A cikk letölthető PDF formátumban is!

1. – 2003. január 1-jén hatályba lépett a holland polgári törvénykönyv (a továbbiakban: NBW) új negyedik könyve,1 az öröklési jogi könyv. 2003. január 1-jéig az 1838. évi, régi holland ptk. (a továbbiakban: OBW) öröklési jogi rendelkezései (877-1176. cikkelyek) voltak hatályban.2 E tanulmány célja az új holland öröklési jog (és egyes kérdések kapcsán más európai jogrendszerek megoldásainak) bemutatása, különös tekintettel az új magyar polgári törvénykönyv koncepciójában foglalt javaslatokra.3 A holland öröklési jog természetesen csak korlátozott mértékben lehet példaértékű a magyar jog számára, hiszen az öröklési jog körében különösen nagy jelentősége van a nemzeti hagyományoknak, “a megszokotthoz és a megszokottként igazságosnak is ítélthez való ragaszkodásnak.”4

Az NBW negyedik könyve hat címre tagolódik: I. Általános rendelkezések, II. Törvényes öröklés, III. A túlélő házastárs és a gyermekek törvényes öröklése és egyéb törvényes jogaik, IV. Végintézkedésen alapuló öröklés, V. Végintézkedések különböző fajtái, VI. Az öröklés joghatásai. Az NBW is követi tehát az európai magánjogi kódexek hagyományos felépítését, amelyben a törvényes öröklés szabályai megelőzik a végintézkedésen alapuló öröklés szabályait.

2. – Az általános rendelkezések között, az I. címben találjuk a közös veszélyben elhaltakra, az öröklésre való érdemtelenségre, illetve a hagyatéki tartozásokra vonatkozó szabályozást. A közös veszélyben elhaltak (commorientes) kapcsán a 2. cikkely azt a vélelmet állítja fel, miszerint ha két vagy több személy elhalálozásának sorrendje nem állapítható meg, úgy kell tekinteni őket, mint akik egyszerre haltak meg, azaz egyikük hagyatékából semmilyen előny nem származik a másikra nézve. A vélelem azonban megdönthető, ugyanezen cikkely (2) bekezdése szerint ugyanis a bíróság akár többszöri haladékot is adhat annak az érdekeltnek, aki neki nem felróható nehézségek miatt akadályozott a közös veszélyben elhaltak közötti halálozási sorrend bizonyításában, feltéve, hogy ésszerűen feltehető, hogy a bizonyítás a haladék leteltéig lehetségessé válik. E szabályok lényegében változatlanok az eddig hatályos OBW, 878. cikkelyben foglaltakhoz képest. Hasonló megdönthető vélelem az új magyar Ptk.-ban is felállítható volna, ahogy ezt a Koncepció is kívánatosnak tartja.5

A 3. cikkely szerint érdemtelen az öröklésre a törvénynél fogva az,

a) akit jogerősen elítéltek azért, mert az örökhagyót megölte, azt megkísérelte, illetve azt előkészítette vagy annak előkészítésében részt vett;

b) akit jogerősen elítéltek olyan, az örökhagyóval szembeni bűncselekmény miatt, amely a holland törvények szerint legalább négy, legfeljebb tíz év szabadságvesztéssel büntethető, illetve ilyen bűncselekményt megkísérelt, azt előkészítette vagy abban részt vett;

c) akiről jogerős ítélet állapította meg, hogy az örökhagyót hamisan vádolta olyan bűncselekmény elkövetésével, amely a holland törvények szerint legalább négy, legfeljebb tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető;

d) aki az örökhagyót bűncselekménnyel vagy bűncselekménnyel való fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy végintézkedést tegyen vagy ilyen módon megakadályozta abban;

e) aki az örökhagyó végintézkedését elsikkasztotta, megsemmisítette vagy meghamisította.

A 4. cikkely szerint semmis az örökség megnyílta előtt kötött az a jogügylet, amely arra irányult, hogy valakit a törvény szerint az örökléssel kapcsolatosan őt megillető jogok szabad gyakorlásában korlátozzon. Szintén semmis az a szerződés, amely a még nem megnyílt hagyatékról való rendelkezésre irányul, akár a hagyaték egészére, akár annak arányos részére nézve. (Ehhez képest a Ptk. 660. §-a lehetővé teszi a várt örökségről való rendelkezést a leszármazóknak, s csak más személyek tekintetében mondja ki ezt a tilalmat.)

Az 5. cikkely szerint a bíróság a kötelezett kérelmére hozzájárulhat ahhoz, hogy a negyedik könyv valamely rendelkezése értelmében teljesítendő pénzösszeg megfizetésére csak egy meghatározott időtartam után kerüljön sor, engedélyezheti a pénzösszeg részletekben való megfizetését is, a haladék vagy a részletfizetés kedvezményének feltételéül szabhatja azonban, hogy a kötelezett valamilyen személyi vagy dologi biztosítékot adjon.

A 6. cikkely szerint a hagyatékba tartozó vagyontárgyak értékének azoknak az örökhagyó halálakori értékét kell tekinteni és az érték megállapításakor figyelmen kívül kell hagyni a törvényes öröklés szabályai alapján esetleg fennálló haszonélvezetet.

A 7. cikkely határozza meg a hagyatéki tartozásokat. Eszerint ide tartoznak: a) az örökhagyó tartozásai, amennyiben azok nem szűnnek meg az örökhagyó halálával; b) az örökhagyó temetésének költségei, amennyiben azok arányosak az örökhagyó körülményeivel; c) a hagyaték felszámolásának költségei, ideértve a felszámoló díját; d) a végrendelet végrehajtásának költségei, ideértve a végrehajtó díját; e) az öröklés megnyíltával kapcsolatos tartozások, amennyiben azok az örökösöket terhelik; f) a III. cím második részében foglaltak teljesítésével kapcsolatban felmerült kötelezettségek; g) a kötelesrészen alapuló kötelezettségek; h) a hagyományon alapuló, egy vagy több örököst terhelő kötelezettségek; i) a 126. cikkely alapján hagyománynak tekintendő ajándékozásokkal és egyéb jogügyletekkel kapcsolatos kötelezettségek. A hagyatéki tartozások kielégítésekor az a)-e) pontba tartozó költségek, illetve tartozások egy csoportot alkotnak, ezt követik az f) csoportba, majd a g) csoportba sorolt tartozások.

A 8. cikkely úgy rendelkezik, hogy az öröklési jog szabályainak alkalmazásakor a regisztrált partnert is házastársnak kell tekinteni, így például mostohagyermeknek kell tekinteni az örökhagyó házastársának vagy regisztrált partnerének azt gyermekét, aki az örökhagyónak nem gyermeke. Jelentősebb következménye e rendelkezésnek, hogy a túlélő házastárs mellett a túlélő regisztrált partner is törvényes örökösnek minősül, méghozzá első számú törvényes örökösnek.6

3. – A II. és a III. cím a törvényes öröklés szabályait tartalmazza. Itt mondja ki a holland ptk., hogy az öröklés feltétele, hogy az örökös túlélje az örökhagyót. A törvény alapján saját jogán (in capita, uit eigen hoofde) örököl elsősorban az örökhagyóval életközösségben élő házastársés az örökhagyó gyermekei, ilyenek hiányában az örökhagyó szülei és testvérei, ezt követően jogosultak öröklésre az örökhagyó nagyszülei, nagyszülők hiányában
pedig az örökhagyó dédszülei. Akik saját jogukon egy csoportba tartozókként örökölnek, erre fejenként egyenlő részben jogosultak. A féltestvér azonban csak a testvér örökrészének felére jogosult. Azonban amennyiben a szülő törvényes örökrésze nem érné el az örökség negyedét, azt ki kell egészíteni az örökség negyedéig, és ennek megfelelően arányosan csökken a többi örökös örökrésze.

Az új holland szabályozás lényegesen eltér az OBW-ben foglaltaktól: a törvényes öröklés régi rendje nem a parentéla-rendszert követte, hanem a iustinianusi kodifikáció alapján kialakult osztályok rendszerét, amelyet a Code civil és a francia mintát követő államok többsége (például Québec, Louisiana) is alkalmaz.8

Az első csoportba tartozó túlélő házastárs és gyermekek igénye azonban eltérő természetű: a 13. cikkely szerint a házastárs törvénynél fogva megszerzi a hagyaték tárgyait, abból kielégíti a hagyaték tartozásait, ideértve a meghagyásokat is; a gyermekek azonban csak örökrészük értékének megfelelő pénzkövetelésre jogosultak, amely igényüket csak a túlélő házastárs halálakor, illetve fizetésképtelensége miatt az ellene indított eljárás esetén érvényesíthetik.9 A gyermekek pénzkövetelése azonban évente kamatozik, az öröklés megnyíltának napjától számítva. A kamat a törvényes kamatnak felel meg, feltéve, hogy az magasabb, mint 6%, és a kamat minden évben csak az eredeti tőke, és nem annak kamattal növelt összege után jár. Az örökhagyó azonban ettől eltérően is rendelkezhet. A szabályozás lényege, hogy túlélő házastárs esetén csak a házastárs rendelkezik valódi öröklési igénnyel, a gyermekek csak kötelmi jogi jellegű igénnyel rendelkeznek.10 (Olyan túlélő házastárs hiányában, aki az örökhagyóval az öröklés megnyíltakor életközösségben élt, a gyermekek valóságos örökrészre és nem pénzkövetelésre jogosultak.) Ha ez a kötelmi jogi jellegű, pénzkövetelésre irányuló igény vitatott, kérelemre a bíróság állapítja meg annak nagyságát. A túlélő házastárs bármikor kielégítheti a gyermekek kötelmi jellegű, kamatokkal növelt pénzkövetelését, akár egészben, akár részben. A fizetett összeg elsősorban a tőketartozást csökkenti, másodsorban a kamattartozásokat, kivéve, ha az örökhagyó vagy a túlélő házastárs és a a gyermek együttesen eltérően rendelkeztek.

