A cikk letölthető PDF formátumban is.

A polgári jog, amely a jogágak közül a piacgazdaság logikáját elsősorban hordozza a jogalkalmazási tapasztalatok szerint tartalmi megújuláson megy keresztül és ez jelenti az olyan klasszikus jogintézményeinek tartalmi megújulását is, mint az érvénytelenség. Utalhatunk az érvénytelenségi okok közül a jogszabályba ütköző, nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütköző szerződések problémájára, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás közötti feltűnő aránytalansággal összefüggő fellángoló vitákra, az általános szerződési feltételek és tisztességtelen szerződési kikötések újszerű jogalkotási-joggyakorlati kérdéseire, vagy a képviseleti jog és alakszerűség (cégszerű aláírás) egymással összefüggő, elsősorban az üzleti kapcsolatokban felmerült értelmezési nehézségeire. Hasonló problémákat vet fel az érvénytelenség jogkövetkezményeinek, így az eredeti állapot helyreállításának a gyakorlata, ezzel összefüggésben az is, hogy a semmisség körében a bíróság hivatalbóli eljárása meddig terjed, illetve mennyiben szükséges ebben a körben is egyfajta újabb szemlélet kialakítása. A tanulmány az érvénytelenség valamennyi joggyakorlati aspektusára nem tér ki, szűkebben elsősorban a jogszabályba ütköző és a nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütköző szerződések, valamint a semmisségi jogkövetkezmények aktuális jogalkalmazási problémáit kívánja körüljárni.

A jogszabályba ütköző, illetve a nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütköző szerződések megítélésének egyik alapkérdése: a szerződés érvénytelensége csak a polgári jogág keretei között fejtheti ki a hatását, vagy pedig ennél általánosabb jogi eszközként is alkalmazható, más szavakkal: csak a polgári jogág kógens szabályainak sérelme okoz érvénytelenséget, vagy más jogágak szabályait sértő szerződések is az érvénytelenség jogkövetkezményével járnak, még tágabban az erkölcsi normák sérelme releváns-e, illetve mikor és mennyiben a polgári jogág, az érvénytelenség szempontjából. A válaszhoz szükségesnek látszik bevezetőül rövid kitérőt tenni az érvénytelenségnek a téma szempontjából lényeges jogi vonásaira.

a) Az érvénytelenség nemcsak a polgári jogág, és azon belül nemcsak a szerződési jog intézménye.1 A tanulmány mégis a jogintézményt a klasszikus értelmében, kifejezetten szerződési jogi kategóriaként kezeli. Az érvénytelenség tehát a szerződéshez, közelebbről a szerződés keletkezési folyamatához kapcsolódó jogintézmény, amely a szerződés megkötésének valamilyen rendellenessége miatt a felek által célzott joghatás beálltát kizárja. Egyfelől nevesíti a szerződéskötés rendellenességeit, vagyis az érvénytelenségi okokat, másfelől rendezi, milyen jogkövetkezményekkel jár, ha az adott szerződés megkötése során érvénytelenségi ok merült fel. Közelebbről ez azt jelenti, hogy az érvénytelenségi ok miatt nem állhat be az a joghatás, amit a felek a szerződéskötéssel elérni szándékoztak, feltéve, hogy a rendellenesség nem küszöbölhető ki. Az érvénytelenség tehát egyik oldalról az érvénytelenségi okok rendszerét tartalmazza, a másik oldala pedig a szankciós jogkövetkezményeket jelenti.

b) A jogintézményt a komplexitás jellemzi: az, hogy egy szerződés érvénytelen, nemcsak annyit jelent, hogy abban valamilyen érvénytelenségi ok van, hanem azt is, hogy mit kell tenni az ilyen (érvénytelen) szerződéssel. Az érvénytelenségi okok rendszeréhez szervesen kapcsolódik az érvénytelenség szankciós oldala, amely arra ad választ, hogy az érvénytelenséget okozó magatartás milyen beavatkozást vált ki a szerződés megkötésének mechanizmusában. Az érvénytelenség, mint szankció azt jelenti, hogy az érvénytelenségi ok meglétéig a szerződéshez a felek által célzott joghatás nem fűződhet, beállását a polgári jog kizárja. A felek a szerződéshez általában azt a célzott joghatást kívánják fűzni, hogy a szerződést a másik fél (mindkét fél) kötelezően betartsa (szerződési kötőerő), illetve ha a másik fél önként a szerződésben foglaltakat mégsem tartaná be, úgy a szerződés teljesítése vele szemben állami eszközökkel kikényszeríthetővé váljék (a szerződés kikényszeríthetősége). Az érvénytelenség lényegi szankciós vonása, hogy éppen ezt a célzott joghatást zárja ki; az érvénytelen szerződés nem köti a szerződő feleket (érvénytelen szerződést nem kell teljesíteni), illetve az érvénytelen szerződést állami-bírósági úton kikényszeríteni nem lehet. A jogintézmény lényegét a törvényi szabályozás két, egymással egyenrangú módon fejezi ki.

– A jogviszony felszámolása: ebben az esetben a jog olyan helyzet megteremtésére törekszik, mintha a felek a szerződést meg sem kötötték volna. Más jogi módszereket kíván e szankció következetes alkalmazása akkor, ha a szerződés alapján már történt árumozgás, és mást akkor, ha a teljesítésre még nem került sor. Mindkét esetre vonatkozik, hogy az érvénytelenség miatt a szerződés teljesítése – további teljesítése – nem követelhető. Ahol teljesítésre még nem került sor, a célzott joghatás kizárása ezáltal meg is valósult, ahol viszont történt árumozgás, további beavatkozásra is szükség van. A jogviszony tökéletes felszámolása úgy képzelhető el, ha a szerződés megkötése előtti, eredeti állapotot állítjuk vissza, minden ezt követő árumozgást a visszájára fordítunk. Az érvénytelenség ebben az esetben az addig nyújtott szolgáltatások visszaadását (in integrum restitutió) jelenti. Az eredeti állapot helyreállítása azonban nem alkalmazható minden érvénytelen szerződésre, a teljesített szolgáltatások egy része fogalmilag nem adható vissza, a szerződéskötés előtti állapotot előidézni lehetetlen. Kizárt azoknál a szerződéseknél, ahol a szolgáltatás valamilyen tevékenységben (pl. tartás, megbízás, letét) vagy használatban (pl. bérlet, haszonbérlet) áll, a tevékenységet vagy a használatot meg nem történtté tenni nem lehet. Mivel a teljesített szolgáltatás természeténél fogva irreverzibilis jellegű, szükségmegoldásként a jog a bíróságot hatalmazza fel arra, hogy az érvénytelen szerződést konstitutív hatályú ítéletével a határozathozatalig hatályossá nyilvánítsa, és a szerződést csak ettől kezdődően, a jövőre szólóan (ex nunc hatállyal) számolja fel. A jövőben további szolgáltatással a felek egymásnak nem tartozhatnak, és a hatályossá nyilvánításig terjedő idő alatt nyújtott szolgáltatás ellenértékének a megtérítéséről a bíróságnak intézkednie kell.

Az eredeti állapot helyreállítása (ex tunc hatályú érvénytelenség), illetve a szerződés jövőre szóló felszámolása közül elsősorban az eredeti állapot helyreállítására kell törekedni. Ezért az eredetileg reverzibilis, utólag azonban irreverzibilissé vált szolgáltatások esetén az eredeti állapot helyreállítása megvalósítható: pénzbeli ellenértéket akkor lehet megállapítani visszajáró szolgáltatásként, ha a természetbeli visszaadás valamilyen okból (pl. a dolog elidegenítése, elpusztulása, felhasználása stb.) folytán utóbb nem lehetséges (Legfelsőbb Bíróság PK 32. számú állásfoglalás).

Az érvénytelen szerződés érvényessé nyilvánítása: az érvénytelenség, mint szankció a felek által célzott joghatást azért zárja ki, mert a szerződés megkötése folyamatában valamilyen rendellenesség, érvénytelenségi ok merült fel. Nincs szükség e jogkövetkezmény fenntartására, ha az érvénytelenség oka utóbb kiküszöbölhető, és így a szerződés megmenthető. A jog ebben az esetben olyan helyzet megteremtésére törekszik, mintha a felek már eredetileg is érvényes szerződést kötöttek volna. Amennyiben az érvénytelenség oka megszüntethető, a törvény a bíróságot feljogosítja, hogy a szerződés tartalmát megfelelően módosítsa és a szerződést – most már az érvénytelen rész nélkül, módosított tartalommal – érvényessé nyilvánítsa (ex tunc hatályú érvényessé nyilvánítás). Az érvényessé nyilvánított szerződés alapján a felek a továbbiakban is kölcsönös teljesítéssel tartoznak egymásnak, sőt a szerződés megszegése miatti igényeiket is érvényesíthetik.

Nyomatékkal szükséges hangsúlyozni, hogy a szerződés “felszámolása” (az eredeti állapot helyreállítása, Ptk. 327. § (1) bekezdés), illetve a szerződés “megmentése” [a szerződés érvényessé nyilvánítása Ptk. 237. § (2) bekezdés] a törvényi szabályozás szintjén is egymással teljesen egyenértékű jogkövetkezmények,2 az újabb jogi jelenségek pedig egyértelműen a szerződés megmentése irányában hatnak. Elsősorban az üzletszerű gazdasági kapcsolatok kívánják azt a célszerűbb megoldást, amely a célzott joghatás kizárását nem a jogviszony teljes felszámolásával kívánja elérni, hanem az egyébként működő szerződésben az érvénytelenség okát szünteti meg és a módosított tartalommal a szerződés érvényessége elé akadályt nem gördít.

A részleges érvénytelenség: a működő szerződések megmentését célozza a törvényi szabályozás a részleges érvénytelenség főszabállyá tételével, ha ugyanis a szerződés részben érvénytelen, az egész szerződés csak akkor dől meg, ha a felek azt az érvénytelen rész nélkül nem kötötték volna meg. A részleges érvénytelenség a célját tekintve mutat rokon vonásokat az érvénytelenség okának kiküszöbölésével, a működése azonban más jellegű. Az érvénytelenségi ok ilyenkor csak a szerződés bizonyos részét, egyes szerződéses kikötéseket érint, amelyek természetesen részei az egységes szerződési megállapodásnak. A jogkövetkezmények alkalmazása elvileg kétféle lehet: az egységes szerződéses megállapodásból kiindulva az érvénytelen kikötés az egész szerződés érvénytelenségét okozza, vagy pedig az érvénytelenség kizárólag az érvénytelen rész, kikötés tekintetében áll be. A főszabály az, hogy csak a szerződés meghatározott részére áll be az érvénytelenség. Az érintett részkikötés tekintetében azonban már alkalmazni lehet az érvénytelenség általános jogkövetkezményeit: az adott rész tekintetében az eredeti állapot helyreállítását (hatályossá nyilvánítást), vagy etekintetben az érvénytelenség ok kiküszöbölését, és a szerződés e részének is érvényessé nyilvánítását.

c) Az érvénytelenség gyakran említett vonása, hogy objektív: jogkövetkezményeinek beállta szempontjából nincs jelentősége az ügyletkötő felek jó- vagy rosszhiszemű magatartásának. Objektív természete elvontan, általános vonásként igaz; az érvénytelenségi okok egy része ugyanis olyan, amely független a szerződő felek (felróható) magatartásától, az érvénytelenség a felek magatartásának milyenségétől függetlenül is beáll. Az érvénytelenségi okok egy másik része viszont feltételezi a felek (valamelyikének) felróható eljárását, ilyenkor valójában az érvénytelenség felróható (rosszhiszemű, csalárd) magatartást szankcionál. Más érvénytelenségi okoknál azonban ez a körülmény közömbös.

Az objektív vonás arra utal, hogy az érvénytelenség nem “büntetés”, a szerződés érvénytelenségének elsődlegesen nem az az oka, hogy a felek vagy valamelyikük felróható, rosszhiszemű, csalárd magatartást tanúsított. Az érvénytelenség elsősorban nem a felekre hatni kívánó szankció, hanem az a feladata, hogy megakadályozza a piaci árukapcsolatok normális rendjét megzavaró, abnormális áruviszonyok kialakulását és beteljesedését, vagyis elsősorban nem a feleket, hanem általánosabban a piaci áruviszonyok rendjét kívánja védeni. A két vonás persze szorosan összefügg, az érvénytelenségi okok valamelyik fél számára általában azért sérelmesek, mert a normális árukapcsolatokhoz fűződő alapvető érdekeit sértik. Az érvénytelenségben tehát kifejeződik a polgári jogág alapvető feladata, a vagyoni-árucsereviszonyok védelme, a jogág speciális reparatív-helyreállító eszközeivel, szankcióival.

Mindebből és az érvénytelenség komplexitásából az is következik, az érvénytelenségi ok feltételezi, hogy az érvénytelenség szankciós mechanizmusa képes a rendellenességet orvosolni. Értelmetlen dolog a szerződés megkötésének olyan rendellenességét érvénytelenségi okként deklarálni, amelyre az érvénytelenség, mint szankció egyszerűen nem alkalmazható. A téma szempontjából: értelmetlen az olyan más jogági jogszabályba ütköző szerződést érvénytelennek minősíteni, ahol az érvénytelenség polgári jogi szankcióként a hatását kifejteni nem tudja, szankciós szempontból az ilyen szerződéssel nem tud mit kezdeni.

Visszatérve a kiinduló kérdéshez; az érvénytelenség a polgári jogágon kívül tágabb körben – más jogági vagy erkölcsi norma sérelme esetén – csak akkor alkalmazható indokoltan és eredményesen, ha a röviden felvázolt jogági jellemzői, vonásai alapján a szerepét, funkcióját adott körben érdemlegesen be tudja tölteni.

I. A jogszabályba ütköző szerződések

A szerződés megkötésének lényeges vonása a jogilag szabad, befolyásmentes akarat kifejlődése és az alakszerűségi követelményeknek is megfelelő akaratnyilvánítás, a szabályszerű akaratmegegyezés azonban a szerződésnek csak az egyik, formai oldala. A szerződés másik, lényeges tartalmi oldala az a joghatás, amelyet a felek elérni kívánnak, és amely a szerződés tartalmát képező jogokban és kötelezettségekben, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás viszonyában testesül meg. Alapvető elv, hogy a felek a szerződés tartalmát szabadon állapítják meg [Ptk. 200. § (1) bekezdés]. Az elérni kívánt joghatás a felek akarat megegyezésétől függ, a főszabály alól azonban lényeges kivételek vannak: – nem ütközhet a szerződés jogszabályba, vagy nem irányulhat jogszabály megkerülésére (tilos szerződések); – nem ütközhet nyilvánvalóan a jó erkölcs követelményébe; – nem eredményezheti a szerződési egyenértékűség és egyenjogúság (mellérendeltség) durva sérelmét; – nem irányulhat eleve lehetetlen célra.

Ha a felek a szerződés tartalmát mégis e törvényi korlátok megsértésével határozzák meg, a szerződés a célzott joghatás hibája folytán lesz érvénytelen.

A Ptk. 200. § (2) bekezdése úgy rendelkezik, semmis az a szerződés, amely jogszabályba ütközik, vagy amelyet jogszabály megkerülésével kötöttek, kivéve, ha ahhoz a jogszabály más jogkövetkezményt fűz.

1. Amennyiben polgári jogszabály – a Ptk. vagy más polgári jogi szabály – kivételesen kógens rendelkezést tartalmaz, az ebbe ütköző szerződés (kikötés) érvénytelen, semmis. Az érvénytelenségi jogkövetkezményeit – az érvénytelenség szankciós oldalát -akkor (és csak akkor) nem lehet alkalmazni, ha a Ptk. (vagy más polgári jogi jogszabály) egyúttal azt is tartalmazza, hogy a kógens rendelkezésnek milyen más – az érvénytelenség helyett alkalmazandó – jogkövetkezménye van. A “más jogkövetkezmény” értelme helyesen tehát az, hogy a jogszabály a megsértéséhez az érvénytelenség helyett alkalmaz más polgári jogi jogkövetkezményt; annak nincs akadálya, hogy a törvény a jogsértéshez kapcsolódóan – az esetleges érvénytelenség mellett – további (“többlet”) szankciót írjon elő.

Más jogkövetkezményt írnak elő pl. azok a kógens rendelkezések, amelyek a szerződés kötelező tartalmát írják elő. Ha a felek ettől eltérnek, a szerződésre nem az érvénytelenség jogkövetkezményeit kell alkalmazni, hanem a szerződés a kógens tartalmú rendelkezésnek megfelelően alakul, az lesz a szerződés része. Ez arra az esetre is vonatkozik, ha a kógencia csak az egyik felet érinti, a polgári jogszabály érvényesülése ilyenkor is mindenképp kötelező, az egyoldalú kógencia éppen a másik felet kívánja rendszerint védelemben részesíteni. Például a Ptk. 567. § (1) bekezdése szerint a biztosítási szerződésre vonatkozó fejezet rendelkezéseitől a biztosítási szabályzat és a felek szerződése a biztosított hátrányára a törvény kifejezett engedélye nélkül nem térhet el, amennyiben a biztosítási szerződésbe mégis ilyen kikötés kerülne, a szerződés nem érvénytelen, hanem a Ptk. szerinti tartalommal érvényes. Hasonlóképpen a Ptk. 314. § (2) bekezdése szerint a szerződésszegésért való felelősséget jogszabályi kivételektől eltekintve nem lehet kizárni és korlátozni, a kikötés érvénytelensége annyit jelent, hogy a szerződés egyébként a felelősségkizáró klauzula nélkül lesz érvényes. Megjegyezzük, a részleges érvénytelenség a most írt esetektől különbözik, a részleges érvénytelenségnél külön jogszabályi rendelkezés nem tartalmaz más jogkövetkezményt, hanem valójában az érvénytelenség jogkövetkezményeit kell alkalmazni, de nem a szerződés egészére, hanem az érvénytelenségi okkal érintett részére vonatkozóan.

A más jogkövetkezmény nemcsak azt jelenti, hogy a kógens jogszabályi rendelkezés válik kötelezően a szerződés tartalmává. A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, pl. számos olyan tiltott magatartást fogalmaz meg, amely a szerződéskötésre, a szerződés tartalmára, a célzott jogi hatásra vonatkozik (különösen a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés esetei). Az egyébként magánjogi szerződéses jogsértésekhez azonban a versenytörvény külön, speciálisan szabályozott jogkövetkezményeket és eljárási rendet kapcsol, vagyis a tiltott tartalommal az érintett szerződések ugyan jogszabályba – a versenytörvénybe – ütköznek, azonban az adott jogszabály (a versenytörvény) az érvénytelenség helyett más jogkövetkezményeket fűz a jogszabályba ütköző magatartáshoz.

Összefoglalva:

Kógens polgári jogszabályba ütköző szerződés esetén az érvénytelenség jogkövetkezményei csak akkor nem alkalmazhatók, ha a polgári jogszabály az érvénytelenség helyett alkalmaz más jogkövetkezményt.

– Az érvénytelenség helyett alkalmazandó más jogkövetkezmény lehet az, hogy a kógens jogszabályi rendelkezés válik a szerződés tartalmává, illetve a kógens rendelkezéssel ellentétes, abba ütköző kikötés nem válik a szerződés részévé (ún. “nem írottnak” kell tekinteni). Megjegyezzük, ez a fajta érvénytelenség a speciális társasági jogi szabályozás ellenére a társasági szerződésekre is megfelelően irányadó.

– Más jogkövetkezmény továbbá az is, ha külön törvény (pl. versenytörvény) az egyébként magánjogi rendelkezéseit sértő, tiltott szerződésekhez az érvénytelenség helyett eltérő, másféle anyagi jogi és eljárásjogi szankciórendszert kapcsol (ha az érvénytelenséget emellett mégis alkalmazni kívánja, ezt a külön törvénynek ez esetben kifejezetten tartalmaznia kell).

2. Más jogágak szabályaiba ütköző szerződések

A nem polgári jogi, hanem más jogágak – főként a közigazgatási jog, pénzügyi jog, büntetőjog, munkajog – szabályainak a megsértése az érvénytelenség szempontjából differenciált közelítést igényel. A más jogági kötelező normák ugyanis a megsértésük esetére csaknem mindig tartalmaznak saját jogági jogkövetkezményt, szankciót, amiből formálisan olyan következtetésre lehetne jutni, hogy a más jogági szabályok megsértése a polgári jogi szerződés érvénytelenségét nem okozhatja (van olyan felfogás, amely a “jogszabályba ütköző szerződések” alatt kizárólag csak a polgári jogi kógens jogszabályokba ütköző szerződést érti, és kizárja az érvénytelenség köréből a más jogági jogszabályokba ütköző szerződéseket). Valójában ebben a körben különösen igaz, a “más jogkövetkezmény” értelme helyesen az, hogy a jogszabály a megsértéséhez az érvénytelenség helyett alkalmazzon más jogi jogkövetkezményt. Önmagában a más jogágak jogszabálysértés miatt alkalmazott szankciói nem a polgári jogi szerződés érvényességét érintik, nem ugyanarra a jogsérelemre kívánnak reagálni. A közigazgatási bírság, eltiltás, vagy a büntetőjogi büntetés nyilvánvalóan nem a jogszabályba ütköző szerződés szankciója, e más jogági szankciók tehát az érvénytelenség alkalmazását önmagában nem zárják ki. Az érvénytelenség és a más jogági büntetés az egyazon magatartással megvalósuló, de nem ugyanazt a jogsértést értékeli, ezért nem “más jogkövetkezmény”. Más oldalról az is helytelen eredményre vezetne, ha bármilyen más jogági jogszabály, kötelező jogi norma sérelme automatikusan a polgári jogi szerződés érvénytelenségét is okozná. A differenciált közelítés szükségessége hangsúlyosan merült fel a joggyakorlatban, az ún. kontárszerződések megítélése során.

Kontárszerződések az olyan vállalkozási szerződések, ahol a vállalkozó nem rendelkezik a tevékenység folytatásához szükséges engedéllyel (vállalkozói igazolvánnyal vagy más képesítési engedéllyel), ezért a szerződés az egyéni vállalkozás általános szabályait, illetve a konkrét tevékenységre vonatkozó képesítési, a szakma gyakorlására irányadó egyéb jogszabályi előírásokat sérti. Az ilyen vállalkozási szerződéseket a Legfelsőbb Bíróság közzétett eseti döntései alapján a bírói gyakorlat hosszú évtizedeken keresztül jogszabályba ütközőnek, ezért semmisnek minősítette. A kereseti kérelemtől függetlenül az érvénytelenséget hivatalból észlelte, a felek között mesterséges elszámolást alkalmazott, az esetleges hibás teljesítés jogkövetkezményei helyett a kártérítést alkalmazta. Az ítélkezési gyakorlatban változást a Legfelsőbb Bíróságon 1993. szeptemberben tartott polgári konzultatív tanácskozás hozott, ahol az előterjesztett vitaanyag alapján a tanácskozás megállapította, hogy a kérdésben kialakult bírói gyakorlat idejétmúlt, nem tartható fenn, és ajánlást fogalmazott meg egy újfajta bírói gyakorlat kialakításához (megjelent a Bírósági Határozatok 1993/12. szám Fórum rovatában). Az ajánlás szerint ma is időszerű a Kúria 53. számú (1932. június 21-én kelt) jogegységi döntésében kifejtett iránymutatás: “Ha bizonyos ügyletekkel való iparszerű foglalkozást jogszabály hatósági jogosítványhoz (iparigazolványhoz, iparengedélyhez vagy más nemű engedélyhez) köt, akkor az a körülmény, hogy az ügyletet – esetleg iparszerűen űzött foglalkozás keretében – olyan személy kötötte, aki az említett hatósági igazolvánnyal nem rendelkezik: magának az ügyletnek az érvényességét nem érinti, kivéve, ha az a jogszabály az ügyletet kifejezetten semmisnek nyilvánítja, vagy ha az ügylet tartalma más jogszabályba vagy a jó erkölcsbe ütközik, vagy ha a magánjog szabályai szerint megtámadható”. A döntésben kifejezett elv azért is rendkívül időszerű, mert a Kúria nemcsak az iparengedély hiányának következményeit vizsgálta, hanem több, különböző engedélyhez kötött tevékenységnek (pl. bankügyletek, értékpapír kereskedés, pénzkölcsön és ingatlanközvetítés) a tárgyában született egymással ellentétes tartalmú döntések részletes elemzéséből vonta is a következtetését. Álláspontja szerint minden egyes jogszabály egyedi értelmezése útján kell azt megállapítani, hogy a jogalkotó szándéka kiterjed-e a szerződés ügyleti hatályának megszüntetésére vagy sem. Általában akkor lehet arra következtetni, hogy a jogalkotó szándéka a más jogági norma megsértése esetén a szerződés érvénytelenségére is kiterjedt, ha a (más jogági) törvény a szerződés felek által meghatározott tartalmát, vagy az abban kikötött szolgáltatást tiltja. Egyéb esetekben a törvény megsértése és a büntetés kilátásba helyezése önmagában még nem teszi semmissé az ügyletet.

