A cikk letölthető PDF formátumban is.

Az ülés napirendjén dr. Kozma György “Az egyesületek jogi szabályozása de lege ferenda” című tanulmányának, illetve dr. Wellmann György “A Ptk. “Személyek” része és a Gt. kapcsolódási pontjairól” szóló munkaanyagának vitája szerepelt.

A tanulmányok tárgyalását megelőzően dr. Petrik Ferenc a munkabizottság vezetője adott tájékoztatást a kodifikáció jelenlegi helyzetéről, kiemelve a Kodifikációs Főbizottság azon döntését, hogy az új Ptk. relatív önállósággal rendelkező könyvekből épül majd fel. A “Személyek” részben a jogi személyek általános szabályai kapnak helyet, így az egyes jogi személyekről szóló rész csak a különös előírásokat tartalmazza. Azt a véleményét fejtette ki, hogy amennyiben a társasági jog is a Ptk. külön könyveként nyer szabályozást, úgy az egyesületi szabályozásnak – mint az emberi társulások arche típusának – is külön könyvet kell szentelni.

Dr. Kozma György az egyesületekről írt tanulmányát azzal bocsátotta vitára, hogy annak megírásakor még lényeges koncepcionális kérdések vártak eldöntésre, amelyek nem tették lehetővé, hogy szövegszerű javaslatot tegyen. Hangsúlyozta, hogy az egyesületi szabályok Ptk-beli kodifikációja feltételezi az egyesülési jogról szóló törvény alapvető átdolgozását.

A tanulmány a Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányának 11. cikkét idézve megállapítja, hogy az egyesülés szabadságjoga az állampolgárok számára állami beavatkozás nélkül biztosítja annak lehetőségét, hogy különböző célok elérése érdekében szervezeteket hozzanak létre, illetve már létrejött önkéntes csoportokhoz csatlakozzanak. Az egyesülési jog történetét vizsgálva kiemelte, hogy hosszú és bonyolult történelmi folyamat eredményeként a római jog már tartalmazta azokat az elemeket, amelyek a modern jogrendszerekben az egyesület szabályozását jellemzik. Így célja nem ellenkezhetett a fennálló törvényekkel, ügyintéző és képviselő szervekkel rendelkezett, alapszabályban meghatározott szabályok szerint működött, vagyona függetlenült a tagok vagyonától. Rámutatott arra, hogy míg az egyesülési alapjog a XVIII. század végén és a XIX. század elején az egyén, a polgár számára fenntartott jog volt, napjainkban a jogrendszerek többségében – így a magyar jogban is – a jogi személyek is élvezhetik az egyesülési szabadságot. Az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény (a továbbiakban: Etv.) alapvető szabályozási problémájának azt látja, hogy az Etv. gyűjtőkategóriaként a társadalmi szervezetet jelölte meg, míg a polgári jog az egyesületet tekinti hagyományosan magánjogi jogalanynak. A társadalmi szervezet és az egyesület mesterséges szétválasztásának szabályozási ellentmondásait a mai napig nem sikerült eredményesen feloldani. Álláspontja szerint az összefoglaló elnevezéssel társadalmi szervezetként szabályozott szervezetek döntő súlyban egyesületként jönnek létre és működnek, így társadalmi szervezetként való megnevezésük szakmai érvekkel nem támasztható alá. Kétségkívül léteznek olyan állampolgári szervezetek, amelyek nem vonhatók ebbe a körbe, eltérő sajátosságaik és céljaik miatt, azonban ezeket a reájuk jellemző elnevezéssel és működési szabályokkal kell a jogrendszerbe beépíteni (pl. pártok, szakszervezetek). Ezek az eltérő jellegzetességek azonban nem a magánjogi szférában a polgári jogi kapcsolatokban jelentkeznek, hanem közjogi, alkotmányossági közegbe ágyazva. A közjogi szabályok pedig a jogi személyek különös típusait szabályozó külön jogszabályokban nevesítve indokolt elhelyezni. Az egyesületek létrejöttének szabályait, illetve az ahhoz kapcsolódó bírói gyakorlatot áttekintve felvetette, hogy nem indokolt az egyesület jogi személyiséget elnyerő szervezeti egységét kivonni a bírósági nyilvántartásba vételi kötelezettség alól. Ezeknek az önálló szervezeteknek is bírósági nyilvántartásba vételhez kellene kötni a jogi személyiség elnyerését. A tanulmány az egyesület törvényes céljára vonatkozó bírói gyakorlat összegzését követően megállapítja, hogy az egyesületnek, mint a jogi személyek egyik fajtájának nincs olyan speciális jellegzetessége, amely céljának Ptk.-beli külön szabályozását igényelné. Az egyesületet szabályozó külön jogszabályban azokat a törvényes korlátokat kell meghatározni, amelyek egyben az egyesülési jog gyakorlásának alkotmányos kereteit is kijelöli. Ezek azonban nem polgári jogi szabályok, hanem alkotmányossági közjogi kérdések, így Ptk.-beli szabályozást nem igényelnek. Az egyesület alapszabálya tartalmi elemei vonatkozásában megállapította, hogy azok mindegyikéhez olyan jogértelmezéseket munkált ld a bírói gyakorlat, amelynek ismerete nélkül a nyilvántartásba vétel, a jogi személyiség elnyerése akadályokba ütközhet. Részletesen elemezte a névkizárólagosság, a névvalódiság és névszabatosság elvét, az egyesület szervezetére, illetve vagyonára vonatkozó alapvető bírói döntéseket, majd összegezve megállapította, hogy e körben az egyesületekre vonatkozó speciális – a jogi személyekre vonatkozó általános szabályoktól eltérő – szabály felállítása szükségtelen.

