„Az élettársakra vonatkozó szabályozás így, kimondom: antihumánus.” (Kőrös András)
Az új Polgári Törvénykönyvet, illetve a HVG-ORAC Kommentárt és a Ptk. Fordítókulcsot bemutató konferenciákat – a nagy érdeklődésre tekintettel – három alkalommal is megtartották májusban, júniusban. 2013 őszén pedig részletes, tematikus rendezvényeken ismertetik a legkiválóbb szakértők az egyes könyveket. Kőrös Andrással, a konferenciák előadóinak egyikével, a Kommentár egyik szerkesztőjével és szerzőjével az új Ptk. Családjogi könyvéről beszélgettünk.
Névjegy
Dr. Kőrös András 1975-ben végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. 1977-től bíró Budapesten, 1988-tól a Legfelsőbb Bíróság (Kúria) tagja, 1997-től a családjogi tanács elnöke. 2008 óta a Polgári Kollégium elvi előkészítő csoportjának vezetője. Több mint ötven publikációja jelent meg, többek között az 1995-2007 között négy kiadást megért, nagysikerű „A családjog kézikönyve” c. társszerzőként írott és általa szerkesztett könyv. A Családi Jog c. szakfolyóirat főszerkesztője. 1998 óta a Nemzetközi Családjogi Társaság (ISFL) tagja, melynek nemzetközi konferenciáin többször tartott előadást. Évtizedek óta oktat a budapesti Eötvös Loránd és a Pécsi Tudományegyetemen, valamint a bírók, közjegyzők, ügyvédek és gyámügyi munkatársak részére szervezett tanfolyamokon, rendszeresen szakvizsgáztat. 1998-tól részt vett az új Polgári Törvénykönyv Családjogi Könyvének kidolgozásában.
A HVG-ORAC Kommentárja számára melyik témakört, illetve témaköröket dolgozta Ön fel? Miért esett ezekre a választása?
Az ember mint jogalany címet viselő könyvnek a jogképességre és a cselekvőképességre vonatkozó szabályait Makai Katalinnal közösen ismertettük, úgy, hogy munkánk ott lényegében nem is választható szét. A Családjogi könyvet bemutató kötetet egyrészt szerkesztettem, másrészt szerzőként az alapelvek és a házassági vagyonjog kommentálása volt a feladatom. Ezen kívül a Kötelmi jogi könyv egyes szerződései közül a bérlet, lakásbérlet, haszonkölcsön, valamint a tartási és életjáradéki szerződés magyarázata várt rám. A Kúria családjogi tanácsa, amit 1997 óta vezetek, ezekkel az ügyekkel foglalkozik, a bérletet, lakásbérletet korábban is kommentáltam. Jogalkalmazóként minden általam ismertetett területet hosszabb ideig műveltem. Munkám középpontjában azonban mindig is a családjog állt, az ítélkezés mellett egyetemi oktatóként, A családjog kézikönyvének szerkesztőjeként és egyik szerzőjeként, hazai és külföldi konferenciák előadójaként, és a Családi Jog c. szakfolyóirat főszerkesztőjeként is.
Melyek a családjog területén a legjelentősebb változások? Kiemelhetnénk röviden a legfontosabbakat?
Külön alapelvek juttatják kifejezésre a családjogi viszonyok sajátosságait, kiemelném a család mint közösség védelmét (a szolidaritás elvét), valamint a gyermek és a gyengébb fél védelmének elvét. Ezek azért fontosak, mert „iránytűt” adnak a jogalkalmazóknak a helyes jogértelmezéshez.
Előremutató újdonság a közvetítői eljárás bevezetése a házasság felbontásánál, valamint a szülői felügyeleti jogok gyakorlásának rendezésénél. Az utóbbi területen bírósági és a gyámhatósági eljárásban kötelezni is lehet a feleket a közvetítői eljárásban való részvételre. Magát a megállapodást természetesen nem lehet kötelezővé tenni, de a közvetítői eljárásban részvételt – ha a hatóság lát reményt a megegyezésre – igen. Ez lehetőség ad a feleknek arra, hogy szakképzett mediátor segítségével mindkettőjük számára elfogadható megoldásokat találjanak, ami elemi érdeke a szülőknek, akiknek különválásuk ellenére a közös gyermekükkel kapcsolatos ügyekben még évtizedekig együtt kell működniük.
