A cikk letölthető PDF formátumban is.

I. Bevezető, a saját részvény kettős természete, megszerzésének előnyei és veszélyei

1. Amikor a XIX. század végén, XX. század elején a részvénytársaságok felfedezték a saját részvények megszerzésében rejlő lehetőségeket, senki nem tudta, mekkora vitákat fog kiváltani ez a problémakör a gazdasági életben és a jogtudományban. A korabeli német szerzők körében eleinte például a puszta lehetőség is abszurdumként hatott, hogy a részvénytársaság saját részvényeit megszerzi és ezáltal önmaga tagjává válik. “A Concordia jogképes Egyesület, amely tagjaiból áll, természetesen nem lehet ezen tagok egyike is – olyannyira nem, mint ahogy a kövekből épült ház sem azonos e kövek egyikével, s ahogyan senki és semmi nem lehet önmaga alkotórésze.” – fogalmazta meg az akkori többségi álláspontot Carl Ritter, neves jogtudós.1 A saját részvényszerzés (fogalmi) ellentmondásosságával kapcsolatos dilemmát azóta sikerült megoldani; részben a jogi személy korlátlan jogképességének, részben pedig az értékpapírok szabad átruházhatóságának elismerésével, hangsúlyozásával. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a saját részvény különleges kettős természettel bír. Egyfelől úgy viselkedik, mint a társaság bármely részvénye, megtestesíti a társaság vagyonának egy bizonyos hányadát, forgalomképes, el lehet adni és ezáltal értékesíteni lehet. Másfelől azonban értéke a társaság többi vagyonának értékétől függ, vagyis ha a társaság saját részvényét megszerzi, tulajdonképpen – legalábbis gazdasági szempontból -olyasvalamin szerez tulajdont, ami “amúgy is az övé”. A saját részvénynek úgymond a társaságon kívül van önálló értéke, a társaság tulajdonába kerülve gazdasági önállóságát elveszíti. (Jogi önállóságát, értékpapír mivoltát, szabad átruházhatóságát természetesen nem.) Mindez különösen válságidőszakokban válik nyilvánvalóvá, amikor a társaság vagyona és tartalékai csökkennek, részvényeinek árfolyama zuhan. Ilyenkor a saját részvény szinte értéktelen, mert a társaság mögött álló vagyontömeg egyre kisebb lesz, a részvény eladhatóságának esélye is egyre csökken, a saját részvények csupán súlyos veszteség árán értékesíthetők. Meglepő lehet, de nem titok, hogy az 1929-1931-es világválság idején Németországban a legtöbb bank azért ment tönkre, mert az árfolyamok megtámogatása céljából igen nagy mennyiségű saját részvényt vásárolt. A válság kiszélesedésével egyre többet és többet kellett értékpapírjaiból visszaszereznie, hogy az árfolyamot szinten tartsa, míg végül számos híres és nagy bank vagyona szinte kizárólag, de legalábbis igen nagy részben saját részvényeiből állt. Ilyen körülmények között nem állt elegendő liquid tartalék a társaságok rendelkezésére, hogy további veszteségeiket fedezni tudják; elkerülhetetlen volt a tömeges csőd.2

2. Habár a kontinentális jogrendszerben inkább a részvényvisszavásárlás veszélyeit szokták hangsúlyozni, előnyei is számottevőek. A saját részvényszerzés egyfajta rugalmasságot, sajátos pénzügyi mozgásteret teremt az igazgatóság számára. Például ha a további fejlesztési, beruházási lehetőségek hiányoznak, a társaság túl nagy saját tőkével rendelkezik. A saját tőke megtérülése – különösen az egyes részvényesekre vetítve – csökken. A tőkemegtérülés ilyenkor javítható a saját tőke – idegen tőke aránynak az utóbbi javára történő megváltoztatásával. Különösen így van ez alacsony hitelkamatok esetén. A saját részvények megvásárlásával és újbóli eladásával a mindenkori tőkeszükségletnek megfelelő saját tőke rendelkezésére állásáról lehet gondoskodni. A részvényvisszaszerzés hozzájárulhat az osztalékpolitika stabilan tartásához is. Amennyiben az igazgatóság prosperáló években magasabb osztalék kifizetését indítványozza, ám ezt a szintet a későbbiekben tartani nem tudja, úgy ez a részvényesek elégedetlenségét válthatja ki. A társaságok ezért inkább egy megfelelő és hosszú távon is biztosítható szinten tartják az osztalékot, míg a különösen sikeres években saját részvények visszavásárlásával részesítik részvényeseiket az extra nyereségből. A részvény-visszavásárlás útján továbbá meg lehet akadályozni a részvények árfolyamának esését; ezzel az eszközzel különösen akkor élnek a társaságok, ha az árfolyamcsökkenés nem függ össze a társaság valós gazdasági, pénzügyi helyzetével, tehát valamiféle tőzsdei túlreagálásról van szó. A saját részvényszerzés a társaság tulajdoni szerkezetének befolyásolására is alkalmas. Segítségével el lehet hárítani “ellenséges” felvásárlási kísérleteket; sajátos hosszú távú vezetői részvényszerzési programokat lehet végrehajtani3; zárt körűen működő részvénytársaságoknál meg lehet akadályozni, hogy a részvények kikerüljenek a korábbi tulajdonosi körből, ha valamelyik (család)tag, részvényes elhalálozik, vagy “ki akar szállni az üzletből”; valamint csökkenteni lehet a kisrészvényesek számát, s így a részvényesekkel való kapcsolattartás költségeit.4 Végezetül egy nagyobb saját részvényállomány bizonyosfajta tranzakciós tartalékot jelenthet nagyobb szerkezeti átalakítások (átalakulás, alaptőke-leszállítás előkészítése, a részvények bevezetése külföldi tőzsdére stb.) végrehajtása során. Ezeket a részvényeket ilyenkor a kívánt célra lehet felhasználni; illetve megvásárlásuk a struktúraváltó döntéseket nem támogató és ezért távozó részvényesek kielégítésére szolgálhat.

