(Válasz Csizmazia Norbert és Gárdos István tanulmányára)
Az alábbiak a CSIZMAZIA NORBERT és GÁRDOS ISTVÁN: A zálogjog alapítása a dologi jogok szerzésének rendszerében című tanulmányában1 (“Tanulmány”) foglaltakra vonatkozó érdemi észrevételeket tartalmazzák. Csizmazia és Gárdos gondolatmenetének és következtetéseinek összefoglalása után röviden felvázolom a szükségesnek látott előzetes vizsgálódásokat. Ezek ugyanis nélkülözhetetlenek azon megismerési horizont feltárásához, amely alapján a kérdés megközelíthető, valamint a fogalmak és dogmatikai elemek felfedhetők. Kizárólag azon állításokat kommentálom, amelyektől eltérő álláspontot képviselek, vagy amelyek a probléma lényege és a világosság szempontjából jelentőséggel bírnak.
I. A Tanulmány állításai és gondolatmenete
1. Csizmazia és Gárdos tetszetősen vázolják fel a rendelkező ügylet fogalmát, és a témával foglalkozó jogtudósok álláspontját. Az ügylettípus korlátolt jellege azonban korlátozottan kerül hangsúlyozásra, és a szerzők kétségeiket fejezik ki az ingatlannyilvántartásba történő bejegyzés minősítését illetően. 2
2. A szerzők által felállított rendszer alapkövéül és következtetéseik kiindulópontjául az az állítás szolgál, mely szerint a rendelkező ügyleteket nem csupán teljesítés címén (causa solvendi), hanem a másik két jogi céllal (szerzés, ajándékozás) is létre lehet hozni. Ezt azonban különösebb dogmatikai érveléssel nem támasztják alá, pusztán a szerződési gyakorlatra, valamint különböző, találónak vélt példákra (feltétel teljesítése, ajándékozás) hivatkoznak. 3
3. A szerzők a 2. pont alatti állításból azon következtetéseket vonják le, hogy a kötelező ügylet nem feltétlenül előzi meg a rendelkező ügyletet, hiszen a rendelkező ügyletet más jogcímeken is létre lehet hozni, amely jogcímektől viszont minden további nélkül ez lehet választani, hiszen ez a gyakorlat, és egyébként ez tekinthető kiegyensúlyozott szabályozásnak is. Rámutatnak, hogy korábban kifejtett álláspontom szerint is absztrakt a zálogjogi ügylet, csak éppen nem a rendelkező, hanem a kötelező.
4. E mellett a mai Ptk. -ra vonatkozóan álláspontjuk szerint az átadás ügyleti jellege nem tisztázott, és ezért a bizonytalan kiindulópont miatt tévesnek tekinthetők azon következtetésem, mely szerint (1) a Ptk. szerinti zálogszerződés alatt a Ptk. kötelmi szerződést ért és (2) az átadáshoz vagy a nyilvántartásba bejegyzéshez kötött alapító aktus egyáltalán ügylet-e. Amennyiben dologi szerződésként értelmeznénk ezt a szerződést, akkor a Ptk. a valódi struktúrát követné le. 4
5. A szerzők érvelésük alátámasztása céljából hivatkoznak arra, hogy a második világháború előtt a magyar jogban a zálogjog-alapítás a tulajdon-átruházástól eltérően absztrakt dologi ügylet volt.
