*tudományos főmunkatárs Hamburgi Egyetem ÁJK Kelet- és Középkelet-Európai Tanszék
1. Bevezetés
Mint az a magyar jogászi közvélemény előtt jól ismeretes, az új Polgári Törvénykönyv kidolgozása rendhagyóan alakult és két különböző tervezet megszületéséhez vezetett: a 2008. márciusában könyvben közzétett ún. Szakértői Javaslathoz1, melyet annak szakértőkből álló készítői a Kormány megrendelésére kezdtek el kidolgozni és magántervezetként fejezték be2, valamint az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) által jegyzett és 2008 májusában az Interneten publikált ún. IRM-Javaslathoz3. Ez utóbbi Parlament előtti megvitatása küszöbön áll. Ha a két tervezetet a hasonlóságok és különbségek után keresve összevetjük és az idevágó irodalmat tanulmányozzuk, feltűnik, hogy a két tervezet közötti eltérések súlyát és mennyiségét az egyes szerzők milyen különbözően ítélik meg. Míg a Szakértői Javaslat kidolgozásában résztvevők az eltéréseket legtöbbször jelentősnek tartják és szakmailag többnyire elvetik4, addig az IRM illetékesei a két tervezet közötti eltérések kisebbítésével az egybeeséseket igyekeznek hangsúlyozni5.
A jelen cikk témáját adó ügynöki és üzletszerzői szerződés megítélése azonban nem lehet vitás. Az ezeket a Szakértői Javaslatban az 5: 308 – 5: 331. §-ok alatt szabályozó részt az IRM Javaslatából 2008 márciusában teljes terjedelemben törölte. A törlés okairól a szakmai közvélemény hónapokig csak találgatni tudott6. 2008 júniusában az IRM illetékes szakállamtitkára azonban adott egy tömör, kétmondatos magyarázatot. Eszerint: “Az IRM Javaslat előkészítői arra az álláspontra helyezkedtek, hogy mivel a Kerügyntv. az önálló kereskedelmi ügynöki tevékenységet megfelelően a közjogi és magánjogi elemeket komplex megközelítésben szabályozza, nem indokolt a hatályos szabályozás kialakult rendjének megbontása. Ezt látszottak megerősíteni a tervezet társadalmi vitája során a biztosítók vagy pl. a brókercégek képviseletében eljárt szakértők észrevételei is.” Ezt a kijelentést semmilyen további konkrét érv nem követi, de ugyanígy hiába keresgél az olvasó az észrevételezők szakmai súlyát megalapozó egyéb adatok után is. Nem kerül sor a Szakértői Javaslatban közzétett szabályozás egyes részleteinek vagy egészének értékelésére sem. A szerző azt a nyomban feltoluló, de korántsem mellékes kérdést is megválaszolatlanul hagyja, hogy a kereskedelmi ügynöki törvényt, ha az – komplexitása folytán is – valóban megtartásra érdemes, az IRM miért nem szerkeszti be, úgy ahogy van, a maga Tervezetébe?
Ilyen általános, mindennemű konkrétumot nélkülöző magyarázattal nem tudunk színvonalas szakmai vitába bocsátkozni.
A háttérben meghúzódó, névtelen szakértőkkel folytatott diskurzus sem ígér sok sikert, ennek ugyanis a meddő és spekulatív fejtegetés lenne a veszélye. Jelen cikkben kénytelenek vagyunk ezért arra szorítkozni, hogy bemutassuk egyrészt az üzletszerzői és ügynöki szerződés szabályozására a Kormány által 2002-ben tett megkötéseket, valamint az ezek betartásából szükségszerűen eredő és a Szakértői Javaslatban is megjelenő szabályozási alapkoncepciót, másrészt rámutassunk azon néhány csoportosulás pénzügyi és gazdasági érdekeire, melyeknek a Szakértői Javaslatban foglalt szabályozás elfogadása nyilvánvalóan nem áll érdekében. Végül kitérünk azokra a gazdasági, jogi és fogyasztóvédelmi veszélyekre, melyeket az üzletszerzői és ügynöki szerződés szabályainak az IRM által javasolt Ptk.-ból való kiiktatása hoz majd a jövőben magával.
2. A Kormány 2002. évi Ptk. koncepciója az ügynöki és az üzletszerzői szerződésről
A Kormány 2002. évi Ptk. koncepciójában az ügynöki és üzletszerzői szerződés Ptk.-ban való újraszabályozására nézve konkrét és részletes megkötéseket tett, melyeket a Magyar Közlönyben is közzétett. A vonatkozó törvényszöveg és annak hivatalos indokolása kidolgozására a szakértőknek adott megbízás akként szólt, hogy ezeket a megkötéseket a törvényszöveg kidolgozása során figyelembe kell venni. A megkötések a következők voltak: Az egyes szerződéstípusok különös szabályainak korszerűsítése címszó alatt kifejtett 1. pont a A “kereskedelmi jogi” szerződéstípusok szabályainak kiépítése, illetve korszerűsítése alatt hangsúlyozta, hogy “az egyes nevesített szerződéstípusok hagyományosan a kereskedelmi (üzleti) forgalomban játszanak kizárólag (vagy elsősorban) szerepet ..Ezek közül a szerződéstípusok közül egyesek szerepelnek ugyan a Ptk.-ban, de szabályaik nem alkalmasak (nem elegendőek) az üzleti élet követelményének kielégítésére; ebben az értelemben tehát változtatásra szorulnak. Más kereskedelmi jogi szerződések nem is jelennek meg a hatályos Ptk.-ban. Ezeket – megfelelő korszerű szabályokkal -be kell építeni az új Kódexbe. Közelebbről ez a következőket jelenti. a) Szabályozni kell – a megbízási szerződés körében a kereskedelmi képviseleti szerződést, amelynek szabályait a 96/653/EGK irányelv alapján az önálló kereskedelmi ügynöki szerződésről szóló 2000. évi CXVII. törvény tartalmazza (a német HGB-ben: 84. és köv. §-ok); – ugyancsak a megbízási szerződés körében a kereskedelmi ügynöki szerződést. Ehhez mintául szolgálhatnak a modernizált kereskedelmi kódexek (pl. a német HGB: 93. és köv. §-ok) vagy a svájci OR (412-418. §-ok). Megjegyzés: A német jogban a két ügynöki forma elhatárolási ismérve az, hogy míg a kereskedelmi ügynök eseti ügyletekre kapja a megbízást, addig a (nem alkalmazott) kereskedelmi képviselő (Handelsvertreter) a vállalkozónak minősülő megbízótól nem alkalmanként, hanem ügyletek meghatározatlan számára kap megbízást közvetítésre és ügyletkötésre.”
Ezen túlmutató további követelményeket a Kormány koncepciója a szakértők felé az ügynöki és üzletszerzői szerződésre nézve nem tartalmazott. Különösen nem fogalmazott meg jogpolitikai elvárásokat, azaz nem kérte sem megbízóbarát, sem ügynökbarát, sem fogyasztóbarát szabályozás megalkotását. A szakértői csoport mindebből arra következtetett, hogy az egyetlen etikus jogalkotói cél csakis a mindhárom fél (megbízó, ügynök, ügyfél) jogi és gazdasági érdekeire egyaránt kielégítően figyelemmel levő, kiegyensúlyozott szabályozás megalkotása lehet. Ennek során, amennyiben a Kerügyntv. szabályozása nem bizonyulna kielégítőnek, a legfejlettebb és az EU szabályozást legsikeresebben adaptáló nemzeti szabályozások kellenek a példaképek legyenek. A megfogalmazott elvárásokból és a hivatkozott §-okból az is nyilvánvalóvá vált, hogy a folyamatos közvetítőre (más néven kereskedelmi képviselőre vagy üzletszerzőre) és az eseti közvetítőre (ügynökre, más néven alkuszra vagy brókerre) vonatkozó szabályoknak ugyan egy helyen kell megjelenniük, de a kétféle közvetítő közötti különbségeknek a törvényszövegben is kézzelfoghatókká kell válniuk.