3. A saját részvények megszerzésével járó hátrányok, esetleges veszélyek számottevőek. Fentebb már volt szó arról, hogy a saját részvény megszerzése által a társaság tényleges vagyona valójában csökken. Kifizeti a részvények ellenértékét, de ezért olyasvalamit kap cserébe, aminek önálló közgazdasági értéke nincs. Különösen veszélyes ez recesszió idején, illetve ha a részvény-visszavásárlás az alaptőke terhére történik, vagy ha a társaság olyan részvényeket szerez vissza, amelyek névértékét ill. kibocsátási értékét még nem teljesen fizették be. Ezutóbbi esetben ugyanis a jogosultság és a kötelezettség egy személyben egyesülne, a társaság a be nem fizetett rész tekintetében egyszerre lenne adós és hitelező, minek következtében a jogosultság és a kötelezettség megszűnne (konfúzió). A vagyoncsökkenés nyilvánvaló. A német szerzők elsöprő többsége a saját részvény visszavásárlásában a részvényesek vagyoni betétjének visszatérítését látja, ami szinte minden részvényjogban köztudottan tilos. Ahol a jogszabályok a részvény-visszavásárlást mégis lehetővé teszik, ott – e többségi vélemény szerint – egy törvényi fikcióval állunk szemben, amit a fent felsorolt előnyök realizálhatósága érdekében engedett meg a jogalkotó.5 A tömeges tőzsdei visszavásárlás nemcsak az árfolyam indokolatlan csökkenésének megakadályozását szolgálhatja, hanem megtévesztő spekulációhoz is vezethet. Ha az igazgatóság nagymértékben szerzi vissza saját részvényeit, azok árfolyama szükségképpen emelkedni fog, s mivel a tőzsdén az anonimitás biztosítva van, a befektetők és a hitelezők azt hihetik, a kérdéses vállalatnak valóban “olyan jól megy”, mint azt részvényeinek árfolyama jelzi. Igen visszás eredményre vezetne továbbá, ha az igazgatóság, mint a társaság törvényes képviselője, a társaság részvényei alapján szavazati jogot gyakorolhatna a közgyűlésen. Ez nemcsak azért lenne veszélyes, mert a vállalatvezetés az egyes részvényesi döntések kimenetelét saját érdekeinek megfelelően befolyásolhatná, akár saját megbízatásának meghosszabbítását érhetné el, hanem általánosságban azért is, mert az igazgatóság szavazati joga a részvénytársaság szervei között fennálló, a jogszabályok által szigorúan rögzített hatásköri megosztást önkényesen megváltoztathatná, a részvényesi ellenőrzési mechanizmusokat csökkenthetné, vagy akár ki is iktathatná. Végezetül a saját részvényszerzés az egyes részvényesek közötti diszkriminációhoz is vezethet. A részvényes, akinek részvényeit a társaság megveszi, nem viseli tovább a vállalat működésével járó üzleti kockázatot. A rizikóközösségben résztvevők száma csökken, s különösen ellenszenves lehet, ha az igazgatóság elsősorban bizonyos, hozzá közel álló nagyrészvényeseknek kedvez, azaz az ő részvényeiket vásárolja meg, míg a többi részvényesét nem. Amennyiben a társaság pénzügyi helyzete a fizetésképtelenség felé közelít, s egyesek elhagyhatják “a süllyedő hajót”, mások pedig nem, vagy akár egyesek jobb feltételek mellett “menekülhetnek”, úgy ez már több, mint ellenszenves.

4. Mindezek alapján nyilvánvaló, hogy a saját részvények megszerzését szabályozni kell. Ez a jogintézmény jól tükrözi a részvénytársaság működése során felmerülő érdekkonfliktusokat, mintegy reprezentatív minta abban a tekintetben, hogy hogyan lehet és kell a befektetők, kisebbségi részvényesek illetve a hitelezők érdekvédelmét megvalósítani az igazgatóság esetleges túlkapásaival szemben – anélkül azonban, hogy a vállalatvezetés gazdasági, pénzügyi mozgásterét szükségtelenül beszűkítené a jogalkotó. Az Egyesült Államokban például hiányzik a cizellált társasági jogi szabályozás, a problémákat az értékpapírjog eszközeivel, illetve a “business judgment rule” (az igazgatósági tagok felelősségének általános mércéje) következetes alkalmazásával oldják meg. A kontinentális jogrendszerben ezzel szemben a saját részvények megszerzésének komplex társasági jogi rendezésével találkozhatunk. E jogok jobban, de legalábbis másként és hangsúlyosabban kifejezésre juttatják a társasággal kapcsolatba kerülő harmadik személyek védelmét, s alapvetően a kötött alaptőke rendszeréből indulnak ki. Mindez a saját részvények megszerzése kapcsán is nyomon követhető.