II. A témával kapcsolatos egyes előfeltevések és alapulfekvő struktúrák
Amennyiben a nemzetközi színtéren körültekintünk, az egyes magánjogi kódexek valóban nem alkalmazzák azt a regulációs megoldást, amely a zálogjog létrehozatalához szükségessé teszi a jogcím megjelölését. Ennek okát abban lehet megtalálni, hogy a zálogjog – és a hozzá leginkább hasonló kezesség – alapvetően szerződést biztosító mellékkötelezettségek, máshonnan nézve egyenlőtlenül kétoldalúan kötelező ügyletek. Noha elképzelhető olyan (biztosítéki) szerződés, amely alapján szinallagmatikus viszonyban álló szolgáltatás a biztosíték egyik oldalról és valamely egyéb juttatás a másik oldalról, jellemzően valóban inkább az egyik oldalon a kölcsön juttatása, másik oldalon a kamatfizetés és a biztosíték áll. Mivel e szinallagmatikus megállapodások sem kizártak, a dogmatikai rendszernek természetesen ezeket is kezelnie kell. Meg lehet állapítani tehát, hogy a biztosíték jellemzően szerzés céljából kerül juttatásra, azonban sajátos jellege miatt a jogcím nem kerül megjelölésre.
A jogalkotó feladata és joga dönteni egy ügylettípus absztrakt vagy kauzális kialakításáról. Ennek ellenére, ha a jogalkotó úgy dönt, hogy bizonyos jogrendbeli funkciók betöltése érdekében lehetőség van egy ügylettípus megkötésére, akkor a funkció sajátosságai esetenként eleve meghatározzák az absztrakt vagy kauzális minőséget, ellenkező esetben ugyanis értelmét vesztené az ügylettípus. Jó példa erre a váltó vagy az elvont tartozáselismerés.
Két alapvető biztosítéki ügylet van, amelyet ebből a szempontból vizsgálni lehet: a kezesség és a zálogjog. Tekintsük meg először a kezességet, ahol a dologi biztosítéki probléma még nem merül fel. A kezességi szerződéshez minden további nélkül elégséges, hogy a kezes kezességet (kötelezettséget) vállal. A hitelezővel szembeni viszonyában természetesen számít ennek jogcíme is, azonban ezt nem kell megjelölni (tartalmi absztraktság); ha ez a causa meghiúsul, vagy kiesik, a visszajuttatást ebből fakadóan condictioval kell kérni, az nem automatikus, és nem is lehet az (külső absztraktság). 5
A jogalkotók ebben a tekintetben azon az alapon állnak, hogy a hitelező már alapvetően juttatott valamit, és a biztosíték csupán egy további előnyt jelent, tehát a védendő fél a hitelező. A sokat emlegetett, a kezességnek az adóssal fennálló szerződéstől a hitelezővel szemben való függetlensége is ezzel a problémával függ össze: ennek kockázatát nem lehet a hitelezőre terhelni. Dogmatikai megalapozást ez ott nyer, hogy az adós-kezes megállapodás, mint a biztosítéknyújtó juttatásának célja csak motívum, nem causa szintjén kerül az ügyletbe.
A zálogjogi biztosíték ügyleti jellegzetességei a causa megjelölését, a visszakövetelést, az érdekviszonyok elemzését valamint az adós – zálogadós viszony függetlenségét tekintve is egyeznek a kezességével.
E mellett azonban a zálogjog esetében nem szabad elfeledkezni a kötelező és rendelkező ügyletek közötti megkülönböztetésről, és meg kell vizsgálni, hogy valóban lehetséges-e a teljesítésen kívül más jogcímen is létrehozni rendelkező ügyletet.
