Új szakasz kezdődött a Kodifikációs Szerkesztőbizottság munkájában. Eddig jobbára a készülő Polgári Törvénykönyv határvonalainak kijelölése volt napirenden, s a Bizottság elhatárolási kérdésekben foglalt állást. Közben pedig a munkacsoportokban folyt a kijelölt területek szabályozási koncepciójának előkészítését szolgáló alapozó munka. A kodifikációs tanulmányok megvitatásával a munkacsoportok kijelölték azokat a legfontosabb kérdéseket, amelyekben álláspontjuk szerint a szabályozás modernizálására lesz szükség, s az új szabályozás irányait is megpróbálták meghatározni. Ennek eredményeként a munkacsoportoknak – a kodifikációs munka eredeti ütemtervének megfelelően – ez év tavaszára el kell jutniuk oda, hogy saját részterületük koncepciójának tervezetét elkészítsék. A Szerkesztőbizottság pedig e részkoncepciók sorozatos megvitatásával folytatja munkáját – egy-egy témakörrel akár több alkalommal is foglalkozva. A részkoncepciókból pedig az év második felére elkészülhet az egész törvénykönyv koncepciójának tervezete, amit a tervek szerint a Kodifikációs Szerkesztőbizottságon kívül a Kodifikációs Főbizottság is meg fog tárgyalni.
Eddig három részkoncepció, mégpedig a dologi jogi, a személyek jogára vonatkozó és az öröklési jogi részkoncepció megvitatására került sor a Szerkesztőbizottság ülésein. Az alábbiakban ezeknek a vitáknak a lényegesebb pontjait emeljük ki – azzal, hogy a későbbiekben természetesen a koncepciót magát is közzé fogjuk tenni.
A dologi jog koncepciójának tervezetét a Kodifikációs Szerkesztőbizottság 2000. november 6-i ülésén tárgyalta. A vitában felmerült egyik központi kérdés a köztulajdon szabályozásának problematikája volt. A koncepció tervezete abból indult ki, hogy “tulajdonforma a polgári jogban nincs, mert alapvetően minden magántulajdon. Ha az állam, mint polgári jogi jogalany a vagyonjogi forgalomban fellép (…), ugyanolyan jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezik, mint bármely más magántulajdonos – ebben az értelemben az állami tulajdon is magántulajdon, az állam vállalkozásai, gazdasági társaságai privilégiumokat nem évezhetnek a polgárok és szervezeteik tulajdonával szemben.” Ugyanakkor a koncepciótervezet szükségesnek látja az állam, illetve az ún. közjogi jogi személyek speciális, nem a vagyoni forgalom céljaira rendelt tulajdonára tekintettel a köztulajdon megjelenítését a Polgári Törvénykönyvben is. A vitában felmerült az a vélemény, hogy a közjogi jogi személyek tulajdonának általános jelleggel történő köztulajdonná minősítése túlzottan szélesen vonná meg a köztulajdon határait, hiszen pl. az önkormányzatok tulajdonának alkotmányossági szempontból is különböznie kellene az állam tulajdonától, szerencsésebb lenne tehát az önkormányzati tulajdont, s a köztestületek tulajdonát is kihagyni a köztulajdon köréből.
A köztulajdon kérdésével szoros összefüggésben a koncepciótervezet javasolta volna a koncessziós szerződésre vonatkozó alapvető szabályoknak a Polgári Törvénykönyv dologi jogi szabályai közötti elhelyezését, ezzel azonban többen nem értettek egyet, hiszen kifejezetten szerződéses szabályok nem illenének a dologi jogi könyvbe. Az előterjesztő szerint, ha a dologi jogban nem is, valahol a törvénykönyvben mégis csak szabályozni kell ezt a nagy jelentőségű intézményt, ám volt olyan vélemény is, hogy a koncessziós szerződés felváltható lenne egy bíróság előtt megtámadható hatósági határozattal, s ez esetben a koncesszió polgári jogi szabályozására nem is lenne szükség.
