A cikk letölthető PDF formátumban is.

2004. január 21-22-én Harry C. Sigman professzor (University of California Los Angeles, UCLA), a hitelbiztosítékok jogának nemzetközileg elismert szaktekintélye, az UNIDROIT, az UNCITRAL, a Hágai Nemzetközi Magánjogi Akadémia, a Law Commission for England and Wales tanácsadója, a California Bar tagja, számos egyetem vendégprofesszora kétnapos szemináriumot tartott az Igazságügyi Minisztériumban a hitelbiztosítékok jogának Amerikai Egyesült Államokbeli szabályozásáról, vagyis a Uniform Commercial Code (UCC) 9. cikkelyéről. A szeminárium célja az volt, hogy egy, az európai (mind a kontinentális, mind az angol) hitelbiztosítéki rendszertől koncepcionálisan eltérő felfogással megismertesse a résztvevőket és ezzel segítse a magyar hitelbiztosítéki szabályozás átgondolását, az új Polgári Törvénykönyvben szükséges reformok megvitatását. A Minisztérium munkatársain kívül ügyvédi irodák és bankok, illetve a Magyar Országos Közjegyzői Kamara képviseltették magukat.

Az Előadó széles történeti és összehasonlító perspektívába helyezte mondanivalóját, vázolta az egyes európai modellek kialakulásának folyamatát, majd ezzel összevetve az amerikai szabályozás kialakulását és lényegét. Rámutatott arra, hogy nem beszélhetünk egységes európai, vagy akár csak egységes kontinentális paradigmáról e területen, hiszen a rejtett (ti. nyilvántartásba vételhez nem kötött), fiduciárius hitelbiztosítékokra épülő német jog nem hozható közös nevezőre a külön törvényekben meghatározott, a dologi hatály szempontjából nyilvántartásba vételhez kötött ingó jelzálogjogokra épülő francia szabályozással, sem a fiduciárius biztosítékokat elvileg tilalmazó, átfogó ingó jelzálogjogot ismerő holland szabályozással, de még az azonos gyökerekből táplálkozó jogrendszerek is jelentősen eltérnek egymástól, nem utolsó sorban az eltérő bírói gyakorlatnak “köszönhetően”. Példa erre a Code civilben foglalt joganyag eltérő fejlődése Franciaországban és Belgiumban (például a biztosítéki engedményezés kérdésében), vagy a fiduciárius hitelbiztosítékok eltérő megítélése a német és az osztrák bírói gyakorlatban. Az esetleges európai jogegységesítés e területen tehát nehezen tudna visszanyúlni valamiféle közös maghoz, így a racionális, a gyakorlatban bevált és exportálhatónak bizonyult, a kereskedelem igényeit kielégítő UCC-szemléletű szabályozás akár mintaértékű is lehet Európa számára. (Ezt igazolni látszik a Study Group on a

European Civil Code dologi hitelbiztosítékokkal foglalkozó albizottságának első tervezete is, legalábbis a UCC funkcionális, az ügylet jogi formája helyett annak gazdasági tartalmát előtérbe helyező szemlélete tekintetében, erről részletesen ld. alább.)