A Legfelsőbb Bíróság a konzultatív tanácskozáson ilyen elvek alapján fogalmazta meg ajánlását:

– a vállalkozói igazolvány vagy képesítési előírás nélkül végzett vállalkozói tevékenység önmagában nem teszi semmissé a vállalkozó és a megrendelő közötti szerződést;

– következésképpen a kontárszerződésből ugyanolyan joghatások fakadnak;
mintha a vállalkozó rendelkezett volna ezen megkövetelt engedélyekkel, vagyis a
vállalkozó szavatossági felelősséggel tartozik, a jogvitát a felek szerződése, a Ptk. általános és különös szabályai szerint kell elbírálni.

A bírói gyakorlat a megfogalmazott ajánlást azóta elfogadta és magáévá tett.3

Az ajánlás ugyanakkor szűken a kontárszerződések megítélésére korlátozódik, általánosabban a jogszabályba ütköző szerződésekre – bár visszautal a vitaanyagra – következtetéseket nem fogalmaz meg. A vitaanyagként kezelt tanulmány pedig (történeti kitekintés és az álláspontok érveinek ütköztetése után) a következő lényegi megállapításokat teszi:

– Kiindulópont, hogy a polgári jog a maga sajátos szankciórendszerével milyen különbséget tud tenni az egymástól eltérő jogi helyzetben keletkezett ügyletek között; hogyan húzható meg azoknak a jogszabályoknak a köre, amelyek megsértése a Ptk. 200. § (2) bekezdésében foglalt érvénytelenséget kiváltja. Alapvető a polgári jogi, illetve a közigazgatási jogviszonyok, hatáskörök, valamint jogkövetkezmények elkülönítése. A szerződés tartalmának szabad kialakítása olyan civilisztikai alapjog, amelyet az államigazgatás jogkörébe tartozó közigazgatási szabályok nem szoríthatnak korlátok közé.

– Semmilyen civilisztikai érdek nem fűződik ahhoz, hogy az iparengedély hiányában létrejött, de a feleket hátrányosan nem érintő ügylet, akár egymásközti viszonylatukban, akár jóhiszemű személlyel szemben semmissé váljon. Az érvénytelenség ebben a körben egyébként sem töltheti be szerepét: az elszámoláson alapuló marasztalás az érvényesség elismerése, vagy az érvénytelenség kimondása esetén számottevően nem tér el egymástól. Általában ugyanis az a jellemző, hogy az eredeti állapot helyreállítása csak kivételesen lehetséges, ezért az ilyen szerződést határozathozatalig hatályossá kell nyilvánítani, és rendelkezni kell az ellenszolgáltatás nélkül maradó érték visszatérítéséről. A vállalkozó díja mesterségesen a költségekre nem szorítható, az adó és tb. szabályok sérelme pedig nem tartozhat a bíróság kompetenciájába.

A fenti (ma már aligha vitás) megállapításokon túl a vitaanyag azonban általánosabb érvénnyel a következőket is tartalmazza:

– A Ptk. 200. § (2) bekezdésében írott érvénytelenség kiváltásához az szükséges, hogy a megkötött ügylet tartalmát vagy a kikötött szolgáltatás tárgyát valamely külön jogszabály – azaz maga a jogalkotó – ne csak tilalmazza, hanem ezt meghaladóan a megállapodás érvénytelenségére irányuló akaratát is kifejezésre juttassa. Ha ilyen esetre csupán külön, sajátos, önálló joghátrányt (bírságot, büntetést) állapít meg, az önmagában és automatikusan nem vonja maga után az érintett szerződés megdőlését.

– A Ptk. 200. § (2) bekezdésében írott érvénytelenség feltétele az is, hogy a semmisséget megalapozó tényhez vagy körülményhez más jogszabály egyéb jogkövetkezményt ne fűzzön. Ha a bíróság kifejezett törvényi rendelkezés nélkül vonná le az érvénytelenség jogkövetkezményeit, ugyanazt a jogsértést kétszeresen értékeli, és ennek során különböző jogágakhoz tartozó szankciókat alkalmazna.

Leegyszerűsítve ez azt jelenti, a más jogági jogszabályba ütköző szerződés csak akkor lehet érvénytelen, ha a más jogági szabály kifejezetten, külön érvénytelenné is nyilvánítja a szerződést, illetve a más jogági jogszabály egyéb jogkövetkezményt ugyanahhoz a jogsértéshez nem fűz. Véleményem szerint a Ptk. 200. § (2) bekezdésének ilyen tartalmú értelmezése a jogszabályba ütköző szerződések körét indokolatlanul leszűkítené – lényegesen szűkebb és merevebb, mint a Kúria 53. számú jogegységi döntésében adott elvi határvonal -, és ebben a szűk értelmezésben nem felel meg a joggyakorlat igényeinek sem.

– Egyfelől önmagában az, hogy a jogsértő magatartásra különböző jogágak különböző szankciókkal reagálnak, nem jelenti feltétlenül ugyanannak a jogsértésnek kétszeres értékelését. A különböző szankciókban ugyanis a jogágak eltérő funkciója, szerepe jut kifejezésre, ezért a különböző jogági szankciók nem halmozódnak, hanem a jogsértő magatartáshoz kapcsolódóan egymás mellett más-más hatást kívánnak elérni. Ha pl. egy magatartás bűncselekményt valósít meg, akkor ahhoz egyfelől büntetőjogi büntetés kapcsolódik, másfelől ugyanezen magatartás miatt polgári jogi szempontból – ha a magatartás vagyoni hátrányt okozott – természetesen kártérítési szankció is kapcsolható. Vagyis, ha a – magatartás a büntetőjog, közigazgatási jog, pénzügyi jog stb. szempontjából jogellenes és hozzá az adott jogág represszív szankciója kapcsolódik, ettől a polgári jogi jogellenesség esetén polgári jogi szankció – pl. kártérítés, szerződésszegés, vagy adott esetben az érvénytelenség – ugyancsak kapcsolódhat anélkül, hogy ez a jogsértő magatartás kétszeres értékelését jelentené. Más kérdés, hogy a más jogági jogszabályt sértő szerződés nem jelenti automatikusan és szükségképpen azt, hogy polgári jogi jogellenesség is megvalósult, vagyis a szerződés polgári jogi szempontból érvénytelen lenne.

– Ha a más jogági törvény kifejezetten rögzíti, hogy az adott jogi norma megsértése egyúttal a szerződés semmisségét is okozza, a jogalkotói szándék egyértelmű, értelmezésére szükség nincsen. Ebből nem következik, hogy más esetekben, amikor a más jogági szabály ilyen kifejezett rendelkezést nem tartalmaz, akkor a szerződés érvénytelensége jogszabályba ütközés miatt soha ne lenne megállapítható. A merev szétválasztás helyett a Kúria jogegységi döntésében írt szempont látszik változatlanul helyesnek; minden egyes jogszabály egyedi értelmezése útján kell megállapítani, hogy a jogalkotó szándéka kiterjedt-e a szerződés semmisségére vagy sem. Általában ez megállapítható akkor, ha a törvény a szerződés felek által meghatározott tartalmát vagy az abban kikötött szolgáltatást – vagyis a magatartást – tiltja. Ezt az intenciót tartalmazza a Ptk. 200. § (2) bekezdéséhez fűzött eredeti miniszteri indokolás is; “Lehetséges természetesen, hogy csupán a jogszabályok egybevetéséből tűnik ki, hogy a tilalom megszegéséhez a jogszabály nem semmisséget, hanem más következményt kíván fűzni; nem mindig szükséges tehát, hogy a jogszabály ezt kifejezetten kimondja” (Ptk. miniszteri indokolása 154. oldal).

3. A jogszabályba ütköző szerződések körének közelebbi megragadásához az szükséges tehát, hogy a legfontosabb külön jogszabályokat ebből a szempontból megvizsgáljuk. A gazdasági-üzleti szerződések körében különös jelentősége van a más jogági vagy külön törvények közül a versenytörvénynek, a közbeszerzési eljárásról szóló törvénynek, a pénzügyi szolgáltatásokról és pénzügyi intézményrendszerről szóló törvénynek, az értékpapír befektetésekről szóló törvénynek, a devizakódexnek, a különböző gazdasági tevékenységek engedélyezéséről szóló jogszabályoknak, az állami vagyon hasznosítására, kezelésére, értékesítésére vonatkozó törvénynek, az új fogyasztóvédelmi jogszabályoknak, illetve a Büntető Törvénykönyvnek, főként a gazdasági bűncselekményekkel foglalkozó rendelkezéseinek. Elsősorban ezek azok a más jogági vagy külön törvények, amelyek különböző kötelező előírásokat, illetve tiltásokat fogalmaznak meg, és amelyek kapcsán egyenként szükséges elemezni, hogy valamelyik jogi norma megsértése egyúttal a polgári jogi szerződés érvénytelenségét is okozza-e vagy erre a jogalkotói szándék már nem terjed ki.

a) A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpt.)

A Tpt. olyan, anyagi jogi szempontból alapvetően polgári jogi törvény, amely – a tiltott versenyjogi magatartásokat törvényi tényállásokban nevesíti, és a tiltott magatartásokat fejezetekben csoportosítja (tisztességtelen verseny tilalma; a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalma; a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalma; a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalma);

– a tiltott magatartások elkövetéséhez a törvény külön, alapvetően közigazgatási jellegű (versenyhivatali) eljárást és ennek során kiszabott külön jogkövetkezményeket fűz.

A tiltott, nevesített magatartások jelentős része olyan, amely szerződési szolgáltatásra vonatkozik. A törvényben tiltott magatartással létrejött szerződés tehát a versenytörvénybe ütközik, azonban adott esetben olyan külön jogszabályról van szó, amely a jogsérelemhez – az érvénytelenség helyett – más jogkövetkezményt fűz, ezért a jogszabályba ütköző szerződés ellenére az érvénytelenség nem alkalmazható. Ez magából a törvényből is egyértelműen kitűnik. A Tpt. 11. § (3) bekezdése ugyanis tartalmazza, hogy: “Azokat a jogkövetkezményeket, amelyeket e törvény az (1) bekezdésben meghatározott tilalom megszegéséhez fűz, együttesen kell alkalmazni a Polgári Törvénykönyvben a jogszabályba ütköző szerződésre előírt jogkövetkezményekkel”. A hivatkozott 11. § (1) bekezdés a gazdasági versenykorlátozó megállapodásokat, vagyis a kartelleket tiltja, és a törvény csak az e fejezetben szereplő megállapodásokra juttatja külön kifejezésre, hogy egyúttal a szerződés érvénytelenségének a jogkövetkezményét is alkalmazni kell. A többi, más fejezetben szereplő tiltott magatartásra ilyen kifejezett rendelkezést a törvény nem tartalmaz, amiből következik, hogy azokra a szerződés érvénytelensége nem alkalmazható. A jogalkotói szándékot világosan tükrözi a miniszteri indokolás: “Fontos dogmatikai és gyakorlati probléma a kartell tilalomba ütköző szerződések semmisségének kérdése. Mint ismeretes, a Polgári Törvénykönyv 200. § (2) bekezdése értelmében akkor semmis a jogszabályba ütköző szerződés, ha ahhoz a jogszabály más jogkövetkezményt nem fűz. A Legfelsőbb Bíróság a versenytárgyaláson elkövetett szabálytalanságok ügyében e szabályból kiindulva kimondta: a versenytárgyalási szabályok megsértésével kötött szerződés nem semmis, mivel a jogszabály e szabálytalanságokhoz más jogkövetkezményt fűz4 a joggyakorlat minden bizonnyal ezt az értelmezést tenné magáévá a Tpt. tekintetében is; versenyjogi jogsértést megvalósító szerződésekhez nem társítaná a semmisség jogkövetkezményét, hanem a Tpt.-ben előírt szankciókat alkalmazná. A hazai szabályozás és joggyakorlat jelenlegi helyzetéből adódó probléma úgy oldható meg, ha … egyértelművé tesszük, hogy a versenytörvényben a kartell tilalom megszegéséhez fűzött jogkövetkezmények addicionális jellegűek a Ptk.-ban szabályozott semmisséghez képest… e tekintetben a Ptk.-ban foglalt és a törvényben szabályozott jogkövetkezményeket párhuzamosan kell alkalmazni (11. §)”.

A jogalkotói szándék rögzítése azért is fontos, mert pl. a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés körében a törvény külön tiltja az üzleti kapcsolatokban a tisztességtelen feltételek, indokolatlan előny kikötését vagy másutt a fogyasztók megtévesztésével kötött szerződéseket, mégis egyértelmű, ezek a szerződések önmagukban azért nem semmisek, mert a Tpt. rendelkezéseibe ütköznek, illetve az ott tiltott magatartásokat megvalósítják.

Fontos továbbá azért is, mert a Tpt. 7. § szerint: “Tilos a versenyeztetés – így különösen a versenytárgyalás, pályáztatás, az árverés -, a tőzsdei ügylet tisztaságát bármely módon megsérteni”. E jogszabályhely esetében ugyanakkor a törvényalkotó – az idézett miniszteri indokolásból kitűnően tudatosan – mellőzi azt a kitételt, hogy a tilalom megsértése egyúttal a szerződés semmisségét is okozza, tehát csak a versenytörvényben írt jogkövetkezmények alkalmazhatók. Különösen érthető a jogalkotói szándék a további törvényszöveg tükrében: “E tilalmat csak azokra a magatartásokra kell alkalmazni, amelyeket e törvény más rendelkezése, vagy külön törvény nem szabályoz”. A tilalom tehát szubszidiárius szabály, a versenytörvényt is csak akkor kell alkalmazni, ha más külön jogszabály a versenyeztetést külön nem rendezi. Ilyen külön törvény pl. a közbeszerzési törvény (Ld. miniszteri indokolás), továbbá az állami vagyon értékesítésére, hasznosítására vonatkozó jogszabályok, a felszámolási törvény (Cstv.) és a végrehajtási törvény (Vht.) is.

b) A közbeszerzésekről szóló 1995. évi XL. törvény

A törvény valójában magánjogi kérdést, a szerződés megkötését szabályozza meghatározott körben, közelebbről milyen alanyi kör (állami, önkormányzati szervek), milyen értékű és jellegű szerződési szolgáltatásokra, milyen eljárás és formai szabályok megtartása eredményeként köthetnek szerződést.

Tartalmazza azt is, hogy “a közbeszerzési eljárás során megkötött szerződésekre egyebekben – a törvényben írt eltérésekkel – a Ptk. rendelkezéseit alkalmazni kell”. Ugyanakkor a közbeszerzési törvény a jogsérelmek esetére külön fórumot (Közbeszerzési Döntőbizottság) és külön eljárási rendet írt elő, ahol az eljáró lényegében közigazgatási szerv a jogsértések esetére határozatában külön jogkövetkezményeket alkalmazhat. Ebből a joggyakorlat azt a következtetést vonta le, hogy a közbeszerzési eljárás során kötött szerződésekre a semmisség jogkövetkezményei nem alkalmazhatók akkor sem, ha a közbeszerzési törvény valamely kógens rendelkezését a szerződést kötő felek megsértették. Ilyen esetben ugyanis a külön törvény más jogkövetkezményt ír elő és csak a Közbeszerzési Döntőbizottság járhat el. Más kérdés, hogy az így megkötött szerződés érvénytelenségét más ok miatt rendes bíróság előtt lehet kérni, illetve a szerződéskötéssel összefüggő más igény (pl. kártérítés) címén ugyancsak a rendes bíróság előtt lehet fellépni.

A közbeszerzésekről szóló törvényt módosító, 1999. szeptember 1. napján hatályba lépő, 1999. évi LX. törvény azonban a törvény új, 88. § (7) bekezdését vezeti be: “Az e törvény szerinti jogkövetkezmények alkalmazása nem zárja ki a Ptk. 200. § (2) bekezdésének alkalmazását az e törvénybe ütköző módon kötött szerződés semmisségének megállapítása tekintetében”. A törvényalkotó ezzel külön kifejezésre juttatta, hogy a közbeszerzési törvényt sértő szerződéskötések nem csak a külön jogszabályban írt jogkövetkezményekkel járnak, hanem egyúttal a szerződés semmisségét is okozzák. A hatálybalépést követő időpontban közbeszerzési eljárás keretében kötött szerződéseknél tehát a törvény sérelme semmisséget okoz.

c) Az állami vagyon értékesítésére és hasznosítására kötött szerződések

Az állam tulajdonában álló vagyon vagy kincstári vagyonként, vagy az állam vállalkozói vagyonaként jelenik meg. A kincstári vagyon tekintetében a tulajdonosi jogok gyakorlását a Kincstári Vagyoni Igazgatóság látja el és a polgári jogi jogviszonyokban az államot képviseli. A kincstári vagyont a KVI értékesítheti, koncesszióba adhatja, illetve ún. vagyonkezelési szerződést köthet arra. Az ebben a körben létrejövő szerződések megkötésének előfeltételeit, speciális szabályait külön jogszabályok rendezik (az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, működési rendjéről szóló 217/98. (XII. 30.) Korm. rendelet, a kincstári vagyon kezeléséről, érlékesítéséről szóló 183/1996. (XII. 11.) Korm. rendelet, a kincstári vagyon értékesítésére vonatkozó versenyeztetési szabályzatról szóló 1048/1997. (V. 13.) Korm. határozat, a koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény).

Az Áht. külön is rögzíti, hogy a kincstári vagyon értékesítésére vonatkozó jogszabályok megsértésével kötött szerződés – a polgári jog szabályai szerint is – semmis. A jogalkotó tehát külön kifejezésre juttatta, hogy a felsorolt jogszabályokba ütköző szerződések – az egyéb jogkövetkezmények mellett – polgári jogi érvénytelenséget is okoznak.

– Az állam vállalkozói vagyonáról az 1995. évi XXXIX. törvény rendelkezik, az állam tulajdonosi jogait etekintetben az ÁpV Rt. gyakorolja. A privatizációs törvény szabályozza, hogy az állami vagyon átruházására irányuló adásvételi szerződést, illetve az időleges hasznosítására irányuló vagyonkezelési szerződéseket milyen előfeltételek, eljárás után – milyen privatizációs technikák betartásával – lehet megkötni (versenyeztetés, egyszerűsített privatizáció, részletfizetés, privatizációs lízing stb.). A törvény valójában a polgári jogi szerződéskötésre tartalmaz az állami vagyon tekintetében garanciális rendelkezéseket, külön azonban e törvény nem tartalmazza, hogy a törvényi feltételek, előírások sérelme esetén a megkötött szerződés a Ptk. 200. § (2) bekezdésébe is ütközik, Alkalmazva azonban azt az elvet, hogy a törvényt a jogalkotói szándék szempontjából egyedileg kell értelmezni, véleményem szerint, ha az állami vagyon átruházására irányuló szerződések a privatizációs törvény előírásait sértik, a szerződéskötés során e törvénybe ütköző módon jártak el, akkor

– mivel e törvény a jogsértéshez (2) bekezdése szempontjából is jogszabályba ütköző, ezért semmis szerződések.

A Legfelsőbb Bíróság a 4/1999. PJE számú jogegységi határozatában ezzel összefüggésben a következőket fejti ki: “Valamely vagyontárgy privatizációs pályázat útján való értékesítése alapvetően piaci magatartás és nem államigazgatási hatósági tevékenység. A pályázat kiírója és a pályázat nyertese között polgári jogi szerződés megkötésére kerül sor. Márpedig bármely polgári jogi szerződés semmisségének a megállapítása bírósági útra tartozó kérdés. …A szerződés létrehozására irányuló kereseti kérelem azonban – ahogy azt a Legfelsőbb Bíróság már több eseti döntésében (pl. Gf. IV. 32. 517/1994., Pf. VI. 22. 842/1995., Gf. I. 33. 041/1996.) is kifejtette – nem lehet alapos, mert a pályázat kiíróját nem terheli szerződéskötési kötelezettség, A kiírót ugyanis – meghatározott feltételek mellett – megilleti az a jog, hogy a pályázat során ajánlatot tett egyik ajánlattevőt se nyilvánítsa győztesnek, és ily módon a pályázatot eredménytelennek minősítse. … A bírói út lehetősége nem terjed odáig, hogy a bíróság átvegye a pályázat elbírálásával kapcsolatos döntési jogkört, mást nyilvánítson a pályázat győztesének, pályázatot eredménytelennek, valamely ajánlatot érvénytelennek minősítsen vagy új pályázatot írjon, illetve írasson ki.”

Ugyanakkor a jogegységi döntés szerint a sérelmet szenvedett a szerződés semmisségének megállapítása iránt pert indíthat, keresetét a bíróságnak érdemben kell elbírálnia: “Az, aki egy privatizációs pályázati felhívásnak eleget téve, szabályszerű pályázatot nyújt be, ezáltal nyilvánvalóan érdekeltté válik a pályázat szabályos lebonyolításában és elbírálásában. Minden pályázónak joga van ahhoz, hogy a pályázaton más pályázókkal azonos eséllyel, azonos feltételek mellett indulhasson, és hogy pályázatát a jogszabályok, a versenyszabályzat és a pályázati felhívásban közöltek alapján szabályszerűen bírálják el. A pályázat benyújtásakor a pályázó csak annak a kockázatát vállalja, hogy a pályázatot szabályszerű elbírálás után más nyeri meg, és a kiíró mással fog szerződést kötni. Ha azonban a kiíró a pályázatot nem szabályszerűen bírálja el, akkor ezáltal a pályázót sérelem éri, ami abban nyilvánul meg, hogy a pályáztató jogsértő magatartása folytán eleve esélytelenné válik, elesik a tisztességes megmérettetés, a pályázata jogszerű elbírálásának a lehetőségétől. Mindebből okszerűen következik, hogy ha a szabályszerű pályázatot benyújtó, a pályázati szabályok megsértésére hivatkozva indít a kiíró és a nyertesnek nyilvánított pályázó közötti szerződés semmisségének a megállapítása iránt pert, keresetét nem lehet a kereshetőségi jog hiányára alapítottan elutasítani, hanem érdemben kell megvizsgálni azt a kérdést, hogy történt-e szabályszegés és annak kihatása van-e a megkötött szerződés érvényességére.”5

Ugyanígy jogszabályba ütköző, ezért semmis a szerződés, ha a koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvénynek a pályáztatásra, a szerződéskötés mechanizmusára vonatkozó rendelkezéseit sértő módon kerül sor koncessziós szerződés megkötésére. Így foglalt állást a Legfelsőbb Bíróság is egyik esti döntésében.6

d) A csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény (Cstv.)

A Cstv. olyan vegyes jogági, elsősorban eljárásjogi rendelkezéseket tartalmazó külön törvény [Cstv. 1. § (1) bekezdés], amely azonban számos polgári jogi, anyagi jogi rendelkezést is tartalmaz. A szerződés érvénytelensége szempontjából azok a rendelkezései lényegesek, amelyek az adós vagyonának értékesítésére vonatkoznak. Ebben a körben a Cstv. szabályai valójában olyan kógens polgári jogi szabályok, amelyeknek a megsértése a Ptk. 200. § (2) bekezdése alapján a semmisség jogkövetkezményével jár, kivéve, ha a Cstv. ahhoz más jogkövetkezményt fűz.

