I. A szellemi tulajdon és a polgári jog összefüggése
A kérdésfelvetés és a problematika címként történt megjelölése szinte már önmagában feladatként tűzi ki annak a megvizsgálását és azoknak az elvi alapoknak a feltárását, hogy
– a szellemi alkotásokhoz és a rokon intézményekhez fűződő jogokat nevezhetjük-e szellemi tulajdonnak,
– e jogok szabályozása integrálható-e, és ha igen, miként az új Polgári Törvénykönyv rendszerébe.
A szellemi alkotásokhoz fűződő jogok a személyiségi és vagyoni jogok olyan sajátos ötvözetét jelentik, amelyek mind a hozzá fűződő személyi, mind pedig a kapcsolódó vagyoni jogviszonyok következtében a polgári jog elválaszthatatlan részei.
E tanulmányban a kérdést kizárólag a kitűzött feladatnak megfelelően és a kodifikáció szempontjából kívánom vizsgálni, vajon
– a szellemi tulajdon védelme szerves része-e a polgári jognak, és
– a kodifikáció során beépüljön-e az átfogó szabályozásba, továbbá
– ha igen, fennmaradjon-e a jelenleg hatályos Ptk. koncepciójából fakadó törvényi tartalma és rendszerbeli elhelyezése,
– vagy szükséges-e ettől eltérni és miként, figyelemmel
– a polgári jog elvi megközelítésére,
– az elmúlt évtizedek során kialakult bírói gyakorlatra,
– a szellemi alkotásokra vonatkozó külön törvényi szabályozásokra és
– a vonatkozó nemzetközi egyezményekre, valamint azoknak a szellemi tulajdon fogalmi körébe vont szabályozására.
A kérdés gyakorlati megközelítésére tekintettel nem kívánok foglalkozni a szellemi alkotások jogával összefüggésben kialakult különféle elméletekkel és azok történeti fejlődésével. Ennek összefoglaló elemzését megtaláljuk Lontai Endre: “Szellemi alkotások joga” c. művében (Eötvös József Könyvkiadó, Budapest, 1998.)
II. A Ptk. hatályos szabályozásának a kialakulása
1. Az 1959. évi IV. törvény 84. § úgy rendelkezett, hogy a szellemi alkotáshoz fűződő személyi jogok védelmének külön szabályát a szerzői, találmányi és újítói jog, valamint a védjegy és mintaoltalom szabályai állapítják meg.
A miniszteri indokolás szerint a javaslat a szűkebb értelemben vett személyhez fűződő jogok mellett nem szabályozza a szellemi alkotásokhoz fűződő személyi jogok védelmét.
A Ptk. 1977. évi IV. § tv.-vel módosított szövege a Második rész “A személyek polgári jogi védelme” IV. cím keretében “A személyhez és szellemi alkotáshoz fűződő jogok” VII. fejezetében “A szellemi alkotásokhoz fűződő jogok” alcím alatt a Ptk. 86. § (1) bekezdésében megállapítja, hogy a szellemi alkotás a törvény védelme alatt áll.
A Ptk. 86. § (2) bekezdése szerint a védelmet – e törvény rendelkezésein kívül – az alkotások meghatározott fajtáira, valamint egyes rokon tevékenységekre a szerzői, iparjogvédelmi (a szabadalmi, a védjegy-, eredet-megjelölés, származásjelzés és mintaoltalom), továbbá az újítói jog, valamint a hangfelvételek előállítóit védő jogszabályok határozzák meg.
A törvényi védelem kiterjed még:
– azokra a szellemi alkotásokra, amelyekről külön jogszabályok nem rendelkeznek, de amelyek társadalmilag széles körben felhasználhatók és még közkinccsé nem váltak [Ptk. 86. § (3) bek. ] és
– a vagyoni értékű gazdasági, műszaki és szervezési ismeretekre és tapasztalatokra, a megkezdett vagy tervbe vett hasznosítás esetén a közkinccsé válásig. [Ptk. 86. § (4) bek., Ptké. II. 4. §]
– A Ptk. 87. § értelmében akinek szellemi alkotásához fűződő jogát megsértik – a külön jogszabályban meghatározott védelmen kívül – a személyhez fűződő jogok megsértése esetén irányadó polgári jogi igényeket támaszthatja.
A jelenlegi szabályozás tehát a szellemi alkotások törvényi védelmét két csoportra osztja:
– a külön jogszabályok által nyújtott védelemre,
– a Ptk. által a személyiségi jogok megsértésére irányadó rendelkezéseken alapuló védelemre.
A Ptk. tehát a szabályozás köréből kirekeszti a szellemi alkotásokhoz fűződő vagyoni jogok védelmének rendezését, illetve a külön jogszabályok hatálya alá nem tartozó szellemi alkotások, illetve a műszaki szervezési ismereteket és tapasztalatokat érintő védelem körében úgy rendelkezik, hogy a jogosult azt is követelheti, hogy az eredményét elsajátító felhasználó személy részesítse őt az elért vagyoni eredményben.
2. A jelenlegi szabályozás értékeléséhez és következményeinek a levonásához az alábbiakat kell figyelembe vennünk:
2.1. A magánjog struktúrája már történelmileg kialakult, amikor a múlt század második felében kifejlődött és általánossá vált a szellemi alkotásokra vonatkozó tételes jogi szabályozás megalkotása. E tanulmány célhoz kötöttségére tekintettel e körülményre csak utalok, annak részletes bemutatása nélkül.
A nemzetközi jogegységesítésnek jelentős állomásai voltak:
– az 1883. évi Párizsi Uniós Egyezmény, amellyel az Egyezmény hatálya alá tartozó országok az ipari tulajdon oltalmára uniót alkottak; az Egyezmény meghatározása szerint az ipari tulajdon tárgya: a szabadalom, a használati minta, a gyári, kereskedelmi védjegy, a szolgáltatási védjegy, a kereskedelmi név, a származásjelzés vagy eredet-megjelölés, valamint a védelem a tisztességtelen verseny ellen; [1. cikk (2) bek.]
– az 1886. évi Berni Egyezmény az irodalmi és szerzői művek védelméről.
2.2. Mivel Magyarországon nem volt kodifikált magánjog, e jogintézmények jogrendszerbeli elhelyezését a magánjog tudományán belül vizsgálom és megállapíthatjuk, hogy a jogtudomány a szellemi alkotásokkal kapcsolatos jogok védelmét a magánjog szerves részének tekintette.
Amikor feladatomhoz tartozik, hogy ezeknek a jogi intézményeknek a polgári joghoz fűződő viszonyát megközelítsem, nem szolgálhatom jobban e feladatot, mint megismételjem, amit e kérdésben Szladits Károly “A magyar magánjog vázlata” (Grill Károly Könyvkiadó Vállalat, Budapest, 1937.) munkájában “A személyi és eszmei javakon való jogok” cím alatt kifejt:
A dolgokon való abszolút jogokkal (dologi jogokkal) szemben vannak olyan jogok, amelyek bizonyos személyi (nem vagyoni érdeket), avagy valamely szellemi alkotást részesítenek mindenki mással szemben feltétlen és kizáró védelemben. Ezek a jogok miképpen, a dologi jogok mellett az abszolút kizárólagossági jogok második főcsoportjaként szerepelnek.
E főcsoporton belül a jogoknak két alcsoportját kell megkülönböztetnünk. Az egyik csoportba a szűkebb értelemben vett személyi vagy személyiségi jognak nevezett jogokat soroljuk, a másik alcsoport azokat a jogokat foglalja magában, amelyek az embernek bizonyos gondolati termékei (eszmei, szellemi alkotásai) részére biztosítanak a tulajdonhoz hasonló kizárólagos uralmat. Ezeket szokás megjelölni az eszmei javakon való jogok, vagy az eszmei tulajdon nevével.
A személyiségi jogokat és az eszmei tulajdont azért kell egymástól különválasztanunk, mert míg a személyiségi jogok a védett személytől el nem választhatók, addig az eszmei tulajdon körébe tartozó jogok a magánjogi forgalom (átruházás, terhelés) tárgyai lehetnek akár csak a dologi jogok.
Másfelől a jogoknak ez a két csoportja a jogi védelem eszközei szempontjából oly sok közös vonást vett fel, hogy egységes főcsoportként helyezhető szembe a dologi jogokkal. Közös elnevezésükre még nem alakult ki általánosan elfogadott szóhasználat. (377-378. old.)
“Az eszmei tulajdon” cím alatt a következőket tartalmazza:
Tulajdon tárgya csak dolog (testi tárgy) lehet. Vannak azonban a dolgokon kívül más nevű eszmei javak is, amelyek tekintetében a törvény az arra jogosultnak a tulajdonhoz hasonló kizárólagos hatalmat (abszolút jogot) biztosít. Ily értelemben beszélhetünk eszmei tulajdonról. E kizáró jogokat általában az jellemzi, hogy bizonyos gondolati terméket (jellemző formában megnyilvánuló eszmét) részesítenek védelemben. Ezek a jogok mintegy középen állnak a dolgokra irányuló tulajdonjog és az ember személyiségének közvetlen jogi oltalma, vagyis a személyiségi jogok között.
Az eszmei javak egyúttal gazdasági javak is, a rájuk vonatkozó jogok forgalomképes, vagyonértékű jogok, vagyis lényegükben vagyoni jogok.” (380. old.)