3. A Szakértői Javaslat üzletszerzői és ügynöki szabályai
3.1. A szabályokról általában
A szabályozásra vonatkozó törvényszöveg-tervezet és annak hivatalos indokolása 2006 tavaszára elkészült és 2006 novemberében könyv formájában Törvénytervezet az ügynöki szerződés és az üzletszerzői szerződés szabályaihoz: Javaslat a Ptk. szabályozására és indokolására címen külön könyvben7 publikálták. Az új szabályozás tervezete az aktuális jogfejlődésre, különösen a Legfelsőbb Bíróság időközben közzétett ítélkezési gyakorlatára figyelemmel e folyóirat hasábjain elemzésre8 és pozitív méltatásra9 került. A Szakértői Javaslatban az ügynöki és az üzletszerzői jog törvényi szabályai az V. Könyv (Kötelmi jog) Harmadik Rész (egyes Szerződések) III. Cím (A megbízási típusú szerződések) IV. fejezetében, “Az ügynöki szerződés” (5:308-315. §) és “Az üzletszerzői szerződés” (5:316-331. §) címszavak alatt külön-külön lettek elhelyezve10. Ezzel a Szakértői Javaslat a Kormány 2002. évi Koncepcióját követve az eseti közvetítői és a folyamatos közvetítői szerződést ugyan egy helyütt szabályozza, de tartalmilag külön is választja. A Szakértői Javaslat szabályai az eseti közvetítői szerződést “ügynöki szerződés”-nek nevezik, a folyamatos közvetítői szerződést pedig “üzletszerzői szerződés”-nek. A folyamatos közvetítői szerződést jelenleg szabályozó Kerügyntv. normáit a Szakértő Javaslat az üzletszerzői szerződés szabályaiba iktatta be akként, hogy egyben a jogharmonizációs deficiteket is kiküszöbölte.
3.2. A Ptk.-ban való szabályozás mellett szóló érvek
A jelenleg érvényes Kerügyntv. szabályai tisztán magánjogi szabályok. Az IRM álláspontjával ellentétben a magunk részéről képtelenek vagyunk a törvényben akárcsak egyetlen közjogi szabályt felfedezni. Nem véletlen, hogy az illetékes szakállamtitkár a Kerügyntv. ezen közjogi elemeket tartalmazó szabályok konkrét megnevezésétől nagyvonalúan eltekint. Igaz, ez már csak azért meglepő is lenne, mert a Kerügyntv. – IRM által készített – Hivatalos Indokolása 2000-ben még maga hangsúlyozta, hogy “a kereskedelmi ügynöki törvénynek a kereskedelmi ügynöki tevékenység végzése feltételeinek igazgatási jellegű szabályozása nem tárgya”11.
A Kerügyntv. szabályai tehát tisztán magánjogi jellegűek és ezért meggyőződésünk, hogy a Polgári Törvénykönyvben a helyük.
A Ptk.-ban való szabályozás egyrészt végre valóban tudatosítaná a törvényi szabályozás létét az érintettek körében. A hazai viszonyokat ismerők körében nyílt titok, hogy a Kerügyntv. a magyarországi köztudatban még mindig szinte ismeretlen. Jellemző, hogy a szakma egy képviselője 2007 márciusában arról tudósított, hogy “a hazai törvény még mindig nem ment át a köztudatba; sokan tevékenykednek anélkül, hogy tudnák, önálló kereskedelmi ügynökök, mert állandó megbízás alapján, díjazás ellenében, egy cég, személy megbízására közvetítenek árut, szolgáltatást, értékpapírt, ingót, ingatlant, illetve ezekre vonatkozó szerződéseket’12. A magunk részéről ezen állapot fenntartása mellett nem tudunk semminemű érvet felhozni. Mindemellett a Ptk.-n kívüli, külön törvényben való szabályozás azt a veszélyt is hordozza magában, hogy a joganyag a polgári jog egyéb intézményeitől, különösen annak általános szabályaitól elszakad. A Kerügyntv. az ügynöki szerződést a Ptk. egészével ugyan összeköti, de nem kapcsolja a megbízáshoz13. Ez a megoldás nem célravezető annyiban, hogy a jogviszony szabályozása során a megbízási szabályok ismétlésének szükségességét váltja ki. Ezt a párhuzamos és ezért felesleges jogalkotást azonban a Kerügyntv. megalkotása során sem látta a törvényhozó szükségesnek elvégezni. Az így keletkező joghézagok kitöltése a jogalkalmazót ugyanakkor folyamatosan többletfeladatok elé állítja. Mindezen bizonytalanságok kiküszöbölésére a Szakértői Javaslat az üzletszerzői szerződést a megbízás egy alfajaként alakította ki és építette be a készülő Ptk. szövegébe.
E megoldás helyességét erősítette az európai nemzeti jogok legtöbbjében alkalmazott jogalkotói technika is: (Polgári, Kereskedelmi vagy Kötelmi) Törvénykönyvben szabályozza a folyamatosan közvetítő ügynök szerződését (németül: Handelsvertretervertrag) az európai országok többsége, így pl. Németország, Hollandia, Franciaország, Olaszország, Svájc, Csehország, Észtország, Horvátország, Lengyelország, Lettország, Szlovákia és Szlovénia, de még Oroszország is. Az európai szakmai körökben abszolút mintának tekintett holland Ptk. a folyamatos közvetítői ügynöki (handelsvertegenwoordiger) szerződést a megbízás egy alfajaként reglementálja. Van persze példa a külön törvényben való szabályozásra is. A – Magyarországon oly sokszor követésre érdemesnek tartott – Ausztria például ezt teszi, és két külön törvényben szabályozza a folyamatos közvetítő ( Handelsvertreter) és az eseti közvetítő (Makler) kötelmi jogviszonyait14. A Handelsvertretergesetz minden ágazatban való zökkenőmentes alkalmazása váratott is magára Ausztriában hosszú ideig. Az osztrák Legfelsőbb Bíróság még jogalkotói mulasztásokat is volt kénytelen a törvényhozó szemére vetni, mígnem türelmét vesztve azok be-pótlását jogfejlesztés útján végül öntudatosan magára vállalta15. Ez a jogalkotót olyan nyomás alá helyezte, hogy 2006-ban végre bepótolta a hiányosságokat16. Még ha ezektől a – nem kevés -zökkenőktől nagyvonalúan el is tekintünk, akkor sem tartjuk az osztrák megoldást a magyar jogalkotás szemszögéből egy az egyben követésre érdemesnek. Az osztrák és magyar bíróságok helyzete között van ugyanis egy óriási különbség. Az osztrák szakirodalom a sajátjánál jóval fejlettebb, alaposan kimunkált német folyamatos közvetítői ügynöki jog (Handelsvertreterrecht) ítélkezési gyakorlatát a legnagyobb természetséggel sajátjaként idézi, a bíróságok pedig az irodalom megoldási javaslatait egyszerűen követik. Ez a készség nemcsak a bíróságok, hanem a jogalkotás oldaláról is megfigyelhető és nemcsak tartalmi, hanem a terminológiai kérdésekben is megnyilvánul. (A Handelsvertretergesetz legutóbbi, 2006. évi novellája17 során Ausztria például feladta a folyamatos biztosításkövető Versicherungsagent elnevezését, és a németországi egységes fogalomrendszert követve azt immár Versicherungsvertreter-nek nevezi.) A legnagyobb optimizmus mellett sincs semmi okunk azt feltételezni, hogy a magyar jogalkalmazónak effajta “segédlet” áll majd reálisan a rendelkezésére.
3.3. A kétféle közvetítőtípus törvényi elhatárolásának szükségessége
Mint a fentiekben említettük, a szakértői csoport a kétféle ügynök szabályainak különválasztását a Kormány Koncepciójának megfelelve végezte el és két szerződési altípus szabályait dolgozta ki. A változó felek között esetenként közvetítő ügynök és megbízója közötti szerződés az ügynöki szerződés, az egy megbízó részére folyamatosan közvetítő ügynök és megbízója közötti szerződés pedig az üzletszerzői szerződés elnevezést kapta. A részben új elnevezések mellett és ellen szóló nyelvi és egyéb meggondolások alapos mérlegelés tárgyai lettek, a mérlegelési szempontok pedig bárki számára hozzáférhetőek18.
