A “Hungarian-British Joint Academic and Research Programme”* 2002. március 16-án, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának dékáni tanácstermében tartott legutóbbi tanácskozásának témáját az új Polgári Törvénykönyv Koncepciójának (a továbbiakban: Koncepció)** Bevezető rendelkezései képezték. A tanácskozáson angol részről Professor Hugh Beale (University of Warwick, a kodifikációs előmunkálatokat végző Law Commission tagja), Professor Andrew Burrows (University of Oxford), Professor Dan Prentice (Pembroke College, Oxford) és Professor Geoffrey Woodroffe (Brunel University), magyar részről pedig elismert elméleti és gyakorlati szakemberek vettek részt. A vitát dr. Harmathy Attila egyetemi tanár (ELTE ÁJK) alkotmánybíró, és a vitaindító anyagot is készítő dr. Vékás Lajos egyetemi tanár (ELTE ÁJK), a Kodifikációs Főbizottság elnöke vezették be. A vitán előzetesen felkért előadóként dr. Bánhegyi Ilona (a MOL Rt vezető jogtanácsosa), dr. Kecskés László egyetemi tanár (PTE), dr. Kraudi Adrienne (a Magyar Külkereskedelmi Bank vezető jogtanácsosa) és dr. Tercsák Tamás ügyvéd tartottak referátumot. Az alábbiakban e tanácskozás eredményeit igyekszünk összefoglalni.
I.
A tanácskozás és vita középpontjában a Koncepció Bevezető részének a Polgári Törvénykönyv alapelveire vonatkozó rendelkezései álltak. A Koncepció e vonatkozásban az alapelvek radikális csökkentésére irányuló törekvést tükröz amellett, hogy bizonyos alapelveket továbbra is változatlanul megtart. Ez egyúttal kiindulópontként annak elfogadását is jelenti, hogy alapelvekre szükség van. A Koncepció által fenntartani kívánt alapelvek: a jóhiszeműség és tisztességesség követelménye, az együttműködési kötelezettség és a joggal való visszaélés tilalma. A tanácskozás és vita mindenekelőtt azokra az alapvető kérdésekre kereste a választ, hogy szükség van-e egyáltalán alapelvekre, ha igen, akkor melyekre, az alapelveknek milyen funkciót kellene hordozniuk, s hogyan kellene viszonyulniuk más jogágak alapelveihez. Ez utóbbi kapcsán központi probléma az alkotmányos elvek magánjogi jogviszonyokban való érvényesülésének kérdése.
Abban a kérdésben, hogy az új Polgári Törvénykönyv tartalmazzon-e alapelvi rendelkezéseket, a tanácskozás résztvevői az alapelvi rendelkezések szükségessége mellett foglaltak állást azzal, hogy az alapelveknek a jogalkalmazásban szánt szerepét tudatosan kell megformálni a kodifikáció során. A vita tükrözte ugyanakkor a magyar jogászok körében eddig felmerült, bár valószínűleg kisebbséginek számító ellentétes felfogásokat is. Az alapelvek szükségességét elsősorban az a rugalmasság támasztja alá, amelyet azok a kodifikált magánjog számára biztosítani tudnak. Egyébként az alapelvek megfogalmazása iránti igényt a nemzetközi fejlődés tendenciái is jelzik. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a bírói gyakorlat, s ezzel együtt az elméleti jogászok egy része is ellenérzéssel viszonyul általában a generálklauzulákhoz, s ezzel együtt az alapelvekhez is. Az alapelvek alkalmazásával szemben elsősorban az ilyen normák tartalmi meghatározatlansága, s az ezzel járó jogbizonytalanság szól.
Az alapelvek szükségessége attól is függ, hogy azoknak mennyiben tulajdonítunk normatív tartalmat. Ha az alapelvek pusztán jogalkotói kívánalmakat deklaratív módon közvetítő, önállóan nem alkalmazható szabályok, létjogosultságuk erősen megkérdőjelezhető. Funkciójuk meghatározása során figyelembe kell venni, hogy azok egyúttal a piaci szereplők cselekvési szabadságának korlátait, másik oldalról pedig a magánjogi viszonyokba való állami beavatkozás határait is kijelölik. Bizonyos piaci szereplők védelme elfogadott jogpolitikai szempont lett, kérdés, hogy az alapelvek között vannak-e olyanok, amelyek ilyen célok közvetítésére is alkalmasak. Ennek során figyelembe kell venni azt is, hogy ha bizonyos piaci szereplőket védünk, akkor ennek a védelemnek kiegyenlítettnek kell lennie.
