Lénárd Réka: A Ptk. jogelvei és a versenyjog (PJK, 2002/3., 18-30. o.)

A cikk letölthető PDF formátumban is.

A felgyorsult globalizáció hatása Magyarország gazdasági, politikai és társadalmi életének egyre mélyebb rétegeire terjed ki. Az Európai Unió – amely felé Magyarország törekszik – a globalizáció egyik aktív résztvevője.

Soha nem látott méretű és intenzitású verseny zajlik a globális cégek között és ez új társadalmi, politikai kihívások elé állítja a kormányokat is. A globalizáció folyamatában előrevetíthető folyamat feltehetően nem igényli sem a nemzetállami, sem a föderális szuverenitás politikai kérdéseinek elrendezését, mivel az érintett országok kormányai megvalósítják a liberalizációt, a privatizációt a deregulációt, és a globális gazdasági folyamatok szabad utat kapnak. A globalizálódás során kialakult túlzott mértékű versenynek negatív hatásai vannak, így például a verseny a technikai rendszerekre és eszközökre összpontosul, a rövid távú megtérülési költségeket állítja a középpontba, csökkenti a nemzeti piacok jelentőségét, növeli a regionális egyenlőtlenségeket, hozzájárul a környezet nagy mértékű leromlásához, egyes régiók, népek kirekesztéséhez, elszegényítéséhez, csökkenti az állami szervek és képviseleti demokráciáknak a gazdasági folyamatokat befolyásoló képességét. Ezek a folyamatok az előttünk álló években is folytatódni fognak és Magyarországnak részt kell vennie e folyamatokban, mivel e nélkül nem lehet hatékony a termelésünk, és nem növekedhet a versenyképességünk sem. E piacgazdasággá történő átalakulás során az előttünk álló cél – az Uniós tagság – ismeretében rövid idő alatt kell végigjárnunk azt a fejlődési pályát, amelyet a fejlett piacgazdasággal rendelkező országok hosszú évek alatt építettek fel. Számunkra az időhiány és egyes intézmények időközbeni elavultsága miatt felgyorsított fejlődésre van szükség, melynek a hiba lehetőségei is nagyobbak.1

A jogalkotó ilyen körülmények között kell, hogy megalkossa azt a nemzeti alapkódexet, ami – feltehetően több évtizedig – alkalmas kell legyen a jogbiztonság mellett a nemzeti érdekek biztosítására.

I. Alkotmány, Ptk., Tpvt.

1. Az Alkotmány 9. § (2) bekezdése mondja ki, hogy a Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát. Ezt a tág megfogalmazást tekinthetjük kiindulási alapnak, mivel a törvényalkotónak ezt kell szem előtt tartania, amikor e területet szabályozni kívánja.

A “szabad vállalkozás” és “szabad verseny” valós szabadságát garantáló alkotmányos előírás korlátozását tartalmazza számos élő jogszabály, abból kiindulva, hogy mások azonos jogainak tiszteletben tartása mellett lehet csak jogszerűen gyakorolni az alkotmányos jogokat.

A gazdasági versenyben résztvevő vállalkozások a versenypiacon találkoznak, ahol a ma működő piacgazdaság körülményei között magánérdekeik ütköznek egyrészt egymással, másrészt a köz érdekeivel. Az államnak a közérdek védelmében kell beavatkoznia. A beavatkozás történhet jogszabályokon keresztül, hatósági engedélyezési eljárás előírásával, gazdaságpolitikai eszközökkel, egyes területek kiemelt támogatásával, koncesszióba adással, adók emelésével, illetve eltörlésével és ezenkívül számtalan egyedi módon. Egyes esetekben az állami beavatkozás jó hatással lehet a piaci versenyre, más esetekben korlátozza vagy esetleg ki is zárja azt. Ez utóbbiak visszaszorítása elsődleges feladata az állam nevében döntést hozóknak. Erre a területre sem a polgári jognak, sem a versenyjognak nincs kihatása. A döntések meghozatala gazdaságpolitikai és egyéb politikai, hatalmi szempontok alapján történik.

2. Az Alkotmány 77. § (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az Alkotmány és az alkotmányos jogszabályok a társadalom valamennyi szervezetére, minden állami szervre és állampolgárra egyaránt kötelezőek. Hasonlóan fogalmaz a Ptk. 1. § (1) bekezdése, ahol a törvény személyi hatályáról rendelkezik úgy, hogy a törvény az állampolgárok, valamint az állami, önkormányzati, gazdasági és társadalmi szervezetek, továbbá más személyek vagyoni és egyes személyi viszonyait szabályozza.

A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. tv. (továbbiakban: Tpvt.) személyi hatálya pedig kiterjed a természetes és a jogi személynek, valamint a jogi személyiség nélküli gazdasági társaságnak (a továbbiakban együtt: vállalkozás) a Magyar Köztársaság területén tanúsított piaci magatartására. A Tpvt. II. fejezetében szabályozott, a tisztességtelen verseny tilalmára és a III. fejezetében található, a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalmára vonatkozó rendelkezések kivételével nincs állampolgárokra, illetve államhatáron belülire leszűkítve. Tehát nincs állampolgárokra és államhatáron belülre leszűkítve. A Tpvt.-ben megfogalmazott piaci magatartás gazdasági tevékenység, amely szorosan összefügg vagyoni és egyes személyi viszonyokkal. A Ptk. 1. § (1) bekezdésében kimondja azt is, hogy a vagyoni és egyes személyi viszonyokat szabályozó más jogszabályokat – ha eltérően nem rendelkeznek – e törvénnyel összhangban, e törvény rendelkezéseire figyelemmel kell értelmezni. Az összhangot az új törvény szövegében is biztosítani kell, figyelemmel arra is, hogy az 1997. január 1-jén hatályba lépett Tpvt. exteritoriális hatályú, vagyis egyes esetekben kiterjed a vállalkozások külföldön tanúsított piaci magatartására is, ha annak piaci hatása a magyar piacon érvényesülhet.

II. A Ptk. és a Tpvt. eltérő fogalmai

1. A Ptk. – amely a polgári jognak, talán legfontosabb jogágunknak szabályait tartalmazza – egyes intézményei a római jog, a ius civile fogalmaira, intézményeire épülnek. A ius civile a polgári egyenlőség, szabadság és közösséggel szembeni kötelesség hármas elvi pillérén alapult. A jog rendjén minden fedhetetlen polgár egyenlő volt. Már az ókori Rómában létezett a mai versenyjogban is megtalálható monopóliumokkal való visszaélés tilalma. Bár egyes versenytilalmak megjelentek különböző jogi szabályozásokban, az első magyar versenytörvény az 1923. évi V. törvény volt, mely a hagyományos tisztességtelen versenycselekmények teljes körét rendezése alá vonta. E szabályozás célját a törvény rögtön első szakaszában kimondta: “üzleti versenyt nem szabad az üzleti tisztességbe, vagy általában a jó erkölcsbe ütköző módon folytatni.” Megállapíthatjuk elsőként, hogy sok fogalom jogosan alakult azonos tartalommal a polgári jog és a versenyjog területén a jogfejlődés során, így például a jó erkölcs, a jó hírnév, a közérdek, a jogos érdek, törvényes érdek, nyomós közérdek, különös méltánylást érdemlő magánérdek.

Vannak hasonló tartalmú fogalmai ma is a két törvénynek, így pl. a vállalkozás, a gazdálkodó szervezet, a tisztesség, a tisztességtelenség, üzleti tisztesség, fogyasztó megtévesztése szóhasználat értelmezése, melyeket hosszú évek során a gyakorlat alakított ki.

Vannak a versenytörvénynek speciális szavai, amelyek kívül esnek a polgári jog fogalmain, így például gazdasági verseny, versenytárs, versenyképesség, piactorzulás, piacszerkezet, érintett piac, gazdasági erőfölény, koncentráció, fúzió, kartell, bizalmi viszony stb.

Jelenlegi hatályos versenytörvényünk, a Tpvt., amely már nagyrészt harmonizál az európai közösségi joggal, tartalmaz néhány olyan fogalmat, illetőleg intézményt, amely eltér a Ptk.-ban szereplő hasonló fogalom által fedett tartalomtól. Így például bár a Tpvt.-ben nincs nevesítve, némileg másként értelmezi a versenyjog a felek kölcsönös együttműködési követelményét, az általában elvárható eljárást, a felróható magatartást, joggal való visszaélést, a nemzetgazdasági érdeket, a forgalmi szokásokat stb.

2. Példák az elvi ütközésekre:

– A Ptk. 2. §-a szerint a törvény védi a személyek vagyoni és személyhez fűződő jogait, továbbá törvényes érdekeit. Ezzel szemben a Tpvt. közérdekből korlátozhatja, enyhe vagy durva fokban sértheti ezeket a jogokat a piac védelmében. Javasoljuk a közérdek fogalmának meghatározását a Ptk. szabályozásában.

– A Ptk. 4. §-a (1) bekezdése rendelkezik úgy, hogy a polgári jogok gyakorlása és kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeinek megfelelően kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni. A Tpvt. piaci magatartásokat szabályoz, versenytársak harcát, érdekek ütközését, ahol a jóhiszeműség vizsgálatára nem tér ki, a kölcsönös együttműködést nem tudja megkövetelni, a tisztességük követelménye viszont fennáll. A tisztesség fogalma a Ptk. által nem körülírt és – régebbi bírói gyakorlatom benyomásai alapján a bíróság sem töltötte meg tartalommal – így kicsit lebegő fogalom volt. Az 1997. évi Ptk.-módosítás az általános szerződési feltételeknél megpróbálja megfogalmazni a “jóhiszeműség követelményeinek” megsértéséhez kötve, súlyos bizonyítási terhet előírva. A jogát érvényesíteni kívánó fél leggyakrabban jogban járatlan kisfogyasztó. A Tpvt. ezzel ellentétben a gazdasági erőfölény tilalmáról rendelkező 21. §-ában megad néhány tisztességtelennek minősülő konkrét magatartást. Emellett szabad utat hagy a jogalkalmazó a Versenytanács számára abban, hogy a tisztességtelenség fogalmát tartalommal töltse ki. Javasoljuk egységesíteni a jóhiszeműség és tisztesség fogalmát.

– A Tpvt. 4. § (4) bekezdésében megfogalmazott “az általában elvárható eljárás” meghatározás kapcsolódik a tisztességesség fogalmához, bár ez már a felelősségre vonás és kártérítés szabályozásához kötődik. A Tpvt. szabályozása a felróhatóságtól függetlenül teszi felelőssé a piaci hatást kiváltó magatartást tanúsító vállalkozást.

Javasoljuk megfontolni a felelősségi alakzatoknál a vétlen jogsértés módozatának szabályozását.

– A Ptk. 5. § (1) bekezdése tiltja a joggal való visszaélést. A Tpvt. egyes esetekben korlátozza, illetve tiltja a joggal való élést, illetve rendelkezést, szintén a közérdekre hivatkozva, a piac védelmében. Például kartell vagy fúziós megállapodásoknál, illetve monopolhelyzetben lévő vállalkozásnál. Természetesen a Tpvt. is használja mögöttes szabályként a joggal való visszaélés tilalmát például a fogyasztók megtévesztésénél, a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalmánál, vagy a gazdasági erőfölénnyel való egyes visszaéléseknél. Ugyanakkor nem kívánja meg a Tpvt., hogy tényleges kár következzen be, megelégszik azzal, ha a joggal való visszaélés csak sérthet érdekeket.

Javasoljuk a joggal való visszaélés tényállásának kiterjesztőbb, rugalmasabb megfogalmazását.

– A Ptk. 6. § -ában az ún. “biztatási kár” intézményét szabályozza. A Tpvt. alapján a Versenytanács számos esetben állapítja meg, hogy egyes vállalkozások egyes fogyasztókra, vagy a fogyasztók nagy részére kiterjedően követtek el olyan jogsértő magatartást, amely kárt okozott, szándékos magatartás volt, és a fogyasztókat önhibájukon kívül érte károsodás. A Versenytanács nincs felhatalmazva arra, hogy ilyen esetekben kártérítést állapítson meg a károsultak javára. Legjobb tudomásunk szerint az általunk feltárt jogsértéseknél az ide sorolható károsultak nem éltek még ezzel a lehetőséggel. Egyetértünk a jelenlegi szabályozással, a kártérítés bírósági úton történő megítélésével.

– A Ptk. VII. fejezetében a személyhez és a szellemi alkotásokhoz fűződő jogok között, mint személyhez fűződő jogot, védi a 78. §-ában a jó hírnév védelméhez való jogot. A (2) bekezdés szerint a jó hírnév sérelmét jelenti különösen az, ha valaki más személyre vonatkozó, azt sértő, valótlan tényt állít, híresztel, vagy valós tényt hamis színben tüntet fel. A 75. § (2) bekezdése kiterjeszti ezt a védelmet jogi személyekre is. A Tpvt. 3. § -a szabályozza a hírnévsértést, némileg korlátozva a védett kört, mivel versenytársra szűkíti a védelmet, ugyanakkor bővíti is, mivel a hitelképességet is sérthetőnek tartja, valamint bármilyen egyéb magatartással is megvalósíthatónak a tényállást, amely jogsértő a jog veszélyeztetése esetén is.

