A cikk letölthető PDF formátumban is.

A Miskolci Egyetem Civilisztikai Tudományok Intézete 2002-ben nyolcadik alkalommal rendezte meg a Polgári Jogi Oktatók Országos Találkozóját a Novotni Alapítvány “a Magánjog Fejlesztéséért”, a Miskolci Akadémiai Bizottság és a Magyar Jogászegylet támogatásával és közreműködésével. A rendezvény témája a 2001 őszén megjelent “A Polgári Törvénykönyv Koncepciója” c. kodifikációs javaslat megvitatása volt, főként a kötelmi jogi és öröklési jogi részre figyelemmel. A vitaindító előadást Vékás Lajos, a Kodifikációs Főbizottság vezetője, az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékének egyetemi tanára tartotta, míg további téma-áttekintő előadást Darák Péter (Személyek joga), Weiss Emília (Öröklési jog), Bíró György (Kötelmi jog – szerződéstan) és Ujváriné Antal Edit (Kártérítési jog) tartottak. Értékes korreferátumaikkal segítették a tanácskozást többek között Fazekas Judit, Gyulai Gábor, Miskolczi-Bodnár Péter, Prugberger Tamás, Leszkoven László és Palásti Gábor. Jelen beszámoló nem követi teljes mértékben az előadások és hozzászólások elhangzási sorrendjét, a kifejtett véleményeket a téma szerint fűzi egybe.

I. Általános kérdések

A Koncepcióban a kitűzött cél egy új kódex megalkotása, a normák nem pusztán kompilatív összefoglalása, hanem egy koherens, átgondolt törvénykönyvvé formálása, ahol az általános és a különös szabályok rendszere egyszerűsítésre, az ismétlések elkerülésére ad lehetőséget, és amely rendszert egységes és kikezdhetetlen terminológiának kell támogatnia. A kódex jelleg mellett az újdonság követelménye is azt fejezi ki, hogy a kódex rendszerét kell megújítani, a hibákat kijavítani, mert a Ptk. gerincét továbbra is a hatályos élő jog jelentené, figyelembe véve a jelenleg Ptk.-n kívüli, de polgári jogi jogviszonyokat szabályozó törvényeket és a bírói gyakorlatot is.

A leendő Ptk. többségében, különösen a kötelmi jog körében megjelenő monista koncepciója - amely szemlélet az ügyei önálló és felelősségteljes vitelére képes polgár képén alapszik, és a nyugati tapasztalatokból is táplálkozik – azt jelenti, hogy a szabályok a vagyoni forgalom professzionális, üzleti tevékenységet folytató szereplői és az állampolgárok számára egyaránt – főszabály szerint – egységesek. Ezen az elgondoláson üt bizonyos szempontból rést a “pozitív diszkriminációs” eszközként alkalmazott fogyasztóvédelmi joganyag.

A leendő Ptk. szerkezetével kapcsolatban olyan javaslat is felmerült, miszerint helyes megoldásnak bizonyulna az, hogy abban az esetben, ha minden egyes könyv, illetve a Ptk. minden nagyobb tartalmi egysége előtt összefoglalást nyernének az elvszerű követelmények, akkor a Ptk. elejére, a bevezető rendelkezések közé csak azok az alapelvek kerülnének, melyek valóban vonatkoznak és kihatnak a Polgári Törvénykönyv valamennyi szabályára.

A családjogi szabályok külön könyv formájában bekerülnének a Ptk.-ba, míg a szellemi alkotások joga részletes szabályait illetően a Koncepció végül a különállás fenntartása mellett foglalt állást, bár ez a joganyag is beépíthető lenne a Ptk.-ba. A társasági jog részletes anyagának elhelyezéséről még nem született döntés, a Koncepció preferálná a beépítést, de ez a megoldás a konferencia résztvevői körében nem találkozott fenntartás nélküli helyesléssel.

A Ptk. és az Alkotmány viszonyával kapcsolatban elhangzott, hogy a jogforrási hierarchia szempontjából a kódex is az Alkotmánynak alárendelt törvény, így tükröznie kell az Alkotmány elvárásait, egyben meg kell felelnie az emberi jogi egyezmények követelményeinek. Ezeket az elveket azonban a Ptk.-nak a saját magánjogi eszközeivel kell kifejezésre juttatnia. Vékás Lajos a később elhangzott hozzászólásokra is reagálva megerősítette, hogy véleménye szerint az Alkotmány csak az állami jogalkotó szerveket jogosítja és kötelezi. Ezért polgári bírói ítéletekben jogbiztonságot sértő megoldás az, ha magánjogi jogviszonyt – akár a Ptk. rendelkezéseivel ellentétesen – alkotmányjogi elvekre és normákra tekintettel bírálnak el. Ebből az – a találkozón is vitatott - következtetés vonható le, hogy a polgári bíró közvetlenül az Alkotmány alapján nem, csak a Ptk.-ban tükröztetett alkotmányos elvek alapján dönthet. A probléma két módon oldható fel. Vagy fordítsák le az alkotmányjogi elveket a magánjog nyelvére, és építsék be azokat a kódexbe, vagy ha ez nem vezetne eredményre, a sértett fél kérésére az Alkotmánybíróság bírálja el a vitás kérdést célszerűen rövidre szabott határidőn belül. Tudatosítani kell tehát, hogy az Alkotmány nem egyfajta “szuper Ptk.”, melyre hivatkozva a Ptk.-tól eltérő döntéseket meg lehet indokolni. Ezzel szemben elhangzott olyan vélemény is (Gyulai Gábor és mások), amely szerint az Alkotmány jogszabályi jellege nem vész el, azaz kollízió esetén nincs akadálya a közvetlen alkalmazásnak az ítélkezésben.