Amennyiben a túlélő házastárs újabb házasságot kíván kötni, köteles a gyermek kívánságára a gyermeket megillető pénzkövetelés értékében vagyontárgyakat átadni, amelyeken azonban fennmarad a túlélő házastárs (szülő) haszonélvezete, kivéve, ha erről lemond.11 Ha erre az újabb házasságkötéskor nem került sor, a túlélő házastárs halálakor a pénzkövetelés kamatokkal növelt összegének megfelelő értékben a mostohaszülő köteles a gyermekre vagyontárgyakat átruházni. Ekkor a mostohaszülő mind meghalt házastársa, mind annak korábban meghalt első házastársa után a gyermeket megillető pénzkövetelésnek megfelelő vagyonátruházásra köteles. A mostohaszülő tehát nem jogosult meghalt házastársa korábbi házasságából származó gyermekének pénzkövetelését, pontosabban az annak megfelelő vagyontömeget visszatartani, a gyermeknek nem kell a mostohaszülő haláláig, illetve fizetésképtelenségéig várni, rögtön követelheti a követelés értékének megfelelő vagyontömeg átadását.12 Azonban ekkor is haszonélvezeti jog illeti meg a mostohaszülőt az átadott vagyonon, kivéve, ha erről lemondott. Ha a mostohaszülő is meghalt, annak örökösei kötelesek a vagyontömeg kiadására.

Mind a túlélő házastárs, mind a gyermekek kérhetik a hagyaték leltárba vételét, azaz a hagyatékba tartozó javak és a hagyatéki tartozások értékelését. Ha a szülő vagy a gyermekek nem rendelkezhetnek szabadon vagyonuk felett, helyettük törvényes képviselőjük adja át a hagyatéki leltárt az illetékes bíróságnak, ellátva azt aláírásával, bizonyítandó a hagyatéki leltár hitelességét. A bíróság elrendelheti a hagyatéki leltár közjegyzői okiratba foglalását is.

A magyar jog szerinti törvényes örökléshez képest tehát több vonatkozásban is eltérő a holland szabályozás: a túlélő házastárs a leszármazók mellett az első számú törvényes örökösnek számít,13 a nagyszülői és dédszülői parentéla pedig csonka: a nagyszülők, illetve dédszülők leszármazói, azaz az oldalági rokonok nem tartoznak bele, ők csak a képviseleti elv alapján válhatnak törvényes örökössé.

Nem ismert a holland öröklési jogban az ági öröklés sem, e törvényes öröklési konstrukció csak kevés jogrendszerben elfogadott, a magyaron kívül alkalmazza a belga és a spanyol jog,14 a Code civil 1972-es módosításakor a francia jogalkotó lényegében eltörölte a régi szokásjogból a napóleoni kodifikációba emelt ági öröklést (droit de retour).15 A Koncepció szerint bizonyos, az ági vagyon redintegrációja és szurrogációja körében szükséges módosításokkal fenntartandó az ági öröklés intézménye.16

A túlélő házastárs öröklési jogi helyzetének erősítése nemzetközi tendencia, a legtöbb jogrendszer a túlélő házastársnak nem haszonélvezetet, hanem állagjogot juttat:17 a BGB 1931. §-a szerint a túlélő házastárs az első rendbe tartozó örökösök (az örökhagyó leszármazói) mellett a hagyaték egy negyedét örökli, a második rendbe tartozó örökösök (az örökhagyó szülei és azok leszármazói), illetve a nagyszülők mellett a hagyaték felének törvényes örököse. Azaz: minél távolabbi rokonokkal kell osztoznia a túlélő házastársnak, annál nagyobb törvényes örökrészre jogosult. Az osztrák jog hasonló szabályt tartalmaz: az ABGB 757. §-a szerint a túlélő házastárs a gyermekek és azok leszármazói mellett a hagyaték egy harmadára, a szülők és leszármazottaik, illetve a nagyszülők mellett a hagyaték két harmadára tarthat igényt mint törvényes örökös. Hasonlóan rendelkezik az olasz és a québec-i ptk.18 Az olasz ptk. annyiban kedvezőbb a túlélő házastársra nézve, hogy egy gyermek esetében a túlélő házastárs a hagyaték felének állagörököse lesz. A svájci ptk. (ZGB) 1988-ban történt módosítása óta a házastárs a leszármazók mellett a hagyaték felét örökli.19 A módosítás előtt a házastárs választhatott az állagöröklés és a haszonélvezeti jog között. Az ír polgári törvénykönyv három negyed részt juttat a hagyatékból a házastársnak törvényes örökrész címén.20 Más jogrendszerek egy gyerekrészt (egy gyerek törvényes örökrészének megfelelő részt) juttatnak a túlélő házastársnak törvényes öröklés címén,21 meghatározva azonban azt, hogy amennyiben a gyerekrész nem ér el egy meghatározott nagyságot (a portugál vagy a lengyel jogban a hagyaték egy negyedét), a túlélő házastárs örökrészét a meghatározott mértékig ki kell egészíteni a gyerekek rovására. Ilyen szabályt tartalmazott a régi holland ptk is.22 A magyar joghoz hasonlóan csak haszonélvezetet juttat a házastársnak a belga, a francia, a spanyol és az angol jog. A magyar és a belga jog szerint a túlélő házastárs mindazon vagyon haszonélvezetére jogosult, amit örökségként nem szerez meg, az angol jog csak a hagyaték felén, a spanyol jog a hagyaték egy harmadán létesít a túlélő házastárs javára haszonélvezetet.23

A francia jog a Code civil 2001. évi módosítását megelőzően a hagyaték egy negyedén vagy felén juttatott a túlélő házastársnak haszonélvezetet, attól függően, hogy leszármazók vagy felmenők és oldalági rokonok mellett örökölt.24 Az új szabályok25 javítottak a túlélő házastárs helyzetén: leszármazók melletti öröklés esetén választhat, hogy a hagyaték negyedrészének állagörököse, vagy a teljes hagyaték haszonélvezője kíván lenni. A hagyaték felosztásáig dönthet, azonban bármelyik örökös felszólíthatja írásban a választásra, ekkor három hónapon belül döntenie kell. Mód van arra is, hogy a haszonélvezetet állagjoggá vagy életjáradékká alakítsák. Az állagjoggá alakítás mellett csak valamennyi örökös és a túlélő házastárs közösen dönthetnek, bármelyikük tiltakozása esetén nincs mód a haszonélvezet megváltására, azt a bíróságtól sem lehet kérni. Ha azonban az örökhagyónak legalább egy olyan gyermeke van az örökösök között, aki nem a túlélő házastárssal való házasságból származik, a házastárs nem választhatja a teljes vagyon haszonélvezetét: a hagyaték negyedrészének tulajdona illeti. Amennyiben a túlélő házastárs az örökhagyó szülei mellett örököl, a hagyaték felének állagörököse lesz, a szülők egy-egy negyedet örökölnek. Amennyiben a túlélő házastárs az örökhagyó egyik szülője mellett örököl, a hagyaték három negyedének állagörököse lesz, a túlélő szülő egy negyedet örököl. Ha a túlélő házastárs az örökhagyó testvéreivel, illetve azok leszármazóival örököl, az ági (az örökhagyóra szüleitől öröklés vagy ingyenes juttatás útján hárult) vagyon felének és minden egyéb vagyonnak az állagörököse a túlélő házastárs. Az örökhagyó szülein kívüli egyéb felmenők, illetve az örökhagyó testvérein és azok leszármazóin kívüli egyéb oldalági rokonok mellett a túlélő házastárs a teljes hagyaték állagörököse lesz.26

A holland jog is ismeri a képviselet (plaatsvervulling) elvét: az öröklésből kiesett gyermek, testvér, nagyszülő, illetve dédnagyszülő helyén ezek utódai törzsenként (in stirpes, staaksgewi-jze) örökölnek, azaz együttesen annyit, amennyit kieső elődjük egymaga örökölt volna. Ezen elv alkalmazására az NBW 4: 12. cikkelye szerint olyan személyek vonatkozásában kerülhet sor, akik az öröklés megnyíltakor már nem élnek, az öröklésre érdemtelenek, akiket az örökhagyó az öröklésből kizárt, akik az örökséget visszautasították.27 Az örökhagyótól hatodik foknál távolabbi rokonok nem örökölhetnek a képviseleti elv alapján.

Amennyiben az örökhagyó házastársa által lakott lakás az örökhagyó halálakor a hagyatékba vagy a megszüntetett házastársi vagyonközösségbe tartozik, vagy annak használatára bérlettől különböző jogcímen az örökhagyó volt jogosult, a túlélő házastárs az örökösökkel szemben hat hónapig ugyanolyan feltételek mellett jogosult a lakáshasználat folytatására, mint az örökhagyó halálát megelőzően. Ugyanez vonatkozik a lakás berendezésére is. Ha az örökhagyó halálakor más személy az örökhagyóval tartósan közös háztartást vezetett (életközösségben élt), e személy mind az örökösökkel, mind a túlélő házastárssal szemben jogosult a hagyatékba vagy a megszüntetett házastársi vagyonközösségbe tartozó lakás, illetve berendezésének további használatára.28

Amennyiben az örökhagyó végrendelete alapján a túlélő házastárs nem vagy nem egyedül jogosult az örökhagyó hagyatékába tartozó lakásra, amelyben az örökhagyó halálakor az örökhagyó és házastársa közösen vagy a házastárs egyedül lakott, az örökösök kötelesek együttműködni a lakáson a túlélő házastárs javára szóló haszonélvezet alapításában. Ugyanez vonatkozik a lakás berendezésére is. (Azaz az örökösök kötelesek biztosítani a túlélő házastárs életszínvonalának fenntartását.) Az örökösök a túlélő házastárs haszonélvezetének tartama alatt nem jogosultak a lakás, illetve a berendezés feletti rendelkezésre: sem annak elidegenítésére, sem annak bérbeadására. E vagyontárgyak csak a hagyatéki tartozások kielégítésére használhatók fel szükség esetén, azonban ekkor sem használhatók a kötelesrész, a hagyományok vagy meghagyások teljesítésére.29 Az örökösök arra is kötelesek, hogy egyéb, a hagyatékba tartozó vagyontárgyakon a túlélő házastárs javára szóló haszonélvezet alapításában közreműködjenek, amennyiben az a házastárs megélhetéséhez szükséges és arra a házastárs igényt tart. Nem tarthat igényt a túlélő házastárs a haszonélvezetre, ha az örökhagyó halálát megelőző egy évnél korábban eljárás indult a házasság felbontása iránt és a házasság felbontására csak az örökhagyó halála miatt nem került sor.