A versenytársi sérelem szinte minden esetben vagyoni hátránnyal jár, néhány esetben erkölcsi kár is keletkezik. Miután a jogsértés megállapítása bírósági hatáskörbe tartozik, lehetőség van kártérítés egyidejű megállapítására is.

– Szintén személyhez fűződő jogként védi a Ptk. 81. §-ában a birtokba került üzleti titok jogosulatlanul nyilvánosságra hozását, vagy az azzal egyéb módon történő visszaélést. A Tpvt. 4. § -ában szabályozza az üzleti hitelsértést. Itt már a birtokba jutás útját is beveszi a tényállásba, és ha az tisztességtelen, tiltja. A (2) bekezdésben ezt pontosítja, vagyis üzleti titok tisztességtelen módon való megszerzésének minősíti azt is, ha az üzleti titkot a jogosult hozzájárulása nélkül a vele – a titok megszerzése idején, vagy ezt megelőzően – bizalmi viszonyban vagy üzleti kapcsolatban álló személy közreműködésével szerezték meg. A Tpvt. e paragrafus (3) bekezdésében körülírja, hogy mit ért üzleti titok, bizalmi viszony és üzleti kapcsolat alatt.

Az Alkotmány 59. §-ában csak a magántitok védelméhez való jogot mondja ki, feltétlenül indokolt az üzleti titok védelme, legalább a Ptk.-ban. Indokolatlannak tartjuk ugyanakkor az üzemi titok elkülönítését fogalmilag a Ptk. szabályozásában, mivel az üzemi titok belefér az üzleti titok fogalmába tartalma szerint, tekintettel arra, hogy üzleti titok lehet minden gazdasági tevékenységhez kapcsolódó tény információ, megoldás vagy adat. Az üzemi tevékenység nyilvánvalóan gazdasági tevékenység, fölöslegesnek tűnik külön megjeleníteni.

Miután az előzőekben olyan személyhez fűződő jogsértések tényállásai szerepeltek, amelyek a Ptk.-ban és a Tpvt.-ben is megjelennek, indokolt egybevetni a sértettek által támasztható igénylehetőségeket. A Ptk. 84. § (1) bekezdésében határozza ezeket meg. Így a jogában megsértett követelheti a jogsértés megtörténtének megállapítását, a jogsértés abbahagyását, és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől, követelheti, hogy a jogsértő nyilatkozattal vagy más megfelelő módon adjon elégtételt és ennek a jogsértő költségén megfelelő nyilvánosságát, követelheti a sérelmes helyzet megszüntetését, a jogsértést megelőző állapot helyreállítását a jogsértő részéről, saját költségén, továbbá a jogsértéssel előálló dolog megsemmisítését, illetőleg jogsértő mivoltától megfosztását és végül kártérítést.

– A Ptk. 205. §-ában szabályozza a szerződés kötését, e szerint a szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre. A Tpvt. ugyanakkor a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmánál nemcsak a felek megállapodását, hanem már az összehangolt magatartását is ide tartozónak tekinti. A törvény szövegében ez úgy jelenik meg, hogy a vállalkozások közötti megállapodást és az összehangolt magatartást együtt megállapodásként kezeli a továbbiakban, ezzel túllép a Ptk. szerződési szabadságon alapuló szabályozásán.

– A Ptk. a szerződés megkötésénél a felekre kötelezettségeket ró. Ezek a kötelezettségek a Ptk.-nak azon a jogelvén alapulnak, hogy a szerződést kötő felek egyenjogúak és mellérendeltek. A Tpvt. nem áll ezen az elvi alapon, eleve elismeri, hogy egyes vállalkozások nagyságuknál, piaci hatalmuknál, kizárólagosságuknál fogva fölötte állnak a többi vállalkozásnak, és ezt a versenyjog eszközeivel kell szabályozni. Kiemelnénk itt a gazdasági erőfölényben lévő vállalkozásokra vonatkozó visszaélési tilalmakat, de beavatkozik a szerződések megkötésébe a versenyjog a kartellek és a fúziók egyes eseteinél is.

– A Ptk. 206. § a szerződéskötési kötelezettség körében a bíróság ezzel kapcsolatos lehetőségeiről, szerződésmódosításáról, megszüntetéséről, felbontásáról rendelkezik. Ezzel részletesen a III. pontban foglalkozunk. Itt csak utalunk arra, hogy a versenytörvény alapján a Versenytanácsnak is van lehetősége arra, hogy közvetve szerződéskötési kötelezettséget állapítson meg, szerződést módosítson, szerződés létrejöttét megakadályozza, vagy feltételeket írjon elő.

– A Ptk. 207. §-ában a szerződési nyilatkozatoknál felmerült vita esetén a szavak értelmezéséről kimondja, hogy azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint kell értelmezni. A Tpvt. 9. § -ában a fogyasztók megtévesztésére való alkalmasság megállapításánál a “használt” kifejezéseknek a mindennapi életben, illetőleg a szakmában elfogadott általános jelentését kell venni az értelmezés alapjául. Bár a szavak értelmezésére más szempontból kerül sor a két jogterületen, álláspontunk szerint – és ezt a Versenytanács gyakorlata alátámasztja – a Tpvt. megfogalmazása szerencsésebb, mivel az átlagos laikus fogyasztó és a szűk körű szakmai szakértő fogyasztó megkülönböztetése indokolt.

– Gyakori és fontos probléma a versenyjogban az általános szerződési feltételek alkalmazása. Ezt a Ptk. módosított 209. §-ában szabályozza. Az (1) bekezdés lehetőséget nyújt a szerződés megtámadására is, abban az esetben, ha jogi személy szerződéskötéskor egyoldalú általános feltételeket használ, amelyek részére indokolatlan egyoldalú előnyöket biztosítanak. A Ptk. attól függően, hogy az egyes sérelmet szenvedett személy vagy külön jogszabályban meghatározott állami vagy társadalmi szerv támadja meg a kikötést, az érvénytelenséget vagy az egész kikötésre, mindenkire kiterjedő hatállyal, vagy csak a megtámadóra kiterjedő hatállyal állapítja meg. A Versenytanács gyakorlatában számtalan eset fordult elő, ahol jogsértő kikötést talált az általános szerződési feltételekben. Természetesen ilyenkor minden esetben megtiltotta ezt a kikötést, vagyis mindenkire kiterjedő hatállyal a jövőre nézve kötelezte a jogsértőt a jogsértő állapot megszüntetésére. Álláspontunk szerint megfontolandó lenne a Ptk. szabályozás megváltoztatása is.

– Gyakorta felmerül a Versenytanács gyakorlatában a fogyasztók tévedésén, illetve megtévesztésén alapuló jogsértő magatartás. A Ptk. 210. § (1) bekezdésében lehetőséget ad a szerződés megtámadására a sérelmet szenvedőnek, ha a szerződés megkötésekor valamely lényeges körülmény tekintetében tévedésben volt, és a tévedését a másik fél okozta vagy felismerhette. A Tpvt.-ben külön a III. fejezet foglalkozik a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalmával. A Tpvt. a megtévesztést tartja jogsértőnek, bár nyilvánvalóan a fogyasztó részéről tévedés áll fenn, és kiemeli a megvalósulandó tényállási elemek közül, hogy a megtévesztésnek általában az áru lényeges tulajdonságára kell irányulnia, de ugyanakkor elhallgatással és értékesítési, forgalmazási gyakorlattal is lehet jogsértést elkövetni. A két szabályozás összevetésével részletesebben a XII. pontban foglalkozunk.

III. Szerződéskötési szabadság, szerződéskötési kötelezettség, Vt. általi elzárás szerződéskötéstől

1. A Versenytanács jogalkalmazási gyakorlatát érték vádak amiatt, hogy kiterjesztően értelmezi a versenytörvényt, és ezzel sérti a szerződési szabadságot mint alapjogot. Valóban, a szerződéses kapcsolatokban fellelhető versenyellenes momentumok vizsgálatában a polgári jogi és a versenyjogi szempontokat külön kell választani. Versenyjogi beavatkozásra csak a piaci viszonyok megzavarása esetén, közérdekből kerülhet sor. Egyetértünk azzal a kritikával, hogy a szerződésszerű magatartás “jogi kikényszerítése” nem a Versenyhivatal feladata. Ezért, ha jogszabálysértés történik, de annak piaci kihatása nincsen, vagy a sérelem egyedi szerződéses vitának tekinthető, az esetleg megindult versenyfelügyeleti eljárást a Versenytanács megszünteti.

A Versenytanács gyakorlatában nagy számban szerepel szerződések felülvizsgálata abból a szemszögből, hogy megvalósít-e az egyik fél gazdasági erőfölénnyel történő visszaélést, illetve fogyasztó megtévesztését, továbbá minősíteni kell a megállapodást, amely kihat a versenyre és engedélyezni kell az esetleges koncentrációt a vállalkozások között.

2. Néhány példa a Versenytanács jogalkalmazási gyakorlatából:

– A Versenytanács jogsértőnek találta a kábeltelevíziós szolgáltató magtartását, amikor az a piacról váratlanul kivonulva nem a felekkel megkötött szerződés alapján – írásbeli értesítés melletti megadott felmondási idővel, illetve azonnali hatályú felbontással díj nemfizetésnél, vagy súlyos szerződésszegés esetén -, hanem egyoldalúan szüntette meg a több ezer fogyasztóval kötött szerződést és az általa kiszámított módon és összegben fennmaradó előfizetési díjat azzal a feltétellel vállalta részben visszatéríteni, hogy amennyiben az előfizető azt elfogadja, automatikusan lemond minden további követeléséről. A szolgáltató gazdasági erőfölényben volt a fogyasztókkal szemben és ez tette számára lehetővé az egyoldalú, tömeges szerződésbontást és az ezzel kapcsolatos hátrányos feltételek elfogadásának kikényszerítését.

– Egy japán gépjármű-forgalmazó cég új vezérképviseletet létesített, és emellett új kereskedői és szervizhálózatot épített ki, egyidejűleg korábbi dealere kérése ellenére elzárkózott a garanciális kötelezettségek teljesítéséhez
szükséges alkatrészek szállítására vonatkozó szerződés megkötésétől. A vezérképviselet gazdasági erőfölényben állt, mivel kizárólagos belföldi forgalmazója volt az alkatrészeknek, melyek külföldről csak számottevően kedvezőtlenebb feltételek mellett szerezhetők be. A Versenytanács megállapította, hogy az eljárás alá vont indokolatlanul zárkózott el a szerződéskötéstől, amikor a pótalkatrész-szállítást megszüntette, mivel a korábban eladott gépkocsik garanciális szolgáltatásainak ellátását egyoldalú nyilatkozattal nem vállalhatja át, azt a korábbiak szerint az eredeti dealerek végezhetik. A jogsértés megállapítása mellett a Versenytanács a Tpvt. 77. § (1) bekezdés e) pontja alapján megtiltotta a törvény rendelkezéseibe ütköző magatartás további folytatását. A határozatot az elsőfokon eljáró Fővárosi Bíróság jóváhagyta, a Legfelsőbb Bíróság azonban (Kpkf. II. 28. 796/1997/4. szám) ítéletében megváltoztatta, indokolásában kifejtette, hogy a Versenytanács jogsértés megállapítása mellett sem tilthatta volna el a kifogásolt magatartás további folytatásától a kizárólagos képviseletet, mert ezzel őt valójában szerződés megkötésére kötelezte. A felek között a szerződés létesítésére kötelezés azonban a Gazdasági Versenyhivatal hatáskörét meghaladja. A szerződéskötési szabadság elvéből kifolyólag szerződést a felek között a bíróság is csak a törvény által elrendelt kivételes esetekben hozhat létre. – A legnagyobb magyar távközlési társaság kérte a Versenyhivatal engedélyét a JÁSZ-TEL Rt. részvényei 95%-ának megvásárlásához, amellyel irányítást szerez a JÁSZ-TEL Rt. felett. Kérelmében hivatkozott arra, hogy a kizárólagosság következtében sem ő, sem a JÁSZ -TEL Rt. nem rendelkezik a másik területén képződő árbevétellel, tehát nincs köztük versenyhelyzet. Ezért a tervezett összefonódás nincs hatással a helyi vezetékes távbeszélőpiac szerkezetére. Ezenkívül a tervezett összefonódás az alábbi előnyökkel jár: gazdaságosabb működés, szélesebb szolgáltatási kínálat, korszerű üzemviteli és ügyfélszolgálati rendszerek alkalmazása, a jelenlegi alacsonyabb tarifák átvitele, áttérés a beszélgetés pontos időpontja szerinti számlázásra. A szolgáltatás színvonalának emelése, végül a kizárólagossági időszaknak a koncessziós szerződés szerinti – 6 hónappal korábbi – időpontban történő megszűnése, egyidejűleg a JÁSZ -TEL Rt. részére nyújtott állami támogatásnak a módosított koncessziós szerződés szerinti csökkenése, majd megszűnése. A JÁSZ -TEL Rt. 1994. május 11-én kötött koncessziós szerződést a Közlekedési és Hírközlési Minisztériummal. Ennek 14.03 pontja értelmében “a miniszter előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül a koncessziós társaságban lényeges tulajdoni részesedés, vagy felette gyakorolt ellenőrzés nem ruházható, illetve nem engedhető át. A miniszter csupán akkor tagadja meg az átruházáshoz való hozzájárulást, ha megállapította, hogy az átruházás után a koncessziós társaság pénzügyileg, jogilag és szakmailag is alkalmas marad a helyi koncesszióból eredő kötelezettségeinek teljesítésére”. A miniszter 1998. május 27-én a hozzájárulását megadta. Egyidejűleg azt nyilatkozta, hogy hozzájárulása egyedi jellegű és kivételes, és a további esetekben a Kormány által időközben elfogadott, az Európai Unió versenypolitikai normáit is tükröző hírközlés-politika elveit szigorúan érvényesíteni fogja. A miniszteri hozzájárulás birtokában a felek 1998. július 24-én megkötötték a szerződést, melynek 3. (1) b) pontja rögzítette, hogy a részvények adásvételének feltétele a Gazdasági Versenyhivatal engedélye. A Versenytanács az engedély iránti kérelem elbírálásakor a Tpvt. 30. §-ának megfelelően mérlegelte az összefonódással járó előnyöket és hátrányokat. A rendelkezésre álló adatok alapján a Versenytanács úgy ítélte meg, hogy a tervezett összefonódás ügyfelek által hivatkozott olyan előnyei, amelyek az összefonódás nélkül nem lennének megvalósíthatóak, nem haladják meg az összefonódásnak a távközlési társaság gazdasági erőfölényének megerősödéséből adódó hátrányait. Ezért úgy döntött, hogy a kérelem szerinti összefonódáshoz az engedélyt megtagadja, mert a rövidesen bekövetkező piacnyitás körülményei között tovább erősítené a MATÁV Rt. gazdasági erőfölényét.

