Bevezetés
A címben megjelölt témakör az új Ptk. „Kötelmi Jog” címet viselő Hatodik Könyvének 1–214. §-ait foglalja magában, vagyis önmagában olyan nagy terjedelmű anyagrész, amely eleve lehetetlenné teszi, hogy a jelen előadás időbeli keretében a változások teljes körű ismertetésére törekedhessek. Ezért csak a legfontosabb változások tézisszerű ismertetésére vállalkozhatok. Mielőtt azonban az előadás konkrét témájára rátérnék, engedjék meg, hogy mintegy bevezetésként röviden szóljak egyrészt a bíráknak az új Ptk. kodifikációjában való részvételéről, másrészt pedig az új Ptk. és a bírói gyakorlat kölcsönhatásáról.
Bár az új Ptk.-t kidolgozó, Vékás professzor úr által vezetett munkacsoport meghatározóan az ELTE Polgári Jogi Tanszékének professzoraiból állt, nyugodtan kijelenthető, hogy a bírói kar is jelentősen hozzájárult a kodifikáció sikeréhez. Egyrészt a Kódex egyes részeinek a megszövegezésében a bírói kar több jeles képviselője is részt vett (Lábady Tamás: Felelősség szerződésen kívül okozott kárért; Kemenes István: Szerződések általános szabályai, Vállalkozási típusú szerződések; Kőrös András, Makai Katalin: Családjogi Könyv). Másrészt a kodifikációs munkabizottságoknak (Szerkesztőbizottság, Operatív bizottság) is voltak bíró tagjai (a már említetteken kívül: Petrik Ferenc, Wellmann György). Az elmúlt 14 év alatt, de különösen az utolsó két év során a bíróságok, a bírák igen nagy mennyiségű értékes észrevétellel segítették a kodifikációs munkát. Az elmúlt évek során csak a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma több száz oldalnyi észrevételt tett a különböző tervezetekre. Vékás professzor úr mindvégig megkülönböztetetten igényelte, hasznosította és nagyra értékelte a bíróságok észrevételeit. Ennek a megkülönböztetett figyelemnek is köszönhető, hogy végül csak két kérdésben maradt fenn koncepcionális véleménykülönbség a Kúria álláspontja és az új Ptk. tervezetében foglaltak között. (Az egyik, hogy a Kúria aggályosnak tartja a főszabálykénti diszpozitivitást a jogi személyek szabályozásánál, a másik pedig az, hogy a Kúria a jogrendszer koherenciája és a jogbiztonság érdekében szükségesnek tartotta volna azt, hogy a Ptk. – ahol az szükséges – utaljon a más törvények általi eltérés lehetőségére.)
A bíráknak a kodifikációban való személyes részvételén túlmenően a bírói gyakorlat és a kodifikáció között is megfigyelhető volt az elmúlt években egy bizonyos kölcsönhatás. Egyrészt az új Ptk. nagymértékben hasznosítja a hatályos Ptk. bírói gyakorlatának eredményeit. Az általános indokolás rögzíti is, hogy: „A Javaslat beépíti a Ptk. évtizedes felsőbírói gyakorlatának maradandó mondanivalót hordozó, tételes jogi szabályozást kívánó, kodifikációra érett eredményeit”. Eklatáns példaként említhető az új Kódex házassági vagyonjogi szabályozása, amely a jelenlegi 7 paragrafus helyett 40 paragrafus terjedelemben szinte teljesen a bírói gyakorlatból táplálkozik, de lehetne dologi jogi, kártérítési és kötelmi jogi példákat is említeni. Másrészt az elmúlt években a Legfelsőbb Bíróság (Kúria) Polgári Kollégiuma az iránymutatásai során már azt a koncepciót követte, hogy a hatályos Ptk. gyakorlatára vonatkozó iránymutatásaiban is olyan értelmezéseket igyekezett megfogalmazni – természetesen csak annyiban, amennyiben ezt a hatályos Ptk. tételes szabályai megengedték –, amelyek már összhangban vannak az új Ptk. ismertté vált elveivel, megoldásaival. Így volt ez az elővásárlási joggal, az érvénytelenséggel, a fedezetelvonással kapcsolatos PK véleményeknél, vagy legutóbb a hibás teljesítéssel kapcsolatban az I. sz. PGED III. pontjának visszavonásáról szól 2/2012. PJE megalkotásánál. A kölcsönhatásnak erre a másik oldalára talán a legjobb példa az érvénytelenség jogkövetkezményeiről szóló 1/2010. (VI. 28.) PK vélemény, amely meghaladottá nyilvánította a PK 32. számú állásfoglalást, és kimondta, hogy az eredeti állapot helyreállítása csak természetben történhet, továbbá – az új Ptk. felfogásával összhangban – kimondta, hogy az érvénytelenség jogkövetkezményeit a jogalap nélküli gazdagodás elvére támaszkodva kell megítélni (vagyis gondoskodni kell az eredetileg egyenértékű szolgáltatások értékegyensúlyának a fenntartásáról, meg kell akadályozni bármelyik fél jogalap nélküli gazdagodását).
Közelítve most már az előadás tényleges témájához, a Javaslat általános indokolásából kiemelendő, hogy az „egy szociális elemekkel átszőtt, alkotmányosan védett piacgazdaság magánjogi feltételeit” kívánja megteremteni. Az új Ptk. – ahogy az már 2003-ban a Koncepcióban eldőlt – monista elvre épül, tehát a személyi és a vagyoni viszonyok komplex magánjogi szabályozására törekszik. A vagyoni forgalom viszonyait a magánautonómia elve alapján szabályozó szerződési jog területén a monista elv azt jelenti, hogy az új Ptk. mellett nem lesz külön kereskedelmi törvény, hanem a Ptk. egyaránt átfogja az üzleti világ, a kereskedelmi forgalom professzionális szereplőinek valamint a magánszemélyeknek a vagyoni viszonyait. A szerződési szabályokat tehát úgy kellet megalkotni, hogy azok valamennyi jogalany kapcsolatát rendezni legyenek képesek. Az új Ptk. alkotói szerint a kötelmi jogi szabályozás nem az állampolgárok szerződéseire, hanem a kereskedelmi forgalom szerződéseire, és ezáltal egy magasabb követelményszintre lett modellezve, ahol pedig ez szükséges (tipikusan a gyengébb szerződéses alkupozícióban lévő fogyasztó védelmében) ott speciális rendelkezések vannak. A szerződések általános szabályai között a Javaslat számos helyen tartalmaz a fogyasztót védő rendelkezéseket. A Javaslat szerint csak természetes személy minősül fogyasztónak. Nem tartja meg a Javaslat a „fogyasztói szerződés” Ptk.-ban alkalmazott kategóriáját, hanem helyette „fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés”-ről beszél.