Amint Szladits megállapításaiból kitűnik, a fogalmi tisztázottság mellett csupán az egységes szóhasználat kialakulása hiányzik. Az azóta eltelt évtizedekben e szóhasználat mind a jogtudományban, mind a nemzetközi egyezményekben kialakult, és törvényi szóhasználattá is vált napjainkig.1
2.3. A magánjognak a szellemi alkotásokra vonatkozó kialakult szerves fejlődését törte meg a szocialista polgári jog alapjául szolgáló ideológiai felfogás. Ennek alapjait találjuk meg Világhy Miklósnak “A szellemi alkotások jogi védelmének elvi alapjai a szocialista jogrendszerben” című tanulmányában. (ÁJTI Értesítője, 1 960/2-3.)
Világhy kifejti: “szellemi alkotások joga a legszélesebb értelemben azokat a társadalmi viszonyokat szabályozza, amelyek a szellemi alkotás létrehozásával és a társadalom érdekében való felhasználásával kapcsolatosak. Gyökerükben e viszonyok a tág értelemben vett munka viszonyai.” (148. old.)
“Visszatérve most a szellemi alkotásokkal kapcsolatos társadalmi viszonyok elemzésére, kiindulópontnak az a szocialista jogtudományban ma általánosan elfogadottnak mondható megállapítás, hogy ezek a viszonyok alapjukban – az alkotás létrejöttét követően – nem vagyoni természetűek.”
“A szellemi alkotásokkal kapcsolatos társadalmi viszonyoknak a sajátos nem vagyoni eleme, mozzanata közvetlenül vagyoni viszonyokkal van összefüggésben. E vagyoni viszonyok főleg a szellemi alkotások társadalmi felhasználásával összefüggésben jönnek létre.”
“Az alkotó a javak elosztásának a szocialista rendje szerint a munkája mennyiségének és minőségének megfelelő díjazásban részesül. A szellemi alkotás felhasználásával összefüggő viszonyok az elosztási viszonyok közé tartoznak, azok sajátos formája.” (149. old.)
Kifejti, hogy jogi szerkezetüket tekintve az erkölcsi ösztönzést szolgáló jogoknak abszolút szerkezetűeknek és negatív tartalmúaknak kell lennie. Az alkotóval, mint személy szerint kijelölt jogosulttal szemben mindenki mást el kell tiltani attól, hogy az alkotás minőségét kétségbe vonja, vagy megsértse az alkotáshoz fűződő nem vagyoni érdeket.
Az ösztönzés másik eleme, az anyagi ösztönzés a munka mennyiségének és minőségének megfelelő díjazás biztosítása formailag a felhasználási engedély ellenértékének tűnik. A díjazás közvetlenül a teljesítményhez kapcsolódik.
Világhy a szellemi alkotások jogviszonyát két nagy csoportra osztja:
– a szerzői jogi viszonyokra, és
– a feltalálói jogviszonyokra (ide sorolja az újítási jogviszonyokat is).
Nem sorolja ide, és nem tartja a szellemi alkotások jogi keretébe tartozónak a védjegyjog intézményét, bár el kell ismerni – álláspontja szerint, hogy számos formai (főleg szerkezeti) hasonlóság van, továbbá a nemzetközi szempontok szükségessé tehetik a védjegyjog intézményének a szellemi alkotások jogával való kapcsolatba hozatalát.
A védjegy mint kapitalista intézmény tipikus versenyeszközként alakult ki, szocialista viszonyok között fokozza a vállalatok és a vállalati dolgozók felelősségtudatát a termékeikért. (161-163. old.)
Kifejti, hogy a szellemi alkotások körében vett társadalmi alapjogviszonyok – bár ezek is abszolút szerkezetű jogviszonyok – különböznek a tulajdontól, mivel az alkotó védelmét, nem pedig valamely dolog más által való elsajátításának a kizárását szolgálják. A felhasználási jogviszonyban is lényegesen különböznek a szerződésen alapuló egyéb polgári jogi viszonyoktól. Míg az utóbbiak az árucsere viszonyait fejezik ki, addig a felhasználás jogviszonyai tartalmilag elosztási viszonyok, melyek a szocialista viszonyok között nem árutermészetűek.
A felhasználó származékos úton az alkotó jogait, illetve annak egy részét szerzi meg. A felhasználás jogviszonyai az alkotó irányában negatív szerkezetűek, kifelé, harmadik személyek irányában éppúgy abszolút szerkezetűek, mint az alapjogviszonyok.
Mindemellett a kétféle jogi helyzet között csak szerkezeti, illetve formai hasonlóság van, tartalmukban lényegesen különböznek.
Világhy felveti a kérdést, hogy a szellemi alkotások joga egyáltalában a polgári jogba tartozik-e, és a különféle felfogások ismertetése alapján arra a következtetésre jut, hogy a jelenleg általánosan elfogadott nézet szerint, ami a szellemi alkotások jogát a polgári jogba utalja, meg kell jegyezni, hogy a szellemi alkotások jogviszonyai a polgári jogban minden esetben különálló helyet foglalnak el, és e jogviszonyokat a többi jogviszonyokkal csupán az áruforma bizonyos elemeinek felhasználásában mutatkozó közösség fűzi egybe.
Tehát, ha lehántjuk Világhy tanításairól az ideológiai köntöst, kitűnik, hogy a szellemi alkotásoknál mind a személyiségi, mind a vagyonjogi vonatkozásban az abszolút szerkezetű, negatív tartalmú jogok vázát látja, melyek kötelmi jogi viszonyok útján kapcsolódnak a forgalmi élettel.
Amint azzal a későbbiekben foglalkozom, az élet és a joggyakorlat áttörte az ideológiai köntöst, és arra tekintet nélkül a polgári jog eszközeivel is beágyazta a szellemi alkotásokat a polgári jogba és jutott el a jogfejlődésben, a jogalkalmazásban a szellemi tulajdonjog koncepciójához.
2.4. Meg kell azonban említenünk, hogy nem csak a szocialista ideológia, hanem más magánjogi felfogás is kirekesztette a tulajdonjog köréből a szellemi alkotásokon fennálló jogokat.
Kolosváry Bálint a dologi jogról írott tanulmányában kifejti, hogy a tulajdonjognak kizárólag dolog, mégpedig az egyedi dologra meghatározott dolog a tárgya, és megemlítendőnek tartja, hogy a szellemi javak, a szerzői jog, a szabadalmi jog a tulajdonnak nem tárgyai. Írói, művészi tulajdonról beszélni tehát helytelen szóhasználat.
A szerzői javak védelmének a tulajdonjog védelméhez hasonló szabályozása a kérdéses személyiségi jogokat tulajdonná nem avatja, sem a művészi alkotásokat gondolati, testi jogokká nem változtatja. (in: Szladits Károly: A magyar magánjog, 1942. II. kötet 115. o., Grill Károly Könyvkiadó Vállalat)
III. A szellemi tulajdon és a dolog fogalma
A Ptk. 94. §-a szerint minden birtokba vehető dolog tulajdonjog tárgya lehet. Ha a törvény kivételt nem tesz, a tulajdonjog szabályait megfelelően alkalmazni kell a pénzre, az értékpapírra, valamint a dolog módjára hasznosítható természeti erőkre.
A Ptk. tehát a tulajdonjog fogalmát és meghatározását a birtokba vehető dologra építi, ugyanakkor nem zárja ki a tulajdonjog tárgyainak köréből a szoros értelemben vett dolgokon túlmenően a dolog módjára hasznosítható természeti erőket, valamint az értékpapírok általános megjelölésével a birtokba vehető dolognak nem minősíthető, azonban értékpapírnak minősülő nem okiratban, hanem más módon rögzített nyilvántartott és továbbított adatot. [Ptk. 338/A. § (2) bek.]
A törvény e rendelkezéséhez fűzi az elmélet azt a következtetést: valójában a helyzet nem úgy áll, hogy a tulajdonjog tárgya lehet minden, ami a polgári jog értelmében dolognak minősül, hanem dolognak minősül jogi értelemben mindaz, ami a tulajdonjog tárgya lehet. A dolog mint polgári jogi kategória tehát valójában a tulajdonjog tárgyának az elvont kifejezése. (Eörsi-Világhy: Polgári jog, 1962, I. 285. old.)
Így tehát a polgári jog elméletébe beilleszkedik, hogy a szellemi alkotások – mint szellemi tulajdon – a tulajdonjog tárgyai lehetnek.
Figyelemmel arra, hogy a nemzetközi jogfejlődés, mikor az egyezmények sorozatán át mindig elismeri a szerzőket megillető személyiségi jogokat és azokat oltalmazza, a nemzetközi egységesítésre irányuló szabályozás a szellemi alkotásokhoz fűződő vagyoni jogokat egyidejűleg csoportosítja és így fejlesztette ki az elmúlt évszázad során az ipari tulajdonjog, majd pedig a mai nemzetközi szabályozás2 és a jogtudomány3 kategorizálása alapján a szellemi tulajdon fogalmát.
Ezen elméleti összefüggés alapján – a szellemi alkotásokra vonatkozó új törvényi rendelkezések jogharmonizációs törekvéseire és a jogharmonizációs kötelezettségre figyelemmel – indokolt a szellemi tulajdont a polgári jog tulajdonjogi fejezetében rendezni, az alkalmazási körét a TRIPS-Egyezményben meghatározott kategóriák alapján kijelölni, melyek az Egyezmény sorrendje szerint:
– szerzői jogok és kapcsolódó jogok,
– védjegyek,
– földrajzi megjelölések,
– ipari minta,
– szabadalmak,
– félvezető áramkörök térbeli elrendezése (topográfiája),
– nyilvánosságra hozott adatok védelme.
