A cikk letölthető PDF formátumban is.

1999. április 1-jétől három éves program indult “Hungarian-British Joint Academic and Research Programme” címmel. A project célja, hogy – a magyar Ptk. egyes részei, valamint az angol jog paralel területei, így a szerződési jog alapelvei, a kártérítési jog, a magán-tulajdonjog és a kereskedelmi jog vizsgálatával – áttekintse azokat az alapvető jogpolitikai célokat, amelyek megvalósítására egy modern jogrendszernek a kötelmi jog, a tulajdonjog és a kereskedelmi jog egyes területein törekednie kell s ennek eredményeként ajánlásokat fogalmazzon meg a magyar polgári törvénykönyv kodifikációja számára. A program érinti az angol kodifikáció egyes kérdéseit is, amelynek alapvető célja – eltérően a magyartól – döntő mértékben az, hogy megismertesse a nem-jogászokkal a jogszabályokat és kézikönyveket adjanak ki részükre.

A program második, a szerződési jog szabályozásának kérdéseiről tartott eszmecseréjének színhelye volt 2000. március 25-én az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának dékáni tanácsterme. A tanácskozáson angol részről részt vett Professor Hugh Beale (University of Warwick, a kodifikációs előmunkálatokat végző Law Commission tagja), Professor Andrew Burrows (University of Oxford), Professor Dan Prentice (Pembroke College, Oxford) és Professor Geoffrey Woodroffe (Brunel University). Az eszmecsere témaköreit is meghatározó vitaindító referátumokat Dr. Harmathy Attila egyetemi tanár (A szerződési jog alapkérdéseiről), Dr. Vékás Lajos egyetemi tanár (Fogyasztóvédelem a szerződési jogban), Dr. Burián László egyetemi tanár (AZ UNIDROIT Nemzetközi Kereskedelmi Szerződési Alapelvek lehetséges hatásai a magyar polgári jogi szabályozásra) és Dr. Kisfaludi András egyetemi docens (A kereskedelmi ügyletek polgári jogi szabályozásának kérdése) tartották. Az alábbiakban e tanácskozás eredményeit kíséreljük meg összefoglalni.

A szerződési jog alapkérdéseinek középpontja a szerződés fogalma, azaz annak meghatározása, hogy mikor ruházzuk fel az ígéretet kötelező erővel. Ehhez szorosan kapcsolódik a szerződési szabadság kérdése is. A szerződésfogalom meghatározásához képest kell felépítenünk a szabályozás modelljét.

A szerződésfogalmat alapvetően az határozza meg, hogy a szabad piac és a jóléti állam egymással ellentétes koncepciói közül melyiket választjuk vagy ha kombináljuk őket, akkor ezt milyen módon és milyen mértékben tesszük. A magyar Ptk. kodifikációja során valószínűleg a szabad piac és a jóléti állam kombinált modelljét kellene követnünk és erre alapított szerződésfogalomból kell kiindulnunk.

Figyelembe kell vennünk, hogy az olyan viszonyok mellett, amelyekre nem piaci szemléletet alkalmazunk (családi kapcsolatok és bizonyos partnerek viszonyai, például érdekképviselet), vannak olyanok is, amelyek teljes egészében piaccal nem modellezhetők, legalábbis különleges piacként kell kezelnünk őket. Ez utóbbiak körébe tartoznak a közellátások, a közüzemi szolgáltatások, a közigazgatási szervek jogviszonyai, a szociális ellátások, közoktatás, jogi személyek alapítása és a munkaviszony. A munkaviszony lényeges sajátossága – mely egyúttal különleges szabályozás szükségességét is jelenti -, hogy nem egyenlő pozícióban lévő felek kapcsolatát jelenti. A munkaviszony szabályozása során nem szabad figyelmen kívül hagyni a kollektív szerződés szerepét sem, amelynek eredendő funkciója a munkaviszony feltételeinek standardizálása. A kodifikációnak ugyanakkor az önkéntes megállapodások szabályozására kell korlátozódnia s nem kell olyan speciális területek intézményeivel foglalkoznia, mint például a felsőoktatás.

Alapkérdés az is, hogy mikortól beszélhetünk szerződésről s a szerződéskötést megelőzően terhelheti-e a feleket valamilyen kötelezettség. Így például felvetődik egy olyan megoldás szükségessége és lehetősége, hogy ha a pályázat kiírója megsérti a feltételeket, a szerződésszegésre vonatkozó szabályok szerint feleljen.

