Csűri Éva, Szabó Júlia: Észrevételek az új Ptk. Családjogi Könyve Javaslatának a házassági vagyonjogra vonatkozó rendelkezéseihez (III. rész) (PJK, 2008/1., 3-10. o.)

A cikk letölthető PDF formátumban is!

V. A vagyonközösséghez tartozó befektetési, illetve üzleti és vállalkozási célú vagyontárgyakkal való rendelkezés joga és a korlátozott rendelkezési jog megsértésének jogkövetkezményei

1. A Legfelsőbb Bíróság hatályos Csjt. szabályainak értelmezésén alapuló ítélkezési gyakorlata

1.1. A házastársak és harmadik személyek közötti ügyletek fajtái

A házastársak és a harmadik személyek közötti ügyletek létrejöhetnek mindkét házastárs vagy valamelyik házastárs részvételével. Ennek megfelelően beszélünk

– a házastársak által közösen kötött ún. közös ügyletről vagy

– a házastársak valamelyike által külön megkötött, ún. külön ügyletről.

1.2. A közös vagyontárgyakkal való rendelkezési joga és a korlátozott rendelkezési jog megsértésének jogkövetkezményei

A Csjt. 30. §-ának (1) bekezdése a házastársak rendelkezési jogának a gyakorlását a vagyonközösséghez tartozó tárgyak tekintetében mind a vagyonközösség fennállása alatt, mind pedig az életközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időszakban a házastársak “közös egyetértéséhez” köti, a (2) bekezdése megdönthető törvényes vélelmet létesít arra vonatkozóan, hogy a házastársak bármelyikének a vagyonközösség fennállása alatt kötött ügyletét a másik házastárs hozzájárulásával kötöttnek kell tekinteni, hacsak a másik házastárs a vélelmet az ott írt feltételek bizonyításával meg nem dönti, a (3)-(4) bekezdései az ügyletkötő, illetőleg a másik házastársnak az ügyletkötő harmadik személyekkel szemben fennálló felelősségének a feltételeiről és mértékéről, az (5) bekezdése pedig a házastárs hozzájárulása megadásának a módjáról rendelkeznek.

A rendelkezési jog fogalmát a Csjt. 30. §-a nem határozza meg, a korlátozott rendelkezési jog megsértésének jogkövetkezményeit pedig

a) a házastársi vagyonközösség tartama alatt kötött ügyletek vonatkozásában

– a házastársak egymás közötti, belső jogviszonya tekintetében nem szabályozza ugyan,

– a házastársak és a harmadik személyek közötti külső jogviszonyra irányadó módon viszont megfelelően rendezi azáltal, hogy a 30. §-ának (2)-(4) bekezdései az ügyletkötésben részt nem vett házastársnak az ügyletkötéshez való hozzájárulását és ezáltal magának a szerződésnek az érvényességét vélelmezik, sőt az ügyletkötő harmadik személlyel szemben a másik házastársnak a házastársa által kötött ügyletért való felelősségét is megállapítják.

b) Az életközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időszakban kötött ügyletek vonatkozásában azonban az említett jogkövetkezményekről a Csjt. sem a házastársak belső, sem a házastársak és a harmadik személyek közötti külső jogviszonyra irányadó módon nem rendelkezik, ezért arra vonatkozóan a jogirodalom és az ítélkezési gyakorlat a Ptk. rendelkezéseinek az alkalmazásával többféle megoldást alakított ki, egységes jogalkalmazásról viszont e tekintetben messze nem beszélhetünk.

A jogkövetkezményeket illetően a jogirodalomban és a bírói gyakorlatban évtizedeken át nem alakult ki egységes álláspont. A Legfelsőbb Bíróság egyes eseti döntései a korlátozott rendelkezési jog megsértésével létrejött ügylet érvénytelenségét állapították meg a tulajdonosi minőség hiánya [Ptk. 117. § (1) bek.], a korlátozott rendelkezési jog megsértése [Ptk. 114. § (1) bek.], illetve a harmadik személy hozzájárulásának hiánya [Ptk. 215. § (1) bek.] és a szerződés említett okokra visszavezethető jogszabályba ütközősége [Ptk. 200. § (1) bek.] okából, más eseti döntései csupán az ilyen ügylet Ptk. 203. §-a szerinti fedezetelvonó jellegének és erre visszavezethető relatív (viszonylagos) hatálytalanságának, vagy – az egyéb feltételek meglétében – mind az ügyletkötő, mind pedig a vele szerződő harmadik személy Ptk. 339. § (1) bekezdésén alapuló kártérítési felelősségének a nem szerződő házastárssal szembeni megállapítására láttak alapot.

A Legfelsőbb Bíróság házassági vagyonjogi ügyekben ítélkező tanácsa – az ítélkezési gyakorlat egységesítése és a jogbizonytalanság kiküszöbölése érdekében – az utóbbi években azt a következetes ítélkezési gyakorlatot alakította ki, mely szerint:

a házastársak és harmadik személyek közötti külső jogviszonyban a nem szerződő házastárs rendelkezési jogának a megsértésével kötött szerződés önmagában a Csjt. szerinti korlátozott rendelkezési jog megsértése miatt nem tekinthető érvénytelennek, az ilyen szerződés érvényességét és a nem szerződő házastárssal szembeni hatályosságát egyaránt az e magánjogi jogviszonyra irányadó Ptk.-beli érvénytelenségi okok és a fedezetelvonás (Ptk. 203. §) szabályai szerint;

a házastársak egymás közötti, belső jogviszonyában pedig az egyoldalú rendelkezésnek (nem pedig magának a szerződésnek!) az érvényességét a Csjt. 30. §-ának (1) és (2) bekezdése és 31. §-ának (5) bekezdése szerint alkalmazandó Ptk. 114. §-ának (1) bekezdése, annak jogkövetkezményeit pedig a Csjt. 31. §-ának (5) bekezdése alapján alkalmazandó Ptk. 484-487. § -aiban szabályozott megbízás nélküli ügyvitel szabályai szerint kell megítélni. E jogviszonyban tehát a hozzájárulás hiánya esetén a másik házastárssal szemben;

– érvényes az egyoldalú rendelkezés akkor, ha a beavatkozás helyénvaló volt, mert az megfelelt a másik házastárs érdekeinek és feltehető akaratának,

– érvénytelen viszont akkor, ha a beavatkozás nem volt helyénvaló, és ennek jogkövetkezménye az, hogy az ügyletkötő házastárs a másik házastárssal szemben felelős mindazért a kárért, amely a beavatkozása nélkül nem következett volna be. (BH 1993/12/739., BH 2000/10/449., Pft.II.21.744/1999, Pjv.II.22.717/1999., Pft.II.22.519/1999.).

A Legfelsőbb Bíróság házassági vagyonjogi ügyekben ítélkező tanácsa ugyanakkor a fentebb kifejtett elvek befektetési és vállalkozási célú vagyontárgyakra való alkalmazásának a szükségességére is számos eseti döntésében rámutatott – többek között

az egyéni vállalkozó házastárs

> vállalkozói tevékenységének az egyoldalú megszüntetésével,

> a vállalkozói tevékenysége körében használt eszköz- és anyagkészletnek az életközösség megszűnése és a közös vagyon megosztása közötti időszakban történő egyoldalú értékesítése (Pft.II.22.661/1996, Pfv.II.22.717/1999., Pfv.II.22.519/1999, Pfv.II.22.656/2000/3.),

> az egyéni vállalkozás egyéni cégként való bejegyeztetésével, majd annak egyszemélyes kft.-vé való egyoldalú átalakításával, vagy az egyéni vállalkozói vagyon egyszemélyes kft.-be való egyoldalú apportálásával (Pfv.II.21.191/2001.)

a társasági tag házastárs

> személyegyesülésbeli tagsági jogviszonyának az életközösség megszűnése és a közös vagyon megosztása közötti időszakban történő megszüntetésével (Pfv.II.21.445/2000.),

> a vagyonközösséghez tartozó, és a felek közös lakásául is szolgáló ingatlannak az egyik házastárs által a saját holtig tartó haszonélvezeti jogával terhelten – akár a vagyonközösség fennállása alatt, akár az életközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időben – a közeli hozzátartozójának történő egyoldalú elajándékozása, majd a megajándékozott által a rövid időn belül vele közösen alapított korlátolt felelősségű társaságba való apportálása útján megvalósuló fedezetelvonással összefüggésben (LB 1/2000. PJE – EBH 2002/1. szám, Pfv.II.21.858/2003.).

