A cikk letölthető PDF formátumban is.

Válasz Lohn Balázs: Az absztrakció jogintézménye, különös tekintettel a zálogjogra c. cikkére

Problémafelvetés

2006. május 26-án az Igazságügyi Minisztérium közzétette az új Polgári Törvénykönyv Javaslata Dologi Jogi Könyvének indokolt normaszöveg-tervezetét (a továbbiakban: Javaslat).1 A tervezet zálogjogi részével kapcsolatos első hozzászólás a Polgári Jogi Kodifikáció 2006. évi 3. számában, Lohn Balázs tollából jelent meg.2 Lohn Balázs a tervezetnek a zálogjog alapítására vonatkozó szabályait vette vizsgálat alá, ezekkel kapcsolatban fogalmazta meg észrevételeit, kritikáját. Lohn helyteleníti a tervezet azon javaslatát, amely szerint a zálogjog alapítását absztrakt, azaz jogcímtől függetlenített dologi jogi rendelkező ügyletként célszerű szabályozni.

A cikk főbb állításai a következők: 1. A dologi biztosítékok alapítása, a “dologi biztosítékadás” ügyleti struktúrája szükségszerűen három elemből áll, három lépcsőt foglal magában: alapügylet (például kölcsönszerződés), kötelező ügylet (a biztosítéki jog alapítására történő kötelezettségvállalás, biztosítéki szerződés), rendelkező ügylet (a biztosítéki jogot megalapító ügylet). 2. Az alapügylet és a rendelkező ügylet közötti viszony elvileg lehet járulékos vagy nem járulékos, a kötelező ügylet és a rendelkező ügylet közötti viszony elvileg lehet jogcímes (kauzális) vagy jogcímtől függetlenített (absztrakt). 3. A kötelező ügyletek jogcíme három típus valamelyikébe tartozhat: causa acquirendi (egy juttatás megszerzése), causasolvendi (egy vállalt kötelezettség teljesítése) vagy causa donandi (ingyenes juttatás), e háromféle causa numerus clausust alkot; a rendelkező ügylet causája ettől eltérően csak causa solvendi lehet, a rendelkező ügylet fogalmilag csak egy korábban vállalt kötelezettség teljesítése céljából jöhet létre. 4. A hatályos Ptk. zálogjogi szabályaiban egyértelműen, világosan elkülönül az absztrakt kötelező ügylet – ti. a zálogjog alapítására irányuló, jogcímtől függetlenített kötelezettségvállalás: a zálogszerződés – és a jogcímes rendelkező ügylet, ahol ez utóbbi ügylet jogcíme a zálogszerződés teljesítése (causa solven-di). 5. Az absztrakt rendelkező ügylet idegen a magyar jogrendszertől, szokatlan lenne kizárólag a zálogjog esetében eltekinteni a jogcímesség követelményétől, a zálogjog alapításának absztrakt dologi ügyletként való kialakítása egyoldalúan előnyös lenne a hitelezőnek.

Mindenekelőtt meg kell jegyeznünk, hogy mind a Javaslat, mind Lohn Balázs cikke olyan fogalmi apparátussal, olyan vonatkoztatási rendszerrel dolgozik, amely a Polgári Törvénykönyv hatályba lépése előtti jogunkban jogászok körében általánosan ismert és elfogadott Gemeingutnak számított, mai jogi oktatásunkban, jogirodalmunkban és különösen a jogászi köztudatban azonban a feledés homálya borítja. A juttatás, a kötelező és a rendelkező ügylet, utóbbi kategórián belül különösen a dologi jogi rendelkező ügylet, továbbá a dologi szerződés fogalma ezért feltétlenül értelmezésre szorul. A jogcím (causa), illetve a jogcímtől való elvonatkoztatás, a jogügylet érvényességének a jogcímtől való függetlenítése (absztrakció) mai jogirodalmunkban, illetve a mai jogászi köztudatban is élő fogalmak, azonban értelmezésük, a nekik tulajdonított jelentés már korántsem tekinthető egységesnek. Lohn Balázs cikkének első része e fogalmak bemutatását, jelentésük tisztázását tűzi ki célul. Válaszunk megköveteli e fogalmi tisztázás pontosítását és ennek során a zálogjog alapításán túl az egyéb dologi jogi rendelkező ügyletekre, mindenekelőtt a tulajdonátruházásra is tekintettel kell lennünk, hiszen a zálogjog alapítására vonatkozó szabályozásnak az új polgári jogi kódexben illeszkednie kell a többi dologi joggal kapcsolatos rendelkező ügyletek rendszerébe. Ezen felül, fel szeretnénk használni ezt az alkalmat arra is, hogy – a vita szorosan vett tárgyán túl – érveljünk amellett, hogy az új kódexben a dologi jogi ügyletek hangsúlyosabban jelenjenek meg, helyük és szerepük tisztázódjék.

A rendelkező ügyletek, különös tekintettel a dologi jogi rendelkező ügyletre

A jogügyleti formában megvalósuló juttatások két típusának, a kötelező és a rendelkező ügyletnek a szembeállítása a mai magyar jogban nem tekinthető evidenciának, a rendelkező ügylet fogalma szinte kikopott a jogászi köztudatból.3 Holott valódi különbség van a kötelező és a rendelkező ügyletek között, ti. előbbiek jogi kötelezettséget létesítenek,4 utóbbiak valamely fennálló (dologi vagy kötelmi) jogot átruháznak, megterhelnek, módosítanak vagy megszüntetnek. Előbbiek kizárólag a kötelmi jog területére tartoznak, utóbbiak mind a dologi, mind a kötelmi jogban léteznek. Mai jogunkban úgy tűnik, hogy minden jogügylet a kötelmi jog körébe vonható kötelező ügylet, de legalábbis a kötelmi jog szabályai minden jogügyletre alkalmazhatóak. Tulajdonképpen bizonyos értelemben még az új Polgári Törvénykönyv javaslata is ezt a felfogást erősíti, amennyiben csak a kötelmi jogon belül állít fel általános ügyleti szabályokat.

Valamennyi jogügyletre alkalmazható általános részt vagy – a holland ptk. mintájára – vagyonjogi könyvet nem tartalmaz a Javaslat. A szerződés és az egyoldalú jognyilatkozat csak mint kötelmet, azaz szolgáltatás teljesítésére való kötelezettséget keletkeztető tény jelenik meg mind hatályos jogunkban, mind a Javaslatban. Almási Antal 1910-ben tett megállapítása ma is aktuális: “…azon képzet, hogy a kötelmi ügyletek alapigazságok, hogy a többi ügyletekre ezek legfeljebb egyes, kisebb változtatásokkal alkalmazandók, manapság oly erős, hogy a német polgári törvénykönyv ellenkező eljárásával szemben is magánjogi Tervezetünk az ügyleti intézkedéseket a kötelmi jog élére teszi”.5

A rendelkező ügyletek nem kötelmet szülnek, nem szolgáltatás teljesítésére való kötelezettséget keletkeztetnek. Az engedményezés mint kötelmi jogi rendelkező ügylet nem kötelezettséget keletkeztet a követelés jövőbeni átruházására, hanem közvetlenül átszállítja a követelést: az engedményezéssel az engedményes az engedményező helyébe lép. A zálogjog alapítása mint dologi jogi rendelkező ügylet nem kötelezettséget keletkeztet zálogjog jövőbeni alapítására, hanem közvetlenül a zálogjog megalapítását eredményezi. Mindez természetesen nem zárja ki azt, hogy valaki követelés átruházására vagy zálogjog alapítására kötelezettséget vállaljon (pactum de cedendo, pactum de obpignorando), azonban az ilyen kötelezettségvállalás – kötelező ügylet – még nem elegendő (és nem is feltétlenül szükséges) a követelés átruházásához, a zálogjog megalapításához.

A dologi jogi rendelkező ügyletek jellemzője, hogy – a kötelmi jogi rendelkező és kötelező ügyletekkel ellentétben – önmagában az (egyoldalú vagy kétoldalú) akaratnyilatkozat még nem vált ki joghatást. Ahogy Almási fogalmaz: “a kötelmi ügylet consensuális jogátmenetével szemben a dologié reális”.6 A dologi jogi rendelkező ügyletek esetében a dologi jogváltozásra irányuló szándéknak (megegyezésnek) testet kell öltenie egy olyan jogcselekményben, amely harmadik személyek számára is felismerhetővé teszi a dologi jogváltozást. E “reális” mozzanat szükségessége logikusan következik abból, hogy a dologi jogok mindenkivel szemben hatályosak, ezért harmadik személyek számára is nyilvánossá kell tenni a dologi jogváltozást. E “reális” mozzanat alapvetően a birtokátruházás (tradíció) vagy a megfelelő nyilvántartásba való bejegyzéshez szükséges lépések megtétele, például a bejegyzési engedély kiadása a jogszerző fél részére (tabuláris tradíció).

A dologi jogi ügylet, a dologi szerződés fogalmát a történeti jogi iskola képviselői (a pandektisták) alakították ki és elsőként a német ptk.-ban (BGB) kodifikálták. Korábban, a természetjogi felfogás a tulajdonátruházást a titulus és modus tana alapján értelmezte, ahol a titulus a tulajdonátruházási kötelezettséget megalapozó jogcímet, a modus pedig annak reálcselekmény útján való teljesítését, a szerzésmódot jelentette. (Az első természetjogi kódex, a Code civil el is tekintett az átadás követelményétől a tulajdon felek közötti, inter partes átszállásához, így a francia jogban az átadás, illetve a bejegyzés csak a tulajdonátruházás harmadik személyekkel szembeni hatályosulásának feltétele.) A Magyarországon 1853-ban hatályba léptetett, szintén természetjogi hatás alatt született osztrák ptk. (ABGB) is pusztán teljesítési reálcselekménynek tekintette az átadást, annak jogügyleti (át)értelmezése csak a pandektisztika hatására alakult ki.7

A legismertebb pandektista, F. C. von Savigny hívta fel a figyelmet arra,8 hogy a magánjogi szerződések nem pusztán a kötelmi jog területére tartoznak, nem csak kötelmi jogi szerződések (obligatorische Verträge) léteznek, hanem éppúgy találunk szerződéseket a dologi jog vagy a családjog területén.9 A dologi szerződések (dingliche Verträge) példájaként említette az tradíciót (traditio), amely “valódi szerződés” (ein wahrer Vertrag), mert tartalmazza a felek egybehangzó akaratnyilatkozatát a birtok és a tulajdon átruházása iránt, és az, hogy a tradíciót egy külső tény, ti. a tényleges birtokátruházás, teszi teljessé, nem változtatja meg a tradíció szerződéses jellegét. Nemcsak a tulajdonátruházó traditio, de a szolgalom, az örökhaszonbérlet (emphyteusis), a felülépítményi jog (superficies) vagy a zálogjog alapítása is történhet szerződéssel. Savigny megjegyzi, hogy ezekben az esetekben az ügylet szerződéses jellege általában elkerüli a figyel-met,10 mert a dologi szerződést összemossák az azt előkészítő és kísérő kötelmi szerződéssel. Éppen a zálogjog kapcsán kiemeli, hogy a jelzálogszerződés alapján nem keletkezik semmilyen kötelem, hanem létrejön a dologi zálogjog.11 Savigny tehát azt hangsúlyozza, hogy a szerződés alapján nem csak kötelem, azaz kötelmi jogosultság és kötelezettség keletkezhet, a szerződés nemcsak mint kötelemfakasztó tényállás van jelen a magánjogban, hanem szerződés alapján dologi jogi (vagy éppen családjogi) változás is bekövetkezhet.

A német polgári jog kodifikációjára meghatározó befolyást gyakorló Bernhard Windscheid12 is elfogadta a szerződés kötelmi jogon túlmutató jelentőségét.13 Pandekta-tankönyvében a tulajdonátruházásnak két elemét különbözteti meg: a tulajdonátruházási szerződést (Eigentumsübertragungsvertrag) és annak külső formáját, a dolog átadását (Übergabe, Tradition).

