Darázs Lénárd: A jogszabályba ütköző (tilos) szerződések semmissége* (PJK, 2008/5-6., 14-26. o.)

A cikk letölthető PDF formátumban is!

I. Bevezető: a tilos szerződések általános polgári jogi megközelítése

1. Érvénytelenség, mint a szerződés bírósági úton kikényszeríthetőségének megtagadása

A szerződő felek elsődlegesen vagyoni viszonyokban érvényesülő privátautonómiájának kiteljesedését a polgári jog a szerződési jog területén kiváltképpen a szerződési szabadság elvének¹ körülbástyázásán, és a túlnyomórészt diszpozitív szerződési jogi szabályozáson keresztül éri el. A polgári jogi normarendszernek szükségszerűen részét képezik azonban azok a jogi rendelkezések is, amelyek egyrészt a polgári jog által védett vagyoni és személyi viszonyokat biztosító célkitűzéseket (pl. a vagyoni forgalom biztonságát), másrészt a polgári jog strukturális értékrendjét (pl. a jóerkölcsöt, vagy a jóhiszeműség és tisztesség követelményét), harmadrészt a jogrendszer egészének koherenciáját és működését (pl. a jogszabályoknak a magánjogi viszonyokban is történő érvényesülését) hivatottak biztosítani. Így maga a szerződési jog számos területen szűkíti a szerződési szabadságot, illetve megteremti azokat a magánjogi jogintézményeket, amelyek a szerződési szabadság magánjogi eszközökkel történő korlátozását lehetővé teszik. Ebbe a gondolatrendszerbe illeszkedik szervesen a szerződések érvénytelenségének kérdésköre is.

A legtöbb modern jogrendszer – eltérő terminológiával ugyan, ² de nagyjából azonos lényegi tartalommal³ – ismeri és szabályozza a polgári jogi érvénytelenség kérdését. Más jogokhoz hasonlóan a magyar Ptk. ugyan nem ad normatív fogalmat az érvénytelenségnek, de a szabályozási összefüggésrendszerből és a jogtudományi eredményekből kikristályosodott az érvénytelenség közismert és elfogadott jelentése. Eszerint érvénytelenségről a már létrejött szerződéseknél beszélhetünk akkor, ha a jogszabály a felek valamelyikének akarati hibája, esetleg az akaratnyilatkozat hibája, vagy a szerződéssel elérni kívánt célzott joghatás hibája miatt megvonja azt a lényegi sajátosságot, hogy a szerződésből joghatás (jog és kötelezettség) keletkezzen. A szerződésből származó joghatás megvonása a magánjogi jogviszonyra tekintettel azt jelenti, hogy az állam nem nyújt ahhoz segítséget, hogy a szerződésből származható joghatások bírósági úton kikényszeríthetőek legyenek, azaz elsődlegesen nem lehet teljesítést követelni a szerződés alapján, Ezen felül a magánjogi szabályok megfogalmazzák a létrejött, és esetleg részben vagy egészben teljesített szerződés érvénytelensége miatti jogkövetkezményeket is. Az érvénytelenség így a létrejött szerződés bírósági úton történő kikényszeríthetőségének megvonását, és az emiatt beálló jogkövetkezményeket jelenti. ⁴

Az érvénytelenség jogkövetkezményeinek szabályozása mellett (pontosabban tartalmilag és érdemben azt megelőzően) centrális kérdésként jelentkezik annak meghatározása, hogy pontosan melyek azok a körülmények, amelyek a szerződés érvénytelenségéhez, és ezáltal bírósági úton kikényszeríthetetlenségéhez vezetnek. A polgári jogi szabályozás ezt a témakört közismerten a “semmisséget” és a “megtámadhatóságot” eredményező érvénytelenségi okok meghatározásán keresztül rendezi. Ezek keretében az érvénytelenségi okokat, azok sokszínűsége és szerteágazó volta miatt szokásos az “akarathibák”, az “akaratnyilvánítás hibája” és a “célzott joghatás hibája” triász alapján megközelíteni. ⁵ Ebben az összefüggésrendszerben – ahogy a későbbiekben részletesen látni fogjuk – a jelen tanulmány tárgyául választott “jogszabályba ütköző (tilos) szerződések” a célzott joghatás hibája miatti semmisségi okként jelentkeznek.

Természetesen valamennyi érvénytelenségi ok végeredményben a szerződés bírósági úton történő kikényszeríthetetlenségét vonja maga után, de az érvénytelenség ezen alapvető sajátossága különösen fontos szerepet játszik majd a jogszabályba ütköző (tilos) szerződések elméleti és tartalmi megítélésénél.

2. A vizsgált téma behatárolása

Annak ellenére, hogy a tilos szerződések érvénytelensége a magyar polgári jogi szabályozásnak kezdettől fogva részét alkotta, lényegében az új Polgári Törvénykönyv tervezetének előkészítéséig egyenetlenség uralkodott a magyar jogban a tilos szerződések pontos körének meghatározását illetően. Korábban ugyanis tilos szerződés alatt értette a jogtudomány a jogszabályba ütköző és a jogszabály megkerülésével kötött szerződés mellett a jóerkölcsbe vagy a közrendbe ütköző szerződéseket, valamint az uzsorás szerződéseket, sőt Eörsi még a megtámadható általános szerződési feltételeket is ide sorolta. ⁶ Az időközben elindult terminológiai tisztázás és az egyes érvénytelenségi okok modern viszonyok közötti értelmezésének folyamatában⁷ az új Polgári Törvénykönyv elméleti előkészítése hozott alapvető változást, amikor mind a Szakértői Javaslat, mind pedig a hivatalos Törvénytervezet “tilos szerződés” elnevezés alá helyesen már csak a jogszabályba ütköző és a jogszabály megkerülésével kötött szerződéseket sorolja. ” Ennek megfelelően a “tilos szerződés” kategóriájába de lege ferenda a jogszabályba ütköző és a jogszabály megkerülésével kötött szerződések tartoznak, miközben a jóerkölcsbe ütköző, valamint az uzsorás szerződés önálló dogmatikai rend alapján elkülönülten kezelendőek. A jelen tanulmányban a tilos szerződések miatti semmisség kérdéskörét tesszük vizsgálat tárgyává azzal, hogy csak a jogszabályba ütköző szerződések kérdéskörét elemezzük, mivel a jogszabály-megkerülés problematikája egyrészt ugyan “beleolvad” a jogszabályba-ütközés kérdéskörébe, másrészt azonban olyan önálló dogmatikai sajátosságokat vet fel, amelyeket külön célszerű vizsgálni. ⁹

3. A jogszabályba ütköző (tilos) szerződések szabályozása a hatályos Ptk.-ban, valamint az új Polgári Törvénykönyv Tervezetében

A jelenleg hatályos Ptk. (1959. évi IV. törvény) lényegében hatálybalépése óta (a szocialista jog időközben hatályon kívül helyezett sajátosságait figyelmén kívül hagyva) változatlan tartalommal és szóhasználattal szabályozza a jogszabályba ütköző (tilos) szerződéseket. A Ptk. 200. § (2) bek. szerint “semmis az a szerződés, amely jogszabályba ütközik, vagy amelyet a jogszabály megkerülésével kötöttek, kivéve, ha ahhoz a jogszabály más jogkövetkezményt fűz”. A közismert megfogalmazásból egyértelműen kitűnik, hogy ugyan a jogszabályba ütköző szerződés semmisségét fogalmazza meg a hatályos Ptk. főszabályként, de maga a normaszöveg sem tekint minden jogszabályba ütköző szerződést semmisnek, hanem csak azokat, amelyekhez a jogszabály más jogkövetkezményt nem fűz. ¹⁰

Az új Polgári Törvénykönyv Törvényjavaslata, átvéve a Szakértői Javaslat megfogalmazását, ¹¹ meglehetősen alapvető változást tartalmaz a jelenlegi szabályozáshoz képest. A Törvényjavaslat 5: 75. §-a szerint: “Semmis az a szerződés, amely jogszabályba ütközik, vagy amelyet jogszabály megkerülésével kötöttek, kivéve, ha ahhoz a jogszabály más jogkövetkezményt fűz. Más jogkövetkezmény előírása mellett is semmis a szerződés akkor, ha a jogszabály ezt külön kimondja, vagy ha a jogszabály célja a tilos szerződéssel elérni kívánt joghatás megtiltása. ” A módosított szabályozás láthatóan meg kívánja erősíteni a jogszabályba ütközés miatti semmisséget, mivel az eddig kivételként szabályozott esetkörre is kiterjeszti a semmisséget az idézett feltételekkel.

4. Problémafelvetés

Mind a fent hivatkozott hatályos szabályozás, mind a leendő új Polgári Törvénykönyv normaszövege teljesen egyértelműnek és problémamentesnek tűnik. Azonban a hatályos szabályozáshoz kapcsolódó bírósági gyakorlat és a Törvényjavaslat indokolásának egyik gondolata között olyan diszkrepanciát vélünk felfedezni, amely félő, hogy az egyébként üdvözölendő új szabályozás érvényesülését, és a jogszabályba ütköző (tilos) szerződések magánjogi megítélését a gyakorlatban megnehezíti, fenntartva ezzel az egyébként sem csekély jogbizonytalanságot ezen a területen. A Törvényjavaslat 5: 75. §-ához fűzött indokolás ugyanis azt írja, hogy a “Javaslat tételes rendelkezései megőrzendő értékként támaszkodnak a magyar magánjogi bírósági gyakorlat eredményeire (a Kúria 53. számú, 1932. június 21-én kelt jogegységi döntésére), továbbá az elmúlt évek bírósági jogértelmezésére (főként a Legfelsőbb Bíróságnak az ún. kontárszerződések kapcsán kialakított állásfoglalásaira)”. Az alapvető probléma azonban sajnos az, hogy valójában nincsen “megőrzendő értékként” kezelhető “elmúlt évek bírósági jogértelmezése” a tilos szerződések érvénytelenségének megítélését illetően, hanem helyette a helyzet a következő.

A jelen tanulmány III. részében részletesen bemutatjuk, hogy a viszonylag egyértelmű törvényi szabályozás rendkívül bizonytalan és ellentmondásos fogadtatásra talált a bírósági gyakorlatban. Ez a helyzet különösen azután alakult ki, hogy a Kúria oly sokat idézett “kontárszerződésekkel” kapcsolatos gyakorlatát túlzóan általánosítóan alkalmazták a bíróságok az elmúlt években. A magyar bírósági gyakorlat rendkívül megszorítóan értelmezi a jogszabályba ütközés miatti semmiség lehetséges alkalmazási terjedelmét, amely ellentétes az alábbi II. részben bemutatott nemzetközi megoldásokkal, valamint nem utolsósorban a jogintézmény céljával. Az az elterjedt felfogás pedig, amely szerint a semmisséget minden esetben ki kell mondania annak a jogszabálynak, amelybe ütközik a szerződés, egyenesen contra legem tekinthető. Mindezt tetézi, hogy a jogszabályba ütköző (tilos) szerződések lényeges kérdéseit illetően semmifajta támpontot nem szolgáltat az eddigi bírósági gyakorlat, és pont a tervezett új szabályozás alapján mérlegelendő kérdésben (a tiltó szabály célja) hallgatnak, vagy a tervezett új szabályozással ellentétes álláspontot tartalmaznak a publikus ítéletek. Megjegyezzük még, hogy a Törvényjavaslat 5:75. §-a már hivatkozott indokolásának harmadik bekezdése a más jogkövetkezmény melletti semmisség esetére kizárólag a semmisség szankciójának kifejezett előírását említi, megfeledkezve a normaszövegről, amely szerint a jogszabály céljával ellentétes szerződés is eredményezheti a semmisséget. Az indokolás ezzel egyrészt nem teljesen kompatibilis a normaszöveggel, másrészt megerősítheti a jelenleg hibás bírósági gyakorlatot, amely az értelmezés és a jogszabály céljának vizsgálata helyett mindig a kifejezett tiltó normát, a semmisség előírását keresi.

Miért jelent az eddigi bírósági gyakorlat és a Törvényjavaslat indokolásán keresztül az új normaszöveg összekapcsolása problémát? Azért, mert az eddigi leszűkítő bírósági gyakorlat finoman szólva sem volt aggálytalanul levezethető a Ptk. 200. § (2) bek. szövegéből, és félő, hogy a bírósági gyakorlat az új Polgári Törvénykönyv szövege mellett sem változna. Vagyis a bíróságok megerősítve érezhetik magukat abban (hivatkozva a Kúria más viszonyok között meghozott jogegységi döntésére, valamint a saját “kontárszerződéses gyakorlatukra”), hogy a semmisség megállapítása jogszabályba ütközés miatt erősen megszorítóan értelmezendő, és ezt a semmisségi okot továbbra is a Ptk. -val enyhén ellentétesen értelmezze.

A jelen tanulmánnyal a jogszabályba ütköző (tilos) szerződések semmisségének tartalmi feltárásához és lényeges kérdéseinek értelmezéséhez szeretnénk hozzájárulni. Ennek érdekében a II. részben bemutatjuk, egy kisebb jogtörténeti kitérő után, a kérdés más jogrendszerekben és a magánjog nemzetközi egységesítésének folyamatában történő kezelését. Ezt követően a III. részben a hatályos magyar szabályozás értelmezésének és joggyakorlatának fenti kritikáját támasztjuk alá. A dolgozat IV. részében – támaszkodva más jogrendszerek eredményeire is – a jogszabályba ütköző (tilos) szerződések egyes kérdéseinek helyes értelmezésére és tartalmára teszünk javaslatot de lege ferenda.