II. Személyek könyve

A Koncepció “Személyek” könyvével kapcsolatban Darák Péter előadásában1 először arra a problémára mutatott rá, hogy a történeti, elméleti forrásokat átkutatva sem tudott munkacsoportja választ találni arra nézve, hogy mi a jogi személy legfőbb értelme, mi a funkciója. Viszont ezen kutatások segítségével alapozták meg a jogi személy archétípusainak elkülönítését, úgymint társaság, egyesülés és alapítvány. E típusokat mind a nyugateurópai
jogok, mind a magyar jog, legalábbis a bírói gyakorlat, kellő részletességgel szabályozza. A kérdés az, hogy a jogi személyek egységes szabályozása esetén milyen további (jogi) személyeket (csoportokat) szükséges még a Ptk.-ban megjeleníteni. Miskolczi-Bodnár professzor szerint pontosan ez okból a “személyek” helyett a “jogalanyok” kifejezés a Ptk. jelen könyve címeként találóbb lenne. Bár a konferencia pozitívumként értékelte a betéti társaság és a közkereseti társaság – a valós állapotnak megfelelő – jogi személlyé változtatását, azonban volt olyan javaslat (Fazekas Judit), amely elutasította a további jogi személyiség nélküli szervezetek Ptk. általi szabályozását, és felvetette azt, hogy az olyan formációkat, amelyek társaságszerűek ugyan, de kötelmi gyökerük erősebb (pl. a társasház), a Ptk. kötelmi jogi részében helyezzék el.

A közjogi személyek csoportja körében az a kérdés merül fel, hogy szabad-e bírói kontroll alá helyezni államigazgatási szerveket konstitutív hatályú nyilvántartásba vételükkel. A költségvetési szervek esetében pedig az a technikai probléma merül fel, hogy milyen módszerrel történjen a már létező szervek nyilvántartásba vétele. Megoldási javaslatként a lépcsőzetes hatályba léptetés módszerét választotta a munkacsoport, amikor a nyilvántartásba vételi kötelezettséget bizonyos alapvető adatok megváltozása keletkezteti. Ebben az esetben nem is nyilvántartásba vételről, hanem csak nyilvántartásba való bevezetésről beszélhetünk. A harmadik, az atipikus, egyedi jogi személyek csoportjánál (pl. magánegyetemek, MTA, egyházak) fokozottan kell vizsgálni a létesítő okiratnak a bejegyzéshez szükséges kötelező minimumtartalmát.

Darák Péter kijelentette a munkacsoportja által elvégzett széleskörű kutatás alapján, hogy ezen a jogterületen jogharmonizációs kötelezettség nem terheli a kodifikátorokat, mert az Unió vonatkozó joganyagában legfeljebb csak kétoldalú, elfogadott, de hatályba nem lépett egyezmények léteznek.

A jogi személyek általános, egységes és konstitutív hatályú nyilvántartása bevezetésével a jogi személy fogalmi kritériumai kibővülnek a nyilvántartási elemmel, valamint rámutatott arra, hogy mivel a polgári jogban – a társasági jogot kivéve – nincs típuskényszer, a nyilvántartás sem lehet zárt.

Darák Péter szerint a nyilvántartás konstitutív jellege azt is indokolná, hogy társasági jogi előtársasághoz hasonlóan indokolt lenne egy elő-jogiszemély konstrukció megalkotása, hogy ezek a jogi személyek is már létesítésüktől kezdve működhessenek.

Ezzel a megoldással mások mellett Fazekas Judit sem értett egyet, mert – mint hangsúlyozta – például az alapítvány esetében egyenesen szükség van arra, hogy működését csak bejegyzés után kezdhesse meg.

Azzal mindenki egyetértett, hogy mivel előfordulhatnak fedezetelvonó célú visszaélések különösen egyszemélyes társaság vagy más egyszemélyes jogi személyek létrehozásával és a létesítő okirat úgymond “késedelmes” benyújtásával, ezért szükséges, hogy a Ptk. kötelező határidőt szabjon a létesítő okiratnak a nyilvántartást vezető bírósághoz való benyújtására, aminek elmulasztása a létesítő okirat semmisségéhez vezet.

Az autonómia és a jogalanyiság korlátozását jelenti az, hogy a 2001. évi CIV., a jogi személyek büntetőjogi felelősségét kimondó, a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló törvény szankcióként lehetővé teszi a tevékenység korlátozását [3. § (1) bekezdés b) pont], de ezen büntetőjogi reformmal párhuzamosan elmulasztott cégtörvény-harmonizáció következtében ezt a korlátozást egyelőre nem kell feltüntetni a cégnyilvántartásban. (Más kérdés, hogy ezen büntetőjogi jogintézmény magánjogi megítélése szükségtelen – Bíró Gy.)

A társasági törvény Ptk.-ban történő elhelyezésének kérdése a konferencián sem érkezett nyugvópontra. Volt olyan vélemény, miszerint a beépítés társasági jogi szempontból nem szerencsés és csak akkor elfogadható, ha ez a joganyag meg tudja őrizni egységét a kódexben is (Miskolczi-Bodnár Péter). Mások, így Vékás Lajos szerint is, a Ptk.-ba történő beépítésével elkerülhetetlen e joganyag felbomlása, legalábbis annak öröklési jogi vonzataira tekintettel.

III. Kötelmi könyv

1. A kötelmi könyv általános része

Az elhangzott hozzászólások elfogadhatónak találták az új Polgári törvénykönyv kötelmi jogi könyve tervezett tagolására vonatkozó elképzeléseket, miszerint a kötelmi joganyag hat szerkezeti egységből áll: a kötelmi jog közös szabályai, a szerződések közös szabályai, egyes szerződések, felelősségtan, értékpapírjog és egyéb kötelemfakasztó tények.