A kétféle közvetítés szabályai közül teljesen újnak pusztán az eseti közvetítő szerződési viszonyát szabályozó ügynöki szerződés szabályai tekinthetők. Ilyen szabályokat a magyar polgári jog jelenleg nem tartalmaz. Mint említettük, az egy vagy néhány megbízó részére folyamatosan közvetítő ügynök és megbízója közötti szerződésre (üzletszerzői szerződésre) a Kerügyntv. jelenleg – ilyen vagy olyan – szabályokat nyújt.
Az ügynöki szerződést az üzletszerzői szerződéstől elsősorban az különbözeti meg, hogy az ügynök esetében az “állandó megbízás” ismérve hiányzik. Az ügynöknek, legyen bár közvetítéssel állandóan foglalkozó, állandó irodával rendelkező, hivatásszerű közvetítő, megbízója nem állandó, hanem pusztán egyszeri, esetenkénti vagy néhány ügyletszerzésére ad megbízást. Az eseti megbízás eseti jellegén nem változtat az a körülmény sem, hogy a megbízás adott esetben több ügylet megszerzésére szól, ha azok értéke, vagy száma behatárolt és a felek között konszenzus áll fenn arra nézve, hogy az adott ügyletszám vagy ügyletérték elérésével a megbízás célját eléri. Az üzletszerzőnek az ügynökkel ellentétben megbízójával szemben viszont az a kötelessége, hogy meghatározatlan számú19 ügylet megszerzésére folyamatosan törekedjen. Megbízása tehát ebben az értelemben és ebben a relációban állandó jellegű. Az üzletszerzőt az ügynöktől elhatároló további ismérv, hogy az üzletszerző csak megbízója kizárólagos érdekeit képviseli, míg az ügynök – amennyiben mindkét fél megbízta – mindkét fél érdekeit képviseli. Megbízója tehát tetszőleges, azaz bárki rendelkezésére áll, aki ügyletközvetítés céljából hozzáfordul. A Szakértői Javaslat az ügynöki szerződés kötelmi jogi szabályait általános jelleggel fektette le, de emellett – azok létjogosultságát elismerve – érvényben hagyta az egyes szakmákban (biztosítás, tőzsde, hitelpiac) kiegészítő jelleggel érvényesülő különös törvényi szabályokat20.
A Kormány Koncepciójában foglaltakon felül az eseti közvetítés jelenlegi, kötelmi jogi szabályok nélküli állapota egyéb okokból sem bizonyult volna tarthatónak. Az ügynöki szerződés jelenleg hiányzó szabályozása kezdetben, 2000 és 2005 között, rendszeresen arra indította a bíróságokat, hogy a Kerügyntv. állandó közvetítőre szabott szabályait az eseti közvetítőre kiterjesszék. Az LB IX. ítélkező tanácsa 2005-ben jogegységi PJE-határozat keretében ugyan (helyesen) úgy döntött, hogy a Kerügyntv. szabályai az eseti közvetítőre nem alkalmazhatók21. A bíróságok többsége ezért a jövőben minden valószínűség szerint problémamentesen fogja tudni elhatárolni a kétféle közvetítői szerződést egymástól. A veszélyt a magunk részéről inkább abban látjuk, hogy abban az esetben, ha az ügynöki szerződés továbbra is polgári jogi szabályok nélkül marad, ezt a bíróságok joghézagként értékelik és azokat az üzletszerzőre szabott rendelkezések analóg alkalmazásával próbálják majd kitölteni22. Látni kell azonban, hogy a Kerügyntv. szabályainak eseti közvetítőkre való kiterjesztése nemcsak hogy nem fedi a törvényhozói akaratot, de a szabályok nagy része egyenesen alkalmazhatatlan is az eseti közvetítő és megbízója közötti jogviszonyban.
Ha az eseti közvetítői szerződés polgári jogi szabályai nem kerülnek megalkotásra, úgy alapvető kötelmi jogi rendező elvek nélkül marad nemcsak a biztosítási alkusz, a tőzsdei alkusz és a hitelközvetítő ügynök, de az ingatlanközvetítő ügynök kötelmi jogviszonya is. Az ingatlanközvetítésnek Magyarországon gazdasági értelemben komoly jelentősége van. Ennek fényében a külföldi jogász számára igencsak meglepő pl., hogy – külföldi nemzeti jogokkal ellentétben – a magyar tételes polgári jogból nem olvasható ki az ingatlanközvetítésre vállalkozó szerződő fél főkötelezettsége, emellett az sem világos, hogy mely kötelezettség milyen módon történő teljesítése alapozza meg a díjazáshoz való jogát, de az sem, hogy pl. melyik fél, az eladó vagy a vevő köteles-e őt díjazni. A hiányzó szabályokat az ingatlanközvetítő cégek, érthető módon, általános szerződési feltételek megalkotásával próbálják pótolni. Az utóbbi években az ezekre alapított, ingatlanközvetítői díj megfizetésére irányuló perek sokasága foglalkoztatja a rendes és választottbíróságokat egyaránt. A jogalkalmazó fő dilemmája e perek során az, hogy törvényi szabályozás hiányában nincs olyan zsinórmérték, melyen a kikötött általános szerződési feltételek tisztességes vagy tisztességtelen volta lemérhető lenne23. Az általános megbízási szabályok nem kínálnak az eseti közvetítő helyzetére szabott megoldásokat, a Kerügyntv. szabályai pedig, mint láttuk, nem alkalmazhatók. Nem meglepő ezek után, hogy az adekvát és kiszámítható szabályozás meghozatalát az ingatlanközvetítő szakma is régóta sürgeti24. Meggyőződésünk emellett, hogy egy átláthatóságot és kiszámíthatóságot teremtő szabályozás nemcsak az ügynök, hanem az ügynököt igénybevevő fogyasztó érdekében is állna.
Ezen égető hiányok bepótlására a Szakértői Javaslat mindösz-sze nyolc § megalkotásával megteremtette az eseti közvetítői szerződés kötelmi jogi alapjait. A szabályozás rugalmas, azaz – az ügynök naplóvezetési kötelezettségét és a fogyasztói kölcsönszerződés közvetítését szabályozó rendelkezések kivételével -minden szabálya diszpozitív, tehát szerződéses kikötéssel, általános szerződési feltétellel és különös (pl. biztosítási, pénzügyi) törvény más tartalmú rendelkezésével minden további nélkül kiiktatható vagy módosítható. Legfőbb újdonsága lett volna a hatályos jogi helyzethez képest, hogy világosan meghatározza az eseti közvetítő főkötelezettségét (ez az ügynök megbízója és harmadik fél között szerződés megkötése vagy szerződéskötési alkalom megnevezése) és részletesen szabályozza az ügynök díjhoz való jogát. Ez utóbbit egyrészt védi a megbízói visszaélésektől, másrészt megvonja a díjazási igényt a kötelezettségét nem teljesítő ügynöktől. A Legfelsőbb Bíróság ítélkezési gyakorlatával összhangban25 emellett diszpozitív szabályt ad a mindkét fél részére tevékenykedő ügynök díjazására akként, hogy a felek egyenlő arányban történő, közös díjfizetési kötelezettségének kimondására tesz javaslatot.
Az – európai jog szerint a nemzeti jogokban kötelezően szabályozandó – folyamatos közvetítői szerződés szabályai a Szakértő Javaslatban az ügynöki szerződés után következnek és üzletszerzői szerződés elnevezés alatt jelennek meg. A jelenleg a Kerügyntv.-ben található, EU-irányelv indíttatású normatív joganyagot a jogharmonizációs deficitek és egyéb pontatlanságok kiküszöbölése után a Szakértői Javaslat az üzletszerzői szerződésbe ágyazta be. Újdonsága lett volna, hogy nemcsak az áruüzletszerzőre, hanem a biztosítási ágazatban és lakás-takarékpénztári ágazatban tevékenykedő folyamatos közvetítő kötelmi jogi viszonyaira is nyújt adekvát szabályokat, éspedig egy összefüggésben a mindenkori áruüzletszerzői szabályokkal. A hatályos Biztosítási törvényben26 biztosítási ügynöknek nevezett közvetítőt a Szakértői Javaslat biztosítási üzletszerző terminológiával illette.