Savignynézete Ausztriában és Magyarországon is elfogadásra talált. Az osztrák pandektisták két legjelentősebbike, Joseph Unger és Adolf Exner egyaránt elfogadták a szerződés jogintézményének kötelmi jogon túlmutató jelentőségét, különös tekintettel a dologi szerződésekre. Unger kiemeli a traditio ügyleti, szerződéses jellegét, utal arra, hogy a jogügyletekre vonatkozó szabályok, például a tévedés, kényszer és megtévesztés szabályai a traditio esetében is alkalmazandóak,14 és támadja azokat a kommentátorokat (például Zeillert), akik szerint a szerződés kizárólag kötelmi jogi jogintézmény lenne és azt állítja, hogy az ABGB szabályozásából ez nem következik. Exner is kiemeli, hogy a természetjogi tanítás és a természetjogi alapon fogant kodifikációk, így a porosz Landrecht (ALR), a francia Code civil és az osztrák ABGB a szerződést – tévesen – kizárólag teljesítési kötelezettséget megalapozó, elfogadott ígéretként, vagyis kötelmi jogi kategóriaként értelmezték. Exner elemzi a kötelmi jogi és a dologi jogi szerződések egymáshoz való viszonyát és kiemeli: lehetséges, hogy egy dologi jogi szerződés egy kötelmi jogi szerződés teljesítése, de magukat a dologi jogi szerződéseket nem lehet teljesíteni, azokból nem származik követelés, illetve kötelezettség. Míg egy kötelmi jogi szerződés (obligatorischer Vertrag) tartalmát tekintve nem más, mint egy ígéret (Versprechen), addig a dologi jogi szerződés (dinglicher Vertrag) tartalmilag maga az adás (Geben). 15 Exner kiemeli továbbá a dologi szerződés egyoldalú jellegét (Einseitigkeit), ti. az egyik szerződő fél részben vagy egészben feladja a dolog feletti uralmát, a másik pedig megszerzi azt. Az esetleges dologi ellenszolgáltatás (például cserénél egy másik dolog tulajdonának átruházása vagy adásvétel teljesítése esetén a pénz átadása) már egy másik dologi szerződés tartalmát képezi, s a két dologi szerződés között a kapcsot egy kötelmi szerződés teremti meg. Exner a traditióval történő jogszerzést, vagyis a traditiót mint dologi szerződést elemző munkájában arra is rámutat, hogy az ügyletként felfogott traditio két elemből áll: a felek dologi jogváltozásra irányuló megegyezéséből és a dolog tényleges átadásából. E két elem úgy viszonyul egymáshoz mint tartalom és forma, összekapcsolódásuk eredményezi a traditiót mint ügyletet. A “tartalomnak” és a “formának” egyidejűleg kell fennforognia: a dologi jogváltozásra irányuló, a tényleges átadás időpontjában meglévő konszenzus szükséges a dologi jog átruházásához, megszerzéséhez.16

A magyar szerzők közül Lányi Bertalan Savigny-val egyezően állapítja meg a századfordulón megjelent, Fodor Ármin szerkesztette Magyar magánjogdologjogi kötetében: “A szerződés egyetemes jellegű jogügylet, mely jogrendező hatását a magánjog egész területén érvényesíti, azonban tartalmának határai különbözően vannak megállapítva ahhoz képest, amint a jogviszony, melyet in concreto befolyása alá von, a családi, öröklési, kötelmi vagy a dologi jog körébe tartozik.”17 Hasonlóan ír Szladits Károly 1933-ban: “Szerződéssel a magánjog minden részében találkozunk. Így dologjogi szerződés a tulajdonátruházás vagy az idegen dologbeli jog alapítása vagy átruházása; családjogi szerződés a házasságkötés, az örökbefogadás; öröklési jogi szerződés az örökségről lemondás, az örökösödési szerződés. Legnagyobb szerepe a szerződésnek a kötelmi jogban van, mint a kötelmi viszonyok legfőbb forrásának. [.] Rendelkezésnek nevezzük az olyan jogügyletet, amelynek közvetlen hatása valamely már meglévő jogban beálló változás; tehát: a jog átruházása, megterhelése, másnemű tartalmi módosítása vagy megszüntetése. Ezzel szemben állanak azok a jogügyletek, amelyekkel valaki ilyen rendelkezés megtételére még csak kötelezettséget vállal, míg maga a jogban való változás csak akkor áll be, ha a kötelezett a rendelkező ügyletet is végrehajtja.”18 Kolosváry Bálint 1938-ban megjelent magánjoga a jogügyletek fajainak bemutatásánál szintén megemlíti, hogy az ügyletek elkülöníthetők dologi, kötelmi, családjogi és örökösödési ügyletekre “az ügyletek által érintett magánjogi viszonyok különbözősége szerint”19. Villányi-Fürst László A magyar magánjog rövid tankönyve c. munkájában hasonlóan szembeállítja a rendelkező és a kötelező ügyleteket: “A jogügyletek tartalma a jogi helyzetben előidézett változásokat tekintve alapjában véve kétféle lehet: a) vagy közvetlenül érint a jogügylet valamely jogot, akként, hogy azt megszünteti, átruházza, terheli vagy módosítja; ebben az esetben rendelkezésről beszélünk; – vagy pedig b) a jogügylet a jogváltozást csak előkészíti, azáltal, hogy az ügyletkötő fél a jogváltozás létesítésére kötelezettséget vállal: ez a kötelezés. A kötelezés tartalma ezenkívül nemcsak rendelkezésre való kötelezettségvállalás lehet, hanem irányulhat egyéb szolgáltatásra is, pl. munka teljesítésére; vagy állhat új, addig nem létezett jog létesítésében stb.”20

A rendelkező és a kötelező ügyletek szembeállítása tehát általánosan elfogadottá vált régi magánjogunkban. Másként: communis opinio volt, hogy a dologi jogváltozásokat nem kizárólag, de jelentős részben jogügyletek közvetítik és e jogügyletek természete különbözik a kötelmi jogban túlnyomó jelentőségű kötelező ügyletekétől. A dologi jogi jogügyletek tartalma rendelkezés, bár rendelkezni nem kizárólag dologi jogokról lehet, tehát a rendelkező ügyletek jelentősége túlmutat a dologi jogon, átnyúlik a kötelmi jogba.

Dologi jogi rendelkező ügyletnek tekintette régi magánjogunk például a tulajdonátruházást vagy a zálogjog alapítását (mint egy már fennálló jog, a tulajdonjog megterhelését), de az egyéb korlátolt dologi jogok alapítását is. Már Grosschmid jogügyletként írta le mind az ingók, mind az ingatlanok tulajdonának átruházását: “Tulajdonjogomat átruházom (animus) és dolgomat birtokba adom (corpus). [...] A telekkönyvi átruházásnál is e kétféle alkatelemnek különváltsága szembeszökő. A bekebelezési engedély a spirituale; a nyilvánkönyvi előzőség a corporale. A ki e kettőt szolgáltatja, az mindent elvégzett, a mi az ő részéről az átruházáshoz szükséges.”21 A “nyilvánkönyvi előzőség” fogalmát a Glossza egyik szerzője, Blau György így világítja meg: “Aki tehát ingatlan tulajdonát átruházni köteles: nemcsak bekebelezési engedélyt tartozik adni, hanem neki a tulajdonosi minőségben telekkönyvi előzőnek is kell lennie: az ingatlannak az ő nevén kell állnia, s azt neki nevén is kell tartania, míg az átírás be nem következik.”22 Grosschmid tehát az ingók fizikai birtokával az ingatlanok “jelbirtokát” (telekkönyvi birtokát) állítja párhuzamba, ez nem más mint a telekkönyvi bejegyzettség.23 Az átruházó az ingatlan telekkönyvi birtokát ruházza át, a telekkönyvi birtokátruházás (tabuláris tradíció) párhuzamba állítható az ingók tulajdonátruházásához szükséges, szintén jogügyleti természetű tradícióval. A bejegyzési engedély kiadása és a telekkönyvi előzőség szolgáltatása azonban még csak a tulajdonátruházó ügylet egyik fele, első láncszeme: “.a tabuláris tradíció is két láncszemből áll. Egyik az előkészítő vagyis a szorosabban vett traditio. Jelesül az átnyújtás az átruházó részéről. Másik [.] az át-(és ezzel telekkönyvi birtokba)vétel a szerző részéről. E második láncszem az átírató kérvény beadása a tkvi iktatóban. Odáiglan a tradíció félben van. Perficiálódik mint dologi szerződés csakis e második láncszemmel.”24
A tulajdonátruházó ügylet tehát csak azzal zárul le, hogy a tulajdonszerző beadja a bejegyzési kérvényt a telekkönyvi hatósághoz (csatolva az átruházótól kapott bejegyzési engedélyt). Fontos megjegyezni, hogy Grosschmid használta ugyan a “dologi szerződés” kifejezést a tradíció, illetve a tabuláris tradíció értelmezésére, a dologi jogi rendelkező ügyletben nem annyira szerződést, mint inkább két egyoldalú akaratnyilatkozatot látott: “Amiről ily esetekben szó van, nem a kötelezést szülő kétoldalú akarat megnyilatkozása, hanem a kötelmi viszony teljesítése. E teljesítés pedig az eladó részéről azon saját (egyoldalú) magatartás, amellyel ő az ingatlant telek-könyvileg átnyújtja, a végből, hogy ezt a vevő saját cselekményével perfectióra emelje. Ez utóbbi cselekmény azonban nem az “elfogadás”, vagy az átvétele a nyilatkozatnak, hanem a telekkönyvi kérvény beadása. Ezt tudva nincs ok: kétoldalúság látszatát kívánni attól, ami lényében csak egyoldalú.”25 Később így folytatja: “A bekebelezési engedély [...] akkor is csak egyoldalú (elfogadatlan) cselekménye az eladónak, ha magába az adásvevési szerződésbe van foglalva, mint záradék (clausula intabulandi). [...] Következésképpen a (kicserélt szerződésbe foglaltan vagy önállóan) kézhez adása az engedélynek, nem a dologi szerződésnek, hanem a beleegyezésnek mint egyoldalú ügyletnek a perfectiójához tartozó. [.] Az “elfogadás” nem emeli azt szerződéssé, aminek célzott hatálya az elfogadástól független.” Grosschmid tehát a dologi jogi rendelkező ügyletben nem a kötelmi jogi szerződés analógiájára értelmezhető szerződést, vagyis két fél egybehangzó akaratnyilvánítását látja, amely ajánlatra és elfogadásra bontható, hanem két egyoldalú akaratnyilatkozatot, amelyeknek hatálya független a másik fél elfogadásától. Az átruházó fél egyoldalúan rendelkezik a saját dologi jogi helyzetével: a bejegyzési engedély kiadásával és a nyilvánkönyvi előzőség biztosításával lehetővé teszi, hogy a szerző fél saját egyoldalú akaratnyilvánításával elfoglalja az ingatlan telekkönyvi birtokát. Ezt a fonalat a későbbi szerzők közül Almási Antal vette fel nagyon határozottan A dologi forgalom című, 1910-ben megjelent művében: “A dologi szerződés két egyoldalú nyilatkozat mesterséges foglalatja, melynél csupán az első: az elidegenítés van arra szánva, hogy az az ügyleti ellenfél tudomására jusson. Mihelyt ez megtörtént, a nyilatkozó bátran mehet a maga útján, a megszerzőn áll, hogy a maga dologhatalmi uralmát létesítse.”26 Máshol: “.a dologi ügylet merőben egyoldalú, a dologi szerződés nem ajánlat és elfogadás találkozásából, hanem dologjoggal való felhagyást és dologjog szerzését tárgyazó két egyoldalú, reális akaratnyilvánítás egymásutániságából áll.”27 Az ingatlanok tulajdonának átruházását így elemzi: “.a telekkönyvezett ingatlant tárgyazó, dologi szerződés első fele nem ajánlat, hanem a telekkönyvi állapot átengedését célozó, egyoldalú, reális, mert a telekkönyvi okirat rendelkezésre bocsátásától fogalmilag el nem választható, végleges hatályú, telekkönyvi joglemondást eredményező jogügylet”, “a megszerző ismét a telekkönyvi hatósághoz beadott kérvénynek és a rendelkezésre bocsátott bekebelezési engedélynek csatolásával ugyancsak egyoldalú, realizált, dologi hatályú, akaratkijelentést tesz arra, hogy az elidegenítőnek a joglemondó cselekményével a részére megürült dologhatalmi pozíciót elfoglalja”, “az ingatlan dologi szerződés sem fogalmi, hanem célszerűségi egység, [.] ezért mindazon sajátosságok, a kötelmi szerződés és a dologi ügylet közötti azon különbségek, melyeket az ingók átadásának során már érintettünk, állani fognak az ingatlan-szerződésre is.”28 Almási mindezzel azt kívánja hangsúlyozni, hogy a kötelmi jogi szerződések ajánlatra és elfogadásra bontott, kétoldalú egybehangzó akaratnyilvánítást tartalmazó szerkezete nem alkalmazható a dologi jogi ügyletekre.