II. A jogszabályba ütköző (tilos) szerződések a jogösszehasonlítás és a jogegységesítési törekvések tükrében

1. Bevezető, római jogi visszatekintéssel

A jogösszehasonlítás jogtudományi irodalmában az egyik alapvető műnek joggal tekintett könyvében Zweigert és Kötz a jogszabályba ütköző szerződések vizsgálata körében már a bevezető gondolatok között rögzítik, hogy a szerződési szabadság elvének kívánatos érvényesülése ellenére a modern jogrendszerek egyike sem mond(hat) le arról, hogy a jogszabályba ütköző szerződéseket, hasonlóan a jóerkölcsbe ütköző szerződésekhez, semmisnek nyilvánítsa. A jogszabályba ütközés főszabályként ezért valamennyi jogcsaládhoz tartozó valamennyi jogrendszerben a szerződés vagy annak egy részének az érvénytelenségét eredményezi. ¹² A tilos szerződések semmisségének polgári jogi vizsgálatánál így nem maga a semmissé nyilvánítás jogalkotói szándéka az igazi kérdés, hanem az, hogy az egyes jogrendszerek a főszabályként semmis jogszabályba ütközés esetén hogyan tudják azt a kérdést kezelni, hogy az adott jogrendszer egészének jogszabályi rendelkezései nem azonos súllyal érintik a felek szerződési viszonyait. Vagyis a jogszabályok között differenciálni szükséges aszerint, hogy a jogszabály érinti-e egyáltalán és milyen súllyal a (felek közötti) magánjogi viszonyokat, vagy esetleg olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek megsértése nem okvetlenül szükséges, hogy a szerződés érvényességére hatással legyen. Másként megfogalmazva azt látjuk, hogy a jogszabályba ütközés semmisségének általános szabálya mellett a magánjogi rendszerek a kérdés strukturáltabb kezelését többnyire úgy érik el, hogy a jogszabályok között tesznek különbséget a magánjogi hatást illetően, amivel a jogszabályba ütközés árnyaltabb megítélését célozzák, és végeredményben kivételeket teremtenek a szerződések jogszabályba ütközésének általános magánjogi tilalma alól. ¹³ Természetesen a jogszabályok céljával és magánjogi hatásával kapcsolatos megállapítások a konkrét szerződések esetében óhatatlanul feltételezik a bíróságok körültekintő és megalapozott jogértelmezését, hiszen maga a jogszabály nem tud minden esetben kitérni a kívánatos magánjogi hatások pontos rögzítésére.

A jogi normák közötti különbségtétel a magánjogi relevanciát illetően egyébként nem a modern korok találmánya, hanem a római jogból jól ismert gyakorlat, amely ezért is részét képezi a mai jogrendszerek kulturális gyökereinek, és a jogszabályba ütköző szerződések semmissége megítélésének. Már a klasszikus római jog a magánjogi hatást illetően háromfajta jogi rendelkezés között differenciált. A lex perfecta olyan jogi norma volt, amelynek megsértése a jogügyletet kifejezetten a semmisség szankciójával sújtotta. Ezzel szemben a lex minus quam perfecta a jogi norma megsértése esetére önálló szankciót irányzott elő, amely azonban a jogügylet érvényességét nem érintette. Végül ismert volt a lex plus quam perfecta, amely a jogszabályba ütközés önálló szankcionálásával párhuzamosan a jogügyletet semmisséggel is szankcionálta. ¹⁴ Később a tilos szerződések köre tovább bővült, ugyanis főleg a köztársasági korban a prétori jog részben szakított a fenti tagolással, és a törvény szellemével, illetve a törvény értelmével ellentétes szerződéseket is megtiltotta, sőt a törvény célját meghiúsító szerződéseket is semmisnek tekintette. ¹⁵ A római jog ezen felfogása végeredményben a jogszabályba ütköző szerződések meglehetősen széles tilalmához vezetett, amelyben a jogellenes szerződési tartalom megtörése inkább kivételként maradt hátra.

Természetesen a római jog fenti differenciált megközelítése erősen ható örökség ma is a modern jogrendszerekben. Az egyes mai jogrendszerek a jogszabályba ütköző szerződések általános tilalma mellett megkísérelnek olyan strukturált megközelítést alkalmazni, amely figyelembe veszi a jogszabályok magánjogi viszonyokra érvényesülő relevanciáját. Ezzel egyrészt fenntartják a tilalom általános érvényesülését, másrészt a jól behatárolható kivételek alapján a magánjogi szerződéses kapcsolat érvényességét nem mindig vonják meg a jogszabályba ütközés miatt. Ezt a bonyolult, de kívánatos egyensúly mechanizmust a különböző jogrendszerek a kulturális, történeti és szabályozási sajátosságaiknak megfelelően nyilvánvalóan más-más technikával és hangsúlyokkal valósítják meg.

2. Egyes nemzeti jogok megoldásai

a) Francia jogcsalád. A francia Code civil a jogszabályba ütköző szerződések problematikájához a szerződés tartalma oldaláról közelít. A Code civil 1108. cikke a szerződések létrejöttének együttes feltételeként kezeli többek között az egyik szerződő fél szolgáltatásának tekintett szerződés tárgyának (objet certain), és a másik fél ellenszolgáltatásának tekintett “megengedett jogalap” (cause licité) meghatározását, amelyek nélkül nem beszélhetünk szerződésről. A vizsgált téma szempontjából döntő rendelkezések a Code civil 1131. és 1133. cikkeiben találhatóak, amelyek szerint a szerződésből nem származhat joghatás, ha a szerződés meg nem engedett szerződési tartalommal rendelkezik, amely különösen akkor valósul meg, ha azt a jogszabály megtiltja. A meg nem engedett szerződési tartalom (cause illicite) meglehetősen szélesen értelmezendő, amelybe nemcsak a kifejezett jogszabályi tilalomba (kógens szabályokba) ütközés tartozik bele, hanem az is, ha a szerződés egyéb aspektusa alapján megállapítható a jogszabály lényegének (céljának) a megsértése. Ilyen jogszabályba ütközést megalapozó egyéb aspektus lehet pl. a felek személye, vagy a szerződő felek célja és elvárása, amelyet a szerződéssel el akartak érni.¹⁶

A francia Code civil fenti szabályaihoz nagymértékben hasonló rendelkezéseket és megoldást tartalmaz az olasz Codice civile (1343. és 1418. cikkek), a spanyol Código civil (1255, 1271. és 1277. cikkei), valamint a portugál Código civil is (280. cikk). A különbség talán csak abban van, hogy amíg a francia bíróságok a Code civil meglehetősen általánosan megfogalmazott jogszabályba ütközés miatti semmisség eseteit az eltérő jogszabályi célokra és magánjogi relevanciákra tekintettel megpróbálják megszorítóan értelmezni, ¹⁷ addig az olasz, spanyol és portugál magánjogi törvények kifejezetten tartalmazzák azt a megkötést, hogy a jogszabályba ütközés miatti semmisség nem alkalmazható, ha a jogszabály más jogkövetkezményt fűz a jogsértő szerződéshez. ¹⁸ Ugyanakkor ezekben az országokban is a bírósági gyakorlat és a jogtudomány egyértelmű gyakorlatot dolgozott ki és követ azzal kapcsolatban, hogy amennyiben a szerződés a jogszabály normatív célját sérti, vagy a jogszabály céljából a magánjogi joghatás megvonása kikövetkeztethető, úgy a szerződés semmissége más jogkövetkezmény mellett is megállapítható. ¹⁹

b) Angolszász jog Európában. A tilos szerződések megítélését illetően az angol jog az egyik legszigorúbb megoldást követi Európában. ²⁰ Az angol jogban ugyanis tilos szerződésnek minősülnek és emiatt semmisek azok a szerződések, amelyek akár az írott jog tilalmába (statute law, Act of Parliament), akár egy esetjogi (common law) tilalomba ütköznek. Ezek a tilos szerződések (illegality vagy statutory invalidity) egyébként rendszertanilag beleilleszkednek a közrendbe (public policy) ütköző szerződések általánosabb kategóriájába, és jórészt összemosódnak a mi fogalmaink szerinti jóerkölcsbe ütköző szerződésekkel. Az angol jogtudomány és gyakorlat általános álláspontja szerint, Így tilos szerződésnek tekintendőek a jogszabályba vagy az esetjogba ütköző szerződések mellett azok is, amelyek a “zavartalan kormányzást” (injurious to good government) vagy a “zavartalan igazságszolgáltatást” akadályozzák pl. a közigazgatási (büntetőjogi) normák megsértésén keresztül, továbbá amelyek a gazdasági közérdek ellen hatnak. ²¹ Részben a fogalmi tisztázás érdekében, részben az angol jog említett szigorának pontosítása céljából egy átfogó elemzés keretében a Law Commission évekkel ezelőtt célba vette a jogszabályba ütköző szerződések miatti érvénytelenség felülvizsgálatát és konkretizálását. Az előzetes javaslatok szerint²² a bíróságoknak a tilos szerződésektől történő joghatás megvonását a jövőben szélesebb körben kellene mérlegelniük. Ennek során vizsgálhatnák a kérdéses jogsértés súlyát, a jogsértésről való tudomás vagy a szándékosság kérdését, azt, hogy van-e visszatartó ereje a semmisség kimondásának, hogy a semmisség összhangban van-e a megsértett jogszabály céljával, vagy arányos-e a jogsértéssel a szerződés semmisségének megállapítása. Hangsúlyozzuk, hogy ezek az elképzelések még nem váltak élő gyakorlattá, és csak szempontokat nyújtanak a semmisséget egyébként rendkívül széles körben alkalmazó bírósági gyakorlat számára a mérlegelést illetően.

c) Német jogcsalád. A német BGB 134. §-a szerint semmisek a jogszabályi tilalomba ütköző jogügyletek, “kivéve, ha a jogszabályból más következik”. A német jogtudomány a jogszabályba ütköző szerződések kérdéskörét elsődlegesen az adott jogszabály tiltó jellegének (Verbotsgesetz) strukturált vizsgálatán keresztül közelíti meg, és a tilalom (semmisség) érvényesülését illetően azt vizsgálja, hogy a jogszabály céljával összeegyeztethető-e, illetve összhangban van-e a szerződés semmisségének következménye, A szerződés semmisségét a törvényi tilalomba ütközés miatt akkor nem alkalmazza a német jog, ha a jogszabályból kifejezetten vagy közvetetten az következik, hogy a jog a szerződő felek szerződésétől nem kívánja a tilalmi előírás megsértése ellenére sem a joghatást megvonni. Tehát a “jogszabályból más következik” kitétel nem azt jelenti, hogy a jogszabályi tilalom szankcionálása kizárná a szerződés semmisségét, hanem az, hogy a jogszabálynak nem célja (nem kívánt következménye) a jogsértő szerződés semmisséggel történő szankcionálása. Ez a német jogban oda vezet, hogy a BGB 134. § alkalmazására meglehetősen széles körben kerül sor, amelynek során komoly szerep hárul a bíróságra és a jogtudományra a megsértett jogszabály jogalkotói céljának magánjogilag releváns hatása mérlegelését illetően. ²³

A svájci OR 20. §-a meglehetősen általános jelleggel pusztán azt tartalmazza, hogy a “jogellenes tartalmú” (widerrechtlicher Inhalt) szerződés semmis, és ezen felül semmifajta megszorítást nem tesz a törvényszöveg. Eszerint kivétel nélkül minden jogellenes tartalommal rendelkező szerződést részben vagy egészben semmisnek kellene tekinteni a svájci jog alapján. Az OR általános tilalmát a svájci jogtudomány és a joggyakorlat ezért úgy szűkítette, hogy amennyiben a tilalmat megfogalmazó jogszabály a jogsértésnek önálló szankciót ad, akkor a semmisség jogkövetkezményét általában nem alkalmazzák a bíróságok, kivéve, ha a jogsértésre szankciót tartalmazó jogszabály céljából megállapítható, hogy a jogsértő szerződés joghatása ellentétes lenne a jogszabály társadalmi-gazdasági céljával. ²⁴ Ezzel a svájci jog végeredményben a német joggyakorlathoz meglehetősen közelítő megoldáshoz és következményre jut.

Az osztrák ABGB 879. §-a hasonlóan a német BGB-hez a jogszabályi tilalomba ütköző szerződéseket semmisnek nyilvánítja, de csakúgy, mint a svájci OR semmifajta normatív megszorítást nem tesz. Ennek ellenére az osztrák jogban sem lesz valamennyi jogszabályba ütköző szerződés semmis, mert az elmélet és a gyakorlat az ABGB általános szabályát úgy értelmezi, hogy a szerződés semmissége vagy magából a jogszabály rendelkezéséből, vagy a tilalmi szabály céljából kell, hogy kikövetkeztethető legyen. Itt is komoly szerep hárul a bírósági gyakorlatra, mert a törvény parttalan semmisségi következményét kell leszűkítenie a jogszabály céljára, amelynek alapján valószínűsíteni kell a vélelmezett jogalkotói szándékot a szerződéses joghatások megengedettségét vagy megvonását illetően. ²⁵

3. Magánjogi jogegységesítési törekvések a vizsgált kérdést érintően

Tekintettel egyrészt arra, hogy a jogszabályba ütközés miatti semmisség kérdése a szerződési jog egyik centrális témakörét érinti, másrészt arra, hogy a fentiek szerint az egyes jogrendszerek meglehetősen sokszínű és eltérő technikát alkalmaznak a kérdés kezelésére, célszerűnek tartjuk egy pillantást vetni az európai magánjogi jogegységesítési törekvésekre a vizsgált problémakört illetően. Ez annál is inkább indokoltnak tűnik, mert az európai magánjogi jogegységesítési törekvéseket ma már komoly tudományos alapok és eredmények támasztják alá, ²⁶ így ennek vizsgálata a szerződési jog területén nem kerülhető meg.