Az alapelvek szükségességét egyébként mindenképpen alátámasztja, hogy magukban hordozzák a bíróság jogfejlesztő szerepének lehetőségét. A bíró az adott esetben alkalmazandó szabályokat félreteheti, s döntését a körülmények egyedisége folytán az esetre alkalmazandó magánjogi szabályok háttérbe szorításával, a konkrét szabályok eseti korrekciójával hozhatja meg. Kérdés, hogy ez a szemlélet kereskedelmi jellegű jogviszonyokra is helyes-e, nem mond-e ellent az ilyen jogviszonyok szereplői által támasztott, jogbiztonság iránti igénynek? Ez a probléma valószínűleg részben azzal oldható fel, hogy az alapelvekre való hivatkozásnak a konkrét szabályok mellett csak szűk teret, kivételes lehetőséget biztosítunk, részben pedig azzal, hogy az alapelvekből más kötelezettségeket vezetünk le eltérő természetű jogviszonyok esetén.
Az alapelvek funkcióját a jelenleg hatályos Polgári Törvénykönyv nem határozza meg. Az alapelvek szerepét a bírói gyakorlat és az elmélet formálta és határozta meg. Eszerint a Polgári Törvénykönyv alapelvei elsősorban a következő funkciókat töltik be: egyrészt a szabályozás elvi keretét biztosítják (a Ptk. rendelkezései tulajdonképpen felfoghatók ezen alapelvek kisugárzásaként, illetőleg részletezéseként), másrészt hézagkitöltő szerepük van (ha valamely helyzetre a jogalkotó nem fogalmazott meg rendelkezést, azt az alapelvek alapján lehet és kell megoldani), harmadrészt pedig a törvényi szabályok értelmezése során törvényértelmező funkciójuk van (ez elsősorban határesetek eldöntése során jut jelentőséghez). Az alapelvek ugyanakkor szerepük szempontjából nem homogének, a joggal való visszaélés tilalmának funkciója például eltér a többi alapelvétől.
Az alapelveknek a jogalkalmazásban betöltött szerepét alapvetően befolyásolja az is, hogy milyen szerepet tulajdonítunk a bíróságnak? A bírót a törvény szövegéhez kötötten ítélkező személyként kezeljük, vagy elvárjuk tőle a szabályok mögött meghúzódó jogpolitikai célok vizsgálatát és figyelembevételét a döntés során? Ha a bíró a törvény szövegéhez kevésbé kötött, azt szabadon értelmezheti, az alapelvek szerepe kisebb. Ha a bíró a törvény szövegéhez erősen kötött, az alapelvek szerepe nagyobb, mert ezek alapján teheti félre a szabályt. Másik oldalról felmerül a kérdés, és ez jelenleg a magyar jogalkalmazás számára komoly problémát jelent, hogy az alapelvek lehetnek-e kötelem önálló forrásai, megsértésük milyen következményekkel jár? A bírói szerep korrektív természetének előkérdése az, hogy eleve mennyire részletes szabályokat alkotunk. Ha az általános szabályokkal nagy teret biztosítunk a bírói mérlegelés számára, ez bizonytalanságot idézhet elő, ami nehezen egyeztethető össze például a kereskedelmi élet résztvevőinek igényeivel. Másfelől ha a szabályozás túl részletes, nő a tévedés veszélyének lehetősége.