II. A saját részvényszerzés veszélyeinek egyes kompenzálási módozatai

1. A kötött alaptőke védelme érdekében elő lehet írni, hogy a társaság saját részvényeit csak alaptőkén felüli vagyonából szerezheti meg (ez az ún. alaptőkekorlát). Mivel azonban a társaság vagyonának csökkenése általában sem kívánatos, a vagyoncsökkentés e módját egyéb eszközökkel is korlátozni lehet. Számos ország jogában ismert az ún. mennyiségi korlát, vagyis a társaság csak alaptőkéje 10%-ig szerezhet és birtokolhat saját részvényeket. Annak megakadályozására, hogy a vállalatnak hosszabb időn át legyenek saját részvényei, elő lehet írni, hogy az igazgatóság meghatározott időn belül köteles elidegeníteni azokat, s amennyiben ez nem sikerül, vagy bármely okból elmarad, a saját részvényeket be kell vonni az alaptőke megfelelő leszállítása mellett. Végezetül a vagyoncsökkenés veszélyét hivatott elhárítani az a módszer is, mely szerint az egyes jogszabályok a részvény-visszavásárlást bizonyos előre meghatározott “visszaszerzései” okokhoz, feltételekhez kötik (kárelhárítás, fúzió, univerzális jogutódlás stb.). Ha pedig a saját részvényszerzés célját előre nem akarják szabályozni -bizonyos eljárási jellegű garanciákhoz, nevezetesen a közgyűlés hozzájárulásához kötik az ügyletet. Ez utóbbi történhet a konkrét vásárlási program közgyűlés általi jóváhagyásához kapcsolása által, illetve létezik olyan modell is, ahol a részvényesek az igazgatóságnak korlátozott idejű és mértékű felhatalmazást adhatnak saját részvények megszerzésére. A legtöbb európai ország jogában tilos az olyan részvények megszerzése, amelyek névértékét ill. kibocsátási értékét még nem teljesen fizették be.

2. A saját részvényekkel történő spekulációt, s ezáltal a befektetők ill. hitelezők megtévesztését szintén a fent említett mennyiségi korlátozás bevezetésével (ált. 10%) lehet megakadályozni. A részvényspekulációt kifejezetten meg is lehet tiltani, ilyen tartalmú kifejezett jogszabályi rendelkezés útján.

3. Azért, hogy az igazgatóság ne vonhasson magához közgyűlési hatásköröket ill. a legfőbb szerv döntéseit ne befolyásolhassa, meg lehet, ill. kell tiltani, hogy a társaságot a saját részvényekhez kapcsolódóan szavazati jog illesse meg. Az egyes részvényesek közötti diszkrimináció kiküszöbölésére is több eszköz képzelhető el, ill. található az egyes tételes jogokban. Egyrészt több helyen kodifikálták a részvényesek hátrányos megkülönböztetésének általános tilalmát. Az is elképzelhető, és van is rá példa, hogy a jogszabály részben, vagy egészben meghatározza a megszerzés és újbóli elidegenítés keretszabályait, amelyek biztosítják az egyenlő elbánást valamennyi részvényes tekintetében. Végül a mennyiségi korlátozás e szempontból is jelentőséggel bír.

4. Mindemellett elképzelhetőek olyan részvényvásárlások, amelyek során nem a részvénytársaság szerzi meg a saját részvényeit, nem ő fizeti ki azok ellenértékét, de a káros következmények mégiscsak őt érintik, a visszavásárlás gazdasági terhét valamilyen formában a társaság kénytelen viselni. Ilyen lehet, ha pl. saját részvényeit zálogba veszi, részvényeinek megszerzéséhez harmadik személynek pénzügyi segítséget nyújt, részvényeit leányvállalata, vagy egy bizományos a társaság javára szerzi meg. Jogszabályi úton úgy lehet rendezni ezt a kérdést, hogy utaló normákkal a direkt részvényszerzés szabályait ezekre a tényállásokra is alkalmazni rendelik. A konszernjogi szabályok e tekintetben fontos kiegészítő szerepet játszhatnak.

5. Az Európai Közösségek tőkevédelmi irányelve, s valamennyi tagállam társasági joga ezen eszköztárból válogat(hat)ott tehát, amikor a saját részvények megszerzésére irányadó szabályait megalkotta. A különböző “védelmi mechanizmusok”, szerzési korlátozások szinte tetszés szerint kombinálhatók, s így szigorúbb vagy engedékenyebb szabályozás alakítható ki. A tőkevédelmi irányelv kötelező “minimumszintjét” azonban minden tagállam köteles figyelembe venni, s ez határozza meg az elégséges védelem alsó határát. A felső határ nyilvánvalóan az ésszerűség, s a megfelelő kompromisszum megtalálása a befektetők, hitelezők védelme és a vállalatvezetés cselekvési szabadságának biztosítása között.

III. A saját részvényszerzés szabályozásának főbb pontjai az ún. tőkevédelmi irányelvben

1. Az ún. 2. számú társasági jogi, vagy tőkevédelmi irányelv6 a részvénytársaságok tőkéjének valós szolgáltatásának és az alaptőke megtartásának kérdéskörét szabályozza. Meghozatalának alapja a Római Szerződés 44. cikk (2) bek. g) pontja [az amsterdami átszámozást megelőzően 54. cikk (3) bek. g) pontja] volt. A saját részvényszerzésre vonatkozó előírások a 19-24a. cikkekben találhatók. Az irányelv a részvény-visszavásárlást alapvetően nem tiltja, ám szigorú feltételekhez köti. A fenti védelmi intézkedések közül szinte valamennyit tartalmazza. Kompromisszumos szabályozással állunk tehát szemben, mely megvalósítani látszik a I. 4. pont alatt ismertetett célkitűzést, miszerint: a hitelező- és befektető-védelem ne jelentse egyben az igazgatóság mozgásterének indokolatlan korlátozását; a saját részvényszerzésből fakadó előnyök a tagállamokban honos részvénytársaságok számára is realizálhatók legyenek. A szabályozás kompromisszumos jellegű a tekintetben is, hogy mind a német, mind a francia, mind az angol társasági jogból jelentősen merített. A német jogon alapul a tényállások megfogalmazása és a nem közvetlen, tehát harmadik személyek általi részvényszerzés azon eseteinek szabályozása, amikor az valamiképpen mégis a társaság javára (és egyben terhére) történik. A társaság részvényeinek megszerzéséhez nyújtott pénzügyi segítség (kölcsön, előleg, biztosítékok – 23. cikk) tilalma az angol jogban gyökerezik. A tilalom ellenére történő szerzés kettős szankciórendszerét [elidegenítési, illetve annak meghiúsulása esetén “megsemmisítési” kötelezettség – 20. cikk (3) bek., 21. cikk] a francia részvényjogból vette át az irányelv.