A kérdésre a német irodalomban erősen kisebbségi véleménynek számító ún. célmegegyezés-elmélet képviselői válaszolnak igennel. 6 A szerződési szabadságon alapuló álláspontjuk szerint a rendelkező ügylethez mindenképp tartozik egy, a kötelmi ügyletnél gyengébb célmegegyezés, amely alapján a rendelkezés gazdasági karaktere meghatározható. 7 A gondolat elsőrendű következménye a készügyletek, azaz az azonnali teljesítéssel járó ügyletek kategóriája. Amikor ugyanis bemegyünk egy áruházba, levesszük az árut a polcról és fizetünk, akkor – álláspontjuk szerint – nincs adásvételi szerződés, hanem két dologi ügylet áll egymással szemben, mert nincs kötelezettség-vállalást tartalmazó megállapodás a felek között. Ha a vevőnél nincs fizetőeszköz, az áru visszakerül a polcra. 8 A készajándék esetében hasonló a helyzet: ide tartozik SAVIGNY koldus-példája, amely szerint ha valaki pénzt ad egy koldusnak, akkor ott kötelmi ügylet nincs, hiszen a puszta ajándékozási akarat (animus donandi) elégséges a tulajdonjog átruházásához és megtartásához is. 9
Az elmélet többé-kevésbé fel nem ismerten részben a római jogban gyökerezik, ahol a készvétel causája az emptio venditio (emptionis causa) volt. 10 A konszenzuál-vétel causája egyébként mai felfogásunk szerint solvendi lenne, ám a római jogban a traditio pillanatától kezdve szintén emptionis, mivel a solutio és ezzel együtt a causa solvendi csak stipulatio és legatum per damna-tionem esetében jött számításba. A formális és ünnepélyes ügyletek ugyanis olyan erejű kötelezettséget teremtettek, amelyhez a solutio mint külön sollemnis feloldó ügylet volt szükséges, és a traditio causáját ebben a feloldásban találták meg, nem mentek vissza az alapügyletig. 11 Az emptio venditio esetében a stipulatio-val szemben az eladó nem civiljogi (kviritár) tulajdonjogot volt köteles átruházni (dare szolgáltatás), hanem csak a birtokot átadni és az elbirtoklást lehetővé tenni (facere). 12 A facere ügyletnek a teljesítése is facere lehetett csak, így lett a solutio helyett az emptio venditio a iusta causa traditionis. Az ünnepélyes és szakrális ügyletek, valamint a római polgárok és az idegenek közötti megkülönböztetésből származó gondolat így túlélte az évezredeket, és a célmegegyezés-eknélet formájában felbukkan.
A készügylet megkülönböztető jegyeit a következő, egymással összefüggésben lévő jellegzetességekben lehet felismerni: egyrészt a teljesítés azonnal végbemegy, másrészt a másik fél kötelezettsége csak az egyik fél teljesítésével áll be (például kölcsön a római jogban), harmadrészt a jognyilatkozatok formája a ráutaló magatartás. 13 Ha nem ráutaló magatartással, hanem szóbeli, vagy írásbeli formában köttetik az ügylet, akkor már logikailag sem történhet azonnal a teljesítés: előbb a felek nyilatkoznak, majd utána teljesítenek. Azonnali teljesítéssel járó, ráutaló magatartással kötött és a másik fél teljesítésétől függő ügyletek mint speciális típusú ügyletek létezhetnek, és adott esetben különös szabályozásuk is indokolt vagy lehetséges. Csak ez éppen nem mond ellent annak, hogy logikailag szükségszerűen megelőzi a rendelkezést egy kötelmi ügylet.
A célmegegyezéses konstrukció alapvető hibájára már TUHR, majd az ő nyomán TÚRY is rámutatott. Gondolatmenetük alapjául az ajánlatok struktúrájának elemzése szolgál. Amikor valaki egy dolgot készügylet céljából felkínál, tulajdonképpen három ajánlatot tesz egyszerre: az egyik a kötelmi ügyletre, a másik a rendelkező (dologi) ügyletre, a harmadik pedig éppen arra vonatkozik, hogy a dologi megegyezés ennek a kötelmi szerződésnek a teljesítéseként megy végbe. 14 Az elfogadó nyilatkozatok pedig a teljesítés révén egyetlen aktusban történnek meg. Álláspontom szerint ehhez még hozzátartozik a kötelmi ügyletre vonatkozó ajánlatban egy olyan feltétel is, amely szerint a fél csak azonnali teljesítés esetében hajlandó szerződni, ellenkező esetben ugyanis a kötelezettség megléte azonnal nyilvánvalóvá válik, és a kötelmi ügylet még látszólag sem rejtőzik el a továbbiakban (valaki rájön a boltban, hogy nincs nála pénz, és megígéri, hogy este beviszi, ám az árut közben hazaviszi). Hivatkozom még a szavatossági és az ajándékozásnál a visszakövetelési igényekre, amelyeket szintén a kötelmi szerződés alapoz meg.