3. Álláspontunk szerint jogrendünkben elsődleges kell legyen a szerződési szabadság, ugyanakkor a köz érdekében elkerülhetetlen, hogy ezt a szabadságot törvényben meghatározott esetekben feltételekhez kössék, korlátozzák. Ha az erőfölényben lévő vállalkozás indokolatlanul elzárkózik a szerződés megkötésétől, a Versenytanács a jogsértést megállapítja és a jogsértés folytatását megtilthatja.

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a kötelezett fél azonnal meg kell kezdje a szerződés kötésére vonatkozó tárgyalásokat. Megjegyezzük, hogy a Versenytanács döntése annak kézbesítésétől számítva általában azonnal végrehajtandó, függetlenül az esetleges bírósági felülvizsgálattól, mivel annak csak a bírság végrehajtására van halasztó hatálya [Tpvt. 83. § (1) bekezdés].

Lehetősége van a Versenytanácsnak határozatában megállapítani valamely szerződés vagy annak valamely rendelkezése jogsértő voltát, és elrendelheti ennek megszüntetését, ilyen formában módosíthatja a felek közötti megállapodást. A gyakorlatban ez általában a “blanketta” szerződések esetében fordul elő, így valamennyi érintett fogyasztóra kiterjed az intézkedés.

4. A Tpvt. tiltja a vállalkozások közötti megállapodást és összehangolt magatartást, amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását, vagy torzítását célozza, vagy ilyen hatást fejthet, illetve fejt ki. A Tpvt. 11. § (3) bekezdése félreérthetetlenül kimondja, hogy a versenyjog által biztosított lehetőségek, vagyis a törvénybe ütköző állapot megszüntetésének elrendelése a magatartás további folytatásának megtiltása mellett együttesen alkalmazni kell a Polgári Törvénykönyvben a jogszabályba ütköző szerződésre előírt jogkövetkezményeket. A jogalkotó félreérthetetlenné kívánta tenni, hogy a versenyjogi következmények mellett a tiltott kartell-megállapodás a Ptk. 200. § (2) bekezdés szerint semmis szerződés, vagyis úgy kell tekinteni, mint ami kezdettől fogva érvénytelen. Joggal merülhet fel: más versenyjogi jogsértéseknél, pl. gazdasági erőfölény érvényesítésével megkötött szerződés esetében miért nem tartotta fontosnak a jogalkotó beemelni, és ezzel kihangsúlyozni a Ptk. következményeket, vagy miért tette ezt meg a kartelleknél, mikor a helyes jogértelmezés során is fennáll a Ptk. 200. § alkalmazása.

Javasoljuk a semmisség megállapítására vonatkozó [Ptk. 234. § (1)-(2) bek.] rendelkezés felülvizsgálatát, mivel ezek helyességét a gyakorlat nem igazolta. Bár a rendelkezés szerint külön eljárásra nincs szükség, és érvénytelenségére bárki hivatkozhat, általában hosszadalmas bírósági eljárás után ítélet állapítja meg a semmisséget. Szükség lenne a jó erkölcs fogalmának meghatározására is, mivel annak tartalma változó, attól függően, hogy az adott időpontban a társadalom döntő része vagy az általa választott politikai vezetők, jogtudósok, esetleg politológusok vagy újságírók, akik a köz nevében nyilatkoztatnak ki, számos esetben a bíró, aki konkrét peres ügyben dönt a Magyar Köztársaság nevében (lásd: Tocsik-ügy).

5. A piaci szereplők gyakran a piacokon nem egyenlő súlyú szereplőként vesznek részt. Létezik a többieknél gazdaságilag erősebb fél, akinek súlya veszélyezteti a versenyt, hiszen olyan részesedéssel bír egy adott piacon, hogy szabadon határozhatja meg árait, diktálhatja szerződési feltételeit, nem kell tekintettel lennie versenytársaira, függetlenítheti magát a piac törvényszerűségeitől.

Erőfölényben lehet az áru megrendelője is a Tpvt. 22. § (1) bekezdés h) pontja esetében. Maga a erőfölény léte önmagában nem versenyjogsértő, ugyanakkor gyakran fennáll a veszély, hogy a piacon lévő versenytársak, a többi szereplő és a fogyasztók érdeke sérülhet. A Versenyhivatalnak feladata, hogy figyelemmel kísérje ezeket a piacokat, és a kiszolgáltatott helyzetben lévő “gyengébb fél” védelmére a versenyjog eszközeivel beavatkozzon. Ellen kell ugyanakkor állnia annak a nyomásnak, ami az elmúlt rendszer paternalista felfogásához ragaszkodó szociális beavatkozás irányába hat.

IV. Versenytanácsi határozat – Ptk. következmények

1. A versenyjogi szabályok alapján indult versenyfelügyeleti eljárás végén döntést hozó Versenytanácsnak a Tpvt. 77. § felhatalmazása alapján széles körű jogosítványai vannak. E jogok – a kártérítés megállapításának kivételével – közel állnak a bíróság ítéletében is megfogalmazható rendelkezésekkel. Egyes esetekben szívesebben fordulnak a felek a Gazdasági Versenyhivatalhoz, mivel az költségkímélő eljárást biztosít számukra, a bizonyítékok megbízható feltárását segíti elő és határidőhöz kötött, gyors lefolyású. A Versenytanács döntése minden esetben érinti az eljárás alá vont vállalkozást, s jogsértés megállapítása esetén kihat a fogyasztókra és adott esetben a versenytárs vállalkozókra is. A tisztességtelen versenyügyekben eljáró bíróság ítélete közvetlenül a perben állókra terjed ki, közvetve a fogyasztókra és versenytársakra is (első fokon, a Tpvt. alapján a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma egyesbírója jár el).

2. A Tpvt. 11. § kimondja, hogy tilos a vállalkozások közötti megállapodás és összehangolt magatartás, amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását célozza, vagy ilyen hatást fejthet, illetve fejt ki. A Versenytanács ilyen esetben a Tpvt. 77. § c) és d) pontja alapján határozatában megállapíthatja a magatartás törvénybe ütközését, és elrendelheti a törvénybe ütköző állapot megszüntetését. Tehát, ha a megállapodás a versenyjog szabályaiba ütközik, belép a Tpvt. 11. § (3) bek. alapján a Ptk. 200. § (2) bekezdése, amely szerint semmis az a szerződés, ami jogszabályba ütközik. Ha elrendeli a Versenytanács a törvénybe ütköző állapot megszüntetését, akkor, ha semmis szerződésről van szó, a Ptk. alapján úgy kell tekinteni, mintha létre sem jött volna, illetve ha más szerződés érvényességi kellékeinek megfelelne [Ptk. 234. § (2)], ez utóbbiként érvényes lehetne, ha ez nem ellenkezik a felek feltehető szándékával. Ez a második fordulat nyilvánvalóan nem alkalmazható a tiltott kartell-megállapodásoknál. Adott esetben lehetséges, hogy a tiltott kartell-megállapodás része egy szélesebb körű megállapodásnak, ekkor beléphet a Ptk. 239. § alkalmazása, bár ez az eset nem tűnik életszerűnek. Ugyanakkor a Tpvt. 17. § -a felhatalmazza a Versenytanácsot, hogy a törvényben meghatározott esetekben a Tpvt. 11. § -ában foglalt tilalom alól a megállapodást vagy a tervezett megállapodást mentesítse. Vagyis a megállapodás jogszabályba ütközik, mégis bizonyos közérdek fennállása esetén a Versenytanács kiveheti e körből a megállapodást, így az nem válik semmissé. Ezt a mentesítést a Versenytanács feltételhez vagy határidőhöz kötheti, illetőleg függővé teheti meghatározott magatartás tanúsításától. Ilyen formában jelentős felhatalmazást kap arra, hogy a felek közötti kapcsolatra jelentős behatással legyen.

3. A vállalkozások összefonódásához (koncentráció, Tpvt. VI. fejezet) bizonyos esetekben a Gazdasági Versenyhivataltól engedélyt kell kérni. Mindaddig, ameddig a Versenytanács határozatát nem hozza meg, függő jogi helyzet jön létre. Ennek jelentése bizonyos fokig eltér attól függően, hogy az összefonódás melyik fajtájáról van szó, fúzióról és a közös tevékenység folytatására létesítendő vállalkozásról vagy az irányítás megszerzéséről. Fúzió esetében mindaddig, amíg a Versenytanács határozatában az engedélyt meg nem adja, a szerződés nem jön létre, az összefonódás nem következik be.

Amennyiben a Versenytanács az engedélyt nem adja meg, nem kell az eredeti állapotot helyreállítani, a szerződést megtámadni, vagy semmisségét megállapítani, mivel az nem is jön létre. Ez megfelel a Ptk. 215. §-ban foglalt rendelkezésnek. Fontos garanciális szabály ugyanakkor, hogy amennyiben a Versenytanács a határozatát a Tpvt.-ben megadott határidő (90 nap) alatt nem hozza meg, az engedélyt megadottnak kell tekinteni (Tpvt. 64. §).

4. A Tpvt. tilalmazza az üzleti kapcsolat létesítésétől és fenntartásától való indokolatlan elzárkózást [21. § c) pont]. A gazdasági erőfölényben lévő vállalakozásnak fokozott gondossággal kell ügyelnie üzleti kapcsolataiban az üzleti tisztesség alapvető követelményeire. Az üzleti kapcsolat adott esetben magába foglalja már az üzletkötést megelőző tájékoztatást, a tárgyalást, az ajánlattétel fázisait még akkor is, ha azt nem követi szerződéskötés. A Tpvt. szabályozása nem ír elő szerződéskötési kötelezettséget az erőfölényben lévő vállalkozó számára, de azt megkívánja, hogy az üzleti kapcsolat felvételétől való elzárkózás, illetőleg a fennálló kapcsolat megszakítása indokolt legyen. Továbbra is fennáll a 3. pontban jelzett ellentmondás, mely szerint amennyiben a Versenytanács a Tpvt. 77. § -a alapján a jogsértő felet a jogsértés abbahagyására kötelezi, ezzel előírja számára az üzleti kapcsolat felvételét, ennek során az esetleges szerződéskötést. A Versenytanács gyakorlatában általában jogsértés megállapítására kerül sor a szerződéses kapcsolat létesítésétől történő indokolatlan elzárkózások esetében, míg a fennálló szerződéses kapcsolat megszakítását gyakran tartja indokoltnak a Versenytanács annak alapján, hogy az egyik fél szerződésszegése megfelelő okot szolgáltat ennek alapjául.

