I.
1. A hagyományos magánjogtudományban és a XIX. század valamint a XX. század első évtizedeinek jelentősebb magánjogi (polgári jogi) kodifikációiban a családjog a magánjog, a polgári jog részét képezi – igaz, más magánjogi jogintézményektől részben már ekkor is eltérő sajátosságokat felmutató részét.
Ha a magyar jogtudomány nem is, a magyar jogi szabályozás ettől valamelyest eltérő képet mutatott.
Míg ugyanis a magyar magánjog egésze lényegében 1959-ig szokásjogként élt, a családjog két jelentős területe, nevezetesen a házassági jog, pontosabban elsősorban a házassági köteléki jog, valamint a gyámság (és a gondnokság) a magánjog más kérdéseitől eltérően már a múlt század utolsó éveiben, illetve évtizedeiben írott törvényekkel volt szabályozott} A gyámságról szóló törvény szabályozta emellett a kiskorúság, a teljeskorúság, a nagykorúsítás, a szülőket, esetleg a nagyszülőket gyermekeik illetve unokáik irányában terhelő tartási kötelezettség, valamint a mai szülői felügyeleti jog jogelődjének, az atyai hatalomnak a kérdéseit is.
Sajátos módon a magánjog átfogó kodifikációjára irányuló utolsó kísérlet, az 1928. évi Mtj. a Házassági Törvény szabályait nem inkorporálta – az eljegyzésre, a házasságkötésre és a házasság megszűnésére nézve a külön törvényben való szabályozást tartotta fenn (Mtj. 110. §), a Gyámtörvény szabályait azonban inkorporálta. Ez utóbbi tekintetében megjegyzést kíván mégis, hogy míg más kérdésekben az Mtj. szabályai mintegy élő jogként éltek a korabeli jogtudományban és jogforrásként idézte azokat a korabeli bírói gyakorlat is, azokban a kérdésekben, amelyeket a Gyámtörvény szabályozott, mind a jogirodalom, mind a bírói gyakorlat következetesen a Gyámtörvényre és nem az Mtj. megfelelő § -aira támaszkodott, hivatkozott.
A családjog területére tartozó írott jogszabályok – a Házassági Törvény és a Gyámtörvény – 1945 után bár nem törvényekkel, de szintén írott jogszabályokkal kerültek módosításra: a 6800/1945. M.E. sz., illetve a 10.470/1945. M.E. sz. rendeletekkel. Törvényalkotásra két kérdéskörben került sor: a házasságon kívül született gyermek jogállásának rendezését illetően (1946. évi XXIX. törvény) és a házassági vagyonjog területén a korábbi rendi megkülönböztetésen alapuló házassági vagyonjogi rendszereknek a rendi megkülönböztetés eltörlésével való egységesítése kérdésében (1946. évi XII. törvény).
2. A családjog első átfogó kodifikációjára a magyar jogban az 1952. évi IV. törvénnyel került sor. Ekkor még a Családjogi törvény hatálybalépését és végrehajtását szabályozó 1952. évi 23. sz. tvr. (Csjté.) külön fejezete rendelkezett “személyi jogi kérdések” címszó alatt a cselekvőképesség, a korlátozott cselekvőképesség és a cselekvőképtelenség szabályairól, valamint mind a cselekvőképességet érintő, mind a cselekvőképességet nem érintő gondnokság kérdéseiről (Csjté. 21-41. §-ok).2 A gyámhatóságoknak a Csjt. és a Csjté. végrehajtásával kapcsolatos eljárási szabályait pedig a Csjté. 50. § (2) bekezdésének felhatalmazása alapján, igaz utasítás szintű szabállyal, a Belügyminiszter 10/1952. számú, a gyámhatósági eljárás szabályai tárgyában kiadott utasítása tartalmazta.
Míg a Csjté. személyi jogi rendelkezéseit tartalmazó fejezete a Ptk. megalkotása során a Ptk. részévé vált, a későbbi mindenkori gyámrendeletek,3 amelyek sohasem csak a gyámhatósági eljárás kérdéseit szabályozták – részben államigazgatási jogi szabályokkal ötvözve – mindig a családjogi szabályozáshoz kapcsolódtak.
II.
3. A családjog a magyar jogtudományban és a jogi gyakorlatban is a Családjogi törvény átfogó kodifikációját követően vált fokozatosan a polgári jogtól elkülönülő, önálló jogterületté. A Polgári Törvénykönyv 1957. évi első, nyomtatásban is megjelent Tervezete Általános Indokolásában a családjognak a polgári jogtól való különválása, önállóvá válása már mintegy evidenciaként kapott megfogalmazást, majd ez 1959-ben a Polgári Törvénykönyv Javaslatának Általános Indokolásában is megerősítésre került.
Egyes volt szocialista országok jogtudományában képviselt volt ugyan olyan nézet is, hogy a családjog speciális sajátosságai ellenére belefér a polgári jogba,4 de sem a magyar jogtudományban, sem a magyar joggyakorlatban a családjog önálló jogisága – legalábbis az 1990-es évekig – nem volt megkérdőjelezett.
A nézetek a Családjogi törvény, illetve a Ptk. megalkotása óta eltelt időben – az 1990-es évekig – csak a családjog önálló jogágiságát támogató indokok és a családjog és a polgári jog szabályainak összefüggései, a családjogi szabályozás “zártságának” feloldását illetően változtak.
A családjogot a polgári jogtól elhatároló fő ismérv eleinte mind a Csjt., mind a Ptk. megalkotásakor még az volt, hogy míg a polgári jog alapvetően vagyoni viszonyokat szabályoz, és csak mintegy másodlagosan, ezekhez kapcsolódó személyi viszonyokat, addig a családjogra éppen a fordítottja áll, az alapvetően személyi viszonyokat szabályoz, és csak mintegy másodlagosan ezekhez kapcsolódó vagyoni viszonyokat. Ez a nézet a Csjt. alkotóit annak idején, 1952-ben még kétségtelenül jelentősen befolyásolta, így ez tükröződhet abban is, hogy a házassági vagyonjog szabályai inkább csak főbb elveiben és a gyakorlat igényei számára rendkívül hiányosan kerültek rendezésre, úgy, hogy a hiányok egy részét hamarosan a Legfelsőbb Bíróság értelmező szabályaival kellett pótolni, és feltehetően ez motiválta a jogalkotókat abban is, hogy szemben a HT. szabályaival a polgári jogra bízta a jegyesség felbomlásából folyó vagyonjogi kérdések rendezését. Az e nézetből folyó következtetések levonásában a legmesszibb a csehszlovák törvényhozás ment, amely a házassági vagyonjogi szabályokat nem is a családjogi törvényben, hanem a polgári törvénykönyvben helyezte el.
4. A családjog és a polgári jog elhatárolásának most ismertetett szempontja, vagy legalábbis annak elsődlegessége ma már nyilvánvalóan nem áll meg.
A vagyoni viszonyok jelentősége ma a társadalomban, és így akár az egyes emberek, akár a házastársak, a családok életében is jelentősen felértékelődött. Egyes családokban – bár minden bizonnyal a családoknak inkább csak egy kisebb hányadában – jelentős vagyonok halmozódtak fel, és jelentősen növekedett a családoknak, a házastársaknak, vagy akár a házasságban élő házastársak egyikének az üzleti életben való részvétele is. Emellett különösen egy területen, nevezetesen a lakáshoz jutást illetően a vagyoni viszonyok jelentőségének a növekedése már jóval korábbi időpontra datálható. A lakáshoz jutás költségeinek igen jelentős növekedése, a lakáshitelek törlesztésének a házastársakra nehezedő jelentős anyagi teherré válása, a lakás, a lakhatás igen jelentős vagyoni értékké válása a családok igen nagy részében már jóval korábban megnövelte a családon belüli vagyoni viszonyok jelentőségét.
Mégis azt, hogy a vagyoni viszonyoknak a családon belüli felértékelődése, még ha ezek részben közelebb kerültek is a polgári jogban szabályozott vagyoni viszonyokhoz, azzal is járjon, hogy ezek minden vonatkozásban a polgári jog szabályainak alkalmazásával kerüljenek rendezésre, senki sem kívánja. Még kevésbé kerülhetnek pusztán a polgári jog hagyományos szabályainak alkalmazásával rendezésre a családi otthon megszerzését, vagy éppen elvesztését érintő mélyen zsebbe nyúló vagyoni kérdések.
De a másik, a nemvagyoni viszonyok oldalán sem hagyható említés nélkül, hogy az elmúlt évtizedekben, vagy akár csak az elmúlt években a családon belüli, a családi viszonyokat érintő nemvagyoni, személyi viszonyoknak a jelentősége is megnőtt, felértékelődött.
Így mindenekelőtt az kíván említést, hogy a családjog figyelme ma Európaszerte, és az Európán kívüli világ jelentős részén is a gyermekek jogainak erősítésére, a szülő-gyermek kapcsolat jogi kérdéseinek a korábbitól eltérő típusú szabályozására irányul. A felbomló házasságok számának jelentős növekedése folytán is, de feltehetően nemcsak emiatt, a múlthoz képest nagyobb mértékben kerültek előtérbe a szülő-gyermek kapcsolat kérdései a felbomlott családokban, így a gyermekelhelyezés kérdései, a különélő szülőnek a gyermekével való kapcsolattartásának kérdései, és másként jelennek meg a házasságon kívüli kapcsolatból származó, különösen az élettársi szülőkkel hosszabb-rövidebb időn át rendezetten együtt élő szülő-gyermek kapcsolatok is. Jelentősek az örökbefogadás tartalmi változásai is, amelyeket az öröklési jogi joghatások felől a családjogi joghatások felé való eltolódás jellemez, vagy a családjogban még ma sem megfelelően rendezett mostohaszülői vagy nevelőszülői jogállás kérdései is.
A határok nyitottabbá válásával sokasodnak emellett a családi kapcsolatoknak az országhatárokon túlnyúló, akár vagyoni, akár nemvagyoni természetű megoldást igénylő kérdései. Nem véletlen, hogy az ezen a téren felmerülő jelentősebb problémákat kölcsönös segítség nyújtására is törekvő nemzetközi egyezmények – mint például a tartásdíjak külföldről történő behajtását vagy a gyermekek jogellenes külföldre vitelének jogkövetkezményeit rendező egyezmények – is felkarolják.
A jelentősebb vagyoni jogi, személyi, személyiségi jogi, vagy akár nemzetközi vonatkozású változások köréből felhozott példák arra is irányultak, és rámutatott arra, hogy nem kizárólag a személyi és a vagyoni viszonyok közötti mennyiségi arányok lehetnek hivatottak eldönteni a családjognak a polgári jogtól való elkülönítésének vagy legalábbis részleges elkülönítésének a megítélését.
