Szeibert Orsolya: Váltott gondoskodás – egyenlő helyzet a különélő szülők számára

Váltott gondoskodás, váltott „elhelyezés”, megosztott szülői felelősség, „váltott modell” – napjaink elterjedőben lévő intézményéről, illetve mindenképpen olyan megoldásról van szó, amelyről egyre gyakrabban és intenzívebben folyik a diskurzus. Az utóbbi évtizedekben a különböző európai országokat egybevéve világos trend rajzolódik ki, amely még akkor is megállapítható, ha a változások nem valamennyi európai országban egyforma indíttatással és egyforma intenzitással jelentkeztek: ez pedig a szülők valóban közös felelősségét preferálja, még akkor is, ha a szülők már nem élnek együtt. Ez a közös felelősség megjelenik az ENSZ Gyermekjogi egyezményében, amely a 18. cikk 1. pontjában rögzíti a részes államok azon kötelezettségét, hogy elismerjék: a felelősség a gyermek neveléséért elsősorban a szülőké, a szülőket pedig közös felelősség terheli, amelynek során elsődleges a gyermek legfőbb érdeke (best interests). A Gyermekjogi egyezmény alkalmazásához az UNICEF által kibocsátott kézikönyv[1] a közös felelősséget különélő szülők esetén nem feltétlenül abban látja megvalósíthatónak, hogy mindketten továbbra is rendelkeznek ilyen felelősséggel (ahogyan a kézikönyv fogalmaz: „lehet, hogy a bíróság a jogokat a szülők egyikére ruházza”), azt azonban kiemeli, hogy nem érvényesülhetnek merev előítéletek és rugalmatlan gondolkodás abban a kérdésben, hogy melyik „szülőnek kell elsőbbséget élveznie”. Ennek a közös szülői felelősségnek a jegyében kezdődött el – számos országban az egyezmény elfogadásánál hamarabb is – az a tendencia, amely a szülők különélésük ideje alatti egyenlőségét, egyenjogúságát hangsúlyozza. Ez összetett kérdés, hiszen a különböző hagyományok, felfogások és kultúrák szintézisében a felelősség közössége azt is jelenti, hogy az anyák is rendelkezhetnek teljeskörű szülői joggal (különösen, ami a vagyonkezelést, törvényes képviseletet illeti), ugyanakkor az apák is részt vehetnek a gyermek gondozásában.[2] A különböző megközelítésekre és változásokra jó példa, hogy nálunk – évtizedek óta – nem kérdés, hogy az apai státusz fennállása esetén az élettárs apáknak ugyanolyan jogaik vannak gyermekeikkel kapcsolatban, mint az anyával házasságban élő apáknak, és a kapcsolat felszámolása után is olyan a helyzetük, mint azoknak az apáknak, akik a házasságukat bontották fel, ez azonban más európai országokban korántsem volt mindig ennyire egyértelmű.

Az ún. váltott gondoskodást időben jellemzően valamennyi európai országban megelőzte a közös szülői felügyelet kialakulása, amely jogilag azt jelentette és jelenti, hogy a szülők egyenlő helyzetben maradnak akkor is, ha már nem élnek együtt. Az, hogy a közös szülői felügyelet pontosan miként valósul meg, nagyon eltérő. Létezik olyan megoldás, amely lehetővé teszi, hogy a szülők közös kérelmére maradjon fenn bontást követően (vagy az élettársi kapcsolat megszüntetését követően) a közös szülői felügyelet, ugyanakkor egyes európai országokban ez vált főszabállyá, amely utóbbi azt jelenti, hogy nem a közös szülői felügyelet mellett kell a szülőknek indokokat felhozni, hanem ellenkezőleg: annak a szülőnek, aki nem kívánja a közös szülői felügyelet fenntartását, szükséges bizonyítani azt, hogy ne közösen, hanem neki maradjon fenn a szülői felügyelete. Az további kérdés, és különbözők a megoldások, hogy milyen kérdésekben is jelent a közös szülői felügyelet közös döntést. A Ptk. Negyedik Könyve értelmében a szülők közös szülői felügyelet esetén – főszabályként – minden kérdésben közösen döntenek, nemcsak az ún. gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben. Vannak jogrendszerek, amelyek közös szülői felügyelet esetén is jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy a gyermek tekintetében a szülői felügyelet csak jogilag közös, fizikailag nem, ezért nem valamennyi kérdésben tartják szükségesnek a közös szülői felügyeletet.[3]