A Javaslat kidolgozói a szerződési jog reformjának vezető szempontjaként nevezték meg a gazdasági forgalom szerződési jogi követelményeinek az eddiginél tökéletesebb kielégítését. Kétségtelenül e törekvésre utalnak bizonyos általános részi kötelmi jogi megoldások (pl.: az általános szerződési feltételekre vonatkozó szabályok külön fejezetben való tárgyalása; a versenyeztetési eljárás útján történő szerződéskötés szabályozása; a szerződésátruházás új jogintézménye; a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség elszakítása a szerződésen kívüli károkozásért való felelősség szabályaitól), valamint egyes új szerződéstípusok (pl.: franchise szerződés, faktoring szerződés, lízingszerződés, bizalmi vagyonkezelői szerződés). Ugyanakkor hallhatóak kritikai hangok is: Sárközy Tamás (Gazdaság és Jog 2012/3. szám) kárhoztatja az új Ptk. „mereven monista”, „zárt monista” felfogását, amelynek következtében szerinte az új Ptk. kötelmi különös részében a szerződéstípusok „állampolgári modellűek”, a gazdasági szerződések (kereskedelmi ügyletek) pedig háttérbe szorultak. Az hogy az új Ptk. képes lesz-e megfelelően kielégíteni a gazdasági forgalom igényeit, nyilvánvalóan csak a törvény alkalmazása során fog kiderülni, és csak évek múltán lesz megalapozottan megállapítható.
I. A kötelmek közös szabályai
1. Szerkezeti változtatás a hatályos Ptk.-hoz képest, hogy a Javaslat külön részben [6:1–57. §-ok] tartalmazza azokat a rendelkezéseket, amelyek nem csak a szerződések, hanem valamennyi kötelem esetén alkalmazandóak. A kötelmek közös szabályaiként rögzíti a Javaslat a kötelem fogalmát, a kötelemkeletkeztető tények példálózó felsorolását, a kötelem megszűnése eseteinek a felsorolását, a jognyilatkozatra vonatkozó szabályokat, a képviseletre, az elévülésre, a tartozáselismerésre és az egyezségre, a többalanyú kötelmekre, valamint a kötelmek teljesítésére vonatkozó általános rendelkezéseket. E dogmatikailag mindenképpen helyeselhető megoldás előnye, hogy a kötelmek közös szabályai között megjelenő rendelkezéseket nem kell megismételni a szerződési jogban, hátránya viszont, hogy a teljesítésre vonatkozó szabályok két helyen kerültek elhelyezésre: a valamennyi kötelem teljesítésére irányuló szabályok a kötelmek közös szabályainál, a csak a szerződés teljesítésére irányadó szabályok pedig a szerződések általános szabályainál.
Néhány tartalmi változás – csak említésszerűen – a kötelmek közös szabályai köréből:
– A képviseletre vonatkozó szabályok körében változás pl. az, hogy az általános meghatalmazás érvényességéhez teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalás lesz szükséges és hogy maximum 5 évre szólhat, a határozatlan vagy 5 évnél hosszabb időre szóló általános meghatalmazás pedig 5 év elteltével hatályát veszti.
– Új a Kódex szövegében a kötelemkeletkeztető tények példálózó jellegű felsorolása, valamint a valamennyi jogügyletre alkalmazandó legfontosabb jognyilatkozati szabályok összefoglalása.
– A Javaslat kimondja, hogy a jogszabályban előírt határidő csak akkor jogvesztő, ha ezt a jogszabály kifejezetten így rendeli. (Ezt korábban már a 4/2003. PJE indokolása is kimondta.)
– Az elévülés megszakítására vezető körülmények közül kimarad a „követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólítás”, mivel ez valójában nem az igény érvényesítésére, hanem az igényérvényesítési idő meghosszabbítására ösztönöz, és így ellentétes az elévülés jogintézményének a lényegével.
– Az egyezségnek az új Ptk.-ban már nem lesz szükségképpeni eleme az, hogy a felek kölcsönösen engedjenek, hanem az is egyezségnek minősül majd, ha csak az egyik fél enged.
– Változik az idő előtti teljesítés szabálya: nem lesz szükség hozzá a jogosult beleegyezésére, hanem a jogosult főszabályként köteles lesz azt elfogadni feltéve, hogy nem sérti a lényeges jogos érdekeit.
– A kamat alapvető szabályainak a kötelmi közös szabályok közötti elhelyezésével a Javaslat azt juttatja kifejezésre, hogy ez nem ügyleti kamat, hanem ún. „egyenértéki” kamat, az idegen pénz használatának az ellenértéke. A pénztartozás után a kamatot – a felek ellenkező megállapodása hiányában – minden adósnak, tehát a magánszemélyeknek is meg kell fizetni. A hatályos Ptk.-tól eltérően (ahol magánszemélyek egymás közötti jogviszonyában kamat csak külön kikötés esetén jár) az új Ptk. szerint magánszemélyek egymás közötti szerződéseiben ahhoz, hogy az ügylet kamatmentes legyen kifejezetten rendelkezni kell majd a kamat kizárásáról. Ilyen rendelkezés hiányában sem kell továbbá kamatot fizetni akkor, ha az a szerződés céljából vagy az eset körülményeiből következik [szívességi kölcsön 6:387. §, ami a 6:47. § (1) bekezdésében írt eltérő Ptk.-beli rendelkezés]. Apró változás, hogy a fizetendő kamat számításakor az érintett naptári félév első napján érvényes kamat lesz irányadó az adott naptári félév teljes idejére mind az egyenértéki, mind pedig a késedelmi kamat esetében.
2. A kötelmi jog szabályai a hatályos Ptk.-ban is főszabályként diszpozitívek, az új Ptk. Javaslata pedig még fokozottabban törekszik a diszpozitivitás elvének az érvényesítésére. A Javaslat mind a kötelmek közös szabályainál [6:1. § (3) bekezdés], mind pedig a szerződés általános szabályainál [6.59. § (2) bekezdés] kimondja, hogy a törvénynek a felek jogaira és kötelezettségeire vonatkozó szabályaitól a felek egyező akarattal eltérhetnek, „ha e törvény az eltérést nem tiltja”. A kógencia tehát csak kivételként, ott érvényesül, ahol a Javaslat tiltja az eltérést. A Javaslat azáltal tesz egy rendelkezést kógenssé, hogy az azzal ellentétes szerződési rendelkezéshez a semmisség jogkövetkezményét fűzi. A Javaslat egyértelművé teszi, hogy a kógencia és a diszpozitivitás kizárólag a kötelmi jogviszony, illetve a szerződés tartalmára, vagyis a felek jogaira és kötelezettségeire vonatkozó szabályoknál értelmezhető kategóriák, míg ezen kívül vannak olyan feltétlen érvényesülést igénylő (imperatív) szabályok is, amelyeknél fogalmilag fel sem merül az eltérés lehetősége (ilyen pl.: az elévülés joghatását rögzítő szabály, vagy az érvénytelenség szabályai). A diszpozitivitás főszabályából következően az egyes szabályoknál a Javaslatnak már nem kell utalni a felek eltérő megállapodásának a lehetőségére. A Javaslat tehát nem tartalmaz olyan fordulatokat, mint pl., hogy „ha a felek eltérően nem rendelkeznek”.
