A tanulmány I. Részét itt olvashatja.
4. A szerződés megkötésének általános és speciális szabályai
4.1. A szerződés létrejötte és tartalma
Ami a szerződés létrejöttét illeti, az új Ptk. is változatlanul a konszenzuál szerződések elvi alapján áll, vagyis a szerződés létrejöttéhez nem szükséges a dolog átadása vagy más reálcselekmény, hanem elegendő a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezése (konszenzus). A konszenzusnak a lényeges és a bármelyik fél által lényegesnek minősített kérdésekre kell kiterjednie. Az a kérdés tekintendő „lényegesnek minősítettnek”, amellyel kapcsolatban a fél egyértelműen kifejezésre juttatta, hogy az adott kérdésben való megállapodás hiányában a szerződést nem kívánja megkötni. Az ellenszolgáltatásban való megállapodás mindig lényeges kérdés, anélkül a szerződés nem jön létre. Az új Ptk. mégis tartalmaz egy a szerződés létrejöttét elősegítő kisegítő szabályt olyan esetekre, amikor megállapítható, hogy a felek között látszólag létrejött megállapodás az ellenszolgáltatásról, annak ellenére, hogy tényleges megállapodás annak pontos mértékéről vagy számítási módjáról nem született. A 6:63. § (3) bekezdés szerint: „Ha a szerződés létrejött, de a felek az ellenszolgáltatás mértékét nem határozták meg egyértelműen, vagy ellenszolgáltatásként piaci árat kötöttek ki, a teljesítési helynek megfelelő piacon a teljesítési időben kialakult középárat kell megfizetni”.
A szerződés tartalmát a felek – a kógens jogszabályi rendelkezések szabta korlátok között – szabadon állapíthatják meg. A jogszabály által kötelezően (vagyis kógensen, eltérést nem engedő módon) meghatározott szerződési tartalom azonban a szerződés részévé válik. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a jogszabály által rendezett kérdésekben a feleknek nem is kell külön megállapodniuk, másrészt pedig azt, hogy a szerződés akkor is a kötelező jogszabályi tartalommal jön létre, ha a felek netán a tiltás ellenére mégis eltérően rendelkeznek. Tartós üzleti kapcsolatoknál gyakori, hogy a felek csak utalnak a közöttük már kialakult szokásra és gyakorlatra, vagy egyszerűen szerződési rendelkezés nélkül is rendszeresen követnek egy gyakorlatot. Ezért a törvény új szabállyal [6:63. § (5) bekezdés] mondja ki, hogy: „A szerződés tartalmává válik minden szokás, amelynek alkalmazásában a felek korábbi üzleti kapcsolatukban megegyeztek és minden gyakorlat, amelyet egymás között kialakítottak. A szerződés tartalmává válik továbbá minden az adott üzletágban a hasonló jellegű szerződés alanyai által széles körben ismert és rendszeresen alkalmazott szokás, kivéve, ha annak alkalmazása a felek között – korábbi kapcsolatukra is figyelemmel – indokolatlan volna.” A „gyakorlat” az, amit a felek az egymás közötti viszonyukban alakítottak ki, míg a „szokás” lehet a felek közötti is és lehet olyan is, ami tőlük függetlenül alakult ki az adott üzletágban.
A szerződés létrejöttéhez ajánlat tétele és annak elfogadása szükséges. Az ajánlat szerződés megkötésére irányuló szándékot egyértelműen kifejező, a lényeges kérdésekre kiterjedő olyan jognyilatkozat, amely ajánlati kötöttséggel jár. Az ajánlati kötöttséget – a diszpozitivitás főszabályából következően – továbbra is ki lehet ugyan zárni, az ilyen – jogi kötelezettséggel nem bíró – jognyilatkozat azonban nem minősül ajánlatnak, hanem csak ajánlattételre való felhívásnak. Az ajánlati kötöttség idejét az ajánlattevő határozhatja meg, és az az ajánlat hatályossá válásával veszi kezdetét. Az ajánlati kötöttség megszűnésének szabályai (6:65. §) között új megszűnési eset a másik fél általi elutasítás, és ugyancsak új az ajánlat visszavonásának szabályozása. A még hatályossá nem vált ajánlat visszavonható, a már hatályossá vált azonban csak a másik fél elfogadó nyilatkozatának elküldéséig vonható vissza, és csak akkor, ha az ajánlat nem tartalmazta, hogy visszavonhatatlan. Ha pedig az ajánlat az elfogadásra határidőt állapított meg, akkor azt megelőzően nem vonható vissza.
Az ajánlatot az azzal való egyetértést kifejező jognyilatkozattal lehet elfogadni. Elfogadó nyilatkozat – mint bármely más jognyilatkozat – szóban, írásban vagy ráutaló magatartással tehető. A hallgatás azonban csak a felek kifejezett előzetes megállapodása alapján minősül elfogadásnak. A régi Ptk. úgy rendelkezik, hogy az ajánlattól eltérő tartalmú elfogadást új ajánlatnak kell tekinteni. Az új Ptk. [6:67. § (1)–(2) bekezdések] azonban szakít ezzel a merev megközelítéssel, és lehetőséget ad az ún. „módosított elfogadásra”: az ajánlattal való egyetértést kifejező jognyilatkozat elfogadásnak minősül akkor is, ha lényeges kérdésnek nem minősülő, azt nem érintő kiegészítő, vagy eltérő feltételt tartalmaz. A nem lényeges kérdésekben való eltérés esetén a szerződés az elfogadó nyilatkozat szerinti tartalommal jön létre. Az ajánlattevő azonban egyrészt az ajánlatban kizárhatja a módosított elfogadás lehetőségét, másrészt ennek hiányában is megakadályozhatja a kiegészítő vagy eltérő feltételek szerződési tartalommá válását, ha késedelem nélkül tiltakozik azok ellen.
Az üzleti életben gyakori, hogy a szóban kötött szerződés csak a megállapodás lényegi elemeire terjed ki, valamelyik fél azonban a szerződéskötést követően késedelem nélkül, részletesen írásba foglalja a megállapodást és megküldi azt a másik félnek. Az új Ptk. rendezi azt az esetet, ha az ilyen írásbeli „megerősítés” eltér a szóbeli megállapodástól. Ha az eltérés (kiegészítés, módosítás) lényegesnek nem minősülő kérdésekre vonatkozik, akkor az a szerződés részévé válik, feltéve, hogy a másik fél késedelem nélkül nem tiltakozik ellene [6:67. § (3) bekezdés].