2. A saját részvényszerzés alapesete az irányelv 19. cikke értelmében a kifejezett célhoz nem (feltétlenül) kötött visszavásárlás az igazgatóság által a közgyűlés megfelelő felhatalmazása alapján. A felhatalmazásnak tartalmaznia kell annak időtartamát, amely 18 hónapot nem haladhat meg, a megszerezhető részvények maximális számát valamint a legmagasabb és legalacsonyabb ellenértéket. E “biankó” felhatalmazáson alapuló részvényszerzés esetén mind az alaptőkekorlát, mind a 10% mennyiségi korlát figyelembe veendő, s csak azokat a részvényeket szerezheti meg a társaság, amelyek névértékét teljesen befizették.7

3. A fenti alapesetet a kivételek ötlépcsős katalógusa követi. Ezekben az esetekben az irányelv egyértelműen meghatározza, hogy mely esetekben lehet közgyűlési közreműködés, felhatalmazás nélkül is saját részvényeket szerezni; az eljárási jellegű kontroll kikapcsolásának ellensúlyozása képpen kifejezetten előírja azokat az okokat, amelyek a szerzést legitimálják. A katalógus azért ötlépcsős, mert az egyes kivételeket, kivételes és célhoz kötött szerzéseket fokozatosan mentesíti a többi, fent ismertetett, megszerzési korlátozás alól is. A kivételek első csoportjában (részvényszerzés a társaságot közvetlenül fenyegető, súlyos károsodás elhárítása érdekében, ill. részvényszerzés részvények a társaság, vagy valamely kapcsolt vállalkozása dolgozóinak történő kiadása céljából) csak a közgyűlési felhatalmazástól lehet eltekinteni, a többi három korlátozást (alaptőke, 10%, teljesen befizetett részvények) figyelembe kell venni.8 A második csoportba mindössze egy megszerzési ok tartozik, amikor is befektetési társaságok befektetőik ezirányú kívánságára szerzik meg saját részvényeiket. Ez esetben a közgyűlési felhatalmazás mellett a 10%-os mennyiségi korlátozást is figyelmen kívül lehet hagyni.9 A harmadik csoportba tartozó megszerzési esetek kapcsán csak a teljesen befizetett részvényekre vonatkozó szabályt kell betartani, illetve a 10%-on felüli saját részvényeket ez esetekben is három éven belül el kell idegeníteni; de sem közgyűlési felhatalmazás, sem pedig az alaptőkekorlát vagy a 10%-os mennyiségi korlát nem “nehezíti” a visszavásárlást. E csoportba tartozik az ingyenes szerzés, a vételi bizomány végrehajtása hitelintézetek esetében, valamint az az eset, amikor a társaság a korábbi részvénytulajdonossal szemben fennálló követelését csak így (végrehajtás és bírósági árverés útján) tudja érvényesíteni.10 A negyedik csoportban már a részvények névértékének teljes befizetése sem feltétel, pusztán a 10%-on fölüli saját részvények három éven belüli elidegenítése kötelező. E csoportba sorolandó a saját részvényszerzés univerzális jogutódlás útján; a strukturális átalakulást, székhely áthelyezést, működési forma megváltoztatását nem támogató és ezért a társaságot elhagyó részvényesek kielégítését szolgáló részvényvásárlás – pontosabban e részvényesek részvényeinek visszavásárlása; az az eset, amikor a részvényes nem szolgáltatja vagyoni betétjét, azaz a részvény névértékét ill. kibocsátási értékét nem fizeti be (Kaduzierung), valamint a megszerzés a kapcsolt vállalkozások kisebbségi részvényeseinek kártalanítása céljából.11 Végül ötödik csoportként megint csak egy megszerzési esetet kell említeni, nevezetesen az alaptőke-leszállítást. Saját részvények megszerzése az alaptőke leszállítása céljából mindennemű korlátozás és feltétel nélkül lehetséges. A szabály érthető, a saját részvények megszerzésével kapcsolatos veszélyek kiküszöbölése ez esetben az alaptőke-leszállításra vonatkozó speciális szabályok alkalmazása útján történik.12 A megszerzett saját részvények alapján a társaságot szavazti jog nem illeti meg.

4. A jogellenes megszerzés jogkövetkezménye az egy éven belüli elidegenítési kötelezettség, illetve ennek maghiúsulása esetén a részvények “semmissé nyilvánítása”. A legtöbb tagállamban ez utóbbi a részvények bevonását és az alaptőke megfelelő leszállítását jelenti. Ami a gazdasági szempontból azonos eredményre vezető, harmadik személyek általi szerzést illeti, az irányelv ezeket – egy-két speciális kivételtől eltekintve – akkor teszi lehetővé, ha az adott helyzetben (időpontban) a társaság számára az előbbiek alapján megengedett lenne a részvényeinek megszerzése. Vagyis a feltételek meglétét vagy hiányát nem a bizományos, vagy a leányvállalat személyében kell vizsgálni, hanem a társaságnál, illetve az anyavállalatnál magánál. Ez derül ki már a 19. cikk megfogalmazásából a bizományosi szerzésre vonatkozóan, a különböző konszerntagok általi szerzéseket pedig a 24a. cikk szabályozza. A saját részvények zálogba vételének megegyező elbírálása a 24. cikkben szerepel, míg a pénzügyi segítségnyújtás tilalma a 23. cikkben olvasható.