3. A Javaslat a „ha e törvény eltérően nem rendelkezik” fordulattal számos helyen tartalmaz utalást arra, hogy az adott rendelkezéstől a Ptk. eltérhet. Fontos tudni, hogy ez a megfogalmazás nem jelenti azt, hogy más törvény (lex speciális) vagy más törvény felhatalmazása alapján akár alsóbb szintű jogszabály is ne térhetne el a Ptk. valamely rendelkezésétől. A Ptk. ugyanis kiemelkedő jelentősége ellenére sem magasabb rendű más törvényeknél, így nem volt szükség arra, hogy felhatalmazást adjon más törvényeknek a rendelkezéseitől való eltérésre. A Javaslat tehát tudatosan nem tartalmaz olyan fordulatokat, mint pl.: „ha törvény másként nem rendelkezik”, „ha jogszabály eltérően nem rendelkezik”. Amikor tehát valamely szabálynál a „ha e törvény eltérően nem rendelkezik” fordulatot olvassuk, tudnunk kell, hogy más törvénynek (jogszabálynak) is lehetősége van az eltérésre, továbbá – diszpozitív szabály esetén – maguk a felek is megállapodhatnak attól eltérően. Ezt a tudatos jogalkotói felfogást a Kúria Polgári Kollégiuma mindvégig aggályosnak tartotta és vitatta a jogalkotás folyamatában. A Kúria még az utolsó észrevételében is leszögezte, hogy a jogrendszer koherenciája és a jogbiztonság érdekében szükséges lenne, hogy minden olyan esetben, amikor előre látható, hogy eltérő tartalmú különös magánjogi szabályoknak helye lehet, maga a Ptk. hívja fel erre a figyelmet utalva a más törvény (jogszabály) általi eltérés lehetőségére.
II. A szerződés megkötésének új szabályai
1. A kötelmek közös szabályait követően a Javaslat a szerződés általános szabályait a hatályos Ptk.-hoz képest logikusabb rendszerben, a szerződés egyes létszakaihoz (szerződéskötés, érvénytelenség, teljesítés, szerződésszegés, megszűnés) igazodó sorrendben tárgyalja. A szerződés megkötésének új szabályai is logikus rendszert alkotnak: először a szerződéskötés általános szabályait tartalmazza a Javaslat az ajánlattételtől a szerződés létrejöttéig, majd ezt követik a szerződés megkötésének a speciális szabályai, amelyek a következők: szerződéskötési kötelezettség (ide értve az előszerződés jogintézményét is); szerződéskötés versenyeztetési eljárás során; szerződéskötés általános szerződési feltételekkel; elektronikus úton történő szerződéskötés különös szabályai.
2. A Javaslat elvi éllel rögzíti, hogy a felek önmagukban a szerződéskötés elmaradásáért nem tartoznak egymás felé felelősséggel: a szerződési tárgyalások sikertelenségének a kockázatát mindegyik fél maga viseli [6:62. § 4. bek]). Ugyanakkor a Javaslat egyértelművé teszi, hogy az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség már a szerződéskötési tárgyalások alatt is terheli a feleket. Ezért, ha a szerződéskötés elmaradása e kötelezettség megszegésével áll okozati összefüggésben, akkor az okozott kárt a deliktuális kárfelelősség szabályai szerint kell megtéríteni [6:62. § (5) bek.]. Ezáltal az utaló magatartás („biztatási kár”) [6:582. §] alkalmazási köre az új Ptk.-ban jelentősen leszűkül, hiszen a szerződéskötés elmaradásával kapcsolatban olyan tényállások, amelyeket jelenleg a bírói gyakorlat a hatályos a Ptk. 6. §-a alapján ítél meg, a jövőben a deliktuális kárfelelősség körébe kerülnek át.
3. A szerződés létrejöttének általános szabályai között a Javaslat leglényegesebb újítása az, hogy szakít azzal a merev megközelítéssel, amely az ajánlattól bármely kérdésben eltérő elfogadást új ajánlatnak tekint [hatályos Ptk. 213. § (2) bek.]. A Javaslat lehetőséget ad ún. „módosított elfogadásra”: az ajánlattal való egyetértést kifejező jognyilatkozat elfogadásnak minősül akkor is, ha lényeges kérdésnek nem minősülő, azt nem érintő kiegészítő vagy eltérő feltételt tartalmaz. A nem lényeges kérdésekben való eltérés esetén a szerződés az elfogadó nyilatkozat szerinti tartalommal jön létre. Az ajánlattevő azonban egyrészt az ajánlatban kizárhatja a módosított elfogadás lehetőségét, másrészt ennek hiányában is megakadályozhatja a kiegészítő vagy eltérő feltételek szerződési tartalommá válását, ha késedelem nélkül tiltakozik azok ellen [6:67. § (2) bek.].
4. Jelentősen módosuló szabályokkal tartja fenn a Javaslat az előszerződés jogintézményét. Megszűnik a bíróságnak az a lehetősége, hogy akkor is létrehozhassa a szerződést, ha az előszerződés nem tartalmazta a szerződés lényeges kérdéseiben való megállapodást, valamint hogy az előszerződésben megállapított feltételek módosításával is létrehozhassa azt [hatályos Ptk. 208. § (3) és (4) bekezdések]. A Javaslat indokolása szerint a hatályos Ptk.-ban a bíróságnak biztosított e lehetőségek „ellentétesek a piacgazdaság követelményeivel”. Ugyanakkor elismeri az indokolás, hogy: „Ezzel a lehetőséggel a bírói gyakorlat – jól érzékelve a helyzet fonákságát – az elmúlt években egyre ritkábban élt”. Az új Ptk. tehát csak arra hatalmazza fel a bíróságot, hogy – valamelyik fél kérelmére – a felek által meghatározott feltételekkel hozza létre a szerződést.
Lényegesen szűkülnek, szigorodnak a szerződéskötés megtagadásának, vagyis a „clausula rebus sic stantibus” elv alkalmazhatóságának a feltételei. Erre csak akkor kerülhet sor – azonosan a bírósági szerződésmódosítás feltételeivel –, ha a szerződéskötést megtagadó fél bizonyítja, hogy a szerződés megkötése olyan utóbb bekövetkezett körülmény megváltozása folytán sértené a lényeges jogi érdekét, amelyet nem ő idézett elő, nem is tartozik az üzleti kockázata körébe, és nem is volt előre látható az előszerződés megkötésekor [6:73. § (3) bek.].
5. Új megoldás, hogy a Javaslat háttérszabályokat ad a versenyeztetési eljárás útján történő szerződéskötésre [6:74–76. §-ok], felismerve, hogy ilyen eljárásokra a külön törvényekben szabályozott esetkörökön (elsősorban a közbeszerzésen) kívül is sor kerülhet. A versenyeztetési eljárásban ajánlattételre való felhívás főszabályként szerződéskötési kötelezettség elvállalását jelenti: a felhívást tevőnek a legkedvezőbb ajánlat benyújtójával meg kell kötnie a szerződést, kivéve, ha a szerződéskötés megtagadásának a jogát a felhívásban már előre kikötötte. A szerződéskötési kötelezettséget egyébként meglehetősen illuzórikussá teszi az a szabály is, amely szerint a felhívást tevő fél egészen a felhívásban megjelölt határidő lejártáig visszavonhatja a felhívását, hiszen ezáltal a már beérkezett ajánlatok ismeretében is legálisan elháríthatja a szerződéskötést.