Az Egységes Kereskedelmi Törvénykönyv, a UCC tulajdonképpen modelltörvény, amely két intézmény, a National Conference of Commissioners on Uniform State Laws (NCCUSL) és az American Law Institute (ALI) égisze alatt jött létre, azonban az USA valamennyi tagállama (ideértve a nem vagy csak részben common law jogrendszerű Louisianát is) elfogadta és törvénybe iktatta. A NCCUSL az egyes tagállamok kormányzói, illetve törvényhozásai által delegált tagokból áll, egységes jog (uniform law) kidolgozásával foglalkozik, amelynek elfogadásáról a tagállamok döntenek. Az ALI a XX. század elején alapított intézet, tagjai az USA elismert gyakorló jogászai, bírái, egyetemi jogtudósok, ún. Restatementeket készít, amelyek egy-egy jogterület változásait, szintézisét készítik el (Restatement of Contracts, Torts, Restitution, Suretyship stb.) A UCC 9. cikkelyének első változatát 1952-ben fogadták el, kidolgozásában vezető szerepet vitt Grant Gilmore, Karl Llewelyn és Allison Dunham. (Llewelyn döntő szerepet játszott a UCC 2., az adásvételről szóló cikkelyének megalkotásában is.) A 9. cikkely legutóbbi revízióját egy, erre a célra megalakított bizottság 1993 és 1998 között végezte el, tizenöt, mindenki számára nyitott tanácskozást tartottak, 1998-ban mind a NCCUSL, mind az ALI jóváhagyták az elkészült új szöveget, s az USA tagállamainak többségében 2001. július 1-jén hatályba lépett a 9. cikkely új szövege. A UCC 9. cikkelye szolgált modellként a kanadai tartományok hitelbiztosítéki törvényeinek (Personal Property Security Acts) megalkotásakor, az új-zélandi hitelbiztosítéki jog megreformálásakor, illetve egy nemzetközi egyezmény, az ún. fokvárosi egyezmény (Convention on International Interests in Mobile Equipment), továbbá modelltörvények (például Inter-American Model Law on Secured Transactions) megalkotása során és jelenleg is inspirálja például a Law Commission for England and Wales vagy a Study Group on a European Civil Code munkáját.

A UCC 9. cikkelyének közismert, legfontosabb újítása a hitelbiztosítékok, a “hitelbiztosítéki jog” (security interest) egységes, funkcionális szemlélete, amely úgy az európai jogrendszerek fragmentált, dogmatikus szemléletéhez képest, mint az USA korábbi, a UCC-t megelőző jogához képest alapvetően új szemléletet hozott. Ezt a szemléletet az Előadó egy példán keresztül világította meg. Tegyük fel, hogy egy cégnek új számítógépekre van szüksége, az ehhez szükséges forrással azonban nem rendelkezik. Erre több megoldás is kínálkozik, például: a cég a számítógépeket megveheti egy kereskedőtől, aki tulajdonjog-fenntartás fejében hitelt nyújt, részletfizetést enged; lízingelheti őket, s a részletfizetések leteltével automatikusan vagy egy névleges összeg ellenében tulajdont szerezhet; avagy egy banktól kölcsönt vesz fel, s a banknak elzálogosítja a banki hitelből megvásárolt számítógépeket. A UCC alapján az ügyleteket nem nevük, hanem tartalmuk szerint kell elbírálni, azaz amennyiben hitelbiztosítékként funkcionál egy adott jogi konstrukció, arra a 9. cikkely szabályait kell alkalmazni, függetlenül attól, hogy a hitelbiztosíték jogosultja formailag tulajdonos (tulajdonjogát fenntartó eladó, lízingbeadó, biztosítéki tulajdonos, biztosítéki engedményes) vagy korlátozott dologi jogosult (zálogjogosult), így a fenti példában szereplő ügyletek mind a UCC 9. cikkelyének hatálya alá tartoznak.

Szintén sajátos, hogy valamennyi engedményezés a 9. cikkely hatálya alá tartozik, függetlenül attól, hogy biztosítéki célú vagy valódi engedményezésről van szó. (Létezik azonban néhány kivétel e szabály alól, olyan esetekben, amikor nyilvánvalóan nincs finanszírozási jellege az ügyletnek: a követelés átruházása behajtás céljából; követelés-átruházás olyan engedményes részére, aki a szerződés szerinti főkötelezettség kötelezettje; egy korábbi tartozás fejében történő engedményezés stb.) Ugyanakkor ez nem jelenti például azt, hogy valamennyi engedményezés csak akkor hatályos harmadik személyekkel szemben, ha nyilvántartásba vették, nem szükséges ugyanis a nyilvántartásba vétel, ha a követelések az adós (az engedményező) összes kintlevőségének nem teszik ki jelentős részét.