a) UNIDROIT-Alapelvek. A magánjog nemzetközi jogegységesítésének törekvései körében elsőként említjük az UNI-DROIT által a nemzetközi kereskedelmi szerződésekre kidolgozott Alapelveket. ²⁷ Az UNIDROIT-Alapelvek jellegüknél fogva a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatokban létrehozandó szerződések számára állapítanak meg olyan “modellszabályokat”, amely az egyes államok magánjogai által általánosan elfogadható megoldásokat (az US-amerikai jogból ismert Restatement-hez hasonlóan) tartalmaznak. Nem minősülnek azonban állami vagy szupranacionális jogforrásnak (pl. nemzetközi szerződésnek), de mint ún. soft law a kereskedelmi kapcsolatokban a szerződő felek által választható jogforrásként alkalmazhatóak, valamint modellül szolgálhatnak a nemzeti jogalkotónak éppúgy, mint a normatív jogegységesítésnek. Fontos hangsúlyozni, hogy az UNI-DROIT-Alapelveknek fogalmilag nem célja egy olyan egységes jog megteremtése, amely kiküszöböli az egyes nemzeti jogok eltérő szabályaiból adódó különbségeket, hanem pusztán a nemzetközi kereskedelmi forgalomban mindenki számára elfogadható szerződési szabályokat (mint egyfajta “magánjogi közös nevezőket”) gyűjti csokorba, és modellként ajánlja ezeket. ²⁸ Az UNI-DROIT-Alapelvek ennek szellemében szabályozzák az általános rendelkezések (pl. szerződési szabadság rögzítése, jognyilatkozat értelmezési elvek, jóhiszeműség követelménye stb.) irtán a szerződés megkötését, érvényességét, értelmezését, tartalmát, valamint a teljesítés és a szerződésszegés egyes kérdéseit. A témánk szempontjából releváns kérdést illetően első látásra meglepő módon az UNIDROIT-Alapelvek pusztán egy negatív normát tartalmaznak. Az érvénytelenséggel foglalkozó 3. fejezet 3. 1. cikke kifejezetten rögzíti ugyanis, hogy az UNIDROIT-Alapelvek tudatosan nem tartalmaznak szabályokat többek között a jogszabályba ütközés miatti érvénytelenség kérdésére. Ennek az oka az UNIDROIT-Alapelvek említett jellegében keresendő. A jelen tanulmány is felvillantotta korábban, hogy az egyes államok milyen eltérő technikákat alkalmaznak a jogszabályba ütköző szerződések magánjogi megítélését illetően, ami még akkor is jelentős sajátosság, ha végeredményben és tendenciájában azonos eredményre jutnak. Az UNIDROIT-Alapelvek számára azonban a nemzeti jogok eltérései olyan divergenciát jelentenek, amely nem tette lehetővé (legalábbis az UNIDROIT értékelése szerint) az egységes elvek és szabályok megfogalmazását ebben a kérdésben. Így az UNIDROIT-Alapelvek implicite rábízzák a nemzetközi magánjogi kollíziós normák által felhívott nemzeti jogra a szerződés jogszabályba ütközés miatti minősítését. Ez következik abból, hogy az UNIDROIT-Alapelvek nem írhatják felül és nem lehetnek ellentétesek a nemzeti jogok kógens szabályaival (1. 4. cikk), márpedig a jogszabályba ütköző szerződés tilalma, és az amiatti jogkövetkezmények fogalmilag ebbe a körbe tartoznak. Mindez természetesen azt is jelenti, hogy azt a körülményt, hogy az UNIDROIT-Alapelvek nem tartalmaznak rendelkezéseket a tilos szerződések érvénytelenségére (egyáltalán a szerződési tartalom tilalmára) vonatkozóan, nem lehet úgy értelmezni, hogy az UNIDROIT-Alapelvek tartalmilag nem tekintenék érvénytelennek a jogszabályba ütköző szerződéseket. Pusztán arról van szó, hogy az UNIDROIT-Alapelvek jellegüknél fogva nem kerülhetnek ellentétbe a nemzeti jogok kógens szabályaival, ezért szükségszerűen tartózkodnak a tilos szerződésekkel kapcsolatos elvek megfogalmazásától. Ennek a kérdésnek a rendezését meghagyják a nemzeti magánjogoknak. ²⁹

b) Európai szerződési jog egységesítése. Kétségtelen tény, hogy a jelenkor talán egyik legnagyobb intellektuális kihívása egy egységes európai magánjog tudományos megalapozása, amely talán hosszabb távon elvezethet egy egységes európai magánjogi kódex megalkotásához. Ennek a különböző szakmai műhelyekben folyó, és az Európai Bizottság által is (változó intenzitással) forszírozott munkálatoknak ma már látványos eredményei vannak, ³⁰ amelyek közül itt a legfontosabbakat említjük, koncentrálva a tilos szerződések érvénytelenségének mikénti kezelésére.

Az “Európai Szerződési Jog Alapelvei” (Principles of European Contract Law, PECL) I. és II. részének konszolidált változata³¹ a tilos szerződések érvénytelenségét illetően még az UNIDROIT-Alapelvekkel szinte azonos megoldást tartalmazott. A 4. 101. cikk a szerződések érvénytelenségével foglalkozó részben rögzítette, hogy a PECL nem kívánja szabályozni a jogszabályba vagy a jóerkölcsbe ütközés, valamint a hiányzó jog- vagy cselekvőképesség miatti érvénytelenség kérdését. Ezt a hivatkozott cikkhez fűzött kommentár azzal indokolta, hogy a tagállamok nemzeti jogában ennek a kérdésnek a megítélését illetően olyan jelentős eltérések tapasztalhatóak, amelyek egyelőre kérdésessé teszik, hogy ezekre a témákra megállapíthatók-e egyáltalán közös európai elvek és szabályok, vagy teljes egészében a nemzeti jogokra kell bízni az érvénytelenségi ok és a jogkövetkezmények mikénti rendezését. Ezzel a meglehetősen óvatos és tartózkodó hozzáállással gyökeresen szakított a néhány évvel később megjelent III. rész, ³² amely önálló fejezetet szentel a “jogellenesség” kérdésének. A PECL III. részének 15. fejezete nemcsak hogy különválasztja a tagállamok jogában “alapvető elvnek” a megsértése (a mi fogalmaink szerinti jóerkölcsbe ütközés) miatti érvénytelenség (15. 101. cikk) témakörét a jogszabályba ütköző szerződések érvénytelenségétől (15. 102. cikk), hanem részletesen szabályozza is ezeket. A tilos szerződés érvénytelenségével kapcsolatban a 15. 102. cikk szabályai közül négy aspektusra kell külön felhívnunk a figyelmet. Egyrészt a PECL hivatkozott szabálya rögzíti azt a nálunk talán evidensnek tekintett alapvetést, hogy a jogszabályba ütközés miatti érvénytelenségről kizárólag kógens (kötelező, eltérést nem engedő) jogi norma esetén beszélhetünk. Ugyanakkor a jogsértés vonatkozhat a felek személyére, a szerződéskötés módjára és körülményeire, valamint mindenekelőtt a szerződés tartalmára. Másrészt a kötelező normát sértő szerződésre főszabályként azt a jogkövetkezményt rendeli az (1) bek. alkalmazni, amelyet maga a kógens norma kifejezetten rögzít. Harmadrészt abban az esetben, ha a megsértett jogszabály kifejezetten nem tartalmazna jogkövetkezményt a szerződésre, a bíróságok mérlegelhetik azt, hogy a szerződést részben vagy egészben érvénytelennek nyilvánítják, vagy esetleg módosított tartalommal mentik meg. Végül talán az egyik legérdekesebb kérdés a 15. 102. cikk (3) bek. -ben van rendezve. A PECL szerint a tilos szerződés semmisségének megállapítása során “megfelelő és arányos” választ kell találnia a magánjognak a jogsértésre, ahol “minden lényeges körülményt” mérlegelni kell. A “lényeges körülmények” közé tartozik különösen a megsértett jogszabály célja, a jogszabály által védett személyi kör, a jogszabály által megállapított szankciók terjedelme és visszatartó ereje, a jogsértés súlya, a jogsértés szándékossága, valamint a szerződés és a jogsértés közötti összefüggés.

Lényegében a PECL fent ismertetett szabályai köszönnek vissza a 2008. év elején nyilvánosságra hozott Közös Referencia Keret Tervezetében is (Draft Common Frame of Reference, DCFR).³³ A DCFR a PECL továbbfejlesztésén alapuló olyan széles szakmai bázisra támaszkodó szakértői mű, amely már egy leendő európai szerződési anyagi jog szakmai tervezetének is tekinthető. A DCFR 11, -7: 302. cikke kisebb eltérésekkel ugyan, de megismétli a PECL fent idézett rendelkezés tervezetét a jogszabályba ütköző szerződések semmisségének kezelését illetően.

A magunk részéről a PECL és a DCFR fenti megoldását az alábbi okok miatt fenntartásokkal kezeljük, és az alábbi kritikai megjegyezéseket fogalmazzuk meg vele kapcsolatban. Egyrészt úgy tűnik az általunk megvizsgált jogrendszerek megoldásai alapján, hogy a PECL 15. 102. cikke, valamint a DCFR II. -7: 302. cikke nem az európai nemzeti magánjogok általánosan elfogadott eredményeit tükrözik vissza. Ugyanis a nemzeti jogokban a jogszabályba ütközés miatti semmisség jóval szélesebb körben érvényesül, hiszen a legtöbb jogrendszer – jól körülhatárolható elvek alapján – más jogkövetkezmény mellett is ismeri a semmisséget. A PECL és a DCFR ezzel szemben a jogszabályba ütközés semmissé nyilvánítása érdekében megkívánná a semmisség külön kimondását minden esetben, vagy ennek hiánya esetére egy meglehetősen kérdéses jogkövetkezmény rendszert nyújt alternatívaként, eléggé problematikus konkretizálási támpontokkal. Így pl. szkeptikusan kezeljük azt, hogy a jogszabályba ütközés miatt “elrendelheti-e a bíróság a szerződés módosítását” a magánjog általános értékrendje, és a tagállamok bármelyikének tételes magánjoga szerint, ahogy ezt a 15. 102. cikk, illetve a II. -7: 302. cikk előirányozza. Kérdéses számunkra az is, hogy a jogszabályba ütközés jogkövetkezményeként alkalmazható semmisség megállapításában játszhat-e az szerepet, hogy a jogsértés szándékos volt-e. Ugyanígy nem tudjuk, hogy miként tudnák a bíróságok a jogsértés “súlyát” mérlegelni, amikor az inkább ténykérdésként jön elő, hiszen a jogszabály általában nem csak a “súlyos” megsértést nem tolerálja, hanem magát a jelző nélküli jogsértést. Mindezek alapján álláspontunk szerint a PECL és a DCFR meglehetősen relativizálja a jogszabálysértés magánjogi konzekvenciáit, és túl flexibilis megoldást alkalmaz, amely viszont a tilos szerződések problematikájának jogrendszerbeli céljával³⁴ nincsen teljesen összhangban.

Megjegyezzük még, hogy az európai magánjog egységesítésének előkészítésében és megalapozásában tevékenykedő más műhelyek³⁵ a tilos szerződések megítélésének kérdésében a PECL és a DCFR szabályaitól eltérő megoldásra jutnak. Így pl. az ún. Pávia-csoport (az Európai Magánjogászok Akadémiája) által előterjesztett javaslat³⁶ 140. cikke a jogszabályba ütköző szerződések miatti semmisséget meglehetősen széles körben alkalmazná. Ez a tervezet a semmisséget (hasonlóan egyébként a német BGB 134. §-ának szövegéhez) csak akkor nem alkalmazná, ha a megsértett jogszabályból az következik, hogy a szerződés semmissége nem áll összhangban a megsértett jogi norma által kívánatosnak tartott jogkövetkezményekkel. A tervezet kitér olyan kényes kérdésekre is, mint pl. a büntetőjogi normák, vagy a tevékenységvégzési (foglalkozási) szabályok megsértése miatti érvénytelenség problémája, amelyek esetében is megszorító feltételek között ugyan, de elképzelhetőnek tartja a semmisség megállapítását.

4. Közbenső értékelés

Az egyes európai nemzeti jogok megoldásainak és az európai magánjogi jogegységesítési elképzelések rövid vázolása után célszerűnek tartunk a további vizsgálódás számára egy rövid értékelést a következők szerint. Az európai nemzeti jogok megoldásaiból azt szűrhetjük le, hogy ugyan a jogrendszerek alapvetően eltérő technikákkal, de a tilos szerződések semmisségét széles körben, kiterjedten elismerik. A semmisséget a jogszabályi tilalom önálló szankcionálása mellett is alkalmazzák, ha a jogszabály céljából kikövetkeztethető, hogy a jogszabály a jogsértő szerződés joghatását is meg kívánja vonni. Ezért valamennyi jogrendszer differenciál a jogszabályba ütközés megítélése és semmissé nyilvánítása során a jogszabályi tilalom célja és rendeltetése alapján akkor, ha a jogszabály a megsértése esetére önálló szankciót ír elő. Ugyanakkor az európai magánjogi jogegységesítési törekvések eredményei és javaslatai egyrészt meglehetősen divergálnak egymástól, másrészt nem minden szempontból jutnak megalapozott javaslatra a vizsgált kérdést illetően. Ezért az európai magánjog egységesítésének jelenlegi állapota szerinti előkészítő anyagok a jogszabályba ütköző szerződések semmisségének nemzeti jog szerinti minősítésében és részletkérdéseinek feltárásában egyelőre nem segítenek.

III. A jogszabályba ütköző (tilos) szerződések tartalmi megítélésének problémái a magyar jogban

A jogszabályba ütköző szerződések megítélése a magyar jogban meglehetősen nagy változásokon ment át az elmúlt évtizedekben, ami önmagában nem lenne probléma, ha a végkifejlet megnyugtató irányba mutatna. Sajnos azonban megnyugtató végkifejletről nincsen szó, és félő, hogy a jelenlegi gyakorlat nem lesz túl pozitív hatással az új Polgári Törvénykönyv tervezett szabályainak gyakorlati kezelésére.

