A cikk letölthető PDF formátumban is.

III. A házastársi közös vagyon és a különvagyon fogalma

1. A házastársi közös vagyon

A Legfelsőbb Bíróságnak a magánvagyon tárgyának a gazdasági átalakulással összefüggő ítélkezési gyakorlata azt a jogirodalmi álláspontot fogadta el, mely szerint: “A Csjt. 27. §-ának (1) bekezdése a házassági életközösség idejére házastársi “vagyonközösség” keletkezéséről rendelkezik ugyan, a házastársak “osztatlan közös tulajdonává” minősíti viszont nem csupán a tulajdonjog Ptk. 94. §-ának (1) bekezdése szerinti tárgyait, hanem “mindazt” is, amit a házastársak az életközösség ideje alatt akár együttesen, akár külön-külön szerzetek, kivéve azt, ami valamelyik házastárs különvagyonához tartozik.

A “vagyon”, a “vagyonközösség”, illetőleg az “osztatlan házastársi közös tulajdon” fogalmát és tárgyát a házassági vagyonjogi szabályok nem határozzák meg, a Csjt. 27. §-ának (1) és a 31. §-ának (5) bekezdése alapján alkalmazandó Ptk. 1. §-ának (1), valamint a 2. §-ának (1) és 3. §-ának (1) bekezdésében foglaltak egymással való egybevetéséből azonban az következik, hogy “a házastársi vagyonközösség szélesebb fogalom a dologi jogi értelemben vett – Ptk. szerinti – közös tulajdonnál. … A házasfelek – reálszerzés elvén alapuló – családjogi értelemben vett – osztatlan közös tulajdonszerzése ugyanis kiterjed mindarra, ami polgári jogi értelemben a vagyon fogalmi körébe tartozik.

A házastársi közös vagyon köre tehát magában foglalja “mindazt” a pozitív vagy negatív vagyoni értékkel rendelkező vagyoni aktívumot, illetve passzívumot (dolgot, jogot és követelést)

a) amely a Ptk. 94. §-ának (1) bekezdése szerint polgári jogi értelemben vett tulajdonjog tárgyának, tehát birtokba vehető -ingó vagy ingatlan – dolognak minősül,

b) amely nem minősül ugyan polgári jogi értelemben tulajdonjog tárgyának, de amelyre a Ptk. 94. §-ának (2) bekezdése szerint a tulajdonjog szabályait megfelelően alkalmazni kell, tehát: pénz, értékpapír és dolog módjára hasznosítható természeti erő,

c) amely polgári jogi értelemben kötelmi jellegű igénynek, tehát

- vagyoni értékű jognak, illetve követelésnek vagy

- vagyoni tárgyú kötelezettségnek, illetve tartozásnak minősül” (LB Pf.II.20.029/1997., Pfr.II.21.130/1998/7., Pfv. 23.064/1998/4.). – (Csűri: Értékpapírok és társasági részesedések a házassági vagyonjogban – HVG-ORAC – Budapest, 2000. és Csűri: – az Igazságügyi Minisztérium Polgári Jogi Kodifikációs Bizottságához címzett, nem publikált Észrevételek az új Polgári Törvénykönyv Koncepciójához 12. old. – Budapest, 2002. október 23.).

A Javaslat a házastársi közös vagyon fogalmát - az ún. reálszerzés elvének a bírói gyakorlatban évtizedeken át érvényesülő “dologi jogias” szemléletmódja helyett – a Legfelsőbb Bíróság utóbbi tíz évben kialakított gyakorlatának megfelelő “vagyonjogias” szemléletmódnak megfelelően az alábbiak szerint határozza meg:

3:37. § [A házastársi közös vagyon]

(1) Házastársi vagyonközösség esetén a házastársak közös vagyonába tartoznak a tulajdonjognak mindazok a tárgyai, továbbá mindazok a vagyoni értékű jogok és követelések (a továbbiakban együtt: vagyontárgy), amelyeket a házastársak a vagyonközösség fennállása alatt akár együttesen, akár külön-külön szereznek.

(2) A házastársak közös vagyonába tartoznak a közös vagyontárgyak terhei és – ha a törvény eltérően nem rendelkezik -közösen viselik bármelyik házastárs által a vagyonközösség fennállása alatt vállalt kötelezettségből eredő tartozásokat.

(3) A házastársi közös vagyon a házastársakat osztatlanul, egyenlő arányban illeti meg.

(4) Nem tartoznak a közös vagyonba azok a vagyontárgyak, terhek és tartozások, amelyek különvagyonnak minősülnek.

A közös vagyon fogalmának az idézett meghatározása – helyeselhető módon – a “vagyon” fogalmának mindkét (pozitív és negatív összetevőjére) egyaránt felhívja a figyelmet.

Hiányoljuk ugyanakkor azt, hogy a Javaslat nem teljes egészében építi be a törvénybe a házastársi közös vagyon Legfelsőbb Bíróság által kialakított fogalmát és annak normaszövege nem áll összhangban az Új Ptk. Javaslatának a Dologi Jog címet viselő Negyedik, valamint a Kötelmi Jog címet viselő Ötödik Könyvében foglaltakkal sem.

a) Az új Polgári Törvénykönyv Dologi Jog címet viselő Negyedik Könyve 4:14. §-ának (1) bekezdése – a hatályos Ptk. 94. §-ának (1) bekezdésében foglaltakkal azonos tartalmú szabályozása – szerint minden birtokba vehető dolog tulajdonjog tárgya lehet. A “birtokba vehető dolog” fogalmán belül sem a Ptk. hatályos, sem pedig az új Ptk. Javaslatának a szövege nem nevesíti külön az ingó és ingatlan dolog fogalmát, és nem tekinti “birtokba vehető dolognak”, ebből következően pedig ingóságnak és a tulajdonjog tárgyának sem a pénzt, az értékpapírokat, valamint a dolog módjára hasznosítható természeti erőket, hanem az említett vagyontárgyakra vonatozóan a hatályos Ptk. 94. § (2) és az új Ptk. Javaslata 4:14. § (2) bekezdése egyaránt csupán a tulajdonjog szabályainak a “megfelelő” alkalmazását rendeli, az új Ptk. Javaslata 4:14. § (3) bekezdése pedig azt is kimondja, hogy a külön törvény védelme alatt álló állatokra - ha törvény eltérően nem rendelkezik – a dolgokra vonatkozó szabályokat megfelelően kell alkalmazni.

Mindezek miatt – véleményünk szerint – indokolt lenne beépíteni a közös vagyon fogalma és tárgya körébe a “tulajdonjog mindazon tárgyain” felül mindazokat “az egyéb vagyontárgyakat is, amelyek nem minősülnek ugyan polgári jogi értelemben tulajdonjog tárgyának, de amelyekre a Ptk. 94. §-ának (2) és az új Ptk. Javaslata 4:14. §-ának (2) és (3) bekezdése szerint a tulajdonjog szabályait megfelelően alkalmazni kell (pénz, értékpapír és dolog módjára hasznosítható természeti erő, külön törvény védelme alatt álló állatok).

b) Nem értünk egyet azzal sem, hogy a házastársak birtokba vehető dolgokra vonatkozó – hatályos Csjt. 27. § (1) bekezdése szerinti – “közös tulajdonszerzésére” utaló kifejezést a Javaslat mellőzi.

A Javaslat ugyanis a VI. – Házassági vagyonjog – Címe indokolásának a 2. pontja szerint – a házassági vagyonjogi szerződésben kiköthető ún. alternatív vagyonjogi rendszerek szabályozása mellett – a törvényes házassági vagyonjogi rendszerként változatlanul a házastársi vagyonközösségi rendszert tartja fenn. A házastársi “vagyonközösségi rendszer változatlan fenntartása” alatt ugyanakkor az ún. reálszerzés elvén alapuló vagyonközösségi rendszer változatlan fenntartása értendő.

E vagyonjogi rendszer lényegében a házastársak tulajdon- és jogközösségével azonos, és az a közös tulajdon-, illetve jogszerzés, valamint az egyetemleges kötelezettségvállalás speciális alakzatának minősül abban az értelemben, hogy bármelyik házastársnak a visszterhes jellegű vagyonszerzése, illetve vagyoni tárgyú kötelezettségvállalása – ide nem tartozó kivételektől eltekintve – kihat a másikra, mert az a másik házastárs személyét illetően is kötelem-keletkeztető vagy tulajdon-, illetve vagyonszerzést eredményező egyéb jogi ténynek minősül.

