Boytha György: A gyűlöletbeszéd polgári jogi szankcionálásának alapjogi keretei (PJK, 2008/1., 10-20. o.)

A cikk letölthető PDF formátumban is!

1. Gyűlöletbeszéd és jog

A gyűlöletbeszéd (“hate speech”; “discours de haine”; “Hassrede, Volksverhetzung”) világszerte fertőző társadalmi jelenség, amely egymás megbecsülését, a népesség csoportjainak kiegyensúlyozott együttélését és az ennek érdekében elvárható kölcsönös toleranciát, végső soron a köznyugalmat ássa alá. Jogi megragadása, tényállásba foglalása és szankcionálása a jelenség világnézeti, erkölcsi, gazdasági és politikai gyökereit, vagy akár lélektani indokait is tekintve csupán tüneti, nem pedig oki kezelését jelent. Demokratikus jogállamban végső soron a véleménynyilvánítás szabadságának egyrészt az alapértékű emberi méltóság, másrészt a köznyugalom védelme érdekében szükségessé váló törvényi korlátozásáról, vagyis egymásnak esetenként határt szabó demokratikus követelményrendszerek koordinálásáról van szó.

Ma már világszerte megállapítható a gyűlöletbeszéddel szembeni büntetőjogi védekezés szükségszerűségének nemzetközi követelményekhez igazodó elismerése és szabályozásának kiépülése, ha államonként eltérő módokon is. A ma hatályos törvénykönyvek ugyanakkor a nemzetre vagy meghatározott jellegű népcsoportokra vonatkozó gyűlöletbeszéd által egyes személyeket is érintő nem vagyoni sérelmek polgári jogi orvoslásának lehetőségére nem szolgálnak testre szabott példákkal. Mivel azonban a személyek meghatározott kollektívái elleni gyűlöletbeszéd nem csupán a közrendet, köznyugalmat vagy közerkölcsöt sértheti, hanem közvetve a kollektívákhoz tartozó személyek jogait is érintheti, a polgári jogi védelem lehetősége ebben a körben sem zárható ki és azt a személyhez fűződő jogok oltalma szintjén is vizsgálni kell.

Hogyan állapítható meg polgári jogi kódexben az ilyen közvetett személyiségi jogsértés törvényi tényállása, az érintett, esetleg jogi személyiséggel sem rendelkező csoport egyes személyei által érzett sérelem okozatossága és súlya, ki érvényesíthet abból fakadó igényeket, milyen szankciókkal és kinek a javára szólóan orvosolható a csoportot ért sérelemnek egyes tagjait érintő hatása?

2. A véleménynyilvánítás szabadságának és korlátozásának eltérő koncepciói

2.1. Angol-amerikai megközelítés

A véleménynyilvánítás szabadságának törvényi biztosítása a polgári forradalmak hajtása. Gyökerei az angol közjogba nyúlnak vissza.

A transzatlanti hajózás lehetőségeit tekintve előnyös földrajzi helyzetét kihasználva Anglia aknázta ki legeredményesebben az újkor elején megnyílt tengerentúli erőforrásokat. Ez is közrejátszott abban, hogy gazdasági és társadalmi fejlődése megelőzhette a kontinentális államokét: Már a XVII. században lezajlottak polgári forradalmai. Cromwell protestáns köztársaságát ugyan még katolikus restauráció követte, ennek azonban Orániai (III.) Vilmos 1688. évi partraszállása véget vetett és a nyomában lezajlott “dicsőséges forradalom” megteremtette az újkori parlamentáris monarchia alapjait. Az angol parlament jogainak biztosítása végett alkut kötött III. Vilmossal és feleségével, a protestáns (II.) Stuart Máriával, akik vállalták, hogy trónra lépésük és protestáns utódlásuk elismerése fejében tiszteletben fogják tartani a parlament mindkét házának jogkörét. Az angol 1689. évi Bill of Rights ennek megfelelően nem általános emberi jogi garanciákat tartalmazott, hanem a parlament jogkörét és a nép képviselőinek mentelmi jogát biztosította, ezt is vallási diszkrimináció jegyében irányozva elő. Az uralkodó és a parlament hatásköreit ünnepélyes nyilatkozat formájában rögzítették. Az abban nevesített 13 jogkör közül a kilencedik irányozta elő, “Hogy a parlamentben történő szólás (“speech”) és viták vagy eljárások nem lehetnek a parlamenten kívül semmilyen bíróságon vagy helyen vád vagy vizsgálat tárgyai.”¹

A parlamenti szólásszabadságnak ez a garanciája tovább élt az észak-amerikai telepesek tudatában, amikor azt először alkotmá-nyozó jogaik volt anyaországukkal szembeni elismertetésére, majd az eredetileg csak laza konföderációba tömörült 13 új állam föderális köztársaságba egyesülésekor saját joghatóságuk védelmében igyekeztek alkalmazni, a központi jogalkotás praeemptiv következményeinek, a tagállami jogalkotások fölé tornyosulásának korlátozása végett. Virginia állam például már 1776-ban megalkotta saját jogainak deklarációját.² Majd, amikor az Egyesült Államok addigra még csak 11 állam által ratifikált alkotmányának megfelelően, 1789 szeptember végén összeült a köztársaság első kongresszusa, elsősorban Virginia szorgalmazására és az alkotmány mind a tizenhárom állam által történő ratifikálása érdekében haladéktalanul elfogadták annak első tíz módosítását, amelyek együttesen szintén Bill of Rights néven mentek át a köztudatba. Ekkor a francia forradalmi alkotmányozó gyűlés már három hónapja megalkotta az emberi és polgári jogok nyilatkozatát, amit még XVI. Lajos király szentesített.

Az amerikai Bill of Rights közjogi értelmezésének kulcsát a X. Módosítás nyújtja, amely szerint “Az alkotmány által nem az Egyesült Államokra ruházott, vagy abban az államok számára nem tiltott hatáskörök az egyes államoknak vagy a népnek vannak fenntartva.”

A közös alkotmány máig is érvényes első módosítása – többek között – azt is előírja, hogy “a kongresszus nem hozhat törvényt … a szólás vagy a sajtó szabadságának a korlátozására; .. .³ Ezen alapul az amerikai jogalkotás és az alkotmányban ráruházott föderális igazságszolgáltatási hatáskörben eljáró Legfelsőbb Bíróság tartózkodása a gyűlöletnyilvánítás önmagában, súlyos minősítő körülmények hiányában való korlátozásának engedésétől. Személyek vagy csoportok közvetlen megfenyegetésének, vagy megfélemlítésére irányuló szándék bizonyításának hiányában tartózkodik akár politikai gyülekezés keretében, akár egyébként elhangzott gyűlöletbeszéd büntetésétől.

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság gyakorlatából kitűnően a “szólásszabadság” terminusa nem egyszerűen a véleménynyilvánítás szinonímája, hanem a szorosan vett véleménynyilvánítástól különböző, ám külön büntetőjogi tényállásba nem ütköző, mindenféle beszéd tolerálására is irányul, mint aminő lehet akár szitkozódás, politikai agitáció, gyűlölködő kifejezések, bujálkodáson innen maradó obszcén szólás is⁴. Ennek a tág szabadságfogalomnak megfelelően az USA bíráskodása a kifejezetten nem tiltott jelképeknek büntetendő cselekménnyel nem járó használatát szimbólum beszédnek minősíti és nem tekinti önmagában korlá-tozhatónak (“protection to symbolic or expressive conduct as well as to actual speech”).⁵

Mivel az alkotmány csak a szólásszabadság kongresszusi korlátozását tiltja, a mára ötven tagállam elvileg saját hatáskörben szabályozhatná annak tartalmát. A Kongresszus Első Módosításba foglalt össz-szövetségi törvényalkotási korlátozásból (“restrictive clauses”) azonban korántsem következik, hogy a vonatkozó szabályozási hatáskör a tagállamoknál maradt volna és a szólásszabadság korlátozásának tilalma rájuk ne vonatkoznék. Tiszta vizet öntött a pohárba az alkotmány 1868. évi XIV. Módosítása, amely szerint “Egy állam sem hozhat vagy hajthat végre olyan törvényt amely az Egyesült Államok polgárainak jogait vagy mentességeit csorbítaná”. Ennek alapján hatálytalanította az USA Legfelsőbb Bírósága Virginia állam kereszt-égetésről szóló 1950. évi törvénye 18.2-423 szakaszának szó szerinti alkalmazását, amely szerint “minden ilyen kereszt-égetés megfélemlítési szándék prima facie bizonyítékának” minősül, mivel ez a bizonyítási terhet az elkövetőre fordítaná és a véleménynyilvánítás szabadságát tenné feltételessé⁶. Az USA alkotmánya a föderális hatáskörben kizárja a tagállamok szerinti jogi pluralizmust; azon kívül viszont megengedi: Így adódott pl., hogy egyes államokban még fennmaradt, másokban már nem alkalmazható halálbüntetés; a szólás szabadsága viszont a teljes jogegyenlőség alapján érvényesül mind az ötven államban.

Az Egyesült Államokban a meghódított őslakossággal szemben eleve egyenlő telepesek mindannyian egy új világ teremtésében közreműködő államaik polgárainak egyenlőségét tartották szem előtt és ezt az emberi jogi kérdésekben is államonként, saját elképzeléseik szerint kívánták megvalósítani. Maguknak szerzett jogaikat akarták megtartani. Az egyesülő államok által elfogadott alkotmány máig is hatályos praeambuluma szerint népeik egyik célja, hogy “a szabadság áldásait biztosítsák önmaguknak és utódjaiknak”. Ma már csak a történeti háttér fényében érthető, hogy ugyanakkor a rabszolgákra nézve, ugyanennek az alkotmánynak máig benne hagyott I.9.1 pontjában kötelezték a kongresszust, hogy húsz évig ne tiltsa meg “személyek importját” olyan államokba, ahol ez megengedett; csupán a rabszolga kereskedelemre kivetett vámot korlátozták, importált személyenként 10 dollárban. Ekkorra Nyugat-Európában már a röghöz kötött jobbágyság intézménye sem létezett, míg közismert tény, hogy az Egyesült Államok déli államaiban 1865-ig még a rabszolgaság intézménye is fennmaradt.⁷ Mintha T. Jefferson nem úgy fogalmazott volna az új államok 1776. évi Függetlenségi Nyilatkozatában, miszerint “magától értetődő, hogy minden Embert egyenlőnek teremtettek, hogy Teremtőjük felruházta őket bizonyos elidegeníthetetlen jogokkal, hogy ezek között vannak Élet, Szabadság és a Boldogság keresése”. Csak a polgárháború katarzisa eredményezte a rabszolgaság intézményes felszabadítását. Az őshonos indiánok ezt követően is csak 1924-ben kaptak állampolgárságot.⁸ Az Egyesült Államok rohamos társadalmi fejlődése csak a XIX. század második felétől tette lehetővé, hogy a XX. század derekára Európa mellett nemzetközi téren is az általános emberi jogok szószólójává váljék.