2. A közös vagyonnal való rendelkezés joga a Csjk. Javaslata szerint

2.1. A házastársak és harmadik személyek közötti ügyletek fajtái

A Javaslat a házastársak és a harmadik személyek között létrejött ügyletek fajtái vonatkozásában a Csjt. 30. §-a szerinti szabályozást – a forgalom biztonsága és az egyik házastárssal szerződést kötő harmadik személy védelme érdekében – lényegében azonos tartalommal fenntartja.

Új szabályokat iktat be annyiban, hogy:

a) a vélelem megdöntésének feltételeit megnehezíti akként, hogy a hozzájárulás vélelme csak harmadik személynél történő kifejezett előzetes tiltakozás esetén dönthető meg [3:46. § (2) bekezdése]

– a mindennapi élet szükségleteinek a fedezésére szolgáló szerződéseken felül

az egyik házastárs foglalkozásának gyakorlása, illetve

vállalkozása körében kötött szerződések vonatkozásában, továbbá

b) a hozzájárulás vélelmének alkalmazhatóságát pedig – a másik házastárs védelme érdekében – kifejezetten kizárja

– a házastársi közös lakással való rendelkezés, továbbá

a közös vagyontárgy vagyoni hozzájárulásként társaság (szövetkezet) részére történő rendelkezésre bocsátása [3:50. §, 3:77. § (1) bekezdés] vonatkozásában, anélkül azonban, hogy a valós hozzájárulás hiányában történő egyoldalú rendelkezésre nézve speciális jellegű szankciókat írna elő.

2.2. A közös vagyontárgyakkal való rendelkezési joga és a korlátozott rendelkezési jog megsértésének jogkövetkezményei

“A Csjk. Javaslata a közös vagyonnal való rendelkezés kérdését a jelenlegi szabályoktól eltérő szerkezetben szabályozza. Különbséget tesz ugyanis: 1) a vagyonközösség fennállása alatti, valamint a 2) a vagyonközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig történő időszakban történő rendelkezés között, és 3) mindkét időszak vonatkozásában speciális szabályokat iktat be a közös lakást magában foglaló ingatlan és a közös vagyontárgy “apportálása” tekintetében. Rendelkezés alatt a tulajdonos rendelkezési részjogosítványainak gyakorlását érti. (Ennél szűkebb fogalmat jelöl a házastársi közös lakás használatával való rendelkezés).”

A közös vagyonnal való rendelkezéshez a) a vagyonközösség fennállása alatt a hatályos Csjt. szabályozásához hasonlóan

– a házastársak együttes, vagy a másik házastárs hozzájárulásával megvalósuló rendelkezését kívánja meg,

– a visszterhes szerződések vonatkozásában a hozzájárulás meglétét vélelmezi,

a hozzájárulás vélelme megdöntésének általános és speciális feltételeit pedig a hatályos Csjt.-vel azonos módon határozza ugyan meg,

a Csjt. szabályaitól eltérően azonban

aa) a vélelem megdöntésének feltételeit nehezíti azáltal, hogy

az általánosnál szigorúbb, speciális feltételek kiterjesztése útján a vélelem megdöntésére

> a mindennapi élet szükségleteinek fedezése körében kötött szerződéseken túlmenően

> a házastárs foglalkozásának gyakorlása, vagy

> egyéni vállalkozása körében kötött szerződések vonatkozásában is csak a másik házastársnak a szerződést kötő harmadik személynél a szerződés ellen, annak megkötése előtt történő kifejezett tiltakozása esetére ad módot [3:46. § (2) bekezdése] és

ab) kizárja a hozzájárulás vélelmezhetőségét a Csjk. 50. §-ában foglalt esetekben, tehát

– a házastársak közös tulajdonában lévő, a közös lakást magában foglaló ingatlannal való rendelkezés, továbbá

– közös vagyontárgynak vagyoni hozzájárulásként (apportként) gazdasági társaság vagy szövetkezet rendelkezésére bocsátása vonatkozásában (3:46. §).

b) A házastársi vagyonközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időben ezzel szemben a rendes gazdálkodás szabályai szerinti kivételes jellegű önálló (“a házastárs hozzájárulása nélküli”) rendelkezési jogot biztosít a házastársak számára egyes taxatíve felsorolt esetekben egyebek mellett, a házastársak bármelyike

foglalkozásának gyakorlása vagy

egyéni vállalkozása

körében használt, illetőleg ezek céljára lekötött vagyontárgyakkal való rendelkezés körében, azzal a korlátozással azonban, hogy a házastárs hozzájárulása nélküli rendelkezés nem érinti a közös vagyon megosztásakor fennálló értéktérítési kötelezettséget.

c) A vagyonközösség fennállása alatt, valamint a vagyonközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időben a házastárs a házastársa hozzájárulása nélkül

– nem rendelkezhet a házastársak közös tulajdonában lévő, a közös lakást magában foglaló ingatlannal,

nem bocsáthat közös vagyontárgyat vagyoni hozzájárulásként (apportként) gazdasági társaság vagy szövetkezet rendelkezésére [3:50. §, 3:77. § (1) bekezdés], és ilyen esetekben

a másik házastárs hozzájárulása nem is vélelmezhető.

A Javaslat indokolása szerint “Az első változtatást a foglalkozásnak, illetve a vállalkozásnak az üzleti élet szabályaihoz igazodó, függő jogi helyzetet nehezen viselő gyakorlása indokolja, a másodikat pedig a közös családi otthon védelme, illetve a házastársi közös vagyon gazdálkodó szervezetekbe való ,elrejtésének’ megakadályozása.” A gazdálkodó szervezet vagyonának a részévé vált vagyontárgyat ugyanis onnan “kivonni, azzal rendelkezni csak az adott gazdálkodó szervezetre vonatkozó jogszabály alapján – a tagsági jogok gyakorlásának keretei között – lehet, amelybe a nem tag házastársnak már nincs semmiféle beleszólása.”

A korlátozott rendelkezési jog megsértésének a jogkövetkezményeként

a külső jogviszonyra irányadó módon a polgári jogi fedezetelvonás szabályainak az alkalmazását rendeli (új Ptk. Javaslat 3:51. §), és a Javaslat indokolása kitér arra is, hogy “A fedezetelvonás jogkövetkezménye az, hogy a szerző fél a házastárs vagyonközösségi igényének a konkrét vagyontárgyból való kielégítését és a vagyontárgyra vezetett végrehajtást – érvényes szerzése ellenére – tűrni köteles. Ezek a szabályok a Legfelsőbb Bíróság 1/2002. PJE határozata (Hiv. Gyűjt. 2001/1. sz. 14-16. oldal) értelmében a fedezetelvonó apportálásra is vonatkoznak, amely szerint “… a cégbejegyzés megtörténte, a társaság létrejötte tehát nem lehet jogi akadálya annak, hogy társaság tagjának (részvényesének) hitelezője a Ptk. 203. §-ában írt jogcímen keresettel kérhesse a társasági szerződés (alapító okirat), illetve ennek módosítása alapján nyújtott vagyoni hozzájárulás relatív hatálytalanságának megállapítását…”. “A társasági szerződés visszterhes szerződés…” A vagyoni hozzájárulást megszerző társaság, amely a társaság tagjaiból (részvényeseiből) áll, rosszhiszeműség esetén köteles tűrni, hogy a tag hitelezője – a végrehajtás útján be nem hajtható – jogerős ítéleten alapuló követelését a tag által átruházott vagyoni hozzájárulásból elégítse ki”. A tag társasággal szembeni felelősségére pedig ebben az esetben a gazdasági társaságokról szóló törvény rendelkezései az irányadók.