Bíró professzor kiegészítési javaslatként fogalmazta meg, hogy az egyoldalú jogügyletek – a jogalap nélküli gazdagodás mellett – szintén kerüljenek az egyéb kötelemfakasztó tények körébe. Szerinte a kötelmi jog általános részének bizonyos átdolgozása igényként merül fel. Az elévülés mint igénykioltó jogintézmény mellett itt foglaljon helyet a beszámítás is mint alanyi jogot kioltó intézmény, mert az nemcsak szerződési jogi jellegű, előfordulhat pl. a kártérítési jogban, az alaptalan gazdagodás, az egyoldalú jogügyletek vagy a quasi kontraktusok körében is. A kamatszabályok és általában a pénzkötelmekre vonatkozó normák kötelmi általános részben való elhelyezése szintén indokolt.

Vékás Lajos a kötelmi jog általános részével kapcsolatban elmondta, hogy a koncepció jelen állapota szerint a zálogjog érdemi szabályai átkerülnek a dologi jogba. A kötelmi jogi elhelyezést eddig az indokolta, hogy a régi állami vállalatok csak a saját vagyontárgyaikkal rendelkezhettek, tehát a személyi és a dologi zálogjogosult személye nem vált el egymástól. Kifejtette, hogy a zálogjog szabályainak további letisztázása mellett fontos a vonatkozó csődtörvényi rendelkezésekkel történő összehangolás is.

A konferencia résztvevői helyeselték azt, hogy a Koncepció átgondolt mértékletességgel igazodik a Bécsi Vételi Egyezményben (CISG), a “Nemzetközi Kereskedelmi Szerződések Alapelvei” c. és “Az Európai Szerződési Jog Alapelvei” c. ajánlás jellegű gyűjteményekben megfogalmazott követelményekhez.

A Ptk.-t jelenleg egészséges absztrakció jellemzi, ezt az európai viszonylatban is jól eltalált tagozódást erősíteni, de legalábbis védeni kell a jövőben, ezért a kötelem közös szabályai mellett a szerződések általános szabályaira is szükség van.

Miskolczi-Bodnár Péter szerint a szerződési szabadság elve bizonyos esetekben ellentmond a kiegyenlítő igazságosság elvének. (Tehát nagyon helyesen nem a pozitív diszkrimináció elvének, mint azt többen megfogalmazták.), méltánytalan helyzetek különösen akkor alakulnak ki, amikor a szerződési szabadság az erősebb fél akaratának érvényre juttatását biztosítja, mert az erősebb pozíciójú fél kihasználja a másik gyengébb helyzetét. Ezekben az esetekben az egyenlő elbírálás és beavatkozás-mentesség alól – a fogyasztóvédelmi indíttatású más normákhoz hasonlóan – a kivétel-tétel indokolt lehet, azért, hogy a szerződési szabadság nevében ne kaphasson menlevelet a tisztességtelenül szerződő erősebb fél. Csak az alkuhelyzetben lévő fél képes az önvédelemre. A korábbi magyar szabályozás jellegzetessége volt, hogy sok helyen védte a kiszolgáltatottabb felet. Ez a megközelítés most a koncepció szerint – úgy tűnik – visszaszorul a fogyasztóvédelemre, és védtelenül marad az, aki nem tartozik bele a fogyasztók körébe. Azonban vannak például a felelősséget kizáró, ill. korlátozó szerződési klauzulákra vagy az erkölcstelen vagy uzsorás ügylet érvénytelenségére vonatkozó törvényi szabályok. Nehéz elfogadni, hogy a polgári jog alanyai alapesetben már nem minősülnek kifejezetten védendő személyeknek, a nagyobb érdekérvényesítési képességgel rendelkező fél kirívóan tisztességtelen cselekményeivel szemben sem. Palásti Gábor – Miskolci Egyetem, Európai és Nemzetközi Magánjogi Tanszék – a gondolatsort folytatva hozzászólásában felvetette, hogy az UNIDROIT Nemzetközi Kereskedelmi Szerződések Alapelvei, mely kifejezetten a kereskedelmi szerződésekre vonatkozik, a fogyasztóvédelemhez hasonlóan védelmi jellegű jogintézményeket is szabályoz.

A szerződési jog általános részével kapcsolatban a konferencia felvetett kérdése volt a fogyasztóvédelmi szabályok Ptk.-beli elhelyezése. Fazekas Judit2 (Miskolci Egyetem, Civilisztikai Tudományok Intézetének igazgatója, az Európai és Nemzetközi Magánjogi Tanszék vezetője) korreferátuma a fogyasztóvédelem és kodifikáció összefüggéseit világította meg. A fogyasztóvédelem Ptk.-beli elhelyezését racionális célnak tekinti, mert elősegíti a kódex kívánt egységesítését és további törvényalkotással történő kiüresítésének veszélyét elhárítja. Azonban a Koncepció nem egyértelmű a fogyasztóvédelmi szabályok elhelyezésének kérdésében, hogy a kötelmi jog általános szabályainak körébe kerüljön, vagy a fogyasztói alanyú szerződések mellett nyerjen szabályozást.