A TRIPS-Egyezményben foglaltakon túlmenően a kialakult hazai szabályozásra figyelemmel az alábbi kategóriákra is indokolt az oltalmat kiterjeszteni, mégpedig a TRIPS-Egyezményben meg nem jelölt:
– a használati minta oltalma,
– a társadalmilag széles körben felhasználható és még közkinccsé nem vált külön jogszabály által nem védett szellemi alkotások [Ptk. 86. § (3) bek.].
A Ptk. 86. § (2) bekezdése a fentieken túlmenően megjelöli az újítói jogot, valamint a hangfelvételek előállítóit védő jogszabályokat.
Az újítói jog a szocialista termelési és társadalmi jogviszonyokra felépült jogintézmény. A Ptk. megalkotásakor az újításoknak a társadalmi tulajdonon alapuló gazdasági rendszerben ösztönző szerepük volt. Újításnak minősült minden megvalósítható műszaki és szervezési megoldás, amely az adott gazdálkodó szervnél viszonylag új volt. Ehhez egyéb többletkövetelmény nem járult. Nyilvánvalóan az újítói mozgalom jelentős politikai szerepére figyelemmel a Ptk. az újítást a szellemi alkotások körében szabályozta. Jelenleg a 63/1998. (III. 31.) Korm. rendelet tartalmazza az újítás részletes szabályait. Kizárólag a munkáltató döntésén múlik, a gazdálkodó szervezet tevékenysége körében a relatív új megoldásokat újításként kívánja kezelni és díjazni. Valamely megoldás önmagában azért, mert az adott munkáltatónál relatív újdonságot jelent, szellemi tulajdonnak nem minősülhet. A know-how ehhez képest többletkövetelményeket támaszt. (Lásd III. /3.4. fejezetet)
A hangfelvételek előállítóit védő szabályok pedig a szerzői jogi törvényben szerepelnek, mely pusztán csak egyike a szerzői jogi törvényben szabályozott szomszédos jogoknak.
A szellemi tulajdon egyes fajtáira vonatkozó speciális törvényeknek a Ptk.-val való összefüggéseit vizsgálva megállapíthatjuk, hogy – figyelemmel az adott jogintézmények történelmi kialakulására és az adott jogintézményekre a vonatkozó nemzetközi egyezményekhez való kapcsolatára – olyan jogintézményekkel állunk szemben, amelyeknél a különböző jogtárgyak speciális jellege következtében önálló, elkülönült jogi szabályozás szükséges, azonban a velük kapcsolatos jogviszonyok csak a Ptk. rendelkezéseivel összhangban szabályozhatók.
A jogharmonizációra irányuló törekvések megvalósulása óta (1994. évi I. tv.) a szabadalmi jog, a védjegyjog és a szerzői jog önálló törvényi szabályozásban részesült és már e jogintézmények jellege, szerkezete alapján a polgári joghoz való kötődés és a Ptk.-val való szoros kapcsolatuk e törvényekben a megalkotásuk időrendi sorrendjében egyre nagyobb hangsúlyt kap.
A találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. tv. (továbbiakban: Szt.) bevezetőjében utal a Magyar Köztársaságnak a szellemi tulajdon védelmére fennálló nemzetközi kötelezettségeire. A hasznosítási szerződésre vonatkozó III. fejezet keretében, a Szt. 30. § (2) bekezdése tartalmazza, hogy a hasznosítási szerződésre a törvényben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadók.
A védjegyek és földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. tv. (továbbiakban: Vt.) 7. § -ban a hozzájáruló nyilatkozattal összefüggésben utal a Polgári Törvénykönyvön alapuló megtámadási jog lehetőségére; a 22. § szerint pedig a védjegyhez kapcsolódó és a védjegyoltalomból eredő jogok átszállására, átruházására, megterhelésére, valamint a közös védjegyoltalmi igényre, a közös védjegyoltalomra, az e törvényben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezései az irányadók.
A használati szerződésre vonatkozó IV. fejezet keretében pedig a Vt. 26. § (2) bekezdése szerint a használati szerződésre a törvényben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezései az irányadók.
A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. (továbbiakban: Szjt.) 3. §-a szerint azokban a kérdésekben, melyeket a törvény nem szabályoz, a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit kell alkalmazni.
Álláspontom szerint a szerzői jogról szóló törvény e legtágabb, a Polgári Törvénykönyvet érintő meghatározása juttatja kifejezésre hangsúlyozottan azt a kodifikációs technikát, ami az előző két törvényi szabályozásra is mérvadó.
Az Szjt. 3. §-hoz fűzött miniszteri indokolás visszautal az általános indokolásra, amely szerint a szerzői jogi védelem abszolút szerkezetű, negatív tartalmú kötelezettséget állító jogviszony, amely jellegében hasonló a tulajdonviszonyhoz, tárgya azonban szellemi alkotás, ami a szerző személyiségéhez kötődő jogosultságok elismerését és oltalmát nyújtja.
A törvény a Ptk.-ra történő hivatkozása arra utal, hogy a szerzői jogi törvény azért nem szabályoz bizonyos kérdéseket – melyre bár tárgyuknál fogva kiterjedhetne a szerzői jogi szabályozás -, mert azokról a Ptk. már rendelkezik.
A 3. § helyes értelmezése tehát az, hogy a Ptk.-t azokban a kérdésekben kell alkalmazni, amelyeket a szerzői jogi törvény nem szabályoz, bár tárgykörére figyelemmel elvileg szabályozhatna. A Ptk. tehát a szerzői jog anyajogszabálya, megadva az általános szabályozási hátteret, kisegítve a szerzői jog szabályozását olyan kérdésekben, amelyre az nem ad választ, megoldást. Többnyire éppen azért, mert Ptk. rendelkezései már a kérdést kielégítően szabályozzák.
IV. A szellemi tulajdon kodifikációjának problematikája
1. Alapvető összefüggések
A szellemi tulajdonhoz fűződő jogszabályoknak a Ptk.-hoz viszonyított speciális rendelkezései lényegileg és alapvetően e jogosultságok meghatározását, keletkezését, a hozzájuk fűződő jogosultságokat, az oltalom terjedelmét, területi és időbeli hatályát, nyilvántartását és a velük kapcsolatos igények érvényesítési módját határozzák meg.
Ezzel szemben e jogosultságokhoz fűződő jogok feletti rendelkezésekre, átruházására, megterhelésére, hasznosítására valamint öröklés útján történő átszállására vonatkozóan a fent hivatkozott törvényi speciális rendelkezéseken túlmenően a bírói gyakorlat már e jogintézmények korábbi törvényi szabályozása időszakában is a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit alkalmazta.
Megvizsgálva a speciális rendelkezéseknek a Ptk.-val való összefüggését, célszerű elkülönülten vizsgálni a hozzájuk fűződő személyi és vagyoni jogi vonatkozásokat.
Figyelemmel arra, hogy a nemzetközi szabályozásokban és az azokra alapuló jogi irodalomban a szellemi tulajdonjog az ipari tulajdon elnevezés “jogutódjaként” alakult ki, a szellemi tulajdon körében is el kell különíteni azokat a jogintézményeket, melyek nem személyi jogi vonatkozásúak. Ezek a védjegyek a földrajzi árujelzők, az eredet-megjelölések és a nyilvánosságra nem hozott adatok, a személyhez nem fűződő know-how-k.
2. A személyiségi jogi kérdések
A személyiségi jogokhoz fűződő szellemi tulajdon körében a vizsgálódásomat a szerzői jog, a szabadalmi jog szabályozásának körére korlátozom. Az ipari minta, a használati minta, a félvezető áramkörök topográfiájának alkotóit megillető személyi jogi oltalom lényegileg megfelel a szabadalom feltalálóját megillető jogoknak.
2.1. Az Szjt.-nek a szerző személyéhez fűződő rendelkezései nem érintik a személyhez fűződő jogokról szóló Ptk.-beli általános szabályok érvényesülését.
Így a Ptk. 75. § (3) bekezdése szerint a személyhez fűződő jogokat nem sérti az a magatartás, amelyhez a jogosult hozzájárult, feltéve, hogy a hozzájárulás megadása társadalmi érdeket nem sért, vagy nem veszélyeztet. A személyhez fűződő jogokat egyébként korlátozó szerződés vagy egyoldalú nyilatkozat semmis.
E rendelkezés csak a jog korlátozását fejezi ki, a jog gyakorlásának korlátozását, feltételhez kötését nem akadályozza.
Az Szjt. 29. § (I) bekezdése szerint a szerző neve feltüntetéséhez való jogot a felhasználás jellegétől függően, vagy ahhoz igazodó módon gyakorolhatja.
Az Szjt. 9. § (2) bekezdése értelmében a szerző a személyhez fűződő jogait nem ruházhatja át, azok másképp nem szállhatnak át, a szerző nem mondhat le róluk.
A szerzői jogi törvénynek olyan, a szerző személyéhez fűződő rendelkezései vannak, amelyek a személyhez kizárólag szerzői minőségben tapadnak, tehát indokolt a szerzői törvényben való speciális szabályozás. E kérdéseknek a Polgári Törvénykönyvben történt szabályozása széjjelfeszítené annak kereteit, ugyanakkor az önálló szabályozás nem fosztja meg a szerzőt az általános polgári jogi védelem érvényesülésétől.