5. Számos esetben a bíróság, illetve a Versenytanács elrendelheti a törvénybe ütköző állapot megszüntetését, illetőleg megtilthatja a jogsértő magatartás folytatását (Tpvt. I-II. fejezet). A szerződés semmissége vagy érvénytelensége mellett felmerülhetnek a szerződésszegés különböző formái, így például a hibás teljesítés, késedelem, lehetetlenülés is adott esetben. Ennek pontos taglalását csak a Tpvt. paragrafusainak különválasztásával, hosszadalmas terjedelemben lehetne elvégezni.

6. A Versenytanácsnak lehetősége van, hogy – akár jogerős határozatát is – a Tpvt. 77. § (1) bekezdés g) pontja alapján visszavonja. A törvény felhatalmazza 19. §-ában, hogy az egyedi mentesítést kimondó határozatát utóbb felmerült esetekben, így például, ha az érdekelt a határozatba foglalt valamely előírással ellentétes magatartást tanúsítana, vagy a bíróság által felül nem vizsgált határozat a döntés szempontjából fontos tény félrevezető közlésén alapult, továbbá, ha a határozathozatal óta fontos piaci körülmények lényegesen megváltoztak, vagy az a feltétel, amelyhez a mentesítést kötötte, időközben megszűnt. Lehetőség van a Tpvt. 32. §-a alapján a fúziót engedélyező határozat visszavonására is, ha a bíróság által felül nem vizsgált határozatban az engedély megadása a döntés szempontjából fontos tény, félrevezető közlésén alapult, vagy az érintett vállalkozások nem teljesítették valamely feltételt. Ezekben az esetekben tehát a mentesítés hatályát veszti, vagyis a tiltott megállapodásnál adott esetben a szerződés semmis. Engedélyező határozat visszavonásánál pedig az eredeti állapot helyreállítására van szükség.

A Versenytanács közel 10 esztendős fennállása óta határozat visszavonására nem került sor.

V. EK Versenyjog-Tpvt.-Ptk.

1. A magyar versenypolitika átvilágításával kapcsolatban az Európa Bizottság (továbbiakban: Bizottság) többek között az alábbi észrevételt tette:

“a jelenlegi általános eljárásjog alapján fennáll az elméleti lehetősége annak, hogy polgári bíróságok előtt magánfelek a nemzeti versenyjogra hagyatkozzanak. A versenyjog polgári peres eljárásban való alkalmazásának azonban kialakult gyakorlata nincs. Magyarország kinyilvánította azt a hajlandóságát, hogy a csatlakozás idejére olyan változtatásokat hajt végre, amelyek szükségesek lehetnek ahhoz, hogy lehetővé tegyék a közösségi versenyjog polgári peres eljárásokban való alkalmazását.”2

2. A Tpvt. eleget téve az Európai jogharmonizáció igényének eurokonform szabályozásúnak nevezhető, így a csatlakozás után a hazai vállalkozások – akkor majd tagállami vállalkozásként -már a hazai piacon megismert szabályokkal találkoznak, persze ismeretlen eljárási renddel ugyanakkor. Belépésünkkel egyidejűleg megszűnik az Európai Megállapodás, így ezzel részben megszűnik a magyar versenyhatóság kompetenciája is, amely versenyjogi ügyekre vonatkozik, helyette automatikusan érvényesül a közösségi jog fennhatósága. Ezt követően akkor járhat el a Gazdasági Versenyhivatal a többi tagállam kereskedelmét érintő kartell – vagy erőfölényes visszaélési ügyben [EK szerz. 85. cikk (1) bek. és 86. cikk], ha az EK bíróság még nem indított eljárást.

Ehhez szükség lesz az Országgyűlés felhatalmazására, mely szerint lehetővé válik a közösségi jogszabályok hazai alkalmazása. Ezen kívül természetesen a csak Magyarország határain belül jelentkező ügyekben továbbra is a Gazdasági Versenyhivatal jár el.

2. Az Alkotmánybíróság 30/1998. június 25. AB határozatában alkotmányos követelményként rögzítette, hogy a magyar jogalkalmazó hatóságok közvetlenül nem alkalmazhatják az Európai Megállapodás kihirdetéséről rendelkező 1994. évi I. törvény (továbbiakban: EM) 62. cikk (2) bekezdésben hivatkozott alkalmazási kritériumokat. Nem zárta ki ugyanakkor, hogy ezek a jogi kritériumok más összefüggésben figyelembe veendők lehetnek a magyar jogalkalmazó hatóságok számára. Az Alkotmánybíróság szerint az a rendelkezés, amely a közösség saját belső közjogi normáit a magyar jogrendszeren belül a magyar állam és fennhatósága alá tartozó jogalanyok között alkalmazandónak rendeli, sérti az Alkotmány 2. § (1) és (2) bekezdését.

A magyar versenyjog szabályai mellett belépésünkkel egyidejűleg a Gazdasági Versenyhivatal számára irányadók lesznek a vonatkozó közösségi jogi kritériumok is. E kritériumok forrásai az EK Bizottság versenyhatósági határozatai és az EK elsőfokú bíróság továbbá az EK bíróság ítéletei, valamint a csoportmentesítési szabályok.

Ugyanakkor jelenleg is eljárás indítható versenyjogsértés gyanújával az EK versenyjog szabályai szerint a közös piacra exportáló magyar cégek ellen, vagy a közös piacon megalakított magyar leányvállalatok ellen, valamint olyan koncentráció esetében, amely akár az EU-ban, akár Magyarországon a magyar vállalkozások részvételével zajlik, ha megfelel a bejelentési küszöbszámoknak, de magyar vállalkozók is kérhetnek jogorvoslatot a közösségi piacon a versenyjogi szabályok megsértéséből fakadó sérelmeikre.

3. A Maastrichtban átdolgozott Római Szerződés (továbbiakban: Szerződés) kimondja, hogy a közösségben és a tagállamokban “szabad versenyes, nyitott piacgazdaságot alkalmaznak”. Az alapító szerződések ezt az elvet a tagországokban is a kötelező alaptörvény (Alkotmány) fogalmához kapcsolják. E szabadság alapját jelenti a “négy alapszabadság” a szabad áruforgalom, a szabad személyi forgalom, a szabad szolgáltatásforgalom és a szabad tőke- és fizetési forgalom kihangsúlyozása. Összességében a közösségi jog jogi rendező elve a verseny, melynek mint irányítási eszköznek a közösségi célok megvalósításánál és a versenypolitikának szükségszerűen fontos szerepe lesz más politikák, például a gazdaság-, az iparpolitikák mellett . A Szerződés szerint a versenyszabályok azok az előírások, amelyek a közös piacon a verseny létesítését és fenntartását érintik. Az európai versenyjog a Szerződés kiterjesztése szerint már nemcsak a vállalatok közti megállapodásokra és határozatokra terjed ki, hanem a tagállamokra is, mivel az államok a hatósági beavatkozások révén versenykorlátozásokat idéznek elő. A Szerződés kimondja, hogy a mezőgazdaságban az általános versenyszabályok nem alkalmazhatók, ott az ún. “agrárrendtartás” írja elő a szabályozás és támogatás elveit. Megállapítja viszont a Szerződés, hogy az iparpolitika nem ad alapot ahhoz, hogy a közösség olyan rendelkezéseket vezessen be, amelyek versenytorzításokhoz vezethetnének. Jelenleg a Bizottság kiinduló pontja, hogy a Szerződés megváltoztatására nincs szükség, azonban léteznek folyamatban lévő reformok, pl. a vertikális korlátozásokra és a horizontális együttműködési megállapodásokra vonatkozóan. Új feladatként jelölték meg a fokozott decentralizációt az EK versenyjog alkalmazásában és szorosabb együttműködést a bizottság és a nemzeti versenyhatóságok és a bíróságok között. Itt a célkitűzés, hogy a nemzeti versenyhatóságoknak legyen a 85. cikk (1) bekezdése és a 86. cikk alkalmazására felhatalmazása (jelenleg két tagállam nem rendelkezik ezzel). Igen fontos, hogy a tagállamok közti kereskedelmet érintő esetekre az EK versenyszabályokat mint anyagi jogszabályokat alkalmazzák. Végül biztosítani kell az EK versenyszabályok alkalmazásának egységességét.

4. Mindezek a kérdések azért fontosak, mert a Ptk. kodifikáció során készülő átfogó törvényjavaslat elfogadása után életbelépő Polgári Törvénykönyvünk uniós csatlakozásunk közel ugyanazon időszakban kerülhet sor, így hiba lenne nem figyelembe venni a csatlakozás feltételeivel járó kötelezettségeket a Ptk. szemszögéből is. Gondolunk itt esetleges új fogalmak, intézmények, elvek felvételére a Ptk. szövegezésénél, melyekkel kapcsolódásunkat jeleznénk ehhez a közösségi jogrendszerhez.

VI. Felelősség-vétkesség-vétlen jogsértés

1. A Tpvt. nem szabályozza a felelősség kérdését közvetlenül, illetve nem került meghatározásra, hogy az egyes jogágakban meglévő felelősségi formák közül a versenyjog alkalmazása során melyiket kell irányadónak tekinteni. A polgári jog körében általában a vétkes felelősségi rendszer érvényesül. Emellett létezik a felelősség fokozottabb formája is, így például a veszélyes üzem felelőssége, amely objektív felelősség. A versenytörvény alkalmazása során azt kell vizsgálni, hogy a versenytörvénybe ütközik-e a vizsgált magatartás vagy sem, és e tekintetben a felelősség függetlenül a vétkességtől megállapítható.

2. A Tpvt. II. fejezetének a 2. §-a, mint a tisztességtelen versenycselekmények mögöttes szabálya, az ún. generálklauzula tiltja gazdasági tevékenység tisztességtelen folytatását. A jogalkotó célja az volt, hogy az egyes véletlenszerű magatartásokat kivegye a tényállásból és csak a folyamatosan megvalósuló, ismétlődő magatartásokat tiltsa, azonban sem szándékosságot, sem célzatosságot nem követel meg ehhez a jogalkotó. “A generálklauzula szubszidiárius norma szerepét tölti be. Kisegítő jellegű szabályozásként minden olyan esetben alkalmazható, amiben a magatartás tisztessége kérdés, de az adott tényállás nevesítetten a törvényben nem fordul elő (Legfelsőbb Bíróság KP II. 25216/1993/2. határozata)”. Példa: A szállítmányozó a megrendelőnek a tényleges fuvardíj több mint kétszeresét számlázta ki. Bár ez alapvetően szerződéses vita, amelynek elbírálása nem tartozik a Gazdasági Versenyhivatal hatáskörébe, a kérelem elutasításának indokolásában a Versenytanács megjegyzi, hogy az elutasítást a magatartás egyedi, egyszeri jellege is alátámasztja. “Önmagában az egyszeri cselekmény nem elegendő a versenyjogi felelősség megállapításához. A törvényhely alkalmazására ugyanis akkor kerülhet sor, ha tisztességtelen gazdasági tevékenység folytatásáról van szó. Az eseti, egyszeri üzletkötések önmagukban nem minősíthetők versenyjogba ütköző magatartásnak. A választóvonal a jogellenes magatartás tanúsításának rendszeressége, amelynek szükséges feltétele, hogy a kifogásolt cselekmény ne csak egy szerződésben valósuljon meg, hanem a vállalkozásra általában jellemző magatartási forma legyen.” (Vj-203/1992.) A jogsértés megvalósulása nagyobbrészt nem eredménycselekmény, mivel a fogyasztók érdekének már a veszélyeztetése is elegendő a jogsértés megállapításához, tehát magára az érdeksérelemre nincs feltétlenül szükség a tiltott magatartás megállapításához. Példa: A biohumusz-termelők által felvett és a termék eladhatatlansága miatt vissza nem fizetett kölcsönök törlesztése érdekében alapítvány jött létre. A hitelező bank tájékoztatta adósait, hogy kétféle kedvezmény közül választhatnak: tartozásuk felét elengedi a bank, a másik 50% befizetése esetén, vagy az alapítványhoz fordulhatnak támogatásért. A bank a választásra határidőt tűzött, és jelezte, hogy ezt követően végrehajtási eljárást indít. A határidőt a továbbiakban az alapítvány késedelme miatt meghosszabbította, de erről a döntéséről nem értesítette az adósokat, akik közül néhány a határidő utolsó napján befizetette a tartozás 50%-át. E késedelmes tájékoztatás a Versenytanács álláspontja szerint nem egyeztethető össze az üzleti tisztesség követelményeivel, függetlenül attól, hogy az adósokat – az összeg lehetségesnél korábbi befizetésén túl – végül is nem érte kár, mert az alapítványi támogatás összege éppen 50% volt (Vj-36/1995.).

