A cikk letölthető PDF formátumban is.

Nem a véletlen és nem a gonosz erők cselszövése, hogy évtizedek óta nem született érdemes munka a magyar magánjog általános részéről. (Asztalos László könyvére most nem térünk ki.)1 Mi tartozik a magyar magánjog általános részébe? Mi határozza meg annak tárgyát, stílusát és mélységét?

Lábady Tamás rendkívül színvonalas könyvében – A magyar magánjog (polgári jog) általános része (Budapest-Pécs 1997, Dialog Campus) – nem teszi fel ezt a kérdést, mielőtt még mondanivalójának részletes taglalásába kezdene. Vannak olyan nézetek – egyelőre még csak szóban hangzottak el -, miszerint nincs is szükség általános részre, különösen nincs az egyetemi oktatásban, vagy némiként ezt módosítva, hát ha nagyon kell, akkor az egyetemi stúdiumok végén2, hiszen a diákok nagy része ezt úgysem érti már, meg különben is unja.

Végül is mi tartozik a magánjog általános részébe? Lábady professzor úr könyvét követve talán a magánjogtörténet? (Lábady idézett művének II., III. és némiként a IV. fejezete), vagy esetleg a jogszabálytan? (VIII. fejezet); esetleg a jogalkalmazás tudománya (IX. fejezet) – ezek a kérdések azok, amelyeket a szerzőnek idézett műve bevezetőjében indokolnia kellett volna. Ehelyett a mű különféle részein találunk utalásokat arra vonatkozóan, hogy az adott terület miért is fontos és elidegeníthetetlen része a magyar magánjognak (ideértve például a genezist jelentő európai fejlődéstörténetet is).

Ennek következtében a Lábady-féle magyar magánjog általános része a következő tartalmi elemekből tevődik össze: 1. Bevezető a polgári jogba (ide soroljuk az I., V., VI., VII. és XI. fejezeteket); 2. Európai és magyar magánjog-, illetve tudománytörténet (némiként tudóséletrajzok) (II., III., IV. fejezetek); 3. jogi alaptan (dogmatika) és “Methodenlehre” – V., VII., VIII., IX., X., XI. fejezetek.

Kérdés, hogy valóban ez a három terület alkotja-e a magyar magánjog általános részét. Kézenfekvő ebből a szempontból figyelembe venni Bíró György és Lenkovics Barnabás hasonló témájú munkáját.3 Ez utóbbinál azonban a szerzők már a címválasztással is óvatosan bántak, és a fejezetek címeiben arányos taglalást sejtetnek: I. fejezet: A polgári jog fogalma, rendszere; II. fejezet: A polgári jog alapelvei; III. fejezet: Jogszabálytan; IV. fejezet: A polgári jogviszony statikája és V. fejezet: A jogi tények (a jogviszony dinamikája).

Mindenekelőtt azt a közismert tényt kell leszögeznünk, hogy a magánjog tudományos megközelítése eltért a Polgári Törvénykönyv felépítésétől. Másként fogalmazva, a magánjog “tudományos általános része” nem feltétlenül esik egybe a kodifikált tárgyi jog “általános részével.”

A kodifikált “általános rész” szellemi előfutáraként értékelhető a Code civil VIII. évi tervezetének bevezető része. A “livre préliminaire” a “Du droit et des lois” címet viselte és hat címből állt. A hat cím összesen 39 törvényi rendelkezést tartalmazott. A tervezetből végül összesen 6 szakasz maradt meg és került a Code civil végleges szövegébe. Miről szóltak a kimaradt részek? Lényegében természetjogi gondolatokat tartalmaztak, például arról az egyetemes és elidegeníthetetlen jogról, amely minden pozitív jog forrása, amely nem más, mint a természetes ésszerűség (“raison naturelle”). A természetjog elveivel kapcsolatban Andrieux bíró a következő kritikát fogalmazta meg: “ce sont des axiomes de moral ou de jurispundence” – vagyis ezek a szabályok az erkölcs és a jogtudomány elvei, tehát semmi keresnivalójuk egy polgári törvénykönyvben.4