Ilyen speciális személyhez fűződő jogok, amelyek szükségtelenül kerülnének a Polgári Törvénykönyvbe:
– a mű nyilvánosságra hozatalához való jog, beleértve a visszavonás jogát,
– a névjog, a név feltüntetéshez való jog és az ehhez kapcsolódó jog a szerzőség elismerésére,
– a mű egységének védelme, a védelem a mű megcsonkításával, vagy olyan megváltoztatásával szemben, ami a szerző becsületét, hírnevét sértené,
– a szerző beleegyezésének szükségessége ahhoz, hogy a művét képek alkalmazásával, illusztrációjával adják ki,
– a szerző személyéhez fűződő jogai gyakorlásának speciális szabályai a szerző halálát követően a védelmi időn belül.
2.2. A feltaláló az, aki a találmányt megalkotta. (Szt. 7. §) Ha a jogerős bírói ítélet mást nem állapít meg, azt a személyt kell feltalálónak tekinteni, aki a szabadalmi bejelentés napján feltalálóként szerepel. A feltalálót megilleti a jog, hogy a szabadalmi okiratokon e minőségben feltüntessék. Mellőzni kell a feltaláló nevének feltüntetését a nyilvánosságra kerülő iratokon, ha azt a feltaláló kéri.
Lényegileg itt a személyiségi jognak sajátos korlátozásával találkozunk, amikor – a nemzetközi egyezményeknek megfelelően – a törvény a feltalálónak a neve feltüntetéséhez való jogát az okiraton való feltüntetésre korlátozza. A Szt. 12. § (1) bekezdés rendelkezése értelmében szolgálati találmány esetében, ha a munkáltató érdeke úgy kívánja, hogy a találmányt titokban tartsa, és üzleti titokként kezelje, úgy szabadalmi okirat kiállítására nem kerül sor. Ez esetben háttérbe szorul a feltalálónak az alkotáshoz fűződő személyiségi joga, mert a szerzősége nem kerülhet nyilvánosságra és a neve feltüntetésre. Ez esetben is azonban a feltaláló jogosult fellépni azzal szemben, aki a szerzőségét vitatja.
Ha többen, közösen alkotnak találmányt, úgy amíg jogerős bírói ítélet mást nem állapít meg, a bejelentésben foglalt szerzőségi arányt kell irányadónak tekinteni.
A feltaláló a Ptk. szerint léphet fel azzal szemben, aki e minőségét kétségbe vonja, vagy a találmányhoz fűződő személyiségi jogait egyébként megsérti.
A fenti személyhez fűződő jogoknak a Ptk. alapján történő értelmezését adja a Legfelsőbb Bíróságnak PK 27 5. sz. állásfoglalása az alábbiak szerint:
Több feltaláló esetén a feltalálói jogosultság az alkotó munkában való részvétel arányában oszlik meg. Több feltaláló esetén a szerzőségük arányát ettől eltérően nem határozhatja meg sem a felek szerződése, sem a bíróság döntése. Jogszabályba ütközik és a Ptk. 200. § (2) bekezdése szerint érvénytelen az a szerződés, vagy egyoldalú nyilatkozat, amely feltalálónak ismerik el azt, aki nem végzett alkotó munkát és nem volt feltaláló. Ezzel azonos megítélés alá esik, ha a feltalálók a szerzőségük arányára vonatkozó megjelölése nem felel meg az alkotómunka értékének.
A találmányból eredő vagyoni jogosultság azonban a szabadalom, a szabadalmi igény, a hasznosítási díjkövetelés, a találmányi díjkövetelés eltérhet a feltalálói aránytól, illetve annak részarányától. A vagyoni jogok tekintetében önmagában nem eredményez érvénytelenséget a feltalálói minőségre, vagy annak részarányára vonatkozó érvénytelen megállapodás. Ez esetben a Ptk.-nak a szerződések részleges érvénytelenségére vonatkozó rendelkezései az irányadók. (Ptk. 239. §)
A szabadalmi jog tehát élesen elválasztja a feltaláló találmányhoz fűződő jogai körében személyiségi jogi és vagyonjogi elemeket és a bírói gyakorlat a szabadalmi törvényben nem szabályozott kérdésekben a Ptk.-ra utal.
3. A szellemi alkotásokhoz fűződő vagyoni jogok
3.1. Szabadalmi jog
A találmányok szabadalmi oltalmáról szóló törvényen – mint modellen – keresztül vizsgálom a jelenlegi jogtechnikai megoldás mellett a külön szabályozás és a Ptk.-n belüli együttes szabályozás kérdését, a külön törvények és a Ptk. kapcsolatának az összefüggéseit, különös figyelemmel a bírói gyakorlatra.
A külön törvények rendelkezései közül bemutatjuk azokat, melyeknek olyan specifikus jellegzetességei vannak, amelyek kizárólag az adott jogintézményre vonatkoznak és ezért ezeknek a kérdéseknek a Ptk.-n belül történő szabályozásával olyan jogintézményeket inkorporálnánk, amelyek egyrészt áttekinthetetlenné tennék a Ptk.-t, másrészt a Ptk.-ba helyezne el olyan szabályozást, amely az adott területek fejlődésének gyors ütemére és a nemzetközi kapcsolódásokra tekintettel a kódexnek a gyakoribb módosítását tenné szükségessé.
3.1.1. A speciális jogszabályok szabályozása strukturális szempontból is eltér, és megkülönböztetjük:
– az ipari tulajdonra (szabadalom, védjegy, használati minta, ipari minta) vonatkozó jogosultságokat érintő szabályozásokat és a
– a szerzői jogi szabályozást.
3.1.2. Az ipari tulajdon kategóriájába eső oltalmi jogok államigazgatási határozat alapján, hatósági elismerés és nyilvántartás következtében a jogszabályban meghatározott időtartamra jönnek létre, és ezért e jogszabályok az adott szellemi tulajdonra vonatkozó anyagi jogi rendelkezéseken kívül külön részben szabályozzák a jogok megszerzésével, fenntartásával és megszűnésével összefüggő államigazgatási eljárást és ezen államigazgatási határozatok megváltoztatására vonatkozó nem peres eljárást, valamint a jogok érvényesítésével összefüggő perjogi szabályozást.
Az a körülmény, hogy e törvények az anyagi jogi és a hozzájuk tartozó eljárásjogi jogszabályokat ötvözik, önmagában kizárja annak a lehetőségét, hogy a Ptk. a szellemi tulajdonra vonatkozó törvényeket tartalmazza. Ezen eljárási szabályok meghatározóak a szellemi alkotás oltalmát jelentő szellemi tulajdon keletkezése, tartalma, terjedelme és megszűnése vonatkozásában.
A fenti anyagi és eljárásjogi együttes szabályozás igényén túlmenően a jogintézmény sajátosságai alapján is vizsgálom, miért szükséges az önálló szabályozás fenntartása, és egyidejűleg a szabályozás alapjainak, létének, a Ptk.-hoz történő integrálása.
A szabadalom mint abszolút szerkezetű és negatív tartalmú jog a szabadalom tulajdonosának, a szabadalmasnak a tulajdonosi pozícióval azonos jogokat nyújt.
A szabadalmas kizárólagosan jogosult a találmány hasznosítására, amelynek alapján bárkivel szemben felléphet, aki engedélye nélkül a kizárólagos használati jogát sértő cselekményeket végez, továbbá a szabadalomhoz fűződő jogait átruházhatja, megterhelheti, gazdasági társaságba nem pénzbeli hozzájárulásként beviheti.
Ez utóbbi jogosultságok gyakorlása vonatkozásában a szabadalmi törvény speciális rendelkezéseket nem tartalmaz, és így a Ptk.-nak a tulajdonjoggal kapcsolatos rendelkezései az irányadók.
Ebből következik, hogy a szellemi tulajdonra vonatkozó szabályozást a tulajdonjog körében kell elhelyezni. Fogalmi ellentmondást jelent ezeknek a jogoknak a személyi jogok körében történő rendelése, mivel a szabadalmas a feltalálótól elkülönülhet, és ez esetben a szabadalom jogosultjához személyiségi jogok nem fűződnek.
3.1.3. A speciális szabályozást igénylő kérdések:
3.1.3.1. A jogszerzés
A törvény normatív meghatározás útján jelöli meg a szellemi alkotásoknak azt a körét, amelyekre szabadalmi oltalom adható. Szabadalmazható minden új, feltalálói tevékenységen alapuló, iparilag alkalmazható találmány; a törvény megjelöli továbbá a szellemi alkotások azon körét, amelyekre a szabadalom megadását kizárja. A törvény meghatározást ad az újdonság, a feltalálói tevékenység és az ipari alkalmazhatóság fogalmáról.
Amennyiben a találmány a törvényi szabályozás e normatív feltételrendszerét kielégíti, a találmányra szabadalmat kell adni. A feltalálónak tehát a szabadalom megadására alanyi joga, igénye van. Ez az alanyi jog, a szabadalmi igény a feltalálót vagy jogutódját illeti meg.
A szabadalmi igény átruházható vagyoni jog.”4
Szolgálati találmány esetében a szabadalmi igény a törvény rendelkezése alapján a munkáltatót mint a feltaláló jogutódját illeti meg.
Közös szabadalmi igény vagy közös szabadalom esetén a szabadalom a törvény rendelkezése alapján kapcsolódik a Ptk. közös tulajdonra vonatkozó rendelkezéseihez. A szabadalmastárs hányadára a többi szabadalmastársat harmadik személlyel szemben elővásárlási jog illeti meg. Speciális rendelkezés hiányában nyilvánvalóan az elővásárlási jog gyakorlására a Ptk. rendelkezései az irányadók.
3.1.3.2. A szabadalom időtartama
A szabadalmi oltalom meghatározott időre, húsz évre szól, nem hosszabbítható meg. Az oltalmi idő elteltével közkinccsé válik. A szabadalmas a szabadalomfenntartási díj fizetésére köteles.