A jelenlegi tulajdonjogi szabályozás egyik alapkérdésében javasolt változást a koncepciótervezet, amikor a dologi jogok “dologtárgyúságának” lazítását helyezte kilátásba az alábbiak szerint: “mindenképpen indokoltnak látszik az ún. gazdasági tulajdon kezelésére a res inkorporális jellegű tulajdoni tárgyak bővítése, így vagy annak kimondása, hogy a dologi jog szabályait (sőt, az adásvételi szerződésekét is) megfelelően alkalmazni kell a szellemi alkotásokra és a vagyoni értékű jogokra, vagy a dolog olyan definiálása az új Ptk-ban, amelybe a nem testi tárgyak is beleférnek.” A hagyományokkal való ilyen mértékű szakítás nem nyert egyértelmű támogatást. A bizottság tagjai közül többen jelezték, hogy elfogadhatatlan lenne számukra a dolog fogalmánál, s ezen keresztül a dologi jog hatókörének ilyen értelmű kiterjesztése, már csak azért is, mert ez nehezen kezelhető értelmezési problémákhoz vezetne.
Többen szóvá tették továbbá a vitában, hogy a tulajdonszerzési szabályok pontosítására, ezen belül pedig a származékos, illetve eredeti szerzésmódok megkülönböztetésének újragondolására volna szükség.
Felmerült, hogy a tulajdont terhelő korlátozások szabályozása is koncepcionális kérdéseket vet föl. Elsősorban azt kellene tisztázni, hogy a nem polgári jogi, mindenekelőtt a közjogi jellegű korlátozásoknak milyen szerepet, milyen joghatásokat szánunk a polgári jog területén.
Az elmúlt évtized tapasztalataira építve többen megerősítették, hogy szükséges lenne a vagyonkezelői szabályok piacgazdasági körülmények közötti érvényesülési területeit áttekinteni, s a mutatkozó igényeknek megfelelően a piaci szereplőket segítő vagyonkezelési szabályokat alkotni. Ezzel kapcsolatban rögtön fölvetődött, hogy a vagyonkezelési viszonyok nagy valószínűséggel szerződéses jogviszonyokból fognak eredni, ám dologi jogi hatásokkal rendelkeznek, ezért tehát a szabályozásnak a kódexbeli helye kétséges lehet.
Kritikaként fogalmazódott meg, hogy alkotmányjogi tartalmú szabályoknak nem szabadna a Polgári Törvénykönyvben szerepelniük, ezért például az államosítás tilalmát nem a magánjogi kódexnek kellene tartalmaznia.
Sárközy Tamás, a Dologi Jogi Munkacsoport vezetője a vitában elhangzott észrevételekre reagálva – mintegy összefoglalásként azt állapította meg, hogy a dologi jog elkülönültsége a polgári jogon belül egyre kevésbé tartható, a dologi jog anyaga számtalan helyen összefüggésben áll a személyek jogával, illetve a kötelmi joggal, ezért tehát a dologi jog szabályozási koncepciója sem készülhet el e két jogterület koncepciója nélkül.
A Kodifikációs Szerkesztőbizottság a részkoncepciók közül másodikként a személyek jogának koncepcióját tárgyalta meg 2001. február 15-i, és 26-i ülésén. A vita négy témakör körül csoportosult.
a) Az ember mint polgári jogi jogviszonyok alanya
Ebben a körben a koncepció tervezete a méhmagzat jogállását illetően váltotta ki talán a legtöbb vitát. A tervezet ugyanis alternatív lehetőségként felvetette, hogy a Polgári Törvénykönyvben meg lehetne szüntetni az ember jogképessége keletkezésének az élveszületés feltételéhez kötését. Ez természetesen a jelenleginél közelebb vinne a magzat jogképességének elismeréséhez, s éppen erre hivatkozva fogalmazódtak meg olyan vélemények, hogy egy ilyen kérdésben való állásfoglalás már messze meghaladná a polgári jogi szabályozás hatókörét. Ezért helyesebb lenne a jelenlegi szabályozást változatlanul hagyva a koncepció indokolásában felhívni a figyelmet, hogy a méhmagzat jogképességének alkotmányos kérdése nincs megnyugtatóan rendezve. Fölmerült olyan megoldási javaslat is, amely szerint a méhmagzat jogképességét feltétel nélkül el kellene ismerni, s legfeljebb meg lehetne határozni azokat a jogviszonyokat, amelyekben a méhmagzat az általános szabálytól eltérően nem nyer jogalanyiságot.