A kódex felépítésének egyik alapvető kérdése az általános és a különös rész arányának meghatározása. Célszerűnek tűnik egy átfogó általános rész s egy olyan különös rész alkotása, mely valóban csak az egyes szerződéstípusokra vonatkozó, valóban speciális szabályokat tartalmazza.

Az UNIDROIT által kidolgozott Nemzetközi Kereskedelmi Szerződési Alapelvek bizonyos kérdésekben szolgálhatnak kodifikációs modellként, hiszen széles bázison nyugodva olyan szabályokat és elveket fogalmaznak meg, amelyek a nemzetközi kereskedelemben általánosan elfogadottak. Így mintaként lehetne figyelembe venni a körülmények alapvető megváltozására vonatkozó szabályokat és a kereskedelmi kapcsolatokban a szerződés alakisága kapcsán a formátlanság elvét.

A kodifkáció szerepe hatékony magánjog biztosítása. A kodifikáció során választ kell adnunk arra a kérdésre, hogy milyen jogot használjunk a kereskedelmi viszonyok szabályozására, azaz szükséges-e önálló kereskedelmi törvényt alkotni vagy sem.

Önálló kereskedelmi kódex alkotásának lehetősége Angliában is felmerült, itt azonban magánjogi kódex hiányában a kodifikáció kérdése általánosabb szinten vetődik fel. A kereskedelmi kódex, ha lenne, szerződéscentrikus volna, nem foglalná magában például a társasági jogot. A Sale of Goods Act tulajdonképpen kódex jellegű jogszabályként működik s gondot jelent, hogy ugyanazokat a szabályokat kell alkalmazni egy bútordarab és egy repülőjegy vásárlása során. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a Sale of Goods Act.-nek a magánszemélyek ügyleteit is le kell fednie.

A kodifikációhoz tisztázni kell azt a kérdést is, hogy valójában mennyiben különbözik a kódex a törvénytől. A kontinentális jogrendszerekben a kódex és a törvény közötti különbséget elsősorban az adja, hogy a kódex – bár törvényként kerül megalkotásra – szisztematikusan szabályozza az adott jogterületet, például a kereskedelmi ügyleteket. Valóban lényeges szempont a jog átláthatóbbá tétele, azonban a jogszabálygyűjtemények, amelyek ebből a célból készülnek – és hatékony eszközt jelenthetnek például a fogyasztóvédelem számára -, akkor sem kódexek, ha annak hívják őket. A common law számára komoly problémát jelenthet a common law és a kódex viszonyának meghatározása: mire terjed ki a kódex s mire alkalmazandó a common law? Járhatóbbnak tűnik ezért az angol kodifikáció számára egy “restatement” rendszerű forma alkalmazása, azonban ez nem lehet puszta kompiláció.

Ami a hazai jogalkotást illeti, az egyik lehetőség olyan szerződési jog, amely egységes és mind a kereskedelmi mind a nem kereskedelmi kapcsolatokban alkalmazandó. Másik lehetőség egy elkülönült, részletes szabályozás a kereskedelmi viszonyokra. Annak eldöntése során, hogy szükséges-e önálló kereskedelmi jog illetőleg kereskedelmi törvény alkotása, a következő kérdéseket kell megválaszolnunk. Mit értünk kereskedelmi jog alatt s a kereskedelmi jog maga kodifikálható-e önállóan? A történelmi háttér lehet-e döntő szempont? A jelenlegi magyar gazdasági és társadalmi viszonyok szükségessé teszik-e kereskedelmi törvény alkotását? Mik lehetnének egy önálló kereskedelmi kódex előnyei? Hogyan elégíthetők ki a kereskedelmi élet különös igényei kereskedelmi törvény nélkül?

Az önálló kereskedelmi jog nem feltétlenül függvénye kereskedelmi kódex létezésének és a kereskedelmi törvény alkotása sem az egyetlen módja a kereskedelmi kapcsolatok szabályozásának. Önmagában a kereskedelmi élet részéről jelentkező igény a speciális szabályozásra nem alapozza meg kereskedelmi törvény alkotásának szükségességét. Kereskedelmi törvényt akkor kell alkotnunk, ha az ez irányú jogalkotás tárgyának specialitása, e különös szabályok egységessége valamint az egyöntetű szabályozási módszer ezt indokolttá teszik. Elsősorban azt kell tehát vizsgálnunk, hogy a kereskedelmi kapcsolatok különös szabályozást igényelnek-e s ha igen, ennek legjobb módja-e kereskedelmi törvény alkotása.

