Boóc Ádám: Észrevételek a gazdasági társaságok szabályozásához az új Polgári Törvénykönyvben

---

Névjegy

Dr. Boóc Ádám 2002-ben szerzett jogi diplomát az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, summa cum laude minősítéssel. 2006-ban jogi szakvizsgát tett, 2008-ban szerzett PhD fokozatot a KRE Állam- és Jogtudományi Karán, summa cum laude minősítéssel A választottbíró megválasztása és kizárása a nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodásban című értekezésével. Dr. Boóc Ádám ügyvéd, a Kelemen, Mészáros, Sándor és Társai Ügyvédi Iroda partnere, illetve egyetemi docens a KRE ÁJK Polgári Jogi és Római Jogi Tanszékén, ahol polgári jogot, római jogot és választottbíráskodást oktat, továbbá az MTA TK Jogtudományi Intézete tudományos munkatársa. Kutatási területei: kereskedelmi választottbíráskodás, társasági jog. Tudományos közleményeinek száma több mint kilencven, egy önálló monográfia szerzője, több tankönyv, szakkönyv, illetve kommentár társszerzője.

---

Mottó:

Omnis definitio in iure civili periculosa est; parum est enim, ut non subverti posset.

I.

Jelen előadásban[1] – messzemenőleg a teljesség igénye nélkül, és éppen ezért a kérdések vizsgálata során szükségképpen önkényesen és szubjektív módon eljárva – az új Polgári Törvénykönyv Javaslatának a gazdasági társaságokra vonatkozó szabályait tekintem át röviden. Az előadás az alábbi egységekre osztható fel:

1) Általános kérdések, a jogi személy általános szabályai;

2) A gazdasági társaság általános szabályai;

3) A közkereseti társaság és a betéti társaság;

4) A korlátolt felelősségű társaság;

5) A részvénytársaság.

Az előadásban a konszernjogi kérdéseket nem érintem. Jelen előadásban az elemzett törvényszöveg alapjául a közigazgatási és igazságügyi miniszter által 2012 nyarán benyújtott törvényjavaslatot vettem alapul (T/7971. számú Törvényjavaslat a Polgári Törvénykönyvről, a továbbiakban: Javaslat).[2]

A gazdasági társaságok új szabályozásának kétségkívül egyik legfontosabb újítása a szabályok elhelyezése, jelesül, hogy a szabályozásra a Polgári Törvénykönyvön belül és nem önálló törvényben kerül sor. Ezzel a magyar jogalkotó az ún. monista rendszert követi, szemben az eddig alkalmazott dualista rendszerrel, amely külön polgári törvénykönyvet, illetve külön kereskedelmi kódexet vagy társasági törvényt alkalmazott.

A magyar jogtudományban a monista – dualista polémia nem új keletű jelenség. Jelen terjedelmi korlátok között a diszkusszió összefoglalására lehetőség nincsen, ezzel kapcsolatban csak néhány szempontot kívánok jelezni.

Grosschmid Béni már 1883-ban az alábbiak szerint foglal állást a monista – dualista kérdésben:

„a mai európai jogokban a kereskedelmi joggal, mint a magánjogtól formailag különvált jogegésszel találkozunk, e jelenségnek okai nem lehetnek olyanok, amelyek magának a jognak avagy a kereskedelemnek mélyebb természetével feltétlenül kapcsolatban lennének. Más szóval nem belső, absolut, hanem külső, relatív, történeti okokról lehet itt legföljebb szólani.”[3]

Grosschmid szerint tehát a kereskedelmi jog önállóságának belső, abszolút jellegű okairól nem lehet beszélni, annak legfeljebb külső okai lehetnek.

Mai jogtudományunkban Vékás Lajos akadémikus professzor az alábbiak szerint érvel a monista kódex mellett:

„… Régóta nincs ún. kereskedelmi magánjog, (még a kereskedelmi jogi törvénykönyvekben is összezsugorodott ez a terület), és a jövőben sem lesz rá szükség. S emiatt nem kell, sőt nem is lehet ma már olyan kereskedelmi jogi (vállalati jogi) törvénykönyvet készíteni, amely e szféra sajátos magánjogát is felölelné. … A kereskedők, a kereskedelem nem kívánnak külön magánjogi szabályokat, sem a szerződések körében, sem más területeken. Nincs erre szükségük, hiszen a magánjog szabályai évtizedek óta képesek kielégíteni a kereskedelem igényeit is, mivel a magánjog kereskedelmi jogiasodott.” [4]

A dualista megoldás mellett – Sárközy Tamás professzor cikke alapján – az alábbi érvek emelhetők ki:

„A társasági jog a gazdasági élethez való szoros kötődése folytán jóval flexibilisebb, módosításigényesebb, mint a polgári jog többi része (gondoljunk pl. a gazdasági válság hatására). Egy Ptk.-t viszont nem lehet (nem illik) évente módosítani.