2.2. Európai kontinentális megközelítés

Az európai kontinens államaiban a polgári forradalmak az angol-amerikai alkotmányozás körülményeitől eltérően egy már kikristályosodott rendi társadalom hierarchiájára épült kiváltságok megdöntésére és ebből következően egyenlő emberi jogok mindenki számára történő biztosítására irányultak. Az egymás emberi jogainak tiszteletben tartását és a minden polgár ( citoyen) közös érdekeinek védelmét szolgáló parlamenti korlátozások lehetőségét éppen emberi jogi egyenlőségük garanciáiként irányozták elő.

Az 1789. augusztus 26-án elfogadott és október 5-én törvényerőre emelkedett francia Nyilatkozat az ember és a polgár jogairól a véleménynyilvánítás jogát a 11. cikkben következőképpen szavatolta: “A gondolatok és vélemények szabad közlése egyike az ember legértékesebb jogainak; ennek megfelelően minden polgár szabadon beszélhet, írhat, és nyomtathat, kivéve, ha visszaél ezzel a szabadsággal, a törvény által meghatározott esetekben.”⁹ Ez a garancia már különböztet egyrészt a gondolat vagy a vélemény szabadsága, másrészt azok nyilvánításának a garantálása között. Előbbiek a jog eszközeivel eleve nem befolyásolhatók, ezért pontatlan a jogi irodalomban az egyszerűség vagy rövidség kedvéért használt “véleményszabadság” megjelölés is. A francia forradalmi nyilatkozat ugyanakkor a véleménynyilvánítás szabadságán is túlmutatott, már sajtószabadságra is utalva, anélkül, hogy ezt külön nevesítette volna. A fejlődés mutatja, hogy a sajtószabadság mind történetileg, mind tartalmilag a véleménynyilvánítás szabadságának folyománya.¹⁰

Ez az új távlatokat nyitó, alkotmányba foglalt törvény már a forradalom további menetében is módosításokra, illetőleg kiegészítésekre került. Az 1795. évi, a konvent utolsó napjaiban alkotott és hatályba lépett újabb (már harmadik!) alkotmány a szabadság alapvető emberi jogának általános fogalmába olvasztotta a véleménynyilvánításra vonatkozó külön rendelkezést: “A sza-badság abban áll, hogy azt lehet tenni, ami mások jogait nem sérti.” (2. cikk, az eredeti Nyilatkozat 4. cikke alapján). Egyszersmind kifejtette az egyenlőség jogának tartalmát, a diszkrimináció tilalmának bevezetésével: “Az egyenlőség abban áll, hogy a törvény mindenkire nézve azonos, akár oltalmaz, akár büntet. Az egyenlőség semmiféle különböztetést nem tűr származás vagy örökölt hatáskör szerint”. Ebben a törvényi garanciában már benne rejlett a véleménynyilvánítás szabadságának diszkrimináció mentes biztosítására vonatkozó jog is. A Konvent egyúttal cikkekbe foglalta mind a törvényhozó, mind a polgárok emberi jogokból folyó kölcsönös kötelességeit is.¹¹

Napóleon 1799-ben feloszlatta a forradalom utolsó éveinek hullámain kormányzó direktóriumot és a hatalmat magához ragadva, még az év végén új alkotmányt vezetett be, amelyben már nem volt szó emberi jogokról, csupán a polgári jogok gyakorlásáról. A forradalom terrorban tetőzése és Napoleon éveken át csak fokozott egyszemélyes diktatúrája viszonylagossá tették ugyan az első emberi jogi nyilatkozat meggyőző erejét, ezek első, 1789. évi, veretes törvényalkotói kinyilatkoztatása másfél évszázad múltán mégis világszerte követésre és a demokrácia feltételeként további kibontakoztatásra talált.

3. A véleménynyilvánítás joga a nemzetközi és európai emberi jogi jogalkotás tükrében

A XX. század második felében a nemzetközi és európai emberi jogi jogalkotás a világháborús kataklizmából ocsúdó világ egyik sürgető feladatává vált. Az állami szinten született történelmi példák ehhez kellő alapot szolgáltattak.

3.1. ENSZ-okmányok

Az ENSZ Közgyűlésének 1948. évi “Emberi Jogok Általános Nyilatkozata” nyomán az 1966-ban alapvető nemzetközi jogforrásként elfogadott és mára 160 állam által megerősített Polgári és politikai jogok Nemzetközi Egyezségokmány bevezetőjében leszögezi azt a felismerést, hogy “az emberi közösség valamennyi tagja … egyenlő és elidegeníthetetlen” jogai “az emberi lény veleszületett méltóságából erednek” és “a félelemtől….mentes szabad emberi lények eszménye csak akkor valósítható meg, ha létrejönnek a feltételek, amelyek mellett mindenki élvezheti .. jogait”. Ennek megfelelően a 19. cikk (2) bekezdése szerint “Mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra; ez a jog magában foglalja mindenfajta adat (angolul és franciául “information”: tájékoztatás) és gondolat határokra való tekintet nélküli – szóban, írásban, nyomtatásban, művészi formában vagy bármilyen más tetszés szerinti módon történő- keresésének, megismerésének és terjesztésének a szabadságát is.” A (3) bekezdés szerint ugyanakkor “Az e cikk (2) bekezdésében meghatározott jogok gyakorlása különleges kötelességekkel és felelősséggel jár. Ennélfogva az bizonyos korlátozásoknak vethető alá, ezek azonban csak olyanok lehetnek, amelyeket törvény kifejezetten megállapít és amelyek a) mások jogainak vagy jó hírének tiszteletben tartására, illetőleg b) az állambiztonság vagy a közrend, a közegészség vagy a közerkölcs védelme érdekében szükségesek.” Ennek keretében kétséget kizáróan írja elő a 20. cikk (2) bekezdése: “Törvényben kell megtiltani a nemzeti, faji vagy vallási gyűlölet (“hatred”) bármilyen hirdetését, amely megkülönböztetésre, ellenségeskedésre vagy erőszakra izgat (angolul “constitutes incitement”, aminek jelentése erőszakosabb az izgatásnál: “uszításra” irányul és mások elleni magatartásra ösztönzést sugall,¹² míg az izgatás valami ellen történő merő hangulatkeltés, elítélő beállítottság terjesztésének fogalmát is fedheti.¹³ Kiemelések a szerző.) Az Egyezségokmány azonban nyitva hagyja más tiltások lehetőségét is, és azt, hogy a tiltásnak milyen jellegű törvényben, közjogi/büntetőjogi szabályokkal, vagy polgári jogi eszközökkel is kívánatos-e eleget tenni. Az Egyezségokmány 2. cikke minden benne foglalt alapvető jogra és szabadságra vonatkozóan általánosan írja elő a szerződő államoknak a diszkrimináció nélküli biztosításuk és megsértésük hatékony jogorvoslásának kötelezettségét: “(1) … minden megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési, vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. (2) . gondoskodnak olyan törvényhozási vagy egyéb intézkedések meghozataláról, amelyek az Egyezségokmányban elismert jogok érvényesüléséhez szükségesek . (3) . annak biztosítására, hogy a) minden olyan személy, akinek az Egyezségokmányban elismert jogai vagy szabadságai sérelmet szenvednek, hatékony jogorvoslattal élhessen akkor is, ha a jogok megsértését hivatalos minőségben eljáró személyek követték el.” A véleménynyilvánítás szabadságának biztosítása, annak korlátozása és a gyűlöletbeszéd szankcionálása tehát nem vonhatók ki a diszkrimináció tilalmának hatálya alól sem.

3.2. Az Európa Tanács okmányai

Ennek az Egyezségokmánynak a rendelkezéseihez igazodnak az Európa Tanács tagjai által 1950-ben elfogadott Egyezmény az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről 10. cikkének szabályai:

“1. Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. E jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát és az információk, eszmék megismerésének és átadásának ( “impart”: másokkal megosztásának) szabadságát országhatárokra tekintet nélkül és anélkül, hogy ebbe hatósági szervnek joga lenne beavatkoznia. E cikk nem képezi akadályát annak, hogy az államok a rádió-, mozgókép vagy televízió vállalatok működését engedélyhez kössék.

2. E kötelezettségekkel és felelősséggel együtt járó szabadságok gyakorlása a törvényben meghatározott olyan alakszerűségeknek, feltételeknek, vagy szankcióknak vethetők alá, amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a területi integritás, a közbiztonság vagy az erkölcsök védelme, mások jó hírneve vagy jogai védelme, a bizalmas információ közlésének megakadályozása, a bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából.” A véleménynyilvánítás szabadságának diszkrimináció mentes biztosítására is vonatkozik az európai konvenció 14. cikke, amely szerint “A jelen Egyezményben biztosított jogok és szabadságok élvezetét minden megkülönböztetés, például nem, faj, szín, nyelv, vallás, politikai vagy egyéb vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, nemzeti ksebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés szerinti vagy egyéb helyzet alapján történő megkülönböztetés nélkül kell biztosítani.” (Kiemelések a szerző.) Az Egyezményben mintegy járulékosan, az abban biztosított jogokra és szabadságokra vonatkozó jogként megkövetelt jogegyenlőséget, illetve az ebből következő diszkrimináció tilalmat, az Egyezményhez 2000. november 4-én elfogadott és 2005. április 1-jével hatályba lépett 12. sz. Jegyzőkönyv önálló emberi jogként deklarálta, amennyiben 1. cikke (1) bekezdésében leszögezte, hogy “Törvényben (“law”) meghatározott bármely jog élvezetét mindenfajta megkülönböztetés, például nem, szín, nyelv, vallás, politikai vagy egyéb vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés szerinti vagy egyéb helyzet alapján történő megkülönböztetés nélkül kell biztosítani.” Ebből az egyenlő bánásmód általános követelményéből fejti ki a (2) bekezdés a hátrányos megkülönböztetés különös tilalmát: “Semmilyen hatóság sem különböztethet meg senkit sem hátrányosan, semmilyen, mint például az (1) bekezdésben említett alapon.” A 12. jegyzőkönyvet a 37 aláíró európai állam közül idáig 22 ratifikálta, Magyarország még nem.

3.3. Az Európai Unió okmányai

Az Európai Unió illetékes intézményei által proklamált és az Európai Tanács által 2000-ben jóváhagyott és a közeljövőben várhatóan uniós jogszabályi erőre emelkedő¹⁴ Alapvető Jogok Chartája is az információs és szólásszabadság biztosításából indul ki: 11. cikke szerint “1. Mindenkinek joga van a szólásszabadsághoz. Ez a jog magában foglalja a véleménynyilvánítás szabadságát és az információk és eszmék átvételének és másokkal való megosztásának szabadságát a hatóságok beavatkozása nélkül és határoktól függetlenül. 2. Tiszteletben kell tartani a sajtószabadságot és a sajtó pluralizmusát.” A 47. cikk az Unió joga által biztosított jogok és szabadságok bíróság előtti hatékony jogorvoslatához és a korrekt bírósági eljáráshoz való jogokat biztosítja. A közösségi jog általános elveiként ezek közé emelte az Európai Unió alapító szerződésének 6. cikke az Európai emberi jogi konvenció szerinti jogokat is.¹⁵ Az 52. cikk általános vonatkozású rendelkezése a véleménynyilvánítás szabadságát illetően is irányadó: “1. A jelen Chartában elismert jogok és szabadságok bármiféle korlátozását csak törvény rendelheti el, amelynek tiszteletben kell tartania e jogok és szabadságok lényegét.¹⁶ Az arányosság elvének értelmében korlátozásokra csak az esetben kerülhet sor, ha azokra szükség van és kifejezetten az Unió által elfogadott általános érdekeket és mások jogainak és szabadságainak védelmét célozzák. … 3. Amennyiben jelen Charta olyan jogokat tartalmaz, amelyek az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok Védelméről szóló Európai Egyezményben biztosított jogoknak felelnek meg, akkor ezeknek a jogoknak a tartalma és hatóköre azonos azokéval … Ez a rendelkezés nem gátolja azt, hogy az Unió joga kiterjedtebb védelmet szolgáltasson.” (Kiemelések a szerző.)