A házastársak egymás közötti, belső jogviszonyában érvényesülő – reálszerzés elvén alapuló – közös szerzés tényéből és a közös vagyon törvényes vélelméből viszont az következik, hogy a házastársak egymás közötti, belső jogviszonyában a házastársnak a Csjt. 27. § (1) bekezdésén, illetőleg a Javaslat 3:37. § (1) bekezdésén, mint önálló tulajdonszerzési jogcímen alapuló, dologi jogi igénye van a házastársak által tulajdonul megszerzett bármiféle vagyontárgy közös vagyonból reá eső fele részére, és kötelmi jellegű igénye a közös vagyonba tartozó vagyoni értékű jogok, illetve követelések értékének a fele részére, köteles azonban viselni a közös kötelezettségek reá eső fele részét is.

Mindezek miatt nem lenne szerencsés a közös vagyon fogalmának, tárgyának és körének az olyan meghatározása, amely a tulajdonjog vagyonközösséghez tartozó tárgyai, továbbá mindazon egyéb vagyontárgyak vonatkozásában, amelyek nem minősülnek ugyan polgári jogi értelemben tulajdonjog tárgyának, de amelyekre a Ptk. 94. §-ának (2) és az új Ptk. Javaslata 4:14. §-ának (2) és (3) bekezdése szerint a tulajdonjog szabályait megfelelően alkalmazni kell [lásd: fenti a) pont!], a házastársak – hatályos Csjt. 27. § (1) bekezdésének megfogalmazása szerinti -”közös tulajdonszerzésére” utaló kifejezést mellőzné.

A Javaslatnak az idézett kifejezést elhagyó megfogalmazása ugyanis – a reálszerzés elvének az új Csjk. Javaslata szerinti vagyonjogi jellegű felfogására és a házassági vagyonjogi szerződés jogintézményén belüli, ún. alternatív vagyonjogi rendszernek minősülő közszerzeményi rendszer (Javaslat 3:69 – 3:71. §) bevezetésének a szándékára is figyelemmel – a fentebb említett vagyontárgyak vonatkozásában a házastárs – törvényes vagyonjogi rendszer szerinti – reálszerzés elvén alapuló dologi jogi jellegéről terelné el a figyelmet és értelmezési vitákra adhatna alapot. Mindezek miatt változatlanul – a fogalom meghatározásának – a később részletezett – kibővítését tartanánk indokoltnak. (Csűri: Igazságügyi Minisztérium Polgári Jogi Kodifikációs Bizottságához címzett, nem publikált Észrevételek az új Polgári Törvénykönyv Koncepciójához 17. old. – Budapest, 2002. október 23.).

c) A különadósságok körét a Csjt. nem határozza ugyan meg, nem rendelkezik viszont a közös adósságokról sem, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság gyakorlata – a vagyon két összetevőjének: a vagyon aktív és passzív elemeinek megfelelően – a Csjt. 27. és 28. §-ainak a közös és a különvagyonra vonatkozó fogalom meghatározásaiból vezeti le.

Az új Polgári Törvénykönyv Koncepciójához fűzött, és e vonatkozásban változatlan véleményünk szerint nem lenne szerencsés az említett szabályok olyan módosítása, amely a vagyon aktív és passzív elemeire nem ráirányítaná, hanem azokról elterelné a figyelmet, de nem lenne célszerű a különadósságoknak a különvagyontárgyakhoz hasonló taxatív jellegű felsorolása vagy egyes adósság-fajtáknak a kazuisztikus jellegű közös vagy külön-adóssággá történő minősítése sem. (Csűri: Igazságügyi Minisztérium Polgári Jogi Kodifikációs Bizottságához címzett, nem publikált Észrevételek az új Polgári Törvénykönyv Koncepciójához 17. old. -Budapest, 2002. október 23.).

Helyeseljük ezért a közös vagyon fogalmának a Javaslat általi meghatározását annyiban, amennyiben az a vagyon két (aktív és passzív) összetevőjére ráirányítja a figyelmet, helyesebbnek tartanánk viszont a “közös vagyon” és a “közös tartozások” külön-külön történő meghatározása helyett a közös vagyon fogalmának az absztraktabb jellegű, olyan meghatározását, amely – a vagyon közgazdasági és jogi fogalmának egyaránt megfelelően – annak két: aktív (pozitív) és passzív (negatív) összetevőit hangsúlyozná, a közös adósságok fogalmának a Javaslat 3: 37. §-ának (2) bekezdésében foglalt meghatározásával pedig részben tartalmi, illetve szövegezésbeli (szóhasználati) okokból nem értünk egyet, részben pedig azt hiányosnak is tartjuk.

ca) Közgazdasági és jogi értelemben a vagyon kétféle: aktív (pozitív) és passzív (negatív) vagyoni elemekből áll. Nyilvánvalóan ez volt a magyarázata annak, hogy a hatályos Csjt. 27. és 28. §-ai sem a közös, sem a külön adósságok körét és fogalmát nem határozták meg, hiszen a Csjt. 27. § (1) bekezdésének a “mindaz” szóhasználata a vagyon említett összetevőit egyaránt magában foglalja. A Javaslat a fentiekkel ellentétes megoldást lényegében azzal indokolja, hogy “a passzívumok megjelenítése a normaszövegben azért is fontos, mert számos esetben nehézséget okoz a közös adósságoknak és a külön adósságoknak az elhatárolása” (3:37. §-hoz fűzött indokolás 1. pontja), továbbá, hogy a különadósságok meghatározása azért is fontos, “mert a szerződéssel kiköthető közszerzeményi rendszerben a különvagyon passzívumokra is kiterjedő pontos meghatározása nélkül nem lenne kiszámítható az a vagyongyarapodás, amelyet közszerzeményként a házastársak között meg kell osztani” (3:39. §-hoz fűzött indokolás 1. pontja).

A közös – és a különadósságok körének egymástól való elhatárolása a gyakorlatban kétségkívül igen gyakran problematikus, ezért komoly érvek szólnak amellett, hogy az említett vagyoni tárgyú kötelezettségek körét maga a törvény határozza meg. Az ilyen jellegű szabályozással elérhető előnyök ugyanakkor mindig magukban hordozzák annak a hátránynak a kockázatát, hogy egyes negatív vagyoni elemek sem a közös, sem “a különvagyon terhei és tartozásai” körébe nem sorolhatók be, a taxatíve felsorolt különvagyoni terhek és tartozások köre pedig – a jogszabályváltozásokkal összefüggésben megjelenő újabb vagyontárgyakkal – szükségképpen folyamatosan bővül.

A társadalmi – gazdasági átalakulással összefüggésben a házastársak vagyonában megjelent új jogintézmények (= vagyontárgyak) – aktív és passzív – alvagyoni jellegének a mikénti jogi megítélését és megoszthatóságát – véleményünk szerint – éppen a hatályos Csjt.-nek a közös és különvagyon aktív és passzív elemeit egyaránt magában foglaló, és kellően absztrakt megfogalmazása tette lehetővé.

A megosztandó házastársi közös vagyon körének és értékének, valamint a házasfelek ún. közös vagyoni jutójának a meghatározásához nem csupán a közszerzeményi, hanem a vagyonközösségi rendszerben is nélkülözhetetlen a különvagyon passzívumokra is kiterjedő pontos meghatározása. Önmagában a szerződéssel kiköthető közszerzeményi rendszer bevezetése tehát a Javaslat szerinti szabályozási módot még nem indokolhatja.

Mindezek miatt a Javaslat szerinti szabályozási mód fenntartása esetén “a különvagyon terheinek és tartozásainak” a 3:39. § (3) bekezdése szerinti taxációját indokolt lenne akként “lazítani”, hogy: 3:39. § (3) A különvagyonhoz tartozik különösen az életközösség fennállása alatt keletkezett olyan tartozás …

cb) Tartalmi okból kifogásoljuk a “bármelyik házastárs által a vagyonközösség fennállása alatt vállalt kötelezettségekből eredő tartozásoknak” - a törvény eltérő rendelkezésétől eltekintve – további feltételektől már nem függő közös tartozáskénti minősítését.

“A házastársi közös vagyon” passzív elemeiről szóló 3:37. § (2) bekezdése szerinti “közös tartozások” köre vonatkozásában ugyanis a Javaslat “eltérő rendelkezést” kizárólag “a különvagyon terheiről és tartozásairól” szóló 3:39 §-a tartalmaz.