A Javaslat nem tartalmaz külön szabályt arra az esetre, ha a kiíró – anélkül, hogy ezt a lehetőséget kikötötte volna, vagy felhívását a határidő lejárta előtt visszavonta volna – mégsem köti meg a szerződést a legkedvezőbb ajánlatot tevővel. Mivel a Javaslat kifejezett szabállyal nem mondja ki, hogy ilyen esetben a legkedvezőbb ajánlat benyújtója a bíróságtól kérhetné a szerződés létrehozatalát (ilyen jogkört csak a jogszabály által előírt szerződéskötési kötelezettség eseteinél biztosít a Javaslat), álláspontom szerint a legkedvezőbb ajánlat benyújtójának csak arra lesz lehetősége, hogy a 6:62. § (5) bekezdése alapján az együttműködési kötelezettség megsértése címén a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség általános szabályai szerint igényelje a szerződéskötés elmaradásából származó kára megtérítését.
Az „árverés”, vagyis a kizárólag az árra vonatkozó versenyeztetési eljárás [6:76. §] annyiban speciális a versenyeztetés általános szabályaihoz képest, hogy a szerződés a nyertes kihirdetésével („a leütéssel”) az elért vételáron létrejön (nem válik el tehát az ajánlatok elbírálása és a „győztessel” való szerződéskötés), továbbá, hogy az árverés a nyertes kihirdetése nélkül is befejeződhet, vagyis az árverés megtartása nem jelenti szerződéskötési kötelezettség vállalását.
6. A gazdasági életben egyre fokozódó gyakoriságuknak és jelentőségüknek megfelelően külön fejezetben tartalmazza a Javaslat az általános szerződési feltételekkel történő szerződéskötés szabályait [6:77–81. §-ok], tartalmilag lényegében fenntartva a hatályos – az uniós joggal már harmonizált – szabályokat. A Javaslat azonban új szabályokat is tartalmaz: ilyen pl. a fogyasztóval szembeni többletkövetelés szerződési tartalommá válásával kapcsolatos szabály [6:79. §], amely a 2011/83. EU irányelv 22. cikkében foglalt követelménynek tesz eleget, vagy a szerződési feltételek ütközésével kapcsolatos szabály [6:80. §], ami a Legfelsőbb Bíróság GK 37. számú állásfoglalása III. pontjának a Kódexbe iktatása.
7. Az elektronikus kommunikáció növekvő jelentőségét fejezi ki a Javaslat azzal, hogy a szerződéskötés egyik különös eseteként tartalmazza az elektronikus úton történő szerződéskötés különös szabályait [6:82–85. §-ok]. E körben a Javaslat – összhangban az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény vonatkozó előírásaival – tartalmazza az elektronikus utat biztosító fél tájékoztatási kötelezettségére, az adatbeviteli hibák javítására, az elektronikus szerződési jognyilatkozat hatályossá válására és annak visszaigazolására vonatkozó szabályokat. Az elektronikus szerződéskötés e szabályai a fogyasztó és a vállalkozó közötti szerződéskötés esetén kógensek, mivel a Javaslat az azoktól eltérő megállapodást semmisnek minősíti [6:85. § (2) bek.].
III. Az érvénytelenség új szabályai
1. A Javaslat – fenntartva a semmisség és a megtámadhatóság közötti megkülönböztetést – elsősorban a semmisséggel kapcsolatban vezet be szövegezésbeli változtatásokat a kialakult bírói gyakorlattal összhangban, anélkül azonban, hogy ezáltal a semmisség jogi lényege tartalmilag változna. Így pl. a Javaslat kimondja azt a bírói gyakorlatban már régóta érvényesülő (lásd 1/2005. PK. vélemény, 1/2010. PK vélemény 2. pontja) elvet, hogy a szerződés semmisségét a bíróság hivatalból észleli. Ugyanakkor elhagyja a Javaslat a „szerződés semmisségére bárki határidő nélkül hivatkozhat” tételt, és az évtizedek óta kialakult bírói gyakorlatnak megfelelően kimondja, hogy „a szerződés semmisségének megállapítása iránt peres eljárást az indíthat, akinek ehhez jogi érdeke fűződik, vagy akit erre törvény feljogosít” [6–88. § (3) bek.].
2. Változnak a megtámadási határidővel kapcsolatos szabályok [6:89. § (3) bek.]. Az egyéves elévülési jellegű határidő ugyan változatlan marad, azt azonban egységesen a szerződés megkötésétől kell majd számítani. Ez a változtatás gyakorlatilag azt jelenti, hogy a hatályos szabályozáshoz képest le fog rövidülni a megtámadási határidő. Egy példán érzékeltetve: míg jelenleg a tévedés, megtévesztés felismerésétől számított egy éven belül van lehetőség a megtámadásra, addig a jövőben a felismeréskor fog megszűnni az egyéves határidő elévülésének a nyugvása, és azt követően a 6:24. § (2) bekezdése alapján már csak 3 hónap fog rendelkezésre állni a perindításra.
A Javaslat egyértelművé teszi, hogy a megtámadási jogot akár a másik félhez intézett jognyilatkozattal, és ennek eredménytelensége esetén keresetindítással, akár közvetlenül a bíróság előtt lehet gyakorolni. Elhagyja tehát a Javaslat azt a hatályos Ptk.-beli követelményt, amely szerint a megtámadást a másik féllel írásban kell közölni és annak eredménytelensége esetén „haladéktalanul” bírósághoz kell fordulni. Ez összhangban áll a bírói gyakorlattal, amely jelenleg is mellőzhetőnek tekinti a másik fél felszólítását, ha a perindítás egy éven belül megtörténik.
3. Az egyes érvénytelenségi okokat a Javaslat didaktikus hármas csoportosításban tárgyalja: akarathibák, jognyilatkozati hibák, a célzott joghatás hibái. Ezen túlmenően a Javaslat lényeges változtatásokat is tartalmaz egyes érvénytelenségi okoknál. Ezek közül a fontosabbak a következők:
a) A tévedés megtámadási oknál [6:90. §] a Javaslat
– megfogalmazza, hogy a tévedés akkor vonatkozik lényeges körülményre, ha annak ismeretében a fél nem, vagy más tartalommal kötötte volna meg a szerződést;
– elhagyja a jogi kérdésben való tévedésre vonatkozó speciális rendelkezést;
– kizárja a tévedés miatti megtámadás jogát akkor, ha a fél a tévedését felismerhette, vagy annak kockázatát vállalta (pl. szerencse elemet tartalmazó szerződésnél).
b) A feltűnő értékaránytalanság miatti megtámadás [6:98. §] feltételrendszere is kiegészül egy szubjektív kritériummal: nem támadhatja meg a szerződést az, aki a feltűnő értékaránytalanságot felismerhette, vagy annak kockázatát vállalta. Új szabály, hogy a felek az ilyen okból való megtámadás jogát – a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés kivételével – kizárhatják.