Míg közös szülői felügyelet esetén a gyermek jellemzően az egyik szülőnél rendelkezik lakóhellyel, addig azáltal valósul meg a gyermek tekintetében fizikailag is a közös szülői felügyelet, hogy a gyermek felváltva tartózkodik a szülőkkel: meghatározott időtartamban az egyik, majd lehetőleg ugyanannyi ideig a másik szülőnél él. A gyermeknek így lényegében két tartózkodási helye van, ahol váltva él. Az itt is kérdés, hogy ez a szülők által választható megoldás vagy egyfajta főszabály, amely a gyermek tekintetében fennálló szülői felügyeletnek szinte automatikus megoldása a szülők különélése esetén. Amennyiben a szülők dönthetnek a váltott gondoskodás mellett, nekik kell indokolniuk annak megvalósíthatóságát, s azt is, hogy az a gyermek érdekében áll. Amennyiben azonban ez a főszabály, tulajdonképpen mintegy „vélelmezhető”, hogy ez áll a gyermek érdekében és annak a szülőnek, aki nem ezt a megoldást szeretné, kell bizonyítania, hogy ez mégsem szolgálja a gyermek érdekét. (Megjegyezzük, hogy ez annyiban leegyszerűsített megközelítés, hiszen a váltott gondoskodás annak a kérdése is, hogy a szülők mennyiben tudnak egymás közelében lakni, mennyiben tudják megoldani, hogy mindkettőjük lakóhelyén tudjanak a gyermeknek, gyermekeknek megfelelő elhelyezést biztosítani.)

Az európai családjogi irodalom új, gyorsan teret hódító megoldásként tárgyalja a váltott gondoskodást, s a gyakorlat is azt mutatja, hogy elterjedőben van (igaz, empirikus kutatások még kevéssé elérhetőek, bár már kétségtelenül vannak).[4] Miután összességében új intézményről van szó, érthető, hogy egységes elnevezése nincs (sem itthon, sem az európai országokban), sőt, az sem egyértelmű, hogy mit tekintünk váltott gondoskodásnak. A váltott gondoskodás azért tűnik – többek között – helyénvalóbb elnevezésnek, mint a gyermekelhelyezés, mert a Ptk. családjogi rendelkezéseket tartalmazó Negyedik Könyve már nem tekinti és nem nevezi gyermekelhelyezésnek azt, amikor a szülők különélése idejére akár maguk, akár a bíróság rendezi a szülői felügyelet (más jogrendszerekben gyakran: szülői felelősség) kérdését.