E rendelkezéseknek az egymással való egybevetéséből azonban az következik, hogy a házastársak bármelyikének a vagyonközösség ideje alatt történt egyoldalú és ingyenes jellegű kötelezettség-vállalása

- a különvagyon terhének (különadósságnak) minősül akkor, ha a kötelezettségvállalás a különvagyonnal való rendelkezésnek minősül,

- a közös vagyon terhének minősül viszont akkor, ha a kötelezettségvállalás a közös vagyonnal való rendelkezésnek minősül.

A reálszerzés elvén alapuló vagyonközösségi rendszer lényege ezzel szemben az, hogy a házastársak házasságkötéskor meglévő és a házassági életközösség tartama alatt ingyenesen szerzett vagyona dologi jogilag is elválik egymástól. A házastársak összes vagyonán belül három különálló vagyontömeget, azaz három alvagyont kell megkülönböztetni: a férj különvagyonát, a feleség különvagyonát és a közös vagyont. A két különvagyon mindegyik házastársnak a másiktól független rendelkezése alatt áll, a közös vagyonról viszont csak közös egyetértésben rendelkezhetnek, és közös a kezelés, a birtoklás joga is. A három alvagyon különállásából következik az is, hogy mindegyik alvagyont külön terhelik a saját körén belül felmerülő terhek és kötelezettségek, és közöttük megtérítésnek annyiban van helye, amennyiben az egyik alvagyonból a másik javára költekezés (beruházás) történt, és így az egyik alvagyon a másik alvagyon terhére gazdagodott. Az alvagyonok elkülönüléséhez igazodnak a harmadik személyekkel szembeni felelősség szabályai is (Csjt. Kommentár II. 1. kötet 271-274. old., Kovács László: A házassági vagyonjog – IM módszertani útmutató a bírói munkához 5., Budapest, 1983.).

Ebből pedig – véleményünk szerint – az következik, hogy a házastársakat vagy valamelyiküket terhelő vagyoni tárgyú kötelezettségek az egymás közötti, ún. belső jogviszonyukban közös tartozásoknak csak akkor minősülhetnek, ha az adott tartozás

- a közös vagyontárgyak terhének minősül (3:37. § (2) bek. I. fordulat), vagy

- a közös vagyonnal való rendelkezésnek minősül, és

- – a házastársak közös egyetértésével akár közösen, akár valamelyikük által külön megkötött, akár visszterhes, akár ingyenes jellegű jogügyleten alapul [Csjt. 30. § (1) bek. és Javaslat 3:45. §], vagy

- – a házastársak valamelyike által – akár a másik házastárs valós, akár a vélelmezett hozzájárulásával – megkötött visszterhes jellegű jogügyleten alapul [Csjt. 30. § (2) bek. és Javaslat 3:46. §].

A különvagyon terhének indokolt viszont minősíteni a házastársakat vagy valamelyiküket terhelő tartozást akkor, ha az adott tartozás bármelyik házastárs által a vagyonközösség fennállása alatt a közös vagyon terhére, de a másik házastárs egyetértésének a hiányában történt ingyenes jellegű kötelezettség-vállalásán alapul.

Az előbbi esetekben ugyanis az ingyenes jellegű kötelezettségvállalás ténye vagy mindkét házastárs szabad akarat-elhatározásán alapul, vagy az egyik házastárs kötelezettségvállalásával szemben álló ellenszolgáltatás a házastársi közös vagyont növeli, míg az utóbbi esetben az egyik házastárs egyoldalú és ingyenes jellegű kötelezettségvállalása folytán a közös vagyon csökken.

cc) Nem értünk egyet a Javaslat 3:37. § (2) bekezdése II. fordulatának, valamint a 3:39. § (2) és (3) bekezdésének a közös, illetve külön “tartozások” szóhasználatával.

A 3:37. §-hoz fűzött indokolás 2. pontja szerint a Javaslat azért nem az “adósság”, hanem a “tartozás” szót tartja a vagyon elemeinek felsorolásakor helyesnek, mert az utóbbi “valamennyi kötelemre használható, legátfogóbb” kifejezés, a 3:39. §-a viszont ennek ellenére a “külön adósság” kifejezést is használja.

A Ptk. 198. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződésből kötelezettség keletkezik a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás követelésére, az új Ptk. Javaslata Kötelmi Jog címet viselő Ötödik Könyvének 5:1. § (1) bekezdése értelmében pedig a kötelem kötelezettség a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás teljesítésének követelésére, míg a “tartozás” kifejezés a magyar nyelvben – a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint – valójában nem a vagyoni tárgyú kötelezettség általános, hanem a pénztartozás szűkebb körű fogalmával azonos.

Ebből viszont az következik, hogy a polgári jogi vagyon és a házastársi közös vagyon fogalmának a negatív elemei körébe tartozó “valamennyi kötelemre egyaránt használható, legátfogóbb kifejezésnek nem a Javaslat szerinti “tartozás”, hanem a Legfelsőbb Bíróság házassági vagyonjogi ítélkezési gyakorlata által is elfogadott “vagyoni tárgyú kötelezettség” tekinthető.

A Csjt. sem a közös, sem a különadósságokról nem rendelkezik, az említett fogalmakat valójában a bírói gyakorlat alakította ki. A Legfelsőbb Bíróság házassági vagyonjogi ügyekben folytatott ítélkezési gyakorlata szerint ugyanakkor a közös vagyon negatív elemeinek a fogalmi körébe – a fentebb kifejtettek szerint – “a vagyoni tárgyú kötelezettségek, illetve tartozások” tartoznak.

cd) Hiányoljuk a “közös tartozások” (véleményünk szerint helyesen: közös vagyoni tárgyú kötelezettségek) köréből az olyan közterhek megemlítését, amelyek a közös vagyon megoszthatóságával összefüggésben, a megoszthatóság érdekében ténylegesen felmerültek.

A Legfelsőbb Bíróság 424. számú Elvi Határozata II. pontja szerint “a vállalkozásból kivont vagyontárgyakkal összefüggésben felmerülő általános forgalmi adó (áfa) és személyi jövedelemadó (szja) – többek között – akkor minősül közös adósságnak, ha az életközösség ideje alatt vagy a közös vagyon megosztásával összefüggésben, a megoszthatóság érdekében ténylegesen felmerült (LB Hiv. Gyűjt. 2001/1/424. sz. EH – PJv. 11.22.077/1999/3.).

Indokolt lehet ennek a gyakorlatnak az olyan költségekre, értékveszteségekre és elmaradt hasznokra való kiterjesztése is, amelyek a házastársi közös vagyon megosztásával összefüggésben, a megoszthatóság érdekében felmerültek fel.

A kifejtettek miatt – véleményünk szerint – a közös vagyon fogalmának az alábbi meghatározása lenne célszerű:

3:37. § Házastársi vagyonközösség esetén a házastársak közös – aktív és passzív – vagyonába tartoznak, és a házastársak fele – fele arányú osztatlan közös tulajdonát, vagy együttes jogosultságát, illetve egyetemleges kötelezettségét képezik a tulajdonjog mindazon tárgyai és mindazok az egyéb vagyontárgyak, amelyekre – ha a törvény kivételt nem tesz – a tulajdonjog szabályait megfelelően alkalmazni kell, továbbá mindazok a vagyoni értékű jogok, vagyoni tárgyú követelések és kötelezettségek (a továbbiakban együtt: vagyontárgy), amelyeket a házastársak a vagyonközösség fennállása alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek, illetve vállaltak, illetőleg az olyan közterhek, amelyek a közös vagyon megoszthatóságával összefüggésben, vagy a megoszthatóság érdekében merültek fel, kivéve azt, ami valamelyik házastárs különvagyonához tartozik.

vagy:

3:37. § Házastársi vagyonközösség esetén a házastársak fele -fele arányú osztatlan közös tulajdona, együttes joga és egyetemleges kötelezettsége mindaz az aktív és passzív vagyontárgy, amit a házassági életközösség ideje alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek, illetve vállaltak, kivéve azt, ami valamelyik házastárs különvagyonához tartozik.

vagy:

3:37. §

(1) Házastársi vagyonközösség esetén a házastársak közös vagyonába tartoznak, és a házastársak közös tulajdonát, vagy együttes jogosultságát képezik a tulajdonjog mindazon tárgyai és mindazok az egyéb vagyontárgyak, amelyekre – ha a törvény kivételt nem tesz -a tulajdonjog szabályait megfelelően alkalmazni kell, továbbá mindazok a vagyoni értékű jogok, és vagyoni tárgyú követelések (a továbbiakban együtt: vagyontárgy), amelyeket a házastársak a vagyonközösség fennállása alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek, kivéve azt, ami valamelyik házastárs különvagyonához tartozik.