4. A szabályozással érintett csoportok gazdasági és pénzügyi érdekei
A Szakértői Javaslat szabályai tartalmának kialakítását a piaci gyakorlatban észlelt és a sajtóban is rendszeres visszhangot ka-pott27 eseti közvetítői (ügynöki) visszaélések megnehezítésének szándéka is vezérelte. Ilyen visszaélések előfordulnak az ügynök részéről egyrészt a megbízóval (ez fogyasztó is lehet) szemben, másrészt a harmadik féllel (a megbízónak felkutatott szerződő féllel, ez áruközvetítő alkusz esetében fogyasztó is lehet) szemben.
Bizonyos folyamatos közvetítésre kötelezett közvetítői csoportokat (biztosítási és lakás-takarékpénztári ügynökök) a jelenlegi szabályozás kivesz a Kerügyntv.-ben garantált, minden folyamatos közvetítőnek kijáró törvényi védelem egy része alól. A Szakértői Javaslat ezt is pótolni indítványozta. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy egy effajta, az üzletszerzői oldal jogait erősítő szabály a megbízói oldalon plusz kötelezettségként jelenik meg.
4.1. Hitelközvetítő ügynökök
A Szakértői Javaslat bevezetni javasolt egy új, a fogyasztói kölcsönszerződés közvetítésére irányuló szabályt. Ennek lényege röviden az lett volna, hogy a fogyasztói kölcsönszerződést és az azt közvetítő szerződést fizikailag egymástól el kell választani. A cél a fogyasztó felvilágosítása lett volna arról, hogy a két szerződés nem képez elválaszthatatlan egységet. Összhangban állt volna ez a szándék az EU legújabb rendelkezéseivel28, melyek a tagállamoktól megkövetelik, hogy a fogyasztók részére történő hitelnyújtás feltételeinek átláthatóságát belső szabályaikkal biztosítsák. Mivel hitelközvetítő ügynök bekapcsolása – a plusz anyagi terhek miatt – a fogyasztó számára gazdaságilag kifejezetten ésszerűtlen lehet, a kölcsönszerződés és az annak közvetítésére kötött ügynöki szerződés egymástól való fizikai elválasztása a fogyasztó elemi érdekében áll. Nyilvánvaló, hogy a bankoknak, pénzintézeteknek és hitelközvetítői ügynökeiknek e szabályok gazdaságilag nem állnak érdekében, mivel ezek a hiteltermékek piaci értékesítésének feltételeit bizonyos szempontból megnehezítik. Emlékeztetnünk kell ugyanakkor arra is, hogy a magyar lakosság banki eladósodásának mértéke jelentős és pillanatnyilag is változatlan intenzitással folytatódik29. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete közelében tevékenykedő szakértők hangsúlyozzák, hogy Magyarországon a hitelszférában a kínálati oldaláról a nyomás erősebb, mint a keresleti oldalról30, azaz több hitelt kínálnak, mint amennyit keresnek. A lakosság tömeges eladósodásából számtalan szociális probléma adódik, melyeknek egyéb vetületeit e helyütt nem szükséges tovább részleteznünk. Meggyőződésünk, hogy ilyen helyzetben a jogalkotónak nem a banki üzletmenetek töretlenségét kell védenie, hanem a fogyasztói érdekeket kell erőteljesebben érvényre juttatnia.
4.2. Biztosítók, lakás-takarékpénztárak
A folyamatos közvetítést jelenleg szabályozó Kerügyntv.-nyel szemben a biztosítási jogászok egyik fő kritikája abban áll, hogy az a biztosítási ágazatban tevékenykedő, biztosítási szerződések folyamatos szerzésére kötelezett biztosítási üzletszerzővel (Biztosítási törvény terminológiájában: biztosítási ügynökkel) szemben teljességgel érzéketlen,31 azaz nem határoz meg erre a jogviszonyra szabott különös normákat. A Szakértői Javaslat e kritikára is figyelemmel az egységes üzletszerzői jog mellett foglalt állást akként, hogy az áruüzletszerzői szabályokkal egy helyen megalkotott néhány, a biztosításban és lakáspénztárakban tevékenykedő üzletszerzői csoportokra érvényes különös szabályt. Az új rendelkezések közül a két legfontosabb a biztosítási üzletszerző meghatalmazása terjedelmének meghatározása (Szakértői Javaslat 5:330. §), valamint kiegyenlítési jogának törvényi garantálása [Szakértői Javaslat 5:327. § (8) bek.] lettek volna.
A jelenleg hatályos jogban az áruüzletszerző kiegyenlítési jogát az – európai jogi harmonizációs kötelezettség teljesítéseként megalkotott – Kerügyntv. 18-21. §-ai garantálják. Ezek 2001 februárja és 2002 decembere között érvényesültek a biztosítási ügynöke is, mígnem a jogalkotó 2002. decemberében e szabályok hatálya alól a biztosítási ügynököket egyszerűen kivette. A jelenlegi szabályozás a biztosítási ügynöknek törvényen alapuló kiegyenlítési jogot nem ad, pusztán megengedi a biztosítónak és ügynökének az ügynök kiegyenlítési jogában való megállapodást [ld. Biztosítási törvény 33. § (8) bekezdését]. A Szakértői Javaslat szabályainak megalkotása során világossá vált, hogy ez a rendelkezés az áruüzletszerző és a biztosítási szektorban tevékenykedő üzletszerző között az utóbbi hátrányára indokolatlanul diszkriminatív. Az üzleti életet ismerő jogász jól tudja, hogy az üzletszerző az őt megbízó vállalattal szemben szinte soha sincsen reálisan abban a helyzetben, hogy ilyen jelentős anyagi vonzattal járó jogot szerződéskötéskor magának egyéni megállapodással kiharcoljon. Effajta tárgyalási hatalmi pozíciója az üzletszerzőnek általában azért sincs, mert az üzletszerzői szerződés megkötésekor még nem tudja reálisan felmérni, hogy milyen volumenű piacot lesz képes a megbízó részére a jövőben kiépíteni. Aligha véletlen, hogy a kiegyenlítéshez való alanyi jog EU-szerte való törvénybe iktatását irányelv útján lehetett csak a tagállamoktól kikényszeríteni.
A biztosítási ügynök kiegyenlítéshez való joga mellett szóló egyéb érvek a Szakértői Javaslat 5:327. §-ához fűzött indokolásban részletesen kifejtésre kerültek32, ezeket terjedelmi okokból nem ismételjük meg. Felmerül még a kérdés, hogy nem lett volna-e ésszerűbb ezeket a szabályokat a Biztosítási törvényben, a biztosítási ügynökökről rendelkező egyéb szabályok körében elhelyezni? Magunk is úgy gondoljuk, hogy a Biztosítási törvényben való elhelyezés mellett is lehetne érveket felhozni. A Szakértői Javaslat kidolgozása során azonban tekintettel kellett lenni arra is, hogy az áruüzletszerzői jog kiegyenlítési szabályai, bár méltányosak, dogmatikailag viszonylag bonyolultak, helyes alkalmazásuk a jogalkalmazótól ezért komoly szakmai felkészültséget igényel. A Ptk.-ban való elhelyezés melletti fő érv ezért praktikus természetű volt, nevezetesen, hogy a biztosítási ügynökre érvényes eltérő szabályok helyes tartalmát a jogalkotó minden bizonnyal könnyebben fogja realizálni, ha a különös szabályok az általános szabályokkal egy összefüggésben, azok közvetlen közelében jelennek meg. Ez a jogszabály-szerkesztési technika tükröződik a sikeres tagállami szabályozásokban is. Azokban az EU-tagországbeli törvényekben, amelyek az egységes üzletszerzői szabályozás elvét követik, a biztosítási ügynök törvényes kiegyenlítési jogának szabályai az áruüzletszerzői kiegyenlítési szabályokkal együtt jelennek meg33.