A gazdasági jog szempontjából azonban a társasági jog Ptk.-ba beépítésének legnagyobb nehézsége a társasági jog belső jogági komplexitásának megszűnése.

A társasági civiljog Ptk.-ban való elkülönítésének tehát súlyos veszélye, hogy több kérdésben a Ptk. mellett külön szabályzásra kényszerül a jogalkotó, ezáltal adott esetben párhuzamos szabályozások, illetve fordítva, joghézagok keletkeznek (különösen veszélyeztetett terület ebből a szempontból a konszernjog), adott esetben kollízió keletkezik a társasági közjog, a társasági eljárásjog és a társasági anyagi civiljog között.[5]”

II.

Habár a fenti szerkezeti, elhelyezési vita bizonyosan nem fog eldőlni az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével, megítélésünk szerint a gazdasági társaságok vonatkozásában az egyik leglényegesebb és alapvetően koncepcionális jellegű változás a diszpozitivitás mint alapelv megjelenése lesz.

Mint ismeretes, a hatályos Gt. alapvetően a kógencia elvét vallja, hiszen a 9. § (1) bekezdésében az alábbiak olvashatóak:

9. § (1) A tagok (részvényesek) e törvény, illetve más jogszabályok keretei között a társasági szerződés (alapszabály, alapító okirat) tartalmát szabadon állapíthatják meg, e törvény rendelkezéseitől azonban csak akkor térhetnek el, ha ezt a törvény megengedi. Nem minősül a törvénytől való eltérésnek olyan további rendelkezés társasági szerződésbe (alapszabályba, alapító okiratba) való foglalása, amelyről e törvény nem szól, ha a rendelkezés nem áll ellentétben a társasági jog általános rendeltetésével, vagy az adott társasági formára vonatkozó szabályozás céljával, és nem sérti a jóhiszemű joggyakorlás követelményeit.

Teljesen egyértelmű azon szabály, hogy a törvény rendelkezéseitől a felek csak akkor térhetnek el, ha ezt a törvény megengedi.

Ehhez képest a Javaslat teljesen más koncepciót tartalmaz, hiszen a 3:4. § (3) bekezdés az alábbiakat tartalmazza:

3:4. § (3) A jogi személy tagjai, illetve alapítói nem térhetnek el az e törvényben foglaltaktól, ha

a) az eltérést e törvény tiltja; vagy

b) az eltérés a jogi személy hitelezőinek vagy munkavállalóinak jogait nyilvánvalóan sérti, a tagok kisebbségének jogszabályban biztosított jogait súlyosan csorbítja, vagy a jogi személyek törvényes működése feletti felügyelet érvényesülését akadályozza.

A diszpozitivitás generálklauzulájának tekinthető szabály a társaságot alapító személyek, a társaság tagjai, illetve a képviseletükben eljáró jogi képviselők részére az eddigieknél lényegesen nagyobb szabadságot ad.

Megjegyzendő, hogy ez a felfogás a magyar jogtól nem idegen, sőt egyfajta visszatérést jelent az 1988. évi társasági törvény megoldásához. Az 1988. évi VI. törvény 20. §-a ugyanis az alábbi szabályt tartalmazza:

20. § A tagok a társasági szerződés tartalmát – e törvény és más jogszabályok keretei között – szabadon állapíthatják meg; a törvénynek a társasági szerződésre vonatkozó rendelkezéseitől egyező akarattal eltérhetnek, ha e törvény az eltérést nem tiltja.

A Javaslat – ha eltérő szövegezéssel is, de – az 1988. évi Gt. megoldását alkalmazza, melynek lényege tehát az, hogy a törvény egyfajta keretszabályozást enged, és ezen keretek között a felek a magánjogi privátautonómia elvének megfelelően belátásuk szerint jogosultak társasági jogi jogviszonyaikat kialakítani.

Nyilvánvaló, hogy ez a 2006. évi, hatályos Gt. kógens felfogásától jelentős mértékben eltér. Éppen ezért az eme felfogás szerint kifejlesztett jogalkalmazói látásmód egyfajta átkalibrálása méltán szükségessé válik.