A fogyasztóvédelem és kötelmi garanciák kapcsán Fazekas Judit kiemelte a szavatosság intézményét, amelyre vonatkozóan Magyarországnak integrálnia kell az Európai Unió 99/44/EK irányelvét. Az irányelv rendelkezései a fogyasztói adásvételre mint dologátruházó szerződésre vonatkoznak, ám felmerül a kérdés, hogy nem volna-e helyesebb azokat a kiterjesztő értelmezést követve valamennyi fogyasztói szerződésre alkalmazni, nem csak az adásvételre. Vékás Lajos – később – egyetértett azzal, hogy a fogyasztói szabályok jelentős részét az általános szerződési szabályok körében kell elhelyezni, de megfontolandónak tartotta azt, hogy a fogyasztói adásvételi szerződés általános normává válásával az irányelv-konform értelmezési kötelezettség olyan normákra is kiterjedhet, amelyek függetlenek a fogyasztóvédelemtől.

E közben felmerült a kötelező jótállás kiüresedésének problémája is. A fogyasztói szerződések szavatossági szabályai körében a kétéves jogvesztő határidő, ill. a fordított bizonyítási teher bevezetésével a kötelező jótállás minden többlet-tényállási elemét elveszti. Fazekas Judit szerint a probléma kétirányú megoldása létezik: a jótállást a szavatossági szabályok közé kell helyezni, ám a kötelező jótállás megszüntetése mellett legyen lehetőség arra, hogy a jótállás kizárólag szerződési alapon szerződést biztosító mellékkötelezettségként funkcionáljon. Ez utóbbi esetben azonban fontos annak szem előtt tartása, hogy a szavatossági igényekhez képest mindenképpen többletkötelezettségeket fogalmazzon meg. (Többen, így Vékás Lajos és Bíró György is ez utóbbi megoldás mellett érveltek.)

Az általános szerződési feltételek kapcsán a konferencia résztvevőinek véleménye egyezett abban, hogy a mai eklektikus rendszer racionalizálásra szorul. Kritikai javaslatot fogalmazott meg Fazekas Judit arra nézve, hogy a vonatkozó irányelv “not-binding” kifejezése nem feltétlenül jelent semmisséget, mely jogkövetkezmény egyébként is nagyon felborítaná a magyar hagyományokat és gyakorlati érvényesülése is kétséges. Mivel mindenképpen bírósághoz kell fordulni, a megtámadhatóság jogkövetkezményét preferálja a semmisség helyett.

A közérdekű kereset esetében szintén nem tartja helyesnek a semmisséget, és a jelenlegi megtámadási szabályok mellett foglal állást. Vékás Lajos az általános szerződési feltételekkel kapcsolatban kifejtette, hogy a Ptk. nem fejezi ki kellő világossággal azt, hogy a szerződési feltétel minden lehetséges szerződési relációban – így a gazdálkodó szervezetek, polgárok egymás közti, polgár és gazdálkodó szervezet közti, vagy fogyasztói alanyú szerződésekben is – tartalmi védelmet nyer. Sőt, az irányelv rendelkezésein a Ptk. hatályos szabályozása tudatosan túlterjeszkedik, mert olyan egyedi szerződési feltételeket is vizsgál, amelyek alku eredményeként jöttek létre. Az irányelv erről nem rendelkezik.

Vékás Lajos szerint a “not-binding” a magyar terminológiában csakis semmisséget jelenthet a hatályos jogban. Az irányelv átültetését ő sem találta korrektnek.

Felhívta a figyelmet arra, hogy természetesen továbbra is fennáll az az eljárásjogi kérdés, hogy az érvénytelenségnél a semmisségre “bárki általi hivatkozás” lehetősége még nem teremthet perbeli legitimációt. A határidő nélküliség kapcsán megjegyezte, hogy kötelmi követelésről lévén szó, az elévülési idő nyilvánvalóan vonatkozik rá.

2. A kötelmi könyv szerkezetét érintő kérdések

Fazekas Judit az egyedi fogyasztói szerződések kapcsán úgy véli, hogy a különböző helyszínen lévők által kötött, a jelenleg hatályos jogszabálycím szerint távollévők között létrejött szerződésfogalom nem szerződést, hanem egy szerződéskötési módot jelöl, ugyanez elmondható a házaló kereskedelemről is.

Véleménye szerint – amivel Vékás professzor és a többi korreferens is kifejezetten egyetértett – ezen szerződéskötési módszerek sajátos szabályait a kötelmi rész szerződéskötésről szóló szabályai között célszerű elhelyezni.

A time-share ügylet, speciális használati kötelemként történő elhelyezését támogatja.

A termékfelelősség kapcsán Fazekas Judit szükségesnek tartja az 1993. évi X. törvény Ptk.-ba való integrálását. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a termék fogalmát a termékfelelősségi irányelv 99/34/EK irányelvben történt módosítása kiegészítette, így az irányelv rendelkezésével kell alkalmazni a feldolgozatlan mezőgazdasági termékekre is.

Prugberger Tamás professzor (Miskolci Egyetem, Munka- és Agrárjogi Tanszék vezetője) az új kódex és a munkajog kapcsolatáról beszélt. A Koncepció szerint a Polgári Törvénykönyv szabályozná az egyedi munkaszerződéseket is, az egyes szerződések körében, a vállalkozási és a megbízási szerződések mellett. Prugberger professzor szerint valójában ez a típus a német szabályozásból ismert szolgálati szerződéssel azonos, melynek alfajai lennének a megbízás körébe tartozó szabad szolgálati szerződés és a függő munkára vonatkozó munkaszerződés. A régi magyar jog is hasonló megközelítést követett azzal, hogy különbséget tett a bizalmi és a munkával összefüggő szerződések között. Továbbá meg kell teremteni a szükséges garanciákat, hogy a munkavállaló érdekeit ne lehessen kijátszani azzal, hogy a például törvényes munkaidőt és szabadságot is biztosító munkaszerződéssel szemben a kedvezőtlenebb vállalkozói szerződés megkötésére kényszerítsék.