3. A Tpvt. 3. § -a tiltja a hírnévsértést. Ezt megvalósíthatják valótlan tény állításával vagy híresztelésével, valós tény hamis színben való feltüntetésével, úgyszintén egyéb magatartással, amely alkalmas a versenytárs jó hírnevének, vagy hitelképességének sértésére, illetőleg veszélyeztetésére. Az elkövetői magatartás lehet szándékos, lehet gondatlan, arra viszont szükség van, hogy a magatartás következménye alkalmas legyen, ha nem is a bizalom megingatására, de a jó hírnév, illetve a hitelképesség veszélyeztetésére.

4. Az üzleti hitelsértés (Tpvt. 4. § ) négyféle elkövetési magatartást sorol fel, melyek közös vonása, hogy csak további feltétel bekövetkezte esetén állapítható meg jogsértés, így a titok megszerzése és felhasználása csak akkor tilos, ha tisztességtelen módon történt, míg a közlés és a nyilvánosságra hozatal kapcsán annak jogosulatlansága a feltétel. Az üzleti titoksértés nem szándékos és nem célzatos cselekmény. Ugyanakkor a jogsértésnek nincs kísérlete, mert a jogsértés csak a titok veszélyeztetettsége esetében valósulhat meg.

5. A bojkottfelhívás (Tpvt. 5. §) szándékos és célzatos magatartás, “arra irányul, hogy a címzett és a bojkottált között megszakadjon vagy ne jöjjön létre gazdasági kapcsolat.” A jogsértés eredménytelenség esetén is megállapítható.

6. A szolgai utánzás (Tpvt. 6. § ) esetéhen a tiltott magatartás az áru utánzással történő előállítása és annak forgalomba hozatala is, kivéve, ha az utánzott versenytárs ehhez hozzájárult. A jellegbitorlás akkor is megvalósul, ha a magatartás nem célzatos, és nem eredményez összetévesztést. Nem szükséges, hogy az áru kelendőségének fokozása céljából kövessék el, és az sem, hogy a forgalom ténylegesen növekedjék.

7. A Tpvt. 7. § a versenyeztetés, így különösen a versenytárgyalás, a pályáztatás, az árverés, a tőzsdei ügylet tisztaságának bármilyen módon való megsértését tiltja. Jogsértés akkor valósulhat meg, ha eredményként az ügylet tisztasága sérül, ha nem, akkor nem valósul meg a jogsértés, függetlenül az elkövetési magatartás szándékosságától, illetve célzatától.

8. A fogyasztók megtévesztése (Tpvt. 8. §) megvalósulhat aktív és passzív magatartással is. Aktív általában valamilyen megtévesztő tájékoztatás adása, míg a passzív, elhallgatása annak, hogy az áru nem felel meg a jogszabályi előírásoknak, illetve a szokásos követelményeknek.

9. A gazdasági versenyt korlátozó megállapodások (Tpvt. 11. § ) háromféle módon jöhetnek létre: a vállalkozások megállapodást kötnek egymással, összehangolt magatartást tanúsítanak, valamint a vállalkozások társadalmi szervezeti, köztestületei az egyesülések és más hasonló szervezetek döntései tiltottak, ha a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását, vagy torzítását célozzák, ilyen hatást fejthetnek ki, illetve fejtenek ki. Míg a megállapodás és a döntés nyilvánvalóan közös akaratkifejezés, az összehangolt magatartás, egy másik vállalkozás döntésének követése lehet véletlenszerű is. Mindenesetre jogsértés csak akkor valósul meg, ha ennek a magatartásnak piaczavaró hatása van, illetve lehet. A kartellnek nem kell kifejezetten a verseny kizárására, korlátozására vagy torzítására irányulnia, a magatartás enélkül is tilos. A Tpvt. felsorol nevesített tilalmakat is, ezek célzatos elkövetési alakzatok. Ezek a magatartások szándékosak.

10. A gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmáról szóló tényállások (Tpvt. 21. §) általában célzatos, szándékos magatartások leírásait tartalmazzák. Ezekben az esetekben a jogsértés megállapítása a visszaélésszerű magatartás megvalósulásától függ, miután maga a gazdasági erőfölény léte nem lehet jogsértő. A jog önmérsékletre próbálja szorítani az erőfölényes vállalkozásokat, megadva tíz pontban a jogalkotó által legfontosabbnak tartott visszaélési formákat, de egyidejűleg nyitva hagyva a jogalkalmazó részére, hogy egyedileg is megállapíthasson visszaélésszerű magatartást. [Utalunk itt a Ptk. 5. § (2) bekezdésére.]

11. Végül összegzésképpen azt mondhatjuk, hogy a versenytörvényben tiltott jogsértések megvalósítása a piacon lévő vállalkozás piaci hatást kiváltó vagy kiváltható, gyakran a bekövetkezett eredménytől független objektív felelősségi rendszeren alapul.

A Versenytanács döntésénél azt vizsgálja, hogy történt-e versenyjogsértés, függetlenül a jogsértést elkövető felelősségétől. Ezt erősíti a Tpvt. 77. § (1) bekezdés c), d), e) pontja, mely szerint a Versenytanács határozatában a felelősségtől függetlenül megállapíthatja a magatartás törvénybe ütközését, elrendelheti a törvénybe ütköző állapot megszüntetését, és megtilthatja a törvény rendelkezésébe ütköző magatartás további folytatását. Ugyanakkor a 78. § (2) bekezdése lehetőséget ad a Versenytanácsnak arra, hogy a jogsértés megállapítása esetében a bírság kiszabásánál mérlegelési körülményként figyelembe vegye a jogsértést megvalósító magatartás szándékosságát, illetve méltányolja vétlenségét.

Meg kell jegyeznünk, hogy a versenytörvény alapján indult versenyfelügyeleti eljárásokban a versenypiacon szereplő, törvényesen működő vállalkozások magatartását bírálja el a Versenytanács. Ahol súlyos sérelmet okozó magatartás alapján van szükség felelősségrevonásra, például a feketegazdaságban, ott lehetőség van a 17/1968. (IV. 14.) Korm. rendelet illetve még súlyosabb esetben a Btk. gazdálkodási kötelezettségeket és a gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények alapján történő eljárásra.

VII. Közérdek érvényesítése

1. A Ptk. 141. § (1) bekezdése lehetővé teszi ingatlanra közérdekből használati jog alapítását megadott feltételek mellett. Ugyancsak közérdekből, kivételesen a Ptk. 177. § (1) bekezdése megengedi ingatlan kisajátítását. Mindkét eset kivételes, hiszen a tulajdon korlátozását, illetve a szerződési szabadság elvének megsértését jelenti.

2. A közérdeknek a Tpvt. megfogalmazásában kiemelkedő szerepe van, hiszen versenyfelügyeleti eljárás megindításának, a vizsgálat elrendelésének hivatalból nem lehet helye, ha a közérdek védelme az eljárás lefolytatását nem teszi szükségessé.

A közérdek határvonalát a Versenytanácsnak mint jogalkalmazónak kell meghúznia.

3. A Tpvt. 92. §-a (1) bekezdésében szabályozza az ún. közérdekű kereset indításának lehetőségét, mely szerint az ellen, aki a törvénybe ütköző tevékenységével a fogyasztók széles körét érintő vagy jelentős nagyságú hátrányt okoz, a fogyasztók polgári jogi igényének érvényesítése iránt pert indíthat a Gazdasági Kamara, vagy a Fogyasztók Érdekvédelmét Ellátó Szervezet, továbbá a Gazdasági Versenyhivatal abban az esetben is, ha a sérelmet szenvedett fogyasztók személye nem állapítható meg. A Gazdasági Versenyhivatal egy alkalommal élt ezen az alapon perindítási jogosultságával az azóta megszűnt Merkúr Rt. ellen, annak áremelés előtti gépkocsi-visszatartási gyakorlata miatt.

4. Az egyesülések ellenőrzésére vonatkozó ajánlások közt a Fehér Könyv (EU 1995. 57. oldal) tesz egy megállapítást, amely lehetőséget ad különféle értelmezésekre: “egy eltérést mindazonáltal figyelembe kell venni. Számolva a reformokat megvalósító országok sajátos helyzetével, szükséges lehet előre jelezni, hogy a közérdekre tekintettel engedélyezhető a koncentráció, még akkor is, ha az meghatározó befolyást teremt, vagy erősít meg.” A Fehér Könyv azonban nem részletezi, hogy miféle közérdekre lehet tekintettel a kormányzat, ha megengedi, vagy akár támogatja az erőteljesebb piaci koncentrációt, az Európai Unió jóváhagyására is hivatkozva.

Közérdek címén szóba jöhet például a privatizáció, a szerkezetváltás, esetleg az állami nagyvállalatok válságának egyedi kezelése (azaz a költségvetési forrásokra erősen támaszkodó vállalati átszervezés).

5. A közérdek tudomásunk szerint nincs definiálva. Közérdeket – általánosságban – megvalósíthat nemzetgazdasági érdek, vagy össztársadalmi érdek, vagy esetleg egy nagyobb társadalmi csoport érdeke. A Versenytanács gyakorlata az, hogy amennyiben a sérelmezett magatartás egyedi szerződéssel függ össze, és csak arra a szerződésre vonatkozik, a Versenytanács a jogsértést nem állapítja meg, hanem utal a szerződésszegéssel kapcsolatos bírósági út igénybevételének lehetőségére. Ha azonban a rendelkezésre álló adatokból az derül ki, hogy ez a magatartás általános szerződéskötési gyakorlata a bejelentettnek, az eljárás megindítását a közérdek védelme már lehetővé teszi akkor is, ha a számba jöhető fogyasztók száma nem jelentős, illetve nem ismert. A közérdeket gyöngítheti, illetve kiolthatja a magatartás befejezettsége, az időmúlás is, tekintettel arra, hogy ezen esetekben egy költségekkel járó, több hónapig tartó eljárás már nem szolgálja a közérdek védelmét. Ugyanígy lehet a jogsértő magatartás jelentőségénél fogva olyan csekély, amely a versenyfelügyeleti eljárást és a szankcionálást nem teszi szükségessé, így a közérdek védelme nem indokolja az eljárás megindítását.

6. Úgy tűnik számunkra, hogy a jogalkotó a közérdek fogalmánál nyitva hagyja a jogalkalmazók számára a fogalom értelmezését. Mindenesetre a Ptk.-ban azoknak a tényállásoknak a szövegkörnyezete, ahol a közérdek szerepel, szigorúbb mérlegelést igényelnek a bíróságtól, mint ugyanezen közérdek a versenyfelügyeleti eljárás megindítását elrendelő versenyhivatali vizsgálótól. Kimondhatjuk, mint a határvonal meghúzását, hogy minden, ami nem kizárólag egyedi magánérdek, az már lehet közérdek.

VIII. Fogyasztó a Tpvt. a Ptk. és az EK szabályozásában

1. A Tpvt. 8. § (1) bekezdésében úgy rendelkezik, hogy fogyasztó e törvény alkalmazásában: a megrendelő, a vevő és a felhasználó.

A Versenytanács jogalkalmazási gyakorlatában az általa hozott határozatokban alakította ki a “fogyasztó” fogalmának tartalmát, meghúzva azt a kört, amelybe beleférő fogyasztókat még megilleti a versenyjogi védelem. Alapesetként a védelem az “elvárható gondossággal, ésszerűen eljáró, átlagos értelmi képességekkel rendelkező fogyasztót” illeti meg. Elvárja a döntéshozó a fogyasztóktól, hogy pl. banki ügyleteknél, befektetéseknél fokozottabb körültekintéssel, odafigyeléssel, utánajárással intézze ügyeit, mint például a kenyér vásárlásánál. Nem várható el a tudományos igénnyel megírt bonyolult szabályzat megértése az átlagfogyasztótól, viszont elvárható a szakma területén dolgozó szakmabeli fogyasztótól. Tekintettel a piacgazdaság gyors kialakulására és az új vásárlási szokások meghonosodására, a Versenyhivatal az első években a mértéket alacsonyabbra helyezte. A csomagküldő szolgálatok között volt néhány, amely agresszív üzleti módszerekkel lerohanta a fogyasztókat, nyerési esélyek ígéretével megszédítette őket. Néhány év elteltével a Versenytanács arra az álláspontra jutott, hogy ezeket a módszereket a fogyasztók már megismerhették a sajtó segítségével, így elvárható, hogy nagyobb gondossággal és körültekintéssel járjanak el, és magasabbra emelte a szintet, aminél a jogsértést megállapította.

Jóval szűkebb a fogyasztó meghatározása a Ptk. 685. § d) pontja szerint: fogyasztó a gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül szerződést kötő személy. (Ez alól kiemeli a Ptk. 387-388. §-át.)