A jogi személyek általános szabályai közül kifejezetten utalni kívánunk a 3.28. §-ra, mely az alábbi szabályt tartalmazza:

3:28. § [A képviseleti jog korlátozása]

A jogi személynek a jogi személyek nyilvántartásba bejegyzett képviselője képviseleti jogának korlátozása és nyilatkozatának feltételhez vagy jóváhagyáshoz kötése harmadik személlyel szemben nem hatályos, kivéve ha e harmadik személy a korlátozásról vagy a feltétel bekövetkeztének vagy a jóváhagyásnak a szükségességéről és annak hiányáról tudott vagy tudnia kellett volna.

A gyakorlatban mindez számos problémát jelentett már eddig is, elegendő ebben a vonatkozásban az EBH 2000. 194. sz. alatt közzétett határozatra utalni. Eme ítélet szerint a jogi személy szervezeti képviselőjének képviseleti jogköre fogalmilag teljes körű, annak harmadik személyekkel szemben történő bármiféle korlátozása pedig – ha ezt a jogszabály eleve nem tiltja – csak akkor lesz hatályos, ha erről a korlátozásról a jogi személlyel szerződő harmadik személyek tudnak. A Javaslat megfogalmazásától esetlegesen várható e vonatkozásban a későbbi joggyakorlat egységesülése.

Szintén igen lényeges újítása a Javaslatnak az, hogy minden gazdasági társaság jogi személynek minősül. Ez több európai ország jogrendszerében már így van, bár megjegyezzük, hogy a gyakorlatban sok változást nem fog jelenteni.[6]

A hatályos jog alapján ugyanis jogi személynek nem minősülő közkereseti társaság, illetve betéti társaság a jogi személyekhez hasonló módon vesz részt az egyes jogviszonyokban, kereskedelmi ügyletekben és perképességét tekintve sem merült fel kétség. Az bizonyos, hogy dogmatikailag az új szabályozás ebben a tekintetben konzisztensebb lesz.

A társasági jogi jogviták esetére a választottbírósági út kikötése lényegében az 1988. évi Gt. óta lehetséges. Ezt – nagyon helyesen – a Javaslat is megtartja, ugyanakkor nem tesz különbséget az ad hoc és az állandó választottbíráskodás között. Megítélésünk szerint a társasági jogviták választottbírósági úton történő rendezése – nemzetközi tendenciák alapján is – a jövőben egyre népszerűbbé fog válni.[7]

A Javaslat a korábbi tervezetekhez hasonló módon az apport vonatkozásában kimondja azt, hogy nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként követelés is szolgáltatható, ha azt az adós elismerte, vagy az jogerős bírósági határozaton alapul. A tag munkavégzésre, személyes közreműködésre vagy szolgáltatásra irányuló kötelezettségvállalása nem lehet nem pénzbeli hozzájárulás.

Hitelezővédelmi szempontból megítélésünk szerint problematikus lehet ama fordulat, mely szerint az adós által elismert követelés is lehet apport. Ebben az esetben ugyanis az apport érvényesíthetősége ütközhet nehézségekbe. Erre példa lehet ama eset, ha az apportot mint követelést – extrém esetben – egy off-shore cég által kiállított váltó képezi. Ebben az esetben nem feltétlenül lesz reális esélyünk a követelés tényleges behajtására.[8]

III.

A Javaslat alapján a közkereseti társaság vonatkozásában továbbra is a leglényegesebb probléma a tagi korlátlan és egyetemleges felelősség érvényesítése. A tagok perben állásával kapcsolatos szabály továbbra is él, de lényeges új szabály, hogy: „A tagok a társasággal együtt is perelhetők. A bíróság a tagokkal szemben hozott marasztaló ítélet végrehajtását csak akkor rendelheti el, ha a társasággal szemben a követelés végrehajtása eredménytelen volt.”

Ennek a szabálynak az a lényege, hogy annak ellenére, hogy a közkereseti társaság tagjai a társasággal együtt, egy peres eljárásban is perelhetőek, amennyiben a marasztaló ítélet birtokában végrehajtásra kerül sor, a végrehajtás tekintetében a Javaslat egy kötelező sorrendet állít fel. Eme sorrend szerint először a társasággal szemben kell megkísérelni a végrehajtást, és csak amennyiben ez eredménytelen, akkor lehet a taggal szemben fordulni.

