Átállás a Ptk. szerinti működésre – cégbírósághoz benyújtott határozat nélkül

A pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseivel összefüggő, valamint egyéb magánjogi tárgyú törvények módosításáról szóló 2015. évi II. törvény egyebek mellett módosította a Ptké.-t (a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvényt) is. A módosítás érinti a gazdasági társaságok átállását az új Ptk. szerinti működésre.

1) A Ptké. értelmében ugyanis a Ptk. hatálybalépésekor (2014. március 15-én) a cégjegyzékbe bejegyzett (valamint akkor bejegyzés alatt álló) gazdasági társaságok a Ptk. hatálybalépését követő első létesítő okirat módosítással egyidejűleg kötelesek a Ptk. rendelkezéseivel összhangban álló továbbműködésükről dönteni, és az erről szóló határozatot a cégbírósághoz benyújtani. A Ptk. rendelkezéseit e döntéstől kezdődően, illetve ennek hiányában közkereseti társaság és betéti társaság esetén 2015. március 15-étől, korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság és egyesülés esetén 2016. március 15-étől kell alkalmaznia a gazdasági társaságoknak. Ezt követően létesítő okiratuk nem tartalmazhat a Ptk.-val összhangban nem álló rendelkezést. Kivétel a Ptké. értelmében, ha a létesítő okirat a Ptk. helyett még a Gt. rendelkezéseire utal, vagy a közkereseti társaság és betéti társaság vezető tisztségviselőjét nem ügyvezetőként említi. Ezeken elegendő akkor változtatni, ha a létesítő okirat egyéb okból módosul. A Ptké. azt is tartalmazta, hogy illeték és közzétételi költségtérítés megfizetése nélkül lehet a cégbírósághoz benyújtani a Ptk. rendelkezéseivel összhangban álló továbbműködésére vonatkozó döntést tartalmazó társasági határozatot, továbbá a változásbejegyzési kérelmet, ha a létesítő okirat módosítása kizárólag a Ptk. rendelkezéseihez történő igazítást, illetve a Ptk. eltérést engedő szabályainak alkalmazása miatti módosításokat tartalmaz.

Ebből a szabályozásból nem volt egyértelmű, hogy akkor is be kell-e nyújtani a cégbírósághoz a gazdasági társaság döntését, ha az azt tartalmazza, hogy nincs szükség az adott gazdasági társaság létesítő okiratának módosítására. A Ptké. módosítása megválaszolja ezt a kérdést. Rögzíti, hogy létesítő okiratot nem kell módosítani és a társasági határozatot sem kell csatolni, ha az csak az említett formai okokból (Ptk.-ra, ügyvezetőre utalás) vagy még azok miatt sem szükséges. Az illeték és közzétételi költségtérítés nélküli benyújtás lehetősége pedig nem az említett társasági határozatra és a változásbejegyzési kérelemre vonatkozik (mint a Ptké. eredeti szövege szerint), hanem csak azokra a változásbejegyzési kérelmekre, amelyek a Ptk.-hoz igazítás vagy az eltérést engedő szabályok miatti módosításokat tartalmazzák.

2) Hasonló szabályozás érvényesült a szövetkezetekre is. A szövetkezetek a Ptk. rendelkezéseit az új kódex hatálybalépését követő első alapszabály módosításkor hozott döntésüktől, ennek hiányában pedig 2015. június 15-étől kötelesek alkalmazni. Nem kell módosítani az alapszabályt, ha arra csak azért lenne szükség, mert az alapszabály a Ptk. helyett a szövetkezeti törvényre (2006. évi X. törvény, Sztv.) utal, vagy a szövetkezet vezető tisztségviselőjét ügyvezető elnökként, a vagyoni hozzájárulásról szóló iratot részjegyként említi. A Ptké. a szövetkezetek esetében is úgy módosult, hogy ezekben az esetekben nem csak az alapszabályt nem kell módosítani, hanem az erről szóló közgyűlési határozatot sem kell a cégbírósághoz benyújtani. A kizárólag a Ptk.-val való összhangot megteremtő és a diszpozitívitás lehetőségével élő alapszabály módosítás miatti változásbejegyzési kérelem illeték és közzétételi költségtérítés megfizetése nélkül nyújtható be a cégbírósághoz.

3) A Ptké. eredeti rendelkezései kötelezővé tették a cégbíróságok számára, hogy az említett kötelezettségeit határidőn túl teljesítő gazdasági társaságokat, illetve szövetkezeteket pénzbírsággal sújtsák. A módosítás az ezt előíró szabályokat hatályon kívül helyezte, így megszűnt ez az automatikus bírságolás.

Az összeállítást készítette: Sáriné Simkó Ágnes

A 2015. évi II. törvény a Ptké. további rendelkezéseit is módosította, amelyről itt olvashat!