Az egyesület megszűnésével kapcsolatban az alábbi jogalkalmazási kérdéseket fogalmazta meg:

- nem egyértelmű, hogy az egyesület önkéntes megszűnése a legfelsőbb szerv határozatával, vagy a bíróság nyilvántartásból való törlésével történik-e;

- végbe mehet-e az egyesület megszűnése jogutódlás mellett;

- az egyesület megszűnése esetén milyen felszámolási eljárást kell lefolytatni;

- hogyan szűnhet meg az egyesület akkor, ha az egyesület tagjai érdektelenség vagy más ok miatt beszüntetik az egyesület működtetését anélkül, hogy a legfelsőbb szerv az egyesület feloszlásáról határozna.

A tanulmányban kifejtett álláspont szerint a bírói gyakorlat önkéntes megszűnés esetében a megszűnést a legfelsőbb szerv határozatához köti és azt a nyilvántartásban csak regisztrálja. A jogutódlás mellett történő megszűnés eseteit a bírói gyakorlat a más egyesülettel történő egyesülés, átalakulás, szétválás formájában elfogadja. A felszámolást nem a Cstv. szabályai szerint kell lefolytatni, ezért a nyilvántartást vezető bíróságnak ebben az eljárásban a felszámolás befejezését nem kell bevárni, a vagyoni kérdések rendezése nem tartozik e bíróság hatáskörébe. A hatályos magyar szabályozás szerint, ha az egyesület nem működik, a képviselő bejelentése alapján a nyilvántartásból törölni nem lehet. Az egyesület megszűnésének megállapítása iránt az ügyésznek kell pert indítania. Összességében a tanulmány azt az álláspontot foglalja el, hogy az egyesület megszűnésének Ptk.-beli szabályai részben hiányosak, részben feleslegesek, mert az Ltv. egyes szabályait ismétlik meg. Ez a szabályozás a gyakorlatban vagyoni visszaélésekre nyújt lehetőséget és bizonytalanságot kelt a gazdasági folyamatokban is.

Miután a Munkabizottság a tanulmányt megvitatta, annak alapján az alábbi állásfoglalásokat fogadta el:

1. A Ptk. jogi személyekre vonatkozó szabályaiban minden jogi személyre kiterjedő hatállyal meg kell állapítani a megalakulásra, képviseletre, jogképességre, megszűnésre stb. vonatkozó általános rendelkezéseket oly módon, hogy lehetővé kell tenni a jogi személyek egyes fajtáira vonatkozó eltérő szabályok külön jogszabályban történő szabályozását. A jelenlegi szabályozásban fellelhető indokolatlan eltéréseket meg kell szüntetni és meghatározott rendező elvek szerint – ahol lehetséges és jogdogmatikailag alátámasztható – minden jogi személyre érvényes, azonos szabályokat kell megalkotni. Az egyesület vonatkozásában ennek megfelelően vizsgálni kell, hogy a nyilvántartásba vétel, képviselet, megszűnés stb. tekintetében mennyiben indokolt az eltérő szabályok fenntartása. Megítélésünk szerint ezek a kérdések az új Ptk.-ban minden jogi személy esetében azonos módon szabályozhatók.

2. A Ptk.-ban nem indokolt az egyes jogi személyek nevesített felsorolása és rájuk külön szabályok megalkotása; az általános rendelkezések kibővítése mellett a jogi személyek egyes fajtáira a speciális rendelkezéseket külön jogszabályokban kell megalkotni.