– Ilyen kógens rendelkezés pl. a Cstv. 34. § (2) bekezdése, amely szerint a felszámolás kezdő időpontjától a gazdálkodó szervezet vagyonával kapcsolatos jognyilatkozatot csak a felszámoló tehet. Az adós tulajdonosa, vezető tisztségviselője érvényes jognyilatkozatot nem tehet, az ingatlan-nyilvántartásban való tulajdonjog bejegyzéshez is a felszámoló tehet csak érvényes jognyilatkozatot.

Amennyiben az adós vagyonával kapcsolatos szerződéskötések során nem a felszámoló jár el, a szerződés a kógens jogszabályi rendelkezés folytán semmis lesz.

– A Cstv. részletesen szabályozza, hogy a felszámoló az adós vagyontárgyait milyen formában – nyilvánosan, pályázat vagy árverés keretében – köteles értékesíteni (Cstv. 49. § , 49/A. § , 49/8. §), Részletesen szabályozza a törvény a nyilvános pályázat, illetve az árverés eljárási mozzanatait is. A szerződéskötés sajátos mechanizmusára – a pályáztatásra és árverésre – vonatkozó kógens polgári jogi szabályok sérelméhez azonban a törvény más jogkövetkezményt fűz. A Cstv. 49. § (5) bekezdése értelmében ugyanis, ha a felszámoló a vagyontárgy értékesítése során az e törvényben foglalt – az értékesítés formáira és a közjegyző igénybevételére vonatkozó – rendelkezéseknek nem tesz eleget, az érdekelt fél az értékesítéstől számított 30 napon belül az értékesítés – így különösen a pályázat, árverés – eredményeként megkötött adásvételi szerződést a bíróságnál keresettel megtámadhatja. A határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. Más szavakkal; a Cstv. szerződéskötéssel kapcsolatos szabályainak a megsértése – a külön törvény rendelkezése folytán – nem a semmisség, hanem a megtámadhatóság jogkövetkezményével jár, azzal, hogy a megtámadási határidő az általános egy éves elévülési határidő helyett 30 napos jogvesztő határidő.

– Egyebekben azzal, aki a legmagasabb vételárat ígéri – a nyertessel – a kiíró köteles megkötni a szerződést. Az árverési jegyzőkönyvben tett, kiíró nyilatkozattal együtt a legmagasabb licit előszerződésnek tekinthető, mely szerződéskötési kötelezettséget keletkeztet [Ptk. 208. § (1) bekezdés]. A végleges szerződés megkötésétől a felszámoló egy újabb, jobb, magasabb ajánlat miatt nem zárkózhat el, a hitelező kifogása nyomán a bíróság a felek között a szerződést létrehozhatja [Ptk. 208. § (3) bekezdés]. A végleges szerződés megkötését jogosan a felszámoló csak a Ptk. 208. § (1) bekezdésében felsorolt valamennyi körülmény bizonyítása esetén tagadhatja meg, az eredményes árverés utóbb nem hatálytalanítható. Kógens polgári jogi rendelkezés viszont az, hogy az árverési vevő a vételárat az adóssal szemben beszámítással nem rendezheti [Cstv. 49. § (4) bekezdés], amely tilalom sérelme nem a szerződés érvénytelenségét jelenti, hanem azzal jár, hogy a vevőnek a vételárat tényleges fizetéssel kell kiegyenlítenie.

Kógens jogszabályi tilalom folytán viszont semmis a szerződés, ha az értékesítésen a felszámoló (tulajdonosa, vezető tisztségviselője, közeli hozzátartozója) szerezné meg a tulajdonjogot vagy más vagyoni értékű jogot [Cstv. 49. § (3) bekezdés].

A felszámolás tulajdonképpen nem más, mint az adós teljes vagyonára vezetett, a teljes hitelezői kör kielégítése érdekében folytatott totális (generális) végrehajtás. Az adós vagyontárgyainak értékesítésére az egyedi (szinguláris) végrehajtás keretei között is sor kerülhet, különösen a bírósági végrehajtás keretében. Az 1994. évi LUT. törvény (Vht.) 118-162. §-ai részletesen szabályozzák az ingó és ingatlan árverést, amelynek során a végrehajtó az adós vagyontárgyait értékesíti. A felszámoláshoz hasonlóan felmerülhet a kérdés, hogy az árverésre vonatkozó törvényi rendelkezések sérelme esetén az árverési vétel jogszabályba ütköző, ezért semmis szerződésnek minősül-e, vagyis az érvénytelenség jogkövetkezményeit kell-e alkalmazni, Véleményem szerint el kell határolni a Ptk. 117. § -a szerinti átruházással történt tulajdonszerzést – ahol a tulajdonjog megszerzéséhez az átruházásra irányuló érvényes szerződésre van szükség [Ptk. 117. § (2) bekezdés] – a Ptk. 120. §-a szerinti hatósági határozattal és árverés útján történő tulajdonszerzéstől. A Vht. szabályai nem hagynak kétséget a felől, hogy a bírósági végrehajtás során nem az adós köt szerződést az árverési vevővel, hanem a jogszerzés egy olyan önálló – nem szerződésen alapuló – jogcímen, az árverésen alapszik, amelyet a végrehajtó lebonyolít, eljárási szabályai pedig a törvény részletesen rendezi. A Vht. 127. § (1) bekezdése szerint az árverésen eladott ingóságon az árverési vevő a vételár kifizetésével tulajdonjogot szerez, a Vht. 153. § (2) bekezdés b) pontja szerint pedig ingatlan esetében a földhivatal az árverési vevő tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba a végrehajtó által megküldött árverési jegyzőkönyv alapján jegyzi be – nem valamilyen szerződés, hanem az árverés jogcímén. Megjegyzendő, ha az ingó, vagy ingatlan értékesítésére a Vht. felhatalmazása alapján nem árverésen, hanem azon kívül kerül sor, a Vht. szövegezése szerint a vagyontárgyat maga a végrehajtó adja el, de árverési vétel hatályával [Vht. 133., 157. § (1) bekezdés]. Mindebből egyértelműen következik, hogy a Vht. árverésre, az adós vagyonának értékesítésére vonatkozó szabályai sérelme esetén – mivel a jogszerzés nem szerződésen, hanem más, önálló jogcímen, az árverésen alapul – a szerződésre vonatkozó szabályok, így a jogszabályba ütköző szerződés semmisségére vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatók. Ilyen esetben a Vht. jogorvoslatra vonatkozó szabályait kell alkalmazni, így pl. a Vht. 217. §-a szerinti végrehajtási kifogás intézményével lehet élni, amely viszont már eredményezheti a törvénybe ütköző árverés megsemmisítését, amely egyúttal az árverési jogszerzést is megsemmisíti.

e) Fogyasztóvédelmi jogszabályok

A fogyasztóvédelem körében – az Európai Közösség ajánlásainak megfelelően, a jogharmonizáció keretében – az utóbbi időben számos új jogszabály (illetve korábbi jogszabályok módosítása) született.

A fogyasztóvédelmi jogszabályok (pl. fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi LV. törvény, az üzletek működéséről szóló 4/1997. (II. 22.) Korm. rendelet, a házaló kereskedésről szóló 44/1998. (III. 11.) Korm. rendelet, a távollevők között kiütött szerződésről szóló 17/999. (II. 5.) Korm. rendelet, a vásárokról és piacokról szóló 35/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet stb.) sajátossága, hogy részletesen szabályozzák a gyártót, forgalmazót terhelő jogszabályi kötelezettségeket, a törvényi kötelezettségek megszegése esetére új eljárási és intézményi fórumokat vezetnek be, a Ptk.-tól eltérő külön jogkövetkezményeket azonban nem tartalmaznak. Ebből – e jogszabályok egyedi értelmezése útján – arra a jogalkotói szándékra lehet következtetni, hogy a fogyasztóvédelmi törvényben és más jogszabályban írtak megsértése esetén, az ott rendezett eljárások keretében a fogyasztók elsősorban a Ptk.-ban írt rendes polgárjogi szankciókat, igényeket érvényesíthetik a jogsértő szervezetekkel szemben. E külön jogszabályok megsértése önmagában nem a Ptk. 200. § (2) bekezdése szerinti jogszabályba ütköző szerződést valósít meg, hanem – a törvényi követelmény jellegétől függően – különböző polgári jogi szankciók alkalmazhatóak. Más kérdés, hogy e jogszabályoknak vannak olyan kógens rendelkezéseik, amelyeknek a megsértéséhez maga a külön jogszabály fűzi a semmisség következményét (így pl. a fogyasztóvédelmi törvény a fogyasztási kölcsönszerződés érvényességéhez külön alaki és tartalmi követelményeket ír elő, amelyek egyoldalú kógenciát jelentenek, a fogyasztók hátrányára eltérő szerződési kikötés (relatíve) semmis; vagy pl. házaló kereskedés esetén az eladó a szerződés megkötésekor a fogyasztót írásban nem tájékoztatja jogairól, nem adja át a használati-kezelési útmutatót, jótállási jegyet, a szerződés a külön jogszabály rendelkezése folytán semmis stb.).

A fogyasztóvédelem körében külön kell említést tenni az általános szerződési feltételekről, az érvénytelenséggel való összefüggésükről. A Ptk. módosításáról szóló 1997. évi IL. törvény az általános szerződési feltételek jogi kérdéseit újraszabályozta, a törvényi szövegezésben az “indokolatlan egyoldalú előny” kategóriája helyébe a “tisztességtelen szerződési feltétel” elnevezés került. A Ptk. 209. § (1) bekezdéséből egyértelműen megállapítható, hogy a tisztességtelen kikötést tartalmazó általános szerződési feltétel nem semmis, hanem a kikötést a sérelmet szenvedő fél (vagy külön jogszabályban meghatározott szervezet) megtámadhatja. Itt kell megjegyezni azt is, hogy a fogyasztó a gazdálkodó szervezettel kötött szerződés esetén a tisztességtelen kikötést akkor is megtámadhatja, ha az nem minősül általános szerződési feltételnek, hanem egyedi szerződéskötésről van szó (Ptk. 209/A. §).

A törvény azt is körülírja, hogy mi minősül tisztességtelen kikötésnek:

– a generálklauzula szintjén egyrészt a feltételeket kidolgozó fél a jóhiszeműség követelményeit megsértve jár el (szubjektív vonás), másrészt ezzel összefüggésben a szerződésből eredő jogosultságait és kötelezettségeit egyoldalúan és indokolatlanul a másik fél hátrányára állapítja meg (objektív oldal). Különösen akkor minősül egyoldalúan és indokolatlanul hátrányosnak a jogok és kötelességek közötti egyensúly megbomlása, ha: – a szerződésre irányadó lényeges (diszpozitív) rendelkezéstől jelentősen eltér; – vagy összeegyeztethetetlen a szerződés tárgyával, illetve rendeltetésével. (Itt jegyzem meg, a probléma különös súllyal vetődik fel a joggyakorlatban a biztosítéki célú opciós kikötések, vagy visszavásárlási jog kikötése esetén).

– A tisztességtelen szerződési kikötések szabályozása azonban nemcsak a Ptk.-ban történik, hanem maga a Ptk. 209/B. § (4) bekezdése utal arra, külön jogszabály meghatározhatja azokat a feltételeket, amelyek a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülnek, vagy amelyeket az ellenkező bizonyításáig tisztességtelennek kell tekinteni. A külön jogszabály az 1999. március 1-jén hatályba lépett 18/1999. (II. 5.) Korm. rendelet. Ez a jogszabály egyfelől felsorolja azokat a feltételeket, amelyek mindenképpen tisztességtelennek minősülnek és ezért tilos (semmis) kikötést jelentenek (ún. feketelista), a feltételek más része pedig abban a felsorolásban szerepel, amelyet vélelem szerint tisztességtelennek kell minősíteni, az alkalmazója azonban bizonyíthatja az ellenkezőjét (ún. szürkelista). A tételesen felsorolt tisztességtelen feltételek csak az ún. fogyasztói szerződésekre vonatkoznak, ahol az egyik, a sérelmet szenvedett szerződő fél a fogyasztó (a fogyasztót tág értelemben kezelve: a fogyasztó ugyanis nemcsak természetes személy lehet, hanem a gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül szerződést kötő természetes vagy jogi személyek). A jogszabályban részletesen felsorolt ún. fekete listás kikötések esetén (pl. a bizonyítási teher megfordítása, vagy a közreműködőért való felelősség korlátozása, az igényérvényesítési lehetőségek korlátozása stb.) a szerződési kikötést nem megtámadni kell, hanem ezek a kikötések jogszabályba ütközők és ezért semmisek.

Mindez azt jelenti, hogy:

– a tisztességtelen szerződési kikötések bármilyen súlyos visszaélést jelentenek, vagy súlyos jogsérelmet okoznak főszabályként nem minősülnek jogszabályba ütköző, és ezért semmis kikötéseknek, hanem a szerződésnek a sérelmet szenvedett részéről történő megtámadását teszik lehetővé;

– szűkebben a fogyasztói szerződéseknél (a fogyasztót tág értelemben kezelve) a külön kormányrendeletben tételesen felsorolt fekete listás kikötések azonban eleve tilos, jogszabályba ütköző és semmis kikötések. Az ilyen kikötés semmis akkor is, ha általános szerződési feltételként szerepel, de akkor is, ha a gazdálkodó szervezet egyedileg megkötött szerződésben alkalmazza a fogyasztó sérelmére.

– Az érvénytelenség jogkövetkezménye szempontjából sajátos, hogy csak és kizárólag a sérelmes, tisztességtelen szerződési kikötés – és nem a szerződés – lesz érvénytelen (nem jöhet szóba az eredeti állapot helyreállítása, a határozathozatalig történő hatályossá nyilvánítás, vagy az érvénytelenségi ok kiküszöbölésével az érvényessé nyilvánítás sem – a Ptk. 237. § (2) bekezdésének szövegezését a törvény erre figyelemmel módosította). A tisztességtelen kikötés érvénytelensége (fekete listás kikötés semmissége) azt eredményezi, hogy a szerződés a tisztességtelen kikötés nélküli tartalommal – külön bírói érvényessé nyilvánítás nélkül is – érvényes marad (a tisztességtelen kikötést “nem írottnak” kell tekinteni).

– Fogyasztóvédelmi összefüggése miatt jegyezzük meg, hogy az újraszabályozott Ptk. 314. § (2) bekezdése értelmében a szerződésszegésért való felelősség kizárása (korlátozása) ma már általában, mindenkire nézve tilos, semmis kikötés, vonatkozik tehát természetes személyekre, és nem jogi személy társaságokra is. Az esetleges felelősségkizáró klauzula nemcsak általános szerződési feltételekben érvénytelen, továbbá a kikötés megtámadására nincs szükség, hanem a bárkik között létrejövő bármilyen szerződés esetén hivatalból is észlelendő semmis kikötés.

f) A pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény

Pénzügyi szolgáltatásról beszélünk, ha a polgári jogi pénzkötelmek a feleknek (illetve egyiküknek) üzletszerű tevékenysége során – azaz rendszeresen folytatott, nyereségszerzésre irányuló gazdasági tevékenysége körében – jönnek létre. Az ilyen pénzügyi szerződések egyik alanya a tevékenységre feljogosított pénzügyi intézmény (hitelintézet, bank). A törvény nevesítve, tételesen felsorolja, hogy mely üzletszerű gazdasági tevékenységet tekinti pénzügyi szolgáltatásnak, a felsorolás lényegében különböző jogügyleteket tartalmaz (pl. pénzkölcsön, betétügylet, pénzügyi lízing, bankszámlavezetés, kezesség és bankgarancia, letét, ügynöki szolgáltatás stb.).

A pénzügyi szolgáltatások körében felsorolt tevékenységek üzletszerűen csak engedéllyel végezhetők, az engedélyt a törvény tételes rendelkezése szerinti megoszlásban az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet, illetve a Magyar Nemzeti Bank adja ki.

Az érvénytelenség szempontjából egyértelműnek tűnik, hogy az eseti jelleggel, nem nyereségszerzés érdekében (nem üzletszerűen) kötött pénzügyi szerződéseket – még ha formálisan a pénzügyi szolgáltatások között szerepel is – bárkik és érvényesen megköthetik. A kérdés az, hogy az engedély nélkül, üzletszerűen végzett egyes pénzügyi szolgáltatások körében kötött konkrét szerződések (pl. pénzkölcsön, pénzközvetítés, pénzügyi lízing, faktoring stb.) az engedély hiánya esetén érvénytelenek-e. A jogszabály egyedi elemzése eredményeként a következő vonások emelhetők ki:

– Az üzletszerű pénzügyi tevékenységhez szükséges engedély kiadása közigazgatási-pénzügyi jogi hatáskörben történik; az engedély hiánya esetén az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet közigazgatási hatósági jogkörben jogosult eljárni, és ennek során az 1996. évi CXIV. törvényben írt külön jogkövetkezményeket alkalmazhatja.

– A külön törvény az engedély hiányában kötött pénzügyi szerződéseket kifejezetten nem minősíti semmisnek, ezen túl maga a szerződési szolgáltatás (magatartás) általában nem tilos, csak üzletszerűség esetén engedélyhez kötött.

– A törvény csak az egyik szerződő félre tartalmaz kötelező előírást (engedélyt), amelynek meglétét a másik fél gyakran nem is ismerheti fel; az ilyen szituáció pedig általában érvénytelenséget nem okozhat (Ptk. miniszteri indokolás 154. oldal).

– Összességében az engedély nélkül végzett pénzügyi tevékenység a jogi vonásait tekintve erőteljesen analóg az ún. kontárszerződéssel, amely az újabb bírói gyakorlat szerint nem érvénytelen.

Elfogadva a kontárszerződéseknél is kifejtett érveket, véleményem szerint a hatósági engedély nélküli tevékenység körében kötött pénzügyi szerződések nem minősülnek jogszabályba ütköző, ezért semmis szerződéseknek, hanem egyéb, a törvényben írt más jellegű jogkövetkezményeket vonnak maguk után (a jogosulatlan pénzintézeti tevékenységet egyébként a Btk. gazdasági bűncselekményekről szóló fejezete is büntetni rendeli).

A tulajdonképpen a kontárszerződésekből kiinduló elv rögzítése azért nagy jelentőségű, mert több olyan alapvető fontosságú külön törvény is ismeretes (pl. 1996. évi CXI. törvény, Épt.), amely egyes gazdasági tevékenységek üzletszerű folytatásához közigazgatási-pénzügyi jogi engedélyt ír elő, az engedély hiányát hatósági jogkörben szankcionálja is, az üzletszerű gazdasági tevékenység ugyanakkor konkrét polgári jogi szerződéseken keresztül bonyolódik. Általánosítva azokat a szempontokat, amelyeket a Legfelsőbb Bíróság a kontárszerződésekkel összefüggésben fejtett ki, véleményem szerint olyan esetekben, amikor külön törvény valamely gazdasági tevékenység üzletszerű folytatásához közigazgatási engedélyt kíván meg, és ezzel az érintett szerződő fél nem rendelkezik, a bírósági jogértelmezésben az engedély hiánya nem jelenti azt, hogy a szerződés emiatt jogszabályba ütközik és az érvénytelenség jogkövetkezményét vonná maga után, hanem az engedély hiányának más jellegű, külön törvényekben írt közigazgatási (illetve büntetőjogi) jogkövetkezményei vannak.

Előállhat persze olyan eset, amikor a szerződő fél olyan (pénzügyi) szolgáltatást vállal fel, amelynek teljesítésére – esetleg az engedély hiánya miatt, vagyis személyében rejlő szubjektív ok miatt – képtelen, jogi okból lehetetlen. Ebben az esetben a másik jóhiszemű fél érvényesítheti a szerződés felróható megszegése miatt felmerült kárát.

Az előzőektől eltérően más a helyzet, amikor a hivatkozott külön törvények a szerződések alakszerűségére, vagy tartalmi követelményeire kógens rendelkezéseket fogalmaznak meg (pl. írásbeliség, a szerződés lényeges tartalmi kellékeinek meghatározása). Tiltja a Hit. a belső információ felhasználásával kötött ügyleteket, illetve az Épt. a bennfentes értékpapír kereskedelemmel kötött szerződéseket, ezek érvénytelensége megállapítása iránt az ügyészt külön is feljogosítja a perindításra.

A törvény korlátozza az ún. belső hiteleket is, amelyeket az intézmény a tulajdonosainak (vezetőinek, alkalmazottainak) nyújthat, a törvényi feltételek megsértése a gyakorlat szerint ebben az esetben már érvénytelenséget okoz.8 Valójában arról van szó, hogy az említett törvények vegyes jogági jellegűek, és az adott speciális körben létrejövő szerződésekre (alakszerűségükre, tartalmukra) különös, kifejezetten polgári jogi kógens előírásokat is tartalmaznak. A kógens polgári jogi rendelkezések sérelme pedig más jogkövetkezmény hiányában – az általános polgári jogi jogkövetkezményeket, az érvénytelenséget [Ptk. 200. § (2) bekezdés] vonja maga után.

g) A devizáról szóló 1995. évi XCV. törvény

A devizakódex elsősorban a devizabelföldinek belföldön és külföldön végzett olyan jogügyleteire vonatkozik, amelynek tárgya deviza, valuta, belföldi fizetőeszköz és vagyoni érték. Amennyiben a törvény másként nem rendelkezik, csak devizahatósági engedéllyel lehet olyan szerződést kötni, amely arra irányul, hogy devizabelföldiek és devizakülföldiek egymásra tekintettel devizát, valutát, belföldi fizetőeszközt, vagyoni értéket belföldön és külföldön átruházzanak. Eltérő rendelkezés hiányában devizabelföldiek között tilos fizetési kötelezettség teljesítésével kapcsolatban olyan kikötést alkalmazni, amely deviza, valuta valóságos szolgáltatására irányul. Főszabály szerint a deviza műveletek tehát engedélyhez kötöttek, másfelől a törvény célja a korábbi korlátozások lehetséges lebontása volt, ezért az egyes jogügylet típusok körében – főleg az üzletszerű vállalkozásokra nézve – maga a törvény nagyszámú mentesítést tartalmaz, a devizaügyleteket liberalizálja. A devizakódex pénzügyi jogági jogszabály, rendelkezéseinek megsértése devizahatósági, szabálysértési és büntető jogkövetkezményekkel is jár. Kérdés, hogy a más jogági kódex rendelkezéseit sértő szerződés – amely tehát külön szankciókat is kivált – polgári jogi szempontból érvénytelennek minősül-e.

A jogi rendezés egyedi vizsgálata ebben a körben véleményem szerint arra az eredményre vezet, hogy a devizakódex tiltó rendelkezéseit sértő szerződések semmisek. A törvény rendelkezései ugyanis kifejezetten az adott tartalommal megkötött megállapodásokat tiltják, vagyis az abban rejlő szolgáltatást, annak teljesítését. Ezen kívül a Ptk. 231. § (3) bekezdése az adott körben egy utaló szabályt tartalmaz: “A devizagazdálkodásra vonatkozó jogszabályok határozzák meg, hogy mikor lehet valósággal (effektíve) idegen pénznemben vagy aranyban való fizetést érvényesen kikötni vagy teljesíteni”. A devizával kapcsolatos jogügyletek tartalmi, érvényességi feltételeit tehát maga a Ptk. a devizagazdálkodásra vonatkozó jogszabályokra utalással határozza meg. A bírói gyakorlat szerint a devizajogszabályokba ütköző szerződések a Ptk. 200. § (2) bekezdése folytán érvénytelenek, semmisek.9

h) A Büntető Törvénykönyv (1978. évi IV. törvény)

A bűncselekményt megvalósító magatartások polgári jogi, szerződési jogi megítélése különösen differenciált közelítést igényel.