Minthogy a családjog önálló jogágként való elismerése, a polgári jogból való kiválása mondhatnók fokozatosan evidenciává vált, a családjog önálló jogági mivoltának bizonygatására, a polgári jogtól elhatároló ismérveinek újabb megfogalmazására, a későbbiekben viszonylag kevesebb figyelem jutott.
Így például Nizsalovszky A család jogi rendjének alapjai című, 1963-ban publikált, a családjog tudománya számára alapvető elméleti munkájában etekintetben annyit mond, hogy a magyar jogtudományban uralkodónak tekinthető állásponttal egyezően a családjogot a magyar jogrendszer önálló ágának tekinti, és éppen azt a feladatot tűzi maga elé, hogy ennek az önálló jogágnak a kiépítéséhez hozzájárulva a családjogban érvényesülő, a polgári jog hasonló kérdésekre vonatkozó általános szabályaitól eltérő, ugyancsak általános szabályait felépítse, illetőleg azok gyakorlati érvényesülését bemutassa.5
Egy másik munkájában a családjogi kapcsolatokon alapuló magatartási szabályok olyan jellegzetességeit hangsúlyozza, amelyek folytán “nem sikerült és nem is sikerülhetett a családjog polgári jogi szemléletének a családi viszonyokból eredő jogokat és kötelezettségeket az eleve felállított kategóriákba belekényszeríteni”.6 Ehhez azt is hozzáteszi, hogy – legalábbis szocialista viszonyok között – szükségét látná annak, hogy a családjog szabályozása teljes önállósághoz és önállóságában teljességhez jusson.
Ismét másutt a családjog jogági minőségével kapcsolatban azt írja: “Magam kezdettől nem azt tartottam lényegesnek, hogy a családjogot önálló jogágnak nevezzék-e (kiemelés Nizsalovszky-tól), és így helyezzük el a jogrendszer egészéről alkotott képben, hanem azt, hogy a családi viszonyok sajátos atmoszférájában tökéletesen elhelyezkedő teljes szabályozása elégíti ki a jogalkotás követelményeit és a gyakorlat szükségleteit. Ebben az esetben – mint folytatja – nem szükséges a családjogi kérdések megoldása érdekében a nyilvánvalóan más társadalmi viszonyokhoz mérten alkotott jogszabályok segítségét erőltetetten igénybe venni és azok értelmezése során egymással ellenkező, de egyaránt védhető megoldások harcát felidézni.7 A családjognak ez a Nizsalovszky által kívánatosnak tartott zártsága ma már – legalábbis nézetem szerint – túlzottnak tűnik.
A családi viszonyok és így azok jogi szabályozásának sajátosságaként emelhető ki az is, hogy a házasság és a család intézményére más jogintézményeknél erősebben jellemző, hogy ezek elsődlegesen nem jogi normákkal rendezettek, hogy számos vonatkozásuk a jogi rendezést, a jogi beavatkozást nem, vagy kevésbé igényli, és ahol a házassági és a családi viszonyok szabályozása, a házasság és a család védelme mégis jogi feladat is, erre a jogi rendezésre az is jellemző, hogy ezeknek a normáknak fokozottabban kell a házassággal, a családdal kapcsolatos erkölcsi normákat követőeknek lenni.8
A családjogi viszonyok sajátosságát ezzel az érvvel is alátámasztó gondolattal szembenállónak tűnik a szocialista családjog Kecskéstől származó olyan jellemzése, amely annak sajátosságaként éppen azt emeli ki, hogy azt a paternalista államnak a családi élet szinte minden területén a privát szférába való beavatkozása jellemezte.9
A legújabb állásfoglalások közül figyelemreméltó Kőrösnek az a megállapítása, amely szerint a családjoggal kapcsolatos megváltozott elvárások egyrészről kitágítják a családjog határait, másrészről – elsősorban a gyakorlat oldaláról – eltávolítják a családjogot az általános polgári jogtól, amit azzal is kiegészít, hogy a bírói gyakorlat a családjog területét zártan kezeli, és ahol kilép belőle, ott is a családvédelem adekvát eszközeit keresi.10 Kőrösnek azzal a nézetével azonban, hogy a Családjogi törvény 1974. évi Novellája azzal, hogy törvényben is elismerte a közös megegyezésen alapuló bontás lehetőségét “határozott lépést tett a polgári jog felé”11 nem tudnék egyetérteni. Annál kevésbé, mert a közös megegyezésen alapuló bontás elismerése korántsem gyökerezik a családjogot is magukban foglaló, a házasság felbontása kérdésében hosszú időn át következetesen a vétkességi elvet követő hagyományos magánjogi törvénykönyvekben. Sőt a közös megegyezés bontó okként való elismerésére ezeknek a törvénykönyveknek a jelentős többségében később került sor, mint azt a magyar bírói gyakorlat, vagy a magyar Családjogi törvény elismerte.
5. A családjog önálló jogágiságát megkérdőjelező, és ezzel a családjogot a polgári jogba visszautalni kívánó nézetek a magyar jogtudományban az 1990-es évek eleje óta merülnek fel – de ekkor sem válnak általánossá.
Elsőként Kecskés kérdőjelezi meg a családjog önálló jogágiságát. Álláspontja szerint “észlelnünk kell, hogy a szocialista család speciális értékeit kimutató álelvek a jövőben már nem vehetők figyelembe, ugyanakkor – mint írja – a legutóbbi szabályozási fejlemények azt mutatják, hogy a családjog klasszikus polgári jogi jegyei sokasodnak.” Ezzel összefüggésben – folytatja – lassan le kell vonnunk a jelenlegi jogágazati tagolódást érintő elméleti konzekvenciákat is.12
Kőrös ezt a nézetet – alighanem joggal – tudományos igénnyel megfogalmazott politikai szándékként értékeli.13 Hadd tegyük hozzá – egyelőre nem a családjog önálló jogágisága vagy a polgári jogba tartozása oldaláról -, hogy a szocialista családjog elveinek ilyen negatív értékelése a nyugati országok jogtudományára sem jellemző, s hogy a családi viszonyok változásai Európaszerte számos hasonlóságot mutatnak, és ennek megfelelően maga a családjog is számos elvi kérdésben azonos irányban fejlődik.
A családjog önálló jogágiságát tagadó, és a családjogot a polgári jogba visszahelyezni kívánó további nézetek közös jellemzője, hogy a családjognak a polgári jog más kérdéseitől eltérő speciális, sajátos vonásait elismerik, ezeket azonban nem tartják elegendőeknek ahhoz, hogy a családjog a hagyományos helyéből, a magánjogból (a polgári jogból) kiemelve önálló jogágként kerüljön elismerésre. A családjogot inkább a magánjog egy sajátos helyet elfoglaló elkülönült részének tekintik.
Bíró és Lenkovics a jogágaknak a szabályozás tárgya és módszere szerinti tagolását elismerik, mégis, mintegy ezzel szembeni kritikaként fogalmazzák meg, hogy e két általános szempont alapján túl nagy számú önálló jogágat lehet egymástól elkülöníteni, miközben – mint állítják – gyakorta hiányzik az igazi differencia specifika, az átfedéseket és hasonlóságokat elkerülő, valódi megkülönböztető ismérv.14 A családjogot a szerzők a polgári joggal tartalmi szempontból a rész és egész viszonyában állónak tekintik, abban a kérdésben pedig, hogy a családjog önálló jogág-e vagy a polgári jog egy viszonylagos sajátosságokkal rendelkező részterülete, legalábbis a jövőt illetően inkább az utóbbi felé hajló nézetet vallanak: “az egységes magánjog iránti törekvés igénye – mint írják – a történeti hagyományokkal egybevetve inkább azt sugallja, hogy a családjog, mint speciális vonásokkal rendelkező személykapcsolatok joga (kiemelés a szerzőktől) a polgári jog integráns részeként kezelhető és kezelendő.15
Jobbágyi a családjogot a polgári jog viszonylagosan önálló részének tekinti, és noha elismeri, hogy a házassági jogra, a rokonságra és a gyámságra vonatkozó joganyag a történelem folyamán mindig is elkülönült, sajátos helyet foglalt el a jogrendszerben, sőt hogy ez az elkülönültség adja a családjog egyik jellegzetességét, mégis a családjognak a magánjoghoz való kapcsolatát tartja dominánsabbnak, és a Bíró és Lenkovics által képviselt nézethez hasonlóan valószínűsíti, hogy a családjog a törvényhozásban és a jogtudományban is vissza fog térni “az évezredek óta elfoglalt helyére, a polgári jog rendszerébe.16 Hogy ezt a valószínűsítésen túl kívánja is, az abból a kritikai megjegyzés nélkül alig hagyható nézetéből is kitűnik, amely szerint a családjog jogági különállása sem a polgári jognak, sem a családjognak nem tett jót, és óhatatlanul mindkét jogterület fontosságát csökkentette.17
A családjog önálló jogági jellegére vonatkozó szeparatista érveket a legerősebben, mondhatni szinte ellentmondást nem is-merően Lábady bírálja.18 Álláspontja szerint a jogágszakadás szempontjából a szocialista jogban megfogalmazott döntő érvek ideológiaiak voltak (kiemelés a szerzőtől), amelyek ma már tarthatatlanok! (kiemelés tőlem W. E.)
Azt, hogy a családjogi viszonyok a magánjog körén belül viszonylagos önállósággal rendelkeznek (kiemelés a szerzőtől) nem vitatja. A családjog és a polgári jog által szabályozott személyi viszonyok között lát is valamelyes, igaz, inkább a jogviszonyok szerkezetét érintő különbséget, a családjog által szabályozott vagyoni viszonyoknak a magánjogba tartozása felől azonban álláspontja szerint nem merülhet fel kétség (!) Azok a különbségek, amelyek a családi jogviszonyok és a polgári jogi jogviszonyok között vannak álláspontja szerint nem szolgálhatnak elegendő alapot az önálló jogágiságot védő nézethez, és ennélfogva – mint írja –semmi szükség nincs arra, hogy mesterségesen elválasztott részeket szakítsunk ki a magánjogból.
