A ptk2013.hu-n összegyűjtöttük
Önnek mindazon információkat,
amelyek segíthetnek a 2013. évi
V. törvény (új Ptk.) megismerésében
és megértésében.
Az élettársak és vagyoni viszonyaik
Polgári jogi iránymutatások, magyarázatokkal
Polgári jogi iránymutatások, magyarázatokkal
Felelősség a társasági jogban
Felelősség a társasági jogban
Felelősség a társasági jogban
Társasági és cégjogi iratmintatár
Kártérítási jog
A bizalmi vagyonkezelés
Öröklési jog – Hagyatéki eljárás
Öröklési jog – Anyagi jog
A szerződések érvénytelensége
Gazdaságijog
Szerződések tára
Bejegyzések "Boóc Ádám" cimkével

Boóc Ádám: Észrevételek a gazdasági társaságok szabályozásához az új Polgári Törvénykönyvben

Névjegy Dr. Boóc Ádám 2002-ben szerzett jogi diplomát az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, summa cum laude minősítéssel. 2006-ban jogi szakvizsgát tett, 2008-ban szerzett PhD fokozatot a KRE Állam- és Jogtudományi Karán, summa cum laude minősítéssel A választottbíró megválasztása és kizárása a nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodásban című értekezésével. Dr. Boóc Ádám ügyvéd, a Kelemen, Mészáros, Sándor és Társai Ügyvédi Iroda partnere, illetve egyetemi docens a KRE ÁJK Polgári Jogi és Római Jogi Tanszékén, ahol polgári jogot, római jogot és választottbíráskodást oktat, továbbá az MTA TK Jogtudományi Intézete tudományos munkatársa. Kutatási területei: kereskedelmi választottbíráskodás, társasági jog. Tudományos...

Sárközy Tamás: Szervezetek jogállása az új Ptk.-ban (GJ, 2011/3., 3-8. o.)

1. A Ptk. bővítésének koncepciója Az új magyar Polgári törvénykönyvet előkészítő Kodifikációs Bizottság 1998-ban alakult meg, és 10 év alatt elkészítette a Ptk. tervezetét, amelyet 2008 elején szakmai egyeztetésre bocsátott. (A Kodifikációs Bizottság elnöke Vékás Lajos, titkára Kisfaludi András. Tagjai: Boytha György, Harmathy Attila, Lábady Tamás, Petrik Ferenc, Sárközy Tamás, Weiss Emilia, Zlinszky János). Az egyeztetés elhúzódására hivatkozva az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium 2008 végén magához vette a további egyeztetést, majd benyújtotta a Kormány törvénytervezetét az Országgyűléshez. A törvényjavaslathoz számos képviselői módosító javaslat érkezett, így azután a 2009 végén elfogadott Ptk. – a 2009. évi...

Boóc Ádám*: Észrevételek az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez nemzetközi magánjogi szempontból (PJK, 2008/3., 3-8. o.)

A cikk letölthető PDF formátumban is! * Tudományos segédmunkatárs, MTA Jogtudományi Intézete (Budapest), tanársegéd, ELTE, Római Jogi Tanszék (Budapest). E-mail: adambooc@gmail.com . I. Magyarországon az új Polgári Törvénykönyv tervezetének előkészítését az 1050/1998. (IV. 24.) számú Kormányhatározat rendelte el. Az új Ptk. koncepcióját a Kormány 1009/2002. (I. 31.) számú határozatával fogadta el. Az új Ptk. javaslata, a normaszöveg és az indokolás ma már az Interneten is fellelhető.1 Az alábbiakban néhány olyan észrevételt kívánok rögzíteni, melyek a készülő Polgári Törvénykönyvet összehasonlító magánjogi, összehasonlító jogi szempontból elemzik, figyelemmel arra a célkitűzésre is, mely a német Zweigert és Kötz...