(2) A házastársak közös vagyonába tartoznak a közös vagyontárgyak terhei és – ha a törvény eltérően nem rendelkezik -közösen viselik bármelyik házastárs által a vagyonközösség fennállása alatt a közös vagyonnal való rendelkezésnek minősülő visszterhes jellegű, vagy a házastársak közös egyetértésével létrejött ingyenes jellegű ügylet alapján keletkezett vagyoni tárgyú kötelezettségeket (továbbiakban együtt vagyontárgyakat).

Az utóbbi esetben a 3:37. § (3) és (4) bekezdésének szövege változatlan maradna.

A közös tartozások fogalmának a meghatározását illetően megoldást jelenthetne az is, ha Javaslatnak “A különvagyon terhei és tartozásai” címet viselő 3:39. §-ának (3) bekezdése az alábbi d) ponttal egészülne ki:

d) amely a házastársnak a közös vagyonra vonatkozó, de a másik házastárs valós vagy vélelmezett hozzájárulásának a hiányában létrejött ingyenes jellegű rendelkezéséből eredő kötelezettségvállalásán alapul.

cc) Logikailag vitatható a Javaslatnak az a megoldása, hogy a házastársi közös vagyon teljes körét - a Csjt. 27. §-ával ellentétben – nem a “A házastársi közös vagyon” címet viselő 3:37. § -a, hanem az említett § és “A házastárs különvagyona” címet viselő 3:38. §-a együttesen tartalmazza.

A 3:37. és 3:38. §-okból ugyanis az következik, hogy az egyes vagyontárgyak alvagyoni jellegének a meghatározása során “főszabálynak” a közös vagyoni jelleg, “kivételnek” pedig a különva-gyoni jelleg minősül. Célszerűbbnek tartanánk ezért azt, ha a Csjk. – a Csjt. 27. és 28. §-aihoz hasonlóan – továbbra is a főszabálynak minősülő: “A házastársi közös vagyon” cím alatt, nem pedig a kivételnek minősülő: “A házastárs különvagyona” cím alóli kivételként szabályozná a házastársat, mint a szellemi alkotás létrehozóját megillető vagyoni jogok közül a vagyonközösség alatt esedékessé vált díjakat”, továbbá a különvagyon – kezelési, fenntartási, költségek, valamint a terhek levonása után fennmaradó -azt a hasznát, amely a házassági életközösség fennállása alatt keletkezett.

2. A házastárs különvagyona

A különvagyon fogalmát és körét a Csjk. – a közös vagyonhoz hasonlóan – annak az aktív és passzív elemeire is figyelemmel határozza meg.

2.1. Az aktív különvagyon

A házastársak különvagyonának fogalmát és körét a Csjk. Javaslatának 3:38. §-a az alábbiak szerint határozza meg:

3:38. § [A házastárs különvagyona]

(1) A házastárs különvagyonához tartozik:

a) az a vagyontárgy, amelyet szerződésben a különvagyonának nyilvánítottak,

b) a házassági vagyonközösség létrejöttekor meglévő vagyontárgy,

c) a házassági életközösség fennállása alatt általa örökölt vagy részére ajándékozott vagyontárgy,

d) az olyan életbiztosítási szerződés kedvezményezettjeként kapott biztosítási összeg, amelyben nem maga a szerződő fél a kedvezményezett,

e) a házastársat mint a szellemi alkotások és egyéb szellemi javak létrehozóját megillető vagyoni jogok, kivéve a vagyonközösség fennállása alatt esedékes díjakat,

f) a személyét ért sérelemért kapott juttatás,

g) a személyes használatára szolgáló, és szokásos mértékű, illetve mennyiségű vagyontárgy,

h) a különvagyona értékén szerzett vagyontárgy és a különvagyona helyébe lépő értéktérítés.

(2) A különvagyonnak az a haszna, amely a házassági életközösség fennállása alatt, a kezelési, fenntartási költségek, valamint a terhek levonása után fennmarad, közös vagyon.

(3) Az a különvagyonhoz tartozó vagyontárgy, amely a mindennapi közös életvitelt szolgáló, szokásos mértékű berendezési és felszerelési tárgy helyébe lép, öt évi házassági életközösség után közös vagyonná válik.

Tartalmát tekintve helyes ugyan a Javaslat 3:38. § (1) bekezdése d) pontjának az a kitétele, hogy a házastárs különvagyonához tartozik az olyan életbiztosítási szerződés kedvezményezettjeként kapott biztosítási összeg, amelyben nem maga a szerződő fél a kedvezményezett.

E vagyontárgy különvagyoni jellege viszont a Javaslat 3:38. § (1) bekezdés c), illetve d) pontja szerinti ajándék, illetve a különvagyon értékén szerzett vagyon és a különvagyon helyébe lépő értéktérítés különvagyoni jellegéből is levezethető, ezért annak a külön is nevesített különvagyontárgyként való taxatív jellegű felsorolása – véleményünk szerint – szükségtelen kazuisztika.

Ellentétes a Legfelsőbb Bíróság házassági vagyonjogi ítélkezési gyakorlatával a Javaslat 3:38. § (1) bekezdés f) pontja szerinti személyt ért sérelemért kapott juttatásnak - az eset körülményeitől független – különvagyonná való minősítése.

A Legfelsőbb Bíróság Pfv. II.21.031/2000/4. számú eseti döntése szerint ugyanis közös vagyonnak minősül a hadifogság elszenvedése miatt juttatott kárpótlási jegy akkor, ha a személyes sérelmet közvetlenül csak az egyik házastárs szenvedte ugyan el, annak a vagyoni jellegű hátrányokban megnyilvánuló jogkövetkezményei viszont közvetve a házastársat, illetve a családot is sújtották.

A Legfelsőbb Bíróság házassági vagyonjogi ítélkezési gyakorlata egységes abban, hogy az életközösség ideje alatt megszerzett kárpótlási jegy különvagyonnak csak akkor minősülhet,

- ha az kizárólag a személyiségben bekövetkezett, a testi vagy szellemi fogyatékosságból, illetőleg károsodásból eredő hátrányt van hivatva pótolni (P. törv. II.20.482/1975., BH 1976/4/159, PJD VII.258. és CDT 68. szám),

- ha az kizárólag különvagyontárgy helyébe lépett értéknek minősül (Pfv. II.21.031/2000.) – (dr. Csűri Éva: A gazdasági jog egyes kérdései a házassági vagyonjogban -1. – Ügyvédek Lapja 2002/4.), vagy

- ha az a közvetlen kárt szenvedett felmenő halála folytán a számára részlegesen visszajuttatni kívánt magántulajdonból a kárpótlás jogosultjaként jogszabályi rendelkezés folytán és ellenszolgáltatás nélkül háramlik a leszármazóra (Pfv. II.23.866/1998. – BH 2002/8/312. sz.).

azzal, hogy az előbbi esetekben a kárpótlási jegy különvagyoni jellege a Csjt. 28. §-a (1) bekezdésének c) és d) pontján, az utóbbi esetben pedig a hivatkozott törvényhely b) pontján alapul.

Az ítélkezési gyakorlat szerint közös vagyonnak minősül a házastársak részére a lakásépítéshez, illetve lakásvásárláshoz nyújtott szociálpolitikai vagy egyéb vissza nem térítendő kedvezmények felhasználásával létrehozott érték, éspedig függetlenül attól, hogy egyrészt azt közös vagy különvagyoni ingatlanra fordították (BH 1987/7/240., PJD XI. 275.), másrészt az a gyermek, akire tekintettel a kedvezményt kapták, a házastársak közös vagy valamelyikük külön gyermeke (BH 1997/4/190-II.), végül pedig attól is, hogy a kedvezményre jogosító közös gyermekeik a házasságuk felbontása után melyiküknél nyernek elhelyezést (BH 1997/1/26-1.).

Kivételt képez viszont a Legfelsőbb Bíróság 1310. számú Elvi határozata szerint az állam által nyújtott ingyenes juttatások közös vagyoni jellege alól a volt állami gondozott házastársnak nyújtott életkezdési, illetve otthonteremtési támogatás, illetőleg az ennek felhasználásával vásárolt lakás, amely az említett juttatás céljára és jellegére figyelemmel a volt állami gondozott házastárs különvagyonába tartozik (LB Hiv. gyűjt. 2005/2/1310. sz. EH és BH 2006/3/83. – Pfv. II.21.044/2005.).