c) Hosszú jogirodalmi vitának és joggyakorlatbeli bizonytalanságnak vet véget a Javaslat azzal, hogy adósvédelmi megfontolásból kimondja a fiduciárius hitelbiztosítékok semmisségét, vagyis semmisnek minősíti azt a kikötést, ami pénzkövetelés biztosítása céljából tulajdonjog, más jog vagy követelés átruházására, vételi jog alapítására irányul [6:99. §]. A Javaslat megoldása egyértelműen helyeselhető, mert a fiduciárius hitelbiztosítékok alkalmazása a gyakorlatban nagyon sok visszaélésre, az adós, illetve az adós többi hitelezője érdekeinek a védelmére szolgáló szabályok megkerülésére adtak alkalmat. A Javaslat a zálogjogot tekinti alapvető dologi hitelbiztosítéknak, amelynek a megújított szabályai – a Javaslat kidolgozóinak szándéka szerint – mind az adósok, mind a hitelezők érdekeit kiegyensúlyozottan figyelembe veszi.
d) Új rendelkezés az, amely semmisnek nyilvánítja a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés olyan kikötését, amely a fogyasztó jogait megállapító törvényi rendelkezésektől a fogyasztó hátrányára eltér [6:100. §], valamint a fogyasztónak a jogszabályban megállapított jogáról lemondó jognyilatkozatát [6:101. §]. A Javaslat a Kódexbe emeli a jelenleg a 18/1995. (II. 5.) Korm. rendeletben szabályozott „fekete”, illetve „szürke” listákat, vagyis azoknak a feltételeknek a felsorolását, amelyek a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben feltétlenül, illetve az ellenkező bizonyításáig (vélelmezetten) tisztességtelennek minősülnek [6:104. §].
e) A Javaslat változatlanul semmisnek tekinti a lehetetlen szolgáltatásra irányuló szerződést [6:107. § (1) bek.], ami csak azért érdemel említést, mert egészen a legutolsó szövegváltozatig úgy volt, hogy a Javaslat nem fogja fenntartani a Ptk.-nak ezt a szabályát, hanem az eredeti lehetetlenséget is szerződésszegésnek, a teljesítés lehetetlenné válásának fogja tekinteni. Emögött az a megfontolás húzódott volna meg, hogy a szerződéskötéskor fennálló lehetetlenség miatt nem célszerű a semmisség szankciójával megfojtani a jogviszonyt, hiszen a szerződés megkötése és a teljesítés közötti időben a lehetetlenség oka adott esetben kiküszöbölhető, vagy megszüntethető. A Javaslat végül mégsem ezt az utat választotta, nyilván a fizikai, vagy jogi okból eleve orvosolhatatlan lehetetlenség eseteire gondolva. Azt a bírói gyakorlatban már kialakult tételt azonban kimondja a Javaslat, hogy a szolgáltatás nem lehetetlen önmagában azért, mert a kötelezett a szerződés megkötésekor nem rendelkezik a szolgáltatás tárgyával (hiszen a teljesítésig megszerezheti azt).
4. Az érvénytelenség jogkövetkezményeinek rendszere az új Ptk.-ban több ponton eltérő lesz a hatályos szabályozástól.
a) A hatályos Ptk. nem szól az érvénytelenség általános joghatásáról, nevezetesen arról, hogy az ilyen szerződés nem alkalmas a felek által célzott joghatás elérésére. Az új Ptk. 6:108. § (1) bekezdése ki fogja mondani, hogy: „Érvénytelen szerződésre jogosultságot alapítani, és a szerződés teljesítését követelni nem lehet”. Az érvénytelenségnek ez az a jogkövetkezménye, amelyet semmisség esetén a bíróság hivatalból észlel, és hivatalból alkalmaz, ami azt jelenti, hogy elutasítja a semmis szerződésre alapított keresetet. Megtámadhatóság esetén ez az általános jogkövetkezmény is csak akkor alkalmazható, ha az arra jogosult a szerződést eredményesen megtámadta. Az érvénytelenség további jogkövetkezményeit a bíróság már csak a fél erre irányuló kérelme alapján alkalmazhatja, mégpedig csak az elévülés és elbirtoklás korlátai között. Mindez így érvényesül már a hatályos Ptk. bírói gyakorlatában is (lásd a Legfelsőbb Bíróság 1/2010. PK véleményének 2. pontját). A fél a szerződés érvénytelenségének a megállapítását anélkül is kérheti, hogy az érvénytelenség jogkövetkezményeinek az alkalmazását is kérné. (Az új Ptk.-nak ez a szabálya a 2012. évi LI. törvénnyel már a hatályos Ptk.-ba is beiktatásra került 239/A. §-ként.) A Javaslat szerint a bíróság az érvénytelenség jogkövetkezményeit a fél kérelmétől eltérő módon is megállapíthatja, nem alkalmazhat azonban olyan megoldást, amely ellen mindegyik fél tiltakozik. (Ugyanezt a hatályos Ptk. alkalmazásában az 1/2010. PK. vélemény 7. pontja mondta ki.)
b) A Javaslat elsődleges jogkövetkezményként az érvénytelen szerződés visszamenő hatállyal történő bíróság általi érvényessé nyilvánítását szabályozza, amelyre akkor kerülhet sor, ha az érvénytelenség miatti érdeksérelem a szerződés megfelelő módosításával kiküszöbölhető, vagy az érvénytelenség oka utóbb megszűnt [6:110. §]. Lényegében így van ez már a hatályos Ptk. bírói gyakorlatában is (lásd az 1/2010. PK vélemény 5. pontjában kifejtetteket). A Javaslat – a hatályos Ptk. hallgatásával szemben – külön fogja szabályozni azt az esetet, amikor a szerződés a felek akaratából – választásuk szerint ex tunc, vagy ex nunc hatállyal – válik érvényessé azáltal, hogy az érvénytelenségi okot a felek utólag kiküszöbölik, vagy annak más okból való megszűnése esetén a szerződési akaratukat megerősítik [6:111. §].
c) Az érvényessé nyilvánítás (érvényessé válás) mellett az érvénytelenség másik elsődleges jogkövetkezménye az eredeti állapot helyreállítása [6:112. §]. A Javaslat egyértelművé teszi, hogy ez csak a nyújtott szolgáltatások természetbeni visszatérítése útján történhet (értékbeni megtérítés útján tehát nem). Mivel az eredeti állapot helyreállítására csak az elévülés, illetve az elbirtoklás korlátai között kerülhet sor, és tipikusan dolog szolgáltatás áll szemben pénzszolgáltatással, márpedig ezek visszakövetelésének időbeli lehetősége eleve különböző, a Javaslatnak gondoskodnia kellett arról, hogy ne fordulhasson elő az, hogy az egyik fél ne kaphassa vissza a neki járó szolgáltatást, miközben a másik fél a neki járót tőle visszaigényelheti. Ezért mondja ki a Javaslat, hogy a visszatérítési kötelezettség az elévülési vagy az elbirtoklási idő elteltétől függetlenül terheli az eredeti állapot helyreállítását kérő felet. A Javaslat szerint az eredeti állapot helyreállítása során a bíróságnak gondoskodnia kell a szolgáltatások eredeti értékegyensúlyának a fenntartásáról. Az eredeti állapot helyreállításának bírói gyakorlata már a hatályos Ptk. alkalmazása során is a fenti elvek szerint alakul (lásd az 1/2010. PK vélemény 1., 3., 4. és 8. pontjait.).
