A cikk letölthető PDF formátumban is!

Az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tudományos Diákköre és a Német-Magyar Jogászegyesület által szervezett, 2003. november 5-6-án a Jogi Kar Dísztermében megrendezett konferencián négy, a polgári jogi kodifikáció kapcsán különösen aktuális kérdésben ütköztették álláspontjaikat az egyes témák meghívott szakértői. Bár az alapötlet az volt, hogy az egy-egy témában markánsan ellentétes állásponton lévő előadók vitájának biztosítson fórumot a konferencia, kiderült, hogy a vélemények sokszor nem is állnak olyan messze egymástól, inkább csak a nézőpontok, illetve az előtérbe helyezett szempontok különböznek. A hallgatóság mindenesetre színvonalas, tanulságos, és nem egyszer szenvedélyes elméleti vitáknak lehetett szem- és fültanúja. A konferencia első napján moderátorként Faludi Gábor közvetített az előadók között, a második napon Király Miklós feladata volt a vita “kordában tartása”.

Solt Pál – Zlinszky János: Objektív felelősség a magyar polgári jogban?1

“11. Az új Ptk. kifejezetten kimondaná a károkozás általános tilalmát: a törvény tiltja a károkozást, minden károkozás jogellenes, kivéve, ha törvény eltérően rendelkezik. A polgári jogi kártérítési felelősség több évtizedes és a bírói gyakorlatban is kikristályosodott tradicionális általános szabálya a deliktuális felelősség területén jól bevált, kellő egyensúlyban képes tartani a károsulti és a károkozói érdekeket, egyaránt szolgálja a reparációt és a kármegelőzést, a prevenciót. Ezért ezt a Koncepció fenntartani javasolja.

12. A szerződésen kívüli (deliktuális) kárfelelősség – a kimentés eltérő feltételeire tekintettel – az új Ptk.-ban elválik a szerződésszegésért fennálló (kontraktuális) kárfelelősségtől. A két kártérítési jogi terület alapvetően egységes marad ugyanakkor a kártérítés módja és mértéke tekintetében: a kár megtérítésére vonatkozó szabályok – az előreláthatósági elv részben eltérő körben történő érvényesülését leszámítva – az új Ptk.-ban is azonosak lesznek a szerződésszegéssel és szerződésen kívül okozott károk esetében. Ezért ebben a körben fenn lehet tartani az utalási technikát: a kártérítés módjára és mértékére vonatkozó szabályokat az új Ptk. is a deliktuális kárfelelősség szabályai körében helyezné el, s ezekre utalna a törvény a kontraktuális kárfelelősség normái között, ugyanúgy, mint a hatályos Ptk.”2

Az első “párbajt” Zlinszky János és Solt Pál vívta az új Ptk. deliktuális felelősségi rendszerével kapcsolatban. Köztudott, hogy a szerződésen kívüli felelősségi rendszer objektív alapokra helyezése a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának ellenállásán elbukott, így az új Ptk. Koncepciója3 – az eredeti elképzelésekkel ellentétben – lényegében a jelenlegi rendszer fenntartását irányozza elő. A Zlinszky János által képviselt – Marton Géza kártérítési nézeteit4 alapul vevő – objektivizálási szemlélet ütközött Solt Pál azon elképzelésével, amely az eddigi gyakorlatot fenntartani kívánja. Zlinszky János előadásában a polgári jogi felelősség mibenléte felől közelítette meg a problémát. Okfejtése a következő: a polgári jogi felelősség nem más, mint a törvény előtti egyenlőség elvének következetes érvényre juttatása, hiszen a jog előírásainak betartása mindenkitől elvárható. A jogállamiság lényegének megcsúfolását jelentené, ha valakinek – bizonyos mentességek alapján – lehetősége lenne figyelmen kívül hagyni azokat a jogszabályokat és normákat, amelyek betartása mindenki mástól elvárt. Azok az esetek, amikor “a jogszerű magatartás nem várható el”, azaz, amikor a jogszabályok előírásai figyelmen kívül hagyhatók, a jog által rendezettek (jogos védelem, szükséghelyzet stb.), így kerülhető el ugyanis a jogellenesség. Az ilyen kivételek viszont nem értelmezhetőek kiterjesztően. Ez a Marton-álláspont alapvetése, ehhez igazodik az általa felállított felelősségi rendszer szerkezete is. Úgy gondolkodik, hogy az – objektív, tárgyi jellege ellenére is -sokkal szubjektívebb, mint a fennálló felelősségi rendszer, hiszen a személyi enyhítések széles körét tartalmazza, míg az uralkodó vétkességfogalom objektivizálódott. Zlinszky János beszélt még a jogellenesség és az elvárhatóság fogalmainak viszonyáról. A hatályos szabályozás szövege alapján a jogellenesség és az elvárhatóság mindenképpen elkülönül, hiszen ha nem így lenne, akkor a Ptk. 339. § (1) és (2) bekezdései tautologikusak lennének. Az elvárhatóság (és így a felróhatóság) szükségképpen mást fejez ki, mint a jogellenesség. Javaslata szerint érdemes lenne megfontolni, hogy az új Ptk.-ban az elvárhatóság társadalmi elvárhatóságot is fejezzen ki, ami konkrét jogszabályba ütközés hiánya esetén is lehetővé tenné a polgári jogi felelősség megállapítását társadalmilag káros tevékenység kifejtése esetén. Ez a megoldás nem szűkítené a jogellenesség fogalmát, sőt, a társadalomellenesség irányába tolná el annak fogalmi körét, ezért inkább tágítaná azt.