Tény ugyan, hogy a vissza nem térítendő támogatás, mint ingyenes juttatás nem csupán a volt gondozottak, hanem – közvetve – a házastársaik és gyermekeik lakhatásának megteremtéséhez is segítséget nyújt. A támogatás alanyának, céljának és mértékének a meghatározásából azonban az következik, hogy a jogalkotó szándéka nyilvánvalóan nem irányult arra, hogy a volt gondozott házasságának felbontása esetén a vissza nem térítendő támogatás felhasználásával szerzett lakásingatlan – a szociálpolitikai kedvezményhez hasonlóan – a házastársak között megosztásra kerüljön, és az ne csupán a volt gondozottat, hanem annak a családban felnevelkedett házastársát is gazdagítsa. (LB Hiv. Gyűjt 2005/2/1310. sz. EH és BH 2006/3/83. – Pfv. II.21.044/2005.)

A Legfelsőbb Bíróságnak az utóbbi években kialakított gyakorlata előbb a 31. § (5) bekezdésben foglalt méltányosság elve alapján, majd – a házastársi közös vagyon fogalmának a kiterjesztő értelmezése útján – a 28. § (1) bekezdés a) pontja alapján minősítette a házastárs különvagyonához tartozónak a házasságkötést megelőzően megszerzett önálló bérletet, mint vagyoni értékű jogot is.

Önálló bérletnek kell tekinteni a házastársak egymás közötti, belső jogviszonyában: az irányadó lakásügyi szabályok szerint ilyennek minősülő lakást, azt a lakást, amelyre a házastárs a házasság megkötése előtt szerzett bérleti jogot (BH 1991/8/317. -CDT 209.), és azt lakást is, amelyet bár a házasság fennállása alatt, de kizárólag egyikőjük személyéhez kapcsolódóan, illetve csak az egyik félnek nyújtott vagyoni juttatásként szereztek meg, így például azt a lakást, amelyhez a bérlő halála vagy lemondása folytán egyik fél hozzátartozói kapcsolatára tekintettel jutottak hozzá (BH 1991/2/66. – CDT 211., BH 1991/9/351. és BH 1999/351.), valamint a L.R. 33. §-a szerinti szolgálati lakást.

Az önálló bérlet jogintézményét az ítélkezési gyakorlat mintegy “bérleti különvagyonnak” tekinti, és a Legfelsőbb Bíróság 23. számú Elvi Határozata szerint a házasságkötést megelőzően megszerzett önálló bérlet, mint vagyoni értékű jog különvagyonnak minősül (LB Hiv. Gyűjt. 1999/1/23. sz. EH). Rámutatott ugyanakkor arra is, hogy az egyik házastárs önálló bérleti jogából eredő többletjogosultságot – a méltányossági szabály alkalmazásával – a lakásért kapott térítés felhasználásával vásárolt ingatlannal kapcsolatos vagyoni igény rendezésénél is érvényre kell juttatni (LB Pfv.II.21.300/1996. – LB Hiv. gyűjt. 1999/1/23. sz. EH)

Eszerint önálló bérletnek kell tekinteni a házastársak egymás közötti, belső jogviszonyában: az irányadó lakásügyi szabályok szerint ilyennek minősülő lakást, azt a lakást, amelyre a házastárs a házasság megkötése előtt szerzett bérleti jogot (BH 1991/8/317. – CDT 209.), és azt lakást is, amelyet bár a házasság fennállása alatt, de kizárólag egyikőjük személyéhez kapcsolódóan, illetve csak az egyik félnek nyújtott vagyoni juttatásként szereztek meg, így például azt a lakást, amelyhez a bérlő halála vagy lemondása folytán egyik fél hozzátartozói kapcsolatára tekintettel jutottak hozzá (BH 1991/2/66. – CDT 211., BH 1991/9/351. és BH 1999/351.), valamint a L.R. 33. §-a szerinti szolgálati lakást.

Célszerűnek tartanánk ezért a 3:38. § d) pontjának az alábbiak szerint történő módosítását:

d) az – ajándékozásnak vagy öröklésnek nem minősülő – ingyenesen juttatás útján vagy jogszabály rendelkezése alapján ellenérték nélkül az egyik házastárs által megszerzett olyan vagyontárgy, amelyhez a saját személyéhez kapcsolódóan, vagy más személlyel fennálló rokoni, illetve hozzátartozói kapcsolatára tekintettel jutott hozzá,

A Javaslat ilyen tartalmú – absztraktabb jellegű – megszövegezése ugyanis nem csupán az életbiztosítás kedvezményezettjeként kapott összeg, hanem az önálló bérlet, mint vagyoni értékű jog, valamint a kárpótlási jegy, a volt állami gondozott házastársnak nyújtott életkezdési, illetve otthonteremtési támogatás, illetőleg az ennek felhasználásával megvásárolt lakás, valamint a hasonló jellegű egyéb vagyontárgyak közös-, illetve különvagyoni jellegének az elhatárolására is kellő alapot nyújtana.

2.2. A passzív különvagyon (különadósságok)

3:39. § [A különvagyon terhei és tartozásai]

(1) A házastárs különvagyonát terheli – a törvényen alapuló tartás kivételével – az a tartozás, amely a házassági életközösség megkezdése előtt keletkezett jogcímen alapul.

(2) A különvagyonhoz tartoznak a különvagyoni vagyontárgy terhei, továbbá a külön adósságnak minősülő tartozás kamatai.

(3) A különvagyonhoz tartozik az életközösség fennállása alatt keletkezett olyan tartozás,

a) amely a különvagyon megszerzésével vagy fenntartásával jár együtt, kivéve a különvagyon hasznának megszerzésével, valamint a házastársak által közösen használt vagy hasznosított vagyontárgy fenntartásával összefüggő kiadást,

b) amely a házastársnak különvagyonára vonatkozó rendelkezéséből eredő kötelezettségen alapul,

c) amelyet a házastárs jogellenes magatartásával, szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozott, feltéve, hogy a tartozás a másik házastárs gazdagodását meghaladja.

(4) A tartozás különvagyoni jellege nem érinti a másik házastárs törvényben meghatározott felelősségét harmadik személlyel szemben.

A Javaslat 3:39. §-a (3) bekezdésének c) pontja az életközösség fennállása alatt keletkezett olyan tartozást minősíti különvagyonnak, amelyet a házastárs jogellenes magatartásával, szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozott, feltéve, hogy a tartozás a másik házastárs gazdagodását meghaladja.

Az idézett szabályt a Javaslat – annak indokolása szerint – az Mjt. 146. §-ából vette át, és az összefügg a 3:48. §-sal, amely a házastárs jogalap nélküli gazdagodásáról szól, példaként pedig az indokolás a bűncselekményből eredő kártérítési kötelezettséget említi meg.

Feltehetően ez az oka annak, hogy az említett tartozás külön-vagyoni jellege szempontjából a szándékos vagy súlyosan gondatlan jogellenes magatartásnak tulajdonít jelentőséget. A szándékos és súlyosan gondatlan magatartás, valamint a Javaslat által nem említett hanyagság ugyanis elsősorban nem polgári jogi, hanem büntetőjogi relevanciával bír, a bűncselekménnyel okozott kár megtérítéséért való felelősségre viszont nem a Btk., hanem a Ptk. szerződésen kívül okozott kárért való felelősségről rendelkező szabályai az irányadók.

A polgári jogi felelősség ugyanakkor két fő területre osztható:

- a deliktuális (szerződésen kívüli) felelősségre, amelyet ún. “utaló magatartás” (Ptk. 6. § ), jogalap nélküli gazdagodás (Ptk. 361 – 364. §) és szerződésen kívüli károkozás (Ptk. 339 – 360. §), tehát a jogellenes és vétkes (felróható) károkozás ténye alapoz meg, valamint

- a kontraktuális (szerződésszegési) felelősségre, amely egyrészt érvényes szerződés létrejöttét, másrészt a szerződésben foglalt valamely kötelezettség jogellenes megszegését feltételezi, és valójában a szerződésszegő magatartást szankcionálja. A szerződésszegésért való felelősségre, valamint a kártérítés mértékére a Ptk. 318. §-ának utaló szabálya szerint a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályait kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a kártérítés mérséklésének – ha jogszabály kivételt nem tesz – nincs helye.

“A polgári jogi felelősségnek szükségképpeni elemei: a jogellenesség, a kár, illetve a hátrányos eredmény és a kettő közötti okozati összefüggés, csak rendszerinti, de nem szükségképpeni eleme viszont az ún. felróhatóság (vagy szinonim értelemben vétkesség). A polgári jog főszabályként általában a teljes szankcionálás elvét követi, ami azt jelenti, hogy a károkozónak mindig a teljes kárt kell megtéríteni, amely alól a károkozó csak kivételesen: rendkívüli méltánylást érdemlő körülmények esetén, és csupán részben mentesíthető. (Ptk. Kommentár I. kötet 1219 -1223. o. – KJK – KERSZÖV- 2004.)