Azonban arra is mód van, hogy az öröklésre személyesen jogosult kérésére a bíróság egy haszonélvezettel terhelt vagyontárgyat – a haszonélvezet fenntartása vagy megszüntetése mellett -a személyesen öröklésre jogosult rendelkezésébe adjon, egy vagy több vagyontárgyon fennálló haszonélvezetet megszüntessen, a túlélő házastárs haszonélvezeti joga alapján fennálló egyes jogosultságokat korlátozza vagy megszüntesse, amennyiben ez a túlélő házastárs és az öröklésre személyesen jogosult személy érdekeinek mérlegelése alapján méltányos. Ha a túlélő házastárs létfenntartásához nincs szükség az adott vagyontárgy haszonélvezetére, a bíróság felmentheti a haszonélvezet alapításában való közreműködés kötelezettsége alól az arra egyébként kötelezettet. A haszonélvezetről való rendelkezéskor a bíróság a kérelmezőn túl a többi jogosult érdekére is köteles tekintettel lenni.

4. – A IV., illetve az V. cím szabályozza a végintézkedéseket.

A IV. cím első része a végintézkedések általános szabályait tartalmazza. A végintézkedés egyoldalú, az örökhagyó halálával hatályba lépő jogügylet, amelynek visszavonására is sor kerülhet egyoldalú nyilatkozattal. Végintézkedést csak az örökhagyó tehet személyesen végrendelet formájában30 és a végrendelet visszavonására is csak személyesen az örökhagyó által kerülhet sor.

A 43. cikkely szerint a végrendelet nem támadható meg a körülmények kihasználására, azaz arra hivatkozva, hogy valaki az örökhagyót szükséghelyzetének, függő helyzetének, tapasztalatlanságának vagy rendellenes elmeállapotának kihasználásával késztette végrendelkezésre. A 44. cikkely a végrendeletekre nézve is kimondja (a szerződésekhez hasonlóan), hogy a jó erkölcsbe vagy közrendbe ütköző végrendelet semmis. A 45. cikkely szerint az olyan feltétel vagy meghagyás, ami lehetetlen vagy a jó erkölcsbe, a közrendbe, illetve valamely kógens törvényi előírásba ütközik, érvénytelen, a végintézkedés azonban ekkor csak részlegesen, az ilyen feltétel vagy meghagyás körében érvénytelen. Azonban maga a feltételhez vagy meghagyáshoz kötött végintézkedés is érvénytelen, ha annak meghatározó eleme (indítéka) volt az adott feltétel vagy meghagyás. Szintén érvénytelen az a feltétel vagy meghagyás, amely arra irányul, hogy korlátozza vagy kizárja egyes vagyontárgyak felett a rendelkezés jogát.

A 46. cikkely értelmezési szabályokat mond ki a végrendeletek körében. Eszerint a végintézkedések értelmezésekor tekintettel kell lenni egyrészt azokra a viszonyokra, amelyeket a végintézkedés nyilvánvalóan szabályozni kívánt, másrészt azokra a körülményekre, amelyek között a végintézkedésre sor került. Az örökhagyónak a végintézkedésen kívüli egyéb tetteire és nyilatkozataira csak akkor lehet tekintettel lenni, amennyiben e tettek, illetve nyilatkozatok nélkül a végintézkedés egyértelműen nem értelmezhető. Amennyiben az örökhagyó nyilvánvalóan tévedett egy személy vagy vagyontárgy megjelölésében, az adott rendelkezést az örökhagyó szándéka szerint kell értelmezni, ha az minden kétséget kizáróan megállapítható a végrendelet és más adatok segítségével.

Az 54. cikkely (1) bekezdése szerint a végintézkedések megtámadásához való jog elévül attól az időponttól számított egy éven belül, hogy a megtámadásra jogosult vagy jogelődje tudomást szerzett az örökhagyó haláláról, a végrendeletről és a megtámadás okáról. Ezen, elévülési határidő mellett az 54. cikkely (2) bekezdése egy jogvesztő határidőt is megállapít: eszerint a megtámadás joga legkésőbb attól az időponttól számított három éven belül elenyészik, hogy a megtámadásra jogosult tudomást szerzett az örökhagyó haláláról és a végrendeletről. A megtámadásra jogosult azonban kifogás formájában továbbra is hivatkozhat a megtámadási okra.

A IV. cím második része szabályozza a végrendelkezési, illetve a végrendeleti örökösi képességet, vagyis meghatározza, hogy kik tehetnek végintézkedést és kik lehetnek végintézkedések kedvezményezettjei. E körben is kimondja az NBW, hogy az örökösnek az öröklés megnyíltakor élnie kell, azaz túl kell élnie az örökhagyót ahhoz, hogy örökölhessen. Szabályozza azt a kérdést is, hogy a jogi személy javára tett végintézkedés alapján hogyan alakul az öröklés a jogi személy más jogi személlyel való egyesülése vagy szétválása esetén.

A IV. cím harmadik része szabályozza a kötelesrész intézményét. A magyar joghoz képest az alapvető eltérés abban van, hogy kötelesrészre a holland jog szerint csak a leszármazók jogosultak, míg a magyar jog szerint a házastárs, illetve a szülő is lehet kötelesrészre jogosult. A korábbi holland joghoz képest az eltérés nem e tekintetben jelentkezik, hiszen már az OBW 960. cikkelye is csak az egyenesági leszármazók kötelesrészi igényét ismerte el. A különbség abban áll, hogy a korábbi holland ptk. a Code civil mintájára valóságos örökrészként határozta meg a kötelesrészt, amelyre nézve korlátozta az örökhagyó rendelkezési jogát, hiszen kimondta, hogy az örökhagyó vagyonának a kötelesrész kielégítéséhez szükséges részéről sem élők közötti ajándékozás, sem végintézkedés formájában nem rendelkezhet. Az NBW 4: 63., illetve 4: 80. cikkelye viszont kötelmi igényként (pénzkövetelésként) határozza meg a kötelesrészt.31 A 63. cikkely szerint a kötelesrész az örökség értékének az a része, amelyre a kötelesrészre jogosult személy ajándékozás, illetve végintézkedés ellenére is jogosult. Kötelesrészre jogosultak az örökhagyó leszármazói, akik a törvény szerint öröklésre jogosultak, akár saját jogukon, akár a képviselet elve alapján olyan személyekre tekintettel, akik az öröklés megnyíltakor már nem éltek, illetve az öröklésre érdemtelenné váltak. Az a kötelesrészre jogosult, aki az örökséget visszautasítja, elveszti az őt megillető kötelesrészt is, kivéve, ha nyilatkozatában kötelesrészi igényét fenntartja. E szabály megegyezik a Ptk. 605. § (1) bekezdésében foglaltakkal. A gyermek kötelesrésze a fele annak, amit a hagyaték tiszta értékét a törvényes örökösök első csoportjába tartozó örökösök (túlélő házastárs és gyermekek) számával elosztva kapunk. E szabály egyezik a Ptk. 665. § (1) bekezdésében foglaltakkal, miszerint a kötelesrész címén a leszármazót a fele illeti annak, ami neki a kötelesrész alapja szerint számítva törvényes örökrészként jár. A kötelesrész számításának alapja a hagyaték értéke, amelyet meg kell növelni a tekintetbe veendő ajándékokkal és csökkenteni kell egyes hagyatéki terhekkel (az örökhagyó tartozásaival, az illő eltemetés költségeivel, a hagyaték felszámolásának költségeivel). A 4: 67. cikkely határozza meg, hogy mely ajándékozásokat kell a kötelesrész alapjához számítani. Eszerint tekintetbe kell venni a) a felismerhetően a kötelesrészre jogosultak megkárosítására irányuló szándékkal tett és elfogadott ajándékokat, b) azokat az ajándékokat, amelyeket az örökhagyó élete folyamán bármikor visszavonhatott volna, c) azokat az ajándékokat, amelyek teljes mértékben csak az örökhagyó halála után válnak hozzáférhetővé, d) az örökhagyó leszármazójának juttatott ajándékokat, feltéve, hogy e leszármazó vagy e leszármazó leszármazója az örökhagyó után kötelesrészre jogosult, illetve e) az örökhagyó halálát megelőző öt évben történt egyéb ajándékokat. E rendelkezések mintául szolgálhatnak az új Ptk. kötelesrészi szabályainak megalkotásakor, hiszen a Koncepció szerint “az örökhagyó részéről történő ajándékok juttatásának 15 évre visszamenően a kötelesrész alapjához számítása tekintetében a magyar jog is visszafogottabb lehetne. [.] A 15 éves határidő lerövidítése esetén viszont azt indokolt mérlegelni, hogy holland és osztrák mintára más elbírálás alá essék-e a más kötelesrészre jogosult számára történő ilyen juttatás.”32

Nem számít viszont a kötelesrész alapjához: a) az olyan személynek juttatott ajándék, akinek tartásáról az örökhagyó erkölcsileg köteles volt gondoskodni életében vagy halála után, ha az ajándékozás e kötelezettség alapján történt és az az örökhagyó vagyonához, illetve jövedelméhez képest nem volt aránytalan, illetve b) a szokásos mértéket meg nem haladó ajándék. Szintén figyelmen kívül kell hagyni a kötelesrész alapjának számításakor a házastársnak juttatott ajándékokat, amennyiben azok a házastársak között fennállott vagyonközösségre vagy rész-vagyonközösségre tekintettel nem okoztak gazdagodást az ajándékozó vagyonának terhére.