Álláspontunk szerint a Tpvt.-ben megadott felsorolás is szűkítő, de a Ptk. meghatározása indokolatlanul csak a laikus utca emberét tartja fogyasztónak, így csak az ő számára próbál védelmet adni az általános szerződési feltételek hátrányos kikötései ellen. Véleményünk szerint mindenki fogyasztó, aki vételi vagy szolgáltatást igénybevevő szándékával, a vállalkozóval szembeni oldalon megjelenik.

Fogyasztóvédelemre számíthat nemcsak az áru vagy szolgáltatás végső felhasználója, hanem a versenytárs is, aki piaci kapcsolatba kerül a vállalkozással. A védelem azonban nem az egyéni fogyasztót, hanem a fogyasztók közösségét védi, mivel a cél a gazdasági verseny tisztaságához fűződő közérdek védelme.

Egyéni sérelem a polgári jog, illetőleg a büntetőjog eszközeivel oldható meg.

2. A Ptk. új megfogalmazása szerint a fogyasztó: a gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül szerződéskötő személy (a közüzemi szerződések kivételével). A fogyasztó fogalmának meghatározása egészen az 1997. évi CIL. tv. XII. 15-i elfogadásáig hiányzott a Ptk.-ból. Ebben került szabályozásra a fogyasztói szerződés, amelynél megismétli a jogalkotó a fogyasztó meghatározását.

3. A fogyasztót az európai közösségi irányelvek alapulvételével úgy határozhatjuk meg, hogy az a természetes személy, aki gazdasági tevékenység körén kívül árut, illetve szolgáltatást vesz, rendel, kap, használ, továbbá az, aki az áruval, szolgáltatással kapcsolatos tájékoztatás címzettje. Így ez nemcsak az áru vagy szolgáltatás vevőjét, megrendelőjét foglalja magába, hanem azokat is, akik az árut vagy szolgáltatást használják, de nem maguk vásárolták (családtag, szomszéd), valamint azt a vevőt is, aki nem maga használja az árut, vagy szolgáltatást (ajándékozó), végül azt a személyt, aki nem maga kezdeményezte az ügyletet. (magatehetetlen beteg személy). A fogyasztó fogalom alatt csak a végső felhasználót kell érteni, ugyanakkor az árunak, vagy a szolgáltatásnak magánhasználatra, illetve magánfogyasztásra kell szolgálnia.

4. Vizsgáljuk meg, mit vár el a jogalkotó, illetve a jogalkalmazó a védelemre érdemesítendő fogyasztótól.

Kiindulási pontként elfogadhatjuk a Ptk. 4. § (4) bekezdésében szereplő jogelvet. Vékás Lajos a döntésképtelen, vagy hibás döntést hozó személynek utóbb a saját magatartására való hivatkozását a nemo suam turpitudinem allegans auditur elvébe ütközőnek tartja. A döntésre kötelezett polgár, ha erre képtelen úgy ne kössön ügyletet, mert egyébként felelőssége “létrejön” tetteiért. A mai szabályozás túlzottan gondoskodónak, atyáskodónak mondható. A magánjog alanyáról, az emberről szinte mint “korlátozottan cselekvőképes” személyről kell gondoskodni. Ha kétségei támadnak utóbb ügyletével kapcsolatosan, akkor – kis túlzással – szinte mindent visszaalakíthat. Ebből viszont egyenesen következik felelőtlensége: nem kívánjuk meg tőle, hogy jobban, alaposan megfontolja a kapott ajánlatot elfogadás előtt, mert még a magánszemélyek között is, nem üzletszerű viszonyokban is, módja nyílik később a szerződés utólagos megtámadására. Aki annyira sem felel joghatást kiváltó nyilatkozatáért, magatartásáért, hogy utóbb legalább a hibás döntés terhei reá essenek, az valójában egy tekintet alá esik azokkal, akiknek az ügyei viteléhez szükséges képességük hiányos (korlátozottan cselekvőképes).

5. Az Európai Bíróság joggyakorlata értelmében 1983 óta következetesen a körültekintő, a kritikusan vizsgálódó és értelmes fogyasztó modelljét veszik figyelembe az ítéletek meghozatalánál. Azt feltételezték, hogy a fogyasztónak kielégítő információ áll rendelkezésére, abban a helyzetben van, hogy befolyásmentesen tud dönteni a vásárlás kérdésében. Az Európai Bíróság az ítéletek szövegében az “átlagos mértékben informált fogyasztó”, a “körültekintő piaci résztvevő” terminológiát használja. A lakosság megkülönböztetett jogi védelmet vár, a tisztességtelen magatartás, a visszaélés tilalma több vonatkozásban is megjelenik az EU joganyagban, a közösség külön nem szabályozza, mert véleményük szerint az “értelmes, racionális fogyasztó” vásárlásainál eleve körültekintően jár el, nem úgy, mint a felszínes vagy a megtévesztő tartalmú hirdetésekkel félrevezethető “átlagos fogyasztó”. Az EU felfogása szerint a reklám mindig célzott, szubjektív megítélést sugall, a fogyasztó feladata, hogy ezt értékelje, elfogadja, vagy elutasítsa.

Az EK jogirodalom szerint a hatályos magyar jog erősen védi az elesetteket. Ugyanezen jogpolitikai cél kimutathatóan több eszköz mögött meghúzódik. A gazdasági versenytársak esetén az erőfölénnyel való visszaélés tilalma és a kartell-tilalom (valójában azonban a teljes versenyjogi joganyag) a felek erőegyensúlyának biztosításához vezet. Indokolt azonban a gazdasági verseny szabadsága és a piacgazdaság megvalósulása érdekében gátat szabni az állam piaci beavatkozásának. Az államnak a gazdaságra gyakorolt kiegyensúlyozó hatása nem lehet korlátlan, sőt egy ponton túl a hatályos Alkotmány szövegének megsértése mellett piacilag is kifejezetten káros. Ezt támasztja alá az EK versenyjogi gyakorlata. Így a csatlakozás feltehetően liberalizációs hatással jár majd. A piaci kockázatok vállalása és a piaci helyzet helyes felmérése a gazdasági versenyhez szervesen hozzátartozik.

6. A fogyasztói szerződések közös szabályai a vélelmezetten kiszolgáltatott helyzetben lévő fogyasztónak komoly védekezési lehetőséget adnak. A vitatott szerződési tartalom esetén eleve a fogyasztónak kedvező értelmezést kell elfogadni. Ha a szerződési kikötés nem egyértelmű és nem érthető mindkét fél számára, akkor már lehetőség van a Ptk. 209/B. § (5) bekezdés alapján a tisztességtelenség fennálltának vizsgálatára. Külön jogszabály még a bizonyítási terhet is megfordíthatja. Így, bár fogyasztási szerződésnél a fogyasztó által vitatott szerződési feltétel esetében a fogyasztónak kell bizonyítani a feltétel tisztességtelen voltát, de kétség esetén a vitatott rendelkezést a javára kell értelmezni.

7. Az Európai Bíróság egyik ítéletében3 utal arra, hogy a hirdetési adatok megtévesztő jellegének megítélésekor milyen “fogyasztói mintaképre” hagyatkozzanak a nemzeti bíróságok. Elvileg az átlagosan tájékozott, figyelmes és értelmes átlagfogyasztó valószínűsíthető felfogó képessége a mérvadó.

A rövid tényállás a következő: A német vállalkozás “hatféle gabona – tíz friss tojás” megnevezéssel hozott forgalomba készre csomagolt tojásokat. Minden csomagba tájékoztató cédulát helyezett, amely kiemelte, hogy a tojótyúkokat hat különböző gabonaféleséggel takarmányozták, és hangsúlyozta az ebből a takarmányozásból adódó minőségi sajátosságaikat. Az Élelmiszerfelügyeleti Állomás felszólította a vállalkozást, hogy változtassa meg a “hat gabonás tojások” megnevezést, és a behelyezett tájékoztató cédulát a továbbiakban ne használja. A német bíróság ítélete szerint a “hat gabonás tojások” kereskedelmi márka alkalmas arra, hogy a vevők nem elhanyagolható hányadát félrevezesse, mivel kézenfekvővé teszi azt a nem helytálló feltételezést, hogy a tyúkokat kizárólag ilyen takarmánnyal takarmányozták, és ezért különleges minőségűek. Az ítéletet felülvizsgáló szövetségi közigazgatási bíróság kételyei miatt a rendelet értelmezését illetően az Európai Bírósághoz fordult. Arra kért választ, hogy a megtévesztésre való alkalmasság fogalmának értelmezésénél azoknak a fogyasztóknak a tényleges elvárásaira lehet-e hagyatkozni, amelyekhez a közlés szól, vagy a fogyasztó objektív, kizárólag a jogtudomány által értelmezhető fogalmára. Egy felvilágosított átlag fogyasztó vagy egy felületes fogyasztó felfogó képessége a mérvadó-e, és hogy meghatározható-e, hogy a fogyasztók százalékosan mekkora hányadát teszik ki azok, akikről mérvadó fogyasztói elvárások feltételezhetők. Ebben az esetben a fogyasztók kikérdezésével vagy szakértői vélemény alapján lehetne felderíteni a kérdést. Ha viszont az objektív jogtudományi vásárló-fogalmat választanák célul, akkor nem világos, ezt hogyan kell értelmezni. Az Európai Bíróság kiemelte, hogy mindig saját maga oldotta meg a kérdést az értelmes átlagfogyasztó feltételezhető elvárására hagyatkozva, anélkül, hogy szakértői véleményt szerzett volna be, vagy megbízást adott volna a fogyasztók kikérdezésére. A Nemzeti Bíróságnak arra kell hagyatkoznia a fogyasztók megtévesztésére alkalmasság vizsgálatánál, hogy valószínűleg hogyan értelmezné ezt a közlést az átlagosan tájékozott, figyelmes és értelmes átlagfogyasztó. Ez a megoldás csak “általában” igaz: volt olyan eset, ahol az Európai Bíróság nem rendelkezett a szükséges információkkal, és a nemzeti bíróságra hagyta annak eldöntését, hogy a vitatott közlés megtévesztő-e. Ebben a döntésében különleges körülmények fennállása esetére nem zárta ki, hogy a nemzeti bíróság szakértői véleményt szerezzen be, vagy megbízást adjon a fogyasztók kikérdezésére. Az Európai Bíróság a megtévesztést normatív módon ítéli meg, és a “nagykorú”, “kritikus és tájékozott” fogyasztó mintaképéből indul ki. Olyan fogyasztóvédelmi koncepcióból indul ki, amely a végső vásárló tájékozottságának kimagasló jelentőséget tulajdonít. Már a címkézéssel kapcsolatos joggyakorlat is azon a premisszán alapul, hogy a fogyasztó a terméken feltüntetett tájékoztatást is figyelembe veszi, és döntésében igazodik hozzá. A működő nemzeti versenypiac érdekében az “értelmes” fogyasztóra “információs teher” nehezedik, és megkívánják tőle, hogy bizonyos tanulási és kritikai készsége legyen. A közösségi jog egyébként nyitott az érintett érdekek természete szerint végzett differenciálásokra. Ennek megfelelően a különféle irányelvek figyelembe veszik a sajátos célcsoportok, pl. gyermekek nagyobb védelmének szükségességét, valamint bizonyos jogilag védett értékek, mint például az egészség különleges jelentőségét, és elismeri a bíróság, hogy bizonyos fogyasztói csoportok fokozott védelmet igényelnek.

8. Véleményünk szerint a Versenyhivatal jogalkalmazói gyakorlata a piacgazdaság kezdetén még túlzottan alacsonyra helyezte a mércét a fogyasztótól elvárható gondosságnál, jelentősen emelte viszont már a csomagküldő cégek ismétlődő megtévesztő magatartásainál a fogyasztótól elvárható gondosság szintjét, és elvárásai fokozódnak a jövőre nézve. Meg kell jegyeznünk ugyanakkor, hogy a fogyasztók igen széles rétegének még napjainkban sem természetes, hogy egy komplikáltabb szolgáltatás igénybevételénél a döntés meghozatala előtt megfelelően tájékozódjon, a szerződés aláírása előtt a szerződési feltételeket legalább elolvassa. Sikerült viszont elérni, hogy a vállalkozások már az általános szerződési feltételek közé beveszik, hogy a szerződő fél a háttérben létező szabályzatok és általános szerződési feltételek ismeretében írja alá a szerződést. Feltehetően az idő múlása segít abban, hogy a magyar fogyasztó is elérje a közösségi szintnek megfelelő “átlagos fogyasztói” szintet.

IX. Jóhiszeműség-tisztességtelenség

1. A Ptk. 4. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a polgári jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeinek megfelelően, kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni.

