A cikk letölthető PDF formátumban is.

Bár a polgári jogi kodifikációról szóló 1050/1998. (IV. 24.) Korm. határozat egy új Polgári Törvénykönyv kidolgozását tűzte ki feladatul, a munka szükségszerűen hosszú határidejére tekintettel annak lehetőségét is nyitva hagyta, hogy szükség esetén az új törvény megalkotása előtt is el lehessen végezni a halaszthatatlan módosításokat a jelenleg hatályos Ptk.-n. Igaz, hogy a kormányhatározat azt is előírta, hogy ezeknek az előrehozott jogalkotási feladatoknak a listája rövid határidő alatt készüljön el, ám ez a lista nem lehetett teljes, hiszen nem lehetett előre látni, hogy időközben milyen újabb, szintén halaszthatatlannak látszó módosítási igények merülnek fel.

Egy ilyen, időközben felvetődött jogszabály-módosítási igény terméke az a sajtóban is széles körben ismertetett, s szakmai rendezvényeken is vitatott jogszabálytervezet, amely címe szerint a személyhez fűződő jogok törvényi szabályozásának módosításáról szól, valójában azonban ennél is átfogóbb változásokat irányozna elő. A kialakult gyakorlatnak megfelelően a tervezetet az Igazságügyi Minisztérium véleményezés céljából megküldte a Polgári Jogi Kodifikációs Bizottság elnöke részére, aki pedig a tervezet megvitatása érdekében 2000. október 20-ára összehívta a Kodifikációs Szerkesztőbizottság ülését. Annak érdekében, hogy az ülésen elhangzott vélemények és érvek kellő megvilágításban kerülhessenek ismertetésre, szükségesnek látszik a törvénymódosítási tervezet néhány alapvető jelentőségű elemének bemutatása – hangsúlyozva, hogy a tervezet teljes körű ismertetésére nem vállalkozhatunk. Nem mellőzhetjük viszont az idézett szabályokhoz a kormányelőterjesztés által fűzött indokolás legfontosabb elemeinek felvillantását, hiszen csak így nyerhetünk viszonylag teljes képet a vitatott kérdésekről.

A törvénytervezet a személyhez fűződő jogok polgári jogi védelmével foglalkozva nemcsak a Ptk.-t, hanem – igaz csekély mértékben – a Polgári perrendtartásról szóló törvényt és a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvényt is érintené. A Ptk.-n belül a módosítás nem korlátozódna a személyhez és a szellemi alkotásokhoz fűződő jogokkal foglalkozó VII. fejezetre, hanem a bevezető rendelkezéseket és a kártérítési szabályokat is érintené.

Rögtön az 1. § (1) bekezdés első mondatának szövege megváltozna. Eszerint: “ez a törvény a természetes személyek és jogi személyek, valamint más szervezetek alapvető személyi és vagyoni viszonyait szabályozza.” A polgári jogi jogalanyok körének egyszerűbb és pontosabb meghatározásán túl egy technikainak tűnő módosulás érdemel figyelmet. Míg a jelenlegi szöveg a személyek vagyoni és egyes személyi viszonyainak szabályozásáról szól, addig a tervezet a sorrendet megfordítaná. Az előterjesztés tanúsága szerint tudatos és értékítéletet kifejező változásról lenne szó az alábbiak szerint. “A szocialista jogfelfogás, amely az alapvető emberi jogokat jellemzően állampolgári kötelezettségként értelmezte, nem ismerhette el a magánjogi szabályozás gondolat-morális sarokpontjaként a személyhez fűződő jogokat. Ehhez képest még a magánszemélyeknek a társadalmi tulajdon dominanciája mellett korlátozottan gyakorolható vagyoni jogai is elsőbbséget élveztek az ún. személyi jogokhoz képest. A javaslat a »vagyoni« és »személyi jogok« sorrendjének felcserélésével nem csupán jelképes korrekcióra tesz kísérletet, hanem a Ptk. alapelvi szabályozásában is érvényre kívánja juttatni az alapjogok hierarchiájából következő jogvédelmi sorrendet.”

A tervezet a polgári jogi viszonyokra vonatkozó más jogszabályoknak a Ptk.-val összhangban történő értelmezésére vonatkozó követelményét [1. § (1) bek. második mondat] érintetlenül hagyta, jelentősen átalakítaná viszont a Ptk. értelmezésére vonatkozó 1. § (2) bekezdést. A javaslat szerint “a törvény rendelkezéseit a Magyar Köztársaság Alkotmányával, az alkotmányos alapjogokkal és az alkotmányos elvekkel – figyelembe véve az alkotmánybírósági határozatok mindenkire nézve kötelező rendelkezéseit is -, valamint a Legfelsőbb Bíróság jogegységi eljárásban hozott határozataival, továbbá a Magyar Köztársaság gazdasági és társadalmi rendjével összhangban kell értelmezni.” Az előterjesztés szerint ezzel a módosítással “a javaslat célja annak explicitté tétele, hogy a polgári jog alapelveinek és tételes előírásainak az értelmezése nem szakadhat el az alaptörvényből kiolvasható értékrendtől.