A később uralkodóvá vált felfogás (Dévai Ignácz, Kolosváry Bálint, Szladits Károly, Villányi László) – anélkül, hogy cáfolta volna Grosschmid és Almási megfigyeléseit a dologi és a kötelmi ügyletek közti különbségekről – a dologi jogi rendelkező ügyletben nem két egyoldalú jognyilatkozatot látott, amelyek mindegyike spirituális és korporális elemre bontható, hanem szerződésként értelmezte, ajánlatra és elfogadásra bontotta a dologi jogi rendelkező ügyletet és a jogügylet “korporális” elemét egyre inkább mint a szerződés formáját, a szerződéssel szemben támasztott alakszerűségi követelményt fogta fel. Dévai Ignácz fogalmazta meg a legplasztikusabban a dologi rendelkező ügylet kötelmi szerződés analógiájára történő felfogását: “Az ingóknál [...] a tulajdonátruházáshoz megkívánt traditio nem más, mint a dolog birtokának átengedése és átvétele tulajdonátruházási szándékkal. Ha a dolog nem ily szándékkal engedtetik át másnak tényleges hatalmába, akkor nem forog fenn technicai értelemben vett, a tulajdont átszállító traditio. De a telekkönyvezett telkek tulajdonának jogügyleti átruházása is függ a dologi szerződéstől. A mai jog szerint szükséges és a T[ervezet] által is előírt bekebelezési engedély nem egyéb, mint a dologi szerződésnek úgyszólván világosan kifejezett egyik alkotóeleme, t.i. az átruházási ajánlat, a melynek megfelelő elfogadási nyilatkozat hallgatóan történik a szerző részéről, midőn ez az írásbeli bekeblezési engedélyt átveszi vagy a bekeblezési kérvényt a telekkönyvi bírósághoz beadja”.29 Dévai hozzáteszi, hogy – a dologi jogok abszolút hatályára tekintettel – a dologi szerződésen felül a telekkönyvi bevezetést (bejegyzést) is meg kell kívánni a tulajdonátruházáshoz: “Ezt a felismerhetőséget pedig leginkább érjük el, ha ingóknál a traditióhoz, a birtokváltozáshoz, telkeknél a telekkönyvi bevezetéshez fűzzük a tulajdonátruházást. [.] a traditiót illetőleg a telekkönyvi bevezetést is a tulajdonátruházás kellékévé, előfeltételévé kell tennünk vagyis fel kell vennünk abba a tényállásba, melyhez a jogrend a tulajdonátruházást fűzi”.30 Dévai tehát egyértelművé teszi, hogy ingatlanok esetében a bejegyzés (“bevezetés”) már nem a dologi szerződés, a dologi ügylet része, hanem azon túl megkívánt követelmény a tulajdonátruházáshoz. Szladits Károly szerint az ingatlan tulajdonának megszerzéséhez szükséges, hogy ” . a jogot engedő és a jogot szerző fél a dologi jogváltozásban megegyezzenek. Ez a megegyezés valójában abban áll, hogy a jogot engedő fél a jogszerző részére a bekebelezési engedélyt kiadja, ez utóbbi pedig azt a telekkönyvi hatósághoz benyújtja. Ez a jogváltozás alapjául szolgáló dologi szerződés. Ha ez a megegyezés nincsen meg, úgy a bejegyzés nem hatályos, vagyis magánjogilag nem idézi elő a jogszerzést.”31 Villányi így fogalmaz: “A tulajdonjog átruházásához szükséges dologi szerződésnek ingóknál két eleme van: a) a dologi megegyezés, vagyis a felek egyező akaratnyilvánítása a tulajdonjog átruházására nézve; ez a dologi szerződés spirituális eleme, b) a dolog tényleges átadása (traditio, a jogváltozás korporális eleme). Az átruházási és átvételi akaratnak az átadáskor kell meglennie; a dologi megegyezés és az átadási cselekmény az egységes dologi szerződésnek összefüggő részei. A kettőt együtt tágabb értelemben szintén átadásnak szokták nevezni.”32 Ingatlan tulajdonjogának megszerzéséhez pedig az szükséges, hogy “a felek a tulajdonjog átruházásában érvényes jogcímen megegyezzenek és a tulajdonjogot a telekkönyvbe bejegyezzék. [...] A jogváltozás korporális elemének itt a telekkönyvi bejegyzés felel meg. E két elem kapcsolata ingatlanoknál nem jelent időbeli egybeesést: az egyszer létrejött dologi megegyezés a feleket akkor is köti, ha a bejegyzési kérvény beadásakor, vagy a bejegyzés megtörténte idején akaratmegegyezés már nem is áll fenn, mert a jogváltozáshoz szükséges reális cselekményt itt nem a felek végzik, hanem a telekkönyvi hatóság.”33 A jogváltozás “spirituális” elemével kapcsolatban Villányi hangsúlyozza, hogy “a bejegyzési engedély többnyire annak a jele, hogy a felek között a dologi megegyezés létrejött, de ez nincs szükségképen így; lehetséges pl. hogy a dologi szerződésnek a jogszerző fél oldalán valamilyen hiánya van; pl. nincsen meg a kiskorú jogszerző törvényes képviselőjének a beleegyezése”. A telekkönyvi hatóság ugyan nem vizsgálja, hogy a bejegyzési engedély (mint formális consensus) mögött valóban érvényes és hatályos dologi megegyezés (materiális consensus) van-e, de a telekkönyvi jogot alapító dologi ügylet érvénytelen lehet és a bejegyzés törlésére kerülhet sor, ha a peres bíróság megállapítja a dologi megegyezés hiányát.

Szembeötlő, hogy Villányi már nem a “telekkönyvi előzőség” szolgáltatásában, hanem a telekkönyvi bejegyzésben határozza meg a dologi szerződés “korporális elemét”. Hasonlóan ír Kolosváry: “A dologi jogot szülő dologi szerződés, t.i. a bekebelezési engedély kiadása – elfogadása és telekkönyvi keresztülvitelének mozzanataiban valósul meg.”34 A “telekkönyvi keresztülvitel mozzanatai” közé Kolosváry besorolja a telekkönyvi kérvény benyújtásán túl a hatóság által eszközölt bejegyzést és a bejegyzés jogerőre emelkedését is.35 Már a századfordulón hasonlóan elemezte az ingatlan tulajdonát átruházó dologi szerződést Lányi Bertalan, amennyiben a dologi szerződés elemének tekintette “a megegyezésnek a telekkönyvi bejegyzés alakszerűségével való consummálását”,36 tehát azon az állásponton volt, hogy “a tulajdonátruházó (dologi) szerződést csak a telekkönyvi bejegyzés fejezi be”.37 E szerzők tehát a dologi szerződésbe egy olyan elemet is bevisznek, amit nem a felek, hanem egy hatóság valósít meg. Azon túl, hogy problematikus egy jogügylet részének tekinteni egy olyan cselekményt, amit nem az ügyletkötő felek valósítanak meg, ennek a felfogásnak a további következménye, hogy időben elszakítja egymástól a dologi ügylet “spirituális” és “korporális” elemét, holott az előbbinek éppen az utóbbit kellene minősítenie. Ehhez képest Grosschmid perfektnek tekintette a dologi ügyletet a telekkönyvi kérvény jogszerző fél általi beadásával, bár a bejegyzés konstitutív – transzlatív, tulajdonátszállító hatású – jellegét (az élők közötti jogügyleti tulajdonszerzés esetén) nem vitatta. Grosschmid nézetét követve álláspontunk szerint a dologi ügylet befejeződik a bejegyzési kérvény jogszerző fél által a telekkönyvi hatósághoz való benyújtásával. Ez nem akadálya annak, hogy a tulajdonszerzést a tényleges bejegyzéshez, a tulajdonjog átírásához kössük. A bejegyzést azonban nem a dologi ügylet, hanem csak a tulajdonátszállás elemévé, feltételévé kell tennünk. E felfogásból következik az is, amit az 1855. évi telekkönyvi rendelet 61. § -a – helyesen – kimondott: “A telekkönyvi bejegyezvények hatályossága azon időponttól kezdődik, melyben az azok teljesítéseérti szabályszerűleg fölkészített kérvény a telekkönyvi hatóság iktatóhivatalába beérkezett.” Megismételte ezt a tételt az Mtj. 922. §-a is: “A telekkönyvi bejegyzés hatályossága, amennyiben a törvény mást nem rendel, azzal az időponttal kezdődik, amikor az elrendelésének alapjául szolgáló beadvány a telekkönyvi hatósághoz beérkezett.” Mindez nem áll ellentétben a bejegyzési elvvel, ti. hogy a jogváltozás (tulajdonjog megszerzése, a tulajdonátszállás) csak a telekkönyvi bejegyzéssel történik meg. E bejegyzésnek tehát ex tunc hatálya van: a jogváltozás csak a bejegyzéssel következik be, azonban a bejegyzés megtörténte esetén annak hatálya a dologi ügylet lezárultának időpontjához, vagyis a bejegyzési kérvény beadásához igazodik. Hatályos ingatlan-nyilvántartási jogunk nem tartalmaz a fent idézett jogszabályhelyeknek megfelelő rendelkezést, így csak közvetetten, az ingatlan-nyilvántartási törvény végrehajtási rendeletének eljárási jellegű szabályából [Inytv. Vhr. 5. § (2) bekezdés] lehet arra következtetni, hogy az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogok ma is a bejegyzési kérvény beadására visszamenő hatállyal keletkeznek. Bár a jogirodalomban újabban többen (Kurucz Mihály, Anka Tibor) helyesen rámutattak a bejegyzés ex tunc hatályának jelentőségére,38 a szabály anyagi jogi jelentősége és a bírói gyakorlat részére való útmutatás megkövetelné annak kifejezett, törvényi szintű kimondását. A Javaslat 4:163. §-ának (3) bekezdése – helyesen – újra kimondja ezt a szabályt, amely tehát nem ellentétes a Javaslatban szintén kimondott bejegyzési elvvel [4:154. § (2) bekezdés], hanem kiegészíti azt, felismerve, hogy a hatóság által foganatosított cselekmény ugyan feltétele a tulajdonjog átszállásának és más dologi jogok szerzésének, azonban nem része a dologi jogi rendelkező ügyletnek. Összhangban volt e szabállyal régi csődjogunk is, az 1881. évi XVII. tc. 13. §-a kimondta: “A csődnyitás után elrendelt te-lekkönyi bejegyzés érvényes, ha az e végre szolgáló kérvény vagy megkeresés a csődnyitás hatályának kezdete előtt érkezett a telekkönyvi hatósághoz.” Hatályos csődtörvényünk sem tartalmaz megfelelő rendelkezést, e szabály hiánya a bírói gyakorlatban problémát okoz annak eldöntésekor, hogy egy adott vagyontárgy a felszámolási vagyonba tartozik-e vagy sem.39

Látható, hogy – akár egyoldalú, akár kétoldalú jogügyletként fogjuk fel a dologi ügyletet – ingatlanok esetében a dologi ügylet szerkezete nehezebben tárható fel, de legalábbis eltérő értelmezések ismertek. Ennek alapvető oka az, hogy míg ingók esetében a jogügylet spirituális és korporális elemének egyidejű, egységes megvalósítása nem okoz problémát (ti. hogy a tényleges átadáskor kell fennforognia a tulajdonátruházásra/tulajdonszerzésre irányuló szándéknak, illetve a tulajdonátruházásban való megegyezésnek), addig ingatlanok esetében már eleve problematikus annak kimutatása, hogy a felek által végrehajtható ügyleti cselekmények közül egyáltalán mi tekinthető – a felek akaratnyilatkozatain, vagyis a bejegyzési engedélyen és a bejegyzési kérelmen túlmutató – korporális elemnek. A telekkönyvi (jel)birtok átruházása tulajdonképpen nem valósítható meg pusztán a felek jogcselekményei által, a hatósági közreműködés nélkülözhetetlen. A korporális elem Grosschmid általi meghatározása (a nyilvánkönyvi előzőség szolgáltatása) sem teljesen kielégítő, mivel az egyfelől átfedésben van a rendelkező ügyletekhez a rendelkező részéről megkívánt rendelkezési joggal, másfelől Grosschmid a Fejezetekben alapvetően kötelmi jogi kérdésekre keresi a választ, így esetünkben arra, hogy az ingatlan tulajdonjogának átruházására kötelezett szolgáltatása (az ún. telekkönyvi szolgáltatás) miben áll, és nem annyira dologi jogi szempontból teszi fel a kérdést. Az egyik megoldás a bejegyzés elemének a dologi ügyletbe való felvétele lehetne, ez azonban – mint arra már utaltunk – azért problematikus, mert egy olyan cselekményt tenne a dologi ügylet részévé, amit nem az ügyletkötő felek valósítanak meg. A másik megoldás az lehet, amit a dologi ügylet tanát egyaránt elfogadó német és a holland jog követ, eszerint a bejegyzés a dologi ügyleten kívül van, a dologi szerződés (dinglicher Vertrag/Einigung, goederenrechtelijke overeenkomst) csak a felek tulajdonátruházásban való megegyezéséből áll, a bejegyzés tehát nem a dologi szerződés eleme, hanem a tulajdonszerzés további feltétele.40 Ezzel a megoldással szemben az a kifogás vethető fel, hogy a dologi ügyletek definíció szerint fennálló dologi jogot átruháznak, megterhelnek, módosítanak vagy megszüntetnek, vagyis megkötésükkel egyben teljesedésbe is mennek, a dologi jogváltozást közvetlenül – további cselekmény nélkül – létrehozzák. Praktikus szempontból mégis ez az utóbbi megoldás tűnik követendőnek, hiszen a jogügyleti minőségből fakadó követelmények a felek jogváltozásban való megegyezésével és nem a hatóság által eszközölt bejegyzéssel kapcsolatban jelentkeznek. Egy példával megvilágítva: nem a bejegyzéssel kapcsolatban vethető fel a kérdés, hogy a hatóság azt akarathibáktól mentesen vagy esetleg tévedés, kényszer, fenyegetés vagy megtévesztés hatása alatt foganatosította-e, hanem a bejegyzési engedély kiadásával kapcsolatban vizsgálandóak ezek a kérdések. Hasonlóan, nem a bejegyzést foganatosító hatóság, hanem az ügyletkötő felek cselekvőképessége releváns az ügylet érvényessége szempontjából. (Mindezt úgy is megfogalmazhatjuk: az ingatlan dologi ügylet érvényessége azon az alapon dönthető meg, ha bizonyítást nyer, hogy a telekkönyvi eljárás szempontjából elégséges bejegyzési engedély – formális konszenzus – mögött nem állt fenn a felek tényleges megegyezése – materiális konszenzus.)