Solt Pál reakciójában idézte Grosschmid Béni mostanában sokat emlegetett mondását, miszerint a “kártérítési felelősség alapvetően ma is a bíráskodás problémája”, ezzel hangsúlyozva a bíróság nehéz feladatát a felmerülő károk elbírálása kapcsán. Az előadó röviden bemutatta és – az előtte szólóhoz hasonlóan – méltatta Marton Géza munkásságát, ugyanakkor hangot adott kételyeinek a Marton-féle kártérítési rendszerrel kapcsolatban. Solt Pál a deliktuális felelősségi rendszert objektív alapokra helyezni kívánók által talán a leginkább vitatott kategóriával, a felróhatósággal kapcsolatban elmondta, hogy az kielégíti a dogmatikai igényeket, ráadásul a gyakorlatban jól használható intézmény, amelyet a bíróságok több mint négy évtizede zökkenőmentesen alkalmaznak. Erre abból is lehet következtetni, hogy a Legfelsőbb Bíróság nagyszámú vonatkozó elvi határozata közül csak néhány tartalmazza a “felróhatóság” kifejezést, annak értelmezése és tartalma csak ritkán okoz tehát fejtörést a bírói gyakorlatban. Solt Pál elmondta: a kárfelelősségi szabályozásban a vétkesség, illetve a felróhatóság vélelme érvényesül, a kimentés pedig nem egyszerű. Zlinszky János nem értett azzal egyet, hogy a felróhatóság vélelme érvényesül, szerinte ugyanis ez ellentmondana az ártatlanságot vélelmező alapvető jogelvnek. A felróhatóság kapcsán szóba került az orvosi felelősség kérdése is. Gyakran elhangzik a vád, miszerint az orvosok előszeretettel bújnak “az adott helyzetben általában elvárhatóság” védőbástyája mögé. Egy hozzászólásban elhangzott az a felvetés, hogy a bíróságoknak nem a kártérítési főszabály szerint, hanem egy szigorúbb felelősségi alakzat alapján kellene az orvosi műhibákat elbírálniuk. Solt Pál erre válaszolva kifejtette, hogy a magyar bírói gyakorlat a Ptk. elvárhatósági formuláját a már hatályon kívül helyezett egészségügyi törvény 45. §-a alapján az orvosi felelősség körében úgy értelmezi, hogy az “a lehető legnagyobb gondosság és körültekintés” követelményét fogalmazza meg. Ennek alapján az adott helyzetben általában éppen az várható el az orvostól, hogy a szokásosnál is nagyobb gondossággal, szakszerűen, a szakmai szabályok és a beteg érdekeinek messzemenő figyelembevételével járjon el.

Sárközy Tamás – Kisfaludi András: A jogi személyek általános szabályai és a gazdasági társaságok joga5

“1. A jogi személyekre vonatkozó szabályozás tekintetében alapvető változtatás indokolt: bővíteni, tartalmasabbá kell tenni a valamennyi jogi személyre vonatkozó általános rendelkezéseket. A törvény mondja ki, hogy a jogi személy jogképessége kiterjed mindazon jogokra és kötelezettségekre, amelyek jellegüknél fogva nem csupán az emberhez fűződhetnek. A jogi személy tevékenységi körének (céljának) az alapító jogi aktusban történő meghatározása – az Európai Közösségek 1. számú társasági jogi irányelvével is összhangban – a jogi személy jogképességének terjedelmét nem érinti.