A 4: 70-77. cikkelyek azt szabályozzák, hogy a kötelesrész milyen élők közötti, illetve halál esetére tett juttatások értékével csökkentendő, a magyar Ptk. terminológiája szerint: mely juttatások szolgálnak a kötelesrész kielégítésére. A 70. cikkely szerint a kötelesrész mindenekelőtt az örökhagyótól kapott adományokkal csökkentendő, amennyiben pedig a kötelesrészre jogosult az öröklésből kiesett, leszármazójának kötelesrészébe kell betudni a felmenőnek juttatott adományokat. [E szabály egyezik a Ptk. 668. § (2) bekezdésével.]. A 71. cikkely szerint mindannak az értéke, amit a kötelesrészre jogosult a hagyatékból szerez, csökkenti a kötelesrészt. Az is csökkenti a kötelesrészt, amit a kötelesrészre jogosult örökösként szerezhetett volna, ha nem utasította volna vissza az örökséget, kivéve, ha az örökséget feltétellel, meghagyással vagy csak bizalmi vagyonkezelés formájában szerezhette volna meg, illetve ha a kötelesrészre jogosult az örökséget csak hagyományokkal terhelten szerezhette volna meg és az örökséget az örökhagyó halálától számított három hónapon belül visszautasította. A 73. cikkely szerint a kötelesrészbe a meghatározott pénzösszegre vagy követeléstől különböző vagyontárgyakra vonatkozó, de visszautasított hagyományt is be kell tudni, kivéve, ha a hagyományt csak feltételhez, meghagyáshoz kötötten, bizalmi vagyonkezelés formájában vagy alhagyománnyal terhelten szerezhette volna meg a kötelesrészre jogosult.

A 4: 79. cikkely szerint a kötelesrészi igény kielégítését elsősorban az örököstársaktól együttesen (az örököstársak közösségétől), illetve a hagyatéknak a III. cím első részében foglaltak szerinti felosztása esetén a túlélő házastárstól, másodsorban a megadományozottaktól lehet követelni, feltéve, hogy az adományok a kötelesrész alapjához számítanak. Ez lényegében megegyezik a Ptk. 669. §-ában foglaltakkal. Eltérő a holland szabályozás a tekintetben, hogy az adományok időbeli sorrendjére tekintettel kell lenni: a korábbi adományokat csak akkor lehet igénybe venni, ha a későbbi adományokból nem elégíthető ki a kötelesrészi igény. Az örököstársak, illetve a túlélő házastárs nem kötelesek a kötelesrészi igények kielégítésére, ha azok együttesen meghaladják a hagyaték értékét. Az igényeket ilyenkor arányosan csökkenteni kell.

A 4: 81. cikkely szerint a kötelesrész csak hat hónappal az örökhagyó halálát követően követelhető, illetve ettől eltérően a hagyaték 4: 13. cikkely szerinti felosztásakor a túlélő házastárs fizetésképtelensége vagy halála esetén. Nem követelhető a kötelesrész addig sem, ameddig a 4: 29., illetve 4: 30. cikkelyek alapján a hagyaték tárgyain a túlélő házastárs haszonélvezetre tarthat igényt vagy ilyen haszonélvezet valóban fennáll. A túlélő házastárs javára fennálló haszonélvezet természetesen nem érinti a többi kötelezettel szembeni kötelesrészi igényt, akik azonban a haszonélvezet fennállta alatt csak a kötelesrészi igény arányos részének kielégítésére kötelesek, arra tekintettel, hogy a haszonélvezettel nem terhelt vagyontárgyakból milyen arányban részesedtek.

A 4: 85. cikkely szerint a kötelesrészi igényt az arra jogosult elveszíti, ha ésszerű időn belül, de legkésőbb az örökhagyó halálától számított öt éven belül nem nyilatkozik arról, hogy kötelesrészére igényt tart.

A 4: 87. cikkely szerint a kötelesrészi igényeket elsősorban a hagyaték azon részéből kell kielégíteni, amelyről az örökhagyó sem örökösnevezés, sem hagyomány formájában nem rendelkezett. Ha az örökségnek ilyen része nincs vagy nem kielégítő, az örökséget és a hagyományokat értékük szerinti arányban kell igénybe venni a kötelesrészi igények kielégítésekor.

Nem tartalmaz külön szabályokat a holland ptk. a kitagadásra, a holland jog nem tesz különbséget az örökségből való kizárás, illetve a kötelesrészből való kitagadás között.

A IV. cím negyedik része a végintézkedésekkel szembeni alak-szerűségi követelményeket szabályozza. A 93. cikkely szerint semmis az a végrendelet, amelyben két vagy több személy közösen nyilvánította ki végakaratát. Bizonyos, ún. kiváltságos végrendeletektől eltekintve a végintézkedést közokiratba kell foglalni, vagy a saját kezűleg készített végintézkedést közjegyzőnél letétbe kell helyezni. (Ez a tulajdonképpeni végrendelet: testament. ) Nincs szükség azonban ilyen formaságokra akkor sem, ha az örökhagyó által teljes egészében sajátkezűleg írott, dátumozott és aláírással ellátott végintézkedés (fiókvégrendelet, ún. codicil) kisebb értékű ingóságok (lakberendezési tárgyak, ruhanemű, ékszerek, meghatározott könyvek stb.) hagyományozásáról rendelkezik; megállapítja ilyen kisebb értékű vagyontárgyakról, hogy azok nem részei a házastársi közös vagyonnak; illetve szerzői vagy szomszédos jogokban való jogutódlásról rendelkezik. A tulajdonképpeni végrendeleteket központi nyilvántartásba veszik, míg a fiókvégrendeletek nem kerülnek be ezen nyilvántartásba, hiszen esetükben nincs szükség közjegyzői közreműködésre.

A saját kezűleg írt végrendeletet az örökhagyónak alá kell írnia. Ha a végrendeletet nem az örökhagyó írta, vagy azt nem saját kezűleg, hanem “valamilyen mechanikus eszközzel” írta, és a végrendelet több, mint egy lapból áll, akkor minden egyes lapot meg kell számozni és az örökhagyónak kézjegyével kell ellátnia. A saját kezűleg írott végrendeletet az örökhagyó át kell, hogy adja a közjegyzőnek. Az örökhagyónak ekkor nyilatkoznia kell, hogy az okirat a végintézkedését tartalmazza és az eleget tesz az előbb említett követelményeknek. Nyilatkozatot tehet továbbá arra nézve is, hogy egy lezárt végrendeletet milyen feltételek bekövetkezte esetén lehet felnyitni halála esetén.

Kiváltságos végrendeletként a katonai végrendeletet, illetve a tengeri hajón vagy légi járművön utazók végrendeletét szabályozza a holland ptk. Katonai végrendelet tehető a) háború vagy polgárháború, továbbá b) egyéb katonai vállalkozásban való részvétel, c) ellenséges hatalommal szembeni ellenállás, d) az állam semlegességének megőrzése, e) a kollektív vagy egyéni önvédelem, illetve a nemzetközi rend és biztonság megőrzése vagy helyreállítása érdekében történt fellépés esetén, illetve f) lázadás esetén az illetékes hatóság parancsának teljesítése közben katonák vagy a haderőhöz tartozó más személyek által a haderő valamely tisztjének jelenlétében. Ha a végrendelet készítésére hadifogságban kerül sor, a tiszt helyett megfelelő egy altiszt jelenléte is. A 103. cikkely szerint kiváltságos végrendeletek esetében is szükséges azonban az írásba foglalás, két tanú jelenléte, illetve a végrendelet aláírása az örökhagyó, a tanúk és azok által, akik a végintézkedéskor jelen voltak. A 107. cikkely szerint a kiváltságos végrendelet megtámadható, ha az örökhagyó több, mint hat hónappal azt követően halt meg, hogy megszűntek azok a feltételek, amelyek között kiváltságos végrendeletet tehetett. Egy hónappal meghosszabbítható ez az időtartam, amennyiben az örökhagyó az utolsó hónapban nem volt abban a helyzetben, hogy végrendeletet tegyen. Amennyiben nem álltak fenn a kiváltságos végrendelet tételének feltételei, az örökhagyó mégis ilyen módon végrendelkezett és hat hónapon belül meghalt, a végrendelet nem semmis, de megtámadható.

Semmis a végrendelet, ha az örökhagyó a végrendeletet vagy a letétbe helyezésről szóló okiratot nem írta alá.

A IV. cím ötödik része a végrendelet visszavonásáról rendelkezik. Főszabályként ugyanazok az alakszerűségi követelmények vonatkoznak a végrendelet visszavonására, mint annak tételére. Ha a végrendelet nem kifejezetten rendelkezik egy korábbi végrendelet visszavonásáról, a korábbi végrendelet annyiban hatálytalan, amennyiben a későbbi végrendeletben foglaltak miatt lehetetlen annak végrehajtása. A 113. cikkely szerint a közjegyzőnél letétbe helyezett végrendelet bármikor visszavehető, de a végrendelkezőnek erről is okiratban kell nyilatkoznia. A 114. cikkely szerint a saját kezűleg írott, közjegyzői letétbe nem helyezett végrendelet a puszta megsemmisítéssel visszavonható.