A belső jogviszonyra irányadó módon a Javaslat a házastárs speciális kártérítési felelősségét írja elő, azzal azonban, hogy a felelősség alóli kimentés lehetőségét nem a hatályos Ptk. – szerződésen kívül okozott kárért való felelősségre irányadó – 339. §-a (1) bekezdésének második mondatában, hanem a megbízás nélküli ügyvitelre irányadó 484-487. §-aiban meghatározott törvényes feltételek mellett, tehát csak annak a kétséget kizáró bizonyítása esetére biztosítja, hogy a szerződés megkötése megfelelt a másik házastárs érdekének és feltehető akaratának, különösen, ha a szerződés a közös vagyont károsodástól óvta meg (Csjk. Javaslat 3:52. §). Mellőzi viszont a megbízás nélküli ügyvitel szabályainak az analóg alkalmazására való utalást, mert a házastárs hozzájárulása nélküli rendelkezés lényegében nem azonos a megbízás nélküli ügyvitellel.

A Javaslat tehát a közös vagyonnal való egyoldalú rendelkezés jogkövetkezményeiként lényegében a Legfelsőbb Bíróság fentebb ismertetett ítélkezési gyakorlatát építi be a törvény szövegébe.

Helyeseljük a Javaslatnak azt a megoldását, hogy egyrészt a házastársak rendelkezési joga körében az általánostól eltérő, speciális szabályokat állít fel az egyéni vállalkozó házastárs által a vállalkozása körében kötött ügyletek vonatkozásában a másik házastárs vélelmezett hozzájárulásának a megdöntésére vonatkozóan [3:46. § (2) bek.], másrészt beépíti a Legfelsőbb Bíróság házassági vagyonjogi ítélkezési gyakorlatát a törvény szövegébe azáltal, hogy az egyik házastárs közös vagyonnal való egyoldalú rendelkezésének szankciójaként a külső jogviszonyra irányadó módon a fedezetelvonás szabályait rendeli alkalmazni (3:51. §), a belső jogviszonyra vonatkozóan pedig a jelenleg alkalmazott Ptk. 484-487. § -ai szerinti jogkövetkezményekkel azonos tartalmú speciális kártérítési szabályt állít fel (3:52. §).

Nem értünk viszont egyet azzal, hogy a Javaslat a közös vagyonnal való rendelkezés szabályozása körében – a hatályos Csjt. szabályaitól eltérően – különbséget tesz a vagyonközösség fennállása alatt, továbbá a vagyonközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időszakban létrejött rendelkezések között.

VI. A nem szerződő házastárs ügyleti felelőssége a házastársa által kötött szerződésért

1. Rendelkezés a közös vagyonnal a vagyonközösség alatt (3:45. §)

A nem egyéni vállalkozó, továbbá a nem közkereseti társasági tag, illetve nem betéti társasági beltag házastárs társaság tartozásaiért való felelősségének fennállását, illetve annak hiányát illetően a jogirodalomban és az ítélkezési gyakorlatban egyaránt többféle álláspont érvényesül, és az igenlő, illetve a nemleges álláspontok érvei is megoszlanak.

a) A nem egyéni vállalkozó házastárs felelősségének hiányát a jogirodalomban kialakult egyik álláspont
azzal indokolja, hogy: a Csjt. 30. § (3) bekezdésének az alkalmazási körében
“Lényeges körülmény, hogy az ügyletkötő házastárs milyen minőségben jár el,
közelebbről “természetes személyként” vagy üzletszerű gazdasági tevékenység
körében, egyéni vállalkozóként megkötött ügyletről van szó. A Csjt. által
vélelmezett beleegyezést, közös tudomást fokozottan kell vizsgálni, amikor a
házastárs nem a magánszükséglet körében, a családi fogyasztás érdekében, hanem
egyéni vállalkozói minőségben, az üzleti vállalkozása részeként, gazdálkodó szervezetként köt szerződést. Ilyen esetben az esetek egy részében nem feltételezhető és nem is várható el, hogy a másik házastárs – az együttélés ellenére – a sokszor összetett, bonyolult üzleti szerződési kapcsolatokról tudomást szerezzen, és ez a másik szerződő fél – a hitelező – számára is nyilvánvaló. Az ilyen kötelezettségekért a házastárs a Csjt. szabályai alapján felelősséggel nem tartozik” (Csongrád Megyei Bíróság 1. Gf. 40 278/1998/4. -BDT 174. I. évf. 4.).

Az ezzel ellentétes másik álláspont a nem egyéni vállalkozó házastársnak a házastársa gazdálkodó szervezeti minőségében megkötött ügyletekért való felelősségének meglétét arra vezeti vissza, hogy “a nem vállalkozó házastársnak a vélelmezett hozzájárulásán alapuló felelősség alóli mentesítése azt eredményezné, hogy az egyéni vállalkozó üzletszerű gazdasági tevékenysége körében kötött ügyletekért

– a házasságban nem élő egyéni vállalkozó a teljes magánvagyonával, egyebek mellett tehát az e tevékenységgel megszerzett teljes “vállalkozói vagyonával” is felelne,

– a házasságban élő egyéni vállalkozó viszont

> házastársak és a harmadik személyek közötti külső jogviszonyban nem az e tevékenységgel megszerzett vagyon egészével, hanem csupán annak a közös vagyonból reá eső fele részével, valamint a különvagyonával tartoznék helytállni a hitelezőkkel szemben,

> a házastársak egymás közötti, belső jogviszonyában azonban az általa viselt tartozás közös adósságnak minősülnék, annak fele része tehát a nem vállalkozó házastársat terhelné.

A nem vállalakozó házastársnak a harmadik személy hitelezővel szembeni felelősség alóli mentesítése esetén tehát végső soron mindkét házastárs jogalap nélkül gazdagodnék a hitelező terhére.” (Lásd részletesen: Csjt. Kommentár III. 450-454. old, -KJK – 2002. és Csűri: A házassági vagyonjog gyakorlati kérdései 399-402. old., Complex – 2006.)

A nem egyéni vállalkozó házastárs számára a házastársa által gazdálkodó szervezeti minőségben kötött ügyletekért fennálló járulékos jellegű felelősség vonatkozásában – véleményünk szerint – kellő jogvédelmet nyújt a Javaslat 3:46. § (2) bekezdésének az – Az új Polgári Törvénykönyv koncepciójához fűzött -nem publikált – észrevételeim 50. oldalának 1. bekezdésében általam is javasolt – az a megoldása, amely a nem egyéni vállalkozó házastárs számára – a mindennapi élet szokásos szükségleteinek a fedezése körében kötött ügyletekhez hasonló kifejezett előzetes tiltakozási jogot biztosít az ügyletkötő harmadik személynél.

Az egyes konkrét ügyletek elleni ilyen előzetes tiltakozás hiányában ugyanis magához az egyéni vállalkozás folytatásához történő házastársi hozzájárulás ténye nyilvánvalóan magában foglalja az egyéni vállalkozó házastárs gazdálkodó szervezeti minőségében megkötött ügyletekhez való hozzájárulást is.

b) A nem közkereseti társasági tag, illetve nem betéti társasági beltag házastárs házastársa által kötött ügyletekért az ügyletkötő (szerződő) harmadik személlyel szemben fennálló felelősségét illetően “A házassági vagyonjog irodalmában érvényesülő egyik álláspont szerint a társasági szerződés nem tekinthető visszterhes szerződésnek, ezért annak teljesítéséért a nem tag házastárs felelőssége sem állapítható meg.