A Btk.-ban szereplő bűncselekmények egy része ugyanis kétségtelenül olyan, mint amelyek abszolút értelemben tiltott magatartásokat nevesítenek. Amennyiben e magatartások valamely szerződésben a megállapodás tartalmát adó vállalt kötelezettségként – szolgáltatásként – jelennek meg, polgári jogi szempontból is nyilvánvalóan tiltottak, és az ilyen szerződés jogszabályba ütközik, semmis (annak ellenére, hogy a bűncselekményt megvalósító magatartáshoz a büntető jogág büntetést is fűz). Ilyen pl.: amikor polgári jogi vállalkozási, megbízási (bizományi) szerződés keretei között ellenérték fejében büntetőjogilag (is) tiltott magatartásokat vállalnak fel: emberölésre (bérgyilkos), testi sértés elkövetelésére (pl. tartozások behajtása érdekében), kábítószer, fegyver, robbanóanyag beszerzésére, értékesítésére. Az ellenérték fejében felvállalt szerződéses szolgáltatás lehet továbbá olyan, amely a hivatali visszaélés, vesztegetés különböző formáit valósítja meg. Aligha képzelhető el, hogy az ilyen szerződéseket a polgári jog érvényesként fogadná el, és pl. a bérgyilkosnak járó vállalkozói díjat – a vállalkozási szerződés teljesítése esetére – bírói úton is kikényszeríthetővé tenné. Nyilvánvaló, hogy a más jogági büntető szankció mellett az érvénytelenség alkalmazása nem jelenti “ugyanannak a jogsérelemnek kétszeres értékelését”, hanem ugyanazon magatartásra a polgári jogág a maga szankcióival – más szerepet betöltve – indokoltan hatni kíván.

Eltérő azonban az olyan magatartás felelősségi megítélése, amely bár bűncselekményt valósít meg, azonban a polgári jogban is külön szabályozott, külön megítélés és elbírálás alá esik. A polgári jogi igény szempontjából ilyenkor a polgári jogi (speciális) szabályozás szerint kell eljárni. A Legfelsőbb Bíróság a Bírósági Határozatok 1996/5. számában 253. alatti jogesetben fejtette ki, önmagában az a körülmény, hogy a kölcsönszerződés adósa a felvett pénzkölcsönt már a szerződés megkötésekor eleve nem akarta visszafizetni büntetőjogi szempontból megvalósíthatja a “csalás” tényállását (a hozzátartozó káreredménnyel együtt), polgári jogi szempontból ugyanez a körülmény a kölcsönszerződés semmisségét nem eredményezi, hanem a tévedésbe ejtés miatt a szerződés megtámadható, és ha a megtámadás eredményre vezet, nem a kártérítés, hanem az érvénytelenség jogkövetkezményeit kell alkalmazni. Ugyanazon magatartás büntetőjogi, illetve polgári jogi felelősségi megítélése tehát szétválik; “a büntető ítéletben megállapított csalás bűntette a szerződéssel kapcsolatban a tévedésbe ejtésre, illetve tévedésben tartásra utal, ami nem semmisségi, hanem megtámadási ok”. A Bírósági Határozatok 1999/4. számában 157. szám alatti jogesetben pedig a Legfelsőbb Bíróság kiemeli: “valamely magatartás büntetőjogi megítélése a Pp. 9. § (1) bekezdésében meghatározott keretben köti a polgári perben eljáró bíróságot. Ez azonban nem jelenti azt; hogy valamely bűncselekmény elkövetése miatti elítélés a polgári jogi jogkövetkezmények szempontjából a Ptk. 200. § (2) bekezdése szerinti semmisséget eredményez. A büntetőjogilag bűncselekményként értékelt magatartás a polgári jogi jogviszony: az adott szerződés szempontjából annak megtámadására ad lehetőséget. Az adott esetben tehát a csalásnak minősített magatartás az adásvételi szerződéssel kapcsolatban a tévedésbe ejtést, illetőleg a tévedésben tartást valósítja meg”.

A Büntető Törvénykönyvben számos más olyan bűncselekmény törvényi tényállása szerepel, amelyeket megvalósító magatartásokat a polgári jog külön szabályozza, és amelyekhez külön polgári jogi, felelősségi jogkövetkezményeket kapcsol. Néhány példa; tartozás fedezetének elvonása (bűncselekmény) – fedezetelvonó szerződés hatálytalansága; rossz minőségű termék forgalomba hozatala – hibás teljesítés; fogyasztó megtévesztése, áru hamis megjelölése – versenytörvényi tényállások és jogkövetkezmények;10 bennfentes értékpapír kereskedelem – értékpapír törvény szerinti tényállások; jogosulatlan pénzintézeti tevékenység – a pénzügyi szolgáltatásokról szóló törvény külön rendelkezései; hitelező jogtalan előnyben részesítése, csődbűntett – felszámolási eljárásról szóló törvény külön rendelkezései; a gazdasági társaság vezetőjének visszaélése – a gazdasági társaságokról szóló külön törvény felelősségi szabályai.

Ha például a felszámolási eljárással összefüggésben a hitelezők kielégítésének meghiúsítására irányuló adásvételi szerződés csődbüntettet valósít meg, az ilyen szerződés a Ptk. általános szabályai szerint lehet fedezetelvonás, vagy megtámadható valamilyen érvénytelenségi ok alapján (akár a Cstv. 40. § szerint), továbbá lehet adott esetben nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütköző, de önmagában azért, mert ezeket a polgári jogilag jogellenes helyzeteket súlyos esetben a büntetőjog a csődbüntett tényállásában is értékeli és büntetni rendeli, nem “csatolhat vissza” a polgári jogban úgy, hogy az ilyen fedezetelvonó szerződés a Btk.-ba – jogszabályba – ütközik, és ezért semmis. Éppen ezért véleményem szerint téves, hibás logikai levezetésen alapszik etekintetben a BH 1999/8/382. számú jogeset indokolásában kifejtettek; “…a büntető bíróság megállapítása; az alperes férjének a felbujtására a felperes ügyvezetője a hitelezők kielégítésének a meghiúsításával csődbüntettet követett el, melynek tárgya az adásvételi szerződéssel elidegenített lakóingatlan volt, amelyet nevezettek elvontak a hitelezők követeléseinek kielégítését biztosító vagyoni körből. A bűncselekménynek tehát anyagi jogi kihatása van: fedezetelvonás, vagyoni hátrány okozása, amely bűncselekmény, így a szerződés megkötése jogszabályba ütközött”.

Különösen zavarba ejtő és a bizonytalanságot fokozza, ha a fedezetelvonó jogügyletek jogkövetkezményeit illetően – a bírósági végrehajtásról szóló jogszabályok módosítására vonatkozó koncepció részeként – maga a jogalkotó is “dogmatikailag nem indokolható koherencia zavarokra” utal: “Míg a Ptk. 203. §-ának (1) bekezdése az említett ügyleteket a (relatív) hatálytalanság jogkövetkezményével sújtja, addig a lényegében hasonló célzatú, ám a Btk.-ba ütköző – az elhatárolás alapja többek között a Ptk. 203. §-a, valamint a Btk. 297. §-a (tartozás fedezete elvonásának bűntette) és 330. §-a (hitelsértés vétsége) között az elvont vagyon tényleges lekötöttsége – magatartások a polgári jogi megítélés szempontjából az érvénytelenség abszolút formájával, a semmisséggel szankcionáltak [Ptk. 200. §-ának (2) bekezdés -jogszabályba ütköző szerződések]. Tovább árnyalja a képet a Csődtörvény 14. és 40. §-a, melyek a vagyonfelügyelő és a felszámoló számára biztosítanak terminológiájában nehezen értelmezhető “megtámadási jogot” a fedezetelvonó szerződésekkel kapcsolatban, így nem egyértelmű, hogy ez a megtámadási jog az érvénytelenség Ptk. rendszeréből következő relatív formájával szinonim-e, vagy az egyéb (például az a fedezetelvonó szerződések tekintetében megállapítható hatálytalanság) igényérvényesítési lehetőségeket is magában foglalja”.11

Véleményem szerint a tartozás fedezete elvonásának bűntettét, vagy a hitelsértés vétségét megvalósító magatartások a polgári jogi megítélés szempontjából – a korábbi okfejtés miatt – nem minősülnek jogszabályba ütköző szerződéseknek, önmagában ezért a semmisséggel nem szankcionálhatók. A Cstv. 40. §-a pedig külön törvényben szabályozott speciális megtámadhatósági (érvénytelenségi) okot nevesít.12

Általában elmondható, a gazdasági bűncselekmények olyanok, amelyek elkövetési magatartásai a polgári törvényhozásban önállóan nevesítettek, és külön felelősségi jogkövetkezményeket vonnak maguk után (főként a Btk. XVII. fejezetében szereplő tényállások). Valójában a magatartást elsősorban éppen a polgári jog minősíti jogellenessé, a különösen súlyos esetekben azonban a jogalkotó a magánjogi jogellenességhez, a magánjogi szankciókon felül büntetőjogi felelősséget, büntetést is hozzárendel. Amennyiben az ilyen, bűncselekményt megvalósító magatartások a szerződésekben jelennek meg, akkor nem jogszabályba (Btk.-ba) ütköző, vagyis nem érvénytelen (semmis) szerződésekről van szó, hanem a megfelelő polgári jogi felelősségi jogkövetkezményeket, szankciókat kell alkalmazni. Hasonlóképpen olyan bűncselekményeknél, mint pl. a kuruzslás, zugírászat, a polgári jogi megbízási szerződés nem feltétlenül érvénytelen, ezek a szerződések ugyanis nagyfokú hasonlóságot mutatnak az iparengedély nélküli tevékenységet megvalósító kontárszerződésekkel, amelyek érvényesek.

i) Nem a jogszabályba ütköző szerződésekhez, hanem az alak-szerűségi hiba miatti érvénytelenségi okhoz tartozik, a különböző jogági jogszabályok eltérő jogkövetkezményei miatt mégis megemlítjük, hogy az egyszerű okiratba foglalt, polgári jogilag érvényes szerződés nem minden esetben felel meg a más jogági, pl. a közigazgatási – földhivatal eljárás során. Ingatlan tulajdonjogának átruházására irányuló adásvételi (vagy más) szerződés érvényes létrejöttéhez elegendő az egyszerű okiratba foglalás, a földhivatali tulajdonjogi átírásnak azonban további, minősített okirati követelményei vannak. Amennyiben az érvényes szerződés ellenére valamelyik fél utóbb a földhivatali tulajdonjog bejegyzéshez a szükséges további írásba foglalást megtagadja, a tulajdonjog átruházása vele szemben a szerződés érvényességének megállapítása iránti bírósági perben kényszeríthető ki.13

4. Általános következtetések

A más jogági vagy a – különösen az üzleti-gazdasági viszonyokat szabályozó törvények körében gyakoribb – vegyes jogági jogszabályok a polgári jogi érvénytelenség szempontjából differenciálhatók:

– A kógens jogi normák egyik része olyan, amelyek a jogági jellegtől függetlenül abszolút érvénnyel a tevékenység természete folytán tiltják valamely magatartás kifejtését, ezek tilosak akkor is, ha a magatartást (tevékenységet) valamely szerződés szolgáltatásaként, a szolgáltatás teljesítéseként fejtik ki. Az ilyen norma a közrend védelmét általános érvénnyel fejezi ki, és általában valamennyi jogalanyra általános tilalmat fogalmaz meg.

– A más jogági szabályok másik része olyan, amelyek sérelme csak az adott jogág relációjában, a jogág funkciójához (közigazgatási, pénzügyi jog, büntetőjog stb.) képest jogellenes, és ezért csak a külön jogág által szankcionált. A polgári jog szempontjából ezeknek a jogszabályoknak a sérelme közömbös, a polgári jogág feladatát, funkcióját nem érinti (irreleváns). Ebbe a körbe tartoznak azok az esetek is, amikor a jogi norma gyakran csak az egyik szerződő félre tartalmaz tiltást vagy engedélyhez kötött korlátozást.

A közrendet általában védő más jogági tiltó normák sérelme a polgári jog szempontjából is releváns, és a szerződések körében érvénytelenséget, semmisséget okoz.

Az eredeti magyar kodifikációs kísérletek a törvénybe és a jó erkölcsbe ütköző szerződések mellett külön a közrendbe ütköző szerződéseket is semmisséggel szankcionálták. A közrendbe ütköző ügyleteket a korabeli jogirodalomban Szladits közvetve törvényellenesnek minősíti, ugyanis olyan jogi alapelvekbe ütközik bele, amelyek általában a jogrend, vagy bizonyos közjogi intézmények alapjául szolgálnak. A Ptk. külön közrendbe ütköző szerződésekről nem szól, a magyarázat azonban fellelhető a kodifikációt követő jogirodalomban: “A szocialista országok valamennyiének írott alkotmánya van, amelyek elsősorban hivatottak rögzíteni a közrendi jellegű szabályokat, de ezen kívül a szocialista jogszabályalkotásban elég általánossá vált egy-egy jogág, esetleg közrendi jellegűnek is minősülő alapelveinek az illető jogágat kodifikáló törvénykönyv élén alapelvek vagy bevezető rendelkezések cím alatt rendezése. A közrendi jellegű szabályok védelme tehát továbbra is igen nagy jelentőségű ugyan, de megsértésük az ügyletérvénytelenség szempontjából belefér a jogszabályba ütköző szerződés tilalmába” (Weiss Emília: A szerződés érvénytelensége a polgári jogban. 56., 236. oldal).14

A hatályos jogi szabályok értelmezése szempontjából ez azt jelenti, hogy a közrend védelmét kifejező, alkotmányos vagy más jogági elvi szintű kógens normák sérelme – amennyiben a szerződésben célzott joghatás beleütközik – a polgári jog szempontjából is jogszabályba ütköző szerződés, és ezért érvénytelenséget, semmisséget von maga után. Az ilyen magatartások gyakran egyébként is nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütközők lennének, azonban a más jogági jogszabály külön nevesítve a jogi norma szintjén tilalmazza az adott magatartást.

A “közrendbe ütközés” elbírálási szempontjait a Legfelsőbb Bíróság is vizsgálta egyik eseti döntésében.15 Eszerint: “A magyar jogirodalomban elfogadott meghatározás szerint a közrend tartalma nemcsak az Alkotmányban lefektetett és a feltétlen alkalmazást kívánó törvényeink célját védi, hanem politikai célkitűzéseinket, erkölcsi eszméinket is. A közrend lényege, hogy a fogalma alá vonható intézményeket és elveket a jog feltétlenül meg kívánja védeni, érvényre akarja juttatni. A közrend egyébként tartalmában változó kategória: időben és térben egyaránt mindig az adott gazdasági társadalmi berendezkedés és a politikai erkölcsi felfogás függvényeként értelmezhető. Nincs azonban egyértelműen kialakult jogirodalmi álláspont arra vonatkozóan, hogy melyek egy jogi norma feltétlen alkalmazást kívánó – imperatív jellegű – kritériumai, vagyis hogy mely jogszabályokat kell feltétlen alkalmazást kívánó természetűeknek tekinteni. A legelfogadhatóbb álláspont szerint azok a jogszabályok imperatív jellegűek, amelyek közvetlenül szolgálják és védik a gazdasági-társadalmi rendnek – többségükben az Alkotmányban is kifejezett – alapjait. Kétség esetén az illető jogszabály céljából kell kiindulni. A közrend lényegéről, tartalmáról kialakult, ismertetett jogirodalmi álláspontot elfogadva a Legfelsőbb Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a közrend fogalma nem szűkíthető le az Alkotmányban meghatározott garanciális szabályok vagy alkotmányos alapjogok és kötelezettségek sérelmére”.

Összefoglalva:

Azt, hogy az adott más jogági jogszabály megsértése a szerződés érvénytelenségét is okozza-e, minden egyes jogszabály egyedi értelmezése útján lehet megállapítani, és konkrétan kell vizsgálni, hogy a jogalkotó szándéka a szerződés ügyleti hatályának megszüntetésére is kiterjed-e. Általában a más jogágak kötelező jogi szabályait sértő szerződés a polgári jog szempontjából akkor érvénytelen, ha – a más jogági törvény kifejezetten rögzíti, hogy az adott jogi norma megsértése egyúttal a szerződés érvénytelenségét is okozza;

– vagy a törvény értelmezéséből, a körülményekből megállapítható, hogy a külön jogszabály – vagyis a jogalkotó – az egyéb, más jogági szankciók mellett a szerződés érvényességét sem kívánja megengedni. Különösen ez a helyzet, amikor a szerződéses szolgáltatás általánosan tiltott, közrendet sértő magatartást valósít meg. Ilyenkor a jogszabályba ütköző szerződés akkor is semmis, ha külön kifejezetten a más jogági norma nem mondja ki, hogy a szerződés érvénytelen; illetve akkor is, ha az adott jogág más szankciót kapcsol a magatartáshoz (pl. bírság, büntetés). A más jogági szankciónak más a szerepe, az érvénytelenség pedig nem “büntetés”, eltérő a funkciója, ezért nem jelenti a tiltott magatartás kétszeres értékelését.

Ha viszont a jogalkotó felismerhető célja a tilalmazott magatartás, illetve az előírt jogkövetkezmény jellege szerint az, hogy a külön jogszabályban előírt szankció legyen csak és kizárólag a jogszabálysértés következménye, akkor a szerződés polgári jogi szempontból a jogszabálysérelem ellenére nem érvénytelen. Különösen ide tartoznak azok az esetek, amikor a más jogági, külön jogszabály csak az egyik szerződő félre tartalmaz valamilyen közigazgatási feltételt, engedély beszerzését, de egyébként az adott szolgáltatás, magatartás meghatározott feltételek mellett nem tilos, engedély birtokában gyakorolható (pl. vállalkozói igazolvány, működési engedély hiánya). A közigazgatási tilalom (korlátozás) nem a szerződési tevékenységre, hanem adott személyre vonatkozik. Az érvénytelenségi szankció nem kapcsolódhat olyan magatartáshoz, amelynek körében a polgári jogi érvénytelenség a célját, a rendeltetését, betölteni egyébként sem tudná.

– A jogalkalmazás számára a differenciált közelítést világosabban megfogalmazná egy, az alábbihoz hasonló normaszöveg:

“Semmis az a szerződés, amely kötelező polgári jogszabály rendelkezésébe ütközik, vagy amelyet ilyen jogszabály megkerülésével kötöttek, kivéve, ha ahhoz a jogszabály más jogkövetkezményt fűz. Semmis a szerződés akkor is, ha a felek által megállapított tartalmát külön jogszabály tiltja, vagy a közrendbe ütközik”.

II. Nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütköző szerződések

A szerződés érvénytelensége a polgári jog intézménye, adott esetben – mint láttuk – mégsem csak a jogág keretei között fejti ki hatását, hanem általánosabb jogi eszközként is alkalmazható. A szerződésben kikötött szolgáltatást megvalósító magatartás más jogágak közrendet védő, abszolút tiltást tartalmazó jogi normáiba ütközhet (jogszabályba ütköző szerződés), de ennél is tágabban a szerződéses magatartás az erkölcsi normák durva megsértését eredményezheti. A Ptk. 200. § (2) bekezdése értelmében nemcsak az a szerződés érvénytelen, amely jogszabályba ütközik, hanem az is, ahol a felek által célzott joghatás, a szerződésben felvállalt magatartás kifejtése nyilvánvalóan a jó erkölcsöt sérti. Tévesnek kell tartani azt a gyakran hangoztatott nézetet, hogy mindazt meg lehet szabadon tenni, amit jogszabály kifejezetten nem tilt; vagyis “etikátlan, de jogszerű” lehet a magatartás. A polgári jog kifejezetten rendelkezik arról, a szerződés érvénytelen akkor is, ha a magatartás kifejtése nem ütközik kifejezett jogszabályi rendelkezésbe, azonban nyilvánvalóan beleütközik a jó erkölcs követelményeibe.

Mindebből nem következik, hogy a szerződés érvénytelensége általánosságban mindenféle erkölcsi norma megsértéséhez kapcsolódhat. A jó erkölcs tartalmát az adott körben nyilvánvalóan az határozza meg, hogy az érvénytelenség, mint jogintézmény eredményesen és indokoltan alkalmazható-e az erkölcsi normasérelem miatt. Elsősorban azok az etikai normák jöhetnek szóba, amelyek a polgári jogág szabályozási területét érintő vagyoni-áruforgalmi viszonyokkal kapcsolatosak.

A jogi norma szintjén a Ptk. Alapelvei adják a kiindulópontot. A Ptk. 4. §-a általános érvénnyel rögzíti, hogy a polgári jogok gyakorlása és kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és a tisztesség követelményének megfelelően kötelesek eljárni. A jóhiszeműség és tisztesség elvéből levezethető a vagyoni kapcsolatok, az üzletszerű gazdasági élet etikai normarendszere, a tisztességes piaci macatartás követelménye.

Tartalmát a továbbiakban a jogalkalmazás, elsősorban a bírósági ítélkezési gyakorlat alakítja. Jogszabály a “jó erkölcs” tartalmi határait, kritériumait nem határozhatja meg, ha ugyanis az erkölcsi norma jogszabályi tartalmat kap és jogi normaként jelenik meg, a szerződés már nem “nyilvánvalóan jó erkölcsbe”, hanem a jogszabályba ütköző lesz. A jogalkalmazói – bírói gyakorlat hivatott tehát arra, hogy a társadalom közfelfogása szerinti erkölcsi normarendszert a szerződési jogban közvetítse. Az bizonyos, hogy a jó erkölcs sérelme nem másodlagos “szubszidiárius” érvénytelenségi ok, hanem egyenrangú más érvénytelenségi okokkal, másfelől viszont az erkölcsi norma megsértése jogi szempontból csak akkor releváns, ha nyilvánvaló, durva sérelmet okoz.

– A bírói gyakorlatban a vagyonátmentések kapcsán fejtette ki a Legfelsőbb Bíróság, hogy a rendszerváltozás folyamatát élő országban a felbomlott politikai és társadalmi struktúrához kötődő jelentős számú és nagy értékű vagyontárgy elidegenítésében érdekelt felekkel szemben a jó erkölcs követelményének szintjén megfogalmazott igény; győződjenek meg arról, hogy az ügyletük nem ellentétes-e a társadalmi közmegegyezéssel, nem sért-e a közmegegyezésen alapuló, már megindult jogalkotási folyamatokat is.16

– Ugyancsak a bírói gyakorlat a nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütköző jellege miatt minősítette érvénytelennek az ún. piramisjáték keretében megkötött szerződéseket. A szervezők által vállalt ígérvény ugyanis teljesíthetetlen, a vállalt kifizetések teljesítéséhez jelentős számú új belépő szükséges, a belépők száma pedig elméletileg sem növekedhet a végtelenségig. Ezért csak idő kérdése, hogy az ígért visszafizetések teljesítése ellehetetlenüljön. Az ígérvény szerinti mértékű haszon vállalása pedig önmagában is nyilvánvalóan sérti a jó erkölcsöt, mert összeegyeztethetetlen a közfelfogással, vagyis azzal, hogy a befektetett pénznek egy éven belül több ezer százalékos arányát ajánljad. Megjegyzem, hogy egy másik eseti döntésében a Legfelsőbb Bíróság látszólag eltérő álláspontot foglalt el, a piramisszerűen felépített ún. önsegélyező játékból eredő követelést a Ptk. 204. § (1) bekezdés a) pontja alapján bírósági úton nem érvényesíthető, játékból eredő követelésnek minősítette.18 A döntés annyiban nem kifogásolható, önmagában az állami engedély nélkül lebonyolított játékban való részvétel nem nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütköző, az ebből származó követelés csupán bírósági úton nem érvényesíthető. A kérdés azonban az, hogy a játékba bevont személyek köre mennyiben kiterjedt, vagy – mint az utóbbi jogesetben – zártkörű, és főként mit tartalmaz a játékba belépők számára adott ígérvény. Más, durvább változatában a Legfelsőbb Bíróság a piramisjátékot olyan gazdasági tevékenységnek minősítette, amelyre kifejezetten a versenytörvényt rendelte alkalmazni.19

– Egy másik eseti döntésben a személyi összefonódásokkal kapcsolatban fejtette ki a Legfelsőbb Bíróság, a jó erkölcsbe ütközik, és ezért semmis a szerződés, ha a kezességet vállaló cég igazgatója és annak a gazdasági társaságnak az ügyvezetője, akiért a kezességvállalás történt, azonos személy.20

– Az üzleti tisztesség védelme körében rendelkezett úgy a Legfelsőbb Bíróság, ha az ingatlanközvetítő az ingatlan eladójának megbízottjaként eljárva, egy másik szerződés alapján – amelyről azonban az eladót nem tájékoztatta -, azt a vevőt közvetíti ki, akitől a tevékenysége miatt ugyancsak közvetítői díjat vett fel, a szerződés – mint jó erkölcsbe ütköző – semmis. Az indokolás szerint az ingatlanközvetítés komplex tevékenység, amelybe beletartozik az ingatlanok megbízás alapján történő felkutatása, a kapott szerződési ajánlatok közvetítése, a szerződő felek összehozása. E tevékenység során a közvetítő mind az eladó, mind a vevő érdekében tevékenykedik, részükre azonos tartalmú szolgáltatást teljesít, hiszen mindkét félnek közvetít, ezért az üzleti tisztesség íratlan normái szerint a közvetítésért díjat csak egyszer igényelhet.21 Az elv valójában nemcsak az ingatlanközvetítésre, hanem minden más ún. közvetítői megbízási szerződésre irányadó.