A célmegegyezés ezen túlmenően ellentmondásosnak tűnő jogi fogalom: az ügyleti tanba nem illeszkedik hézagmentesen, hiszen az ugyan nem vitatható el, hogy az ügyleteknek célja van, ám a célmegegyezés fenti módon történő felfogása alapvetően a kötelmi szerződés kategóriáját jelenti. A Csizmazia és Gárdos által hivatkozott, a “kölcsönszerződésben foglalt feltétel teljesítése” mint jogcím, dolog és pénz egymásra tekintettel, szerzési céllal (causa acquirendi) történő átruházása esetében a következőképp nézne ki: az eladó átruházza a dolog tulajdonjogát, azzal a feltétellel, hogy megkapja a pénzt, a vevő pedig pont megfordítva. A két, feltétellel összekapcsolt rendelkező ügylet meglehetősen emlékeztet egy adásvételi szerződésre.
A rendelkező ügyletek pedig valamennyi jogtudós – ide értve a Csizmazia és Gárdos által hivatkozott szerzőket is – egybehangzó véleménye szerint is korlátozott tartalmú ügyletek, amelyek pusztán a jog átruházására, létrehozatalára stb. irányulnak, és nem keletkeznek belőlük kötelezettségek. Még maga Savigny sem állította, hogy (az ajándékozás kivételével) ne előznék meg kötelező ügyletek a rendelkezéseket, és, ahogy ezt Csizmazia és Gárdos is elismerik, a traditio absztraktságára vonatkozó álláspontja alapvetően egy interpolált forrásnak köszönhető, és így tévedésen alapulónak tekinthető. 15 A rendelkező ügyletek kategóriájának megismerése és rendszerbe illesztése hajlamos arra indítani és determinálni az ezzel foglalkozókat, hogy ennek nyomán valamennyi intézményt e felől közelítsenek, és ezzel együtt a valódi struktúrát ne pillantsák meg. Ez azonban a iusta causa traditionis – traditio, másképpen titulus – modus, vagy kötelező -rendelkező ügyletek egymástól megkülönböztetett, ám egymásra tekintettel értelmezhető gazdasági funkcióinak elfedéséhez vezet.
A korlátozott tartalmú ügyletbe azonban nem fér bele a bonyolult célmeghatározás. Az, hogy valamiért cserébe, vagy ajándékozás céljából juttatok: a kötelmi jog területére tartozik.
III. A Tanulmány gondolatmenetének hiányosságai és a kodifikáció tekintetében hasznosítható észrevételek
1. A fentiek alapján kimutatható, hogy Csizmazia és Gárdos kiindulópontja, miszerint a rendelkező ügyletek (és így a zálogalapító rendelkező ügylet) a teljesítésen kívül más jogcímen is létrehozhatók, téves.
2. Ez alapján rá lehet mutatni, hogy a biztosíték-alapító rendelkező ügylet előtt logikailag szükségszerű egy kötelmi ügylet, a biztosítéki szerződés létrehozása. A biztosítéki szerződés természetesen a gyakorlatban feltétel formájában megjelenhet a kölcsönszerződést tartalmazó okiratban, azonban ez a lényegen nem változtat. A gyakorlatra való hivatkozás annyiban nem kielégítő, amennyiben egy kodifikációs bizottságnak éppen az a feladata, hogy a gyakorlat számára megfelelő elméleti alapozást adjon. Az, hogy melyik típusú ügyletet éppen hol helyezik el a szerződések szövegében és rendszerében, és a biztosítéki szerződést a kölcsönszerződéses okirat, vagy külön okirat tartalmazza, ebből a szempontból nem bír jelentőséggel.