A szerződést csak akkor kell írásban megkötni, ha azt a jogszabály rendeli, vagy ha a felek kifejezetten ebben állapodnak meg. Írásbeli alakhoz kötött szerződés megkötésére ajánlatot és elfogadó nyilatkozatot is csak írásban lehet tenni. Az írásbeli alakhoz kötött szerződést okiratba kell foglalni, de az nem szükséges, hogy egyetlen okirat tartalmazza valamennyi fél jognyilatkozatát, hanem az is elegendő, ha a felek külön okiratba foglalt jognyilatkozatai együttesen tartalmazzák a kölcsönös és egybehangzó akaratnyilatkozataikat. Okirat alatt nemcsak papíralapú, hanem elektronikus okirat is értendő, utóbbi azonban csak akkor tesz eleget az írásbeliség kritériumának, ha fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel van ellátva. Ebből következően egy írásbeli alakhoz kötött szerződést nem lehet érvényesen pl. e-mail-váltás útján megkötni. Ha a szerződés írásbeli alakhoz kötött, akkor legalább a szerződés lényeges tartalmát írásba kell foglalni, és a szerződő feleknek az okiratot alá kell írniuk. Több példányban kiállított okiratok esetén elégséges az is, ha mindegyik fél a másiknak szánt példányt írja alá. Az alakiság megsértésével kötött szerződés semmis. Alakisághoz kötött szerződés esetén nemcsak a szerződés megkötése, hanem annak módosítása és megszüntetése is csak a meghatározott alakban érvényes. Szerződést képviselő útján is lehet kötni (a képviselet szabályait a 6:11–20. §-ok tartalmazzák).
4.2. Szerződéskötési kötelezettség
Szerződéskötési kötelezettség alapulhat jogszabályi előíráson és a felek megállapodásán is. Mivel a piacgazdaság követelményeivel a felek szerződéskötési szabadsága áll összhangban, jogszabály (törvény) csak kivételesen indokolt esetben (pl. monopolhelyzet esetén vagy valamilyen közérdekű célból) írhat elő szerződéskötési kötelezettséget. Ilyen pl. a közüzemi szolgáltató vállalatokat, illetve a tömegközlekedési vállalatokat terhelő szerződéskötési kötelezettség, illetve bizonyos foglalkozásoknál a kötelező felelősségbiztosítás előírása. Ha jogszabály szerződéskötési kötelezettséget ír elő, és az a fél, akit ez a kötelezettség terhel nem hajlandó a szerződés megkötésére, a másik fél keresete alapján a bíróság a szerződést létrehozhatja, és annak tartalmát meghatározhatja.
A szerződéskötési kötelezettség felek megállapodásán alapuló esete az előszerződés. Ezt a jogintézményt az új Ptk. jelentősen módosuló szabályokkal tartja fenn. Megszűnik a bíróságnak az a lehetősége, hogy akkor is létrehozhassa a szerződést, ha az előszerződés nem tartalmazta a szerződés lényeges kérdéseiben való megállapodást, valamint hogy az előszerződésben megállapított feltételek módosításával is létrehozhassa azt. Az új Ptk. (6:73. §) tehát csak arra hatalmazza fel a bíróságot, hogy – valamelyik fél kérelmére – a felek által meghatározott feltételekkel hozza létre a szerződést. Lényegesen szigorodnak a szerződéskötés megtagadásának, vagyis a „clausula rebus sic stantibus” elv alkalmazhatóságának a feltételei is. Erre csak akkor kerülhet sor – azonosan a bírósági szerződésmódosítás feltételeivel –, ha a szerződéskötést megtagadó fél bizonyítja, hogy a szerződés megkötése olyan utóbb bekövetkezett körülmény megváltozása folytán sértené a lényeges jogi érdekét, amelyet nem ő idézett elő, nem is tartozik az üzleti kockázata körébe és nem is volt előrelátható az előszerződés megkötésekor.
4.3. Szerződéskötés versenyeztetési eljárás során
Új megoldás, hogy a Ptk. szabályozza a versenyeztetési eljárás útján történő szerződéskötést, felismerve, hogy ilyen eljárásokra a külön törvényekben (pl. közbeszerzési törvény, államháztartási törvény, koncessziós törvény, Nemzeti Földalapról szóló törvény stb.) szabályozott esetkörökön kívül is sor kerülhet. A Ptk. általános versenyeztetési szabályai (6:74–76. §-ok) gyakorlatilag az ún. „magánversenyeztetés” esetére lesznek irányadóak, hiszen az említett speciális törvények az egyes versenyeztetési eljárások szabályait teljes körűen tartalmazzák, oda tehát a Ptk. szabályok nem tudnak „befűződni”. A versenyeztetési eljárásban ajánlattételre való felhívás főszabályként szerződéskötési kötelezettség elvállalását jelenti: a felhívást tevőnek a legkedvezőbb ajánlat benyújtójával meg kell kötnie a szerződést, kivéve, ha a szerződéskötés megtagadásának a jogát a felhívásban már előre kikötötte. A szerződéskötési kötelezettséget egyébként meglehetősen illuzórikussá teszi az a szabály, amely szerint a felhívást tevő fél egészen a felhívásban megjelölt határidő lejártáig visszavonhatja a felhívását, hiszen ezáltal a már beérkezett ajánlatok ismeretében is legálisan elháríthatja a szerződéskötést. Ha a kiíró – anélkül, hogy ezt a lehetőséget kikötötte volna – mégsem köti meg a szerződést a legkedvezőbb ajánlatot tevővel, bíróságtól lehet kérni a szerződés létrehozását. Az „árverés”, vagyis a kizárólag az árra vonatkozó versenyeztetési eljárás annyiban speciális a versenyeztetés általános szabályaihoz képest, hogy a szerződés a nyertes kihirdetésével („a leütéssel”) az elért vételáron létrejön (nem válik el tehát az ajánlatok elbírálása és a „győztessel” való szerződéskötés).