– A felszámolással összefüggésben az eset súlyától, jellegétől függően az egyébként más jogi megítélés alá eső fedezetelvonás (hitelezők kielégítésének meghiúsítása) – amely a Ptk. szerint hatálytalan, a Cstv. 40. § alapján megtámadható ügylet – nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütköző magatartással is megvalósulhat, ezáltal semmis szerződés lehet.

A BH 1999/8/382. számú jogesetben a Legfelsőbb Bíróság – egyebek mellett – rámutatott; “…a szerződés megkötése a csődeljárás kezdeményezését elhatározó taggyűlés előtti napon történt a gazdasági társaság szaktanácsadó – 97% mértékben tulajdonos – tagjának felesége által. Mindez a közfelfogás szerint a jó erkölcsbe ütközik, különös tekintettel a megállapított minimális vételárra is… a nagy összegű tartozásuk kielégítése után kétséges, hogy marad-e vagyona a gazdasági társaságnak”.

A BH 2000/1/24. számú jogeset szerint pedig a gazdasági társaság tulajdonosai (ügyvezetői) által bejelentett csődhelyzetet megelőzően a társaság által lízingelt személygépkocsik ügyvezetők részéről történő megvásárlása a jó erkölcsbe ütközik, mert elvonja a társaság hitelezőinek kielégítési alapját. Az ilyen adásvételi szerződések semmisek. Az indokolásból; “…az alperesek, akik a felperesi társaság tulajdonosai és egyben tisztségviselői voltak, nyilvánvalóan a jó erkölcsbe és az üzleti tisztességbe ütköző magatartást tanúsítottak, amikor az általuk előidézett csődhelyzetet azzal tetézték, hogy a felperesi társaságból – az öncsőd bejelentését hat nappal megelőzően kötött adásvételi szerződéssel – az értékes gépkocsikat kivonták. …Nyilvánvalóan a gazdasági élet szereplőitől megkívánt jó erkölcs és üzleti tisztesség szabályaiba ütközött, és a gazdasági életben elfogadott közfelfogással ellentétes volt az az alperesi magatartás, amellyel… ily módon a hitelezők jogai és törvényes érdekei nyilvánvaló sérelmével őket lehetséges kielégítési alapjuktól fosztották meg”.

A jogesetekből kitűnik, mivel az erkölcsi normarendszer nem jogszabályokban rögzített, hanem elsősorban a közfelfogás alakítja, az érvénytelenség akkor alkalmazható, ha a szerződésben felvállalt magatartás ugyan konkrét jogszabályi rendelkezést nem sért, azonban a közfelfogást – az abban megjelenő erkölcsi normákat – súlyosan, kirívóan, nyilvánvalóan irritálja. Tendenciaszerűen az érvénytelenségi ok egyre inkább érvényesül az üzleti tisztesség védelmében, a tisztességtelen piaci magatartásokkal szemben, amelyek ugyan a fentiekben már kifejtettek szerint jogszabályba ütköző szerződést nem jelentenek, de nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütköző természetük miatt eredményezhetik a szerződés semmisségét.

Ez a felfogás tükröződik az utoljára említett, fedezetelvonó szerződéssel kapcsolatos jogesetben, ahol az adott tényállás mellett a szerződés nem relatíve hatálytalan, hanem a kirívó etikai sérelem miatt semmis. A bírói gyakorlat alakulhat úgy, hogy az általános szerződési feltételekben, fogyasztói szerződésekben szereplő tisztességtelen szerződési kikötést – amely a Ptk. hatályos rendelkezései szerint megtámadható – adott konkrét esetben, a tisztességes piaci magatartás erkölcsi normarendszerét különösen kirívó módon sértő helyzetekben minősítheti nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütközőnek, és ezért semmisnek. Elképzelhető az is, hogy a versenytörvényi tényállásokban nevesített magatartások – nem jogszabályba ütköző, hanem nyilvánvalóan a tisztességes piaci magatartás jó erkölcsébe ütköző minősítésük miatt -a semmisséget okozzák, vagy egyes megtámadható szerződések (pl. feltűnő aránytalanság miatt) az adott ügy körülményei között a nyilvánvaló erkölcsi normasérelem miatt semmisek.

III. Az érvénytelenség jogkövetkezményeinek vitás kérdései

Az érvénytelenség általános vonásai körében (komplexitás, objektív jelleg) utalás történt arra, hogy az érvénytelenségi ok nem választható külön a kiváltott jogkövetkezményektől. A jogszabályba ütköző, illetve nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütköző szerződések semmisek, szükséges ezért vizsgálni a semmisségnek a téma szempontjából jellemző vonásait.

A Ptk. 234. § (1) bekezdése értelmében a semmis szerződés érvénytelenségére – ha a törvény kivételt nem tesz – bárki, határidő nélkül hivatkozhat. A semmisség megállapításához külön eljárásra nincs szükség.

1. Az, hogy a semmisségre bárki hivatkozhat annyit jelent, hogy főszabályként alanyi oldalról az érvénytelenségre való hivatkozás behatárolva nincsen (a főszabály alól maga a Ptk. is ismer kivételt: cselekvőképtelen személy szerződése esetén a szerződés semmisségére csak a cselekvőképtelen személy érdekében lehet hivatkozni, ún. relatív semmisség).

A joggyakorlatban kérdésként az merült fel, hogy a széleskörű hivatkozási lehetőség egyben keresetindítási jogosultságot is jelent-e. A Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében kifejtette, külön törvény – a Pp. – a semmisségre perindítás formájában történő hivatkozást korlátozza. A Pp. szabályai szerint keresetindítási joga az érdekeltnek van vagy annak, aki rendelkezik olyan jogosítvánnyal, hogy más jogának érvényesítése céljából keresetet indíthasson. A semmis szerződésekkel kapcsolatos perindítási lehetőséget ezért vagy a jogi érdekeltség (jogviszony) vagy a perlési jogosultságot biztosító törvényi (jogszabályi) felhatalmazás alapozza meg.22

Külön, kifejezett jogszabályi felhatalmazást ad az ügyész számára a Ptké.-nek az 1995. évi LX. törvény 33. § (6) bekezdésével bevezetett 36/A. §-a, amelynek értelmében az ügyész keresetet indíthat a semmis szerződéssel a közérdekben okozott sérelem megszüntetése érdekében a szerződés semmisségének megállapítása iránt.

A jogszabályhely értelmezése a joggyakorlatban több ügyben is felmerült. A Csongrád Megyei Bíróság P. 22. 244/1995/6. sorszámú ítéletében kifejtette, a törvényi rendelkezés helyes értelme szerint az ügyész – amennyiben valamely szerződés érvénytelenségi okaként semmisségi okra hivatkozik eljárásjogi szempontból keresetindításra minden esetben jogosult. A közérdek sérelme ugyanis általában a semmisséghez, mint az érvénytelenségi okok meghatározott csoportjához kapcsolódik. Elvileg éppen a semmisséget eredményező érvénytelenségi okok olyanok, ahol a közvetlen társadalmi érdeksérelem súlyosabb, mint a szerződő felek magánérdekei, míg a megtámadhatósági okok csoportjába tartoznak azok az érvénytelenségi okok, ahol elsősorban a közvetlen szerződő fél érdeke a meghatározó, az esetleges társadalmi érdeksérelem másodlagos vagy közömbös. Elvileg tehát a semmisségi okhoz a közérdek sérelme is hozzátartozik. Ez nem jelenti azt, hogy konkrét esetben, konkrét szerződés vonatkozásában a semmisséget eredményező érvénytelenségi ok valóban olyan súlyú, amely adott esetben a közérdek sérelmével jár. A szerződés semmisségének a súlyát, társadalmi kihatását, a közérdekre gyakorolt negatív összefüggéseit – az anyagi-érdemi kérdéseket – azonban csak a bizonyítási eljárás során lehet tisztázni, és érdemi határozatban elbírálni. A keresetlevél benyújtásakor ezért a bíróság nem bírálhatja el – nincs is abban a helyzetben -, hogy az adott konkrét semmisségi ok valóban okozza vagy okozhatja-e a közérdek sérelmét. Mindezért olyan esetben, amikor az ügyész egyébként semmisségi okra hivatkozással indít keresetet a szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt, a bíróság az ügyet eljárásjogi okokból, az eljárásjogi legitimáció hiánya miatt nem utasíthatja el [Pp. 130. § (1) bekezdés g) pont], hanem azt érdemben vizsgálnia kell. Ugyanakkor az ügy érdemében akár elutasító rendelkezést is hozhat, amennyiben az egyébként semmis szerződés a közérdekben sérelmet nem okoz. A szerződés semmissége és a közérdek sérelme az ügy érdemére tartozó olyan kérdés, amely a felperes – az ügyész – anyagi legitimációja körében bírálható el.

A Csongrád Megyei Bíróság 1. Gf. 40. 069/1997/4. sorszámú másodfokú határozatában pedig – az előzőeken túlmenően – azt is kifejtette, a vélelem az, hogy a semmisségi ok általában a közérdeket védi. Ebből következően ahhoz, hogy a Ptké. 36/A. §-ban írt feltétel megvalósuljon, nem szükséges többlettényállási elem, hanem ezzel ellentétben olyan körülmények merülhetnek fel, amelyek adott esetben alkalmazását – még ha a semmisségi ok fennáll is – mellőzhetővé teszik. Azt, hogy konkrét esetben a közérdek sérelme megvalósult-e vagy sem, a szerződés érvénytelenségét eredményező semmisségi ok természete alapján, az általa védett vagyonjogi érdekek körében – vagyis milyen szempontok miatt nem teszi lehetővé a felek által célzott joghatás beálltát – lehet vizsgálni és megítélni. A közérdek kifejezés más aspektusai – akár a szó köznapi értelme, akár más jogintézményekhez (pl. alapítvány) fűzött joggyakorlati értelmezése (Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégium 2. számú állásfoglalás) – ebben a körben megfelelő eligazítást nem nyújtanak. Adott esetben a konkrét semmisségi ok által védeni szándékolt közérdek sérelme – ami miatt a szerződés érvénytelen – a releváns.

Az ügyész keresetindítási jogosultságával kapcsolatban hasonló következtetés jelent meg időközben a jogirodalomban is.23

Felmerült a joggyakorlatban, az a személy hivatkozhat-e a szerződés semmisségére, aki a semmisségi okot maga idézte elő. Akadályát képezheti-e a semmisség megállapításának ilyen esetben a polgári jogi alapelv, amely szerint saját felróható magatartására előnyök szerzése érdekében senki nem hivatkozhat. A Legfelsőbb Bíróság egyik eseti döntésében23 azt fejtette ki, hogy bár az érvénytelenségre a felperes hivatkozott, és az érvénytelenségi okot valóban maga idézte elő, az alperes javára a Ptk. 4. § (4) bekezdés mégsem alkalmazható. “A szerződésnek a jogszabályba ütköző voltából fakadó semmissége olyan szigorú jogkövetkezmény alkalmazását vonja maga után, amelynek érvényesülése kapcsán nincs jelentősége annak, hogy a szerződő felek melyikének róható fel, vagy egyáltalán felróható-e bármelyik félnek a semmisségi ok bekövetkezése.”

A nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütköző szerződések körében az elv fenntartása súlyos visszatetszést okozhat. Elfogadhatatlan lenne, ha a jó erkölcsöt durván sértő magatartást tanúsító fél utóbb az ügylettől úgy kívánna szabadulni, hogy saját jó erkölcsöt sértő magatartására hivatkozik. Ilyen esetben a Ptk. 4. § (4) bekezdésében írt alapelv megelőzi a semmisséghez fűződő érdek érvényesülését. A jogirodalomban megjelent, nemzetközi kitekintést nyújtó értékelés következtetései a joggyakorlatban is jól felhasználhatók.25

2. A semmisségre való határidő nélküli hivatkozás a jogalkalmazásban úgy merült fel, hogy ez egyben az igényérvényesítés határidő nélküliségét is jelenti-e, vagy pedig az érvénytelenségből eredő jogkövetkezmények alkalmazásának az elévülés gátját képezheti-e.

A válasz szempontjából különbséget kell tenni az érvénytelenség jogkövetkezményei között. Az a jogkövetkezmény, hogy a semmisség a célzott joghatás beálltát kizárja a szerződéskötéstől eltelt idő tartamától függetlenül – tehát határidő nélkül – érvényesül. A semmis szerződés alapján teljesítést követelni – a szerződéskötés óta eltelt idő tartamától függetlenül – később sem lehet.

Másfelől viszont a joggyakorlat a semmisség miatt, az eredeti állapot helyreállítása címén visszajáró szolgáltatásokra – mint kötelmi természetű igényre – vonatkoztatja az elévülés általános szabályát. A Legfelsőbb Bíróság eseti döntése szerint a semmisségre határidő nélkül lehet ugyan hivatkozni, de a semmis szerződés alapján tartozatlanul fizetett pénzösszeg visszafizetésére irányuló igény a rá vonatkozó elévülési szabályok szerint ugyanúgy elévül, mint bármely más követelés.26 Eszerint nincs ellentmondás a semmisségre történő határidő nélküli hivatkozás, valamint a jogkövetkezmények levonásából adódó, érvényes jogcím hiányában jogalap nélküli gazdagodást eredményező visszakövetelési igények elévülése között. Megjegyezzük azonban, hogy az elévülés nyugvásának (és félbeszakadásának) szabályait ebben az esetben is megfelelően alkalmazni kell.

3. A joggyakorlatban a legtöbb nehézséget a semmisség hivatalból való észlelése és jogkövetkezményeinek hivatalból való alkalmazása okozza.

Bár a törvényszöveg expressis verbis nem mondja ki, abból a rendelkezésből, hogy “a semmisség megállapításához külön eljárásra nincs szükség”, a bírói jogértelmezés olyan következtetésre jut, hogy a semmisséget a bíróságnak hivatalból kell észlelnie. Ez a jogértelmezés megfelel a korábbi magyar magánjogi felfogásnak is (Szladits: “A jogügylet semmis volta a felek akaratától független és a bíró azt hivatalból veszi figyelembe”).

A bíróság azonban a semmisséget gyakran olyan jogvitákban észleli, amelyekben a kereset szerződésszegéssel, teljesítéssel, elszámolással, károkozással kapcsolatos, a petítió is ehhez igazított, és a felekben sokszor fel sem merül az érvénytelenség lehetősége. Nem kétséges, hogy a semmisséget ilyenkor is – hivatalból – észlelni kell a bírónak. Újragondolást igényel viszont annak az eldöntése, hogy az érvénytelenségből fakadó jogkövetkezményeket a kereseti kérelem korlátaitól függetlenül, esetleg a felek kifejezett tiltakozása ellenére is le kell vonni.

A Legfelsőbb Bíróság a kérdésben következetes, határozott joggyakorlatot alakított ki; “Az érvénytelenség azt jelenti, hogy a jogrend a felek által létesíteni szándékolt jogviszonyt nem ismeri el, attól a célzott joghatásokat megtagadja. A szerződés érvénytelenségének megállapítása esetén ezért az ilyen szerződés alapján indult perben a bíróságnak – a Ptk. 237. §-ban foglalt rendelkezések alkalmazásával – hivatalból kell rendeznie a felek jogviszonyát” (13. számú irányelvvel módosított 7. számú irányelv 4. pont). Az irányelvet időközben a Legfelsőbb Bíróság ugyan hatályon kívül helyezte, ebben a kérdésben azonban a joggyakorlatát lényegében továbbra is fenntartotta.27 A jogkövetkezmények hivatalból történő alkalmazásának követelménye a legutóbbi időkig nem kérdőjeleződött meg, a bírói beavatkozást szűkítő jogértelmezés csupán abban mutatkozott meg, hogy a gyakorlat a hivatalból alkalmazandó jogkövetkezmények terjedelmét egyes esetekben szűkebb határok között vonta meg.

– Az lényegében kezdettől nyilvánvaló, hogy a semmisség hivatalbóli alkalmazása az eredeti állapot teljes körű, minden igényre kiterjedő rendezésére nem vonatkozik. A Legfelsőbb Bíróság PK 32. számú állásfoglalásában kifejtettek szerint a szerződéskötés előtt fennállott helyzet rendezésére a Ptk. 237. §-ban foglalt törvényi tényállás jelenti az irányadó határt. Az érvénytelen szerződéshez többlettényállás is kapcsolódhat, a többlettényállásból adódó jogviták rendezésére azonban már a Ptk. más, megfelelő törvényi tényállásait, szabályait kell alkalmazni. Így károkozás esetén a kártérítésre, az alap nélküli gazdagodás esetén a jogalap nélküli gazdagodásra vonatkozó törvényi rendelkezések az irányadók, e kérdésekre a hivatalbóliság nem terjed ki.

– A Ptk. 237. §-a nyilvánvalóan vonatkozik az érvénytelen szerződés alapján teljesített szolgáltatásokra, ezek visszaszolgáltatási kötelezettségére.

Teljesítés esetén azonban a szerző fél rendszerint a dolgot, ingatlant birtokba veszi, használja, hasznait szedi, abba esetleg beruházásokat fektet, felújítja, vagy átépíti, illetve állagát megrongálhatja. A birtoklás és használat ellenértéke, a hasznok, költségek, károk felmerülése nem az (érvénytelen) szerződés visszatérítendő szolgáltatásának része, hanem a szerződésen kívüli olyan többlettényállások, amelyekhez az érvénytelen szerződés csupán a feltételt adta. Eredetileg a PK 32. számú állásfoglalás az eredeti állapot helyreállítását a hasznokra is kiterjesztette: “Az a fél, aki ingatlan visszaadására köteles, általában a szokásos bérnek – haszonbérnek – megfelelő összeget tartozik megfizetni a birtoklás időtartamára. Egyéb vagyontárgy birtoklásáért az eset körülményeinek megfelelő használati díjat kell felszámolni”.

A bírói gyakorlatban olyan döntések is születtek, amelyek a használati díjra, általában a hasznokra, károkra és költségekre a hivatalbóli elszámolást mellőzték. A használati díjat (hasznokat, költségeket) megtéríteni ugyanis nem azért kell, mert a szerződés érvénytelenségi okban szenvedett, hanem azért, mert az egyik fél az érvénytelen teljesítés folytán a használattal jogalap nélküli előnyhöz jutott, vagy a beruházással vagyoni hátrányt szenvedett. Ezeknek a tételeknek az elszámolásánál célszerű a jó-és rosszhiszeműség között differenciálni, a polgári jognak a hasonló helyzetekre már kidolgozott más törvényi tényállásait, szabályait alkalmazni. Eljárásjogi szempontból azért is szükséges a szűkítés, mivel az ilyen igények elbírálása az esetek igen nagy hányadában szakértői bizonyítást feltételez, amelynek költségeit előlegezni kell. A bíróság ezekben a kérdésekben jelentős költséggel járó, hivatalbóli szakértői bizonyítást véleményem szerint nem rendelhet el.

Különösen megnehezíti az érvénytelenségi jogkövetkezmények alkalmazását, ha időközben a vétel tárgyát a vevő továbbértékesíti. A Legfelsőbb Bíróság egyik eseti döntésében28 úgy foglalt állást, ha a vevő az ingatlant időközben továbbértékesíti, a restituálási kötelezettség miatt az utóbb kötött adásvételi szerződés érvénytelen, és az eredeti eladó kérheti a bíróságtól a tulajdonjogi bejegyzések törlését az ingatlan-nyilvántartásból. Egy ilyen jogkövetkezmény alkalmazása aligha történhet meg hivatalból, különösen az újabb szerző fél perbepállása nélkül.

Az érvénytelenség jogkövetkezményeinek hivatalbóli alkalmazása ezért legszűkebben a szerződés alapján közvetlenül nyújtott szolgáltatások visszaadására szorítkozhat, és ebben a körben is csak olyan mértékben, amilyen mértékben a bíróság a rendelkezésre álló perbeli adatok alapján külön szakértői bizonyítás felvétele nélkül is rendelkezni tud.

– Az eredeti állapot helyreállítása az ítélkezési gyakorlat szerint kiterjed a visszajáró pénzösszeg kamatára is. A PK 32. számú állásfoglalás szerint “A pénzt szolgáltató félnek vissza kell kapnia az általa szolgáltatott összeget a kifizetéstől számított kamatával együtt. A kamat azért jár, mert az érvénytelen szerződés alapján teljesített szolgáltatás visszakövetelése már a teljesítés időpontjától esedékessé válik, tehát a visszaadásra köteles fél ettől kezdve késedelemben van”. Véleményem szerint, ha az érvénytelen szerződés alapján a felek kölcsönösen teljesítették szolgáltatásaikat egymásnak, ez a felfogás nem tartható. Abból a vélelemből kell ugyanis kiindulni, hogy a szerződés alapján nyújtott szolgáltatás (pl. ingatlan, vagy más dolog), illetve annak pénzbeli ellenértéke – még ha a szerződés érvénytelen is – egymással arányos értékű. Az egymással azonos értékűként feltételezett szolgáltatás és ellenszolgáltatás használati ellenértéke sem térhet el egymástól. A visszajáró pénzösszeg “használati díja” – a kamat -, és a visszaadási kötelezettség alá eső dolog, ingatlan ugyanezen időre járó használati díja – mint két egyenértékű szolgáltatás kölcsönös használati díja – összegszerűségben sem térhet el egymástól. Ezért arra az időre, amíg a felek az érvénytelen szerződés folytán kölcsönösen a szolgáltatások tekintetében visszaadásra kötelesek, egymásnak a pénzösszeg, illetve a dolog után használati díjat (kamatot) nem kötelesek fizetni, mivel a két használati díj egymást kiegyenlíti, kompenzálja. Az eredeti állapot folytán visszaadási kötelezettség alá eső szolgáltatások tekintetében a felek – az érvénytelenségtől függetlenül – egyidejű “teljesítésre” kötelesek, ezért a késedelem szabályai ebben a körben nem alkalmazhatók. Kamat (illetve másfelől használati díj) csak abban az esetben ítélhető meg, ha az érvénytelen szerződés alapján csupán az egyik fél teljesítette szolgáltatását a másik félnek. Kölcsönös visszaszolgáltatási kötelezettség esetén ezért véleményem szerint a hivatalbóli rendezés sem a használati díjra, sem a kamatra nem terjedhet ki, a legszűkebben csak a visszajáró szolgáltatásokról kell rendelkezni.