Az egyedi munkaszerződés Ptk.-ba kerülése kapcsán ismertek olyan – nem ezen a konferencián elhangzott – álláspontok, melyek szerint felesleges nevesíteni itt a munkaszerződést, mert a kötelmi általános szabályok kellő eligazítást nyújtanak. Más oldalról egyes – kisebbségi – vélemények szerint még a kollektív szerződésnek és az üzemi megállapodásnak is helye lenne a Ptk.-ban. Azonban a munkaszerződés Ptk.-ba bekerülése még bizonytalan, erről a tanácskozás résztvevői szerint nem magánjogászok döntenek majd, ez inkább gazdasági, politikai kérdés. Bíró György szerint, ha bekerül a munkaszerződés a Ptk.-ba, akkor a “facere”, tevékenységet kifejtő szerződések között, a vállalkozási és a megbízási szerződés mellett lehet helye.

A blankettaszerződésekre vonatkozó joganyagot, különösen a közérdekű keresettel való megtámadási lehetőséget a munkaszerződés esetén is alkalmazná Prugberger Tamás, mert hasonlóan egyenlőtlen felek állnak szemben egymással. Végezetül javasolta a munkajogi kárfelelősség szabályainak a polgári jogi felelősség általános szabályaihoz való közelítését.

3. A szerződéses károkozás szabályozása

A szerződésből eredő károkozás újszerű fogalmi eleme az előrelátható károkozás} Vékás Lajos felhívta a figyelmet arra, hogy lényege nem az, hogy a fél már a szerződés megkötésekor kalkulálja be kockázatába az esetleges szerződésszegéséből eredő kár mértékét, hanem az, hogy a jogosult közölje mindazokat a kár mértékét, előreláthatóságát befolyásoló körülményekre vonatkozó információkat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a kötelezett be tudja határolni kockázatát. A szerződésszegésből eredő kártérítés célja nem a büntetés, hanem a kockázat elosztása, de természetesen a felek között csak az ismert kockázat osztható el. Vékás Lajos nem vitatott meglátása szerint az üzleti kockázatokat közvetítő szerződések világában az előreláthatósági klauzula megfelelő eszköz lesz.

4. A szerződésen kívüli károkozás

A szerződésen kívüli károkozás témakörében a bevezető előadást Ujváriné Antal Edit (Miskolci Egyetem, Kereskedelmi Jogi Tanszék) tartotta.

A tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy a szerződésen kívüli és a szerződéses károkozás felelősségi alapját valóban szükséges elkülöníteni. A közelmúlt bírói gyakorlata szintén azt mutatja, hogy a felelősséget megalapozó általában elvárhatóság szintje fokozatosan, a gazdasági-társadalmi változások, technikai fejlődés következtében megemelkedett. A piaci forgalom ugyanis megkívánja különösen a szerződéses kapcsolatokban a kárfelelősség szigorodását.

Ujváriné Antal Edit szerint megkérdőjelezhető a deliktuális felelősségnek a koncepció által javasolt objektív alapra helyezése. (“A károkozó mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kár az adott helyzetben elháríthatatlan volt.”- Ptk. Koncepció Negyedik Könyv negyedik rész II./2. pontja.) E javasolt normaszöveg alapján változás következne be a bizonyítási teherben, mégpedig oly módon, hogy a károkozónak kellene bizonyítani, hogy a bekövetkezett kár adott helyzetben elháríthatatlan volt. Véleménye szerint a kárfelelősség lényegi kérdése a károkozó magatartás, a kártérítési felelősség mint prevenciós eszköz erre kíván hatni. A kárt mint következményt – a szándékos károkozás kivételével (Bíró) – befolyásolni nem képes, hiszen az objektíve, bizonyos törvényszerűségek következtében áll be. Továbbá kérdésként merül fel, hogy a kártérítési felelősség objektív alapra helyezése alkalmazható-e természetes személyekkel szemben is, vagy csak a gazdasági élet alanyainak károkozásaival szemben szükséges a szigorú szabály felállítása.

A nem vagyoni kár koncepcióbeli fogalmával kapcsolatban aggályainak adott hangot az előadó. Félő, hogy a bizonytalan jellegű felsorolás folytán fogalmi elemmé válnak ismét az egyes személyiségi (kiemelten testi, lelki, érzelmi) jogsértések. Ezzel a régi szabályozás (354. §) térne vissza, amelyet (köztudottan) alkotmányellenesnek minősített az Alkotmánybíróság.

Ujváriné Antal Edit végül kiemelte, hogy a speciális felelősségi alakzatok körében különösen az alkalmazottért való felelősség szabályainak (figyelemmel a munkajog területén bekövetkezett változásokra) és az államigazgatási (közigazgatási) jogkörben okozott károkért való felelősség szabályainak átgondolása szükséges, részben a Koncepcióban rögzítetteknek megfelelően. Nem mellőzhető a közjegyző, a végrehajtó eljárásával összefüggésben okozott kárért való felelősség egyértelművé tétele sem. [Államigazgatási (közhatalmi) jogkörben okozott kárnak minősül, avagy differenciálni kell attól függően, hogy adott személy esetleges "vállalkozási" tevékenységével kapcsolatban merül-e fel a kár?] Véleménye szerint a vezető tisztségviselő felelősségére vonatkozó szabályok Koncepció általi kiemelése indokolatlan, mert valójában nem önálló alakzat, hanem az általános felelősségi alakzat alá tartozik. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy általános jelleggel nem megoldott a felelősségre vonás azokban a helyzetekben, amikor a jogi személy nevében eljáró tevékenysége kárt okoz, miután kifelé az ilyen ténykedés a jogi személy cselekményeként jelenik meg. Ezért szükséges lenne a képviselők és vezető tisztségviselők felelősségének szabályozásánál esetleg egy olyan rendelkezés, miszerint a vezető tisztségviselőt, ill. a képviseletre jogosultat nemcsak a társaság irányában, hanem közvetlenül kifelé is felelőssé lehet tenni a károsult irányában, ha károkozó magatartása bűncselekményt (pl. fedezetelvonást) valósít meg.