Az Európai Közösségek Bizottságának a Charta proklamálását követően a rasszizmus és idegengyűlölet leküzdéséről 2001-ben előterjesztett kerethatározat-javaslatára [COM(2001)664 végl.] vonatkozóan az Európai Unió Tanácsa, többszöri tárgyalás és a Parlament meghallgatása után 2007. április 19-én egyhangúlag megállapodott a rasszizmusról és idegengyűlöletről szóló kerethatározat általános tartalmáról (8665/07). Kihirdetése a parlament korábbi fenntartásainak feloldására és a megállapodás végleges formába öntésére vár. A Tanács által javasolt jelenlegi szöveg az olyan szándékos magatartás büntetésére kötelezne, amely “nyilvánosan uszít erőszakra vagy gyűlöletre, akár olyan röpiratok, képek vagy más anyagok terjesztésével vagy szétosztásával is, amelyek személyek valamely fajra, színre, vallásra, származásra vagy nemzeti, illetőleg etnikai eredetre utalással meghatározott csoportja, vagy egy ilyen csoport valamely tagja ellen irányul.” Továbbá, amely “nyilvánosan mentegeti, (“con-doning”), tagadja vagy durván jelentéktelennek minősíti (“”grossly trivializing”) a genocidium bűntetteit, az emberiesség elleni bűntetteket és háborús bűnöket…..amelyek személyek valamely fajra, színre, vallásra, származásra vagy nemzeti illetőleg etnikai eredetre utalással meghatározott csoportja, vagy egy ilyen csoport tagja ellen irányul.” (Kiemelések a szerző.) Ez az átfogó meghatározás már a szorosan vett rasszizmus és idegengyűlölet fogalmi körén túlmenően (így pl. általában származásra vonatkozóan is, de korántsem bármely megkülönböztetésre kiterjedően) ítéli el a gyűlöletre uszítást és mindenféle diktatúra emberiesség elleni és a kerethatározatban felsorolt egyéb bűntettei men-tegetésének egyenlő elítélésén alapszik.

Mivel azonban a javaslat a parlament korábbi állásfoglalása óta lényeges változásokon ment át, a parlament 2007. június 21-én újabb részletes ajánlással fordult a Tanácshoz, amelyben többek között a faji- és idegengyűlölet büntetendő alakzatainak bővebb és szabatosabb meghatározását, ugyanakkor annak figyelembevételét javasolja, hogy az Európai Közösség alapítószerződése 13. cikkében felsorolt diszkriminációs alapok nem rangsorolhatók egymáshoz képest, ezért a Tanács a tervezett kerethatározat mellett alkosson átfogó jogi keretet mindennemű diszkrimináció büntetőjogi szankcionálására.¹⁷

3.4. A polgári jogra is kiterjedő európai ajánlás a gyűlöletbeszédről

Kifejezetten a gyűlöletbeszéd meghatározásával és a polgári jogra is kiterjedő szabályozásának kívánatos voltával nem kötelező államközi jogforrás, hanem az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának 1997. évi a “gyűlöletbeszédről” szóló ajánlása¹⁸ foglalkozik. Az ajánlás a gyűlöletbeszéd elleni küzdelem komplex megközelítését javasolja, a függelékében részletesen körülírt hét elv mentén, különös tekintettel a médián keresztül terjesztett gyűlöletbeszédre és úgy, hogy az a jelenség társadalmi, gazdasági, politikai, kulturális és egyéb okait is megcélozza.

A kifejtett elvek alkalmazása céljából »a “gyűlöletbeszéd” fogalma alatt a kifejezés minden olyan formáját kell érteni, amely faji gyűlöletet, xenophobiát, antiszemitizmust vagy a gyűlölet intoleranciára épülő más formáját terjeszti, kelti, arra ösztönöz vagy azt igazolja, beleértve: agresszív nacionalizmus és etnoközpontúság, kisebbségekkel, beköltözőkkel és bevándoroltakkal szembeni ellenségesség és megkülönböztetés révén kifejezett intoleranciát.«

Az 1. elv kiemeli, hogy “A tagállamok kormányainak, nemzeti, regionális és helyi szintű közhatóságainak és közintézményeinek, valamint tisztviselőknek különös felelősségét képezi az olyan, különösen a mediának tett nyilatkozatoktól való tartózkodás, amelyek ésszerűen gyűlöletbeszédként vagy olyan beszédként érthetők, amely alkalmas faji gyűlölet, idegengyűlölet, antiszemitizmus vagy az intolerancián alapuló megkülönböztetés vagy a gyűlölet más formáit legitimáló, terjesztő vagy előmozdító hatás keltésére. Az ilyen nyilatkozatokat meg kell tiltani és azoktól nyilvánosan el kell határolódni valahányszor előadódnak.”

A gyűlöletbeszéd polgári jogi relevanciája szempontjából kiemelendő a 2. elv szövegéből: »A tagállamok kormányainak a gyűlöletbeszédre vonatkozó polgári, büntető és közigazgatási jogi szabályokból álló, jól működő (“sound”) jogi keretet kell létrehozniuk vagy fenntartaniuk, amely képessé teszi a közigazgatási és igazságügyi hatóságokat arra, hogy esetenként összeegyeztessék a szólásszabadság tiszteletben tartását az emberi méltóság tiszteletben tartásával és mások jó hírének vagy jogainak a védelmével. E végből . meg kell vizsgálniuk annak útját és módját, . hogy lehetővé tegyék például a gyűlöletbeszéd polgári jog révén való leküzdésének lehetőségeit, előirányozva például érintett nem kormányzati szervezetek javára polgári jogi kereset indítását, a gyűlöletbeszéd áldozatainak kompenzálását és a válaszolás jogát vagy a visszavonás elrendelését biztosító bírósági végzések lehetőségét.« A 4. elv szerint “a gyűlöletbeszéd egyes esetekben olyan sértő lehet az egyénekre vagy csoportokra nézve, hogy ezért nem élvezi az Emberi jogok Európai Egyezményének 10. cikke által egyéb véleménynyilvánítási formáknak biztosított védelem szintjét. Ez a helyzet, amikor a gyűlöletbeszéd az Egyezményben . biztosított jogok és szabadságok lerombolását vagy az abban előirányzottnál nagyobb mértékű korlátozását célozza.” A 6. elv értelmében “a nemzeti jognak és gyakorlatnak világosan különböztetnie kell egyrészt a gyűlöletbeszéd kifejezései szerzőjének a felelőssége, másrészt a terjesztésükhöz közérdekű dolgokat érintő információk és eszmék közlésében álló hivatásuk részeként hozzájáruló media vagy media szakemberek felelőssége között.” (Megjegyzés a szerző; hivatalos magyar fordítás még nem készült.)

3.5. Nemzetközi és európai bíráskodás

A személy, vagy önkifejtése által alkotott személyisége jogvédelmének a körében a jogtárgyak anyagtalanok és eleve forgalomképtelenek (pl. méltóság, becsület, jó hírnév), ezért meghatározásuk és a rájuk vonatkozó jogok megsértésének a kategorizálása, továbbá szankcionálásának megállapítása is szükségképpen elvont és esetenként a körülményektől függően döntendő el. Minősítendő pl. valamely vélemény vagy eszme merő nyilvánítása, kifejezésének módja; becsmérlés, agresszivitás, félelemkeltés, izgatás, ösztönzés, uszítás, gyalázkodás egymástól való elhatárolása; vagy a sérelem és anyagi orvoslásának meghatározásakor a konkrét sérelem súlya, a sérelemdíj indokoltsága és mértéke. A kiváltott reakciók megállapításának, súlyának, terjedésük hatásfokának és tartamának, az érintettség fennforgásának, nincsenek objektív mércéi, és a védett érdekeknek sincs forgalmi értékük. Korántsem objektíven adott, hanem társadalmi körülményektől függő a véleménynyilvánítás korlátozásának szükségszerű és arányos volta is. Ezért a nemzetközi jogforrások csak a nemzetközi vagy európai bíráskodás (ENSZ Emberi Jogi Bizottság, Európa Tanács Emberi Jogi Bírósága, Európai Unió Bírósága) határozatainak és állásfoglalásainak fényében értelmezhetők elviekben egységes gyakorlatra törekedve.

3.5.1. A Handyside-ítélet

A véleménynyilvánítás szabadságának és törvényi korlátozhatóságának viszonyát tekintve az európai konvenció alkalmazása szempontjából általános iránymutatással szolgál különösen az Európai Emberi Jogi Bíróságnak (EEJB) a “Handyside” ügyben hozott 1976. évi ítélete.¹⁹ Richard Handyside, egy londoni baloldali beállítottságú kiadó tulajdonosa, angol fordításban “A kis vörös iskolai könyv” (The Little Red Schoolbook) címen megjelentetett egy dán szerzők által írt könyvecskét, amely akkorra már számos más európai országban állami beavatkozástól mentesen kiadásra, illetve terjesztésre került. A mű mintegy tizedrésze tanulókról írva szexről szólt. A nyilvánosság köréből érkezett számos panasz alapján az illetékes ügyész nyomozást rendelt el, amelynek során lefoglalták a könyv még forgalomban volt példányait. 1971-ben az 1959/1964. évi “Obszcén kiadványokról szóló törvény” (Obscene Publications Act) alapján az illetékes londoni bíróság elrendelte a példányok elkobzását és a vádlottat vétség (offence) miatt elítélte. Az ítélet alapvetően arra a körülményre hivatkozott, hogy a kiadó a könyvet iskolásoknak írta, akik fejlődésük kritikus szakaszán mennek át. Ugyanakkor Skóciában egy edinburghi bíróság elutasította a könyv betiltása iránti megkeresést, Észak Irországban pedig nem is került ilyenre sor (az Egyesült Királyság utóbbi két autonom területére nem terjedt ki a szóban forgó törvény hatálya). Az ügy az EEJB elé a Handyside által eredetileg – az akkor még működő – Emberi Jogok Európai Bizottságához benyújtott, elsősorban a véleménynyilvánítás szabadsága angliai korlátozásának felülvizsgálatára irányuló panasza alapján került. A Bíróság 13 szavazattal egy ellenében úgy találta, hogy az angliai eljárás nem sértette a véleménynyilvánításnak az Egyezményben fenntartásokkal biztosított jogát.