IV. A német szabályozás története és vázlata

1. A saját részvények szabályozása a német jogban igen változatos múltra tekint vissza. Szigorúbb és engedékenyebb rendelkezések váltották egymást az elmúlt százharminc évben. Az általános német kereskedelmi törvénykönyv (ADHGB) eredetileg nem tartalmazott e kérdésre nézve semmilyen előírást. Az ADHGB 1870-es novellája azonban, az 1869-es bécsi spekulációs botrányokra reagálva, a részvény-visszavásárlás teljes körű tilalmát vezette be.13 A jogügylet, mint jogszabályba ütköző szerződés, semmis volt. A jogtudomány képviselői hevesen kritizálták az új szabályt, mivel a spekuláció és üzérkedés megakadályozásának oltárán feláldozta annak lehetőségét is, hogy a részvénytársaságok bizonyos indokolt esetekben mégis élhessenek a saját részvényszerzés lehetőségével. Ennek hatására az 1884-es részvényjogi novella megváltoztatta a szabályt, s csak azt tilalmazta, hogy a társaságok rendes üzleti tevékenységi körükben szerezzék meg saját részvényeiket (im regelmäßigen Geschäftsbetriebe) .14 A bírói gyakorlat feladata volt, hogy a rendes üzleti tevékenységi kör fogalmát meghatározza. Mivel a bíróságok a részvényvisszavásárlás kérdését igen nagyvonalúan kezelték, a XX. század húszas éveire általánosan elfogadottá vált, hogy az árfolyam “megtámogatása”, vagyis az árfolyam-manipuláció nem tartozik e körbe, így az korlátlanul megengedett. Ez a gyakorlat vezetett a bevezetőben említett 1931-es tömeges vállalat-összeomláshoz. Nem meglepő, hogy jelentős szigorítás volt a jogalkotó válasza. Az 1931-es birodalmi elnöki szükségrendeletben gyökeresen megváltoztatták a saját részvényszerzés szabályait, tulajdonképpen ekkor alakult ki a rendelkezés alapvetően máig változatlan szerkezete.15 A negatív szabályozásról áttértek a pozitívra, azaz nem azt határozták meg, hogy mikor nem szerezhet a társaság saját részvényeket, hanem taxatíve felsorolták a megszerzés megengedett eseteit. Ekkor került bevezetésre a 10%-os mennyiségi korlátozás is. Az 1937-es, immár önálló Részvénytörvény nagyjából változatlanul átvette a szükségrendelet szabályozását, s valójában a második világháború után megalkotott, és ma is hatályban lévő 1965-ös Részvénytörvény16 sem változtatta meg lényegesen a saját részvényre vonatkozó rendelkezéseket. A megengedett szerzés esetei folyamatosan bővültek; de 1937-től kezdve minden részvényesi jog gyakorlása tilos volt a saját részvények után. Újabb koncepcionális reformot csak a Részvénytörvény 1978-as módosítása jelentett, amikor is a Részvénytörvényt a tőkevédelmi irányelv szabályainak megfelelően módosították. Annak ellenére, hogy a közösségi jogi jogszabály nagymértékben támaszkodott a német jogra, volt azért mit finomítani a szabályozáson. Ekkor került a törvénybe az alaptőkekorlát szabálya, vagyis hogy saját részvényeket csak az alaptőkén felüli vagyon terhére lehet megszerezni. Az irányelv kettős szankciórendszerét össze kellett egyeztetni a német polgári jog jellegzetes jogintézményével, a kötelmi és a dologi jogi jogügylet elkülönítésével és önállóságával (Trennungs- und Abstraktionsprinzip). A német jogalkotó nem élt az irányelv nyújtotta opciós lehetőségekkel, s több ponton szigorúbb előírásokat vezetett be, mint amit az irányelv megkövetelt. Például a közgyűlési felhatalmazáson alapuló “biankó” megszerzést egészen 1998-ig nem tette lehetővé, s mint ahogy már említettük, a saját részvények alapján nemcsak a szavazati jog, hanem valamennyi részvényesi jog gyakorlását megtiltotta, s tiltja ma is. A német jog tehát 1998-ig alapvetően tiltotta a saját részvények megszerzését, azt csak szűk körben, részletesen meghatározott megszerzési okok, körülmények esetén engedélyezte. A saját részvényszerzést – az 1931-es év eseményei által determináltan – szükséges rosszként, visszaszorítandó diszfunkcióként értékelte a jogalkotó és a jogtudomány egyaránt. A kilencvenes évek második felében azonban felismerték, hogy a vállalatok multinacionális tevékenysége és a tőkepiacok nemzetközi összefonódása kapcsán a német vállalatok versenyhátrányba kerülhetnek, ha a saját részvények megszerzéséből fakadó előnyöket nem hasznosíthatják. A Részvénytörvény 1998-as módosítása17 immár lehetővé tette, hogy az igazgatóság a közgyűlés megfelelő felhatalmazása alapján a cél, vagy ok előzetes megjelölése nélkül megszerezhesse a társaság saját részvényeit. Habár a jogszabály szerkezete változatlan maradt, s ez a megszerzési mód is mint egy konkrét ok került a Részvénytörvény 71. § -ába, számos német szerzővel egyetértésben ki lehet mondani: a “biankó”- megszerzés bevezetésével alapvető paradigmaváltás történt.18