5. – Az V. cím a végintézkedések egyes fajtáiról rendelkezik. Az V. cím első része meghatározza az örökösnevezés (erftelling) fogalmát, eszerint örökösnevezés az a végintézkedés, amelynél fogva az örökhagyó egy vagy több személyre hagyja hagyatékának egészét vagy egy részét. Ezt követően az V. cím rendre tárgyalja a hagyományra, a meghagyásra, a végintézkedéssel létesített alapítványra, az időhatározás vagy feltétel melletti örökösnevezésre, a végrendeleti végrehajtóra, illetve a hagyaték bizalmi (fiduciárius) vagyonkezelésére vonatkozó szabályokat.

A hagyomány kötelmi jogosultságot alapít a hagyományos javára. Annak teljesítésére az örökösök együttesen kötelesek, amennyiben az örökhagyó nem jelölte ki azt az egy vagy több örököst, aki annak teljesítésére köteles. Ha a hagyomány tárgyát képező szolgáltatás osztható, akkor az örökösök örökrészüknek megfelelő arányban kötelesek annak teljesítésére. Ha a hagyomány teljesítésére örökösként kijelölt személy nem lett örökös, azok kötelesek a hagyomány teljesítésére, akik örökrészét megszerezték. Azzal is eleget tesznek a hagyományrendelésnek, ha kifizetik a hagyományosnak azt, amihez a hagyománnyal eredetileg terhelt személy helyén a hagyatékból hozzájutott volna. Hasonló a helyzet alhagyomány esetében: ha az alhagyománnyal terhelt személy nem lett hagyományos, az alhagyománynak az köteles eleget tenni, aki e személlyel szemben a hagyomány kiadására kötelezett volt. A hagyománnyal terheltek kötelesek gondoskodni arról, hogy a hagyományost a lehető leggyorsabban értesítsék; amennyiben a hagyományos címe nem ismert, a bíróságot kell értesíteni, amely gondoskodik a közzétételről.

Az V. cím harmadik része rendelkezik a meghagyásról (testamentaire last). A meghagyás olyan kötelezettség, amely az örökhagyó végintézkedése alapján az örökösöket együttesen, egy vagy több meghatározott örököst, hagyományost vagy a végrendelet végrehajtóját terheli. A meghagyással terhelt örökös, illetve hagyományos az örökséget, illetve a hagyományt azzal a bontó feltétellel szerzi meg, hogy a meghagyás nemteljesítése esetén a bíróság határozata alapján nem szerzi meg az örökséget, illetve a hagyományt.

Az V. cím negyedik része a végintézkedéssel létesített alapítványról rendelkezik. A 135. cikkely szerint a közjegyzői okiratba foglalt végintézkedéssel létesített alapítvány örökösként, illetve hagyományosként megszerzi azt a vagyont, amit az alapító végintézkedésében az alapítványra hagyott. Amennyiben nem közjegyzői okiratba foglalt végintézkedésben történt az alapítás, az alapítványt az örökösöket terhelő meghagyásnak kell tekinteni. Amennyiben az örökösök nem tesznek eleget az örökhagyó akaratának, azaz nem hozzák létre az alapítványt, az ügyészség indítványa alapján a bíróság kötelezheti őket az alapítvány létrehozására. A bíróság rendelkezhet úgy, hogy határozata a meghagyással terhelt örökösök nyilatkozatát pótolja, azaz az alapítvány a határozat alapján létrejön, továbbá kinevezhet képviselőt, aki az alapítvány létesítéséről gondoskodni köteles. A végintézkedésben létesített alapítványról a holland ptk. második, jogi személyeket szabályozó könyve eddig is rendelkezett, a 2: 288. cikkelyben, a 4: 135. cikkelyben foglaltakkal szó szerint egyező módon.

Az V. cím ötödik része az időhatározás, illetve feltétel melletti végintézkedésről rendelkezik. Ha a végrendeletben az örökhagyó időhatározás mellett nevezett örököst, e rendelkezést úgy kell tekinteni, mint a végrendelet alapján az adott örökrészre utolsó sorban jogosult azonnali öröklését, amelyet azonban az örökrészre elsősorban jogosult javára haszonélvezetet alapító hagyomány terhel. Ha az örökösnevezés bontó határidővel történik, anélkül, hogy az örökhagyó megnevezte volna felfüggesztő határidővel az utóörököst, a bontó határidővel nevezett örököst haszonélvezet illeti elidegenítési és elhasználási joggal, kivéve ha ezt az örökhagyó kizárta.

Amennyiben a végintézkedésben rendelt juttatás felfüggesztő feltételhez kötött, a juttatás megszerzésének feltétele, hogy annak kedvezményezettje a feltétel bekövetkeztekor életben legyen, kivéve, ha a végintézkedésből vagy a juttatás természetéből más következik.

A feltételhez kötött örökösnevezés esetén az a személy, aki a feltétel teljesültéig a juttatásra jogosult, kifelé, harmadik személyek irányában kizárólagos joggal jár el, egyébként pedig a haszonélvezet szabályait kell megfelelően alkalmazni. Ennek megfelelően a feltétel teljesültéig e személy haszonélvezetre jogosult, köteles az adott vagyontárgyakat megőrizni, illetve állagukat fenntartani, kivéve, ha az örökhagyó feljogosította a vagyontárgyak elhasználására, illetve feltételtől független elidegenítésére. Ha az örökösnevezés bontó feltétellel történik, anélkül, hogy az örökhagyó megnevezte volna felfüggesztő határidővel az utóörököst, a bontó feltétellel nevezett örököst haszonélvezet illeti elidegenítési és elhasználási joggal, kivéve, ha az örökhagyó eltérően rendelkezett.

Amennyiben az örökösnevezéshez vagy hagyományrendeléshez kapcsolódó felfüggesztő feltétel az örökhagyó halálától számított harminc éven belül nem teljesül, az örökhagyó rendelkezése már nem léphet hatályba, mintegy “elenyészik”: az örökös, illetve a hagyományos nem szerzi meg a neki szánt juttatást. Amennyiben az örökösnevezést bontó feltételhez kötötték, harminc év eltelte után a feltétel elveszti jelentőségét: az örökös, illetve a hagyományos már nem veszítheti el jogát az örökséghez, illetve a hagyományhoz.33

Az V. cím hatodik része a végrendelet végrehajtójáról rendelkezik. A végrehajtót az örökhagyó a végintézkedésében jelöli ki, a kijelölés csak akkor válik hatályossá, ha a kijelölt személy azt elfogadja. A bíróság bármely érdekelt kérelme alapján határidőt tűzhet a kijelölt személynek, amelynek lejárta után már nem lehetséges a kijelölés elfogadása. Az örökhagyó több személyt is kijelölhet, illetve megadhatja a végrehajtónak kijelölt személynek azt a jogot, hogy egy vagy több további végrehajtót vegyen maga mellé vagy állítson maga helyett. Az örökhagyó azonban úgy is rendelkezhet, hogy amennyiben a kijelölt személy nem fogadja el vagy nem tudja elfogadni a végrehajtóvá történt kinevezést, a bíróság jogosult az érdekelt kérelmére helyettes végrehajtó kinevezésére. Két vagy több végrehajtó közül mindegyik egyedül is jogosult végrehajtóként eljárni. Véleménykülönbség esetén a bíróság egyikük kérelme alapján jogosult a végrehajtói jogokat, illetve az azzal járó díjazást megosztani. A végrehajtó köteles a hagyatéki vagyont kezelni, illetve a végrehajtói működése alatt esedékessé váló hagyatéki tartozásokat kifizetni, az örökhagyó által a végrehajtó kötelezettségévé tett meghagyásoknak eleget tenni. Az örökhagyó eltérő rendelkezése hiányában a végrehajtót vagy több végrehajtó esetén a végrehajtókat együtt a hagyaték értékének tíz százaléka illeti meg. A végrehajtó köteles az örökösöknek az általuk kívánt valamennyi felvilágosítást megadni feladatának ellátásáról. Amennyiben a végrehajtó feladatai közé tartozik a hagyaték tárgyainak kezelése is, az örökösök a végrendeleti végrehajtó általi vagyonkezelés tartama alatt nem jogosultak a hagyatékba tartozó tárgyakról, illetve az őket megillető részről a végrehajtó közreműködése, vagy a bíróság felhatalmazása nélkül rendelkezni. A vagyonkezelés tartama alatt a végrendelet végrehajtója képviseli az örökösöket a jognyilatkozatok megtételekor. A hagyaték kezelésével megbízott végrehajtó jogosult a hagyaték leltározásával közjegyzőt megbízni, aki e megbízás elfogadásáról köteles értesíteni az örökösöket. Mindenképpen köteles azonban ésszerű időn belül leltározni a hagyatéki vagyont, beleértve a hagyatéki tartozásokat is, továbbá felhívni a hitelezőket követeléseiknek a végrehajtóval vagy amennyiben közjegyző kinevezésére sor került, a közjegyzővel való közlésére. A végrendeleti végrehajtó a hagyatékba tartozó vagyontárgyak értékesítésére is jogosult, amennyiben ez a hagyatéki tartozások kielégítéséhez szükséges. Ha a végrehajtó eleget tett feladatának, megszüntetheti a vagyonkezelést és a hagyatéki vagyont az örökösök rendelkezésébe adhatja. Az örökösök is jogosultak a végrehajtó vagyonkezelési jogát megszüntetni, a) a hagyatéki tartozások kielégítése és a meghagyások teljesítése után, illetve b) ha másfél év eltelt azóta, hogy egy vagy több végrehajtó a hagyatékot kezelésébe vehette volna, ezen időtartamot azonban a bíróság akár többszöri alkalommal is meghosszabbíthatja a végrehajtó kérésére. A végrendeleti végrehajtó feladatának végeztével számadásra köteles azok felé, akik utána a kezelés jogát megszerzik. A végrehajtóval kapcsolatos rendelkezések alkalmazásakor a haszonélvezeti joggal rendelkező házastársat is örökösnek kell tekinteni. A végrehajtó feladata megszűnik: a) amennyiben feladatának eleget tett, b) amennyiben a feladatának ellátására meghatározott idő eltelt, c) a végrehajtó halálával, d) amennyiben a hagyaték végelszámolására kerül sor, e) a végintézkedésben meghatározott esetekben, illetve f) a bíróság általi felmentésével.