d) A Javaslat nem veszi át a hatályos Ptk.-ból a határozathozatalig történő hatályossá nyilvánítás jogintézményét, hanem olyan esetekben, amikor sem a szerződés érvényessé nyilvánítására, sem az eredeti állapot természetbeni visszaállítására nem kerülhet sor, a jogalap nélküli gazdagodás elvére támaszkodva rendezi a felek helyzetét, amikor kimondja, hogy ilyenkor a bíróság elrendeli az ellenszolgáltatás nélkül maradt szolgáltatás ellenértékének pénzbeli megtérítését. Ezt a jogkövetkezményt alkalmazhatja a bíróság akkor is, ha az eredeti állapot helyreállítása lehetséges volna ugyan, de az valamelyik fél lényeges jogi érdekét sértené.
e) A hatályos Ptk. érvénytelenségi jogkövetkezményei közül nem veszi át a Javaslat az állam javára való marasztalást – gyakorlatilag már jelenleg sem alkalmazott – jogintézményét.
f) A Javaslat külön rendelkezik az érvénytelen szerződéshez kapcsolódó többlettényállási elemeken alapuló járulékos igényekről (hasznok, kamatok, károk) oly módon, hogy azokat a megfelelő anyagi jogi szabályok (jogalap nélküli birtoklás, jogalap nélküli gazdagodás, szerződésen kívüli károkozás) alapján kell megítélni.
IV. A szerződésszegés általános szabályai, különös tekintettel a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősségre
1. A szerződésszegés szabályozásánál új megoldás, hogy a Javaslat először kiemeli a szerződésszegés általános szabályait, amelyek egyaránt irányadóak a törvényben nem nevesített szerződésszegési esetekre, valamint – eltérő rendelkezés hiányában – a nevesített esetekre is, és csak ezt követően tárgyalja a szerződésszegés egyes eseteit. A szerződésszegés általános szabályai között sorolja fel a Javaslat a szerződésszegés általános jogkövetkezményeit, amelyek a következők: a teljesítés követelésének joga; a visszatartási jog gyakorlása; az elállás (azonnali hatályú felmondás) és ehhez kapcsolódóan a fedezeti szerződés megkötésének a joga; valamint a kártérítés. Ez utóbbi, vagyis a kontraktuális kárfelelősség szabályozása [6:142–147. §-ok] a Kódex talán legjelentősebb, koncepcionális változtatása, amelyről ezért részletesebben is beszélni kell.
2. A Javaslat szakít a kontraktuális és deliktuális kárfelelősség hatályos Ptk.-ban érvényesülő egységes rendszerével és a nemzetközi kereskedelmi jogban (lásd: Bécsi Vételi Egyezmény) kialakult és bevált elveknek megfelelően két fontos területen (a kimentés-, valamint a megtérítendő kár feltételeinél) elválasztja egymástól a kárfelelősség e két fő alakzatát. Ezáltal az eddigi utaló normával (Ptk. 318. §) történő megoldás helyett a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség önálló kártérítési alakzatként nyer szabályozást.
Az új kontraktuális kárfelelősségi rendszer két sarokköve:
a) a kártérítési felelősség jogalapját illetően: a vétkességtől független (objektív), de nem kimenthetetlen helytállás [6:142. §] és
b) a kártérítés mértékét illetően: az előre kalkulálható mértékű kockázatra korlátozott felelősség a következménykárok és az elmaradt vagyoni előnyök tekintetében [6:143. §].
(A kártérítési jog két fő területe csak az említett két ponton válik el egymástól, míg egyéb kérdésekben – a 6:144. § utaló szabálya folytán – egységes marad. Fontos eleme még a rendszernek a párhuzamos kártérítési igények kizárása (6:145. §), vagyis annak kimondása, hogy a jogosult a kártérítési igényét a kötelezettel szemben csak kontraktuális alapon érvényesítheti, deliktuális alapon nem.)
ad a) (Kimentési klauzula) A szigorúbb, objektív alapú kimentés elvi indoka az indokolás szerint az, hogy egy szerződéses, vagyis önként vállalt kötelezettség megszegésének a szankcionálása „nem lehet a szerződésszegő fél igyekezetének a függvénye”, vagyis a szerződésszegő fél nem mentheti ki magát azzal, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben elvárható. A károsult szerződő fél (akinek a „jogos ügyleti várakozásai a szerződésszegés folytán meghiúsultak”) reparációhoz fűződő érdeke – nem csak üzleti szerződési viszonyok között, hanem általánosan is – azt kívánja, hogy a szerződésszegés kárkövetkezményének a kockázatát – felróhatóságtól függetlenül – a szerződésszegő fél viselje, és az ne a vétlen károsult terhén maradjon. A szerződésszegésért való kártérítési felelősség célja ugyanis nem valamely egyéni hiba szankcionálása, hanem elsősorban kockázatelosztás, kockázattelepítés.
A Javaslat kimentési klauzulája [6:142. §] három együttes feltétel meglétét kívánja meg, amelyeket a szerződésszegő félnek kell bizonyítania. A szerződésszegést okozó körülménynek (vagyis a szerződésszerű teljesítés akadályának)
– a szerződésszegő fél „ellenőrzési körén kívülinek” kell lennie (vagyis olyannak, amely a szerződésszegő fél által nem befolyásolható);
– „a szerződéskötés időpontjában előre nem láthatónak” kell lennie (azaz olyannak, amellyel objektíve, azaz a szerződésszegő fél helyzetében levő személyek mércéjével mérve sem lehetett számolni);
– és végül olyannak kell lennie, amelynek az elkerülése vagy a kárkövetkezmény elhárítása a szerződésszegéskor sem volt elvárható.
ad b) (Előreláthatósági klauzula) A megtérítendő károknál a Javaslat különböztet a szolgáltatás tárgyában bekövetkezett kár (ún. „tapadó kár”) – amelynél továbbra is a teljes kártérítés elve érvényesül – és a jogosult vagyonában keletkezett egyéb károk (ún. „következménykárok”) és elmaradt vagyoni előny (jövedelem, haszon) között. Ez utóbbiakra nézve a Javaslat bevezeti az előreláthatósági elvet (klauzulát), kivéve a szándékos szerződésszegés esetét, amikor az ilyen károkat is teljes egészében meg kell téríteni. Az előreláthatósági klauzula [6:143. § (2) bek.] szerint: „A szerződésszegés következményeként a jogosult vagyonában keletkezett egyéb károkat és az elmaradt vagyoni előnyt olyan mértékben kell megtéríteni, amilyen mértékben a jogosult bizonyítja, hogy a kár, mint a szerződésszegés lehetséges következménye, a szerződés megkötésének időpontjában előre látható volt.” Az előreláthatóság itt tehát a kár bekövetkezésének a lehetőségére és annak mértékére vonatkozik (és nem a szerződésszegésre vezető körülményre, mint a kimentés körében).