3. A gyűjtőkategóriaként megalkotott társadalmi szervezet fenntartását nem tartjuk szükségesnek. Az egyesülési jog gyakorlásának általános szervezeti formájaként hagyományosan kialakult egyesületet javasoljuk szabályozni azzal, hogy a személyegyesülések speciális fajtáira (pl. párt, szakszervezet) külön törvényeket kell alkotni.

4. Az egyesületnek, mint a jogi személyek egyik fajtájának megítélésünk szerint nincs olyan speciális sajátossága, amely a Ptk. jogi személyekre vonatkozó általános szabályai közé – az egyesületre vonatkozó – külön rendelkezés felvételét tenné szükségessé. Az egyesületre vonatkozóan az új Ptk. rendelkezéseivel összehangolt külön törvény megalkotása indokolt, amelyben a bírói gyakorlat alapján feltárt hiányosságok is kiküszöbölhetők.

5. Meg kell vizsgálni, hogy a gazdasági visszaélések megelőzése érdekében mennyiben terjeszthetők ki a felszámolási eljárás szabályai az egyesület megszüntetésének olyan eseteire, amikor fizetésképtelenség miatt az egyesület tevékenységét mint jogi személy nem tudja tovább folytatni. Egyéb megszűnési módokban szükséges a végelszámolás szabályainak az alkalmazását is előírni azzal, hogy az egyesület megszüntetését eredményező jogi aktust külön törvényben egyértelműen meg kell határozni.

6. Ha a jogi személyiség elnyerésének törvényes feltételeit sem a bíróság, sem más állami szerv nem vizsgálja, kétségessé válhat, hogy az egyesület szervezeti egysége megfelel-e azoknak a kritériumoknak, amelyeket a törvény a jogi személyiség elnyeréséhez támaszt. Ezért nem indokolt az egyesület jogi személyiséget elnyerő szervezeti egységét kivonni a bírósági nyilvántartásba vételi kötelezettség alól, ezen önálló szervezetek jogi személyisége elnyeréséhez bírósági nyilvántartásba vételi kötelezettséget kell előírni. A gazdasági forgalom biztonságának érdekében indokolt lehet az “anyaegyesület” kezesi felelősségének előírása.

Dr. Wellmann György hangsúlyozta, hogy nem tanulmányt, hanem munkaanyagot készített, amelynek célja nem a Ptk. és a Gt. összefüggéseit tematikusan feldolgozó dolgozat készítése volt, hanem csupán problémafelvetés.

A munkaanyag utal arra, hogy a Ptk. és a Gt. ütközési pontjainak egy része nem tartozik a “Személyek” Munkabizottság

kompetenciájába, hanem főként a kötelmi jogot érintik (pl. érvénytelenség, elővásárlási jog), amelyet a munkaanyag nem érinthet. A személyek témakörhöz kapcsolódik azonban a Ptk. egységesítésre szoruló szóhasználata a jogalanyok megnevezését illetően (ember, magánszemély, természetes személy). Lényeges hiányossága a jelenlegi Ptk.-nak, hogy nem tartalmazza a jogi személyiség nélküli szervezeti jogalanyokat, amely szigorú jogértelmezéssel azt eredményezhetné, hogy például a személyhez fűződő jogok védelme rájuk nem terjedne ki. Ilyen szervezetek a közkereseti társaság és a betéti társaság, a társasház, illetve a bírói gyakorlat szerint az 1996. évi LV. törvény alapján bizonyos jogokat élvező földtulajdonosi közösségek. A szerző javaslata szerint az ember és a jogi személyek mellett a jogalanyok harmadik csoportjaként nevesíteni kellene a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeti jogalanyok kategóriáját. Álláspontja szerint a jogi személyekre vonatkozó általános szabályok előtt meg kellene kísérelni definiálni a jogi személy fogalmát, amely jogi személy főbb ismérveit magában foglaló összefoglaló fogalommeghatározással történhet. A jogi személyekre vonatkozó általános szabályokat a létesítés, képviselet, megszűnés stb. szabályaival bővíteni kell, míg az egyes jogi személyfajták definíció szintű vagy részletesebb szabályozását el lehetne hagyni, hiszen a jogi személyfajták katalógusa amúgy sem lehet teljes, és gyakran változik. Akár a jogszabályszöveg szintjén is megjeleníthető kérdésként veti fel, hogy vállalhat-e a jogi személy tagja korlátlan felelősséget a jogi személy tartozásaiért, vagy ilyen tagi felelősségvállalás csak jogszabályi rendelkezésen alapulhat. Utal a Legfelsőbb Bíróság eseti döntésére, amely úgy foglalt állást ebben a kérdésben, hogy a jogi személy tagjainak a jogi személyért való általános felelőssége csak jogszabályon alapulhat. A tagoknak csak arra van módjuk, hogy egyes ügyleteknél eseti jelleggel vállaljanak valamilyen formában (pl. kezesség) helytállást a jogi személy kötelezettségeiért. Megemlítette, hogy a jogi személy abszolút jogképessége mellett jelenleg vitás lehet, hogy a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeti jogalanyok (pl. egy Kkt., Bt.) jogalanyisága is abszolút-e, tehát esetükben érvényesül-e az ultra vires tilalom. Az előtársaság jogalanyiságával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az önálló jogképességgel nem rendelkezik, hanem a cégbejegyzésnél gazdasági társaság jogképessége terjed ki az előtársasági időszakra is.