5. A gazdasági társaságok szabályozási sajátosságai (közjogi és magánjogi normák vegyülése, kógencia a részvénytársaságoknál stb.) miatt a társasági jog és az új Ptk. viszonya a Gt. novelláris felülvizsgálata során határozható meg.” 6

Mi lesz a gazdasági társaságok joganyagával? Milyen viszonyban áll a társasági jogi és a polgári jogi szabályozás? Helye vane a társasági jogi szabályoknak a Ptk. rendszerében? Ezek a kérdések voltak napirenden a konferencia soron következő vitáján. A kérdések megválaszolását Sárközy Tamás, a társasági jog felülvizsgálatára létrehozott bizottság elnöke kezdte, aki rögtön világossá tette: a bizottság döntése alapján a társasági jog szabályai továbbra is külön törvényben maradnak. A Gt. rendszeres, 7-8 évenkénti felülvizsgálatának jól bevált rendjét nem szeretnék felborítani. A társasági jog “tartózkodási helye” véleménye szerint egyébként pusztán jogtechnikai kérdés. A Gt. és a Ptk. viszonyával kapcsolatos legfontosabb elvi probléma az, hogy a Gt. jelentős arányban nem polgári jogi szabályokat is tartalmaz, illetve, hogy a Gt. joganyaga sokkal gyakrabban változik a Ptk. szabályaihoz képest. Az előadó utalt arra, hogy annak ellenére, hogy a Gt. egyelőre külön törvény marad, annak számos megoldását, szabályát az új Ptk. átveszi majd, így bizonyos mértékben párhuzamos szabályozás alakul ki a két törvényben. Sárközy Tamás szerint a jogi személy általános kategóriájának megragadása az igazi elvi jelentőségű kérdés. A jogi személy fogalma a magánjogban mindig is problematikus volt; ahogy arra Jhering is rámutatott: a rómaiak mindent kitaláltak, ami az árukereskedelemmel kapcsolatos, de a szervezetekkel nem foglalkoztak. A szervezetek jogának megragadása ma még inkább nehézséget okoz, hiszen eljutottunk a “szervezetrendszerek korába”, a szervezetek nagy része ugyanis konszernfüggő, így a jogi személy kategóriája is szükségképpen cizelláltabb lett, és új problémaként megjelentek a vállalatcsoportok, óriásegyesületek perszonifikációs nehézségei. (Más jogterületek, így a pénzügyi és a számviteli jog a konszolidált mérleg fogalmának segítségével már szabályozza e jogalanyok számviteli kötelezettségét a vonatkozó európai közösségi irányelvek alapján.) Ezen integrált jogi személyek mellett további problémát jelent a szervezeti egységek jogi személyiségének, az ún. belső vagy származtatott jogi személyiség kérdése. Egyes nézetek szerint ez nem elfogadható, a gyakorlatban azonban nyilvánvaló igény mutatkozik erre.

Előadása második részében Sárközy Tamás hangsúlyozta, hogy a “jogi személy” kategóriája relativizálódik, hiszen egyre több az – akár csak ideiglenes, “létszakaszokban bujkáló” – relatív jogképességgel rendelkező formáció. Ezek közül az előtársaságról, a hibás társaságról (amelyet az érvénytelen bejegyzés miatt a jövőre nézve szüntetnek meg), és a megszűnőben (felszámolás alatt) lévő társaságról tett említést. Az előtársasággal kapcsolatban elmondta, hogy a bírói gyakorlat ösztönösen szűkíti az előtársasági létszakaszban a társaság lehetőségeit, így például nem engedi meg, hogy az előtársaság másik társaság alapításában részt vegyen. Hozzátette: az előtársaság intézményének csak a személyegyesüléseknél van jelentősége. Végül kitért a polgári jogi jogi személyiség és a közjogi jogi személyiség különbségére.

Hangsúlyozta, hogy a polgári jogi jogviszonyokban a közjogi jogi személyiség fogalma használhatatlan, a polgári jog szempontjából az lényeges, hogy a polgári jogi jogi személyiség meglegyen. Más kérdés, hogy közjogi jogi személy nem létezik polgári jogi jogalanyiság nélkül. Zárásként kategorikusan kijelentette: szükség van valódi magánalapítványokra (és ennek megfelelő alapítványi szabályozásra az új Ptk.-ban), a közalapítványokra viszont nincs. A “közhasznú társaság” szerinte abszurdum, amelynek a segítségével az állam “a társasági jogba menekülve” (Flucht ins Zivilrecht) ki akar bújni a kötelezettségeinek teljesítése és így a felelősség alól.

