történhet meg megfelelő alakiságok nélkül kötött szerződés esetén.

– A jogalap nélküli gazdagodás intézményének a szerződés érvénytelensége jogkövetkezményeinek körében való alkalmazhatósága további érdemi vizsgálódást igényel.

– A kódexnek egyértelműen rendeznie kell, hogy milyen személyi kör hivatkozhat egy szerződés semmisségére, illetve indíthat pert a semmisség megállapítása és a jogkövetkezmények alkalmazása érdekében.

3. Kártérítési jog

A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának írásbeli észrevételei már egyértelműen leszögezték, hogy nem értenek egyet a Koncepciónak azzal a javaslatával, hogy mind a szerződésszegésért, mind pedig a szerződésen kívüli károkozásért való felelősséget objektív alapon szabályozza az új Ptk. A bíróság véleménye szerint a Koncepciónak a bírósági gyakorlatra hivatkozó kiindulási pontja hibás mindkét esetben. A szerződésszegésből eredő károkért való felelősség körében ugyanis csak az ügyek egy meghatározott csoportjában, s egy meghatározott időszakban lehetett igaz az, hogy gyakorlatilag nem nyílt mód a vétlenségre hivatkozva a felelősség alóli mentesülésre, mert a bíróságok az adott helyzetben általában elvárható magatartási mércét igen magasra, lényegében az elháríthatatlanságig emelték. Az üzleti élet szerződésein kívüli szerződések világában azonban a bíróság alkalmazta a kimentési szabályt. Ugyanígy ténybelileg elfogadhatatlannak tartották a Koncepciónak azt a megállapítását, hogy a szerződésen kívüli károkozásokból eredő ügyekben a bíróságok az elháríthatatlan károkok esetén mentesítették csupán a károkozókat a felelősség alól. A bírák álláspontja szerint tehát a több évtized alatt kialakult és a jelenlegi szabályozásnak megfelelő bírói gyakorlat nem igényli a szabályozás módosítását, sőt a javasolt változtatások elfogadhatatlan, helyenként abszurd eredményekre vezetnének.

Helyesebbnek látnák, ha a szabályozás differenciáltabbá válna, s a szigorítási igényeknek nem az általános szabály szigorításával, hanem azoknak az eseteknek a meghatározásával felelne meg az új Ptk., amelyeknél az objektív felelősség elfogadható.

Lábady Tamás és Zlinszky János, a Kodifikációs Szerkesztőbizottság tagjai ezzel szemben arra hívták fel a figyelmet, hogy a polgári jognak a jogellenességet kell szankcionálnia a reparáció eszközével. A kiindulási pont tehát az lehet, hogy a jogellenes károkozás esetén a károkozó kártérítési felelősséggel tartozik, s legfeljebb az esetleges kimentési okokon lehet gondolkodni. Ezt a szemléletet tükrözi a Koncepció, s ez megfelelne a Marton Géza által kidolgozott felelősségi elméletnek.

Bár az álláspontok érdemben nem közeledtek, a Kodifikációs

Szerkesztőbizottság lehetőséget látott arra, hogy a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség körében felülvizsgálja a Koncepciót, s e körben esetleg visszatérjen a vétkességi alapú felelősség intézményéhez.

4. A személyhez fűződő jogok megsértésének szankciói

Boytha György, a Kodifikációs Szerkesztőbizottság nevében tájékoztatta a tanácselnöki értekezletet arról, hogy a korábban lefolytatott szakmai viták eredményeként módosult a nem vagyoni kár és a Koncepció szerinti sérelemdíj szabályozására vonatkozó elképzelés. A jelenlegi Koncepció abból indul ki, hogy lényegi különbség van a vagyont ért sérelmek és a személyiségi jogok megsértése között. Ennek a különbözőségnek pedig a szankció és a szankció alkalmazásának különbségében is tükröződnie kell. A következetes megoldás az lenne, ha a vagyoni sérelmekre a kártérítési szankciót alkalmaznánk – a kártérítésre vonatkozó szabályoknál előírt feltételek mellett -, míg a személyiségi jogok megsértésének általános szankciója a sérelemdíj lenne, aminek nem lenne feltétele hátrány kimutatása, s aminek mértékét ennek megfelelően nem a hátrányok mértéke, hanem a méltányosság határozná meg – figyelembe véve akár a felek vagyoni helyzetét is. E mellett megmaradhatnának a személyhez fűződő jogok megsértésének Ptk.-ban szabályozott egyéb szankciói is (pl. elégtétel adása, ami viszont az új rendszerben nem lehetne pénzbeli elégtétel), a nem vagyoni kártérítés azonban felesleges intézménnyé válna, s ezért meg is szűnne. Mivel a sérelemdíj nem kártérítési szankció lenne, ezért szerkezetileg sem a Kötelmi Jogi Könyvben, hanem a személyhez fűződő jogok körében, a Személyek Joga Könyvben nyerne elhelyezést.

Bár volt olyan tanácselnök, aki ezt a javaslatot üdvözlendőnek tartotta, erőteljesen megfogalmazódott az az észrevétel, hogy a felvázolt új koncepció merőben ellentétes a Legfelsőbb Bíróság által eddig személyiségvédelmi perekben folytatott gyakorlatával, amely mind a mai napig csak akkor hajlandó nem vagyoni kártérítést megítélni, ha a személyiségi jogaiban sérelmet szenvedő fél a jogsértéssel okozati összefüggésben valamilyen hátrányt szenved.

Fölvetődött továbbá az a szempont, hogy ha a sérelemdíj fizetésére kötelezésnek nem feltétele hátrány bizonyítása, akkor egészen kis összegű sérelemdíjak megállapítására is sor kerülhetne a gyakorlatban, ami pedig nevetségessé tenné a személyiségvédelmi eljárásokat. Az sem tűnt azonban minden résztvevő számára elfogadhatónak, hogy a törvény fix összegben meghatározza a sérelemdíj lehetséges minimumát.