4.4. Szerződéskötés általános szerződési feltételekkel
A gazdasági életben egyre fokozódó gyakoriságuknak és jelentőségüknek megfelelően külön fejezetben tartalmazza az új Ptk. az általános szerződési feltételekkel történő szerződéskötés szabályait (6:77–81. §-ok). Ez a legelterjedtebb a speciális szerződéskötési formák közül. Fő jellemzője, hogy nélkülözi a klasszikus, kétoldalú alkufolyamatot. Fő alkalmazási területe a vállalkozások egymás közötti tömeges méretű termékforgalma, valamint a fogyasztó és vállalkozások közötti szerződések (pl. fogyasztói kölcsönszerződések). Általános szerződési feltételnek az olyan szerződési feltétel minősül, amelyet az alkalmazója több szerződés megkötése céljából egyoldalúan, a másik fél közreműködése nélkül előre meghatározott, és amelyet a felek egyedileg nem tárgyaltak meg. Az új Ptk. az általános szerződési feltételekkel történő szerződéskötést tartalmilag lényegében a régi Ptk. – az uniós joggal (93/13/EGK irányelv) már 2006-ban harmonizált – szabályaival egyezően szabályozza. Az új Ptk. azonban új szabályokat is tartalmaz: ilyen pl. a fogyasztóval szembeni többletkövetelés szerződési tartalommá válásával kapcsolatos szabály, amely szintén egy uniós irányelv követelményének tesz eleget, vagy az általános szerződési feltételek ütközésével (az ún. „blanketták csatájával”) kapcsolatos szabály, ami a Legfelsőbb Bíróság GK 37. számú állásfoglalása III. pontjának a kódexbe iktatása.
4.5. Elektronikus úton történő szerződéskötés
Az elektronikus kommunikáció növekvő jelentőségét fejezi ki az új Ptk. azzal, hogy a szerződéskötés egyik különös eseteként tartalmazza az elektronikus úton történő szerződéskötés különös szabályait (6:82–85. §-ok). E körben a Ptk. – összhangban az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény előírásaival – tartalmazza az elektronikus utat biztosító fél tájékoztatási kötelezettségére, az adatbeviteli hibák javítására, az elektronikus szerződési jognyilatkozat hatályossá válására és az annak visszaigazolására vonatkozó szabályokat. Az elektronikus szerződéskötés e szabályai diszpozitívak, a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződéskötés esetén azonban kógensek, mivel a törvény az azoktól eltérő megállapodást semmisnek minősíti. Az elektronikus szerződéskötés szabályai kizárólag az online („kattintások útján”) kötött szerződésekre vonatkoznak, és nem alkalmazhatók az elektronikus levelezés vagy azzal egyenértékű egyéni kommunikációs eszközzel (pl. sms) kötött szerződésekre.
4.6. A szerződés értelmezése
Az új Ptk. lényegében a régi Ptk.-val egyezően tartalmazza, hogy a szerződési, valamint egyéb jognyilatkozatokat vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a címzettnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett. A joglemondó nyilatkozatot nem lehet kiterjesztően értelmezni. Az egyes szerződési feltételeket és nyilatkozatokat a szerződés egészével (tehát a szerződés céljával, a nyújtandó szolgáltatások rendeltetésével stb.) összhangban kell értelmezni. Ha az általános szerződési feltétel, illetve a szerződés más egyedileg meg nem tárgyalt feltételének a tartalma nem állapítható meg egyértelműen, a feltétel alkalmazójával szerződő fél számára kedvezőbb értelmezést kell elfogadni. Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés esetén pedig ezt a szabályt a szerződés bármely feltételének értelmezésekor alkalmazni kell. Az új Ptk. szabályozza az üzleti életben gyakran alkalmazott „teljességi záradék” intézményét. Ez egy olyan kikötése az írásba foglalt szerződésnek, amely szerint az írásbeli szerződés a felek megállapodását teljes körűen tartalmazza, így az abban nem szereplő korábbi megállapodások (kikötések, feltételek) hatályukat vesztik, vagyis azok nem váltak a szerződés részévé. Az írásba foglalt szerződés értelmezésénél azonban a felek korábbi jognyilatkozatai is figyelembe vehetők.
5. Az érvénytelenség új szabályai
5.1. Semmisség és megtámadhatóság
Az új Ptk. az érvénytelenséget gyűjtőfogalomként használja, és azon belül fenntartja a semmis és a megtámadható szerződések közötti megkülönböztetést. A semmisség jogi jellegére vonatkozó szabályok az e téren meglehetősen szűkszavú régi Ptk.-hoz képest jelentősen korszerűsödtek, kibővültek, anélkül azonban, hogy ez tartalmi változást jelentene a kialakult bírói gyakorlathoz képest. Az új kódex ugyanis tételesen is megfogalmazza a semmisség több, a bírói gyakorlatban eddig is érvényesült jellemzőjét. Így a Ptk. kimondja a semmisség ex tunc hatályát (vagyis azt, hogy a semmis szerződés megkötésének időpontjától érvénytelen), valamint azt, hogy a szerződés semmisségét a bíróság hivatalból észleli. Az már jó egy évtizede egyértelmű a bírói gyakorlatban, hogy a semmis szerződés esetén a bíróság hivatalból csak a semmisség megállapítására szorítkozhat, a jogkövetkezmények hivatalbóli alkalmazására nem kerülhet sor. A hivatalból alkalmazott jogkövetkezmény csak annyi lehet, hogy a felek által célzott joghatás nem érhető el, tehát a bíróság az érvénytelen szerződés alapján előterjesztett igényt mint alaptalant elutasítja. Az új kódex nem vette át a régi Ptk.-ból azt a tételt, hogy a semmisségre „bárki határidő nélkül hivatkozhat”, hanem ehelyett – összhangban az évtizedek óta töretlen bírói gyakorlattal – arról rendelkezik, hogy a szerződés semmisségére az hivatkozhat és szerződés semmisségével kapcsolatos peres eljárást az indíthat, akinek ehhez jogi érdeke fűződik, vagy akit erre törvény feljogosít [6:88. § (3) bekezdés].