Végül hangsúlyoznunk kell, hogy bár Savigny a dologi szerződést a kötelezettségvállalástól vagy egyéb jogcímtől függetlenítette, azaz a dologi jog szerzésének érvényességét nem kötötte az érvényes jogcím fennálltának feltételéhez (ún. absztrakt dologi szerződés),41 a dologi szerződés nem fogalmilag absztrakt. Így a dologi szerződés tanát nemcsak a német joghoz hasonlóan absztrakt tulajdonátruházási rendszert követő dél-afrikai jog42 fogadta el, hanem a jogcímes tulajdonátruházási rendszert követő osztrák43 vagy holland jog44 is.

Az átruházással való tulajdonszerzéshez tehát a következő feltételeket kell megkívánni: Ingók esetében (1) érvényes jogcím alapján (2) tulajdonátruházásban való megegyezés alapján történő birtokátruházás. Ingatlanok esetében (1) érvényes jogcím alapján (2) a tulajdonátruházásban való megegyezés alapján (3) a telekkönyvi bejegyzés. A dologi ügylet, a tulajdonátruházás csak a tulajdonszerzési tényállás (2) eleme. A jogrend ezen felül megkövetelheti a tulajdonszerzéshez az érvényes jogcímet és az ingatlanok – illetve más lajstromozott vagyontárgyak – esetében a tényleges bejegyzést, ezek azonban a dologi ügyleten kívül esnek. A (2) elem ingatlanok esetében a bejegyzési engedélynek a jogátruházó fél által a jogszerző fél részére való kiadásában és a bejegyzési kérvénynek a jogszerző fél által a telekkönyvi hatósághoz való beadásában nyilvánul meg külsőleg, de ezek csak a formális konszenzust testesítik meg: ha fennállnak, az ellenkező bizonyításáig vélelmezendő a felek akaratmegegyezése (materiális konszenzus). Vagyis az engedély és a kérelem elsősorban a telekkönyvi eljárás szempontjából relevánsak, az új Ptk.-nak az ingatlan tulajdonjogának megszerzésére vonatkozó szabályában elegendő lenne – a jogcímen és a bejegyzésen felül – a tulajdonátruházásban való megegyezésre utalni.45 (Az Mtj. szabályai mintául szolgálhatnak.) A jogügyleti szabályok mind a jogcímül szolgáló kötelező ügyletre, mind a dologi ügyletre alkalmazandóak kell legyenek.46 Ilyenek mindenekelőtt a jogügyletek érvénytelenségére vonatkozó szabályok, amelyek közül elsősorban a cselekvőképtelenség vagy az akarathibák miatti érvénytelenség jöhet szóba. Vagyis érvénytelen a dologi ügylet például, ha a dolog átadására (ingatlanok esetében a bejegyzési engedély kiállítására, a jogszerző fél részére való átadására) kényszer vagy fenyegetés hatására került sor; ha az átruházó vagy a jogszerző fél cselekvőképtelen volt és a törvényes képviselő hozzájárulása hiányzik; ha az előre kiállított bejegyzési engedélyt az ügyvédi letétből ellopták és a bejegyzésre így került sor. Alkalmazandók továbbá a hatálytalanságra vonatkozó szabályok: a dologi ügyletek hatályának beállta feltételhez47 vagy időtűzéshez köthető. A feleknek a rendelkezéssel érintett vagyontárgy fölött rendelkezési joggal kell bírniuk. A dologi ügyletek esetében is lehetséges továbbá az ügyleti képviselet.

A zálogjog alapítása mint absztrakt dologi jogi rendelkező ügylet

A zálogjog alapítása mint dologi jogi rendelkező ügylet a tulajdonátruházó rendelkező ügylethez hasonlóan épül fel: kézizálogjog esetében a zálogjog alapításában való megegyezés alapján a zálogtárgy birtokának átruházása, jelzálogjog esetén a zálogjog alapításában való megegyezés (külsőleg: a bejegyzési engedély kiadása és a bejegyzési kérelem benyújtása) alkotja a dologi jogi rendelkező ügyletet, amelyre a jogügyleti szabályok alkalmazást nyernek. Jelzálogjog szerzéséhez a dologi ügyleten túl a bejegyzés is szükséges. (Mint ezt a tulajdonátruházás kapcsán már elemeztük, a bejegyzés olyan komplex folyamat, amelyet a felek ügyleti cselekményei indítanak el, de hatósági cselekmény zár le a tényleges átírással. A felek ügyleti cselekményei – a bejegyzési engedély kiadása és a bejegyzési kérelem benyújtása – alapján vélelmezhető a zálogjog alapításában való megegyezés.)

A zálogjog alapításának a hatályos Ptk. szerint két eleme van: a zálogszerződés (amelynek helyébe jogszabály, bírósági vagy hatósági határozat is léphet) és az átadás vagy a megfelelő nyilvántartásba való bejegyzés, attól függően, hogy kézi- vagy jelzálogjogról van szó.48 Ha a “zálogszerződés” a zálogjog alapításában való (dologi) megegyezésként volna értelmezhető, a hatályos szabályok lényegében megfelelően írnák le a zálogjog alapítását (pontosabban a zálogjog szerzését). Azonban a zálogszerződés fogalmát a Ptk. nem határozza meg közelebbről,49 illetve úgy tűnik, hogy a szerződés a Ptk.-ban fogalmilag nem jelenthet mást, mint kötelező ügyletet. A Ptk. 198. §-ának (1) bekezdése szerint: “A szerződésből kötelezettség keletkezik a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás követelésére.” Ha ezt a szerződésfogalmat alkalmazzuk a “zálogszerződés” értelmezésére, arra jutunk, hogy az nem más, mint zálogjog alapítására való kötelezettségvállalás. Úgy tűnik, ez Lohn Balázs álláspontja.

Lohn Balázs szerint “a Ptk. 254., 262. és 265. §§ világossá teszik az alapító aktus (rendelkezés) és a létrehozatalra irányuló szerződés, illetve egyéb eszközök (kötelezés) közötti különbséget”, ahol rendelkezés alatt az ügyleti természetű átadást,50 kötelezés alatt a “biztosítéki vagy zálogszerződést”51 kell érteni. Lohn szerint tehát a Ptk alapján egyértelmű, hogy a “zálogszerződés” kötelező ügylet, vagyis kötelezettségvállalás zálogjog alapítására; a zálogjogot alapító rendelkező ügylet (az átadás) jogcíme pedig a zálogszerződés teljesítése (causa solvendi).

Mindenekelőtt, nem egyértelmű, hogy a Ptk. az átadást jogügyletnek tekinti. Vékás Lajos mutatott rá, hogy “ma teljes bizonytalanság uralkodik az átadás jogi természete körül”.52 A hatályos Ptk.-ra köztudomásúan alapvető befolyást gyakorolt Eörsi Gyula elvetette az átadás (birtokátruházás) jogügyletként, dologi jogi rendelkező ügyletként való felfogását53 és a dologi jogi ügylet fogalma a Ptk. hatálybalépést követően a magyar jogirodalomban “teljesen feledésbe ment”.54 Uralkodóvá vált az átadás (birtokátruházás) reálaktusként való felfogása, a feledés homályába merült az átadás (birtokátruházás) másik eleme, a felek birtokátruházásban való megegyezése. A dologi jogi rendelkező ügylet, illetve az átadáshoz mint reálaktushoz kapcsolódó dologi megegyezés fogalma azonban nem csak a birtokátruházás vonatkozásában ment feledésbe a Ptk. hatályba lépést követő jogtudományunkban, hanem általában a dologi jogok átruházása, megterhelése, módosítása, megszüntetése vonatkozásában. A kézizálogjog alapításához megkövetelt dologi ügylet nem pusztán az átadást, hanem a zálogjog alapításában való megegyezés alapján történő átadást jelenti. Amennyiben a “zálogszerződés” kötelmi szerződésként, zálogjog alapítására való kötelezettségvállalásként értelmezendő (Lohn), akkor a Ptk. 265. §-ának (1) bekezdése nem tartalmazza a dologi ügylet, az átadást minősítő dologi megegyezés követelményét. A “zálogszerződés” ilyen értelmezése mellett a Ptk. 265. §-ának (1) bekezdése szerinti “átadás” reálaktusként vagy legjobb esetben ügyleti természetű birtokátruházásként érthető.

Ahogy elfogadottá vált, hogy a tulajdonátruházási kötelezettségvállalást tartalmazó kötelmi jogi, kötelező szerződésen (például adásvételi szerződésen) túl az átadás mint reálaktus elegendő a tulajdonátruházáshoz, úgy kézenfekvőnek tűnt a “zálogszerződés” kötelmi jogi, kötelező szerződésként, a zálogjog alapítására való kötelezettségvállalásként való értelmezése. A Ptk.-nak a zálogjog alapítására vonatkozó rendelkezéseiből azok felszínes olvasata alapján tehát valóban úgy tűnhet, hogy a zálogjog alapítása jogcímes ügylet és a jogcímet a zálogszerződés mint a zálogjog alapítására való kötelezettség vállalását tartalmazó kötelmi jogi szerződés (pontosabban annak teljesítése) alkotja.55 Álláspontunk szerint ez félreértés, és alapvetően abból a hiányosságból fakad, hogy a hatályos Ptk. nem ismeri a dologi szerződés fogalmát, és ezért nem tudja kifejezésre juttatni azt, hogy a zálogszerződés nem kötelmi szerződés.

Lohn a “zálogszerződés” kötelmi jogi, kötelező szerződésként való értelmezését azzal is alátámasztja, hogy “a rendelkező ügylet fogalmilag csak causa solvendi, azaz teljesítés céljából jöhet létre”.56 Ugyanakkor a létező szerződési gyakorlat alapján nem igazolható, hogy zálogjog alapítására csak és kizárólag egy korábban vállalt kötelezettség teljesítése alapján (causa solvendi) kerülhet sor. Éppen ellenkezőleg, a gyakorlatban a zálogjog tényleges megalapítását (azaz a rendelkező ügyletet) jellemzően nem előzi meg zálogjog alapítására való kötelezettségvállalás (kötelező ügylet). A zálogszerződésnek tekintett okiratok nem kötelezettségvállalást tartalmaznak, tipikus megfogalmazásuk úgy szól, hogy “a felek ezennel zálogjogot alapítanak .”.57 Lohn maga is így írja le az általa kötelező ügyletnek tekintett zálogszerződés tartalmát: “úgy tűnik, elégséges pusztán az alapításra irányuló akarategyezés”58.
Ez a valóságnak meg is felel, azonban ebből éppen az következik, hogy amikor a felek zálogszerződést (zálogjogot alapító szerződést) kötnek, ez nem kötelezettségvállalás, hanem rendelkezés. E zálogjog-alapító nyilatkozat nem tekinthető kötelmi jogi kötelezettségvállalásnak a zálogjog későbbi megalapítására, e nyilatkozat a zálogjog alapításában való megál-lapodás.59

E dologi ügyletet megelőzően ugyan sor kerülhet zálogjog alapítására való kötelezettség-vállalásra, ez azonban sem tipikusnak, sem kizárólagosnak vagy szükségszerűnek nem tekinthető. A zálogjog alapítására ugyanis nem csak causa solvendi, hanem causa acquirendi vagy donandi is sor kerülhet. Jellemzően causa acquirendi, azaz juttatás megszerzése végett történik a zálogjog alapítása: a kölcsön- vagy hitelszerződésben a kölcsön folyósításának feltételéül szabják a zálogjog alapítását, azaz a hitelező a kölcsön folyósítására feltételes kötelezettséget vállal, a feltétel a zálogjog alapítása. Úgy is mondhatnánk, hogy ilyen esetben causa implendae condicionis, feltétel teljesítése végett történik a zálogjog-alapítás, ezt azonban a causa acquirendi egy alesetének tekinthetjük. Causa donandi is történhetik a zálogjog alapítása, például ha az adóstól eltérő harmadik személy ellenszolgáltatás nélkül alapít zálogjogot valamely, saját tulajdonába tartozó vagyontárgyon az adós tartozásának biztosítására.60 A zálogjog alapításához tehát zálogjog alapítására való előzetes kötelezettségvállalást feltételül megkívánni sem nem életszerű, sem nem szükségszerű. Egy ilyen követelmény sem praktikus, sem dogmatikai érvekkel nem támasztható alá.