Az előreláthatósági klauzula piaci viszonyokat vesz alapul, márpedig a piaci viszonyok között kötött szerződések központi eleme az üzleti tevékenységgel szükségképpen együtt járó kockázatok kalkulálhatósága. Indokolt tehát, hogy a megtérítendő kár összege ne haladja meg azt a mértéket, amellyel – mint az esetleges (tehát nem szándékos) szerződésszegése lehetséges kárkövetkezményével – a fél a szerződés megkötésekor számolhatott. A jogosultnak (károsultnak) kell azt bizonyítania, hogy egy adott kárkövetkezmény a szerződésszegő fél által előre látható volt. Ez ösztönzi őt arra, hogy a szerződéskötéskor tájékoztassa a szerződő partnerét az esetleges szerződésszegése várható kárkövetkezményeiről (pl. termelés kiesés miatti, vagy tovább-eladásból várt haszon elmaradása). Ilyen figyelemfelhívás hiányában ugyanis az adott szerződés szokásos kárkövetkezményeit meghaladó kárait neki magának kell viselnie.
A Javaslat indokolásából megállapíthatóan az előreláthatóság követelménye objektivizált: nem csak a szerződésszegő által ténylegesen előre látott károkra terjed ki, hanem mindenre, amit egy az ő helyében „ésszerűen és gondosan” eljáró személynek előre kellett volna látnia. Ezáltal viszont az „elvárható előreláthatóság”, vagyis annak megítélése, hogy milyen kárkövetkezmény előre látása lett volna egy ilyen mérce alapján elvárható, bírói mérlegelésre tartozó kérdés lesz.
Mivel úgy gondolom, igaza van Grosschmidnek, aki szerint „a kártérítés nem az írott jog, hanem a bíró dolga”, a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség új szabályai is annak megfelelően fognak érvényesülni, ahogy azt majd a bíróságok értelmezik és alkalmazzák. A bírák számára mindenesetre nagy kihívást fog jelenteni az új kontraktuális kárfelelősségi rendszer egyes elemeinek, fogalmainak, az összefüggéseknek az értelmezése, szemléletüknek az új szabályozáshoz való igazítása. (Az új törvényi fogalmak várható értelmezési nehézségeivel kapcsolatban igen figyelemreméltó fejtegetéseket tartalmaz dr. Fuglinszky Ádám tanulmánya a Magyar Jog 2011. évi 7. számában.)
3. A szerződésszegés általános szabályai között szabályozza még a Javaslat:
– a közreműködőért (a hatályos Ptk.-ban: teljesítési segéd) való felelősség kérdést;
– a részleges szerződésszegést, ami az osztható szolgáltatás egy részére vonatkozik);
– a közbenső szerződésszegést (a másik fél szerződésszerű teljesítéséhez szükséges közbenső intézkedések elmulasztása, ami a hatályos Ptk. 302. § b), c) pontjában, a jogosulti késedelem körében van szabályozva);
– az előzetes szerződésszegést (tehát a teljesítési határidő előtt már nyilvánvalóvá váló szerződésszegést, ami a hatályos Ptk.-ban a vállalkozási szerződésnél a 395. § (3) bekezdésben van szabályozva);
– a felelősség korlátozásának és kizárásának a tilalmát csak a szándékosan okozott, továbbá emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegések esetére [vagyis a hatályos Ptk. 314. § (2) bekezdés elmarad].
V. A szerződésszegés egyes esetei, különös tekintettel a hibás teljesítésre
1. A szerződésszegés egyes nevesített esetei a Javaslatban:
– A kötelezett késedelme
– A jogosult átvételi késedelme (a jogosulti késedelem közbenső intézkedések elmulasztásában megnyilvánuló esetei)
– A teljesítés lehetetlenné válása
– A teljesítés megtagadása
– Jognyilatkozat tételének elmulasztása (a hatályos Ptk. 295. §-a szerinti jognyilatkozat bírói ítélettel történő pótlása)
– Hibás teljesítés (amelynek jelentősen megújított szabályait külön fejezet tartalmazza).
A felsoroltak közül a továbbiakban csak a hibás teljesítésre és jogkövetkezményeire vonatkozó szabályokra térek ki, kizárólag a változásokra koncentrálva.
2. A Javaslat új rendszerben szabályozza a hibás teljesítés jogkövetkezményeit, amelyek a következők:
– Kellékszavatosság
– Termékszavatosság
– Jótállás
– Kártérítési igény
– Jogszavatosság
3. A kellékszavatosság szabályainál a legjelentősebb változás a határidők rendszerében következett be. A Javaslat a jelenlegi – valóban nagyon rövid – hat hónapos elévülési határidőnél hosszabb, egyéves általános elévülési szavatossági határidőt ír elő. Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésnél nem változik a kétéves elévülési idő. Megszűnik viszont a 60 napos állatszavatossági határidő. Ingatlanok esetében ötéves elévülési határidőt vezet be a Javaslat.
A legjelentősebb változtatás az, hogy a Javaslat megszünteti a jogvesztő határidőket. A Javaslat indokolása szerint: „Egy magánjogi alanyi jog érvényesíthetőségének időbeli korlátok közé szorításához nincs szükség arra, hogy a jogalkotó a jog megszűnését mondja ki.” …„A Javaslat abból indul ki, hogy a szolgáltatott terméknek megállapítható a természetes elhasználódás által behatárolt élettartama, aminek eltelte után már nem várható el a kötelezettől a hiba orvoslása. S emellett az igényérvényesítés lehetőségének az elévülés nyugvása miatti meghosszabbodásával szinte arányosan nő a hibás teljesítés bizonyításának nehézsége”. Bár sem a Javaslat szövege, sem az indokolás nem használja a kötelező alkalmassági idő fogalmát, az indokolás idézett szövegéből számomra az látszik következni, hogy a „természetes elhasználódás által behatárolt élettartam”, vagyis az adott dolog ún. „szakmai alkalmassági ideje” mégis valamiféle olyan záros határidőként funkcionál majd, amelynek az eltelte után jelentkező hiba esetén gyakorlatilag már nem beszélhetünk hibás teljesítésről. Azt, hogy egy adott dolognak mennyi a szakmai alkalmassági ideje (szakmailag elvárható élettartama) – szakértői vélemény alapján – a bírónak kell majd eldönteni a perben. Az elévülés nyugvása folytán elvileg bármeddig elhúzódó igényérvényesítési lehetőség a gyakorlatban várhatóan nem fog komolyabb problémát okozni, hiszen a jogosult az idő múlásával egyre nehezebben fogja tudni bizonyítani, hogy a hiba nem a természetes elhasználódás következménye, hanem a dolog (szolgáltatás) már a teljesítéskor is hibás volt.
4. A kellékszavatossági határidőrendszer változása következtében a hatályos Ptk. szerinti helyzethez képest más kontextusba kerül a hibás teljesítés miatt érvényesíthető kártérítési igények kérdése is. Jelenleg a jogosult a hibás teljesítésből eredő mindenfajta kára (tehát a szolgáltatás tárgyában bekövetkezett ún. tapadókára, valamint a következménykárai) megtérítését az általános elévülési időn belül igényelheti, ami éppen a nagyon rövid elévülési-, valamint jogvesztő határidők indokolnak. Ezzel szemben a Javaslat szerint [6:174. §] a szolgáltatás tárgyában bekövetkezett (ún. tapadó) kára megtérítését a jogosult csak a kellékszavatossági határidőn belül és csak a szavatossági jogok sorrendjében (vagyis a természetbeni reparációt jelentő kijavítás, kicserélés szavatosság jog kimerülése esetén) érvényesítheti. A kellékszavatossági határidő elteltét követően csak az ún. következménykárok lesznek érvényesíthetőek az általános elévülési időn belül.