Kisfaludi András előadásában arra kereste a választ, hogy miért lehet mégis helye a Ptk.-ban a társasági jogi szabályoknak, különösen akkor, amikor a Ptk. átfogó reformja zajlik. A kérdést két szinten vizsgálta: egyrészt tisztázni kell, hogy át kell-e egyáltalán a társasági jogot a Ptk.-ba helyezni, másrészt, hogy megoldható-e ez. Az első kérdésfeltevéssel kapcsolatban a következőket mondta el. A társasági jog fejlődése tulajdonképpen a társaságok államtalanodásának története. A modern részvénytársaságok elődei, a holland és az angol Kelet-Indiai Társaság még állami akaratból, állami feladatokra szervezett, állam által juttatott privilégiumokkal rendelkező szervezetek voltak. Mára az állam már csak a külső szabályozó funkciót látja el. Jogosan kérdezhetjük azonban, hogy a társasági jog a polgári jog területére tartozó intézmény-e. Kétség sem férhet hozzá, hogy a társasági jog vonatkozásában sok közjogi szabály létezik (ilyenek a társaságok törvényességi felügyeletére, vagy a cégeljárásra vonatkozó szabályok). Kisfaludi András szerint a kérdés ott dől el, hogy hogyan fogjuk fel a társasági jogot. Amennyiben minden vonatkozó szabályt (így például az adójogi szabályokat is) a társasági jog részének tekintjük, akkor nyilván nehéz lenne a társasági jogot egyértelműen a polgári jogba tartozónak tekinteni. ugyanakkor a társasági anyagi jog ma is jól elkülönül a jogrendszerben (például a törvényességi felügyeletet külön jogszabály rendezi), és maga a Gt. jól összeegyeztethető a Ptk.-val, így a társasági jogi viszonyok rendezése alapvetően megoldható a polgári jog eszközeivel. Létezik olyan elméleti megközelítés, amely szerint a társaságok szerződéses viszonyok halmazaként léteznek (egyértelműsítve a polgári jogi jelleget), és bár ezek a szerződéses viszonyok nem mindig a klasszikus polgári jogi értelemben vett szerződések, de jelzik, hogy a Gt. nem pusztán intézményi jog.

Ezt követően Kisfaludi András a társasági jog Ptk.-ba történő áthelyezésének technikai jellegű kérdéseiről szólt. A méret szerinte nem lehet döntő szempont, azaz: nem zárható ki a társasági jog Ptk.-ba való átültetése azon az alapon, hogy a társasági jog szabályanyaga a Ptk. többi szabálycsoportjához képest aránytalanul nagy lenne, hiszen minden viszonyrendszert olyan részletességgel kell szabályozni, amilyet az igényel. A Gt. és a Ptk. eltérő absztrakciós szintje sem alapos kifogás, hiszen a Ptk.-ban már így is sokféle absztrakciós szintű szabály létezik. A Gt. kiforratlanságával, illetve gyakori módosításával kapcsolatban elmondta, hogy ez sem olyan érv, ami megakadályozhatná a Ptk.-beli elhelyezést.

Sárközy Tamás viszontválaszában megismételte, hogy a Gt. integrálása tényleg megoldható, de a Gt. az általános rendelkezések között maga is kimondja, hogy a Ptk. a mögöttes szabálya, a kapcsolat tehát integrálás nélkül is egyértelmű. A hátralévő időt a vitázó felek a kógencia és a diszpozitivitás problémájának szentelték. Sárközy Tamás elmondta, hogy a Gt. szabályainak nagy része jelenleg kógens, de a jövőben elképzelhető, hogy a közkereseti és a betéti társaság, valamint esetleg részben a korlátolt felelősségű társaság a Gt. módosítás során diszpozitív szabályozást kap. A Gt. hangsúlyos részét képező részvénytársasági szabályozásnál azonban a diszpozitivitásra való áttérés elképzelhetetlen.

Kisfaludi András szerint a szabályozás diszpozitív, illetve kógens volta nem függhet a szervezeti formától. Inkább azt kell vizsgálni, hogy mikor szükséges olyan eszközzel beavatkozni a társasági viszonyokba, amikor bizonyos érdekek miatt nem megengedhető a szabályozástól való eltérés. Kisebbségvédelmi szabályok esetében ez egyértelmű, és akkor is, ha harmadik személyre nézve az eltérés hátrányos következményekkel járhat. “Alapvetően tehát akkor kell kógens szabályozás, amikor a társasági akarat a külvilágban megjelenik.” Ahol nincsenek ilyen érdekek, ott csínján kell bánni a kógenciával, így a részvénytársasági szabályozásban is elképzelhetők diszpozitív rendelkezések.

Kérdésekre válaszolva Sárközy Tamás említést tett arról, hogy a kkt. és a bt. esetében nélkülözhető lenne az ügyvédi ellenjegyzés követelménye, és – ennek is köszönhetően – a kkt.-k és a bt.-k egy hét alatt bejegyezhetők lennének. Végül szólt a privatizáció 2005-re tehető befejezéséről, aminek eredményeként az államkincstári és vállalkozói vagyonának megkülönböztetése idejét múlttá, értelmetlenné válik majd, illetve arról, hogy az EU-hoz való csatlakozás után az a gyakorlat, hogy az állam aranyrészvények formájában a privatizációt követően is beleszólhat korábbi állami vállalatok életébe, visszaszorul. “Szép lassan civilizálódunk” – fogalmazott ennek kapcsán Sárközy Tamás.