Érdemben is változtak a megtámadási jog gyakorlására vonatkozó szabályok. Az új Ptk. egyértelművé teszi, hogy a megtámadási jogot akár a másik félhez intézett jognyilatkozattal és ennek eredménytelensége esetén keresetindítással, akár közvetlenül a bíróság előtt lehet gyakorolni. Elhagyja tehát az új törvény azt a régi Ptk.-beli követelményt, amely szerint a megtámadást a másik féllel írásban kell közölni, és annak eredménytelensége esetén haladéktalanul bírósághoz kell fordulni. Ez összhangban áll a bírói gyakorlattal, amely jelenleg is mellőzhetőnek tekinti a másik fél felszólítását, ha a perindítás egy éven belül megtörténik. A megtámadás alakszerűtlensége azonban csak főszabályként érvényesül, mert ott, ahol maga a szerződés írásbeli formához kötött, a megtámadási jog is csak írásbeli jognyilatkozattal gyakorolható. A megtámadást a Ptk. továbbra is egyéves elévülési határidőn belül teszi lehetővé, a megtámadási határidő számítására vonatkozó szabályok azonban jelentősen megváltoztak. A megtámadási határidőt ugyanis egységesen a szerződés megkötésétől kell majd számítani. Ez a változtatás gyakorlatilag azt jelenti, hogy a megtámadási határidő az eddigihez képest lerövidül. Egy példán érzékeltetve: míg a régi Ptk. alapján a tévedés, megtévesztés felismerésétől számított egy éven belül van lehetőség a megtámadásra, addig az új Ptk. szabályai szerint a felismeréskor fog megszűnni az egyéves határidő elévülésének a nyugvása, és azt követően – feltéve, hogy az egy év már eltelt, vagy abból három hónapnál kevesebb van hátra – már csak három hónap fog rendelkezésre állni a bíróság előtti megtámadásra.
5.2. Az érvénytelenségi okok
Az egyes érvénytelenségi okokat a Ptk. – eltérően a hatályos kódextől – didaktikus hármas csoportosításban tárgyalja: a szerződési akarat hibája (ide tartozik a tévedés, megtévesztés, jogellenes fenyegetés és a színlelt szerződés), a szerződési jognyilatkozat hibája (alaki hiba) és a célzott joghatás hibája (ide tartozik a XVIII. Fejezetben tárgyalt többi érvénytelenségi ok).
A Ptk. lényeges változtatásokat is tartalmaz az érvénytelenségi okokkal kapcsolatban, amelyek közül a legfontosabbak a következők:
A tévedés megtámadási oknál (6:90. §) a kódex megfogalmazza, hogy a tévedés akkor vonatkozik lényeges körülményre, ha annak ismeretében a fél nem, vagy más tartalommal kötötte volna meg a szerződést. Elhagyja a Ptk. a jogi kérdésben való tévedésre vonatkozó – feleslegesnek és bonyolultnak ítélt – külön szabályozást. Új szabállyal kizárja a törvény a tévedés miatti megtámadás jogát akkor, ha a fél a tévedését felismerhette, vagy annak kockázatát vállalta (pl. szerencseelemet tartalmazó szerződés, spekulatív ügyletek).
Az alaki hibát mint érvénytelenségi (semmisségi) okot a Ptk. nem az érvénytelenség szabályainál deklarálja, hanem ez már a kötelmi közös szabályok között elhelyezkedő jognyilatkozati szabályokból következik. Az új Ptk. szerint az alakiság megsértése miatt semmis szerződés a teljesített rész erejéig érvényessé válik. A teljesítés érvénytelenséget orvosló hatásának főszabálykénti kimondásával a Ptk. a gyakorlat részéről – különösen a gazdasági forgalom szerződéseinél, valamint a tartós jogviszonyoknál – régóta felmerülő jogos igényt elégít ki.
A feltűnő értékaránytalanság miatti megtámadás ˙(6:98. §) feltételrendszere az új kódexben kiegészül egy szubjektív kritériummal: nem támadhatja meg a szerződést az, aki a feltűnő értékaránytalanságot felismerhette, vagy annak kockázatát vállalta.
Új rendelkezés a Ptk.-ban a 6:98. § (2) bekezdése, amely szerint a feltűnő aránytalanságra alapított megtámadási jogot a felek – fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés kivételével – a szerződésben kizárhatják.
Hosszú jogirodalmi vitának és joggyakorlatbeli bizonytalanságnak vetett véget az új Ptk. azzal, hogy adósvédelmi megfontolásból kimondta a fiduciárius hitelbiztosítékok semmisségét, vagyis semmisnek minősítette azt a kikötést, ami pénzkövetelés biztosítása céljából tulajdonjog, más jog vagy követelés átruházására, vételi jog alapítására irányul (6:99. §). Az új Ptk. azért döntött e megoldás mellett, mert a fiduciárius hitelbiztosítékok alkalmazása a gyakorlatban nagyon sok visszaélésre, az adós, illetve az adós többi hitelezője érdekeinek a védelmét szolgáló szabályok megkerülésére adott alkalmat. Az új Ptk. a zálogjogot tekinti alapvető dologi hitelbiztosítéknak, amelynek a megújított szabályozása – a jogalkotói szándék szerint – mind az adósok, mind a hitelezők érdekeit kiegyensúlyozottan figyelembe veszi. Ha az új kódex megengedte volna a fiduciárius hitelbiztosítékok alkalmazását, ezzel éppen ezeknek a kógens zálogjogi szabályoknak a megkerülésére adott volna lehetőséget.
Új rendelkezés a kódexben az, amely semmisnek nyilvánítja a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés olyan kikötését, amely a fogyasztó jogait megállapító törvényi rendelkezésektől a fogyasztó hátrányára eltér (6:100. §). Ez a rendelkezés tehát a fogyasztóvédelmi magánjogi szabályok egyoldalú kógenciáját deklarálja. A 6:101. § pedig a fogyasztó joglemondó nyilatkozatának a semmisségét mondja ki.
Bekerültek a kódexbe a 18/1995. (II. 5.) Korm. rendeletben szabályozott „fekete-”, illetve „szürke” listák, vagyis azon feltételeknek a felsorolása, amelyek a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben feltétlenül, illetve az ellenkező bizonyításáig (vélelmezetten) tisztességtelennek minősülnek (6:104. §). A kódexbe emelte a jogalkotó a közérdekű keresetindításra jogosult szervek korszerűsített felsorolását is, ami jelenleg az 1978. évi 2. tvr. (Ptké. II.) 5. §-ában található.