1. Koncepcionális ingadozások és bizonytalanságok

Elsőként tekintsük át azt, hogy milyen koncepcionális irányváltások kristályosodnak ki a lényegében változatlan törvényszöveg mellett a magyar gyakorlatban!

a) Kiegyensúlyozottság: a ’40-es évek végéig tartó időszak. Az 1940-es évek legvégéig a magyar magánjogi gondolkodást alapjaiban határozta meg a sajnos hatályba soha nem lépett 1928-as Magánjogi Törvény Javaslat (MTJ).³⁷ Az MTJ 972. §-ának megfogalmazása szerint a “törvényes tilalomba ütköző szerződés, amennyiben a törvény mást nem rendel, semmis”. Annak ellenére, hogy az MTJ-nek a német BGB 134. §-ához nagymértékben hasonló hivatkozott rendelkezése elvileg túlzottan tág értelmezésre adhatna alapot, a gyakorlatban és a jogtudományban a jogszabályba ütköző szerződések semmisségének problémakörét meglehetősen kiegyensúlyozottan és magas színvonalon kezelték. A tilos szerződések érvénytelenségének főszabálya mellett a korábbi magyar jog a “törvény mást nem rendel” kitételt nem úgy értelmezte, hogy a törvény által meghatározott önálló szankció megvonná a semmisség lehetőségét a bíróságtól, hanem úgy, hogy a jogszabályba ütközés esetén a jogszabályból értelmezés és a jogszabály rendeltetésének (céljának) vizsgálata útján az “következik”, hogy nem kívánja a magánjogi semmisség szankcióját alkalmazni a felek kétoldalú szerződéses kapcsolatára. Ez a helyes felfogás lehetőséget biztosított arra, hogy egyes esetekben a jogszabályi tilalomba ütközés ellenére se kerüljön alkalmazásra a semmisség, de ugyanakkor arra is, hogy a jogsértés önálló szankcionálása mellett a semmisség is megállapítható legyen. Azt, hogy a jogsértő szerződés ténylegesen semmisnek tekintendő-e a konkrét esetben, elsődlegesen a megsértett jogszabály céljából, vélelmezett és kívánatos magánjogi hatásából kellett kikövetkeztetni azzal, hogy természetesen a semmisség önálló kimondása esetén ellentétes következtetésre nem lehetett jutni. ³⁸

b) Túlzottan kiterjesztő általánosítás: a ’60-as évek közepéig tartó időszak. A fenti kiegyensúlyozott megítélés egyértelmű törést szenvedett az 1950-es évek elejétől. Nyilvánvalóan a szocialista rendszer legitimációs kényszeréből a jogszabályba ütközés általános tilalma miatti semmisséget túlzottan kiterjesztően alkalmazták, lényegében a szó szerinti és kivétel nélküli érvényesülésre degradálták. Ennek nyíltan kimondott oka a tervgazdaság és a “szocialista törvényesség” megszilárdítása volt, ” amely leegyszerűsített felfogással vitán felül ellentétesen hatottak a jogszabályba ütköző szerződések. Jól példázza ezt a túlzott általánosítást, hogy ekkor (1950-ben) helyezte hatályon kívül a Legfelsőbb Bíróság Elvi Tanácsának 4765/1950-8. számú döntése a Kúria 53. számú jogegységi döntését, amely utóbbi az iparengedély nélkül végzett vállalkozási szerződésekre (kontárszerződésekre) nem kívánta alkalmazni a semmisséget a jogszabályba ütközés ellenére sem. Ez alatt az időszak alatt tendenciájában valamennyi jogszabályba ütköző szerződést semmisnek tekintettek a bíróságok, megszüntetve a Kúria és a jogtudomány által korábban alkalmazott joggyakorlatot, amely szerint a megsértett jogszabály rendeltetése és célja dönti el a magánjogi joghatás megvonásának szükségességét.

c) Differenciáltan kiterjesztő általánosítás: az 1993-ig tartó időszak. Az ’50-es években követett felfogásnak enyhe modifikációját jelezte előre a Ptk. 1960-as hatálybalépése, amelynek 200. § (2) bekezdése egyrészt különválasztotta a “tervgazdaság és a szocialista törvényesség védelmét” a jogszabályba ütközés miatti semmisség hagyományos intézményétől, másrészt a tilos szerződés semmisségének főszabályához kivételként fogalmazta meg azt az esetet, ha a jogszabály más jogkövetkezményt fűz a jogsértéshez. Ez a megoldás jogszabályi alapot teremtett a kérdés megítélésének egyfajta differenciált általánosításához. Miért nevezzük ezt “differenciált általánosításnak”? Azért, mert a ma is hatályos törvényszöveg a fogalmazásból adódóan (szó szerinti értelmezésében) megszüntette az MTJ által lehetővé tett kiegyensúlyozott értelmezés lehetőségét egy kevésbé merész gyakorlat számára. A hatályos törvény “jogszabály más jogkövetkezményt fűz” kitétele nyilvánvalóan korántsem azonos a “jogszabályból más következik” fordulattal. A Ptk. szövege ugyanis kevés teret hagy a megsértett jogszabály céljának (és így a semmisség megállapíthatóságának) értelmezése számára. Míg az MTJ megoldása lehetővé tette a jogszabályba ütközés miatti semmisség jogszabályonkénti egyediesített kezelését, addig a hatályos Ptk. kategorizál és általánosít. A jogszabályba ütközés semmissége ugyanis a hatályos szöveg szerint csak akkor nem állapítandó meg, ha jogszabály kifejezetten más jogkövetkezményt rendel a jogsértéshez. Azonban, ha ilyen jogkövetkezmény a jogszabályból kifejezetten következik (azaz ezt “fűzi” a jogszabály a jogsértéshez), akkor viszont nincsen helye a semmisség megállapításának. A hatályos Ptk. említett differenciált általánosításának veszélyére a magyar jogtudományban Weiss már meglehetősen korán felhívta a figyelmet. Az 1969-ben megjelent, és ma is figyelemre méltó munkájában⁴⁰ bemutatta azt a szükségszerűséget, hogy a jogszabályba ütköző szerződések miatti semmisséget szocialista viszonyok között is differenciáltan, a jogszabályok céljához és rendeltetéséhez kötötten kellene kezelni. Rámutatott arra, hogy a Ptk. szó szerinti szövege azt eredményezi, hogy a Ptk.-tól eltérő jogszabály megsértése esetén (ha a jogsértésnek van szankciója, ami persze általánosnak tekinthető) soha nem lehetne a jogszabályba ütközés miatti semmisséget alkalmazni, amit nyilván nem akarhatott a jogalkotó. Ezért azt javasolja, hogy más jogszabályi szankció mellett is megállapítható legyen a semmisség, amelynek során a tilalom megsértésének társadalmi súlyából és a tiltó szabály által szem előtt tartott társadalmi-gazdasági célból kellene megállapítani, hogy a jogsértéshez fűződjék-e a semmisség jogkövetkezménye. Ez azt feltételezné, hogy a 200. § (2) bek. kivétel szabályát csak a Ptk. -ra vonatkoztatva kellene értelmeznie az elméletnek és a gyakorlatnak, míg a Ptk. -n kívüli jogszabályok megsértése miatti semmiségre az említett megközelítés lenne irányadó. ⁴¹
Utólag látjuk, hogy sajnos a magyar jogi gyakorlat nem ebbe az irányba fejlődött. A Ptk. hatálybalépése utáni bírósági gyakorlatra inkább az volt a jellemző, hogy többnyire visszaadta a Ptk. szöveghű megoldását az ítéletekben, és a jogszabályi tilalmak között a jogszabályi célokra tekintettel semmifajta megkülönböztetést nem tett. Vagyis a jogszabályba ütközés miatti semmisséget nem állapította meg a bírósági gyakorlat, ha a jogsértésre a jogszabály önálló szankciót tartalmazott, miközben a jogi szankció nélküli szerződéses jogszabálysértésekre többnyire a semmisség szankcióját alkalmazta. E gyakorlat (és persze a Ptk. szó szerinti értelmezésének) a hátulütői különösen élesen jelentkeztek a rendszerváltás körüli években, tehát a ’90-es évek elején. Ennek társadalmi-gazdasági oka főleg abban keresendő, hogy a ’90-es évek elejére drasztikusan megnövekedett a jogszabályok, valamint a szerződéses kapcsolatok száma. Mindez nem csak azt vonta maga után, hogy nagyobb mennyiségben jelentkeztek a szerződésekben is a jogszabályba ütközések, hanem a jogszabályba ütköző szerződéseknek számtalan mutációja jelent meg, amelyet viszont a Ptk. szövegét a ’60-as évektől hűen követő és alkalmazó bírósági gyakorlat a törvényszöveg alapján nem könnyen tudott kezelni. Számos olyan önálló szankciót nem tartalmazó jogszabályt sértő szerződés jelent meg, amelyre nem tűnt adekvátnak a semmisség megállapítása, miközben más esetekben a más jogi szankció által kizárt semmisség hiánya érezhető problémaként megmaradt. Ennek a törvényszerű jelenségnek sajnos csak az egyik felére reagált 1993-ban a magyar bírósági rendszer, míg a probléma másik feléről lényegében nem vett tudomást. Nem reagált arra a problémára, hogy a meglévő jogszabályi szankció mellett is indokolt lehet a semmisség megállapítása, hanem csak azt a részét kezelte a kérdésnek, amely a jogi szankció nélküli jogsértések ellenére a szerződés megtartására fókuszált. Sajnos azonban az eredmény és annak utóélete a tilos szerződések mikénti megítélését illetően összességében ebben a “kezelt témában” sem túl meggyőző.

d) Túlzottan leszűkítő szigorítás: a napjainkig tartó gyakorlat koncepciója és annak változásai. Mi történt 1993-ban? A Legfelsőbb Bíróság az ebben az évben megtartott Polgári Kollégiumi Konzultatív Tanácskozáson⁴² állást foglalt a tilos szerződések miatti érvénytelenség egy szegmentált részproblematikájának, az ún. kontárszerződéseknek a kérdésében. Felmerült ugyanis, hogy az iparhatósági engedély nélkül végzett vállalkozói tevékenység keretében megkötött vállalkozási szerződések témájában a magyar bíróságok által követett gyakorlat alapos revízióra szorul. A Kúria 53. sz. jogegységi döntésének 1950-es hatályon kívül helyezése után ugyanis a bíróságok a Ptk. 200. § (2) bek. fent leírt szöveghű értelmezése keretében szisztematikusan semmisnek tekintették a kontárszerződéseket, amely gyakorlat a szocialista rendszer elmúlásával már nem volt indokolható. Ezért a Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy visszatér a Kúria 53. sz. jogegységi döntésében lefektetett evidens, Európában lényegében mindenhol követett elvekhez, és a kontárszerződéseket nem tekinti annak ellenére sem semmisnek, hogy az iparengedély nélküli vállalkozói tevékenység keretében megkötött szerződések valójában jogszabályt sértenek, miközben ennek önálló szankciója nincsen meghatározva a jogszabályban. A Legfelsőbb Bíróság szerintünk helyes arányérzékét igazolja a kérdésben az, hogy maga a Konzultatív Tanácskozáson meghozott állásfoglalás kifejezetten rögzíti, hogy a megváltozott szemléletet a “kontárszerződésekből fakadó jogviták eldöntése során” (tehát nem általánosságban) fogja alkalmazni. ⁴³ Hangsúlyozzuk, hogy a Legfelsőbb Bíróság fenti álláspontja üdvözölendő és teljes egészében helyes. Súlyos, és máig ható probléma származik azonban a következőkből. A Konzultatív Tanácskozás kontárszerződéses ügyekben alkalmazni javasolt fenti irányváltozását egy ún. vitaanyag⁴⁴ támasztotta alá, amelyre maga a döntés is számos esetben hivatkozik, mintegy a kontárszerződéses ügyekben követendő leendő gyakorlat dogmatikai megalapozásának nevezve azt. A vitaanyag miközben a kontárszerződésekkel kapcsolatos szemléletváltás helyes indokait foglalja össze, tesz néhány olyan megállapítást, amelyek a tilos szerződések semmisségének általános kezelését illetően erősen problémásak és semmivel sem igazolhatóak. ⁴⁵ Így pl. azt írja a vitaanyag, hogy a Ptk. 200. § (2) bek. szerinti semmisséghez az szükséges, hogy “a megkötött ügylet tartalmát vagy a kikötött szolgáltatás tárgyát valamely külön jogszabály ne csak tilalmazza, hanem ezt meghaladóan a megállapodás érvénytelenségére irányuló akaratát is kifejezésre juttassa”. A vitaanyag szerint a Ptk. 200. § (2) bek. szerinti semmisség megállapíthatóságához fogalmilag az szükséges, hogy “a semmisséget megalapozó tényhez vagy körülményhez más jogszabály egyéb jogkövetkezményt ne fűzzön”. Problémás továbbá az a megfogalmazás, hogy “ha a bíróság kifejezett törvényi rendelkezés nélkül vonná le az érvénytelenség jogkövetkezményeit, ugyanazt a jogsértést kétszeresen értékeli, és ennek során különböző jogágakhoz tartozó szankciókat alkalmazna”. ⁴⁶ Ezek szerint a Legfelsőbb Bíróság kontárszerződésekre korlátozódó fenti álláspontja egy olyan előkészítő anyagon nyugszik, amely a jogszabályba ütköző szerződések semmisségét csak akkor ismeri el, ha a semmisség jogkövetkezményét a jogszabályi tilalom minden esetben külön kifejezetten rögzíti, és a jogszabály a jogsértésre semmifajta más szankciót nem tartalmaz. A fentiekből úgy tűnik, hogy a Legfelsőbb Bíróság szerint a jogsértés csak a szerződés tartalmára vagy a szolgáltatás tárgyára vonatkozhatna. Elzárva a lehetőséget egy tartalmi értelmezési gyakorlat elől azt sugallja a fenti szöveg, hogy a jogszabályba ütközés miatti semmisség más jogszabályi szankció mellett dogmatikailag kizárt, hiszen ez “kétszeres értékeléshez” vezetne. Ezzel a helytelen és semmivel (jogszabállyal vagy dogmatikai indokokkal) alá nem támasztható állásponttal meg is pecsételődött a későbbi magyar bírósági gyakorlat. A bíróságok ugyanis (ahogy ezt mindjárt alább látni fogjuk) előszeretettel hivatkoznak a “Legfelsőbb Bíróság kontárszerződéses gyakorlatára” (beleértve ebbe persze a vitaanyag szövegét is), és így túlzóan leszűkítően értelmezik a Ptk. 200. § (2) bek. alkalmazhatóságát. Egyrészt a Legfelsőbb Bíróság kontárszerződéses állásfoglalását kiterjesztően alkalmazzák minden olyan szerződésre, ahol az egyik félnek valamilyen közjogi előírásnak vagy korlátnak (tilalomnak) kell megfelelnie, de ezt anélkül teszik, hogy magát a tiltó szabályt értelmeznék vagy legalább valamilyen párhuzamot keresnének a kontárszerződések mögött meghúzódó problematikával. Másrészt a külön jogszabályi konzekvencia nélküli jogszabályok megsértése esetén többnyire nem ismerik el a bíróságok a tilos szerződés semmisségét, mondván, hogy a semmisséget külön jogszabály kifejezetten nem mondja ki. Vagyis a semmisség megállapításához szükségszerűen megkövetelik a semmisség expressis verbis jogszabályi kimondását, amely ellentétes a Ptk. hatályos szövegével és a jogintézmény céljával, nem támasztható alá dogmatikai érvvel, valamint tendenciájában elzárja a konkrét bírót attól, hogy a megsértett jogszabály célját, a tiltó szabály rendeltetését és polgári jogi hatását vizsgálhassa. Arról nem is beszélve, hogy ez a kibontakozott gyakorlat és jogértelmezés szöges ellentétben áll az új Polgári Törvénykönyv tervezetével és a kérdéses új szabályozás dogmatikai alapjaival, amely a jogszabályba ütközés miatti semmisséget szélesíteni kívánja az 5: 75. § szerint úgy, hogy azt feltételekkel a “más jogkövetkezmény” mellett is alkalmazhatónak rendeli.