Miskolczi-Bodnár professzor véleménye szerint a vezető tisztségviselők felelősségi szabályait nem a kártérítési jogban kell rögzíteni, mert nehezíti a jogkereső közönség számára a jogi norma fellelését, bár elismerte, hogy a szabályozás jelenleg sem egységes. Álláspontját arra alapozta, hogy a társasági jogot a Koncepció egységesen, összefüggően kívánja szabályozni, és nagyrészt nem bontja szét annak dologi jogi, öröklési jogi vagy kötelmi, így kártérítési jogi vonzatait.

Miskolczi-Bodnár Péter hozzászólásában elfogadhatónak találta a kártérítési jog objektív felelősségi alapra helyezését, amit a bírói gyakorlat egyszerű írásba foglalásán túlmutató, nagyobb változásnak tekint.

Az egyetemleges felelősséggel kapcsolatban felvetette, hogy az továbbra is legyen alkalmazható akarategység hiányában is, és legyen szélesebb a kimentési lehetőség.

A nem vagyoni kár fogalmára áttérve Miskolczi-Bodnár Péter bírálta a Koncepció által adott felsorolást, amit sokkal inkább a leendő Ptk. indokolásában lát elhelyezhetőnek.

Továbbá kiemelte, hogy a bíróság jelentős feladata lesz majd a csekély mérték meghatározása, ami Vékás Lajos szerint is csak a Ptk. vonatkozó szakasza végleges szövegének ismeretében történhet.

A közérdekű bírság helyett bevezetendő sérelemdíjjal kapcsolatban azt javasolta, hogy feltételeként a Koncepció azt emelje ki, hogy a jogsértőt személyiségi jogvédelem alapján nem terheli kártérítési felelősség. A tervezett szabály – miszerint a sérelemdíj fizetésére a bíróság a jogsértőt akkor kötelezheti, ha nem keletkezett vagyoni kár, vagy megállapított mértéke a jogsértés súlyával nem áll arányban, és a személyiséget sértő magatartás súlyos volt, valamint a jogsértő felróható magatartást tanúsított – jelenleg nem tisztázza, hogy csekély mértékű hátrányokozás esetén sérelemdíj megállapítható-e.

Az ésszerű előreláthatóság fogalma a deliktuális kárfelelősség körében, és a kontraktuális felelősség kapcsán vázolt fogalom lényegében megegyezik. Bár a deliktuális körben csak akkor értelmezhető, ha már következett be kár, és belép a károkozó kárenyhítési kötelezettsége.

Vékás Lajos a kártérítési jog témakörében elhangzott felvetésekre reagálva elmondta, hogy az alapkérdés először is az, hogy szabad-e megváltoztatni a Ptk. 339. §-át. Munkacsoportja úgy találta, hogy a hatályos Ptk. rendelkezése jelenleg nem fejezi ki kellően a szabályozás célját. A bírói gyakorlat az adott helyzetben elvárható magatartást egyre jobban szigorította.

5. Egyes szerződések

A tanácskozás résztvevői egybehangzóan állapították meg, hogy a Koncepció egyes szerződésekre vonatkozó anyaga még kidolgozatlan.

Bíró György kérdésként vetette fel, hogy a Koncepcióban a kötelmi könyv “Egyes szerződéstípusok” című része bevezetőjében említett kereskedelmi és fogyasztói szerződések milyen szerződéseket takarnak, ill. ez a megkülönböztetés meghatározza-e a Ptk. e részének belső tagolását.

Álláspontja szerint a hatályos, közel 400 szakaszt kitevő kötelmi jogból körülbelül 200 § az egyes szerződések szabályait foglalja el, mely arány mindenképpen korrigálandó úgy, hogy legyen kevesebb az egyes szerződésekre vonatkozó joganyag, vagyis csak a közöstől eltérő normákat tartalmazza a szerződési jogi különös rész. Ez a megközelítés mint cél egyébként érvényesül a Koncepcióban.

Az egyes szerződéstípusok Ptk.-beli jelenlegi sorrendje nem tartható fenn, ezért a “dare – nonfacere – facere – praestare” felosztást támogatja, szemben a Koncepcióban csak hellyel-közzel felfedezhető csoportosítási szempontokkal és elnevezésekkel (pl. kereskedelmi szerződések). E felosztás lényege a tényleges szerződési szolgáltatást nyújtó fél alapkötelezettsége. (Bíró György több munkájában kifejtette, hogy ezen Ulpianus-i felosztástól máig nem talált jobbat. A külföldi polgári törvénykönyvek megoldásai különfélék, és az európai mintaszabályzatok e körben szintén nem adnak támpontot.)

Bíró György a banki szerződések kapcsán kifejtette, hogy azok egy része dologátruházó (pl. letét, kölcsön), más része praestare, harmadik része megbízási jellegű szerződéseket jelent, vajon szükséges-e ennek tükrében ezeket a szerződések pusztán az alany azonossága okából egy csoportban szabályozni.