Az alapelvek szerepét alapvetően kell, hogy meghatározzák a polgári jog egyes területei által igényelt eltérő szempontok. Eltérő szabályozást igényel például a társasági jog és a pénzügyi szektor, más szempontokat vet fel a családi jog, a szerződési jog és a tulajdonjog. Kérdés, hogy ezek lefedhetők-e egyetlen alapelvvel, vagy inkább a különböző területekre különböző alapelveket kellene alkalmazni, illetőleg bizonyos alapelveket csak bizonyos területekhez kapcsolnánk. Így az együttműködési kötelezettség a dologi jogban, például a tulajdonosi jogosítványok gyakorlása során aligha értelmezhető, a bírói gyakorlat ezt az alapelvet e területen valójában nem is alkalmazza. Ugyanígy felmerül a kérdés, hogy a joggal való visszaélés tilalma, amelynek tipikus alkalmazási területe a dologi jog, hogyan értelmezhető a szerződési jogban például szerződésszegések esetén. Alapelvek meghatározása a kódexben akkor lehet helyes döntés, ha azt a megfelelő helyen tesszük.
Az alapelvek funkcióját már a kodifikáció szintjén meghatározza, hogy azoknak korrektív, a kódex egyéb szabályainak félre tételét lehetővé tévő, a jogi normák tartalmát adott helyzetekben módosító szerepet tulajdonítunk, vagy csak értelmezési szabályként kezeljük őket. Ez szintén kapcsolódik ahhoz, hogy mekkora teret kap a bírói mérlegelés a jogalkalmazásban. Kérdés persze, hogy hol és hogyan lehet meghatározni a különbséget értelmezés és korrekció között, elképzelhető-e az, hogy az értelmezés egyúttal korrekció is vagy sem. Az egyes alapelvek funkcióját mindenesetre célszerű és szükséges a kódexben meghatározni.
Az alapelvek meghatározása során a Koncepció azok radikális csökkentésével törekszik az alapelvek közötti átfedések csökkentésére. A tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy az alapelveket úgy kell meghatározni, hogy a szükségesnél több ne szerepeljen, és közöttük átfedések ne legyenek. Az alapelvek számának csökkentése ugyanakkor további problémákat vet fel.
Egyrészt felmerül a kérdés, hogy vannak-e a magánjognak olyan alapelvei (mint például a magánautonómia elve vagy klasszikus magánjogi értelmezési elvek) amelyek nem kerülnek ugyan a kódexben megfogalmazásra, mégis figyelembe kell venni őket a jogalkalmazás során. Másrészt pedig, ha lesznek olyan más jogágba tartozó elvek, amelyeket a kódexbe nem veszünk fel, meg kell határozni a Polgári Törvénykönyv alapelveinek ezen más jogágakba tartozó alapelvekhez való viszonyát. El kell dönteni, hogy az Alkotmányban megfogalmazott elvek alkalmazhatók-e és hogyan magánjogi viszonyokban, a szerződési jogban például alkalmazható-e a diszkrimináció tilalma vagy az emberi jogok hogyan érvényesülhetnek magánjogi viszonyokban.
II.
A Koncepció alapelveinek középpontjában a jóhiszemű és tisztességes eljárás követelménye áll, s ez egyúttal felveti a jóhiszeműség és tisztesség viszonyát a joggal való visszaélés tilalmához és az együttműködési kötelezettséghez is. A joggal való visszaélés tilalma a kodifikált jog korlátainak elismeréséből fakad. A joggal való visszaélés tilalma kapcsán felmerülő kérdés, hogy az milyen viszonyban van a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményéhez, ez utóbbit szükséges-e külön kimondani vagy sem. Abban egyetértettek a felszólalók, hogy az alanyi jogok szabad gyakorlása olyan, a kódex valamennyi szabályát átható elv, amelyet a kódexben továbbra is ki kellene mondani. Eltértek azonban az álláspontok abban a kérdésben, hogy a jogok rendeltetésszerű gyakorlásának követelményét szükséges-e ezzel együtt, a joggal való visszaélés tilalmának kimondása mellett a kódexben szerepeltetni. A rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét megfogalmazó szabály alapelvi kimondása mellett szól, hogy ez az alanyi jogok gyakorlását kimondó szabályhoz kapcsolódik. Más álláspont szerint a joggal való visszaélés tilalma mellett a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét kimondani felesleges, mert ez a joggal való visszaélés tilalmából is következik. Ennek megfontolása során figyelembe kell venni olyan kérdéseket is, mint például az alanyi jog és a polgári jogi igény fogalma közötti különbségből adódó dichotómia.