Abban természetesen egyetértünk Lohn Balázzsal, hogy a zálogjog alapításának – mint minden juttatásnak – mindig van jogcíme, hiszen az absztrakció csak annyit jelent, hogy az ügylet közvetlen joghatását a jogalkotó függetlenítette annak jogcímétől. Ez a jogcím azonban – a fentiek szerint – nemcsak kötelezettség teljesítése, hanem kötelezettségvállalás feltételének teljesítése (a kölcsön reálszerződésként való kialakítása mellett azt mondhatnánk: kötelezettség keletkeztetése) vagy éppen ajándék is lehet.61 Ha a zálogjog szerzésének feltételeként a dologi ügyleten felül a “zálogjog alapítására való kötelezettségvállalás vagy egyéb jogcím” fennforgását megkívánnánk, ez – a jogcím magyar jogban elfogadott objektív értelmezése mellett, ti. hogy nem elég, hogy a felek a dologi jogváltozásban való megállapodásukat valamilyen jogilag elismert jogcímre alapítsák, hanem az is kell, hogy ez a jogcím objektíve megvalósuljon, az alapügylet érvényesen fennálljon62 – azt jelentené, hogy a zálogjog érvényes megalapításához a zálogjog-alapításra való előzetes kötelezettségvállalást vagy a feltételhez kötött kölcsönszerződés érvényes fennálltát is megkívánnánk. A causa donandi történő zálogjogalapítás esetében még megmondani is nehéz, hogy miben állna az a többletkövetelmény, ami a dologi ügyleten felül a zálogjog megszerzéséhez szükséges. A dologi ügyleten túlmenően ilyen követelmény felállítására semmi szükség. Ha a felek a zálogjog alapításában való megegyezésük alapján a birtokátruházást vagy a bejegyzéshez szükséges jogcselekményeket megvalósították, teljesen fölösleges ezen túl előzetes kötelezettségvállalást kívánni, vagyis két megállapodást: egy előzeteset, amiben kötelezettségvállalás történik zálogjog alapítására és egy másodikat, amikben a felek tényleg megegyeznek a zálogjog megalapításában. Az előzetes kötelezettségvállalás a dologi ügylethez képest semmi újat nem közöl az ügylet tartalmáról, ezért azt megkövetelni teljesen fölösleges. Az sem indokolt, hogy a feltételhez kötött kölcsönszerződés érvényes fennállta a zálogjog-alapítás feltétele legyen, hiszen ezzel a biztosítékadás Lohn által vázolt struktúrájának első elemét, az alapügyletet emelnénk be a zálogjog megalapításának feltételei közé, holott causa solvendi történt zálogjog-alapításnál ettől eltekintünk. Továbbá, ahogy ezt Lohn is hangsúlyozza, a járulékos zálogjog esetében a biztosított követelés fennállta a zálogjog fennállásának feltétele, ezért végeredményben a hitelszerződés sem közölne semmi, dologi jogilag releváns újat az ügylet tartalmáról.

Régi jogunk sem követelt meg zálogjog alapítására való kötelezettségvállalást vagy más jogcímet a zálogjog alapításához, megelégedett a dologi ügylettel – annak ellenére, hogy a tulajdonszerzést a tulajdon átruházására irányuló érvényes kötelezettség vagy más jogcím fennálltához kötötte. A Magyar Általános Ptk. Első Szövege (1900) így fogalmazott: “802. § A zálogjog szerzése végbemegy, ha a tulajdonos a dolgot a hitelezőnek zálogul birtokába adja. [...] 855. § Jelzálogjog jogügylet utján való szerzéséhez szükséges, hogy a tulajdonos pénzkövetelés biztosítása végett engedje meg a jelzálogjog telekkönyvi bekebelezését.” A “zálogul birtokba adás” a zálogjog alapításának szándékával (zálogjog alapításában való megegyezés alapján) történő birtokátruházás rendkívül tömör, a dologi ügylet spirituális és korporális elemének szoros egységét jól kifejező megfogalmazása. Az is figyelemre méltó, bár az új Ptk.-ban nem feltétlenül követendő, hogy a tervezet a jelzálogjog esetében csak a bekebelezési engedély kiadását kívánja meg, azaz a hatóság által foganatosított “bekebelezés” nem a dologi ügylet részeként jelenik meg.63 Az 1927-es jelzálogjogi törvény 6. §-a szerint: “Jelzálogjog jogügyleti megalapításához szükséges, hogy a jelzálog tulajdonosa a jelzálogjog megalapításához beleegyezését adja és hogy a jelzálogjogot a hitelező javára a telekkönyvbe bejegyezzék.” Az Mtj. csak tulajdonjog és építményi jog szerzése esetén követelt meg jogcímet, zálogjog szerzéséhez nem: “844. § Zálogjog jogügyleti megalapításához szükséges, hogy a felek a zálogjog megalapításában megegyezzenek és hogy a tulajdonos a dolog birtokát a hitelezőre átruházza. [.] 733. § Jelzálogjog jogügyleti megalapításához szükséges, hogy a felek a jelzálogjog megalapításában megegyezzenek és hogy a jelzálogjogot a hitelező javára a telekkönyvbe bejegyezzék.”64 Az Mtj. a zálogjoghoz hasonlóan nem kívánt meg érvényes jogcímet a személyes szolgalmak (haszonélvezet, használat), a telki szolgalom és a telki teher alapításához sem. A miniszteri indokolás így fogalmaz: “A Mt. – jóllehet elvileg a mai joggal egyezően causalitás alapjára helyezkedik – a causalis szerződést mégsem kívánja meg minden dologi joghoz, hanem mai jogunkkal és a közfelfogással egyezően csak a tulajdon szerzéséhez és a tulajdon mintájára kiképzett építményi jog alapításához. A telki szolgalom, a haszonélvezet, a használat és a telki teher megalapítása nem forgalmi ügyletek, causájukra a gyakorlati élet ma sem fordít gondot, s azt belőlük a gyakorlatban legtöbbször alig is lehetne kielemezni.”65 Az Mtj. rendszerében tehát békésen megfértek egymás mellett a jogcímes és az absztrakt dologi rendelkező ügyletek, ez egyben válasz Lohn Balázs azon ellenvetésére, miszerint “szokatlan lenne a jogcím megjelölése [megkövetelése] a zálogjog kivételével minden egyéb ügylet esetében”.66

Álláspontunk szerint tehát a zálogjog szerzéséhez az új Ptk.-ban a következő feltételeket kell megkívánni: kézizálogjog esetében egyedül a dologi ügyletet, ami nem más, mint a felek zálogjog alapításában való (dologi) megegyezése alapján történő birtokátruházás, jelzálogjog esetében a dologi ügyleten felül a telekkönyvbe (vagy más lajstromba) való bejegyzést is. A dologi ügylet jelzálogjog esetében a bejegyzési engedély kiadásában és a bejegyzési kérelem telekkönyvi hatósághoz való benyújtásában (tabuláris tradíció) nyilvánul meg. Pontosabban, a benyújtott bejegyzési kérelem és a csatolt bejegyzési engedély alapján a telekkönyvi hatóság vélelmezheti a zálogjog alapításában való dologi megegyezés fennálltát, de e vélelem megdönthető például a bejegyzési engedély körüli akarathiba bizonyításával. Anyagi jogi szempontból – akárcsak a tulajdonátruházásnál – itt is a felek tényleges megegyezését (materiális konszenzus) indokolt megkövetelni, ettől független kérdés, hogy a telekkönyvi hatóság eljárása szempontjából a bejegyzési engedély megdönthető vélelmet alapoz meg a felek dologi megegyezésének fennállta mellett (formális konszenzus).

A Javaslat szabályai ezt a modellt követik: a zálogjog alapítására vonatkozó szabályok a zálogszerződés kifejezés helyett “a felek zálogjog megalapításában való megegyezése” kifejezést alkalmazzák, az indokolás szerint a felek ezen megegyezése nem kötelmi jogi kötelező szerződés (jogcím), hanem “dologi megegyezés”. Ezzel a Javaslat – közvetlenül az Mtj., közvetetten a BGB mintájára67 – nyelvileg is igyekszik elhatárolni a dologi szerződést (megegyezést) a kötelmi szerződéstől.

Ez a modell minden további nélkül alkalmazható az eddig nem tárgyalt, zálogjogi nyilvántartásba való bejegyzéssel létrejövő zálogjogokra is. Ebben az esetben is a felek zálogjog alapításában való megegyezése és a zálogjogi nyilvántartásba való bejegyzés szükséges a zálogjog szerzéséhez. Meg kell jegyezni, hogy a zálogjogi nyilvántartásba való bejegyéshez kötött zálogjogok körében a zálogjogi nyilvántartás megfelelő reformja esetén kiküszöbölhető lenne az, a dologi ügylet tana szempontjából problematikus körülmény, hogy a bejegyzéshez kötött dologi jogok esetében a dologi ügylet “korporális” elemét az ügyletkötő felek nem tudják teljes egészében megvalósítani, vagy másképpen: a zálogjog megszerzését a dologi ügylet önmagában nem biztosítja, hanem ahhoz egy hatóság által foganatosított bejegyzésnek kell járulnia. Mivel a perszonálfólium rendszerű zálogjogi nyilvántartás valójában nem tud – a telekkönyvhöz vagy egyéb lajstromokhoz hasonló – közhiteles nyilvántartásként működni, célszerű volna olyan elektronikus nyilvántartássá alakítani, amelyhez az adós és a hitelező közvetlen online hozzáféréssel rendelkezik, vagyis saját maguk is bejegyezhetnék az általuk megalapított zálogjogot. (A zálogjogi nyilvántartás ilyen irányú reformja mellett természetesen nem ez a dogmatikai szempont a fő érv.)