Az ellentmondásos ítélkezésre jellemző a következő jogeset. A Csongrád Megyei Bíróság 4. G. 40. 201/1997/15. számú ítéletében az ingatlanra vonatkozó, érvénytelen adásvételi szerződés alapján – a szűkítő értelmezésnek megfelelően – az eredeti állapot helyreállításáról csak az ingatlan visszaadása, és a 22 000 000 Ft vételár visszafizetése tekintetében rendelkezett. Utalt arra, hogy az ingatlan után járó használati díj, és a vele egyenértékű vételár késedelmi kamata egymást szükségképpen kompenzálja, az egyéb, többlettényállási elemek (pl. beruházások) tekintetében pedig külön per indítható. A Legfelsőbb Bíróság Gf. 30. 988/1998/7. számú részítéletében etekintetben az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot további eljárásra utasította. Az indokolás meglehetősen vitatható, merev álláspontot tükröz: “A szerződés teljesítését azonban a felek között fennállott huzamos, tartós jogviszony is kiegészítette, amely a felperesnek az alperes által kifizetett vételár, illetve az ingatlan alperesi használatában nyilvánult meg. Az ismertetett körben az eredeti állapot nem állítható helyre, ezért az érvénytelenség jogkövetkezményeit a Ptk. 237. § (2) bekezdése alapján kell levonni. Az elsőfokú bíróság megalapozatlanul állapította meg, hogy a felperes által visszafizetendő, az alperesnek járó tőke utáni kamatok szükségképpen megegyeznek azzal a használati díjjal, amely a felperest az alperes jogcím nélküli használata alapján megilleti. Ez utóbbi mértéke további tisztázást, szükség esetén szakértői bizonyítást igényel… Az elsőfokú bíróság a szerződés érvénytelenségének helyes megállapítása mellett annak jogkövetkezményeit ítéletében nem vonta le, annak ellenére, hogy a szerződés érvénytelenségének megállapítása esetén a felek jogviszonyát a Ptk. 237. §-a alapján a bíróságnak hivatalból rendeznie kell”.

– A bírói ítélkezési felfogásban a legutóbbi időkben olyan vélemény is kezd megfogalmazódni, amely a bíró hivatalbóli eljárását semmisség esetén is a lehető legszűkebb körre
korlátozná. Ez azt jelenti, hogy semmis szerződés esetén az érvénytelenségi oknak – a semmisségnek – az észlelése a bírónak ugyan hivatalhó-li kötelessége, a jogkövetkezmények hivatalhóli levonása azonban kizárólag annyit jelent, hogy a felek által célzott joghatás nem érhető el, vagyis az érvénytelen szerződés alapján a bíróság teljesítésre akkor sem kötelezhet, ha az érvénytelenségi, semmisségi okra a felek egyike sem hivatkozik (akár mindketten annak figyelmen kívül hagyását kérnék). Más szóval az érvénytelenség hivatalból alkalmazott jogkövetkezménye az, hogy a bíró az érvénytelen szerződés alapján előterjesztett igényt – mint alaptalan keresetet – elutasítja. Semmilyen más tekintetben azonban a bíróság nem rendelkezik az érvénytelenség más jogkövetkezményeiről, így az eredeti állapot helyreállításáról sem, hivatalból nem hoz döntést még a szerződés alapján közvetlenül nyújtott szolgáltatások visszatérítéséről sem. Amennyiben bármelyik fél a semmisnek (törvénytelennek) minősített szerződés alapján az egymásközti szerződési jogviszonyuk rendezését kívánja, úgy ehhez külön kereseti illetve viszontkereseti kérelem szükséges, mint ahogy az is lehetséges, hogy ezeket az igényeiket a felek külön peres eljárás keretei között rendezzék.

Egy ilyen, jelentős felfogásbeli változást feltételező bírói gyakorlat kialakulásával az álláspontom megegyezik. A következő főbb érvek hozhatók fel mellette:

a) Nem kerülhető meg a kérdés; honnan származik, milyen gyökerekből táplálkozik a teljes körű hivatalbóliságot évtizedeken keresztül következetesen érvényesítő, máig is ható ítélkezési gyakorlat? A válasz Benedek-Világhy: A Polgári Törvénykönyv a gyakorlatban című munkájában található meg: “…a szocialista polgári jog a vagyoni viszonyok jogi szabályozása során felhasználja az érvénytelenség múltból öröklött kategóriáját, és megtartja a semmisség és a megtámadhatóság megkülönböztetését is.

Ez azonban nem annyit jelent, hogy az érvénytelenség jogi szabályozása a szocialista polgári jogban minden részletében is ugyanolyan lehet, mint az a kapitalista magánjogban volt. Az érvénytelenség általános következménye természetesen itt is, ott is az eredeti állapot helyreállítása, tehát állami eszközökkel olyan körülmények létrehozása, mintha az érvénytelen szerződés létre sem jött volna. Lényeges különbségek vannak azonban abban a tekintetben, hogy az eredeti állapot helyreállítását itt és ott milyen körben és milyen módon alkalmazzák. A kapitalista jog rendszerint megelégszik azzal, hogy érvénytelenség esetére az eredeti állapot helyreállításának kötelezettségét mondja ki, egyébként pedig a felekre bízza, hogy kölcsönös kapcsolatukat a továbbiakban hogyan kívánják rendezni. A jogi szabályozás e módja teljesen megfelel annak, hogy a kapitalista államnak – legalábbis klasszikus alakjában – általában nem célja, hogy irányító, alakító módon beavatkozzék a felek egyedi jogviszonyaiba. … A szocialista állam ezzel szemben a vagyoni viszonyok szabályozása területén sem elégedhet meg pusztán korlátok megállapításával, tiltó szabályok kibocsátásával s azok áthágása esetére az érvénytelenség kimondásával és az eredeti állapot helyreállításával. A szocialista állam eszköz a munkásosztály kezében arra, hogy alapvetően átalakítsa a társadalmi-gazdasági rendszert, a társadalmi viszonyokat s bennük az embereket is. Ezért, bár megtartja az érvénytelenségi szankciót és az eredeti állapot helyreállítását, mint ennek általános következményét, törekednie kell arra, hogy az állam szerveinek lehetőséget biztosítson a vagyoni viszonyok alakítására, a felek egymásközti viszonyának rendezésére, akkor is, ha általánosságban az eredeti állapot helyreállításának követelményéből kell kiindulni. Innen érthető, hogy a szocialista jog – egyebek között a szerződések érvénytelenségének esetkörében is – gyakran alkalmazza nevelő jelleggel az állam javára való marasztalást, mint a polgári jogviszonyok alakításának, rendezésének eszközét s hogy általában az érvénytelenség esetére több és minőségileg is más jogot biztosít az ügyben eljáró bíróságnak. A bíróságnak szocialista viszonyok között nemcsak, sőt nem is elsősorban az a feladata, hogy az érvénytelenség megállapításával együtt kimondja az eredeti állapot helyreállításának kötelezettségét, hanem elsősorban az, hogy alkotó mádon közreműködjék a törvénysértő szerződés folytán előállott helyzet megoldásában, a felek egyedi kapcsolatának megnyugtató módon való rendezésében. Ilyen gondolatmenet alapján érthetők meg egészükben a Ptk.-nak az érvénytelenségre, de még inkább annak következményeire vonatkozó rendelkezései.”29

Valóban. Nem biztos azonban, hogy a gondolatmenet piacgazdasági viszonyok között, átalakult jogi környezetben is megállja a helyét.

b) Az ejárásjogi szabályok az utóbbi években lényegesen megváltoztak, a bíróságok szerepe, feladata a polgári perben koncepcionális változáson ment keresztül. Az eljárási törvény a felek rendelkezési jogát, autonómiáját csaknem teljessé tette, a bíróság hivatalbóli eljárásának lehetősége alól a talajt gyakorlatilag kihúzta. A Pp. 4. §-a szerint a bíróság a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz van kötve, a Pp. 164. § (2) bekezdése szerint pedig a bíróság bizonyítást hivatalból csak akkor rendelhet el, ha azt törvény külön megengedi. Ilyen eljárásjogi törvényi rendelkezések mellett ma már nem képzelhető el, hogy a bíró a felek perbeli nyilatkozataitól függetlenül, azon kívül, vagy kifejezetten azok ellenére hozzon hivatalhóli döntést, illetve folytasson le hivatalbóli bizonyítást.

A Pp. módosításáról (is) rendelkező 1999. évi CXI. törvényhez fűzött miniszteri indokolásból a jogalkotói szándék világosan kitűnik. Az alapvető eljárásjogi elveket újraszabályozó I. fejezet kapcsán kiemeli, hogy a (korábbi) Pp.-től elvárható “igazságkövetelmény” elavult, ellentmondásos, a bírói döntésnek helyesen az anyagi jogi szabályokhoz kell igazodnia. A bíró feladata a per tisztességes lefolytatása és ésszerű időn belül történő befejezése. A jogalkotói cél a perbeli esélyegyenlőség megteremtése, egyidejűleg a hivatalbóliság elvének visszaszorítása. Kizárt ezért, hogy a pert vezető bíró az anyagi jogszabályok tartalmáról nyújtson az egyik félnek jogértelmező tájékoztatást; az ügy urai maguk a felek, akik meghatározzák a per tárgyát, a bíróság mozgásterét. A bizonyítékok rendelkezésre bocsátása a feleket terheli; csak a fél dönthet arról – a bizonyítási teherre vonatkozó elvek ismeretében -, hogy előterjeszt-e további bizonyítási indítványt vagy sem. Nincs arra mód, hogy a bíró a bizonyítást addig folytassa, amíg szerinte ez szükséges.

A Pp. 164. § (2) bekezdése szerint a bíróság bizonyítást hivatalból csak akkor rendelhet el, ha azt törvény külön megengedi – ilyen törvényi engedélyt a semmisségre vonatkozóan sem a Ptk., sem más jogszabály nem tartalmaz, a hatályos eljárásjogi szabályok kizárólag a személyállapoti perek esetében ismeri el létjogosultságát.30

A semmisség körében folytatott eddigi joggyakorlatot a legújabb eljárásjogi jogirodalomban Gadó Gábor a következők szerint helyteleníti: “A Legfelsőbb Bíróság nyilvánosságra hozott eseti döntése szerint pl. “nem zárhatja ki a további bizonyítást a másodfokú bíróság a bizonyítékok késedelmes előterjesztése miatt, ha a marasztalt alperes fellebbezési tényállításaiból és a megjelölt bizonyítékokból arra vonható következtetés, hogy a követelés részben vagy egészben jogszabályba ütközik.” Álláspontom szerint az idézett rendelkezés alapvetően félreérti a tényállási elv funkcióját és egyben a Pp.-nek a VI. Ppn.-nel megállapított 140. § (6) bekezdését. Az előzőekben már hivatkozott 5. számú Ajánlás azt tartja követendőnek, hogy “Amennyiben az egyik fél megsérti a pervitel szabályait, az eljárási cselekményeket és eszközöket a per nyilvánvaló késleltetése érdekében alkalmazza, a bírónak jogában álljon akár rögtön érdemi döntést hozni, akár pedig jogvesztő rendelkezést, pénzbírság megfizetésére vagy az okozott kár megtérítésére kötelezést alkalmazni”. A Legfelsőbb Bíróság idézett döntése ettől eltérően feltételezésem szerint – azon a megfontoláson alapult, hogy mivel a per elsődleges célja az anyagi jogi igazság kiderítése, a fél rosszhiszemű magatartása a bíróság kötelezettségét nem érinti. A mulasztó felet adott esetben “meg kell büntetni”, mivel “akadályozta a bíróság munkáját”, de ez nem jelent felmentést az igazság kiderítésének követelménye alól. Ez a – véleményem szerint – hibás szemlélet egyben jól példázza, miként válhat az “igazságra törekvés” az “eljárás igazságosságának” akadályává.31

c) Semmisség esetén az érvénytelenség jogkövetkezményeinek hivatalbóli alkalmazását elsősorban az indokolta – az időközben hatályon kívül helyezett irányelvben kifejtettek szerint -, hogy a közérdek védelmének adott esetben a felek magánérdekével szemben is feltétlenül érvényesülnie kell. Időközben azonban a jogszabályi változások folytán a Ptké. 36/A. §-a az ügyészt kifejezetten feljogosítja, hogy a közérdek védelme érdekében peres eljárást indítson a semmisség megállapítása, a jogkövetkezmények alkalmazása érdekében. A közérdek védelmét a továbbiakban nem a bíróság parttalan hivatalbóli eljárásának, hanem az ügyészi keresetindításnak, az így lefolytatott pernek kell szolgálnia.

d) A hivatalbóli eljárás mellett érvként szokták felhozni a Ptk. 237. § (1) bekezdésének szövegezését (“Érvénytelen szerződés esetében a szerződéskötés előtt fennálló helyzetet kell visszaállítani”). A törvényszöveg merev nyelvtani értelmezése azonban nem tartható. Egyfelől a Ptk. más törvényhelynél, más jogkövetkezmények alkalmazásánál is alkalmazza a “kell” kifejezést olyankor is, amikor az igény érvényesítéséhez az érintett fél kereseti kérelmére nyilvánvalóan szükség van [pl. Ptk. 319. § (2) bekezdés]. Másfelől az érvénytelenségnek, a semmisségnek az eredeti állapot helyreállítása nem az egyedüli jogkövetkezménye, hanem azzal azonos értékű, választható jogkövetkezmény a Ptk. 237. § (2) bekezdés 2. mondata szerinti érvényessé nyilvánítás. Harmadsorban a Ptk. 237. § (1) bekezdése nemcsak a semmisség, hanem egyben a megtámadható szerződések érvénytelenségi jogkövetkezményeit tartalmazza, ahol a hivatalbóli kötelező (“kell”) eljárás fel sem merülhet. A törvényszövegből a kötelező (hivatalbóli) bírói beavatkozás szükségessége nem következik.

e) Az ítélkezési gyakorlatnak a semmisségről, a semmisség jogkövetkezményei körében a bíró szerepéről kialakult eddigi felfogásának a változását a nemzetközi tendenciák is indokolják. A külföldi jogokban a “gyengébb fél védelme”, a szerződési “igazságosság” gondolata a korábbiakhoz képest ugyan megengedi a szerződési jogviszonyokban a bírói beavatkozást, ez azonban messze nem jelenti – elképzelhetetlen lenne – a semmisség jogkövetkezményeinek hivatalbóli alkalmazását olyan mélységben és terjedelemben, mint az a hazai joggyakorlatban ismeretes. A piacgazdasági berendezkedésű, fejlett európai országok bírói joggyakorlatában ugyanakkor (különösen a német joggyakorlatban) megfigyelhető az a törekvés, amely a szerződéskötési rendellenesség, érvénytelenségi ok esetén is a megfelelően működő szerződés megmentését célozza. Ezzel összefüggésben érvénytelenségi (semmisségi) ok fennállása esetén is a bírói beavatkozás lehetőségét a legszükségesebb, szűk körre korlátozza, és ilyenkor is egyre kevésbé alkalmazza az in integrum restutitiót. Ehelyett szükség szerint az érvénytelenség más következményeit alkalmazza, mint az érvénytelenségi ok megszüntetése, illetve a szerződés jövőre szóló (ex nunc hatályú) felszámolása. Olyan igény fogalmazódik meg, amely a teljesítés orvosló hatályának egyre szélesebb körű elismerést nyújtana. A jogkövetkezményekre is kihat, hogy a semmisségi okokat nem tekintik egyenlő súlyúaknak, így pl. az alaki hiba egyre kisebb jelentőségűvé válik.

A már lebonyolított, megvalósított szerződések esetén kétségbe vonják, hogy az érvénytelenség szankciója – különösen az eredeti állapot helyreállítása – társadalmi-gazdasági rendeltetését betöltheti-e. Az üzletszerű gazdasági életben létrejött, különösen a tartós jogviszonyt rendező szerződések körében pedig jellemző az a felfogás, amely szerint a szerződés megkötésekor elkövetett hibákra ne lehessen visszatérni, ha az egyébként hibásan indult szerződés utóbb hibátlanul funkcionál.

A joggyakorlati törekvések olyan jogirodalmi álláspontokat szültek, amelyek a megvalósult szerződési viszonyt az alapjául szolgáló szerződéskötéstől önállósítani kívánták. A hibás szerződéskötéstől függetlenül ténylegesen teljesedésbe ment, megvalósult szerződési viszonyt ez a nézet egyenrangúként ismeri el a hibátlan akaratnyilatkozattal létrejött szerződésekkel, és kétségbe vonja, hogy a jól működő szerződési viszonyok esetén egyáltalán van-e jogi lehetőség a szerződéskötés hibájára visszatérni (ún. faktikus szerződések).32

f) A hazai jogirodalomban a Ptk. kodifikációs munkálataival kapcsolatban több helyütt hangsúlyosan fogalmazódott meg a “semmisségre való hivatkozás jelenlegi parttalansága” elleni fellépés igénye; illetve az állami beavatkozás módjának, mértékének szerződési jogi felülvizsgálata, a nemzetközi szabályozással összhangban a szerződési szabadság érvényesítése.33

4. A hazai joggyakorlatot illetően a nemzetközi tendenciákból és a jogirodalmi megnyilvánulásokból néhány következtetés mindenképp leszűrhető:

– A szerződés-kötéskori semmisségi ok esetén is a bírói beavatkozásnak a szükséges mértékű legszűkebb körre kell korlátozódnia. A semmisségi ok hivatalbóli észlelése annyit jelent, hogy az érvénytelen szerződéshez a célzott joghatás nem fűződhet, a teljesítés nem kényszeríthető ki. A hivatalbóli eljárás azonban nem terjedhet ki – a felek ilyen irányú kérelme hiányában – az érvénytelenség további jogkövetkezményeinek levonására. Természetesen más a helyzet, ha a peres felek keresete (viszontkeresete) éppen az érvénytelenségi jogkövetkezmények érvényesítését célozza. -Az érvénytelenség alkalmazott jogkövetkezményei közül – elsősorban az üzleti-gazdasági élet szerződési jogviszonyai körében -meghatározó súlyt kell fektetni a szerződések megmentésére (érvénytelenségi ok kiküszöbölése, részleges érvénytelenség alkalmazása). Ha az érvénytelenség oka utóbb elhárult, nincs akadálya az eredetileg érvénytelen szerződés érvényessé nyilvánításának (A szerződés ilyen jogi alapon való “megmentése” tükröződik több, Legfelsőbb Bíróság által közzétett jogesetből).34

A Ptk. kodifikációs munkálataival összefüggésben az új törvényi szabályozásnak a megváltozott eljárásjogi rendelkezésekre, a bíró más típusú szerepére, a semmisség és az eljárásjog összhangjának megteremtésére, továbbá az érvénytelenség jogkövetkezményének súlypont eltolódására, illetve a nemzetközi jogalkalmazás tendenciáira is figyelemmel kell lennie. Véleményem szerint az érvényessé nyilvánítás lehetősége törvényi szinten bővíthető: a jogkövetkezmény nemcsak akkor lenne alkalmazható, ha az érvénytelenség oka (bírói beavatkozással) kiküszöbölhető, hanem akkor is, ha az érvénytelenségi ok; – nem jelentős súlyú; – az időmúlás folytán utóbb elenyészett vagy jelentőséget vesztette (ld. “faktikus” szerződések); – vagy más okból az érvénytelenség egyéb jogkövetkezményeinek alkalmazása különös nehézségbe ütközne.

Elengedhetetlennek látszik a Ptk. XXI. Fejezetének világosabb szerkezeti tagolása is. Különösen zavaró a Ptk. 237. § (2) bekezdés megfogalmazása, amely a “hatályossá nyilvánítás”, illetve az “érvényessé nyilvánítás” közötti alapvető elvi különbséget “összemossa”, a következményeit pedig kifejezetten tévesen tünteti fel. Célszerű és indokolt az ügyészi semmisségi kereset Ptk.-ba való beépítése, ehhez kapcsolódóan lehetne rendelkezni – amennyiben polgári jogintézményként létjogosultsága megmarad – az állam javára való marasztalásról.

Az érvénytelenség szabályainak, jogkövetkezményeinek a törvényszerkesztés során “fogyaszthatóbbá (publikusabbá)” tétele az igények érvényesítését és az ítélkezés helyzetét is nagymértékben könnyítené.

A tanulmány nem kíván szereptévesztő lenni, és a szerzője is szeretné elkerülni annak halvány látszatát is, hogy a kodifikátor szerepében tetszelegne, mégis adott esetben elképzeléseink egyértelműbb bemutatását szolgálja, ha gondolatainkat a normaszöveg formájában fejezzük ki.

“XXI. Fejezet

Az érvénytelenség

Ptk. 234. § (1) A semmis szerződés érvénytelenségére – ha a törvény kivételt nem tesz – bárki, akinek erre jogi érdekeltsége van határidő nélkül hivatkozhat. A semmisség megállapításához külön eljárásra nincs szükség, a szerződés semmisségét a bíróság hivatalból észleli.

(2) Az ügyész keresetet indíthat a semmis szerződéssel a közérdekben okozott sérelem megszüntetése érdekében a szerződés semmisségének megállapítása iránt.

(3) A bíróság az ügyész indítványára az állam javára ítélheti meg azt a szolgáltatást, amely a tiltott, a jó erkölcsbe ütköző szerződést kötő, továbbá az egyébként csalárd módon eljáró félnek járna vissza.

Ptk. 235. §-236. § A megtámadható szerződésre vonatkozó törvényszöveg módosítása nem szükséges.

Ptk. 237. § (1) Az érvénytelen szerződésre jogot alapítani nem lehet, kivéve, ha a bíróság a szerződést érvényessé nyilvánítja.

(2) Az érvénytelen szerződést a bíróság a szerződés megkötésének időpontjára visszamenő hatállyal érvényessé nyilvánítja, ha

a) az érvénytelenség oka megszüntethető,

b) az érvénytelenség oka nem jelentős súlyú, vagy

c) az időmúlás folytán utóbb elenyészett vagy jelentőségét vesztette.

(3) Érvénytelen szerződés érvényessé nyilvánítása esetén a szerződő felek a szerződésszegésért úgy felelnek, mintha a szerződés kezdettől fogva érvényes lett volna.

Ptk. 238. § (1) Érvénytelen szerződés esetében – ha a bíróság a szerződést nem nyilvánította érvényessé – a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet kell visszaállítani.

(2) Ha a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet nem lehet visszaállítani, a bíróság a szerződést a határozathozatalig terjedő időre hatályossá nyilvánítja. Ebben az esetben rendelkezni kell az ellenszolgáltatás nélkül maradó szolgáltatás ellenértékének megtérítéséről.

Ptk. 239. § A szerződés részbeni érvénytelensége esetén az egész szerződés csak akkor dől meg, ha a felek azt az érvénytelen rész nélkül nem kötötték volna meg. Az érvénytelen szerződési kikötésre az érvénytelenség jogkövetkezményeit (Ptk. 237-238. §) kell alkalmazni.

Ptk. 240. § (1) A bíróság az érvénytelenség jogkövetkezményeit a felek kérelmeitől eltérő módon is rendezheti, nem alkalmazhat azonban olyan megoldást, amely ellen mindegyik fél tiltakozik.

(2) Az a fél, aki az érvénytelen szerződés megkötése során fel-róhatón jár el, köteles a másik fél ebből eredő kárát megtéríteni.

(3) Az érvénytelen szerződés alapján nyújtott vagyoni előnyök visszatérítése során a jogalap nélküli birtoklásra vonatkozó szabályokat is megfelelően alkalmazni kell.

(4) Aki érvénytelen szerződés fennállásában jóhiszeműen bízott, a felektől a szerződés megkötéséből eredő kárának megtérítését követelheti, ha azonban az érvénytelenség az egyik fél magatartására vezethető vissza, a bíróság a másik fél marasztalását mellőzi. Ha a felek valamelyike a harmadik személlyel szemben rosszhiszemű volt, teljes kártérítéssel tartozik akkor is, ha az érvénytelenség nem az ő magatartására vezethető vissza. Ezt a kártérítést a szerződés teljes vagy részleges hatályban tartása útján is nyújthatja”.