2. Példák a jelenlegi joggyakorlat értékeléséhez

A magyar felsőbíróságok számtalan eseti döntésével alátámasztható az a helytelen álláspont, amely szerint a jogszabályba ütköző szerződések semmissé nyilvánításához szükséges lenne az, hogy a semmisséget maga a jogszabály kifejezetten előírja.

Ilyen döntések pl.: Szegedi Ítélőtábla Pf. I. 20. 057/2005 és Pf. I. 20. 231, Fővárosi Ítélőtábla 12. Fpkf. 43. 443/2006, BDT 2006. 1450, BDT 2004. 854, BH 2001. 234, BH 2001. 384.

Ellentmondásos bírósági gyakorlat található a pályáztatási szabályok megsértése miatti semmisség kérdésében. Miközben a

Legfelsőbb Bíróság a privatizációs pályázatokkal kapcsolatos teljesen helyes és megalapozott 4/1999. Polgári jogegységi határozatában rögzítésre került, hogy a pályáztatási szabályok megsértése miatt helye lehet a semmisség megállapításának, addig a BH 2001. 384. számú döntés szerint a szerződéskötést megelőző pályáztatási szabályok megsértése egyáltalán nem teszi érvénytelenné a szerződést, miközben az EBH 2004. 1117. döntés szerint a jogszabály által előírt pályáztatás mellőzése semmisséghez vezet, a pályáztatási szabályok egyéb megsértése viszont nem vezethet semmisséghez.

Az opciós szerződésben megjelölt vételárnak az adós tartozásával azonos összegű maghatározása önmagában nem eredményezi a szerződés semmisségét a BH 2007. 293. döntés szerint. Ezzel homlokegyenest ellentétes a BH 2005. 73. döntés, amely szerint viszont mindez semmisséget eredményez.

A Legfelsőbb Bíróság EBH 2006. 1521. döntésének indokolása szerint a szerződés semmissége jogszabálysértés miatt azért nem állapítható meg, mert az egyik fél számára nem volt felismerhető a jogszabálysértés. Ezzel ellentétben a BH 1994. 362. döntés helyesen rögzíti, hogy a szerződés jogszabályba ütköző voltából fakadó semmisség jogkövetkezményének alkalmazásánál nincsen jelentősége a semmisségi ok bekövetkezésével kapcsolatos felróhatóságnak.

A jelenlegi bírósági gyakorlatra jellemző a kontárszerződések kérdésében követett gyakorlatnak a túlzó általánosítása. A magyar felsőbíróságok (egy említésre méltó kivételről eltekintve: Id. Fővárosi Ítélőtábla 3. Pf. 20. 195/2005. ) annak a szövetkezetnek a “kölcsönszerződéseit” amellyel a szövetkezet a tagjaitól tiltott pénzintézeti tevékenységnek minősülően lényegében betétet gyűjtött, nem minősítette semmisnek, mert egyrészt a “tiltott betétgyűjtés tilalmát” a kontárszerződésekkel azonos módon ítélte meg, másrészt szerinte a tiltott betétgyűjtésnek az egyes szerződésekre nem lehet hatása. Ilyen döntések pl. Szegedi Ítélőtábla Pf. 1. 20. 057/2005 és Pf. I. 20. 231, Fővárosi Ítélőtábla 12. Fpkf. 43. 443/2006, Legfelsőbb Bíróság Gfv. IX. 30. 314/2006, Legfelsőbb Bíróság Gfv. IX. 30. 227/2006. Ennek a gyakorlatnak a kialakítása során a bíróságok egyértelműen nem vizsgálták, hogy a tiltott pénzintézeti tevékenység jogszabályi tilalmának van-e olyan jogszabályi célja, amely esetleg a szerződés érvénytelenségéhez vezethet. Amíg a kontárszerződések kérdésében az engedély előírása egyértelműen rendészeti norma, addig a betétgyűjtés tilalma mögött meghúzódhatnak olyan jogalkotói célok, amelyek a “betétes szerződésektől” való joghatás megvonását alátámaszthatják. Így pl. felmerülhet a vagyoni forgalom biztonsága, a befektetések és befektetők védelme, tőkepiac védelme, a szervezeti forma (szövetkezet) védelme, mindezekkel való visszaélés elkerülése. A csak példaként említett szempontok fel sem merültek az említett ítéletekben, hanem érezhetően (vagy néha ki is mondottan) pusztán a kontárszerződéses gyakorlat sémája köszönt vissza.

IV. A jogszabályba ütköző (tilos) szerződések semmisségének részletkérdései de lege ferenda

Az eddigi vizsgálatokból jól látszik, hogy a jogszabályba ütköző szerződések semmisségének megítélése egy meglehetősen szerteágazó feladat, amelyben számos részproblémának és megközelítési szempontnak jelentősége van. Az alábbiakban azokat a kérdéseket vesszük számba, amelyek a fenti összefüggésben kiemelten lényegesnek tekinthetőek, és megkísérelünk ezek helyes értelmezéséhez támpontokat nyújtani.

1. A jogintézmény célja

Elsőként fontosnak tartjuk a tilos szerződések érvénytelensége problematikájában a jogintézmény célját, és alapvető megközelítésének jellegét rögzíteni. Ez azért különösen fontos, mert a jogintézmény céljának és jellegének megfogalmazása iránytűként használ az egyes részproblémák megválaszolásához, meghatározza a részkérdésekhez történő közelítés szellemét.

Mindenekelőtt azt kell látnunk, hogy a tilos szerződés semmisségének jogintézménye önmagában semmilyen polgári jogi kérdést nem rendez, önmagában egy tartalmatlan anyagi jogi norma a következő értelemben. A tilos szerződés semmissége valójában egy, a jogrendszer egészének koherenciája számára is kiemelkedően fontos “kapcsoló szabály”, amely összekapcsolja a szerződő felek privátautonómiájának (szerződési szabadságának) és az állami szabályozásnak a kérdéskörét, valamint egyfajta viszonyrendszert állít fel közöttük. Kifejezésre juttatja a polgári jog a tilos szerződések érvénytelenségén keresztül azt, hogy a szerződő felek szerződéses autonómiája nem korlátlan, a szerződéses kapcsolatok csak az állam társadalmi-gazdasági szabályozási keretfeltételei között érvényesülhetnek. Ha leegyszerűsített “sorrendiséget” akarunk a szerződés és a jogszabály között ennek alapján felállítani, akkor azt mondhatjuk, hogy a jogalkotó a kérdést magán a Ptk. -n keresztül, magánjogi eszközzel alapvetően az állami szabályozás javára dönti el, ⁴⁷ hiszen a jogszabályba ütköző szerződésektől megvonja a joghatást és az állami úton történő kikényszeríthetőség lehetőségét. Egyébként ez logikus reakció a jogalkotó részéről, hiszen ellenkező esetben egy feloldhatatlan ellentmondásba keveredne, mivel az egyik oldalon megfogalmazná a jogszabályi tilalmakat, a másik oldalon pedig nem csak hogy szemet hunyna a tilalom szerződéssel való megsértése felett, hanem ráadásul ő maga adna állami segítséget (bírósági utat) az általa tiltott szerződés kikényszeríthetőségéhez. Ezért az állam a jogszabályoknak a szerződő felek jogviszonyában való érvényesülése érdekében nem tud mást tenni, mint megtiltja a jogszabályba ütköző szerződési tartalmat, és nem nyújt eszközt az ilyen tartalom kikényszeríthetőségéhez, amit “történetesen” a polgári jogi arzenálból a semmisség jogintézményén keresztül tud elérni. Ebben az összefüggésben felfoghatjuk úgy is a tilos szerződésekkel kapcsolatos polgári jogi szabályozást, mint egyfajta komplex “értelmezési rendelkezést”, amely segít a törvényi tilalom és a szerződés összeütközésének feloldásában, és megválaszolja azt a kérdést, hogy a törvényi tilalomba ütköző szerződéseknek milyen körben lehetnek a jogsértés ellenére joghatásai. ⁴⁸ A fentiek alapján nem indokolható az a megközelítés, amely a jogszabályi tilalom mellé megkívánná a semmisség kifejezett előírását. Sokkal inkább képviselhető elvi főszabályként a fordított helyzet, nevezetesen az, hogy a törvényalkotó “kétség esetén” a tilalom érvényesülését kifejezett előírás nélkül is teljes terjedelmében, a magánjogi viszonyokra is kihatóan kívánja. Annak, hogy bizonyos esetekben a jogszabály kifejezetten előírja a tilalmat sértő szerződés semmisségét, bizonyos esetekben pedig nincsen érdemi jelentősége, ez inkább csak jogalkotói technika kérdése. A kifejezetten előírt semmisség esetei között törvényszerűséget keresni meddő kísérlet és felesleges. Csak az bizonyos, hogy ha a jogalkotó a semmisséget előírja, akkor nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy a semmisség jogkövetkezménye ellentétes lenne a jogalkotói akarattal. De fordítva, a semmisség előírásának hiánya, semmiképpen nem jelenti önmagában, hogy a jogalkotó nem akarhatta a semmisséget, mert ez csak a jogszabályi tilalom összefüggéseinek értelmezéséből állapítható meg. Konzekvenciaként és főszabályként ezért rögzíthetjük tehát, hogy alapvetően a vizsgált jogintézmény általánosító, kiterjesztő megközelítése a helyes, ⁴⁹ amely nem kívánja öncélúan a szerződést a jogszabályi tilalom fölé helyezni, hanem a kettő összefüggését a tilos szerződések érvénytelenségére vonatkozó szabályozás keretei között értelmezi.

A fentiekben írt megközelítésnek semmiképpen nem mond ellent az, hogy a modern jogrendszerekben nem minden tilalom vonja maga után azt a következményt, hogy a tilalomba ütköző szerződésnek nincs joghatása, és azt ne lehetne bírósági úton kikényszeríteni. Miért ne lenne összeegyeztethető a jogszabályok céljával és a jogalkotó szándékával, hogy nem minden törvényi tilalomhoz akar magánjogi relevanciát is kapcsolni abban az összefüggésrendszerben, amely alapvetően és főszabályként a törvényi tilalom hatásainak komplexitásából és általánosságából indul ki. Ezért szükséges a törvényi tilalom pontos jogszabályi rendeltetése, célja, a törvényi tilalom jellege, a védett jogtárgy, és még sok más körülmény alapos mérlegelése, mivel csak ezzel lehet oda jutni, hogy a konkrét szabályról (expressis verbis norma nélkül is) megállapítsuk, hogy a jogalkotó akarja-e a magánjogi következményét is a jogsértő szerződésnek, vagy az túl idegen és inadekvát lenne a törvényi tilalomhoz. A fentiekből adódóan szó sem lehet a jogszabályba ütközés szankciói között “kétszeres értékelésről”, hiszen ugyanannak a tilalomnak a különböző jogterületek által levont konzekvenciája nem kétszeres szankció, ⁵⁰ hanem a jogrendszer koherenciájának következménye, amely alól a magánjog sem húzhatja ki magát.

2. A “jogszabály” fogalma

Tekintettel arra, hogy mind a hatályos Ptk., mind az új Polgári Törvénykönyv tervezete “jogszabályba” ütköző szerződésekről beszél, szükséges kitérnünk röviden a “jogszabály” fogalmának értelmezésére.

a) Magyar jogszabály. Az új Polgári Törvénykönyv hivatalos tervezetének 7: 2. § 12. pontja felsorolja a “jogszabály” kategóriába tartozó jogalkotói aktusokat, amelyek között a törvényt, kormányrendeletet és a törvény felhatalmazása alapján megalkotott önkormányzati rendeletet említi, majd felsorolja azokat a §-okat, amelyek vonatkozásában valamennyi ezeken túli jogalkotói aktus is “jogszabálynak” számít. Szemlátomást hiányzik az említettek közül a miniszteri rendelet, a hivatkozott felsorolás pedig nem tartalmazza a tilos szerződések semmisségét megfogalmazó 5: 75. §-t, amit a jelen témakör szempontjából problémásnak tartunk. A vizsgált témát illetően ugyanis nem arról van szó, hogy a miniszteri rendelet valamilyen polgári jogi jogviszonyt szabályozna, hanem arról, hogy az tartalmazhat-e olyan rendelkezést, amelynek feltétlenül érvényesülése a magánjogi viszonyokban is szükséges, és a megsértése a szerződés semmisségéhez vezethet. Álláspontunk szerint ilyen miniszteri rendeletek (főleg a korábban megalkotottak, de a jövőben születők között sem) zárhatóak ki.

Így a 7: 2. § 12. pontja álláspontunk szerint kiegészítésre szorulna úgy, hogy abban szükséges lenne megemlíteni az 5: 75. §-t is.

A “jogszabály” terjedelmével összefüggésben megjegyezzük azt a magyar jogban magától értetődő tényt, hogy pl. kamarák, egyesületek szabályzatai, kollektív szerződések, bírósági döntések (beleértve a jogegységi iránymutatásokat is), a hatóságok állásfoglalásai nem tekinthetők jogszabálynak, így azoknak a szerződésben történő megsértése irreleváns a polgári jog számára a vizsgált témakört illetően.