A Ptk. 2. §-a is jelentős tartalmi változásokon menne át. Egyrészt a védendő alanyi jogok körét kiegészítené a tervezet az alkotmányos alapjogokkal, másrészt pedig a rendeltetésszerű joggyakorlás kereteinek kijelölésekor kifejezetten utal a Ptk. értelmezésénél figyelembe veendő szempontokra, vagyis az Alkotmány rendelkezéseire, az alkotmányos alapjogokra és az alkotmányos elvekre, amelyek ebben az értelemben a polgári alanyi jogok gyakorlásának korlátaiként érvényesülhetnének. Ez egyébként azzal a következménnyel járna, hogy “a jogalany számára a tételes jog által biztosított cselekvési lehetőség tartalmi korlátait adott esetben az ún. alapjogi bíráskodás keretében kell kijelölni” (Kormányelőterjesztés 8. oldal).

A tervezet hatályon kívül helyezné a Ptk.-nak az Alkotmány által elismert tulajdoni formák védelmére vonatkozó alapelvét. Ennek oka is a személyhez fűződő jogok “emancipációjában” keresendő. Ha ugyanis a vagyoni viszonyoktól független személyiségi jogok polgári jogi jelentőségét elismerjük, akkor indokolatlan a tulajdon védelmét az egész polgári jogra érvényes alapelvként kiemelni.

A törvénytervezet a Ptk. 75. és 85. §-ai közötti részt annyi ponton módosítaná, illetve kiegészítené, hogy a kodifikációs technikai lehetőségek közül inkább ennek a résznek az összefüggő és teljes körű újraszabályozását választotta a részletekbe menő, nehezen követhető rész-módosítások helyett. Ezzel persze együtt jár, hogy bizonyos rendelkezések változatlan szöveggel kerültek be a javaslatba is.

A tervezet megtartaná a személyhez fűződő jogok törvényi védelméről szóló általános klauzulát, de újonnan rendelkezne arról, hogy hogyan kell kezelni azokat a helyzeteket, amikor különböző személyek személyhez fűződő jogai összeütközésbe kerülnek egymással. Kimondja, hogy “valamely személyhez fűződő jog védelme nem járhat más, e fejezet hatálya alá tartozó jog lényeges tartalmának korlátozásával.”

Kísérletet tenne a tervezet arra, hogy meghatározza az általános személyiségi jog tartalmát. Az alkotmánybírósági gyakorlatból merítő szabály szerint “a személyhez fűződő jogok sérelmét jelenti az élethez és a méltósághoz való jog megsértése, továbbá minden olyan magatartás, amely sérti a személyiség szabad kibontakozásához, az önrendelkezés szabadságához, vagy a magánszférához való jogot (általános személyiségi jog).”

Ebből az általános fogalomból kiindulva határozná meg aztán a tervezet a személyhez fűződő jogok megsértésének különös tényállásait és ezek szankcióit. Ezek közül néhány tervezett újdonság kiemelésre érdemes.

Túlmegy a jelenleg hatályos szabályozáson az a szabály, amely nemcsak a személyes adatok védelmét tekinti a személyiségi jogok szempontjából elengedhetetlennek, hanem személyhez fűződő jogként szabályozza az információk megszerzésének szabadságát is.

A jó hírnév védelmét szolgáló sajtóhelyreigazítás tényállása – a mai kor követelményeihez való igazodás szándékával – a nyomtatott vagy elektronikus sajtó útján való elkövetést vonja szabályozási körébe. A sajtóhelyreigazítás iránti igény mellett megjelenne a sajtóelégtétel intézménye, amit olyankor lehetne igénybe venni, ha valakinek a személyhez fűződő jogát a nyomtatott vagy elektronikus sajtó olyan módon sérti, hogy ez nem ad alapot sajtóhelyreigazításra (vagyis nem valótlan tények közlésével, híresztelésével, illetve való tények hamis színben való feltüntetésével valósul meg). Ilyenkor a jogaiban sértett személy – a törvényben biztosított egyéb igényeken kívül – követelheti olyan közlemény közzétételét, amely számára elégtételt ad. Új rendelkezése a tervezetnek, amellyel az kívánja rendezni, hogy miképpen történjen a sajtóhelyreigazítás, illetve a sajtóelégtétel, ha a jogsértést az internet útján követték el.