Több felszólalást váltott ki a koncepciótervezetnek a személyek joga terjedelmére vonatkozó állásfoglalása. Különös aktualitást adott ennek a kérdésnek az a körülmény, hogy a tervezett Polgári Törvénykönyv felölelné a családjogi szabályozást is, egy önálló Családjogi Könyv formájában. A koncepciótervezet szerint “a természetes személyekre vonatkozó rendelkezések közé be kell iktatni a Családjogi törvénynek a gyermek jogállására, törvényes képviseletére és a gyámságra vonatkozó szabályait, valamint a külön törvénynek a gondnokságra vonatkozó rendelkezéseit.” A bírálók szerint viszont elvi és gyakorlati szempontok figyelembevételével is egészségtelen lenne a családjog ilyen szétválasztása.
b) Jogi személyek és a jogi személyiség nélküli szervezetek jogalanyisága
Abban a kérdésben egyetértés mutatkozott a vita résztvevői között, hogy helyes a koncepciótervezetnek az a célkitűzése, hogy a Polgári Törvénykönyv általánosságban határozza meg, milyen kritériumok alapján lehet jogi személlyé nyilvánítani szervezeteket. Ezeket a kritériumokat azoknak a jogszabályoknak is figyelembe kellene venniük, amelyek a későbbiekben kívánnának új jogi személy fajtát konstruálni. A jogi személyek körét e kritériumokat felhasználva zárttá kell tenni.
Ugyancsak egyetértés volt abban, hogy a jogi személyekre vonatkozóan lehet, és kell is általános szabályokat alkotni, amelyek minden egyes jogi személyre egyformán vonatkoznak, s a jogi személy típusok szabályai között már csak a specialitásokat kell szabályozni. Általános szabály lehetne, hogy minden jogi személy, még a jogszabállyal létrehozott jogi személy is konstitutív hatályú bejegyzéssel jön létre, ami a költségvetési szervekre, illetve a jogi személy jogalanyisággal felruházott szervezeti egységére is vonatkozna.
Abban a kérdésben azonban már nem voltak egységesek a bizottsági tagok, hogy a Polgári Törvénykönyv szintjén hogyan kellene kezelni az egyes jogi személy típusokat. Maga a koncepciótervezet két alternatívát vázolt föl: vagy valamennyi jogi személyfajta szabályait a kódexben rögzítenénk, vagy egyetlen típus sem jelenne meg a törvénykönyvben, s a típusok szabályozása külön jogszabályokra maradna. Ezt a két végletesnek tűnő megoldást egészítették ki a vitában felmerült javaslatok, amelyek még további két lehetőséget vetettek fel. Egyrészt ugyanis megoldható a felvetett probléma úgy is, hogy a Polgári Törvénykönyvben a jogi személy típusok felsorolásra kerülnek, s a definíciójuk, illetve fogalmi ismérveiket felmutató legfontosabb szabályaik is bekerülnek a kódexbe, majd a részletszabályok külön jogszabályokban nyernek rendezést. Másrészt pedig felmerül annak lehetősége is, hogy csak azok a jogi személyek kerüljenek részletes szabályozásra a törvénykönyvben, amelyeknek belső, szervezeti szabályai is polgári jogi természetűek, míg az olyan jogi személyek, amelyek belső szabályai más jogág uralma alatt állnak, természetesen nem szabályozhatók a polgári jog keretében, s ezért részletszabályaiknak nincs helye a kódexben.
Az állam polgári jogi jogalanyiságával kapcsolatban az a vélemény alakult ki, hogy a jelenlegi megoldás, amely szerint az állam előjogok nélküli jogi személy a vagyoni forgalomban, fenntartandó, de a képviseletével kapcsolatos bizonytalanságokat meg kell szüntetni, s ha az állam, mint ilyen lép jogviszonyba, akkor képviselőjeként csak az államkincstár járhatna el.
A koncepció tárgyalása során felmerült, hogy az új szabályozás differenciált lehetne a szervezetek jogalanyiságának terjedelmét illetően. Az abszolút jogképes jogalanyokon kívül elismerhetne részjog képes (relatív jogképességű) jogalanyokat – azzal a feltétellel, hogy az ilyen szervezet saját névvel rendelkezik. Nem lehetne viszont ilyenné minősíteni a költségvetési szerveket, amelyek a polgári jogi forgalomban, mint abszolút jogképes jogalanyok vennének részt.