A másik álláspont azzal érvel, hogy az egyik házastárs általi gazdasági társaság alapítása vagy működő gazdasági társaságba való belépés közös vagyonnal való rendelkezésnek minősül ugyan akkor, ha a tag házastárs által a társaság rendelkezésére bocsátott vagyoni hozzájárulás a vagyonközösséghez tartozik. Ilyen esetben azonban a nem tag (másik) házastársnak a közös vagyonnal való rendelkezéshez a Csjt. 30. §-a által megkívánt (tényleges vagy vélelmezett) hozzájárulása kizárólag magára a társasági vagy kötelmi jellegű szerződés aláírására, és arra terjed ki, hogy a tag házastárs a vagyonközösséghez tartozó vagyoni hozzájárulást a társaság rendelkezésére bocsássa, ezért e kötelezettség teljesítéséért a közös vagyonból reá eső rész erejéig a tag házastárssal egyetemleges felelőssége is fennáll. Nem terjed ki viszont a nem tag házastárs hozzájárulása az önálló jogalanynak minősülő gazdasági társaság által harmadik személyekkel kötött szerződésekre, és az ilyen szerződések teljesítéséért való felelőssége a társaság hitelezőivel szemben nem állapítható meg még akkor sem, ha az adott ügyletet a társaság képviselőjeként eljáró tag házastárs kötötte meg. Az ilyen ügylet ugyanis nem a közös vagyonnal, hanem a társaság vagyonával való rendelkezést tartalmaz, a tag házastársnak a társaság tartozásáért való közvetett, mögöttes felelőssége pedig nem a társasági szerződésen, hanem a Gt. rendelkezésein alapul.

A harmadik álláspont szerint a nem tag házastárs felelősségének kétféle: családjogi és társasági jogi megoldása egyaránt lehet ugyan, a társasági jogi megoldás mellett szól azonban az, hogy maga a Gt. kizárólag a tag házastárs felelősségét állapítja meg a társasággal szemben.”

Lényegében ezt az álláspontot képviseli az új Polgári Törvénykönyvnek a Magyar Közlöny 2002. évi 15. számának a II. kötetében közzétett koncepciója is akkor, amikor azt fejti ki, hogy: “A házastársak olyan betéti társasága tekintetében, ami a gyakorlatban egyáltalán nem kivételes, amelyben az egyik házastárs a beltag, a másikuk a kültag, a társasági jog szabályai szerint a társaság tartozásaiért a kültag csak a bevitt vagyonával felel, a Csjt. hatályos házassági vagyonjogi szabályai szerint viszont az egész közös vagyonbeli részesedésével. De hasonló kérdés merülhet fel, ha az egyik házasfél tagja egy közkereseti társaságnak. A társaság irányában a társaság tagja a társaságba bevitt vagyonán kívül egész vagyonával is felel, házastársa viszont egyáltalán nem felel, a családjog szabályai szerint viszont a házastárs közös va-gyonbeli részesedését is terheli a felelősség. A társasági jogi – és nem a családjogi – megoldás mellett szól mindenesetre, hogy az lehetőséget nyújt arra, hogy ne mind a két házasfél vagyona kerüljön kockáztatásra.” (Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója –Magyar Közlöny 2002/15. szám II. kötet 49-51. old.)

A negyedik álláspont az ún. házaspári betéti társaságokkal ösz-szefüggésben arra a következtetésre jut, hogy: “Hiába korlátozott … a kültag felelőssége társasági jogi oldalról, miközben a családjogi szabályok szerint mint házastárs felel, vagyis a betéti társaság tartozásaiért a teljes házastársi közös vagyon fedezetül fog szolgálni.” (Wellmann (György: A társasági törvény magyarázata 278. old., szerk.: Sárközy Tamás, KJK, Budapest, 1993.).

A Csjt. 30. §-ának a már idézett rendelkezései – a Csjt. 1952. évi megalkotásakor – kétségkívül a házastársak polgári jogi (kötelmi jogi) jellegű szerződéseire való alkalmazhatóságának célzatával kerültek ugyan megfogalmazásra, önmagában ez a tény azonban – véleményem szerint – nem adhat alapot olyan következtetés levonására, hogy egyfelől a házastársaknak a gazdasági társasági tagsági viszonyán alapuló kötelezettségekért való felelősségére ne lennének alkalmazhatók, másfelől a társasági tagsági jogviszonyon alapuló felelőségnek kétféle: társasági jogi és családjogi (házassági vagyonjogi) megoldása egyaránt lehetne (Csűri Eva: – nem publikált – Észrevételek az új Polgári Törvénykönyv Koncepciójához és Csűri: A társasági részesedések a házassági vagyonjogban, szerk.: Dr. Szabó Júlia – HVG-ORAC – Budapest, 2006.)

Az ismertetett jogirodalmi álláspontoknak megfelelő képet tükröz az ítélkezési gyakorlat is.

A nemleges álláspontot valló egyik felfogás a nem tag, illetve nem beltag házastárs társaság tartozásaiért való felelősségét a társaság hitelezőivel szemben azért nem látja megállapíthatónak, mert a tag, illetve beltag házastárs által a társaság nevében megkötött szerződésen alapuló kötelezettségvállalás nem a házastársi közös vagyon, hanem – a Gt. rendelkezési szerint – a társasági vagyon terhére történő kötelezettségvállalásnak minősül, közös vagyoni kötelezettségvállalás hiányában pedig a nem tag, illetve nem beltag házastársnak a szerződéshez való hozzájárulása nem vélelmezhető, és a tag, illetve beltag házastárs társaság tartozásaiért való felelősségét egyébként sem az általa megkötött szerződés, hanem törvény alapozza meg (Békés Megyei Bíróság 3.Gf.40.098/1996/3. sz. ítélete).

A másik felfogás a nem tag házastárs felelősségének a hiányát arra vezeti vissza, hogy a Gt. szabályai szerint a társasági tartozásokért kizárólag a tag, illetve beltag házastárs felel a társaság hitelezőivel szemben, a gazdasági társaság által harmadik személlyel kötött ügylet pedig kívül esik azon a tárgyi körön, amelyen belül kizárólag a házastársak akarategységén múlna a kérdéses ügyletkötés, sőt előállhat olyan helyzet is, hogy a gazdasági társasági tag házastárs akaratától eltérő ügyletkötésre kerül sor többségi elhatározás alapján. A közös vagyonnak vagy a közös vagyon egy részének a társaságba való beviteléhez való hozzájárulás csupán a házastársak egymás közötti vagyoni tartalmú jogviszonya, amelynek során a nem tag házastárs csak a közös vagyonhoz tartozó pénz vagy más dolog beviteléhez adja az egyetértését és hozzájárulását, ennek következtében azonban a társasággal, illetve a társaságot alapító tagokkal nem kerül jogviszonyba, az általuk kötött ügyletekért tehát felelősség sem terheli. Az ezzel ellentétes értelmezés esetén a társaság által megkötött valamennyi ügylethez szükséges volna valamennyi társasági tag nem tag házastársának a hozzájárulása is. (LB Pfv.L./A.20.471/2002.)

Az igenlő álláspontot valló egyik felfogás megállapítja ugyan a nem tag házastársnak a tag házastárssal egyetemleges felelősségét, azt azonban nem a Csjt. 30. § (2)-(4) bekezdésének a felelősségi szabályaira, hanem a tag házastársat terhelő tartozásnak a Csjt. 27. § -ának (1) bekezdése szerinti közös adósság jellegére vezeti vissza. (LB Pfv.VI.20.882/1998/3. – Gt. Kommentár L. kötet 467-470. old. – HVG-ORAC- 2004. és Fővárosi Ítélőtábla 1.Pf.21.247/2004/3. sz. ítélete) – (Csűri: A társasági részesedések a házassági vagyonjogban, szerk.: dr. Szabó Júlia – HVG-ORAC – Budapest, 2006.)