A személyhez fűződő jogok szabályozásával kapcsolatos általános koncepcióváltást tükrözi a nem vagyoni kártérítés intézményének kezelése is. A személyhez fűződő jogok megsértésének szankciói között szerepelteti a tervezet a vagyoni és nem vagyoni kártérítés követelésének lehetőségét, s kísérletet tesz a nem vagyoni kártérítés tartalmi szabályozására. Kimondaná a törvény, hogy “a nem vagyoni károkozás (személyi kár) a személyhez fűződő jogok megsértésével valósul meg.” Ezzel párhuzamosan a kötelmi jogi szabályok közül kihagyni rendelné a tervezet a jelenleg hatályos szövegben még fellelhető utalásokat a nem vagyoni károk megtérítésére, hiszen a kötelmi jog vagyoni viszonyokat szabályoz, ott tehát nem lehet helye a nem vagyoni kártérítésnek, ha egyszer azt a személyhez fűződő jogok (és csak e jogok) megsértésének szankciójaként fogjuk föl. A tervezet továbbá a nem vagyoni kártérítés alkalmazásának célját, illetve feltételét is meghatározná a következők szerint. “A nem vagyoni kártérítés célja a személyhez fűződő jogok megsértésével bekövetkező személyi kár orvoslása, továbbá a sértett részére vagyoni elégtétel biztosítása. A jogsértő elégtételként nem vagyoni kártérítés fizetésére akkor kötelezhető, ha ezt – tekintettel az eset összes körülményeire, különösen a jogsértés súlyára, a jogsértő felróható magatartására – a méltányosság megkívánja.”

Az előzőekben vázlatosan, jobbára az elvi jelentőségű változtatási javaslatokra koncentrálva ismertetett tervezet szerkesztőbizottsági vitájában a hozzászólók részben kodifikációs módszertani kérdésekkel, részben tartalmi kérdésekkel foglalkoztak.

A módszertani kérdést illetően szinte egyöntetűen annak a véleményüknek adtak hangot, hogy bár az előterjesztés által is idézett kormányhatározat valóban nem rendelt el szabályozási moratóriumot a polgári jog területén az új Ptk. megalkotásáig, de az előrehozott szabályozásnak csak az lehet az indoka, hogy a szabályozási szükséglet kielégítésével nem lehet megvárni az új kódexet. Minden más esetben pedig az tűnik indokoltnak, hogy a Ptk. szabályozási koncepciójának ismeretében, ahhoz illeszkedve, tehát az új törvényben történjen meg a szabályozás. Különösen így van ez olyan alapvető, koncepcionális kérdéseket feszegető szabályozási tárgyak esetén, mint amilyen a vitatott tervezet által szabályozandó személyhez fűződő jogok, nem is beszélve az ezekhez kapcsolódóan újraszabályozandó alapelvi jelentőségű rendelkezésekről a szabályozás tárgyára, a jogszabály-értelmezésre és a tulajdonvédelmi alapelvre vonatkozóan.

Mindezek olyan elvi kérdések eldöntését igénylik, amelyek a készülő Ptk. egészére kihatással lehetnek, ezért nem szerencsés a koncepcióalkotás folyamata alatt, ad hoc módon, a kérdések sokirányú vizsgálata nélkül állást foglalni, s törvénnyel megkötni a formálódó Ptk.-val kapcsolatos jogalkotói mozgásteret.

Vékás Lajos annak a véleményének adott hangot, hogy a tervezet által felvetett több kérdésben is indokolt lehet a szabályozás, de azok jó része tartalmilag amúgy is a Ptk.-n kívül lenne szabályozandó (így például a sajtójogi szabályok keretében), ezért tehát most nem indokolt a Ptk. módosítása. Utalt arra is, hogy az alapelveket illetően még nem került megvitatásra az a kérdés, hogy lesznek-e az új Ptk.-nak tételesen megfogalmazott alapelvei, ha igen, akkor mik lesznek ezek az alapelvek, s milyen tartalommal nyernek szabályozást. Tekintettel arra, hogy az alapelvek közül az elmúlt évtizedben kiiktatták azokat, amelyek a jelenlegi társadalmi és gazdasági renddel nem összeegyeztethetők, a megmaradt alapelvi rendelkezések pedig nem járnak hátrányos következményekkel, az alapelvek módosítása nem halaszthatatlan feladat.