3. A – feltételezésem szerint – a Tanulmányban foglaltak alapján kidolgozott Ptk. Javaslatban aztán közvetlenül megmutatkozik a zűrzavar: a Javaslat szabályozni kívánja külön a zálogszerződést (5: 382. §), amely egy olyan kötelmi szerződés, amely a zálogjog-alapító rendelkező ügylettel jön létre. Ez a dolgot a feje tetejére állítja, és azzal ekvivalens, mintha azt mondanánk, hogy a feleknek a dolog tulajdonának átruházására irányuló rendelkező ügylete automatikusan létrehozna egy adásvételi szerződést (megfeledkezve természetesen arról, hogy esetleg csere- vagy ajándékozási szerződés is lehet a jogcím). Ez álláspontom szerint ellentmond mind a józan észnek, mind az uralkodó tannak, de Csizmazia és Gárdos célmegegyezésen alapuló struktúrájának magának is, hiszen egész eddig a kötelmi ügyet létét tagadták. Egyeden olyan jogrendszer sincs, ahol a rendelkező ügylet lenne alapja a kötelmi ügyletnek. Az önellentmondás lényege, hogy a rendelkező ügylet így maga jelentené saját megtartási alapját (Behaltensgrund, causa retinendi) és maga is hozná azt létre. Ez alapján a jogalap nélküli gazdagodást és a condictiot ki is lehetne dobni az ablakon – ha valaki egyszer átadott valamit, nincs visszaút.
4. Az előző ponttal összefügg Csizmazia és Gárdos azon hivatkozása, miszerint a zálogszerződések szokásos szövege úgy szól, hogy “a felek ezennel zálogjogot alapítanak” és ebből fakadóan ez egy rendelkező ügylet. Ezzel szemben rá szeretnék mutatni, hogy az adásvételi szerződések szokásos szövege is úgy szól, hogy »eladó eladja, vevő megveszi” az adott dolgot, mégsem érvel senki ebből fakadóan a mellett, hogy ez dologi ügylet lenne.
5. Mivel a biztosítéki szerződés léte tisztázott, meg kell találni a biztosítéki dologi jog és az alapkövetelés, valamint a biztosítéki szerződés és az alapkövetelés közötti kapcsolatot. Az elsőre a járulékosság a megfelelő fogalom, a másodikra a német irodalom a biztosítéki céllal próbálkozott, ám ez nem elégséges, és más fogalmakkal jobban körüljárható. Jóllehet Csizmazia és Gárdos szerint a járulékosság a dologi jog jellegzetessége csupán, nem vitatható az, hogy ez a fogalom az alapkövetelés és a biztosítéki jog közötti viszonyt írja le.
6. A biztosítéki szerződést, illetve kötelmi ügyletet a fend bemutatott jellegzetességeiből fakadóan absztrakt módon szokás kialakítani (a hitelező védelme). Ezen a ponton részben egyetértek Csizmazia és Gárdos érveivel: absztraktságnak valahol lennie kell. 6 A stabil struktúrához szükséges azonban a kapcsolódó dogmatikai elemek tiszta megkülönböztetése és rendszerbe illesztése. Így amennyiben a Javaslat indokolásában található téves és ellentmondásos részeket a megfelelőkkel helyettesítjük (4: 114. § és 4: 115. § indokolása) és elismerjük, hogy a zálogjog megalapításának jogcíme lehet (a) a zálogszerződés mint a felek megállapodása (b) törvény (c) bírósági vagy hatósági határozat (és ezek mellett szükséges a rendelkező ügylet is, amelynek része az átadás, tehát ha pl. bírósági határozat kézizálogot alapít, az az átadásig amúgy sem jön létre), és a zálogjog-alapító ügylet ettől függ, akkor egy tiszta struktúrát kapunk. E mellett – mivel az egész zálogjog alapítás a zálogszerződéssel a kötelező ügylet szintjén absztrakt – a Csiz-mazia és Gárdos által felvázolt előnyök megmaradnak. Ugyanakkor az általuk ugyan el nem ismert, ennek ellenére létező azon esetkörök, – az időben később illetve harmadik személy által juttatott zálogjog eseteiben a kötelmi zálogszerződés hibái – ahol a járulékosság nem véd megfelelően, adekvát szabályozást nyernének.