A jogági hovatartozás tekintetében vallott nézetétől függetlenül megállapítja mégis, hogy a családjog komplex tudományos megközelítést és feldolgozást igényel, s hogy a családi élet sajátos szférájába benyomuló jognak a családokat érintő kulturális, etikai, szociális, szellemi, emocionális és vallási értékekre is figyelemmel kell lennie. Hangsúlyozza továbbá, hogy a család a szolidaritás közössége is, és hogy az alanyi jogoknak ebben a szférájában, bár személyek jogaiként fejeződnek ki, alapvető szociális és participációs dimenziójuk is van.
Ezek a szerző által kiemelt, a családot, és a családjogot is jellemző tényezők úgy tűnik mégsem nyomnak a latban a családjogot a polgári jogtól elhatároló sajátosságainak értékelésekor.
III.
6. A családjogot a polgári jogtól elkülönült, önálló jogágnak tekintő, vagy a családjogi viszonyok viszonylagos önállóságát ugyan elismerő, de a családjogot akár ma is, akár a jövőre nézve, a hagyományokat követve is, a polgári jog részének tekintő két lehetséges nézet néhány képviselője álláspontjának főbb vonásaiban való ismertetéséhez hadd fűzzek az alábbiakban néhány gondolatot, kifejtve saját álláspontomat.
Ennek körében mindenekelőtt előrebocsájtandónak tartom, hogy az a kérdés, hogy indokolt-e a családjogi viszonyoknak a polgári jogtól, pontosabban a Ptk.-tól különálló szabályozása megítélésem szerint más megválaszolásra tarthat igényt azokban a jogrendszerekben, amelyekben a családjogi viszonyok, vagy legalábbis azok többsége sohasem került a polgári jogtól elkülönült szabályozásra, sohasem kerültek kiemelésre a polgári törvénykönyvből, és azokban, amelyekben voltaképpen arról kell dönteni, hogy a polgári jogtól már évtizedek óta különvált, önállóvá vált, és tegyük hozzá, mert ez is lényeges, és ilyenként elfogadott családjogot – így természetesen a Családjogi törvényt is – visszahelyezzék-e a Ptk.-ba, illetve, ami a magyar jogot illeti, ahol a családjog a jogtudomány álláspontja szerint a magánjog része volt ugyan, de nem is volt egy egységes polgári törvénykönyvben szabályozva, belehelyezzék-e a Ptk.-ba.
Az előbbi jogrendszerekben a családjog önálló szabályozásával – a családjog speciális sajátosságait, az utóbbi évtizedekben bekövetkezett változásait figyelembe véve, ezekre tekintettel – egy létező, elfogadott felépítésű Ptk. megbontásáról volna szó,19 az utóbbiakban a fordítottjáról, arról, hogy a gyakorlat részéről évtizedek óta fenntartás nélkül elfogadott, és a jogtudományban is legalábbis uralkodóként elfogadott, a családjogot önálló jogterületnek, önálló jogágnak elismerő nézettel szemben vannak-e olyan nyomós érvek, amelyek a családjogi szabályoknak a polgári jogi szabályokhoz való hasonlatosságát, és nem azoknak a polgári jogiaktól való eltéréseit figyelembe véve, ezeket a szabályokat – az immár több mint negyven éve fennálló állapottal szemben – a polgári jogba, a polgári törvénykönyvbe visszaintegrálnák.
Magam mai viszonyaink között a családjogi viszonyoknak a polgári jogtól különálló, nem a készülő új Polgári törvénykönyvben való szabályozását tartom indokoltnak. Hozzáteszem, amikor a családjog önálló jogágisága mellett és a Csjt. szabályainak a Ptk.-ba való integrálása ellen foglalok állást, a most említett szempontot sem hagytam figyelmen kívül.20
További kérdés, hogy a családjog önálló jogágisága nézetem szerint nem jelentheti annak zárt, más jogágakkal nem érintkező, más jogágaktól elszigetelt voltát. De ez nemcsak a családjog és a polgári jog viszonyában áll. A családjognak a polgári joggal való kapcsolata mellett nem tagadható különösen a gyermekvédelem, a gyámügy és a gyámhatósági eljárás területén az államigazgatási joggal való kapcsolata, a családjogi pereket illetően a polgári eljárásjoggal való kapcsolata, a családtámogatás rendszerét illetően a szociális joggal való kapcsolata, és akár nemzetközi egyezmények révén, akár ilyenek nélkül is a nemzetközi magánjoggal való kapcsolata sem.21
A társadalmi viszonyok mai alakulása mellett a családjognak a polgári joghoz való viszonyában minden bizonnyal inkább ki kell lépnie a korábban még inkább képviselt zártság gondolatköréből.22 E kilépés határainak megvonása elsődlegesen a családjog feladata, de ennek a polgári jogban, a Ptk.-ban is lehetnek átgondolásra érdemes kérdései.
A jogágak a magyar jogtudományban elfogadott nézet szerint egyfelől a szabályozás tárgya, és másfelől a szabályozás módszere szerint különülnek el egymástól. A családjog jogági elhelyezése mégsem történhet kizárólag, vagy akár döntően dogmatikai megközelítéssel. Etekintetben a családi viszonyok sajátosságainak, így a családi életet, a családi viszonyokat jellemző jogon kívüli, de a jogi szabályozást mégis befolyásoló tényezőknek is figyelmet kell szentelni.
Nyilván ebből is fakad, hogy ami a szabályozás tárgyát illeti, azt a tényt, hogy a családjog mindig sajátos helyet foglalt el a polgári jog rendszerében, a családjogot ma a polgári jogba visszailleszteni kívánók sem vitatják. A vita etekintetben inkább akörül folyik, és erre a kérdésre keres választ koncepciójának kidolgozása során a készülő új Polgári törvénykönyv is, hogy a családjognak ezek a sajátos jellegzetességei – amelyek aligha vitathatóan inkább erősödnek, semmint gyengülnének – elegendőek-e ahhoz, hogy a családjog önálló jogágként kerüljön elfogadásra, vagy nem.
Ami a szabályozás módszerét illeti, ez legalábbis a családjogi viszonyokat illetően nem szűkíthető le arra, vajon ezt a jogterületet a családjogi jogviszony alanyainak a mellérendeltség vagy az alá- és fölérendeltség viszonyában állása jellemzi-e. A mellérendeltség vagy az alá- és fölérendeltség viszonyában állás kérdésében a válasz egyértelmű: a családi viszonyokat az ebben résztvevő alanyok mellérendeltsége jellemzi. Nizsalovszky ehhez mégis hozzáfűzi, hogy a mellérendeltség mint szabályozási módszer mást jelent a családjogban, mint a polgári jogban.23
A szabályozás tartalmának és módszerének további sajátosságai közé sorolhatók még az állami beavatkozásnak – különösen a család, a családi viszonyok intim szférájának tiszteletbentartásából folyó – visszaszorulása, vagy a családjog szankciórendszerének – szűk kivételektől eltekintve – a polgári jog szankciórendszerétől több vonatkozásban is eltérő volta, valamint az is, hogy azokban az esetekben, amelyekben különösen a kiskorú gyermek érdekében állami kontrollra, vagy állami beavatkozásra van szükség, ott a polgári jogi viszonyokétól eltérő módon jelentős szerephez jutnak a gyámhatóságok is.
A családjog valamennyi intézményének, valamennyi szabályának abból a szempontból való vizsgálatát, hogy azok mennyiben indokolják a családjog önálló, a polgári jogtól különálló szabályozásának fenntartását – Kőrös hasonló rendeltetésű tanulmányához hasonlóan24 – az alábbiak sem tekinthették feladatuknak. A tárgyalandó kérdések kiválasztásánál mégsem kívántunk az egyoldalúság hibájába esni, és csak olyan családjogi kérdésekkel foglalkozni, amelyek a polgári jogias szabályozással való megoldástól távol állnak, amelyekre nézve a polgári jog szabályainak alkalmazhatása, akár “megfelelő alkalmazhatása” kizárt, vagy legalábbis erősen megkérdőjelezhető.
7. Így már a sorrendben elsőként tárgyalt kérdésünknek, a családjog főbb alapelveinek is van polgári jogi vetülete is. Az ugyanis, hogy a polgári jog alapelvei közül vannak olyanok, amelyek akár kifejezetten szerepelnek a Családjogi törvényben, akár nem, a családjogi jogviszonyokban is figyelmet kell hogy kapjanak, aligha vitatható. Sőt van a családjogi joggyakorlásra irányadó olyan alapelv is, amely éppen a Ptk. szabályaiból került a Csjt. 1986. évi Novellájába átvételre.
Nem lehet mégsem figyelmen kívül hagyni, hogy a családjogot – részben az Alkotmányból is levezetett – olyan alapelvek is uralják, amelyek a polgári jog alapelveihez képest a családjogban egyediek.
A fejlett világ jelentős része ma a családjog első, legfontosabb elvének a kiskorú gyermek érdekeinek védelmét, jogainak erősítését tekinti. Ez az elv a családjog számos szabályában nemcsak megjelenik, hanem fel is erősödik. Emellett ez az elv a családjogon kívül a szociális jogban és a gyermekvédelemnek a szűkebb értelemben vett családjogon kívüli területén is felerősödik – a polgári joghoz azonban kevésbé kapcsolódik.
Csak néhány példát említve: ez az elv jut kifejezésre a házasságon kívül született gyermek jogállását rendező szabályokban, az örökbefogadás előfeltételeiben és szabályozásában, a házasság felbontása során a lakáshasználat rendezésének a polgári jogias szemlélettől eltérő szabályaiban, a gyermektartás kérdéseiben, vagy, hogy a legújabb szabályokra is utaljak, az ítélőképes korú gyermeknek az őt érintő eljárásba való bevonását, véleménye meghallgatását és lehető figyelembevételét rendelő szabályokban.
A családjog egy másik, a világ fejlett országaiban ugyancsak jelentős alapelve a házastársak egyenjogúságának elve a házasságban és a családi életben. Ez az elv jut többek között kifejezésre a házassági vagyonjogi szabályokban, vagy a korábbi atyai hatalmat felváltó szülői felügyeleti jog gyakorlásának kérdéseiben. Ennek az elvnek a töretlen érvényesülni tudása – feltehetően mégsem elsődlegesen a családjogi jogalkotás vagy jogalkalmazás hibájából – különösen a felbomló családok szülő-gyermek kapcsolatában mégis megkérdőjelezhető.
Alkotmányos alapelvként került a Családjogi törvényben kimondásra a házasság és a család intézménye védelmének követelménye is. Hozzátehetnők, hogy pusztán családjogi eszközök ennek az elvnek a töretlen érvényesülését sem lehetnek képesek biztosítani.