A Ptk. szerinti kárfelelősség fentebb részletezett szabályozási módjának lényegét az új Ptk. “Kötelmi jog” címet viselő V. Könyve sem szándékozik megváltoztatni. Az új Ptk. V. Könyvének Javaslata ugyanis a polgári jogi felelősségnek változatlanul két formáját: a kontraktuális (szerződésszegési) és a deliktuális (szerződésen kívüli) jellegű kárfelelősséget ismeri.

Az 5:2. §-ának (1) bekezdése szerint ugyanis kötelem keletkezhet különösen szerződésből, károkozásból, személyhez fűződő vagy dologi jog megsértéséből, jogalap nélküli gazdagodásból, megbízás nélküli ügyvitelből vagy – jogszabályban megállapított esetekben – egyoldalú jognyilatkozatból.

A Javaslat 5:113. §-a a szerződésszegés általános szabályai között – a Ptk. utaló normája helyett (318. §) – önálló kártérítési alakzatként részletesen szabályozza a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősséget, akként, hogy “aki a szerződés megszegésével a másik félnek kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, elháríthatatlan körülmény okozta, amely a szerződéskötés idején nem volt előrelátható.” A 3:117. §-a pedig azt mondja ki, hogy “A felelősségre, továbbá a kár megtérítésének mértékére és módjára egyebekben a szerződésen kívül okozott károk megtérítésére vonatkozó általános szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy a kártérítés méltányosságból való mérséklésének nincs helye.”

Ennek magyarázataként a Javaslat indokolása azt tartalmazza, hogy “a kontraktuális kártérítési felelősség a Javaslatban koncepcionális változáson megy át, kifejezésre juttatva, hogy a szerződésszegésért való felelősség a kártérítési felelősség olyan különálló alakzata, amelynek jellegzetes vonásai indokolják az önálló szabályozást, és ezzel összefüggésben az utaló norma átalakítását.

Deliktuális felelősség esetén a károkozó és a károsult között a károkozó magatartást megelőzően egy abszolút szerkezetű jogviszony létezik, és egy tartózkodásra kötelező tiltó norma megsértése hozza létre a relatív szerkezetű, szerződésen kívüli kárkötelmet. Kontraktuális felelősség esetén viszont a károkozást megelőzően is fennáll egy relatív szerkezetű (szerződéses) jogviszony a felek között, amely meghatározza a feleknek egymással szembeni jogait és kötelezettségeit. Az eltérő kiinduló helyzetből adódik, hogy a károkozó magatartás más természetű a két területen. Deliktuális felelősség esetén a károkozás általános tilalma (a neminem laedere elve) szenved sérelmet, s a lehetséges károkozó magatartások nincsenek törvényi tényállások szerint nevesítve, mert a magatartást (bármely magatartást) éppen az teszi jogellenessé, hogy káreredmény kapcsolódik hozzá. Kontraktuális felelősség esetén viszont a káreredmény egy már érvényesen létrejött, konkrét szerződésben vállalt kötelezettség megszegését jelenti.”

“A Csjt. 30. §-ának (2)-(5) bekezdései és a Javaslat 3:47. §-ának (1)-(3) bekezdései – ezzel szemben – kizárólag a házastársak és a harmadik személyek közötti, külső jogviszonyra irányadó módon, és csak az ügyletkötésben részt nem vett házastársnak a házastársa által kötött ügyletért az ügyletkötő harmadik személlyel szemben fennálló, tehát az ún. ügyleti felelősségét rendezik, a 3:48. §-a pedig a jogalap nélküli gazdagodás alapján harmadik személlyel szemben fennálló felelősségről rendelkezik.

Nem a hivatkozott törvényhelyek, hanem a Csjt. 27-28. §-ai és a Javaslat 3:39. §-ának (1)-(4) bekezdései irányadók viszont az egyes alvagyonok passzív elemeinek, tehát a közös és külön-adósságok meghatározására vonatkozóan.

A közös- és különadósságok elhatárolása és a házastársak harmadik személyekkel szemben fennálló felelőssége bizonyos vonatkozásban kétségkívül összefügg egymással, önmagában valamely tartozás közös vagyoni jellege azonban a nem szerződő (másik) házastárs felelősségét nem feltétlenül alapozza meg.” (Csűri: A társasági részesedések a házassági vagyonjogban – HVG- ORAC – 2006.)

A házastársak egymás közötti, belső jogviszonyában az egyes adósságok közös, illetve különadósság-jellegének a meghatározása során az a döntő szempont, hogy az egyes adósságoknak a lehetőség szerint azt az alvagyont kell terhelnie, amelyiknek a terhére keletkeztek. Ebből következően a házastársak valamelyike által elkövetett bűncselekménnyel okozott kár – a Csjt. 28. § (1) bekezdése c) pontjának megfelelő alkalmazásával – főszabály szerint a károkozó (elkövető) házastárs különadósságának minősül, éspedig függetlenül attól, hogy a terhére rótt bűncselekményt szándékos, illetve súlyos gondatlan vagy hanyag magatartással követte el.

A házastársak és a harmadik személyek közötti külső jogviszonyban ezzel szemben a házastársak bármelyikének a felelősségét a polgári jog és a Csjt. szabályai együttesen határozzák meg, e szabályok szerint pedig kártérítési felelősséget csak

- törvény rendelkezése vagy

- ún. kötelem – keletkeztető tényállás, tehát

- – szerződés,

- – jogellenes károkozás,

- – jogalap nélküli gazdagodás vagy

- – ún. utaló magatartás alapozhat meg.

A nem szerződő házastárs ügyleti (kontraktuális) felelősségének a közös vagyont érintő visszterhes ügyletek tekintetében történő megállapítását nem a házasságkötés, és nem is a házassági életközösség fennállásának a puszta ténye indokolja, hanem az, hogy a házastársak között az életközösség idejére vagyonközösség is keletkezik. A házastársi vagyonközösség pedig a közös tulajdonszerzés olyan sajátos alakzata, amelynek folytán a házastársak bármelyikének a külön ügyletkötése a visszterhes ügyletek tekintetében a nem szerződő másik házastárs személyére nézve is kötelem-keletkeztető ténynek minősül. Ebből következően a visszterhes ügyletek esetében az ügyletkötő harmadik személy szolgáltatásának a reá eső fele részét a nem szerződő házastárs maga is megszerzi, függetlenül attól, hogy a szerződés megkötésében közvetlenül nem vett részt. Indokolt tehát az is, hogy az ügyletkötő házastársat terhelő ellenszolgáltatásért a szolgáltatás általa megszerzett fele részével mind a házastársak egymás közötti, mind pedig a házastársak és az ügyletkötő harmadik személy közötti jogviszonyban maga is felelősséggel tartozzék.

Nem indokolják azonban hasonló szempontok a házastársak valamelyike által elkövetett bűncselekménnyel okozott kárnak sem a közös adóssággá való minősítését, sem pedig a nem elkövető házastárs felelősségének a károsult sértettel szemben történő megállapítását.

A házastársak egymás közötti, belső jogviszonyában ugyanis

- a házastársak valamelyike által elkövetett bűncselekménnyel okozott kár a közös vagyont általában nem gazdagítja,

- a bűncselekmény elkövetése, illetőleg az egyéb károkozás nem a közös vagyont érintő visszterhes jogügyletnek, hanem jogellenes és vétkes magatartásnak minősül,

- a nem elkövető házastársnak a másik házastárs jogellenes károkozásához történő hozzájárulását pedig a Csjt. 30. §-ának (1) bekezdése alapján vélelmezni sem lehet.

A házastársak és a sértett, illetve a károsult harmadik személy közötti, külső jogviszonyban a bűncselekménnyel okozott kár megtérítéséért való (deliktuális) felelősséget csak jogellenes és vétkes magatartás alapozhatja meg, amely a nem elkövető házastárs személyében kétségkívül nem, illetve legfeljebb akkor állhat fenn, ha a házastársak a bűncselekményt közösen követték el, vagy a kárt egyéb jogellenes magatartással közösen okozták. Ez utóbbi esetben viszont mindkét házastárs felelőssége a saját bűncselekményén, illetve egyéb jogellenes magatartásán, mint a saját személyére nézve megvalósuló kötelem-keletkeztető tényen alapul.