A (4) bekezdés meghatározza a jóhiszeműség követelményeit, vagyis úgy kell eljárni annak, aki jóhiszemű, ahogy az az adott helyzetben elvárható. Megemlíthetjük a Ptk. 5. §-ában foglalt joggal való visszaélés fogalmát, ami szintén a jóhiszemű és tisztes eljárás követelményeihez kapcsolható.

2. A Kormány a Ptk. módosításáról szóló 1997. évi CIL. törvény 11. §-ának (4) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján adta ki a 18/1999. (II. 5.) Korm. rendeletet (Továbbiakban: rendelet) a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről. A rendelet tíz pontban felsorolja a tisztességtelennek minősülő szerződési feltételeket, melyeket a (2) bekezdés tilosnak minősít. E felsorolás mellett szerepel a “különösen” kitétel, ami azt jelenti, hogy e felsorolás mellett is létezhetnek tisztességtelennek minősülő és ezért tilos feltételek. A 2. § azt a tisztességtelen szerződési feltételkört rója fel szintén tíz pontban, amelyek az ellenkező bizonyításáig tekintendő tisztességtelennek. Vagyis itt a gazdálkodó szervezetnek kimentési lehetőséget ad, míg az 1. § -ban felsoroltak létüknél fogva tilosak. A 3. § utal arra, hogy e rendelet a Ptk. irányadó rendelkezéseivel együtt a jogharmonizáció feltételeinek megfelelő szabályozást tartalmazza.

3. A Tpvt., amely már címében is megfogalmazza a tisztességtelen piaci magatartás tilalmát, amely az ún. generálklauzula, tiltja a gazdasági tevékenység tisztességtelen folytatását, különösen, ha azt a versenytársak, a fogyasztók törvényes érdekeit sértő vagy veszélyeztető módon vagy az üzleti tisztesség követelményeibe ütközően végzik.

A Tpvt. 4. § -ában tiltja az üzleti titok tisztességtelen módon való megszerzését és felhasználását. Üzleti titok tisztességtelen módon való megszerzésének minősíti azt is, ha az üzleti titkot a jogosult hozzájárulása nélkül, a vele bizalmi viszonyban vagy üzleti kapcsolatban álló személy közreműködésével szerezték meg.

A Tpvt. 5. § tiltja a máshoz történő olyan tisztességtelen felhívás intézését, amely harmadik személlyel fennálló gazdasági kapcsolat felbontását vagy ilyen kapcsolat létrejöttének megakadályozását célozza.

A Tpvt. III. fejezete tartalmazza a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalmát. A Tpvt. 21. §-a a gazdasági erőfölénnyel történő visszaélés tilalmánál az a) pontban kiemeli a tisztességtelenül megállapított vételi vagy eladási árakat az üzleti kapcsolatokban, ide értve az általános szerződési feltételek alkalmazásának esetét is. A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága ítéletében (Kf. I. 25. 258/1992/5.) állást foglal az ügyben, hogy mely magatartás minősül tisztességtelennek, miután utal arra, hogy maga a jogszabály ezt nem határozza meg. (Elsősorban a társadalmi elvárások, a gazdasági életben kialakult szokások az irányadók). A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint mindaddig, amíg egy vállalkozói tevékenység a társadalmi elvárásoknak és a gazdasági életben kialakult szokásoknak megfelel, tisztességtelen gazdasági tevékenységről nem beszélhetünk. Rámutat a Legfelsőbb Bíróság, hogy a vállalkozó gazdasági tevékenysége során általában a maximális gondosság mellett sem zárható ki a tevékenység volumenéhez képest elenyésző mennyiségű hibás áru forgalomba hozatala. Ha ennek megelőzése, valamint a fogyasztók panaszainak orvoslása érdekében a vállalkozó minden elvárható intézkedést megtesz, a versenytársak és a fogyasztók törvényes érdekei sérelmet nem szenvednek, a vállalkozó az üzleti tisztesség követelményeinek megfelel.

4. Mindezek alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy a polgári jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során megkövetelt jóhiszeműség és tisztesség követelménye a fogyasztói szerződések esetében [a Polgári Törvénykönyv módosításáról és egységes szövegéről szóló 1977. évi IV. törvény hatályba lépéséről és végrehajtásáról szóló 1978. évi 2. törvényerejű rendelet 28/A. § (2) bek.] a Ptk. 4. § (4) bekezdésében megengedett szigorúbb követelményeket támasztja a 18/1999. (II. 5.) Korm. rendelet, ami tehát a Ptk. 685. § d) pontjában megfogalmazott ún. laikus fogyasztókat védi a dolog szolgáltatására vagy szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés és az ahhoz kapcsolódó hitel vagy kölcsönszerződés kapcsán. Felmerülhet a kérdés, hogy amennyiben a fogyasztói érdekvédelem szükségessé teszi, hogy polgári jogi eszközeit beépítse a Ptk.-ba a jogalkotó, hol kell meghúzni a védett fogyasztók körét, illetőleg a védett szerződések körét. Ha ez így megfelelő, szükség van-e a versenyjogi védelemre is ezzel párhuzamosan? Véleményünk szerint mindenképpen, ha a fogyasztókat védeni kívánjuk, bővíteni kell azt a kört, amelyre a Ptk.-ban megfogalmazott jogi eszközök kiterjednek, mivel így a fogyasztók kártérítési igénye is érvényesülhet.

5. Tanulságos lehet a Tpvt. és a rendelet “tisztességtelen” fogalmának egybevetése. A Tpvt. tilt mindenfajta tisztességtelen gazdasági tevékenységet, vagyis a vállalkozások tisztességtelen magatartását tiltja. A Tpvt. példálódzó felsorolással tisztességtelennek minősíti a versenytársak és a fogyasztók törvényes érdekeit sértő, vagy veszélyeztető módon vagy az üzleti tisztesség követelményeibe ütközően folytatott gazdasági tevékenységet.

Ezzel ellentétben a rendelet a vállalkozásnak kizárólag a szerződéskötéskor tanúsított tisztességtelen szerződéskötési gyakorlatát tiltja. Mindazonáltal ezekkel a tiltásokkal a Ptk. az alapelveként működő szerződéskötési szabadságot a fogyasztók védelme érdekében korlátozza. Ezeket a szerződéseket, illetve szerződési feltételeket a versenyfelügyeleti eljárásban a jogalkalmazó akkor vizsgálja, ha a vállalkozás a piacon gazdasági erőfölényben van, és valamilyen plusz tényállási elem szükséges ahhoz, pl. megtévesztés, hogy egyik szerződő fél magatartását felülvizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal. A Tpvt. 2. §-a alapján a Bíróságnak több joga van eljárni, mivel a gazdasági tevékenység tisztességtelen folytatásába beletartozik a tisztességtelen szerződési feltételek alkalmazása a fogyasztókkal szemben.

6. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának évente megújított, és a versenyfelügyeleti értesítőben nyilvánosságra hozott elvi állásfoglalásai között találhatók a Versenytanács állandó gyakorlatában érvényesülő tisztességtelen magatartás fogalmának értelmezései:

– A vállalkozás által nem teljesíthető reklámígéret “mint becsalogató hirdetés” a fogyasztó szempontjából valótlannak minősül, így alkalmas a fogyasztói döntés tisztességtelen befolyásolására (Vj-39/1997., Vf. É. 7-8/1997.)

– a reklámígéret megtévesztésre alkalmas megalapozatlan tájékoztatásnak minősül az esetben, ha az ígéret alapjául szolgáló tudományos szakkérdés az adott tudomány képviselői között nincs még eldöntve (Vj-67/1997., Vf. É. 9/1997.).

– A fogyasztói döntések gazdasági versenyben történő tisztességtelen befolyásolására alkalmas az a cselekmény, amely a kínált árut vagy szolgáltatást a valósnál kedvezőbbnek tünteti fel a fogyasztók előtt, és ezáltal idézi elő, hogy a reklámozó vállalkozás – anélkül, hogy erre az áru (szolgáltatás) valós tulajdonságai alapot adnának – előnyösebb helyzetbe kerül a piacon versenytársaihoz képest (Vj-80/1997. Vf. É. 10/1997.).

– Az áru értékesítésével, forgalmazásával összefüggő fogyasztói döntést tisztességtelenül befolyásoló magatartást valósít meg az a vállalkozás, mely az áru vásárlásához kapcsolt nyereményakcióval összefüggésben megjelentetett reklámban nem létező, vagy a tényleges értéknél nagyobb értékű nyereménytárgy megnyerhetőségét helyezi kilátásba (Vj-94/1997., Vf. É 11/1997.).

– A más vállalkozás árujára vonatkozó negatív tartalmú reklám is megvalósíthatja a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásába ütköző jogsértést, ha az egyben a vállalkozás saját áruját az azt helyettesítő termékek közül kiemelve alaptalanul minősíti jobbnak.

Az ilyen tartalmú közvetett közlés nem engedhető meg a fogyasztókért folytatott gazdasági versenyben. Az esetben, ha más vállalkozás azonos vagy hasonló rendeltetésű áruja a fenti tartalmú reklámból felismerhető, a magatartás mint valótlan áru-összehasonlító reklám minősül jogsértőnek. (Vj-81/1997. Vf. É. 12/1997.).

– A részvételi tételek közlése a fogyasztókkal nyereményjáték alkalmával akkor felel meg az üzleti tisztességnek, ha az a szövegezés észrevehetőségével, olvashatóságával párosul (Vj-79/1997. Vf. É. 12/1997.).

– A fogyasztói döntést tisztességtelenül befolyásolja az olyan módszer, amely a vásárlói klubtagság bővítését munkavállalás lehetősége hamis látszatának keltésével éri el (Vj-157/1997. Vf. É. 4/1998.).

X. Gazdálkodó szervezet közhatalmi funkcióval

1. A versenyjog alkalmazásában vállalkozás minden gazdasági tevékenységet kifejtő egység, függetlenül jogi formájától vagy finanszírozásának módjától.

A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény a települési önkormányzat feladataként szabja meg a helyi közszolgáltatások ellátását, nevesíti az ivóvízellátást, a köztemető fenntartását, a helyi közutak karbantartását, a köztisztasági és településtisztasági szolgáltatások ellátását. Feladata a lakosság lélekszámától és az önkormányzat pénzügyi forrásaitól függően a csatornázások, közterületek ápolása és a helyi tömegközlekedés megszervezése. A helyi közszolgáltatások alapvetően két csoportba oszthatók. Egyik részük vitathatatlanul természetes monopólium (ivóvíz, csatorna, távhő), más részük versenyfeltételek között is ellátható. Az önkormányzat a közszolgáltatásokat saját intézményei segítségével elláthatja, alapíthat gazdasági társaságot, illetve közhasznú társaságot, vagy létrehozhat közalapítványt. Egyes esetekben dönthet a szolgáltatási terület koncesszióba adásáról. Ha nem koncessziós szolgáltatásról van szó, megbízhat bármilyen vállalkozást. Pályázatot írhat ki a lakosság által fizetendő szolgáltatás ellátására, ahol a legfontosabb döntési kritérium valóban a közérdeket tükröző reális vállalási ár lehet. Mivel általában az önkormányzati testületek nincsenek tisztában monopolhelyzetük szolgáltató regulációjának versenypolitikai lehetőségével, a működtetés szabályozásának feltételeiben olyan elkötelezettséget vállalnak, amely hosszabb távon jelentős jövedelemkiajánlást eredményez a természetes monopóliumot birtokló és működtető magántulajdonos számára. A törvény e feladat ellátásának módjáról való döntést, az eszközök megválasztását – bizonyos jogszabályok (pl. a koncessziókról szóló törvény) szabta keretek között – az önkormányzatra bízza, a feladatkörök tartalmát pedig a szakmai ágazati törvények (pl. a vízgazdálkodásról, a közúti közlekedésről szóló törvény) határozzák meg. Az önkormányzatok a tapasztalatok szerint nehezen birkóznak meg ennek a feladatnak a szabályozásával és ellátásával, miközben monopolhelyzetben gazdálkodó tevékenységet látnak el, ugyanakkor közhatalmi szerepükben testületi határozattal állapítják meg a szolgáltatások díjait. Más esetben viszont kiadják a feladatot, de a díjat éppen a lakosság érdekében ők határozzák meg. Az önkormányzat testülete által megállapított díj az ártörvény alapján hatósági árnak minősül, így a versenyjog eszközeivel nem lehet fellépni.