A Ptk. alapelvei közül került a Csjt. 1986. évi Novellájába átemelésre a rendeltetésszerű joggyakorlás követelménye – más szavakkal a joggal való visszaélés tilalma. A Csjt. 1986. évi Novellájának indokolása etekintetben kifejezetten a joggal való visszaélés tilalmát fogalmazza meg. Aligha vitatható emellett, hogy anélkül, hogy ez a Csjt.-ben külön is megfogalmazást kapna a jóhiszeműség és a tisztesség követelményének megfelelő joggyakorlás a családi jogi viszonyokban is elvárható magatartás kell hogy legyen.25
Ami a joggal való visszaélés Ptk.-beli szabályainak a családjogi viszonyokra való alkalmazhatásának kérdéseit illeti, a joggyakorlatban, majd ezt követően a jogirodalomban is felmerült kérdés nem a joggal való visszaélés szabályairól általában, hanem arról szólt, hogy alkalmazható-e a családjogi viszonyokra a Ptk. 5. § (3) bekezdésének a szabálya, amely a hozzájáruló nyilatkozatnak joggal való visszaélésnek ítélt megtagadása esetén feljogosítja a bíróságot a hozzájáruló nyilatkozat pótlására.
A kérdés megítélése sem a bírósági gyakorlatban, sem a jogirodalomban nem egységes.26 S bár nem ennek a tanulmánynak a feladata az utolsó szót kimondani ebben a kérdésben, mégsem hagyható említés nélkül, hogy a családjogi jogszabályok – joggal való visszaélés nélkül is – sokkal szélesebb körben jogosítják fel a gyámhatóságot a szülő vagy adott esetben más személy hozzájáruló nyilatkozatának pótlására. Az örökbefogadáshoz megkívánt szülői hozzájárulás tekintetében pedig – amely körül a kérdés a legélesebben felmerült – a Csjt. sorolja fel azokat az eseteket, azokat a tényállásokat, amelyekben az örökbefogadáshoz nincs szükség a szülő hozzájárulására. [Csjt. 48. § (5) bek.] Ennek a szabálynak olyan kiterjesztő értelmezése, amely szerint az ezen felsorolás alá nem eső esetekben a Ptk. 5. § (3) bekezdése alapján legyen helye a szülő hozzájáruló nyilatkozata pótlásának, aggályosnak tűnik. Emellett e kérdéskörben azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az örökbefogadáshoz való hozzájárulást pótló bírósági határozat azzal is jár, hogy az egyszersmindenkorra elvágja az örökbefogadáshoz hozzájárulni nem kívánó szülő, valamint annak minden rokona (a szülő másik gyermeke, a szülő testvére, a gyermeknek ezen az ágon élő nagyszülei stb.) és az ilyen módon örökbeadott gyermek közötti kapcsolatot.
Visszatérve a polgári jognak a családjogi viszonyokra is alkalmazható alapelveire, ezek annyit mindenképpen igazolnak, hogy vannak kérdések, amelyekben a polgári jog és a családjog közé nem húzhatók merev falak, amelyekben kell hogy legyenek a két jogág között átjárható utak. A polgári jognak a családjogba is átnyúló alapelvei azonban – akár a családjog más alapelveire is figyelemmel, akár ezekre tekintet nélkül – azt nem igazolják, hogy néhány alapelv közössége a családjognak a polgári jogba való visszaintegrálását is maga után kell hogy vonja.
8. A polgári jogétól eltérő sajátosságokat mutatnak egyes családi jogállást keletkeztető tények, ezek körében különösen a családi jogállást keletkeztető jognyilatkozatok27
Azokban az esetekben, amelyekben a családi jogállás létrejötte az érintettek akaratnyilatkozatán, jognyilatkozatán alapszik – ilyen a házasságkötés és ilyenek az elismerésen alapuló apasági vélelmek – a megfelelő polgári jogi szabályok alkalmazása vagy éppen nem alkalmazása tekintetében elsősorban az a kérdés foglalkoztatta a jogalkotót, vagy kifejezett jogi szabályozás hiányában a jogalkalmazót, vajon a polgári jog szabályait követve értékelje-e ezeknek a jognyilatkozatoknak a tekintetében a jognyilatkozat tételekor fennálló esetleges akarathibákat, vagy nem. Hogy tehát megengedje-e ezeknek a jognyilatkozatoknak akarati hiba címén való megtámadását, vagy sem.
A házasságkötésre irányuló akaratnyilatkozatot illetően a kérdés a Családjogi törvény megalkotásakor – nem állítható hogy minden vita nélkül – eldöntésre került: a polgári jogban hagyományosan elismert akarati hibák címén a Családjogi törvény szabályai szerint a házasság érvénytelenné nyilvánítását nem lehet kérni. A házasság akarati hibák címén való megtámadhatásának kérdése – igaz, a mai szabályozástól eltérő módon – a HT.-ben is rendezve volt.
Ami az apai elismerő nyilatkozatnak ebből a szempontból való értékelését illeti, erre a korábbi magyar jog nem adhatott útmutatást – a Családjogi törvény megalkotásakor pedig úgy tűnik a kérdés nem merült fel. A kérdésre tehát alapvetően a bírósági gyakorlatnak kellett a választ megtalálnia. A kérdésre azonban úgy tűnik ma sem egyértelmű a bírói gyakorlat válasza.28
Noha nem a felek akaratnyilatkozata, hanem hatósági határozat – a gyámhatóság határozata – hozza létre az új családi jogállást is keletkeztető örökbefogadást, e jogviszony létrejöttében a felek akaratnyilatkozatának is döntő jelentősége van. A hozzájáruló nyilatkozatok hiánya vagy akarati hibája tehát itt is vethet fel megoldandó kérdéseket. Ezek azonban, minthogy az örökbefogadási eljárás lényegében államigazgatási eljárás, – ha egyáltalán – nem a polgári jog, hanem az államigazgatási jog, az államigazgatási eljárás eszközeivel nyerhetnek orvoslást. Ebben az eljárásban azonban a gyermek érdeke mind általában, mind különösen akkor, ha a gyermek már az örökbefogadók családjába beilleszkedett, és ott hosszabb időt eltöltött, az esetleges akarathibákkal szemben elsőbbséget élvez.29
A családi jogálláshoz – függetlenül keletkezének jogcímétől – elsősorban családjogi joghatások fűződnek, de ezek mellett különösen az öröklési jog körében, de nem csak abban, polgári jogi joghatások is fűződnek hozzá. A Ptk. hozzátartozó fogalma, vagy akár közeli hozzátartozó fogalma alá tartozás [Ptk. 685. § b) pont] azonban nem minden esetben tételez fel családi jogállást is.
9. A családi jogállás megszűnésének, megszüntetésének családjogi szabályozást kívánó esetei: a házasság érvénytelenné nyilvánítása, a házasság felbontása, az apasági vélelem megtámadása és az örökbefogadás felbontása.
Ezek az esetek, még amennyiben az érdekeltek egyetértése, megegyezése húzódik is meg mögöttük, egy kivétellel – nevezetesen az örökbefogadás gyámhatóság által történő felbontása kivételével – bírósági eljárást, bírósági ítéletet kívánnak. A polgári jogi viszonyokétól való eltéréseik, eltérő sajátosságaik alapvetően mégsem a bírósági út kötelező igénybevételén alapulnak.
10. A házasság érvénytelenségének esetköre valamennyi jogrendszerben a polgári jogi szerződések érvénytelenségétől eltérően szabályozott, és az érvénytelen házasság, pontosabban a bírói ítélettel érvénytelenné nyilvánított házasság jogkövetkezményei is valamennyi jogrendszerben eltérőek az érvénytelen polgári jogi szerződés jogkövetkezményeitől. A hosszabb-rövidebb időn át – bár érvénytelenül -fennállott családi kapcsolat létezése felett egyetlen jogrendszer sem kíván teljes mértékben szemet hunyni, sőt az sem kivételes, hogy a házasság érvénytelenítését a házasság megszűnésének egyik módjaként kezelik. Jogalkotói elhatározás kérdése, hogy a létezett családi kapcsolatra tekintettel milyen körben fűz a törvény az érvénytelenné nyilvánított házassághoz is ún. maradékjoghatásokat, és hogy mennyiben veszi ezek tekintetében figyelembe a felek házasságkötéskori jó- vagy rosszhiszeműségét.
Ami a házasság érvénytelenségének polgári jogi, közelebbről öröklési jogi hatásait illeti: az érvénytelen házasságból született gyermek jogállása, így öröklési joga is egyező az érvényes házasságból született gyermekével, a házastársi öröklés kérdései pedig kizárólag azokban a minden bizonnyal igen ritka esetekben merülhetnek fel, amikor a házasság érvénytelenítésére az egyik házasfél halálát követő időben kerül sor.
11. A házasság felbontása ma már – és ez szintén nem csak a magyar jogra jellemző – messze nem a házasság alapvető erkölcsi értékeit sértő jogellenes magatartás “szankciója”. A vétkességi elv helyébe lépett feldúltsági elv a házasság felbontása alapjának a házasság végleges, helyrehozhatatlan megromlását, feldúlttá válását tekinti, amelyben – legalábbis a kötelék felbontása kérdésében – nincs jelentősége annak, hogy a feldúlttá válásra egyáltalán valamelyik házasfélnek a “vétkes” magatartása vagy döntően objektív okok vezettek-e, sőt a jogrendszerek többsége attól sem zárkózik el, hogy a házasság feldúlttá válására okot adó fél legyen a házasság felbontásának kezdeményezője. A most elmondottak jellemzik a magyar bontójogot is.
Emellett mind a magyar, mind számos európai, vagy akár Európán kívüli ország bírói gyakorlatában a bontóperek jelentős számában a házasság felbontására a házasfelek közös megegyezése alapján kerül sor – azt mégis, hogy ez a megegyezés egy polgári jogi szerződésnek polgári jogias eszközökkel való felbontása volna sem Magyarországon, sem másutt nem állítja senki.
És ami szintén említést kíván, ma a bontóperek többségében a felek közötti vita – ha van közöttük vita – a házasfeleknek és gyermekeiknek a házasság felbontása utáni életviszonyaira kiható rendezéséért, a házassági bontóper ún. járulékos kérdéseiben kedvezőbb pozíció elnyeréséért folyik. És ezeknek a kérdéseknek, vagy legalábbis a többségüknek a rendezésében – akár békésen készek ezeket a házasfelek egymás közötti rendezni, akár a bíróság feladata lesz ezeknek a rendezése – szintén fokozottabb mértékben kell a családjogi viszonyok sajátosságait, és amennyiben a házasság felbontása kiskorú gyermeket is érint, a kiskorú gyermek érdekeit is figyelembe venni, mint azt adott esetben a polgári jogias gondolkodás, a polgári jog szabályainak, elveinek követése megkívánná.