A biztosítási ügynök kiegyenlítési jogának törvénybe iktatása a biztosítótársaságokra természetesen pénzügyi terhet rótt volna. Magától értetődő ezért, hogy egy ilyen tartalmú szabály meghozatalát a biztosítótársaságok nem üdvözlik. Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül, hogy a biztosítási szektor szereplői a jogalkotás irányában is gazdasági erőviszonyaikhoz mérten képviselik érdekeiket. Míg a biztosítók nagy befolyással bíró lobby, addig a magyarországi biztosítási ügynököknek nincsen olyan számottevő, független érdekképviseleti szervezete, mely az ügynökök biztosítókkal szemben fennálló, adott esetben ellentétes érdekeit megfelelő horderővel érvényesíteni tudná. Meggyőződésünk, hogy egy méltányos szabályozás megalkotására törekvő jogalkotónak erre a hiányzó erőegyensúlyra a “szakmai” érvek megítélésekor folyamatosan tekintettel kellene lennie.
4.3. Biztosítási alkuszok
Változást hoztak volna a Szakértői Javaslat eseti közvetítői szabályai a biztosítási ágazatban tevékenykedő eseti közvetítőkre, azaz a biztosítási alkuszokra nézve is. A szabályok ugyan nem tartalmaznak kifejezetten a biztosítási alkuszra vonatkozó rendelkezést, de az eseti közvetítő és a folyamatos közvetítő törvényi szintű általános elhatárolása közvetve kihatott volna a biztosítási alkuszok jogi helyzetére is. A Szakértői Javaslatban képviselt álláspont az volt, hogy a Ptk. közvetítői szabályait általános szinten kell megfogalmazni, tehát nem egyes ágazatokban tevékenykedő speciális közvetítők valamelyikére (pl. biztosítási alkuszra), hanem az áruforgalomban tevékenykedő ügynök általános figurájára kell modellezni. Ezekben a szabályokban kell absztrahálódniuk a minden eseti közvetítőre jellemző fogalmi jegyeknek, különösen a felek fő kötelezettségeinek. A Ptk. ezen általános absztrakciós szintjéhez képest (azt kiegészítve, módosítva vagy kiiktatva) kell az egyes ágazati törvények különös közvetítői szabályait később meghozni, ha és amennyiben azok nincsenek már meghozva és az érintett ágazatok szereplői azokat szükségesnek tartják. A biztosítási alkuszt illetően a Szakértői Javaslat kifejezetten arra a következtetésre jutatott, hogy a biztosítási alkusz fogalmát, kötelezettségeit, összeférhetetlenségét és gyakorlásnak szakmai feltételeit meghatározó különös, a Biztosítási törvényben található jelenlegi rendelkezések34 a Ptk. új szabályai mellett érvényben hagyandók, mert ezek a Ptk. eseti közvetítői szabályait a biztosításközvetítés területén továbbra is ésszerűen és megfelelően fogják kiegészíteni. Azokon a pontokon, ahol a Biztosítási törvény jelenleg hiányos, ott a Ptk. általános eseti közvetítői szabályai a hiányokat természetesen átmenetileg kitöltötték volna.
4.3.1. Biztosítási alkusz díjazása
Ilyen hiánypótló hatás érvényesült volna pl. a biztosítási alkuszok díjazására nézve. A Szakértői Javaslat diszpozitív szabályából az következett volna, hogy a biztosítási alkuszt az őt megbízó fél, azaz az ügyfél köteles díjazni (ld. Szakértői Javaslat 5: 308. §), míg abban az esetben, ha az alkusz mindkét fél (azaz az őt megbízó ügyfél és a biztosító) részére is tevékenykedett, az alkuszt a felek közösen díjazzák [ld. Szakértői Javaslat 5: 313. § (1) bek.]. Új helyzetet teremtett volna ez a szabály azért, mert a biztosítási alkusz díjazásáról a jelenlegi Biztosítási törvény hallgat. Az 1995. évi Biztosítási törvény 32. § (2) bekezdése ugyan még kimondta, hogy a biztosítási alkuszt a kockázatot elvállaló biztosító díjazza (ld. 1. mondat), de megengedte az alkusznak azt, hogy díjazását az ügyfél viselje akkor, ha a biztosító neki díjat nem fizet (ld. 2. mondat). Ezt a szabályt a jelenlegi Biztosítási törvény nem vette át, mert a PSZÁF 2003-ban előterjesztett gyökeres szabályváltoztatási javaslatát, miszerint a biztosítási alkuszt csak az őt megbízó ügyfél díjazhatja, a biztosítási ágazat szereplői nem fogadták el. A konszenzuskeresés fáradságos munkája helyett a jogalkotó ezért 2003-ban úgy döntött, hogy a kérdést az új Biztosítási törvényben egyáltalán nem szabályozza. Ezt a joghézagot a Szakértői Javaslat a fent említett, diszpozitív szabályokkal kitöltötte volna.
A Szakértői Javaslat apropójából a Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (MABIASZ) érdekképviselője35 a Szakértői Javaslat eseti közvetítői díjazási rendelkezéseinek kiegészítésére tett javaslatot a biztosítási ágazatban elterjedt szokásokra hivatkozással. Lényegében azzal érvelt, hogy a biztosítási termékek értékesítése gazdaságilag olyannyira különbözik a az egyéb áru- és szolgáltatások értékesítéstől, hogy az ügyfél általi díjazás alapelvének Ptk.-ba való beiktatása a biztosítási alkuszi szakma jövedelmi kilátásait jelentősen lerontaná. Hivatkozott arra is, hogy a biztosítási alkusz tipikusan néhány biztosítóval rendszeresen kapcsolatban áll akként, hogy azoknak újra meg újra biztosítási szerződéseket közvetít, ezért helyzete hasonló a biztosító megbízásából a biztosító felé folyamatos szerződésszerzésre kötelezett biztosítási ügynök helyzetéhez. A MABIASZ minderre tekintettel azt indítványozta, hogy a Ptk.-Tervezet eseti közvetítői szabályai közé a 1995. évi Biztosítási törvény 32. § (2) bekezdésében foglalt szabály kerüljön újfent visszavételre.
E javaslatnak három érv is ellentmondani látszott. Egyrészt a szabályozás szerkezeti alapstruktúráját bontaná meg, ha ezt az egy speciális biztosítási alkuszi szabályt a Ptk. tartalmazná, míg az összes egyéb biztosítási alkuszi szabályt a Biztosítási törvény. Ha a biztosítási ágazat szereplői a Ptk. általános eseti közvetítői díjazási szabályaitól eltérő, különös törvényi szabályokat látnak szükségesnek kialakítani, úgy álláspontunk szerint azokat jogszabály-szerkesztési megfontolásokból a Biztosítási törvényben kell elhelyezniük.