A másik felfogás ezzel szemben a nem tag házastárs társaság tartozásaiért való – tag házastárssal egyetemleges – felelősségét a Csjt. 30. §-ának a szabályaira alapítja. Ezt az utóbbi álláspontot fogadta el a Legfelsőbb Bíróság házassági vagyonjogi ügyekben ítélkező tanácsa is a BH 2006/3/82. száma alatt közzétett Pfv.II.20.593/2005. számú eseti döntésében, amelyben megállapította a kültag házastárs Csjt.-n alapuló felelősségét a beltag házastársnak – a betéti társaság vagyona által nem fedezett – tartozásáért való helytállási kötelezettsége alapján. Az eseti döntés indokolásának lényege szerint: “az alperes beltag házastársának a betéti társaság kötelezettségeiért a saját vagyonával való korlátlan helytállási kötelezettségét nem az általa a betéti társaság helyett és nevében a felperessel, mint a bt. hitelezőjével megkötött szerződés, hanem a Gt.-nek a társasági szerződés részét képező – fentebb hivatkozott – kógens rendelkezései alapozzák meg, hiszen a beltag házastárs saját vagyonával való korlátlan felelőssége nem csupán a társaság szerződéses, hanem valamennyi egyéb jogcímen keletkezett tartozására egyaránt kiterjed. E rendelkezéseknek az alperes beltag házastársára való alkalmazhatóságát viszont éppen az alperes – Csjt. 30. §-ának (1) bekezdése szerinti – tényleges hozzájárulásával megkötött társasági szerződés teremtette meg, amely azonban – nem vitásan – a házastársi közös vagyonnal való rendelkezést tartalmazott. A társasági szerződés (.) beltagként való megkötéséhez történő tényleges alperesi hozzájárulás pedig nyilvánvalóan nem csupán arra terjedt ki, hogy az alperes beltag házastársa a házastársi közös vagyon terhére vagyoni hozzájárulást bocsásson a társasági szerződéssel létrehozott betéti társaság rendelkezésére, hanem magában foglalta annak a tudomásulvételét is, hogy a Gt. kógens rendelkezései, egyebek mellett tehát a társaság üzletvezetésére és képviseletére (Gt. 102. §), a társasági döntéseknek a tagok általi (a tagok házastársainak a hozzájárulása nélkül történő!) meghozatalára, valamint a közkereseti társasági tag és a betéti társasági beltag házastársnak a társaság tartozásaiért való korlátlan felelősségre vonatkozó szabályai is a társasági szerződés részévé válnak [Gt. 90. § és 101. § (3) bek.]. E szabályok szerint viszont a “társaság tartozásáért” való felelősség nem csupán a társaság kontraktuális, hanem a deliktuális jellegű, sőt nemcsak a polgári jogi, hanem az adójogi és egyéb jogviszonyok alapján keletkezett tartozásaira is kiterjed, az ilyen társasági tartozások tekintetében viszont a házastársak közös egyetértésének a szükségessége nyilvánvalóan fel sem merülhet. (…)” (Csűri: A házassági vagyonjog gyakorlati kérdései 407-414. old. – CompLex – 2006.)

Az utóbbi álláspontnak megfelelő egységes ítélkezési gyakorlat kialakítása érdekében javasoljuk

– egyrészt a 3:45. § (2) bekezdése számozásának (3) bekezdésre való módosítását,

– másrészt az alábbi szövegű (2) bekezdésnek a 3:45. §-ba történő beillesztését:

(2) Ha a közös vagyonnal való rendelkezés gazdálkodó szervezetbeli részesedés megszerzésére irányul, a taggá nem váló házastársnak a szövetkezetbeli, illetve gazdasági társasági részesedés – kötelmi jellegű vagy társasági szerződéssel történő – megszerzéséhez való hozzájárulása magában foglalja mindazoknak a tagsági kötelezettségeknek a vállalásához való hozzájárulását is, amelyek az adott gazdálkodó szervezet cégformájától és a taggá váló házastárs tagi minőségétől függően a tag házastársat a létesítő okirat, valamint az adott gazdálkodó szervezetre irányadó jogszabályok kógens rendelkezései alapján terhelik.

2. A házastárs hozzájárulásának vélelme (3:46. §)

A Legfelsőbb Bíróság házassági vagyonjogi ítélkezési gyakorlata egységes abban, hogy a gazdasági társaság alapítására irányuló társasági szerződés (alapító okirat, alapszabály) házassági vagyonjogi szempontból a harmadik személy javára szóló visszterhes jellegű szerződésekkel esik egy tekintet alá, mert annak alapján a tag házastárs vagyoni hozzájárulást bocsát a szerződéssel létrehozni kívánt harmadik személy: az önálló jogalanynak minősülő gazdasági társaság rendelkezésére, és ennek fejében egy vagyoni értékkel rendelkező társasági részesedést szerez meg.

A fenti 1. pontban kifejtett okokból javasoljuk a 3:46. § (1) bekezdése szövegének az alábbi pontosítását:

(1) Bármelyik házastársnak a vagyonközösség fennállása alatt a közös vagyonra kötött visszterhes vagy azzal egy tekintet alá eső társasági szerződését – ha törvény eltérően nem rendelkezik – a másik házastárs hozzájárulásával kötött szerződésnek kell tekinteni, kivéve, ha a szerződést kötő harmadik személy tudott, vagy a körülményekből tudnia kellett arról, hogy a másik házastárs a szerződéshez nem járult hozzá.”

3. Harmadik személyekkel szembeni felelősség szerződés esetén (3:47. §)

A Javaslat 3:47. § (2) bekezdése – a hatályos szabályozással egyezően – a nem szerződő (másik) házastársnak a házastársa által kötött szerződésért a harmadik személlyel szemben fennálló felelősségét a közös vagyon reá eső illetősége erejéig korlátozza, kibővíti viszont a hatályos szabályozás szövegét annyiban, hogy e felelősség mértéke a nem szerződő (másik) házastárs tartozás esedékességekori “közös vagyoni jutójáig” terjed.

Egyetértünk azzal, hogy “A Javaslat azt az álláspontot foglalja el, hogy a házastárs felelőssége jogszabályon alapuló speciális felelősségi forma, amely elsősorban a közös vagyonra (annak tárgyaira) korlátozott felelősséget jelent, de a közös vagyon megosztása esetén a tartozás fedezetéért a házastársat akkor is helytállási kötelezettség terheli, ha már nincs a 3:37. § értelmében vett közös vagyon.” (Lásd részletesen: Csjt. Kommentár III. – Csűri: A házassági vagyonjog 440-447. old., – KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft. -2002., Csűri: A házassági vagyonjog gyakorlati kérdései 389-394. old. – KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft. – 2006.)

Vitatjuk viszont annak az indokolt voltát, hogy a Javaslat a házastárs felelősségének mértékét lényegében tovább korlátozza azáltal, hogy azt “a tartozás, illetve járulékai esedékességének időpontjában meglévő közös vagyontömeghez, illetve annak értékéhez kapcsolja”, és ezáltal az egyébként is köztudomású fedezetelvonási törekvések alapját lényegében legalizálja.

Amennyiben a hatályos szabályozás szövegét a Csjk. a Javaslatnak megfelelően kibővítené, úgy indokoltnak tartanánk a házastárs egyébként is korlátozott felelősségének az alábbiak szerint történő kiterjesztését:

3:47. § (2) A szerződéskötésben részt nem vett házastárs felelőssége a házastársa által kötött szerződésért a harmadik személy-lyel szemben a közös vagyonból a tartozás esedékességekor reá eső illetőség erejéig áll fenn, azzal, hogy a közös vagyonból reá eső illetőségnek a tartozás keletkezését követő csökkenése a felelősségének mértékét nem érinti, kivéve, ha bizonyítja, hogy a vagyoni illetőségének csökkenését az ellenőrzési körén kívül eső olyan elháríthatatlan körülmény okozta, amely a szerződéskötés idején nem volt előrelátható.