Összegzés

Összefoglalva az eddigieket, a Lohn Balázs cikkében megfogalmazott főbb állításokkal kapcsolatban álláspontunk a következő: 1. A “dologi biztosítékadás” szükségszerűen csak egy ügyletet jelent: a dologi jogi rendelkező ügyletet. A rendelkező ügyletet megelőzheti egy kötelező ügylet (zálogjog alapítására való kötelezettségvállalás), ez azonban egyrészt nem szükségszerű (a zálogjog-alapítást nem minden esetben előzi meg kötelezettségvállalás, sőt tipikusan a zálogjog alapítása annak érdekében történik, hogy a zálogjogot alapító fél ezáltal jogosulttá váljék a hitel folyósítására), másrészt az érvényes kötelező ügylet abban az esetben sem eleme a zálogjog-alapításnak, ha a felek között ilyen kötelező ügylet létrejött. 2. Az absztrakt vagy kauzális jelleg egy ügyletet jellemez, nem pedig két ügylet egymáshoz való viszonyát. Mind a rendelkező (zálogjogot alapító), mind a kötelező (zálogjog alapítására kötelezettséget vállaló) ügyletre nézve fel lehet tenni a kérdést, hogy az ügylet érvényességének feltétele-e a jogcím megjelölése és fennállása. A járulékos vagy nem járulékos jelleg viszont egyáltalán nem az ügyletre, hanem az ügylet alapján létrejött dologi jog tartalmára vonatkozik. Ahogy ezt – a zálogjog megalapítása és létrejötte közötti különbségtétel (4:113. § )68 bevezetésével – a Javaslat is egyértelművé teszi, a zálogjogot megalapító dologi ügylet biztosított követelés nélkül is érvényes és teljes, a zálogjog azonban mindaddig nem jön létre, amíg a követelés nem áll fenn. 3. Nem értünk egyet azzal az állítással, hogy a rendelkező ügylet fogalmilag csak egy korábban vállalt kötelezettség teljesítése céljából jöhet létre. A rendelkező ügylet causája nem csak causa solvendi lehet, hanem causa acquirendi vagy donandi is. 4. A hatályos Ptk. zálogjog alapítására vonatkozó rendelkezései alapján nem egyértelmű sem a “zálogszerződés”, sem az “átadás” pontos jelentése, sem az, hogy a Ptk. ismeri-e a dologi jogi rendelkező ügyleteket. Ha az új Ptk. “újra felfedezi” a birtokátruházás tekintetében a dologi ügylet fogalmát,69 nehezen látható be, hogy az egyéb dologi jogváltozások, közöttük a zálogjog alapítása esetében miért ne alkalmazná azt.70 Nem indokolható, hogy a zálogjog alapításában való megegyezés alapján történt birtokátruházáson, illetve bejegyzésen túl miért kellene érvényességi feltételként előírni egy előzetes kötelező ügylet megkötését.71 Ez a fennálló szerződéses gyakorlattal sem lenne összhangban és érdemben nem is növelné a zálogkötelezett biztonságát, hiszen – Lohn szerint – e kötelezettségvállalás absztrakt lenne. Az absztrakt kötelező és jogcímes rendelkező ügyletből álló zálogjog-alapítás érdemben nem változtatna a helyzeten, csupán fölöslegesen bonyolítaná a zálogjog-alapítás folyamatát. A rendelkező ügylet absztrakt jellege csupán azt jelenti, hogy a zálogjog-alapító ügylet nem válik automatikusan érvénytelenné a megfelelő jogcím hiányában, de nem fosztja meg a zálogkötelezettet attól, hogy a jogcím hiányára vagy hibájára alapozva kötelmi igényeit, többek között a zálogjog törlésére vonatkozó igényét érvényesítse. Nem látjuk továbbá azt sem bizonyítottnak, hogy a járulékosság miért nem jelent megfelelő védelmet (illetve a jogcímesség miért jelentene többletvédelmet) a zálogkötelezett számára akkor, ha a dologi és a személyes adós személye különválik, illetve ha a zálogjog és a biztosított követelés nem egy időben jön létre. (Ráadásul, a dologi adós esetében a zálogjog alapításának jogcíme a személyes adóssal való viszonyából fakad, ami nyilván nem lehet befolyással a hitelező kielégítési jogára.) Éppen ellenkezőleg, a járulékos zálogjoggal kapcsolatban azt kell hangsúlyozni, hogy önmagában annak megalapítása semmilyen tényleges hátrányt nem jelent a zálogkötelezett részére, hiszen a jogcímből fakadó igényein felül és attól függetlenül rendelkezésére állnak a járulékosságból fakadó jogvédelmi eszközök is. Nem jár tehát semmilyen hátránnyal az, ha az új Ptk. a zálogjog alapítását absztrakt dologi jogi rendelkező ügyletként szabályozza. 5. A magyar jogtól nem idegen az absztrakt dologi jogi rendelkező ügylet fogalma, a Ptk. hatályba lépése előtti magánjogunk – az építményi jog kivételével – valamennyi korlátolt dologi jogot absztrakt dologi ügyletként szabályozott, ezzel a megoldással szemben ma sem vethető fel komoly kifogás, így tulajdonképpen kizárólag a tulajdonátruházás mint forgalmi ügylet esetében kell ragaszkodni a jogcímességhez. (E körben valóban igaz, hogy a forgalom biztonságát, a jóhiszemű harmadik személy szerző védelmét a nemtulajdonostól való tulajdonszerzés lehetővé tétele kellő mértékben biztosítja, ezzel szemben a tulajdon védelme az érvényes jogcím megkövetelése mellett szól.) Ahogy az Mtj. kapcsán már utaltunk erre, nem feltétlenül kell azonos módon (jogcímesen vagy elvontan) szabályozni egy kódexben valamennyi dologi jog megszerzését, a jogalkotóval szembeni követelmény inkább az, hogy azonos fogalmi rendszerben értelmezhető módon szabályozza valamennyi esetet.

Jelen cikk szorosan vett tárgyával összefüggésben, de azon némiképp túllépve, fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet arra, hogy indokolt volna az új kódexben a Javaslatban foglaltakhoz képest hangsúlyosabban megjeleníteni a dologi jogi ügyleteket, és ehhez szükséges lenne a releváns jogügyleti szabályok hatókörének kiterjesztése. A jogügyletek kötelmi jogon túlmutató jelentőségével, szerepével nincs összhangban a jogügyleti szabályok kötelmi jogra való korlátozása. Problematikusnak tűnik annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy egy olyan kódexben, amely nem ismer általános jogügyleti szabályokat, milyen szabályok alkalmazandók egy olyan jogügyletre, amely nem kötelmi jogügylet. Az általános jogügyleti szabályok megfogalmazásának kézenfekvő módja e szabályok összegyűjtése egy általános rész formájában, ahogy ezt a BGB teszi. Általános jogügyleti szabályokat nem csak a BGB ismer, hanem az új holland ptk. (BW) is. A két kódex megoldása annyiban különbözik, hogy míg a BGB I. könyve (Általános rész) a kódex valamennyi könyvében szabályozott jogügyletekre alkalmazandó szabályokat mondja ki, addig a BW 3. (vagyonjogi) könyvének 2. címe (A jogügyletek) csak a vagyonjogi jogügyletek közös szabályait tartalmazza, azonban a 3:59. cikkelyben foglalt utaló szabály kimondja, hogy a vagyonjogi jogügyletek szabályai – ellenkező rendelkezés hiányában – a vagyonjogon kívül is megfelelően alkalmazandóak. Ezen felül hasonló utaló szabályt tartalmaz a BW 6. (kötelmi jogi) könyvének 5. címe (A szerződések általános szabályai): a 6:216. cikkely kimondja, hogy a szerződések általános szabályai megfelelően alkalmazandóak minden két- vagy többoldalú vagyonjogi jogügyletre, feltéve, hogy az alkalmazandó szabály az adott jogügylet természetével nem ellentétes. A svájci ptk. (ZGB) 7. cikkelye némileg hasonló utaló szabályt tartalmaz: a kötelmi jog általános szabályainak alkalmazandóságát mondja ki az egyéb polgári jogi jogviszonyokra.72

Az általános jogügyleti szabályok kiemelésére a bevezető rendelkezésekkel egy könyvben (a Javaslat I. könyvében) sor kerülhetett volna, ezt a lehetőséget azonban az új Ptk. koncepciója kifejezetten elvetette73 és a Javaslat – ezen elvi döntést követve – ilyen általános részt nem is tartalmaz. Szerkezeti változtatást nem igénylő, áthidaló megoldást jelenthetne, ha az általános jogügyleti szabályokat önálló szerkezeti egységben össze nem foglaló új polgári jogi kódex legalább egy utaló szabály formában kimondaná, hogy – ellenkező rendelkezés hiányában – a szerződések általános szabályai – vagy még inkább azok egy része74 – megfelelően alkalmazandóak a kötelmi jogon kívüli szerződésekre és egyoldalú jognyilatkozatokra is.

JEGYZETEK

1 http://irm.gov.hu/download/negyedikdologijog.pdf^negyedikdologijog.pdf

2 Lohn B.: Az absztrakció jogintézménye, különös tekintettel a zálogjogra, Polgári Jogi Kodifikáció, VIII(2006)/3, 15skk

3 Megjegyzendő, hogy nem abszolút szükségszerűség a kötelező és a rendelkező ügylet megkülönböztetése (az ún. Trennungsprinzip), a francia jog például nem ismeri azt, hanem az ügyletegység elve (az ún. Einheitsprinzip) alapján áll: a Code civil 1138. és 1583. cikkelyei kimondják, hogy a tulajdon már az adásvételi szerződés megkötésével, az átadás nélkül is átszáll a vevőre. A kötelezettségvállalás és a rendelkezés tehát nem válik szét, az adásvétel a tulajdonátruházás joghatályával bír (effet translatif de la vente). Ugyanakkor, a tulajdonátruházás harmadik személyekkel szemben mindaddig nem hatályos, amíg a birtokátruházásra, illetve az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre – mint reálaktusra – nem kerül sor. Vö. J. Carbonnier: Droit civil, Tome 3: Les biens, Paris 200019, 188sk. A Code civil előtti, régi francia szokásjog ugyan elvben megkívánta a felek külön birtokátruházó megállapodását, azonban ez a szerződéses gyakorlatban fokozatosan oda egyszerűsödött, hogy a felek már az adásvételi szerződésben kinyilvánították a birtokátruházására vonatkozó megegyezésüket, az adásvételi szerződések szokásos szerződési feltételévé vált az ún. clause de dessaisine-saisine. Az angol jogban a visszterhes tulajdonátruházás esetében szintén maga a kötelmi szerződés átviszi az ingók tulajdonát, csak ingyenes tulajdonátruházás (ajándék) esetében szükséges a dolog tulajdonátruházás szándékával való átadása vagy írásbeli magánokirat (deed) kiállítása. Vö. A. Clarke-P. Kohler: Property Law, Commentary and Materials, Cambridge 2005, 450. A Javaslat indokolása rámutat az ügyletegység elvét követő (másképpen: konszenzuális) rendszerek hátrányára: “a konszenzuális rendszer maga után vonja a szükségszerű különbségtételt a felek közötti intern és a harmadik személyek felé irányuló extern hatás között, ilyen értelemben pedig a felek közötti viszonylatban a tulajdon átszállását relativizálja; ellentétes a dologi jogok mindenkire kiterjedő abszolút hatályával és a felek közötti, valamint a külső joghatások szétválasztása dogmatikai szempontból is bonyolult”. (Javaslat, 87sk) A problémára az angol jog szempontjából ld. P. S. Atiyah: The sale of goods, London 19959, 265skk.

4 Szászy István a rendelkező ügyletekkel nem a kötelező ügyleteket, hanem a “jogi kötöttséget létesítő ügyleteket” állítaná szembe: “A kötelező, vagyis jogi kötelezettséget létesítő ügylet ugyanis csak egyik faja a jogi kötöttséget létesítő ügyleteknek, mert a jogi kötöttség nemcsak jogi kötelezettségből, hanem kiszolgáltatottságból, tehetetlenségből, vagy pedig követelésnélküliségből is állhat.” Példaként Szászy az elő- vagy visszavásárlási jogot létesítő szerződésre hivatkozik, amely “nem kötelező, jogi kötelezettséget létesítő ügylet, hanem a jogi kötöttség egy másik faját, a kiszolgáltatottságot hozza létre”. Szászy I.: A magyar magánjog általános része, II. kötet, Budapest 1948, 196.

5 Almási Antal: A dologi forgalom, Budapest 1910, 118.

6 Almási: i. m. 188sk.

7 H. Koziol-R. Welser: Grundriss des bürgerlichen Rechts, Bd. I: Allgemeiner Teil, Sachenrecht, Familienrecht (H. Koziol), Wien 200212, 276sk, 290.

8 H. H. Jakobs: Gibt es den dinglichen Vertrag?, Zeitschrift der Savigny Stiftung für Rechtsgeschichte, Romanistische Abt. 119 (2002), 269skk. arra mutat rá, hogy a Savigny támaszkodhatott korábbi pandektisták, különösen Gustav Hugo munkásságára a dologi szerződés fogalmának kidolgozásakor.

9 F. C. von Savigny: System des heutigen römischen Rechts, Bd. III, Berlin 1840, 312skk. Uő: Das Obligationenrecht als Theil des heutigen römischen Rechts, Bd. 2, Berlin 1853, 7 (§ 52).

10 F. C. von Savigny: System (id.), 313: “in diesen häufigen und wichtigen Fällen wird die Vertragsnatur der Handlung meist übersehen”

11 Uo. 313 (§ 140 Vertrag): “Fälle der Tradition ohne vorhergehende Obligation, wie [...] durch die Verpfändung ohne Besitz (hypotheca) , wobey durch Vertrag bloss das dingliche Pfandrecht entsteht, gar keine Obligation”

12 A BGB első tervezetét kritikusai “kis Windscheidnek” (kleiner Windscheid) nevezték, a korabeli szólás pedig úgy tartotta, hogy “a jogtudomány any-nyi, mint a pandekták, a pandekták pedig annyi, mint Windscheid” (“Jurisprudenz, das heißt Pandekten, Pandekten, das heißt Windscheid”).