3.1.3.3. A szabadalmi oltalom terjedelme és tartalma
A speciális szabályozás rendelkezése következtében a szabadalmi oltalom terjedelmét az igénypontok határozzák meg, és a szabadalmi oltalom az olyan termékre vagy eljárásra terjed ki, amelyben az igénypont összes jellemzője megvalósul.
A szabadalom tartalmára vonatkozó rendelkezés alapján pedig a szabadalmasnak kizárólagos joga van a találmány hasznosítására, és e rendelkezések határozzák meg azokat a tevékenységi köröket, amelyek a hasznosítás fogalma alá esnek, és amelyeknek harmadik személy részéről történő gyakorlását a törvény mindenkivel szemben kizárja, és az ezzel ellentétes magatartás szabadalombitorlást valósít meg.
3.1.3.4. A szabadalomból eredő jogok megterhelése
A speciális és az általános szabályozás összefüggése jelentkezik a szabadalmi oltalomból eredő jogok megterhelése vonatkozásában. A Ptk. 1996. évi XXVII. tv.-vel történt módosítása alapján a szabadalom mint vagyoni értéket jelentő jog terhelhető jelzálogjog alapítása útján is.
Nyilvánvalóan a jelzálogjogra vonatkozó rendelkezések általában a szabadalomra alapított jelzálogjog vonatkozásában is irányadók, kivéve a szabadalmi törvénynek a speciális rendelkezését, amely szerint a jelzálogjog alapításához nem szükséges a közokiratba foglalás, hanem elégséges az írásba foglalás és nem szükséges a jelzálogjogot a Magyar Országos Közjegyzői kamaránál vezetett nyilvántartásba bejegyezni, hanem ennek a nyilvántartására szabadalmi lajstromba történt bejegyzés szolgál.
3.1.3.5. A szolgálati és alkalmazotti találmányok
A szabadalmi törvény rendelkezéseket tartalmaz egyrészt a szolgálati és alkalmazotti találmányok feltalálóinak díjazására, valamint a szabadalomhasznosítási szerződésekre.
A szabadalmi törvényre tartozik annak rendezése, hogy milyen előfeltételek mellett minősül valamely találmány szolgálati vagy alkalmazotti találmánynak. Ezen előfeltételek esetén illeti meg a munkáltatót a szabadalomhoz fűződő igény, és ennek az igénynek a bejelentési eljárás során történő érvényesítési módjáról rendelkezik.
A szabadalom díjazására vonatkozóan a feltaláló és a szabadalmas szabadon szerződnek. A szerződésekre vonatkozóan tartalmaz a törvény a díjazás mértéke, módja vonatkozásában bizonyos diszpozitív szabályokat. E diszpozitást csak az korlátozza, hogy a szolgálati találmánnyal kapcsolatos jogok és kötelezettség tekintetében a szerződésben sem lehet eltérni a törvény olyan szabályaitól, amelyek a feltalálók érdekeit szolgálják.
A szabadalmi törvény útján nevesített e szerződéstípusok tekintetében is érvényesülnek a kötelmi jognak a szerződésekre vonatkozó Ptk.-ban foglalt rendelkezései.
A találmányi díjszerződésekre vonatkozó diszpozitív rendelkezéseket a szabadalmi jog egészének inkorporálása nélkül nem lenne célszerű a kötelmi jog külön részében nevesíteni, mert e szabályozás sok vonatkozásban a szabadalmi joghoz kapcsolódik.
3.1.3.6. A hasznosítási szerződések
A hasznosítási szerződések vonatkozásában a törvény itt kimondja, hogy a nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezései az irányadók.
A találmányi díjszerződéssel összefüggésben bemutatott szempontoknak megfelelően indokolt a hasznosítási szerződéseknek is a szabadalmi törvény keretében történő szabályozása.
A szabadalmi törvény 28. §-a szerint a szabadalmas a hasznosítási szerződés egész tartama alatt szavatol azért, hogy harmadik személynek nincs a szabadalomra vonatkozó olyan joga, amely a hasznosítást akadályozza. Erre a szavatosságra az eladónak a tulajdonjog átruházására való szavatossági igénye irányadó.
A jogszavatosságra vonatkozó általános rendelkezések mellett a szabadalmi törvénynek a szabadalom korlátaira vonatkozó rendelkezései körében találjuk meg azt a speciális rendelkezést, amely mellett e szavatossági probléma felmerülhet, nevezetesen a szabadalom vonatkozásában harmadik személyeket megillető előhasználati vagy továbbhasználati jog formájában.
3.1.4. A szabadalmi törvény és a Ptk. összefüggései a bírói gyakorlatban
A fentiekben a tételes szabályozások útján mutattam be, hogy a számtalan speciális rendelkezésre figyelemmel indokolt a szabadalmi jognak a Ptk.-tól független törvényben történő szabályozása.
A következőben viszont a bírói gyakorlat – az alábbi példákból kitűnően – már az 1969. évi II. tv. alkalmazása során is következetesen kifejezésre juttatta, hogy a vonatkozó speciális rendelkezéseket a Ptk.-val együttesen alkalmazza.
a) A találmányok hasznosítására kötött szerződés esetén irányadó az általános szabály, amely szerint a szerződéses nyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogy azt a másik félnek a nyilatkozattevő feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett. [Ptk. 207. § (1) bek., Ptk. 86. §, Legfelsőbb Bíróság Pf. IV. 20. 93 1/1983., BH 1984/12. 488. sz.]
b) A Polgári Kollégium 276. sz. állásfoglalása értelmében a szolgálati találmány szabadalmasa a feltaláló hozzájárulása nélkül átruházhatja a szabadalmat, vagy adhat engedélyt annak hasznosítására. Ahhoz viszont, hogy a találmányra jogot szerző a díjfizetési kötelezettséget átvállalja, a harmadik személy a kötelezett helyébe lépjen, a feltalálónak a tartozás átvállalásához való hozzájárulása szükséges. [Ptk. 332. § (1) bek.]
c) Ha a találmány hasznosítására kötött szerződés a felek között tartós jogviszonyt hoz létre, a bíróság a szerződést módosíthatja akkor, ha a szerződéskötést követően beállott körülmény folytán a szerződés valamelyik fél lényeges vagy jogos érdekét sérti. Ha a felek a szerződéskötéskor a termelés mennyiségét, jövőbeli bizonytalanságát és a nyereség alakulását a kölcsönös kockázatvállalás körébe vonták, az ilyen jellegű és az adott helyzetben várható, az ésszerű kockázatvállalás kereteit meg nem haladó körülményváltozásokkal a feleknek a szerződés feltételeinek meghatározásakor számolniuk kell, ilyenkor lényeges, jogos érdeksérelemre hivatkozással nem követelhető a szerződésmódosítás. (Ptk. 241. §, Ptk. 86. §, 1969. évi II. tv. 17. §, Legfelsőbb Bíróság, PF. IV. 20. 989/1983., BH 1984/12. 439. sz.)
d) A szabadalomhasznosítási szerződésben vállalt kötelezettségek megszegésén alapuló kártérítési igény elbírálásánál irányadó szempontok vonatkozásában az ítélet megállapítja, hogy alperes kötelessége volt annak a helyzetnek a kialakítása, hogy a kizárólag általa gyártott termékekre megrendelések érkezhessenek és ezek kielégítése is megtörténhessék. Alperes azzal, hogy a megrendelhető termékek létrehozását, és a sorozatgyártást meghiúsította, szerződésszegő magatartást tanúsított, és szerződéses kötelezettségének teljesítését jogos ok nélkül megtagadta, és ezért következett be a szerződés lehetetlenülése. Ily módon kártérítés fizetésére kötelezhető. [Ptk. 312. § (2) bek, 313. §, 318. § (1) bek. Legfelsőbb Bíróság Pf. IV. 20. 904/1987. BH 1 988/ 12, 440. sz.]
e) Ha a szabadalomhasznosítási szerződés hatályának beálltát a felek a piackutatás eredményétől tették függővé, a jövőbeli megrendelői igények felmerülésének eredménye jelenti a felfüggesztő feltételt. [Ptk. 228. §, Legfelsőbb Bíróság Pf. IV. 2 1. 0 98/ 1 9 8 8, BH. 1 989/ 10, 397. sz.]
f) A Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy általános szabályokat kell alkalmazni a szellemi alkotások hasznosításából eredő jogviták elbírálásánál. [1969. évi II. tv. 17-20. §, Ptk. 87. § (2) bek, 205. § (1) bek, 207. §, 277. § (1) bek. Legfelsőbb Bíróság Pf. IV. 20. 078/1991, BH 1992/1, 20. sz.]
A fenti esetekből megállapítható, hogy a bírói gyakorlat a jogalkalmazás során a szabadalmi törvényre és a Ptk. vonatkozó rendelkezéseire vonatkozó hivatkozás mellett általában utalt a szellemi alkotások törvényi védelmére vonatkozó általános rendelkezésre is, a Ptk. 86. §-nak a feltüntetése mellett.
A bírói gyakorlatból tehát megállapítható, hogy a szabadalmi törvény és a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseinek együttes alkalmazása kialakított egy olyan modellt, amely mellett a jogfolytonosság és jogbiztonság követelményeinek szem előtt tartásával célszerű a jövőben is a jogalkotás során figyelembe venni. A korábbi szabályozás alapján ott találunk logikai törést, hogy a bírói gyakorlat olyan esetekben is, amelyek a személyiségi jog kérdését egyáltalában nem érintik, utal a Ptk. 86, illetve 87. §-ra, amely rendelkezések a törvény személyiségi jogi fejezetében találhatók.