Ez a megoldás – véleményünk szerint – nem elősegítené, hanem gátolná a fedezetelvonási törekvések sikerét, és összhangban állna az új Ptk. Kötelmi Jog címet viselő Ötödik Könyve 5:113. §-a szerinti szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályával is.

A szerződéskötésben részt nem vett házastárs felelősségének az alapja ugyanis az, hogy a házastársa általi visszterhes szerződés megkötésének ténye az ő személyére nézve is kötelem-keletkeztető ténynek minősül, ebből következően pedig a szerződő házastárs szerződésszegése – a közös vagyoni jutója erejéig – a nem szerződő házastárs szerződésszegéssel okozott kártérítési jellegű felelősségét is megalapozza.

4. Harmadik személlyel szembeni felelősség jogalap nélküli gazdagodás alapján (3:48. §)

A Javaslat 3:48. §-a – annak tartalmát tekintve – megfelel ugyan a Legfelsőbb Bíróság házassági vagyonjogi ítélkezési gyakorlatának, ennek ellenére is szükségtelennek tartjuk viszont a jogalap nélküli gazdagodás Csjk.-ban történő külön szabályozását.

Az ennek megfelelő ítélkezési gyakorlat ugyanis nem a Csjt. rendelkezésein, hanem a Csjt. 31. § (5) bekezdésének az utaló szabálya alapján alkalmazandó, és a házastársak, illetve a harmadik személyek közötti jogviszonyokra egyébként is irányadó Ptk. rendelkezésein alapul. A Ptk. 361-364. §-ainak a jogalap nélküli gazdagodás visszatérítésére vonatkozó szabályai viszont sem a visszatérítés törvényes feltételei, sem pedig a visszatérítési kötelezettséget kizáró okok vonatkozásában nem különböztetnek aszerint, hogy a jogalap nélkül gazdagodó személy házasságban él-e vagy sem.

A nem szerződő házastársnak a Csjk. 3:47. §-án alapuló járulékos jellegű felelőssége kétségkívül kontraktuális (szerződésszegési) jellegű felelősségi alakzatnak minősül, és a hatályos Csjt. sem a szerződő, sem a nem szerződő (másik) házastárs delik-tuális (szerződésen kívüli) jellegű felelősségéről nem rendelkezik, hiszen e felelősségi formákra a házastársak és a harmadik személyek közötti jogviszonyokra irányadó Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni.

Ilyen körülmények mellett a nem szerződő házastárs jogalap nélküli gazdagodás visszatérítéséért való (deliktuális jellegű) felelősségére való utalás egyrészt azt a látszatot keltheti, hogy a nem szerződő házastárs e törvényhelyen alapuló felelőssége a Ptk.-beli törvényes feltételek hiányában és a kizáró okok meglétében is fennáll, másrészt éppen úgy szükségtelen, mint ahogyan a Javaslat maga sem tartja szükségesnek annak a külön kiemelését, hogy akár a szerződő, akár a nem szerződő házastárs harmadik személyekkel szembeni deliktuális (szerződésen kívüli) jellegű felelősségét a Gt., Ctv., Cstv., továbbá – egyebek mellett – a Ptk. által – a jogalap nélküli gazdagodás mellett! – külön nevesített másik két kárkötelem-keletkeztető jogi tény megvalósulása, tehát a házastársak bármelyikének a Ptk. 6. § -a szerinti utaló magatartása, valamint a Ptk. 339. §-a szerinti szerződésen kívüli jogellenes és vétkes károkozása a külső jogviszonyokban ugyancsak megalapozhatja.

Megjegyezzük egyébként, hogy a 3:40. §-hoz fűzött indokolás helyesen rögzíti azt, hogy “az előző §” (tehát: a 3:47. §) “a házastársaknak a szerződésen (egyoldalú jognyilatkozaton) alapuló felelősségének kérdését rendezi. Kötelem keletkezhet azonban szerződésen kívüli károkozásból, jogalap nélküli gazdagodásból vagy egyéb tényekből is.” (helyesen: vagy utaló magatartásból is). Részben téves viszont az indokolás ezt követő részének az a megszövegezése, mely szerint “Ha az ilyen kötelem alapján” a házastársak közös kötelezettek (például közös károkozók, örököstársak, adótartozás alanyai) nem a családjogi, hanem az arra irányadó szabályok szerint közösen felelnek.

Az indokolásnak az utóbb idézett mondatában ugyanis keverednek egymással a kontraktuális (szerződésszegési) és a delik-tuális (szerződésen kívüli) jellegű felelősséget megalapozó jogi tények, a polgári jogi kötelem és kötelezettség, a szerződés, mint kétoldalú jognyilatkozat, valamint a kárkötelem-keletkeztető jogi tények (utaló magatartás, jogalap nélküli gazdagodás, szerződésen kívüli jogellenes károkozás) és az öröklési jogviszony, mint egyetemes jogutódlás, illetőleg az adóalanyiság, mint nem polgári jogi kötelem, hanem közigazgatási jogviszonyon alapuló kötelezettség fogalmi elemei. A szerződés ugyanis polgári jogi kötelemnek minősül, a jogellenes károkozás kárkötelem-keletkeztető jogi tény ugyan, szerződésnek viszont nem tekinthető, az öröklési jogviszony nem kötelemnek, hanem egyetemes jogutódlásnak, az adóalanyiság pedig nem is polgári, hanem közigazgatási jellegű jogviszonynak minősül.

Az idézett mondat ezért – véleményünk szerint úgy helyes, hogy:

“Ha a házastársak közös kötelezettek (például közös károkozók, örököstársak, adótartozás alanyai) nem a családjogi, hanem az arra irányadó szabályok szerint közösen felelnek.”

5. A közös vagyonnal való rendelkezés a házassági vagyonközösség megszűnése és a közös vagyon megosztása közötti időben (3:49. §)

Teljességgel indokolatlannak és érthetetlennek is tartjuk a Javaslatnak azt az álláspontját, hogy a házastársak közös rendelkezési jogára vonatkozó Csjt.-beli szabály “merevségének” a feloldását éppen a házassági életközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időszakban tartaná indokoltnak.

Az ítélkezési gyakorlat tapasztalatai ugyanis arra utalnak, hogy a házastársak életközösség fennállása alatt egymással kötött szerződéseinek a valós célja igen gyakran a házastársak közös adóelkerülési, illetve fedezetelvonási törekvésével párosul, ezért az ilyen szerződések vonatkozásában kiemelt jelentősége van a harmadik személyek védelmére irányuló jogi szabályozásnak.

A házassági életközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időben – ezzel szemben – a házastársak valamelyikének a harmadik személlyel kötött polgári jogi vagy társasági szerződése irányul gyakran arra, hogy a vagyonközösséghez tartozó értékesebb vagyontárgyak elidegenítése, gazdasági társaságba történő apportálása útján vagy más módon a másik házastárs közös vagyon megosztása iránti igényének a kielégítési alapját részben vagy egészben elvonja, ezért az utóbb említett időszakban a házastársak egymással szembeni jogvédelmének van kiemelt jelentősége.

Ezt támasztja alá egyébként a Javaslat 3:50. §-ához fűzött indokolása is, amely kifejezett utalást tartalmaz a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság Polgári Kollégiuma 1999. június 14-i ülésének a jegyzőkönyvében
említett azokra a konkrét ügyekre vonatkozóan, amelyekben az egyik házastárs a
másik házastárs kielégítési alapját oly módon vonta el, hogy az életközösség
megszűnése után egy, a közös vagyonhoz tartozó nagyobb értékű vagyontárgyat
(például magát a közös lakást!) nem pénzbeli hozzájárulásként (apportként) gazdasági társaság rendelkezésére bocsátotta [Javaslat 83. old. indokolás (1) bekezdésének utolsó mondata].