A Code civilhez hasonlóan nincs általános része az osztrák ABGB-nek sem, jóllehet az ABGB harmadik része, “Von den gemeinschaftlichen Bestimmungen der Personen- und Sachenrechte” §§ 1342-1502 – mely egyes kötelmi és dologi szabályokat egyaránt tartalmaz, mint például engedményezés, tartozásátvállalás, illetve az elévülés és az elbirtoklás szabályait is -, bizonyos értelemben történetileg az általános rész csírájának tekinthető. Ugyanakkor az osztrák polgári jognak van egy olyan “általános része”, amelyet a jogtudomány dolgozott ki, természetesen a pandektisztika hatására. Koziol-Welser rendkívül jól sikerült munkáját, a Grundriß des bürgerlichen Rechts első részét az általános rész és a kötelmi jog alkotja.5 Az általános részén belül tárgyalják a jog objektív és szubjektív kérdését. A második fejezet a jogalanyok (személyek), a személyiségi jog és a jogi tárgyak (ezen belül dolgok), a harmadik fejezet a jogügylet fogalmát tárgyalja, végül negyedikként az idő kategóriáját. Koziol és Welser mindezt 181 oldalon, pontosan, szabatosan és kiforrott nyelvezettel foglalja össze. Segítségül szolgálhat ez a kiforrott munka a magyar magánjog általános részének meghatározásához, de például az osztrák megközelítésből hiányzik a kodifikáció, a jogintézmény-és tudománytörténet, bár természetesen magának az ABGB-nek a keletkezését részletesen tárgyalják a szerzők.

A BGB 1-240. §§-a kifejezetten az általános rész címet viseli, amely joganyagnak a taglalása és bemutatása előtt a német szerzők könyveikbe még egy-egy bevezetőt is illesztenek.6 De azért ne vezessen minket félre az “általános rész” megjelölés, hiszen a BGB első 240. §-ából az 1-89. §§-ok a személyekre vonatkoznak, a 90-103. §§-ok a dolgokra, a 104-185. §§ lényegében a jogügyleti tan, amely a “valóságos” általános részt jelenti. Továbbá lehet azon vitatkozni, hogy a 186-193. §§-ok az időhatározásokról, valamint a 194-225. §§ az elévülésre vonatkozóan az általános részhez tartoznak-e vagy sem, végül az utolsó 226-231. §§ a jogok gyakorlásáról és a 232-240. §§ biztosítékokról szól. Az általános rész valójában a jogügyleti tanra szűkül.7

A magyar magánjognak, szemben például a fent említett német BGB-vel, nincs tárgyi jogként definiálható általános része. A magyar jogtudományban az általános rész először Wenczel Gusztáv tankönyvében (1863)8 jelentkezik, majd kidolgozott formában Zlinszky Imre: A magyar magánjog mai érvényben, Általános rész, Budapest, 1880 című munkájában érhető tetten a német (osztrák) pandekta tudomány hatásaként. Zlinszky munkáját négy részre osztotta. Az első rész az “Általános rész”, a második “A vagyonjog”, a harmadik a “Családi jog” és negyedik “Az öröklési jog”. A magyar magánjog tudományában először Zlinszky művében találkozunk általános résszel.9 A következő témaköröket tárgyalja művében Zlinszky az általános rész alatt egy-egy különálló, összesen hét fejezetben: A magyar magánjog fogalma, A magyar magánjog forrásai, A személyekről, A dolgokról, A jogokról, A jogi tények, A jogok védelme.

Tökéletesen követi a pandekta rendszert Herczegh Miklós rendkívül élvezetesen megírt, jól felépített “A magyar magánjog mai érvényben. Általános rész” Budapest, 1880 (Eggenberger-féle könyvkereskedés kiadása – Hoffmann és Molnár) című munkája. Herczegh a következő témákat tárgyalja a könyvének első részét alkotó általános részében: Bevezetés utáni első cím: A magyar magánjog forrásai (I. fej. Közönséges források, II. fej. Különös források), második cím: Személyek (I. fej. Természeti személyek, II. fej. Jogi személyek), harmadik cím: Dolgok, Negyedik cím: A cselekvények (I. fej. A jogügyletek, II. fej. Tiltott cselekvények), ötödik cím: A jogok.