Boytha György – (Petrik Ferenc): Nem vagyoni kártérítés – sérelemdíj7

“7. A személyiségi jogok megsértésének vagyoni elégtétellel történő szankcionálását a Koncepció új módon kívánja rendezni. A változtatás ugrópontját abban jelölhetjük meg, hogy a Koncepció következetesen le kívánja vonni a személyiségi jogok önálló legitimációjának következményeit: a személyiségi jogok megsértését – az adott egyéb szankciók mellett – sérelemdíjjal kívánja szankcionálni. Sérelemdíj megítélhető volna olyan esetekben is, amelyekben a személyiségi jogsértés a sértett oldalán nem eredményezett hátrányt, de az eset összes körülményei alapján a sértettnek nyújtandó elégtétel indokolt. A Koncepció a sérelemdíjat mint a személyiségi jogok megsértésének közvetett kompenzációját és (vagy) pénzbeli elégtételt jelentő magánjogi büntetését fogja fel. Mindezek miatt a sérelemdíjat a Koncepció nem a kártérítési jogban, hanem – az intézmény tartalmi beágyazottságát rend-szertanilag is kifejező módon – a személyiségi jogvédelem szankciói között javasolja elhelyezni. Ez a megoldás egyben a nem vagyoni kártérítés intézményének megszüntetését eredményezi. Az új törvény a sérelemdíjra egyéb kérdésekben – utaló normával – a kártérítési felelősség szabályainak megfelelő alkalmazását írja elő. A kártérítési felelősség szabályai vonatkoznának mindenekelőtt a sérelemdíj megfizetésére köteles személy meghatározására (üzemben tartói felelősség, munkáltatói felelősség, közös jogsértők helytállása stb.), a sérelemdíjért való helytállási kötelezettség alóli kimentés feltételeire, továbbá a sérelemdíj megfizetésének főbb részletszabályaira (esedékesség, elévülés stb.).”8

A soron következő vita Boytha György és Petrik Ferenc között zajlott volna, azonban Petrik Ferenc egyéb elfoglaltságai miatt nem tudott megjelenni, így Boytha György egyedül volt kénytelen “megvitatni” az új Ptk.-ban bevezetni tervezett sérelemdíj intézményével kapcsolatos kérdéseket. Bár a vita egyszereplős volt, Boytha György korrektségének, valamint a moderátor szerepét betöltő Király Miklós felkészültségének köszönhetően a másik álláspont is markánsan megjelent az előadásban. Boytha György előadását azzal a felvetéssel nyitotta, hogy egyáltalán új dologról beszélünk-e, amikor a sérelemdíj intézménye szóba kerül. Álláspontja szerint nincs erről szó, inkább a konzekvenciák levonása az, ami miatt a magyar jogtudomány az új Ptk. kodifikációja kapcsán eljut a sérelemdíj eszközéhez.

Petrik Ferenc – Király Miklós által ismertetett – álláspontja szerint a “sérelemdíj” elnevezés félrevezető, hiszen az rég nem használatos a magyar jogban, ráadásul eltérő jelentéssel bírt; a pontos kifejezés, ami kifejezi a jogintézmény célját és funkcióját, a “nem vagyoni sérelem díja” lenne. Ezzel ugyanis  egyértelműen kizárnánk a vagyoni sérelmeket az alkalmazás köréből. Boytha György szerint az elnevezés mellékes kérdés. A sérelemdíj gyakorlatilag a “nem vagyoni kártérítésben” meghúzódó fogalmi ellentmondást hivatott feloldani, tudniillik a “kár” fogalmával ellentétben a sérelemnek nem feltétele a pénzben kifejezhetőség. A nem vagyoni kártérítés célja eredetileg a káron túli “nem vagyoni érdekcsorbulások” 9 jogi megragadása volt. A nem vagyoni kártérítést a bíróságok alapvetően a személyiségi jogok megsértése esetén alkalmazták, de voltak olyan döntései a Legfelsőbb Bíróságnak, amelyek szerint a Ptk. nem csak a személyiségi jogok megsértésére korlátozta az intézmény hatókörét. A sérelem – legyen az kedélybántalom, egészségromlás stb. – az emberi méltóságot mint minden személyhez fűződő jog alapjogát érinti, aminek indokolt az anyagi formában való kompenzálása. A sérelemdíj tehát vagyoni szankcióként épülne be a nem vagyoni kártérítés helyett, de a kártérítési szabályozás mellett, a kártérítési szabályok pedig megfelelően irányadóak lesznek a sérelemdíjra is. Tekintve, hogy valamely személyhez fűződő jog sérelme esetén állapítható meg sérelemdíj, így az azzal kapcsolatos igény nem örökölhető. A sérelemdíj megállapításának nem feltétele a felróhatóság – ez teszi a kártérítéshez képest objektív szankcióvá -, de a bíró mérlegelési jogába tartozik annak eldöntése, hogy megtörtént-e a személyhez fűződő jog(ok) sérelme (azaz, hogy alkalmazható-e a sérelemdíj), illetve, hogy milyen mértékben szabja ki a sérelemdíjat. A sérelemdíjjal tehát gyakorlatilag “kitörünk” a kártérítés köréből, és csak a vagyoni elégtételt tartjuk meg a kártérítés elemei közül.