A Legfelsőbb Bíróság házassági vagyonjogi ügyekben ítélkező tanácsának a Pfv.II.21.858/2003. számú eseti döntése is arra mutat rá, hogy:”Kétségkívül ellentétes ugyan a nem tag házastárs érdekeivel és feltehető akaratával az, ha az egyik házastárs a vagyonközösséghez tartozó, és a felek közös lakásául is szolgáló ingatlan vonatkozásában a másik (nem tag) házastárs – ingatlan-nyilvántartáson kívül megszerzett tulajdoni igényének fedezetét oly módon vonja el, hogy az ingatlant a saját holtig tartó haszonélvezeti jogával terhelten – akár a vagyonközösség fennállása alatt, akár az életközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időben – a házastársának egyetértése nélkül a közeli hozzátartozójának ajándékozza, aki azt rövid időn belül a vele közösen alapított korlátolt felelősségű társaságba apportálja.

A társasági szerződés fedezetelvonó jellegének és erre visszavezethető relatív hatálytalanságának megállapítására azonban ilyen esetben is csak erre irányuló kereseti kérelem esetén kerülhet sor, hiszen a relatív hatálytalanságot a bíróság – a szerződés semmisségével szemben – hivatalból nem észlelheti. Ebből viszont az következik, hogy nincs eljárásjogi lehetőség az ajándékozási szerződés felperessel szembeni relatív hatálytalanságának a megállapítására irányuló kereset alapján a társasági szerződés nem tag házastárs felperessel szembeni hatálytalanságának megállapítására”. (Pfv.II.21.858/2003.)

A Legfelsőbb Bíróság 1/2000. PJE számú jogegységi határozata alapján “a tag házastárs fedezetelvonó apportjával szemben a nem tag házastárs ma már egyértelmű jogvédelemben részesíthető ugyan a társasági szerződés vele szembeni (relatív) hatálytalanságának a megállapítása útján, továbbra is kétséges viszont annak a mikénti elbírálása, hogy alapot ad-e a fedezetelvonó jelleg és az erre visszavezethető relatív hatálytalanság megállapítására önmagában az, ha a társasági szerződés a közös lakásingatlan tekintetében a nem tag házastárs kötelmi jellegű vagyoni igényének a kielégítési alapját ugyan nem, a tulajdoni igénye érvényesíthetőségének a kielégítési alapját viszont elvonja. (BH 2002/10. és LB 1/2000. PJE – Hiv. Gyűjt. 2002/1. sz., Csűri: A társasági részesedések a házassági vagyonjogban, szerk.: Dr. Szabó Júlia – HVG-ORAC – Budapest, 2006. és Csűri A házassági vagyonjog gyakorlati kérdései 358-359. old., CompLex Kiadó Kft. Budapest, 2006.)

A Legfelsőbb Bíróság házassági vagyonjogi tanácsának az évek óta következetes ítélkezési gyakorlata szerint ugyanis a házastárs egyoldalú rendelkezése alapján létrejött szerződés külső jogviszonybeli jogkövetkezményeit a Ptk. 203. §-a alapján kell megítélni, mivel az a másik házastársat a közös vagyonból megillető részesedés kielégítési alapját vonja el: az ilyen szerződés tehát az ügyletkötésben részt nem vett házastárssal szemben a hozzájárulásának hiányában hatálytalan, feltéve, hogy a szerző fél rosszhiszemű volt vagy reá nézve a szerződésből ingyenes előny származott. Ha valaki hozzátartozójával köt ilyen szerződést, a rosszhiszeműséget, illetőleg az ingyenességet vélelmezni kell
(BH 1991/9/349.).

A hatálytalanságnak a Legfelsőbb Bíróság egyes határozatai szerint az a jogkövetkezménye, hogy a házastárs tulajdoni hányadának értékéért elsősorban az átruházó házastárs felel, ha pedig vele szemben a követelés nem hajtható be, a harmadik személy tűrni tartozik a követelésnek az átruházott ingatlanból történő kielégítését (BH 1988/6/180., PJD XI. 277., Kézikönyv 1. kötet 171-172. old.). Más határozatai szerint viszont a szerződő harmadik személy a sérelmet szenvedett házastárs igényének az átruházott ingatlanból történő kielégítését attól függetlenül is tűrni tartozik, hogy az átruházó házastárssal szemben a sérelmet szenvedett házastárs ingatlanilletőségének az értéke behajtható-e vagy sem. A házastárs tulajdoni igénye ugyanis “nem pénzkövetelés, hanem olyan dologi jogi igény, amely minden egyes ingatlan vonatkozásában az adott ingatlanhoz kapcsolódik, nem pedig a közösen szerzett ingatlanból őt megillető értékre korlátozódik” (LB Pf. II. 21 278/1996. és Pfv. II. 22 134/1997.). (Csjt. Kommentár

III.. – Csűri: Házassági vagyonjog 412-413. old. – KJK-KER-SZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft.)

A hatályos szabályozás “merevségének az oldása” tehát – a 3:47. § (2) bekezdésével összefüggésben kifejtettekhez hasonlóan – lényegében a házastársak egymással szembeni fedezetelvonási törekvéseit legalizálná. Nem indokolhatná ugyanis a rendelkezési jognak az ilyen szabályozását önmagában az, hogy “ilyen esetben a közös vagyon megosztása iránti igény lényegében megtérítési igénnyé fordulna át.”

A Javaslat 3:60. § (1)-(2) és 3:61. § (2) bekezdése szerint ugyanis a házastársat a közös vagyonból megillető hányadot változatlanul a vagyonközösség megszűnésekor fennállott állapot és érték szerint kell megállapítani, a közös vagyont elsődlegesen változatlanul természetben kell megosztani, az egyik házastárs foglalkozásának, vagy egyéni vállalkozásának céljára használt vagyontárgyak pedig a megosztás során nem feltétlenül, hanem csak elsősorban illetik meg ezt a házastársat, a hasonló tárgyú perek tapasztalatai viszont arra utalnak, hogy az ilyen megtérítési igényen alapuló követelés az esetek túlnyomó részében gyakorlatilag végrehajthatatlan.

Ilyen körülmények mellett – véleményünk szerint – nem a közös rendelkezési jognak a vagyonközösség megszűnése és a közös vagyon megosztása közötti időszakban történő változatlan fenntartása, hanem annak a vagyonközösség tartamára történő korlátozása lenne teljességgel életszerűtlen.

Ellentétes lenne ugyanakkor a szabályozásnak ez a módja a Ptk. 139-149. §-ai szerinti polgári jogi közös tulajdon szabályaival is. A Ptk. 145. § (1) bekezdése szerint ugyanis bármelyik tulajdonostárs csak a saját tulajdoni hányadával rendelkezhet, a Javaslat pedig egyrészt változatlanul fenntartja az ún. reálszerzés elvén alapuló vagyonközösségi rendszert és a közös vagyon törvényes vélelmének az ingatlan-nyilvántartás közhitelességével szembeni érvényesíthetőségét is, a vagyonközösség megszűnése és a közös vagyon megosztása közötti időszakra nézve pedig a közös vagyon használatának és kezelésének jogára a Ptk. szerinti közös tulajdon szabályait attól függetlenül rendeli alkalmazni, hogy a házastársak és a harmadik személyek közötti külső jogviszonyokban csak valamelyik vagy mindkét házastárs tulajdonosnak, illetve jogosultnak minősül-e vagy sem.

Az ilyen eltérő tartalmú szabályozást nem teszi szükségessé önmagában a foglalkozás, illetve egyéni vállalkozás további zavartalan gyakorolhatósága, illetve folytathatósága, és nem indokolják azt az üzleti élet követelményei sem.