Másodsorban, a Szakértői Javaslat által lefektetett szabályok diszpozitívak, azaz csak akkor érvényesültek volna, ha a biztosítási alkusz megbízójával egyéb más tartalmú megállapodást nem kötött. A biztosítási alkusznak a Ptk. eseti közvetítői szabályai tehát meghagyták volna azt a lehetőséget, hogy az ügyféllel megállapodjon abban, hogy – jóllehet őt az ügyfél bízta meg – de mind a biztosító, mind az ügyfél részére fog tevékenykedni, és díjazását kizárólag a biztosító állja majd. Igaz, ez az eljárás feltételezi az ügyfél felvilágosítását a kettős tevékenységről csakúgy, mint az ügyfél ehhez való hozzájárulását. Kézenfekvő, hogy ez a felvilágosítási kényszer nem jön jól annak a biztosítási alkusznak, aki magát – a biztosítás sikeres eladásának reményében – az ügyfél felé függetlenségével reklámozza. Úgy gondoljuk azonban, hogy az alkuszt megbízó ügyfél és az alkusz között olyan erős bizalmi viszony áll fenn, hogy a az ügyfél érdekeinek – az alkusz jövedelemszerzési kilátásai rovására is – elsőbbséget kell a díjazási rendelkezések terén adni. Megítélésünk szerint ez a felvilágosítási kötelezettség nem jelentene sem méltánytalanságot, sem aránytalanul súlyos kötelezettséget az alkuszra nézve. Attól az alkusztól viszont, aki az ügyfélnek azt ígéri, hogy kizárólag az ügyfél megbízásából és csak az ügyfél érdekeit szem előtt tartva szerzi majd meg a piacon az ügyfélnek a legmegfelelőbb biztosítást, jóllehet a biztosító megbízásából és érdekében, annak lekötelezve tevékenykedik (ún. meg nem engedett kettős tevékenység), a Szakértői Javaslat megvonni rendelte volna az ügyféllel szemben fennálló díjazási igényt. De még ez sem eredményezett volna súlyos méltánytalanságot az alkuszra nézve, mert ilyen esetben az alkusz a biztosítótól jogosult lett volna díjazásra. Ezek a diszpozitív szabályok nézetünk szerint megfelelően figyelemmel lettek volna mindhárom fél (valódi alkusz, ügyfél, biztosító) érdekeire, ugyanakkor csak a kívánatos mértékben nehezítették volna meg a – törvényi védelmet csak korlátozottan érdemlő – pszeudo-alkusz üzletkötési lehetőségeit az ügyféllel szemben. A magunk részéről ugyanis úgy látjuk, hogy a törvényi szabályozásnak nemcsak az alkuszi érdekek védelmét kell a biztosító lehetséges visszaéléseivel szemben felvállalnia, hanem az ügyféllel szembeni alkuszi visszaélések megakadályozására is alkalmasnak kell lennie. Az alkusz ügyféllel szembeni túlkapásainak problémáira a MABIASZ álláspontja természetesen nem tér ki. Ez érthető is, hiszen a MA-BIASZ a biztosítási alkuszok érdekképviseleti szerve, s mint ilyen, lobbytevékenységét nem a biztosítási alkuszok hátrányára, hanem kizárólag javára fejti ki. Ezért magától értetődően csak olyan szabályok felvételét sürgeti a Ptk.-ba, melyek a biztosítási alkuszi szféra törvényi pozícióit javítanák. A magunk részéről meggyőződésünk, hogy – a Biztosítási törvény más tartalmú szabályainak meghozataláig – a Szakértői Javaslat díjazási szabályai még a biztosítási alkuszok szemszögéből is kiszámíthatóbb jogállapotot teremtettek volna, mint a jelenlegi szabályozatlan helyzet.
Harmadsorban, a magyar biztosítási alkuszi szférának immár van egy új, fiatal generációja, mely nem a MABIASZ által képviselt (független is meg nem is) típusú alkusz szerepében képzeli el a sikeres üzletkötést, hanem a valóban független alkusz figuráját szeretné minden irányban megtestesíteni, s magát ezzel reklámozni. Ez a csoport az igazán független alkuszra modellezett törvényi szabályozás meghozatalát sürgeti, mert szerinte a magyar jogból jelenleg hiányoznak azok a tételes szabályok, melyek a biztosítási alkusz biztosítótól való függetlenségének tényleges garantálására alkalmasak lennének36. A piaci tendenciák e csoport törekvéseit igazolni látszanak. A legújabb német biztosítási piaci jelentések is arról tudósítanak, hogy a független (Németországban “szabad”-nak is nevezett) biztosítási alkuszok piaci részesedése növekvőben van37. Ezeket a formálódó, új tendenciákat a jogalkotónak nem szabadna figyelmen kívül hagynia.
4.3.2. Biztosítási alkusz kiegyenlítési joga
A MABIASZ a különös díjazási szabályok felvételén felül azt is kezdeményezte, hogy a jogalkotó vegyen fel egy olyan tartalmú rendelkezést a Ptk. eseti közvetítői szabályai közé, miszerint a biztosítási alkusznak kiegyenlítés is jár38. A Szakértői Javaslat a kiegyenlítési jogot csak a folyamatos közvetítésre kötelezett üzletszerzőnek javasolta megadni, de azt – mint a fenti 4.2. pont alatt bemutattuk – a biztosítási szektorban is. A biztosítási alkuszok érdekképviseleti szervezete a kiegyenlítési jog mellett érvelve is lényegében a néhány biztosítóval rendszeresen fennálló kapcsolatra hivatkozott akként, hogy a biztosítási alkusz, ugyanúgy mint a többes biztosítási ügynök, a biztosító javára újra meg újra biztosítási szerződéseket közvetít, melyből a biztosító az alkuszi jogviszony megszűnése után is profitál. Ha a törvény a többes biztosítási ügynöknek kiegyenlítési jogot garantál, akkor ez a biztosítási alkusznak is kijár.
Ez az érvelés első olvasásra meggyőzőnek hat. A biztosítási alkusz és a többes biztosítási ügynök között kétségtelenül több a hasonlóság, mint az áruüzletszerző és áruközvetítő alkusz között. Ezek a hasonlóságok az elhatárolást meg is nehezítik. Egyrészt mind a biztosítási alkusz, mind a többes biztosítási ügynök több biztosító termékeit kínálja, másrészt rendszerint mindkettőnek van megállapodása több biztosítóval arra nézve, hogy a szerzett biztosítási szerződések értékének függvényében a jövőben a biztosítótól jutalékot kap. Emiatt a biztosítási alkusz gyakran áll rendszeres kapcsolatban egy vagy több biztosítóval, ami folyamatos tevékenységet sugall. Végül a biztosítási alkusz nem tipikus, klasszikus értelemben vett alkuszi tevékenységet fejt ki, azaz nem alkudozik egyénileg minden esetben külön az ügyfél javára a biztosítóval, hanem – ugyanúgy mint a biztosítási ügynök – a biztosítóval csupán megszervezi a szerződéskötést.
A biztosítási alkusz és a biztosítási ügynök között van azonban egy döntő különbség. Ez az állandó (más néven folyamatos) megbízás ismérve, mely csak a biztosítási ügynök, illetve többes biztosítási ügynöki jogviszonynak sajátja. A Szakértői Javaslat alapkoncepciója az volt, hogy ezt az áruközvetítésben bevett elhatárolási szempontot a folyamatos és eseti közvetítés között a biztosítási szféra közvetítőire is következetesen és világosan alkalmazni kell, miután a jelenleg hatályos Kerügyntv. koncepciója is az, hogy annak rendelkezései alkalmazandók a biztosítási ügynökre is.
Ugyanakkor rá kell mutatnunk arra, hogy az állandó (folyamatos) megbízás ismérve nem valósul meg már azáltal, hogy a közvetítő rendszeresen közvetít és ezt a megbízó vállalat (biztosító) jutalékkal honorálja, még akkor sem, ha a jutalékfizetésről a biztosító és az alkusz szerződésben megállapodtak. Az állandó (folyamatos) megbízáshoz az is szükséges, hogy a közvetítő és megbízója közötti szerződés a közvetítőt állandó (folyamatos) tevékenységre kötelezze akként, hogy feladata a megbízói vállalat érdekében és javára való piacépítés és forgalomnövelés legyen. Ez a törekvési kötelezettség csak a folyamatos közvetítő sajátja. A folyamatos törekvési kötelezettség biztosításközvetítő esetében annyit jelent, hogy a biztosítási ügynöknek minél több biztosítási szerződés megszerzése a feladata akként, hogy eközben – bár nem munkavállaló – a biztosító értékesítési szervezetébe nagymértékben betagozódik, a biztosító utasításait részben követni köteles, a biztosítóval szemben beszámolási kötelezettsége van és más biztosító hasonló termékeit nem közvetítheti. Ezért nevezi a biztosítási szaknyelv a biztosítási ügynököt függő biztosításközvetítőnek. A valódi biztosítási alkusz ezzel szemben elsősorban ügyfelei érdekeit képviseli akként, hogy az ügyféllel szemben arra kötelezett, hogy annak kockázatai lefedésére a lehető legoptimálisabb szerződést a piacon megtalálja úgy, hogy azok között az ügyfél javára válogat. Ilyen értelemben tipikusan nem a biztosítótól, hanem az ügyféltől függ, ezért nevezi a biztosítási szaknyelv független biztosításközvetítőnek. Önmagában a biztosítási alkusz és a biztosító azon megállapodásból, miszerint a biztosító az alkusznak jutalékot fizet, még nem következik a biztosítási ügynöki státusz. Ehhez az a plusz is szükséges, hogy a felek jutalékfizetési kötelezettségen felül a biztosítási alkusz ún. tevékenységi (folyamatos törekvési) kötelezettségében is megegyezzenek. Ugyancsak nem következik biztosítási ügynöki státusz pusztán abból a tényből, hogy az alkusz újra meg újra ugyanazon egynéhány biztosító szerződéseit szerzi meg az ügyfélnek. Ezt ugyanis a biztosítási alkusz nem azért teszi, mert erre köteles, hanem mert az adott biztosító által kínált szerződés az ügyfélnek a legjobb, és neki az ügyféllel szemben a legjobb szerződés kiválasztása a kötelezettsége. Ha nem ezt teszi, hanem pusztán a neki a legtöbb jutalékot kínáló biztosító szerződéseit adja el az ügyfélnek, akkor az ügyféllel szemben szerződésszegést követ el. Természetesen az is előfordul a gyakorlatban, hogy a formálisan biztosítási alkuszi jogviszonyban tevékenykedő biztosításközvetítő a biztosító hallgatólagos beleegyezésével valójában biztosítási ügynöki tevékenységet végez. A jogviszony helyes minősítése ilyenkor csak a fenti ismérvek vizsgálatával és alapos mérlegeléssel végezhető el.