A Bíróság ítélete indokolásában az Egyezmény 10. cikke vonatkozásában több, a véleménynyilvánítás korlátozhatóságára nézve általános érvényű megállapítást is tett. A korlátozás törvénybe foglalt voltán (44) túl vizsgálni kell, »hogyan lehet megállapítani, vajon a panaszos által sérelmezett tényleges “korlátozások” és “büntetések” egy “demokratikus társadalomban szükségszerűek” voltak-e« … (47). “A Bíróság hangsúlyozza, hogy a védelem Egyezmény által létesített mechanizmusa az emberi jogokat védő nemzeti rendszerekhez képest szubszidiárius . (a szóban forgó) követelmények pontos tartalmának, valamint a megfelelőnek szánt “korlátozás” vagy “büntetés” “szükségszerűségének” véleményezésekor az állami hatóságok országaik alapvető intézményeivel való közvetlen kapcsolatuk folytán elvben jobb helyzetben vannak, mint a nemzetközi bíró. A Bíróság ebben az összefüggésben megjegyzi, hogy a “szükségszerű” jelző nem azonos értelmű (az Egyezményben más helyeken használt) “elkerülhetetlenséggel”, a “feltétlen szükségszerű” és “szigorúan szükségszerű” szavakkal, ám az olyan kifejezések rugalmassága sem sajátja, mint “megengedhető”, “közönségesen”, “hasznos”, “ésszerű” vagy “kívánatos”. Mind e mellett a nemzeti hatóságok feladata, hogy a “szükségszerűség” fogalmában rejlő nyomós társadalmi szükség realitását elsőként felmérjék (48). Azonban a 10. cikk (2) bekezdése nem ad a Szerződő Államoknak korlátlan megítélési hatalmat.. A hazai értékelés mozgástere kéz a kézben jár az európai ellenőrzéssel. Ez az ellenőrzés mind a kifogásolt intézkedést, mind annak szükségességét érinti; nem csak az alapul fekvő törvényhozást, hanem az azt alkalmazó határozatot is fedi.” Majd summázva: »A Bíróságot felügyeleti funkciói arra kötelezik, hogy a legnagyobb figyelmet fordítsa a “demokratikus társadalmat” jellemző elvekre. A véleménynyilvánítás szabadsága az ilyen társadalom egyik lényeges alapja, egyike a haladás és minden ember fejlődése alapvető feltételeinek. A 10. cikk második bekezdésének fenntartásaival ez a jog nemcsak a kedvezően fogadott vagy ártalmatlannak, illetve közömbösnek ítélt “információra” vagy “gondolatokra” vonatkozik, hanem azokra is, amelyek sértik, megbotránkoztatják vagy nyugtalanítják az Államot vagy a népesség bármely csoportját. Így kívánják ezt a pluralizmus, a tolerancia és a felvilágosultság, amelyek nélkül nincs “demokratikus társadalom”. Ez egyebek között azt jelenti, hogy minden, ezen a téren alkalmazott “formalitás”, “feltétel”, “korlátozás” vagy “büntetés” arányos legyen a követendő legitim céllal…« (49). “… Azonban, a Bíróság ellenőrzése általában illuzórikusnak bizonyulna, ha nem tenne mást, mint . határozatok elszigetelt vizsgálata; az ügy egészének fényében kell azokat néznie.. A Bíróságnak a rendelkezésére álló különböző adatok alapján kell döntenie, hogy a nemzeti hatóságok által adott beavatkozó intézkedéseik igazolására felhozott indokok relevánsak és elegendőek-e.”(50)

Az EEJB a vétség elkövetését a hivatkozott angol törvény 1. rész (1)
bekezdésében meghatározott, következő törvényi tényállás alapján állapította meg: “E törvény céljaira obszcénnek minősül valamely árucikk, ha a hatása . egészében véve olyan, hogy ama személyek lealázása és megrontása irányában hat ( to tend to deprave and corrupt persons) akik, az összes vonatkozó körülményt figyelembe véve, valószínűsíthetően olvassák, látják vagy hallják az abban foglalt vagy megtestesített anyagot.” Az ügyben azonban fel sem merült, hogy a kiskorúak erkölcse elleni vétség elkövetése által iskoláskoruak körében érintettek törvényes képviselői gyermekük emberi méltóságának megsértése miatt személyes elégtételt követelhettek volna, noha a kiadó elleni eljárás éppen számos érintett személy ügyészséghez juttatott panasza alapján indult.

3.5.2. A Gündüz-ítélet

Egy újabb ügyben viszont az EEJB a panaszosnak adott igazat állama bíróságaival szemben.²⁰ A török szekuláris köztársaságban az utóbbi években ismét felerősödött különböző muzulmán népcsoportoknak a saría elismertetésére, illetőleg ezzel egy pluralista jogrendszer bevezetésére irányuló törekvése, amelyben az újabb keletű önmeghatározással “kemalista” demokrácia hívei egy túlhaladott diktatórikus rendszer helyreállításának kísérletét látják. Ezzel kapcsolatban egy törökországi kereskedelmi televízió négy órás vitaműsort rendezett, amelyben egy iszlám szekta vezetője, Müslüm Gündüz a heves viták során a török demokráciát hi-pokritának, despotának, könyörtelennek és vallástalannak nevezte, a csupán polgári házasságból születetteket fattyúknak bélyegezte és az egyik részvevő állítására, miszerint híveinek a célja a demokrácia szétzúzása és saría rezsim bevezetése, ismételten úgy reagált, hogy “ez fog történni.” Ezeket a kijelentéseket a török bíróságok vallás alapú türelmetlenségre épülő, nyilvános gyűlöletre és ellenségeskedésre uszításnak minősítették és Gündüzt vétség címén jogerősen szabadságvesztésre ítélték. Az EEJB hat szavazattal egy ellenében úgy döntött, hogy Gündüz elítélése az Egyezmény véleménynyilvánítási szabadságot előíró 10. cikkének megsértése volt, ezért a török államot 5000 eurónak megfelelő összegnek késedelmi kamatokkal szankcionált megfizetésére kötelezte. Indokolásában ismét hangsúlyozta, hogy “a tolerancia és minden emberi lény egyenlő méltóságának elismerése egy demokratikus, pluralista társadalom alapjait képezik” (40). »…a saría védelmezésének merő ténye erőszakos bevezetésére való felhívás nélkül nem tekinthető “gyűlöletbeszédnek.” Ráadásul… a szóban forgó műsor célja a panaszos által vezetett szekta bemutatása volt . egy pluralista vita során.« (51). Mivel a Bíróság nem látta a panaszos elítélését “demokratikus társadalomban szükséges”, “kényszerítő társadalmi igénynek” megfelelő beavatkozásnak (38), a büntetés arányosságának a kérdését nem is vizsgálta (52). Ebben az ügyben sem merült fel, hogy a Gündüz által saríára hivatkozással nyilvánosan faty-tyúnak minősített, szekuláris házasságból születettek vele szemben igényt támaszthatnának.

4. A gyűlöletbeszéd hazai büntetőjogi szankcionálása és szempontjai

Hazánkban a Büntető Törvénykönyvről (Btk.) szóló 1978. évi IV. törvény hatályos szövege az emberi méltóság elleni bűncselekmények körében a rágalmazás, becsületsértés és kegyeletsértés tényállásait szabályozza (XI. fejezet III. cím 179-181. §§). Ezek a cselekmények meghatározott személy vagy halott személyisége ellen irányulnak, és harmadik személy, illetőleg nagy nyilvánosság előtti elkövetésük szankcionálását vonják maguk után. A Btk. külön szabályozza a köznyugalom elleni bűncselekményeket, közösség elleni izgatás címén és többszöri módosítással, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel rendelve büntetni azt, “Aki nagy nyilvánosság előtt a) a magyar nemzet, b) valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport vagy a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít” (XVI. Fejezet, II. cím, 269. §).

Az Országgyűlés által 2003. december 8-án elfogadott törvény a következőképpen módosította volna a Btk. 269. §-ának idézett tényállását (a hatályossá vált, imént idézett szövegen túlmenő változtatások, illetve kiegészítések kiemelve):

“(1) Aki nagy nyilvánosság előtt valamely nemzet, vagy valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport vagy a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre izgat, vagy erőszakos cselekmény elkövetésére hív fel, bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Aki nagy nyilvánosság előtt az emberi méltóságot azáltal sérti, hogy mást vagy másokat a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási hovatartozás miatt becsmérel vagy megaláz, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. “

A kiemelten jelzett módosításokat az Alkotmánybíróság 18/2004. (V. 25.) AB határozatával (a továbbiakban: Abh.) a köztársasági elnök előzetes alkotmányossági vizsgálatot kezdeményező indítványára alkotmányba ütközőnek nyilvánította. Indokolásában részletesen elemezte a gyűlöletbeszéd szankcionálási kötelezettségének és korlátjainak nemzetközi és európai egyezményi, illetőleg bíráskodási, és magyar alkotmányjogi hátterét, korábbi ide vágó saját határozataiból is idézve.

Az indokolás okfejtésének pilléreiként idézésre kívánkozik néhány sarkalatos, a fentebb vázolt nemzetközi jogforrásokkal egybecsengő megállapítás (kiemelések a szerző):

(i) “A faji, etnikai, nemzeti vagy vallási közösségekkel és tagjaikkal szembeni uszító, gyalázkodó, gyűlölet- és hisztériakeltő megnyilvánulások . az emberi civilizáció ellen hatnak. Az ilyen jelenségekkel szembeni határozott fellépés mindenkitől, és különösen a közélet szereplőitől elvárható.” (II. rész első bekezdéséből).

(ii) Ugyanakkor “A “véleményszabadság” a kommunikációs jogok anyajoga . csak akkor van esély a téves nézetek kiszűrésére, ha szabad és nyilvános vitákban ütközhetnek ellentétes vélekedések, és ha a mégoly szélsőséges nézetek is napvilágra kerülhetnek …Ezt követeli meg a pluralizmus, a tolerancia és a felvilágosultság, amely nélkül a demokratikus társadalom elképzelhetetlen” részből).

(iii) “Az alapjog korlátozásának alkotmányosságához tehát önmagában nem elegendő, hogy az másik alapjog vagy szabadság védelme vagy egyéb alkotmányos cél érdekében történik, hanem szükséges, hogy . az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya megfelelő arányban legyen egymással. A törvényhozó a korlátozás során köteles adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni. A véleményszabadságot korlátozó törvényeket megszorítóan kell alkalmazni” (II.1.2. részből).

(iv) “A szélsőséges nézetek esetében sem a vélemény tartalma, hanem a közlés közvetlen belátható következménye alapozza meg a szólásszabadság korlátozását, a polgári jogi, avagy bizonyos esetekben a büntetőjogi felelősségre vonást (III.2.1. részből). “A gyűlöletre uszítás esetében az emberi méltósághoz fűződő és más, az alkotmányos értékrendben magasan álló szabadságjog sérelmének veszélye indokolja a büntetőjogi védelmet, valamint az a cél, hogy a gyűlöletre uszítás lehetséges sértettjei: a nemzeti, etnikai, faji, vallási csoportok, illetve a lakosság egyes csoportjai tagjainak alapjoggyakorlását ne tegyék lehetetlenné . Végül fontos, hogy a köznyugalomban okozott veszély ne csupán feltételezés legyen, és a legalább hipotetikus visszacsatolás elengedhetetlen” (III.2.2. részből).