12. Az apasági vélelem megtámadása, feltéve, hogy az eredménnyel jár, az apaságot a gyermek születésére, sőt fogamzási idejére visszaható hatállyal szünteti meg. A gyermek és a vélelmezett apa között a jogerős ítéletig fennállt tényleges kapcsolatot – ha volt ilyen – visszamenő hatállyal természetesen nem lehet meg nem történtté tenni, sőt, ha valóban volt közöttük érdemleges kapcsolat, azt a jövőre nézve sem volna szabad erőszakosan elvágni.
Azt a kérdést, hogy az apasági vélelem visszaható hatályú megdőlése azzal is járhat-e, hogy az immár visszaható hatállyal “nem-apa” visszakövetelheti-e a gyermektől a számára az apasági vélelem fennállása alatt nyújtott tartást, a Családjogi törvény nem rendezi. A kérdést minden bizonnyal a polgári jog szabályainak alkalmazásával, a Ptk. 362. §-át alapul véve kell megválaszolni: ilyen esetben a gyermektől a tartás, amelyet a “nem-apától” jogalap nélkül kapott, mint az életfenntartás céljára adott és felhasznált juttatás jogalap nélküli gazdagodás jogcímén sem követelhető vissza. Más kérdés – de ez nem rendezett -, hogy abban az esetben, ha az apasági vélelem megdőlését a valóságos apa személyének tisztázása követi, vajon ettől a személytől követelheti-e a “nem-apa” a voltaképpen helyette nyújtott gyermektartást.
13. Az apasági vélelem megdöntése iránti perek kapcsán merült fel, de túlmutat a kérdésen, vajon azokban az esetekben, amelyekben a Családjogi törvény a jogérvényesítést határidőhöz köti – ez áll az apasági vélelem megdöntésére irányuló perek megindítására is – és a törvény szabályai nem adnak egyértelmű útmutatást arra nézve, hogy ezek a határidők jogvesztő határidők, sor kerülhet-e ezeknek a határidőknek menthető okból való elmulasztása esetén a Ptk. 236. § (3) bekezdésének alkalmazásával az elévülés nyugvásának elismerésére.
A felmerült konkrét kérdést a jogalkotó – a kérdés felmerülése után – más úton oldotta meg. Az apasági vélelem megtámadására a törvényben biztosított határidőket jogvesztő határidőként kezelte, a jogvesztő határidő elmulasztásából eredő méltánytalan helyzetet mégis azzal küszöbölte ki, hogy a megtámadási határidőt elmulasztó apa helyett az ügyészt jogosította fel arra, hogy az apa érdekében az apasági vélelmet megtámadja [Csjt. 43. § (6) bek.]. Hogy ebben a megoldásban akkor, amikor ez a megoldás született, volt-e szerepe annak a szemléletnek is, amely családjogi viszonyokban a polgári jogi szabályok alkalmazására való vissza-nyúlást lehetőség szerint kerülni igyekezett, kérdéses lehet.
A konkrét, más úton megoldott kérdésen túl azonban, az elévülés szabályainak, és így az elévülés nyugvása szabályainak a családjog területén való alkalmazásától való merev elzárkózást erőltetettnek, és indokolatlannak tartom.
14. A családjog kérdései közül minden bizonnyal a házassági vagyonjog kérdései azok, amelyek a polgári jogi jogviszonyokhoz a legközelebb állnak. Ezeknek a jogviszonyoknak a rendezésében merült fel eddig a leginkább a polgári jogi szabályoknak mintegy mögöttes jogként való alkalmazhatása, amire ma már a Csjt. 1986. évi Novellája törvényi felhatalmazást is ad [Csjt. 31. § (5) bek.].
A házassági vagyonjogi viszonyoknak a polgári jog által szabályozott vagyoni viszonyokhoz való közelebbállása sem feledtetheti azonban ezeknek a viszonyoknak a családi viszonyok, a családi életvitel által meghatározott különbségeit. Sőt, ha elfogadjuk azt a nézetet, hogy a polgári jog által szabályozott vagyoni viszonyokat a kereskedelmi jogiasodás jellemzi, akkor inkább növekszik, semmint csökken a polgári jog és a családjog által szabályozott vagyoni viszonyok különbözősége.
E különbözőségek legfontosabbikaként az kíván említést, hogy a családi viszonyok sajátosságai, valamint a házastársak egyenjogúságának nemcsak a magyar jogra jellemző erősödése szinte mindenütt olyan házassági vagyonjogi rendszer elfogadását követeli meg, amelyben a feleségnek a háztartásban, a gyermekek nevelésében kifejtett tevékenysége is értékeléshez jut, amely valamilyen módon a házastársaknak a házasság alatti szerzeményekben, megtakarításokban kölcsönös részesedést biztosít. Áll ez még a törvényes házassági vagyonjogi rendszerként a vagyonelkülönítő rendszert magukévá tevő jogrendszerekre is.30
Azoknak a házassági vagyonközösségi rendszereknek a polgári joghoz való viszonyában, amelyeket a magyar jog is követ, amely szerint a házassági életközösség alatt a házastársak által akár együttesen, akár külön-külön szerzett vagyon – a különvagyonba tartozó vagyontárgyak kivételével – a házastársak osztatlan közös tulajdona lesz, ennek a tulajdonközösségnek a polgári jogi tulajdonközösségtől való eltérései kívánhatnak hangsúlyozást. Az eltérésnek a házastársi, a családi viszonyok sajátosságából fakadó lényege az, hogy bár a törvény nem zárja ki ennek a vagyonközösségnek a házasság fennállása alatti megszüntetését, ezt a vagyonközösséget mégis inkább a házassági életközösség fennállása alatti osztatlan közösségként kívánja kezelni, amelybe – szemben a polgári jogi tulajdonközösség megfelelő szabályaival – a tulajdonközösség fennállása alatt sem illik bele a saját tulajdoni hányaddal való szabad rendelkezés, a birtoklásnak, a használatnak, vagy a hasznok húzásának a tulajdoni hányadok szerinti alakulása, amelyre nézve tehát a használat, a kezelés, a fenntartás költségeinek viselése, valamint a rendelkezési jog a polgári jogétól eltérő, külön szabályozást igényelnek. Igaz, a rendelkezési jogot illetően a családjogi szabályozás sem tekinthetett el a forgalombiztonságnak a polgári jogban megfogalmazott követelménye figyelembevételétől.
A vagyonközösséghez tartozó tárgyaknak a családi életvitelt szolgáló jellege jut kifejezésre abban a szabályban is, amely szerint amennyiben a közös vagyon ezeknek a vagyontárgyaknak a kezeléséhez és fenntartásához szükséges költségeket nem fedezi, a házastársak ezekhez a költségekhez különvagyonukból is kötelesek hozzájárulni [Csjt. 29. § (3) bek.]. És ugyancsak a családi élet sajátosságait figyelembe vevő a Csjt.-nek az a szabálya, amely szerint a közös életvitel körében elhasznált vagy felélt különvagyon megtérítésének a házassági életközösség megszűnésekor nincs helye, vagy pontosabban csak különösen indokolt esetben van helye [Csjt. 31. § (2) bek. utolsó mondat].
Noha az elmondottakban inkább a polgári jogtól való eltérések kerültek hangsúlyozásra, polgári jogi vagy legalábbis polgári jogias elemek megjelenése – hozzátenném nemcsak a házassági vagyonjogi szerződés újbóli elismerése óta – a házassági vagyonjogi viszonyok rendezésénél természetesen nem zárhatók ki. Polgári jogi szabályok megfelelő alkalmazására vagy éppen fenntartással való alkalmazására számos példát mutat be a jelen tanulmányhoz hasonló rendeltetésű tanulmányában Kőrös.31 A jelen tanulmánynak nyilvánvalóan nem lehet feladata a Kőrös által bemutatott példáknak a teljességre törekvő kiegészítése. Egy-két kiegészítő megjegyzést mégis tennénk:
Polgári jogi jognyilatkozatoknak a családi viszonyokra tekintettel történő sajátos értelmezése jut kifejezésre annak a megítélésében, ahogyan a bírói gyakorlat a jelentősebb értékű ajándékokat vita esetén mindkét házasfélnek vagy csak az egyiküknek adottnak minősíti. Abban a kérdésben azonban, hogy a jelentősebb értékű ajándék a házasság felbomlása esetén visszakövetelhető-e már csak polgári jogi szabályok adnak útmutatást, mégpedig a Ptk. 582. § (3) bekezdése, és emellett – bár kétségtelenül gyakran vitatható módon – a Ptk. 4. § (4) bekezdésének második és harmadik mondata is, amely utóbbiak azt eredményezik, hogy egy alapvetően nem vétkességi bontórendszerben a házasság feldúlttá válásában vétkes házasfél az általa adott ajándékot nem követelheti vissza, ha azonban bizonyítani tudja, hogy a házasság fel-dúlttá válásában akármilyen kismértékben, de a másik házasfél is vétkes volt, már visszakövetelheti az ajándékot.
A Ptk. 203. §-ában szabályozott fedezetelvonó ügylet szabályait természetesen a házastársak viszonyában is alkalmazni kell.
A házastársak különvagyonát, valamint közös vagyoni részesedését tisztelő szabályok jelennek meg a Pp. 379-380. §-ainak az igénypert rendező szabályaiban, valamint a Vht. 86. § (3) és 82. § (2) bekezdésében is.
15. A házassági vagyonjog kérdéseitől aligha elválasztható kérdés a házastársi lakáshasználat kérdése. Ennek rendezésére a polgári jog hagyományos szabályai – legyenek azok a tulajdonjog vagy a bérleti jog szabályai – csak erős fenntartásokkal, jelentős eltérésekkel alkalmazhatók. Megjegyzést kíván, hogy ez a kérdéskör a lakásokban a mienknél gazdagabb országok jogában is az általános polgári jogi elvektől eltérő szabályozás alá esik,32 sőt a német jogban például a BGB-ből kiemelten szabályozott.33
A házastársi lakáshasználat rendezésében, legyen szó tulajdoni vagy bérlakásról, amely utóbbihoz is rendszerint csak jelentős vagyoni ellenszolgáltatásért lehet hozzájutni, családvédelmi érdekek és tulajdonosi érdekek, vagy családvédelmi érdekek és a bérleti jogviszonyt megszerző érdekei, sőt ezek mellett adott esetben bérbeadói érdekek is ütközhetnek. Amennyiben a családvédelem követelményei kiskorú gyermekeket is érintenek, a családvédelmi érdekek az egyéb – tulajdonosi, bérlői vagy bérbeadói – érdekeket általában megelőzik, olyannyira, hogy a Családjogi törvény szabályai a kiskorú gyermek lakáshasználati jogára figyelemmel arra is feljogosítják a bíróságot, hogy a lakáshasználat kérdését a házastársaknak a lakáshasználat rendezésére irányuló szerződésétől, megállapodásától eltérően rendezhesse [Csjt. 31/A. § (2) bek.].