5.3. Az érvénytelenség jogkövetkezményei
Az érvénytelenség jogkövetkezményeinek a rendszere az új Ptk.-ban eltérő a hatályos szabályozástól. A régi Ptk. hallgatásával szemben az új kódex az érvénytelenség általános joghatásaként rögzíti, hogy az érvénytelen szerződésre jogosultságot alapítani, és a szerződés teljesítését követelni nem lehet. Ez az a joghatás, amelyet semmisség esetén a bíróságnak hivatalból kell alkalmaznia, ami azt jelenti, hogy elutasítja a semmis szerződésre alapított keresetet. Az új Ptk. szerint a fél a szerződés érvénytelenségének a megállapítását anélkül is kérheti, hogy az érvénytelenség jogkövetkezményeinek az alkalmazását is kérné. A jogalkotói elgondolás szerint ugyanis jogos igénye a feleknek, hogy a bíróságtól kérhessék kizárólag az érvénytelenség megállapítását is, azt követően pedig az érvénytelen szerződéssel kapcsolatos elszámolási vitájukat – éppen a jó üzleti vagy egyéb kapcsolatuk megőrzése érdekében – peren kívül, békésen rendezhessék.
Az új Ptk. elsődleges jogkövetkezményként az érvénytelen szerződés visszamenő hatállyal történő bíróság általi érvényessé nyilvánítását szabályozza, amelyre akkor kerülhet sor, ha az érvénytelenség miatti érdeksérelem a szerződés megfelelő módosításával kiküszöbölhető, vagy az érvénytelenség oka utóbb megszűnt. Az új kódex – a hatályos Ptk. hallgatásával szemben – külön szabályozza azt az esetet, amikor a szerződés a felek akaratából válik érvényessé azáltal, hogy az érvénytelenségi okot a felek utólag kiküszöbölik, vagy annak más okból való megszűnése esetén a szerződési akaratukat megerősítik. Az érvénytelenség másik elsődleges jogkövetkezménye, az eredeti állapot helyreállítása kapcsán az új Ptk. egyértelművé teszi, hogy az csak a nyújtott szolgáltatások természetbeni visszatérítése útján történhet. Fontos új rendelkezése a törvénynek az, amely kimondja, hogy az eredeti állapot helyreállítása során a bíróságnak gondoskodnia kell a szolgáltatások eredeti értékegyensúlyának a fenntartásáról. Az új törvény nem veszi át a régi Ptk.-ból a határozathozatalig történő hatályossá nyilvánítás jogintézményét, hanem olyan esetekben, amikor sem a szerződés érvényessé nyilvánítására, sem az eredeti állapot természetbeni visszaállítására nem kerülhet sor, a jogalap nélküli gazdagodás elvére támaszkodva rendezi a felek helyzetét, kimondva, hogy ilyenkor a bíróság elrendeli az ellenszolgáltatás nélkül maradt szolgáltatás ellenértékének pénzbeli megtérítését. A Ptk. külön rendelkezik az érvénytelen szerződéshez kapcsolódó többlettényállási elemeken alapuló járulékos igényekről (hasznok, kamatok, károk) oly módon, hogy azokat a megfelelő anyagi jogi szabályok (jogalap nélküli birtoklás, jogalap nélküli gazdagodás, szerződésen kívüli károkozás) alapján kell megítélni.
6. A szerződésszegés új szabályai
6.1. A szerződésszegés általános szabályai
6.1.1. A szerződésszegés általános jogkövetkezményei
A szerződésszegés szabályozásánál új megoldás, hogy a Ptk. először kiemeli a szerződésszegés általános szabályait, amelyek egyaránt irányadóak a törvényben nem nevesített szerződésszegési esetekre, valamint – eltérő rendelkezés hiányában – a nevesített esetekre is, és csak ezt követően tárgyalja a szerződésszegés egyes eseteit. A szerződésszegés általános szabályai között tartalmazza az új Ptk. a szerződésszegés általános jogkövetkezményeit, amelyek a következők:
a) A teljesítés követeléséhez való jog: A szerződésszegés folytán sérelmet szenvedett fél követelheti a szolgáltatás teljesítését. Ennek keretében pl. póthatáridőt tűzhet, vagy akár bírósághoz is fordulhat.
b) Visszatartási jog: A jogosult a saját esedékes szolgáltatása arányos részét a kötelezett teljesítéséig, vagy megfelelő biztosíték nyújtásáig visszatarthatja.
c) Elállás, felmondás: E jogokkal főszabályként a teljesítési érdek megszűntére alapítva lehet élni, de csak az egyes szerződésszegési eseteknél meghatározott feltételek szerint.
d) Fedezeti szerződés: Ez az új jogintézmény arra ad lehetőséget, hogy elállása vagy felmondása esetén a jogosult a szerződéssel elérni kívánt cél megvalósítására alkalmas szerződést kössön, és a kártérítés szabályai szerint követelhesse a kötelezettől a szerződésben és a fedezeti szerződésben kikötött ellenérték közötti különbség, további, a fedezeti szerződés megkötéséből eredő költségek megtérítését.
e) Kártérítés: A kontraktuális kárfelelősség szabályozása a kódex talán legjelentősebb, koncepcionális változtatása, ezért a 6.2. pont alatt arról részletesebben szólunk.
A szerződésszegés előbbiek szerinti általános jogkövetkezményei közül vannak olyanok, amelyek együttesen is alkalmazhatóak (pl. elállás és kártérítés vagy elállás és fedezeti szerződés), és vannak olyanok, amelyek kizárják egymást (pl. a teljesítés követelése és az elállás, vagy a teljesítés követelése és a fedezeti szerződés).
6.1.2. A szerződésszegés egyéb általános szabályai
A szerződésszegés általános szabályai között a következőket szabályozza még az új Ptk.:
a) A közreműködőért való felelősség: Aki kötelezettsége teljesítéséhez vagy joga gyakorlásához más személyt vesz igénybe, annak magatartásáért úgy felel, mintha maga járt volna el.
b) Részleges szerződésszegés: Osztható szolgáltatás egy részére vonatkozó szerződésszegés esetén annak jogkövetkezményeit is csak erre a részre kell alkalmazni, kivéve, ha ez a jogosult lényeges jogos érdekét sértené.
c) Közbenső szerződésszegés: A másik fél szerződésszerű teljesítéséhez szükséges közbenső intézkedések (pl. a megrendelő részéről a munkaterület biztosítása, vállalkozó részéről a számlaadás) elmulasztása.
d) Előzetes szerződésszegés: A teljesítési határidő előtt már nyilvánvalóvá váló szerződésszegés, amely esetben a jogosult gyakorolhatja a késedelemből eredő jogait.
e) A szerződésszegés jogkövetkezményeinek korlátozása és kizárása: A régi Ptk.-hoz képest jelentősen szélesedett a felelősségkizárás, -korlátozás lehetősége, mert csak a szándékosan okozott, továbbá emberi életet, testi épséget, vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősséget nem lehet érvényesen korlátozni vagy kizárni. A felelősség kizárásának, korlátozásának ugyanakkor gátat szabnak az alapelvek (pl. jóhiszeműség és tisztesség elve, joggal való visszaélés tilalma), valamint fogyasztói szerződéseknél az a szabály, amely szerint az ellenkező bizonyításáig tisztességtelennek kell tekinteni a fogyasztó jogszabályon alapuló jogait korlátozó kikötést.