7. A mai Ptk. szövege ebből a szempontból mégiscsak megfelelőbbnek tűnik. Csizmazia és Gárdos, miután pontosan levezetik, hogy a Ptk. -ban az átadás az, amelynek jogi természete legalábbis vitatott, e helyett ott kezdik keresni a rendelkező ügyletet, ahol az nincs és nem is lehet: a zálogszerződésben, az alapján, hogy a “Ptk. nem ismeri a dologi szerződés fogalmát, és ezért nem tudja kifejezésre juttatni azt, hogy a zálogszerződés nem kötelmi szerződés”.17 A zálogjog alapítására vonatkozó rendelkezések szövegezése e tekintetben analóg a tulajdon-átruházására vonatkozó szakasszal. A Ptk. 262. § és 265. § szerint zálogjog létrejöttéhez az erre irányuló szerződésen felül átadás vagy bejegyzés szükséges, míg a 117. § (2) és (3) bekezdése szerint a tulajdonjog megszerzéséhez az átruházásra irányuló szerződésen vagy más jogcímen felül szükséges az átadás vagy bejegyzés. A zálogszerződés tehát a jogcímmel egy szinten (kötelező ügylet) kezelendő. A többször hangsúlyozottan korlátolt tartalmú rendelkező ügylet legfeljebb az átadásban és magában az alapítási aktusban kereshető.
8. Amennyiben Csizmazia és Gárdos álláspontja változtatás nélkül érvényesülne, és a zálogalapító rendelkező ügylet absztrakt lenne a biztosítéki szerződéstől, annak az lenne a következménye, hogy az egyszerű bejegyzési engedély alapján a földhivatal bejegyezné a zálogjogot és az létre is jönne (bármiféle megállapodás nélkül). Végig kell gondolni az absztrakt ügyletnek a közvetlenül végrehajtható közjegyzői okiratba foglalt zálogalapító szerződéssel kapcsolatos következményeit is, hiszen a Közjegyzői Törvény 112. § előírja a jogcímet a végrehajtási záradék kiadásához. Biztosítani kell, hogy ennek megfelelően az új szabályozás a nem megfelelő elméleti megalapozottság hiányában káros és téves gyakorlat kialakulásának ne adhasson helyt.
9. Csizmazia és Gárdos a zálogjog második világháború előtti magyar jogbeli minősítéséről való álláspontjának ellentmond Túry (i. m. 30. o. ) ahol a zálogjog nem absztrakt, hanem jogcímes ügylet.
10. Fentieken túlmenően úgy vélem, hogy a Javaslat indokolásának szövegét több helyen finomítani kell, például a jogcím kérdésében (4: 114. §), ahol a jogcím fogalma a gróh által hivatkozott értelmezésnek felel meg, 18 ám ez nem a juttatás jogcíme, hanem a juttató jogosultságának illetve a szerződéses igénynek a jogcíme.
JEGYZETEK
1 CSIZMAZIA NORBERT-GÁRDOS ISTVÁN: A zálogjog alapítása a dologi jogok rendszerében – Válasz Lohn Balázs: Az absztrakció jogintézménye, különös tekintettel a zálogjogra c. cikkére, Polgári jogi kodifikáció 2007 (IX)/1. 26. skk. o.
2 CSIZMAZIA-GÁRDOS: i. m. 30. oldalán írottakkal kapcsolatban rá szeretnék mutatni, hogy a problémát az okozza, hogy a harmadik személyek irányába történő joghatást kiváltó bejegyzést egy (i) az ügyleten kívül álló, az ügyleti akarattól független érdekektől vezérelt közigazgatási szere és (ii) időben nem azonnali bejegyzéssel járó cselekedete okozza. Ez a jogügyletnek semmiképpen sem része, a felek akarata a joghatás kiváltására irányulhat csak, hogy ez valóban megtörténik-e, és hogy mikor, az a jogrendtől függ. Amennyiben a jogrend – ad absurdum – lehetővé tenné, hogy a felek maguk jegyezzék be az ingatlan-nyilvántartásba a jogokat, és az azonnal láthatóvá válna mindenki számára (tehát ekvivalens lenne az ingó-átadással), akkor a nehézség fel sem merülne.