13 B. Windscheid: Lehrbuch des Pandektenrechts, 6. Aufl. Band 1 , Frankfurt a.M. 1887, 190: “Der Vertrag findet seine Anwendung auf dem gesammten Rechtsgebiet, nicht bloß im Obligationenrecht.” Hasonló értelemben uő.: Zur Lehre des Code Napoleon von der Ungültigkeit der Rechtsgeschäfte, Düsseldorf 1847, 321.

14 J. Unger: System des österreichischen allgemeinen Privatrechts, Leipzig 1892 (5. unveränd. Aufl.), Band 2, 171.

15 A. Exner: Die Lehre vom Rechtserwerb durch Tradition nach österreichischem und gemeinem Recht, Wien 1867, 6.

16 A. Exner: id. m., 9.

17 Lányi B. in: Fodor Armin (szerk.:) Magyar Magánjog, Bp. 1897-1905, II. kötet: Dologjog, 348.

18 Szladits K.: A magyar magánjog vázlata, Budapest 19334, I. kötet, 117.

19 Kolosváry B.: Magánjog. Vezérfonal a magyar magánjogról tartott egyetemi előadásokhoz, Budapest 1938, 25.

20 Villányi L.: A magyar magánjog rövid tankönyve, Budapest 1941, 57.

21 Grosschmid (Zsögöd) B.: Fejezetek kötelmi jogunk köréből, I, Budapest 19012, 201. [Jubileumi kiadás (JK), Budapest 1932, 199.]

22 Blau Gy. in: Glossza Grosschmid Béni Fejezetek kötelmi jogunk köréből című művéhez, I, Budapest 1932, 4.

23 “a tkvi bejegyzettség magában véve csak factum, és tehát magában véve (vagyis azt véve, ami bizonyos felőle) csupán birtokállapot (possessio sym-boli dominii; jelbirtok). A tulajdon pedig ezen factum-hoz fűződő (esetleg azonban csalókának bizonyuló) “alkalmasint”.” Grosschmid B.: id. m., 222 [JK, 219] Ld. még uo., 214 [JK, 211sk]

24 Grosschmid B.: id. m., 204 [JK, 201sk.]

25 Grosschmid B.: id. m., 225 [JK, 222sk]

26 Almási A.: id. m., 201.

27 Almási A.: id. m., 198.

28 Almási A.: id. m., 212sk.

29 A Magyar Általános Polgári Törvénykönyv Tervezetének további tárgyalását előkészítő Főelőadmány és a Tervezetre vonatkozó Bírálati Anyag, IV. kötet, Budapest 1905, 159.

30 Uo.

31 Szladits K.: A magyar magánjog vázlata, I., Budapest 1933, 240.

32 Villányi L.: id. m., 178.

33 Villányi L.: id. m., 181.

34 Kolosváry B. in: Szladits K (szerk.): Magyar Magánjog, V. kötet (Dologi jog), Budapest 1942, 271.

35 Uo.

36 Lányi B. in: Fodor Armin (szerk.): id. m., 386.

37 Uo.

38 Kurucz M.: Elmélkedések és álmélkodások: a konstitutív hatályú nyilván-könyvi bejegyzéssel keletkező jogok keletkezésének időpontja kapcsán, in: Vass J. (szerk.): Tanulmányok Dr. Domé Mária egyetemi tanár 70. születésnapjára (Bibliotheca Iuridica. Libri Amicorum 9.), Budapest 2003, 72skk, Anka T.-Gárdos I.-Nemes A.: A zálogjog kézikönyve, Budapest 2003, 116skk.

39 Csőke A. (szerk.): A csődtörvény magyarázata, Budapest 2003, 513 például nem fogadja el a bejegyzés visszaható hatályát.

40 A holland jogra ld. H. J. Snijders-E. B. Rank-Berenschot: Goederenrecht, Deventer 2001, 265skk.

41 Ez a megfogalmazás tulajdonképpen pontatlan, ugyanis Savignyvalójában nem elvetette a jogcím követelményét (ezt a római jogi források alapján nehezen is tehette volna meg), hanem újraértelmezte azt. Savigny szerint a iusta causa traditionis nem a dologi ügyleten kívül álló, teljesítésre váró kötelmi szerződés, hanem a felek tulajdonátruházásban való megegyezése, ti. hogy az átruházó fél a tulajdonátruházás szándékával (animo transferendi dominii) adja át, a szerző fél a tulajdonszerzés szándékával (animo accipiendi dominii) veszi át a dolgot. A dolog átadását mint reálaktust minősítő szándéknak, ügyleti akaratnak természetesen ahhoz kell igazodnia, amilyen dologi jogi jogváltozást a felek a átadással céloznak. A iusta causa traditionis Savigny-féle értelmezése nem előzmény nélküli. Hasonlóan értelmezte a tulajdonátruházáshoz megkívánt jogcímet a dogmatikai szempontból talán legjelentősebb teljesítményt nyújtó humanista, Donellus, aki a tulajdonátruházás három elemét különböztette meg: “tria haec spectanda sunt: potestas rei transferendae; tranferendi voluntas; et, quae ista perfcit, traditio.” (Hugonis Donelli Commentarii de iure civili, Lib. III, Cap. XV, Norimbergae 1805, Vol. II, 376.) Eszerint a rendelkezési jog, a tulajdonátruházó akarat, szándék és a tényleges átadás a tulajdonátruházás három feltétele. A iustinanusi Institutiók egy helyére (I. 2, 1, 40) támaszkodva Donellus elutasítja a tulajdonátruházó akarattól eltérő causa követelményét: “qui causam praecedentem exigit, nihil exigat ter-tiumpraeter illa duo, traditionem et voluntatem” (uo., 387). A iusta causa traditionis különböző értelmezéseire a glosszátoroktól egészen napjainkig az újabb irodalomból ld. L. P. W. van Vliet: lusta causa traditionis and its History in European Private Law, European Review of Private Law 2003/3, 342skk.

42 C. G. van der Merwe: Sakereg Durban 19892, 309.

43 Az osztrák jog a zálogjog szerzéséhez is megköveteli a dologi szerződésen felül az érvényes jogcímet, az ABGB egyértelműen különböztet a zálogjog jogcíméül szolgáló zálogígérő szerződés (Pfandbestellungsvertrag, Pfandversprechen, Verpfandungsvertrag, 449. §) és a zálogjogot dologi hatállyal megalapító zálogszerződés (Pfandvertrag, 1368. §) között. Grosschmid így magyarázza az ABGB alapján a zálogjog alapítását: “Szerződésen is kétféleképpen “alapul” a zálogjog. S ekként az “alapuló” “cím” is kétfélét jelent. Ezt maga az opt. [=ABGB] 1368. kimutatja. A mit 451. így fejez ki: a zálogjog valóságos megszerzésére kell, hogy a czímmel bíró hitelező, az elzálogosított dolgot, ha ingó, őrizet alá vegye, és ha ingatlan, követelését a fekvő javak tulajdona megszerzése végett előszabott módon bekebeleztesse: ez ugyanaz, mint amit 1368. “zálogszerződésnek” bevez (contractus pignoratitius). Vagyis itt a zálogjog a szerződésen mint szerzésmódon alapszik. [...] Az a “szerződés” pedig, amelyen opt. 449. és 451. szerint a czím mint csupán dologhozi jog alapul, t. i. “valami zálog szándékolt átadása iránti szerződés (1368: pactum de obpignorando) 1368. szerint “még nem zálogszerződés”. Grosschmid B.: id. m., 514. [JK, 485.] Vö. J. Krainz: System des österreichischen allgemeinen Privatrechts, vollständig umgearbeitet von A. Ehrenzweig, Wien 19135, Bd I, 803, H. KoziOL-R. Welser: id. m., 338sk.

44 A dologi szerződésről a holland jogban ld. F. H. J. MijNSSEN-P. DE Haan-C. C. van Dam-H. D. Ploeger: Assers Handleiding tot de beoe-fening van het Nederlands Burgerlijk Riecht, Goederenrecht, Algemeen Goederenrecht, Deventer 200615, 188skk. A holland jog a zálogjog szerzéséhez is megköveteli a dologi szerződésen felül az érvényes jogcímet, ami a kommentárok szerint nem más, mint a zálogjog alapítására kötelező szerződés. Vö. A. I. M. Mierlo-F. H. J. Mijnssen-A. A. van Velten: Assers Handleiding tot de beoefening van het Nederlands Burgerlijk Recht, Goederenrecht, Zekerheidsrechten, Deventer 200313, 15skk.

45 A Javaslat 4:45. §-ának (2) bekezdése “a tulajdonosváltozásnak bejegyzési engedély alapján a telekkönyvbe való bejegyzését” kívánja meg. Megfontolandó lenne a “bejegyzési engedély” helyett a “tulajdonátruházásban való megegyezés”-re, azaz a formális helyett a materiális konszenzusra utalni. A bejegyzési engedély szerepének tisztázása a telekkönyvi szabályok feladata.

46 A Javaslat 4:45. §-a alapján nehéz eldönteni, hogy a Javaslat ezt a két elemet – a kötelező és a rendelkező ügyletet – összemossa az “átruházásra irányuló szerződés vagy más jogcím” kifejezés használatakor, vagy egyáltalán nem jeleníti meg a tulajdonátruházásban való (dologi) megegyezést mint a birtokátruházást minősítő akaratmegegyezést. (A (2) bekezdésben a bejegyzési engedély tulajdonképpen betölti ezt a szerepet, azonban ld. előző jegyzetet.)

47 Ilyen feltétel lehet például a tulajdonjog-fenntartás, amelynek Ptk.-beli elhelyezése azt a látszatot keltheti, hogy az adásvételi szerződéshez (a kötelező ügylethez) kapcsolódó feltételről van szó, holott valójában a tulajdonátruházásra (a rendelkező ügyletre) vonatkozik.

48 A Ptk. csak a követelések és a nem lajstromozott jogok elzálogosítása esetében elégszik meg a zálogszerződéssel, ez azonban szintén rendelkező ügyletnek tekintendő, hiszen egy már fennálló jog (követelés) megterheléséről van szó. A zálogjog-alapítás “korporális elemének” hiánya miatt – az engedményezéshez hasonlóan – kötelmi jogi rendelkező ügyletnek is lehetne tekinteni, azonban a zálogjogi nyilvántartásba való bejegyzés előírásával e “korporális elem” megteremthető, sőt, – harmadik személyek védelmében – megteremtendő. Az új Ptk. tervezete erre javaslatot tesz. Vö. Javaslat, 4:116. § (2) bekezdése és indokolása.

49 Ugyan a Ptk. felváltva használja a “zálogszerződés” és a “zálogjog
alapítására irányuló szerződés” terminusokat, azonban ez sem ad valódi
kapaszkodót a zálogszerződés mibenlétének meghatározásához, hiszen a “zálogjog alapítására irányuló szerződés” kifejezés értelmezhető zálogjog alapítására irányuló kötelezettségvállalásként, kötelező ügyletként (kötelmi jogi szerződésként) vagy a zálogjogot megalapító rendelkező ügyletként (dologi jogi szerződésként) is, amennyiben a dologi jogi szerződés létezését elfogadjuk.

50 Lohn B.: id. m., 20. A cikk 2. pontjában (Az absztrakt rendelkező ügyletek általában) Lohn elfogadja az átadás ügyleti jellegét.

51 Lohn B.: id. m., 21.

52 Vékás L.: Az új Polgári Törvénykönyv elméleti előkérdései, Budapest 2001, 205.

53 EÖRSI Gy.: A tulajdonátszállás kérdéséről, Budapest 1947, 113skk

54 VÉKÁS L.: id. m., 206. Ugyanakkor, mint arra Vékás Lajos is utal, a Ptk. hatálybalépését követően megjelent tulajdonjogi, illetve dologi jogi tankönyvek hangsúlyozzák, hogy a tulajdonátszállás feltétele, hogy az átadás a tulajdonátruházás szándékával menjen végbe (például: VlLÁGHY M.-EÖRSI Gy.: Magyar polgári jog, Budapest 19733, I., 322sk), de a tradíció ügyleti jellegének kifejezett kimondásától tartózkodnak, illetve a kötelező ügyletet és a rendelkező ügyletet nem különítik el egyértelműen. Világhy tankönyve az ingatlanok tulajdonjogának átruházása kapcsán azonban egyértelműbben fogalmaz, sőt – az 1960. évi telekkönyvi rendelet alapján – a telekkönyv egyik alapelveként fogalmazza meg a dologi megegyezés elvét, amely “abban áll, hogy a telekkönyvi jogoknak szerződés útján való megszerzéséhez a jogot engedő és a jogot szerző fél megegyezése szükséges”, amely megegyezés a bejegyzési engedély megadásában jut kifejezésre. (Uo., 335sk) Úgy tűnik tehát, hogy Világhy nem osztotta Eörsi nézetét, amely szerint a telekkönyvi szolgáltatás nem külön jogügylet. Kurucz Mihály kifejezetten szembeállítja Eörsi és Világhy felfogását és Világhyt a “kettős ügyleti tan” hívének tekinti. (Ld. Kurucz M.: Átkerüljön-e az ingatlan-nyilvántartás a bíróság szervezetbe? (I. rész), http://www.fomi.hu/internet/magyar/szaklap/2004/02/3.pdf, 27, Uő: A bejegyzés jogkeletkeztető hatályának problémája, Jogtudományi Közlöny, 2004/6, 193. Az átruházás dologi jogi ügyletként való meghatározása az újabb irodalomban Kifaludi Andrásnál jelent meg: Kisfaludi A.: Az adásvételi szerződés, Budapest 1997, 115.