A családvédelmi érdekek mérlegelése mellett mégsem hagyható figyelmen kívül, hogy korántsem kivételes, hogy a házastársak egyetlen jelentősebb értékű vagyontárgya az általuk lakott lakás vagy családi ház, és hogy a lakhatás feltételeinek megteremtése annak a számára, aki a lakás elhagyására kényszerül, jelentős anyagi megterheléssel jár.
A polgári jogi szabályozás figyelmét viszont arra volna érdemes felhívni, hogy míg a családjog a lehetőség határain belül igyekszik a családvédelmi és a tulajdonosi érdekek összehangolására, a lakásbérleti jogszabályokból ez a törekvés hiányzik, és hogy ez különösen a különvagyon tárgyát képező lakás vagy családi ház öröklési szerződéssel való elidegenítése esetén az öröklési jogban sem feltétlenül biztosított, ami főleg az idős túlélő házastárs lakhatását, lakáshasználati jogát veszélyeztetheti.
16. Polgári jogi szabályokkal érintkező kérdéseket szabályoznak a családjognak a szülői és a gyámi vagyonkezelést rendező, valamint ezzel összefüggésben vagyoni ügyekben a kiskorú törvényes képviseletének ellátására vonatkozó szabályai.
Bár a gyámhatóságnak biztosított hatósági kontroll, hatósági beavatkozás a szülői vagyonkezelés tekintetében is jelen van – sőt talán az indokoltnál nagyobb mértékben van jelen – a szülői vagyonkezelés szabályai mégis figyelemmel vannak a szülő-gyermek kapcsolat tartalmára is.
A gyámi vagyonkezelés szabályaiban – legalábbis a családjogi és a gyámügyi jogszabályok szerint – a családi kapcsolat értékelése akkor sem jut kifejezésre, ha a gyámi teendőket a kiskorú olyan közeli hozzátartozója látja el, aki adott esetben a gyámi teendők ellátása mellett részben vagy egészben a sajátjából gondoskodik a kiskorú ellátásáról, eltartásáról is.
A gyám a kiskorú vagyonának kezelését a gyámhatóság rendszeres felügyelete és irányítása alatt végzi, és a vagyonkezelésről – a gyámhatóság eltérő rendelkezése hiányában – legalább évenként köteles a gyámhatóságnak számot adni.
Talán nem véletlen, hogy a gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló gyermek nevelőszülőjének vagy a gyermekotthon vezetőjének gyámul rendelése esetén a vagyonkezelés kérdései a gyámi feladatkörből általában kiemelésre kerültek, és ennek a feladatnak az ellátása vagyonkezelő eseti gondnok hatáskörébe került.
A szülő és a gyám tevékenységének vagy éppen mulasztásának eltérő megítélését tükrözik azok a szabályok is, amelyek a gyám terhére, ha kötelezettsége megszegésével a kiskorúnak vétkesen kárt okoz, kártérítési kötelezettséget állapít meg, míg a szülő-gyermek kapcsolatban a vagyonkezelés terén tanúsított mulasztás kártérítési kötelezettséggel nem jár. Ennek csak az lehet a szankciója, hogy a gyámhatóság a vagyonkezelést rendszeres felügyelete alá vonhatja, és indokolt esetben biztosítékadásra és arra is kötelezheti a szülőket, hogy a vagyonkezelésről éppúgy adjanak számot, mint a gyám.
A gyámot terhelő kártérítési kötelezettségre, bár erről sem a Csjt., sem a gyámügyi jogszabályok nem rendelkeznek, a jogtudományban képviselt álláspont szerint – a gyám számadási kötelezettsége körében elkövetett mulasztása esetére a Csjt.-ben megállapított rövidebb elévülési idő kivételével – a Ptk. szabályait kell megfelelően alkalmazni.34
A szülőket és a gyámot vagyoni ügyekben megillető törvényes képviseleti jog kérdéseit részben a Ptk. 19-20. §-ai, részben a Családjogi törvény és a Gyámrendelet megfelelő szabályai rendezik. Etekintetben megjegyzést kíván mégis, hogy ezek között a szabályok között több vonatkozásban is hiányzik az összhang. Azt, hogy ezt az összhangot a Csjt.-nek és a gyámügyi szabályoknak a Ptk.-nál szigorúbb, és nem is mindig életszerű szabályaival kellene megteremteni, nem állítanám.
17. Családi kapcsolat képezi az alapját a családjogi tartási kötelezettségnek is. Csiky a családtagok közötti egyik legfontosabb kapcsolatnak tekinti a magukat eltartani nem képes családtagokról rokontartás útján való gondoskodást,35 és a családi szolidaritásban jelölte meg a rokontartási kötelezettség alapját és határait egy a rokontartás témakörével foglalkozó európai összehasonlító jogi szimpózium is.36
A családjogi tartási kötelezettség elsősorban a gyermekek irányában egyre jelentősebb anyagi terhet ró ugyan a szülőkre, ez a kötelezettség is a családi viszonyokból, a családi kapcsolatokból eredő azok közé a kötelezettségek közé tartozik mégis, amelyet a szülők, különösen a gyermekeket közösen nevelő szülők, nem jogi kötelezettségként élnek meg, nem jogi kötelezettségként teljesítenek. Ugyanez áll, bár kétségtelenül ritkábban fordul elő, a gyermekek részéről a rászoruló idős szülőknek nyújtott akár pénzbeli, akár természetbeni támogatásra is.
A családjogi tartási kötelezettség határainak megvonása a polgári joggal kevés rokonságot mutat. Ha valamivel, inkább a szociális joggal mutat rokonságot: az állam teherbíró képessége határozhatja meg, hogy mennyit képes, mennyit kíván a gyermekek, az egészséges vagy a beteg gyermeküket nevelő, gondozó szülők, vagy a gondozásra szoruló idős személyek eltartásának terheiből a rokonok válláról levenni.
A rokontartási kötelezettségnek a polgári jogias megítéléstől való távolállását fejezi ki az is, hogy az a tartásra kötelezett oldalán is személyre szóló kötelezettség, amely a kötelezett örököseire nem száll át, sőt a magyar családjog szabályai szerint a tartási kötelezettség törvényes sorrendje sem az öröklés sorrendje szerint alakul.
Pusztán az a körülmény, hogy a tartási kötelezettség az eltartó halálát vagy keresetképtelenségét eredményező baleset esetén a balesetet okozót – vagy helyette egyre inkább a biztosítót – terhelő baleseti járadékba fordulhat át a rokontartási kötelezettség polgári jogias kötelezettség voltát nem támasztja alá.
18. A családjognak a polgári jogias szemlélettől legmesszebb álló kérdései a házastársak egymás közötti személyi viszonyai, valamint a szülői felügyeleti joggyakorlásának kérdései, az e körbe tartozó jogok és kötelezettségek köréből is különösen a szülőket gyermekeik irányában terhelő gondozási, nevelési kötelezettség kérdései.
A házastársak egymás közötti személyi viszonyai tipikusan olyan családi viszonyok, amelyek – bár néhány törvényi szabály e körben is található – a jog eszközeivel való beavatkozást, akár annak ellenőrzését, hogy a házasfelek követik-e az ezek tekintetében a törvényben megállapított jogi normákat, szűk kivételtől eltekintve nemcsak nem igénylik, de nem is tűrik. Emellett még a házasfelek között előforduló súlyos jogsértéseknek is többnyire nehéz az adekvát akár családjogi, akár polgári jogi szankcióit megtalálni.
Arról, hogy a házasság felbontása ma messze nem elsődlegesen ezeket a jogsértéseket hivatott szankcionálni, sőt, hogy maga a házasság felbontása a mai szemlélet mellett voltaképpen nem is minősül “szankciónak”, már volt szó. Egyes járulékos kérdések rendezésében kétségtelenül lehet – bár nem feltétlenül van – jelentősége a házasfelek valamelyike által a másik irányában elkövetett jogsértésnek, vagy inkább a súlyos jogsértésnek. Bár különösen olyan esetekben, amikor ez a jogsértés nem jelent a gyermekkel szembeni jogsértést is, amikor ez a jogsértés a gyermeket nem érinti, korántsem kizárt, hogy a járulékos kérdéseknek a gyermek érdekében való rendezése a jogsértés értékelésével szemben elsőbbséget kap.
Rendezett családi viszonyok között a szülői felügyeleti jogok gyakorlása, különösen a gyermek gondozása, nevelése körüli teendők ellátása, és a gyermek eltartása nem kíván, és nem is igen bír el állami beavatkozást, vagy akár valamiféle állami vagy egyéb kontrollt. A szülők ezeket a kötelezettségeket nem is jogi kötelezettségekként teljesítik, élik meg.
Jogi beavatkozásra e körben
– az együtt élő, vagy egyszülős családokban akkor kerülhet sor, ha a gyermeknek a családi otthonban, a szülői házban való nevelkedése valamilyen fokban – nem is feltétlenül a szülő hibájából – veszélyeztetetté válik,
– a szülők együttélésének felbomlása esetén pedig, mégpedig akár a házastársi, akár az élettársi szülők életközösségének felbomlása esetén, egyfelől annak rendezése érdekében, hogy melyik szülő legyen a továbbiakban a gyermek közvetlen nevelését, gondozását ellátó szülő, másfelől a különélő szülőt gyermeke irányában a továbbiakban megillető jogok és terhelő kötelezettségek rendezése érdekében.
Ami az elsőként említett kérdést illeti, a gyermek veszélyeztetetté válásának a szülők támogatásával való lehető kiküszöbölése, a már bekövetkezett veszélyeztetettség lehető elhárítása, vagy annak eredménytelensége esetén a gyermeknek a családjából való átmeneti, kivételesebben végleges kiemelése messze nem polgári jogias eszközökkel történik, emellett ezek a feladatok ma szűk kivételektől eltekintve döntően az államigazgatási jogkörben ellátandó feladatok közé tartoznak. Az e körben alkalmazható egyik legsúlyosabb szankció, a szülői felügyeleti jog megszüntetése, bírósági hatáskörbe tartozik ugyan, de ez a szankció is távol áll a polgári jogias szankcióktól.