Röviden kitérünk még arra a kérdésre, hogy a “jogszabály” fogalmába beletartozik-e az 5: 75. § alkalmazása szempontjából a Magyar Köztársaság Alkotmánya is, azaz annak megsértése vezethet-e a szerződés semmisségéhez. Álláspontunk szerint az Alkotmány megsértése miatt a jogszabályba ütközés jogcímén nem lehet a szerződés semmisségét megállapítani, ⁵¹ mivel az Alkotmányból közvetlen jogok és kötelezettségek nem származhatnak a felekre, így ők azokat megsérteni sem tudják. Az Alkotmány kötelezettjei ugyanis elsődlegesen az állami szervek (így a jogalkotó is), amelyek közvetítésével (különösen jogszabályon keresztül) testesülnek meg az Alkotmány szabályai a vagyoni forgalom alanyai számára. ⁵²

b) EU jogi norma. Jogszabályba ütközés miatti semmisség a magyar jog szerint nem csak a magyar jogalkotó által megalkotott jogszabályok esetében fordulhat elő, hanem jogszabálynak tekintendőek az EU jogforrásai közül is
többen. Mivel az EU alapvető elsődleges jogforrásának számító Római Szerződés közvetlenül hatályos a tagállamok jogában, ezért azok a rendelkezések, amelyek közvetlen jogokat és kötelezettségeket fogalmaznak meg a tagállamok vállalatai számára (pl. a vállalati versenyjog szabályai a 81. és 82. cikkekben), ⁵³ jogszabálynak minősülnek a tilos szerződések semmisségének megítélése szempontjából. Álláspontunk szerint ugyanígy az EU jog alapján tilos állami támogatás körébe tartozó “támogatási szerződés” semmissége ugyancsak megállapítható a magyar jog alapján annak ellenére, hogy az állami támogatás tilalmának közvetlen címzettje maga a tagállam, nem pedig a vele szerződő vállalat. ⁵⁴ A rendeletek, amelyek a tagállamok jogában ugyancsak közvetlenül alkalmazandó jog aktusok, szintén közvetlenül jogokat és kötelezettségeket fogalmazhatnak meg a magánfelek számára, így ezek megsértése a szerződés semmisségéhez vezethet. Ugyanakkor kizárt az irányelvekbe ütköző szerződés semmisségének megállapítása, mert az irányelvek címzettjei a tagállamok, így közvetlen tilalmak nem származnak belőle a szerződő felekre. Önálló és meglehetősen problémás kérdés az, hogy a Közös Piac alapjának tekintett szabadságokat (áruk, személyek, tőke és szolgáltatások szabad forgalmát) sértő szerződések semmissége megállapítható-e a jogszabályba ütközés miatt. A probléma abban áll, hogy ugyan a szabadságok alapvetően közvetlen kötelezettséget nem vállalatokra és állampolgárokra, hanem a tagállamokra rónak, ⁵⁵ mégis megragadható dogmatikailag és az Európai Bíróság gyakorlatában is egyfajta kisugárzás⁵⁶ a szerződő felekre, amely oda vezet, hogy többen a nemzetközi irodalomban azt az álláspontot képviselik, hogy a szabadságokba ütköző szerződés semmissége is megállapítható. ⁵⁷ Ezt a felfogást a magunk részéről nem osztjuk, álláspontunk szerint a szabadságok közvetlen kötelezettséget nem fogalmaznak meg a szerződő felek számára, és mivel a “közvetett hatás” alapján nem lehet az európai jogalkotó magánjogi viszonyokra kiterjedő célkitűzéseiről pontos képet kapni, így a semmisség megállapításának nincs helye a szabadságokat sértő szerződés esetén.

c) Külföldi jogszabály a magyar jogban. A jelen tanulmányban a kérdés részletes kifejtése helyett csak jelezni tudjuk azt a különleges helyzetet, amikor kivételesen külföldi jog tilalmába ütköző szerződést a magyar szabályok alapján lehet semmisnek tekinteni. Ez a helyzet a nemzetközi magánjog kollíziós szabályai alapján állhat elő, amikor a külföldi jogszabály tilalmára a szerződéses statútumtól eltérő önálló kapcsoló szabály vonatkozik. ⁵⁸

3. A “jogszabályba ütközés” fogalma

a) Helyes értelmezés. Bár a törvényszöveg szóhasználata “jogszabályba ütköző” szerződésről beszél, valójában tartalmilag arról van szó, hogy a jogszabály által megfogalmazott “tilalomba ütközik” a szerződés. Tehát önmagában annak nincsen relevanciája, hogy valamely jogszabállyal ellentétes a szerződés. Az szükséges a tényállás megvalósulásához, hogy a jogszabály valamilyen tilalmat vagy kötelezettséget fogalmazzon meg. A tilalmat (kötelezést) nem tartalmazó jogszabályok megsértése nem vezet a szerződés jogszabályba ütközés miatti semmisségéhez.

b) Kizárólag kógens norma. A fenti kérdéssel szoros összefüggésben van az, hogy a jogszabályba ütköző szerződés semmissége fogalmilag azt feltételezi, hogy a szerződés valamilyen kógens jogszabályi rendelkezést (tilalmat, kötelezést) sértsen meg. ⁵⁹ Abban a diszpozitív jogszabályi körben ugyanis, amely a felek részére szabad alakítási szabadságot biztosít, nem értelmezhető a “jogszabályba ütközés”. Ebből következően a jogszabállyal ellentétes szerződés megítélésénél elengedhetetlen kérdés annak vizsgálata, hogy a jogszabályi előírás kógensnek (eltérést nem engedőnek) tekinthető-e. Ennek a kérdésnek a megítélése persze (sok szempontból a magyar nyelv sajátosságai és a begyakorolt jogalkotási technikák miatt) nem is olyan egyszerű, gyakran ugyancsak jogértelmezési problémákat vet fel, amely az adott jogterület, a jogintézmény és a szabályozási összefüggés sajátosságainak komplex vizsgálata útján oldható meg.

c) Objektív tényállás. A jogszabályba ütközés semmisségének megítélése szempontjából nincsen relevanciája a felek bármelyike tudati viszonyulásának a jogszabályi tilalom megsértéséhez, mert a vizsgált jogintézmény objektív tényállás. A felek bármelyikének szándékossága, a felróhatóság, esetleg annak vizsgálata, hogy egyik vagy másik fél “tudhatott-e” a jogszabályi tilalomról, nem játszhat szerepet. Amennyiben tehát a szerződés eltérést nem engedő jogszabályba (tilalomba, kötelezésbe) ütközik, a semmisség a jogintézmény egyéb összefüggésrendszere alapján ítélendő meg, amelyben bármelyik fél részéről fennálló szubjektív aspektusnak nincs helye. 60 A jogintézmény fenti céljából adódóan ugyanis a semmisség ebben az összefüggésben nem egyik vagy másik fél jogsértésének “szankcionálása”, hanem a jogrendszer olyan belső védelmi reakciója, amely a tényszerűen “jogszabályba ütköző” szerződésektől kívánja a magánjogi joghatást és kikényszeríthetőséget megvonni.

d) Az “egyoldalú” vagy “kétoldalú” tilalom álproblémája. A jogszabályba ütközés miatti semmisség témakörében sokszor felmerül az a kérdés, hogy a jogszabályi tilalomnak a jogszabály megfogalmazásából adódóan csak az egyik vagy mindkét szerződő fél-e a címzettje, és ennek a kérdésnek meghatározó szerepe lenne a semmisség alkalmazásánál. ⁶¹ Hasonlóan a nemzetközi jogirodalomban uralkodó állásponthoz, ⁶² ezt a kérdésfelvetést irrelevánsnak, és álproblémának tartjuk az alábbi okok miatt. Egyrészt az egyik félre előírt jogi tilalom is lehet olyan súlyú, hogy annak a szerződés érvénytelenségét kell maga után vonnia, miközben a mindkét szerződő félre megfogalmazott tilalom értelmezéséből is adódhat az következtetés, hogy a jogszabályba ütköző szerződés semmisséggel sújtása nincs összhangban a jogalkotó céljával. ⁶³ Másrészt a jogszabályi tilalom közvetlen címzettjének megfogalmazása általában nem jelenthet megszűkítő értelmezést, hiszen a jogalkotó által megkívánt magánjogi joghatás önmagában a tilalom címzettjének személyéből nem következik. Harmadrészt az egyik felet terhelő jogszabályi tilalmat soha nem lehetne szerződéssel megsérteni, és az ilyen jogsértés soha nem vezetne semmisséghez a jogszabály címzettjei szerinti distinkció alapján. Negyedrészt, ahogy arra már utaltunk, nem a jogsértő fél szankcionálása a jogszabályba ütköző szerződés miatti semmisség jogpolitikai célja, hanem magának a jogszabályba ütközésé, amelyben a jogszabályi tilalom közvetlen címzettjének személye csak alárendelt szerepet játszhat. A fentiek alapján a helyes álláspont az, amely a tiltó jogszabály címzettjének nem tulajdonít különösebb jelentőséget a jogszabályba ütköző szerződések megítélésénél. Függetlenül a jogszabály közvetlen címzettjétől magát a jogszabályba ütközést kell megítélni abból a szempontból, hogy az vezethet-e, vagy sem a szerződés semmisségéhez.

e) Mi lehet jogszabályba ütköző? Lényeges kérdés annak tisztázása, hogy a jogszabályba ütközés mire vonatkozhat, azaz a jogsértés a szerződés mely részaspektusában testesülhet meg. Ebben az összefüggésben elvileg megvalósulhat a jogszabályba ütközés a szerződés tartalmát, a szerződő felek személyét, a szerződés általános körülményeit, és esetleg a teljesítését illetően is. 61 A leg-gyakoribbnak és a legevidensebbnek tekintett eset nyilván az, amikor a jogszabályba ütközés a szerződés tartalmát (a benne foglalt szolgáltatás vagy ellenszolgáltatás tárgyát, a jogosultságokat vagy kötelezettségeket stb. ) érinti. Ilyenkor, ha a tiltó jogszabály előírásából vagy céljából a magánjogi joghatás megvonása következtethető ki, akkor a semmisség beáll. Ugyanez a helyzet főszabályként a felek személyét érintő tilalmak esetében. A kontárszerződések megítélése ebben az összefüggésben inkább kivételnek tekinthető, mivel az igazgatási engedély tartalmilag nem a fél “személyét” érinti, hanem egy közigazgatási technikai kérdésről van csak szó. De pl. a banki tevékenység végzése, befektetési alapként, lízingbeadóként, egyetemként történő működés, illetve a fogyasztóval való szerződéskötés olyan, a szerződő fél személyét érintő kérdés, amelynek megsértése esetén a tilalmat kimondó szabály értelmezése alapján nagy eséllyel el lehet és kellhet jutni a szerződés semmisségéhez. Azoknak a jogszabályoknak a megsértése, amelyek a szerződéskötés vagy a teljesítés általános körülményeit (pl. helyszín, időpont) szabályozzák, általában olyan kötelezettségeket (tilalmakat) tartalmaznak, amelyek nem vezetnek semmisséghez. Pl. a kereskedő a bolti nyitvatartási idő után is értékesíthet érvényesen árut, ha a nyitvatartási időre vonatkozó szabályozás ezzel meg is sérül.

4. Szempontok a semmisség megállapításához

Az új Polgári Törvénykönyv Törvénytervezete a tilos szerződések semmisségének kérdése kapcsán azt tartalmazza, hogy a jogszabályba ütköző szerződés más jogszabály önálló szankciója mellett is semmis, “ha a jogszabály célja a tilos szerződéssel elérni kívánt joghatás megtiltása”. ⁶⁵ Kérdéses, hogy milyen szempontok alapján következtethető ki a jogszabály azon célja, hogy a szerződéssel elérni kívánt joghatást nem kívánja. Ennek a kérdésnek a megválaszolása kapcsán az alábbiakra kell figyelemmel lenni.

A “jogszabály célja” értelmezésének feladata elsődlegesen annak megállapítása, hogy a szerződéssel elérni kívánt joghatás (tehát a jogok és a kötelezettségek teljesítése, a teljesítéssel beálló jogi, gazdasági, vagyoni, szociális, társadalmi állapot) összhangban van-e a tilalom céljával, és ezen keresztül a jogalkotó akaratával. Ezért nem pusztán a jogszabály (esetleg a preambulumban megjelölt) sokszor túlzóan általánosítható célját szükséges vizsgálni, hanem elemezni kell a jogszabály értelmét és rendeltetését. Fontos annak rögzítése, hogy a jogszabály céljának vizsgálata körében mérceként nem a polgári jog belső értékrendje keresendő, a vizsgálat nem egy magánjogi szempontrendszer érvényesülését kell, hogy visszaigazolja. A vizsgálat az adott jogszabály belső összefüggésrendszerére, az adott jogterület sajátosságaira, az adott jogszabály “védelmi tárgyára”, a jogszabályi tilalom fent említett “értelmére és rendeltetésére” kell, hogy fókuszáljon. A jogszabály ezen elemzése vezet el annak megválaszolásához, hogy a jogalkotó szerint a tiltó jogszabállyal elérni kívánt cél úgy valósítható-e meg a jogszabályba ütköző szerződés esetében, hogy magától a szerződéstől meg kell vonni a joghatást és meg kell tiltani az állami kikényszeríthetőséget, vagy a tilalom célja elérhető önmagában azzal, hogy a jogszabálysértésnek saját szankciót ad a jogalkotó. A más szankció előírása ezért nem zárja vagy váltja ki a semmisséget. Ha jogszabály megsértésével megkötött szerződés joghatása egyáltalán nem zavarja a jogszabály céljának (rendeltetésének, értelmének) elérését, csak akkor lehet a szerződést érvényesnek tekinteni, és a célzott joghatásokat megengedni.

Vegyünk jogszabályi példákat a fentiek konkretizálásához! Ha az illetékszabályok megsértésével a felek nem a tényleges vételárat rögzítik a szerződésben, a szerződés érvényes marad. Az illetéktörvény célja ugyanis a vagyonátruházáshoz kötődő állami bevétel biztosítása, amely nem azzal érhető el, hogy a szerződéshez nem kapcsolódik joghatás, hanem azzal, ha az állami bevétel szankciók útján is biztosítva van. Ezért szükséges a szerződés joghatásának (pl. a tulajdonjog átszállásának) meghagyása, és emellett elegendő a közigazgatási szankció alkalmazása. Ezzel ellentétben pl. a gazdasági erőfölénnyel való visszaélést megtestesítő szerződés esetén a jogalkotó célja nem az állami bevétel (bírság) növelése, hanem a versenytorzító állapot (a visszaélés joghatásának) elkerülése. Ezért nem elegendő a közigazgatási szankció, hanem a tilos szerződéstől a joghatást is meg kell vonni, mivel ezzel biztosítható a verseny korlátozásmentes fennmaradása. A kontárszerződések, vagy az üzletek működési engedélye esetében tisztán igazgatási normákkal állunk szemben, ezért nem indokok a szerződés semmisséggel sújtása. Ugyanakkor az engedéllyel végezhető pénzintézeti tevékenység esetében a tilos pénzintézeti tevékenység keretében megkötött szerződések semmissége megállapítható kell, hogy legyen, hiszen a tiltott pénzintézeti tevékenységet kimondó norma célja nem egy belső igazgatási, rendészeti folyamat biztosítása, hanem olyan befektető, vagyoni forgalom és jogintézmény védelmi norma, amelynek megsértése a szerződéssel elért joghatásokra is ki kell, hogy terjedjen.