Jóllehet a pandekta tudomány hatása kétségtelenül dominánsnak nevezhető a századfordulón, sőt, a két világháború közötti magyar jogtudományban10, a polgári törvénykönyv 1900-as első tervezete, majdan a magánjogi törvénykönyv 1928-as tervezete sem tartalmazott általános részt! Az 1900-as tervezet hivatalos indokolása szerint “elméleti tantételek nem valók a törvény-könyvbe.”11 Az általános részi szabályok csak akkor igazolhatók – szól a hivatalos indokolás -, ha az egyes szabályok nem helyezhetők és fogalmazhatók meg úgy és ott pontosan, ahova az adott “sedes materiae” tartozik. Ha ezen túlmenően még szükséges, akkor lehet rendelkezni ennek a szabálynak más téren való alkalmazhatóságáról is. Ekképpen elkerülhető, hogy a szabályok túlságosan is általánosan, tehát nehezen érthetően kerüljenek megfogalmazásra, és eltávolodjanak a leginkább vonatkoztatható területtől, amelynek tárgyával az illető szabály a legszorosabb összefüggésben áll.12 Az 1900-as tervezet meggondolásait mind a mai napig érvényesnek és megfontolandónak tartjuk, jóllehet a jogtudomány és a törvénykönyv általános részének egybemosását a korabeli kodifikátoroktól sem fogadhatjuk el.

Ezen túlmenően a jogtudomány részéről Szászy-Schwarz Gusztáv a mai napig jogosnak nevezhető kritikai észrevételeket is megfogalmazott már a század elején, miszerint a pandekta-rendszer alapjául szolgáló felosztás semmiféle logikát nem követ: “Ezért pl. az a rendszer, mely az embereket szőkékre és barnákra osztja, nem lesz antropológia célszerű rendszere, mert felosztási alapul az emberek olyan tulajdonságát választja, melynek jelentősége igen csekély. Logikailag helyessége ellen azonban még az ilyen felosztásnak sem lehet kivetés. Logikailag helytelenné lesz azonban a felosztás, ha az embereket így osztályozná: 1. szőkék, 2. barnák, 3. férfiak, 4. gazdagok, mert a felosztásban háromféle felosztási alapot használtam egymás mellett. Pedig ilyen a magánjog ma közkeletű rendszere. Mert ha a dologi és kötelmi jogok – vagy jogviszonyok – mellé mint harmadikat a családi jogokat sorolják, amelyek legnagyobb részben ismét vagy dologiak vagy kötelmiek, és mint negyediket az örökjogot, amely ismét nem más mint dologi és kötelmi jogokban való jogutódlás módja, akkor egyetlen hibával sem maradtunk adósak, amit a tudományos felosztásban csak el lehet követni. A dologi és a kötelmi részen belül nem kevésbé illogikus a rendszerezés. A dologi jogon belül ugyanis az egyes jogokat az ő tartalmuk szerint különböztetjük: a tulajdonjognak más a tartalma, mint az idegen dolgon való jogoknak és ezek az utóbbiak mindegyikének más-más a tartalmuk. A kötelmi jogon belül az egyes kötelmeket nem tartalmuk szerint csoportosítjuk, hanem keletkezési tényalapjuk szerint: ügyleti, vétségi és quasi-vétségi kötelmekről szólunk.”13

Szászy-Schwarz Gusztáv fenti gondolatmenetével azért nem értünk egyet, mert a jogrendszertől matematikai logikai rendszert kér számon, és ezzel feledtetni véli a jog történetiségét, valamint egyéb rendszerbeli sajátosságait, például azt, hogy konkrét társadalmi viszonyok szabályozását jelenti, értékítéletre épül, és értékeket hordoz.