A házassági vagyonjog szabályai jelentősen kibővülnek a Családjogi könyvben a Csjt.-hez képest. A szerződéses rendezés szabályai részletesek, a Családjogi könyv átfogóan szabályozza a közszerzeményi és a vagyonelkülönítési rendszert. Ez a szabályozás azonban nem köti meg az érintettek kezét, ugyanis a törvényi rendelkezések diszpozitívak, akkor kerülnek alkalmazásra, ha a felek másként nem állapodnak meg. Így egyfajta mintaként szolgálhatnak, amelynek alapján a házastársak maguk rendezhetik vagyoni viszonyaikat.
A házastársi vagyonközösség mint törvényes vagyonjogi rendszer szabályaival kapcsolatban azt kell kiemelni, hogy elsősorban a bírói gyakorlat épült be a törvényi szabályozásba. A joggyakorlat régi igényének megfelelően a mindennapi életvitelhez szükséges vagyontárgyak, illetve a foglalkozási célú, üzleti vagyon használatát, kezelését, az azzal történő rendelkezést, a vagyonmegosztást is részletesen és külön szabályozza a Családjogi könyv. A Csjt.-vel ellentétben az új szabályozás a házastársak passzív vagyonára, a közös-, illetve a különvagyon tartozásaira, terheire is kiterjed.
A szülői felügyelet szabályai, amelyek a szülői felelősségre építenek, a gyermek elhelyezés helyett a szülői felügyelet gyakorlásának rendezéséről szólnak. A felek a gondozást, nevelést, vagyonkezelést és ezek egyes elemeit egymás között megoszthatják, és indokolt esetben ezt megteheti a bíróság is. „A különélő szülő szülői felügyeleti joga szünetel” fordulat helyett az kerül a középpontba, hogy melyik szülő milyen jogokat gyakorolhat. A gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben a két szülőnek együttdöntési joga van akkor is, ha a szülői felügyeletet a bíróság döntése vagy megállapodásuk alapján egyikük gyakorolja. Ezek a kérdések a gyermek nevének, állampolgárságának megváltoztatása, szülője lakóhelyén kívüli tartózkodási helye, huzamos vagy letelepedési célú külföldre távozása, iskolájának, életpályája megválasztása.
A partnerkapcsolatok szabályozása a jövőben sem lesz egy helyen megtalálható: a bejegyzett élettársi kapcsolatról külön törvény rendelkezik, az új Polgári Törvénykönyv pedig a Családjogi és a Kötelmi jogi könyvében is szabályozza az élettársak viszonyainak egyes elemeit. Kérem, tekintsük át ezt a szabályozást!
Kezdjük a házassággal: az új Ptk. Családjogi könyve nem definiciószerűen, hanem a házasság létrejöttének feltételeként mondja ki, hogy az együttesen jelen lévő férfi és nő jelentheti ki személyesen az anyakönyvvezető előtt, hogy egymással házasságot köt. A Csjt. a „házasulók” kifejezést használta. Az új megfogalmazás egyértelművé teszi, hogy a magyar jog a férfi és a nő közötti házasságot ismeri el és preferálja. Ez azért fontos hangsúlyozni, mert Európának immár 10 országában azonos nemű párok is köthetnek házasságot.