Többen vélekedtek úgy, hogy a jelenleg jogi személyként el nem ismert, de mégis általános jogképességgel felruházott közkereseti és betéti társaságokat jogi személlyé lehetne nyilvánítani, hiszen megfelelnek a jogi személlyel szembeni kritériumoknak. Ugyanakkor szükség lenne a közös név alatt működő közkereseti társaságra is annak érdekében, hogy minél szélesebb kínálatot lehessen biztosítani a gazdaságszervező együttműködések részére.
c) Kodifikációs rendszertani kérdések
E körben a Szerkesztőbizottság tagjai főként azt vitatták, hogy a szervezeti jogalanyok mely fajtái a Polgári Törvénykönyvön belül szerkezetileg hol kerüljenek szabályozásra. Abban egyeztek a vélemények, hogy az egyesületekre és alapítványokra vonatkozó magánjogi szabályozásnak a törvénykönyvben van a helye, de egyes vélemények szerint részükre külön könyvet kellene nyitni, míg a többséginek tűnő álláspont szerint a Személyek című könyv tartalmi, terjedelmi és szerkezeti problémák nélkül tartalmazhatná ezt a joganyagot a gazdasági társaságok kivételével a többi jogi személlyel együtt. Amennyiben a gazdasági társaságok joga bekerül az új Polgári Törvénykönyvbe, mennyiségi okokból külön könyvet kellene biztosítani számára.
d) Személyiségi jogok
A személyhez fűződő jogokkal kapcsolatosan a vita eredménye az volt, hogy a Polgári Törvénykönyvnek nem szabad alkotmányos elveket megfogalmaznia, hiszen arra az alkotmányjogi szabályok hivatottak. Nem lehet a polgári jogi kódex feladata, hogy általánosságban az emberi szabadságot, méltóságot vagy akár a véleménynyilvánítási szabadság alkotmányos elvét deklarálja. Helyesebbnek tűnik, ha a polgári jog csak a saját eszközeivel megragadható személyiségi jogok példálózó felsorolását adja, s nem törekszik a személyiségi jogok általános definíciójára. Ez azonban nem mond ellent a polgári jogi személyiségvédelem körében sem a generálklauzula alkalmazásának.
A közjogi elemek kiszűrése jegyében a sajtó-helyreigazítás szabályait nem kellene a Polgári Törvénykönyvbe felvenni, hanem a Sajtótörvényben kellene rendezni.
A személyiségi jogok megsértésének szankcióinak rendszerét illetően a jelenlegi megoldás tűnt a többség számára fenntartandónak. Azzal a javaslattal szemben, hogy a nem vagyoni kártérítést az új kódex a személyiségi jogok körében szabályozza, az mondott ellent, hogy kiszakítva ezt az intézményt a kártérítés egyéb szabályai közül, elsikkadhatna a felelősségre vonás általános előfeltételeinek vizsgálata.
A személyiségi jogok sérelme esetén kiszabható bírsággal kapcsolatban a vita résztvevői arra a következtetésre jutottak, hogy leghelyesebb lenne, ha a nem vagyoni kártérítésre vonatkozóan a jogszabály kimondaná, hogy annak összege nem lehet kevesebb, mint a jogsértőnél a jogsértés eredményeként előállt gazdagodás. Ez esetben nem lenne szükség arra, hogy a sérelmet szenvedő javára megítélendő bírságot rendszeresítsünk.
A szellemi alkotásokkal kapcsolatos jogoknak a személyiségi jogokhoz kapcsolása nem problémamentes, hiszen a vagyoni jellegű jogosultságok is nagy jelentőséggel bírnak ezen alkotásokkal kapcsolatban, ezért az a nézet alakult ld, hogy ha a szellemi alkotások joga teljes egészében nem került be a Polgári Törvénykönyvbe, akkor a kódexben megjelenő szabályokat a jelenleginél semlegesebb helyen kellene elhelyezni: se nem a személyek, sem pedig a dologi jog körében. Ha erre a kívánalomra nem találunk kielégítő, praktikus megoldást, akkor pedig mégis a jelenlegihez hasonló elhelyezés fejezné ki leginkább a szellemi alkotásokkal (egyes vélemények szerint helyesebb szóhasználattal szellemi termékekkel) kapcsolatos felfogásunkat.
Az Öröklési jogi koncepció vitáját a Szerkesztőbizottság 2001. február 26-án kezdte meg, és március 19-én fejezte be.
Bár az öröklési jog a leginkább megállapodott, az eddigi jogszabály-módosítások által legkevésbé érintett terület, a bekövetkezett gazdasági és társadalmi változások itt is éreztetik hatásukat, s ezért több ponton szükségessé vált koncepcionális jellegű átalakítások, vagy legalább is annak megvizsgálása, hogy a jelenlegi megoldások kielégítik-e a megváltozott körülmények által támasztott követelményeket.