6.2. A szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség új szabályai
Az új Ptk. szakít a kontraktuális és deliktuális kárfelelősség régi Ptk.-ban érvényesülő egységes rendszerével, és a nemzetközi kereskedelmi jogban (lásd: Bécsi Vételi Egyezmény) kialakult és bevált elveknek megfelelően két fontos területen (a kimentés, valamint a megtérítendő kár mértékénél) elválasztja egymástól a kárfelelősség e két fő alakzatát. Ezáltal a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség önálló kártérítési alakzatként nyer szabályozást.
Az új kontraktuális kárfelelősségi rendszer két sarokköve:
a) a kártérítési felelősség jogalapját illetően: a vétkességtől független (objektív), de nem kimenthetetlen helytállás; és
b) a kártérítés mértékét illetően: az előre kalkulálható mértékű kockázatra korlátozott felelősség a következménykárok és az elmaradt vagyoni előnyök tekintetében.
Ad a) (Kimentési klauzula)
A szigorúbb objektív alapú kimentés elvi indoka az indokolás szerint az, hogy egy szerződéses, vagyis önként vállalt kötelezettség megszegésének a szankcionálása „nem lehet a szerződésszegő fél igyekezetének a függvénye”, vagyis a szerződésszegő fél nem mentheti ki magát azzal, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható. A károsult szerződő fél (akinek a „jogos ügyleti várakozásai a szerződésszegés folytán meghiúsultak”) reparációhoz fűződő érdeke – nemcsak üzleti szerződési viszonyok között, hanem általánosan is – azt kívánja, hogy a szerződésszegés kárkövetkezményének a kockázatát – felróhatóságtól függetlenül – a szerződésszegő fél viselje, és az ne a vétlen károsult terhén maradjon. A szerződésszegésért való kártérítési felelősség célja ugyanis nem valamely egyéni hiba szankcionálása, hanem elsősorban kockázatelosztás, kockázattelepítés.
A törvény kimentési klauzulája három együttes feltétel meglétét kívánja meg, amelyeket a szerződésszegő félnek kell bizonyítania. A szerződésszegést okozó körülménynek (vagyis a szerződésszerű teljesítés akadályának)
– a szerződésszegő fél „ellenőrzési körén kívülinek” kell lennie (vagyis olyannak, amely a szerződésszegő fél által nem befolyásolható);
– „a szerződéskötés időpontjában előre nem láthatónak” kell lennie (azaz olyannak, amellyel objektíve, vagyis a szerződésszegő fél helyzetében levő személyek mércéjével mérve sem lehetett számolni);
– és végül olyannak kell lennie, amelynek az elkerülése, vagy a kárkövetkezmény elhárítása a szerződésszegéskor sem volt elvárható.
Ad b) (Előreláthatósági klauzula)
A megtérítendő károknál a törvény különböztet a szolgáltatás tárgyában bekövetkezett kár (ún. „tapadó kár”) – amelynél továbbra is a teljes kártérítés elve érvényesül – és a jogosult vagyonában keletkezett egyéb károk (ún. „következmény károk”) és elmaradt vagyoni előny (jövedelem, haszon) között. Ez utóbbiakra nézve a törvény bevezeti az előreláthatósági elvet (klauzulát), kivéve a szándékos szerződésszegés esetét, amikor az ilyen károkat is teljes egészében meg kell téríteni. Az előreláthatósági klauzula szerint: „A szerződésszegés következményeként a jogosult vagyonában keletkezett egyéb károkat és az elmaradt vagyoni előnyt olyan mértékben kell megtéríteni, amilyen mértékben a jogosult bizonyítja, hogy a kár mint a szerződésszegés lehetséges következménye, a szerződés megkötésének időpontjában előre látható volt.” Az előreláthatóság itt tehát a kár bekövetkezésének a lehetőségére és annak mértékére vonatkozik (és nem a szerződésszegésre vezető körülményre, mint a kimentés körében).
Az előreláthatósági klauzula piaci viszonyokat vesz alapul, márpedig a piaci viszonyok között kötött szerződések központi eleme az üzleti tevékenységgel szükségképpen együtt járó kockázatok kalkulálhatósága. Indokolt tehát, hogy a megtérítendő kár összege ne haladja meg azt a mértéket, amellyel – mint az esetleges (tehát nem szándékos) szerződésszegése lehetséges kárkövetkezményével – a fél a szerződés megkötésekor számolhatott. A jogosultnak (károsultnak) kell azt bizonyítania, hogy egy adott kárkövetkezmény a szerződésszegő fél által előre látható volt. Ez ösztönzi őt arra, hogy a szerződéskötéskor tájékoztassa a szerződő partnerét az esetleges szerződésszegése várható kárkövetkezményeiről (pl. tovább-eladásból várt haszon elmaradása). Ilyen figyelemfelhívás hiányában ugyanis az adott szerződés szokásos kárkövetkezményeit meghaladó kárait neki magának kell viselnie.
A törvényjavaslat indokolásából megállapíthatóan az előreláthatóság követelménye objektivizált: nemcsak a szerződésszegő által ténylegesen előre látott károkra terjed ki, hanem mindenre, amit egy az ő helyében „ésszerűen és gondosan” eljáró személynek előre kellett volna látnia. Ezáltal viszont az „elvárható előreláthatóság”, vagyis annak megítélése, hogy milyen kárkövetkezmény előre látása lett volna egy ilyen mérce alapján elvárható, bírói mérlegelésre tartozó kérdés lesz. Mivel úgy gondolom, igaza van Grosschmidnek, aki szerint „a kártérítés nem az írott jog, hanem a bíró dolga”, a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség új szabályai is annak megfelelően fognak érvényesülni, ahogy azt majd a bíróságok értelmezik és alkalmazzák. A bírák számára mindenesetre nagy kihívást fog jelenteni az új kontraktuális kárfelelősségi rendszer egyes elemeinek, teljesen új fogalmainak, az összefüggéseknek az értelmezése, szemléletüknek az új szabályozáshoz való igazítása. Két terület már most különösen problematikusnak látszik. Az egyik a tartós jogviszonyok kérdése, mint amilyen pl. a vezető tisztségviselőké, ahol nehezen értelmezhető a szerződéskötés (vagyis a vezető tisztség elvállalása) időpontjában való előreláthatóság kérdése. A másik pedig az, hogy a megbízási szerződéseknél, amelyek gondossági kötelmek, hogyan alakul az objektív felelősség (ez különösen az orvosok kártérítési felelősségénél neuralgikus kérdés).