Előadásában Boytha György a sérelemdíj kialakulásának történetével is foglalkozott. Az intézmény a személyiségi jogok védelme kapcsán indult fejlődésnek. A Magánjogi Törvényjavaslatban (1928), sőt, annak első, 1900-as tervezetében is megjelent már az “elégtétel” kifejezés. Ugyanezzel a szóhasználattal találkozhatunk az 1914-es sajtótörvényben is. A Legfelsőbb Bíróság III. számú elvi döntésében (1953) ugyanakkor kimondta, hogy erkölcsi érték pénzre nem váltható, ezzel – ha átmenetileg is, de – megtorpant a fejlődés lendülete. A nem vagyoni kár intézményét az 1977. évi IV. törvény rendelkezése iktatta be a Ptk.-ba.10 Az Alkotmánybíróság 34/1992. (VI. 1.) AB határozatával a rendelkezés diszkriminatívnak minősített szövegrészletét megsemmisítette.11 Végül 1993-ban hatályon kívül helyezték a Ptk. 354. §-át.12

Petrik Ferenc álláspontja szerint a sérelemdíj és a kártérítés azonos dogmatikai rendszerben mozognak, így megkérdőjelezhető az elválasztás szükségessége. A személyiség az ő felfogásában egy olyan általános emberi értéket fejez ki, amelynek szükségképpen általános védelem jár. A nem vagyoni kártérítés az a jogi eszköz, ami ezt az általános és feltétlen védelmet nyújtja. A sérelemdíj azt a kockázatot hordozza magában, hogy nem nyújtja ezt az általános védelmet, hanem a méltányosság jogelve alapján tartja azt megállapíthatónak. Itt sok múlik a bírói mérlegelésen, és így fennáll a veszély, hogy visszatérünk a Ptk.-t megelőző időkre jellemző bizonytalan jogi megoldáshoz. Boytha György szerint éppen a jogdogmatikai tisztázatlanság következménye, hogy a nem vagyoni kártérítés fikciója sajátos kárfajtaként a nem vagyoni kárt a felelősségi rendszer általános szabályai közé vegyítette. Emiatt figyelmen kívül maradnak a nem vagyoni érdekcsorbulások pénzbeli orvoslásának indokai és szempontjai. Ezért kívánatos a nem vagyoni sérelmek pénzbeli orvoslásának elhatárolása a kártérítéstől. A méltányossággal kapcsolatban Boytha György elmondta, hogy a méltányosság a sérelemdíj mértékének megítélésénél jutna szerephez, ugyanis figyelemmel kell lenni a jogsértő és a sértett vagyoni körülményeire is, ezzel szemben a kártérítésnél a méltányosság alkalmazása ma már csak rendkívüli esetekre korlátozódik. A méltányosság alkalmazása elősegíthetné az anyagi igazságosság érvényre juttatását.

Harmathy Attila – Vékás Lajos: Az érvénytelen szerződés jogkövetkezményei13

“7. A Koncepció részben új alapokra helyezi az érvénytelenség szabályait: egységes rendszerbe foglalja az érvénytelenségi okokat, a mainál árnyaltabban szabályozza a tilos szerződések semmisségét, továbbá a jogalap nélküli gazdagodás elvei szerint rendezi az érvénytelen szerződés jogkövetkezményeit, amennyiben az eredeti Mapot természetben nem állítható helyre. A semmis szerződés érvénytelenségére peren kívül bárki hivatkozhat, de keresetet (perbeli kifogást) az érvénytelenség megállapítására csak jogi érdekkel (és ezért perbeli legitimációval) rendelkező személy terjeszthet elő. A Koncepció fenntartja ugyanakkor a semmis és a megtámadható szerződések közötti különbséget. A bíróság a perben a szerződés semmisségét de lege lata is hivatalból veszi figyelembe.”14

