A ptk2013.hu-n összegyűjtöttük
Önnek mindazon információkat,
amelyek segíthetnek a 2013. évi
V. törvény (új Ptk.) megismerésében
és megértésében.
Az élettársak és vagyoni viszonyaik
Polgári jogi iránymutatások, magyarázatokkal
Polgári jogi iránymutatások, magyarázatokkal
Felelősség a társasági jogban
Felelősség a társasági jogban
Felelősség a társasági jogban
Társasági és cégjogi iratmintatár
Kártérítási jog
A bizalmi vagyonkezelés
Öröklési jog – Hagyatéki eljárás
Öröklési jog – Anyagi jog
A szerződések érvénytelensége
Gazdaságijog
Szerződések tára
Bejegyzések "Leszkoven László" cimkével

Leszkoven László: Az általános szerződési feltételek útján létrejövő szerződések (GJ, 2014/10., 3-9. o.)

Ismeretes, hogy a 2014. március 15. napjától hatályos Polgári Törvénykönyv (2013. évi V. törvény, Ptk.) lényeges kérdésben nem változtatott az általános szerződési feltételek útján létrejövő szerződések szabályain, a kisebbnek tűnő módosulások azonban semmiképpen nem nevezhetők apróságoknak. Ezenkívül jelentős módosításon estek át a kötelmi jog közös és a szerződések általános szabályai is, ez pedig kihatással van a blankettaszerződésekre is.

Leszkoven László: Szerződéses biztosítékok változása az új Ptk.-ban (GJ, 2014/2., 3-8. o.)*

A polgári jogi viszonyok összetett jogviszonyok, Grosschmid Béni szavait kölcsönvéve olyan kötelmi, vagy kötelmi szálakkal átszőtt dologi jogviszonyok, melyeket leginkább bonyolult szövetként lehetne jellemezni, mely szövet valamennyi szálán végiglátni aligha lehetséges. A szerződéses kötelmeket ez a bonyolultság egyre inkább jellemzi, de aligha állhatunk másképpen zálogjoghoz sem, mely Nizsalovszky találó megfogalmazásával a dologi jogoknak a kötelmek felé eső szárnyán helyezkedik el.

Lászlófi Pál, Leszkoven László: Gondolatok a szerződés-engedményezés jogi természetéről (PJK, 2004/4., 17-24. o.)

A cikk letölthető PDF formátumban is. Polgári Törvénykönyvünk megújításának útját kijelölő Koncep-cióban1 a Kodifikációs Főbizottság elsősorban azokat a problémákat foglalta össze, amelyek az új kódex megalkotása során dogmatikai okokból vagy éppen a gyakorlat által felvetve, megoldásra várnak. E megválaszolandó kérdések között találhatjuk az engedményezés szabályainak a kereskedelmi forgalomban meghonosodott új jelenségeknek, funkcióknak való megfeleltetését. A Koncepció az engedményezés szabályainak gyökeres átalakítását tűzi ki célul akkor, amikor azokat a faktoringtól kezdve a fiduciárius ügyletekre való alkalmasság megteremtésének szükségességét vázolja fel. A célok között a Koncepcióban néhány gondolat erejéig a szerződés-engedményezés2 (-átruházás) törvényi szabályainak megteremtése iránti igény...

Lajer Zsolt, Leszkoven László: A bizalmi (fiduciárius) biztosítékokról (PJK, 2004/1-2., 23-33. o.)

A cikk letölthető PDF formátumban is. Bevezető gondolatok A gazdasági élet szereplőinek elemi érdeke, hogy követelésük megtérülését biztosítsák, a fedezetek közötti választás során ezért – egyéb szempontok mellett – mérlegelni kell a biztosíték létesítésének költségét, időigényességét, a biztosíték kezelésének és ellenőrzésének erőforrásigényét, valamint az érvényesítés költségeit és várható időtartamát. A zálogjog célja – a hitelezői és adósi érdekek lehetőség szerinti egyensúlyának szem előtt tartásával – a jogosultat megillető pénzbeli (vagy pénzben meghatározható) követelés megfelelő biztosítása. Előfordulhat azonban, hogy a szabályozás hibája, hiányossága, elégtelensége folytán a zálogjog nem képes ezen eredeti funkciójának maradéktalan betöltésére. Erre –...