Más kérdés természetesen az, hogy a házastársak egymás közötti, belső jogviszonyában közös adósságnak minősül, a házastársak és a harmadik személy sértett, illetőleg károsult közötti külső jogviszonyban pedig a nem elkövető, illetve a nem károkozó házastárs felelőssége is megállapítható a jogalap nélküli gazdagodás, mint ugyancsak kötelem-keletkeztető tény alapján akkor, ha a bűncselekménnyel okozott kár egyszersmind a közös vagyont gazdagította.

Főszabály szerint ugyanis különadósságnak minősíti az ítélkezési gyakorlat a házastársak valamelyikének a jogellenes magatartásával összefüggésben felmerülő szabálysértés vagy bűncselekmény miatt kiszabott pénzbírságot, pénzbüntetést, valamint a szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozott kár megtérítésére való kötelezettséget is. Nem a bűncselekményt elkövető házastárs különadósságának, hanem közös adósságnak minősíti viszont kivételesen akkor, ha a bűncselekménnyel szerzett haszon a közös vagyonba került, vagy azt a házastársak közösen élték fel (P. törv. 20.591/1961., BH 1961/7/2937., PJD I. 483.).

Ennek megfelelően közös adósságnak minősítette a Legfelsőbb Bíróság a folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettével a munkáltatónak okozott kár összegét akkor, amikor az elkövetési magatartás úgy valósult meg, hogy az egyéni vállalkozó házastárs nevén üzemeltetett vegyesboltban a nem vállalkozó házastárs családtagként tevékenykedett és a házasfelek a család fenntartásához szükséges élelmiszereket a boltból fizetés nélkül vitték el, az ilyen módon keletkezett hiány visszafizetéséhez felvett hiteleket pedig a bolt árbevételéből fedezték. (Pfv. II.22.514/1997/5.), és akkor is, amikor a bűncselekmény elkövetési idejének a tartama alatt a házastársak a korábbi kétszobás panel lakásukat eladva nagy alapterületű, kétszintes társasházingatlant építettek fel Pfv. II.23.111/1998. – BH 2000/12/546.).

A két házastárs személye tekintetében egymással egyidejűleg megvalósuló különböző kötelem-keletkeztető tényállásoknak az ilyen véletlenszerű egybeesése viszont nem adhat alapot arra, hogy az egyik házastárs által bűncselekménnyel vagy más jogellenes magatartással okozott kárért a másik házastárs felelőssége az ő személye tekintetében megvalósuló bármiféle kötelemkeletkeztető jogi tény hiányában is megállapítható legyen, de arra sem, hogy az e jogcímen keletkezett tartozás a házastársak egymás közötti jogviszonyában közös adósságként kerüljön elszámolásra. (Csűri: A társasági részesedések a házassági vagyonjogban – szerk.: dr. Szabó Julia – HVG-ORAC – 2006.)

Mindezek miatt a 3:39. § (3) bekezdésének c) pontja – véleményünk szerint – úgy helyes, hogy:

“c) amelyet a házastárs jogellenes és vétkes magatartásával okozott, feltéve, hogy a tartozás a másik házastárs gazdagodását meghaladja.”

IV. A közös vagyon vélelmének érvényesülése a belső és a külső jogviszonyokban

A hatályos Csjt. 27. §-a (1) és 30. §-a (2)-(3) bekezdésének, valamint a Csjk. Javaslata 3:40. §-ának, 3:41. §-a (1)-(2), 3:47. §-a (2)-(3) bekezdésének és 3:67. §-ának az egymással egyező tartalmú rendelkezései szerint a házastársak egymás közötti, belső jogviszonyában a közös vagyonszerzés vélelme érvényesül, a házastársak és a harmadik személyek közötti, külső jogviszonyban pedig a házastárs meghatározott feltételek mellett a házastársa által kötött ügyletért harmadik személlyel szemben a közös vagyonból reá eső rész erejéig felel.

A forgalom biztonsága és az ügyletkötésben részt nem vett házastárs érdekeinek védelme egyaránt megköveteli tehát azt, hogy a mindkét vagy valamelyik házastárssal ügyletet kötő harmadik személyek a szerződéssel érintett vagyontárgy alvagyoni jellegével tisztában legyenek és a házastársak egymással kötött szerződései a harmadik személy hitelezők követelésének a kielégítését ne hiúsíthassák meg. Erre tekintettel rendelkezett a Csjt. 1987. július 1. napja előtt hatályos 28. §-ának (2) bekezdése – a kógens jellegű szabályozás mellett – úgy, hogy “a házastársak olyan megállapodása, amellyel a vagyonközösségbe tartozó egyes vagyontárgyakat valamelyikük különvagyonába utalnak, harmadik személyekkel szemben hatálytalan”, és erre tekintettel mondta ki az említett időpont óta hatályos 27. § -ának (4) bekezdése – a diszpozitív jellegű szabályozásra figyelemmel – azt, hogy a házastársak a harmadik személlyel kötött ügyleteik során kötelesek tájékoztatást adni arról, ha a szerződéssel érintett vagyontárgy valamelyikük különvagyonába tartozik.

A Csjk. Javaslata a közös vagyonhoz tartozás vélelmét – a hatályos szabályozástól eltérően – már nem csupán a házastársak főszabály szerinti “közös tulajdonszerzésének” a megfogalmazása, hanem annak – a vagyon aktív és passzív elemeire egyaránt kiterjedő – kifejezett kinyilvánítása útján határozza meg, a nem szerződő házastárs és a házastárssal szerződő harmadik személyek érdekeit pedig az 1987. július 1. napját megelőzően hatályos kógens jellegű, és az azt követően hatályos diszpozitív jellegű szabályozás lényeges elemeinek az ötvözése útján biztosítja.

3:40. § [A közös vagyonhoz tartozás vélelme]

Ha törvény kivételt nem tesz, a házastársak vagyonában meglévő vagyontárgyakról, vagyoni értékű jogokról és követelésekről, valamint a terhekről és a tartozásokról azt kell vélelmezni, hogy azok a közös vagyonhoz tartoznak. A vagyonközösség fennállása alatt akár a közös vagyonra, akár valamelyik házastárs különvagyonára vonatkozó kötelezettség teljesítéséről azt kell vélelmezni, hogy a teljesítés a közös vagyonból történt.

3:47. § [Harmadik személyekkel szembeni felelősség szerződés esetén]

(1) A szerződést kötő házastárs a tartozásért mind a különvagyonával, mind a közös vagyon ráeső részével felel.

(2) A szerződéskötésben részt nem vett házastárs felelőssége a házastársa által kötött szerződésért a harmadik személlyel szemben a közös vagyonból a tartozás esedékességekor reá eső illetőség erejéig áll fenn.

(3) Ha a házastárs a szerződéshez nem járult hozzá és hozzájárulását vélelmezni sem lehet vagy a vélelem megdőlt, a szerződésből eredő kötelezettségért nem felel.

3:41. § [A házastársak közötti egyes szerződések]

(1) A házastársaknak az életközösség fennállása alatt egymással kötött adásvételi, csere, ajándékozási és kölcsönszerződése, valamint a házastársak közötti tartozáselismerés érvényességéhez annak közokiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglalása szükséges. Ez a rendelkezés nem vonatkozik ingóság szokásos mértékű ajándékozására, ha az ajándék átadása megtörtént.

(2) Ha a házastársak szerződése valamely vagyontárgynak a közös vagyonhoz, vagy a külön vagyonhoz tartozását érinti, a szerződés harmadik személlyel szemben csak akkor hatályos, ha a harmadik személy tudott vagy tudnia kellett volna arról, hogy a vagyontárgy a szerződés rendelkezése értelmében a közös vagy a külön vagyonhoz tartozik.

3:67. § [Harmadik személyek védelme, a házastársaknak a vagyonjogi szerződéstől eltérő szerződésével szemben]

A házastársak olyan szerződése, amely valamely vagyontárgynak a közös vagyonhoz, vagy a külön vagyonhoz tartozását a házassági vagyonjogi szerződésben kikötött rendelkezésektől eltérően változtatja meg, harmadik személlyel szemben csak akkor hatályos, ha a harmadik személy tudott vagy a körülményekből tudnia kellett volna arról, hogy a vagyontárgy a szerződés rendelkezése értelmében a közös-, illetve a különvagyonhoz tartozik.