A tanulmányíró álláspontja szerint a Gt. és a Ptk. személyek része közötti legfontosabb érintkezési pont a képviselet kérdése. E témakörön belül több szabályozást igénylő kérdés is felvethető. Az egyik ilyen, hogy a képviseletnek milyen fajtái vannak, és azok között melyek az elhatároló ismérvek. Törvényes képviselő-e a jogi személy képviselője? A Gt. IV. fejezetének címének a gazdasági társaság törvényes képviselete kifejezést használja, tehát a vezető tisztségviselőket törvényes képviselőknek tekinti, ugyanakkor a Ptk. törvényes képviselő alatt csak a nem cselekvőképesek mellé állított képviselőket, vagyis a szülőt, a gyámot és a gondnokot érti. A Ptk. 350. § (3) bekezdése szerint a törvényes képviselő károkozásáért a képviselt személy nem felelős, ez a rendelkezés azonban nyilvánvalóan nem vonatkozhat a jogi személy képviselőjére, hiszen az ő károkozó magatartásáért kifelé harmadik személyek felé épp hogy személyében nem ő, hanem a Ptk. 219. §-ának (2) bekezdéséből is következően az általa képviselt jogi személy lesz felelős. Az elemzés eredményeként megállapítja, hogy a Ptk. szintjén egyértelművé kellene tenni, melyek a képviselet fajtái (törvényes, szervezeti, jogügyleti) és hogy a jogi személy képviselői a felosztáson felül szervezeti és nem törvényes képviselőknek minősülnek. A Gt. tehát tévesen nevezi őket törvényes képviselőnek. Kiemeli, hogy a Gt. 39. §-ának (4) bekezdése csak külön feljogosítás alapján biztosít képviseleti jogot az ügyek meghatározott csoportjaira nézve a gazdasági társaság munkavállalóinak, ugyanakkor a Ptk. 30. § (2) bekezdése ex lege ad képviseleti jogot a szervezeti egység vezetőjének. A Ptk. alapján lehetőség van meghatalmazáson alapuló képviseletre. A Gt. 22. § (3) bekezdés második mondata szerint ellenben a vezető tisztségviselői feladat csak személyesen látható el, képviseletnek nincs helye.

Aggályos a jogi személy képviseleti jogának terjedelme, illetve hogy a képviseleti jogkör kifelé hatályosan korlátozható-e. A Ptk. 225. § (1) bekezdése a képviseleti jog túllépését álképviseletnek tekinti, ami semmisséget eredményez, a kárfelelősség az álképviselőt terheli, a Gt. 39. § (1) bekezdés utolsó mondata szerint pedig a képviseleti jog korlátozása harmadik személyekkel szemben nem hatályos, tehát a képviselő eljárásáért a képviselt jogi személy felel. Ki kellene tehát mondani a Ptk.-ban, hogy a jogi személy képviselőjének képviseleti joga kifelé hatályosan nem korlátozható, amely eltérést jelentene a Ptk. 225. §-ának főszabályától, mert így a jogi személy képviselője hatáskörtúllépés miatt sosem minősülne álképviselőnek.

Nem tisztázott a képviseleti jog, a cégjegyzési jog és az aláírási jogosultság fogalmainak egymáshoz való viszonya sem. A cégjegyzési jog fogalmát a Ptk.-ban is meg kellene jeleníteni, és rendezni kellene az olyan kérdéseket, mint pl, hogy minden jogi személy nevében tett írásbeli aláírás cégjegyzésnek minősül-e vagy csak a szervezeti képviselők aláírása tekintendő annak, az eseti meghatalmazottak aláírása viszont nem.