5. Polgári jogi normába, ütközés semmissége

A tilos szerződések semmisségének megítélése során szokásos különbséget tenni a “polgári jog” és “más jogszabályok” által előírt tilalmak megsértése között. 66 Ez a különbségtétel számos aspektusból indokolt (pl. a kógens normák terjedelme), de különösen pregnánsan jelentkezik a jogszabályba ütközés semmisségének mérlegelése körében. Ebben a kérdésben a magyar jogtudomány által korábban kidolgozott⁶⁷ és a gyakorlatban máig követett értelmezés de lege ferenda is irányadónak tekintendő. Kérdésként vethető fel ugyanis az, hogy a hatályos Ptk. azon fordulata, amely szerint a semmisséget csak akkor lehet alkalmazni, ha más jogkövetkezmény nem fűződik a jogsértéshez, hogyan alkalmazandó a Ptk. belső viszonyrendszerében. Hiszen elképzelhetőek olyan szerződéses polgári jogi normasértések, amelyekhez a Ptk. fűz jogkövetkezményt (pl. kártérítést), de nem írja elő a semmisséget. A jelenleg hatályos Ptk. vonatkozásában az elfogadott és helyes értelmezési szabály szerint a Ptk. kógens normájának megsértése miatti semmisség csak akkor nem alkalmazható, ha azt a Ptk. maga kizárja, azaz az önálló szankciót a semmisség helyett állapítja meg a jogszabály. ⁶⁸ Az új Polgári Törvénykönyv tervezett szövegét illetően ez az értelmezés fenntartandó, talán csak annyi kiegészítést kell tenni, hogy a polgári jogi norma megsértése esetére nem vonatkozik a “más jogkövetkezmény melletti jogalkotói cél mérlegelésének” elve. Megjegyezzük még, hogy “polgári jogi normának” nem csak a Ptk. -t kell tekinteni, hanem minden olyan jogszabályt, amely kifejezetten háttérjogszabályának tekinti a Ptk. -t. Így pl. a fogyasztóvédelmi magánjog számos külön jogszabálya, munkajog, társasági jog, csőd-, felszámolási jog (egy része), azzal, hogy az egyes magánjogi jogszabályoknak a belső összefüggésrendszerükből származhatnak a semmisséget illetően eltérő elvei és szabályai (pl. ilyen a társasági jog).

6. Külön jogszabályba ütközés semmissége

A jelen tanulmány is rávilágított arra, hogy a jogszabályba ütköző szerződések semmisségének megítélése körében az igazi problémaként az jelentkezik, ha a szerződés nem polgári jogi normába, hanem “külön jogszabályba” ütközik. Ilyen esetekben lépnek be a fent már részletesen kifejtett elvek, amelyek szerint a jogszabályok megsértése önmagában fogalmilag nem eredményezi a szerződés semmisségét, ugyanakkor a tilos szerződések érvénytelenségét fő szabályként tekintve egy kiterjesztő értelmezés indokolt, amelynek során a jogszabály célja (értelme és rendeltetése) vizsgálandó. Azt is kifejtettük, hogy önmagában az, hogy a külön jogszabályok a megsértésükhöz fűznek-e, vagy sem szankciót, a szerződés semmisségének szempontjából technikai karakterrel bír, de komolyabb jelentőséggel nem rendelkezik. Mindezek alapján a “külön jogszabályoknak” az alábbi három elvi csoportját kell egymástól megkülönböztetnünk.

a) A jogszabály tartalmazza a semmisséget. Vannak olyan jogszabályok, amelyek a bennük foglalt tilalmak (kötelezések) megsértéséhez kifejezetten előírják (akár más jogkövetkezmény mellett, akár anélkül) a beléjük ütköző
szerződés semmisségét. Ebben az esetben pusztán azt kell rögzíteni, hogy a jogalkotó szándéka a tilos szerződések semmisségét illetően egyértelmű és vitán felül áll. Ilyen jogszabályok esetén nem lehet olyan következtetésre jutni, hogy a jogalkotó nem kívánja a célzott joghatást megvonni és a bírósági kikényszeríthetőséget megtagadni, hanem a semmisséget alkalmazni kell.

b) A jogszabály nem tartalmaz önálló szankciót. Önmagában az az (egyébként jogpolitikailag nem optimális) eset, ha a jogszabály előír ugyan egy eltérést nem engedő tilalmat (kötelezést), de ennek önálló jogkövetkezményét nem rögzíti, nem vezet fogalmilag az ilyen jogszabályt sértő szerződés semmisségéhez. Ezért a Ptk. és az új Ptk. tervezetének azon kitétele, amely szerint “semmis az a szerződés, amely jogszabályba ütközik, kivéve… ” ebből a szempontból megszorítóan értelmezendő. Ilyen esetben is szükséges annak vizsgálata, hogy a jogszabályba ütköző szerződés esetén az adott jogszabály céljából, értelméből és rendeltetéséből levezethető-e a célzott joghatás megvonása, vagy az idegen lenne a jogalkotó által vélelmezhetően kívánt következményektől.

c) A jogszabály önálló szankciót tartalmaz. A jogszabályi tilalmak döntő része a megsértésükhöz fűz az adott jogterület sajátosságainak megfelelő önálló szankciót. Ez az eset azonban önmagában nem zárja ki fogalmilag azt, hogy a más jogkövetkezmény mellett a tilalomba ütköző szerződés semmis is legyen. Ebben az esetben a jogalkalmazónak a fentiekben kifejtettek szerint a jogalkotó vélelmezhető szándékát, az adott jogszabály célját, értelmét és rendeltetését kell vizsgálnia annak eldöntéséhez, hogy a szerződés más jogkövetkezmény mellett érvényes, vagy semmis lesz-e.

7. A hatósági engedély problematikája

A tilos szerződések semmisségének vizsgálata körében a teljesség kedvéért kitérünk arra a kérdésre, hogy előfordulhatnak olyan esetek, amikor a jogszabály a szerződéshez valamilyen hatósági jóváhagyást vagy engedélyt követel meg, viszont a felek enélkül kötik meg a szerződésüket, és ebben az értelemben jogszabályt sértenek. A látszólagosan rokon kérdéskör ellenére a jelzett esetnek semmi köze a vizsgált problémához, sőt maga a kérdés nem is érvénytelenségi problémaként jelentkezik. A jelenleg hatályos Ptk. 215. §-a a hatósági engedélyt (jóváhagyást) a szerződés létrejötte egyik feltételének tekinti, márpedig a létre sem jött szerződés esetén az érvénytelenség problémája nem vethető fel. Ezzel szemben az új Polgári Törvénykönyv Törvényjavaslata a kérdést helyesen már a hatályosság körében tárgyalja, és az ilyen engedély (jóváhagyás) nélkül megkötött szerződéseket érvényesnek ismeri el. ⁶⁹

8. Jogszabály által megkövetelt szerződési tartalom megsértésének kérdése

Végezetül megemlítjük a tilos szerződések semmisségével kapcsolatban azt a hosszabb ideje vitatott problémát, amely szerint bizonytalanság uralkodott annak megítélését illetően, hogy a jogszabály által kötelezően megkövetelt tartalom hiánya, vagy az ilyen megkövetelt tartalommal ellentétes szerződés jogszabályba ütközés miatt a szerződése semmisségéhez vezet-e. A Szakértői Javaslat ezzel kapcsolatos helyes megoldása átkerült az új Polgári Törvénykönyv Törvényjavaslatának szövegébe, ⁷⁰ amely a problémakört egyfajta lex specialis esetként kezelve kizárja a szerződés ilyen jogsértés miatti semmisségét. Ha a jogszabály a szerződés egyes tartalmi elemeit kötelezően meghatározza, vagy egyes kikötéseket tilt, a szerződés a jogszabály által előírt tartalommal lesz érvényes, és a jogszabályba ütközés miatti semmisség megállapításának nincs helye.

JEGYZETEK

1 A szerződési szabadság a helyes megközelítés szerint a szerződési jog egyik meghatározó alapelve, amely a szerződési viszonyokban juttatja érvényre a szerződő felek önrendelkezését, magánautonómiáját. Ld. ehhez Harmathy Attila: A szerződési szabadságról, in: Liber Amicorum. Studia E. Weiss dedicata, ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék, Budapest 2002, 118.; Vékás Lajos: A szerződési szabadság alkotmányos korlátai, Jogtudományi Közlöny 2/1999, 53. Vö. még Darázs Lénárd: A szerződési szabadság és a verseny alkotmányos védelme, Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Budapestinensis XLIV (2007), ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest 2008, 35.

2 Már a római jogban sem egységes terminológia részletes elemzése mellett a mai jogrendszerek eltérő szóhasználatára utal a magyar irodalomban Siklósi Iván: A jogügyletek érvénytelenségével összefüggő terminológiai kérdések a római jogban, in: Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Budapestinensis XLIII (2006), ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest 2006, 203-222., valamint ld. még alább a jelen tanulmány II. részét.

3 Bar, Christian von / Zimmermann, Reinhard (Hg. ): Grundregeln des Europäischen Vertragsrechts Teile I und II. Kommission für Europäisches Vertragsrecht, Sellier, München 2002, 261-340.; Bar, Christian von / Zimmermann, Reinhard (Hg. ): Grundregeln des Europäischen Vertragsrechts Teil III. Kommission für Europäisches Vertragsrecht, Sellier, München 2005, 797-816;

4 Eörsi Gyula: Kötelmi jog. Általános rész, Kézirat 5. kiadás, Tankönyvkiadó, Budapest 1985, 93-84.; Szladits Károly: in: A magyar magánjog (szerkesztő: Szladits Károly), Általános Rész, I. kötet, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest 1941, 363.; Vékás Lajos: in: Szakértői javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez (szerkesztő: Vékás Lajos), Complex, Budapest 2008, 788.; Weiss Emilia: A szerződés érvénytelensége a polgári jogban, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1969, 162.

5 Ezt a jogtudományban hosszabb ideje követett megoldást (ld. Eörsi: Kötelmi jog, 100-109. ) veszi át az új Polgári Törvénykönyv előkészítése eredményeként született Szakértői Javaslat (Vékás: in: Szakértői javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez (4. sz. lj. ), 777-787. ), valamint az új Polgári Törvénykönyv törvénytervezete is (“T/5949, számú törvényjavaslat a Polgári Törvénykönyvről, Budapest 2008. június”, 5. Könyv, 1. rész, 3. cím, amely elérhető www. irm. hu alatt).

6 Eörsi: Kötelmi jog (4. sz, lj. ), 104-108.; Nizsalovszky Endre: Kötelmi jog I. Általános tanok, Kézirat gyanánt, Budapest 1949, 211,; Weiss: A szerződés érvénytelensége a polgári jogban (4. sz. lj. ), 233-243. Érdekes megjegyeznünk, hogy Szladits a szerződések tartalmi korlátainak vizsgálata körében még nem vonta a nevezett semmisségi okokat a “tilos szerződések” gyűjtőfogalma alá (ld. in: A magyar magánjog (szerkesztő: Szladits Károly), Kötelmi jog általános része, III. kötet, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest 1941, 42-65. ), így a tilos szerződések gyűjtőfogalomként használata csak a szocialista jogrendszer kezdeteitől vált általánossá.

7 Vö. különösen Menyhárd- Attila: A jóerkölcsbe ütköző szerződések, Gondolat Kiadó, Budapest 2004, 248-276.

8 Ld. Vékás: in: Szakértői javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez (4. sz. lj. ), 781.; T/5949, számú törvényjavaslat a Polgári Törvénykönyvről (5. sz. lj. ), 5: 75. §.

9 A jogszabályt megkerülő szerződés érvénytelenségi problematikájához ld. Darázs Lénárd: A jogszabály megkerülése miatti polgári jogi érvénytelenség.

10 A hatályos Ptk. idézett szövegének értelmezéséhez és a bírósági gyakorlat általános ismertetéséhez ld. Gellért György (szerkesztő): A Polgári Törvénykönyv magyarázata, 1. kötet, 7. javított kiadás, Complex, Budapest 2007, 712.; Kemenes István: A szerződés érvénytelenségének egyes kérdései a gazdasági szerződéses gyakorlatban, Polgári Jogi Kodifikácó, 2/2002, 7-27,

11 L. Vékás: in: Szakértői javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez (4. sz. lj. ), 781.; Az előirányzott törvényszöveg változtatás elméleti hátteréhez ld. Vékás Lajos: Parerga. Dolgozatok az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez, HVG-ORAC, Budapest 2008, 284.

12 Zweigert, Konrad / Kötz, Hein: Einführung in die Rechtsvergleichung auf dem Gebiet des Privatrechts, 3. Autlage, Mohr, Tübingen 1996, 374.

13 Zweigert/Kötz: Einführung in die Rechtsvergleichung (12, sz. lj. ), 375.

14 Földi András / Hamza Gábor: A római jog története és institúciói, 13. kiadás, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 2008, 79., 486.; Fiume, Werner: Allgemeiner Teil des Bürgerlichen Rechts, Band 2: Das Rechtsgeschäft, 2. Auflage, Berlin Heidelberg New York 1975, § 17 1.; Kramer, Rainer: Der Verstoß gegen ein gesetzliches Verbot und die Nichtigkeit von Rechtsgeschäften (§ 134 BGB), Dissertation, Mainz 1976, 12-13.

15 Földi/Hamza: A római jog története és institúciói (14. sz. lj. ), 79., 486.; Weiss: A szerződés érvénytelensége a polgári jogban (4. sz. lj. ), 10-27,

16 L, ehhez Ferid, Murad. Das Französische Zivilrecht, Erster Band, Alfred Metzner Verlag, Frankfurt Berlin 1971, 317-334.; Kötz, Hein: Die Ungültigkeit von Verträgen wegen Gesetz- und Sittenwidrigkeit. Eine rechtsvergleichende Skizze, RabelsZ 58 (1994), 209, 210.; Zweigert/Kotz: Einführung in die Rechtsvergleichung (12. sz. lj. ), 375.