IV. Az érvénytelenséggel összefüggő egyéb joggyakorlati kérdések

A tanulmány a szerződés érvénytelenségének további joggyakorlati kérdéseivel – a terjedelmi korlátokra is tekintettel – érintőlegesen kíván foglalkozni, mégis úgy vélem, a kodifikáció során a felvetések figyelemfelhívóak lehetnek. Kifejtésemet nem az érvénytelenségi okok és az érvénytelenség jogkövetkezményeinek metodikájához, logikai rendszeréhez igazodóan teszem meg, hanem csak abban a körben, ahol a jogalkalmazói tapasztalatok szerint a jogalkotói beavatkozás megfontolása felmerülhet.

1. A szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnő aránytalansága

A szerződés jogi jelenség, az értelmét adó gazdasági tartalom – az árucsere – tulajdonságait azonban szükségképpen magán hordozza. Az áruk (szolgáltatások) teljes értékegybeesése a csereviszonyokban a legritkább esetben valósul meg, az értékegyenlőségtől való kisebb eltérések az áruviszonyok természetes velejáróik. A jogi beavatkozás csak akkor merülhet fel, ha a nagyfokú eltérés miatt az egyenértékűség különösen durva sérelmet szenved.

A Ptk. 201. § (2) bekezdése ugyan feltűnően nagy értékkülönbségről rendelkezik, a joggyakorlat azonban az érvénytelenség szempontjából valójában a szolgáltatás és ellenszolgáltatás értékaránytalanságát vizsgálja. A szolgáltatás és az ellenszolgáltatás között kimutatható értékkülönbséget a szolgáltatás valóságos (piaci forgalmi) értékéhez arányosítja, az így kapott viszonyszám százalékos formában kifejezett nagyságrendje utal az értékaránytalanság mértékére. Azt, hogy az értékaránytalanság mikor minősül feltűnően nagynak jogszabályok nem írják elő, hanem a bírói gyakorlat – meghatározóan a Legfelsőbb Bíróság PK 267. számú állásfoglalása – alakított ki ezzel kapcsolatos szempontokat. A tapasztalatok szerint általában az értékaránytalanság akkor minősül feltűnően nagynak, ha – az eset körülményeitől függően, a kollégiumi állásfoglalásban írt szempontokat mérlegelve -a 30-50%-ot meghaladja, vagyis az aránytalanságnak, nem az értékkülönbözet abszolút összegének kell feltűnően nagynak lenni.

A joggyakorlat az érvénytelenségi okot a forgalmi viszonyok alakulásához igazodóan differenciáltan alkalmazza.

– Az értékaránytalanság megítélése körében vizsgálni kell a szerződéskötés összes körülményét, a szerződés egész tartalmát, az ügylet jellegéből fakadó sajátosságokat. A szolgáltatás értékmeghatározása során nem a műszaki érték, hanem a keresletkínálat viszonyai által alakított piaci, forgalmi érték az irányadó (különösen gépkocsi, egyéb tartós használatra rendelt dolgok, házasingatlan esetében). Különös körültekintéssel kell eljárni, amikor a nyújtott szolgáltatás dologösszesség, vagy komplexen a dolog és az arra vonatkozó jogosultságok együttese. Így pl. vendéglátó ipari egység (étterem, italbolt), kereskedelmi egység (üzlet, butik, gazdabolt stb.) átruházása esetén a jogesetek szerint nemcsak az átadott álló- és forgóeszközök együttes összértéke az irányadó, hanem az is, hogy az átadó meghatározott helyen, meghatározott forgalmi üzletkört, vevőkört, vagyis az üzletszerű tevékenység tárgyi és személyi feltételeit adja át.35

– A feltűnő aránytalanság miatti érvénytelenség objektív tényen alapul, a felek magatartása, jó- vagy rosszhiszeműségük elvileg közömbös. Ez a hazai joggyakorlatban olyan jelenségekhez vezetett, amelyek visszaélésszerű joggyakorlásra utaltak, A PK 267. számú állásfoglalás szerint. “A jogszabály alkalmazása során azonban – elsősorban az állampolgárok ügyleteiben, különösen az ingatlanokra, a műszaki cikkekre vonatkozó adásvételi ügyleteknél, az egyes lakossági szolgáltatások körébe tartozó vállalkozási szerződéseknél – tapasztalható olyan törekvés, hogy az értékviszonyokat jól ismerő szerződő fél (esetenként azért, hogy a hátralékos ellenszolgáltatástól szabaduljon), a feltűnően nagy értékkülönbségre alapított megtámadással a másik fél rovására indokolatlanul kedvezőbb ellenszolgáltatás elérésére törekszik. Van példa arra is: különösen nagy értékű ügyleteknél könnyelműen vállalnak a felek kötelezettségeket, mert arra számítanak, hogy a feltűnő értékaránytalanság kiküszöbölése során a bíróság számukra előnyös módon fogja meghatározni a szerződés alapján teljesítendő szolgáltatásokat. Mindezek a forgalom biztonsága, a szerződésekbe vetett bizalom ellen ható tényezőkké válhatnak”. A bírói gyakorlat ezért a törvény szerint objektív jogintézményt nem mentesítette bizonyos szubjektív elemektől. Az egyik döntés szerint, ha a vevő valamely ingatlan tulajdonjogának megszerzéséhez – számolva a forgalmi értéket meghaladó vételárral is – következetesen ragaszkodik, az adásvételi szerződés létrejöttéhez való fokozott érdekeltsége folytán feltűnő értékaránytalanságra hivatkozással a szerződést csak egészen kirívóan nagy értékaránytalanság mellett támadhatja meg.36 Ugyancsak kirívó értékkülönbség mellett lehetséges a feltűnő értékaránytalanság megállapítása, ha az eladó a forgalmi érték ismeretében az áralku során tudatosan engedve fogadta el a vevő vételi ajánlatát.37 Sajátosan alakul a helyzet, ha a szolgáltatás meghatározása árverés keretében történik. Az árverési vételár ún. versenyár, amelyet az árverésen résztvevők tudatosan, az esetleges objektív aránytalanság lehetőségével is számolva alakítanak ki. Ezért abban az esetben, ha az árverés a forgalmi érték körüli, vagy annál alacsonyabb értékről indul – tehát, ha a kikiáltási ár nem feltűnően magas a forgalmi értékhez képest -, a megkötött szerződés a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnően nagy értékkülönbségére alapítva eredményesen nem támadható.38

– A bírói gyakorlat a feltűnő aránytalanságot a családjogi vagyoni megállapodásokra is alkalmazza, e körben azonban különös jelentőséget tulajdonít a szubjektív mozzanatoknak. A házastársakat a közös vagyonuk megosztása során nem csupán vagyoni, hanem más: személyes szempontok is vezetik (pl. kiskorú gyermekük érdeke, vagy hogy vagyoni vitájukat mielőbb rendezzék), a házastársak közötti, a vagyoni viszonyaik rendezésére vonatkozó szerződés feltűnő értékaránytalanság címén való megtámadása ezért csak egész kivételesen lehetséges.39 A tartási szerződés pedig feltűnő aránytalanság címén gyakorlatilag nem támadható, a szerződés megkötésének időpontjában ugyanis nem lehet megállapítani, hogy az átruházott vagyon értéke és a később teljesítendő tartás értéke hogyan viszonyul majd egymáshoz.40

A Ptk. 1997. évi módosítása során – jórészt a joggyakorlati tapasztalatokra is figyelemmel – felmerült a feltűnő aránytalanság újraszabályozásának a kérdése, közelebbről az, piacgazdasági viszonyok között szükséges-e az értékviszonyok jogi védelme, indokolt-e az árak “bírósági kontrollja”; illetve helyes-e az, hogy a feltűnő aránytalanság mindkét fél szubjektumától (felróhatóságától) függetlenül, objektív szankcióként érvénytelenséget okozzon. Jogalkotói beavatkozásra végül is nem került sor, ezt követően azonban az utóbbi években a jogirodalom – a joggyakorlat anomáliáiból ihletet merítve – többször és behatóan foglalkozott a feltűnő aránytalanság elméleti kérdéseivel (eredetével, természetével, létének indokoltságával).41

Véleményem szerint – az üzletszerű gazdálkodással kapcsolatos jogviták tapasztalati alapján – a feltűnő aránytalanság miatti érvénytelenségi ok az újabb kodifikáció során megőrzendő jogintézmény, azonban jelentősebb jogalkotói korrekció szükségesnek látszik.

– A Ptk. ellentmondásos szövegezését meg kell szüntetni, és az “értékkülönbség” kiiktatásával az “értékaránytalanságnak” kell kizárólagosan jelentőséget tulajdonítani.

– A feltűnő aránytalanság alkalmazása különösen indokolt lehet a gazdálkodó szervezet és a fogyasztó közötti ún. fogyasztási szerződésben: A tisztességtelen szerződési kikötés érvénytelensége fogyasztási szerződésekben (egyedi szerződéskötés esetén is) a felek egyenjogúságát, a gyengébb fél védelmét, a szerződés “igazságosságát” hivatott biztosítani, a szerződés tartalmát adó számos kikötés közül azonban egyedül éppen az árkikötés esetleges “tisztességtelensége” esetén nem alkalmazható. A Ptk. 209/B. § (5) bekezdése szerint ugyanis a tisztességtelen szerződési feltételekre vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatók a szolgáltatást és ellenszolgáltatást meghatározó szerződési kikötésre, ha annak szövegezése egyértelmű és mindkét fél számára érthető. A joggyakorlat oldaláról is egyetértünk H. Beale véleményével: “A nyugati országokban – így Angliában is – számos olyan technika alakult ki, amelyek segítségével a fogyasztó tájékozódhat a piaci árakról – mint pl. a használt autók, ingatlanok esetében -, ezért a nyugati országok között csak néhány olyan ország (Franciaország, Ausztria, Olaszország, Németország) van, ahol a fogyasztó elállhat a szerződéstől azon az alapon, hogy az ár méltánytalan, vagy a magyar jogi terminológiával élve feltűnő értékaránytalanság van a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között. Az átalakulás korszakát élő közép-európai gazdaságokban sokkal nehezebb dolga van a fogyasztónak annak megítélésében, hogy a hirtelen liberalizált piacon mi a reális, tisztességes ár. Ez a tény indokolttá teszi – legalábbis az átmenet idejére – a feltűnő értékaránytalanságra alapozott megtámadási jog meg-tartását”.42

Véleményem szerint a fogyasztási szerződésekben a feltűnő aránytalanságot objektív tényállásként kellene meghagyni, a korrigált hagyományos megfogalmazásban: “Ha a gazdálkodó szervezet és fogyasztó közötti szerződésben a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között a szerződés megkötésének időpontjában feltűnően nagy az aránytalanság, a fogyasztó a szerződést megtámadhatja”.

– A feltűnő aránytalanság bármely (bárkik között létrejövő) vagyonjogi szerződéses jogviszonyban általános jogi eszközként is fenntartható. Ebben a szélesebb körben azonban eddigi objektív jellege nem tartható fenn, hanem szubjektív tényállási feltételeket indokolt támasztani. Valójában a másik szerződő félnek az uzsorát el nem érő kihasználása – tapasztalatlansága, tudatlansága, üzletkötési járatlansága – esetén alkalmazható feltéve, ha a sérelmet szenvedett a szerződés megkötésénél körültekintően, kellő gondossággal járt el. Ebben a körben hasznosíthatók a Nemzetközi Kereskedelmi Szerződések UNIDROIT alapelveinek 3.10. cikkében részletezett körülmények. Elképzelhető ebben az általános formában a feltűnő aránytalanságnak a tévedés egyik nevesített aleseteként való szabályozása is (a klasszikus “laesio enormis” elvre emlékeztetően): “Ha a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás között a szerződés megkötésének időpontjában feltűnően nagy az aránytalanság a sérelmet szenvedő fél a szerződést megtámadhatja, feltéve, hogy az aránytalanságot a másik fél okozta vagy felismerhette. Nem hivatkozhat feltűnő aránytalanságra az, aki az aránytalanságról tudott vagy azt kellő gondosság mellett felismerhette volna”.

A feltűnő aránytalanság általános (szubjektív) és a fogyasztási szerződésekben irányadó (objektív) változata nem egymást kizáró, hanem egymást kiegészítő jogi eszközként egymás mellett harmonikusan alkalmazható lenne.

– Kétségtelen, amennyiben a feltűnő aránytalanság önállóan szabályozott formában megszüntetésre kerülne, akkor az értékaránytalanságból eredő jogsérelmek orvoslására a joggyakorlat a Ptk. más jogintézményeit alkalmazná. Véleményem szerint nem lenne szerencsés, ha ez a nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütköző szerződés, a tévedés (megtévesztés) miatti megtámadhatóság, vagy a tájékoztatási (együttműködési) kötelezettség alkalmazási területének indokolatlan kitágulásához vezetne.

2. Az álképviselet

A hatályos törvényi szabályozás szerint, ha valaki más nevében anélkül tesz jognyilatkozatot, hogy erre nézve felhatalmazással rendelkezne, vagy az üzleti felhatalmazáson alapuló képviseleti jogkörét túllépi, álképviselőként tett jognyilatkozata a képviseltre nézve érvénytelen. Az álképviselettel összefüggő érvénytelenségi problémák túlnyomó többségben gyakorlatilag a jogi személy szervezeti képviseletét érintik. A szervezeti képviselet sajátossága, hogy a törvényes képviselő az ügyek meghatározott csoportjára nézve a jogkörét a szervezet más dolgozóira, tagjaira átruházhatja, így pl. a gazdasági, szakmai vezető vagy az anyagbeszerző a körülhatárolt ügyekben jogosult a gazdálkodó szervezet képviseletére. A képviseleti jog túllépését (vagy az esetek nagy részében a hiányát) külső harmadik személy képtelen felismerni, észlelni. Különösen az üzleti életben kötött szerződések körében védi a joggyakorlat a harmadik jóhiszemű személy jogait, és vélelmezi, hogy a gazdálkodó szervezetnek azok a dolgozói, akik beosztásuknál fogva általában üzleti tárgyalásokat folytatnak, szerződéseket kötnek, az adott jognyilatkozat megtételére is képviseleti jogosultsággal rendelkeznek (látszaton alapuló képviselet).43 A jogalkalmazás kiterjesztően értelmezi azt a lehetőséget is, hogy az álképviselő eljárását a képviselt utólag – akár ráutaló magatartással – jóváhagyhatja.44 Amennyiben pedig az álképviselő nyilatkozata mégis érvénytelen, akkor az álképviselő kártérítéssel tartozik [Ptk. 221. § (2) bekezdés], ha viszont az álképviselő a gazdálkodó szervezet valamelyik alkalmazottja volt, akkor egy más törvényhely [a Ptk. 348. § (1) bekezdés] folytán az alkalmazott károkozásáért – amit adott esetben álképviselőkénti eljárásával okozott – a munkáltató köteles helytállni. Az üzleti forgalomban ezért az alkalmazott álképviselő eljárásáért a külső harmadik jóhiszemű személyek irányában a munkáltató gazdálkodó szervezet tartozik helytállással.45

A joggyakorlati tapasztalatok alapján célszerűnek látszik a vélelmezett képviselet [Ptk. 220. § (1) bekezdés] körének bővítése a jogi személy minden olyan dolgozója, tagja tekintetében, akik beosztásuknál fogva rendszeresen tárgyalásokat folytatnak és a kívülállók a munkáltató, illetve a szervezeti képviselője eljárásából alapos okkal következtethetnek arra, hogy az illető személyeknek az adott intézkedések, jognyilatkozatok megtételére képviseleti jogosultságuk van (pl. a cég pecsétjével rendelkeznek). Megfontolható továbbá annak törvényi rögzítése, hogy a jogi személyek relációjában a képviseleti jog korlátozása külső harmadik személyek irányában hatálytalan (más szóval a képviseleti jog túllépése miatti érvénytelenség ebben a körben nem lenne alkalmazható).

3. A biztosítéki célú tulajdonszerzés érvénytelenségi megítélése

Az ebbe a körbe tartozó ügyek közös gazdasági háttere, hogy az egyik fél pénzeszközökhöz – hitelhez – kíván jutni, a másik fél a hitelnyújtáshoz biztosítékként valamely vagyontárgy tulajdonjogának megszerzését, vagy ennek lehetőségét köti. A gazdasági szándék többféle jogi konstrukcióban jelenik meg.46

a) Az egyik szerződő fél úgy jut pénzeszközökhöz, hogy a tulajdonában álló nagyértékű dolgot (ingatlant, gépeket, berendezést stb.) értékesíti, a vételárat a másik szerződő féltől egy ösz-szegben kézhez kapja, ugyanakkor az adásvétellel egyidőben egy újabb, az eladott dolog visszavásárlására vonatkozó olyan adásvételi szerződést kötnek, ahol a korábbi eladó, most már vissza-vásárló vevő a dolog vételárát az eredeti vételárhoz képest megnövelt vételáron, de részletekben köteles megfizetni, és a visszavásárolt dolog tulajdonjogát akkor szerzi meg, amikor az utolsó részletet is kiegyenlítette. Az adott jogi konstrukció tulajdonképpen egy egyszerű adásvétel, majd ezzel agyidőben az eladott dolog visszavásárlására irányuló tulajdon-fenntartásos részletvétel.

Nem értek egyet azzal a bírói megítéléssel, amely a jogi konstrukciót kölcsönszerződésnek minősíti, az adásvételre, illetve visszavásárlásra vonatkozó részében pedig színlelt, ezért semmis szerződésnek tekinti. Valójában a közgazdasági értelemben vett hitelezésnek nem egyetlen jogi megfelelője a “kölcsönszerződés”, hanem a felek az üzleti-gazdasági szándékukat más jogi formában, más szerződéses konstrukcióban is megvalósíthatják, anélkül, hogy bármit is színlelnének. Valójában a felek adott esetben a hazai, és nemzetközi joggyakorlatban elterjedt, ún. visszlízing (“sale and lesse back”) – mindenütt érvényesként elfogadott – jogi konstrukciót alkalmazták. A lízing (visszlízing) lényege éppen a biztosítéki célú tulajdonszerzés a hitelezés időtartamára. A visszlízing esetében az adásvételi szerződésnek, mint szabadon választható jogi formának a gazdasági motivációja – a kauza – a hitelhez jutás, a szó gazdasági értelmében.

A Legfelsőbb Bíróság egyik eseti döntésében fejtette ki, hogy a biztosítéki célú vételi jog kikötése nem színlelt, nem a zálogjog megkerülését szolgálja, hanem érvényes szerződési kikötés lehet: “Nincs akadály annak, hogy a dolog tulajdonosa vételi jogot engedjen annak a hitelezőnek a javára, aki olyan személynek nyújtott hitelt, akire tekintettel vállalta ennek a biztosítéknak az adását. A jogszabály rendelkezései nem tiltják azt sem, hogy a tulajdonos a vagyontárgyat úgy kösse le biztosítékként, hogy feltételtől függő vételi jog engedésével a későbbi fizetés elmaradása esetére az ingatlan tulajdonjogának megszerzését a hitelező számára lehetővé tegye. …zálogjog létesítése nélkül biztosítéki rendeltetéssel történt a vételi jog engedése az alperesnek. A szerződés nem volt színlelt, mert nem zálogjog létesítésére, hanem vételi jog biztosítására irányult a felek szerződési nyilatkozata.

b) A másik többször előforduló eset, amikor a felek a hitelezéshez valóban kölcsönszerződést kötnek, amelyet a kölcsönbeadó rendszerint ingatlanra vezetett jelzálogjogggal biztosít, de emellett a biztosítékként lekötött ingatlanra kiköti nemfizetés esetére a vételi jogot is. Ehhez kapcsolódóan kétféle közelítéssel lehet találkozni: a vételi jog gyakorlása esetén a vételár nem a dolog értékéhez, hanem az éppen aktuálisan fennálló, még fennmaradó tartozás összegéhez igazodik, vagy pedig a felek a vételárat a dolog valós, reális értékében határozzák meg.

Tulajdonképpen a vételi jog kikötéshez hasonló eset az is, amikor a kölcsönszerződéssel egyidejűleg a felek adásvételi szerződést is kötnek, amelyben az adós az ingatlanát (lakását) eladja a kölcsönbe adónak azzal, hogy az adásvételi szerződés későbbi időpontban csak akkor lép hatályba, ha az adós a kölcsönt nem fizeti vissza. A feltételtől függő adásvétel ez esetben is biztosítéki szerepet tölt be. Az alapvető kérdés, hogy a jelzálogjog mellett érvényes-e a vételi jog kikötés, illetve a feltételtől függő adásvétel.

A Ptk. 263. § (1) bekezdése értelmében a kielégítési jog megnyílta előtt létrejött az a megállapodás, amely szerint a jogosult a kötelezettség teljesítésének elmulasztása esetén megszerzi a zálogtárgy tulajdonjogát, semmis [korábban a Ptké. 47. § (3) bekezdése tiltotta az ilyen tartalmú megállapodást]. Kérdés, hogy a vételi jog gyakorlása sérti-e a Ptk. 263. § (1) bekezdését. A vételi jogot ugyanis a felek már az eredeti szerződésben kikötik, a hitelező a vételi jogot azonban csak a kielégítési jog megnyílta után, a kötelezett nemteljesítése esetén gyakorolja, az adásvételt a később gyakorolt egyoldalú jognyilatkozat hozza létre, amelynek alapján a jogosult a zálogtárgy tulajdonjogát megszerzi.

A Legfelsőbb Bíróság egyik közzétett döntésében48 arra az álláspontra helyezkedett, a rendelkezés célja annak megakadályozása, hogy a zálogtárgy tulajdonjoga a követelés fejében a nélkül legyen megszerezhető, hogy a felek a zálogtárgy valóságos szerződési értékét meghatározták volna. “A jogszabályban írt tartalmú megállapodás nyilvánvalóan azért tilos, mert a hitelező az addig esetleg törlesztett részleteket figyelmen kívül hagyva, elszámolási kötelezettség nélkül, a zálogtárgy valóságos értékének meghatározása nélkül szerezhetné meg a fennálló követelése fejében a zálogtárgy tulajdonjogát, amely a kötelezett hátrányos helyzetének kihasználására vezethet”. Miután adott jogesetben a felek nem abban állapodtak meg, hogy a zálogjoggal terhelt ingatlan tulajdonjoga a hitelezőre a még fennálló követelés fejében száll át, hanem a felek a vételi jogra vonatkozó szerződést írásba foglalták, abban az egyes ingatlanokat és a vételár összegét pontosan meghatározták, ezért a szerződés érvényesen jött létre.

Véleményem szerint az álláspont vitatható. A vételi jog gyakorlása ugyanis valóban a kielégítési jog megnyílta után történik, maga az adásvétel is ezután jön létre, mégis a vételi jog egyoldalú hatalmasság és nem kölcsönös megállapodás, a zálogtárgy tulajdonjogának későbbi megszerzését lehetővé tevő kölcsönös megállapodás a kielégítési jog megnyílta előtt, az eredeti szerződésben biztosított vételi joggal keletkezett. A zálogtárgy tulajdonjogának megszerzése során továbbá valójában nem egy, hanem két törvényi tilalomra kell figyelemmel lenni. A Ptk. 263. § (1) bekezdése az ellenérték meghatározásának módjától függetlenül tiltja a kielégítési jog megnyílta előtti olyan megállapodást, amely a kötelezettség teljesítésének elmulasztása esetére a zálogtárgy tulajdonjogának megszerzésére irányul. A Ptk. 265. § (2) bekezdése szerint pedig semmis a zálogjog megszűnése előtt kötött megállapodás, amely a jogosultat az elszámolási kötelezettség alól mentesíti. A Legfelsőbb Bíróság eseti döntésében közzétett álláspont véleményem szerint csak azokat a megállapodásokat minősíti érvénytelennek, amelyek a Ptk. 265. § (2) bekezdésébe ütköznek, és a dolog valóságos értékével való elszámolás alól mentesítik a hitelezőt.49

Az ilyen típusú szerződéseknek különösen nagy jelentősége van a bankkölcsön szerződések körében. Véleményem szerint nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a tőkehiány miatt a hitelek felvételére a gazdasági kényszer igen nagy, ebben a körben a felek a gazdasági erőpozíciójukat tekintve nincsenek egyenlő helyzetben, a hitelintézetek tipikusan általános szerződési feltételeket alkalmaznak, és a blankettaszerződéseikben a biztosítéki célú tulajdonszerzés indokolatlan egyoldalú eseteit kötik ki.