3.1.5. Az egyéb ipari tulajdonjogok
A szabadalmi jogokat részletesen elemeztem, és ez irányadó a többi kizárólagos joggal védett szellemi alkotások (használati minta, ipari minta, félvezetők topográfiája) oltalmának törvényi szabályozására, amely azonos felépítésű, és e jogszabályok általában visszautalnak a szabadalmi törvény rendelkezéseire.
Az eltérések az egyes szellemi alkotások, oltalmi jogok elnyerésére irányuló előfeltételek, az oltalmi jogok tartalma, időtartama vonatkozásában állnak fenn. Ezek az eltérések kizárólag az adott oltalmi formához kapcsolódnak, de a polgári jogi vonatkozású kérdésekben nem térnek el és ezeknek az intézményeknek, oltalmi formáknak a külön elemzése csak a már kifejtett elvek ismételését jelentené.
3.2. A védjegyoltalom
A védjegy a legfontosabb árujelző az egyes áruk és szolgáltatások azonosítására, egymástól való megkülönböztetésére, a fogyasztók tájékoztatására. Ez teremti meg a kapcsolatot a termék és annak gyártója között, és a termékre vonatkozó információ szimbolikus megjelenítése. A megjelölés egyben reklámfunkciót tölt be, és a gazdasági verseny egyik legfontosabb eszköze.
A védjegy e funkciót a védjegyoltalom segítségével tölti be, a védjegyoltalom biztosítja a jogosult számára a védjegy használatához való kizárólagos jogot, beleértve a védjegyjogosultság feletti rendelkezést. A védjegy vagyoni értéke e megjelölés megkülönböztető képességéhez, a fogyasztók körében kialakult reputációjához tartozik. A védjegy kialakítása szellemi alkotás ugyan, de a védjegy értékét nem e szellemi alkotás, hanem a cég érvényesülése során kialakított értéke jelenti.
A védjegy tekintetében tűnik ki legélesebben, hogy nem kapcsolható szellemi alkotáshoz fűződő jogokon keresztül a személyiségi joghoz. Az 1997. évi XI. tv.-hez fűzött miniszteri indokolás szerint a törvény abból indul ki, hogy a védjegy vagyontárgy, a vállalat vagyonának része, és a védjegyen fennálló oltalom a szellemi tulajdon egyik formája.
E vonatkozásban tehát kifejezésre jut a határozott jogalkotói szándék a szellemi tulajdon kodifikált kialakítására.
A védjegytörvény – a szabadalmi törvényhez hasonlóan – külön részben szabályozza az oltalomra alkalmas megjelölések meghatározását – beleértve a feltétlen és viszonylagos kizáró okokat, – a védjegyoltalomhoz való védjegyoltalmi igényt, a védjegyoltalom keletkezésére, időtartamára, tartalmára, korlátaira, a védjegyhasználat elmulasztásához fűződő speciális, kizárólag a védjegyet érintő rendelkezéseket, figyelemmel a tőlük elválaszthatatlan eljárásjogi rendelkezéseket is.
Ezek azonban annyira speciális, kizárólag a védjegyet érintő rendelkezések, szabályozások, amelyek a Polgári Törvénykönyv keretében idegen test megjelenését jelentenék, azonban az ezen rendelkezések útján meghatározott jogosultságot a szellemi tulajdon körében a Ptk. részévé kell tenni, mert önmagában a védjegytörvény ágyazza be ezeket az intézményeket a Ptk. vérkeringésébe.
A törvényben szabályozott anyagi jogi és eljárásjogi rendelkezések oly mértékben egymástól függő, egymáshoz kapcsolódó, egymást feltételező szabályok, hogy az anyagi jogi és eljárásjogi rendelkezések olyan speciális egységét jelentik, hogy e rendelkezéseknek a Ptk.-ban történő inkorporálása nem lehetséges, mert az anyagi jogi rendelkezésektől az eljárásjogi rendelkezések nem különíthetők el.
A védjegyoltalom is abszolút szerkezetű, negatív tartalmú jog, mivel a törvény meghatározása szerint a kizárólagos használati joga folytán a védjegyjogosult bárkivel szemben felléphet, aki azt engedélye nélkül gazdasági tevékenysége körében használja, meghatározva egyúttal, hogy mi minősül használatnak. (Vt. 12. §) Aki a törvény e meghatározott rendelkezéseinek megsértésével a védjegyet jogosulatlanul használja védjegybitorlást követ el.
A védjegytörvény III. fejezete “A védjegyoltalom a vagyoni forgalomban” cím alatt foglalkozik a jogutódlás, megterhelés, a közös védjegyoltalmi igény és a közös védjegyoltalom kérdésével és e fejezetben meghatározza, hogy a védjegyhez kapcsolódó és a védjegyoltalomból eredő jogok átszállására, átruházására, megterhelésére, valamint a közös védjegyoltalmi igényre és a közös védjegyoltalomra a törvényben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezései az irányadók. (Vt. 22. §)
A polgári joggal való szoros kapcsolatra utal a törvény hatálybalépése óta meghozott bírói döntés, amikor megállapítja, hogy bár a védjegytörvény szerint a bitorlásból eredő igények érvényesítésére a védjegyjogosult és a védjegylajstromba bejegyzett használó a jogosult (Vt. 29. §), azonban az ítélet megállapítása szerint e rendelkezések nem kogens jellegű törvényi rendelkezések, és a Vt. 22. §-a alapján a védjegyjogosult a védjegybitorlásból eredő igényt a Ptk. 328. § (1) bekezdése alapján mint védjegyoltalomból eredő jogot engedményezés útján átruházhatja. A védjegybitorlás esetében érvényesíthető polgári jogi igények a védjegyjogosult javára olyan követelést biztosítanak, amelyek engedményezéssel átruházhatók, és így azokat Vt. 29. §-ban meghatározott jogosultakon túlmenően az engedményes is érvényesítheti. (Legfelsőbb Bíróság Pf. IV. 23. 748/1998., nem közzétett eset.)
A védjegytörvény IV. fejezete tartalmazza a használati szerződésre vonatkozó rendelkezéseket, melytől a felek egyező akarattal eltérhetnek, ha jogszabály az eltérést nem tiltja, és meghatározása szerint a nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezései az irányadók.
A védjegy licenciaszerződés nevesített szerződéstípus, amely szerepelhetne a kötelmi jog különös részében is, azonban a védjegyhez fűződő jogosultságok szabályozásával való egységességre tekintettel célszerű, ha ez a rendezés a védjegytörvény keretében történik. E vonatkozásban a speciális szabályozás indokát adja, hogy mind a védjegyoltalom átruházására való szerződés, mind pedig a használati szerződés semmis, ha a fogyasztók megtévesztését eredményezné.
Az 1997. évi XI. tv. a védjegyoltalmon túlmenően szabályozza külön részben – anyagi és eljárásjogi rendelkezéseket egyaránt felölelve – a földrajzi jelzéseket és eredet-megjelöléseket, amelyek a kereskedelmi forgalomban földrajzi árujelzőként oltalomban részesülhetnek.
E jogosultságok a védjegyjogosultság jellegének megfelelő kizárólagos abszolút szerkezetű negatív tartalmú jogok és e árujelzőkhöz jellegüknél fogva ugyancsak nem kapcsolódnak a szellemi alkotásokon keresztül a személyiségi joghoz.
3.3. A szerzői jog
A szerzői jognak a Ptk. tervezett kodifikációjával összefüggő vonalait kicövekeli a szerzői jogról szóló 1999. évi LXVI. tv. és annak miniszteri indokolásában kifejtett, e kérdést is érintő álláspontja.
Nyilvánvaló, hogy adott esetben nem indulhatunk ki más nézőpontból, mint jogszabályalkotásunknak a nemzetközi egyezményekben foglalt kötelezettségvállalással egybehangzó, a kérdés teljes szabályozását felölelő, nagyformátumú produktumából.
A törvény általános indokolása szerint: a szerzői jog a széles értelemben vett polgári jogba tartozik. A szerzői jogi szabályozás vagyoni és személyi viszonyokat rendez. Sajátosságai, számos kizárólagos funkciója következtében mindazonáltal az idők során fennálló elkülönülő jogterületté alakult mind a nemzetközi, mind a hazai jogrendszerünkben. A szerzői jogi védelem abszolút szerkezetű, negatív tartalmú kötelezettségeket állító viszony, amely jellegében hasonló a tulajdoni viszonyhoz. Tárgya azonban szellemi alkotás, ami a szerző személyiségéhez kötődő jogosultságok elismerését és oltalmát is jelenti.
A szerző személyiségi, nem vagyoni jogaival a tanulmány első felében foglalkoztam.
A törvény elvileg a személyhez fűződő és vagyoni jogok egységéből kiindulva alapszabályozásként rögzíti, hogy a vagyoni jogok nem ruházhatók át. Ezen általános szabály alól azonban kivételt tesz azzal, hogy a vagyoni jogok törvényben meghatározott esetekben és feltételekkel átruházhatók és átszállhatnak. Így e kivétel alapján elválnak a vagyoni jogok a munkaviszonyból folyó kötelesség teljesítéseként alkotott mű, a szoftver, az adattár és a reklámozás céljára megrendelt mű esetében, valamint a megfilmesítési szerződés alapján, és a vagyoni jogokra is kiterjedő jogutódlás következik be az ún. együttesen létrehozott műveknél.