(v) “A Legfelsőbb Bíróság határozataiban foglaltak alapján az izgatás és az uszítás egymástól eltérő magatartásokat jelölő fogalom. A kettő között tartalmi különbség van, az izgatás az értelemhez szól, az uszítás az ösztönökre, érzelmekre appellál, mozgósít. Az uszítás megállapítása tehát. súlyosabb magatartást kíván . olyan ún. legveszélyesebb magatartások esetében korlátozhatja a jogalkotó a kifejezés szabadságát büntetőjogi eszközökkel, amelyek…..az alkotmányos értékrendben igen magasan álló alanyi alapjogokat veszélyeztetnek, ami egyben a köznyugalom megzavarásához vezethet (e veszély közvetlen és nyilvánvaló)” (III.3.2. részből). “A gyűlöletre izgatás mint új tényállási elem sérti (sértette volna!) az Alkotmányban biztosított szabad véleménynyilvánítás jogát” (III.3.3. részből).

(vi) “Az “erőszakos cselekmény elkövetésére hív fel” fordulat esetében a bűncselekmény megvalósulásához nem szükséges a köznyugalom megzavarása, de még az sem, hogy a felhívás (erre) alkalmas legyen. A közrend és társadalmi béke ilyen elvont veszélyeztetése viszont nem alapozza meg büntetőjogi szankció alkalmazását.” (IV.3. részből).

(vii) A becsmérlés (sértő vagy lealacsonyító kifejezések használata) és megalázás (megvetés kifejezésre juttatása) büntethetősége kapcsán: “A köznyugalom fenntartásához nem elkerülhetetlen, hogy a magyar nemzetet, valamely nemzetiséget, népet, felekezetet vagy fajt sértő vagy lealacsonyító kifejezés nagy nyilvánosság előtti használatát önmagában véve (illetve az ezzel egyenértékű cselekményt) büntetőjogi büntetéssel fenyegesse a törvény.” (V.2.1. részből).

(viii) Az Alkotmánybíróság “a véleményszabadság alkotmányos korlátozásának ismerte el az önkényuralmi jelképek terjesztésének, nagy nyilvánosság előtti használatának . büntetőjogi szankcionálását”, mivel “. e magatartások alkalmasak a köznyugalom megzavarására és arra, hogy a demokrácia mellett elkötelezett közösségek emberi méltóságát sértsék.” Ez “. ugyanakkor nem magát a szélsőséges vélemény formálást és az ilyen vélemény közlését korlátozza, hanem e vélemény kinyilvánításának egyik formáját, módját, bizonyos jelképek használatát.” “A vélemény megjelenítésének egy módját bünteti a Btk. . az Alkotmányban meghatározott nemzeti szimbólumok és az azáltal megtestesített értékek védelmében szükségesnek talált, és – nem lévén más hatékony jogi szankció – arányosnak az elérni kívánt céllal.”(V.2.1. részből).

(ix) A gyalázkodástól eltérően “A becsmérlési tényállás… materiális bűncselekmény, amely tényállási elemként az emberi méltóság sérelmét követeli meg. Önmagában azonban az emberi méltósághoz való jog sérelme.nem teszi elkerülhetetlenül szükségessé a speciális büntetőjogi tényállást. A szólásszabadság korlátozásakor nagy súllyal esik ugyan latba a személyiségvédelem, de az alapjogok közötti mérlegelés során is vizsgálandó, hogy.. a hatékony személyiségvédelem más, a szólásszabadságot kevésbé korlátozó eszközzel is biztosítható. A hatályos jog alapján, amennyiben a sértett személye megállapítható, becsületének védelme érdekében a jogaiban sértett – legyen a becsmérlés oka bármely csoporthoz tartozása vagy egyéb más lényegi tulajdonsága, személyes adottsága … jelenleg a Ptk. 84. § (1) bekezdése alapján személyiségi jogi pert indíthat, illetve … rágalmazás vagy becsületsértés miatt kezdeményezheti a büntetőeljárás megindítását.” Továbbá, de lege lata a rágalmazásra is kiterjedően: “Nem szükséges ugyan a sérteni szándékolt személy néven való nevezése, de mellőzhetetlen annak olyan módon való megjelölése, hogy kétséget kizáróan megállapítható legyen: az elkövető a kérdéses személyt sértette.” Végül további iránymutatásként: “A büntetőjog a jogi felelősségi rendszerben az ultima ratio… Az Alkotmánybíróság nem a jogrendszer adott állapotát tekinti irányadónak, hanem figyelemmel van fejlesztésének lehetőségeire is.. Minthogy léteznek a szólásszabadságot szűkebb körben és kevésbé kíméletlenül korlátozó, mégis hatékony eszközök a személyiségvédelemre.” (V.2.2. részből).

5. A gyűlöletbeszéd polgári jogi szankcionálásának keretei.

Az Alkotmánybíróság működése során folyamatos és következetesen egymásra épülő értelmezéseivel meghúzta a gyűlöletbeszéd büntethetősége, mint ultima ratio alkotmányos határait, ám ezeken kívül nyitva hagyva más jogági eszközök megfelelő alkalmazásának és fejlesztésének lehetőségeit. Megállapításai szükségképpen figyelembe veendők a gyűlöletbeszéd polgári jogilag releváns fogalmának és az általa okozott sérelmek polgári jogi orvoslása lehetőségeinek vizsgálatakor is.

5.1. Az Alkotmány

A hivatkozott Abh. alapjául szolgáló köztársasági elnöki indítvány elbírálásakor az Alkotmánybíróság az Alkotmány következő rendelkezéseit vette figyelembe (kiemelések a szerző):

“2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”

“8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.

(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.

“54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelytől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”

“61. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze.”

A szóban forgó polgári jogi szabályozás lehetőségeinek vizsgálatakor figyelmet igényelnek még a további alkotmányi rendelkezések:

“7. § (1) A Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját.”

“59. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.

70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.

(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.

(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.

5.2. A Polgári Törvénykönyv és Perrendtartás

Az alapvető jogok és kötelességek polgári jogi szabályozásának tárgykörét a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) jelenleg hatályos szövegének 1. §-a következőképpen határozza meg (kiemelések a szerző): “Ez a törvény az állampolgárok, valamint az állami, önkormányzati, gazdasági és társadalmi szervezetek, továbbá más személyek vagyoni és egyes személyi viszonyait szabályozza. Az e viszonyokat szabályozó más jogszabályokat – ha eltérően nem rendelkeznek – e törvénnyel összhangban, e törvény rendelkezéseire figyelemmel kell értelmezni. (2) A törvény rendelkezéseit a Magyar Köztársaság gazdasági és társadalmi rendjével összhangban kell értelmezni.” A Ptk. 75. § (2) bekezdése elrendeli, hogy “A személyhez fűződő jogok védelmére vonatkozó szabályokat a jogi személyekre is alkalmazni kell, kivéve ha a védelem – jellegénél fogva – csak a magánszemélyeket illetheti meg” (nyilván természetes személyeket értve az utóbbi szűkebb körön, a jogi személyekkel szemben. A jogi szabatosság érdekében célszerű a magánszemélyek körét a közjogi méltóságokkal és a közjogi intézményekkel, illetőleg tisztviselői minőségükben eljáróikkal szemben megkülönböztető gyűjtő fogalomként érteni²¹).

A 76. § szerint “A személyhez fűződő jogok sérelmét jelenti különösen az egyenlő bánásmód követelményének megsértése, a lelkiismereti szabadság sérelme és a személyes szabadság jogellenes korlátozása, a testi épség, az egészség, valamint a becsület és az emberi méltóság megsértése.” A 78. § előírja, hogy

“(1) A személyhez fűződő jogok védelme kiterjed a jó hírnév védelmére is.

(2) A jóhírnév sérelmét jelenti különösen, ha valaki más személyre vonatkozó, azt sértő, valótlan tényt állít, híresztel, vagy való tényt hamis színben tüntet fel.” A jó hír védelme jogi személyt is megillet.

A 84. § a személyhez fűződő jogok megsértéséből fakadó, java részt sajátos polgári jogi igényeket határozza meg, amelyeket a 85. § (1) bekezdése értelmében “csak személyesen lehet érvényesíteni”. Speciális kivételt biztosít a Ptk. 85. § (3) bekezdése, amely szerint “Ha a meghalt személy (megszűnt jogi személy) jó hírnevét sértő magatartás közérdekbe ütközik, a személyhez fűződő jog érvényesítésére az ügyész is jogosult.” Lényeges további kivétel adódik a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) hatályos szövegének 342. § (1) bekezdéséből, amely szerint “Sajtó-helyreigazítást . az érintett személyen kívül az illetékes miniszter (országos hatáskörű szerv vezetője) is kérhet, ha a valótlan tartalmú közlemény a közérdeket sérti.” Ez a két kivétel a közérdek védelmének jogrendszerünkön belüli polgári jogi relevanciájára hívja fel a figyelmet. Mindkét esetben konkrét személyi sérelem közérdekből való orvoslásáról van szó. Az első kivétel meghatározott, ám meghalt és ezért jogokkal már nem rendelkező személy személyisége jó emlékének túlélő hozzátartozóit vagy általa még életében kedvezményezettek személyét illető polgári jogi védelmét biztosítja; amit azonban adott esetben a közérdek, pl. a törvények, jogerős bírósági megállapítások tiszteletben tartása, vagy történelmi igazságok védelme attól függetlenül is indokolhat, hogy a személyükben érintett kegyeleti jogosultak erre súlyt fektetnek-e vagy sem. A második kivétel esetében saját személyében érintett jogosult sérelme valósíthatja meg a közérdek sérelmét is, ismét csak függetlenül attól, hogy a magánszemély fellép-e vagy sem.

Mindkét kivétel esetében konkrét személy jogsérelme járhat együtt a közérdek veszélyeztetésével. A fentiekből a jogbiztonság által megkövetelt egyértelműséggel adódik viszont, hogy a nemzet vagy népcsoportok elleni megnyilvánulásokkal szemben a csoporthoz tartózónak tekinthető személyek saját személyes érintettségük alapján de lege lata nem léphetnek fel. Személyiségi jogainak sérelme címén jogunkban polgári jogi igénnyel csak az léphet fel, akár egyénileg, akár pertársaságban, aki vagy akik ellen a sérelem személy szerint irányult és ez a sértő cselekményből felismerhető.²² Indokolt ezért vizsgálni, mennyiben lehet az igazságot nem csupán személyes érdeksérelmek közérdekű vonzatainak orvoslásával, hanem fordítva is, közösséget ért sérelem egyes emberekre kisugárzó hatásának személyiségi jogi szankcionálásával biztosítani? Mely esetekben és miként, milyen hatósugárral lehet a Ptk. újra kodifikálása során a nem egyes személyeket, hanem meghatározott csoportjaikat célba vevő gyűlöletbeszédet az alapjogokra épülő polgári alanyi jogok koordinálásával, az egyenlő bánásmód és a jogbiztonság tiszteletben tartásával, polgári jogi következményekkel szankcionálni?