17 Szladits, Charles: Illegality of prohibited contracts: Comparative aspects, in: XXth Century Comparative and Conflicts Law. Legal essays in honor of Hessel E. Yntema (edited by Kurt H. Nadelmann, Arthur T. von Mehren and John N. Hazard), A. W. Sythoff, Leyden 1961, 221-231.

18 L. az olasz Codice civile 1418. cikkét, a spanyol Código civil 6. cikkét és a portugál Código civil 294. cikkét.

19 Bar/Zimmermann: Grundregeln des Europäischen Vertragsrechts Teil III (3. sz. lj. ), 806-807.

20 Erre a következtetésre jut az angol, francia és német jog összevetése után szintén Szladits: Illegality of prohibited contracts: Comparative aspects (17. sz. Ij. ), 221, 231.

21 Beak, H. G. (. ed. ): Chitty on Contracts, Volume I: General Principles, Volume II: Specific Contracts, 29. edition, Sweet & Maxwell, London 2004; Beatson, Jack (ed. ): Anson’s Law of Contract, 27. edition, Oxford Univ. Press, Oxford 1998; Treitel, Günther H.: The Law of Contract, 11. edition, Sweet & Maxwell, London 2003.

22 Law Commission: Consultation Paper on Illegal Transactions. Ld. ehhez még Bar/Zimmermann: Grundregeln des Europäischen Vertragsrechts Teil III (3. sz. lj. ), 808.

23 Armbrüster\ Christinn: in: Münchener Kommentar zum Bürgerlichen Gesetzbuch, Band 1 Allgemeiner Teil, 1. Halbband, 5. Auflage, C. H Beck, München 2006, § 134; Canaris, Claus-Wilhelm: Gesetzliches Verbot und Rechstgeschäft, Müller, Heidelberg 1983; Collier, Dieter: Nichtigkeit und Unwirksamkeit im System der bürgerlichen Rechtsordnung, Dissertation, Hamburg 1967; Kramer: Der Verstoß gegen ein gesetzliches Verbot und die Nichtigkeit von Rechtsgeschäften (14. sz. lj. ); Larenz, Karl / Wolf, Manfred: Allgemeiner Teil des bürgerlichen Rechts, 9. Auflage, C. H. Beck, München 2004, 723-730.

24 Koller, Alfred: Schweizerisches Obligationsrecht, Allgemeiner Teil, Band I, Verlag Stämpfli, Bern 1996.

25 Bollenberger, Raimund: in: Helmut Koziol / Peter Bydiinski / Raimund Bollenberger (Hg. ); ABGB Allgemeines Bürgerliches Gesetzbuch Kommentar, 2. Auflage, Springer, Wien New York 2007, § 879, Rn. 1-4; Krejeij Heinz: in: Peter Rummel (Hg. ): Kommentar zum Allgemeinen bürgerlichen Gesetzbuch, Band 1, 2. Auflage, Wien 1990, § 879, Rn. 19-47,

26 Az európai magánjogi jogegységesítés aktuális állásához és a jogegységesítési törekvések átfogó bemutatásához ld. Vékás: Parerga (11. sz. lj. ), 7585.; a témához ld. még Schulze, Reiner (ed. ): Common Frame of Reference and Existing EC Contract Law, Sellier, Munich 2008; Zimmennan-n, Reinhard: Der Gemeinsame Referenzrahmen für das Europäische Privatrecht, Juristenzeitung, 2008, 529-550.

27 Angol nyelven ld. UNIDROIT (ed. ): Principles of International Commerial Contracts, Rom 1994; német nyelven Id. in: Schulze, Reiner/Zimmermann, Reinhard (Hg. ): Basistexte zum Europäischen Privatrecht, 2. Auflage, Nomos, Baden-Baden 2002, 435-472.

28 Basedow, Jürgen: Uniform law Conventions and the UNIDROIT Principles of International Commercial Contracts, Uniform Law Review (ULR) 2000, 129-139.; Boneil, Michael Joachim: The UNIDROIT Principles of International Commercial Contracts and CISG – Alternatives or Complementary Instruments?, Uniform Law Review (ULR) 1996, 26-39,

29 Ez akkor is igaz, ha egyébként a felek kikötik az UNIDROIT-Alapelvek alkalmazását a jogviszonyukra, mivel az 1. 4. cikk szerint ilyen esetben is alkalmazni kell a kollíziós szabályok által felhívott nemzeti jogot a kógens nemzed jogi normákat illetően. Ld. ehhez Heidemann, Maren: Methodology of uniform contract law. The UNIDROIT principles in international legal doctrine and practice, Springer, Berlin 2007.

30 Vö, Vékás: Parerga (11. sz, lj. ), 75-85; Zimmermann: Der Gemeinsame Referenzrahmen für das Europäische Privatrecht (27. sz. lj. ), 529-530; no.: Die Principles of European Contract Law als Ausdruck und Gegenstand europäischer Rechtswissenschaft, Zentrum für europäisches Wirtschaftsrecht, Vorträge und Berichte Nr. 138, Bonn 2003.

31 Angolul olvasható in: Lando, Ole / Beule, Hugh (ed. ): Principles of European Contract Law, Parts I and II, Kluwer Law International, The Hague 2000; németül ld. Bar, Christian von / Zimmermann, Reinhard (Hg. ): Grundregeln des Europäischen Vertragsrechts Teile I und II. Kommission für Europäisches Vertragsrecht, Sellier, München 2002.

32 Angolul olvasható in: Lando, Ole/ Clive, Eric/Prüm, André/ Zimmermann, Reinhard (ed. ): Principles of European Contract Law, Part III, Kluwer Law International, The Hague 2003; németül ld. Bar, Christian von / Zimmermann, Reinhard (Hg. ): Grundregeln des Europäischen Vertragsrechts Teil III. Kommission für Europäisches Vertragsrecht, Sellier, München 2005.

33 Bar, Christian von / Clive, Eric / Schulte-Nölke, Hans (ed. ): Principles, Defintions and Model Rules of European Private Law. Draft Common Frame of Reference. Interim Outline Edition, Prepared by Study Group on a European Civil Code and the Research Group on die EC Private Law (Acquis Group), Sellier, Munich 2008,

34 L. ehhez alább a IV. 1. pontban írtakat.

35 L. ehhez Vékás: Parerga (11. sz, lj. ), 83.

36 Megtalálható: Gandolfi, Giuseppe (ed. ): Code européen des contracts -Avant-projet, Livre premier, Milano 2001; Schulze, Reiner/ Zimmerman-n, Reinhard (Hg. ): Basistexte zum Europäischen Privatrecht, 2. Auflage, Nomos, Baden-Baden 2002, 473-559.

37 Magyarország Magánjogi Törvénykönyve. A M. Kir, Igazságügy-miniszter által 1928. március 1-jén az Országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslat. Közzéteszi a M. Kir. Igazságügyminisztérium, Budapest 1928.

38 Az MTJ gyakorlatának és az uralkodó tudományos álláspont bemutatásához ld. különösen Szladits Károly (szerkesztő): A magyar magánjog. Kötelmi jog Általános Rész, III. kötet, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest 1941, 45-46.

39 Ld. például Nizsalovszky Endre: Kötelmi jog I. Általános tanok (6. sz. lj. ), 211.; Zoltán Ödön: Vállalkozási szerződés, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1963, 100.; ugyanerre utal már kritikusan Weiss: A szerződés érvénytelensége a polgári jogban (4. sz. lj. ), 245-257,

40 Weiss: A szerződés érvénytelensége a polgári jogban (4, sz. lj. ), 245-273.

41 Weiss: A szerződés érvénytelensége a polgári jogban (4. sz. lj, ), 246.

42 A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának 1993. szeptember 27-én tartott Konzultatív Tanácskozásáról szóló beszámoló és a tanácskozás rövid összefoglalója olvasható a Bírósági Határozatok 1993. évi 12. számának Fórum rovatában, a 951-952. oldalon.

43 Ld. az előbbi lábjegyzetben hivatkozott BH 1993. évi 12. sz. Fórum rovatának I. pontjának utolsó bekezdését.

44 Molnár Ambrus: Vitaanyag a kontárszerződésekkel kapcsolatos bírói gyakorlat felülvizsgálatához, BH 1993. évi 12, számának Fórum rovata, 952-955.

45 Ugyanerre a kritikus következtetésre jut Kemenes: A szerződés érvénytelenségének egyes kérdései a gazdasági szerződéses gyakorlatban (10. sz. lj. ), 10.

46 Valamennyi kiemelt idézet és hivatkozás a vitaanyag (45. sz. lj. ) 955. oldaláról való.

47 Canaris: Gesetzliches Verbot und Rechtsgeschäft (23. sz. lj. ), 54.; Deinni, Olaf: Zwingendes Recht. Grenzen rechtsgeschäftlicher Gestaltungsmacht und Verbotsgesetz, Heymanns, Köln Berlin Bonn München 2002, Rn. 52.; MünchKommBGB /Annbrüster (23. sz. lj. ), § 134 Rn. 1-2.

48 Canaris: Gesetzliches Verbot und Rechtsgeschäft (23. sz. lj. ), 54.

49 Canaris: Gesetzliches Verbot und Rechtsgeschäft (23. sz. lj. ), 54,; MünchKommBGB /Armbrüster (23. sz. lj. ), § 134 Rn. 1-2.

50 Ugyanezt az álláspontot képviseli Kemenes: A szerződés érvénytelenségének egyes kérdései a gazdasági szerződéses gyakorlatban (10. sz. lj. ), 10.

51 Az ezzel ellentétes BDT 2003. 772. ítéletet nem tartjuk helyesnek, amely az Alkotmányba ütközés miatt mondta ki a szerződés semmisségét.

52 Erről részletesen ld. Vékás: A szerződési szabadság alkotmányos korlátai (1. sz. lj. ), 53.

53 A Római Szerződés (versenyszabályainak) megsértése miatti semmisséghez ld. Darázs Lénárd: Vertikális kartellek, Complex 2007, 343.

54 Bár ennek megítélésében bizonytalanságok vannak a tagállamok jogában, de a fent leírt véleményünk tűnik az általánosan követett és helyes megoldásnak. Ld. ehhez pl. MünchKommBGB/ Armbrüster (23, sz. lj. ), § 134 Rn. 37.

55 Ld. ehhez különösen az áruforgalom szabadsága tekintetében részletesen Darázs Lénárd: Az áruforgalom szabadságának európai alkotmányos alapjai és magánjogi tartalma, Magyar Jog 11/2006, 673-682.

56 Gebauer, Martin / Wiedmann, Thomas (Hg. ): Zivilrecht unter europäischen Einfluss, Richard Boorberg Verlag, Stuttgart 2005, Kapitel 2, Rn. 126.; Riesenhuber, Karl: System und Prinzipien des Europäischen Vertragsrechts, De Gruyter Recht, Berlin 2003, 464-465.

57 így pl. részben erre hajlik a MünchKommBGB / Armbrüster (23. sz, lj, ), § 134 Rn. 38. is további hivatkozásokkal.

58 Becker, Christoph: Theorie und Praxis der Sonderanknüpfung im internationalen Privatrecht, Shaker, Aachen 1995; Hrubesch-Millauer, Stephanie: Sonderanknüpfung fremder zwingender Normen im Bereich von Schud-verträgen, Dike Verlag, St. Gallen 2001.; MünchKommBGB / Armbüster (23. sz. lj. ), § 134 Rn. 40.

59 Beater, Axel: Der Gesetzesbegriff von § 134 BGB, AcP 197 (1997), 505., 511.; Deinert: Zwingendes Recht. Grenzen rechtsgeschäftlicher Gestaltungsmacht und Verbotsgesetz (47. sz. lj. ); Kemenes: A szerződés érvénytelenségének egyes kérdései a gazdasági szerződéses gyakorlatban (10. sz, lj. ), 9.; MünchKommBGB /Armbrüster (23. sz. lj. ), § 134 Rn. 5.

60 Canaris: Gesetzliches Verbot und Rechtsgeschäft (23. sz. lj. ), 23.; MünchKommBGB/Armbiiister (23. sz. lj. ), § 134 Rn. 110.

61 Egyértelműen így foglal állást Schricker, Gerhard: Gesetzesverletzung und Sittenverstoß, C. H. Beck’sche Verlagsbuchhandlung, München 1970, 64.; a magyar jogban erre utal Kemenes: A szerződés érvénytelenségének egyes kérdései a gazdasági szerződéses gyakorlatban (10, sz. lj. ), 16.; egyértelműen kritikus Weiss: A szerződés érvénytelensége a polgári jogban (4. sz. lj. ), 247.

62 Ld. ehhez pl. Canaris: Gesetzliches Verbot und Rechtsgeschäft (23. sz. lj. ), 22.; MünchKommBGB / Armbrüster (23. sz. lj. ), § 134 Rn. 48.

63 Tartalmilag ugyanígy Weiss: A szerződés érvénytelensége a polgári jogban (4. sz. lj. ), 247.

64 Canaris- Gesetzliches Verbot und Rechtsgeschäft (23. sz. lj. ), 20-53.

65 L. Vékás: in: Szakértői javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez (4. sz. lj. ), 781.; T/5949, számú törvényjavaslat a Polgári Törvénykönyvről, (5. sz. lj. ), 5: 75. §.

66 Kemenes: A szerződés érvénytelenségének egyes kérdései a gazdasági szerződéses gyakorlatban (10. sz. lj. ), 8-10.; MünchKommBGB /Armbrüster (23. sz. lj, ), § 134 Rn. 30-102.; Weiss: A szerződés érvénytelensége a polgári jogban (4, sz. lj. ), 246.

67 Kemenes: A szerződés érvénytelenségének egyes kérdései a gazdasági szerződéses gyakorlatban (10. sz. lj. ), 8.

68 Ennek az értelmezési elvnek a hangsúlyozása azért is fontos, mert elméletileg a Ptk. szó szerinti szövege alapján lehetne más eredményre is jutni, ami azonban nem állna összhangban a polgári jog belső koherenciájával és a vizsgált jogintézmény céljával,

69 L. Vékás: in: Szakértői javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez (4. sz. lj. ), 794.; T/5949, számú törvényjavaslat a Polgári Törvénykönyvről, (5. sz. lj. ), 5: 91. §.

70 L. Vékás: in: Szakértői javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez (4. sz. lj, ), 781-782.; T/5949, számú törvényjavaslat a Polgári Törvénykönyvről, (5. sz. lj. ), 5: 75. §.