A másodikként említett kérdésben, a szülők életközösségének megszűnése esetén – erre irányuló szülői megállapodás hiányában – a bíróságoknak a gyermek elhelyezéséről, a különélő szülő és a gyermek közötti kapcsolattartásról, a különélő szülőnek a Családjogi törvényben biztosított további jogai gyakorolhatásáról a gyermek érdekeit szem előtt tartva, emellett az ítélőképes korú gyermek véleményét is meghallgatva és lehetőleg figyelem-bevéve, a körülményeknek, a családi viszonyoknak a polgári jogias gondolkodástól alapvetően eltérő mérlegelésével kell dönteniük. Nem ennek a tanulmánynak a feladata ezeknek a mérlegelendő szempontoknak az ismertetése, de hogy ezek nem polgári jogias szempontok, sőt elsődlegesen nem is jogi szempontok, az feltételezésem szerint mindenki számára egyértelmű.
Említést kívánhat még e körben, hogy a gyermek családi kapcsolatai fenntartásához, ápolásához fűződő jogai érdekében a családjog a különélő szülőn kívül más közeli hozzátartozóknak is biztosít akár kapcsolattartási, akár más, a gyermek sorsát figyelemmel kísérni segítő jogokat, de szükség esetén el is várja tőlük a gyermek megfelelő anyagi vagy erkölcsi támogatását is.
A szülőket a szülői felügyeleti jog körében illető vagy terhelő vagyonkezelési jogról és az őket a gyermek vagyoni ügyeiben illető és terhelő törvényes képviseleti jog kérdéseiről, amelyek kétségtelenül közelebb állnak a polgári jogias szabályozáshoz, mint a személyes gondoskodás kérdései szóltunk már.
Ide kívánkozik még, hogy a korábbi magyar gyakorlattal szemben a gyámi teendők körében is egyre inkább előtérbe kerülnek, egyre erősebb hangsúlyt kapnak a gyámnak a gyámsága alatt álló kiskorú irányában fennálló nevelési, gondozási kötelezettségei.37 Ez tükröződik abban is, hogy a gyermek harmadik személynél történő elhelyezése esetén, történjék ez bírósági vagy gyámhatósági döntés alapján, vagy akár a szülők kezdeményezése alapján családba fogadás útján, ezeket az intézkedéseket ennek a harmadik személynek a gyámul való kirendelése is követi.
A gyám azonban a gyermek gondozása, nevelése kérdésében is fokozottabban áll a gyámhatóság irányítása, felügyelete alatt, s noha ezek a viszonyok a családi viszonyokhoz közelálló viszonyokat hivatottak pótolni, ezek tekintetében a hatósági kontroll erősebben jelentkezik – elvileg akkor is, ha a gyámi feladatokat közeli hozzátartozók látják el.
A gyámnak a gondozás-nevelés kérdéseiben tanúsított kifogásolható magatartásának vagy az e téren tanúsított mulasztásának a szankcionálása azonban – szemben a vagyonkezelés területén elkövetett mulasztásával – nem polgári jogias eszközökkel történik.
IV.
19. Szólni kell még röviden arról, hogy vannak a családjog és a polgári jog határán álló jogintézmények. Ilyenekként az élettársi viszonyt és a gondnokságot említeném, amelyek közül az élettársi viszony áll tartalmilag közelebb a családjoghoz, a gondnokság pedig a polgári joghoz.
A tartós élettársi kapcsolat – különösen a különnemű élettársak élettársi kapcsolata – mind elterjedtsége, mind társadalmi elfogadottsága folytán fokozatosan közelít a házastársi kapcsolat társadalmi megítéléséhez. Az élettársi kapcsolat elismerésétől, szabályozásától egyre kevésbé tud a jog, a jogalkotás elzárkózni. A jogrendszerek többsége mégis, a különnemű élettársak élettársi viszonyának a házastársi kapcsolathoz való közeledése ellenére, az élettársi viszonyt – pontosabban az élettársak egymás közötti kapcsolatát – nem a családjogi viszonyok körében szabályozza, hanem, legalábbis az élettársak vagyoni viszonyait illetően, a polgári jog más részében helyezi el.38
A magyar jogalkotás az élettársak vagyoni viszonyait a házassági vagyonjogi szabályokat elveiben megközelítő, azzal mégsem teljesen azonos szabályozással a polgári jogi társaság egy speciális eseteként a Ptk.-ban szabályozza [Ptk. 578/G. § (1) bek.].
Ezen kívül a Ptk. záró rendelkezései az élettársakat a törvény alkalmazásában a hozzátartozók közé sorolja [Ptk. 685. § b) pont].
Az élettársi kapcsolat annyiban mégis közvetlenül is családjogi kapcsolat, hogy a szülő-gyermek kapcsolat a magyar jogi szabályozásban már a Családjogi törvény óta, sőt az 1946. évi XXIX. törvény óta arra tekintet nélkül azonosan megítélendő családjogi kapcsolat, hogy a gyermek házastárs vagy élettárs szülőktől származik-e. Az élettárs szülők szülői felügyeleti joga együttélő élettársak esetén azonos az együttélő házastársak szülői felügyeleti jogával, az élettársi kapcsolat megszakadása esetén pedig a házasság felbomlásához hasonlóan az egyik szülő a különélő szülő pozíciójába kerül. Abban a kérdésben azonban, hogy melyik szülő kerül ebbe a pozícióba nincs jelentősége annak, hogy a korábban együttélő szülők házastársakként vagy élettársakként éltek-e együtt. A gyermek elhelyezéséről – amennyiben a felek között erre nézve nincs megállapodás – élettársi szülők esetén is gyermekelhelyezési perben kell dönteni.
Nem ennek a tanulmánynak a feladata állást foglalni abban, hogy változatlanul a polgári jogi társaság egy sajátos alakzataként vagy más minősítéssel szabályozza-e a készülő Ptk. az élettársi viszonyt, és abban sem, hogy változtasson-e vagy sem az élettársi viszony vagyonjogi vagy egyéb joghatásain. Egy kérdésre mégis felhívnám a figyelmet: az élettársi viszony elismerésének megkérdőjelezése nélkül arra mindenképpen törekednie kellene a Ptk. szabályainak, hogy az élettársi viszony választása ne biztosítson kedvezőbb jogállást az ezt az életformát választóknak, mint amit a házasság biztosítana, hogy ne hátrányok elkerülése késztesse a feleket házasságkötés helyett élettársi viszonyra lépésre.
A gondnokság a gyámsághoz való viszonylagos közelállása folytán állhat a polgári jog és a családjog határán. Igaz, ez a közelállás sem áll a gondnokság valamennyi esetére.
A gyámsághoz voltaképpen csak a gondnokságnak azok az esetei állnak közel, amelyekben a gondnok akár törvényes képviselőként, akár vagyonkezelőként tartósan jár el a gondnokolt ügyeiben. Ilyenek a cselekvőképességet érintő – a cselekvőképességet kizáró vagy a cselekvőképességet korlátozó – gondnokság alatt álló gondnoka, a gyámság alatt álló kiskorú vagyonkezelő gondnoka akkor, ha a gyám jogköre a vagyonkezelésre nem terjed ki, vagy esetleg még a cselekvőképességet érintő gondnokság alá helyezési per folyamatára vagy az ilyen per megindításának szükségessége esetén kirendelt ideiglenes gondnok. Az eseti teendőket ellátó eseti gondnok vagy ügygondnok feladatköre, jogállása – még ha családjogi tárgyú ügyekben jár is el – távol áll a gyámi feladatoktól, a gyámi jogkörtől.
A gyám és a gondnok teendői között a családjog és a polgári jog oldaláról szemlélve lényeges különbség, hogy a gyám elsődleges kötelessége a szülői felügyelet alatt nem álló kiskorú tekintetében a szülői felügyeleti jogok pótlása, ezek körében is különösen a kiskorú közvetlen felügyelete, személyes gondozása, nevelése, életpályájának megválasztásában való irányítása, amihez természetesen a kiskorú törvényes képviselete és a törvényben meghatározott keretek között vagyonának kezelése is tartozik. A gondnokot ezzel szemben a gondnokoltról való személyes gondoskodás, és főleg a gondnokoltnak a saját háztartásában való gondozása nem terheli. A gondnok joga és kötelessége elsősorban a gondnokolt törvényes képviseletének és vagyona kezelésének a gyámhatóság irányítása és felügyelete alatt való ellátása, és emellett – amennyiben ezt különösen a cselekvőképtelen gondnokolt állapota igényli, – a gondnokolt megfelelő elhelyezésében való közreműködés.
Míg tehát a gyám és a gyámolt közt – a hivatásos gyám esetét kivéve – a szó tényleges és jogi értelmében is családi vagy legalábbis családias viszony áll fenn, ugyanez a gondnok és a gondnokolt közötti viszonyra nem áll, vagy legfeljebb akkor áll, de ekkor sem a gondnoki tisztség ellátása jogcímén, ha a gondnokrendelésre a szűkebb rokoni vagy hozzátartozói körből kerül sor.
A Ptké. 12. §-ának, vagy a Gyámrendelet 131. § (1) bekezdésének azt a szabályát, hogy a gondnokságra, amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik, a gyámság szabályait kell megfelelően alkalmazni, csak ezzel a lényeges fenntartással lehet elfogadni. A két intézmény közötti hasonlóság vagy közelállás inkább a gyámot és a gondnokot terhelő törvényes képviselet és a gyámi vagy a gondnoki jogkörben ellátott vagyonkezelés és vagyoni számadási kötelezettség tekintetében áll fenn.
20. Részletkérdés, és nem ebben a tanulmányban megválaszolandó kérdés, hogy az a mondhatnók hagyományos hozzátartozó fogalom, amit a Ptk. általában, vagy a bírói összeférhetetlenség tekintetében a Pp. hozzátartozóként relevánsnak tekint, szinkronban van-e még a családjognak – a családi jogállást rendező szabályain túlmutató – szabályaival.
V.
21. Kőrös András: A Ptk. és a családjog kapcsolata – a gyakorló jogász szemével című tanulmánya39 arról tanúskodik, hogy – ha vannak is a családjog és a polgári jog között érintkezési pontok – a gyakorlat inkább a családjognak a polgári jogtól való különtartását igényli. Hozzátenném, hogy ez a megállapítás a Kőrös által elsődlegesen elemzett bírói gyakorlatnál még inkább áll a családjogi jogviszonyok rendezésében ugyancsak szerepet játszó gyámhatóságok gyakorlatára.
a) Az általam elmondottak a családjog egyes intézményeit vizsgálva keresték a választ arra a kérdésre, vajon a családi viszonyok sajátosságai inkább a családjog önálló jogágiságának megőrzését vagy inkább a családjognak a polgári jogba, és így a Ptk.-ba való integrálását indokolják-e.