A fenti alapvető különbségekre tekintettel a magunk részéről nem látunk a biztosítási alkusz esetében olyan mértékű függőséget a biztosítóval szemben fennállni, amely a kiegyenlítés alanyi jogként való garantálását indokolná. A nem valódi, a nagyobb jutalék reményében szerződésszegő módon a biztosítótól való függőséget bevállaló biztosítási alkuszra pedig a magunk részéről nem látjuk üdvösnek általános törvényi szerződéstípust modellezni. Megjegyezzük, ugyanígy ítéli meg a helyzetet nemcsak a német, hanem 2006 óta immár az osztrák törvényhozó is. A biztosítási ügynökök kiegyenlítési jogának törvénybe iktatásakor az osztrák törvényhozó expressis verbis sietett törvényben kimondani, hogy a kiegyenlítés az alkusznak nem jár39.
5. A Ptk.-ból való kimaradás jövőbeli hatása
Ha a folyamatos közvetítők kötelmi jogviszonyának törvényi szabályai a Ptk. Kötelmi Jogi fejezetén kívül maradnak, az eseti közvetítőkre pedig a jövőben sem lesznek törvényi szintű, általános kötelmi jogi szabályok, akkor a kereskedelmi forgalom egy klasszikus területe marad elszigetelt, illetve szabályozatlan állapotban. Teljes mértékben osztjuk Takáts Péter professzornak, a magyar biztosítási jog tekintélyes művelőjének a helyzetről szóló értékelését: “különböző áruk és szolgáltatások közvetítéséből százezrek élnek az országban, s ha valahol, itt lett volna fontos az átgondolt, egységes logikára felépülő…..szabályozás.”40
Ha a magyar közvetítői jog továbbra is ilyen kimunkálatlan marad, úgy az összes egyéb, piacépítésre kötelezett kereskedelmi forgalmazó jogviszonyai is még hosszú ideig a tisztázatlanság állapotára lesznek ítélve. A fejlett, jól kimunkált értékesítési jogú országokban ugyanis a bíróságok az üzletszerzői szerződés szabályait analóg módon alkalmazzák a piacépítésre kötelezett kereskedelmi értékesítési (más néven disztribútori) szerződés és franchise-szerződés fő elemeire is41. A Ptk. alapkoncepciója – mint fent bemutattuk – az üzletszerzői szerződés Ptk.-ba való beemelésére épült. A szakértői csoport ezért abból indult ki, hogy üzletszerzői szerződés törvényi szabályai elegendő normatív alapot kínálnak majd a jogalkalmazónak a piacépítésre kötelezett kereskedelmi értékesítő és a franchise-vevő jogviszonyának elbírálásához, így ezeket nem lesz szükséges a Ptk.-ban külön nevesíteni. Ha ez a feltételezés megdől és az üzletszerzői szerződés az eredeti koncepcióval ellentétben a Ptk.-n kívül marad, akkor “anyajog”, húzóerő és fejlődési perspektíva nélkül maradnak nemcsak az üzletszerzői jog, hanem az értékesítési jog egyéb területei is. Nem kell sok fantázia ahhoz, hogy elképzeljük, milyen nehézségek elé fogja majd állítani a magyar bíróságokat pl. a franchisevevő
kiegyenlítés megfizetésére indított kereseti kérelmének elbírálása. Ez a fajta
bizonytalanság és kiszámíthatatlanság előnyös lesz viszont az olyan nagy nyugati
láncoknak, akik franchise-adóként és márkakereskedőként jelennek meg a magyar piacon és az otthon bevett, számukra egyoldalúan előnyös szerződési klauzulákat alkalmazzák magyar franchise-vevőikkel és viszonteladóikkal szemben. Míg a régi EU-tagországokban ezekre a kikötésekre a bíróságok az üzletszerzői jog analóg alkalmazásával csattanós válaszokat adnak, addig – megfelelő törvényi szabályozás hiányában – a magyar franchise-vevőnek ilyenfajta bírósági védelemre a minimálisnál is kevesebb reális esélye lesz. Ezen szerződések esetében ugyanis a felek szerződésalakító szabadságának határaira nézve nem áll majd semmiféle olyan Ptk.-ban szabályozott szerződéstípus rendelkezésre, amelynek szabályozási vezérelvei a bíróságoknak támpontként szolgálhatnának az egyes szerződési kikötések megítéléséhez. Nem szükséges tovább taglalnunk, hogy magyar értékesítési és franchise vállalkozások érdekeinek bírósági érvényesítése ezek után milyen reménytelen perspektívával kecsegtet.
JEGYZETEK
1 Vékás Lajos (szerk.): Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez; Complex Kiadó, Budapest, 2008, 1281. o.
2 Wellmann György: A Ptk. szakértői javaslatáról (Egy magántervezet kritikai méltatása), Gazdaság és Jog, 2008. évi 5. sz. 3-8.
3 T/5949. törvényjavaslat a Polgári Törvénykönyvről. 2008 májusában hozzáférhető volt az Interneten: http://www.irm.gov.hu/download/ptk_ normaegyben080606vegso.pdf/ptk_normaegyben080606vegso.pdf, és http://www.parlament.hu/irom38/05949/05949.pdf alatt.
4 Vékás Lajos: Parerga: Dolgozatok az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez; HVG-ORAC, Budapest, 2008, 327. o.; Kisfaludi András szellemes és képletes hasonlattal az eredetileg eltervezett új Ptk.-t “egy áramvonalas, kívül-belül jól felszerelt, kényelmes, modern, nagy teljesítményű motorral rendelkező járműhöz” hasonlítja, “amellyel a nemzetközi forgalomban is büszkén vehetünk részt”, ehhez képest a Parlament elé beterjesztett Tervezet” a várt szupervonat helyett egy – hazai viszonylatban egyébként nem szokatlan -szerelvény…. kicsit szakadt, kicsit piszkos, rossz szagú, tele van graffitizva, s láttára korántsem sebességi rekordok jutnak eszünkbe” (Korreferátum a IX. Magyar Jogászgyűlés “”Hagyomány és Újítás az új Polgári Törvénykönyv Tervezetében” című szekció témájához); Vékás Lajos: Hová lettél, hová levél, oh telekkönyv(i elbirtoklás)???!, Magyar Jog 2007. évi 10. sz. 590-593. o.; Sárközy Tamás szerint “a jelenlegi Ptk. elavultsága a szerződések szabályozásában nyilvánult meg, elsősorban a kötelmi különös részben” (uő. A szocializmus, a rendszerváltás és az újkapitalizmus gazdasági civiljoga Magyarországon 1945-2005, Budapest, 2007, 288. o.), a szerző egyben keveselli az új Ptk.-ban a gazdasági (kereskedelmi) ügyleteket (uo. 289-290. o.).
5 Gadó Gábor: Eltérő és egyező álláspontok az új Ptk. előkészítése során, Magyar Jog 2008. évi 6. sz. 385-398. o.;
6 Wellmann György előadása a Magyar Tudományos Akadémián a Szakértői Javaslat (1. lj.) 2008. március 31-én megtartott könyvbemutatóján.
7 Pajor-Bytomski Magdalena: Törvénytervezet az ügynöki szerződés és az üzletszerzői szerződés szabályaihoz: Javaslat a Ptk. szabályozására és indokolására, Budapest 2006, A Szladits Szeminárium kiadványai 3. kötet, 181. o. Budapest 2006, ELTE ÁJK, Polgári Jogi Tanszék (továbbiakban: Törvénytervezet).