A Ptk. nem ismeri a végrendeleti végrehajtó intézményét, az Mtj. azonban szabályozta azt (1984-2003. §§), ahogy az európai jogok is szinte kivétel nélkül rendelkeznek a végrehajtó jogállásáról.34 Indokolt lenne a hagyatéki eljárásról szóló 6/1958. (VII. 4.) IM rendelet (He.) 77-80. §-aiban foglalt szabályokat, amelyek a végrendeleti végrehajtó jogállásáról rendelkeznek, további szabályokkal kiegészítve az új Ptk.-ban elhelyezni, ahogy a Koncepció szerint általában megfontolandó, hogy “a He. szabályai közül akár érdemben változatlanul, akár, ahol szükséges, korrigálva, melyeknek volna a Ptk.-ban a helyük”.35

Az V. cím hetedik része a fiduciárius tulajdonba adott hagyatékról (testamentair bewind) rendelkezik. Az örökhagyó jogosult végintézkedésében a hagyaték egészét, vagy egyes részeit bizalmi vagyonkezelésbe (bewind) adni.36 A bewind ellenkező kikötés hiányában az örökhagyó halálával lép hatályba. Ellenkező kikötés hiányában a bewind kiterjed a bizalmi vagyonkezelés alatt álló dolgok helyébe lépő más dolgokra (szurrogátum), továbbá a dolgok gyümölcseire és egyéb hasznaira is, amíg e gyümölcsöket nem fizetik ki az arra jogosultaknak. A vagyonkezelőt (be-windvoerder) az örökhagyó végintézkedésében jelöli ki, ha ezt elmulasztja, a kedvezményes, az örökös, a hagyományos vagy más érdekelt, illetve a végrendelet végrehajtója kérésére a bíróság jelöl ki egy vagy több vagyonkezelőt.

6. – A VI. cím az öröklés joghatásait szabályozza. E cím négy részre tagolt: az első rész az általános rendelkezéseket tartalmazza, a második az örökség elfogadásáról és visszautasításáról, a harmadik a hagyaték felszámolásáról, a negyedik pedig a hagyaték felosztásáról (a hagyatéki osztályról) rendelkezik.

Az örökség megszerzése a holland jog szerint – a magyar joghoz hasonlóan37ipso iure történik,38 azaz az örökösök az örökhagyó halálával a törvény erejénél fogva megszerzik az örökhagyó jogait, a hagyaték tárgyait birtokba, illetve bírlalatba veszik.39 Ha az örökhagyóval életközösségben élt túlélő házastárs az örökös (4: 13. cikkely), a túlélő házastárs veszi birtokba, illetve bírlalatba a hagyaték tárgyait.40 Az örökös egyben a törvény erejénél fogva az örökhagyó tartozásainak kötelezettje lesz, kivéve azokat a tartozásokat, amelyek az örökhagyó halálával megszűnnek. Osztható szolgáltatás esetén az örökösök a tartozásnak az örökrészükkel arányos részét kötelesek teljesíteni.

Az örökös a hagyatékba tartozó dolgok kiadását követelheti azoktól a harmadik személyektől, akik azokat jogalap nélkül maguknál tartják, ideértve azokat a dolgokat is, amelyeket az örökhagyó más személy részére tartott magánál. A hagyatéki hitelezők a hagyatékba tartozó vagyontárgyakból kielégíthetik követeléseiket. Az örökös saját vagyonával (ultra vires hereditatis) csak akkor felel a hagyatéki tartozásokért, ha

a) a leltárkészítés kedvezménye nélkül fogadta el az örökséget, kivéve, ha a hagyatéki tartozás nem az ő terhére áll fenn,

b) neki felróható módon megakadályozta a hitelezők követelésének kielégítését;

c) a hagyatékba tartozó vagyontárgyakat elveszítette, elrejtette vagy egyéb módon elvonta a hagyatéki hitelezők követelésének kielégítése alól;

d) a hagyaték felszámolójaként jelentős, neki felróható kötelezettségszegést követett el.41

Amennyiben olyan örökös javára, aki az örökséget a leltározás kedvezménye mellett fogadta el, kifizetés történt a hagyaték terhére, a hagyatéki hitelezők a kifizetés értékéig az örökös vagyonából jogosultak követeléseik kielégítését követelni.

Az örökhagyó halálát követő három hónap alatt a hitelezők csak akkor vezethetnek végrehajtást a hagyatékra, ha az örökséget valamennyi örökös a leltárkészítés kedvezménye nélkül fogadta el. Kivétel e szabály alól, ha a hitelező erre az örökhagyó fizetésképtelensége esetén is jogosult lett volna. E határidőt a bíróság annak lejárta előtt meghatározott hitelezőkkel szemben különleges körülményekre tekintettel meghosszabbíthatja.

Az NBW ismeri az örökösi minőségről és egyéb, örökléssel kapcsolatos tényekről kiadott közjegyzői tanúsítványt (verklaring van erfrecht) is, amelynek közhitelességgel bír: az abban bízó és annak alapján eljáró személyekkel szemben nem lehet hivatkozni az abban foglaltak valótlanságára. Annak, aki ilyen tanúsítvány alapján kifizetést teljesít egy arra valójában jogosulatlan személynek, nem kell számolnia a kétszeres teljesítés veszélyével, a valódi jogosulttal szemben hivatkozhat a közjegyzői tanúsítványban foglaltakra.42

A 189. cikkely mondja ki, hogy örökösök hiányában az állam szükségképpeni törvényes örökös: az örökhagyó halálának pillanatában megszerzi a teljes hagyatékot.

Az örökséget az örökös elfogadhatja vagy visszautasíthatja, az elfogadás történhet egyszerűen vagy a leltárkészítés kedvezménye (beneficium inventarii, voorrecht van boedelbeschrijving) mellett. Az örökhagyó e választás tekintetében nem korlátozhatja az örököst. Ugyanígy az örökös sem tehet elfogadó vagy visszautasító nyilatkozatot az öröklés megnyílta előtt. Az elfogadás vagy visszautasítás csak feltétel és időtűzés nélkül történhet, nem vonatkozhat az örökségnek csak egy részére. Az egyszer megtett elfogadás vagy visszautasítás nem vonható vissza, az az öröklés megnyíltára visszamenőleg hatályos. Az elfogadás vagy visszautasítás nem érvényteleníthető (nem támadható meg) tévedésre, illetve egy vagy több hitelező megkárosítására hivatkozva.

A leltárkészítés kedvezményével történő elfogadás lehetősége nem ismert a hatályos magyar jogban. A Ptk. 679. § -a szerint az örökös a hagyatéki tartozásokért a hagyaték tárgyaival és annak hasznaival (cum viribus hereditatis) felel a hitelezők felé, illetve amennyiben a követelés érvényesítésekor a hagyaték tárgyai vagy hasznai nincsenek az örökös birtokában, annyiban öröksége erejéig (pro viribus hereditatis) egyéb vagyonával is felel. A Ptk. szerint tehát az örökös csak korlátozott (intra vires hereditatis) felelősséggel tartozik a hitelezők felé. Megfontolandó (a Koncepció szerint is), hogy e kedvezmény csak azokra az örökösökre vonatkozzék, akik a leltározás kedvezményével vették át a hagyatékot.43 A leltározás kedvezménye általi felelősségkorlátozás intézményét nemcsak a holland, hanem a svájci, illetve a francia jog is ismeri. A ZGB szerint az örökös az örökség elfogadása előtt kérheti a hagyaték illetékes hatóság általi leltározását. A leltározás keretében felhívják a hitelezőket követeléseik bejelentésére. Ha az örökös hatósági leltározás alapján fogadja el az örökséget, minden leltárba vett követelésért teljes mértékben (ultra vires hereditatis) felel, hiszen megtehette volna, hogy visszautasítsa a hagyatékot, ha az túlterheltnek látszott (damnosa hereditas). Azonban az olyan követelésekért, amelyeket nem jelentettek be, mind a hagyaték, mind az örökös csak a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint felel.44

Az örökös másik lehetősége a túlterhelt hagyatékból eredő ultra vires felelősség elkerülésére, ha a hagyaték felszámolását kezdeményezi.45 Ekkor a felszámoló előbb kielégíti a hagyatéki tartozásokat, s csak azt adja át az örökösnek, ami a hagyatékból ezt követően esetlegesen fennmarad. A hagyatéki felszámoló funkciója hasonló az angolszász jogokban ismert personal representative, illetve administrator feladatához.

A Code civil szerint az örökös nyilatkozatot tehet az illetékes bíróság hivatalában, miszerint az örökséget csak a leltározás kedvezménye mellett (sous bénéfice d’inventaire) fogadja el. Az örökösnek ekkor valósághű és pontos leltárt kell készítenie az öröklés megnyíltától számított három hónapon belül. A leltározás befejezésétől számítva további negyven nap gondolkodási idő áll rendelkezésére, hogy eldöntse: elfogadja-e az örökséget vagy sem. (A Szenátus előtti javaslat e kettős határidő helyett egységes, öt hónapos határidőt vezetne be: az örökösnek öt hónapon belül nyilatkoznia kellene, hogy elfogadja vagy visszautasítja az örökséget és elfogadás esetén igénybe veszi-e a leltározás kedvezményét.)46 A német BGB éppen a magyar Ptk.-val ellentétes főszabályt mond ki a hagyatéki tartozásokért való felelősség tekintetében. Eszerint az örökös teljes vagyonával felel a hagyatéki tartozásokért, felelősségét azonban korlátozhatja, ha kérelmezi a bíróságtól a hagyaték elkülönült kezelését, vagy a hagyaték felszámolását.