A konferencia záró felvonása Harmathy Attila és Vékás Lajos az érvénytelen szerződések jogkövetkezményeivel kapcsolatos vitája volt. Az eszmecsere felvezetéseképpen Harmathy Attila fogalmazta meg kérdéseit és aggályait az érvénytelen szerződések jogkövetkezményeit érintő tervezett változtatásokkal kapcsolatban. A következő kérdéseket tartotta különösen megfontolandónak. Mindenek előtt felvetődik, hogy a tervezet által javasolt megoldás miért jó, illetve jó-e egyáltalán. Vajon lehet-e mindenfajta érvénytelenségi esetre megfelelő szabályokat adni? Vajon minden szerződés esetében ugyanazokat az eszközöket lehet-e alkalmazni? Nem szükséges-e tiltott szerződésekre, vagy a formakényszeres szerződésekre eltérő szabályokat meghatározni? Milyen szempontokat kell a szabályozásnak követnie? A kérdések nagy száma jelzi, hogy az érvénytelenségi jogkövetkezmények területén számos szempont mérlegelése szükséges. A szabályozás által követett szempontokkal kapcsolatban elhangzott, hogy az alapvetően vagy “rendcsináló” jellegű, és ezzel az érvénytelenség hivatalbóli észlelésének a követelményét állítjuk fel, vagy azt mondjuk, hogy az érvénytelenség megállapítása adott érdekek védelmét szolgálja, és az érvénytelenség megállapítása az érdekelt felek érdekérvényesítésének és a kereseti kérelemben foglaltaknak a függvénye. Kérdés ezek alapján, hogy fenn kell-e tartani a semmisség és a megtámadhatóság szerinti megkülönböztetést e tekintetben. Egy másik szempontból azt kell mérlegelni, hogy a szabályozás egésze a fennálló jogviszonyok megmentését helyezze-e előtérbe, és ezzel a lehető legnagyobb mértékben tartsa tiszteletben a felek akaratát, vagy a hibás jogviszonyok megszüntetésére törekedjék-e. A jelzett problémák megválaszolásánál nem hagyható figyelmen kívül, hogy melyek a modellértékű szerződések, amelyek az adott szerződési rendszer felépítését is alapjaiban határozzák meg. Ezen kívül tisztázandó, hogy dologi jogi vagy inkább kötelmi jogi jellegű-e az adott szabályozás; például veszélyviselés esetén melyik szempont lesz az irányadó: a szerződéses vagy a tulajdoni viszonyok.

Vékás Lajos előadását azzal kezdte, hogy Harmathy Attila kérdései pontosan a mai joggyakorlat problémáit vetik fel, így azok teljes mértékben jogos felvetések, amelyek tisztázása tényleg szükséges. Hangsúlyozta, hogy a jogi szabályozás dogmatikai tisztasága fontos érték, Grosschmid gondolatait idézve: ha nincs dogmatikai tisztaság, a bíró ugyan hozhat az anyagi igazságosság szempontjából helyes döntést (“eltalálhatja az igazságot “), de döntése nem lesz világos és egyértelmű. Az érvénytelenség következményei kapcsán az egyik lehetséges elméleti út az in integrum restitutio. Ez a magyar jogban szükségszerűen a tulajdonos vindikációs igényét kell, hogy jelentse, hiszen a magyar jog nem az absztrakt tulajdonátruházás alapján áll. Ezért a bíró hivatalból – a tulajdonos érdekeit figyelmen kívül hagyva – nem állíthatja helyre az eredeti állapotot. Tulajdoni kérdésben csak a tulajdonos rendelkezhet. Ráadásul az in integrum restitutióra irányuló igény – lévén tulajdoni természetű – nem évül el. Ezzel szemben az érvénytelenségnek a jogalap nélküli gazdagodás szabályaival történő orvoslása esetén az alapgondolat az, hogy a felek jogviszonyát a bíró rendezze, a szaldó-elv alapján. A Ptk. elszakítja az érvénytelenség jogkövetkezményeit a jogalap nélküli gazdagodás szabályaitól. Vékás Lajos szerint az új Ptk.-nak vissza kell térnie a jogalap nélküli gazdagodáshoz mint az érvénytelenség jogkövetkezményéhez ott, ahol in integrum restitutióra nincs lehetőség. Erre azonban – jelenlegi formájában – nem alkalmas a jogalap nélküli gazdagodásra vonatkozó Ptk.-beli szabályozás. A Ptk. 237. § (2) bekezdésében foglalt hatályossá nyilvánítás ugyan a gyakorlatban egyszerű megoldást jelent, ám dogmatikailag rengeteg problémát vet fel az alkalmazása: hogyan lehetséges, hogy egy érvénytelen szerződés egyszersmind hatályos legyen? A javaslat a hatályos szabályozásnál ugyan bonyolultabb, de a bíró számára a jogalkalmazást megkönnyíti azzal, hogy mentes hasonló ellentmondásoktól. Az érvénytelenség kérdéskörének bonyolultságát és tisztázatlanságát jelzi az is, hogy a Bécsi Vételi Egyezmény a tulajdonátruházás mellett ezt a területet “tette zárójelbe”, azaz nem sikerült elfogadott megoldást találni. A dologi jogi és a kötelmi jogi szempontok ütközése esetén a következő logika mentén kell haladnunk. A dologi jogi megoldás – az in integrum restitutio – épp azért jöhet számításba adott esetben, mert hiányzik az érvényes kötelmi jogi jogviszony (jogcím) a két fél között. Egy érvénytelen szerződés alapján nem bírálható el a két fél viszonya, hiszen ha ezt tennénk, azzal tulajdonképpen elismernénk a kötelmi jogviszony érvényességét. Kötelmi jogi jogcím így csak akkor merülhet fel, ha a kérdés dologi jogi rendezésére nincsen mód, mint az eredeti vagy az utólagos irreverzibilitás esetén. Ilyenkor a jogalap nélküli gazdagodás – mint kötelmi jogi jogcím – hiányt pótló szerepet tölt be az érvénytelenségi jogkövetkezmények rendszerében. (Harmathy Attila szerint egyébként megfontolandó, hogy az eredeti lehetetlenségnek nem inkább a szerződésszegési szabályok között lenne-e a megfelelő helye.) A szerződések megmentésének lehetőségét az új Ptk. sem kívánja kizárni, így az olyan szerződéses viszonyokban, ahol az érvénytelenség csak részleges, azaz csekélyebb súlyú, továbbra sem lesz a felek szerződéses akarata teljes mértékben figyelmen kívül hagyható. Vékás Lajos hangsúlyozta: a Koncepció az érvénytelenség szabályozásában főleg azokat a részeket érinti, ahol az érvénytelenségi okok nem küszöbölhetők ki, ugyanakkor elismerte azt, hogy az érvénytelenségi okok egy helyütt történő összefoglalása valóban alapos átgondolást igényel.