Az viszont, véleményem szerint nonszensz, hogy a magánjogi kapcsolatokat a teljesség igényével rendező Ptk.-ból teljesen kimaradt a bejegyzett élettársi kapcsolat szabályozása, arra még – a Szakértői Javaslattal ellentétben – utaló szabály sincs. A tudomány álláspontja szerint egyébként a bejegyzett élettársi kapcsolat elnevezés – amit a 2009. évi XXIX. törvény (Bét.) használ – félrevezető, az ugyanis nem pusztán életközösséget jelent, hanem státuszt hoz létre a felek között, ami közjegyzői vagy bírósági felbontással – és nem az együttélés abbahagyásával – szűnik meg. A bejegyzett élettársi kapcsolat mögött azonban mégis ott vannak a családjogi szabályok, mivel a Bét. 3. §-a szerint erre a kapcsolatra, illetve az abban élőkre a házasságra és a házastársakra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, három jelentős kivétellel: egymás nevét nem vehetik fel, közösen nem fogadhatnak gyermeket örökbe, asszisztált reprodukció részesei nem lehetnek. Ennek ellenére az új Ptk.-ban nem szerepel ez a jogintézmény, még a házassági akadályoknál sem történik említés róla, szövegszerűen kizárólag az élettársi kapcsolat fennállását kizáró okként jelenik meg.
Az élettársi kapcsolat meghatározása a tényleges élettársi kapcsolatot, a kapcsolat tényét veszi alapul az azonos vagy – az Alkotmánybíróság 1995. évi döntése alapján – különböző nemű együtt élő két személy között. Kizáró okok a mással fennálló házassági életközösség, bejegyzett élettársi életközösség vagy az egyenesági rokonság, testvéri kapcsolat. A parlamenti szakaszban „kettéfűrészelték” az erre a jogintézményre vonatkozó és egymással szorosan összefüggő szabályokat, így az élettársi kapcsolat fogalma, a családjogi hatásai és a vagyoni jogkövetkezményei az új Ptk. különböző könyveibe kerültek. A Kötelmi jogi könyv az egyes szerződések között határozza meg az élettársi kapcsolat fogalmát, létrejöttét és megszűnését, rendelkezik az élettársak vagyonjogi szerződéséről, illetve arról, hogy ilyen szerződés hiányában közöttük milyen törvényes vagyonjogi rendszer áll fenn. E szabályok szerint rendelkezhetnek továbbá az élettársak szerződésben a közösen használt lakás életközösségük megszűnése utáni használatáról. A Családjogi könyvbe az élettársi tartás és a másik élettárs jogán alapuló lakáshasználat szabályai kerültek, amelyek alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha az életközösség legalább egy évig fennállt és a kapcsolatból közös gyermek származott. Kimaradt tehát a Szakértői Javaslatnak az a szabálya, hogy ugyanezek a jogok illetik meg a volt élettársat, ha nem született közös gyermekük, de legalább tíz évig tartott az életközösség. Emellett az élettársakra vonatkozóan a kölcsönös együttműködési és támogatási kötelezettség kimondása is elmaradt, amit a bírói gyakorlat évtizedek óta megkövetel azon az alapon, hogy minden partnerkapcsolat alapvető eleme az egymással való szolidaritás. Az Öröklési jogi könyvből pedig kikerült a túlélő élettárs lakáshasználati jogának szabálya, így, ha nincs végrendelet (ami igen gyakori), akkor az örökösök kitehetik 15-20 év együttélés után is az örökhagyó élettársát a lakásból. Mindezt összevetve azzal, hogy az élettársak között a törvényes vagyonjogi rendszer a tulajdonközösség helyett a közszerzemény lett, ami azt jelenti, hogy a felek vagyonilag egymástól függetlenek, és a kapcsolat megszakadásakor a gyarapodást kell egymással megosztaniuk, a Szakértői Javaslat által elképzelt szabályozási egyensúly felborult, ennek a kapcsolatformának a védelmi szintje egyértelműen csökkent. Az élettársakra vonatkozó szabályozás így, kimondom: antihumánus.
A partnerkapcsolatok tekintetében egyébként rendkívül tarka Európában a szabályozási kép, ezekkel összehasonlítva – véleményem szerint – a Szakértői Javaslat inkább konzervatív, „fontolva haladó” megoldást tartalmazott. Nem hagyta figyelmen kívül a társadalmi tendenciákat, az élettársi kapcsolatok és az élettársak által nevelt gyermekek erőteljesen növekvő számát.