2. A szabály szerkezete a fent felvázolt jogtörténeti fejlődés által erősen determinált. A Részvénytörvény 71. § (1) bek.-e nyolc pontban kilenc megszerzési esetkört sorol fel. Ebből nyolc konkrét, törvényben meghatározott okhoz kötött, egy pedig a már említett 1998-ban lehetővé tett előzetes célmegjelölés nélküli, biankó részvény-visszavásárlás a közgyűlés felhatalmazása alapján. A saját részvények megszerzésének korlátai a 71. § (2) bek.-ben szerepelnek, s ez a bekezdés mondja ki azt is, mely szerzési oknál mely korlátozásokat kell figyelembe venni. A 71a. § tiltja a részvényvásárláshoz történő pénzügyi segítségnyújtást, a 71b. § rendelkezik valamennyi részvényesi jog gyakorlásának kizárásáról. A 71c. § írja elő a saját részvények elidegenítésének kötelezettségét – ha a szerzés jogszerű volt, úgy csak a 10% felüli mennyiség elidegenítését három éven belül, ha azonban jogszerűtlen, úgy egy éven belül a birtokolt saját részvények mennyiségétől függetlenül valamennyi jogszerűtlenül szerzett saját részvényt el kell adni. Amennyiben a társaság elidegenítési kötelezettségének nem tesz eleget, a részvényeket az alaptőke-leszállítás szabályainak figyelembevételével be kell vonni. A 71d. § mondja ki, hogy a leányvállalat (többségi tulajdonban, vagy döntő befolyás alatt álló társaság), illetve a bizományos által végrehajtandó részvényszerzésre a társaság közvetlen részvény-visszavásárlásaira vonatkozó valamennyi feltételt és jogkövetkezményt alkalmazni kell, azaz ezeket a megszerzéseket úgy kell megítélni, mintha a társaság maga szerezné, szerezte volna meg részvényeit. A 71e. § ugyanígy rendelkezik a saját részvények zálogba vételéről. Az alaptényállás tehát kilenc megszerzési esetből áll, a hasonló gazdasági eredményre vezető és így a szabály megkerülésére módot adó szerzéseket pedig utaló szabály segítségével vonja a rendelkezés hatálya alá a német jogalkotó.

3. Az alaptényállás körében szintén aszerint lehet differenciálni, hogy az egyes megszerzési eseteknél mely szerzési korlátozásokat kell figyelembe venni. Az első csoportba tartozó megszerzési okoknál mind az alaptőke korlát, mind a 10%-os mennyiségi korlát, és a teljes befizetettség követelménye is érvényesül. Ide tartozik a biankó-megszerzés; a saját részvényszerzés a társaságot közvetlenül fenyegető súlyos kár elhárítása érdekében; a részvény-visszavásárlás a részvényeknek a társaság vagy valamely kapcsolt vállalkozása munkavállalói részére történő kiadása céljából; illetve a hitelintézetek értékpapír-kereskedési tevékenysége körében történő saját részvényszerzés – ez utóbbinál szintén szükséges a közgyűlési felhatalmazás is.19 A második csoportba azokat az okokat sorolhatjuk, amelyeknél a helyzet sajátosságaira figyelemmel a társaság egy vagy több megszerzési korlát megtartása alól mentesül. Az átalakulás, ill. egyéb szerkezeti átalakítások esetén a társaságban a továbbiakban már részesedni nem kívánó részvényesek kérhetik részvényeik megvásárlását a társaságtól. Ebben az esetben csak az alaptőke-korlátra és a mennyiségi korlátozásra kell figyelemmel lenni, viszont a részvényszerzésnek nem akadálya, ha a kérdéses részvények névértékét, ill. kibocsátási értékét még nem teljesen fizették be. Az ingyenes szerzés, valamint a hitelintézetek által végrehajtott vételi bizomány esetén azonban a teljes befizetés az egyetlen feltétel, a másik két korlátozás nem irányadó.20 Végezetül a szerzési okok harmadik csoportjába tartozó univerzális jogutódlás útján történő szerzés, valamint az alaptőke-leszállítás eseteiben valamennyi korlátozás figyelmen kívül hagyható, a részvény-visszaszerzés korlátlanul gyakorolható.21