A UCC megértése szempontjából alapvető jelentőségű az ingó dolgok és követelések (együtt: personal property) kategóriáinak megértése (az ingatlanokra – real property - nem terjed ki a 9. cikkely szabályozása)1, hiszen az egyes kategóriákban eltérő szabályok vonatkoznak például arra, hogy hogyan lehet biztosítani a hitelbiztosítéki jog harmadik személyekkel szembeni, dologi hatályát, elsőbbségét. A főbb kategóriák: általában vett javak (goods), ezen belül további négy alkategória: fogyasztói javak (consumergoods), árukészlet (inventory), mezőgazdasági termékek (farm products), illetve eszközök (equipment) ; befektetési eszközök (nyomdai úton előállított és dematerializált értékpapírok, értékpapírszámlák stb.); okiratok; követelések; ún. kereskedelmi kártérítési követelések (commercial tort claims); letéti számlák (deposit accounts); pénz; biztosított pénzkövetelésről kiállított rendes (nyomtatott formában előállított) vagy elektronikus okirat (tangible chattel paper, electronic chattel paper) stb. Látható, hogy a UCC mind az ingókat, mind a követeléseket számos alkategóriára bontja, ez a szabályozás megértését nem csekély mértékben nehezíti.2

A hitelbiztosítéki jog létrejöttének két alapvető létszakasza a UCC szerint: az attachment, illetve a perfection, előbbi az adóssal szembeni hatályossá válást, utóbbi a harmadik személy hitelezőkkel (és nem utolsó sorban a felszámolóval) szembeni hatályossá válást jelenti. A UCC tehát megkülönbözteti a kötelmi és a dologi hatályú hitelbiztosítéki jogot. A hitelbiztosítéki jog az adóssal szemben hatályosan létrejön, ha 1) az adósnak rendelkezési joga volt a biztosítékként lekötött vagyontárgyak felett, 2) a hitelező ellenértéket szolgáltatott, azaz hitelt nyújtott, és 3) a hitelbiztosítékként felhasznált vagyontárgy a hitelező birtokába (possession) vagy ellenőrzése (control) alá került, avagy az adós és a hitelező között hitelbiztosítéki megállapodás (security agreement) jött létre, amely tartalmazza a biztosítékként lekötött vagyontárgyak ésszerű azonosítást (reasonable identification of the collateral) lehetővé tevő leírását. A birtok, illetve az ellenőrzés megszerzésével a kontinentális fogalmak szerint tulajdonképpen kézizálogjog jön létre, a hitelbiztosítéki megállapodás alapján pedig jelzálogjog. Hitelbiztosítékként jövőbeni vagyontárgyak (after-acquired property) is felhasználhatók, kivéve a fogyasztói javakat, amelyek eredeti hitelbiztosítékként csak akkor használhatók fel, ha az adós legkésőbb a hitelnyújtástól (a hitelező szolgáltatásától) számított 10 napon belül megszerzi a fogyasztói javak feletti rendelkezési jogot. Szintén köthető hitelbiztosítéki megállapodás jövőbeni hitelnyújtás biztosítására. A dologi hatályúvá váláshoz további feltételeknek kell teljesülniük attól függően, hogy az ingók, illetve követelések mely kategóriájába tartozik az adott vagyontárgy. E feltételek: nyilvántartásba vétel (filing), birtokbavétel (possession), illetve ellenőrzés (control), bizonyos körben azonban automatikusan dologi hatállyal jön létre a hitelbiztosítéki jog (automatic perfection). Csak birtokbavétellel lehet “perfektuálni” a pénzen alapított hitelbiztosítéki jogot, birtokbavétellel is lehet perfektuálni az ingó dolgokon, az okiraton, nyomtatott formában előállított értékpapíron, a biztosított pénzkövetelésről szóló, nyomdai úton előállított okiraton fennálló biztosítéki jogot. Ellenőrzés alá vétellel perfektuálható a befektetési eszközön (értékpapírok), a letéti számlán, a biztosított követelésről elektronikus formában létező okiraton alapított biztosítéki jog. (A letéti számla kivételével ezek mindegyike perfektuálható bejegyzéssel is.) Az ellenőrzés fogalma alá több eset is tartozik, ilyen például a nyomdai úton előállított értékpapírok esetében a tényleges átadás, a dematerializált értékpapírok esetében a kibocsátó és az adós megállapodása, amely szerint a kibocsátó teljesíteni fogja a hitelező (a biztosítéki jogosult) utasításait, az adós újabb beleegyezése nélkül. Automatikusan, publicitást biztosító aktus nélkül hatályos harmadik személyekkel szemben is: a fogyasztói javakon fennálló “tulajdonjog-fenntartás” (PMSI); az olyan engedményezés, amely – önmagában vagy más engedményezésekkel együtt – nem minősül az engedményező követeléseinek jelentős részére kiterjedő engedményezésnek; a befektetési eszközön az értékpapír-letétkezelő javára alapított biztosítéki jog stb. Bizonyos esetekben csak ideiglenesen áll fenn az automatikus dologi hatály, például a biztosíték tárgya helyébe lépő vételár, bevétel esetében 10 napig, nyomdai úton előállított értékpapírok esetében 21 napig.