Lábady Tamás egy területen fejtett ki ellenvéleményt. Szerinte a nem vagyoni kártérítés intézményével kapcsolatban szükséges lenne az előrehozott jogalkotás, mert az Alkotmánybíróságnak a nem vagyoni kártérítés intézményével kapcsolatban hozott – elviekben helyes – döntése, s az azt követő törvényi változások eredményeként jelenleg áttekinthetetlen helyzet alakult ki a gyakorlatban, s úgy tűnik, jogalkotás nélkül nincs remény arra, hogy a bíróságok egységesen és helyesen alkalmazzák a jogintézményt. Sőt, ha a nem vagyoni kártérítés szabálya a kötelmi jogban marad, akkor a bíróságok a tételes jogra támaszkodva csak vagyoni eszközökkel kompenzálható károk esetén alkalmazhatják, s egyáltalán nem biztos, hogy kreatív jogértelmezéssel például a jelenleg is a személyiségi jogsértések szankciójaként rendelkezésre álló egyéb módon való elégtétel adása keretében hajlandóak lesznek nem vagyoni kártérítést megítélni vagyoni eszközökkel nem kompenzálható hátrányokért.

A tartalmi kérdéseket illetően talán a legélesebb vita az alkotmányjog és a polgári jog kapcsolatát, illetve ennek a leendő kódexben való tételes jogi megjelenítését illetően bontakozott ki. Azon túl, hogy ebben a kérdésben is a teljes törvény koncepciójának keretei között lehetne megnyugtatóan állást foglalni, többen utaltak arra, hogy “szereptévesztés” lenne, ha a polgári jog nem polgári jogi viszonyokat próbálna meg szabályozási körébe vonni. Petrik Ferenc egyenesen úgy minősítette a helyzetet, hogy az előterjesztés félreérti a polgári jogi jogviszonyok lényegét, mert olyan viszonyokat is szabályozni kíván, amelyek terén a polgári jog hatástalan. Utalt arra is, hogy az alkotmánybírósági szemlélet nem nyújt biztos támpontot a jogalkalmazónak, mert ez a szemlélet közelebb áll a jogalkotáshoz, mint a jogalkalmazáshoz.

Zlinszky János is úgy értékelte, hogy az alkotmányos elvek hangsúlyozása a polgári jogban veszélyes lehet, mert könnyen a kívánatossal ellentétes eredményre juthatunk. Sok esetben a személyhez fűződő jogok védelme ürügyén nyilvánvaló jogsértő magatartások védelmezése történik. Márpedig a jóhiszemű üzleti forgalom minimális igényeit előnyben kellene részesíteni a személyiségi jogokkal szemben is.

A másik élénk érdeklődést kiváltó tartalmi kérdés a nem vagyoni kártérítés ügye volt. Ezzel kapcsolatban is többen hangsúlyozták, hogy egy ilyen alapvető, az egész kártérítési jog, sőt az egész polgári jog szemléletét, a kódex koncepcióját és szerkezetét érintő kérdést nem lehet ad hoc módon, alapos elméleti viták nélkül elintézni. Ezen túlmenően is érte kritika a tervezetet. Elhangzott olyan vélemény, hogy bármennyire is összefügg a nem vagyoni kártérítés intézménye a személyhez fűződő jogok megsértésével, mégsem lehet függetleníteni a vagyoni viszonyoktól, hiszen a kártérítésre vonatkozó szabályok továbbra is a kötelmi jogban maradnak, s azokat bizonyosan alkalmazni kell majd a nem vagyoni kártérítés esetén is. Kétely fogalmazódott meg azzal kapcsolatban is, hogy vajon hátrányos következmények nélkül lehet-e alkalmazni polgári jogi szankcióként nem vagyoni kártérítést a személyhez fűződő jogok megsértése esetén. Abban is többen egyetértettek, hogy a nem vagyoni kártérítés céljának jogszabályi megfogalmazása felesleges, ugyanakkor ez a célmeghatározás nem képes olyan tényállásként sem működni, ami pontos eligazítást adna a bírósági gyakorlat számára a jogintézmény alkalmazását illetően. Petrik Ferenc szerint egyébként ilyen tényállást csak akkor lehetne megfogalmazni, ha pontosan tisztában lennénk azzal, hogy mit értünk személyiség és személyiségi jogsértés alatt.

Többen bírálták a tervezetet a szabályok koherenciájának hiánya miatt. Ezzel kapcsolatban elhangzott az a vélemény, hogy a szabályozás túlzottan kazuisztikus és nem hagy elegendő teret a kreatív bírói jogalkalmazásnak. Mások pedig az inkoherenciát arra vezették vissza, hogy nem tisztázott a szabályozás vonatkoztatási rendszere.

A fenti érvek és egy sor további részletkérdést illető kritikai észrevételek alapján a Szerkesztőbizottság úgy foglalt állást, hogy nem javasolja a tervezet Kormány elé terjesztését. A vitatott kérdések tisztázása érdekében a Szerkesztőbizottság felkérte a Személyek jogával foglalkozó munkacsoportot, hogy vitassa meg a tervezetet, s a vita alapján hasznosítható eredményeket használja föl a személyek jogára vonatkozó rész-koncepció kidolgozásakor.