8 Pajor-Bytomski Magdalena: A harmonizált kereskedelmi ügynöki jog a felsőbb bírói gyakorlatban: az ingatlanközvetítői szerződés minősítése és ászf-kikötéseinek kontrollja, Magyar Jog, 2006. évi 8. sz. 483-496. o.
9 Darázs Lénárd: Az önálló kereskedelmi ügynöki jogviszony kartelljogi megítélése, Magyar Jog 2008. évi 1. sz. 15-22. (15-16.) o.
10 Ld. Szakértői Javaslat (1. lj.) 961-984. oldalait.
11 Ld. a Kerügyntv. Hivatalos Indokolása 1. §-hoz fűzött Részletes Indokolásának 1. bekezdését.
12 Horváth Gyula (ügyvéd, Dr. Hidasi és Társai Ügyvédi Iroda): Nem sem-mizhető ki az ügynök: Jogi tanács, in: Világgazdaság 2007. III. 27-i száma, olvasható az Interneten 2008. szeptember 10-én http://www.vi-laggazdasag.hu/index.php?apps=ci]kk&ci]kk=164735 alatt.
13 Ld. a Kerügyntv. 1. § (7) bekezdését, mely kimondja: “Az e törvényben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezései irányadóak.”
14 Ld. az 1993. február 2-án elfogadott Bundesgesetz über die Rechtsverhältnisse der selbständigen Handelsvertreter nevű (BGBl. 88/1993) és az 1996. július 1-jén elfogadott Bundesgesetz über die Rechtsverhältnisse der Makler und über Änderungen des Konsumentenschutzgesetzes nevű (BGBl. 262/1996), két különböző törvényt.
15 Oberster Gerichtshof 2002. július 7-én hozott, 4 Ob 164/02f ügyszámú döntése, mellyel a bíróság a biztosítási ügynököt az áruüzletszerzővel “egyenjogúsította” és az utóbbinak is kiegyenlítési jogot adott. A döntés rövid összefoglalását ld. in: Recht der Wirtschaft, 2003. évi 5. sz., 265. o.
16 Ld. a Handelsvertretergesetz (14. lj.) 2006. június 26-i novelláját (BGBl. 103/2006). A novella hivatalos indokolása olvasható az interneten 2008. szept. 29-én http://www.parlament.gv.at/PG/DE/XXII/I/I_01427/fname_ 061567.pdf alatt.
17 16. lj. Ld. a az osztrák üzletszerzői törvénybe (Handelsvertretergesetz) 2006-ban újonnan beiktatott 26a-26d. §-okat.
18 Törvénytervezet (7. lj.), 27-31. oldalai.
19 Így a korábbi magyar jogirodalomban elfogadott álláspont is, vö. Brachfeld Dezső: A kereskedelmi ügynök joga. Budapest, 1. kiadás 1938.; 68. o.
20 Részletesen ld. Törvénytervezet (7. lj.), 35. o., 43-46. o., 48. o., 50-51. o., 62-65. o.
21 2/2005. PJE szám alatti határozat (2005. június 20.), BH 2005. évi 9. szám, 648. o.
22 BH 2005, 217. sz. (Legf. Bír. Pfv. VIII. 20.624/2003. sz.); BDT 2003, 85. sz. (Csongrád Megyei Bíróság 1. Gf. 40240/2002/5.), részletes elemzésüket ld. Pajor-Bytomski (8. lj-ben i. m.).
23 A bíróságok gyakorlati dilemmájához ld. a BH 2006, 19. sz. (Legf. Bír. Gfv. IX. 30.220/2004. sz.) döntést.
24 A szakma egy képviselőjének állásfoglalása szerint “a tevékenységet gyakorlók legális működését ma nemcsak teljesen korszerűtlen, következetlen jogszabályok rendezik, de még ezen alacsony feltételek meglétét sem ellenőrzi senki”. Hampel Tamás: Az alkuszi szolgáltatás szerepe a magyar ingatlanközvetítésben (1999. okt. 14.), olvasható az Interneten 2005. ápr. 19-én: www.ingatlanhirek.hu/szakcikk cím alatt.
25 Legf. Bír. Gfv. X. 32. 209/1995., BH 1997/241.
26 A biztosítókról és biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény (MK 2003. évi 84. sz., 6712. és sk. o. (utoljára módosította a 2004. évi LXXXIV. törvény).
27 Gyenis Ágnes: Hitelközvetítő álügynökök: Zsebrepacsi (htvg 2006. február 25-i sz. 91-92. o.); Gyenis Ágnes: Az ügynök hálája: Szakad a Brokernet (hvg 2006. december 7-i sz.); Papp Emília: Biztosítós ügynök üzelmei: Kész árverés (hvg 2007. december 15-i sz. 118-119. o.); Papp Emília: Érdemes odafigyelni: Biztosításközvetítői trükkök (hvg 2007. május 27-i sz.).
28 2007/64/EK irányelv a belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról (HL L 319., 2007. 12. 5., 1-36. o.); 2008/48/EK irányelv a fogyasztói hitelmegállapodásokról (HL L 133., 2008. 5. 22., 66-92. o.).
29 Szepesi (György: A lakosság banki eladósodásának néhány pénzügyi és banki összefüggése, in: Fejlesztés és Finanszírozás, 2008. évi 1. sz.
30 Szepesi uo. (29. lj.).
31 Kovács Zsolt: Az önálló kereskedelmi ügynöki szerződésről szóló törvény alkalmazásának problémái, in: Benisné Győrffy Ilona (szerk), Tizenhetedik Jogász Vándorgyűlés, Hajdúszoboszló, 2001. október 18-19. Budapest, 2001., 39-44. (42., 44. o.).
32 Ld. a Szakértői Javaslat (1. lj.), 980-982. oldalait.
33 Ld. a német HGB (Kereskedelmi Törvénykönyv) 89b. § (5) bekezdését, amely a biztosítási ügynöknek módosított kiegyenlítési jogot ad. Az észt Kötelmi Törvény kiegyenlítési jogot adó 688. §-a a biztosítási ügynökre változtatások nélkül alkalmazandó. Ausztria is ezt a megoldást követi 2006. óta, ld. az osztrák üzletszerzői törvény (14. lj.) 2006. június 26-i novelláját (BGBl. 103/2006).
34 Ld. 20. lj.
35 Takáts Péter (a MABIASZ – korábbi – főtitkára): A Ptk.-Tervezet és a biztosítási alkusz, olvasható az Interneten 2008. szept. 18-án: http://www.aidahungary.hu/anyag/feltoltott/PtkTervezet_bizt_alkusz_10000096.pdf alatt.
36 Gyenis Ágnes: Az ügynök hálája: Szakad a Brokernet (hvg 2006. december 7-i sz.).
37 Olvasható az Interneten 2008. szept. 19-én: http://www.horstloy.de/ 1179.pdf?MP = &tx_ttnews%5Btt_news%5D = 74&no_cache = 1 alatt
38 35. lj.
39 Ld. az osztrák üzletszerzői törvény (Handelsvertretergesetz, 14. lj.) 28. § (1) bekezdését.
40 Ld. http://www.aidahungary.hu/index.cgi?r=92493146&v=7954150385 &l=&mf=&p=_biztositasi_szemle_jogi_anyagai_06 alatt.
41 Pl. a OLG München (Müncheni Táblabíróság) 2002. június 26-án kelt 7 U 5730/01 sz. ítélete vagy a LG Hanau (Hanau-i Tartományi Bíróság) 2002. május 28-án kelt 6 0 106/2001 sz. ítélete. A jogirodalom is osztja ezt az álláspontot, ld. Martinek/Semler/Habermeier, Handbuch des Vertriebsrechts, 2. kiadás 2003, § 23-hoz fűz. 60. és azt köv. szlsz.; Graf von Westphalen in: Röhricht, Volker/ Westphalen, Friedrich Graf von (szerk).: HGB Kommentar, Köln, 2. kiadás 2001, zum Franchise-Vertrag, 2198. o. 9. szlj.