Az NBW szerint a bíróság kérelemre elrendelheti a hagyaték felszámolását a hagyatéki hitelezők kielégítése érdekében. A hagyaték felszámolását a VI. cím harmadik része szabályozza.

Ha egy vagy több örökös a hagyatékot a leltározás kedvezménye mellett fogadta el, a bíróság felszámolót (a régi magyar jog terminológiáját alkalmazva: gondnokot) nevez ki:

a) az örökös kérésére,

b) bármely érdekelt vagy az ügyész kérelme alapján, ha a hagyaték kezelésére kötelezett személy jelentős kötelezettségszegést követ el, a vagyonkezelésre alkalmatlan vagy nem tett eleget a vagyon biztosítására vonatkozó kötelezettségének; ha a hagyatéki tartozások kielégítésére a hagyaték várhatóan nem elegendő; ha megkezdték a hagyaték felosztását a hagyaték felszámolása előtt. Nem rendelhető el a felszámolás, ha az örökhagyó végrendeleti végrehajtót nevezett ki, aki igazolni tudja, hogy a hagyaték bőségesen elegendő valamennyi hagyatéki tartozás kielégítésére; amennyiben ez vitás, a bíróság dönt e kérdésben.

Ha az örökség elfogadására a leltározás kedvezménye nélkül került sor, a bíróság felszámolót nevezhet ki:

a) bármely érdekelt vagy az ügyészség kérelme alapján, ha nincs örökös, vagy ha nem ismert, hogy van-e örökös vagy ha nincs végrendeleti végrehajtó és az ismert örökösök a hagyaték egészét vagy egy részét nem vették kezelésbe;

b) bármely hagyatéki hitelező kérésére, ha az esedékes tartozások kielégítése előtt megkezdték a hagyaték felosztását, illetve ha fennáll annak a veszélye, hogy a tartozásnak teljes egészében vagy ésszerű időn belül nem tesznek eleget akár azért, mert a hagyaték nem elegendő vagy nem megfelelően kezelik, akár azért, mert a hitelezők egyike végrehajtást vezet a hagyaték tárgyaira;

c) az örökös egy vagy több egyéb hitelező kérésére, ha az örökösök vagy a végrendeleti végrehajtó magatartása követelésének kielégítését jelentős mértékben veszélyezteti.

Ha egy, az örökséget visszautasító örökös hitelezőjét a visszautasítás nyilvánvalóan hátrányosan érinti, a bíróság a hitelező kérésére elrendelheti, hogy hagyatékot az örökséget visszautasító örökös hitelezőinek az érdekében számolják fel, erre a célra a bíróság felszámolót is kinevezhet, amennyiben szükséges.

A hagyaték felszámolásáról a hatályos magyar Ptk. nem rendelkezik, az Mtj. azonban ismerte a hagyaték gondnoki felszámolásának lehetőségét.47 Ezt az Mtj. 2107. §-a szerint az örökös, illetve több örökös esetén bármelyik örökös a saját részére vagy az osztály megtételéig az örökösök együttesen az egész hagyatékra kérhették, továbbá az örökség elfogadásától számított egy év alatt bármelyik hagyatéki hitelező, akinek alapos oka volt feltételezni, hogy kielégítését az örökös magatartása vagy az örökös vagyoni helyzete veszélyezteti.

A hagyaték felosztását (a hagyatéki osztályt) a VI. cím utolsó, negyedik része szabályozza.

A 229. cikkely előírja az osztályrabocsátás kötelezettségét, amikor kimondja, hogy az örökösök kötelesek a hagyaték értékéhez hozzászámítani az örökhagyótól kapott ajándék értékét, amennyiben az örökhagyó akár az ajándékozáskor, akár végintézkedésében ezt előírta. Az örökhagyó végintézkedésében mentesítheti az osztályrabocsátás kötelezettsége alól a megajándékozottat, akkor is, ha az ajándékozás még az osztályrabocsátás kötelezettségével történt. Az osztályrabocsátás kötelezettsége tekintetében is érvényesül a képviselet elve, ez lényegében egyezik a hatályos Ptk. 621. §-ában foglaltakkal.

JEGYZETEK

1 Ld. Staatsblad van het Koninkrijk der Nederlanden, 2002/430 (22 augustus 2002): Beschikking van die Minister van Justitie van 16 augustus 2002, houdende plaatsing in het Staatsblad van de tekst van Boek 4 en Titel 3 van Boek 7 van het nieuwe Burgerlijk Wetboek, zoals deze luidt met ingang van 1 januari 2003. Az új öröklési jogi könyv hatályba lépését már többször elhalasztották, mielőtt azt mai formájában elfogadták. Eredetileg 2001. július 1-jére tervezték hatályba léptetését, majd elhalasztották 2002. január 1-jére, majd ismét elhalasztották 2003. január 1-jére.

2 Az új holland ptk. ugyanis nem uno ictu lépett hatályba, hanem folyamatosan léptették (léptetik) hatályba az elkészült és elfogadott könyveket, illetve címeket. E. M. Meijers professzor 1947. április 25-én kapta meg a megbízást Wilhelmina királynőtől az új polgári törvénykönyv tervezetének elkészítésére. Legkorábban a személyi és családjogot szabályozó I. könyv lépett hatályba, 1970-ben. Ezt követte 1976-ban a jogi személyekről szóló II. könyv hatályba lépése. 1991. április 1-jén a fuvarjogot szabályozó VIII. könyv nagy része lépett hatályba. Ezt követte az általános vagyonjogról szóló III. könyv, az egyes dologi jogokról szóló V. könyv, a kötelmi jog általános részét szabályozó VI. könyv, illetve az egyes szerződésekről szóló VII. könyv egyes címeinek hatályba lépése 1992. január 1-jén. A VII. és a VIII. könyvet azóta is folyamatosan “töltik fel”, hiszen ezeket csak részben léptették hatályba. Az öröklési joggal egyidejűleg léptek például hatályba az ajándékozásra vonatkozó új rendelkezések. A holland ptk. hivatalos elnevezése Burgerlijk Wetboek, az ennek megfelelő hivatalos rövidítés: BW, jelen tanulmányban csak a régi és az új ptk. közötti egyértelmű különbségtétel miatt használjuk az OBW (oud BW), illetve NBW (nieuw BW) rövidítéseket.

3 Ld. Magyar Közlöny különszáma: Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója és tematikája, 2003 (a továbbiakban: Koncepció és tematika).

4 Ennek megfelelően az öröklési jog körében a nemzetközi jogegységesítés is csekély mértékben van jelen. A nemzetközi végrendelettel szembeni alakszerűségi követelményekről szóló 1973-as washingtoni egyezmény nem vezetett a végrendeletekkel kapcsolatos jog harmonizálására, az egyezményhez csatlakozó államok jellemzően csak egy újabb végrendelkezési formát iktattak be nemzeti jogukba. A regionális jogegységesítésre példa az 1972-ben a BENELUX-államok által elfogadott közös szabályozás a közös veszélyben elhaltakkal kapcsolatban. További példa az Egyesült Államokban megalkotott és számos tagállam által elfogadott Uniform Probate Code (1969).

5 Koncepció és tematika, 130. A probléma elemzésére ld. Hamza G.-Sajó A.: Az együtt elhalás néhány jogi kérdése, Magyar jog 23 (1976), 191 skk. A holland ptk.-hoz hasonló vélelmet állít fel például a Codice civile 4. cikkelye.

6 Vö. az élettárs öröklési jogával kapcsolatosan írottakkal a Koncepció és tematika 129. oldalán.

7 A 4: 10. cikkely úgy fogalmaz, hogy törvényes örökös az ágytól-asztaltól el nem vált házastárs, ez lényegében megfelel a magyar Ptk. fogalmai szerint annak a házastársnak, aki életközösségben élt az örökhagyóval. A holland ptk. ismeri az ágytól és asztaltól elválás (separatio a mensa et thoro, scheiding van tafel en bed) intézményét, ami a házastársak együttélésének megszüntetéséhez vezet magának a házassági köteléknek a megszűnése nélkül. Ld. NBW, 1: 168.skk cikkelyek.

8 A törvényes öröklés tekintetében ugyanis három alapvető rendszer érvényesül az egyes jogrendszerekben: a parentéla-rendszer alapján áll a törvényes öröklés rendje Németországban, Ausztriában, Svájcban és Magyarországon is; a iustinianusi osztályok rendszerét fogadta el a Code civil, illetve annak mintájára a belga vagy a régi holland ptk.; az ún. három-ág rendszert (Dreiliniensystem) alkalmazza a spanyol és a portugál jog, illetve ezek mintájára számos közép- és dél-amerikai jog. Mindhárom rendszer elsősorban a leszármazókat tekinti törvényes örökösöknek. A parentéla-rendszer ezt követően a szülőket és ezek leszármazóit, majd a nagyszülőket és ezeknek az első két parentélához nem tartozó leszármazóit tekinti törvényes örökösnek, illetve ugyanígy további parentélák is képezhetők. A iustinianusi rendszer szerinti második osztályba a felmenők (szülők, nagyszülők), illetve a teljes testvérek és ezek leszármazói tartoznak, a harmadik osztályt pedig az örökhagyó féltestvérei és ezek leszármazói alkotják. Az összes többi oldalági rokon a negyedik osztályba tartozik. A három-ág rendszer szerint másodsorban a felmenők, harmadsorban az oldalági rokonok örökölnek. E rendszerek részletes bemutatására ld. K H. Neumayer: Intestate succession, in: International Encyclopedia of Comparative Law, Vol. V: Succession, Ch. 3., Tübingen-Dordrecht-Bos-ton-Lancaster 2002.