Azt az eddigi bírósági gyakorlat is egyértelműen leszögezte már, hogy a közkereseti társaság tagjának felelőssége nem közvetlen, hanem mögöttes, ezért a közkereseti társaság és a tag egyetemlegesen nem marasztalható a közkereseti társaság tartozásának megfizetésében.[9] A mostani szabályozás a kötelező végrehajtási sorrenddel a közkereseti társaság tagja számára voltaképpen biztosít annyi türelmi időt, hogy bevárja a társasággal szembeni végrehajtási eljárás lefolytatását, mely időszak alatt értelemszerűen van arra lehetősége, hogy saját vonatkozásában a végrehajtást megnehezítse, vagy éppen ellehetetlenítse.[10]

Lényeges kiemelni, hogy mind a közkereseti társaság, mind a betéti társaság vonatkozásában az eddigi üzletvezető helyett a Javaslat – hasonlatosan a kft. által alkalmazott terminológiához – az ügyvezető fogalmát használja. Ez a fogalmi egységesítés talán a könnyebb jogalkalmazást is elősegítheti.

A betéti társaság tekintetében lényeges szabály, hogy a kültag – ha a Javaslat eltérően nem rendelkezik – nem lehet a társaság vezető tisztségviselője. Ez a jelenlegi szabálytól eltér, hiszen a jelenlegi szabály szerint a kültag ügyvezetővé válását egyrészt a társasági szerződés írhatja elő, másrészt pedig kivételes esetben, ha a társaságnak nem maradt üzletvezetésre és képviseletre jogosult tagja, akkor a törvényes működés helyreállításáról szóló bejelentés megtételéig, illetve a hat hónapos jogvesztő határidő eredménytelen eltelte esetén a kényszertörlési eljárás megindításáig a kültagot is a társaság üzletvezetésére és képviseletére jogosultnak kell tekinteni.

A korlátolt felelősségű társaság kapcsán feltétlenül kiemelést érdemel, hogy a Javaslat visszaállítja a 3 000 000 Ft összegű törzstőke-minimumot. E kérdés inkább gazdasági, mint dogmatikai szempontból érdemel figyelmet. A 3 000 000 Ft a jelenlegi vagyoni viszonyok között az 500 000 Ft összegű minimum törzstőkénél lényegesen magasabb összeg, és ez talán a kft. megalapításának, működtetésének nagyobb komolyságot, jogi értelemben pedig vélhetőleg nagyobb felelősséget és biztonságot kölcsönöz.

Érdemes tekintetbe venni a kft. szabályainál az elővásárlási jogra vonatkozó szabályokat, melyek az alábbiak szerint rendelkeznek:

„3:152. § (2) A pénzszolgáltatás ellenében átruházni kívánt üzletrész megszerzésére a többi tag, a társaság vagy a társaság által kijelölt személy – ebben a sorrendben – az elővásárlási jogra vonatkozó rendelkezések megfelelő alkalmazásával másokat megelőzően jogosult. E jog átruházása semmis. Az üzletrész másokat megelőző megszerzésére irányuló jog a tagokat üzletrészeik egymáshoz viszonyított mértéke szerint, arányosan illeti meg.”

A jelenlegi Gt. szabályrendszeréhez szokott jogalkalmazó számára prima facie eme rendelkezés szokatlannak, furcsának tűnik. A Javaslat által alkalmazott, fentiekben taglalt, a diszpozitivitás generálklauzulájának nevezett elv alapján azonban egyértelmű, hogy ettől a társaság tagjai el tudnak térni, s megítélésem szerint ez jó példa arra, hogy a jogalkalmazás során eddigi felfogásunk átkalibrálása szükséges.

További fontos szabály azon új rendelkezés, mely szerint a társaság saját üzletrészeinek alapjául szolgáló törzsbetétek összege nem haladhatja meg a törzstőke ötven százalékát. Ebben a vonatkozásban pedig lényeges egyértelműsítő szabályt tartalmaz a 3:192. § (3) bekezdése, mely szerint:

Ha a megszűnő társaság tulajdonában saját üzletrész volt, az arra eső vagyonhányadot a többi tag között kell felosztani törzsbetéteik arányában.

Eme szakasz egyértelműen a jogalkalmazás megkönnyítését fogja szolgálni.

A részvénytársaság szabályai tekintetében kiemelést érdemel, hogy a zrt. esetében a minimális alaptőke továbbra is 5 000 000 Ft, míg nyrt. esetében a minimális alaptőke 20 000 000 Ft. A Javaslat az alábbi részvényfajtákat különíti el:

• törzsrészvény,
• elsőbbségi részvény,
• dolgozói részvény,
• kamatozó részvény,
• visszaváltható részvény.