Az mindenesetre egyértelműen megállapítható, a jelzálogjog melletti vételi jog kikötés – és más hasonló tartalmú adásvétel – mindenképpen semmis, ha a vételár nem a biztosítékul lekötött dolog valós forgalmi értékéhez igazodik, hanem az adós aktuálisan fennálló kölcsöntartozása összegének felel meg.

Az érvénytelenség jogkövetkezménye szempontjából ugyanakkor a Ptk.-ban főszabályként rögzített részleges érvénytelenség alkalmazható. Véleményem szerint egy olyan kölcsönszerződés esetében, ahol a kölcsön visszafizetését az adós ingatlanára vezetett, az ingatlan-nyilvántartásba is bejegyzett jelzálogjog biztosítja, az érvénytelen (semmis) vételi jog kikötése ellenére egyértelműen megállapítható, hogy a felek az ilyen módon biztosított pénzkölcsön szerződést a semmis kikötés nélkül is megkötötték volna.

c) A leggyakrabban előfordult ügyekben a biztosítéki célú tulajdonszerzés úgy jelentkezett, hogy a gépkocsit értékesítő – gazdasági értelemben hitelt nyújtó – gazdasági társaság a részletek fizetésének elmulasztása esetére “vételi jogot” kötött ki a szerződésben. Zálogjogot a gépkocsira nem kötött ki, tehát a zálogjogvételi jog ütközése nem merült fel, ugyanakkor a szerződésben olyan kikötés szerepelt, amely szerint a vételi jog gyakorlása esetén a vételár a vevő aktuális hátralékos tartozásával egyezik meg (jóllehet a kikötés ellentétes az ugyanezen szerződés más kikötésében részletezett elszámolási szabályokkal). A blankettaszerződésbe foglalt szerződési konstrukció (országosan is) többféle érvényességi problémát is felvetett.

– Az eladó Kft. az eljárások során hivatkozott a megkötött szerződés azon pontjára, amely a vevő szerződésszegése esetére kifejezetten vételi iogot – és nem visszavásárlási jogot – kötött ki, amit azzal támasztott alá, nem volt célja a jármű visszavásárlása, hanem a vételi jogot a szerződés biztosítékául kívánta érvényesíteni. A Csongrád Megyei Bíróság a Gf. 40. 001/1998/3. számú ítéletében ezzel kapcsolatban azt fejtette ki, a felek a szerződésük tartalmát a Ptk. 200. § (1) bekezdése folytán szabadon állapíthatták meg abban a vonatkozásban is, hogy a felperes – az alperes szerződésszegése esetére – olyan egyoldalú “hatalmasságot”, alakító jogot kötött ki a maga számára, amelynek alapján egyoldalú jognyilatkozattal a gépkocsit az alperestől megvásárolhatta. A felek által a szerződés tartalmává tett kikötést azonban nem a felek által adott elnevezése, hanem aszerint kell minősíteni, hogy tartalma szerint a Ptk. mely jogintézményének felel meg. A vételi jog és a visszavásárlási jog jogintézményeiben közös, hogy a jogosult mindkét esetben egyoldalú jognyilatkozattal szerződést – adásvételt – hoz létre. A különbség abban áll, a visszavásárlási jog olyan “vételi jog”, amelyet az eladott dolog tulajdonosa az adásvételi szerződéssel egyidejűleg köt ki a maga számára [Ptk. 374. § (1) bekezdés]. Más szóval éppen az az elvi különbség, hogy az egyoldalú hatalmasságot kikötő fél korábban a dolog tulajdonosa volt-e vagy sem. Miután a felperes az adásvételi szerződés időpontjában a gépkocsi tulajdonosa volt, ilyen minőségben kötötte ki azt, hogy alperesi szerződésszegés esetén egyoldalú nyilatkozattal jogosult a gépkocsit visszavásárolni, a szerződés tartalmává tett kikötés tehát tartalmában elnevezésétől függetlenül visszavásárlási jognak felel meg. A két jogintézmény között nem elhatároló ismérv, hogy a jogosult milyen gazdasági célból kötötte ki a vételi jogot, vagy a visszavásárlási jogot. A visszavásárlási jog gazdasági motívuma is lehet az, hogy gyakorlásával a jogosult valamely követelése megtérüléséhez biztosítson fedezetet – vagyis biztosítéki célból kösse ki. A felek szabadon köthetnek ki akár vételi jogot, akár visszavásárlási jogot abból a célból is, hogy a megvett vagy visszavett dolog valamely követelés biztosítékául funkcionáljon. Más kérdés, hogy a szerződési cél, a gazdasági háttérmotívum szempontjából biztosítéki szerepet betöltő dolog jogi értelemben nem a Ptk. XXIII. Fejezetében szabályozott szerződés biztosítékának minősül, hanem az adásvétel különös nemeként szabályozott visszavásárlási jog (vételi jog) szerint kell elbírálni. A Ptk. 375. § (4) bekezdése szerint pedig a vételi jogra a visszavásárlási jog szabályait kell megfelelően alkalmazni, a felperesi követelés elbírálása szempontjából a jogosultság mikénti minősítése – az elvi felvetésen túl – végeredményben közömbös volt. A Legfelsőbb Bíróság ugyanezen ügyben hozott felülvizsgálati határozatában, Pfv. VII. 22. 239/1998/7. szám alatt a másodfokú döntést etekintetben is mindenben helyes indokai alapján hatályában fenntartotta.

– A blankettaszerződés egyik legirritálóbb kikötése az “opciós vételár’ meghatározása volt. A megyei bíróság hivatkozott határozata ezzel összefüggésben azt rögzítette, az opciós vételárra vonatkozó kikötés nem azért jogellenes, mert a Ptk. diszpozitív szabályaitól eltérően nem az eredeti (eladási) vételárral egyenlő, hanem azért, mert a gépjármű vételárát “a vevőnek az eladó opciós jogának érvényesítése napján fennálló összes tőke- és kamattartozásában” határozza meg. A vételár ilyen kikötés mellett nem a visszavásárolt dologért járó ellenszolgáltatás, a mértéke attól függően változó, hogy az eredeti eladástól számítva mennyi idő múlva kerül sor a jogosultság gyakorlására, illetve a vevő addig milyen összeget törlesztett. Szélsőséges esetben – csekély hátralékos tartozás mellett – a visszavett gépkocsi reális értéke és a fennmaradó tartozásként megjelölt vételár alapvetően eltérhet egymástól. A kikötés továbbá nem a szolgáltatás-ellenszolgáltatás aránytalanságának kérdését veti fel, az ellenszolgáltatást ugyanis egyszerűen nem a szolgáltatásra tekintettel határozták meg. A blankettaszerződésben szereplő kikötés valójában azt jelenti, hogy a felperes a visszavásárolt gépkocsiért vételárat nem fizet, hanem a tulajdonos a gépkocsiról – az éppen még fennálló tartozása fejében – lemond, függetlenül a szolgáltatás-ellenszolgáltatás értékviszonyától. Ez a rendelkezés az adásvétel, mint jogintézmény lényegétől való alapvető eltérést jelent. Az általános szerződési feltételeket tartalmazó blankettaszerződések esetén különös veszélye van a diszpozitív rendelkezések intézményes félretételének (“diszpozivítással való visszaélés”). A jelenleg hatályos Ptk. 209/B. § (2) bekezdés a) pontja szerint tisztességtelennek minősül az olyan általános szerződési feltétel, amely egyoldalúan és indokolatlanul a szerződésre irányadó lényeges rendelkezésektől jelentősen eltér. A blankettaszerződésnek e pontja tisztességtelen szerződési kikötést tartalmaz, a Ptk. 4. § (1) bekezdés szerinti alapelvet is sérti, ezen túl a szerződés más részével, az elszámolást szabályozó kikötésével ellentétes is. Az érthetetlen, ellentmondó szerződési feltétel semmis [Ptk. 228. § (3) bekezdés]. A felperes által alkalmazott szerződési blanketta adott pontjában írtaktól eltérően ezért az “opciós” (visszavásárlási) vételár nem a fennálló tőke- és kamattartozással azonos, hanem az újraértékesítési árral egyenlő. A Legfelsőbb Bíróság a Pfv. 22. 239/1998/7. számú határozatában ezzel összefüggésben úgy foglalt állást, “a Ptk. 200. § (1) bekezdése általános szabályként rögzíti a felek szerződéskötési szabadságát, de ez nem értelmezhető akként, hogy a szerződés jogellenes vagy nyilvánvalóan egyoldalú előnyt meghatározó kikötést is tartalmazhat. A másodfokú bíróság a szerződés diszpozivításával kapcsolatos jogi álláspontját kellően megindokolta, és ezzel a Legfelsőbb Bíróság is egyetért”.

Az ügy elvi szinten felveti, hogy bár általában a tisztességtelen szerződési kikötések a Ptk. értelmében megtámadhatóak, a kirívó, súlyos esetekben a tisztességtelen szerződési kikötést nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütköző jellege miatt lehet semmisnek is nyilvánítani. Kodifikációs szempontból pedig elgondolkodtató, hogy – a tisztességtelen szerződési kikötések megtámadása iránti perek elenyésző számára is figyelemmel – nem indokoltabb-e ebben a körben inkább a (relatív) semmiség bevezetése.

4. A társaság szerződés érvénytelensége

a polgári jogon belül is, az általános érvénytelenségi szabályokhoz képest anyagi jogi és eljárásjogi szempontból egyaránt speciálisan szabályozott. A társasági szerződés ugyanis nem egyszerűen kötelmi jogi kapcsolatot létesít a szerződést kötő személyek között, ahol valamilyen érvénytelenségi ok esetén az eredeti állapot helyreállítható, hanem a szerződés egy olyan összetett jogi folyamat indító részegysége, amely az elkülönült jogi személy bejegyzéséhez, létrejöttéhez, elkülönült működéséhez, széleskörű gazdasági kapcsolataihoz vezet, és ahol az eredeti állapot helyreállítása – az időközben különböző, nagyszámú hitelezőkkel kötött szerződéses kötelezettségek miatt – lehetetlen. A társasági szerződés érvénytelenségének szabályozása ezért a következő sajátos vonásokat mutatja:

– A jogerős cégbejegyzést követően a társasági szerződés (létesítő okirat) érvénytelenségére nem lehet hivatkozni a Ptk.-ban szereplő, általános érvénytelenségi okok alapján. A társasági szerződés érvénytelenségével kapcsolatban a Gt. 16. § (3) bekezdése kifejezetten rögzíti: “A cégbejegyzést követően a társasági szerződés és annak módosítása érvénytelenségének megállapítására a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló törvény rendelkezései az irányadók”. Az ebben a körben szóba jöhető különös érvénytelenségi okokat az 1997. évi CXLV. törvény (Cgtv.) 48. § (2) bekezdés a)-c) pontjai sorolják fel: – közokiratba foglalásra, ügyvédi ellenjegyzésre nem került sor (alaki hiba); – nem tartalmazza a cég nevét, a tagok nevét, vagyoni hozzájárulását, a cég jegyzett tőkéjét; – nem tartalmazza a cég tevékenységi körét, illetve az jogszabályba ütközik.

A jogszabályhellyel összefüggésben megjegyzendő, érvénytelenségi okot nemcsak a felsorolt adatok tényleges hiánya jelent, hanem az is, ha a szükséges adatok valótlan tartalmúak. Nemcsak az jelent érvénytelenségi okot, ha a szerződésben a tagok neve nem szerepel, hanem az is, ha valótlanul, meghamisítva olyan tagot tüntetnek fel, aki ténylegesen a szerződéskötésben, a társaságban tagként nem vesz részt, esetleg arról nem is tud. Ebben az esetben valójában a fiktív tag részéről a társasági szerződéssel való akarategyezés sem jött létre, konszenzus hiányában pedig a szerződés nem is érvénytelen, hanem létre sem jött. Nemcsak az jelent továbbá érvénytelenségi okot, ha a szerződés egyáltalán nem tartalmazza a tagok vagyoni hozzájárulását, vagy a cég vagyonát, hanem az is, ha a feltüntetett vagyon nem is létezik, vagy pedig annak a tag nem is tulajdonosa, így a cég tulajdonába (vagyonába) sem kerülhet. A cég bejegyzése után is indítható olyan per, ahol a felperes azt állítja, hogy a cég vagyonaként feltüntetett, bevitt vagyontárgy valójában az ő tulajdona, jóllehet a kereset eredményessége a társasági szerződés érvényességére (a cég valós vagyonára) is kihat.

– Amennyiben a társasági szerződés a Cgtv. 48. § (2) bekezdésében írt valamely oknál fogva érvénytelen, és a társasági szerződés “megdől”, ez esetben sem az érvénytelenség Ptk.-ban szabályozott jogkövetkezményeit kell alkalmazni, így különösen az eredeti állapot helyreállításának nincs helye. Érvénytelenség esetén a Cgtv. 48. § (3) és (4) bekezdésében írt speciális jogkövetkezményeket kell alkalmazni. Ezek lényege, hogy a bíróság a határozathozatalig terjedő időpontig a társasági szerződést hatályossá nyilvánítja, és a jogerős ítélet megküldésével a cégbíróságot hívja fel a cég megszűntnek nyilvánítására. Ezt követően a cégbíróság hoz olyan döntést, amellyel a társaságot megszűntnek nyilvánítja, és a továbbiakban a jogi személy törlésére (megszüntetésére) végelszámolás, vagy főként felszámolási eljárás eredményeként kerülhet sor. Ezek a rendelkezések azzal kapcsolatosak, hogy a társasági szerződés érvénytelenségének a megállapítása a jogi személyiség fennállta szempontjából csak részkérdés, amennyiben tehát a társasági szerződés érvénytelensége megáll, akkor a jogkövetkezmények levonását úgy kell szabályozni, hogy annak eredményeként maga a jogi személy megszüntetésre, felszámolás eredményeként törlésre kerüljön.

– Eljárásjogi szempontból a társasági szerződés érvénytelenségére irányuló pert a Cgtv. 48. § (1) bekezdés szerint csak a cég székhelye szerint illetékes megyei bíróság előtt lehet indítani, illetve csak ez a bíróság hozhat e tárgyban rendelkezést. A társasági szerződés érvénytelenségét tehát csak külön peres eljárásban, a megyei bíróság, illetve jogerős ítéleti felhívása alapján a cégbíróság előtt lehet kifogásolni. A társasági szerződés semmisségének sajátosságait elemzi a Legfelsőbb Bíróság is egyik eseti döntésében.50

A társasági szerződések sajátos érvénytelenségi szabályai arra az esetkörre vonatkoznak, amikor az érvénytelenségi ok következtében az egész szerződés megdőlne, és így a társasági szerződés egészére alkalmazni kellene az érvénytelenségi jogkövetkezményeket. A társasági szerződésekre is az általános polgári jogi szabályozást kell azonban alkalmazni akkor, amikor a kógens polgári jogszabály az érvénytelenség helyett más jogkövetkezményt ír elő.
A Ptk. kógens rendelkezésein kívül a társasági szerződések körében különös jelentősége van a Gt.-nek, amely főszabály szerint ma már kógens rendelkezéseket tartalmaz. Amennyiben a társasági szerződés a Ptk., a Gt. (vagy más polgári jogszabály) kógens szabályaitól eltér, a társasági szerződésekre is vonatkozik:

– azok a kógens rendelkezések, amelyek a társasági szerződés kötelező tartalmát írják elő, a társasági szerződésnek akkor is részeivé válnak, ha arról a felek nem rendelkeztek, illetve a szerződésükben a kógens rendelkezésektől eltérő módon állapodtak meg;

– amennyiben a társasági szerződés valamely kikötése kógens tiltó rendelkezésbe ütközik, a társasági szerződésnek ez a kikötése semmis, és nem válik a társasági szerződés részévé (“nem írottnak” kell tekinteni).

Célszerű és indokolt lehet e vonásokat a törvényi szabályozásban félreérthetetlenül kifejezésre juttatni.

JEGYZETEK

1 Szmodis Jenő: Az érvénytelenségi fajták egyes jogági sajátosságairól. Jogtudományi Közlöny 1997/4. szám.

2 Bírósági Határozatok (BH) 1991. évi 2. szám 653. alatti jogeset.

3 Bírósági határozatok 1994. évi 4. szám 186. alatti jogeset; 1997. évi 8. szám 391. alatti jogeset. Megemlítendő, hogy a gyakorlatban ellentétes érvek is megfogalmazódtak: Kovács László: A kontárszerződések kérdésköre. Magyar Jog 1994/9. szám.

4 Bírósági Határozatok 1994. évi 6. szám 329. alatti jogeset.

5 Legfelsőbb Bíróság 4/1999. PJE jogegységi határozat, Magyar Közlöny 2000. évi 3. szám.

6 Bírósági Határozatok 1999. évi 9. szám 419. alatti jogeset.

7 Bírósági Határozatok 1994. évi 7. szám 392 alatti jogeset.

8 Bírósági Határozatok 1999. évi 4. szám 175. alatti jogeset.

9 Bírósági Határozatok 1996. évi 5. szám 265. alatti jogeset.

10 Bírósági Határozatok 1995. évi 6. szám 360. alatti jogeset.

11 A bírósági végrehajtásról szóló jogszabályok módosításának téziseiről szóló 2011/2000. (II. 2.) Kormányhatározathoz készült koncepció; 14. tézis, 13. oldal.

12 Ld. erről: Kemenes István: A szerződés megtámadása a Cstv. 40. §-a alapján. Céghírnök 1999/8. Szám.

13 Alkotmánybíróság 74/1995. (XII. 15.) AB határozat, Bírósági Határozatok 1997. évi 9. szám 436. alatti jogeset, Bírósági Határozatok 1999. évi 9. szám 415. alatti jogeset, Legfelsőbb Bíróság XXV. PED.

14 Weiss Emília: A szerződés érvénytelensége a polgári jogban. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1969.

15 Bírósági Határozatok 1997. évi 10. szám 489. alatti jogeset.

16 Bírósági Határozatok 1993. évi 10. szám 604. alatti jogeset.

17 Bírósági Határozatok 1996. évi 6. szám 306. alatti jogeset.

18 Bírósági Határozatok 1998. évi 9. szám 422. alatti jogeset.

19 Közigazgatási-Gazdasági Döntvénytár 1998. évi 1. szám 18. alatti jogeset.

20 Bírósági Határozatok 1998. évi 1. szám 18. alatti jogeset.

21 Bírósági Határozatok 1997. évi 5. szám 241. alatti jogeset.

22 Bírósági Határozatok 1991. évi 3. szám 107. alatti jogeset, 1997. évi 7. szám 439. alatti jogeset.

23 Veress László: Az ügyész szerepe a polgári peres eljárásban; III/2d) 18. pont; Magyar Jog 1998/1. Szám.

24 Bírósági határozatok 1994. évi 7. szám 362. alatti jogeset

25 Menyhárd Attila: A jó erkölcsbe ütköző szerződések érvénytelenségének jogkövetkezményei; Magyar Jog, 1999. évi 4. szám.

26 Bírósági Határozatok 1982. évi 7. szám 298. alatti jogeset.

27 Bírósági Határozatok 1991. évi 3. szám 107. alatti jogeset indokolási rész.

28 Bírósági Határozatok 1997. évi 9. szám 448. alatti jogeset.

29 Benedek Károly-Világhy Miklós: A polgári törvénykönyv agyakorlatban. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1965. 220-222. oldal. Megjegyzendő, hogy a szerzők – bár ellentmondásos módon – a semmisség hivatalbóli alkalmazását csak az eljárásjogi korlátok között tartották lehetségesnek: “…nincs lehetőség arra, hogy a bíróság az eredeti állapotot a felek akarata ellenére is visszaállítsa. A Ptk. 237. §-a értelmében a semmisséget ugyan hivatalból kell megállapítani és az érvénytelenség következményeit is hivatalból kell alkalmazni, de csak az eljárási jogszabályok által megszabott keretben. Ha a felek egyike sem érvényesíti a szerződés semmisségén alapuló igényét, a szolgáltatás visszaítélésének nem anyagi jogi, hanem eljárásjogi akadályai vannak”, i. m. 232. oldal.

30 Gadó Gábor: Az eljárási igazságosság a polgári perben. Magyar Jog 2000. évi 1. szám 24. oldal.

31 Gadó Gábor: i. m. 26. oldal. A cikkben hivatkozott Legfelsőbb Bíróság eseti döntés a Bírósági Határozatok 1999. évi 8. számban 372. alatt jelent meg.

32 Részletesen: Weiss E.: i. m. 131-155. oldal.

33 Gadó Gábor: A szerződési szabadság egyes kérdései, figyelemmel a Ptk. felülvizsgálatára; Gazdaság és jog, 1998/7-8. szám; Kecskés László: A szolgáltatás és ellenszolgáltatás értékaránytalanságának problémái a szerződési jogban I.; Magyar Jog 1999. évi 2. szám.

34 Bírósági Határozatok 1991. évi 1. szám 18. alatti jogeset, 1999. évi 9. szám 415. alatti jogeset.

35 Csongrád Megyei Bíróság Gf. 40. 080/1995; Gf. 40. 291/1994. szám.

36 Bírósági Határozatok 1994. évi 14. szám 187. alatti jogeset.

37 Bírósági Határozatok 1990. évi 12. szám 157. alatti jogeset.

38 Bírósági Határozatok 1993. évi 13. szám 165. alatti jogeset.

39 Bírósági Határozatok 1994. évi 10. szám 537. alatti jogeset.

40 Bírósági Határozatok 1995. évi 11. szám 644. alatti jogeset.

41 Vékás Lajos: Autópálya-használati szerződések és a Ptk. 201. § (2) bekezdése. Magyar Jog 1998. évi 6. szám. Kovács Kázmér: A Ptk. 201. § (2) bekezdés védelmében. Magyar Jog 1998. évi 7. szám. Lajer Zsolt: A feltűnő értékaránytalanság tilalmáról. Magyar Jog 1999. évi 2. szám. Kecskés László és munkaközössége: A szolgáltatás és ellenszolgáltatás értékaránytalansági problémái a szerződési jogban I-II. Magyar Jog 1999. évi 2., 3. szám.

42 Hugh Beale-Fazekas Judit: Szavatossági szabályok az angol, a magyar és az európai jogban. Jogtudományi Közlöny 1997. évi 12. szám 520. oldal.

43 Bírósági Határozatok 1994. évi 2. szám 96. alatti jogeset.

44 Bírósági Határozatok 1993. évi 3. szám 181. alatti jogeset, 1994. évi 9. szám 501. alatti jogeset.

45 Bírósági Határozatok 1994. évi 2. szám 96. alatti jogeset.

46 A joggyakorlati probléma többirányú jogirodalmi közelítéseket indukált: Szabó Gábor Zoltán: A visszavásárlási joggal kombinált adásvételi szerződésről. Gazdaság és Jog 1998. évi 3. szám. Gárdos István: A biztosítéki célú tulajdon-átruházásáról. Gazdaság és Jog 1998. évi 6. szám. Szabó Gábor Zoltán: A visszavásárlási joggal kombinált adásvételi szerződésről. Gazdaság és Jog 1998. évi 10. szám.

47 Bírósági Határozatok 1999. évi 10. szám 452. alatti jogeset.

48 Bírósági Határozatok 1998. évi 7. szám 350. alatti jogeset.

49 Ld. erről: Kemenes István: A jelzálog és vételi jog érvényességéről. Céghírnök 1997. évi 11. szám.

50 Bírósági Határozatok 1998. évi 11. szám 549. alatti jogeset.