6. A gyűlöletbeszéd szabályozása (i) a Polgári Törvénykönyv módosításával és (ii) az új Ptk. minisztériumi tervezetében

6.1. A magyar Polgári Törvénykönyv már évek óta folyamatban lévő újra kodifikálása keretében 2007 folyamán az Igazságügyi és rendészeti minisztérium honlapján nyilvános társadalmi megvitatásra az év őszéig hozzáférhető volt a Szerkesztő Bizottság első közzétett teljes javaslata. Ez nem tartalmazott a gyűlöletbeszéd szankcionálására vonatkozó külön szabályt. A bizottság ezt az időközben egyre égetőbbé váló kérdést is az új Ptk. összefüggésrendszerében, az egyénektől, társadalmi szervezetektől, tudományos köröktől ebben a tárgykörben is várt hozzászólások figyelembevételével, 2007 végére tervezte megtárgyalni és szövegezni. Időközben a miniszterelnök augusztus 31-én tartott nemzetközi sajtóértekezletén bejelentette, hogy kormánya kezdeményezi a Polgári Törvénykönyv meghatározott kisebbségekhez tartozó személyek védelmét célzó módosítását. Az igazságügyi és rendészeti miniszter 2007. szeptember 14-én, előzetes szakmai és társadalmi megvitatásra bocsátás nélkül a személyiségi jogi sérelmek elleni hatékonyabb fellépés lehetőségének megteremtése érdekében javaslatot nyújtott be az Országgyűléshez a jelenleg hatályos Ptk. új, 76/A. §-sal való kiegészítésére²³. Az önálló indítványt az Országgyűlés rövid határidővel, 2007. szeptember 24-ére sürgősséggel napirendre tűzte és általános vitára bocsátotta, majd 2007. október 29-én a koalíciós pártok frakciói képviselőinek 184 igenlő szavazatával elfogadta, 131 nemleges szavazattal és 11 tartózkodással szemben. Az elfogadott szöveg²⁴ két, a következőkben kiemelt módosítást tartalmaz a javaslathoz képest, amelyekkel az államtitkári zárszó szerint a kormány is egyetértett. Az elfogadott egységes javaslat szerint a Ptk. a következő új 76/A. § -sal egészül ki:

“(1) A személyhez fűződő jog sérelmét jelenti különösen az a nyilvános, súlyosan sértő magatartás²⁵, amely faji hovatartozásra, nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozásra, vallási vagy világnézeti meggyőződésre, szexuális irányultságra, nemi identitásra vagy a személyiség más lényegi vonására irányul, és személyek e vonással rendelkező, a társadalmon belül kisebbségben lévő körére vonatkozik.

(2) A jogsértő nem hivatkozhat arra, hogy sérelmezett magatartása nem közvetlenül és felismerhetően az (1) bekezdés szerinti sérelem alapján igényt érvényesítő fél vagy felek ellen irányult.

(3) A 84. § (1) bekezdése szerinti igények²⁶ érvényesítésére az a közhasznú vagy kiemelkedően közhasznú társadalmi szervezet vagy alapítvány is jogosult, amelynek célja az emberi és állampolgári jogok védelme. A 84. § (1) bekezdés e) pontja szerinti igényt az említett szervezetek csak a sértett közösség érdekében és az e célra létrehozott valamely közhasznú vagy kiemelkedően közhasznú alapítvány javára érvényesíthetik.

(4) Az (1)-(3) bekezdésben meghatározott igények érvényesítése iránt a jogsértést követő 90 napon belül indítható kereset. E határidő jogvesztő.”

Az államfő a hatályos Ptk.-át módosító “gyűlöletbeszéd” törvényt alkotmányellenesnek tartotta és 2007. november 13-án az Alkotmánybíróság elnökéhez fordult annak alkotmányossági vizsgálatát indítványozva.²⁷ A polgári jog felől közelítve rámutat az elfogadott 76/A. § dogmatikai önellentmondására: A valamely kisebbségi csoportot sértő magatartásnak a kisebbséghez tartozókra vélelmezett átsugárzása folyományaként egyrészt feltételnek tekinti hogy »”a sértő magatartás” ne irányuljon közvetlenül és felismerhetően a lényegi személyiségvonással meghatározott körbe tartozó egyetlen meghatározott személy ellen sem. Másfelől viszont a Tv. kizárja, hogy a jogsértő arra hivatkozhasson, hogy sérelmezett magatartása nem az igényt érvényesítő fél ellen irányult.« Az államfő érveléséből kidomborodik, hogy az új törvény az emberi méltóság természetes személyhez fűződő, alanyi polgári jogi védelmének körébe vonta a közösségek megsértésével veszélyeztetett köznyugalom védelmét. (2, 3.1. és 3.2.). Az új szakasz jogdogmatikailag önellentmondó tartalmára épült a véleménynyilvánítási szabadság elfogadott korlátozásának többszörösen is aránytalan volta: “a csoportképzés túlságosan tág, és egyúttal merev, amennyiben kizár mindenfajta mérlegelést, és ezért a szólásszabadság korlátozása szempontjából aránytalan” (4.1.). “Aránytalanul korlátozza a véleményszabadságot az is, hogy a közösség minden tagja, és párhuzamosan érvényesítheti a maga (átsugárzással nyert) személyiségi jogait. .a lehetséges (és fenyegető) perek sokasága önmagában is aránytalan terhet ró arra, aki sértő véleményt nyilvánított.” “… A Tv. a maga mesterségesen megszerkesztett tömeges egyéni sérelmeivel – amelyek funkcionálisan a csoport védelmét hivatottak szolgálni, s elvileg gyengébb vélelmet indokolnának- sokkal súlyosabban korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát, mintha azzal valódi, nem vélelmezett egyéni jogsérelem állna szemben, holott a személyes védelem érdekében nagyobb mértékben korlátozható a szólásszabadság” (4.2.). Az új törvény által kiváltott jogbizonytalanság tekintetében az államfő leszögezi, hogy »a “társadalmon belüli kisebbségben vannak” sokféle értelmezést tesz lehetővé« (5).

A személyek “egyenlő méltóságúként való kezelésének” kérdésében pedig rámutat arra, hogy “Ha ugyanezek a személyiségvonások a társadalom többségét jellemzik, ilyen védelmet nem kapnak. A pusztán számbeli kisebbség nem indokolja ezt a különbséget” (6). Sólyom László végül kiemeli: “Az, hogy a Tv. keresetindítási jogot ad az emberi és állampolgári jogokat védő szervezetek számára, sérti a perbeli önrendelkezés elvét” mivel “A Tv. az átsugárzással a közösség minden tagjának saját személyiségi jogot konstruál”.. .”viszont ugyanazokat az (átsugárzással konstruált) alanyi jogokat, ugyanazokkal a feltételekkel engedi érvényesíteni e szervezeteknek is, mint a személyükben jogosultaknak” (7).

6.2. Az Országgyűlésben még a hatályos törvénykönyv módosításaként sürgősséggel tárgyalt és elfogadott új szakaszt az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, ugyancsak rövid idő alatt, beépítette a Ptk. kodifikációs szerkesztő bizottságának a minisztérium honlapján korábban hónapokon át véleményezésre közzétett első szövegjavaslatába, és sok más szempontból is módosított új Polgári Törvénykönyv tervezetet tett közzé. Újabb részek bizottsági tárgyalása nélküli beiktatásával és korábban már részletesen megtárgyalt vonatkozások elhagyásával a javasolt kódex egységesnek szánt koncepciója is megbomlott.

A “Védelem a gyűlöletbeszéddel szemben” címmel előirányzott 2:132. § csak annyiban tér el az Országgyűlés által már de lege lata elfogadott szövegtől, hogy általában és nem a Ptk. vonatkozó szakaszaira utalva irányozza elő a kereshetőségi joggal felruházottak személyiségi jogi igényeit, és nem szabályozza külön a nem csak természetes személy, hanem szervezet által is igényelt sérelemdíj kérdését.

Az új Ptk.-ra vonatkozó minisztériumi javaslat 2007. október 30-án vált on line hozzáférhetővé, nem biztosítva a honlapról már korábban levett első bizottsági tervezettel való egyidejű összehasonlítás lehetőségét. Széleskörű szakmai véleményezésére, külön megjelölt határidő hiányában, ezt követően csak a törvényből következő 15 napos határidő volt vélelmezhető. A minisztérium – a kormánykabinet állásfoglalását is figyelembe vevő – normaszövegét, saját közlése szerint október folyamán, még annak a minisztériumi honlapra vitele előtt, általa válogatott 5 hatósággal, és csupán 14 nem kormányszervezettel egyeztette. A szakmapolitikai és közigazgatási egyeztetést november végéig tűzte ki. A kormány előterjesztés (előreláthatólag mintegy 1400 törvényszakasz és több mint 100 oldalnyi indokolás) 2008 elején kerülne az országgyűlés elé, amit az egyes parlamenti bizottságoknak a tavaszi ülésszakig kellene megtárgyalniuk és véleményezniük. A gyűlöletbeszéd polgári jogi szabályozása tehát a de lege lata elfogadott, ám a Köztársasági Elnök által normakontrollra Alkotmánybíróság elé terjesztett törvénymódosítás ellenére de lege ferenda továbbra is időszerű kérdés.

7. A gyűlöletbeszéd szabályozásához az új Ptk. kodifikálásakor irányadó alkotmányi szempontok

A nyilvánosan gyűlölködő, fenyegető, illetve félelmet keltő kifejezések büntetőjogon inneni szankcionálásának jogrendünk egészével összhangban álló és világos szempontok szerint végrehajtható megoldása a demokratikus társadalom zavartalan működésének megőrzése szempontjából jóval lényegesebb feladat annál, hogy ne kelljen az első nekifutás komplex buktatóinak kiküszöbölésére törekednünk. Ennek érdekében a köztársasági elnöknek a koalíciós képviselők által már elfogadott törvényszöveggel kapcsolatos alkotmányos aggályait is figyelembe véve, alapvetően alkotmányunk 2. § (1) bekezdéséből, valamint 70/A. § (1) és (3) bekezdéseiből célszerű kiindulnunk: Köztársaságunk “demokratikus jogállam” és “biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve állampolgári jogokat, bármilyen megkülönböztetés . nélkül” és “a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel segíti.”