A biztosítási szerződés kapcsán a kötelező felelősségbiztosítás felülvizsgálata szükséges. A felelősségbiztosítás és a kötelező felelősségbiztosítás eltérő funkciójú, ugyanis a kötelező felelősségbiztosítás tisztán a károsult védelmére szolgál, míg a tisztán szerződési akaraton alapuló felelősségbiztosítási szerződések alapvető funkciója nem a károsultvédelem, hanem a potencionális (gondatlan) károkozó mentesítése az anyagi helytállás hátrányos következményei alól. A károsultvédelem elsődlegessége pedig megkövetelné a biztosító közvetlen perelhetőségét, nemcsak a gépjármű-felelősségbiztosítás terén, hanem minden más területen is.

Vékás professzor válaszában elmondta, hogy bár a monista felfogás talaján áll, azért nem gondolja, hogy jellemzően gazdálkodó szervezetek egymás közti üzleti kapcsolatait rendező egyes szerződéseket magánszemélyek is fognak kötni, ám ezeket a Ptk.-ban mégis el kell helyezni. A “kereskedelmi szerződések” elnevezés nem osztályozási szempont, ahogyan a fogyasztói szerződések sem, csak olyan speciális elemeket tartalmazó csoportok, amely elemeket az általános szabályok között nem lehet elhelyezni. Azzal egyetértett azonban, hogy az alany alapján nem lehet a szerződéseket csoportosítani.

Ujváriné Antal Edit felhívta a figyelmet a biztosítási szerződés sajátos jellegére, amit egyrészt az is mutat, hogy figyelemmel kell lenni az uniós szabályozásra. A jogalkotó feladata felmérni, milyen anyagi szabályok illeszthetők be a biztosítási fejezetbe a biztosítási törvényből és más biztosítási jogi jogszabályból. Különösen fontosnak érezte a tájékoztatási kötelezettség kiemelését, kifejtve, hogy annak ellenére, hogy a biztosítási jogban már elég korán feltűnt, mégis jelenleg a fogyasztóvédelmi szabályoktól elkülönítve jelentkezik. Hiányosságnak tekinti, hogy a Ptk. a biztosítási szerződés tartalmáról nem rendelkezik egyátalán, valamint a Ptk.-tól függetlenül szabályozott biztosítás-közvetítői rendszer is kaotikus.

IV. Értékpapírjog

Leszkoven László (Miskolci Egyetem, Polgári Jogi Tanszék) az értékpapírjog elhelyezésével kapcsolatosan megjegyezte, abban a kérdésben, hogy egyoldalú jogügylet vagy szerződés keletkezteti-e a jogviszonyt, a vita soha nem fog nyugvópontra jutni, így inkább arra kellene koncentrálni, hogy maga az anyagi jogi szabályozás kielégítő legyen. A jelenlegi állapot szerint a váltórendelet – mely egy nemzetközi egyezmény magyarországi kihirdető jogforrása -, és a tőkepiaci törvény által módosított Ptk. a kifogás-korlátozás normái tekintetében ellentmondásban állnak egymással, mely mindenképpen feloldandó és a jövőben az efféle jogalkotás kerülendő. Vékás Lajos egyetért azzal, hogy a terület szakmai nívóját, terminológiai tisztaságát helyre kell állítani, továbbá védeni kell a szabályozás csorbíthatatlanságát, amit az értékpapírkötelmek általános része biztosítana.

Leszkoven László hangsúlyozta, hogy meg kellene vizsgálni: lehet-e a tulajdonjog-fenntartás intézményének valóban hitelbiztosítéki szerepet szánni az új Ptk.-ban. Javasolta továbbá, hogy a jogcím fogalmának meghatározása kerüljön be a kódexbe.

V. Öröklési Jog

Az öröklési jog témakörében Weiss Emilia professzor asszony előadásában munkacsoportjának eddigi munkájáról, öröklési jogunk jelenlegi helyzetéről, a koncepcióba foglalt szükséges változtatásokról számolt be.

A személyek jogához hasonlóan az öröklési jog területén sem áll fenn jogharmonizációs kötelezettség.

Követelményt sokkal inkább a régi magánjogi (öröklési jogi) hagyományok állítanak, amelyek a jelenlegi Ptk. rossz kompromisszumokon alapuló szabályaival szemben kifejezetten előremutató gondolatokat tolmácsolnak.

Szükségessé vált az öröklés feltételeinek revíziója és új intézményként a közös balesetben, közös esemény folytán egymást követően kis időközzel elhaltakra vonatkozó vélelem bevezetése.

A törvényes öröklés rendszerében problematikus pont a túlélő házastárs haszonélvezeti jogának rendezése. A megváltozott vagyonösszetétel, a második házasságok gyakorisága indokolja a haszonélvezeti jog megváltásának megkönnyítését, szélesítését és az indokolatlan időbeli korlátozás megszüntetését. Lehetővé kell tenni, hogy az özvegy új házasságkötésével haszonélvezeti jogát ne veszítse el. További megoldás lehet a házastárs számára a gyermek melletti állagöröklés főszabályként való biztosítása, de úgy, hogy a házastárs megszokott környezetben való maradása biztosított legyen.

Az élettársi kapcsolat elismeréseként az élettársnak törvényes öröklési jogként, viszonylag hosszabb kapcsolat után, az elhalt örökhagyóval közösen használt lakásban indokolt
továbblakhatási jogot
biztosítani.

A végintézkedések körében szükséges az örökhagyó feltehető akaratát kutató értelmezési módszer Ptk.-ban történő feltüntetése, bármennyire is nehéz ebben a kérdésben egyensúlyt találni. Már az is ellentmondás, hogy szóbeli nyilatkozattal minden további feltétel nélkül visszavonható a végrendelet, míg az örökhagyó írásbeli visszavonó nyilatkozatának egyszerű formai hibája folytán feléled a korábbi végrendelet. A favor testamenti elve tisztázását szorgalmazta hozzászólásában Leszkoven László is, aki a Legfelsőbb Bíróság konkrét döntésére hivatkozott, melyben a bíróság azért állapított meg juttatást egy pusztán korábbi végrendeletét visszavonó örökhagyói rendelkezés alapján, mert a visszavonás következtében a visszavonó végrendelet készítésében közreműködő örökölt volna. Pedig láthatóan az örökhagyó elsődleges akarata a végintézkedése visszavonására irányult, nem arra, hogy valakit végrendeleti juttatásban részesítsen.

A tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy a szóbeli végrendelet bizonyító ereje sérülékeny és hogy a közfelfogás szerint tíz szóbeli végrendelet közül kettő hamis. Támogatandó, hogy a szóbeli végrendelet hatályosságának idejét a jogalkotó 30 napra szorítsa le.

Weiss Emilia a végrendelettel kapcsolatos tartalmi kérdések vonatkozásában elmondta, hogy indokolt lenne a házastársak közös végrendelkezésének és esetükben kölcsönös utóörökös-nevezésüknek a lehetővé tétele.

Az öröklési szerződés intézménye is számos javításra szorul. Elsősorban szükségtelen az ingatlanra vonatkozólag az ingatlannyilvántartásban az elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzése, mert ennek esetleges elmaradása érvénytelenné teszi az öröklési szerződést, jobb megoldás lenne ehelyett, ha a Ptk. az örökös jogává tenné a tilalom bejegyeztetését, ha annak szükségét látja.

Másodsorban az öröklési szerződésről nyilvánvaló, hogy a kötelesrész alapja elvonásának legjobb módja. Megoldás lenne, ha az öröklési szerződést a hagyatéki hitelezők és a kötelesrészre jogosultak vonatkozásában nem tekintenénk visszterhes ügyletnek. Bíró György az öröklési szerződés visszterhes jellege megkérdőjelezésével szemben azzal érvelt, hogy ha annak halasztott

hatályú adásvétel jellegét tekintjük, akkor felmerül a kérdés, hogy miért ne rendelkezhetne életében szabadon a későbbi örökhagyó vagyonáról. Ugyanakkor az örökhagyó magatartása tisztességtelennek minősülhet, illetve megvalósíthat joggal való visszaélést is, de ebben az esetben a bírói gyakorlaton kell szigorítani, nem az intézményt likvidálni. Ezzel kapcsolatban Fazekas Judit azt vetette fel, hogy ha az öröklési szerződés célja az, hogy a közelebbi, kötelesrészre jogosult hozzátartozói helyett, azok feltehető készsége hiányában, más személy gondoskodjon az örökhagyóról, akkor miért kérdőjeleznénk meg az öröklési szerződés visszterhes jellegét, és adnánk lehetőséget a gondoskodást visszautasító rokonok számára kötelesrészük érvényesítésére. Wiess Emilia tapasztalatai szerint azonban a gyakorlatban általában nem a tényleges tartás az elsődleges célja az öröklési szerződésnek.

Harmadsorban problémát jelent az a feloldandó ellentmondás, hogy az öröklési szerződés alapján szerzett hagyaték – visszterhes ügyletről lévén szó – az eltartónál a házastársi közös vagyonba kerül, szemben más végrendeleti vagy törvényes öröklés folytán szerzett vagyontárgyakkal.

Negyedsorban vitatott az is, hogy ha házastársak kötnek eltartottként öröklési szerződést, keletkezik-e közös tulajdon a túlélő házastárs és a szerződéses örökösök között. Megoldás lehetne haszonélvezeti jog biztosítása a túlélő házastárs részére, vagy az utóöröklés lehetővé tétele.

A konferencián felmerült, hogy napjainkban vannak olyan álláspontok, amelyek teljesen elvetnék a kötelesrészt. Ha ez nem is történne meg, a kitagadási okok felülvizsgálata mindenképpen szükséges. A kötelesrészt illetően a 15 évre visszamenőleges be-tudási intervallum már indokolatlanul hosszú, időtartamát feltétlenül, az elévülési idővel azonos időtartamra, és a betudásra kötelezhető személyek körét is csökkenteni kellene.

Az örökös jogállására vonatkozó szabályok közül Weiss Emilia csupán annyit emelt ki, hogy a hagyatéki eljárásról szóló jogszabály anyagi jogi rendelkezéseit szintén be kell majd építeni a Ptk.-ba.

* * *

Egy munkanap alatt közel száz jogintézmény, ill. jogtechnikai megoldás rövid elemzésére, kritikájára, beépítésére vagy éppen mellőzésére, esetleg módosított formában való felhasználására született röviden indokolt javaslat a konferencián.

A Novotni Alapítvány ígérete szerint az egyes gondolatok részletes kidolgozását, annak hozzáférhetőségét elősegítendő a tanácskozás anyagát tanulmánykötetben megjelenteti.

* Miskolci Egyetem ÁJK Civilisztikai Tudományok Intézete Polgári Jogi Tanszékének doktoranduszai

Lektorálta: Prof. Bíró György tszv. egyetemi tanár

JEGYZETEK

1 A közelmúltban ebben a témában megjelent cikke: Darák Péter: A jogi személyek egységes nyilvántartása. Gazdaság és Jog 2002/9. számában.

2 2002. július 1-jétől Fazekas Judit habilitált egyetemi tanár, jelenleg az Igazságügyi Minisztérium integrációs ügyekért felelős helyettes államtitkára.

3 Ezzel kapcsolatban ld: Vékás Lajos: Előreláthatósági klauzula szerződésszegésből eredő kártérítési igényeknél. in: Eörsi Gyula emlékkönyv (szerk.: Sárközy T. és Vékás L., HVG-ORAC, Bp., 2002.) 203-238. o.