4. A szabályozás leghangsúlyosabb pontja kétségkívül a biankó-megszerzés a közgyűlés felhatalmazása alapján [71. § (1) bek. 8. pont]. Eszerint a közgyűlés legfeljebb 18 hónapi időtartamra – alapvetően egyszerű többséggel – felhatalmazást adhat az igazgatóságnak saját részvények megszerzésére. A határozatnak tartalmaznia kell a megszerezhető saját részvényeknek az alaptőkéhez viszonyított arányát, ami 10%-ot nem haladhat meg, továbbá a legalacsonyabb és legmagasabb ellenértéket. A jogszabály nem határozza meg, hogy mi célból történhet a szerzés, de tiltja a saját részvényekkel való kereskedést. Előírja, hogy a vételnél és az eladásnál be kell tartani a részvényesek egyenlő elbánásában részesítésének alapvető követelményét, ill. rögzíti, hogy a tőzsdei vétel és eladás ezen elvárásnak mindig eleget tesz. Amennyiben a társaság mégis egy ettől eltérő (azaz az egyenlő elbánás elvét legalábbis formailag sértő) értékesítési módozat mellett döntene, úgy ehhez az érintettek, tehát a közgyűlés hozzájárulása szükséges, s mivel az elsőbbségi jog kizárásáról rendelkező előírás megfelelő alkalmazását rendeli el a törvény, háromnegyedes többséggel. Nyilvánvaló, hogy ez a szabály kellő rugalmasságot és cselekvési szabadságot biztosít az igazgatóság részére; ugyanakkor a megszerzési korlátozások megfelelő mértékben csökkentik a saját részvényszerzés fentebb ismertetett veszélyeit. Mind a gyakorlat, mind a jogtudomány alapvetően üdvözölte az újonnan bevezetett – könnyített – megszerzési tényállást, mindössze csak a kereskedés tilalmát kimondó szabályt érte némi kritika, mondván, hogy a kifejezés tartalma nem egyértelmű. Már a törvényjavaslat indokolása is leszögezte, hogy a tilalom célja a folyamatos árfolyam-befolyásolás valamint a saját részvényekkel történő spekuláció megakadályozása.22 A szabály értelmezéséhez és alkalmazásához Christian Bosse dolgozott ki egy megoldási javaslatot. Eszerint a kereskedési tilalmat, illetve annak esetleges megszegését szubjektív alapokra helyezve kell értelmezni. Vagyis az a döntő, hogy a társaság saját részvényeit árfolyamnyereségrealizálási céllal szerezte-e meg. Ennek megállapításához bizonyos objektív indíciumok is támpontot nyújthatnak. Ilyen például, ha a vétel és az eladás, illetve több vétel és eladás rövid időközönként követi egymást, s az ügyeletek segítségével tényleg árfolyamnyereségre tesz szert a részvénytársaság.23 Mindenesetre, habár első pillantásra a biankó-szerzés is pusztán egy ok a megszerzési okok között, szembetűnő, hogy a törvény nem határozza meg, milyen célból történhet a részvény-visszavásárlás. A saját részvény megszerzésének e liberalizációja bizonyos értelemben visszatérést mutat az 1884-es novella előírásához, mivel csak azt mondja ki, spekulatív célból saját részvényeket megszerezni nem szabad. Arra lehet következtetni, hogy jogszociológiai értelemben a biankó-szerzés válik a saját részvényszerzés alapesetévé, s a többi megszerzési ok háttérbe szorul.

V. Zárszó

Hol kezdődik, és hol ér véget az állami beavatkozás, konkrétabban a társasági jog szerepe? Mennyire tudja a társasági jogi szabályozás megakadályozni a spekulációkat és visszaéléseket? Ez a kérdés már a XIX. sz. végén, XX. sz. elején is foglalkoztatta a jogtudomány képviselőit. Earl of Dudley fejtette ki 1896-os beszédében: “kétségtelen az, hogy még a legszigorúbb törvényhozás sem képes s kijátszás minden eshetőségét lehetetlenné tenni. Egy gyakorlott csaló meg fogja találni minden törvényes intézkedésen keresztül az ő czéljához vezető utat…”24 – okkal következtetett tovább Kuncz Ödön, amikor így foglalt állást: “… a részvényjog helyes szabályozásának tengelye éppen akörül forog, hogy olyan eszközökkel küzdjön a törvény az irreális részvénytársaságokkal szemben, amelyek a szolid társaságot nem sértik… 225 Vagyis, fontos a hitelezővédelem, fontos a visszaélések megakadályozása, de túl szigorú szabályozással nem szabad megbénítani a gazdasági életet, s nem szabad indokolatlanul korlátozni a vállalkozások cselekvési szabadságát. Ennek kell lennie az arany középútnak, amit többek között a saját részvények megszerzése kapcsán is szem előtt kell tartania a mindenkori jogalkotónak. A tőkevédelmi irányelvnek és a német részvényjognak sikerült megfelelnie e követelménynek. A szabályozás története, mikéntje és hogyanja nem tanulság nélkül való a hazai kodifikátorok számára sem. A saját részvényszerzés magyar társasági jogi szabályainak elemzésére talán egy másik helyen, máskor még lesz alkalmam kitérni.

FELHASZNÁLT IRODALOM

Benckendorff, Andreas [1998] Erwerb eigener Aktien im deutschen und US-amerikanischen Recht, Baden-Baden, Nomos Verlgasgesellschaft.

Bosse, Christian [2000] Handel in eigenen Aktien durch die Aktiengesellschaften, WM 16. szám, 806-809. old.

Escher-Weingart, Christina – Kübler, Friedrich [1998] Erwerb eigener Aktien – Deutsche Reformbedürfnisse und europäische Fesseln?, ZHR 162. szám, 537-562. old.

Habersack, Matthias [1999] Europäisches Gesellschaftsrecht, München, C. H. Beck’sche Verlagsbuchhandlung.

Hohnhorst, Lothar [1934] Der Erwerb eigener Aktien nach der Aktienrechtsnovelle vom 19. September 1931, Quakenbrück i. H, Handelsdruckerei I. Trute.

Hueck, Götz [1991] Gesellschaftsrecht, 19. völlig neubearbeitete Auflage, München, C.H.Beck’sche Verlagsbuchhandlung.

Klausing, Friedrich [1933] Reform des Aktienrechts – Unter besonderer Berücksichtigung der Teilreform des Jahres 1931, Berlin – Wien, Industrieverlag Spaeth & Linde.

Kraft, Gerhard – Altvater, Christian [1998] Die zivilrechtliche, bilanzielle und steuerliche Behandlung des Rückkaufs eigener Aktien, NZG 12. szám, 448-452. old.

Kröner, Michael – Hadzic, Edin [1998] Der Erwerb eigener Anteile nach § 71 Abs. 1 Nr. 8 AktG unter Berücksichtigung von § 50c EstG, DB 43. szám, 2133-2138. old.