55 Ezt az értelmezést követi Anka T.-Gárdos I.-Nemes A.: A záloggjog kézikönyve (id.), 208 is. E munka csak CD-n hozzáférhető javított kiadása azonban már a jelen cikkben kifejtettekkel összhangban – absztrakt dologi jogi rendelkező ügyletként – értelmezi a zálogjog alapítását és elveti a zálogszerződés kötelező ügyletként való értelmezését.

56 Lohn B.: id. m., 18. Hasonlóan: uo., 17, 21.

57 Vö. Anka T.-Gárdos I.-Nemes A.: A zálogjog kézkönyve (id.), 398skk: Szerződési segédletek, illetve ZÁMBÓ T.: A zálogszerződés, Budapest 2001, 217skk: Iratminták.

58 Lohn B.: id. m., 21.

59 Úgy is fogalmazhatnánk, hogy míg a Ptk. hatályba lépését követően az elmélet a dologi jogi rendelkező ügylet, illetve a dologi szerződés fogalmának kiiktatásával a zálogszerződést kénytelen volt kötelmi jogi, kötelező szerződésként értelmezni, addig a gyakorlatban a zálogszerződésnek nevezett okiratok szóhasználata a zálogszerződés dologi szerződésként való értelmezését támasztja alá.

60 A német jogra nézve sem igaz, hogy a zálogjog alapítása kizárólag solven-di causa történhetne. Lohn szerint ugyanis: “A német biztosítéki rendszer háromlépcsős szerkezete alapján magának a biztosítéki dologi jognak a megalapítása mindig a biztosítéki szerződés alapján solvendi causa történik” (Lohn B.: id. m., 18) Wolfgang Wiegand – az általunk kifejtettekkel összhangban – éppen az ellenkezőjét hangsúlyozza: “”Es kann durchaus vorkommen, daß der Pfandbesteller, ohne sich dem Gläubiger gegenüber verpflichtet zu haben, ein Pfandrecht begründet. Dies kann namentlich dann der Fall sein, wenn die Pfandbestellung fr die Schuld eines anderen aufgrund interner Abreden zwischen diesen beiden erfolgt. Es kann auch vorkommen, daß der Verpfänder die Pfandbestellung nur vorgenommen hat, um eine Bedingung zu erfüllen, von deren Eintritt der Gläubiger die Kreditgewährung an den Schuldner abhängig gemacht hat.” Staudingers Kommentar zum Bürgerlichen Gesetzbuch/WiEGAND, 14. Bearbeitung, Berlin 2002, Vorbem 21 zu §§ 1204 ff. Megint más kérdés, hogy a német jogalkotó a BGB-ben szabályozott valamennyi dologi jog, így a zálogjog alapítását is absztrakt módon alakította ki, azaz e különféle lehetséges jogcímektől függetlenítette. A Lohn által említett biztosítéki szerződés (Sicherungsabrede) a BGB-n kívül kialakult dologi biztosítékok (biztosítéki tulajdonátruházás, biztosítéki telekadósság) esetében jut szerephez, de e körben sem a dologi jogszerzés feltételeként, hanem a biztosítéki jog és a biztosított követelés között hiányzó törvényi járulékosság pótlékaként.

61 Az ajándékozási szerződés konszenzuális kialakítása nem zárja ki, hogy valaki előzetes kötelezettségvállalás nélkül más javára dologi adósként zálogjogot alapítson. Másként: aki más tartozásának biztosítására zálogjogot alapít saját vagyontárgyán, nem köteles előzetesen ajándékozási szerződést kötni. A causa donandi tehát nem sorolható be a causa solvendi alá.

62 Példával illusztrálva: nem elég, hogy a felek megegyezzenek, hogy a tulajdonátruházásra adásvételi szerződés teljesítése jogcímén kerül sor, hanem az adásvételi szerződésnek érvényesen fenn kell állnia.

63 Ennek megfelelően az ingatlan tulajdonjogának átruházásánál sem említi az 1900-as tervezet a bekebelezést: “650. § Ingatlan dolog tulajdonának átruházásához szükséges, hogy az eddigi tulajdonos az átruházásra irányuló érvényes kötelezettség értelmében engedje meg a tulajdon telekkönyvi bekebelezését.”

64 Figyelemre méltó, hogy e szövegezések lényegében megfelelnek a hatályos szabályozásnak, azzal a különbséggel, hogy a “zálogszerződés” helyett a “zálogjog alapításában való megegyezés” kifejezést használják. A Javaslat tudatosan visszatért ehhez a kifejezéshez (4:114. § és 4:116 §), hogy érzékeltesse a kötelező és a rendelkező ügylet közötti különbséget.

65 Indokolás Magyarország Magánjogi Törvénykönyvének a M. Kir. Igazságügyminiszter által 1928. március 1-én az Országgyűlés elé terjesztett Törvény-javaslatához, I. kötet, Budapest 1929, 392.

66 Lohn B.: id. m., 22.

67 A BGB a kötelmi jogi szerződésekre használt Vertrag kifejezés helyett az “Einigung” (megegyezés) kifejezéssel jelöli a dologi szerződést.

68 Ez a megkülönböztetés egyébként már a római jogban is létezett, a zálogjog csak akkor jött létre, ha (1) a zálogszerződésen túl (2) biztosított követelés is fennállt és (3) az elzálogosító legalább bonitár tulajdonosa volt a zálogtárgynak a zálogszerződés megkötésekor. Vö. M. Kaser/R. KNÜTEL: Römisches Privatrecht, München 200518, 151. A záloghitelező dologi keresetének (actio Serviana/actio pigneraticia in rem) leneli rekonstrukciójából is jól kitűnik az actio megadásának e három feltétele. A követelés fennálltát nem a zálogszerződés megkötésének időpontjában kívánta meg a római jog, az a kereset megadásának feltétele volt. A rendelkezési jognak (legalább bonitár tulajdonnak) a zálogszerződés megkötésekori hiánya orvosolható érvénytelenséget eredményezett, a rendelkezési jog utólagos megszerzése esetén a zálogjog “megerősödött” (convalescentia), létrejött. Vö. D. Schanbacher: De Konvaleszenz von Pfandrechten im klassischen römischen Recht, Berlin 1987, 11, F. B. J. Wubbe: Res aliena pignori data, Leiden 1960. Az amerikai Uniform Commercial Code 9. cikkelye szintén három feltételt követel meg a biztosítéki jog adóssal szembeni érvényesíthetőségéhez (attachment): (1) value has been given, (2) the debtor has rights in the collateral or the power to transfer rights in the collateral to a secured party, (3) security agreement/possession/control. Vö. UCC § 9-203. A zálogjog megalapítása és létrejötte közötti különbségtétel tehát éppúgy megvolt a római jogban, mint napjaink modern amerikai hitelbiztosítéki jogában.

69 Javaslat, Dologi Jog, 31: “A birtok átruházással való megszerzéséhez minden esetben – függetlenül attól, hogy a birtok átszállása a dolog tényleges átadásával vagy a nélkül valósul meg – szükséges a birtok átruházójának és megszerzőjének birtok átengedésére és annak megszerzésére irányuló tényleges szándékot is magába foglaló megállapodása, továbbá az, hogy az átruházás mind az átruházó, mind a megszerző részéről rendelkezésre jogosult (cselekvőképességgel, képviseleti joggal rendelkező) személyek részéről menjen végbe. Ez fejezi ki a birtokátruházás jogügyleti jellegét.” Már nehezebben érthető, hogy mire gondol a Javaslat, amikor a tulajdonátruházás
kapcsán (a 4:45. § indokolásában) azt mondja: “a Javaslat az átadás jogügyleti
jellege mellett foglal állást, az átadást a birtokátruházásra vonatkozó dologi
jogi szabályok körében jogcímes dologi ügyletként szabályozva”. (uo., 87) Míg az
első megfogalmazás világos: a tényleges átadáson felül szükséges a birtok átruházójának és megszerzőjének birtok átengedésére és annak megszerzésére irányuló tényleges szándéka (ahogy a 4:3. § (1) bekezdés fogalmaz: a birtokátruházásra irányuló megállapodása), addig a második megfogalmazás esetében nem világos, hogy mire utal a “jogcímes” jelző: erre a birtokátruházásban való megállapodásra vagy egy, a birtokátruházáson kívüli, azt megelőző kötelező ügyletre?

70 A Javaslat, Dologi Jog, 31 szerint: “A birtok átruházásának központi szerepe van az átruházással való tulajdonszerzés, továbbá a haszonélvezeti jog és a zálogjog keletkezése körében egyaránt.” Ez az állítás azt a látszatot kelti, mintha a birtokátruházás volna az egyetlen dologi jogi rendelkező ügylet. Ezzel szemben az átadás vagy pusztán birtok átruházásában való megegyezés alapján (birtokátruházás szándékával) történik, vagy tulajdonátruházásban való megegyezés alapján vagy haszonélvezeti jog vagy zálogjog alapításában való megegyezés alapján stb. A tényleges fizikai átadást mindegyik esetben más-más szándék, “dologi megegyezés” kvalifikálja. Ez a különböző tartalmú “dologi megegyezés” teszi az átadást jogügyletté: tulajdonátruházó, haszonélvezeti jogot vagy zálogjogot alapító dologi ügyletté. A jogalkotó minden egyes dologi ügylet esetében önállóan kell, hogy mérlegelje, hogy a dologi jogváltozás bekövetkeztéhez a dologi ügyleten felül további feltételre, követelményre szükség van-e.

71 A zálogjog szerzéséhez a “zálogjog alapításában való megegyezés alapján történt birtokátruházásból/bejegyzésből” álló dologi jogi ügyleten túl a “zálogjog alapítására való érvényes kötelezettségvállalás” mint jogcím megkövetelése nem csak azért lenne visszás, mert a kötelezettségvállalás nem szükségszerű és nem is kizárólagos előzménye a zálogjog megalapításának, hanem azért is, mert e kötelezettségvállalás egyetlen lehetséges jogcímként való tételezése a jogcímet éppen annak lényegétől, értelmétől fosztaná meg, hogy ti. a rendelkező ügylet mögött meghúzódó célról a rendelkező ügylethez képest többletinformációt nyújtson. A holland és az osztrák jog ellenkező megoldása (a kötelező ügylet mint jogcím megkövetelése) nem meggyőző.

72 Köszönettel tartozunk Gárdos Péternek, aki felhívta a figyelmünket a ZGB e megoldására.

73 Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója és tematikája, Magyar Közlöny Különszám, 2003, 8: “Az új Kódexnek nem lesz Általános része. Nem tartalmaztak Általános részt a német BGB jelentős befolyása alatt született 20. század eleji magyar tervezetek illetve javaslatok és az 1928-as Mtj. sem. A korabeli jogtudomány úgy ítélte meg, hogy a BGB látványos megoldása feleslegesen bonyolítja a törvénykönyv szerkezetét, túlságosan és a gyakorlati igényektől elszakadva növeli meg a jogügyleti szabályok jelentőségét, egyben nehezítve a jogalkalmazást. Hasonló megfontolásokból mondott le Általános rész kialakításáról a hatályos Ptk. is.”

74 A szerződés teljesítésére, illetve a szerződésszegésre vonatkozó szabályokra például nincs szükség a kötelező ügyletek körén kívül, ezek tehát nem általános jogügyleti szabályok. (A ZGB már említett utaló szabálya a szerződések teljesítésére és megszüntetésére vonatkozó szabályokat is kiterjeszti a kötelmi jogon kívüli jogügyletekre, ezért ebből a szempontból ezt nem tartjuk követendő példának). Nézetünk szerint az ajánlatra, az ajánlati kötöttségre és az ajánlat elfogadására vonatkozó szabályok sem illenek a dologi jogi rendelkező ügyletre.