Szladits Károly a pandektarendszer korrektúráját a főszerkesztésében elkészült nagy összefoglalóban végezte el. A “Nagy-Szladits”-ban a személyi jog elvált az általános résztől, ezzel is tisztítva és egységesebbé kovácsolva az általános részt14. Az általános részt Szladits hat címre osztotta: “A magánjog fogalma, fejlődése és tudománya”, “Jogszabálytan”, “Magánjogi helyzetek”, “A magánjogi tényállások”, “Magyar nemzetközi magánjog” és “Magyar időközi magánjog”. Így a teljes általános rész 502 oldalt tesz ki a kézikönyv jellegéből adódóan, jóllehet ebből kb. 100 oldal a magyar nemzetközi magánjog témakörébe tartozik.

Villányi László: A magyar magánjog rövid tankönyve (Budapest: 1941, Grill) első részében foglalkozik az általános rész problematikájával. Az egyes fejezetekbe csoportosítva a következő kérdéseket dolgozta ki Villányi, mint általános részi témákat: jogszabálytan, jogi helyzetek és tényállások, jogügyletek, jogügyleten kívüli tényállások és magánjogi jogváltozások. A korábbi könyvekkel ellentétben, melyeknél az általános rész tulajdonképpen “Bevezetés a magánjogba” címet is viselhetne, Szladits és Villányi művei dolgozták ki a magyar magánjognak a tudományosnak nevezhető általános részét.

Az egyik legtanulságosabb, de elvetélt próbálkozást, a jogszabályok egységes logikán felépített osztályozásának lehetetlenségét pontosan Szászy kísérlete igazolja. A Szászy által konstruált egységes logikai felosztás semmiféle korábbi hagyományt nem követ, és ezzel a magánjog legfontosabb gerincét, az évszázadok alatt kijegecesedett gondolati kapcsolatokat törte ketté.15 Ebből is látszik, hogy a jog nem pusztán a formális logika és a megalkotott szabályok matematikai rendbe sorolt halmaza.16

Igényes elméleti megközelítéssel legutoljára Világhy Miklós foglalkozott részletesen az általános rész problematikájával, mindezt erős ideológiai köntösbe bújtatva. Az általános rész szükségességét “absztrakt-idealista” világnézete miatt utasította el.17 Jóllehet Világhy is elismerte, hogy a legnehezebb kérdést “kétségkívül” az általános rész jelenti a polgári törvénykönyv megalkotásánál, ráadásul mind a szovjet, mind a csehszlovák polgári törvénykönyv egyaránt tartalmazott általános részt. Ideológiai indokolása szerint a természetjog szülte általános rész mellőzendő az új polgári törvénykönyvből, ugyanakkor ezt a korábbi magyar hagyományok is igazolják. Harmadrészt Világhy szerint a polgári törvénykönyv felépítésétől és rendszerezésétől élesen megkülönböztetendő a polgári jog tudománya és annak rendszerezése. A tudományos rendszerezés a “jogágazat alapjául szolgáló társadalmi viszonyok jogi szabályozásának általános elveit, sajátosságait, a polgári jogviszony egészét veszi vizsgálat alá. Evvel szemben nincs szükség ilyen fő részre magában a polgári törvénykönyvben, amelynek nem a tudományos elemzés, hanem a társadalmi viszonyok szabályozása a feladata.”18

Világhy meggyőzőnek tűnő okfejtésében logikai hibát vélünk felfedezni ott, amikor a polgári törvénykönyv általános részét tartalmilag azonosítja a polgári jog tudományának általános részével. Véleményünk szerint ez a kettő eltér egymástól, sőt még azokban az országokban is különbözik, ahol a tárgyi jog (az adott polgári törvénykönyv) általános részt tartalmaz. Jóllehet Világhy ezzel látszólag megoldotta a kérdést a Ptk. kodifikáció során, de polgári törvénykönyvünk újragondolásakor ez a megoldás és magyarázat már nem kielégítő.

A fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy a magyar magánjogban kizárólag a jogtudomány dolgozott ki általános részt, amely nagyobb részben a korábbi történeti gyökerekhez tapad és abból táplálkozik, semmint egy új tudományos megközelítésnek lenne az eredménye. Sajnálatos, de tény, hogy ebben a tekintetben mindannyian Savigny köpenyéből bújtunk ki, és csak egy új Savigny lesz képes egy másfajta gondolatrendszer megalkotására. Az általános rész klasszikusnak nevezhető szabályai közül a személyek és a jogvédelemre vonatkozó részek (personae és actiones) római jogi eredetűek, a szubjektív jogok (alanyi jogok) és a jogügyleti tan pedig a természetjogban fogantak, e kettő összekovácsolása a pandektatudomány eredménye.19 Ebből kiindulva kell továbblépni.

A fentiekből még nem vonhatunk le semmilyen egyértelmű állásfoglalást, vajon szükség van-e általános részre az új polgári törvénykönyvünkben. A jelenlegi Ptk. bevezető rendelkezéseinek kuszaságát és esetlegességét különösebben nem kell bemutatnunk.20 A bevezető rendelkezések körüli legfontosabb “általános részi” kérdés az, vajon hány alapelve van a Ptk.-nak21, illetve a 6. § kötelemfakasztó tényállás vagy pedig generálklauzula?22 De mit tartalmazna az általános rész? Amint röviden láttuk, a BGB-ben is valójában csak a jogügyleti tan nevezhető “általános résznek”. De szükség van-e önálló jogügyleti tanra a magyar magánjogban, amely mind a dologi, mind a kötelmi, de például örökjogi jogügyletekre vonatkozó szabályokat egyaránt magába foglalná, pontosabban fogalmazva mindezeknek a hátterét képezné? Ebben az esetben a szabályozás szintje újabb, meglehetősen absztrakt normákkal bővülne, ahol a helyes mértéket és arányt még – az évtizedes előmunkálatok ellenére – a németeknek sem sikerült mindig megtalálniuk. Vagy maradjon meg jelenlegi szabályozásunk nem túl elegáns, de mindenesetre praktikus megoldása, miszerint a szerződésekre vonatkozó általános szabályokat alkalmazzuk kiterjesztés útján egyes dologi, örökjogi és egyéb esetekre. Véleményünk szerint egy a mainál egyértelműbb és követhetőbb szabályozás célul tűzendő ki, akár az önálló jogügyleti tan kidolgozásában, akár a szerződésekre vonatkozó általános szabályok pontosításában és cizellálásában. A kódex szerkezetének megalkotásánál fontos a szabályozás egységessége és koherenciája, hogy ne engedjen csábítás és érdekek pillanatnyi vonzásainak, az egyes alacsonyabb szintű vagy közjogi normák tévelygéseinek, továbbá határozatlan lelkületű

jogalkalmazók felületességének. De ne feledjük, például egyes váltójogi kérdésektől kezdve társasági határozat érvényességének problematikájáig a legmeggyőzőbb megoldást végső soron a jogügyleti tan nyújtja.

JEGYZETEK

1 Asztalos László: Polgári jogi alaptan. Budapest: Akadémia, 1987.

2 ELTE ÁJTK Polgári jogi tanszéki vita 1998. június 19-én.

3 Bíró György-Lenkovics Barnabás: Általános tanok. Ideiglenes egyetemi jegyzet. Miskolc: 1996, Novotny Alapítvány a Magánjog Fejlesztéséért.

4 Lásd Ewald, Francois (sous la dir.): Naissance du Code civil, Paris, 1989, Flammarion, 91. és 99. o., valamint Fenet, P. A.: Recueil complet des travaux preparatoires du Code civil. 1827. Tom II, újra kiadva Osnabrück  1968, Otto Zeller.

5 Helmut Koziol-Rudolf Welser: Grundriß des bürgerlichen Rechts. Band

6 I. Allgemeiner Teil und Schuldrecht 8. Aufl. Wien, 1987, Mazsche.

6 Lásd ehhez részletesen Csehi Zoltán: Polgári jogi tankönyvek Németországban (BGB Általános rész – Schwab, Brox, Medicus, Larenz) in: Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae, Tom XXXII (1990) 219-244. o., valamint Csehi Zoltán: A francia magánjog elméleti alapjai, in: JOGÁLLAM  1996/3-4, 177-185. o.