A Javaslat 3:51. §-a szerint ugyanis önmagában a valós vagy vélelmezet hozzájárulás hiánya a foglalkozás gyakorlása, illetve egyéni vállalkozás folytatása körében megkötött szerződéseket a külső jogviszonyokban nem teszi érvénytelenné, hanem csak a fedezetelvonás szabályai szerinti – házastárssal szembeni – relatív hatálytalanság megállapítására adhat alapot. Az utóbbi azonban a házastárssal szerződő harmadik személy rosszhiszeműségét vagy a szerződés ingyenességét feltételezi, a rosszhiszemű személy viszont a nem szerződő házastárssal szembeni jogvédelmet nyilvánvalóan “nem érdemli meg”, ingyenes szerződés esetén pedig a hatálytalanság megállapítása a szerződő harmadik személyre nézve nyilvánvalóan nem méltánytalan.

A Javaslat 3:52. §-a szerint a valós vagy vélelmezett hozzájárulás hiánya a házastársak belső jogviszonyában – a megbízás nélküli ügyvitel szabályaival azonos tartalmú – olyan speciális kártérítési kötelezettséget von maga után, amely lényegesen szigorúbb a 3:49. § (2) bekezdése szerinti értéktérítési kötelezettségnél.

A Csjk. ilyen szabályozása mellett a hatályos Csjt. szabályainak a változatlan fenntartása, illetve annak legfeljebb a svájci ZGB 229. cikke szerinti olyan többletszabályozása lehetne indokolt, amely szerint:

“A vagyonközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időben a meghatározott foglalkozást gyakorló, illetve egyéni vállalkozást folytató házastárs a másik házastárs hozzájárulása nélkül is önállóan megkötheti mindazokat a jogügyleteket, amelyek az említett tevékenységek gyakorlásával, illetve folytatásával szükségképpen együtt járnak, kivéve az említett tevékenységek kifejtéséhez szükséges közös vagyontárgyakkal való rendelkezést tartalmazó szerződéseket.”

Az ilyen tartalmú többletszabályozás nem hagyna kétséget afelől, hogy az említett időszakban a foglalkozás, illetve egyéni vállalkozás folytatásával szükségképpen együtt járó szerződések megkötése ellen a másik házastárs a Javaslat 3:46. § (2) bekezdése szerint már nyilvánvalóan nem tiltakozhatnék, hiszen e tevékenységeknek az eredménye (haszna vagy vesztesége) már nem közös, hanem a tevékenységet gyakorló házastárs – polgári jogi – saját vagyonához (“különvagyonához”) tartozik, és az ilyen tárgyú szerződésekért a másik házastárs a szerződő harmadik személyekkel szemben a Javaslat 3:47. § (3) bekezdése szerint már egyébként sem felel.

Különösen indokolatlan lenne “az egyik házastárs foglalkozásának gyakorlása vagy egyéni vállalkozása körében használt, illetőleg ezek céljára lekötött vagyontárgyak vonatkozásában a rendes gazdálkodás szabályai szerint a másik házastárs hozzájárulása nélkül való szabad rendelkezési jog gyakorlásának biztosítása.”

E vagyontárgyak ugyanis kivétel nélkül a magánvagyon, ebből következően a közös vagyon körébe tartoznak, és az ítélkezési gyakorlat tapasztalatai szerint a házastársak az egyik házastárs egyéni vállalkozói jogosítványa alapján folytatott tevékenységben (a “kétszemélyes egyéni vállalkozás” jogi lehetőségének hiánya folytán) igen gyakran – alkalmazotti, besegítő családtagi minőségben vagy anélkül – mindketten egyaránt részt vesznek, és nem csupán a vállalkozási és befektetési, hanem a személyes, családi és háztartási célú beszerzéseiket – az áfa-mentes beszerzések lehetősége, az 50 000 forintot meg nem haladó tárgyi eszközök nulla értékre való amortizálhatósága és az adó elkerülését célzó egyéb megfontolásokból – a vállalkozás céljára szerzett vagyonként tüntetik fel. Gyakori az is, hogy az értékes tárgyi eszközöket igénylő foglalkozás (orvosi, ügyvédi praxis, teherfuvarozó stb.) gyakorlásában a másik házastárs is közreműködik. Ilyen esetekben a nem egyéni vállalkozó, illetve nem meghatározott foglalkozást gyakorló (másik) házastárs nyilvánvalóan kizárólag a család közös boldogulása érdekében járul hozzá ahhoz, hogy a felek a közös vagyon jelentős részét, sőt nem ritkán annak egészét az említett tevékenységek házastársa általi, vagy a házastársa nevén történő folytatásához szükséges tárgyi eszközök és egyéb vagyontárgyak megszerzésére fordítsák. Súlyosan méltánytalan lenne tehát a nem vállalkozó, illetve meghatározott foglalkozást nem gyakorló házastársnak az említett célokat szolgáló vagyontárgyakra vonatkozó közös rendelkezési jogtól való törvényi szintű megfosztása pusztán azért, mert a család (és ezáltal a saját) közös boldogulása érdekében az ilyen vagyontárgyak említett célokra történő megszerzéséhez, illetve használatához hozzájárult.

A rendelkezés joga egyébként nem csupán a visszterhes, hanem az ingyenes jellegű rendelkezés (pl. ajándékozás) jogát is magában foglalja. Nem kompenzálhatná ezért a közös rendelkezési jog hiányát önmagában a (2) bekezdése szerinti értéktérítési kötelezettség sem, hiszen a másik házastárs az értéktérítéshez legfeljebb

– a köztudomásúan hosszú évekig is elhúzódó házassági vagyonjogi per befejezése után juthatna csak hozzá,

– az ingyenes jellegű rendelkezések esetében pedig a végrehajtás sikerét meghiúsíthatná önmagában az is, hogy az ilyen egyoldalú rendelkezések folytán a közös vagyon életközösség megszűnésekori köre és értéke – az ellenszolgáltatás hiánya folytán – szükségképpen csökken.

Hasonlóképpen indokolatlan lenne az is, ha azokkal az ingóságokkal, amelyek a vagyonközösség megszűnését követően a házastárs egyetértésével kerültek a másik házastárs birtokába, annak hozzájárulása nélkül rendelkezhetne.

A másik házastárs egyetértésével történő kizárólagos birtoklásnak ugyanis számtalan olyan oka lehet, amely a házasfeleknek az “ingóságok” jövőbeni megosztására vonatkozó elképzeléseivel semmiféle kapcsolatban nem áll. Ilyen ok lehet például az, hogy a közös lakásból akár önként, akár a másik házastárs tűrhetetlen magatartása miatt eltávozni kényszerülő, vagy sok esetben a lakásból kizárt házastárs – megfelelő lakás hiányában – nem tudja vagy átmenetileg nem akarja az őt megillető, vagy általa egyébként igényelt ingóságokat magával vinni.

A Csjt. és a Csjk. alkalmazásában ingóságnak minősül a pénz és az értékpapír is, és az ingóságokkal egy tekintet alá esnek egyes olyan vagyoni értékű jogok is, amelyek birtoklása fogalmilag kizárt, és amelyeket szándéka ellenére sem lenne képes még átmenetileg sem használni vagy hasznosítani, mint pl. szövetkezeti üzletrész és részjegy, gazdasági társasági részesedések stb., ezek birtoklása tehát önmagában kizárólagos rendelkezési jogot nyilvánvalóan nem alapozhat meg.

A közös vagyontárgy megóvásához, fenntartásához, helyreállításához, értékállandóságának biztosításához szükséges egyedüli kötelezettségvállalásnak a Legfelsőbb Bíróság jelenlegi gyakorlata szerinti megbízás nélküli ügyvitel szabályai, és a Javaslat 3:52. §-a szerint sincs jogi akadálya, a közös vagyont terhelő tartozásoknak a közös vagyon számára terhesebbé nem váló egyedüli teljesítésére pedig a Csjk. külön felhatalmazása nélkül is mindkét házastárs egyaránt köteles, és a tartozás jogosultja a házastárs, mint harmadik személy által felajánlott teljesítést a Ptk. 286. §-ának (1) bekezdése szerint egyébként is köteles elfogadni, hiszen a házastársnak a teljesítéshez törvényes érdeke fűződik.