A német terminológia „váltott modell”-ként jelöli ezt, angol változatban előfordul a „váltott tartózkodási hely”, a „megosztott szülői felelősség”. Az szintén kérdés, hogy mindkét szülőnél csak feltétlenül azonos időtartam eltöltése eredményez-e váltott gondoskodást vagy az is váltott gondoskodásnak minősül, ha megközelítőleg azonos időtartamot tölt a gyermek külön-külön a szülőkkel. (Megjegyezzük, hogy ismert az ún. fészekmodell is, amikor a gyermek marad a volt közös otthonban és a szülők költöznek felváltva hozzá, vagy akár az a megoldás, amikor egy nagy családi házban vannak egymás mellett elkülönített lakrészek.) Amennyiben a szülők nem váltott gondoskodásban egyeznek meg, különös jelentősége van a kapcsolattartásnak, s ez az a gyermeki jog, illetve a különélő szülő azon joga, melyet valamennyi nemzetközi dokumentum is különös védelemben részesít, feltéve természetesen, hogy ez a gyermek legfőbb érdekét szolgálja. A Gyermekjogi egyezmény 9. cikkének 3. pontja is rögzíti a gyermek azon jogát, hogy mindkét szülőjével személyes kapcsolatot és közvetlen érintkezést tarthasson, feltéve, hogy ez nem ellenkezik a gyermek legfőbb érdekével. A kapcsolattartáshoz fűződő érdekek védelme és a szülők egyenlősége, közös felelősségük elismerése számos esetben a különélő szülő egyre kiterjedtebb kapcsolattartási jogának biztosításához vezet. A jogirodalom ezt a szélesebb körben biztosított kiterjedtebb kapcsolattartást szintén váltott modellként kezeli, még akkor is, ha nem szimmetrikusan valósul meg.

A különélő szülők egyenjogúsága az Európa Tanács dokumentumaiban is megjelenik. Ez év őszén az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése fogadta el azt a határozatot[5], amely az apák szerepének biztosítása érdekében az egyenlőséget és a megosztott szülői felelősséget hangsúlyozza. Ez a dokumentum a határozatban foglaltak felvezetése alapján legalább annyira táplálkozik abból a követelményből, hogy a férfiak és nők egyenjogúsága a szülői szerepben is megnyilvánuljon, mint abból, hogy a gyermeknek mindkét szülőjére szüksége van. A szülői szerepvállalást megelőzően a határozat a férfiak és nők egyenjogúságát hangsúlyozza mind a munkavállalás terén, mind a magánéletben, s ebből vezeti le azt, hogy a gyermek érkezésétől kezdődően szükség van a szülői – anyai és apai – szerepek egyenlőségének támogatására, s a pozitív apai szerep erősítésére. A határozat számos megállapítást és felhívást tartalmaz a fentiek jegyében, ezek közé tartozik a szülők egyenjogúságának támogatása, a szülők különélése esetén a gyermek váltott tartózkodási helyének biztosítása, azzal, hogy erre csak olyan esetben ne kerülhessen sor, amikor a gyermeket bántalmazták vagy sérelmére visszaéltek, illetve a gyermek érdekeinek és szükségleteinek megfelelően kell megállapítani az egyik, illetve másik szülőnél töltendő időt. Figyelmet fordít a határozat a kapcsolattartásra, illetve a gyermek tartózkodási helyére vonatkozó határozatoknak a megfelelő végrehajtására. Az említett tágabb kontextus keretei között hangsúlyozza azt, hogy ha a szülők a gyermek váltott tartózkodási helyében állapodnak meg, azt a társadalombiztosítási juttatások tekintetében is figyelembe kell venni, s a fizetett gyermekgondozási szabadságot az apák számára is biztosítani kell. A számos eljárási kérdést (így például a mediáció vagy a gyermekkel foglalkozó szakemberek megfelelő képzésének szükségességét) hangsúlyozó dokumentum hosszas és részletes indokolásra épül, amely kutatási eredményeket részletez, kitérve a gyermek és különélő szülő közötti személyes kapcsolat alakulására, a váltott tartózkodási hely, a különélő szülők szülői felelősségének egyes országokban folytatott gyakorlatára, illetve a gyermeket érintő fenti határozatok végrehajtásával kapcsolatos problémákra.

A szülői felelősség elsősorban a gyermekről szól. Számos nemzetközi dokumentum is megfogalmazza azt, hogy a gyermeknek lehetőséget kell adni, hogy az őt érintő kérdések kapcsán – megfelelő tájékoztatását követően – véleményt nyilváníthasson és azt érettségének, ítélőképességének megfelelően figyelembe kell venni. Ezt a fenti határozat is kifejezetten rögzíti.

A témáról lásd még a HVG 2015/49. (december 5-i) lapszámában megjelent cikket!

ELT E JTI