7.1. Jogbiztonság és jogegyenlőség; a kivételes pozitív diszkrimináció feltételei

A demokratikus jogállamiság követelménye többek közt jogbiztonságot szavatol és a jogszabályok ennek megfelelő átláthatóságát, világos egyértelműségét is igényli. A rendszerváltás után, még a ’90-es évek elején, az Alkotmánybíróság ezeket a feltételeket több határozatában is tisztázta. Így pl.: “Az adott történelmi helyzetet a jogállam keretein belül és annak kiépítése érdekében figyelembe lehet venni. Nem lehet azonban a történelmi helyzetre és a jogállam megkövetelte igazságosságra hivatkozva a jogállam alapvető biztosítékait félretenni. Jogállamot nem lehet a jogállam ellenében megvalósítani. A mindig részleges és szubjektív igazságosságnál a tárgyi és formális elvekre támaszkodó jogbiztonság előbbre való.”²⁸ “A világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény. A jogbiztonság – amely a jogállamiság fontos eleme – megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon.”²⁹ “Ha egy jogszabály törvényi tényállása túl elvont, túl általános, akkor a jogszabály rendelkezése a jogalkalmazó belátása szerint kiterjeszthető vagy leszűkíthető. Az ilyen szabály lehetőséget ad a szubjektív jogalkalmazói döntésre, a különböző jogalkalmazók eltérő gyakorlatára, a jogegység hiányára. Ez csorbítja a jogbiztonságot.”³⁰

Az új Ptk.-ban javasolt 2:132. § ugyan a gyűlöletbeszéddel szembeni védelem címet viseli, ám nem határozza meg annak a fogalmát. Ehelyett általában, példálózóan felsorolt kisebbségi körökhöz tartozó személyek lényegi vonásaira irányuló nyilvános, súlyosan sértő magatartást szankcionálna. Mi minden tekinthető kisebbségnek, vagy a kisebbségben lévők “lényegi vonásának”, mi minősülhet e vonásokat súlyosan sértőnek, mi mindent fog át a “magatartás” fogalma? Becsmérlést, megalázó beszédet, vagy gesztusokat, erőszakosságot is? Folyamatos magatartás tanúsításáról van szó, vagy elegendő valamely egyszeri gesztus is? Mennyiben különbözne a személyiségi jogsértés ide vágó törvényi tényállása a büntetőjogilag is üldözendő gyűlöletre uszítás tényállásától?

További kérdés a jogegyenlőség alkotmányos, egyúttal Európa tanácsi és Európai Uniós koncepciójának, a bármilyen helyzet szerinti diszkrimináció általános tilalmának, alapvető követelményével kapcsolatos. A jogszabályban meghatározott bármely jog élvezetét mindenfajta megkülönböztetés nélkül kell biztosítani. Az erre irányuló jogosultság az emberi jogok és alapvető szabadságok európai egyezményének fentebb ismertetett 12. jegyzőkönyve és alkotmányunk vonatkozó cikke értelmében már mint önálló alapjog igényli tiszteletben tartását³¹. A meghatározott jellegű kisebbségben lévő népcsoportokra vonatkozó és az azokhoz tartozók lényegi személyiségi vonásaira irányuló jogsértésekkel szemben a nem közvetlenül és egyénileg felismerhetően érintettek kereshetőségi joggal történő felruházása többlet jogot biztosít számukra a nem felsorolt körökbe tartozók igényérvényesítési lehetőségeihez képest. Nem csupán esélyegyenlőség biztosítására irányuló állami intézkedésről, hanem a jogegyenlőséget érintő pozitív törvényi diszkriminációról van szó.

Ennek következtében hátrányos megkülönböztetéssé válhat egyrészt a nem kiemelt kisebbségi körök részeseinek (pl. fogyatékkal élők, életkor szerinti csoportokhoz tartozók), másrészt – e contrario – a többséghez tartozó személyeknek valamely lényegi vonásukat érintő személyiségi sérelemmel szemben csupán közvetlen érintettségük esetére engedett fellépés szabálya.

A kisebbségek sajátos kollektív jogainak védelme alapvetően közjogi (alkotmányjogi, közigazgatási, illetőleg büntetőjogi) kérdés; a kisebbséghez tartózó egyes személyek sajátos személyiségi jogainak a tiszteletben tartását pedig a minden embert egyenlően megillető méltóság alapértékéből eredően kell biztosítani.³² A gyűlölet nyilvánítása bárkivel szemben, bármilyen csoportjellemzője kapcsán történjék is, egyaránt lehet személyiséget sértő és azt minden ember javára egyenlő jogokkal és azoknak mindenkor az adott helyzet mérlegelésétől függő védelmével kell orvosolni. A jogegyenlőség eleve kizárja, hogy a népesség egyesek csoportjaihoz tartozók már “átsugárzó”, vagy “közvetett jogsértés” vélelme alapján felléphessenek, más körbe tartozók viszont nem. Ugyanakkor másokéval egyenlő emberi méltósága csak az egyes embernek, saját személyiségéből következően lehet; a polgári jog nem sajátos köreiket, hanem ilyenekhez tartozásuk alapján egyéniségüket védi. Jogi személy jó hírének védelmekor sem az abban tömörült személyek körét, hanem a jog által képzett mesterséges személy saját társadalmi/gazdasági érintettségét értékeli a jog, az ellene irányuló sértésekkel, adott esetben a jogi személyt megcélzó gyűlöletbeszéd hatásával szemben is, aminek orvoslása végett indokolt, hogy ráruházott személyiségében maga léphessen fel.

A jogegyenlőség fogalmi körétől eltérően az esélyegyenlőség biztosítása nem többletjogok törvénybe iktatásának, hanem szükség esetén az azonos jogok gyakorlásához szükséges támogató intézkedések meghozatalának a lehetőségét jelenti. Az Alkotmánybíróság e téren is már a rendszerváltást követően világos értelmezést adott: “A pozitív diszkrimináció korlátjának a tágabb értelemben leírt, tehát az egyenlő méltóságra vonatkozó megkülönböztetés tilalma, illetve az Alkotmányban pozitívan megfogalmazott alapjogok tekintendők. Bár a társadalmi egyenlőség mint cél, mint társadalmi érdek, megelőzhet egyéni érdekeket, de nem kerülhet az egyén alkotmányos jogai elé.”³³ Vagy: “Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglalt tilalom nem csak az emberi, illetve az alapvető állampolgári jogokra irányadó, hanem e tilalom – amennyiben sérti az emberi méltósághoz való jogot kiterjed az egész jogrendszerre, ide értve azokat a jogokat is, amelyek nem tartoznak az emberi jogok, illetőleg az alapvető állampolgári jogok közé.”³⁴ Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló, az Európai Közösség szabályaival összeegyeztethető 2003. évi CXXV. törvény 11. § (1) bekezdése az előnyben részesítés megengedhetőségével kapcsolatban egyértelmű körülhatárolással enged pozitív diszkriminációt: “Nem jelenti az egyenlő bánásmód követelményének megsértését az a rendelkezés, amely egy kifejezetten megjelölt társadalmi csoport tárgyilagos értékelésen alapuló esélyegyenlőtlenségének felszámolására irányul, ha az a) . határozott időre vagy határozott feltétel bekövetkeztéig szól.” A (2) bekezdés szerint ez a rendelkezés “nem sérthet alapvető jogot, nem biztosíthat feltétlen előnyt és nem zárja ki az egyéni szempontok mérlegelését.”

Az Európa Tanács fentebb idézett ajánlásához³⁵ is igazodóan és egyben figyelembe véve a norma szövegezését megelőző hazai kezdeményezések indokait,³⁶ alkotmányosnak tűnne pl. a következő célra vezető meghatározás:

“Az emberi méltóságot sértheti különösen a gyűlölet olyan nyilvános, általánosságban becsmérlő vagy megalázó kifejezése, amely sajátosan közös tulajdonságaikra nézve a személyek nagyobb körére irányul és alkalmas másokban nemzeti érzés vagy vallási meggyőződés elleni hangulat, faji ellenszenv, idegengyűlölet, antiszemitizmus, nemi irányultságot vagy nemi önazonosságot érintő kirekesztő beállítottság, vagy bármely, a népesség érintett körével szemben intoleranciára épülő indulat széleskörű keltésére, terjesztésére, vagy igazolására.”

Ezután kell a kereshetőség és perlési jog kérdését rendezni.

8. A keresetindítás joga

Aggályos a keresetindítási jog gyűlöletbeszéddel kapcsolatban az új Ptk.-ba javasolt szabályozása is. A személyhez fűződő jogokat a tervezett 2:146. § (1) bekezdése szerint is – ám csak törvény eltérő rendelkezése hiányában – kizárólag személyesen lehet érvényesíteni. A Ptk. elfogadott módosítása és a de lege ferenda javaslat egyaránt a fonákjáról közelítik meg a kérdést: Lényegében megdönthetetlen törvényi vélelmet írnak elő meghatározott kisebbségekhez tartozók személyes (nem csupán személyükre is kiható) sérelme mellett. Ugyanakkor nem azt állapítják meg, mely közvetve sértetteknek lehet perindítási joguk, hanem attól zárják el a jogsértőt, hogy a nem közvetlenül és felismerhetően érintett sértettek keresetének elutasítását kérhesse. Ezáltal lehetővé teszik, hogy a súlyosan sértő magatartással érintett valamennyi, az érintett kisebbségi körhöz tartozó és ezáltal bizonytalanul meghatározott, előre fel nem mérhető számú személy a szabályozás körében lényegesnek tartott személyiségi vonására hivatkozással, minden további feltétel nélkül, 90 napon belül, akár egymás példáját követve és, a javasolt új 2:146. § értelmében, ha ismeretlen helyen tartózkodik, akár csupán hozzátartozója útján is, sértettként nyújtson be keresetet; önállóan, vagy másokkal pertársaságban. Milyen alapon lenne a közvetve érintettek köre körülhatárolható, miként lehetne a megdönthetetlenül vélelmezetten közvetve érintettek lényegi vonásait és sérelmük súlyát mérlegelni, milyen alapon lenne akár egy elégtétel iránti igény is elutasítható? Hogyan hangolnák össze a sérelemdíjak megítélésének gyakorlatát?

Ugyanakkor a szóban forgó szöveg a sértett személyekkel egy sorban (és nem vagylagosan) minden sértett személyéhez fűződő jogsérelem esetére olyan közhasznú egyesület vagy alapítvány részére is kereshetőségi és perlési jog lenne biztosítva, amelynek

célja általában az emberi és állampolgári jogok védelme. Emellett az új Ptk. javaslata továbbra is hallgat az ügyészről, aki a már kodifikált és a fentiekben idézett precedensekhez hasonlóan a köznyugalom őreként és a közvetve érintettek érdekében a gyűlöletbeszéd polgári jogi szankcionálása végett is felléphetne.

A jogbiztonság és a polgári jogi egyértelműség érdekében és kereshetőségi jogviták megelőzéseként, olyan esetekre nézve, amikor a gyűlöletbeszéd nem meghatározott természetes vagy jogi személy ellen irányul, csak az ügyész indíthasson polgári jogi keresetet, közérdekből, a köznyugalom védelmében.³⁷

Ezt is szem előtt tartva végrehajtási jogszabályban kellene rendezni, hogy a jogsértő terhére adott esetben megállapítható sérelemdíj milyen, a közvetve sértett természetes személyek közös érdekét szolgáló célra, hova lenne fizetendő. A közvetve elszenvedett polgári jogi sérelmet közvetetett reparációval arányos szankcionálni. Az állam javára megítélhető polgári jogi bírság azonban, mint a magánjogviszonyok rendezésétől idegen szankció, ebben a körben is kerülendő.