Annak ismeretében, hogy van ezzel ellentétes nézet is – ezeket igyekeztem is bemutatni – a családi viszonyok és a családjogi szabályozás sajátosságait az elmondottak konklúziójaként olyanoknak ítélem, amelyek a családjogban és a polgári jogban fellelhető közös vonások ellenére a status quo, a családjog önálló jogágiságának fenntartása mellett szólnak.
A családi viszonyok természete a családjognak a polgári joghoz közelebbálló intézményei, szabályai tekintetében is nem egyszer a polgári jogias szemlélettől eltérő megoldást tesz indokolttá, és emellett vannak a családjognak nem lebecsülhető mértékben olyan intézményei, amelyek rendezésében, amelyek megoldásában a polgári jog eszközeinek, a polgári jogias szabályozásnak egyáltalán nincs szerepük.
b) A családjog önálló jogágiságának fenntartása, megőrzése természetesen a jövőre nézve sem szabad hogy a családjog zártságát, a családjog és a polgári jog összefüggéseinek tagadását jelentse. Ugyanakkor azt is hangsúlyozandónak tartom, hogy a családjognak mind e jogterület elméleti művelői, mind gyakorlati művelői részéről más, a család, a családpolitika kérdéseivel foglalkozó tudományterületek, jogterületek felé is nyitottaknak kell lenni, és különösen a családjogi jogalkalmazás területén az ebben a jogalkalmazásban résztvevő intézmények között egy a mainál fokozottabb együttműködésre is törekedni kell.40
c) Az elmondottak során a családjognak a polgári joggal való kapcsolata mellett igyekeztem – bár kétségtelenül a teljesség igénye nélkül – néhány olyan kérdésre is felhívni a figyelmet
– amelyekben hiányzik a családjog szabályozás és a Ptk. szabályai közötti összhang, valamint
– amelyekben megítélésem szerint hiányzik a Ptk.-nak vagy más polgári jogi szabályoknak (például a Lakástörvénynek) a családi, a családjog viszonyokra való odafigyelése.
A Ptk. előkészítő munkálatai során a jelen tanulmányban fel nem vetett ilyen kérdések minden bizonnyal fel fognak még merülni.
JEGYZETEK
1 Az 1894. évi XXXI. törvény a házasságról (HT.) és az 1877. évi XX. törvény a gyámsági és gondnoksági ügyek rendezéséről (GyT.).
2 A Csjté. akkori címe is “A Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1952. évi 23. számú törvényerejű rendelete a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény hatálybalépése és végrehajtása, valamint a személyi jog egyes kérdéseinek szabályozása tárgyában volt.
3 Ezek később már mégsem utasítás szintű jogszabályok voltak, hanem a gyámügyekben mindenkor illetékes szakminiszter rendeletei, 1997 óta pedig Kormányrendelet [149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet].
4 E nézeteket, és ezek bírálatát l. különösen Nizsalovszky: A család jogi rendjének alapjai, Budapest, 1963. 211. és köv. oldalak, és uő. in: Állam-és Jogtudományi Enciklopédia, Budapest, 1980. 589-590. o.
5 Nizsalovszky: A család jog rendjének alapjai. 211. o.
6 Nizsalovszky in: Állam- és jogtudományi enciklopédia. 590. o.
7 Nizsalovszky: A családpolitika és a jogalkotás eszközei in: Tanulmányok a jogról 223. o.
8 Weiss in: A családjogi törvény magyarázata. Budapest, 1988. 17. o.
9 Kecskés: A civilisztika és a gazdasági jogalkotás viszonyáról. Magyar Jog 1991. 202. o.
10 Kőrös: A Ptk. és a családjog kapcsolata a gyakorló jogász szemével. in: Polgári jogi kodifikáció, I. évf. 1. sz. 8. o.
11 Kőrös i.m. 4. o.
12 Kecskés i.m. uo.
13 Kőrös i.m. 5. o.
14 Bíró-Lenkovics: Magyar polgári jog. Általános tanok, Miskolc, 1996. 17. o.
15 Bíró-Lenkovics i.m. 25-26. o.
16 Jobbágyi-Heinerné Barzó T.: Magyar polgári joog. Családi jog. Miskolc, 1997. 30-31. o.
17 Jobbágyi az előző jegyzetben i.m. 13. o.
18 Lábady: A magyar magánjog (polgári jog) általános része. Budapest-Pécs, 1997. 35-37. o.
19 Etekintetben nyilvánvalóan más elbírálást kívánhat a hitleri Németország 1938. évi Ehegesetzének a BGB.-ből való kiemelése, amely mégis az 1946. évi ún. Kontrollratgesetz-zel revideált formájában a házassági bontójog szabályait illetően 1977-ig, a házasságkötés szabályait illetően egészen 1998-ig a BGB.-ből kiemelt, külön törvény maradt. Ebben az esetben egyfelől nem a családjog egészét érintő, másfelől más történeti gyökerű szabályozásról volt szó.
20 Hadd jegyezzem meg ebben a vonatkozásban, hogy amikor a Ptk. koncepcionális kérdéseit tekintélyes külföldi szakemberek részvételével tudományos konferencia vitatta, a családjognak a polgári jogba tartozását illetően olyan külföldi szakemberek, többségükben nem is elsődlegesen a családjog művelői fejtették ki nézetüket, akiknek jogrendszereiben a családjogot hagyományosan a polgári jogon belül művelik, akiknek a Polgári törvénykönyve – az angol jogot kivéve – a családjogot is tartalmazza.
21 L. Weiss: Családjogi alapismeretek. Budapest, 1999. 11. o. is.
22 Ezt a zártságot a tipikus családi jogviszonyok megkülönböztető jeleinek széles körére hivatkozással – igaz, az 1960-as évek első felében – még erősen hangsúlyozta Nizsalovszky. (A család jogi rendjének alapjai, 222. o.)
23 Nizsalovszky: A család jogi rendjének alapjai, 218. o.
24 Kőrös i.m.
25 Hasonlóan Kőrös is i.m. 6. o. és uő. in: A családjog kézikönyve 1997. 19. o.
26 A joggyakorlatra nézve l. Kőrös i.m. 6. o., aki mégis hangsúlyozza, hogy a Legfelsőbb Bíróság következetesen a nemleges álláspontot teszi magáévá. A jogtudományban a Ptk. 5. § (3) bekezdése szabályának a családjogi viszonyokra is alkalmazható volta mellett Vékás in: A Polgári Törvénykönyv magyarázata, Budapest, 1992. 37. o. és Lábady: i.m. 146. o., ez ellen Petrik: Mi az új a Családjogi törvényben, Magyar Jog 1987. és Weiss in: A Családjogi törvény magyarázata, 18. o. és uő.: Családjogi alapismeretek, 14. o.
27 Nizsalovszky éppen abban látta a családjognak a polgári jogtól különálló jogági minőségének egyik legfőbb bizonyítékát, hogy ezekre a családi jogállást alakító jognyilatkozatokra és más jogi tényekre a polgári jogi jognyilatkozatokra és jogi tényekre vonatkozó általános szabályokat, főleg a Ptk-nak a szerződésekre vonatkozó és más jognyilatkozatokra is alkalmazható szabályait nem lehet kielégítő eredménnyel alkalmazni ( Nizsalovszky: A család jogi rendjének alapjai, 212. o.).
28 V.ö. Kőrös i.m. 6. o.
29 L. még a jogszabályt sértő örökbefogadást engedélyező határozatokra is Katonáné Pehr Erika in: A családjog kézikönyve, 1997. 420-421. o.
30 L. pl. az osztrák jogra nézve S. Ferrari Die vermögensrechtliche Situation von Ehegatten und Lebensgefährten in Österreich című tanulmányát (in: Eheliche Gemeinschaft, Partnerschaft und Vermögen im europäischen Vergleich, Bielefeld, 1999. 179-197. o.)
31 Kőrös i.m. 6-7. o.
32 L. errenézve a Der Schutz der Familienwohnung in europäischen Rechtsordnungen c. tanulmánykötet tanulmányait (Bielefeld, 1995.), valamint az Eheliche Gemeinschaft, Partnerschaft und Vermögen im europäischen Vergleich c. tanulmánykötetnek néhány, ezzel a kérdéssel külön is foglalkozó tanulmányát.
33 Legutóbb 1998-ban módosított 1944. évi Verordnung über die Behandlung der Ehewohnung und des Hausrats.
34 L. Petrik in: A Családjog törvény magyarázata, 1971. 1106. o., uő. in: A Családjogi törvény magyarázata 1988. II. kötet 443. és köv. oldalak, Filó in: A családjog kézikönyve, 1997. 648. o. és uő. in: Csiky-Filó: Családjog //. Egyetemi jegyzet, Pécs, 1998. 117. o.
35 Csiky in: Csiky-Filó: Családjog /. Egyetemi jegyzet, Pécs, 1999. 149. o.
36 Familiäre Solidarität. Die Begründung und die Grenzen der Unterhaltspflicht unter Verwandten im europäischen Vergleich, Bielefeld, 1997.
37 Sajátos, hogy Nizsalovszky egyfelől azokra az esetekre figyelemmel, amelyekben a gyámságnak a szülői felügyelettel való hasonlósága kisebb (ilyen a hivatásos gyámság és az azóta megszünt intézeti gyámság) és másfelől a gyámságnak a gondnokságtól való rendszerbeli eltávolítását megkérdőjelezve a gyámságnak a családjog körén kívüli elhelyezését látná megfelelőbbnek. (Nizsalovszky: A család jogi rendjének alapjai 193-194. o.)
38 Az élettársi viszony jogi szabályozásának újabb fejlődéséről az európai jogrendszerekben az Eheliche Gemeinschaft, Partnerschaft und Vermögen im europäischen Vergleich c. tanulmánykötet tanulmányai adnak tájékoztatást. E tanulmányok tanúsága szerint egyes jogrendszerek, bár kétségtelenül ezek vannak kisebbségben, az élettársi viszonyt már családjogi viszonyként szabályozzák.
39 Kőrös in: Polgári jogi kodifikáció I. évf. 1. szám.
40 Ez utóbbit Kőrös is hangsúlyozza, i.m. 8. o.