A nyilvántartásba vétel (bejegyzés, filing) gyökeresen eltér a nálunk megszokottól: a jogosult ún. financing statementet (finanszírozási nyilatkozatot) nyújt be egy nyilvántartási hivatalhoz, vagy adott esetben elektronikus úton, e nyilatkozatnak az adós, illetve a hitelező nevét, valamint a biztosíték tárgyának leírását kell tartalmaznia. (Míg a biztosítéki szerződésben nem elegendő az olyan általános meghatározás, amely általában valamennyi vagyontárgyra, az adós összes vagyonára – all assets -utal, addig a bejegyzéshez szükséges nyilatkozatban ennek feltüntetése is elegendő.) Egy bejegyzés 5 éves időtartamra szól, ezt követően – az öt éves periódus lejártát megelőző fél éven belül – meg kell újítani (continuation statement). Ha a jogosult e megújítást elmulasztja, a biztosítéki jog dologi hatálya elenyészik, az kötelmi hatályúvá válik, méghozzá ex tunc hatállyal. Ha a biztosított alapkövetelést kielégítették, annak törlését külön nyilatkozattal (termination statement) kell kérni. A finanszírozási nyilatkozatok tartalmát nem vizsgálja hatóság, a hitelező által benyújtott nyilatkozat adatai közvetlenül bekerülnek a nyilvántartásba. Ha az adósnak kifogása van egy, a tulajdonában lévő vagyontárgyra nézve beadott nyilatkozat (bejegyzett hitelbiztosítéki jog) kapcsán, bírói úton kereshet jogorvoslatot, illetve – a bírói úton kívül – bejegyeztethet egy nyilatkozatot (corrective statement), amelyben kifogásolja az adott bejegyzés tartalmát, illetve tényét. Ilyenkor e nyilatkozat is az adott per-szonálfólium részévé válik, de önmagában nem teszi érvénytelenné az esetleg visszaélésszerűen történt bejegyzést. Arra is lehetőség van, hogy már a tényleges hitelnyújtást megelőzően sor kerüljön a bejegyzésre (advance filing), ebben az esetben a hitelnyújtás megtörténtekor a finanszírozási nyilatkozat benyújtására visszamenőleges hatállyal szerez ranghelyet az adott biztosítéki jog.

Az Előadó hangsúlyozta, hogy a nyilvántartás tulajdonképpen nem bizonyít semmit, inkább egy figyelemfelhívás, jelzés a potenciális hitelezők részére, hogy a hitelt igénylő mely vagyontárgyait terhelheti más hitelező(k) javára fennálló hitelbiztosíték, a hitelező a jelzés alapján egyéb forrásokból szerez információt potenciális adósa vagyoni helyzetéről, hitelezőiről. A nyilvántartás másik funkciója nyilvánvalóan a biztosítéki jogok közötti rangsor megállapítása.