6.3. A hibás teljesítés jogkövetkezményeinek új rendszere
Az új Ptk. is nevesíti a szerződésszegés legtipikusabb egyes eseteit, amelyek a következők: a kötelezett késedelme; a jogosult átvételi késedelme; a teljesítés lehetetlenné válása; a teljesítés megtagadása; jognyilatkozat tételének elmulasztása és a hibás teljesítés. A felsoroltak közül a továbbiakban csak a hibás teljesítésre, illetve annak jogkövetkezményeire vonatkozó szabályokra térünk ki, kizárólag a változásokra koncentrálva. Kiemelendő, hogy a hibás teljesítésre vonatkozó szabályok is főszabályként diszpozitívak, kivéve a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződést, ahol semmis a kellékszavatossági és jótállási szabályoktól a fogyasztó hátrányára való elétérés. A Ptk. új rendszerben szabályozza a hibás teljesítés jogkövetkezményeit, amelyek a következők: kellékszavatosság, termékszavatosság, jótállás, kártérítési igény, jogszavatosság.
6.3.1. Kellékszavatosság
A kellékszavatosság szabályainál a kellékszavatossági jogok rendszere lényegében nem változott, lényeges változás következett be viszont a kellékszavatossági határidők rendszerében. A törvény a jelenlegi – valóban nagyon rövid – hat hónapos elévülési határidőnél hosszabb, egyéves általános elévülési szavatossági határidőt ír elő, ingatlanok esetében pedig ötéves elévülési határidőt vezet be. Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésnél nem változik a kétéves elévülési idő. Megszűnik viszont a 60 napos állagszavatossági határidő. A legjelentősebb változtatás az, hogy a törvény megszünteti a jogvesztő határidőket. A törvényjavaslat indokolása szerint: „Egy magánjogi alanyi jog érvényesíthetőségének időbeli korlátok közé szorításához nincs szükség arra, hogy a jogalkotó a jog megszűnését mondja ki.” … „A Javaslat abból indul ki, hogy a szolgáltatott terméknek megállapítható a természetes elhasználódás által behatárolt élettartama, aminek eltelte után már nem várható el a kötelezettől a hiba orvoslása. S emellett az igényérvényesítés lehetőségének az elévülés nyugvása miatti meghosszabbodásával szinte arányosan nő a hibás teljesítés bizonyításának nehézsége”. Bár sem a Ptk. szövege, sem az indokolás nem használja a kötelező alkalmassági idő fogalmát, az indokolás idézett szövegéből számomra az látszik következni, hogy a „természetes elhasználódás által behatárolt élettartam”, vagyis az adott dolog ún. „szakmai alkalmassági ideje” mégis valamiféle olyan záros határidőként funkcionál majd, amelynek az eltelte után jelentkező hiba esetén gyakorlatilag már nem beszélhetünk hibás teljesítésről. Azt, hogy egy adott dolognak mennyi a szakmai alkalmassági ideje (szakmailag elvárható élettartama), szakértői vélemény alapján a bírónak kell majd eldöntenie a perben. Az elévülés nyugvása folytán elvileg bármeddig elhúzódó igényérvényesítési lehetőség azonban a gyakorlatban várhatóan nem okoz komolyabb problémát, hiszen a jogosult az idő múlásával egyre nehezebben fogja tudni bizonyítani, hogy a hiba nem a természetes elhasználódás következménye, hanem a dolog (szolgáltatás) már a teljesítéskor is hibás volt.
6.3.2. Termékszavatosság
A hibás teljesítés szerződési jogviszonyokon átívelő következményeként vezeti be a Ptk. a termékszavatosság új jogintézményét, amelynek a lényege, hogy a vállalkozás által fogyasztónak eladott ingó dolog (tipikusan fogyasztási cikk) hibája esetén a fogyasztó (a termék mindenkori tulajdonosa) követelheti a gyártótól (a termék előállítójától, illetve forgalmazójától) a hiba természetbeni orvoslását (elsősorban a kijavítást, másodsorban a kicserélést). A fogyasztó adott esetben választhat, hogy vagy kellékszavatossági igényt érvényesít a szerződő partnerével szemben, vagy termékszavatossági igényt a gyártóval szemben. A gyártót a termékszavatosság a termék általa történt forgalomba hozatalától számított kétéves jogvesztő határidőn belül terheli.
6.3.3. Jótállás
Az új Ptk. a régi Ptk. által szerződést biztosító mellékkötelezettségnek tekintett jótállást a hibás teljesítés jogkövetkezményeként szabályozza, kifejezve ezzel egyrészt azt, hogy a gyakorlatban ez a jogintézmény szinte kizárólag a hibás teljesítés orvoslására szolgál, másrészt pedig azt, hogy a jótállás nemcsak szerződéshez, hanem magához a dologhoz is kapcsolódik, hiszen a jótállási jogokat a dolog mindenkori tulajdonos érvényesítheti. Jelentősen változik a jótállási igény érvényesítésének a határideje. Jelenleg a jótállási idő alatt felismert hibára alapított jótállási igény az általános elévülési időn belül érvényesíthető bíróság előtt. Az új Ptk. szerint viszont a jótállási határidőben felismert és a kötelezettel közölt jótállási igény főszabályként csak a jótállási határidőn belül érvényesíthető bíróság előtt. (Egy kisegítő szabály alapján a felhívásban tűzött határidő elteltétől számított három hónapos jogvesztő határidőn belül az igény akkor is érvényesíthető bíróság előtt, ha a jótállási idő közben már eltelt.)