3 CSIZMAZIA-GÁRDOS: i. m. 31. sk. o.
4 CSIZMAZIA-GÁRDOS: i. m. 31. o.: A szerzők álláspontjuk alaposabb alátámasztásához egy az egyikük által írt, CD-n hozzáférhető változatban meglévő tanulmányt is hivatkoznak.
5 Ezzel szemben Túry, aki szerint a kezesség kauzális ügylet (TÚRY, Sándor Kornél: Elvont kötelmek, in: Magyar magánjog, Kötelmi jog különös része, főszerk.: Szladits Károly, Budapest, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, 1942, 15-154. o. 27. o. ).
6 KREB, HUGO: Lehrbuch des allgemeinen Schuldrechts, München, Beck, 1929., EHMANN, HORST: Zur Causa-Lehre, in.: JZ, 2003, 702-714. o, EHMANN, HORST: Die Gesamtschuld, Versuch einer begrifflichen Erlassung in 3 Typen, Berlin, Duncker & Humblot, 1972. SCHNAUDER, FRANZ: Grundfragen zur Leistungskondiktionen bei Drittbeziehungen, Berlin, Duncker & Humblot, 1981.
7 SCHNAUDER, i. m. 24. o. Tulajdonképpen a BGB kodifikációs bizottsága is ebből indult ki, bővebben ld. OECKINGHAUS, ARNE: Kaufvertrag und Übereignung beim Kauf beweglicher Sachen im deutschen und französischen Recht, Berlin, Duncker & Humblot, 1973, 68. skk. o.
8 Ehmann, Zur Causa-Lehre, 707. o.
9 Oeckinghaus, i. m. 27. o.
10 BENEDEK FERENC: A iusta causa traditionis a római jogban, Budapest, 1959, 15. o.
11 BENEDEK: i. m. 10. o.
12 BENEDEK, i. m. 10. o, 15. sk. o. Ennek oka az volt, hogy az emptio venditio, mint konszenzuálkontraktus csak az i. e. III—II. század környékén alakult ki, amikor a rómaiak erősebb kereskedelmi kapcsolatba léptek más népekkel. E népek eladói nem tudták civiljogi tulajdonossá tenni a rómaiakat, és a stipulatiot sokáig nem alkalmazhatták, mivel az ius civile szerinti szakrális ügylet volt, így a rómaiak usucapioval szereztek kviritár tulajdonjogot.
13 Ha nem ráutaló magatartás, hanem szóbeli, vagy írásbeli formában köttetik a szerződés, akkor már logikailag sem történhet azonnal a teljesítés: előbb a felek nyilatkoznak, majd utána teljesítenek.
14 TUHR, ANDREAS VON: Der allgemeine Teil des deutschen bürgerlichen Rechts, Leipzig, Duncker & Humblot Bd. II.: Die rechtserheblichen Tatsachen insbesondere das Rechtsgeschäft, Hälfte 2., 1918. 85. o., Túry, i. m. 39. o.
15 BENEDEK, i. m. 22-26. o. 32. skk. o. A traditio causától való függősége a római jogon belül a különböző korok során szintén változott.
16 A háromlépcsős szerkezetben azonban elég az egyikben az általuk szorgalmazott két lépés helyett.
17 CSIZMAZIA-GÁRDOS, i. m. 31. o., VÉKÁS, LAJOS: AZ új Polgári Törvénykönyv elméleti előkérdései, Budapest, HVG-ORAC, 2001, 205. o.
18 GRÓH ISTVÁN: AZ ügyleti indíték, Pécs, 1932, 46. o. 2. lbj, a consideration gondolatvilágába tartozó levezetés.