JEGYZETEK

1 “That the freedom of speech and debates or proceedings in Parliament ought not to be impeached or questioned in any court or place out of Parliament.” Innen ered az angol és az Egyesült Államokbeli jogban a véleménynyilvánítás szabadságának mindmáig “szólásszabadságként” való jelölése.

2 Declaration of Rights of Virginia, 1776. A vallásszabadságot is biztosította, akkoriban a kvékerek elismerése érdekében. Szerzője George Mason, aki Thomas Jeffersonra is hatással volt és később az Egyesült Államok alkotmányának szövegezésében is közreműködött.

3 Az első módosítás (“First Amendment”) máig hatályos szövege G MMason tollából: “Congress shall make no law respecting an establishment of religion, or prohibiting the free exercise thereof, or abridging the freedom of speech, or of the press; or the right of the people peaceably to assemble, and to petition the Government for a redress of grievances.” Mason mindenek előtt a saját államában nagy küzdelmek után éppen hogy eltörölt, elsősorban a quakerek ellen irányult vallási cenzúra központi visszaállításának lehetőségét kívánta kizárni.

4 [Vö. Brandenburg v. Ohio, 395 U.S.444 (1969): “the Constitutional guarantees of free speech…do not permit a State to forbid …advocacy of the use of force or of law violation except where such advocacy is directed to inciting or producing imminent lawless action and is likely to incite or produce such action” (közvetlen jogtalan cselekmény veszélye vagy kiváltása]. RA.Vv. St. Paul, 505 U.S. 377 (1992): “A few limited categories of speech, such as obscenity, defamation, and fighting word (támadó beszéd), may be regulated because of their constitutionally pro-scribable content” -vagyis a szólás csak kivételesen, magában az alkotmányból eredően tiltott tartalmánál fogva korlátozható.

5 A legutóbbi US Legfelsőbb Bírósági ítéletek közül lásd Virginia v. Barry Elton Black, 2003. április 7 (538 U.S.343, 2003): Black Virginiában egy Ku Klux Klan gyülekezést vezetett, amelyen feketék és mexikóiak elleni gyűlöletbeszédek hangzottak el; valaki azt is hangoztatta, hogy legszívesebben találomra lőné a feketéket. Végül keresztégetésre került sor, ami köztudottan jelképes Ku Klux Klan megnyilvánulás és a gyűlölet szimbólumává vált (“symbol of hate”); Virginia állam vonatkozó, 1950. évi törvénye a keresztégetést eleve megfélemlítési szándékot feltételezve tiltja (818.2-423 §). A szövetségi Legfelsőbb Bíróság azonban felmentette Blacket, hangsúlyozva, hogy “. egy égő kereszt nem mindig megfélemlítésre irányul. Ehelyett az égő kereszt olykor ideológiai állítás, csoportszolidaritás szimbóluma”. Ezért alkotmányba ütközik az állami törvény prima facie megfélemlítési szándékot vélelmező rendelkezése. Majd: “Igaz lehet, hogy a keresztégetés, a polgárok túlnyomó többségénél, akik egy égő keresztet látnak, még politikai gyülekezés során is a harag és gyűlölet érzését kelti. Ám ez . nem elegendő minden keresztégetés megtiltásához.”

6 “The prima facie evidence provision, as interpreted by the jury instruction, is unconstitutional on its face.it would create an unacceptable risk of the suppression of ideas.” (Virginia v. Black, [bővebben 4. sz. lj.], Opinion, IV. (3) és (4) bek.

7 XIII. Alkotmány módosítás.

8 Snyder Act June 15 1924

9 La Fayette márki szövegezésében, aki Virginiában is tanulmányozta az ottani deklaráció körülményeit: “Article 11. La libre communication des pensées et des opinions est un des droits les plus précieux de l’homme; tout citoyen peut donc parler, écrir, imprimer librement, sauf a répondre de l’abus de cette liberté, dans les cas déterminés par la loi.”

10 Vö. első magyar sajtótörvényünk, az 1848. áprilisi XVIII. törvénycikk első szakaszával, amely a kiadói, nyomdai és könyvárusi iparűzés szabályozását megelőzően, azok előfeltételeként szögezte le: “Gondolatait sajtó útján mindenki szabadon közölheti, és szabadon terjesztheti.”

11 Az emberi kötelességekre vonatkozó részt alapozó 2. cikk szerint “az ember és a polgár minden kötelessége a természet által minden szívbe belevésett következő két elvből ered: Ne tedd másnak azt, amit magadnak nem kívánsz, hogy tegyenek. Mindig azt tedd másoknak, amit te is kapni szeretnél.”

12 Cassell’s Modern Guide to Synonyms,1971.

13 Magyar Értelmező Kéziszótár, 2000.

14 A francia és holland népszavazásokkal meghiúsult uniós alkotmányszerződés helyébe az Európai Tanács 2007 júniusában részletes és kötelező mandátummal kormányközi konferencia összehívását határozta el a meglévő alapszerződések szükségessé vált módosítását tartalmazó Reformszerződés kidolgozására, amire portugál elnökség alatt már július elején sor került. 2007. október 17-én az EU csúcson megállapodás született a szerződés szövegéről, aminek aláírását decemberre irányozták elő. Ez azóta meg is történt. A Reformszerződés tartalmazza az EU-Szerződés 6. pontjának olyan módosítását is, amely szerint az Unió elismeri a 2000. évben jóváhagyott Chartában foglalt jogokat és kötelezettségeket; a Charta azonban nem épül a módosított alapszerződésekbe, hanem azokkal egyenlő hatállyal és időben, külön került kihirdetésre és a szerződéssel együtt fog hatályba lépni.

15 A Reformszerződés előirányozza az Európai Uniónak az Európai konvencióhoz való csatlakozását is, az Unió hatásköreinek sérelme nélkül.

16 A jogi nyelvünkben terjedő és az eredeti fogalmat átértelmező “szabadságjogok” fordítás helyett egyszerűen szabadságokról (“freedoms”) van szó. Ezek jogi értelemben az ember személyére, állandó attributumaira vonatkozó alapjogok behatással szembeni védelmén és érvényesíthetőségén túlmenően, azok gyakorlásának, a személy tevékeny önkifejtésének, személyisége érvényesítésének az állam által biztosítandó, alapvető lehetőségei, amelyeknek az állam által való tiszteletben tartására van minden polgárnak joga.

17 Text adopted P6. TA-PROV(227)0285, 21 June 2007

18 R (97) 20 sz. 1997 október 31

19 Handyside v. The United Kingdom, (5493/72) [1976] ECHR 5 (7.December 1976)

20 Gündüz v. Turkey, 35071/97, 2003. december 4; jogerőssé vált 2004. június 14-én.

21 Vö.: Fazekas, M.: A közjog alanyai és a Ptk. tervezet. In: Polgári jogi kodifikáció, 2007. IX/5, 17.

22 Hasonlóan PK 13. sz. elvi iránymutatás a sajtó-helyreigazítási per indításának feltételeiről. Továbbá Murányi,K./Wellmann, Gy.: A Ptk. és a gyűlöletbeszéd, in: de Jure, 2006. 3. sz. Vita rovat. Ezzel szemben: Ádám, Gy. a de lege lata bírói gyakorlatot bírálja és a gyűlöletbeszéd személyekre “vonatkozó” hatásával szembeni egyéni fellépést lehetővé tevő, kiterjesztő értelmezést tartott helyesnek. (A sérelem “átsugárzik” a jogalkotás ellehetetlenülésére, uo., majd: A gyűlöletbeszéddel kapcsolatos bírói gyakorlat, in: de Jure 2006. 4. sz. Vita rovat.) A vitát a de Jure 2006. első számában Kondorosi, F. indította, aki ugyan elvileg már de lege lata lehetségesnek tartotta az egyéni igényérvényesítést akkor is, ha nem a személy a sérelem címzettje, viszont javasolta ennek jogalkotás útján való kifejezett tisztázását.

23 T/3719

24 T/3719/17.

25 Az eredeti indítványban: …sértő megnyilvánulás…

26 Lényegében a) Jogsértés megállapítása; b) jogsértő eltiltása; c) nyilatkozattal vagy más megfelelő módon elégtétel adása és ehhez megfelelő nyilvánosság biztosítása; d) jogsértést megelőző állapot helyreállítása és a jogsértő dolog, illetőleg jogsértő jellege megsemmisítése; e) kártérítés a polgári jogi felelősség szabályai szerint. Utóbbira nézve alapvető: 339. § (1) “Aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.” 355. § (4) “Kártérítés címén a károkozó körülmény folytán a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést és az elmaradt vagyoni előnyt, továbbá azt a kárpótlást vagy költséget kell megtéríteni, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges. (Kiemelés a szerző; bővebb kritikai elemzés Boytha, Gy.: A személyiségi jogok megsértésének vagyoni szankcionálása. In: Polgári jogi kodifikáció, 2003/1., 3-6.)

27 I-2/4742-0/2007

28 11/1992. (III. 5.) AB hat. ABH 1992, 82.

29 26/1992. (IV. 30.) AB hat. ABH 1992, 142.

30 1160/B/1990. AB hat. ABH 1993, 608

31 Vö.: Kovács, K.: Az egyenlőség elvéből fakadó általános követelmények. In Emberi jogok, szerk. Halmai, G. és Tóth, G. A., 2003. II.1.373. Koltay, A.: A diszkriminált többség. In Magyar Nemzet 2007. november 6., 6.

32 Különös tekintettel az Európa Tanács nemzeti kisebbségekről szóló keretegyezményére vö. Boytha, Gy.: Kollektív jogok és autonómia az európai elvárások tükrében. In Jogállam, 1997/1-2., (3. rész, 17. o. és köv.) Herczegh, G.: Droits individuels et droits collectifs (mythes et réalités). In Les hommes et l’environment, En hommage á Alexandre Kiss, 1998, 173-187).

33 9/1990. (IV. 25.) AB hat. ABH 1990., 48.

34 61/1992. (XI. 20.) AB hat. ABH 1992., 281.

35 Lásd 18. lj.

36 Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke a NetHirlap tudósítása szerint a következőkben fogalmazta meg a gyűlöletbeszéd fogalmát: “Amikor a nyilatkozó előítélettől vagy éppen gyűlölettől vezérelve a társadalom faji, etnikai, vallási vagy nemi csoportjairól, vagy azok konkrétan meg nem nevezett egyes tagjairól a csoporthoz tartozásukra tekintettel nyilvánít nagyobb nyilvánosság előtt olyan véleményt, amely sértheti a csoport tagjait, alkalmas lehet a csoport tagjainak megfélemlítésére, lelki gyötrelmére, illetve arra, hogy a csoporttal szemben ellenséges, kirekesztő közhangulat alakulhasson ki.” (http://www.nethirlap.hu/prrintme.php?cik^=25455).

37 Az ügyész külön törvényi felhatalmazására példa a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 39. § (1) bekezdése: a fogyasztók széles körét érintő jogsértés esetén a jogsértővel szemben a fogyasztók igényeinek érvényesítése iránt az ügyész léphet fel.