Egy jogrendszer fejlődését a történelem is befolyásolja és Magyarországon gyakran a tradícióra is hivatkoznak azok, akik szükségesnek tartják önálló kereskedelmi törvény alkotását. Ez önmagában is elegendő érv lehetne, de csak akkor, ha Magyarországon folyamatosan létezett volna kereskedelmi törvény és most egy kereskedelmi törvény alkotása ezen állapot fenntartását célozná. A II. Világháború utáni jogfejlődésre tekintettel azonban ez csak másodlagos érv marad, nem szabad ugyanis figyelmen kívül hagynunk a jelen és a múlt század második felének gazdasági és társadalmi élete közötti különbségeket. Önmagában a jogtörténet, a tradíció nem lehet döntő annak megválaszolása során, hogy szükség van-e önálló kereskedelmi törvényre vagy sem.

Megalapozzák-e önálló kereskedelmi törvény létezésének szükségességét a jelenlegi gazdasági és társadalmi körülmények? Ha abból indulunk ki, hogy maga a kereskedelmi jog olyan jogi közegben alakult ki, amely a kereskedelmi kapcsolatok számára nem volt kedvező és éppen ezért volt szükség elkülönült szabályozásra, a válaszunk egyértelműen nemleges. A magánjog kommercializálódása miatt a magánjog mind a kereskedelmi kapcsolatokra mind a magánszemélyek ügyleteire adekvát szabályozást képes biztosítani. A mai gazdasági és társadalmi környezetben a magánszemély és az üzletember státusza olyan közel áll egymáshoz, hogy valójában nem okoz problémát ha ezeknek a státuszoknak a jogi szabályozása alapvetően azonos. A kereskedelmi élet szereplőinek valójában nincsenek olyan különleges érdekei, amelyek ne volnának kezelhetők egy magánjogi kódex keretében. Az a megfontolás, hogy egy kereskedelmi kódex hamarabb megalkotható lenne, mint a polgári törvénykönyv és így a kereskedelmi élet szereplőinek nem kellene kivárnia a teljes kodifikációt, meglehetősen technikai jellegű s nem lehet elegendő érv kereskedelmi törvénykönyv alkotása mellett.

Az egységes, kereskedelmi törvénykönyvet mellőző, magánjogi kódexen alapuló szabályozás természetesen nem jelenti azt, hogy az egyes helyzeteket egyformán kell kezelni. Kétségtelenül szükséges különös szabályok alkotása olyan helyzetekre, amelyekben a kereskedelmi élet sajátos követelményeket támaszt. Ezek a szabályok azonban problémamentesen inkorporálhatók a magánjogi kódexbe. A polgári jogi kodifikáció lehetővé teszi speciális szabályok alkotását kereskedelmi szerződésekre, de a történelmi háttér és a jelenlegi jogi, gazdasági és társadalmi környezet nem indokolja önálló kereskedelmi törvény alkotását. Az más kérdés, hogy ha a magánjogi kódex szabályait a már említett folyamatok miatt a kereskedelmi kapcsolatokra modellezzük, a fogyasztói szerződések igényelnek külön szabályozást.

Az Európai Unió fogyasztóvédelmi jogának fejlődése egyértelmű tendenciának tűnik. Igaz, hogy az Unió fogyasztóvédelmi irányelvei egy kirakós játék össze nem illesztett darabjaira emlékeztetnek, mégis kirajzolódik három olyan csomópont, amelyekre ezen irányelvek szabályai koncentrálnak: a szerződés megkötése, a fogyasztó tájékoztatása és a szerződés megszűnése.

A jelenlegi helyzetben úgy tűnik, hogy a magyar polgári törvénykönyv szerződési jogi rendelkezéseinek mind az általános, mind a különös részben kell fogyasztóvédelmi szabályokat tartalmazniuk. Az általános rész tartalmazhatná a fogyasztói szerződések fő szabályait. A jogalkotás szempontjából nagyon lényeges kérdés a fogyasztó fogalmának és annak a meghatározása, hogy az állam milyen mértékben avatkozzon be a szerződéses viszonyokba. Nem lenne szerencsés, ha a jogalkotás az egyensúlyt túlbillentené a fogyasztók túlzott védelmével. A fogyasztóvédelem egyik célja a szabályok átláthatóvá tétele. Ennek elérésére akkor is kell törekednünk, ha az ezzel kapcsolatos szkepszis megalapozott.

Hozzászólások

hozzászólás