9 Megjegyzendő, hogy házassági vagyonközösség esetén a házastárs a vagyonközösség megszűnése miatt saját jogán a közös vagyon fele részét is megszerzi.

10 Ez a túlélő házastárs szempontjából jelentős javulás a régi holland joghoz (OBW) képest, amely a túlélő házastársnak csak egy gyerekrészt juttatott.

11 NBW, 4: 19. cikkely. A gyermekek e joga az ún. wilsrecht.

12 NBW, 4: 21. cikkely.

13 A túlélő házastárs helyzetének javítása általános tendencia az európai jogrendszerekben. Vö. W. Pintens: Die Europäisierung des Erbrechts, Zeitschrift für Europäisches Privatrecht, 2001/3, 629 skk. 1923-ig a holland jogban a túlélő házastárs egyáltalán nem volt örökös.

14 Code civil blg., 747. cikkely, Código civil sp., 812. cikkely. A spanyol ptk. szerint amennyiben az ági vagyon tárgyát elidegenítették, az ági örökösök adásvétel esetén a befolyt vételárat, csere esetén azt a dolgot követelhetik, ami az ági vagyontárgy helyébe lépett.

15 Loi n. 72-3 du 3 janvier 1972, 14. cikkely (3) bek.

16 Koncepció és tematika, 134.

17 Vö. K. H. Neumayer: Intestate succession, 32 skk.

18 Code civil du Québec, 666. cikkely (2) bek., Codice civile, 581. cikkely.

19 ZGB, 462. cikkely (1) bek.

20 Succession Act (1965), 67. szakasz (2) bek. a) pont.

21 Példa erre a lengyel vagy a portugál ptk.: Koddeks cywüny 931. cikkely (1) bek., Código civil port. 2139. cikkely (1) bek.

22 OBW, 899. cikkely.

23 Código civil esp., 834. cikkely, Code civil blg., 745 bis cikkely (1) bek., Administration of Estates Act (1925), 46. szakasz.

24 Code civil fr., régi 767. cikkely (1) bek.

25 A közelmúltban lépett hatályba a francia öröklési jogot módosító 20011135. sz. törvény (loi n. 2001-1135 du 3 décembre 2001) is, amely a túlélő házastárs és a házasságon kívüli gyermekek öröklési jogi helyzetének javítására irányult. A Szenátus ugyanakkor támogatja, hogy a J. Carbonnier és P. Catala vezette munkacsoport javaslata alapján a Code civil harmadik könyvének első címében foglalt öröklési jogi szabályozás egészének átfogó felülvizsgálatára sor kerüljön. A javaslatra ld. http://www.senat.fr/leg/pp101-309.html.

26 Loi n. 2001-1135 du 3 décembre 2001 (= Cod civil, új 757., 757-1., 7572. cikkelyek)

27 NBW, 4: 12. cikkely.

28 NBW, 4: 28. cikkely.

29 NBW, 4: 29. cikkely.

30 Öröklési szerződés a holland jog szerint nem köthető.

31 Ez megfelel az általános európai tendenciának, a francia jogalkotó is többször (előbb 1938-ban, majd 1971-ben) módosította a kötelesrészre (réserve) vonatkozó szabályozást (Code civil, 913. skk cikkelyek), s a hatályos szabályok szerint az örökhagyó rendelkezési joga a kötelesrész védelmében csak a harmadik személyeknek történő ajándékozások körében korlátozott, míg abban az esetben, ha a kötelesrészt sértő ajándékozás valamely örökös részére történt, az érvényes a kötelesrészt sértő részében is. A holland kodifikáció során többen a kötelesrész intézményének en bloc megszűntetését javasolták. Vö. W. Pintens: Die Europäisierung des Erbrechts, Zeitschrift für Europäisches Privatrecht, 2001/3, 642. Az angol felfogás gyökeresen eltér a kontinentálistól, amennyiben hosszú ideig semmilyen formában nem ismerte el a végrendelkezési szabadság rovására a kötelesrészi igényt, s tulajdonképpen csak az 1938. évi Inheritance (Family Provisions) Act adta meg a tartáshoz (életjáradékhoz) való jogot azoknak, akikkel szemben az örökhagyót életében tartási kötelezettség terhelte.

32 Koncepció és tematika, 142 sk.

33 NBW, 4: 140. cikkely.

34 BGB, 2197. skk §§ (Testamentsvollstrecker), Code civil, 1025. skk cikkelyek (Des exécuteurs testamentaires), Codice civile, 700. skk cikkelyek (Deegli ese-cutori testamentari), Código civil, 892. skk cikkelyek (De los albaceas o tes-tamentarios), Kodeks cywilny (lengyel ptk.), 986. cikkelyek. A végrendelet végrehajtásával kapcsolatos új jelenség, hogy hitelintézetek is érdeklődnek e tevékenység iránt, ld. K W. Lange: Testamentsvollstreckung durch Kreditinstitute und Dienstleistungsfreiheit, Zeitschrift für Europäisches Privatrecht 2003/1, 51 skk.

35 Koncepció és tematika, 144.

36 A bizalmi vagyonkezelés holland formája a bewind, amelyet a holland ptk. nem általános jelleggel, hanem csak bizonyos körben, bizonyos célokra, bizonyos funkciókkal ismer el. Szabályozza a személyi jog körében, ahol a távollevők, illetve a testi vagy szellemi állapotuk miatt vagyonuk kezelésére képtelen nagykorúak vagyonának megóvását szolgálja (BW, 1: 409. skk, illetve 1: 431. skk cikkelyek); a jogi személyekről szóló könyvben, ahol annak a jogi személynek a vagyona vonható bizalmi vagyonkezelés alá, amelynek megszűntetését kezdeményezték (BW, 2: 22. cikkely); illetve az öröklési jogban (BW, 4: 153. skk cikkelyek). A kodifikáció során tervezték egy általános bizalmi vagyonkezelési konstrukció megalkotását az általános vagyonjogi (III.) könyvben, ennek máig fenntartották a III. könyv 6. címét, végül azonban nem fogadták el a vonatkozó javaslatokat. Vö. M. Grimaldi-F. Barrière: Trust and fiducie, in: A. Hartkamp et al. (ed.): Towards a European Civil Code, Nijmegen-The Hague-London-Boston 19982, 573.

37 Ezzel kapcsolatban kritikusan jegyzi meg Földi A.-Hamza G.: A római jog története és institúciói, Budapest 1994, 664: “A hatályos jogunkban bizonyos ellentmondásokat okoz, hogy míg polgári anyagi jogunk az ipso iure rendszer alapján áll, addig – végső soron a neoabszolutizmus idejére visz-szavezethető, osztrák eredetű – hagyatéki eljárási szabályaink inkább az adicionális rendszernek felelnek meg.”

38 Szintén ipso iure szerzik meg az örökösök a hagyatékot a német, a svájci, a francia és a belga jog szerint, erre utal a le mort saisit le vif elve: az örökhagyó halála által az örökösök automatikusan birtokon belül kerülnek. Adicionális rendszer érvényesül viszont Olaszországban és Spanyolországban, ahol az örökösök elfogadó nyilatkozata (aditio hereditatis) szükséges a hagyaték megszerzéséhez, bár az elfogadás hallgatólagosan is történhet. Hasonló rendszer érvényesül Ausztriában is, ahol azonban nem az örökösök elfogadó nyilatkozata, hanem a bíróság határozata (ún. Einantwortung) szükséges az örökléshez. Az angol jog lényegesen eltér a kontinentális jogrendszerektől, a hagyatékot ugyanis előbb a bíróság által kinevezett ún. personal representative szerzi meg, aki kifizeti a hagyatéki tartozásokat, s az örökösök csak ezután jutnak a fennmaradó hagyatékhoz (residuary estate). A personal representative lehet a végrendelet örökhagyó által kijelölt végrehajtója is, ilyen hiányában a bíróság a családtagok közül nevezi ki a vagyon kezelésére jogosult és a tartozások kifizetésére köteles administratort. A personal representative lényegében egy vagyonkezelő (trustee), ahogy erre a törvényes öröklést szabályozó angol törvény, az Administration of Estates Act (1925) 33. szakasza is utal: “On the death oof a person intestate as to any real or personal estate, that estate shall be held in trust by hispersonal representatives with the power to sell it.” Az örökség megszerzésének rendszereire ld. Y.-H. Leleu: Nécessité et moyens dune harmonisation des règles de transmission successorale en Europe, European Review of Private Law, 1998, 159 skk, ill. A. Verbeke – Y.-H. Leleu: Harmonization of the law of succession in Europe, in: A. Hartkamp et al. (ed.): Towards a European Civil Code, Nijmegen-The Hague-London-Boston 19982, 176 skk.

39 A holland ptk. ismeri a birtok (possessio) és a bírlalat (detentio) közti különbséget, amely szerint a birtokos saját maga számára, míg a bírlaló más számára tartja magánál a dolgot. Ld. NBW, 3: 107. skk cikkelyek.

40 NBW, 4: 182. cikkely.

41 NBW, 4: 184. cikkely.

42 NBW, 4: 187-188. cikkelyek.

43 Koncepció és tematika, 144.

44 ZGB, 580. skk cikkelyek.

45 ZGB, 593. cikkely.

46 A Szenátus előtti javaslat szintén lerövidítené (30 évről 10 évre) a választási jog elévülésére vonatkozó határidőt.

47 Mtj., 2106. skk §§.