Kuncz Ödön [1913] Részvényjogi reformkérdések – különösen: a tőke-biztosítás, alaptőke-felemelés és – leszállítás reformja , Budapest, Wodianer F. és fiai könyvnyomdája.

Lehmann, Heinrich-Dietz, Rolf [1970] Handbuch Gesellschaftsrecht, 3. Auflage, Berlin-Frankfurt am Main, Verlag Franz Vahlen GmbH.

Miskolczi Bodnár Péter (szerk.) [2000] Európai társasági jog, Budapest, KJK-Kerszöv.

Peltzer, Oliver [1998] Die Neuregelung des Erwerbs eigener Aktien im Lichte der historischen Erfahrungen, WM 7. szám, 322-331. old.

Raiser, Thomas [1992] Recht der Kapitalgesellschaften, 2. neubearbeitete und wesentlich erweiterte Auflage, München, Verlag Franz Vahlen.

Regierungsentwurf zur Änderung des Aktiengesetzes (KonTraG) [1997], ZIP 47. szám, 2059. skk. old.

Ritter, Carl [1939] Aktiengesetz – Erläutert von Carl Ritter, zweite vollständig neubearbeitete Auflage, Berlin – München, I. Schweitzer Verlag

Skog, Rolf [1997] Der Erwerb eigener Aktien: Reformbestrebungen in den EU- Mitgliedstaaten, ZGR 3. szám, 306-333. old.

Wastl, Ulrich [1997] Erwerb eigener Aktien nach dem Referentenentwurf zur Änderung des AktG und des HGB, DB 9. szám, 461-466. old.

Würdinger, Hans [1981] Aktienrecht und das Recht der verbundenen Unternehmen, 4. völlig neubearbeitete und erweiterte Auflage, Heidelberg – Karlsruhe, C.F. Müller Juristischer Verlag.

JEGYZETEK

1 Ritter [1939] 208. old.

2 Néhány megdöbbentő adat Németországból: Dresdner Bank: Alaptőke 100 millió birodalmi márka, saját részvények a mérlegben 58 millió birodalmi márka. További arányok: Commerzbank: 75:37, Darmstädter Nationalbank: 100:58, Barmer Bankverein: 36:23,5 ld. Honhhorst [1934] 3. old., Lehmann/Dietz [1970] 358. old.

3 Lényegében arról van szó, hogy az igazgatóság tagjai a részvényeket fokozatosan, attól függően szerezhetik meg, hogy a társaság gazdasági mutatói és a tőzsdei árfolyamok hogyan alakulnak. Addig azonban a részvények a társaság tulajdonában vannak. Ld. Kröner/Hadzic [1998] 2134. old., ill. Benckendorff [1998] 63. old.

4 Ún. shareholder serving costs, ld. Benckendorff [1998] 64. old., Skog [1997] 311. old., Escher-Weingart/Kübler [1998] 553. old.

5 Pl. Würdinger [1981] 60. old, Ziebe [1981] 26, 63 old., Hueck [1991] 256. old., Raiser [1992] 219. old., Pletzer [1998] 327. old.

6 77/91/EGK sz. irányelv OJ/L 26/1, az irányelvről magáról, annak tartalmáról ld. Miskolczi Bodnár (szerk.) [2000] 235. skk. old., Habersack [1999] 74. skk. old.

7 Irányelv: 19. cikk. (1) bek.

8 Irányelv: 19. cikk (2)-(3) bek.

9 Irányelv: 20. cikk. (1) bek. h) pont.

10 Irányelv: 20. cikk (1) bek. c) és g) pontok.

11 Irányelv: 20. cikk. (1) bek. b), d), e), f) pontok.

12 Irányelv: 20. cikk. (1) bek. a) pont.

13 ADHGB 215. cikk (3) bek.: “Die Actiengesellschaft darf eigene Actien nicht erwerben” a szabály értékeléséhez ld. Mártonfy [1914] 29. old.

14 A szabály közel változatlan tartalommal került át a német kereskedelmi törvénybe, a HGB-be. A geschäftlicher Betrieb-ből ekkor lett regelmässiger Geschäftsbetrieb. Ld. Klausing [1933] 48. old.

15 Oly mértékű volt a felháborodás, hogy Brodmann, a kor neves társasági jogásza így érvelt: “Miért nem lehet végre elhatározni, hogy a társaságnak saját részvényei megszerzését teljesen tiltsuk meg. Más országok már megtették, és nem lehet arról hallani, hogy részvényjoguk szenvedne ettől.” Ld. Ritter [1939] S. 207.

16 Aktiengesetz vom 6. September 1965, Bundesgesetzblatt I., 1089. old. ill. Bundesgesetzblatt III. 4121-1. old., a továbbiakban ezt a jogszabályt értjük Részvénytörvény alatt.

17 Gesetz zur Kontrolle und Transparenz im Unternehmensbereich vom 27. April 1998, Bundesgesetzblatt I. 786. old. – röviden KonTraG;

18 Wastl [1998] 462. old., Kraft/Altvater [1998] 448-449. old., Benckendorff [1998] 209. skk. old.

19 A Részvénytörvény 71. § (1) bek. 1., 2., 7., 8. pontjai.

20 A Részvénytörvény 71. § (1) bek. 3., 4. pontjai.

21 A Részvénytörvény 71. § (1) bek. 5., 6. pontjai.

22 Regierungsentwurf [1997] 2059-2060. old.

23 Bosse [2000] 807-808. old.

24 Idézi Kuncz [1913] 16. old.

25 Kuncz [1913] 14. old.