2. A Ptk. szabályozza a közüzemi szerződéseket, így különösen a gázt, villamos energiát, vizet, csatornát mint szolgáltatást. Nem tartalmazza viszont a Ptk. a hálózati infrastruktúrával rendelkező szolgáltatások esetén a hálózathoz való kapcsolódás feltételeit. Gyakorlatilag arról van szó, hogy a hálózatra való rácsatlakozást igénylő fogyasztók közműfejlesztési, illetve hálózatfejlesztési hozzájárulást vagy belépési díjat fizetnek, ezzel a közműhálózat vagyoni értékének növekedéséhez hozzájárulnak. Addig, amíg a hálózat önkormányzati tulajdonban van, ez a megoldás azt sugallja, hogy a fogyasztó résztulajdonosa az önkormányzati közvagyonnak (különösen, ha csatorna beruházásához hozzájáruló fogyasztók vízközmű társulatba tömörültek), a későbbiekben egy esetleges privatizáció következményeként viszont a fogyasztó kisemmizettnek érzi magát. A gázszolgáltatók privatizációját követően ebből bonyolult és nem megfelelően rendezett tulajdon-megosztási viták adódtak. A privatizációt követően hálózatfejlesztési hozzájárulás és belépési díj intézménye legitim, általánosan alkalmazott finanszírozást segítő megoldás maradt a hálózatos közszolgáltatások területén (villamos energiaszolgáltatás, csatorna és vízszolgáltatás, gázszolgáltatás, telefonszolgáltatás). A fogyasztók által befizetett, olykor tetemes összegek ellenszolgáltatás nélkül épülnek be a szolgáltató vállalat vagyonába, majd a működtetés során az eszközök után elszámolt amortizáció megjelenik az árban, és azzal a fogyasztó újból megfizeti fejlesztést.

Szükséges elvek hiányában nincs válasz olyan kérdésekre, hogy mi az alapja a belépési díj és hálózatfejlesztési hozzájárulás megkülönböztetésnek, ha hozzájárulásról van szó, vajon miért nem jár vissza a fogyasztónak a befizetett összeg valamilyen kedvezmény formájában, ha nem jár vissza, mi a jogi alapja az ingyenes tulajdonba adásnak, kié a megépített hálózat.

XI. Megtévesztés a Ptk. és a Tpvt. szerint

1. A Ptk. 205. §-ában mondja ki, hogy a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre a szerződés. A feleknek a (2) bekezdés szerint a lényeges, valamint a bármelyikük által lényegesnek minősített kérdésekben meg kell állapodniuk. A harmadik bekezdés szerint pedig a felek a szerződés megkötésénél együttműködni kötelesek, és figyelemmel kell lenniük egymás jogos érdekeire. A szerződéskötést megelőzően tájékoztatniuk kell egymást a megkötendő szerződést érintő minden lényeges körülményről. A (4) bekezdés szerint pedig, ha szerződéskötési kötelezettség áll fenn, és a szerződési nyilatkozatok eltérnek egymástól, a felek kötelesek álláspontjaik egyeztetését megkísérelni. Mindezeket a Ptk. rendelkezéseket azért tartottuk fontosnak idézni, mert megtévesztés már ezekben a szerződést megelőző egyeztetési időpontokban is történhet, habár a sérelmet szenvedett fél mindig az aláírt szerződésben foglalt valamely feltételt tartja megtévesztőnek.

A Ptk. 210. § (4) bekezdése mondja ki, hogy akit a másik fél megtévesztéssel vagy jogellenes fenyegetéssel vesz rá a szerződés megkötésére, a szerződési nyilatkozatot megtámadhatja. Ezt a szabályt kell alkalmazni akkor is, ha a megtévesztés vagy fenyegetés harmadik személy részéről történt, és erről a másik fél tudott, vagy tudnia kellett. A jogellenes fenyegetéssel nem kívánunk foglalkozni. A megtévesztés viszont a Ptk. megfogalmazásában célzatos, szándékos cselekmény, aminek eredménye maga a szerződés megkötése, a bizonyítási teher pedig a megtévesztett félre hárul.

2. Magyarországon az átmenet elmúlt éveiben a verseny tisztessége gyakrabban sérült, mint a verseny szabadsága. Ebben az időszakban az üzleti tisztesség gyakran sérült, amelyet harácsolási vágy, a gyors meggazdagodás hirtelen valósággá vált régi vágyálma és a rendkívül lassan változó joggyakorlat segített elő, ami azt jelentette, hogy az etikai sérelmeket kevésbé vagy egyáltalán nem büntették. Az üzleti tisztességet sértő piaci magatartások nagyobb részben a Tpvt. alapján is bírói hatáskörbe tartoznak.

A Tpvt. III. fejezetébe foglaltan tiltja a fogyasztók megtévesztését, melynek címe: a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalma. Ez a cím némi kiterjesztése a védendő érdeknek, a fogyasztók megtévesztése mellett a fogyasztói érdek tisztességtelen befolyásolásról is rendelkezik. Új tényállás került a szabályok közé: a Tpvt. 10. §, amely szerint tilos a fogyasztó választási szabadságát indokolatlanul korlátozó üzleti módszerek alkalmazása. Ilyen módszernek minősül különösen, ha olyan körülményeket teremtenek, amelyek jelentősen megnehezítik az áru, illetve az ajánlat valós megítélését, más áruval vagy más ajánlattal történő tárgyszerű összehasonlítását. Ez a szabályozás a gyakorlatban igen gyakori fogyasztói sérelmek alapján került a törvénybe, mivel a piaci versenyben előtérbe került az az agresszív stratégia, ahol kizárólag a vállalkozás által beígért különlegesnek tűnő kedvezmény, ajándék az, ami a fogyasztó döntését irányítja. A fogyasztót megtévesztő magatartás sérti a versenyetikát (az egyik szereplő korrekt tájékoztatást ad, míg pl. a másik hamisat az árról vagy kedvezményekről és egyben a verseny szabadságát is, hiszen miután a fogyasztót becsapták, bizonyos veszteséget okoztak neki, így korlátozták abban a jogában, hogy a saját jólétének maximálása érdekében dönthessen. A korábbi versenytörvény, a tisztességtelen piaci magatartásról szóló 1990. évi LXXXVI. tv. (a Vtv.) a megtévesztési tilalom megsértésének szűkítő feltételéül azt adta, hogy a tájékoztatás legyen összefüggésben az áru kelendőségével, azaz erre irányuljon, ennek érdekében adják közre. Nem tartalmazza a Tpvt. a fogyasztók megtévesztésével kapcsolatos áru-összehasonlítást, mivel ez a reklámtörvény módosítása során abba került át. A Tpvt. indokolása tartalmazza, hogy a törvény nemcsak akkor tiltja a fogyasztók megtévesztését, ha az az áru kelendőségének fokozását célozza, hanem általában akkor, ha a megtévesztés a verseny szempontjából releváns.

A Tpvt. 8. §-a általában tiltja a fogyasztók megtévesztését, a (2) bekezdésben pedig felsorolja az egyes jellegzetes megtévesztéseket is. A fogyasztók megtévesztésének minősül különösen, ha az áru ára vagy lényeges tulajdonsága tekintetében valótlan tényt vagy valós tényt megtévesztésre alkalmas módon állítanak, az árut megtévesztésre alkalmas árujelzővel látják el, vagy az áru lényeges tulajdonságairól bármilyen más megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adnak. A második nagy csoportba tartozik az, amikor a megtévesztés passzív, vagyis elhallgatnak az áruval kapcsolatos fontos körülményeket, így azt, hogy az áru nem felel meg a jogszabályi előírásoknak vagy a vele szemben támasztott szokásos követelményeknek, illetve a felhasználása a szokásostól lényegesen eltérő feltételek megvalósítását igényli. Ugyanakkor a megtévesztés jogsértésének nem feltétele minden esetben, hogy a megtévesztő tájékoztatás az áruval kapcsolatos legyen. A c) pont szerint tilos a bármely – az áru értékesítésével összefüggő és a fogyasztó döntéseit befolyásoló – körülményről adott megtévesztésre alkalmas tájékoztatás, így különösen a forgalmazási módról, a fizetési feltételekről, a kapcsolódó ajándékokról, az engedményekről, a nyerési esélyről. Ugyanezen paragrafus d) pontja pedig kimondja, hogy megtévesztő az is, ha különösen előnyös vásárlás hamis látszatát keltik. A törvény felsorolása bár meglehetősen részletes, lehetővé teszi a jogalkalmazó számára, hogy ezen felül is megállapíthasson mérlegelés alapján egyéb megtévesztő magatartáson alapuló jogsértést. Olyan magatartásokra – bár ezt a jogalkotó a szabályozásba külön nem mondja ki -, amelyek nyilvánvalóan az üzleti tisztesség követelményeibe is ütköznek.

A versenyhivatali gyakorlat alapján széles körben indulnak eljárások az ún. reklámszédelgés miatt, ami miatt gyakran állapít meg a Versenytanács jogsértést. Fontos feltétele a jogsértés megállapításának, hogy a megtévesztés a gazdasági versenyben kell történjen.

Összefoglalás

Mivel jelenlegi legjobb tudomásunk szerint a Magyarország Uniós csatlakozása és az új Ptk. megjelenése nagyjából egy-időben várható, a jogalkotás előkészítő munkálataiban bizonyos szemléletváltásra van szükség, melynek alapját a magyar jogrendszernek az elsődlegességet élvező közösségi joggal való összevetése kell hogy képezze. Emellett meg kell találni azokat a pontokat, ahol a nemzeti jogot meg kell tartani, s gondoskodni kell ennek érvényesíthetőségéről. A magyar jogszabályok személyi hatálya elsősorban a magyar honosságú személyekre terjed ki, ugyanakkor a jövőben – jogtechnikai szempontból – meg kell különböztetni a magyar, az EU-külföldi és a külföldi (harmadik állambeli) személyeket. Összhangot kell teremteni a jogi fogalmak meghatározása, tartalma között, ami erősíti a jogbiztonságot. Bár a versenyjog alapvetően megfelel az uniós követelményeknek, további fejlődése várható, a 2018/1997. (I. 31.) számú Korm. hat. megjelölte azokat a tárgyköröket, amelyekben egyes megállapodás-csoportokra ún. csoportmentességi kormányrendeletek kiadását rendelte el. Ennek alapján 8 csoportmentességi rendelet már megjelent. A versenyjog hatékonyságának növelése érdekében szükségesnek tartaná a Gazdasági Versenyhivatal, hogy a Versenytanács által hozott határozat bírósági felülvizsgálata egyfokú legyen a jelenlegi kétfokúval szemben, mivel így lényegesen lerövidülne a felülvizsgálati időszak, ami jelenleg 6-8 évig is eltarthat. Javaslatunk szerint a bíróság három tagú tanácsban eljárva hozhatná meg döntését. Ez természetesen törvénymódosítást igényelne. A Gazdasági Versenyhivatalban már megkezdődött az a munka, amelynek célja az Európai Unióhoz csatlakozást követően a közösségi versenyjog közvetlen hatályából és közvetlen alkalmazásából eredő sajátos hatásköri és eljárásjogi szabályok alkalmazására való felkészülés.

FELHASZNÁLT IRODALOM

Meinrad Dreher, Mainz: A verseny “rangja” az európai közösségi jogban.

Dr. Kaszainé dr. Mezei Katalin-Dr. Miskolczi Bodnár Péter: Kézikönyv a versenyjogról.

Dr. Kecskés László: A szolgáltatás és ellenszolgáltatás értékaránytalansági problémái a szerződési jogban.

Dr. Kecskés László-Szécsényi László: Szemléletváltás az EK-magyar jogharmonizációban.

Von dr. Alexander Petsche, M.A.E.E. Brügge (Wien): Fogyasztó megtévesztés a magyar versenyjogban.

Dr. Fritz Rittner: A szerződés és a verseny viszonyáról.

Dr. Alexander Schaub: Javaslatok az EK versenyrendszerének reformjára.

Dr. Tóth Tihamér: Az Amszterdami Szerződés – különös tekintettel a versenypolitikára.

Dr. Tóth Tihamér: Állami természetű versenykorlátozások az Európai Közösség jogában.

Dr. Vékás Lajos: A szerződési szabadság alkotmányos korlátai.

Dr. Vékás Lajos: Szükség van-e kereskedelmi magánjogra.

Dr. Vissi Ferenc: Piaci intézményrendszer versenypolitika, uniós csatlakozás.

Dr. Vissi Ferenc: Stratégiai szövetségek, globális monopóliumok.

Dr. Vissi Ferenc: A versenypolitika prioritásai az átmenet idején.

JEGYZETEK

1 Lásd: Dr. Vissi Ferenc: Piaci intézményrendszer, versenypolitika, uniós csatlakozás.

2 Az European commision Task Force Atession-Negotiation Brüsszelben 1998. november 23-án kelt TFNA/MED (98 levelének Hungary SCREENING Results, chapter 6: competition – mellékletének III. I. a) pontjában.

3 Az ismertetés az European Law Reporter 1998. októberi számában jelent meg, 463-467. oldal (Gut springen heide Gmbh. Rudolf Tusky ca a steinfurti körzet főigazgatója – Amt für Lebensmittel Überwachung, az Európai Bíróság 1998. július 16-i ítélete a C-210/96. ügyben).