A rangsor (priority) szempontjából az alapvető elv az ún. first to file-or-perfect rule, másképpen first in time, first in right (qui prior est tempore, potior est iure), vagyis a bejegyzések sorrendje határozza meg a biztosított hitelezők közötti rangsort. Bejegyzésnek (filing) a finanszírozási nyilatkozat megküldését, beadását kell tekinteni, feltéve, hogy mellékelték a bejegyzés költségét, ez az ún. tender rule. A biztosítékkal rendelkező hitelezők megelőzik a biztosítékkal nem rendelkező hitelezőket, a pusztán az adóssal szemben hatályos biztosítéki jogokat is ideértve (unper-fected security interest), legalábbis a csőd, felszámolás esetét kivéve. Az időbeli elsőbbség szabályát azonban számos kivétel áttöri, például a befektetési eszközön (értékpapírokon) ellenőrzéssel perfektuált biztosítéki jog akkor is megelőzi a bejegyzéssel perfektuált biztosítéki jogot, ha a bejegyzés korábban történt, mint az ellenőrzés megszerzése. Az értékpapír-letétkezelő javára létesített biztosítéki jog megelőzi a mások által, akár bejegyzéssel, akár ellenőrzéssel létesített biztosítéki jogot.

A hitelbiztosítékok egységes rezsimjében speciális helyet foglal el az ún. purchase money security interest (PMSI), ami a tulajdonjog-fenntartással rokonítható, de azzal maradéktalanul nem azonosítható konstrukció. PMSI jogosultja lehet az a kereskedő, aki áruhitelt nyújt, vagyis akinek a javára a vevő biztosítéki jogot alapít a tőle megvett áruk vételárának biztosítékaképpen, avagy az a pénzhitelező, aki az általa finanszírozott adásvétel tárgyán biztosítéki jogot szerez. A PMSI és a tulajdonjog-fenntartás közötti első különbség tehát az, hogy előbbi átfogja az áruhitelt és a pénzhitelt, éppúgy lehet bank a jogosultja, mint kereskedő. (Ugyanazon a vagyontárgyon egy áruhitelező és egy pénzhitelező javára fennálló, két PMSI ütközésekor azonban az áruhitelező elsőbbséget élvez.) A PMSI jogosultja hozzáad valamit az adós vagyonához, s e “hozzáadott érték” tekintetében bizonyos feltételek mellett minden más hitelezőt megelőző biztosítéki jogot szerez (ún. super-priority), függetlenül a hitelbiztosítéki jogok bejegyzésének időpontjától. A dologi hatály megítélése szempontjából különbséget kell tenni aszerint, hogy a vagyontárgyak az adós árukészletébe kerülnek vagy azokat maga használja mint eszközöket. Ha a megszerzett vagyontárgyak az adós árukészletéhez tartoznak (azaz az inventory kategóriájába esnek), a PMSI jogosultja akkor szerzi meg ezt az elsőbbséget, ha egyrészt bejegyezteti a biztosítéki jogot a vevő birtokbalépte előtt, másrészt értesíti az adós (a vevő) egyéb, a nyilvántartásban szereplő hitelezőit a PMSI-ről. Az árukészlet természetéből következik, hogy azzal a vevő folyamatosan kereskedik, ennek megfelelően a PMSI adósának (a tulajdonjog-fenntartással vevőnek) a vevői tehermentes tulajdont szereznek akkor is, ha tudnak a PMSI-ról, illetve annak ellenére is, hogy a PMSI jogosultja bejegyeztette azt a nyilvántartásba. Ennek egyetlen feltétele, hogy a vételre a rendes gazdálkodás körében (in the ordinary course of business) kerüljön sor. Ha a PMSI eszközökön (equipment) áll fenn, elegendő a vevő birtokbalépését követő 20 napon belüli nyilvántartásba vétel a dologi hatály megszerzéséhez.