6.3.4. Kártérítési igény
A kellékszavatossági határidőrendszer változása következtében a régi Ptk. szerinti helyzethez képest más kontextusba kerül a hibás teljesítés miatt érvényesíthető kártérítési igények kérdése is. Jelenleg a jogosult a hibás tejesítésből eredő mindenfajta kára (tehát a szolgáltatás tárgyában bekövetkezett ún. tapadó kára, valamint a következménykárai) megtérítését az általános elévülési időn belül igényelheti, amit éppen a nagyon rövid elévülési, valamint jogvesztő határidők indokolnak. Ezzel szemben az új Ptk. szerint a szolgáltatás tárgyában bekövetkezett (ún. tapadó) kára megtérítését a jogosult csak a kellékszavatossági határidőn belül, és csak a szavatossági jogok sorrendjében (vagyis a természetbeni reparációt jelentő kijavítás, kicserélés szavatossági jog kimerülése esetén) érvényesítheti. Ez lényegében azt jelenti, hogy tapadó kár megtérítése iránti igényt az új Ptk. alapján gyakorlatilag nem fognak érvényesíteni, hiszen kedvezőbb az igényt szavatosság címén érvényesíteni. A kellékszavatossági határidő elteltét követően csak az ún. következménykárok lesznek érvényesíthetőek az általános elévülési időn belül.
6.3.5. Jogszavatosság
Az új Ptk. a régi Ptk.-ban a kötelmi különös részben az adásvételnél és a bérletnél szabályozott jogszavatosság jogintézményét is a szerződések általános szabályai között szabályozza, mint a jogilag hibás teljesítés jogkövetkezményét. A jogszavatosság ugyanis nemcsak egyes szerződésfajtákhoz kötődik, hanem irányadó valamennyi tulajdonjog, más jog vagy követelés visszterhes átruházására irányuló, továbbá használatra vagy hasznosításra irányuló szerződéseknél is.
7. Néhány egyéb változás, új megoldás
7.1. A szerződés megerősítése, módosítása
A régi Ptk. szerződést biztosító mellékkötelezettségei közül az új Ptk. csak a foglalót, a kötbért és a jogvesztés kikötését szabályozza a szerződés megerősítése című fejezetben. A zálogjog a dologi jogban került szabályozásra, és oda integrálódott be az óvadék is, a jótállás a hibás teljesítésnél, a kezesség és a garancia pedig az egyes szerződések között került szabályozásra. A foglaló szabályai több ponton változtak. Így a jövőben csak pénzösszeg lehet foglaló, „más dolog” már nem (ami eddig sem volt gyakorlat). A foglaló már nem a „kötelezettségvállalás jeléül” és nem is csak a szerződés megkötésekor adható, hanem később is. Ráadásul a foglalót nemcsak „adni” lehet, hanem bármely módon, pl. bankátutalással fizetett pénz is minősülhet foglalónak. A foglaló egyéb szabályai lényegében változatlanok maradtak.
Ami a szerződés módosítását illeti, változás, hogy jelentősen szűkült a bírósági szerződésmódosítás lehetősége. Ehhez ugyanis már nem elegendő az, hogy a felek tartós jogviszonyában utóbb olyan körülményváltozás következett be, hogy a szerződés változatlan feltételekkel történő teljesítése már a fél lényeges jogi érdekét sértené, hanem további három együttes feltétel is szükséges. A bírói szerződésmódosítást kérő félnek bizonyítania kell, hogy a körülmények megváltozásának lehetősége a szerződés megkötésének időpontjában nem volt előrelátható, a körülmények megváltozását nem ő idézte elő, és a körülmények változása nem tartozik a rendes üzleti kockázata körébe. A bíróság a szerződést legkorábban a szerződésmódosításra irányuló igény bíróság előtti érvényesítésének időpontjától kezdődően módosíthatja, és csak úgy, hogy a körülmények megváltozása miatt egyik fél lényeges jogi érdeke se sérüljön.
7.2. Engedményezés, jogátruházás, tartozásátvállalás és szerződésátruházás
Az új Ptk. a követelések, valamint a jogok átruházását új dogmatikai rendszerben, a tulajdonjog átruházásával azonos logika mentén szabályozza. Mind a követelések átruházásához (vagyis az engedményezéshez), mind a jogok átruházásához két érvényes ügylet kell. Az egyik a jogcímes ügylet, vagyis a követelés, illetve jog átruházására irányuló szerződés (pl. adásvételi vagy ajándékozási szerződés, de lehet faktoring szerződés is). A másik pedig egy rendelkező ügylet, ami követelések átruházása esetén maga az engedményezés, jogok átruházása esetén pedig a jogátruházás. Az engedményezés részletes szabályai (6:193–201. §-ok) is jelentősen eltérnek az új Ptk.-ban a korábbi szabályozástól. A jogátruházás szabályozása (6:202. §) pedig merőben új, hiszen azt a régi Ptk. nem tartalmazta.
Az új Ptk. a tartozásátvállalást (6:203–207. §-ok) háromoldalú szerződésként szabályozza, és nem a régi és az új kötelezett közötti kétoldalú megállapodásként, amelyhez kell a jogosult hozzájárulása, mint azt a régi Ptk. teszi. Régi magánjogunkban ismert jogintézmények „felújításaként” szabályozza az új Ptk. a teljesítésátvállalást, ami csak a két kötelezett egymás közötti viszonyában hatályos, valamint a tartozáselvállalást, amikor az új adós a régi adós mellé lép, és kötelezetti egyetemlegesség keletkezik.
Új jogintézményként szabályozza a Ptk. a szerződésátruházást (6:208–211. §-ok), ami az egész szerződési pozíció, vagyis az egyik felet megillető jogok és kötelezettségek összességének az átruházását jelenti. A szerződésátruházás a kilépő fél, a belépő fél és a szerződésben maradó fél közötti sui generis háromoldalú megállapodással történik. A szerződésátruházás gazdasági jelentőségét az adja, hogy a jogok mellett a kötelezettségek tekintetében is tiszta helyzetet teremt: a szerződésből kilépő fél minden kötelemtől szabadul. A szerződésbe belépő félre szállnak át a szerződésátruházást megelőzően keletkezett kötelezettségek, így a szerződésbe belépő fél lesz felelős a szerződésből kilépő fél által okozott károkért is. A szerződésátruházás eredményeképpen az új szerződés tartalmilag megegyezik a szerződésből kilépő és a szerződésben maradó szerződésével. Nincs azonban akadálya annak sem, hogy az új szerződés alanyai (a szerződésbe belépő fél és a szerződésben maradó fél) a szerződés egyes elemeinek a módosításában állapodjanak meg.
A tanulmány a Szerződések tára c. kiadványban jelent meg (21-41.o.).