A jóhiszemű és tisztességes eljárás követelménye központi jelentőségű alapelv, amely 1991 óta része a Polgári Törvénykönyvnek. Kérdésként merül fel, hogy a joggal való visszaélés tilalma következhet-e a jóhiszeműség és tisztesség követelményéből? Ha igen, itt is olyan átfedés van, amely az alapelvek számának további csökkentését indokolja. A tanácskozás összességében arra az eredményre jutott, hogy a joggal való visszaélés tilalma és a jóhiszeműség és tisztesség követelménye egymásnak nem megfeleltethető kategóriák, az esetek nagy részében található elméleti átfedés ellenére sem. Ezért mindkettő további fenntartása indokolt. A jóhiszemű és tisztességes eljárás követelménye olyan, fontos alapelv, amelynek fenntartása a kereskedelmi viszonyokban is szükséges. Kérdés ugyanakkor, hogy az általános szerződési feltételekkel kötött, standardizált ügyleteknél ugyanazt jelentse-e, mint az egyedi ügyleteknél. Ez azért is nagyon lényeges probléma, mert például a pénzügyi szférában is vannak olyan ügyletek, amelyeket csak standardizált formában lehet bonyolítani, és nem lehet egyediesíteni.
Kérdés azonban, hogy a jóhiszeműség és tisztesség követelménye mellett külön alapelvként indokolt-e fenntartani az együttműködési kötelezettséget alapelvként? Van-e világosan meghatározható különbség a kettő között, vagy az együttműködési kötelezettség a jóhiszemű és tisztességes eljárás követelményéből is levezethető? Van olyan álláspont, amely szerint a kettő szétválasztása nem feltétlenül indokolt. Így például az Európai Szerződési Alapelvekben a jóhiszeműség és tisztesség valamint az együttműködési kötelezettség szétválasztását elsősorban az indokolta, hogy a jogviszonyok alanyaival szembeni követelmények egyértelműek legyenek, de ez nem volt logikai szükségszerűség.
Vannak ugyanakkor olyan helyzetek, amelyekben az együttműködési kötelezettség, egyértelműbb megfogalmazásából következően könnyebben alkalmazható a jóhiszeműség és tisztesség követelményénél. Így például a pénzügyi szférában már a pénzmosással kapcsolatos legújabb hazai jogszabályi előírások bevezetése előtt jól tudták használni a bankok az együttműködési kötelezettséget az ügyfelektől különböző, rájuk és tevékenységükre vonatkozó adatok beszerzésére. Ezt a jóhiszeműség és tisztesség követelményéből adott esetben közvetlenül csak nagyon nehezen tudták volna levezetni, és az ügyfelekkel elfogadtatni. Ezekben a helyzetekben a jóhiszeműség és tisztesség nem lett volna jól használható az együttműködési kötelezettséggel párhuzamosan. Ez azt mutatja, hogy az együttműködési kötelezettség külön alapelvként való kimondása nem felesleges.
Az együttműködési kötelezettség megfelelő értelmezése már önmagában is problémákat vet fel. A szerződési jogban is bizonyos helyzetekben ellentmondásosnak hathat, hiszen eleve ellenérdekű feleket tételezünk fel, amihez képest nehéz megvonni az együttműködési kötelezettség határait. Addig azonban, amíg szerződési jogi téren mozgunk, és kártérítési vagy kárenyhítési kötelezettség az, amiről szó van, az együttműködési kötelezettség is viszonylag jól kezelhető. Nehezen értelmezhető, és komoly veszélyeket is hordoz magában a dologi jogban való érvényesülése, itt fenntartásának szükségessége is erősen megkérdőjelezhető. Általános, a szerződési jogon túl terjedő elvként való kimondása ezért meggondolandó.
* A program keretében tartott korábbi ülésekről szóló beszámolókat ld. a Polgári Jogi Kodifikáció 2000. évi 2. (A szerződési jog szabályozásának egyes kérdéseiről), 2001. évi 1. (A szerződés érvénytelenségének egyes kérdéseiről), 2001. évi 3. (Felelősség szerződésszegésért) számaiban.
** Megjelent a Magyar Közlöny 2002. évi 15. számának II. kötetében.