A törvény miniszteri indokolása foglalkozik a felhasználási szerződések és a Ptk. kapcsolatával. A felhasználási szerződéseknek a Ptk.-ban önálló szerződéses típusként való nevesítésére jelenleg sem szükség, sem lehetőség nincs. A Ptk. azonban természetszerűleg a felhasználási szerződések háttérszabálya marad, és a szerzői jogi törvényben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezései az irányadók. Például a Ptk. 205. §-a értelmében a szerződés létrejöttéhez a feleknek a lényeges vagy bármelyikük által lényegesnek minősített kérdésekben való megállapodása szükséges. Ha a felhasználási szerződés általános szerződési feltételek alapján jön létre, a Ptk.-nak az ilyen, általános feltételekre vonatkozó rendelkezései az irányadók.
A szerzői jogi törvény sajátossága, hogy azokra az esetekre, amikor háttérszabályként a Ptk.-t kell alkalmazni, az erre vonatkozó sajátos eltérésre önmaga tartalmaz rendelkezéseket.
Így a szerződések értelmezésére vonatkozó általános Ptk. szabályt kiegészíti azzal, hogy a szerző számára kedvezőbb értelmezést kell elfogadni, ha a felhasználási szerződés tartalmi elemei nem állapíthatók meg egyértelműen.
Az Szjt. 48. §-a a Ptk.-nak a szerződés bírói módosítására vonatkozó rendelkezését egészíti ki a felhasználási szerződésekkel kapcsolatban azzal, hogy a bíróság a polgári jog általános szabályai szerint akkor is módosíthatja a szerződést, ha a szerzőnek a felhasználás eredményéből való arányos részesedéséhez fűződő lényeges, jogos érdekét azért sérti, mert a mű felhasználása iránti igénynek a szerződéskötést követően bekövetkezett jelentős növekedése miatt feltűnően megnő a felek szolgáltatásai közötti értékkülönbség.
A szerzői jogról szóló törvényt a többi szellemi alkotásról szóló törvénytől megkülönbözteti az a szerzői jogból fakadó sajátosság, hogy nincs külön eljárásjogi része, mivel a szerzői jogi oltalom az alkotás létrejöttével együtt ex lege, nem pedig hatósági eljárás útján hozott határozattal keletkezik. A szerzői jogi oltalom ugyanakkor a művet a maga eredeti létrejött formájában védi, védve annak integritását. Az oltalom nem a hatósági eljárás során, a szellemi alkotáshoz fűződően megadott oltalmi körhöz kapcsolódik.
A többi jogosultságnál utaltam az anyagi és eljárásjogi szabályozás szoros összefüggésére, amely már önmagában is kizárná e jogosultságoknak önálló szabályozás helyett a Polgári Törvénykönyvbe való integrálását. A szerzői jog, ahol a fenti szempont nem érvényesül, azonban – beleértve a szomszédos jogokat és azoknak sokrétűségét – valóban a polgári jogon belül önálló szabályozást igénylő területté alakult, aminek szükségessége a technika (digitális, elektronikus technika, multimédia, szoftverek) fejlődésével csak fokozódni fog.
3.4. A nyilvánosságra nem hozott adatok védelme
Sokoldalú kodifikációs megközelítést igényel a jognak az a szegmense, ami jelenleg részben a know-how védelem, részben a titokvédelem jogcímén kerül szabályozásra.
A Ptk. 81. §-a alapján személyhez fűződő jogot sért, aki a levéltitkot megsérti, továbbá a magántitok, üzemi vagy üzleti titok birtokába jut és azt jogosulatlanul nyilvánosságra hozza, vagy azzal egyéb módon visszaél.
A visszaélés körébe tartozik a jogosulatlan felhasználás vagy illetéktelen személy részére történő hozzáférhetővé tétel.
Az üzleti, üzemi titkot, amely jelentős értékkel bíró vagyont jelenthet, a jelenlegi Polgári Törvénykönyv a vagyoni jellegétől teljesen elkülönítetten, csak a személyiségi jog szférájában szabályozza.
A szellemi alkotásokhoz fűződő védelem körében jelöli meg a know-how-t a Ptk. 86. § (4) bekezdése, mely szerint a személyeket védelem illeti meg a vagyoni értékű gazdasági, műszaki, szervezési ismereteik és tapasztalataik tekintetében. A védelem a megkezdett vagy tervbe vett hasznosítás esetén a közkinccsé válásig áll fenn. [Ptké. II. 4. § (1) bek.]
A Ptk. 86. § (4) bekezdésében foglalt törvényi meghatározással jelöli meg az adott rendelet alkalmazásában a know-how-t a technológia átadási megállapodások egyes csoportjának a versenykorlátozási tilalom alóli mentesítéséről szóló 86/1999. (VT. 11.) Korm. sz. rendelet 4. §-a.
Az üzleti titok törvényi meghatározását adja a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. tv. (továbbiakban: Tptv.) 4. § (3) bekezdése, mely szerint üzleti titok a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó minden olyan tény, információ, megoldás, vagy adat, melynek titokban maradásához a jogosultnak méltányolható érdeke fűződik, és amelynek titokban tartása érdekében a jogosult a szükséges intézkedéseket megtette.
A Tpvt. 4. § (4) bekezdése értelmében tilos az üzleti titkot tisztességtelen módon megszerezni, azt felhasználni, valamint jogosulatlanul mással közölni, vagy nyilvánosságra hozni.
A TRIPS-Egyezmény 39. cikke a “Szellemi tulajdon” fejezetében így rendelkezik – a PUE 2. Cikkében foglaltakra utalással -, hogy a természetes vagy jogi személyeknek lehetőséget kell adni, hogy a jogosan ellenőrzésük alá tartozó információk a tisztességes kereskedelmi gyakorlattal ellentétes módon (szerződésszegés, bizalmas közlés megsértése és szerződésszegésre való rábírás, nyilvánosságra nem hozott adatok olyan harmadik felek általi megszerzése, akik tudták, vagy zömmel saját hanyagságuk folytán elmulasztották megtudni, hogy a megszerzés magában foglalja az ilyen gyakorlatot is) hozzájárulásuk nélkül mások által való megszerzését vagy felhasználását és nyilvánosságra hozatalát megakadályozzák mindaddig, amíg az ilyen információ
– titkos abban az értelemben, hogy mint egységes egész vagy elemei bármely megjelenése és összeállítása általánosan nem ismert, vagy könnyen nem ismerhető meg az olyan körökben mozgó személyek számára, akik rendes körülmények között az említett információval foglalkoznak;
– kereskedelmi értékkel rendelkezik, mivel titkos; és
– titokban tartása érdekében az adatok felett ellenőrzés gyakorlására feljogosított személy a körülményekhez képest ésszerű lépést tett.
E titok kérdését azért bocsátottam előre, mert a Ptk. 86. § (4) bekezdésben foglalt know-how meghatározásnak nem fogalmi eleme a titok.
Az Európai Bizottság 1996. január 31-i 240/96. EK. sz. rendelete a technológiai transzfer csoportmentesítésével kapcsolatban a know-how fogalmi elemét úgy határozza meg, hogy azt olyan műszaki információk együttesének jelöli meg, amely titkos, lényeges és bármiféle megfelelő formában azonosított.5
Egybevetve a TRIPS és az EU meghatározásokat következik, hogy a titkosság adja a lényeges és azonosítható ismereteknek a kereskedelmi értéket, amelynek révén az ilyen ismeretek birtokosa oltalomra tarthat igényt.
A jelenlegi törvényi szabályozásunk ennél sokkal szélesebb körben vonja meg a know-how védelmét. Voltaképpen minden műszaki, gazdasági és szervezeti ismeretre és tapasztalatra vonatkozik, ami még nem vált közkinccsé. A törvénynek az a meghatározása, hogy a megkezdett vagy tervbe vett hasznosítással kezdődik az oltalom, álláspontom szerint a védelemre való jogosultság bizonyíthatóságát, azonosíthatóságát kívánja kifejezésre juttatni.
Az azonosíthatóság követelményét, fogalmát az EU rendelet részletesebben fejti ki.
E szerint az azonosítottság azt jelenti, hogy a know-how oly módon van leírva vagy feljegyezve, ami lehetővé teszi annak igazolását, hogy eleget tesz a titkosság és lényegesség követelményének, és lehetővé teszi annak a biztosítását, hogy a licenc átvevőjét saját technológiájának a hasznosításában ne korlátozzák méltánytalanul. Azonosított lehet a licencia megállapodásban vagy külön okmányban kifejtett, vagy bármilyen más megfelelő formában feljegyzett know-how legkésőbb akkor, amikor átruházzák vagy röviddel azt követően feltéve, ha ez az elkülönült okmány vagy más feljegyzés szükség esetén hozzáférhetővé tehető.
A jelenlegi know-how meghatározás védelem alá helyez minden hasznosítható ismeretet, ami még nem vált közkinccsé.
A szabályozás tehát lényegileg abból a know-how koncepcióból indul ki, hogy bármilyen ismeret, tapasztalat – tekintet nélkül annak jellegére – értékesíthető, hasznosítható, mivel bármely ismeretet, tapasztalatot harmadik személy, alti nincs ennek az ismeretnek a birtokában hajlandó megvenni, mert gazdaságilag kedvezőbb részére az ellenérték fizetésével történő megszerzés, mint a saját erőből történő kikísérletezés, kifejlesztés.
A know-how-t tehát akkor foghatjuk fel a legtágabb értelemben, ha arról mint értékesíthető áruról beszélünk. A know-how fogalom meghatározása során azonban e széles értelemben vett fogalomtól meg kell különböztetnünk, hogy fennállnak-e a know-how oltalmának is az előfeltételei.