5. A hibás teljesítés szerződési jogviszonyokon átívelő jogkövetkezményeként vezeti be a Javaslat a termékszavatosság új jogintézményét [6:168–171. §-ok], amelynek a lényege, hogy a vállalkozás által fogyasztónak eladott ingó dolog (tipikusan fogyasztási cikk) hibája esetén a fogyasztó (a termék mindenkori tulajdonosa) követelheti a gyártótól (a termék előállítójától, illetve forgalmazójától) a hiba természetbeni orvoslását (elsősorban a kijavítást, másodsorban a kicserélést). A fogyasztó adott esetben választhat, hogy vagy kellékszavatossági igényt érvényesít a szerződő partnerével szemben, vagy termékszavatossági igényt a gyártóval szemben. A gyártót a termékszavatosság a termék általa történt forgalomba hozatalától számított kétéves jogvesztő határidőn belül terheli.
6. A Javaslat a hatályos Ptk. által szerződést biztosító mellékkötelezettségnek tekintett jótállást a hibás teljesítés jogkövetkezményeként szabályozza, kifejezve ezzel egyrészt azt, hogy a gyakorlatban ez a jogintézmény szinte kizárólag a hibás teljesítés orvoslására szolgál, másrészt pedig azt, hogy a jótállás nem csak szerződéshez, hanem magához a dologhoz is kapcsolódik, hiszen a jótállási jogokat a dolog mindenkori tulajdonosa érvényesítheti. Jelentősen változik a jótállási igény érvényesítésének a határideje. Jelenleg a jótállási idő alatt felismert hibára alapított jótállási igény az általános elévülési időn belül érvényesíthető bíróság előtt. A Javaslat szerint viszont a jótállási határidőben felismert és a kötelezettel közölt jótállási igény a felhívásban tűzött határidő elteltétől számított három hónapos jogvesztő határidőn belül érvényesíthető bíróság előtt (akkor is, ha a jótállási idő közben már eltelt).
7. A Javaslat a hatályos Ptk.-ban a kötelmi különös részben az adásvételnél és a bérletnél szabályozott jogszavatosság jogintézményét is a szerződések általános szabályai között szabályozza, mint a jogilag hibás teljesítés jogkövetkezményét. A jogszavatosság ugyanis nem csak egyes szerződésfajtákhoz kötődik, hanem irányadó valamennyi tulajdonjog, más jog vagy követelés visszterhes átruházására irányuló, továbbá használatra vagy hasznosításra irányuló szerződéseknél is.
VI. Néhány egyéb változás, új megoldás
1. A hatályos Ptk. szerződést biztosító mellékkötelezettségei közül a Javaslat „A szerződés megerősítése” című fejezetben csak a foglalót, a kötbért és a jogvesztés kikötését szabályozza. A zálogjog a Dologi jogban kerül szabályozásra (és oda integrálódik be az óvadék is), a jótállás a hibás teljesítésnél, a kezesség és a garancia pedig az egyes szerződések között kerül szabályozásra. A foglaló szabályai több ponton változnak (pl. már nem csak a szerződés megkötésekor lehet majd adni, és nem is csak „átadni” lehet, hanem bármely módon pl. bankátutalással fizetett pénz is minősülhet foglalónak).
2. A Javaslat a követelések és jogok átruházását új dogmatikai rendszerben, a tulajdonjog átruházásával azonos logika mentén szabályozza. Mind a követelések átruházásához (vagyis az engedményezéshez), mind a jogok átruházásához két érvényes ügylet kell. Az egyik a jogcímes ügylet, vagyis a követelés, illetve jog átruházására irányuló szerződés (pl. adásvételi vagy ajándékozási szerződés). A másik pedig egy rendelkező ügylet, ami követelések átruházása esetén maga az engedményezés, jogok átruházása esetén pedig a jog-átruházás. Az engedményezés részletes szabályai [6:193–201. §-ok] is jelentősen eltérnek a hatályos Ptk. szabályozásától, a jogátruházás szabályozása pedig (az engedményezés mintájára) merőben új, hiszen a Ptk. erre nem tért ki.
3. A Javaslat a tartozásátvállalást [6:203–204. §-ok] háromoldalú szerződésként szabályozza és nem a régi és az új kötelezett közötti kétoldalú megállapodásként, amelyhez kell a jogosult hozzájárulása, mint azt a hatályos Ptk. teszi. Régi magánjogunkban ismert jogintézmények „felújításaként” szabályozza a Javaslat a teljesítés átvállalást [6:205. §], ami csak a két kötelezett egymás közötti viszonyában hatályos; valamint a tartozás elvállalást [6:206. §], amikor az új adós a régi adós mellé lép, és kötelezetti egyetemlegesség keletkezik.
4. Új jogintézményként szabályozza a Javaslat a szerződésátruházást [6:208–211. §-ok] ami az egész szerződési pozíció, vagyis az egyik felet megillető jogok és kötelezettségek összességének az átruházását jelenti. A szerződésátruházás a kilépő fél, a belépő fél és a szerződésben maradó fél közötti háromoldalú megállapodással történik.
Záró gondolatok
Befejezésül annak a reményemnek szeretnék hangot adni, hogy az új Ptk. Javaslata – amely véleményem szerint igen magas szakmai színvonalat képvisel – az országgyűlési vita során is meg tudja majd őrizni a belső koherenciáját, és végül egy jól hasznosítható, időtálló Kódex kerül elfogadásra, amely minden bizonnyal kiállja majd mind a jogalkalmazói gyakorlat, mind a tudományos kritika próbáját.
Ugyanakkor a hatályos Ptk.-t sem kell temetni, és még kevésbé elfelejteni, hiszen a jelenlegi (régi) Ptk. az új Ptk. hatálybalépését követően is hosszú ideig ténylegesen alkalmazásra kerülő törvény lesz a jogalkalmazói gyakorlatban. Különösen igaz ez a kötelmi jog területére, hiszen nyilvánvaló, hogy az új Ptk.-t csak a hatálybalépését követően keletkezett kötelmi jogviszonyokban lehet majd alkalmazni. A két kódex tehát egy relatíve hosszú ideig egymás mellett, párhuzamosan kerül majd alkalmazásra. Ez önmagában nehézséget fog jelenteni a jogalkalmazók és elsősorban a bírák számára, mint ahogy nyilván nem lesz könnyű feladat az új kódex egyes fogalmainak, jogintézményeinek az értelmezése sem. Ezeket a várható nehézségeket csak igen alapos felkészüléssel lehet minimalizálni. Különösen nagy feladat fog hárulni az elkövetkező években a Kúria Polgári Kollégiumára, hiszen neki kell biztosítani az új kódex egységes értelmezését és alkalmazását jogegységi határozatain, kollégiumi véleményein, valamint elvi határozatain keresztül. Kiemelt feladat lesz a korábbi elvi iránymutatások felülvizsgálata is abból a szempontból, hogy melyeket lehet az új Ptk. hatálya alá tartozó ügyekben is irányadónak tekinteni.
* A Harminckettedik Jogász Vándorgyűlésen Egerben, 2012. szeptember 28-án elhangzott előadás írásos változata.