Fontos kiemelni, hogy a Javaslat a részvény-átruházás kapcsán, az alaki legitimáció kapcsán pontosabb szabályokat tartalmaz, továbbá a Javaslat a zártkörű alapítást preferálja, mely kifejezetten helyeselhető.

Érdemes figyelmet fordítani a saját részvény megszerzésére nyrt. esetén. Mint ismeretes, a hatályos szabály az alábbiak szerint rendelkezik:

229. § (1) A részvénytársaság nem nyújthat kölcsönt, nem adhat biztosítékot, továbbá pénzügyi kötelezettségeit azok esedékessé válását megelőzően nem teljesítheti, ha annak célja az általa kibocsátott részvények harmadik személy részéről történő megszerzésének az elősegítése.

A Javaslat új, egyértelműsítést célzó szabálya az alábbi:

3:212. § [Pénzügyi segítségnyújtás korlátozása]

Nyilvánosan működő részvénytársaság az általa kibocsátott részvények megszerzéséhez csak piaci feltételek mellett, osztalékfizetésre felhasználható vagyona terhére nyújthat harmadik személynek pénzügyi segítséget feltéve, hogy ehhez az igazgatóság előterjesztése alapján a közgyűlés legalább háromnegyedes szótöbbséggel meghozott határozatával hozzájárult.

A Javaslat értelmében a saját részvény a részvénytársaság alaptőkéje 25 százalékát nem haladhatja meg. Fenti szabályok megítélésünk szerint elősegítik azt, hogy az nyrt. saját részvényének megszerzése átláthatóbb és pénzügyileg is ellenőrizhetőbb legyen.

Érdemes figyelmet szentelnünk továbbá a részvény megszerzésének zrt. általi jóváhagyása szabályának. A jelenleg hatályos szabályokat a Gt. 205. §-a tartalmazza az alábbiak szerint:

205. § (1) Az alapszabály előírhatja, hogy a részvények átruházásához a részvénytársaság beleegyezésére (Ptk. 215. §) van szükség.

(2) A részvények átruházásához az alapszabályban megkívánt beleegyezés – az alapszabály eltérő rendelkezése hiányában – az igazgatóság hatáskörébe tartozik.

(3) A beleegyezés csak fontos okból tagadható meg, így ha

a) a részvényt a részvénytársaság versenytársa kívánja megszerezni, vagy

b) azt – a részvénytársaság céljára és a részvényesek körére tekintettel – egyéb, az alapszabályban meghatározott ok indokolja.

(4) Ha az igazgatóság a részvényre vonatkozó átruházási szándék írásban történt bejelentésének kézhezvételétől számított harminc napon belül nem nyilatkozik, a beleegyezés megadottnak tekintendő.

Ehhez képest az új szabályok az alábbiak szerint rendelkeznek:

„Ha a társaság alapszabálya a részvények átruházásához a részvénytársaság beleegyezését írja elő, az alapszabályban meg kell határozni azokat az okokat is, amelyek a beleegyezés megtagadásához vezethetnek. A beleegyezésről való döntés az igazgatóság hatáskörébe tartozik.”

Figyelemmel arra, hogy a Javaslat az Alapszabály hatáskörébe utalja azon okoknak a meghatározását, melyek a beleegyezés megtagadásához vezetnek, megítélésünk szerint ez a valóban kényes kérdés a jövőben számos jogvita forrása lesz.

* * *

Fenti, nagyon vázlatos és éppen ezért (miképpen erre a bevezető is utalt) szükségképpen önkényes bemutatás alapján is – feltételezésünk szerint – jól látható, hogy a gazdasági társaságokra vonatkozó új szabályok több, lényeges koncepcionális változást fognak eredményezni, melyek a jogalkalmazást is számos kihívás elé állítják.

Pelham Grenville Wodehouse, a neves angol író szerint: „Az üzleti vállalkozások fele azért hiúsul meg, mert valamelyik fél túl okos akar lenni.” Bizonyosak vagyunk benne, hogy a gazdasági társaságokra vonatkozó új szabályok éppen azt a célt fogják szolgálni, hogy az üzleti vállalkozások ne meghiúsuljanak, hanem a résztvevő felek legnagyobb és legteljesebb érdekét szolgálják választott gazdasági céljuk megvalósítása érdekében.

A cikk megjelenésének dátuma: 2013. február 20.