Más tehát az értékesíthetőség és az oltalomképesség.
Amennyiben a szellemi tulajdon körében jelöljük ki a know-how jogrendszeri helyét – és ennek a területén belül a titkos, nyilvánosságra nem hozott adatok védelmével összefüggésben -, a know-how meghatározásnál megfontolandó, hogy nem szükséges-e a jelenlegi törvényi know-how fogalmat szűkíteni.
E fogalmi szűkítés nem akadályozná meg, hogy bárki a birtokában lévő bármilyen ismeretet, tapasztalatot, tudást – még akár az esetben is, ha az közkincset képez – értékesítsen harmadik személynek, aki azzal nem rendelkezik. Ezért érvényesnek tekinthető a közkincset képező ismereteknek a szerződéses átadása is, mivel nincs mindenki valamennyi közkincs ismeretében és bárki választhatja a közkincset képező ismerethez való hozzáférésnek azt a módját, hogy azt harmadik személytől megszerzi.
Az így szerződésileg átadott ismeretet a megszerző személyen kívül bárki jogszerűen felhasználhatja.
A jogellenes behatások elől oltalomra érdemes szellemi tulajdonnak csak azokat az ismereteket tekinthetjük, amelyek nem az általánosan elsajátított, vagy elsajátítható ismereteknek kézenfekvő megvalósult következményei, hanem amelyek olyan módon kerültek saját kifejlesztésre, hogy harmadik személyek részére ne váljanak nyilvánvalóan felismerhetővé, hozzáférhetővé. Az EU fent hivatkozott rendelete a titok fogalmát az alábbiak szerint határozza meg:
A titok azt jelenti, hogy a know-how csomag együttesen vagy összetevőinek pontos rendszerét és összeállítását tekintve általánosan nem ismert vagy nem könnyen hozzáférhető, ebben rejlik az értéke, és a titkosság nem korlátozódik arra a szűk értelmezésre, hogy a know-how minden egyes összetevőjének a know-how jogosult üzletén kívül teljesen ismeretlennek vagy beszerezhetetlennek kell lennie.
A jogi irodalomban vitás, hogy lehet-e a know-how tulajdonáról beszélni. A francia jogi irodalomban van olyan tekintélyes álláspont (Mathely), amely szerint lehet a know-how tulajdonáról beszélni; mások szerint viszont a tulajdonról csak a szabadalmi oltalom esetén lehet beszélni, a know-how védelem csak tulajdonba vétel nélküli birtokolásra vonatkozik, amelyet a birtokvédelmi szabályok alapján lehet védeni.
Bobrovszky Jenő a know-how lényegadó jellemzőjét az alábbiakban foglalja össze:
– információ, ismeret, tapasztalat, amely
– a gyakorlatban alkalmazható (műszaki, szervezési, gazdasági, üzleti jellegű),
– lényeges (értékes, hasznos),
– titkos vagy egyéb okból korlátozottan hozzáférhető. Figyelemmel arra, hogy a know-how oltalmát az üzleti titokvédelem körébe vonja, ennek lényeges jellemzőit az alábbiak szerint határozza meg:
– relatíve kizárólagos jellegű hasznosítási jog, amely csak az ismeremek más által való jogtalan elsajátítása, felhasználása, nyilvánosságra hozatala ellen ad fellépési lehetőséget, tehát de facto birtokhelyzetet véd, állami aktus (regisztráció) nélkül (Bobrovszky: Iparjogvédelem és csúcstechnika; Országos Találmányi Hivatal kiadványa 1995. 132. o.).
Rámutat továbbá, hogy a know-how védelem esetén lényegileg a szellemi javak birtokvédelmének egyik megnyilvánulásáról van szó. Ez az oltalom a szabadalom által nyújtott oltalommal szemben azért relatív jellegű, mert a szabadalom az oltalmi idő tartama alatt védi a szabadalmast attól, alti a megoldást, ismeretet tőle függetlenül feltalálta, kifejlesztette, vagy aki azt reverse engineering útján visszafejtette.
E relatív birtokvédelem azonban nem jelent szükség szerint értékkülönbséget a szabadalmazott megoldás és a titkos ismeretanyag között.
Előfordul, hogy a feltaláló éppen azért nem kér szabadalmat találmányára, mert nagyobb védettséget remél a találmány titkos kezelésétől, mint amikor a szabadalmi oltalomban bízva a szabadalmi oltalom fejében az ismeretanyagot közzéteszi.
A szabadalmazott találmányokhoz is számtalan olyan ismeretanyag kötődhet, melyek a szabadalmi igénypontokból és a szabadalmi okiratból nem tűnnek ki, azonban elősegítik a találmány leggazdaságosabb és legcélszerűbb megoldását anélkül, hogy a találmány szabadalmazhatóságának szükségszerű előfeltételei lennének. Ezért a feltaláló ezeket inkább titokban tartja és a szabadalom hasznosítási szerződések keretében adja át megfelelő biztosítékok kikötésével a licenciavevőnek.
A fentiekből a kodifikáció szempontjából következik:
A Ptk. 86. § (4) bekezdésben foglalt meghatározás helyett a szellemi tulajdonjogok körébe vonandó oltalomképes műszaki ismeretek esetében feltétlenül szükséges, hogy az oltalomképesség előfeltétele és a meghatározás része legyen a titkosság is.
Figyelemmel arra, hogy ezek az oltalomképes műszaki, gazdasági ismeretek a gazdasági forgalomnak a részei, megfontolandó, hogy a Ptk. a szabadalom hasznosítási szerződések analógiájára ne szabályozza-e a különös részben a know-how hasznosítási szerződéseket mint új nevesített szerződéstípust.
Figyelemmel arra, hogy a know-how fogalmi körét az eddigi meghatározáshoz képest szűkítjük, felülvizsgálandó a Ptk. 87. § (4) bekezdése, amely a know-how jogosultakat csak annak követelésére jogosítja, hogy az elsajátító vagy felhasználó részeltesse őket az elért eredményben.
Összhangban a szerzői jogi-, szabadalmi- és védjegybitorlás szankcióival, adott esetben is indokolt, hogy a know-how jogosultja az általános polgári kártérítési szabályokon felül a jogsértőnél keletkezett gazdagodásra is igényt tarthasson.
V. Összefoglalás
A fent kifejtettek alapján a jelenlegi elkülönült szabályozás fenntartását javasolom.
A Polgári Törvénykönyv e speciális törvények háttérszabálya, amely irányadó a speciális törvényekben nem szabályozott kérdésekben.
Figyelemmel arra, hogy
– mind a külön törvényi rendelkezések, mind pedig az ezek alapján kialakult bírói gyakorlat ezen oltalmazott jogok vagyonjogi vonatkozásait rendezi, és e jogosultságok általában abszolút szerkezetű, negatív tartalmú jogok, és e jellegükre épül a vagyoni forgalomban való részvételük, továbbá
– a nemzetközi egyezmények az oltalmi jogokat a szellemi tulajdon fogalmaként jelölik meg, indokolt a Ptk. tulajdoni fejezetében önálló címként a szellemi tulajdon fogalma alatt megjelölni e jogokat.
Tartalmilag az lenne indokolt, ha Polgári Törvénykönyv “szellemi tulajdonjog” fejezetben nevesítetten felsorolná e jogosultságokat, az egyes jogosultságok vonatkozásában csupán jelzés értékű, az alapvető tartalmat megadó meghatározással, szerkezetileg olyan módon, miként a Ptk. 12. §-a meghatározza a jogi személyiségű gazdasági társaságokat, illetve a Ptk. 338/A-C. §-ai az értékpapírokról szólnak.
Az új Polgári Törvény utalna arra, hogy amennyiben az egyes jogintézményeket szabályozó törvények eltérő rendelkezést nem tartalmaznak, úgy a Ptk. rendelkezései az irányadók. Bár a speciális törvények általában megjelölik, hogy az általuk nem szabályozott kérdésekben a Ptk. az irányadó, mégis a teljes logikai zártság érdekében szükséges, hogy a Ptk. ezekről a “Szellemi tulajdon” fejezetben rendelkezzék.
A törvény a személyiségi jogok fejezetében a teljesség érdekében pedig tartalmazza, hogy a szellemi tulajdon alkotásához fűződő személyi jogok a törvény védelme alatt állnak.
JEGYZETEK
1 Az 1998. évi IX. tv.-ben kihirdetett “Az Általános Vám és Kereskedelmi Egyezmény” (GATT) keretében 1. C) Mellékletében foglalt “Megállapodás a Szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól” (továbbiakban: TRIPS-Egyezmény) a szellemi tulajdon elnevezést használja és preambulumának e) pontjában deklarálja annak elismerését, hogy “a szellemi tulajdonjog magánjog”. Lásd TRIPS-Egyezmény.
2 Nemzetközileg elismert standard mű: N. R. Cornish: Intellectual Property (Sweet & Maxwell, London, third edition, 1996).
3 A Ptk. 412. § (3) bekezdése értelmében a kutatási szerződés esetében a felek kiköthetik, hogy a jogi oltalomban részesített szellemi alkotások tekintetében a rendelkezés joga a megrendelőt illeti. Ebből tehát következik, hogy ez esetben, ha szabadalmazható találmányi megoldás jön létre, a szabadalom bejelentésére a megrendelt jogosult.
4 Az irányadó magyar szöveg, “Az Európai Közösségek Jogszabályainak Gyűjteménye” c. kiadványból (Unió Kiadó, 2. kötet).