Lehetőség van arra is, hogy a PMSI jogosultja valamennyi, általa finanszírozott ügyletből származó követelését biztosítsa egyes konkrét finanszírozási ügyletek alkalmával alapított biztosítéki joggal (cross-collateralization). Például A elad B-nek x vagyontárgyat, kikötve, hogy az x vagyontárgyon keletkező biztosítéki jog A valamennyi B-vel szembeni követelését biztosítja, nem csupán az x vagyontárgy vételára iránti követelését, majd később A elad B-nek y vagyontárgyat, kikötve, hogy az y vagyontárgyon biztosítéki jogot alapít nemcsak y vagyontárgy vételára iránti követelésének, hanem B-vel szembeni valamennyi követelésének biztosítására. Tehát, ha B kifizeti A-nak x vagyontárgy vételárát, az x vagyontárgy csak akkor mentesül a biztosítéki jogtól, ha y vagyontárgy vételárát is kifizette A-nak. A német jogban ezt az esetet kiterjesztett tulajdonjog-fenntartásként ismerik.

A biztosítéki jog érvényesítése, a kielégítési jog gyakorlása történhet bírósági vagy bíróságon kívüli úton, bár előbbi jelentősége a gyakorlatban csekély. A jogosult egyrészt birtokba veheti, ellenőrzése alá vonhatja a biztosíték tárgyát (behajthatja a követelést), ha ez nem jár a közrend megzavarásával (ún. breach of the peace, vi et armis contra pacem); másrészt értékesítheti és a bevételből kielégítheti követelését; végül meg is tarthatja azt követelése részleges vagy teljes kielégítése fejében. Utóbbi esetben a hitelezőnek értesítenie kell az adóst és az érdekelt hitelezőket szándékáról és csak akkor tarthatja meg a biztosíték tárgyát, ha 20 napon belül nem tiltakozik ez ellen az adós vagy egy másik hitelező. Érdekelt hitelezőknek azok minősülnek, akik meghatározott időtartamon belül értesítik a biztosított hitelezőt a vagyontárggyal kapcsolatos követelésükről vagy nyilvántartásba vett biztosítéki joggal rendelkeznek. Tiltakozás esetén a biztosíték jogosultja köteles értékesíteni a biztosíték tárgyát. Az értékesítés történhet nyilvános árveréssel vagy anélkül, azonban minden esetben meg kell, hogy feleljen a kereskedelmi ésszerűség (commercial reasonableness) követelményeinek, így különösen észszerű időn belül értesíteni kell az adóst és a törvényben meghatározott további érdekelteket a nyilvános árverés helyéről és idejéről, illetve arról az időpontról, amely után bármilyen egyéb adásvételre fog sor kerülni. (Kereskedelmi ügyletek esetében az értékesítés előtt tíz nappal történő értesítés feltétlenül ésszerűnek minősül.) Kivétel az értesítés követelménye alól az az eset, amikor a biztosíték tárgya gyorsan romló vagy értékét egyébként gyorsan elvesztő dolog, avagy olyan vagyontárgy, amellyel valamely elismert piacon rendszeresen kereskednek.

Az Előadó megfontolásra ajánlotta a magyar polgári jogi kodifikáció során a UCC megoldásainak, különösen a dogmatikus megközelítés helyett a funkcionális szemléletnek az alkalmazását, a formális-jogi szempontok helyett a tartalmi-gazdasági szempontok, a gazdasági szereplők igényeinek tekintetbe vételét. Rámutatott arra, hogy az Európai Unióhoz újonnan csatlakozó államok hitelbiztosítéki joga már most is több szempontból fejlettebb a nyugat-európai államokénál, az elmúlt másfél évtizedben Kelet-Közép-Európában végrehajtott reformoknak köszönhetően racionálisabb szabályozás jött létre, mint akár Németországban, ahol a BGB hibáit csak egy aktivista bírói jogalkotás, akár Franciaországban, ahol a Code civil hiányosságait számtalan, a szabályozás áttekinthetőségét megnehezítő külön törvény tudta korrigálni, így az új tagállamok hitelbiztosítéki szabályozása versenyképes az Európai Közösségben s akár mintául is szolgálhat a nyugat-európai tagállamok, illetve az Európai Közösség számára.

JEGYZET

1 Kiterjed viszont a UCC hatálya az ingatlan részévé vált ingókra (fixtures).

2 Joggal írja Jan H. Dalhuisen: International commercial, financial and trade law, Oxford and Portland, Oregon 2000, 644: “The distinctions seem … over-elaborate whilst overlap and the attendant confusion cannot always be avoided.”