7 Franz Wieacker: Privatrechtsgeschichte der Neuzeit unter besonderen Berücksichtigung der deutschen Entwicklung. 2. neuarb. Aufl. Göttingen, 1967, Vandenhoeck & Ruprecht, 487. o.

8 Szászy István: A magyar magánjog általános része különös tekintettel a külföldi magánjogi rendszerekre. Budapest: Egyetemi Nyomda, 1947, 12. o. Wenczel Gusztáv által terjedt el, valamint az ő mintája nyomán fogadták el a magánjog pandektista ötös felosztását: általános rész, dologi jog, kötelmi jog, családi jog, öröklési jog.

9 Zlinszky Imre: A magyar magánjog mai érvényben különös tekintettel a gyakorlat igényeire. 2. kiadás. Budapest: 1883, Franklin.

10 Elemér Pólay: Abschaffung des Pandektemsystems in der Rechtswissenschaft und Gesetzgebung in Ungarn in den letzten drei Jahrzehnten (Rechtshistorische Konferenz, Prag, 1975, kézirat).

11 Indokolás a Magyar Általános Polgári Törvénykönyv tervezetéhez. Első kötet. Budapest: 1901, Grill, XII. o.

12 Indokolás uo. (11. lj.)

13 Schwarz Gusztáv: Új irányok a magánjogban. Budapest: Athenaeum, 1911, 206-207. o.

14 Magyar Magánjog. Első kötet. Általános rész. Személyi jog. Budapest: 1941, Grill.

15 Szászy István: A magyar magánjog általános része különös tekintettel a külföldi magánjogi rendszerekre. Budapest: Egyetemi Nyomda, 1947, a 12-15. oldalakon olvasható a Szászy-féle rendszerezés.

16 A jog rendszerjellegű megközelítéséhez alapvető Claus-Wilhelm Canaris két kiadásban is megjelent habilitációs írására a Systemdenken und Systembegriff in der Jurisprudenz entwickelt am Beispiel des deutschen Privatrechts (2. übart. Aufl. Berlin, 1983, Duncker & Humblot), szellemi előfutára Karl Larenz: Methodenlehre der Rechtswissenschaft (6. neu bearb. Aufl. Berlin-New York: 1991, Springer) 6. fejezet (437. és sk. o.), de találunk eltérő felfogást is, mint például az óriási vitát kiváltó Theodor Viehweg “Topik und Jurisprudenz” című munkáját (5. Aufl., 1974, München, C. H. Beck’ she) rendkívül szellemes megközelítéssel.

17 Világhy Miklós: A Magyar Népköztársaság polgári törvénykönyvének rendszeréről, in X. (új évf.) Jogtudományi Közlöny 457-487. (1955)

18 Világhy i. m. (17. lj.) 482. o.

19 Elemér Pólay: Abschaffung des Pandektemsystems in der Rechtswissenschaft und Gesetzgebung in Ungarn in den letzten drei Jahrzehnten (Rechtshistorische Konferenz, Prag, 1975) 2. o.

20 Lábady i. m. 139-148. o.

21 Kecskés László: Polgári jogunk alapelveinek változásairól, 40 Magyar Jog, 1-8. o. (1993), az alapelvek a következők: 1. Az alanyi jogok szabad gyakorlása; 2. A tulajdon védelme; 3. A jóhiszemuség és a tisztesség (kölcsönös bizalom) elve; 4. A kölcsönös együttműködés kívánalma; 5. A felróhatósághoz kötött felelősség elve; 6. Joggal való visszaélés tilalma; 7. A kármegelőzés követelménye; 8. Értelmezési alapelv. Ettől eltér Lábady i. m. említ “vezérmotívumot”, valamint “generálklauzulát”, valamint Bíró-Lenkovics kilenc alapelvet sorol fel i.m. (3. lj.) 55-72. o.

22 Bíró-Lenkovics i.m. (3. lj.) 73. o. szerint generálklauzula.