A munkaanyag fontos gyakorlati kérdésként említi, hogy mely időponttól hatályos a képviselő személyében bekövetkező változás harmadik személyek irányában. Utal a cégtörvény 30. § (2) bekezdésére, amely szerint a vezető tisztségviselők személyében bekövetkező változás a cégjegyzékbe történő bejegyzéssel, de a változás időpontjára visszamenőlegesen válik hatályossá. A Ptk. 29. § (4) bekezdése viszont úgy rendelkezik, hogy a bejegyzett körülmények megváltoztatása harmadik személyek irányában csak akkor hatályos, ha a változást a nyilvántartásba bevezették. A bírói gyakorlat ezt a szabályt kizárólag a jóhiszemű személyek javára alkalmazza. A szerző álláspontja szerint a Ptk. említett 29. § (4) bekezdése szerinti rendelkezést ki kellene terjeszteni a jogi személyiség nélküli szervezeti jogalanyokra is, illetve utalni kellene arra, hogy az csak jóhiszemű harmadik személyek javára alkalmazható.

A jogutód nélküli megszűnéssel kapcsolatosan a hatályos szabályozás alapján kérdéses, hogy a megszűnés milyen jogi aktussal és mely időpontban következik be. A Gt. 53. § (2) bekezdése szerint a gazdasági társaság a cégjegyzékből való törléssel szűnik meg, a bírói gyakorlat pedig a törlés időpontjának a törlést elrendelő végzés jogerőre emelkedésének időpontját tekinti. Ezt a szabályt a Ptk.-ban törvényi szinten is indokolt lenne kimondani.

A Szerző az egyik legizgalmasabb kérdésnek tekinti azt, hogy érvényesíthetnek-e a volt tagok bármiféle a jogutód nélkül megszűnt gazdasági társaságot megillető igényt. Tekinthetők-e a megszűnéskori tagok az ilyen utóbb felmerülő követelések jogosultjainak és ilyen értelemben a jogi személy jogutódjainak. A Legfelsőbb Bíróság egy végelszámolással megszűnt betéti társaság tagjai által érvényesített biztosítási szerződésből eredő követeléssel kapcsolatos perben kimondta, hogy a felperesek, mint a betéti társaság egykori tagjai érvényesíthetik a megszűnt betéti társaságot megillető jogokat, így a még a társaság által peresített követelés anyagi jogosultjaként beléphettek a perbe, és a maguk javára érvényesíthették a követelést. Egy másik eseti döntésben viszont úgy foglalt állást, hogy a felszámolás folytán hitelező igények kielégítése nélkül megszűnt betéti társaság hitelezőnek nem minősülő tagja nem jogutódja a társaságnak, és így nem jogosult érvényesíteni a megszűnt társaságot megillető követelést. A betéti társaság követeléseit csak a felszámoló érvényesíthette volna, a felszámolási eljárás ideje alatt, annak befejeződését és a társaság megszűnését követően azonban erre már nincs mód. A tanulmányíró álláspontja szerint a két döntés közötti ellentmondás csak látszólagos, más a helyzet ugyanis akkor, amikor a társaság végelszámolással szűnt meg úgy, hogy a tagok felosztották a vagyont, egy követelés azonban valamilyen okból csak később merült fel. Az ilyen társaságot megillető követelést a tagok jogszerűen érvényesíthetik, hiszen az akkor is őket illette volna, ha még a végelszámolás alatt befolyik a társasághoz. Az ilyen tagi jogérvényesítés jogszabályi alapját tehát meg kellene teremteni. Más a helyzet azonban akkor, amikor a társaság hitelezői igények kielégítése nélkül felszámolási eljárást követően szűnt meg, ilyenkor ugyanis a követelés a hitelezőket illette volna. Ha tehát a tagnak utóbb a bíróság bármit megítélne, az a ki nem elégített hitelezők érdekeit sértené. Erre az esetre vonatkozóan tehát a Ptk.-ban differenciált szabályozásra volna szükség.

A munkabizottsági tagok hozzászólásait követően a Munkabizottság az alábbi állásfoglalásokat fogadta el:

1. Az új Ptk. “Személyek” részét az egyes jogi személyek általánosítható (pl. létesítési, képviseleti megszűnési stb.) szabályaival ki kell bővíteni.

2. A Ptk.-ban meg kell határozni a jogi személy főbb ismérveit magába foglaló jogi személy fogalmát.

3. Az előtársaságra vonatkozó szabályokat elő-jogi személy néven minden jogi személyre általánosítani kell.

4. Egységesíteni kell a jogi személyek törvényes, szervezeti és meghatalmazotti képviseletére vonatkozó szabályokat.

5. A Munkabizottság keressen megoldást a jogi személyek megszűnésének egységes szabályozására, és a megszűnést követően felmerült, a jogi személyt megillető vagyonnal kapcsolatos igényérvényesítésre.