JEGYZETEK

1 Zlinszky János elképzeléséhez lásd: Indokolt javaslat a Ptk. felelősségi fejezetéhez in: Magyar Jog 2001/8., 449. skk., uő: Elvárhatóság a magánjogban in: Polgári jogi kodifikáció 2003/4., 27. skk.

2 Az új Polgári Törvénykönyv koncepciójának elfogadásáról, valamint a polgári jogi kodifikációról szóló 1050/1998. (IV. 24.) Korm. határozat időarányos végrehajtásáról és módosításáról szóló 1003/2003. (I. 25.) Korm. határozat melléklete (Koncepció), c/IV./11-12. pont.

3 A Kormány 1003/2003. (I. 25.) Korm. határozatával elfogadott szöveg. 4Marton Géza elképzelésével kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy 1945-46 telén elkészítette a “Tervezet egy polgári törvénykönyv kártérítési fejezetéshez” című munkáját, amelyben felvázolja a kárfelelősség általa elgondolt szabályait egy majdani törvénybe. Lásd: Marton Géza: A polgári jogi felelősség, Triorg, évszám nélküli, 302. sk.

5 A kérdéssel kapcsolatban lásd: Kisfaludi András: A társasági jog helye a jogrendszerben in: Polgári jogi kodifikáció 2000/3., 3. skk. és Sárközy Tamás: Jogképesség – személyiség – jogalanyiság az embertöbbességek, csoportok, szervezetek körében in: Polgári jogi kodifikáció 2000/4., 3. skk.

6 Koncepció, c/I./1. és 5. pont.

7 A kérdéshez lásd: Boytha György: A személyiségi jogok megsértésének vagyoni szankcionálása in: Polgári jogi kodifikáció 2003/1., 3. skk.; Petrik Ferenc: A nem vagyoni kár megtérítése védelmében in: Polgári jogi kodifikáció 2003/1., 6. skk. és uő: A felelősségi eszme változásai a kártérítési jogban, Gazdaság és Jog, 2002/7-8., 3. skk.

8 Koncepció, C/I./7. pont. 9Grosschmid Béni megjelölése.

10 1978. március 1-jétől 1992. június 1-jéig a törvény szövege a következőképpen szólt: “A károkozó köteles megtéríteni a károsult nem vagyoni kárát, ha a károkozás a károsultnak a társadalmi életben való részvételét vagy egyébként életét tartósan vagy súlyosan megnehezíti, illetőleg a jogi személynek a gazdasági forgalomban való részvételét hátrányosan befolyásolja.”

11 Kimondta, hogy a Ptk. 354. §-ának “ha a károkozás a károsultnak a társadalmi életben való részvételét vagy egyébként életét tartósan vagy súlyosan megnehezíti, illetőleg a jogi személynek a gazdasági forgalomban való részvételét hátrányosan befolyásolja” szövegrésze alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti. Az Alkotmánybíróság által megállapított szöveg 1992. június 1-jétől 1993. október 31-ig volt hatályban.

12 A nem vagyoni kárt pedig a Ptk. 355. § (1) bekezdésében és a (4) bekezdésében foglalt felsorolásban helyezték el.

13 A kérdéshez lásd: Vékás Lajos: Érvénytelen szerződés és jogalap nélküli gazdagodás in: Magyar Jog 2003/7. 385-400. o.

14 Koncepció, C/IV./7. pont.