Ellentétes viszont a Legfelsőbb Bíróság házassági vagyonjogi ügyekben folytatott ítélkezési gyakorlatával a Javaslat megszövegezése – véleményünk szerint – annyiban, hogy nem tartalmaz utalást arra nézve, hogy a házastársi közös vagyon törvényes vélelme a házastársak és a harmadik személyek közötti külső jogviszonyokban harmadik személyek terhére nem alkalmazható, a hivatkozott törvényhelyhez fűzött indokolásának a 2. bekezdése pedig a vélelem külső jogviszonybeli érvényesülése alóli kivételként csupán a Pp. 379-380. §-ai által szabályozott házastársi vagyonközösségi végrehajtási igénypereket, illetőleg a Vht. 86. §-a szerinti házastársi közös vagyonra vezetett végrehajtás keretében foganatosított foglalás esetét említi meg.

A Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében is rámutatott már arra, hogy “a házastársi közös vagyon törvényes vélelme csak a házastársak egymás közötti, belső jogviszonyában érvényesül.” Ez a megfogalmazás azonban – véleményünk szerint – pontosítást igényel annyiban, hogy a házastársi közös vagyon törvényes vélelme

- egyrészt a házastársak egymás közötti, belső jogviszonyában,

- másrészt a házastársak és a harmadik személyek közötti külső jogviszonyban a házastársak terhére alkalmazható.

Nem érvényesül viszont a házastársak és a harmadik személyek közötti külső jogviszonyban jóhiszemű harmadik személyekkel szemben, azok terhére, illetve hátrányára.

Ez a pontosított megfogalmazás áll összhangban a hatályos Csjt. 27. §-ának (4), a Csjk. Javaslata 3:41. §-a (2) bekezdésében és 3:67. §-ában foglaltakkal, valamint a Legfelsőbb Bíróság házassági vagyonjogi ügyekben folytatott ítélkezési gyakorlatával is.

Az ítélkezési gyakorlat szerint ugyanakkor a – Csjt. 27. §-ának (1) bekezdése szerinti – családjogi értelemben vett tulajdoni igény a házastársak és a harmadik személyek közötti külső jogviszonyban

- csak akkor és annyiban minősül tulajdonjognak vagy kötelmi, illetve egyéb jellegű vagyoni értékű jognak, követelésnek, illetve kötelezettségnek, ha és amennyiben az adott vagyontárgy tehát az adott dolog, jog, követelés vagy kötelezettség az arra irányadó jogág szabályai szerint tulajdonjog vagy egyéb vagyoni értékű jog tárgya lehet,

- és az harmadik személyekkel szemben csak akkor és annyiban hatályos, ha és amennyiben a házastárs az adott vagyontárgy megszerzésének a tényét az arra irányadó jogág szabályai szerint igazolni tudja (Csűri: i. m. 59. o., Pfv. II.22.717/1999, Pfv. 11.23.316/1997.).

Ennek megfelelően mutatott rá a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy:

- a bérlő szülő által megvásárolt tanácsi bérlakáson nem vétel, hanem öröklés jogcímén megszerzett tulajdonjog akkor sem közös vagyon, ha a házastársak a vételárat közösen bocsátják a szülő rendelkezésére, mert

- – a harmadik személy tulajdonszerzése ugyanis nem hat ki a házastársakra, és

- – e jogviszonyra nem a Csjt., hanem a Ptk. rendelkezései az irányadók, e szabályok szerint viszont adásvételi szerződés alapján a vevő szerez tulajdonjogot, nem pedig az, aki a vételárat a vevő rendelkezésére bocsátja (Pfv. II.22.806/1999.).

- a házastársak által közösen alapított kft. által megszerzett ingatlan nem a házastársaknak, mint természetes személyeknek, hanem a kft.-nek, mint önálló jogalanynak minősülő jogi személynek a tulajdona, ezért a házastársakat az ilyen ingatlanra vonatkozóan érvényes polgári jogi jogcím (haszonélvezeti, használati, bérleti vagy más) hiányában

- – sem a Csjt., sem pedig a Ptk. vagy a Gt. rendelkezései alapján nem illeti meg sem a tulajdonjog, sem pedig a használat joga, és

- – ilyen jogot önmagában a jogcím nélküli használat ténye sem alapozhat meg (Pfv. II.23.064/1998.).

- A tag házastárs kft.-üzletrésze – az egyéb feltételek meglétében – nem vitásan a vagyonközösséghez tartozik ugyan, ez a családjogi (házassági vagyonjogi) alapon fennálló “tulajdoni váromány” azonban csak a házastársak egymás közötti (belső) jogviszonyában érvényesül. Társasági jogi értelemben (külső viszony) azonban az üzletrész “tulajdonosa” (jogosultja) a kft.-vel szemben kizárólag a társaság tagja, ő gyakorolhatja a tagsági jogokat és kizárólag ő rendelkezhet az üzletrész átruházásáról is. A társasági üzletrész Csjt. szerinti, belső viszonyban érvényesülő vagyonközösséghez tartozása tehát semmilyen módon és mértékben nem korlátozza a Gt.-n alapuló tagsági jogokat, ennek korlátja csak a Gt. 134. §-ában írt elővásárlási jog. A házastárs az üzletrész közös tulajdonosaként csak a Gt. 133. §-ának (3) bekezdése esetében jelenhet meg, és a közös tulajdonú üzletrésszel kapcsolatos jogaikat a házastársak a Gt. szerint gyakorolhatják. A házastársak és a társaság közötti külső

jogviszonyokban a Csjt. 30. § (1) bekezdésében előírt rendelkezési jog megsértése (a másik házastárs hozzájárulása nélküli rendelkezés) nem ad alapot a szerződés érvénytelenségének megállapítására. (Szegedi ítélőtábla Pf. I. 20 373/2003/4. – Bírósági Döntések Tára 2005/3/33. sz. 15 – 18. o. és LB Pfv.II. Pfv.II.21.017/2006/6.)

A Legfelsőbb Bíróság számos eseti döntésében rámutatott arra is, hogy a házastársi közös szerzés jogcímén történő tulajdonszerzési igény nem évül ugyan el, de az kizárólag a házastársak egymás közötti, belső jogviszonyában, tehát a másik házastárssal, illetőleg annak örökösével szemben, és csupán addig érvényesíthető, amíg a másik házastársnak, illetőleg a házastárs jogutódának a tulajdonjoga fennáll. A házastárs tulajdonjogának a jóhiszemű harmadik személy általi megszerzésével azonban annak érvényesíthetősége megszűnik, és a házastárssal szembeni kötelmi jellegű elszámolási igényre korlátozódik.

A közös vagyonhoz tartozás vélelme egyébként a házastársak egymás közötti, belső jogviszonyában is kizárólag a vagyonközösség tartama alatt érvényesül, e vélelem házastársak és jóhiszemű harmadik személyek közötti külső jogviszonyokra való kiterjesztésének pedig kifejezetten ellene szól az, hogy a külső jogviszonyokban a házastársakkal vagy valamelyikükkel szerződő harmadik személyek semmiféle hiteles módon nem szerezhetnek tudomást sem a velük szerződő fél valós családi állapotáról, sem pedig arról, hogy a házastársak között vagyonközösség fennáll-e vagy sem.

Mindezek miatt a Javaslat 3:40. §-ának az alábbiak szerint történő kiegészítését tartanánk indokoltnak:

“A házastársak egymás közötti, belső és a jóhiszemű harmadik személyekkel szembeni külső jogviszonyában - ha törvény kivételt nem tesz – a házastársak vagyonában meglévő vagyontárgyakról vagyoni értékű jogokról és követelésekről, valamint a terhekről és a tartozásokról azt kell vélelmezni, hogy azok a közös vagyonhoz tartoznak. A vagyonközösség fennállása alatt akár a közös vagyonra, akár valamelyik házastárs különvagyonára vonatkozó kötelezettség teljesítéséről azt kell vélelmezni, hogy a teljesítés a közös vagyonból történt.

Vagy:

3:40. § [A közös vagyonhoz tartozás vélelme] Ha törvény kivételt nem tesz, a házastársak vagyonában meglévő vagyontárgyakról, vagyoni értékű jogokról és követelésekről, valamint a terhekről és a tartozásokról azt kell vélelmezni, hogy azok a közös vagyonhoz tartoznak. A vagyonközösség fennállása alatt akár a közös vagyonra, akár valamelyik házastárs különvagyonára vonatkozó kötelezettség teljesítéséről azt kell vélelmezni, hogy a teljesítés a közös vagyonból történt.

Nem alkalmazható e vélelem a házastársak és a harmadik személyek közötti külső jogviszonyban jóhiszemű harmadik személyekkel szemben, azok terhére, illetve hátrányára.