Észlelt-e az új Ptk.-hoz kapcsolódó szabályozási hiányt a családjog területén?
Hiányoznak még eljárásjogi rendelkezések, így például ha egy eljárásban történik az apaság vélelmének megdöntése és a gyermeket magáénak elismerő férfi apaságának megállapítása, amelyre az új szabályozás lehetőséget ad, ennek a nemperes eljárásnak a részletes szabályozására szükség van. Szabályozni kell azt is, hogy a mediáció hogyan kapcsolódik be a bírósági és a gyámhatósági eljárásba. Az örökbefogadás, gyámság, szülői felügyelet szabályainak változásait végig kell vezetni a Gyermekvédelmi törvényben és a Gyer.-ben. Úgy tudom, ezek előkészítése már folyik, annak érdekében, hogy az új Ptk.-val egyidejűleg hatályba léphessenek 2014. március 15-én.
Mit tanácsol olvasóinknak, hogyan készüljenek az új Ptk. alkalmazására? Mennyiben számíthatunk az eddigi bírói gyakorlat továbbélésére?
Elsősorban a törvényszöveg figyelmes olvasását javaslom. Külön felhívom a figyelmet arra, hogy ami másként van megfogalmazva, az új Ptk.-ban, mint az 1959. évi IV. törvényben vagy a Csjt.-ben, az nem biztos, hogy mást jelent. Például a Családjogi könyv értelmében „Házastársi vagyonközösség esetén a házastársak közös vagyonába tartoznak azok a vagyontárgyak, amelyeket a házastársak a vagyonközösség fennállása alatt együtt vagy külön szereznek.” A Csjt. ezt úgy tartalmazta, hogy „a házastársak osztatlan közös tulajdona mindaz, amit a házassági életközösség ideje alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek”. Vagyis a vagyonközösség megfogalmazása változott, de tartalmilag a rendelkezés ugyanaz. A Kommentár felhívja a figyelmet azokra az esetekre, ahol tartalmi eltérés van és jelzi azt is, ahol nem.
Az új Ptk. a szövegében csak akkor utal a jogszabály eltérő rendelkezésének lehetőségére, ha saját maga tér el a megállapított szabálytól, a „ha e törvény eltérően nem rendelkezik” fordulattal. Így például a 4:40. §-a utal arra, hogy a közös vagyonhoz tartozás vélelme akkor áll fenn, „ha e törvény eltérően nem rendelkezik”. A külön törvényen, illetve jogszabályon alapuló kivételek viszont ettől függetlenül fennmaradtak. Sajnos, a szabályozás nem következetes, mert például a holtnak nyilvánításnál a Családjogi könyv eltérő rendelkezéseire utalás is elmaradt. A régi Ptk. 25. § (4) bekezdése szerint „Ha a holtnak nyilvánított előkerül, a határozat hatálytalan, és az annak alapján beállott jogkövetkezmények – ha jogszabály kivételt nem tesz – semmisek”. Az új Ptk. 2:7. §-ából elmaradt a „ha jogszabály kivételt nem tesz” fordulat. Ennek ellenére az új házasság a családjogi szabályokra figyelemmel – a 4:20. §-ban meghatározott feltételek esetén – ebben az esetben sem lesz érvénytelen. A Kommentár felhívja a figyelmet ezekre az összefüggésekre is.
Ami az eddigi bírói gyakorlat továbbélését illeti, jeleznem kell, hogy a törvényszöveg számos ponton éppen a bírói gyakorlatnak megfelelően módosult. A jogalkalmazókat az is segíti, hogy a Kommentár külön kitér arra, hogy egy-egy tárgykörben a korábbi bírói gyakorlat alkalmazható-e, melyek azok az elvi jelentőségű felsőbírósági határozatok, amelyek az új szabályok mellett is irányadónak tekinthetők, és melyek nem.
Az interjút Sáriné Simkó Ágnes készítette.
Az interjú 2013. július 10-én került publikálásra.